III. évfolyam, 6. szám
2013. június 21.
Hatvan Város Önkormányzatának lapja Hatvani önkéntesek is segítettek
Őszre elkészülhet az 500 milliós beruházás
Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, Hatvan polgármesterének kezdeményezésére önkénteseket kezdtek el toborozni Hatvanban és 2. OLDAL térségében.
A tervek szerint november közepén már át is adják a járóbeteg-rehabilitációs központot a hatvani kórházban. Mindez ötszázmillióból 4. OLDAL valósul meg.
Múzeumok éjszakájával indul a Hatvani Nyár Idén nyáron kertmozi üzemel Hatvanban, itt lesz a ’80-as évek világhírű együttese a Saragossa Band, az LB27 Reggae Campen fellép a P.A.S.O. és az Irie Maffia, és megrendezik a Hatvani Vágtát is.
A
Hatvani Nyár keretében csaknem száz program teszi még hangulatosabbá a vakációt június 22-től egészen augusztus 31-ig. A Múzeumok Éjszakájával induló és a Ring Fesztivállal véget érő rendezvénysorozat számos újdonságot tartogat a kikapcsolódni vágyóknak. A Jam Garden augusztus végéig, a kertmozitól kezdve a Vasárnapi Varázsnapon, a tánchétvégén, a helyi és környékbeli zenészek koncertjein
át csaknem mindennap várja a szórakozni vágyókat. A Jam Gardennek az Ady Endre könyvtár udvara ad helyet, és elsőként a Treff zenekar csap a húrok közé szombaton este nyolc órától. A helyhez kapcsolódóan pedig egy zenekart is alakult a Hatvan Jam Band. Újdonságokból sem lesz hiány, első alkalommal rendezik meg június 30-án a Hatvani Vágtát, amely a Nemzeti Vágta 50. előfutama. A lovassportok népszerűsítése, a nemzeti hagyományok megőrzése és
Szépen csillogó ezüstérem
ápolása mellett lesz kézműves foglalkozás, íjász bemutató, bábszínház. Az előfutamok 11 órakor, a döntő pedig 17 órakor kezdődik a Népkertben. Június 29-én és 30-án pedig dísznövény- és virágkiállítás is lesz a Népkertben. Igazi csemegének számít a Ladánybene 27 Zenekar által szervezett öt napos fesztivál, amely július 24-28-ig a hatvani strandfürdőre költözik. A Reggae Campen neves külföldi és hazai zenekarok adnak koncerteket, reggae DJ-k és sound systemek tartanak bulikat. Fellép többek között a Half Pint, Irie Maffia, Ladánybene 27. A szervezők azt ígérik, hogy nem csak a reggae zene kedvelői ta-
lálják majd meg a számításukat a fesztiválon, ahová naponta 1500 embert várnak, a hatvaniak pedig kedvezményesen válthatnak majd jegyet Hatvan Kártyával. A fesztiválok soraiból nem maradhat ki a harmadik alkalommal megrendezendő Retro Strand Fesztivál augusztus 9-11 között. A rendezvényen fellép Koós János és Zoltán Erika is. Az érdeklődők szurkolhatnak a Strandfoci Kupán, gyönyörködhetnek a Strand Szépe Választáson résztvevő lányokban, bulizhatnak a Kókusz Klub western rodeó partiján és izgulhatnak a Roncsderby Európa Bajnokságon. 2. OLDALON
Bár az utolsó pillanatig esély volt arra, hogy az FC Hatvan labdarúgó csapata megszerezze a bajnoki címet, végül ezüstérem lett belőle. 12. OLDAL
A magyarok érdeke az első
A városban járt a miniszterelnök-helyettes
A napokban Hatvan vendége volt Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Szabó Zsolt polgármesterrel tárgyalt, majd megtekintette az épülő vadászati múzeumot. Ezt követően válaszolt a helyi média kérdéseire is.
M
iniszterelnökhelyet-tes úr, 2011ben Ön jelentette be először, hogy városunk ad otthont a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak. Elégedett a mostani tapasztalatokkal? – Igen, nagyon jó helye lesz Hatvanban az intézmény-
nek. Amikor elvállaltam a Magyar Vadászati Védegylet vezetését, három alapvetést fogalmaztam meg: vissza kell állítani a honi vadászat becsületét, a vadat vadként kell kezelni, továbbá el kell érni, hogy hazánk ismét vadászati nagyhatalom legyen. 3. OLDALON
Feljutott a férfi kézilabda csapat Hat pont előnnyel megnyerte a területi NBIII-as férfi kézilabda bajnokságot a HKSZSE csapata, így jövőre az NB II-ben képviselheti a várost. Antalóczy Péter edző úgy véli, hogy ha sikerül megerősíteni a gárdát, akkor a magasabb osztályban sem a kiesés ellen küzdenek majd.
N
A szabadtéri koncerteken át, a gyermekprogramokon keresztül a kertmoziig számtalan program lesz a nyáron
égy év után feljutott az NB II-be a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület (HKSZSE) férfi csapata, amely a kiesést megelőzően négy szezont játszott a magasabb osztályban. - Annak
idején egy rosszul sikerült ősz után estünk ki úgy, hogy már mindenki, még a bírók is lemondtak rólunk. Érdekes meccseket játszottunk, és végül nem sikerült a bent maradás. 12. OLDALON
2
Közélet
2013. június 21.
Rendezik a Pázsit utca környékét
A magyarok érdeke az első
Régóta húzódó problémában intézkedik az önkormányzat Sokan panaszkodnak, hogy a Pázsit és Tabán utcában bizonyos lakók nem illeszkednek be a közösségbe és folyamatosan konfliktusba kerülnek az ott élőkkel. Az önkormányzat lép az ügyben.
A
Pázsit úti 1- 11. sz. alatti társasházakban és a Tabán út 22-ben egyaránt találhatóak önkormányzati és magántulajdonban lévő lakások. A közelmúltban a társasház lakói közül többen jelezték, hogy a lakóközösség egyes tagjainak magatartása sérti a közösségi normákat, továbbá a közös költségek megfizetésében is tetemes összeg halmozódott fel. Több olyan család van, akik életmódjukkal nem tudnak és nem is kívánnak beilleszkedni annak a közösségnek az életébe. Ennek megoldásáért a testület döntött arról, hogy ha valaki nagy tartozással rendelkezik és végrehajtás in-
A testület döntött: akin ellen végrehajtás indul, megvásárolják a lakását
dul ellene, akkor a lakását az önkormányzat megvehesse és rendbe tehesse az ingatlant és annak környezetét. Szabó Zsolt polgármester elmondta: békét, nyugalmat kell teremteni ezekben az ingatlanokban is, valamint arra törek-
szünk, hogy ez a környék is rendezett legyen, az ott lakók tiszta, jó körülmények között élhessenek otthonaikban. Egy pályázat segítségével megoldanák a Herédtől, Hatvanon át, Boldogig tartó belvízi problémákat, ami érin-
tené a Népkertet is. Önálló komplett rendszerként kezelnék. Állami támogatásért és a következő uniós ciklusban is komoly pénzekért pályáznak. Kézi és gépi munkaerővel is dolgoznának itt, így ez munkahelyeket is jelenthetne. Bővül a zenei oktatás a városban: a Kocsis Albert Zeneiskola átszervezésével a Kodály Zoltán Általános Iskolában, a Szent István Általános Iskolában és a Bajza József Gimnáziumban is oktatnának művészeteket. A Lesznai Anna Módszertani Intézet fenntartásához pedig segítséget nyújt az állam: a pedagógusok bérét a Klebelsberg Intézet biztosítja. A grémium döntött továbbá többek között a folyamatban lévő természettudományos oktatás pályázatához kapcsolódó témákról, valamint a településrendezési terv módosításáról is. Szűcs Péter
Hatvaniak is segítettek az árvízben Sződligeten, Verőcén és a fővárosban is dolgoztak
S
zabó Zsolt országgyűlési képviselő, Hatvan polgármesterének kezdeményezésére önkénteseket kezdtek el toborozni Hatvanban és térségében. Többen jelezték: ha baj van, akár éjszaka is készek indulni. Erre példa is volt, hiszen június 8-án éjjel érkezett a kérés: segítségre van szükség Sződligetnél. Egy hatvani csoport szinte azonnal indult: a gátnál lapátoltak, homokzsákokat töltöttek, majd innen Verőcére kellett menniük, ahová vasárnap hajnalra betört a víz. - A katasztrófavédelem munkáját segítettük, a homokzsák pakolása mellett az adatok ös�szeírásában és a tájékoztatásban is részt vettünk – mondta el Orbán Péter. Másnap egy újabb csoport indult a telepü-
lésre. – A salgótarjáni önkéntesekkel közösen dolgoztunk, homokzsákokat töltöttünk meg, amelyekkel a lakóházakat védtük – tájékoztatott Szabó László az eseményekről. Bethlen Farkas, Verőce polgármestere hangsúlyozta:
ekkora összefogást még sohasem tapasztalt, öröm volt látni, hogy ennyire egységben van a magyarság. Sorban jelentkeztek hozzájuk az önkéntesek, mindenki azonnal kész volt segíteni. Szűcs Péter
Az egyik önkéntes csapat közvetlenül az indulás előtt
Hatvanban folyamatosan figyelték a vizet
A Bér-patak megemelkedett vízállása miatt Heréden homokszákokkal kellett védekezni. Hatvan belterületén is zajlottak védekezési munkálatok. A Liszt Ferenc utca mögötti átereszt megerősítették, a szivattyúkat is beüzemelték és folyamatosan figyelték a vasúti hidat valamint a város hét veszélyeztet területét. Szabó Zsolt polgármester elmondta: a Liszt Ferenc utcában a vízelvezetési beruházás már a végénél tart, ám most is, mint korábban elmosta az eső, a sár miatt nem lehet haladni a munkálatokkal. Leszögezte: mindent megtesznek, hogy megvédjék a hatvaniakat.
