VI. évfolyam 1. szám
Kiadja Csörög Község Önkormányzata
Új év, új remények Tisztelt Csörögi lakosok! Kedves polgártársaim! Új esztendõbe érkeztünk, megoldásra váró feladatokkal, új kihívásokkal. Reménységgel nézünk a 2008-as évre, melytõl azt várjuk, hogy értelmes, megvalósítható célok kitûzésével, odaszánt munkával, összefogással, s persze jó sok szerencsével Csörög település fejlõdni és gyarapodni fog. Szeretném megköszönni a magam és az újonnan felállt képviselõ-testület nevében a bizalmat, amivel megajándékoztak bennünket. További tevékenységünkben ez a bizalom is kötelez arra, hogy meglévõ feltételeink legjobb kihasználásával és új lehetõségek felkutatásával, értékteremtõ munkával stabilizáljuk, fejlesszük településünket, és megalapozzuk jó hírét. Ahhoz, hogy a szegény és olcsó falu státuszából, néhány helybéli ember életvitelének következményeként kialakult negatív erkölcsi megítélésbõl kitörhessünk, nemcsak a polgármester és a képviselõk, illetve az önkormányzati dolgozók munkájára van szükség, hanem a helyi civil szervezetek, az egyházak, a teljes lakosság összefogása is szükséges. Vannak értékeink, anyagi, kulturális és szívbeli értékek, amelyekkel élhetõbbé, komfortosabbá tehetjük Csörögöt. Pályázatokkal is szeretnénk új anyagi forrásokhoz jutni, hogy kitûzött céljainkat megvalósíthassuk. Melyek ezek a célok? A tiszta, rendezett településkép érdekében új buszmegállót, padok elhelyezését tervezzük a körfordulóba, a fõbb útvonalakon eligazító táblákat, továb-
bi hulladékgyûjtõket szerelünk fel, a MÁVval közösen rendbe tesszük a vasútállomást, és az egész faluban szép, virágos környezetet szeretnénk kialakítani. A Posta beruházásában új postaépületet szeretnénk építeni. A DMRV Zrt. pedig kiépíti a vezetékes vizet a Kecskerágóban. Pályázatot nyújtunk be az óvodaépítésre. Jó hír, hogy megnyertük a csatornapályázatot. A következõ lépés a közmû-beruházáshoz szükséges önrész biztosítása, a munkálatok feltételeinek megteremtése. Az új tanévet kezdõ elsõ osztályos tanulóink, és az óvodás korú gyermekek megnyugtató és finanszírozható elhelyezésérõl is gondoskodnunk kell. A közfeladatokat ellátó önkormányzat munkájának hatékonysága érdekében megfelelõ informatikai rendszert kívánunk kiépíteni. Ez évi feladataink közé tartozik útjaink karbantartása, a szociális ellátórendszerünk mûködtetése, a lehetõségek szerinti fejlesztése, és egy új jármû beszerzése az ételszállításhoz. Ha mindezeket sikerül megvalósítani, elmondhatjuk, hogy a kicsin hûek voltunk, ezért sokra bízatunk. Minden kedves csörögi lakótársamnak kívánom, hogy otthon érezzék magukat településünkön, és mind az egyéni céljaikat, mind a közös terveinket sikerüljön ebben az évben megvalósítani. Mindehhez egészséget, békességet, gyarapodást és örömteli, boldog esztendõt kívánok 2008-ban. HEGEDÛSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ POLGÁRMESTER
Egy élhetõ, biztonságos, szerethetõ településért dolgozom
Interjú Pálinkás Lajos alpolgármesterrel Csörög új alpolgármestere szelíd, de határozott vezetõ. Beszélgetésünk során ez a két, egymással cseppet sem ellentétes tulajdonsága körvonalazódott bennem. Hatvanegy évesen, több diplomával és a büntetésvégrehajtásban szerzett 32 esztendõt felölelõ hatalmas, szakmai és emberi tapasztalattal szolgálja településünket. A korábbi képviselõ-testületben részt vett a szociális- és egészségügyi bizottság munkájában, s közel egy éve vezeti a közmunkások foglalkoztatását. A választási kampányra készült rövid bemutatkozójában ez áll: “Fõleg a jog, a büntetés-végrehajtási gyakorlat, a közbiztonság, szociológia, kriminológia területén van nagy jártasságom és több évtizedes gyakorlatom”. Folytatás a 3. oldalon
2008. január
A tartalomból: - Nem lesz kavicsbánya 2. oldal - A testület munkaterve 4. oldal - Pénz a csatornára 5. oldal - Levél a MÁV-nak 5. oldal - Mûvelõdési ház 7. oldal - Farsangi elõzetes 7. oldal
Karácsonyi ajándék Kilencven 70 év feletti csörögi lakos részesült karácsonyi ajándékban az ünnepek elõtt. A képviselõ-testület az egyébként igen szûkös költségvetésbõl különítette el az ehhez szükséges összeget, hogy örömet szerezzen az idõs embereknek, és ha kis mértékben is, könnyebbé tegye számukra az ünnepeket. Az önkormányzat gesztusa azért is tiszteletre méltó, mert számos, Csörögnél gazdagabb településen nem történt hasonló ajándékozás. Az önkormányzat ajándékcsomagjait a képviselõ-testület tagjai vitték ki a 70 éven felüli lakosoknak.
Ivóvíz Kecskerágón Elkészíttette Kecskerágó területe ivóvízellátásának engedélyezési-kiviteli terveit a Duna Menti Regionális Vízmû Zrt. Az ivóvízhálózat létesítése a DMRV saját beruházása, az érintett csörögi lakosoknak csak a bekötésért kell fizetniük. A kivitelezés megkezdéséhez szükséges a vezeték által érintett utak tulajdonosainak hozzájárulása, valamint a telektulajdonosok szolgalmi nyilatkozata. A tervek ugyanis csak akkor nyújthatók be a vízjogi létesítés engedélyezésére, ha az érintett telkek tulajdonosai a kiküldött szolgalmi nyilatkozatokat aláírva visszajuttatják a polgármesteri hivatalba. Ez azonban még csak részben történt meg, a késés pedig hátráltatja a munkálatok elkezdését. A hivatal kéri az érdekelteket, hogy a nyilatkozatokat sürgõsen juttassa el.
Szelektív gyûjtés Az A. S. A. Magyarország Kft., az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében, március elsejétõl megkezdi a szelektív hulladékgyûjtést községünkben. Ez a korszerû gyûjtési forma lehetõvé teszi, hogy kevesebb háztartási hulladék kerüljön a lerakótelepre, és az újrahasznosítható anyagok felhasználásra kerüljenek. A szelektív gyûjtés azonban csak akkor valósulhat meg, ha a lakosság partner ebben, és a nálunk fejlettebb országok polgáraihoz hasonlóan komolyan veszi a keletkezõ hulladékok elkülönítését. A szelektív hulladékgyûjtés tudnivalóiról részletes ismertetést kapnak a csörögiek.
