2016. április
1200
Idén is átadták a helyi díjakat Szigetmonostor Község Önkormányzata 2008-ban helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről rendeletet fogadott el. A 23/2008. számú rendelettel az Önkormányzat célja az volt, hogy azokat a személyeket, vagy közösségeket, akik, vagy amelyek munkájukkal, tevékenységükkel, eredményükkel jelentős értéket képviselnek, példaként állítsa a falu elé. 2016. március 15-én, immáron nyolcadik alkalommal kerültek átadásra a helyi díjak. (A részletes írás és a díjazottak bemutatása az Újságoló 8. oldalán olvasható el.)
Nosztalgia Klub - A Szigetmonostorért emlékérem átadásán – Fotó: Kovács Attila
A polgármester fóruma Molnár Zsolt polgármester állandó rovata Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere a helyi buszjárattal, az utak állapotával, a csatornarákötéssel, a csatornarákötési támogatás határidejének meghosszabbításával, a Jövő erdeje parkkal, a Szentendrei-szigeti majálissal foglalkozik az Újságoló 2016. évi áprilisi számában. (A fórum folytatását az Újságoló 5. oldalán ismerhetik meg részletesebben a Tisztelt Olvasók!)
XXII. 4.
Programajánló
Részletek: 22-32. oldal
Búcsúnk elé A katolikusoknál nagy ünnep a búcsú. Protestáns testvéreink számára lehet, hogy erről a szóról a búcsúcédulák jutnak az eszükbe, a nem hívő emberek számára meg a ringlispíl és bóvliárusok, mindenkit biztosíthatok, hogy egyik sem lesz. A búcsú a templom névadójának ünnepe vagy felszentelésének évfordulója. Bár már 250 éve áll a templom, felszentelve még nincs (ennek története izgalmas sztori, egyszer még megírom az újságba), a Szentháromságot viszont minden évben megünnepeljük, idén május 22-én. Ez az ünnep amellett, hogy összehozza a híveket, alkalom arra, hogy Istennel rendezzük a viszonyunkat. A plébános szokott hívni egy vendég atyát, aki meggyóntatja a híveket, ünnepi szentmisén szól hozzájuk, akik megáldoznak és így teljes búcsút nyerhetnek, vagyis a bűnbocsánat után a bűneikért járó büntetést is elengedi a Jóisten. (Erdős Attila írásának folytatása az 16. oldalon olvasható.)
2
2016. április
Önkormányzati tájékoztató A Képviselő-testület 2016. március 31-én rendes ülést tartott. Az 1. napirendi pontban a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletét (SZMSZ) módosította a Képviselő-testület, ugyanis a februári ülésén felkérte a Bizottságokat, hogy annak módosítására tegyenek javaslatokat, melynek határideje 2016. március 16. volt. A rendelet a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a községi hirdetőkön, valamint a www.szigetmonostor.hu honlapon megismerhető. A 2. napirendi pont a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének szabályairól szóló rendelet módosítása volt, tekintettel a 90. életévüket betöltött személyek tiszteletére: a módosítást követően valamenynyi 90. életévét betöltött személy mentesül térítési díj fizetése alól. A rendelet a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a községi hirdetőkön valamint a www.szigetmonostor.hu honlapon megismerhető. A 3. napirendi pont a kertész álláspályázatok elbírálása volt: a Képviselő-testület az Önkormányzatnál kertésznek Répa Róbertet nevezte ki 2016. április 1-jétől nyolc órás, határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban. A 4. napirendi pont, a tulajdoni ügyek volt, amelynek keretében tárgyalta a Képviselő-testület a „Faház” boltként való üzemeltetésére vonatkozó pályázat értékelését: a pályázati felhívás kiírásra került, a beadási határidő 2016. március 25. volt. Pályázat nem érkezett be, így nem tudott döntést hozni a Képviselő-testület. A füzeserdői parcellázott terület hasznosításának lehetőségei című napirendi pontban a telkek jelenlegi állapotban történő meghirdetését javasolta a Képviselő-testület óriásplakátokon, valamint ingatlanos portálokon. Az útfelújítások tárgyalása során úgy döntött a Képviselő-testület, hogy az ajánlattételi eljárás lebonyolításával megbízza a Polgármestert, a Fejlesztési, Környezetvédelmi, Kulturális és Sport Bizottság elnökét, valamint a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a legkedvezőbb ajánlattevőt válasszák ki és felhatalmazta a Polgármestert, hogy az összességében legkedvezőbb ajánlattevővel szerződést kössön. Az 5. napirendi pont a 2016. évi közbeszerzési terv tárgyalása volt, amelyet a Képviselő-testület elfogadott. A 6. napirendi pont az ifjúságvédelmi koncepció kialakítása, elfogadása volt, amelynek tárgyalását a Kép-
Önkormányzati hírek
Szigetmonostor Fogászat Szeretettel várjuk Betegeinket, ahol ingyenes kezeléseket vehetnek igénybe, pl.: foghúzás, gyökértömés, fogkőleszedés, lézer kezelés, RTG, am. és esztétikai tömések. Ezenkívül teljes körű ellátást biztosít a rendelő: Porcelán koronák és hidak készítése (teljes áron); 62 év felett kiemelt OEP támogatással fogsor készítés. Rendelési idő: Hétfő: 14.00-19.00 óra Szerda: 14.00-19.00 óra Péntek: 8.00-12.00 óra Telefonos bejelentkezés: dr. Ember Gyöngyi: 26 369-114 Suba Éva asszisztens: 26 369-114 (rendelési időn kívül is) Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Orvosi Rendelő Hétfő és Szerda: 8.00-11.00 óra Kedd és csütörtök: 13.00-16.00 óra Péntek: 10.00-13.00 óra Az orvosi rendelő vezetője: dr. Kondor Andrea Rendelő telefonszáma: 26 393-380 Mobiltelefon: 30 539-2737 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
Szív Gyógyszertár Hétfő és Szerda: 8.00-12.00 óra Kedd és Csütörtök: 13.00-17.00 óra Péntek: 9.00-14.00 óra Szombat és vasárnap: zárva Vezető: Atzél Gábor Telefonszám: 26 393-159 Cím: Szigetmonostor, József Attila u. 9.
Gyermekorvos dr. Vígh Olga Telefonszám: 30 269-9145 Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 5.
2016. április
viselő-testület elnapolta és felkérte a Szociális és Egészségügyi Bizottságot, hogy a kialakított álláspontját terjessze a Képviselő-testület májusi rendes ülése elé. A 7. napirendi pont a 2016. évben hatályos szerződések felülvizsgálata II. volt, amelyre vonatkozó beszámolót a Képviselő-testület elfogadta. A 8. napirendi pontban Molnár Zsolt polgármester a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról adott tájékoztatót, amelyet a Képviselő-testület elfogadott. A 9. napirendi pont a 952/1/A hrsz-ú ingatlanra (ún. Schöller Cukrászda) vonatkozó ajánlat tárgyalása volt: a Képviselő-testület felkérte Fűrné Láng Erika képviselőt, hogy az épületre vonatkozóan műszaki értékbecslést készítsen és ennek eredményét hozza a Képviselő-testület tudomására, valamint felhatalmazta a Polgármestert és Gotthard Viktort, a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy az ingatlanra vonatkozóan – figyelemmel a közterület-használati díjtartozásra – , tárgyalást folytasson, telekcsere felajánlásával. A 10. napirendi pont a helyi adókról szóló 12/ 2011.(XI.28.) rendeletet módosító rendelet-tervezet előzetes elfogadása volt: 2016. január 1. napjától a helyi adókról szóló törvény ugyanis lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára, hogy a háziorvos, illetve védőnő vállalkozó számára a helyi iparűzési adó tekintetében adókedvezményt, adómentességet biztosítson. Az adókedvezményt a helyi rendeletbe be kell építeni. A Képviselőtestület a rendelet-tervezetet előzetesen elfogadta és felkérte a jegyzőt, hogy azt küldje meg a Miniszterelnökség Támogatásokat Vizsgáló Irodája részére jóváhagyásra. A 11. napirendi pontban, zárt ülés keretében munkáltatói kölcsönkérelmet bírált el a Képviselő-testület, amelynek helyt adott.
Önkormányzati hírek
3
A 12. napirendi pont a 239/2013.(12.12.) számú határozat módosítása volt: a Képviselő-testület 2016. február 25-i rendes ülésén ugyanis problémaként merült fel, hogy a minden hónapban közzétételre kerülő adótartozások listán kiskorú személy is szerepel. A Képviselő-testület a vonatkozó határozatot akként módosította, hogy a „…valamint magánszemély adózó…” szövegrész helyébe a „…valamint magánszemély (kivéve kiskorú) adózó…” szövegrész lép. A 13. napirendi pontban dr. Horváth P. András ügyvéd beszámolóját a Képviselő-testület elfogadta. A 14. napirendi pont a testületi, illetve bizottsági ülésről való távolmaradások igazolása volt. A helyi önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról és költségtérítéséről szóló helyi rendelet szerint ugyanis minden képviselő-testületi ülésen szükséges dönteni az azt megelőzően tartott bizottsági, illetve képviselő-testületi ülésről való távollét igazoltságának elfogadásáról, valamint a tiszteletdíj esetleges megvonásáról. A Képviselőtestület valamennyi képviselő, illetve bizottsági tag ülésről való távolmaradását igazoltnak fogadta el. A 15. napirendi pont a Bizottságok tájékoztatója hangzott el az elnökök részéről a bizottsági ülésekről. A 16. napirendi pont az Egyebek című napirendi pont volt. A Képviselő-testület és bizottságainak ülései nyilvánosak, az ülések meghívói a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a községi hirdetőkön, valamint az Önkormányzat honlapján közzétételre kerülnek. dr. Vaczó – Tánczos Szilvia jegyző
Ez itt az Ön hirdetésének a helye! Információ:
[email protected]
Adótartozás - 2016. február 29. Szigetmonostor Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 239/2013. (12.12.) számú határozatában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 55./B § (1) bekezdése alapján helyi adók és a gépjármű adó vonatkozásában 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező, 50 legnagyobb összeggel tartozó jogi személy, valamint magánszemély adózó listájának helyben szokásos módon (a községi hirdetőkön és a helyi önkormányzati újságban való), havi rendszerességgel történő közzétételéről döntött és felkérte a jegyzőt a határozat végrehajtására. A közzétételre ezúttal a 2016. február 29-én fennálló adótartozások tekintetében kerül sor, az adóhatóság nyilvántartása alapján. (Lásd. 4. oldal - Szerk.) dr. Vaczó - Tánczos Szilvia, jegyző
4
2016. április
Önkormányzati hírek
Adótartozás - 2016. február 29.
