2010
Háztartási gépek
2010 háztartási gépek
Emberek által megálmodott termékek ~ embereknek A Fagor emberközpontú márka. Igyekszik a lehető legjobb megoldásokat megtalálni annak érdekében, hogy egészségesebb és kellemesebb környezetben élhessünk. Ezért termékskálánkat úgy állítottuk össze, hogy óvják Önt és szeretteit.
A FAGOR HUNGÁRIA KFT. a legnagyobb spanyol fehéráru-gyártó cég, a Fagor Elctrodomésticos 100 %-os tulajdonú leányvállalata. A Fagor Magyarországon 1995-ben alapított képviseleti irodát, mely 1997-ben átalakult Fagor Hungária Kft.-vé. Az elmúlt időszakban folyamatosan bővülő termékkörének, energiatakarékos, a legújabb technológiai megoldásokat képviselő háztartási készülékeinek köszönhetően nagy népszerűségre tett szert. Közép-Kelet Európában a Fagor Hungária Kft. az elsők között jelenhetett meg a spanyol cég által kínált széles választékú háztartási gépeivel. Jelenleg a következő termékcsoportok érhetők el nálunk:
~ Sütők ~ Főzőlapok ~ Páraelszívók ~ Mikrohullámú sütők ~ Tűzhelyek ~ Hűtőgépek ~ Fagyasztók ~ Borhűtők
~ Mosogatógépek ~ Mosógépek ~ Szárítógépek ~ Háztartási kisgépek ~ Edények ~ Komfort készülékek
1956-ban a spanyolországi Mondragón városának egy kis műhelyében született meg az a cég, amely ma a világ legnagyobb szövetkezeti társulása. Ma, több, mint 50 évvel később a Mondragóni Szövetkezeti Csoport (MCC) Baszkföld legnagyobb vállalatává nőtte ki magát, és a spanyol vállalatok ranglistáján az elsők között helyezkedik el. Éves forgalma meghaladja a 1,4 milliárd Eurót, alkalmazottjainak száma pedig a 85.117 főt. A Fagor Csoprt jelenleg Európa 5 legnagyobb háztartásigép-gyártó vállalata közé tartozik. Létesítényeiben 8.405 alkalmazott dolgozik Európa szerte, hiszen gyártó egység nemcsak Spanyolországban van (Fagor Electrodomésticos), hanem Franciaországban (Fagor-Brandt), Lengyelországban (Fagor-Mastercook) és még egyéb országokban is, mint például Marokkóban, Olaszországban és Kínában. Világszerte 18 országban van leányvállalata és 130 országba exportálja készülékeit. A Fagor csoport gyártja a legtöbb felültöltős mosógépet és gázmelegítőt Európa szerte, míg világviszonylatban a gyorsfőző edények gyártásában piacvezető. A Fagor úttörő a fejlett technológiák alkalmazásában is, mint például a pirolízis vagy az indukciós főzőlapok kifejlesztése.
Reméljük a katalógusunkban lévÆ termékek elnyerik tetszését és mihamarabb egy boldog Fagor háztartási gép tulajdonosaként köszönthetjük Önt a Fagor Világában.
A Fagor minden stílussal tökéletes kombinációt alkot
A konyha teljessége. Vonzó életmód. Helyezze magát kényelembe a saját igényeire szabott családi tűzhely körül. Válasszon biztonságosabb és egészségesebb főzőteret. A Fagor beépíthető konyhai készülékei egységes környezetet teremtenek. Minden igényt kielégítő megoldások várják. A Fagor kínálatában mindent megtalálhat..
64 old. A kellemes otthon záloga a tiszta, egészséges levegő – ismerje meg az elérhető leghatékonyabb és legcsendesebb elszívót!
42 old. Szeretne tenni környezetünk megóvásáért? Az indukciós és üvegkerámia főzőlapok környezetbarát új megoldásai várják.
102 old. A mosogatógép bármikor bekapcsolható – nem zavarja meg a csend és a nyugalom pillanatait. Az Effisilent termékcsalád a ma kapható legcsendesebb és leghatékonyabb megoldás.