2
Csörögi Hírlevél
Szakhatósági állásfoglalás a kavicsbányáról
Takarékosság a gazdálkodásban A költségvetési koncepciót tárgyalta a képviselõ-testület Több mint tucatnyi érdeklõdõ részvételével, közmeghallgatással egybekötött ülést tartott a képviselõ-testület december 18-án. Napirend elõtt a polgármester köszöntötte Rostás Viktort és Lakatos Zoltánt, akik a Csillag születik tehetségkutató mûsorban Csörögöt képviselték, és köszönetet mondott a fiúkat betanító Rostás Magdolnának. Rostás Iván a településnek és a fiúkra szavazatot adóknak mondott köszönetet. Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester beszámolt a két ülés között tett intézkedésekrõl, elsõsorban az óvoda és az iskola ügyének fejleményeirõl, illetve a hulladéklerakóval kapcsolatos vitáról. A képviselõ-testület egyhangúlag elfogadta a költségvetés rendelet elsõ háromnegyed évi teljesítésérõl szóló tájékoztatót, majd ugyancsak egyhangú szavazással határozott a költségvetési koncepció elfogadásáról. A határozatban kiegészítésként szerepel, hogy a költségvetésben törekedni kell a hiány visszaszorítására, gazdálkodási elv a takarékosság elve. Biztosítani kell a jogszabályban rögzített bérfejlesztések fedezetét, elsõdleges feladat az intézmények mûködõképességének biztosítása, a jogszerû feladatellátás. A határozatban szerepel a bérleti díjak felülvizsgálata is. A képviselõ-testület szabályozta a
Csörögi Hírlevél és Csörög község honlapja mûködését. A határozat szerint a Hírlevél – a jövõben - minden hónap 15. napjáig jelenik meg. A honlapon helyet kap egy környezetvédelmi rovat is, és olvashatók lesznek az anyakönyvi hírek. A testület elfogadta elsõ félévi munkatervét, és úgy döntött, hogy üléseit minden hónap harmadik keddjén, reggel 9 órától tartja. Pest megye önálló régióvá válása ügyében is egyhangúlag döntött a testület. A képviselõ-testület szükségesnek tartja az önálló Pest megyei tervezési, területfejlesztési és statisztikai régió létrehozását. Támogatta, hogy Pest megye 2013 utáni önálló régióvá válása érdekében az önkormányzat és Pest Megye Közgyûlése kezdeményezze az Országgyûlés ezzel kapcsolatos döntésének megváltoztatását. A képviselõk egyetértettek abban is, hogy Pest megye önállóvá válásának érdekében megtartandó népszavazást az országos népszavazással együtt, várhatóan 2008 tavaszán tartsák meg. A testület nem járult hozzá, hogy területén játékkaszinó létesülhessen. Dr. Bonyhádi Elemér képviselõ indítványára, két tartózkodás mellett, a testület úgy döntött, hogy a 2007. évi teljesítmény alapján jutalomban részesíti a polgármestert és az önkormányzat dolgozóit.
Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 11/ 2008. (XII.20.) rendelete a köztisztviselõk illetmény kiegészítésrõl Csörög Község Önkormányzat képviselõ-testülete a köztisztviselõk jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXIII. tv. 44/A. §. (5) bekezdésére tekintettel a képviselõ-testület 13/2006.(XII.18.) rendeletét (a továbbiakban: R) módosítja: 1.§. A R. 2.§-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: “(1) Az önkormányzat a felsõfokú iskolai végzettségû köztisztviselõk részére illetménykiegészítést állapít meg, melynek mértéke a köztisztviselõi alapilletmény 10 %-a. (2) Az önkormányzat a középiskolai végzettségû köztisztviselõk részére illetménykiegészítést állapít meg, melynek mértéke a köztisztviselõi alapilletmény 10 %-a.” 2.§. A R. 3.§-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: “(1) A rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetése a helyben szokásos módon, az SZMSZ.ben szabályozottak szerint történik.” Csörög, 2007. december 18. HEGEDÛSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ S.K.
DR. FEKETÉNÉ DR. GULYÁS TÜNDE
POLGÁRMESTER
JEGYZÕ
Csörög nem járul hozzá a bányanyitáshoz Decemberben benyújtotta szakhatósági állásfoglalását dr. Feketéné dr. Gulyás Tünde jegyzõ a tervezett kavicsbánya ügyében. Az elsõ fokú környezetvédelmi hatóságnak megküldött állásfoglalás leszögezi, hogy a 104/ 2007.(VII.4.) és a 130/2007. (X.6.) döntésével a településen a képviselõ-testület ellenezte a kavicsbánya nyitását. Mint az iratban szerepel, az állásfoglalás figyelembe veszi a lakosság tiltakozását és a lakossági észrevételeket, valamint a település adottságait is. A 2007. november 27. napján Szõdliget, Csörög és a szomszédos települések közösen megtartott közmeghallgatásán a résztvevõk többsége is egyértelmûen a bányanyitás ellen emelt szót. A település keleti részén üzemel egy szakszerûtlenül megépített és kialakított kommunális hulladéklerakó, melynek bezárása érdekében önkormányzatunk pert indított. A hulladéklerakó jelentõsen szennyezi a település közigazgatási területét. A jelenleg még mindig üzemelõ, szakszerûtlenül kialakított hulladéklerakó ezer méteres körzetében semmilyen építkezést nem lehet folytatni, ez korlátozza a településfejlesztést. A jelenleg érvényben lévõ településrendezési eszközökben mezõgazdasági övezetként szerepel a tervezett kavicsbánya területe, melyet az önkormányzat nem kíván módosítani. A készülõ TSZTben lakóövezeti fejlesztés volt betervezve, mint egyedüli lehetõség. A kavicsbánya esetleges nyitása nem kívánt következményekkel járna a településre és az itt lakókra. Zajhatás, kiporzás, a várható rekultiváció után a keletkezõ tavak vízminõsége szennyezetté fog válni egyrészt a hulladéklerakótól származó föld alatti csurgalékok irányát figyelembe véve, másrészt a település csatornázatlanságából adódó egyéb szennyezõdéseket nézve. A település nem viseli és nem is viselheti el a kavicsbánya nyitással kapcsolatos zaj– és porterhelést, ugyanis a térképrõl látható, hogy a tervezett kavicsbánya – fõleg a szõdligeti része – teljes egészében a csörögi lakóterületre épülne rá. A készülõ környezetvédelmi programban az önkormányzat célja, hogy szigorú megkötéseket építsen be az egészséges és élhetõ település elérése, megvalósítása érdekében. Összegezve: Csörög község jegyzõjeként a település részérõl szakhatósági hozzájárulásomat nem adom meg a kavicsbánya nyitására – szerepel a község jegyzõjének állásfoglalásában.