Számítógépszervíz Szigetmonostoron 2015 Szigetmonostor Klapka u. Tel: 06/30 9483-709 e-mail:
[email protected]
2016. április
Önkormányzati hírek
5
A polgármester fóruma Molnár Zsolt polgármester állandó rovata (folytatás) – A buszjárat indulásakor úgy nyilatkozott, hogy március végén végeznek egy értékelést. Mik a működés tapasztalatai? – A busz jelenleg az iskolások közlekedését szolgálja, és úgy tűnik, ezt a feladatát jól ellátja. Felmerült, hogy a révekhez kijáró iskolások közlekedését is jó lenne, ha segítené, de ez esetben a jelenlegi feladatát nem tudná elvégezni, mivel ugyan abban az időszakban kellene két helyen szolgálni. A döntésünk, miszerint a helyi iskolások közlekedését segítsük, kapacitás és teljesítmény szempontjából is a buszunkra méretezett jó döntésnek bizonyult, szeretik és használják is az utasok. Köszönjük azt, hogy a két reggeli járat egyenletes utas eloszlásában segítségünkre voltak, többen emiatt vállalták a korábbi felkelést, így segítve az egyenletes kihasználtságot. a diákok mozgásával ellentétesen, reggel Horány felé, délután Horány felől érdemes másoknak is igénybe venni a busz szolgáltatását. Van, aki reggel a dunakeszi komphoz, délután pedig onnan vissza utazik a busszal.
Az elektromos busz – Fotó: Kis herceg
– Tervezik a járatok bővítését? – Egyenlőre a két délutáni járat közötti plusz járat van a tervünkben, emellett a nyári üzem kigondolása is most van napirenden, hiszen az iskolai szünet alatt más igényeket kell majd kiszolgálnia a busznak, más közönség felé kell közvetíteni a klímatudatos közlekedés üzenetét. – Minden tavasszal, de immár minden hónapban viszszatérő kérdés az utak állapotának javítása. Mire számíthatunk?
– Idén az első napsütéses időt kihasználva már az utak rendbetételével foglalkoztunk. Elsőként a dunakeszi komphoz vezető út hiányzó szakasza készült el, majd a vízelvezető árkok kiszedésével, valamint kátyúzással kiigazításra került a Horánygyöngye út, és hamarosan az aszfalt utak jelentősebb kátyúinak javítása is megtörténik. A munka ezzel nem ér véget, mert még a nyár előtt további földút rendezés is történik majd. Ahol lehet, az útfelület egyengetése és hengerelése történik, máshol mindez zúzottkő terítéssel együtt valósul majd meg. – Elég sok idő telt már el a csatorna ünnepélyes átadása óta, mikor lehet végre rákötni a csatornára? – Igen, nagyon sok az, hogy immár több, mint négy hónapja csak várjuk az üzemeltetési engedély megérkezését. Tudok arról, hogy vannak, akik már a csatorna működésére alapozva tervezték a nyári itt tartózkodásukat, és tisztában vagyok azzal, is, hogy a szippantósok is jelentős mértékben emelték a szennyvíz ürítés díját. A csúszás oka, talán mindenki által ismert módon a pontatlanul készített geodéziai felmérés, ami sajnos sok helyen nem a valós értékeket tartalmazza. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a jogszabály szerint megtervezett ingatlanokon belüli hálózat adatai eltérnek az utcai hálózat adataitól, így nem lehet pontosan megítélni, hogy garantálható-e az üzembiztonság. Egyszerűbben fogalmazva ezen adatok igazítanak el bennünket abban, hogy a házainkban képződött szennyvíz elvezetése hogyan lesz biztonságos, garantálható-e, hogy elfolyik a rendszerben. A pontatlanság javítása csak úgy lehetséges, ha a teljes hálózat felmérése újra megtörténik. Ez folyik most. Az ebből adódó hátrányok, esetleges károk érvényesítésére az Önkormányzat a megfelelő lépéseket meg fogja tenni. De ami a legfontosabb, a rákötés lehetőségét rövid időn belül bizosítani szeretnénk. – A csúszás miatt számíthatnak-e az érintettek az önkormányzati támogatás határidejének meghosszabbítására? – Igen, az Önkormányzat a támogatás határidejét szeptember 30-ig meghosszabbította, így nem kell attól félnie senkinek, hogy a rákötés engedélyezésének csúszása miatt elesne az önkormányzati segítségtől. Arra azonban felhívom a figyelmet, hogy a támogatás feltételei nem változnak, aki igényli, annak nem lehet semmilyen tartozása az Önkormányzat felé. Sajnos sokaknak van adó, hulladék szállítási díj, étkezési díj, közterület foglalási díj, vagy más típusú tartozása, melyek rendezése feltétele a
6
2016. április
csaknem 20 ezer forintos csatornarákötési támogatás folyósításának. – Idén is lesz faültetés a Jövő erdeje parkban? – Igen, minden évben tavasszal és ősszel ültetünk az addig születettek üdvözlésére fát, most a tavaszi ültetés a Föld Napját követő napon április 23-án 10.00 órakor lesz, az érintett nyolc gyermek a meghívót megkapta, velük együtt várunk minden érdeklődőt. – Ha jól számolom, idén Szigetmonostor lesz gazdája a Szentendrei-szigeti Majálisnak, mire számíthatnak az érdeklődők? – Igen, május 1-jén vasárnap nálunk vendégeskedik a sziget. A rendezvény helyszíne a horányi Piac tér lesz, a
Önkormányzati hírek
faluból az elektromos busz segíti majd a közlekedést. Egész nap színes programok várják az érdeklődőket, emellett mindenki láthatja majd, hogy hogyan vetélkednek egymással a szigeti önkormányzatok csapatai. A vetélkedőben olyan oldalukról ismerhetjük meg a települések vezetőit, ahogyan talán még sosem láttuk. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján is mondhatom, érdemes lesz kilátogatni a majálisra. Mindenkit szeretettel látunk! Molnár Zsolt polgármester
Csatornabekötési támogatás Meghosszabbított határidő: 2016. szeptember 30. Tisztelt horányi Lakosok! Értesítjük Önöket, hogy a Szigetmonostor Község Önkormányzata a csatornabekötési támogatás határidejét 2016. szeptember 30-ig meghoszszabbítja. További információ a címre kattintva tekinthető meg. Elindítható a csatornabekötés terveztetése, nyomtatványok kitöltése és eljuttatása a Szigetmonostor Község Önkormányzatához. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a tervezés, a terv engedélyezése, és a Fővárosi Vízművek visszajelzése a terv engedélyezéséről, heteket vehet igénybe. Ezért javasoljuk a folyamat elkezdését, hogy határidőn belül megvalósuljon a kivitelezés. Azon ingatlan tulajdonosoknak, akik az érdekeltségi hozzájárulást időarányosan befizették, nincsen helyi adóés közteher tartozásuk, valamint 2016. szeptember 30-ig rákötnek az újonnan épült csatornahálózatra, Szigetmonostor Község Önkormányzata az alábbi kedvezményeket biztosítja: • a tervezés díjából visszatérít bruttó 10 000 Ft-ot • átvállalja a Fővárosi Vízműveknek fizetendő MEO (műszaki átadás-átvétel) díjat, ami bruttó 5000 Ft • biztosítja a tulajdon lap másolatot (1000 Ft) • biztosítja a térképmásolatot (3000 Ft) Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a gerincvezetékre való rákötés csak az engedélyek megléte esetén lehetséges. Csak az köthet rá a gerincvezetékre, aki időarányosan a lakossági hozzájárulást befizette, s értesítést kap
írásban a rákötés lehetőségéről, valamint rendelkezik a Fővárosi Vízművek MEO engedélyével. Amennyiben a csatorna műszaki átadását követően a tulajdonos 3 hónapon belül nem csatlakozik a rendszerhez, úgy azt követően a Szigetmonostori Önkormányzat talajterhelési díj megfizetésére kötelezheti, melynek mértéke a fogyasztott vízmennyiség m³-e után 3600 Ft.
Csatornázás – Forrás: Internet
A lakosságnak segítséget nyújt: Tury Norbert Telefon: 06 70 377-4218, vagy 06 26 393-512, vagy 06 26 593-064 számokon a 111-es mellék. e-mail:
[email protected] Ügyfélfogadás: Szigetmonostori Polgármesteri Hivatal Hétfő: 8.00-16.00 óra (ebédidő:12.00-13.00 között) Szerda: 8.00-16.00 óra (ebédidő:12.00-13.00 között) Péntek: 8.00-12.00 óra Szigetmonostor Község Önkormányzata
2016. április
7
Reakció
Híddal vagy híd nélkül Máté Miklós Domonkos gondolatai Azt, hogy mikor lesz híd Szigetmonostoron, senki nem tudja megmondani. Valamikor biztosan. De addig is, talán lehet javítani a helyzeten. Sokan vannak, akik hétköznaponként bejárnak dolgozni a városba. Négy komp közül lehet választani, lehet gyalog vagy autóval próbálkozni. Autóval egyre kevésbé célszerű, talán az alacsonyabb benzinár miatt alakulnak ki dugók, vagy a több kocsi még jobban rontja az elhibázott szervezésből adódó gondokat (Megyeri híd felhajtás). Gyalogosan viszont messze vannak a megállók és a folyamatosan közlekedő kompoknál nehéz kiszámítani, mikor kell indulni. Sajnos a faluba jövő volánbusz teljességgel használhatatlan. Minden bokornál megáll, ettől nem csak lassú, de mivel kilométerhez kötik az árat, drágább is. Pedig legalább reggel jó lenne egy olyan járat amely gyorsan beviszi a munkába menőket. Visszafelé már nem kell olyan pontosnak lenni. Még ha nem is a kompon megy át a busz, a kerülő időben nem feltétlenül veszteség, ha nem tér be minden nyaralóhoz a busz. De el lehetne gondolkodni azon, ha a dunakeszi komp elég nagy, azon át kelhetne valamilyen busz és el tudna jutni Budapestre. Elvégre most is a túlparton van egy végállomás. Nem biztos, hogy minden problémára van megoldás helyben. Ha a közlekedéshez másképpen viszonyulnánk, többen választanák a tömegközlekedést, hamarabb érhetnénk be a munkába vagy az iskolába és talán a több utassal gazdaságosabb lenne az egész rendszer. Helyet kéne adni a helyi szolgáltatóknak, támogatni a környező településeket, hogy eszközökhöz jussanak. Legyen néhány normális falubusz, amivel nem csak a településen belül lehet járni, hanem elvisz a fővárosba vagy megyeszékhelyekbe is. Legyen fő cél a gyorsaság! Ha mindenhonnan be tudunk járni rövid időn belül, könnyebben találhatunk munkát vagy egyszerűen csak jobban érezzük magunkat
ha kevesebbet kell utazással töltenünk. Persze a szakorvosi rendelésekhez való eljutás is fontos szempont. Néhány gondolat a hídról. Én nem látom annyira borúlátóan a helyzetet, bár nem hinném, hogy egyhamar meg fog valósulni. Sajnos nem érdekelt ebben az, akinek lenne rá pénze...Pedig szerintem nincsenek ellenzők a faluban és jó érveink vannak. Nem az, hogy szerződésben van róla kitétel stb.. Hanem hogy valóban szükség van rá! Négy komp működik, kettő folyamatosan. Az hogy tényleg kell, jobb érv mindennél. Ahhoz, hogy meg is legyen, jól át is kell viszont gondolni, pontosan mit szeretnénk és hogyan. Vízmű területre nem tervezhetünk semmit, túl távolra nem kerülhet, mert akkor gyalogosan, biciklivel lesz nehéz használni. Márpedig mindenkinek az érdekét figyelembe kell venni, azokét is, akiknek nincs autójuk. Kis híd majdnem annyiba kerül mint egy autós, így ennek sincs sok értelme. Szerintem a Határcsárdánál kellene építeni egy autós hidat. Ott van elég hely, vezet oda út, tud csatlakozni az országos biciklihálózathoz. Hiába tiltakozik Szentendre, az már Leányfalu területe. Egyébként is, önző gondolkodás az, hogy ők több átmenő forgalmat nem akarnak, hiszen az semmikép nem lenne, hanem ha már híd lesz, akkor tereljen el autókat a kerülőútjukról. Tehát ők olyan dolgot szabotálnak, ami nekik nem okoz kárt, csak nem hoz hasznot nekik. Nos, ez nem egy támogatható gondolkodás. Végezetül, a híd mellett majdnem olyan fontos a bicikli út is. Nem csak a turizmus a cél. Ez a kevés buszjárat miatt fontos közlekedési eszköz. Egy a gáton menő, vagy a főút mellett épített az autóktól jól elkülönített és biztonságos úttal mindenki nyerne.