3
Közélet
2013. június 21.
Semjén Zsolt többek között a multik megadóztatásáról, az alacsony inflációról beszélt Hatvanban
1. OLDALRÓL
A programokat sajtótájékoztatón mutatták be
Múzeumok éjszakájával indul a Hatvani Nyár 1. OLDALRÓL A 80-as évek világhírű popegyüttese a Saragossa Band ad élő koncertet augusztus 20-án a hatvani Népkertben. A négy napos fesztiválon sor kerül az FC Hatvan Nemzetközi Gyermeklabdarúgó Tornára, fellépnek a helyi zenészek: Treff, Hatvan Jam Band, Falcon, Ismeretlen Előadó, Lator Blues Band. Az Államalapítás ünnepét tűzijáték koronázza meg.
A mintegy három hónapon át tartó programsorozat keretében rendezik meg a fiatalok által kedvelt Sixtyfestet, amelyen több neves DJ fokozza a hangulatot. Továbbá a hatvani kulturális intézmények is kiváló programokkal kecsegtetnek: népművészeti kiállítás, stand up comedy, Közéleti Szalon, Art Camp Hatvan - nemzetközi művésztelep is várja az érdeklődőket. Jagodics Milán
Hatvanban volt a legnagyobb az ellenállás
Ezekhez kapcsolódva megfogalmazódott, hogy annak az országnak, amely a HunorMagor legendától kezdődően Szent Imre hercegen, Wass Alberten, Fekete Istvánon és Sütő Andráson át mindig is az egyetemes vadászati kultúra szerves része volt, s amely Széchenyi Zsigmondot, Kittenberger Kálmánt adta a világnak, igenis szüksége van egy monumentális, reprezentatív vadászati múzeumra. – De miért éppen Hatvanra esett a választás? – Az elsődleges szempontok egyike volt, hogy a fővárostól ne legyen messze. Hatvan ideális helyszín, hiszen ezer szállal kötődik a vadászathoz, Szabó Zsolt polgármester ebbéli elhivatottsága pedig találkozott a Grassalkovichkastély megmentésére irányuló törekvéseivel, s lobbizásunk eredményeként több mint hárommilliárd forintot nyertünk a feladatra. Az építkezést látva lenyűgöző tapasztalatokat szereztem, így elmondhatom, hogy minden tekintetben jó döntés született. A magyar vadászat emblematikus hel�lyel gazdagodik, a hatvaniak büszkék lehetnek magukra és városuk vezetőire. A múzeumot 2014 tavaszán átadhatjuk. – ...Aminek a gazdasági
haszna sem elhanyagolható. – Így van, és ez túlmutat a településen, hiszen az ágazat megerősödése országos jelentőségű. A múzeum helyben teremt sok munkahelyet, a vadászat pedig az ország kevésbé iparosodott, szegényebb szegleteibe viszi el a tehetős vendégek pénzét. Mindez jól illeszkedik a kormány koncepciójába. – Ha már a gazdasági kérdések szóba jöttek, minden családot kedvezően érint a rezsicsökkentés, aminek hamarosan a következő ütemére is sor kerül... – Már most örömmel tájékoztathatok mindenkit arról, hogy lesz harmadik ütem is. Mégpedig azért, mert a kormány filozófiája a szolgáltatások terén nem piac-, hanem szolidaritás-központú. Meg kell nézni, honnan indultunk: az előző, szocialista vezetésű kormány idején a hiány 7 százalék felett volt, mi lehoztuk 1,9 százalékosra. Ráadásul a szocialisták az Európai Unióval és az IMF-fel aláírtak egy olyan szerződést, aminek alapján ha ez 3 százalék feletti marad, akkor azt csinálhattak volna velünk, amit akarnak. És miközben az első Orbánkormány idején még csupán 52 százalékos államháztartási hiányt a MedgyessyGyurcsány-Bajnai adminisztrációnak „sikerült” 82 százalékosra feltornásznia,
Semjén a kastély felújítási munkálatait is megtekintette
addig az infláció több évtizede nem volt ilyen alacsony, mint napjainkban. A gazdaságot rendbe tettük, az emberek zsebében a rezsicsökkentéssel több pénz marad, mint korábban. S mindeközben kikerültünk a deficiteljárás alól. Az Unió kénytelen elismerni, hogy miközben más országokban félrekezelték a válságot, a mi „unortodox” financiális politikánk sikeres. Ma már több más állam vezeti be azokat az intézkedéseket –
Trianon mindenkit megtanított arra: hazánknak hűséggel tartozunk, nemzetünkhöz pedig mindenkor szolidárisnak kell lennünk. A Nemzeti Összetartozás Napja.
Két utcát is elneveztek az 1950. július 19-én elhurcolt, majd vértanú halált halt ferencesekről Hatvanban. A P. Kristen Rafael és P. Lukács Pelbárt utca a Korona Étterem mellett van.
H
atvanhárom évvel ezelőtt, június 19én az ávósok ferences atyákat és a védelmükre kelt családok több száz tagját vetették börtönbe vagy internálták a hortobágyi kényszermunkatáborba. Az emlékükre celebrált misén Lengyel Donát ferences atya prédikációjában kitért arra, hogy a ferencesek hitük szerint az életük árán is hirdetik az örömhírt és az evangéliumot. S ugyan-
ilyen elszántság és erős hit volt a jellemző Hatvanra is, hiszen ahogy fogalmazott: ez a város kiérdemelhetné a leghűségesebb plébánia címet. Mert akkor 1950-ben az állami szervek sehol sem ütköztek akkora ellenállásba, mint Hatvanban. A ferencesekért egy emberként álltak ki az újhatvaniak, együtt küzdöttek az ÁVH-sok ellen. A szentmisét követően koszorúkat helyeztek el a templom oldalán lévő emléktáblákhoz, majd átvonultak a Korona Étterem mellé, ahol Lengyel Donáth ferences atya felszentelte az utcanév-táblákat. Így Újhatvanban már van P. Kristen Rafael és P. Lukács Pelbárt utca is. Szűcs Péter
rópában vagy a szomszédos országokban. Mindenekelőtt a szolgáltató szektorra érvényes ez. Meggyőződésem, hogy a víz, a gáz, az áram és a hasonló mindennapi szükségletek biztosítása az állam és az önkormányzatok fennhatósága alatt jobb kezekben van, mint ha magántulajdont képeznek. Nem tartom legitimnek a piaci viszonyok alapján működtetett szolgáltató rendszereket, így az a véleményem, hogy aki a szo-
Örökre összetartozunk A trianoni tragédia erősíti a nemzetet
Utcanév-táblákat avattak Újhatvanban
például a multik megadóztatását –, amelyeket esetünkben nem néztek jó szemmel. – Viszont a multik gyakorta fejezik ki nemtetszésüket a számukra kedvezőtlen döntések okán... – Nyilvánvalóan, hiszen sajnálják az extraprofitjukat, de el kell fogadniuk, hogy a magyar kormány számára viszont a magyar emberek érdeke az első. Nem tűrhető, hogy a nagy cégek többet kaszálnak itt, mint Nyugat-Eu-
lidaritás elve szerint elvárható feltételekkel nem ért egyet, az akár el is mehet innen. Majd az állam megvásárolja – nem államosítja, hanem nyomatékosítom, hogy megvásárolja – ezeket a cégeket, és működteti. Mi nem azt az utat követjük, mint a szocialisták, akiknek a kormányzása idején a multik az égbe emelték az árakat, miközben semmit nem fejlesztettek, az extra hasznot pedig kivitték az országból. Nekik ugyanis ez az ország sem ingjük, sem gatyájuk nem volt, nekünk viszont a hazánk. A rezsicsökkentés melletti aláírásgyűjtés is azt bizonyítja, hogy az emberek ősbűnnek tartják a baloldal Horn Gyulától kezdődően Medgyessyn és Gyurcsányon át Bajnai Gordonig terjedő időszakában megvalósított politikáját. – Végezetül beszéljünk a határainkon túli magyarok állampolgárságáról, amely Önnek régóta szívügye... – Örömmel tájékoztathatom arról, hogy már 465 ezren kérték a magyar útlevelet, s a ciklus végére meglesz a félmilliomodik, esküt tett új magyar állampolgár is. Ebből is látszik, hogy a magyar nemzet mindig is egységes volt, s ezt a spirituális egységet a nagyhatalmak igazságtalansága sem tudta szétszakítani. (-o)
N
éhány évvel a trianoni békediktátum után az a beszéd járta, hogy nemzetünk történelme során öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon. A trianoni diktátum is öt országrészt hasított ki a történelmi Magyarország testéből, s az ország joggal érezhette úgy, hogy Krisztus kereszthalálához hasonló módon feszítették meg egy örökkévalóságra. Valamen�nyi seb önmagában is halálos lehetett volna, más nemzetek ennél kisebb sebektől is elvéreztek. Szabó Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta a trianoni traumából való feleszmélést, öntudatra ébredést további mély sebek követték, melyek fekélyei a második világháborút követően, még
Szabó Zsolt szerint van remény a felemelkedésre
további negyven esztendeig fertőzték a magyar lelkeket. Kitért arra is, büszkeséggel tölti el, hogy két évvel ezelőtt megépülhetett a trianoni em-
A Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai adtak műsort
lékmű Hatvanban. Megépült annak ellenére, hogy a korábbi kormánypárti sajtó kigúnyolt és kritizált minden olyan megemlékezést, amely a magyarság határokon átívelő újraegyesítését célozta. A 2010ben felálló új Országgyűlés és annak kormánya törvénybe iktatta június 4-ét, ezzel megkezdte a sebek begyógyítását. Az elszakított területeken élő magyarok számára megteremtettük a kettős állampolgárság jogintézményének lehetőségét. Leszögezte: ha ezen az úton járunk tovább, ha nem újabb sebeket ejtünk önmagunkon, hanem rendületlenül hiszünk a nemzeti összetartozás ere-
jében, nos, akkor van remény Trianonon túllépni, akkor van remény a XX. század és a közelmúlt sebeit begyógyítani, s van remény a nemzet felemelkedésére. Az eseményen „Tiéd ez az ország, múltja s jelene…” című ünnepi műsort adott a Kodály Zoltán Általános Iskola. Az Ady Endre Könyvtárban pedig a gyerekek közösen elénekelték A Nemzeti Összetartozás Dalát. Szűcs Péter
Tárlat a trianoni eseményekről
Hazánkban egyedül Várpalotán található Trianon múzeum. Ennek a kiállításnak az anyaga céltudatosan mozgathatónak készült, pontosan azért, hogy a hazánk legnagyobb gyászát könnyebben megismerhessék az emberek, ez a vándorkiállítás most Hatvanban a Hatvany Lajos Múzeumban látható. A tárlaton előadást tartott Tóth Zoltán jogtörténész és Tajti Csaba gramofonestjét is meghallgathatták az érdeklődők.