Csörögi Hírlevél
3
Egy élhetõ, biztonságos, szerethetõ településért dolgozom
Interjú Pálinkás Lajos alpolgármesterrel – Az életpályám szülõvárosomból, Nagykõrösrõl indult, ahol gyermekkorom éveit töltöttem – mondja magáról Pálinkás Lajos. Nyársapáti szõlõse, a gemenci erdõ, ami egészen Nagykõrös határáig ért, nagyon szép élményeket adott. Tizenhárom évesen költöztünk Vácra, egy teljesen más, furcsa atmoszférába. Nagykõrösön két ember találkozik és örül egymásnak, Vácon nem biztos. Szüleim a gépipari technikumba írattak be, ahol kiváló tanáraim voltak. Boronkay Gyuri bácsi alapozta meg a mûszaki ismereteimet, az órái élményszámba mentek. Fiatalon nem értjük, de utólag rájövünk, mennyi mindent kaptunk az iskolában, nemcsak ismeretet, emberséget is. Ott tanultam meg rendszerezni a dolgokat. Az életben nagyon sokat segít, ha rendszerezi az ember, beosztja az idejét, megtanulja sorban csinálni a dolgokat, nem kapkodva. Önfegyelemre tanítottak, arra, hogy nem azon kell gondolkodni, miért nem lehet valamit megcsinálni, hanem azon, hogy hogyan lehet. Nálunk a tized milliméter volt a pontosság, és nem lehetett eltérni semerre sem. Igaz, hogy a technikumban sikerült úgy “felgõzölni az agyunkat”, hogy miután a technikusi oklevéllel kijöttünk az iskolából, kicsit többet gondoltunk magunkról, mint kellett volna. - Hogyan kezdõdött a pályája? - A katonaság után a váci börtön egyik vállalatához jelentkeztem technológusnak, a Dunai Gombgyárba. Mérõszalagokat, bútorvereteket, fogókat, különbözõ díszeket, geodéziában, faiparban, vasiparban használatos mérõszalagokat gyártottak, néhányat én terveztem. Jól menõ magyar vállalat volt, ahol óriási beruházások zajlottak. Itt építették abban az idõben az ország legmodernebb galvanizáló üzemét. A vegyész technikus kollégámmal föltaláltunk egy olyan eljárást, ami akkor egyedülálló volt, az alumínium eloxálást. Nagy üzlet lett belõle, az így színezett, díszített mérõszalagjainkat vették, mint a cukrot. Itt találkoztam azzal az emberrel, aki az iskolában fölszedett túlzott gõzt kiengedte belõlem. Történt ugyanis, hogy egy kollégám behozta a felesége húgának érettségi példáit fizikából. Összedugtuk a fejünket mi, technológusok, de az öt feladatból csak kettõt tudtunk megoldani. A kutyafáját, mit csináljunk? Dolgozott nálunk egy idõs hadmérnök, aki egyetemi professzor volt, mielõtt a Rákosi korszakban lecsukták. Tõle kértünk segítséget. Az öreg ránézett a feladatra, lekapta a mûszakira hegyezett ceruzát a füle mellõl, s leírta a végeredményt. Elképedve mondtuk: jó, jó, de hogyan oldotta meg? Végtelen udvarias ember volt, nyomban bocsánatot kért, amiért nem gondolt rá, hogy a levezetésre van szükségünk. Ezen még jobban elképedtem, hogy még õ kér bocsánatot tõlünk. Na, énbelõlem akkor úgy elszállt a nagyképûség, hogy azt mondtam, az életben nem leszek nagyképû többet. Ez volt a pályám eleje, és hálás vagyok, hogy nem embert utáló, hanem embert szeretõ ember lettem. Mindenkiben azt keresem meg, hol lehet a jó oldalát látni. Persze ütközetekben is volt részem, elég keményen. Ebbe is beszálltam. Ha ütközni kellett, akkor ütköztem, ha segítenem kellett, akkor segítettem.
- Miért váltott át civilbõl a tiszti pályára? - Abban az idõben kádereket neveltek a büntetés-végrehajtásnál. Ez nem azt jelentette, hogy párttagnak vagy KISZ-tagnak kellett lenni, de elvárták. Támogatták a továbbtanulást. 1972-ben léptem be az egyenruhás állományba, 1975-ben a Rendõrtiszti Fõiskolára irányítottak. Akkor már megnõsültem és egy kislányom is született. Jól sikerült a felvételim, de nappali tagozatra kellett járnom, ami azt jelentette, hogy bentlakásos szolgálatban voltam, és csak minden második szombaton mehettem haza a családomhoz. Ez nagyon nagy nehézséget okozott, de ilyen követelmények voltak akkoriban. A fõiskolán hamar rájöttem, hogy kissé begyöpösödtem a gombgyárban. Magas színvonalú volt az oktatás, az ELTE Jogi Karának tanárai, professzorai tanítottak bennünket. Szociológia, pszichológia, neveléstudomány, kriminálpedagógia voltak a kedvenc tantárgyaim. A fõiskola befejezése után a váci börtön mûszaki igazgatója lettem. Több vállalatot irányítottam, de 1983-ban átkértem magam a Vácon nyílt büntetés-végrehajtási tiszthelyettes-képzõ iskolába. Itt szereztem meg a karhatalmi ismereteket. Az országban én voltam az egyetlen olyan szakember a büntetés-végrehajtásban, aki a biztonságon belül a tömeges, csoportos ellenszegülések megszüntetésével foglalkozott. A szakvéleményem alapján telepítettek biztonsági berendezéseket, vezettek be szabályozási rendszert az intézetekben. Közben tanítottam. 1987-ben beiratkoztam a Juhász Gyula Tanárképzõ Egyetemre Szegeden, ahol neveléstörténetet, neveléskutatást is tanultam. - Mi hajtotta a tanulásban? - A tudásszomj valahogy belém oltódott. Érdekesnek találtam ezeket a témákat. Mindig bosszantott, ha nem értettem valamit abból, amit olvastam vagy hallottam. Azonnal kérdések merültek fel, amire tudni akartam a választ. Emlékszem, megkérdeztem apámtól miért zöld a fû? A kisebbik lányom pedig tõlem kérdezte meg, hogy apa, miért vannak a fák a földbe építve. Mi ilyen család vagyunk. Az irodalom is vonzott engem. Nagyon szerettem olvasni. Magam is írtam verseket, színházi jeleneteket. Ezeket a gombgyár irodalmi szakkörével elõ is adtuk. Zenekart is alakítottunk. Késõbb, a börtön dolgozóinak gyermekei számára bábszínházat csináltam. Én írtam a meséket, betanítottam a bábjátékosokat, megterveztem a paravánt. Vácon mikulásestekre, gyermeknapra hívtak bennünket az óvodákba, iskolákba, a vám- és pénzügyõrökhöz. Soha nem díjaztak ezért, de amikor a sötét teremben lassan felgyúltak a fények és megvilágították a paravánt, s a gyerekektõl azt hallottam, hogy hûûû, a meglepetéssel, örömmel keveredõ hangos levegõvételük volt a jutalom. - Harminckét évi pályafutása alatt a büntetés-végrehajtásban mit tart sikernek? - Az oktatást. Sok újdonságot sikerült bevezetnem, tankönyvet, jegyzeteket írtam. Mai napig rám köszönnek parancsnokok, akiket tanítottam, tisztek, akik már a minisztériumban dolgoznak. Az is siker, hogy még ma is mérnek azokkal a szalagokkal, amiket annak idején terveztem.