Monostori elsősegély pontok Mindenek előtt hívja a 112-es telefonszámot! Szigetmonostor Faluházban (Árpád u. 15.) Horány - Göd hajóátkelő révházban (Nagyduna sétány)
Máté Miklós Domonkos
8
2016. április
Helyi díjak
Idén is átadták a helyi díjakat (folytatás) Módosított rendeletünk alapján, minden évben február 10.-ig volt és lesz lehetősége a jövőben is a helyi közösségeknek javaslatot tenni a Képviselő-testület számára. A beérkezett javaslatok alapján született meg a döntés. Minden egyes díj, és minden egyes díjazott ráirányítja a figyelmet azokra az eseményekre, munkákra, célokra, amelyek Szigetmonostor közössége szempontjából fontosak és mindannyiunk számára követendő példa lehet. A rendelet négy díj kiosztását teszi lehetővé: – A Szigetmonostorért emlékérem ifjúsági tagozata – A Szigetmonostorért emlékérem – A Szigetmonostorért emlékplakett – Szigetmonostor díszpolgára díjakét
a Szentendrei Református Gimnázium tanulója. Az elmúlt évben sport tevékenységével is számos eredménnyel büszkélkedhet, tudása és szorgalma révén pedig nemzetközi, mondhatni világraszóló teljesítményt nyújtott azzal, hogy a koreai Nemzetközi természettudományos Diákolimpiáról ezüst oklevéllel tért haza. Kiemelkedő eredményei, és ezzel együtt közösségi szerepvállalása például állítja Őt, korosztálya, és az egész a település elé. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül kiemelkedő tanulmányi és sport eredménye, valamint a Nemzetközi Természettudományos Diákolimpián elnyert ezüst oklevél elismeréseként, mellyel példaként áll a település ifjúsága előtt ifj. Székely Andrásnak Szigetmonostorért emlékérem ifjúsági tagozata kitüntetést adományozott.
A díszpolgári cím adományozására háromévente, minden hárommal osztható évben van lehetőség, a három további díj évente adható. Szigetmonostorért emlékérem ifjúsági tagozata díjat az a 18 év alatti személy vagy 18 év alattiak közössége kaphatja, aki, illetve, amely az elmúlt évben végzett gazdasági, kulturális, oktatási, művészeti, tudományos, közbiztonsági, sport, egészségügyi és szociális területeken – az adományozást megelőző időszakban – kifejtett kiemelkedő tevékenységgel hozzájárult a falu tekintélyének emeléséhez, fejlődéséhez, a közösség erősítéséhez. Ezt a díjat egy évben legfeljebb öt személy vagy szervezet kaphatja meg. Ugyanaz a személy vagy szervezet életében többször is részesülhet az elismerésben, amennyiben a kiírás szerinti területen elismerésre méltót alkotott. A díj egy bronzból készült, oldalélén „ifjúsági” felirattal ellátott korong alakú térplasztika. Kivitele dinamikus, játékos, fiatalos, mely egy vízen sikló követ ábrázol utalva arra, hogy a többségében víz alatt nyugvó kövek közül is, a fizika törvényeivel látszólagos ellentmondásban, megfelelő dinamizmussal lehet a sodrás fölé emelkedni, megvillanni, feltűnni és ezzel együtt olyan pozitív hullámot kelteni, melynek hatása messze túlmutat a közvetlen érzékelésen, tapasztalaton. Szigetmonostor Község Önkormányzata a díj adományozásával az ifjúság elé kíván példát állítani, kifejezve azt, hogy lehet és kell is kiemelkedőt alkotni e településen élve, annak határain túlmutatóan is. A díj készítője Veres Balázs szobrászművész. A 2016 évi díjazott szorgalmas, az iskola tanulmányi és közösségi életének kiemelkedő személyisége a helyi iskolai, és települési rendezvények fellépője volt. Jelenleg
Molnár Zsolt, Szűr Tímea és ifj. Székely András – Fotó: K.A.
A Szigetmonostorért emlékérem díj felnőtt személynek vagy személyek közösségének adományozható, annak aki, illetve amely az elmúlt évben végzett gazdasági, kulturális, oktatási, művészeti, tudományos, közbiztonsági, sport, egészségügyi és szociális területeken – az adományozást megelőző időszakban – kifejtett kiemelkedő tevékenységével hozzájárult a falu tekintélyének emeléséhez, fejlődéséhez, a közösség erősítéséhez, valamint munkásságával példát állít a település lakossága elé. Ezt a díjat egy évben legfeljebb öt személy vagy szervezet kaphatja meg. Ugyanaz a személy vagy közösség az elismerést életében többször is megkaphatja. A díj egy bronzból készült dunai kavicsot formáló, művészien patinázott, „Szigetmonostorért” felirattal ellátott térplasztika. Az Emlékérem kavics formájával a sodródással való dacolást, és formálódást, ezzel együtt az építést egyúttal az illeszkedést fejezi ki. Művészi patinájával, mely a Duna jelképe is az alkotáson, az idő általi meg-
2016. április
mérettetést és ékesnek, értékesnek találtatást üzeni. Mindezekkel Szigetmonostor Község Önkormányzata a díjazottak és tetteik elismerését kívánja kifejezésre juttatni. A díj készítője Veres Balázs szobrászművész. A 2016-évi a Szigetmonostorért emlékérem díj díjazottjai: Nosztalgia Klub. 1993-ban alapított klub. Összefogja a település 45 év feletti lakosságát, akiket baráti közösséggé formál. Kezdeményezésükre létesült az 1865. április 6-án történt dunai tragédia áldozatainak emlékműve. Évente megszervezik a települési megemlékezést a gyászos napról, 2015-ben az esemény 150. évfordulóján méltó megemlékezést szerveztek a Duna parton. A baráti kapcsolatok ápolásával hozzájárulnak a település egységbe forrásához. Tagjai aktív és tevékeny szerepvállalói az árvizi védekezésnek. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a település 45 év feletti korosztályának összefogásáért, az 1865-évi dunai tragédia emlékének ápolásában végzett kezdeményező szerepvállalásáért, a falu közösségéért végzett önzetlen segítő munkájáért a Nosztalgia Klubnak Szigetmonostorért emlékérem kitüntetést adományozott.
Helyi díjak
9
nostorért emlékérem kitüntetést adományozott. A díjat, férje, Fekete Kristóf vette át.
Fekete Kristóf – Fotó: Kovács Attila
Lukács Györgyné. Mindig önzetlen, segítőkész, sokszor észrevétlen segítője a település közösségeinek, akiknek anyagi tárgyi adományok mellett az idejét is segítségül kínálja. Hivatása révén az erdők védelme, ápolása szívügye. Kis családi gazdaságuk állatbemutató helyként is szolgál a település szélén. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a település közösségeinek háttértámogatásáért, a falu rendezvényeinek önzetlen segítéséért, az erdők felelős védelmében végzett munkájáért Lukács Györgynének Szigetmonostorért emlékérem kitüntetést adományoz.
Sallainé Mócsai Olga– Fotó: Kovács Attila
Baditz Erika. A helyi termékek és a helyi termelés megerősítése volt a szívügye, ennek elérése érdekében erősítette, támogatta, szervezte a termelőket és a gazdákat, munkásságával nemcsak piacot, hanem közösséget is formált. Férjével megalapította a Rosd Szociális Szövetkezetet, mely által keretet biztosított a helyi termékek széleskörű piacának. Munkáját szeretettel, mosollyal, pozitív kisugárzással végezte. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a térség kistermelésének fellendítésében vállalt szerepéért, a kistermelők felkarolásában végzett proaktív munkájáért, a termelői összefogás elindításáért koordinálásáért Baditz Erikának Posztumusz Szigetmo-
Lukács Györgyné – Fotó: Kovács Attila
Csákiné Locher Mariann. Születése óta aktív részese Szigetmonostor Közösségének. Főiskolai éveiben már gyakornokként, majd első munkahelyként is visszatért abba az óvodába, ahol ő maga is óvodás volt. Immár harminc éve szolgálja a szigetmonostori gyermekeket, ennek felét vezetőként. Munkájára a magas szakmai színvonal mellett a folyamatos megújulás és az állandó tanulás egyaránt jellemző és ezt követeli meg munkatársaitól is. Tu-
10
2016. április
dását a Nyitnikék Óvoda vezetése mellett szakfelügyelőként is megosztja az óvodapedagógusokkal, mindezek mellett rendszeres segítő résztvevője a települési rendezvényeknek. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a település óvodai nevelésében töltött három évtizedes munkájáért, a Nyitnikék Óvoda eredményes, és szakmai elismerést kivívó, tizenöt éves vezetésért, mindezek mellett a település eseményein történő önzetlen, segítő szerepvállalásaiért. Csákiné Locher Mariannak Szigetmonostorért emlékérem kitüntetést adományoz.