Egy hónap alatt megtermett a saláta
Megvolt az első szedés
Már a hatvaniak által megtermelt zöldségeket is esznek a városi intézmények konyháin. Június közepén leszedték az első salátákat.
A
z önkormányzat a hátrányos helyzetben lévők munkafeltételeinek megteremtése és a szociális helyzetük javítása érdekében létrehozta a Hatvani Szociális Szövetkezetet. Lényege, hogy a hatvani intézmények konyháit, a városban, a hatvaniak által megtermelt zöldségekkel, gyümölcsökkel lássák el. Emellett virágokat is nevelnek majd. Mindezt az április közepén visszakapott MÁV kertészetben hajtják végre. A közel hat hektáros területet húsz évig nem művelte senki, elhanyagolt
volt, így az idei év elsődleges célja az, hogy mindezt rendbe tegyék és megkezdődjön a termelés. – Közel egy hektárt már beültettünk, így a saláta egy hónap alatt megtermett, le is szedtük. Beültettünk még 10 ezer káposztát, 4 ezer kelkáposztát, ezer karfiolt és zellert, ötszáz póréhagymát, három ágyás paprikát, két ágyás paradicsomot, és lesz még bab és hagyma is – tájékoztatott a részletekről Lisztik Lászlóné, a Hatvani Szociális Szövetkezet elnöke. A takarítási munkálatok végeztével azt szeretnék elérni, hogy a teljes hat hektáron tudjanak majd zöldségeket, gyümölcsöket és virágot termelni a hatvaniak számára. Szűcs Péter
4
Hétköznapok
Épül a rehabilitációs központ Hatvanban A tervek szerint november közepén már át is adják a járóbetegrehabilitációs központot a hatvani kórházban. A beruházás több mint ötszázmillió forint pályázati pénzből valósul meg.
A
A bontási munkálatokkal elkezdődött a járóbeteg-rehabilitációs központ kialakítása az Albert Schweitzer Kórházban. A beruházás az intézmény megépítése óta talán a legnagyobb projekt az intézményben. – Egy járóbeteg-rehabilitációs központ épül, ami azt jelenti, hogy a mozgásszervi, pulmonológiai és kardiológiai betegek gyógyulását segíti majd. A fekvő osztályokon történő kezelés, vagy műtét után nagyon fontos a rehabilitáció, ami az esetek többségében nem igényel kórházi benntartózkodást – magyarázta az intézmény főigazgatója, Stankovics
Éva. Hozzátette: a munkálatok kellemetlenségekkel járnak majd, az intézmény egyik portáját le is zárják, az ellátásban azonban nem lesz fennakadás. A Bástya utca felőli portát hosszú időre lezárjuk, még a gyalogos forgalom elől is. Türelmet kérek mindenkitől, hiszen a város és a környék kórháza fog megújulni, ez egy nagyon nagy dolog – fogalmazott Stankovics Éva. A kivitelezőnek 150 nap áll rendelkezésre a munkálatok elvégzésére, így a tervek szerint november közepén átadhatják a járóbeteg-rehabilitációs központot. Az alapkövet lapzártánk után, június 20-án tették le. Potos Rita
25 milliós fejlesztés az egészségünkért Egészségfejlesztési Irodát hoznak létre a hatvani Albert Schweitzer Kórházban, ahol szívérrendszeri betegek, cukorbetegek és túlsúllyal élőknek is segítséget nyújtanak.
A
hatvani Albert Schweitzer Kórház hosszú távú célja a kistérségben élők egészségi állapotának javítása. Ennek eléréshez konzorciumi megállapodást kötött a hatvani önkormányzattal, s így közösen vettek részt egy pályázatot, amin sikeresen szerepeltek. – Közel 125 millió forintot nyertünk egy prevenciós program megvalósítására. Ennek keretében egy Egészségfejlesztési Irodát alakítunk ki a nővérszálló épületében, ahol szívérrendszeri betegek, cukorbetegek, túlsúllyal küzdők és dohányosok jelentkezhetnek segítségért, hiszen fontos a megelőzéssel és a figyelemfelhívással foglalkozni – tájékoztatott Stankovics Éva, az intézmény főigazgatója. Továbbá kiemelt szerepet kapnak az alacsony fizikai aktivitásúak, a nagyivók, a fel nem ismert depresszióval élők, krízishelyzetben lévők, öngyilkossági veszélyeztetettséggel élők, az idősek, vaTi voltatok a nap fénypontjai. Fantasztikus volt az összhang a gyerekek és az alkotó-pedagógusok között – ilyen kritikákat kaptak a hatvani Hatvankodó Néptáncegyüttes tagjai Egerben. Elsők lettek.
A
Hatvankodó Néptáncegyüttes tagjai először mérettették meg magukat Egerben, a Miénk a tér! Összművészeti Fesztiválon. A kemény felkészülési időszak
lamint a 0-18 éves gyereket nevelő szülők is. Lestyán Balázs egészségügyi tanácsnok szerint mérföldkő ez a kórház életében. – Eddig is voltak megelőzési, tanácsadási programok az intézményben, de akkor nagyon minimális anyagi keretekből kellett gazdálkodni – fogalmazott. Szabó Zsolt Hatvan polgármestere, a térség országgyűlési képviselője fontosnak tartja a kórház kiemelt szerepét, hiszen több települést is érinteni fog ez a program. Ezáltal pedig még egyre több embernek tudnak szakszerű segítséget nyújtani. Az Egészségfejlesztési Iroda létrehozásával megvalósul az a kapacitásfejlesztés, mely lehetővé teszi az egészségfejlesztési tevékenység hatékonyságának és szakmai megalapozottságának javítását, a lakosság egészségi állapotának és az egészség-egyenlőtlenségek leküzdésének érdekében. Fekete Gábor
2013. június 21.
Bűn volt eladni a cukorgyárakat
Közel 100 program volt a Tavaszi fesztiválon
A
A hatvani Tavaszi Fesztivál március elején startolt el és a gyermeknappal zárult. Országosan ismert vendégek, zenei kavalkád és kulturális programok jellemezték az eltelt két hónapot.
Kivizsgálják a cukorgyárak privatizációját
z 1980-as évek végén még tizenkét cukorgyár működött hazánkban. A vizsgálóbizottság a privatizáció kezdetét 1988-ra tette, amikortól a cukorgyárak vezetői – a spontán privatizáció keretében – elkezdtek vevőt keresni gyáraikra. Ezek eladása azonban csak az Antall-kormány alatt jött létre, amikor a kaposvári és a petőházi gyárat az Agrana International AG, a kabait a Tate&Lyle, míg a szerencsit, a szolnokit és a mátravidékit (a hatvan és a selypi gyárakat) a Beghin-Say vásárolta meg. A megmaradt ácsi, ercsi, mezőhegyesi, sarkadi, és sárvári üzemeket az állam a Magyar Cukor Rt.-be vonta össze. Utóbbi azonban állandó forráshiánnyal küszködött, ám legnagyobb tulajdonosa, az állam nem adott pénzt, hanem ezeket is inkább eladta. Ám annak ellenére, hogy az új tulajdonosok gyárakat zártak be, a feldolgozó-kapacitás egy ideig fennmaradt. A kétezres évek közepén azonban az unió mezőgazdasági biztosa az olcsó brazil cukor miatt kvótaleépítést javasolt. Ezt követően a magyarországi gyárak külföldi tulajdonosai – akik jogosultak voltak a kvóta visszaadására – 300 ezer tonnát értékesítettek az EU-nak 65 milliárd forintért, amelyből 15 milliárd jutott a termelőknek. A sors kiszámíthatatlansága, hogy idő közben a brazil cukor megdrágult, mivel a dél-amerikai ország eldöntötte, hogy energetikailag függetleníti magát az importtól. Ennek az is következménye, hogy 2007 után a cukornádból inkább bioetanolt állítanak elő.