- Mi történt a nyugdíjba vonulása után? - Mivel biztonsági õröket is oktattam, gondoltam kipróbálom magam ezen a területen. Az egyik biztonsági cég igazgatójaként sikerült úgy megszerveznem a területet, hogy egyetlen õrzés nélküli óra nem volt, ami nagy szó ebben a szakmában. Késõbb az In-Kal biztonsági fõnökeként a csepeli plázának a parancsnoka lettem. 1999-ben, nyugdíjasként, visszahívtak a váci börtönbe nevelõnek. Ott ismerkedtem meg a polgármester asszonyunkkal, aki szintén nevelõként tevékenykedett a kulturális területen. Nagyon jól tudtunk egymással dolgozni, és sok hasznos érdekes programot szerveztünk közösen. - Miért költözött Vácról Csörögbe? - Kinõttük a Földváry téri lakásunkat, miután a feleségemmel és két lányommal magunkhoz vettük édesapámat Kosdról. Csörögben találtunk egy megfelelõ házat, nyolc évvel ezelõtt. Egyszer Ildikó megkeresett, hogy polgármesterként indul a választáson, képviselõjelöltként indulnék-e vele. Természetesen igent mondtam, voltak javaslataim, hiszen akkor már hét éve itt éltünk, és egy csomó embert ismertem, akikkel nevelõként találkoztam a börtönben. - A legutóbbi választás meghozta a lehetõséget. Képviselõjelölti programjában ezt ígérte: “Községünkben – a pártfogói hálózat mûködtetésével – a börtönbõl szabadultak beilleszkedését, életük újrakezdését szeretném segíteni, a környezet biztonságának emberi és mûszaki oldalát szeretném megteremteni. Mint felnõttoktatásban jártas szakember, az ilyen irányú önkormányzati szervezésben is hatékonyan fogok közremûködni.” Alpolgármesterként mit tart még feladatának? - Röviden összegezve: munkaterületem a falu, ösztönzõim a falu lakói, munkám: ami belefér. A szociális tevékenységtõl kezdve minden. Kötelességemnek tartom feltérképezni, hol vannak elesett emberek, akikrõl nem tudunk. Azt szeretném elérni, hogy bátran, bizalommal forduljanak hozzám a falubeliek, és amiben tudok, abban segítek. Az is nagyon fontos, hogy szép legyen Csörög, erre vonatkozóan is vannak ötleteim. De ez már nem egy-két emberen múlik. Rengeteg probléma a Szõdtõl való leválás körülményeibõl származik. Ezek vagyoni, jogi és faluszervezési problémák. Az utcákon a házak össze-vissza vannak számozva, a telkek nincsenek besorolva, nincs járdarendszer, elhanyagoltak az útnak nevezett csapások, a vízelvezetõ rendszer, és sorolhatnám. Normálisan a faluközpontba vannak telepítve a fontosabb intézmények, itt szanaszét. A szûkös anyagi lehetõségek között jó, hogy szabadon lehet szervezõdni, és vannak olyan vállalkozók ebben a faluban, akik a civil szervezõdésekre áldoznak. - Szakemberként milyen javaslatai vannak a település biztonsága érdekében? - Sajnos, sem a bûnözés visszaszorítására, sem a nagyobb tüzek eloltására, sem elemi csapások elleni védelemre nincsenek szervezett megoldások. Amit egyelõre tehetünk, hogy felvesszük a kapcsolatot a váci és õrbottyáni rendõrséggel, a helyi körzeti megbízottal, és együttmûködést ajánlunk, de kiköveteljük a maximális lehetõségeket a járõrözésben.
Folytatás a 4. oldalon
4
Csörögi Hírlevél
Interjú Pálinkás Lajos alpolgármesterrel Folytatás a 3. oldalról Emellett hangsúlyt teszünk a nevelésre, a családok szervezésére, és azon igyekszünk, hogy az itt élõ fiataloknak értelmes, normális célt adjunk, sportolási, kulturális életet teremtsünk. Ez a folyamat már megindult. Nagyon fontos elõrelépés ezen a téren, hogy sikerült az új polgárõrséget megalakítani. Javaslatomra a járõrözés mellett, figyelemmel kísérjük a szociális problémákat, figyelni fogjuk a környezetkárosítást. Fõleg a frekventált helyeken igyekszünk elhárítani a károkozást. A szülõket tájékoztatjuk a gyermekük kárt okozó magatartásáról, és felszólítjuk, hogy figyeljenek a gyerekükre, teljesítsék a gyámi kötelezettségüket. Ha nem reagálnak, akkor megtesszük a hivatalos lépéseket. - Miben látja a legnagyobb problémát? - Véleményem szerint a probléma gyökere fõleg azokban a családokban van, ahol a gyerekek után járó családi pótlék jelenti a megélhetést, ehhez kellenek a gyerekek. Nem is törõdnek velük, szabadjára engedik õket. Az ilyen szemléletû családokra próbálunk ráhatni, hogy kezdjék meg a gyerekek nevelését. Ha a család fegyelmezett, akkor rengeteg gond, probléma meg fog szûnni. Azok a családok, ahol éhezés van, nincs fûtés, nemigen fognak a gyerekeikkel törõdni. Segíteni kell, hogy jobb körülmények közé kerüljenek, viszont elvárjuk, hogy fogják meg a gyerekeket. - Mit tudnak tenni a kiszolgáltatott idõs emberek védelme érdekében? - A polgárõrséggel ezt a problémát is átbeszéltük. Folyamatos, nem egésznapi, de a napnak egy jó részét átölelõ ügyeletet tartunk. Két telefonszámot teszünk közzé az interneten és a Csörögi Hírlevélben, amelyeken segítséget lehet kérni. Járõrt irányítunk a segítséget kérõhöz, ha szükséges erõt demonstrálunk, kihívjuk a rendõrséget. Fel akarjuk számolni azt a helyzetet, hogy Csörögben körözött személyek bujkáljanak. Három banda mûködik Csörögben, amiknek cserélõdnek a tagjai. Figyelni fogjuk a mozgásukat, a vezetõiket. - Mit tehet a polgárõrség a szinte már nyíltan folytatott kábítószerezés ellen? - Tény, hogy Csörög utcáin nemegyszer azt látni, hogy merev pupillákkal közlekedik a gyerek, és kötekedik, rombol. Különösen a vasút területén volt ez látványos. Egymásról is megmondják, bejelentések is érkeznek, hogy konkrét címen éjszaka kábítószeres bulit tartanak. A figyelõ hálózatnak ez is feladata lesz, hogy a notórius kábítószerezõkkel kapcsolatban kezdeményezze az elvonás vagy büntetõeljárás megindítását. Itt megint a családok szerepét kell hangsúlyozni. - Mit tart még fontosnak? - Az óvoda megvalósítását, és a szeméttelep mielõbbi bezárását és korrekt rekultivációját. Egy élhetõbb, biztonságosabb, egy mindenki által szerethetõ településért dolgozom. VERES MÁRIA
Csörög Község Képviselõ-testületének 2008. év I. félévi munkaterve A képviselõ-testület üléseit minden hó- Elõadó: polgármester. Elõkészítésben nap 3. keddjén de. 9 órakor tartja. részt vesz: jegyzõ
2008. január 15. (kedd) 1. Beszámoló a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és tájékoztató a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrõl. Elõadó: polgármester. 2. Állattartásról szóló rendelet módosítása. Elõadó: jegyzõ 3. Teljesítménykövetelmények alapján képzett célok meghatározása. Elõadó: jegyzõ 4. Csörög község 2008. évi rendezvény- naptára. Elõadó: polgármester. Elõkészítésben részt vesz: képviselõk, mûvelõdésiház-vezetõ, jegyzõ 5. A Mûvelõdési Ház Szervezeti és Mûködési Szabályzata, a Könyvtár használati szabályzata. Elõadó: jegyzõ. Elõkészítésben részt vesz: mûvelõdésiház-vezetõ 6. Együttmûködési megállapodás Csörög Község Önkormányzat Képviselõ-testülete és Csörög Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat között.Elõadó: polgármester. Elõkészítésben részt vesz: jegyzõ, CKÖ elnök 7. Egyebek – beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
2008.február 19.(kedd) 1. Beszámoló a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és tájékoztató a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrõl. Elõadó: polgármester 2. Csörög község önkormányzatának 2008. évi költségvetése/rendeletalkotás. Elõadó: polgármester. Elõkészítésben részt vesz: bizottságok, jegyzõ, gazdasági vezetõ 3. Rendõrkapitányság 2007. évi beszámolója. Elõadó: polgármester. Meghívott: Váci Rendõrkapitányság vezetõje, õrbottyáni rendõrõrs vezetõje 4. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2007. évi mûködésérõl. Elõadó: jegyzõ 5. Óvodás és iskolás korú gyermekek óvodai és iskolai elhelyezése. Elõadó: polgármester 6. Bizottságok I. félévi vázlatos munkaterve. Elõadók: bizottsági elnökök 7. Egyebek – beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
2008. március 18.(kedd)
3. Rendelet kitüntetések alapításáról és adományozásáról. Elõadó: jegyzõ 4. Védõnõ beszámolója a 2007. évi mûködésrõl. Elõadó: védõnõ 5. Pályázati lehetõségek. Elõadó: polgármester 6. Egyebek – beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
2008. április 15.(kedd) 1. Beszámoló a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és tájékoztató a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrõl. Elõadó: polgármester 2. Beszámoló az Önkormányzat 2007. évi gazdálkodásáról – zárszámadási rendelet A képviselõ-testület 41/2007.III.20.) határozatán alapuló bérleti szerzõdés felülvizsgálata. Elõadó: polgármester. Elõkészítésben részt vesz: bizottságok, jegyzõ, gazdasági vezetõ 3. “Együtt a gyermekekért” Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat és az önkormányzat gyámhatósági munkájáról szóló 2007. évi beszámoló. Elõadó: gyermekjóléti szolgálat vezetõje, jegyzõ 4. Egyebek – beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról.