Csákiné Locher Marianna – Fotó: Kovács Attila
Helyi díjak
aktív szerepvállalásáért, azon belül a nők preventív vizsgálatainak megszervezéséért Bagó-Horváth Csillának Szigetmonostorért emlékérem kitüntetést adományoz. Szigetmonostorért emlékplakett díjat kaphat az a személy, aki a településen gazdasági, kulturális, oktatási, művészeti, tudományos, közbiztonsági, sport, egészségügyi és szociális területeken – az adományozást megelőző időszakban – éveken keresztül kifejtett kiemelkedő tevékenységgel, munkával, szervező képességgel, olyan értéket, életművet hozott létre, mely hozzájárult a közösség erősítéséhez, a falu fejlődéséhez, – tekintélyének emeléséhez. Évente maximum 2 személy kaphatja meg a díjat. Egy személy egyszer jutalmazható emlékplakettel. A díjjal bruttó 50 ezer forint pénzjutalom is jár. A díj bronzból készült, érme alakú, egy oldalán mintázott dísz dobozban átnyújtott plakett. A minta a szigetet formálja, magas-, az egészre rátekintő perspektívával, melyen egy kő formájú művészien patinázott rész utal Szigetmonostorra. A díj ezzel azt fejezi ki, hogy a díjazott munkássága térben és időben is túlmutat a település határain, és tettei, miként a Duna által épített sziget, évek hoszsszú során emelkedtek és váltak örökérvényű példává a település egésze számára. A díj készítője Veres Balázs szobrászművész.
Bagó-Horváth Csilla. Immár tíz éve a település újszülötteinek és szüleinek segítője, tevékenysége ideje alatt mintegy állandósult a magas évi 25-30 fős születésszám. Munkáját odaadóan, odafigyelően végzi. Mindezek mellett nagy figyelmet fordít a nők preventív vizsgálatainak megszervezésére, aktív kezdeményezője a nők rákszűrése megszervezésének, melynek érdekében szakképzettséget is szerzett.
Csallóné Hanó Rita – Fotó: Kovács Attila
A 2016-évi a Szigetmonostorért emlékplakett díj díjazottjai:
Bagóné Horváth Csilla – Fotó: Kovács Attila
Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a védőnői szolgálatban eltöltött egy évtizedes áldozatkész munkájáért, az egészségvédelemben, folyamatos megújulást szorgalmazó és kezdeményező
Csallóné Hanó Rita. Településünkön Bazsa Márta doktornővel kezdett az orvosi rendelőben orvosírnokként dolgozni és egészen a doktornő nyugdíjba vonulásáig volt munkatársa. Szakmai ismeretei, jártassága kiemelkedő volt. Munkáját az emberek iránti tapintat, a lelkiismeretesség, pontosság jellemezte. Munkaszeretete, a szakma és a betegek iránti elhivatottsága, valamint több évtizedes folyamatos magas színvonalú munkája elismeréseként. Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a háziorvosi rendelőben végzett, csaknem
2016. április
négy évtizedes odaadó, áldozatkész, precíz munkájáért, a település lakosságának tapintatos, lelkiismeretes segítéséért Csallóné Hanó Ritának Szigetmonostorért emlékplakett kitüntetést adományoz. Bottlikné Grósz Ágnes. Pályája kezdetétől mind a mai napig a szigetmonostori általános iskolában tanít. Tanítványai a térségi és országos versenyeken rendre a legjobb helyezések elnyerésével térnek haza. Szakmai munkája, emberi értékei egyaránt széles körű elismerésnek örvendenek. A tantestületet munkaközösség vezetőként segíti, osztályai rendre kiváló közösséggé is formálódnak. Magas szintű pedagógusi munkája, valamint példaértékű életvitele, továbbá értékes emberi tulajdonságai miatt Szigetmonostor Község Önkormányzata elismerése és tisztelete jeléül a település iskolai oktatásában végzett több évtizedes magas szintű és szeretetteljes munkájáért, a térségi- és országos tanulmányi versenyeken a diákjaival folyamatosan elért kiváló eredményeiért, a tantestület közösségének összefogásáért Bottlikné Grósz Ágnesnek Szigetmonostorért emlékplakett kitüntetést adományoz.
Helyi díjak
11
díszpolgárait megilletik. A díszpolgári címmel külön erre a célra készített díszoklevél és százezer forint pénzjutalom jár. A díszoklevél Vincze László papírmerítő műhelyében készült, melyet a település viaszba nyomott címere hitelesít. A díszoklevél szerény jelképes köszönetet fejez ki mindazért a településünk hírnevét öregbítő cselekedetekért, mellyel a díjazott kiérdemelte azt. A 2016. évi Szigetmonostor Község Díszpolgára cím díjazottja, aki ezáltal a település második díszpolgára: dr. Nádai Magda.
dr. Nádai Magdolna – Fotó: Kovács Attila
Bottlikné Grósz Ágnes – Fotó: Kovács Attila
Szigetmonostor Község Díszpolgára cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával vagy egész életművével Szigetmonostoron belül vagy pedig országosan vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárul a község jó hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll. A díszpolgári cím 2010-től kezdődően három évenként (azaz minden hárommal osztható évben) egy személynek adományozható. A díszpolgári cím posztumusz kitüntetésként is adományozható. A díszpolgári címet egy személy életében egyszer kaphatja meg. A község díszpolgára az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi azokat a kiváltságokat, amelyek a vonatkozó rendelet szerint a település
1958-tól 1972-ig lakott Szigetmonostoron. 1960 szeptemberében kezdett itt tanítani. Oktatott tantárgyai: rajz, biológia/élővilág, kémia. 1970-es évek elején az Iskola Televízió több tanórát vett fel vele és osztályával a szigetmonostori iskolában. E mellett forgatókönyveket írt az Iskola Televíziónak, biológiai óráihoz. Az akkori diákok, kollégák és szülők nagyon büszkék voltak, hogy az ország megismerhette Szigetmonostor iskoláját. 1972-től nyugdíjazásáig 1990-ig a zánkai Gyermekváros környezetvédelmi szakreferense. Életútját és tanulmányait meghatározta a természet szeretete, amely a Szentendrei-szigeten eltöltött 15 év során öltött határozott irányt. Szigetmonostoron és környékén folyamatosan tanulmányozta a természet szépségét, a vizek tisztaságát és az élővilág (akkor még) érintetlen tájait. A szigetmonostori 15 év után a Balaton felvidék szívében megbújó zánkai komplexum csak fokozta a természet szeretetét és a tenni akarást az épített világ és a természet összhangjának egyensúlyára. Nagy lelkesedéssel irányította a környezetvédelmi munkát, jó kapcsolatokat épített ki a helyi és az országos erdészeti és természetvédelmi szervekkel, munkájával segítette környezetvédelem rangra emelését. Természetvédelmi tanösvények kiépítésében úttörő szerepe volt. Az évek múlásával egyre inkább szükségét érezte, hogy a tanári diploma mellé egyetemi fokozatot is szerezzen, így érett fejjel végezte a
12
2016. április
Szegedi egyetem biológia szakát, majd doktorált e témában. Szükségesnek érezvén a tudásának közkinccsé adását is, ezért kezdte a szakkönyvek, tankönyvek írását. Különös figyelemmel, hogy írásai és az általa szerkesztett könyvek ne legyenek szárazak, élvezhetetlenek. Ezért igyekezett színes, verses-rajzos könyveket szerkeszteni. Számos könyvében szerepel a szigetünk élővilága, sőt egyes könyvei egyenesen a sziget életéről, vízbázisáról szólnak. Bár munkája máshová szólította, mindvégig figyelemmel kísérte a Szentendrei-sziget életét, környezeti alakulását. Szoros kapcsolatot tart fenn ma is a régi barátokkal, szomszédokkal és tanítványokkal, akik nagyon büszkék volt tanáruk sikereire. Munkásságát államilag is elismerték. Kitüntetései: Oktatásügy Kiváló Dolgozója 1972, Emberi Környezetért díj
Ünnepi beszéd
1985, Magyar Aranykereszt 2013, Környezetünkért díj 2015. Szigetmonostor Község Önkormányzat Képviselő-testülete, elismerése és tisztelete jeléül a település iskolai oktatásában eltöltött 15 éves munkájáért, az ebben az időszakban Szigetmonostor iskolájának megismertetésében történő szerepvállalásáért, valamint az ezt követő évtizedek sokoldalú, széleskörű, ismeretterjesztő tevékenységéért, termékeny írói munkásságáért, és mindezekben településünk hírnevének öregbítéséért dr. Nádai Magdolna Erzsébetet Szigetmonostor Község díszpolgárává fogadja. Molnár Zsolt polgármester
Gotthard Viktor önkormányzati képviselő ünnepi beszéde Elhangzott: 2016. március 15-én, Szigetmonostoron, a Faluházban Igen tisztelt ünneplő közösség, kedves egybegyűltek! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én mondhatom el településünkön, Szigetmonostoron a 2016. március 15-i megemlékezés ünnepi beszédét, ezúton köszönöm a felkérést a polgármester úrnak. Idén a 168. évfordulóját ünnepeljük az 1848-49-es Magyar Forradalom és Szabadságharcnak. Nagyon sokat, talán a legtöbbet jelenti ez a nemzeti ünnep valamennyi magyarnak. Ez az az ünnep, amelyet a leginkább megél és ugyanúgy ért mindenki, függetlenül az életkorától vagy akár a politikai nézetétől. Ugyanazt jelenti szívünknek és lelkünkek, ha meghalljuk ezeket a szavakat: Petőfi, Pilvax, Landerer-nyomda, Nemzeti dal, Kossuth-induló, kokárda, „Szabadítsuk ki Táncsicsot!”, 12 pont, az első szabad magyar országgyűlés. Nem kell ezeket magyarázni, nem kell semmit hozzáfűzni. Nincs közöttünk olyan, aki ne készített volna gyermekkorában kokárdát nemzeti színű szalagból vagy nemzeti színű zászlót papírból és pálcikából. Amikor pedig valaki készít valamit, abban nemcsak a keze munkáját látja, de egy kicsit átmegy bele a lelke is, büszkén tűzi magára a kokárdát, hiszen tudja, hogy abban belőle is van egy kis darabka. És amikor készítette, kicsit talán jobban odafigyelt arra is, hogy mire is készülünk, mit ünneplünk és