A selypi cementgyár tornyát is lebontották már
Az Országgyűlés 2011ben döntött a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság felállításáról, s a Parlament ezt követően egy év elteltével tárgyalt az elkészült jelentésről. Font Sándor, a bizottság társelnöke szerint a rendszerváltás után hatalomra került Antall-kormány „észre sem vette”, hogy már privatizációs szerződéseket írtak alá, mert annyira elő voltak készítve „spontán” magánosításra egyes cukorgyárak. Csupán 1991 vége felé eszméltek rá, hogy fékezni kellene a folyamatot; a cél az volt, hogy a megmaradt cukorgyárakat hazai kézbe adják. Így is történt. A Horn-kormány időszakából a bizottság két dolgot próbált vizsgálni: miért nem adtak pénzt az e célra létrejött Magyar Cukor Rt.-nek, illetve miért nem tartatták be a szerződésekben foglalt amúgy is gyenge feltételeket. Font szerint e vizsgálati területek gyakorlatilag üresek maradtak, mert senki sem
akart emlékezni arra, hogy miért történtek úgy a dolgok akkoriban, ahogy. Az 1998-tól 2004-ig tartó időszakban még nem építették le a teljes termelői kapacitást Magyarországon. A cukoripar mögötti szántóföldi termesztés ugyanakkora, sőt még nagyobb is volt, mint korábban. Exportképes volt a magyar cukorgyártás, évi több mint 400 ezer tonnát állítottak elő a hazai üzemek. Az unióban való belépést előkészítő tárgyalások eredményeként Magyarország több mint évi 400 ezer tonnára kapott kvótát. Ám 2005-ben elindult egy cukor-reformnak nevezett folyamat, amely kinyitotta az unión kívüli országok felé is kapukat. Azon elv alapján viszont, miszerint olcsóbb Brazíliából ideszállítani a cukrot, függő helyzetbe hozták az egész közösséget, s főként azokat az országokat, amelyek végül elvesztették termelésüket. A kvóta-, azaz a gyártulajdonosok kezébe került a döntés, hogy melyik üzemet zárják be, s ezért mennyi
pénzt kapnak. Magyarország esetében a 400 ezer tonnás kapacitásból 300 ezret adtak vissza; nagyjából 105 ezer tonna maradt, ez a kaposvári cukorgyár tulajdonában van, a többi üzemet bezárták. Emiatt be kell hozni évi 200 ezer tonna cukrot. (Csehország szintén külföldieknek adta el mindegyik cukorgyárát, de az ottani kormány külön leült velük tárgyalni, és kikényszerítette azt, hogy nem vittek el kvótát az országból.) S hogy mit hoz a jövő? A bizottság társelnöke szerint ha kvótát vásárolnánk – szavai szerint: ha lenne olyan bolond, aki eladná – , akkor lehetne gyárat építeni. Az uniós szabályozás 2014 után jár le, s ezt követően háromféle irány lehetséges. Az egyik, hogy megszűnik a kvótarendszer, a második, hogy marad a jelenlegi elosztás, a harmadik pedig, hogy a kvótarendszert bővítik. Amennyiben a harmadik verzió valósulna meg, akkor a magyar kormánynak nagyon keményen kellene képviselnie érdekeinket. Szabó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, hatvani polgármester úgy látja, Nyugat-Európa a cukorgyárak privatizációja során piacot vásárolt magának. Az eladóknak tudniuk kellett, hogy az itteni üzemeket bezárják. Ez nemcsak a nagypolitikában résztvevők, hanem a helyi vezetők felelőssége is; elfogadhatatlan, hogy potom pénzért elkótyavetyéltek ekkora értéket – tette hozzá. Szerinte 2014ben új alapokra kell helyezni a kvótaelosztást, hogy Magyarország ne a behozataltól függjön. (-o)
Újabb adományok a kórháznak Újabb adományokat kapott a Johannita Segítőszolgálattól a hatvani Albert Schweitzer Kórház. Ez alkalommal ágyak, kis szekrények, textíliák érkeztek mintegy hatvanmillió forint értékben. Az intézménynek most is csupán a szállítási költséget kellett kifizetnie.
D
r. Bálint Péter Johan-nita lovag és egy barátja 1992ben alapítottak egy Johannita segítőszolgálatot Hódmező-
vásárhelyen, azóta segítenek különböző intézményeknek, szervezeteknek. – Jó kapcsolatot ápolok a kórház vezetésével, így amikor lehe-
tőség nyílt a szállítmányok irányítására, megkerestem az intézmény vezetőségét, ők pedig örömmel fogadták a segítséget. Most nagyon jó minőségű ágyakat hoztunk és textiliákat – fogalmazott Dr. Bálint Péter. Stankovics Éva, az intézmény főigazgatója elmondta, szívesen vállalták a szállítási
költséget, hiszen cserébe számukra felbecsülhetetlen értékű adományt kaptak. – Ezek olyan állapotú eszközök, amiket mi még bőven fogunk tudni használni az egészségügyi ellátórendszerben, a textilek között pedig van olyan, amit raktárról kaptunk meg, kibontatlanul, teljesen új állapotúak – újságolta a főigazgató. Potos Rita
Egerben diadalmaskodtak a Hatvankodók pedig meghozta eredményét, hiszen a hatvani táncosok kategóriájuk legjobbjainak bizonyultak. – Az izgalom és a teljesíteni akarás miatt feszült volt a próbatermi hangulat. Ezt pedig még tetőzte, hogy egy frissen készülő, bonyolult dramaturgiai szálon futó koreográfiával készültünk– mondta Taba Csaba, a néptáncegyüttes
5
Hétköznapok
2013. június 21.
művészeti vezetője, aki A bárányok ballagnak – avagy mikor a juhászok elvesztették… címmel készített koreográfiát. A táncok betanításában felesége és művészeti vezető társa Fejér Erika volt segítségére. A négy korcsoportban működő együttesből, most két korosztály – 6-15 évesek – összevonásával készült a 40 főnyi társulat.
Több dialektusterületet érintve, a Tolnai–Sárköz, a székelyföldi Nyárád–mente és a Kárpátokon túli moldvai csángó magyarság hagyományos táncai lettek színpadra emelve. A gyerekek valóban szárnyaltak a színpadon. Nem először bizonyították, hogy a sokszor nehézkes próbatermi jelenlét után, éles helyzetben csodára
képesek. Külön boldogság volt, hogy közel harminc szülő osztozott a helyszínen az élményben és a sikerben. Hatalmas családként, együtt örültünk – árulta el a művészeti vezető. Hozzátette: a szülők által létrehozott alapítványnak és a város által fenntartott művelődési háznak is köszönettel tartoznak. Potos Rita
Lelkesen készült a hatvani csapat
N
őnappal indult a Tavaszi Fesztivál, ahol a polgármester és a fideszes képviselők nem csak élő zenével, hanem egy klippel is meglepték a hatvani hölgyeket, hisz együtt énekelték el, hogy milyen sokat is jelent egy férfi számára a nő. A május elsejét megelőző éjszakán, pedig a hivatal előtt még májfát is állítottak a hölgyek számára. A kéthónapos programsorozat alatt Hatvanban járt többek közt
A fiatal tehetségek is bemutatkozhattak
A kis huszárok helytálltak a forradalomban
Most sem maradhatott el a virágosztás
a legismertebb szinkronhang: Dörner György, itt volt Endrei Judit, Katona Tamás, Farkas Bertalan, Laár András és Bereczki Zoltán is. Április elején közösen emlékeztünk meg a Hatvani Csatáról, a dicsőséges tavaszi hadjárat elő
tottak szét. A gyermekprogramok is folyamatosan jelen voltak a fesztivál ideje alatt, így a programsorozat zárásai is a gyermeknap volt. Szabó Zsolt polgármester elmondta, hogy a programsorozaton több mint 23 ezren vettek
ütközetéről, a városi majálison együtt szórakozott a város a Kossuth téren, és ez az év sem múlt el ingyen muskátli nélkül. Az önkormányzat most is 3 cserép virágot adott minden hatvaninak, összesen több mint 18500 muskátlit osz-
részt, több mint száz program közül választhattak az érdeklődők. Egy fontos időszakon vagyunk túl, de hamarosan indul a Hatvani Nyár, ahol új és változatos programokkal várják a szórakozni vágyókat Szűcs Péter
A gyermekeknek is mindig vannak programok
Az ország minden részéből érkeztek táncosok Hatvanba
Futófesztivál az egészség jegyében
Harminc éve a gyermekekért
Széchenyisek Határtalanul
Rendőrnappal, mesejátékkal és a gyerekek előadásaival ünnepelték a Brunszvik Teréz Óvoda 30. születésnapját. Egy új csúszdával is meglepték a gyermekeket az óvoda születésnapján.
A
z elmúlt év eseményeit megköszönve rendezvénysorozattal készültek az intézmény munkatársai. Az első napon rendőrnapot tartottak, a második napon az óvoda felnőtt közössége mesejátékkal készült a gyerekeknek, a Hófehérke és a hét törpe című mesét adták elő a közönségnek. Az óvoda már nyugalmazott volt igazgatónője Pálné Vass Mária köszöntötte a kicsiket és az elmúlt 30 év történeteiből mesélt a megjelenteknek. Nagy lelkesedéssel merült el a múlt eseményeiben, történetei mosolyt csaltak mindenki arcára. A szülők segítségét is kiemelte, hogy nekik köszön-
hetik az óvoda kertjének a kialakítását is. Pető Lászlóné, az óvoda jelenlegi igazgatónője is szeretettel mesélt az intézményről. Az elmúlt időszak boldog pillanatai és a gyerekek nevelésének fontossága mind-mind hozzátartoznak a Brunszvik Teréz Óvoda egészéhez. A 30. születésnap alkalmából csúszdát kaptak az óvódások, illetve a madárfigyelő kertbe ülő padokat, asztalokat is. Szabó Zsolt polgármester elmondta, hogy ez az óvoda a benne dolgozók lelkéből áll, ők tartják egyben. Ők vigyáznak a hatvani gyerekekre, rájuk hárul a legnagyobb szerep, hogy óvják és neveljék őket.