2008. május 20.(kedd) 1. Beszámoló a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és tájékoztató a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrõl. Elõadó: polgármester 2. A Képviselõ-testület 2007 évi .II. fél éves munkatervének megtárgyalása. Elõadó: polgármester, Elõkészítésben részt vesz: képviselõk, jegyzõ 3. Egyebek – beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról 2008. júniusban a képviselõ-testület ülésszünetet tart. A napirendi pontok, illetve az ülések száma bõvülhet, változhat a napi és aktuális feladatok függvényében. A képviselõ- testület az ülésekhez illeszkedõen zárt ülést tarthat szükség szerint. Csörög, 2007. december 10. HEGEDÛSNÉ KRIPÁK ILDIKÓ S.K. POLGÁRMESTER
A munkatervet a képviselõ-testület 1. Beszámoló a lejárt határidejû hatá- a 195/2007. (XII.18.) határozatával elrozatok végrehajtásáról és tájékoztató a fogadta. két ülés között tett fontosabb intézkedéHEGEDÛSÉ KRIPÁK ILDIKÓ sekrõl. Elõadó: polgármester POLGÁRMESTER 2. Az Önkormányzat Szervezeti és DR.FEKETÉNÉ DR.GULYÁS TÜNDE JEGYZÕ Mûködési Szabályzatának módosítása.
Csörögi Hírlevél
5
Amit az egészségügyi ellátásról tudni kell
Összkomfortos lesz Csörög Nyertünk a csatornapályázaton! Ezzel a jó hírrel kezdõdik az idei esztendõ. Csörög önkormányzata az elmúlt évben Vác, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót és Õrbottyán településekkel közösen hozta létre a Vác és Térsége Regionális Önkormányzati Közmûberuházási és Üzemeltetési Településfejlesztési Társulást. A társulás pályázatot nyújtott be a térségi szennyvízhálózat kiépítésére, a keletkezõ szennyvíz - Vác városi szennyvíztisztító telepre történõ - elvezetésére és tisztítására . Cserepka András, a társulás elnöke, Õrbottyán polgármestere január 15-én keltezett levelében arról tájékoztatta képviselõ-testületünket, hogy a pályázatunkat befogadták,
és a Magyar Köztársaság Kormánya összesen 5 milliárd 100 millió forint vissza nem térítendõ támogatást biztosít a kedvezményezett települések javára. A közmûfejlesztési beruházás a támogatási szerzõdés aláírását, és az elnyert összeg kedvezményezettnek történõ átadását követõen azonnal megkezdõdik. Ennek a döntésnek további, jövõbeni pozitív hatása, hogy növekszik Csörög komfortja, és további fejlesztési lehetõségek nyílnak meg, például az úthálózat korszerûsítése, és mindezzel a településen lévõ ingatlanok értéke is emelkedik. Az ügy további menetérõl folyamatosan tájékoztatják a lakosságot.
Levél a MÁV-nak
Kellemes, kultúrált vasútállomást szeretnénk Tavaly év végén együtt örültünk, hogy a MÁV Zrt.-vel folytatott hosszú küzdelem után, végre megszûnt a balesetveszélyes állapot, többszöri hatósági felszólítás után lebontották az életveszélyessé vált romos épületeket. Együtt bánkódtunk azon, hogy a vasútállomás hasznosítható fõépülete is erre a sorsra jutott, mivel a helybéli vandálok ellehetetlenítették, hogy valakinek is kedve legyen beruházni ebbe az épületbe. Idén viszont a jövõre tekintünk, és szeretnénk az üres, hepehupás grund helyett egy kultúrált, szép megállóhelyet látni Csörögben. Hegedûsné Kripák Ildikó polgármester december elején megkereste a Magyar Államvasutak Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának illetékesét, levelében javaslatot tett a MÁV Zrt-nek az állomás gondozásával, rendbetételév el kapcsolatban. Felhívta a figyelmet a terület balesetmentesítésének még hátramaradt munkálataira: a törzsében is kettétört hatalmas fa kivágására, az állomás fõépülete alatti tekintélyes pince és egy kút bete-
zett, fedett váróhely kialakítására és a csörögi megállóhelyet jelzõ tábla kitételére. A polgármester emlékeztette a MÁV illetékesét, hogy az elmúlt idõszakban településünk lakói járdákat, lépcsõket építettek, szemételhelyezõket, padokat szereltek fel, az önkormányzat évek óta gondozza térítés nélkül. Meghívta a döntésre jogosult MÁV szakembereket a csörögi vasútállomás rendbetételével kapcsolatos további teendõk megbeszélésére. Levelében jelezte, hogy a lebontott épületek helyét és a mellette lévõ szabad területet síkba hozva egy szép virágos parkot szeretnénk a MÁV Zrt-vel közösen létrehozni, padokkal. A lenti lépcsõ melletti mélyedésben egy gépkocsi parkolóhelyet, az oldalsó kis lépcsõ mellett a mozgáskorlátozottak és a babakocsit tolók feljárását segítõ feljárót szeretnénk kialakítani. Ugyanezen az útvonalon szükség lenne a világítás megoldására is. Felajánlotta Csörög település részvételét a hátrányos helyzetben lévõ utazók számára is komfortos, kultúrált, szép környezet létrehozá-
metésének felülvizsgálatára, a gyalogos közlekedés útvonalán lévõ, a talajból kiálló magasfeszültségû villanyvezeték megszüntetésére, a bontás utáni törmelékes, egyenetlen terep rendezésére, a vadon nõtt bokrok, akácfák kuszaságának megszüntetésére. Szükség lenne az aszfaltozott területen három, üvege-
sában és karbantartásában. A MÁV Zrt. Vezérigazgatóságától kapott válaszukban együttmûködésükrõl biztosították önkormányzatunkat, és hamarosan sor kerül a terület szemléjére és a személyes tárgyalásokra. V. M.