miről emlékezünk meg minden év március idusán. 1848. március 15-e volt az a nap, amikor valami megmásíthatatlanul megtörtént, megmozdult és egy ország fogott össze gondolkodás nélkül a zsarnok elnyomás ellen. Azon a napon nem volt kérdés az összefogás és a közös fellépés a változás érdekében. Mindenki félretette az egyéni érdekeit, kétségeit és félelmeit és habozás nélkül indult meg egy közös ügy, a szabadság érdekében! Szerintem sokunknak jutott már eszébe, hogy milyen jó lett volna akkor, ott a részese lenni ennek a magasztos élménynek. Pillanatok alatt elsöprő tömeggé alakulni és lerázni a rabigát, felemelő érzés lehetett. És ez az az érzés, ami a mai napig átjárja a Magyar Nemzetet, hiszen erre a napra ugyanúgy gondolunk vissza, ugyanúgy érezzük magunkénak. Magunkénak érezzük a forradalom elsöprő kirobbanását, a lendületes kezdeti eseményeket és magunkénak érezzük a tragikus bukást, valamint az utána történt gyalázatos megtorlást is. De mit is jelent számunkra pontosan 1848? Egyrészt jelképezi az összefogás által elérhető elsöprő erőt, amelylyel igenis elért valamit a forradalmi tömeg, elérte, hogy ismét felizzon szívükben a szabadság szikrája. Ne feledjük el ezt, jusson eszünkbe, hogy ez igenis elérhető. És mit jelent számunkra a szabadságharc bukása és az embertelen megtorlás? A mai napig tehetetlen dühöt érez
2016. április
minden magyar aki erre gondol és azt kell mondjam, hogy sosem felejtjük ezt el. De mit üzen még 1848 a mai kor emberének? Hát például azt, hogy igenis el lehet érni az elérhetetlent, le lehet mondani közös érdekért az egyéniről és örök lenyomatot tud hagyni az utókornak, aki kellően önzetlen és gondolkodó. Mert Kossuth, Széchenyi és a többi refomkori nagyjaink, valamint az egyként megmozduló tömegek pontosan ilyen tulajdonságaikról tettek tanúbizonyságot. Lemondtak a saját, önös kis érdekeikről és egy nemzetét helyezték azok elé, örök példaként állítva az utókor számára. A mai napig nem ért el senki azóta akkora változást a környezetben, a fejekben és a lelkekben, mint a reformkori nagyjaink, pedig nem állt a rendelkezésükre a mai korban meglévő sajtó- és info-kommunikációs és médialehetőségek porszemnyi töredéke sem. Mégis maradandót alkottak, van mit tanulnunk Tőlük! Hasonlóan jó példával járnak előttünk azok a díjazottak is, akiket helyi elismerésben részesít a szigetmonostori önkormányzat évről-évre, március 15-én. A mai ünnepségnek is része a helyi díjak átadása, aki teheti vegyen részt rajta, hogy megismerje közösségünkből azokat, akik a saját érdekeiket a közösség érdekei mögé helyezik. Gratuláljon velünk együtt az idei díjazottaknak és lapozzon bele az ezidáig díjazottak névsorát tartalmazó „nagykönyvbe”. Gyönyörű összevonás az 1848. március 15-éről szóló megemlékezés és a helyi díjak átadása itt Szigetmonostoron, hiszen ezzel tényleg továbbvisszük „negyvennyolc” egyik üzenetét, hogy érdemes mozdulni és tenni a jövőnk alakítása érdekében. 1848 óta egyet jelent mindenkinek a piros-fehér-zöld, ha kimondjuk, tényleg úgy érezzük, hogy a miénk ez a magyar föld. Büszkén tűzzük évről-évre a mellkasunkra, mintegy tisztelegve az 1848-ban tenni és lépni merő hősök eltagadhatatlan érdemei és emléke előtt! 1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire így emlékezett vissza egy későbbi írásában: „Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda...” Végezetül pedig még egy fontos gondolat. Mindenki merítsen erőt és tanuljon az 1848-as megmozdulásból legalább annyit, hogy jusson eszébe, amikor éppen vele,
Ünnepi beszéd
13
vagy a közvetlen környezetében, családtagjaival vagy akár barátaival, a településén vagy akár Magyarországon valami olyat tapasztal, ami nagyon igazságtalan. Jusson eszébe, hogy ilyenkor tenni, lépni lehet és kell is. Olyan nincs, hogy aki változtatni akar az nem tud vagy nem ér el semmit. Előbb-utóbb mindent meg lehet változtatni, csak kitartás, akarat és összefogás kell hozzá. Annál pedig nincsen nagyobb hiba, sőt bűn, ha valaki némán tűri és elviseli, ha neki vagy bármelyik rokonának, ismerősének úgy alakul az élete, ami nem elviselhető. Ilyenkor jusson eszébe az a két szó, ami az 1848 március 15-ei események egyik legfontosabb üzenete: „Talpra magyar!”
Gotthard Viktor ünnepi beszéde – Fotó: Kovács Attila
Gondoljunk erre, amikor például alkalom nyílik valakinek arra, hogy döntsön a jövőjéről egy választáskor vagy egy népszavazáskor. Túl sokan áldoztak fel túl sok mindent a magyar történelemben ahhoz, hogy ez így lehessen, hogy beleszólhassunk a jövőnkbe. Mégis sokan vannak köztünk olyanok, akik például nem mennek el szavazni. Ezzel pedig azt gondolom, hogy a demokráciáért és a szólásszabadságért áldozatot hozó hősök emlékét gyalázzák meg. Gondoljon mindenki erre ezentúl: tartozunk azzal az őseinknek, hogy amikor lehetőségünk adódik a jövőnkért tenni, gondolkodás nélkül tegyük meg. Sőt, ha esetleg nincs lehetőségünk, akkor teremtsük meg, hiszen láttuk: ez is lehetséges! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket! Gotthard Viktor önkormányzati képviselő
14
2016. április
Oktatás, nevelés
A Szigetmonostori bölcsőde bemutatkozása Németh Mária intézményvezető írása Szigetmonostor Község Önkormányzat a 20 hetes kortól 3 éves korú gyermekek napközbeni ellátására 2015-ben megalapította a Szigetmonostori Bölcsődét. Bölcsődénk 2015. október 27-én nyitotta meg kapuit a családok előtt. Csoportjainkba 12-14 kisgyermeket fogadunk, biztosítva számukra a családias, szeretetteljes légkört. Bölcsődénkben felsőszintű szakképzettséggel rendelkező kisgyermeknevelők látják el szeretettel a ránk bízott gyermekeket, akik édesanyaként is átérzik hivatásuk felelősségét. Szakmai munkánkat a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet által kiadott módszertani levelekben meghatározott irányelvek figyelembevételével állítottuk össze. Szakmai programunkban meghatározzuk nevelési feladatainkat, céljainkat és gondozási-nevelési alapelveinket.
Minden gyermek egyéniség, ezért fontos az egyéni bánásmód, ami alapján neveljük a ránk bízott gyermekeket. A kisgyermeknevelő – gyermek kapcsolat mély, őszinte, elfogadó, ami érzelmi biztonságot közvetít a gyermekek felé. A saját gondozónő elv szerint, a gyermek nevelését mindig ugyanaz a „saját” kisgyermeknevelő végzi, aminek köszönhetően megvalósul az egyéni bánásmód, a szeretetteljes nevelés-gondozás, a támogató attitűd. Segítjük a családokat:
– Bölcsődénk esélyegyenlőséget biztosít a nehéz szociális háttérrel rendelkező gyermekek számára, segítséget jelent a családok számára a munkahely teremtés- illetve megtartás tekintetében. – Segítjük a szülőket a nevelési nehézségekben. – Szokásrendszereket alakítunk ki, amely az egészséges életmód megalapozása. – Változatos játékparkunk, napirendünk segíti a gyermeket a megismerési folyamatokban a tapasztalatszerzésen keresztül történő értelmi fejlődésben. – A társakkal való együttlét örömélmény, amely kialakítja az együttélés, a közösségben való lét alapjait. – Önálló, dönteni tudó, a környezetében jól tájékozódó, ezáltal kiegyensúlyozott személyiségű gyermekek érnek óvodássá intézményünkben. Szolgáltatásaink: időszakos gyermekfelügyelet, játszócsoport. A bölcsődei felvétel rendje: A bölcsődei igények fogadása egész évben folyamatos. Azonban minden évben május első hetében az óvodákhoz igazodóan zajlik a bölcsődei beiratkozás. A bölcsődébe történő jelentkezés önkéntes, az Önök kérelmére történik. Gyermekük a bölcsődébe felvehető az Önök munkavállalása, vagy különböző szociális indokok alapján. Amennyiben a szülő GYED-en van gyermekével, kizárólag munkáltatói igazolással, illetve ha a nagyszülő van GYES-en unokájával, akkor bölcsődébe nem vehető fel. A bölcsőde nyitva tartása: Munkanapokon 6.30-17.30 óráig tartunk nyitva. Várjuk érdeklődésüket: Németh Mária bölcsődevezető. Tel: 0670 938-9803, e-mail: bolcsode @szigetmonostor.hu Németh Mária intézményvezető
Művészeti tábor Várbíró Kinga Evelinnel Időpont: 2016. június 20-24. 8.20-16.00 óra. Helyszín: Várbíró Kinga Evelin műhelye A tábor ára: 17.500 Ft/fő. Szakkörösöknek és testvérpároknak: 16.000 Ft/fő. Az ár tartalmazza: eszközök, ebéd és gyümölcs, foglalkozások, családias légkör.
2016. április
15
Oktatás, nevelés
Játszócsoport indul a Szigetmonostori Bölcsődében Szigetmonostori Bölcsődénk alapellátás mellett családokat támogató szolgáltatásokkal, szakmai segítőként kíván közreműködni a gyermekek napközbeni ellátásában a játszócsoport szolgáltatással. A bölcsődék nyitott intézménnyé válása és a kisgyermekes családoknak nyújtandó minél szélesebb körű segítségnyújtás szándéka vezetett ahhoz, hogy bölcsődénkben bevezettük hetente keddenként 9-12 óráig a Játszócsoportot. Mit nyújt a „Játszó”? – Segítjük a szülőket a nevelési nehézségekben. – Együtt ebédelünk. – Szokásrendszereket alakítunk ki, amely az egészséges életmód megalapozása. – Változatos játékparkunk segíti a gyermeket a megismerési folyamatokban a tapasztalatszerzésen keresztül történő értelmi fejlődésben.