Az ovisok meglepetésműsorral készültek
Extrém sportokból sem volt hiány
A
hatvani Széchenyi István Római Katolikus Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola diákjai nem először vesznek részt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által meghirdetett, „Határtalanul” című pályázatban. A program, amelyhez támogatást nyertek, két részből állt. Mindezt két utazás során valósították meg. A Széchenyinek 2004 óta egy jól működő testvériskolai kapcsolata van a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziummal, így adva volt a feltétel, hogy ez a projekt egy határon túli iskolával valósulhasson meg. A program lényege – közgazdasági iskola lévén -, hogy a résztvevő tanulók létrehoznak egy virtuális nonprofit szervezetet, aminek fő tevékenysége a hagyományőrzés. Ehhez egyrészről azok a hagyományok szolgálnak alapul, amit éppen itt a környékünkön, az 184849-es szabadságharc győzelmei emlékére megrendezett Tavaszi Emlékhadjárat kínál bár ebbe bekapcsolódni inkább csak szemlélőként lehet, hiszen ez egy nagy múlttal rendelkező eseménysorozat, amihez igen komoly háttér szükségeltetik. Másrészt a gyergyószentmiklósi gimnázium által most már tízedik alkalommal megrendezett Hagyományőrző Napok. Az ötlet így adva volt.
A kultúránk elszakíthatatlan kötelék
Gyergyószentmiklósról eljönnek az ottani diákok Hatvanba, és így részesei lehetnek az emlékhadjárat eseménysorozatának, egyúttal közösen a hatvaniakkal, felfedezhetik a palóc vidék még élő népi hagyományait, és megismerhetik a palóc népi építészet emlékeit. Ezt követően a hatvaniak utaznak Gyergyószentmiklósra, ahol ők kapcsolódnak be az iskola által szervezett rendezvénybe, miközben megismerkedhetnek a Gyergyói-medence természeti és kulturális értékeivel. A program tanóraszerű tevékenységgel indult, ahol a magyarországi diákok előadást hallhattak Erdély múltjáról, jelenéről; etnikai, földrajzi viszonyairól és nem utolsó sorban a testvériskoláról. A testvériskola diákjai április
elején érkeztek Hatvanba, és a lehetőségekhez mérten bekapcsolódtak az emlékhadjárat eseményeibe. A tápióbicskei csata, a boldogi Tájház, és természetesen a kihagyhatatlan Hollókő nemcsak élményekkel, hanem értékes tudással is gazdagította a vendégeket. Május elején pedig a hatvani tanulók utaztak Erdélybe. Az erdélyi út során megtekintették Kolozsvár főterét, a Tordai hasadékot, de a Gyilkos tó és a Békás szoros is hozzátartozott a programhoz, hiszen ha valaki Gyergyószentmiklósra utazik, akkor ezeket a helyeket nem hagyhatja ki. Az iskolai Hagyományőrző Napon pedig aktívan bekapcsolódtak a rendezvénybe a helyi diákokkal együtt. Bemutathatták a palóc viseletet, osztálymúzeumot
rendeztek be a magyarországi szőlő és borkultúráról, de részt vettek a települések vetélkedőjén és az iskolai táncházban, illetve a gálaműsorban nagy sikert aratva népdalokat adtak elő. A projekt záróakkordja a június 4-i témanap, ahol a résztvevők megemlékeztek Trianonról, felidézve annak szörnyű következményeit, illetve az iskola közönsége előtt bemutathatták a két utazás képeit. Milyen haszonnal is járt ez a program? Személyes kapcsolat jött létre a magyarországi és a határon túli magyarok között, tudatosítva az összetartozásunkat, megismerkedhettek a közös múltunk gyökereivel, a népi hagyományokkal, amelyek Erdélyben még igen elevenen élnek. Érdekes előadásokat hallhattak Erdélyről, a helyi hagyományokról, hétköznapokról, és ráadásul még a szakmai ismereteiket is elmélyítették a cégalapítással. Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy milyen folytatása lesz ennek a programnak? A testvériskolai együttműködés kilencedik éve működik; rendszeresen találkoznak a diákok és a tanárok, így kellő garancia van arra nézve, hogy az évek során egyre több tanulót vonhatunk be abba a közös munkába, amit nevezzünk most hagyományőrzésnek. (X)
6
hirdetés
2013. június 21.
A megzenésített drámai freskó Három hónapnyi intenzív próba után május 17-én Hatvanban bemutatták Bach, Jézus utolsó napjait felölelő János Passióját. A mű ereje, sikerességében is tükröződik.
A
kórusra, zenekarra és szólistákra írt két részes oratórium Jézus keresztre feszítésének tör-
ténetét mondja el, az utolsó vacsorát követő éjszakától a sírba tételig. A szakrális európai zeneirodalom egyik
legkiemelkedőbb darabját a kibővült Corelli Consort kamarazenekar, a Polifónia Vegyeskar és a szólóénekesek több mint három hónapnyi intenzív próba után mutatták be. hatvanonline.hu
„Egy hely, ahol jó lenni.”
2013-ban is megrendezésre kerültek a Nyitott Ház Alapítvány által hagyománnyá avanzsált Barátok Között Családi Sportnap és a II. NY.E.S.T. Hatalmas érdeklődésnek örvendett mind a két esemény, hiszen az ország számos pontjáról tiszteletüket tették a különféle sportok képviselői. A már-már fesztiváli hangulatot öltött rendezvények több mint 1200 nézőt vonzottak a hatvani Népkertbe. Rendezvény sikere nem csak a szervezőkön, hanem az időt és fáradságot nem kímélve az önkénteseknek is köszönhető, akiknek köszönjük munkájukat. A rendezvénysorozat nem áll meg. Robog tovább, méghozzá
a művészetek világába. Ősidők óta szokás, hogy a természeti népek megemlékeznek a nyári napéjegyenlőségről. Több ezer éves történelmi múltunkban kutakodva könnyen felfedezhetjük, hogy a magyaroknak is vannak ezen pogány ünnephez kötődő népszokásai. Az Alapítvány a Szent Iván éj misztikuma köré építi legújabb közösségi eseményét. 2013. június 21-én megrendezésre kerül a Nyitott Ház Alapítvány Nyárünnepe, ami több művészeti ág is képviselteti magát. A rendezvény koncepciója egy kötetlen délután, ahol szabadon szárnyalhat a képzelet és a kreativitás. Az egész nap folyó programok között megtalálható lesz a képzőművészet, a zene, a tánc és az irodalom is. Számos ismert helyi és országos hírnevű művész tiszteletét teszi majd a találkozón. Természetesen a pogány hiedelem elemei is előkerülnek a nap folyamán, mint
a tűzugrás, virágkapu állítás, a kívánságlampionon készítés, melyet később a Zagyván engedünk útjára. Köztudott, hogy a néphiedelem szerint az év legrövidebb éjjelén bármi megtörténhet. Reméljük, hogy ezzel a találkozóval mindenkihez eljuttathatunk egy csipetnyi csodát. Ecseteket a kézbe, gitárokat a hátra és kezdődhet a varázslat! Ezek a programok az Európai Unió által támogatott TÁMOP 5.5.2/B-10/2-20100282 és a TÁMOP 5.5.1 –B11/2-2011-0097 pályázat segítségével valósult meg.(X)
2013. június 21.
7
sport-hirdetés
Tucatnyi érem a magyar bajnokságon
J
únius elsején és másodikán tartották az aerobikosok magyar bajnokságát, ahol 64 igazolt versenyzővel indult a hatvani Pulzus SE. A hatvani lányok szokásukhoz hűen rengeteg érmet hoztak a versenyről: 5 egység magyar bajnok (24 fő!), 6 egység ezüst és 1 csoport bronzérmmel tért haza. Edzőjük: Ádámné Teréki Beáta és Bakos Alexandra Up4 Ch: 1. hely Maka Mercédesz, Tóth Sára, Podonyi Alina, Nánai Bíborka, Homonnai Anna, Hajdú Rebeka Up3 Ch: 2. hely Vásárhelyi Vivien, Kurcsik Katica, Kovács Kitti, Szendi Kaludia, Dányi Luca, Győri Virág, Vona Réka Up3 ST B: 3. hely Vásárhelyi, Kurcsik, Kovács, Szendi, Dányi, Vona Up3 Ba csoport: 2. hely Kókai Tíria Kíra, Tóth Tekla, Nagy Melina, Markó Daniella, Laskai Fanni Up3 BA trió : 4.hely Kókai Tíria Kíra, Markó Daniella, Laskai Fanni Up4 BA trió : 4. hely Mátrai Martina, Laskai Éva, Vladár Kira Up3 ST A: 1. hely Kókai tíria Kíra, Tóth Tekla, Nagy Melina, Markó Daniella, Laskai Fanni.
A Pulzus SE rendszeresen kiválóan teljesít az országos versenyeken is
Up3 SA csoport: 5. hely Tóth Gréta Anna, Kőműves Veronika, Pusztai Fruzsina, Winter, Magyar Fanni Up3 SA trió: 5. hely Kőműves Veronika, Pusztai Fruzsina, Magyar Fanni Up2 Ch: 1. hely Lauber Eszter, Pál Panna, Mácsik Dorot�tya, Vladár Gitta, Nagy Niké, Olasz Boglárka, Lenkei Dominika, Veszprémi Dorottya Up2 St: 1. hely Lauber Eszter, Bakk Zsófia., Csorba Zsanett, Mácsik Dorottya, Olasz Boglárka, Nagy Niké Up2 Ba csoport: 8. hely Hegedűs Heni, Regős Patrícia, Csorba Zsanett, Bakk Zsófia, Pócs Réka Up2 BA trió : 5. hely Bakk Zsófi, Pócs Réka, Csorba Zsani
Up1 Ch: 2. hely Fischer Viktória, Hegyi Viki, Gábor Fanni, Henz Betti, Dulai Kíra Up1 ST: 2. hely Fischer Viktória, Gábor Fanni, Mácsik Blanka, Agócs Erika, Dulai Kíra Up1 BA egyéni: 11. hely Almási Kinga Up1 Ba trió: 4. helyIllés Liza, Lauber Anna., Kerek Borbála Felnőtt BA csoport: 2. hely Patai Réka, Püspöki Petra, Bakos Boglárka, Farkas Boglárka, Király Lili, Fibi Renáta Felnőtt Ba trió: 1. hely Patai Réka, Püspöki Petra, Farkas Boglárka Felnőtt AD : 2. hely Patai Réka hatvanonline.hu
8
hirdetés
2013. június 21.