Tavaly áprilistól kezdve minden egészségügyi szolgáltató köteles ellenõrizni az általa kezelt betegek jogosultságát. Ennek hatására sok ember egészségügyi ellátásra szóló jogviszonya rendezõdött, de még mindig vannak, akiknek jogviszonya tisztázatlan. Ennek ellenére, a kormány rendelkezése szerint, tõlük 2008-tól sem lehet az ellátást megtagadni, sõt, az ellátás költségének megtérítésére sem kötelezhetõek. Azonban az idei évben a jogviszonnyal nem rendelkezõ betegek adatait az Országos Egészségbiztosítási Pénztár már átadja az Adó és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalnak. Az APEH pedig vizsgálatot kezdeményezhet, és az elévülési idõre visszamenõleg – ami a jogszabályok szerint öt év - behajtja az elmaradt járulékokat, sõt, behajthatja annak kamatait is. A váci Jávorszky Ödön Kórház is ellenõrzi az általa kezelt betegek jogosultságát. A kórházban megfordult betegek TAJ-kártyájának adategyeztetése során, mintegy háromszáz fõrõl derült ki, hogy nem szerepel a biztosító nyilvántartásában. Ezek a páciensek, a kórház kötelezettségének megfelelõen, tájékoztatást kaptak. Kétszáz beteg nyilatkozott arról, hogy tud a fennálló problémáról, és már megtették a kellõ lépéseket, száz embernek viszont, aki a kórházban szembesült a helyzetével, az OEP honlapjáról letölthetõ formanyomtatványt kellett kitöltenie. Õk a jogosultságuk tisztázása, rendezése érdekében a megyei egészségbiztosítási pénztárhoz vagy az adóhatósághoz fordulhatnak.
A kórházból hívható a betegszállító Különvált a mentés és a betegszállítás január elsejétõl, a mentõket továbbra is a 104-es telefonszámon lehet hívni életmentés, utcai mentés esetén, de a súlyos, rossz állapotban lévõ, mentõorvosi vagy ápolói kíséretet igénylõ betegek szállításának feladata is a mentõszolgálaté. A krónikus betegek szállítását viszont (például, mûvese-kezelésre, kórházi vizsgálatra, mûtét után haza) az Országos Betegszállító Egyesület végzi. A háziorvos dönti el, hogy betegéhez mentõt vagy betegszállítót hív-e. A betegszállítás, ha orvos rendeli meg, továbbra is ingyenes. A mentés és a betegszállítás különválásával együtt megalakult az Országos Betegszállító Szolgálat (OBSZ). Az új irányító szervezet feladata a távolsági betegszállítás és a szükség szerinti átcsoportosítás összehangolása a hatékonyság javítása érdekében. Pest megyében egyelõre négy szolgáltató végez betegszállítást, térségünkben a váci Jávorszky Ödön Kórház végezteti a betegek utaztatását. A Jávorszky betegszállító diszpécserszolgálata a 620620/1384-es melléken vagy a 06-30663-2400 mobilszámon érhetõ el.
6
Csörögi Hírlevél
Indul az ebédszállító
Folyamatosan nõ az ebédszolgáltatást igénylõk száma, jelenleg szociális alapon negyvenheten jutnak ebédhez. Nehézséget csak a régi, kiszolgált szállítójármû okoz, amelyet rövid idõn belül korszerûbbre, jobb állapotban lévõre kellene cserélni.
Adózási határidõk februárban Február 12., kedd A kifizetõ, munkáltató a szokott módon eddig vallja be (0808) és fizeti meg az általa levont személyi jövedelemadó elõleget, vagy magát a levont személyi jövedelemadót. Szintén eddig fizeti meg a járulékokat: az egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulékot, a fizetendõ társadalombiztosítási járulékot, az egészségügyi hozzájárulást, a munkaadói és munkavállalói járulékot, a START-kártyával rendelkezõ foglalkoztatott után a 0/15/25 % járulékot. Az egyéni vállalkozó és a társas vállalkozó után a vállalkozás eddig vallja be és fizeti meg a vállalkozói járulékot és az egészségügyi szolgáltatási járulékot. (0858 és 0808)
Február 15., péntek E nap az esedékessége az ÁFÁ-s magánszemélyek és a tételes költségelszámolást alkalmazó mezõgazdasági termelõk 2007-es adóbevallásának a 0753-as számú bevalláson, továbbá az egyéni vállalkozók vállalkozói adóbevallásának ugyanezen a nyomtatványon. Az egyszerûsített vállalkozói adó (EVA) alanya, ha egyéni vállalkozó vagy nem kettõs könyvvitelt vezetõ Bt, Kkt, a 0743as számú EVA bevallását is eddig teszi meg. Február 15-ig kell az éves bevallást (0703) és az éves ÁFA bevallást (07651) is benyújtani. A magánszemély február 15-ig kérheti a 07530-as számú nyomtatványon az adóhatósági adómegállapítást (ADAM). A határidõ jogvesztõ, ezt követõen már csak önadózás keretében lehet eleget tenni a bevallási kötelezettségének.
Emelkedik a nyugdíj, a gyes, a gyed, a családi pótlék 2008 januárjában több, lényeges változás következett be. Januárban már 5 százalékkal több lesz a nyugdíj és a nyugdíjszerû ellátás. A korrekciós program révén, az év végéig pedig átlagosan 6,5 százalékkal emelkedik az ellátás összege. Az 1991-1996 között megállapított nyugdíjak ennél nagyobb mértékben nõnek. Változik az új nyugdíjak megállapításának szabálya, azok járnak jól, akik hosszú szolgálati idõvel rendelkeznek. Szigorodnak az elõre hozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei: akik korábban mennek nyugdíjba, csak a minimálbérnek megfelelõ munkajövedelemre tehetnek szert. A nyugdíj minimuma csaknem másfél ezer forinttal nõ. Növekszik a rendszeres szociális ellátásban részesülõk járandósága, emelkedik a gyes, a gyed és a családi pótlék összege. A gyes havi 28 ezer 500 forintra nõ, a gyed összege átlagosan mintegy 8 százalékkal lesz több. A családi pótlék egy vagy két gyermek esetén 4,5 százalékkal, több gyermekes családban – vagy gyerekét egyedül nevelõ szülõ esetében - 7-8 százalékkal nõ. Amíg 2001-ben egy kétgyermekes család családi pótléka 9400 forint volt, 2008-ban 26 ezer 600, azaz, hét év alatt csaknem a háromszorosára nõtt.
E napon esedékes a szakképzési hozzájárulás, a rehabilitációs hozzájárulás, a környezetvédelmi termékdíj és a fogyasztási árkiegészítés összesítõ bevallása és befizetése, az ÁFA-köteles társasház bevallása és befizetése. Magyarország 2007. december 21-i telAz ÁFA törvényben meghatározott új jes jogú schengeni taggá válásával a maközlekedési eszközt értékesítõ adózó adatgyar állampolgárok a szárazföldi határokon szolgáltatást ad. határellenõrzés nélkül, bármikor és bárhol - tehát nem csak a korábbi kijelölt határátFebruár 20., szerda Társasági adóelõleg befizetés, havi be- kelõhelyeken - átléphetik az úgynevezett vallók környezetvédelmi termékdíj befize- schengeni belsõ határokat, amennyiben a tése, játékadó befizetése és bevallása, jö- schengeni övezet más országaiba utaznak vedéki adó bevallása, havi ÁFA befizetése be. Több mint két évtizede kötötték meg a és bevallása, 0801-es havi bevallás benyúj- Schengeni Egyezményt, majd az 1990-ben tása, fogyasztói árkiegészítés és költségve- megszületett végrehajtási megállapodás, tési támogatás igénylése, a televíziókészü- amelynek értelmében a tagállamok határalék üzemben tartási díjának befizetése, az in megszûnik a határellenõrzés. A Európai Közösségbõl történõ beszerzés schengeni övezet kiterjesztésével 24 ország esetén meghatározott adóalanyok bevallá- 3,6 millió négyzetkilométere vált határtasának, illetve az Európai Közösség más lanná, így Magyarország, Szlovákia, Auszttagállamából személy-gépkocsinak nem ria és Szlovénia között is átjárhatóvá válminõsülõ új közlekedési eszköz beszerzé- tak a határok. De csak azokba a tagállamsekor a közösségi adószámmal nem rendel- okba léphetünk be ellenõrzés nélkül, amekezõk bevallásának benyújtása. lyek teljes körûen alkalmazzák a schengeni Ha a munkavállaló a feltételek teljesü- rezsimet, és azoknak is csak az ún. belsõ lése esetén a munkáltatójától az adóelszá- határain, tehát azokon a határokon, amemolás elkészítését kéri, és a munkáltató ezt lyek egy másik schengeni tagállammal kövállalja, akkor e napig kell a dolgozónak zösek. Anglia és Írország például nem alaz adóbevalláshoz szükséges bizonylatait kalmazza a schengeni határellenõrzésre a munkáltató felé átadnia. vonatkozó elõírásokat, Románia és Bulgária pedig még nem vált schengeni taggá. A Február 28., péntek határok megnyitása ellenére, a személyazoKörnyezetvédelmi termékdíj-elõleg és nosításra szolgáló okmányokat magunkkal a jövedéki adó elõleg befizetése. kell vinnünk, mert a tagállamok az államAPEH KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI területükön belül bárhol, bármikor igazolREGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA tathatnak.