– A társakkal való együttlét örömélmény, amely kialakítja az együttélés, a közösségben való lét alapjait. – Előkészítjük a gyermek intézményi (bölcsőde, óvoda) beszoktatását a szülő támogatásával. A Játszócsoportot a szülők előzetes bejelentkezés (email:
[email protected] vagy telefon: 70 9389803) alapján gyermekükkel együtt vehetik igénybe. Célunk azoknak a családoknak a segítése, akiknek a gyermeke nem jár bölcsődébe, de szeretnék gyermektársak közé vinni gyermeküket, illetve bölcsődei, óvodai beiratkozás előtt állnak. A Játszócsoport térítési díja tartalmazza a tízórai és ebéd költségét is. Németh Mária intézményvezető
7 2.800.-
Kisoroszi, Széchenyi u. 30., Telefon: 06 30 539-4074, 06 30 238-6226
16
2016. április
Hitélet
Búcsúnk elé Erdős Attila plébános gondolatai (folytatás) Ehhez kapcsolódhat számos lelki és kulturális program. Tavaly már próbálkoztunk tartalmasabbá tenni a búcsút, ezt idén szeretnénk négyzetre emelni. Meghívtuk a Gesualdo Kamarakórust, amely nemcsak a legmagasabb, hangversenykórus minősítéssel rendelkezik, de aktívan szerepel nemzetközi kórusversenyeken, fesztiválokon. Most is egy lengyelországi versenyre készülnek, ennek repertoárját fogják bemutatni búcsúi koncertjükön, illetve énekelnek a szentmisén is. A koncertre várjuk a nem katolikus, mise iránt nem érdeklődő falusiakat is, ezért a Faluházban énekelnek 12.30-tól. Utána kivétel nélkül mindenkit várunk a kerti partira a faluház kertjében, ahol a kórus tagjaival is lehet kötetlenül beszélgetni. Délután lesz még egy lelki program: a templomban litánián könyörgünk az egész faluért. További programokat is tervezünk, ezek egyelőre szervezés alatt állnak. Szeretettel várjuk azokat is, akikkel rendszeresen nem találkozunk! A búcsú jó alkalom lehet egy kis jótékonyságra is. Aki felnézett mostanában a templomtoronyra, láthatta, hogy elég rozsdás a lemezborítás. Sajnos nem csak ez a probléma. A vizsgálatok kimutatták, hogy a lemezek alatt a gerendázat teljesen tönkrement, gyakorlatilag az egész toronysisakot cserélni kell. Látványos lesz, amikor az új sisakot felhelyezik, csak éppen addig kb. 7 millió forintot össze kell gyűjteni. Ez kissé megnehezíti a dolgunkat. Márpedig a felújítás nem késhet, még egy tél drasztikusan rontaná a torony állapotát. Bár pályáztunk, nem nyertünk egy fillért se. Az érsekségtől feltétlenül számítunk támogatásra, de van még sok szegény plébánia. Helyben kell leginkább gyűjtenünk. Az orgona gyászos állapotát már sokan tapasztalhatták, tavaly ádventben jótékonysági koncertet is tartottunk a felújítására, ezúton is köszönöm mindenkinek az adakozást! Az eddigi legjobb árajánlat szerint is 2,5 millió forintra lenne szükség. A felújítást itt sem halogathatjuk, mindenképp el kell végeznünk idén. Aki
eljön és dob a perselybe, az talán már ősszel láthatja adománya eredményét. Megkockáztatom, hogy nem is kellene külön gyűjtenünk. Ha minden katolikus befizetné egyházi adóját, (nettó jövedelme 1%-át), illetve megváltaná családja sírhelyét, mindenre lenne pénzünk. A temetőben több mint száz olyan sír van, amely még soha nem volt megváltva, a közeljövőben összegyűjtjük ezeket és a faluújságban is megjelentetjük. Aki rendszeresen fizeti az egyházi hozzájárulását (és megadja a jövedelme 1%-át), annak ráadásul ez pénzébe se kerül. Kérjük mindazok támogatását, akiket katolikusnak kereszteltek, még ha minden vasárnap nem is tartják fontosnak a szentmiselátogatást! Összefoglalva tehát a búcsú jó alkalom találkozni Istennel, egymással, lelkiséggel, kultúrával, és támogatni 250 éves templomunk megszépülését. Mindenkit szeretettel várunk! Erdős Attila
Szigetmonostori katolikus templom – Fotó: Erdős Attila
Könyvelést vállalunk! Egyéni vállalkozók, Bt-k, Kft-k teljes körű könyvelését vállaljuk. Telefon: 06 20 970-6341
2016. április
Keresztrejtvény
17
Keresztrejtvényre fel! Az Újságoló előző számában megjelent rejtvény helyes megfejtése: „Gyurgyalag”. Sok helyes megfejtés érkezett ismét, közülük sorsolással az értékes nyereményt, a SIPOS HÚSBOLT által felajánlott 5000 Ft-os utalványt Hámor Beatrix nyerte meg. Gratulálunk a helyes megfejtőknek és külön a jutalmazottnak! E havi rejtvényünk témája egy Magyarországon védett növény, amely a rejtvényhez tartozó képen is látható. 50– 80 cm magas, nyúlánk termetű, üreges szárú virág. Május-júniusban virágzik. Az alapfaj hazája Európa, Ázsia, nálunk nedves réteken, üde tölgyesekben él. Változó vízellátású láp- és mocsárréteken, láperdők szélén fordul elő. A Szentendrei-sziget déli részén található a Dunakanyar legnagyobb állománya ebből a virágból. A megfejtéseket az
[email protected] e-mail címre kérjük elküldeni, telefonszámmal vagy postacímmel. A helyes megfejtők között a LUJZA BAZÁR 5000 Ft-os ajándékutalványát sorsoljuk ki!
Vagyonbiztosítási akció! Teljes körű biztosítási ügyintézés Szigetmonostoron! Élet-, vagyon-, utazás-, gépjármű-, nyugdíjbiztosítás.
Időpont egyeztetés: Garas Péter biztosítási tanácsadó Tel.: 06 20 911-5074 e-mail:
[email protected]
18
2016. április
Civil kurázsi
Kistermelők lépésről lépésre SZIKKE tájékoztató PirosLábos fesztivál, KékEvező Fesztivál, Szent Iván nap, Majális, Dunakanyar Kézműves Vásár, Kisállatvásár. Településünk gazdag rendezvénynaptárának nagyobb eseményei lehetőséget teremtenek arra, hogy aki termelésre adná a fejét, akár rendszeresen, akár csak az év egyetlen napján eladhassa a portékáit. De mi is kell hozzá? Őstermelői igazolvány. Minden tevékenység alapja. Hiszen mi termelünk valamit. Ha azt önmagában kivánjuk eladni, zöldségként, tejként, tojásként, virágként, gombaként csupán erre az okmányra lesz szükségünk. Az okmányt a falugazdász Ordas Edina (06 70 490-6307) állítja ki, aki Szentendrén a Part mozi első emeleten található. Péntekenként kitelepül Szigetmonostorra a Faluházba, de sajnos itt okmány kiállítására nincs lehetőség. Tanácsot tud adni. Az őstermelés végezhető akár a saját kertben is, nagy földbirtok nem szükséges hozzá. Ha az igazolvány elkészült, kell kérnünk egy adószámot az adóhivataltól. A tevékenység évi hatszázezer forintig adómentesen folytatható, de azért adóbevallást kell leadnunk, szerencsére minimális éves költség ellenében megteszi egy általunk megbízott könyvelő, de magunk is elkészíthetjük. Járulékfizetésre is kötelezettek vagyunk, amennyiben nincs egy járulékfizető munkahelyünk. Plusz a kötelező kamarai tagság, amelynek díja alapesetben évi 2.000 Ft. Ha mi szeretnénk feldolgozni az általunk megtermelt élelmiszert és abból lekvárt, befőttet, sajtot, tésztát szeretnénk készíteni, akkor ki kell váltani az őstermelői igazolvány mellé a kistermelői engedélyt is. Ebben segítségünkre lesz Márkus Márton (06 20 241-7144) élelmiszerbiztos. Fizetési kötelezettségekben nincs változás. A tevékenység saját konyhában végezhető, a szokásos kony-
hai tevékenységtől térben és időben elkülönítve. Az élelmiszerbiztos a konyhát fogja leellenőrizni évente egyszer és nagy segítség, hogy az ekkor felvett jegyzőkönyv alapján rövid időn belül postán megkapjuk az engedélyt. Nem szükséges Érdre mennünk.
Kistermelők – Forrás: SZIKKE
Az árusításhoz már csak két apróságra van szükségünk: egészségügyi kiskönyvre, valamint számla és nyugtatömbre, amelyet nyomtatványboltban kaphatunk, de ne felejtsük magunkkal vinni az adópapírunkat, mert csak ennek ellenében adják oda! A témával kapcsolatban további segítségért keresse fel bátran a Szigetmonostori Kistermelők Közhasznú Egyesületét (SZIKKE), akikhez nemcsak kistermelők csatlakozhatnak, hanem bárki, aki egyetért céljainkkal, amely pár szóban a hagyományos növénytermesztés, állattenyésztés és kistermelés újbóli megerősítése és helyi szintű támogatása. Németh Tamara (06 20 413 8070) SZIKKE, elnök
Étel, ital hiányzik?
Szigetmonostori sarki bolt Várjuk a hét minden napján friss pék- és hentesáru különlegességekkel, bio ételek, glutén- és laktózmentes élelmiszerek nagy választékban!
Vasárnap is nyitva!
A falu elején, a Kossuth tér mellett!
2016. április
19
Civil kurázsi
Befőtt cserebere A X. Szigetmonostori Kisállatvásáron Befőtt, ami lehet lekvár, klasszikus szirupban eltett gyümölcs, savanyúság, sós lében pácolt, olajban marinált vagy épp zsírban lesütött. Bármi, ami az almáriumba került, a tavalyi év folyamán többletet adott, télire befőttesüvegbe került és túl sok lett belőle. Egy vidám csereberére hívunk mindenkit, aki bármilyen mennyiségben, a saját maga részére eltett télire, bármely zöldséget vagy gyümölcsöt. Mielőtt az idei befőzési szezon elkezdődik frissítsük, rendszerezzük éléskamránkat. Szeretnénk, ha a vásárunkon azok a háziasszonyok is meg tudnának jelenni, akik nem kistermelők, engedélyek híján pedig nem árusíthatnak. A cserebere asztalon pénzforgalom nem zajlik, a licit, és a megállapodás a jelen levők kedvétől függ. Lehet beszélgetni, receptet cserélni, kóstolni és alkudni, mindent amit a piacon szokás. Én például tavaly nem tudtam lecsót elrakni. Nem tudom mi oknál fogva, de hatalmasra nőttek a paprika palántáim, jó egy méter magas bokrokká fejlődtek, de a nyári hőségben a virágok nem kötődtek meg, állandóan lepotyogtak, csak augusztus vége felé neveltek paprikát, addigra pedig a paradicsomok fogytak el. Én egy vagy két üveg lecsóért tudnék adni szilvalekvárt, mentazselét, körtelekvárt vagy akár még fügelekvárt vagy piroslábos dzsemet, amit a PirosLábos fesztivál helyi termék udvarában felhasznált díszítő gyümölcsökből, almából, körtéből, birsből, rozmaringból egy jó nagy piros lábosban főztem. Aki tud, jöjjön el csereberélni, élvezni a vásári hangulatot, beszerezni kézműves portékákat vagy egy komplett baromfiudvart és ha a termékek már gazdát cseréltek a X. Szigetmonostori Kisállatvásáron (a SZIKKE szervezésé-
ben, 2016. május 21-én) kipróbálhatják a rekeszépítést, furfangos vásári játékokat „Toma és csapata” mutatványos társasággal, megkóstolhatják a bográcsos főzőversenyen főtt finomságokat (az idei téma: „szegényember eledele”) vagy akár építhetnek tündérkertet manóknak vagy csak azért, hogy elámuljunk rajtuk és ünnepeljenek velünk! Hiszen jubilálunk: ez már a tizedik alkalom, hogy megrendezzük vásárunkat, ahol még egy meglepetésesküvő vendégei is lehetnek pontosan délben. Lesz kakasszépségverseny és tyúk-szépségverseny, mindkettőre szeretettel várjuk a lelkes nevezőket, ugyanígy a főzőversenyre vagy akár árusnak. Háziasszonyok, házigazdák, kis falunk apraja-nagyja mi már nagyon várjuk Önöket/Titeket és én a magam részéről már csak egy kérdést tennék fel: Hoz valaki lecsót?