2013. június 21.
Amikor majdnem megyeszékhely lett Hatvan Nagy Nándor olyan, a 1930-as években készült közigazgatási koncepciót tett közzé, amelyből kitűnik: tudományos szinten komolyan számoltak azzal, hogy Hatvant megyeszékhel�lyé léptetik elő. A két világháború között az is felvetődött, hogy az akkor nagyközségi státuszban lévő Hatvan megyeszékhelyi szerepet tölthetne be. Nagy Nándor történész ismét szenzációs forrásokra lelt. A budapesti történész internetes naplójában (www. hatvantörtenete.blog.hu) rendszeresen publikál kortörténeti érdekességeket megyénk harmadik legnagyobb városáról. Ez alkalommal olyan, az 1930as években készült közigazgatási koncepciót tett közzé, amelyből kitűnik: tudományos szinten komolyan számoltak azzal, hogy az akkor nagyközségi rangban lévő Hatvant megyeszékhellyé léptetik elő..., természetesen a vasúti közlekedésben egyre erősödő szerepe, jelentősége okán. Nagy Nándor kutatásai alapján a két világháború között számos területfejlesztési elgondolás látott napvilágot, melyeknek középpontjában a magyar településhálózat, illetve az egész magyar közigazgatás újjászervezése állt. Az egyik legjelentősebb államigazgatási reformtervezet Prinz Gyula (1882-1973) földrajztudós nevéhez fűződik, akit Magyary Zoltán közigazgatási kormánybiztos, a Magyar Közigazgatási Intézet igazgatója bízott meg e feladattal. Az új
ta ki a központokat. Azonban feltételezhetjük, hogy nemcsak elméleti, hanem gyakorlati téren is megvalósíthatónak tartotta elgondolásait, így nem választott volna ki egy olyan települést, amelyet egyéb szempontok szerint ne tartott volna alkalmasnak a megyeszékhelyi funkció betöltésére. A közigazgatási racionalitás érveinél azonban a revízióba vetett hit erősebbnek bizonyult, így a Prinz-féle koncepció – több más tervezethez hasonlóan – csupán tudománytörténeti jelentőségre tett szert, gyakorlati alkalmazása fel sem vetődhetett.
A revíziós törekvések felülírták
Hatvan életében a gyökeres fordulatot a vasúthálózat fejlesztése hozta meg koncepció a Földrajzi Közlemények című szakfolyóirat hasábjain jelent meg 1933-ban. Prinz Gyula meglátása szerint Trianon után a megyék száma az ország területéhez képest túl magas volt, és kiterjedésük nem állt összhangban a közlekedési és gazdasági tényezőkkel. Magától értetődőnek tartotta, hogy a középszintű közigazgatási egységeknek közvetlen módon alkalmazkodniuk kell a térség közlekedésföldrajzi adottságához; utóbbi tényező azonban az 1930-as évek elején már teljesen más képet mutatott, mint a megyei törvényhatóságok kialakulásának, illetve az 1876-os törvény elfogadásának idején. Prinz nemcsak a közleke-
désföldrajzi szempontokat, hanem például a terület-népesség arányát és a népsűrűséget is figyelembe vette. Racionális tényezők alapján kíméletlenül átrajzolta a megyehatárokat, és a korabeli 20+5 megyéből
14-et hozott létre. Az optimális kiterjedés mellett kijelölte a megyeszékhelyeket, amelyek között – némi meglepetésre – ott találjuk Hatvant is, Baja, Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc,
Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely „társaságában”. Hatvanon kívül akkoriban Békéscsaba és Szeged nem funkcionált megyeszékhelyként (Békés megye székhelye Gyula, Csongrádé pedig Szentes volt). A felsorolt települések a megyei vagy törvényhatósági jogú városok közé tartoztak (utóbbi kategória ma a megyei jogú városnak felel meg), így Hatvan egymagában képviselte a nagyközségek csoportját. Nagy Nándor szerint nem vonható le olyan következtetés, miszerint Hatvan fejlettségi szint tekintetében megelőzte volna a megye városait (Eger, Gyöngyös), hiszen Prinz elsősorban közlekedésföldrajzi szempontok alapján választot-
• ApcHús Bt – egyedi kedvezmény
• Hatvan Város Önkormányzata Ingyenes Parkolás
• Exact – Cont, Hatvan, Tabán út 15-17., www.exactcont.hu, 347-250 – 1 hónap könyvelési díj
• Hatvan Város Önkormányzata Behajtási engedély • Hatvan Város Önkormányzata Markovits Kálmán Városi Uszoda egyedi kedvezmény • Hatvan Város Önkormányzata Városi Strandfürdő egyedi kedvezmény • Média-Hatvan Kft. –20% • Hatvani Volán Zrt. –10% • ART-Deko Kft. Hatvan, Kossuth tér 18., www.tienscenter.hu 06-37-341-007 06-20444-3530 –20% • Auto-Depo-60 Kft. Hatvan, Bercsényi út 40. 70/332-0464 www.autodepo60.hu – egyedi kedvezmény • Bódy Kulcsmásoló Hatvan, Hatvany Irén u. 13., 06-37/341-172, 06-20/9325-969, –10% • Fogászati Centrum, Hatvan, Balassi B. út 20., Dr.Harangozó Imre, www.fogaszati-centrum.hu, 06-20-580-74-70 egyedi kedvezmény • Centervill Kft. Hatvan, Pintér I. u. 893/69., 37/349-128, www.centervill.net –5% • CNC Mester Kft. Hatvan, Radnóti tér 2., 30-572-9039, www.cncmester.hu –10% • Christyna Trendi Shop –5%
Nem tudható, Prinz milyen elnevezést szánt a Hatvanközpontú közigazgatási egységnek, amely területileg négy történelmi vármegye szeleteiből állt volna össze (zárójelben a tervezett megyén belüli járási székhelyek): Heves vármegye (Eger, Füzesabony, Gyöngyös, Hatvan, Kál, Pásztó, Pétervására, Vámosgyörk – az exmegyeszékhely Egert tehát járási székhellyé minősítették volna vissza, az egykori névadó község, Heves pedig a Szolnok-központú megyébe került volna), Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye keleti része (Aszód), Nógrád megye csaknem egész területe (Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján), valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati része ( Jászberény). (-o)
Keresse a Hatvan Kártya elfogadóhelyeket és vásároljon kedvezményes áron! • Egészségklinika Kft. Hatvan, Kastélykert u. 9. fsz. 1. 06-70/ 2084-113 –5%
• Oktat-60 Kft. Hatvan, Tanács u. 9., - egyedi kedvezmény
• Global Line Kft. –15%
• Pc Bázis Globál Kft. –8-10%
• Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet – egyedi kedvezmény
• Piktorfesték Üzletlánc Kft. www. piktorfestek.hu 37-340-216 –10%
• Juhász Print 2003 Kft. www. juhaszprint2003.hu, 37 541 480 –10%
• Prémium Autóház Kft. 37/544-440, 37/544450, www.premiumautohaz.hu, www. bosch60.hu –5%
• K&H Bank Zrt. Hatvan, Grassalkovich u. 3-5., egyedi kedvezmény • Kocsis Autoalkatrész Kereskedelem, Hatvan, Rákóczi u. 11., www.kocsisimi.hu, 37/344-202 20/621-9525 –20% • Korona Gold Hatvan, Horváth M. u. 2., 37341-664, –10%
• Dán Gyula Teniszpálya 0620 2047746 –20%
• Kovácsmester-60 Kft. Hatvan, Hegyalja u. 25. –10%
• Dán Gyula Autókozmetika –10-15%
• Madonna Divatház Hatvan, Tabán u. 4. 1/5.,
• Diego-Radnai Kft. Hatvan Rákóczi út 33., 344-558, www.diego.hu –egyedi kedvezmény
• Szőnyegház, Hatvan, Kossuth tér 7., Majer András
• DG Konyhastúdió Hatvan, Horváth M. út 30/7. 06-70-9425-996, dgkonyhastudio.mlap.hu, –5%
• BIO BABA-MAMA BOLT Hatvan, Bajcsy Zs. u. 7. bababolt60.hu, 20 2231-576 –10 %
• Sprint 60 Bt. Hatvan, Székely u. 11., www. sprintsport.com, 20/9393-852 –10% • Szekrényes és Társa Kft. 37/302-353 www. szekrenyes-foto.hu –2-30% • Toptika 60 Kft. Hatvan, Trianon tér 1., www.toptika.hu, 37 341-106 –10% • Tőzsér Optika, 37/344-604 –15% • Drapéria Függöny és Lakástextil Szalon, Hatvan, Horváth M. út 17. www.draperia60. hu, 37/342-851 egyedi kedvezmény • Építők Áruháza, Hatvan, Horváth M. út 73. www.epitokaruhazahatvan.hu, 343-743 – egyedi kedvezmény
• Groupama Garancia Biztosító Zrt. Hatvan, Mártírok útja 2., Morvai Csaba / Tordainé Koczka Ildikó, www.groupamagarancia.hu, 06-37-540-150 ; 06-37-540-151 • Mátra-Agro Kft. 3000 Hatvan, Horváth Mihály út 53. www.matra-agro.hu 30/69320-87 –5-10% • Sessanta pizzeria 20-9153847 – egyedi kedvezmény • Udvarház étterem, 0637340199 –5% • Elektron Villamossági-Világítástechnikai Szaküzlet 3000 Hatvan, Horváth M. út 3., Hatvan, Bercsényi út 16., 37/340-448 –5% • Mátra - Agro Kft. Hatvan, Horváth M. Út 53 egyedi kedvezmény • Janó Car Kft., 3000 Hatvan, Hatvany Lajos u. 2. Honlap: http://üléshuzat.hu/ www. jano60. hu www.horpadasjavitas-60.hu, Telefonszám: +36 30/908-1855 egyedi kedvezmény • Suhi92 Bt., 50 ezer forint alatti munka esetén a munkadíjból 5 % kedvezmény, 50 ezer forint feletti rendelés esetén a munkadíjból egyedi kedvezmény megegyezés szerint. 3000 Hatvan, Madách u. 6. Honlap: http:// www.suhi.hu/, Telefonszám: +36 37/737 086 • Lavina Szerviz Kft. Hatvan Kártyás ügyfelek részére kenőanyagokból és utángyártott alkatrészekből 20%-os engedményt adunk! Hatvan, Horváth Mihály út 99. Telefon: +36/37-540-808 Honlap: http://www. lavina.hu E-mail:
[email protected]
10
hirdetés
2013. június 21.