124 old. Érezze a frissen mosott ruhák lágy érintését. Mosógépeink a legfinomabb kényeztetést és egyben a leghatékonyabb tisztítást kínálják ruháinak.
36 old. A Fagor mikrohullámú sütőinek automatikus programjai kifinomult fogások széles skáláját teszik egyszerűen elkészíthetővé.
18 old. A sütő automatikus tisztítása még tökéletesebb formában – ez a Fagor pirolitikus megoldásainak 2.0-s verziója.
80 old. A Fagor új, 60 cm széles beépíthető hűtőszekrényei. Nagyobb tér, az elegáns beépíthetőségről való lemondás nélkül – új hűtőszekrényeinkben még több élelmiszer frissességét és értékes tápanyagait őrizheti meg.
Valódi megoldások valódi embereknek A katalógusban szereplő valamennyi személy a Fagor csapatának tagja. Ők azok, akik létrehozták ezeket a termékeket. Mert szeretnénk, ha a márkanevünkhöz kapcsolódó üzenet olyan lenne, amit saját munkatársaink közvetítenek: valós és közeli kép.
tartalomjegyzék SütÆk ~ ~ ~ ~ ~ ~
Pirolitikus sütők Többfunkciós sütő gőzölő-pároló funkcióval Multifunkciós plusz sütők Multifunkciós sütők 45 cm magas sütő gőzölő-pároló funkcióval 45 cm magas sütő–mikrohullámú sütő kombináció ~ Műszaki adatok és tartozékok
H™tés 26 26 27 28 29 29 30
Mikrohullámú sütÆk ~ 30 literes mikrohullámú sütők ~ beépítő kerettel ~ 24 literes mikrohullámú sütők ~ beépítő kerettel ~ 23 literes mikrohullámú sütők ~ beépítő kerettel ~ 17 literes mikrohullámú sütők ~ beépítő kerettel ~ Szabadonálló mikrohullámú sütők ~ Műszaki adatok és tartozékok
39 39 39 40 40 41
FÆzÆlapok ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Indukciós Vegyes indukciós főzőlapok Üvegkerámia touch Üveg-gáz Hagyományos gáz Dominó Műszaki adatok és tartozékok
47 49 52 56 57 58 59
KürtÆs Páraelszívók ~ ~ ~ ~
Kürtős Kihúzható és hagyományos páraelszívók Álkürtőbe építhető páraelszívó Műszaki adatok és tartozékok
73 75 76 77
~ Háromrészes hűtőszekrény ~ 2 m ~magas „No Frost” rendszerű kombinált hűtőszekrények ~ Kombinált ~ Kombinált, álló típusok egy szabályozórendszerrel ~ 1 ajtós hűtők ~ Fagyasztószekrények ~ 60 cm széles beépíthető kombinált készülékek ~ Műszaki adatok és tartozékok
87 88 89 89 92 93 96 98
Mosogatógépek ~ 60 cm széles ~ elektronikus szabadonálló mosogatógépek ~ 45 cm széles ~ elektronikus szabadonálló mosogatógépek ~ 60 cm széles ~ elektronikus teljesen beépíthető mosogatógépek ~ 60 cm széles ~ elektronikus beépíthető mosogatógépek ~ 45 cm széles ~ elektronikus teljesen beépíthető mosogatógépek ~ 45 cm széles ~ elektronikus beépíthető mosogatógépek ~ Műszaki adatok és tartozékok
110 112 116 117 118 118 119
Mosógépek - Szárítógépek ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~
Elektronikus mosógépek 8 kg. Elektronikus mosógépek 6 kg. Elektronikus mosógépek 5 kg. Beépíthető elektronikus mosógépek 7 és 6 kg. Felültöltős elektronikus mosógépek 7 kg. Felültöltős elektronikus mosógépek 6 kg. Felültöltős elektronikus mosógépek 5,5 kg. Elektronikus mosó-szárítógép Beépíthető elektronikus mosó-szárítógép Szárítógép 8 kg. Szárítógép 6 kg. Műszaki adatok
130 131 131 132 138 138 140 143 143 145 145 146
T™zhelyek ~ ~ ~ ~ ~
Üvegkerámia tűzhelyek ~ 60 x 60 cm-es Üvegkerámia tűzhelyek ~ 50 x 60 cm-es Kombinált tűzhelyek ~ 50 x 60 cm-es Gáztűzhelyek ~ 50 x 60 cm-es Műszaki adatok és tartozékok
151 151 152 153 154
A Fagor elérhetÆ közelségbe hozza a harmóniát Dőljön hátra, és élvezze a Fagor új konyhai koncepciójának pazar látványvilágát! Tökéletes harmónia és esztétikai egyensúly várja. A Fagor sütői, mikrohullámú sütői, főzőlapjai és elszívói összehangolt formatervezésüknek hála látványos és egységes környezetet teremtenek. A Fagor konyhai gépeinek tetszőleges kombinációját választva mindig biztos lehet abban, hogy kéznél lesz a szükséges megoldás. A Fagor bevezeti konyhájába a harmóniát.