Befőttes polcok – Forrás: SZIKKE
Németh Tamara SZIKKE, elnök
Élvezze a tavaszt, a többiről mi gondoskodunk! 20 féle pizza, frissensültek, készételek INGYENES házhoz szállítása: Szigetmonostor, Horány, Pócsmegyer, Surány
Szerda - vasárnap: 11.00-19.00 óráig Rendelés: +36 20 994-9995 Étlap: www.gyumolcsoskertvendeglo.hu
20
2016. április
Civil kurázsi
Megalakult a Szigetmonostori Vízisport Egyesület Avagy a SZIV SE kezdő evezőcsapásai Kedves Olvasó! Röviden szeretném megismertetni a Szigetmonostori Vízisport Egyesület (röviden: SZIV SE) megalapításának előzményeivel, eddigi történetével, jelenlegi helyzetével és a jövőbeli terveivel. Kezdem is szépen, sorban az előzményekkel. Az egész a „Húsztizenöt: Szigetmonostor Éve” rendezvénysorozat két vízi eseményével kezdődött. Az első volt a közös felevezés Szigetmonostorról Kisorosziba a szigeti majálisra 2015. május 1-jén. A felevezés ötlete kompromisszumos megoldásként született meg az egyik „húsztizenötös” megbeszélésen, amikor is a szervező stáb tagjai összetűzésbe kerültek az éves rendezvénynaptár összeállítása kapcsán. A két tábor közül az egyik a „legyen nálunk 2015-ben a szigeti majális, hiszen mégiscsak a mi évünk” elvet képviselte, a másik pedig a„régóta megegyezett menetrend szerint váltják egymást a szigeti települések és idén Kisoroszi van soron, ne rúgjuk fel a hagyományt” érvek mentén sorakozott fel. A két tábor által képviseltek közti ellentétet végül a „legyen akkor Kisorosziban, de szervezzünk rá egy felevező csapatot Szigetmonostorról” javaslat oldotta fel. Szívesen vállaltam magamra a felevezés megszervezését, lévén hogy kamaszkorom óta tart szenvedélyem a vízitúrákhoz: jópárat szerveztem és vezettem az egész országban, sőt feleségemre is az egyik általam szervezett és vezetett százfős kenutúrán leltem rá. A célból, hogy akár teljesen amatőrök is csatlakozhassanak, kitaláltuk, hogy bérelünk egy sárkányhajót és azzal teszszük majd meg a kis Duna-ágban a nem rövid távot, felfelé. Maroknyi csapatunk sikerrel járt, négyórányi evezéssel és egy kb. húszperces pihenővel teljesítettük a távot, ahol a szigeti majálison Szigetmonostort képviselő lelkes csapatunk lélekmelengető üdvrivalgással fogadta a „partraszállásunkat”. Ez a felevezés később jelentős lesz az egyesület alapítása szempontjából. A másik említett vízi esemény az I. KékEvező Fesztivál volt a Horányi strandon és Piac téren, ahol kifejezetten a teljesen amatőrök (vagy vízimádó profik) kedvéért szerveztünk meg egy egésznapos sárkányhajózás-kipróbálási lehetőséget. Az esemény során két sárkányhajóba szállhatott be, aki vállalkozó szellemű volt, köztük kisgyermekek és hetven év feletti hölgyek is, akik óriási lelkesedéssel és teljes meglepődéssel fogadták a lehetőség tényét és ráadásul in-
gyenes voltát. A nap folyamán közel 400-an sárkányhajóztak velünk, már pusztán ezért is megérte megszervezni. Plusz (egy előző éjszakai hirtelen ötlettől vezérelve) elkezdtünk kitöltetni a komolyabban érdeklődőkkel egy kérdőívet, amelyen mindenki bejelölhette, hogy amennyiben létrejönne egy evezős egyesület, melyik része érdekelné: szervező, tag, kölcsönözne hajót, bértárolná nálunk a vízi járművét, részt venne rendszeres edzésen... stb. Az eredmény itt is meglepő volt, közel 6 darab A4-es lap telt meg az érdeklődők nevével és adataival. Ezután kezdtük csak igazán mi is komolyan gondolni a vízisport egyesület létrehozásának szükségességét és támogatottságát. Innentől gyorsultak fel az események: folyamatos megbeszélések követték egymást, ahol négyen (az egyesület elnöksége: D. Bikfalvi Móni, Käfer Soma és jómagam valamint Szigetmonostor polgármestere: Molnár Zsolt) próbáltuk megalapozni a követező lépéseket.
Hosszas előkészületek után 2015. szeptember 13-án megtartottuk alakuló ülésünket és létrehoztuk a SZIV SE-t. Az ülésen 16 fő vett részt, a kiválasztásuk roppant egyszerű elvek mentén zajlott: aki részt vett a május elsejei felevezésen vagy aki a kitöltött űrlapon a „szívesen részt vennék szervezőként is” rovathoz tett egy X-et és el tudott jönni az alakuló ülésre. Ennél tágabb kört csak jóval szélesebben lehetett volna meghatározni, ami viszont a kezdeti munkát nem tette volna hatékonnyá. Mi is történt az alapítás óta? Lett nevünk, elfogadtuk az alapszabályunkat és a szükséges iratokat benyújtottuk a megfelelő helyekre, nagy nehezen kialakult a logónk is.
2016. április
Jelenleg a csónakházak kialakítása zajlik gőzerővel. Igen, többes szám, mivel terveink szerint mindkét Dunaágban lesz egy-egy csónakházunk. Az egyik a „régi” csónakház a kis Duna-ágban, a gátőrházzal szemben. Ez a terület a Fővárosi Vízműveké, a rajta lévő épületet pedig az önkormányzat építette, így a csónakház üzemeltetését a SZIV SE egy háromoldalú megállapodás aláírása után tudja majd megkezdeni. Egyelőre két oldal már megállapodott: az önkormányzat és az egyesületünk, volt már egyeztetés a témában a Vízművekkel, jelenleg a visszajelzésüket várjuk a benyújtott anyaggal kapcsolatban. Pozitív visszajelzés és megállapodás után nekilátunk a csónakház és az előtte lévő terület rendezésének és fejlesztésének. Addig azonban várnunk kell. A másik csónakház a nagy Duna-ágban a Regatta Szabadidőközpont területén alakult ki, az üdülő tulajdonosával, Gulyás Józseffel történt előremutató megállapodás alapján. Itt már előrébb járunk, javában zajlik az állványok hegesztése, festése és különböző felajánlásokból immár közel 20 hajónk van itt, a szükséges kiegészítőkkel, úgy mint evezők, mentőmellények, hordók és különféle táborozási eszközök. Amikor soraimat írom, épp túl vagyunk egy igen eredményes napon, nemrég jöttünk haza a csónakháztól, ahol már több állványon állnak a hajóink, sőt ma első alkalommal az alapítótagokkal vízre is szálltunk. És hogy mik is a céljaink? Minden, ami vízhez köthető, nem teszünk különbséget kenu, kajak és kiel-boat között, hajóparkunkban már most is akad mindből néhány. Minden típusú szolgáltatást szeretnénk biztosítani: hajókölcsönzés, túraszervezés, túravezetés, evezős tábor, edzés és akár bértárolás. Bármilyen ezekkel kapcsolatos ötletet, segítséget vagy felajánlást örömmel fogadunk. Az egyik legszűkebb keresztmetszet jelenleg a rendelkezésre álló hely: már most látszik, hogy jóval több hajó áll rendelkezésünkre – figyelembe véve, hogy bértárolási szolgáltatást is szeretnénk nyújtani – mint amennyit megfelelő körülmények között tárolni tudunk, így ilyen jellegű felajánlásokat is szívesen látunk. Ebben az évben „próba-jelleggel” minden típusú rendezvényből szervezünk egyet-egyet, elsőként 2016. április 30-án lesz egy egésznapos szezonnyitó evezős napunk a Regattában, ez egyben a csónakház avató és az ünnepélyes megnyitóval egybekötött bemutatkozásunk is lesz. Erre várunk mindenkit szeretettel! Lesz továbbá egy szigetkerülésünk Pünkösdkor, azaz május 14-16. között, stílszerűen Pünkösdfürdőtől indulunk és ugyanoda érkezünk majd – erre is várjuk majd a válallalkozó kedvűeket. Június 24-26. között szintén a Regatta területén megrendezzük az I. Szent-István Sportnapokat, az első nap estéjén közös máglyával ünnepelünk, 25-én szombaton pedig csatlakozunk a Szigetmonostor Faluházban rendezett Szent-Iván napi rendezvényhez. Az esemény a Regattában
Civil kurázsi
21
„ottalvós”. A rendezvény egyben egy SzigetmonostorHorányra vonatkozó sportágválasztó, hiszen terveink szerint valamennyi helyi sportegyesületnek helyet biztosítunk a bemutatkozásra – kérjük, várjuk a helyi sportegyesületek vezetőinek jelentkezését a lenti elérhetőségeken. A cél, hogy minden helyi lakos vagy nyaraló illetve gyermekeik megismerjék valamennyi helyi sportolási lehetőséget és ha kedvet kapnak, közülü(n)k válasszanak olyat, ahova szívesen járnak majd edzeni. Ezután 2016. július 9-én megrendezésre kerül a II. KékEvező Fesztivál, amelynek a vízi programjait (a horányi szabadstrandon) egyesületünk ismét büszkén vállalta magára. Ennek során megtartjuk majd a Szigetmonostori Nagy Vízválasztó eseményt, ezt meglepetésnek szánjuk, ezért a részletekkel sajnos most még nem szolgálhatok. Július 25-30 között megrendezésre kerül majd az első vízitáborunk a Regatta területén, amelyre április 30-ig várjuk a kedves jelentkezőket. Augusztus 5-7. között lesz egy Dunakanyar-vízitúránk, amelynek során Esztergomból evezünk majd le Szigetmonostorig, augusztus 20-án csatlakozunk a település horányi Piac téren rendezett Szent-István napi ünnepségéhez – természetesen ismét a parton, vízi programokkal és végül szeptember 3-án egy szezonzáró evezéssel búcsúzunk a vízi programoktól. Valamennyi rendezvényre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, részleteket a posztereken olvashatnak majd, valamint a www.szivse.hu és a „SZIV SE” facebook-oldalon. Ha érdekli a vízi élet, kövesse a tevékenységünket figyelemmel ezeken az elérhetőségeken és látogassa meg a rendezvényeinket. Reméljük, hogy sikerül elérni a céljainkat és a vízi-sportolási lehetőségek szervezésével és biztosításával sikerül ismét pezsgő vízi-életet varázsolnunk településünk partjaira! Ne feledjük: lapátot a kézbe és Dunára fel! Gotthard Viktor SZIV SE, elnök (
[email protected] és 30 2053733)
22
2016. április
Programajánló
2016. április
Programajánló
23
24
2016. április
Programajánló
2016. április
Programajánló
25
26
2016. április
Programajánló
2016. április
Programajánló
27
28
2016. április
Programajánló
2016. április
Programajánló
29
30
2016. április
Programajánló
2016. április
Programajánló
31
32
2016. április
Programajánló / Fizetett hirdetés
2016. április
Fizetett hirdetés
TŰZIFA ÁRUSÍTÁS BÜKK, GYERTYÁN ÉS TÖLGY Kugliban: 2200 Ft/mázsa Hasítva: 2400 Ft/mázsa
Kalodás tűzifa
1m x 1m x 1,7m: 28.000 Ft
Ágfa
1250 Ft/mázsa
Ezen kívül – Fakivágás alpintechnikával. – Veszélyessé vált, kiszáradt fák kivágása. (Döntés nélkül is, lebontással, anyagi felelősség vállalással!) – Fák visszavágása, metszése. – Elhanyagolt telkek, területek rendbetétele. – Bozótirtás, zöld hulladék elszállítása. – Bokrok, sövények visszavágása. – Füvesítés, fűnyírás, fűkaszálás. – Kertek rendszeres fenntartása, ápolása. – Kerti bútorok készítése. – Autó beállók, szaletlik építése. 20 kilométeres körzeten belül ingyenes házhoz szállítás!