11
közérdekű
2013. június 21.
Hatvani önkormányzati képviselők fogadóórái Az egyéni választókörzetek képviselői minden hónap első hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges 1. körzet Tarsoly Imre (Fidesz): Az Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-20/250-7799
[email protected]
Anyakönyvi hírek
Ügyfélfogadási rend a Polgármesteri Hivatalban
Újszülöttek Születési idő Szülők neve (apa, anya) Molnár Jázmin Aisa 2013. május Molnár Csaba, Horváth Nikoletta Szécsi Bence Tamás 2013. május Szécsi Tamás, Motil Éva Szilvia Kocsis Rebeka 2013. május Kocsis Attila Gyula, Takács Tünde Bankos Norbert 2013. május Bankos Norbert, Ungi Nikoletta Baranyi Lilla Izabella 2013. május Baranyi Zsolt, Kovács Ida Izabella Sztankó Levente 2013. május Sztankó Tamás, Gregus Tímea
Ügyfélszolgálati iroda, Hatvan, Kossuth tér 2.: hétfő: 8.00 – 18.00 kedd: 7.30 – 16.00 szerda: 7.30 – 16.00 csütörtök: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 12.00
Házasságkötések 2013. május Szilágyi Erzsébet Márta - Hatvan Kovács Csaba - Hatvan 2013. május Bóna Magdolna Mónika - Hatvan Fekete Tamás - Hatvan 2013. május Boroskai Andrea - Hatvan Kocsis Sándor - Hatvan 2013. május Magyar Edit - Heves Kodák Roland - Hatvan 2013. május Széplaki Klaudia - Hatvan Kozma Jákó - Hatvan 2013. május Pethő Nikolett - Hatvan Kovács Viktor - Hatvan 2013. május Ferencz Beáta - Hatvan Nagy Péter - Hatvan
2. körzet Szinyei András (Fidesz): Alpolgármester Minden hónap első hétfőjén 13-16 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/948-1957
[email protected]
Elhunytak Godó László Gézáné
2013. 05.
Okmányiroda Hatvan, Balassi Bálint út 14.: Hétfő: 8.00 – 16.30 Kedd: 8.00 – 20.00 Szerda: 8.00 – 16.30 Csütörtök: 8.00 – 16.30 Péntek: 8.00 – 14.00 Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda Hatvan, Bezerédi út 1.: hétfő: 8.00 – 12.00 kedd: 12.00 – 16.00 szerda: 8.00 – 12.00 csütörtök: 12.00 – 16.00 péntek: 8.00 – 12.00
3. körzet Lestyán Balázs (Fidesz): Egészségügyi tanácsnok Minden hónap első keddjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/928-6340
[email protected]
Belvárosi Szent Adalbert Templom: Hétköznap: hétfőtől péntekig: 7 óra Szombaton: 18 óra Vasárnap: 7 óra, 9 óra, 11 óra és 18 óra Újhatvani Római Katolikus Templom: Hétfőtől-szombatig: 7:30 óra Vasárnap: 9 óra és 18 óra Református templom: Szombat: 16 óra családi istentisztelet Vasárnap: 10 óra Evangélikus templom: Vasárnap: 9 óra
Orvosi Ügyelet Hatvan, Balassi Bálint út 16. Telefonszám: 37/341-040 Hétfőtől csütörtökig 17 órától másnap reggel 8 óráig, és pénteken 12 órától hétfő 8 óráig
Apróhirdetés Apróhirdetéseit feladhatja a Média Pontban (Hatvan, Kossuth tér 2.)
4. körzet Nádas Sándor (Fidesz): A Jogi és Ellenőrzési Bizottság elnöke Minden hónap első csütörtökén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-70/940-21-94
[email protected] 5. körzet Köves Gáborné (Fidesz): A Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke Minden hónap első hétfőjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-20/510-3771
[email protected]
Mosolyogj Hatvan!
6. körzet Horváth Richárd (Fidesz): Alpolgármester Minden hónap első keddjén 16-18 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-37/542-338
[email protected] 7. körzet Kondek Zsolt (Fidesz): Környezetvédelmi tanácsnok Minden hónap első hétfőjén 16-18 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/288-4252
[email protected] 8. körzet Papp István (Fidesz): A Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke Minden hónap első szerdáján 17-19 óra Újhatvani Ügyfélszolgálati Iroda (Bezerédi út 1.) Elérhetőség: 06-20/523-0150
[email protected]
Mondtam az orvosnak, hogy eltörtem a lábam két helyen. Azt mondta, máskor ne menjek erre a két helyre.
- Fájdalomcsillapítójuk van? - Mid fáj? - kérdi a gyógyszertáros. - Most még semmi, de ha apunak megmutatom az intőmet...
n
n
Az újdonsült apuka rohan ki a szülőszobából, hogy elújságolja a hírt a kint várakozó családtagjainak: - Ikreink születtek! - Na és kire hasonlítanak? - kérdezi a nagymama. - Hogy-hogy kire? Hát egymásra!
Egy fiatalember gyónni megy a paphoz. - Atyám, én vétkeztem. - Mi a vétked, fiam? - A hiúság bűnébe estem. Naponta többször belenézek a tükörbe, és csodálom magam, hogy milyen szép vagyok. A pap megfordul, és ránéz a fiúra: - Ez nem bűn fiam, csak egyszerű tévedés.
n Mórickának mondja a biosztanár: - Mondj egy költöző madarat! - Fecske. - Most egy nem költözőt! - Döglött fecske.
n
A kompenzációs listáról bejutott képviselők minden hónap második hetében tartanak fogadóórát. Bejelentkezés az adott fogadóórát megelőző napig lehetséges
- Pistike! Először fordult elő, hogy hibátlan házi feladatot adtál be. Hogy lehet ez? - Az apukám elutazott a hétvégére és nem tudott segíteni. Pistike bemegy a gyógyszertárba, és kérdezi:
Palik Józsefné (EHE-MSZP): Minden hónap második keddjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/206-2753
[email protected] Oroszlán Lajosné (EHE-MSZP): Minden hónap második hétfőjén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-30/908-3712
[email protected] Mikó János (Független): Minden hónap második csütörtökén 17-19 óra Polgármesteri Hivatal Képviselői fogadóiroda (Kossuth tér 2.) Elérhetőség: 06-70/528-3468
[email protected]
Hivatali általános ügyfélfogadási idő: hétfőn: 7.30 – 16.00 szerdán: 7.30 – 16.00 péntek: 7.30 – 13.30
Miserend
n - Melyik a legősibb állat a világon? - ??? - A pingvin, mert az még feketefehér.
Horton, 90%-ban felújított 2 szobás amerikai konyhás kandallós, dupla garázsos parasztház eladó. I.ár: 8mft
SÜRGŐSEN ELADÓ Lőrinciben 1440nmes telken, összközműves 2 szoba +nappalis felújított paraszt ház. Iár: 4990.000.-
Hatvanban, Peresdűlő legszebb részén 5700nm -es művelt szántóföld eladó. Területen víz, villany van! Iár.: 950eft
Lőrinciben vasúthoz közel, 100nm-es 2,5 szobás családi ház garázzsal eladó. Pesti lakást, gépjárművet beszámítunk. I.ár: dec.31.-ig 8,5 mft
KIADÓ Hatvanban rendezett lépcsőházban 2 szobás lakás. 35000.-ft/hó+rezsi +2 havi kaució szükséges.
Boldogon, frekventált helyen a település központjában, 100nm-es 3,5 szobás családi ház eladó! I.ár: 8,5mft Bujákon 100nm-es igényesen felújított családi ház eladó. I.ár:10mft Csere is számításba jöhet akár ráfizetéssel Horton vagy Hatvanban a Bosch környékén.
Regisztrált ügyfeleinknek keresünk Hatvanban 1,5-2 szobás lakásokat! ÉRDEKLŐDNI : Burda Gabriella ingatlan és hitelközvetítő 20/776-2556 ,20/510-7619 további ingatlanok: www.centrum60.hu
Elérhetőség: Burda Gabriella: 06-20/7762556 57 éves megbízható asszony. Idős gondozást, ápolást vállalok. Telefon: 06-20/6277532 „CENTRUM 60” Ingatlan Iroda szolgáltatásai: társasház kezelés, biztosítás, hitel -ingatlanközvetítés, pályázatfigyelés. Burda Gabriella 20/776-2556
Még lehet pályázni! Az utóbbi évek időjárása jelentős eltéréseket mutat, mivel az időjárás befolyásolja a növények növekedését, ezért a „Tiszta, virágos Hatvanért” cím alapításáról és adományozásának rendjéről szóló 37/2008. (V. 30.) önkormányzati rendeletben foglalt határidők módosításra kerültek. A pályázatok benyújtásának határideje: június 30-ra módosult, valamint a pályázatok elbírálásának időpontja legkésőbb augusztus 31-i dátumra változott, így a pályázók részére hosszabb időtartam áll rendelkezésre, hogy környezetüket kertészkedéssel virágosítással szebbé tegyék. A meghirdetett kategóriákban 2013. június 30-ig várjuk a pályázatokat a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki és Városfejlesztési Irodájára.
n -Kisfiam, kérsz vacsorát? -Miből lehet választani? -Igen vagy nem!