Nyitott határok
Csörögi Hírlevél
7
A mûvelõdési ház januári programjából
Nálunk járt a Mikulás...
Január 22. kedd, 10-12: Kismama klub Január 23. szerda, 14-18: könyvtár Folytatódik a kézmûves foglalkozás a tél jegyében. Január 24. csüt., 14-16.45. könyvtár, 17-tõl Aprók tánca Január 25. péntek, 17 óra: a csörögi Baráti Kör januári találkozója Január 26. szombat, 9-13: könyvtár. Készülõdjünk a farsangra!: Ki mit tud az ünneprõl?: hagyományok, népszokások, Farsangi álarcok, maszkok, teremdíszek készítése. Január 29. kedd, 10 órától: Kismama klub vendége: Sulyánné Kalácska Katalin védõnõ. Videó vetítéssel egybekötött elõadás a mell önvizsgálatáról Január 30. szerda, 14-18: könyvtár Január 31. csüt., 14-16.45: könyvtár, 17-tól Aprók tánca A mûvelõdési ház többi, rendszeresen ismétlõdõ programjai februárban is várják az érdeklõdõket. Kedves Gyerekek! Akik unatkoznak, nálunk társasjátékokat, kirakóst, gyurmát, kifestõ füzeteket, kártyát, rajzolnivalót és egyéb kellemes idõtöltést találnak nálunk, a Mûvelõdési házban a könyvtári órák alatt.
Februári elõzetes
Farsangi fánksütés “Csörögi csöröge és társai”: farsangi fánksütõ verseny Háziasszonyok, figyelem! Idén is biztosan mindenki megmutatja fánksütõ tudományát családjának, rokonainak. Szeretnénk, ha egy fánksütõ verseny erejéig a falu lakói és a farsangi bál szervezõi is megkóstolhatnának az otthon készült finomságokat. Ezért február 23-án, szombaton várjuk a megmérettetésre vágyó háziasszonyokat az egészségházba (Csörög, Csépány köz), ahol a falunapi süteménysütõ versenyhez hasonlóan zsûri
dönt a verseny elsõ 3 díjazottjáról. Kérjük a résztvevõket, hogy az elkészült süteményeket 12.30-tól 13.30-ig hozzák az egészségházba. Az eredményhirdetést 14 órára tervezzük ugyanott. 14.30-tól kerül sor a jelmezes, zenés, táncos gyermekfarsangra, ahol a gyerekek és az õket kísérõ felnõttek elfogyaszthatják a fánkokat. Minél több jelentkezõt várunk szeretettel személyesen a mûvelõdési házba, nyitvatartási idõben, vagy a 30/488-4778as telefonszámon.
Gyermekfarsang Kedves Gyerekek és Szülõk! A tavalyi év sikerein felbuzdulva idén is megrendezzük a zenés, táncos mulatsággal egybekötött gyermekfarsangot, a tavalyitól eltérõen a mûvelõdési ház helyett az egészségházban. Szeretnénk minél több ötletes jelmezt látni, mivel megint lesz
jelmezverseny, amelynek legjobbjait zsûri fogja díjazni. Minden résztvevõ jelmezes gyermek apró ajándékot kap. A belépés díjtalan, zene és büfé vár minden gyereket és az õket kísérõ felnõttet. Sõt még a fánksütõ versenyre készült finomságokat is megkóstolhatjátok.
Ajándékok Valentin napra “Meglepetés szerelmemnek, barátomnak”: Valentin napi szerelmes, szíves ajándékok készítése. A Valentin nap nemcsak a szerelmesek, hanem a barátság napja is, ezért szeretettel várunk 2008. február 6án, szerdán 14 órától a mûvelõdési házban, ahol barátod-
nak, barátnõdnek szebbnél szebb, különbözõ Valentin napi ajándékokat készíthetsz. Ízelítõül pár példa: üdvözlõlap, ajándékdobozka, kinyitható szív üzenettel, szív pálcikán virág mellé stb. A foglalkozás 14 órától kezdõdik és folyamatosan, 18 óráig tart.
December 7-én este az egészségházba érkezett meg a csörögi Mikulás, aki 207 gyereket lepett meg csomaggal. Elõtte azonban végigkísérhették a szõdi Óvónõi Bábcsoport játékát, ahol gonosz haramiák veszik el a Télapó gyerekeknek szánt ajándékait. Végül természetesen a Télapó gyõzött, és meglephette a gyerekeket. Az elõadás után lépett színre a mi mikulásunk, aki nem csak szaloncukrot adott a szépen éneklõ vagy szavaló gyerekeknek, hanem egy mesét is elmondott. Sajnos a zsivaj miatt a tervezett másik mesére már nem kerülhetett sor…
Hímzõ szakkör Lányok, figyelem! Hímzõ szakkört indítunk a mûvelõdési házban (Csörög, Arany J. u. 53.). Már most gyûjtjük a jelentkezõket. Akiket érdekel ez a szép, régi kézmûves tevékenység, a következõket próbálhatja ki foglalkozásainkon: - hímzés farmerra, egyéb ruhadarabokra – ezzel egyedivé varázsolhatjátok ruháitokat, - keresztszemes és lapos
hímzés vászonra, napszövetre, kongréra stb. – ebbõl terítõt, könyvjelzõt, és még sok más egyéb dísztárgyat készíthettek, - ezen kívül mást is kipróbálhattok, amit hímzõfonallal csinálni lehet: pl. fonott karkötõk, nyakláncok, mobiltelefon tokok stb. Foglalkozásainkra nem kell hoznotok semmit, hozzávalókat a mûvelõdési ház ad. Szakköreink ingyenesek. Mindenkit szeretettel várunk!