Telefon: 06-20 9277885, e-mail:
[email protected]
33
34
2016. április
Közlekedés, menetrendek
Iskolabusz - Minden hétköznap Megállók
1. járat
2. járat
3. járat
4. járat
Megállók
Faluház Szabadság tér Iskola Bölcsőde Piac tér Ibolya u. Víztorony Fenyő u. Szentendrei u. Piac tér Bölcsőde Faluház Szabadság tér Iskola
6 óra 40 perc 6 óra 54 perc 6 óra 56 perc 6 óra 58 perc 7 óra 00 perc 7 óra 06 perc 7 óra 09 perc 7 óra 11 perc 7 óra 13 perc 7 óra 15 perc
7 óra 16 perc 7 óra 14 perc 7 óra 26 perc 7 óra 28 perc 7 óra 30 perc 7 óra 36 perc 7 óra 39 perc 7 óra 42 perc 7 óra 45 perc 7 óra 48 perc
14 óra 00 perc 14 óra 03 perc 14 óra 06 perc 14 óra 09 perc 14 óra 12 perc 14 óra 15 perc 14 óra 18 perc 14 óra 21 perc 14 óra 24 perc 14 óra 34 perc 14 óra 37 perc 14 óra 40 perc 14 óra 43 perc 14 óra 46 perc
16 óra 30 perc 16 óra 33 perc 16 óra 36 perc 16 óra 39 perc 16 óra 42 perc 16 óra 45 perc 16 óra 48 perc 16 óra 51 perc 16 óra 54 perc 16 óra 04 perc 16 óra 07 perc 16 óra 10 perc -
Faluház Szabadság tér Iskola Bölcsőde Piac tér Ibolya u. Víztorony Fenyő u. Szentendrei u. Piac tér Bölcsőde Faluház Szabadság tér Iskola
Határcsárdai kompinformációk Tömbjegy rendelés esetén hívandó telefonszám: 06 20 912-2952 (Kérjük a Tisztelt Utasokat, hogy tömbjegyváltási szándékukat telefonon a megváltás előtt legalább 1 nappal jelezzék!) A tömbjegy az év bármely napján megváltható, nincs havi érvényességhez kötve, viszont folyó év december 31-e után nem használható. 40 alkalommal biztosít átkelést a tömbön feltüntetett rendszámú gépkocsi és vezetője együttes utazása esetén. A 40 alkalmas tömbjegy ára: 17000 Ft. A viteldíjak 2012-től az alábbiak szerint alakulnak: dolgozó havi bérlet: 4800 Ft; tanuló havi bérlet: 2000 Ft; személyjegy: 260 Ft; diákjegy: 130 Ft; gépkocsi jegy: 370 Ft; kerékpárjegy: 200 Ft; kistehergépkocsi: 1000 Ft; nagytehergépkocsi: 3000 Ft Weboldalcím: www.szentendrekomp.hu Telefon: 06 20 554-0474 (üzemidőben hívható: 4.20-tól 23.20-ig)
2016. április
Autószervíz
Közlekedés, menetrendek
35
A gödi hajó menetrendje
Wagner Service Kft. 2017 Pócsmegyer-Surány II. Mély út - Szigeti út sarkán - Autójavítás - A javítás idejére csereautó - Alkatrész értékesítés - Karambolos autók szakszerű javítása, biztosítói ügyintézés -Műszeres, computeres diagnosztika - Gumiszerelés + centírozás - Gumiabroncs értékesítés - Diagnosztikai bemérés - Műszaki vizsga, állapotfelmérés Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 8.00-17.00 óra Telefon: 06 26 395-016 vagy 06 20 916-5125 Bak Tibor Autószerelő mester
Bagoly Klíma Klímaszerelés, tisztítás, karbantartás Szalai Zoltán, Szigetmonostor
Telefon: +36 20 381-3003 A Pásztor rév menetrendje Szigetmonostorról: 5.30*, 6.00*, 6.30, 7.00*, 7.10, 7.30*, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00, 16.30, 17.00, 17.30, 18.30, 19.30, 20.30** Szentendréről: 5.35*, 6.05*, 6.35, 7.05*, 7.15, 7.35*, 8.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35, 13.35, 14.05, 14.35, 15.05, 15.35, 16.05, 17.05, 16.35, 17.35, 18.35, 19.35, 20.35** *Hétvégén és ünnepnapokon nem közlekednek! ** Május 1-jétől augusztus 31-ig közlekedik!
Dunakeszi komp menetrendje Horányból: 5.25*, 5.45*, 6.05*, 6.25, 6.45*, 7.05, 7.25, 7.45, 8.05, 8.25, 8.45, 9.05, 9.25, 9.45, 10.05,10.25, 10.45, 11.05,11.25, 11.45, 12.05, 12.25, 12.45, 13.05, 13.25, 13.45, 14.05, 14.25, 14.45, 15.05, 15.25, 15.45, 16.05, 16.25, 16.45, 17.05, 17.25, 17.45, 18.05, 18.25, 18.45, 19.25, 19.45, 20.25 ó Dunakesziről: 5.35*, 5.55*, 6.15*, 6.35, 6.55*, 7.15, 7.35, 7.55, 8.15, 8.35, 8.55, 9.15, 9.35, 9.55, 10.15, 10.35, 10.55, 11.15, 11.35, 11.55, 12.15, 12.35, 12.55, 13.15, 13.35, 13.55, 14.15, 14.35, 14.55, 15.15, 15.35, 15.55, 16.15, 16.35, 16.55, 17.15, 17.35, 17.55, 18.15, 18.35, 18.55, 19.35, 19.55, 20.35 ó A *-gal jelölt járatok hétvégén kimaradnak!
36
2016. április
Közérdekű információk
A Polgármesteri Hivatal elérhetőségei
Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Fő u. 26. Tel.: 26 593-064, 26 393-512 Orvosi Rendelőintézet Mártírok u. 5/a Tel.: 26 393-380 dr. Kondor Andrea körzeti orvos: 30 539-2737 dr. Ember Gyöngyi fogorvos: 26 369-114 Orvosi ügyelet Tahitótfalu, Visegrádi út 12. Tel.: 26 387-030 Ügyeleti idő: du. 17-től reggel 7-ig Szakorvosi Rendelőintézet Szentendre, Kanonok u. 1. Tel.: 26 501-444 Védőnői szolgálat Bagó-Horváth Csilla: 06 70-978-9819 Szigeti Rendőrőrs Tahitótfalu, Béke u.16. Tel.: 26 387-140 Körzeti megbízott: Szabó Sándor: Tel.: 06 20 489-6756 Szentendrei Rendőrkapitányság Szentendre, Dózsa Gy. út 6/a Tel.: 26 310-233 Szigetmonostori Posta Mártírok u. 5. Tel.: 26 393-480 Dunakanyar Takarékszövetkezet Ady E. u. 4/a Tel.: 26 393-742
Állatorvos Bándli József, Tel.: 30 974-2548, 30 867-0716 Szentendrei-szigeti Polgárőr Egyesület Iroda: Árpád u. 14. Tel.: 06 30-621-2960 e-mail cím:
[email protected] ELMÜ - ÉMÁSZ társaságcsoport Hibabejelentés: 06 40 38-39-40 (0-24 óra) Ügyfélszolgálat: 06 40 38-38-38 (7-20 óra) Zöldsziget Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Igazgató: Szente Sándorné Mártírok út 25-27., Tel.: 26 593-006, 26 393-100 Nyitnikék Óvoda Intézményvezető: Csákiné Locher Marianna Szabadság u. 5., Tel.: 26 393-463 Szigetmonostor Faluház Intézményvezető: Kovács Attila Könyvtáros: Klement Izabella Árpád u. 15., Tel.: 26 393-073 Fővárosi Vízművek Vízvonal: 06-40-247-247 Tűzoltóság Szentendre, Ipar u. 5. Tel.: 26 500-017
Szigetmonostor ingyenes Önkormányzati havi lapja. Szigetmonostor, Fő u. 26. tel.: 26 393-512 Az Újságoló XXII. évf. 4. számát szerkesztette: Kovács Attila; Nyomdai munkák: A3 nyomda Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, gondolataikat, hozzászólásaikat Szigetmonostor Faluház bejáratánál elhelyezett postaládába és a
[email protected] e-mail címre.