Hatvan Város Önkormányzatának lapja III. évfolyam 6. szám – 2013. június
Hatvanban Horváth Mihály úton 2,5 szobás 1 emeleti teraszos lakás garázzsal együtt eladó. I.ár: 13.880.000.-
Kiadja: Hatvan Város Önkormányzatának megbízásából a Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Felelős Kiadó: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/967-0135 Főszerkesztő: Jagodics Milán, e-mail:
[email protected] Lapszerkesztők: Potos Rita, Szűcs Péter; Fotó: Albert Péter A szerkesztőség címe: 3000 Hatvan, Madách Imre utca 12. Telefonszám: 06-70/967-0135. E-mail címe:
[email protected] Hirdetésfelvétel: 06-70/967-0135 Megjelenik: havonta, 9400 példányban Terjeszti: Média-Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft. Terjesztés: ingyenesen terjesztve Hatvan városában ISSN szám: 1588-5038 Együttműködő partnereink: www.hatvanonline.hu, Hatvan Tv Óvjuk környezetünket! Újságunk újrahasznosított papírból készül.
Tájékoztató igazgatási szünetről Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal munkarendjében igazgatási szünet kerül elrendelésre 2013. év július hó 22. napjától 2013. év augusztus hó 25. napjáig. Az igazgatási szünet időtartama alatt a Hivatal ügyeleti rend szerint működik. Ezúton kérjük a Tisztelt Ügyfeleket, hogy amennyiben az egyéni érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, az ügyeiket az igazgatási szünet időtartamán kívül kérelmezzék és intézzék. Az Újhatvani Ügyfélszolgálati Irodában 2013. év augusztus hó 5. napjától 2013. augusztus hó 25. napjáig szünetel az ügyfélfogadás. Az első ügyfélfogadási nap 2013. év augusztus hó 26. napján lesz. dr. Szikszai Márta, jegyző
12
Sport–hirdetés
2013. június 21.
Szépen csillogó ezüstérem Bár az utolsó pillanatig esély volt arra, hogy az FC Hatvan labdarúgó csapata megszerezze a bajnoki címet az NB III Mátra csoportjában, végül csak az ezüstérem jött össze. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a gárda megtartsa harmadosztályú tagságát. Ofella Zoltán klubelnök szerint, ha a város és a támogatók kitartanak a csapat mellett, akkor az összevont NB III-ban is sikerrel szerepelhetnek.
A
mikor 2012 júliusában elkezdtük a felkészülést, mindenki elfogadta volna, hogy a csapat a második helyen végezzen, és azzal bent maradjon az NB III-ban. Főleg egy igen küzdelmes előző szezon után, amikor hajszál híján őriztük meg harmadosztályú tagságunkat - jegyezte meg Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke, hozzátéve: egy éve éppen ezért csak abban reménykedhettek, hogy az első ötben végeznek, és esélyük lesz az NB3-as folytatásra. Ennek ellenére az őszi szezon rendkívül jól sikerült, Ofella Zoltán szerint talán a Tápiószecső elleni idegenbe-
li mérkőzésen koncentráltak kevésbé a fiúk, kiengedték kezükből a győzelmet, és emiatt az utolsó pillanatban két pontot elvesztett a gárda. Az ősz végén az FC Hatvan végül négy pontos előnnyel várta a tavaszi folytatást. - A téli felkészülés során megpróbáltuk a körülményekhez képest a lehető legjobban megerősíteni a csapatot, és tisztességesen felkészülni a bajnoki rajtra. Már január első hetében elkezdtük az edzéseket, nagyon komoly munkát végeztek a srácok, bíztunk a bajnoki címben - jegyezte meg az elnök. A folytatás azonban nem úgy sikerült, ahogy sokan várták. - Talán túl gyorsan jött
a nagy siker, és nem tudtuk elviselni a bajnokesélyesség terhét, emellett az ellenfelek is másként álltak hozzánk. Rögtön az első két mérkőzésen kikaptunk egy-egy góllal. Hiába küzdöttünk, jellemző volt, hogy az a labda, ami ős�szel be-, tavasszal kipattant a Tura és a REAC ellen. A két meccsen leadtuk az előnyünket, ami után a Felsőtárkán�nyal szoros, fej-fej melletti küzdelmet vívtunk a bajnoki címért. A tét miatt azonban nem volt gördülékeny a játékunk, ráadásul az utolsó előtti fordulóban a Maglód ellen 3:1-es vezetésnél érthetetlenül leblokkoltunk, és vesztettünk 4:3-ra. Ennek a mai napig nem tudjuk az okát. Ezután a Tápiószecső ellen hiába nyertünk, nem segített rajtunk - hangsúlyozta Ofella Zoltán. A csapat így nem lett bajnok, a második hellyel azonban megerőzte tagságát a
Az NB III Mátra csoportjának második helyét szerezte meg a hatvani gárda
most már összevont és rendkívül megerősödött NB3ban. - Megelőztük az előző idényben NB2-es REAC-ot, az MTK II-es csapatát és több olyan klubot, aminek nagyobb harmadosztályú tapasztalata volt, mint nekünk. Ennek fényében komoly sikert arattunk, a fiúk büszkék lehetnek a teljesítményükre. Ha bajnokok lettünk volna, akkor a Szolnokkal kellett volna osztályozót játszani az NB2-ért, ami ismerve a Tisza parti alakulat játékerejét, nem sok jóval kecsegtetett volna számunkra sem. A volt NB I-es játékosokkal teletűzdelt Szolnok a Felsőtárkányt is 11:1-es gólkülönbséggel ütötte ki - mutatott rá az FC Hatvan első embere, aki azzal, hogy bajnokként esetleg a zöld asztalnál feljuthatott volna a csapat, nem kívánt foglalkozni. - Ha-val kezdődő mondatoknak nincs értelme tette hozzá. Ofella Zoltán szerint esély van rá, hogy a gárda a következő idényben is ott legyen a legjobbak között. - Ha a város és a támogatóink mellettünk lesznek, és segítenek, akkor a keret egyben maradhat, sőt, akár 2-3 minőségi játékost is tudunk igazolni. Ebben az esetben a megerősödött NB III-ban is a dobogóért küzdhetünk - jelezte Ofella Zoltán. Emellett 2-3-4 éven belül a saját utánpótlására is támaszkodhat majd az FC Hatvan, hiszen az U17-es csapat ezüstérmes lett az NB2 közép B csoportban, az U15-sök pedig harmadikok lettek, és osztályozót játszhattak a kiemelt csoportba kerülésért. Kiss György
Eredményesen játszottak a fiúk
Feljutott a férfi kézilabda csapat 1. OLDALRÓL - Azóta NB3-sok voltunk, és bár az elmúlt szezonokban mindig megvolt az esélyünk a feljutásra, de többnyire rajtunk kívül álló okok miatt nem mi jutottunk vissza az NB2-be. Most végre sikerült - jegyezte meg Antalóczy Péter edző. A szakember az elmúlt szezonnal kapcsolatban elmondta, hogy a bajnokság két csapat – a Hatvan és az Eger – versenyfutásáról szólt. - Az NB III szűk létszámú, így a feljutás szempontjából az Eger elleni meccsek voltak mérvadóak. A rivális kemény ellenfélnek bizonyult, főleg azért, mert játszik náluk NB I-es és NB II-es játékos is, hiszen mind a két osztályban van csapatuk. Ezzel együtt az Eger ellen, az alapszakaszban lejátszott négy mérkőzésből kettőt megnyertünk, egyszer döntetlent játszottunk, és csak egyszer kaptunk ki idegenben - hangsúlyozta az edző, aki további pozitívumnak tartja, hogy az előző szezonban az utánpótlás csapatot is el tudták indítani az NB III-ban. Antalóczy Péter a következő, már NB II-es idénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy nyáron szeretnének erősíteni.
- Főleg hatvani kötődésű és környékbeli, elsősorban gyöngyösi játékosokkal tárgyalok. Gyöngyösön ugyanis csak NB I-es csapat van, így aki oda nem fér be, az más környékbeli csapatoknál játszik. Legalább 7-8 játékost szeretnénk igazolni. Ha ez sikerül, akkor nem a bent maradást tűzzük ki célul, hanem a mezőny első felében szeretnénk végezni - jelezte az edző. A szakember kitért arra is, hogy bár az NB II-ben várhatóan 3 millió forinttal megnövekednek a költségek, a játékosoknak továbbra sem fizetnek, mindenki amatőr lesz. Csak az utazást tudják téríteni, és a felszerelést biztosítják. - Bízunk a TAO-s pénzekben, illetve a város támogatásában. Eddig is mellettünk álltak, nagyságrendekkel több segítséget kaptunk, mint az előző években. Reméljük, ezután is számíthatunk az önkormányzat támogatására. Emellett szponzorokkal is tárgyalunk hangsúlyozta az edző. Az egyesületnek amúgy van női és lány utánpótlás csapata is. A felnőtt hölgyek sajnos csak az utolsó helyen végeztek az NB III-ban, de Antalóczy Péter szerint játékban előre léptek, és több mérkőzést is nyertek. Kiss György