Indul a rajz szakkör Kedves érdeklõdõk! Végre elindítjuk mûvelõdési házunkban a régen várt rajz szakkört. Az eddig jelentkezõket újra felkeresem, de újabb jelentkezõket is várunk szeretettel a 30/488-4778as telefonszámon vagy személyesen a mûvelõdési házban nyitvatartási idõben. KOVÁCS ANDREA MÛVELÕDÉSIHÁZ-VEZETÕ
8
Csörögi Hírlevél
Közérdekû telefonszámok Csörög község körzeti orvosa: Dr. Bonyhády Elemér
Rendelési idõ: szerda 15-16,30 óráig
Fogászat: 2135 Csörög, Csépány u. Dr. Hevér László Telefon: 388-445, 06/70/338-0634 Munkanapokon hívható: 7-17 óráig 2134 Szõd, Dózsa Gy. u. 48. Rendelési idõ: Telefon: 388-266 hétfõ: 11-13 óráig Rendelési idõ: kedd: 14.30-16.30 óráig hétfõ, szerda, péntek: 13-19 óráig szerda: 8-11 óráig kedd: iskolai fogászat csütörtök: 9-11 óráig csütörtök: 9-15 óráig péntek: 11-13 óráig Minden hónap harmadik szerdáján toÁllatorvos: Dr. Pajor Csaba vábbképzés miatt a rendelés szünetel! Ez idõ alatt központi ügyelet mûködik. 2154 Váchartyán, Halászi K. u. 6. Központi ügyelet: délután 17 órától, Telefon: 366-171 hétvégén és ünnepnapon. Telefon: 104, Kellemes ünnepeket és boldogMobil: új évet kíván a település 06/20/938-1060 27/314-862 valamennyi lakójának Csörög Rendelési Községidõ: Önkormányzata, Az egészségházban mûködõ gyógyszerHétfõ-csütörtök: 17-18 óráig olvasóinak a Csörögi szerkesztõsége. szombat: 8-8,30 óráig tár nyitva tartása a körzeti orvosi rendelésHírlevél idejéhez igazodik. Zöld Menedék Állatvédõ Alapítvány Védõnõ: Telephely: Vác, Külsõ-Rádi út Telefon: 313-284 Sulyánné Kalácska Katalin Orvossal együtt tartott csecsemõ és Postahivatal gyermek tanácsadás: csütörtök 8-9 óráig 2135 Csörög Kisfaludy u. 40. Védõnõi tanácsadás: csütörtök 9-11-ig Terhes-tanácsadás: péntek 8,30-10-ig Telefon: 388-282 2135 Csörög, Arany János u. 53. Nyitva tartás: Telefon: 389-402 Hétfõn 8-13 és 14-17,30 Keddtõl csütörtökig 8-12 és 12,30-15,30 Pénteken 8-12 és 12,30-13,30 Gyermekorvos: Postaláda ürítése: 13,30 Dr. Lakos Gábor
Változik a kórház telefonszáma! 2008. január 7-tõl a Jávorszky Ödön Kórház a 27/620-620-as központi telefonszámon érhetõ el! Telefax: 27/ 314-693. A 620-620 telefonszám hívása után, az eddig használt mellékeket továbbra is változatlanul lehet tárcsázni. Az alábbiak szerint, néhány osztály közvetlen fõvonalon is elérhetõ: fõigazgató titkársága 620 602, orvosigazgató titkársága 620 603, ápolási igazgató titkársága 620 607, ápolási osztály (iroda) 620 625, belgyógyászati osztály (iroda) 620 627, fül-orrgége osztály (iroda) 620 667, gasztroenterológiai osztály (iroda) 620 665, intenzív osztály (iroda) 620 630, pathológia (iroda) 620 663, traumatológiai osztály (iroda) 620 632, urológiai osztály (iroda) 620 634, sebészeti osztály (iroda) 620 636, kardiológiai osztály (iroda) 620 640, szülészet (iroda) 620 642, neurológiai osztály (iroda) 620 644, pszichiátriai osztály (iroda) 620 648, rehabilitációs osztály (iroda) 620 628, SBO (nõvérpult) 620 660, SBO (nõvérpult) 620 661, betegfelvétel 620 675, betegelõjegyzés 1. 620 676, betegelõjegyzés 2. 620 677, CT (irányítópult) 620 680, cecsemõ- és gyermekosztály (felvételi iroda) 620 685, labor ügyelet 620 690, tüdõgondozó 311 796.
Búcsú a matricától Január 1-jével elbúcsúzhattak a jármûvezetõk a szélvédõre ragasztandó matricától. Az új e-matricás rendszerben az úthasználat díját továbbra is a megszokott módon lehet kiegyenlíteni. Lehetõség van az smsen, interneten, telefonhívással történõ vásárlásra is. A közlekedõk viszont az úthasználati jogosultság igazolására nem kapnak matricát, csak bizonylatot, vagy sms, internet rendelésnél nyugtázó üzenetet, amelyeket az érvényesség utolsó napjától számított egy évig meg kell õrizni. Több kategóriában csökken az úthasználat díja is.
Felhívás síkosságmentesítésre Felhívjuk a község lakóinak figyelmét, hogy a házak elõtti járdaszakasz vagy útszakasz síkosságmente-sítése az ingatlantulajdonos vagy bérlõ kötelessége. Ha valaki a jeges járdán elesik, balesetet szenved, azért az ingatlan tulajdonosa, bérlõje vonható felelõsségre. A hasonló balesetek miatt már nemegyszer pereltek és nyertek pert a károsultak.
Ügyfélfogadás A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfõ: kedd: szerda: csütörtök: péntek:
13-17.30-ig nincs ügyfélfogadás 9-16 óráig nincs ügyfélfogadás 9-12 óráig
A polgármester ügyfélfogadásának ideje: hétfõ: 13-16 óráig A jegyzõ ügyfélfogadásának ideje: szerda: 9-16 óráig A képviselõ-testület kéri a lakosságot, hogy a hivatalt kizárólag ügyfélfogadási idõben keressék fel! DR.
DR. FEKETÉNÉ GULYÁS TÜNDE JEGYZÕ
KMB-fogadóóra A község körzeti megbízottja fogadóórát tart a polgármesteri hivatalban. Január hónapban 17-én és 25-én 13-tól 15 óráig kereshetik fel közbiztonsági problémáikkal. A rendõrség hatáskörébe tartozó bejelentést a következõ címre illetve telefonszámra tehetik meg: 2600 Vác, Zrínyi utca 7. Tel.: 27/501-955, 2132 Õrbottyán, Rákóczi út 78. Tel.: 28/360-166.
Hirdetések megjelentetése A Csörögi Hírlevél lehetõséget biztosít hirdetések megjelentetésére. A csörögi lakosok apróhirdetéseit ingyenesen jelentetjük meg. A fizetett hirdetések jelzése: (x) a szöveg alatt. Hirdetés feladható személyesen a polgármesteri hivatalban.
Vidám Vasárnap Vidám Vasárnap - egy hiteles istentisztelet - vasárnap délelõtt 11 órától a magyar ATV-n. Istentiszteleteink interaktívak, amelyekre nézõink rendszeresen eljuttatják imakéréseiket. Amennyiben szeretné, hogy valamely szükségéért imádkozzunk, hívja a 06/30/475-5089 telefonszámot. Kérését sms-ben is elküldheti. A Vidám Vasárnap folytatódik Vácon, a Váci Hit Gyülekezete istentiszteletén, délután 16.30 órakor, a Park. u. 1. szám alatt (a Naszálytej üzem mögött, az OTTO Kft. volt épületében). Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! (x)
Csörögi Hírlevél Kiadja: Csörög Község Önkormányzata 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Telefon/fax: 27/388-173 Felelõs szerkesztõ: Borgó János Munkatárs: Veres Mária Fejléc: Kovács Andrea Grafika és nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt 2626 Nagymaros, Mihály hegy u. 6.