SÜTŐK
~ sokoldalúság
tetszés szerinti kombinációban Egyedi megoldások minden konyhai stílus és igény kielégítésére. • Fekvő vagy álló kivitel. • Főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő és páraelszívó. • Hagyományos sütő párolási funkcióval, beépített mikrohullámú sütővel és természetesen a második generációs pirolízis által garantált tisztasággal. • Indukciós és üvegkerámia főzőlapok különböző típusú és méretű főzőzónákkal. • Páraelszívók széles skálája: T alakú, piramis alakú, kocka alakú, függőleges vagy hengeres. A Fagor tökéletesen integrált, csúcstechnológiás konyhai megoldásai minden igényt kiszolgálnak. Kombinálja saját ízlése szerint. A választás az Öné!
SÜTŐK
SütÆk
us k i t i l o r i “Az j p recizitst p k i c k k a n n z fu o h t sgo a t z s i t s ba” h y n o k a
SÜTŐK
Pirolízis 2.0 ~ a beépített öntisztítás legfejlettebb módja
PIROLÍTIKUS
A Fagor már a kezdetektől élen járt a pirolitikus technológia bevezetésében. Most még tovább lép a pirolízis legújabb generációjával, a ma elérhető legfejlettebb és leghatékonyabb technikát építve be sütőibe. Miért is a legjobb a Fagor Pirolízis 2.0? A műszaki fejlesztéseink során felgyűlt óriási tapasztalatunknak hála olyan új fejlesztések kaptak helyet Pirolízis 2.0 megoldásainkban, amelyek a piacon ma hozzáférhető legbiztonságosabb, legprecízebb, leghatékonyabb és legkényelmesebb pirolitikus sütőket garantálják. A sütők ajtói extra hidegek maradnak a 4 üvegrétegnek hála, így mindig biztonságosan megérinthetőek. Ez az ajtómegoldás tökéletesen elszigeteli a sütő belsejét, ami takarékosabb és tisztább sütést is jelent. A hő maximálisan felhasználódik a sütéshez, ami a nagyobb hatékonyság és a kisebb energiafogyasztás záloga. Az Auto-Pyro funkció még tovább optimalizálja az energiafogyasztást – az észlelt szennyezettség alapján pontosan kiszámítja a tisztításhoz szükséges időt. A kényelemről szólva elmondhatjuk, hogy a Fagor pirolitikus sütői ma az egyetlenek, amelyek automatikusan elvégzik a tepsik és az oldalsó vezetősínek pirolitikus tisztítását is. A végeredmény: tökéletesen tiszta sütő egyetlen gombnyomásra, alig 100 forintnyi energiafelhasználással.
~ nagyobb tisztaság
~ nagyobb biztonság
a tepsik pirolitikus öntisztítása
gondtalan mozgás a konyhában
Az egyetlen pirolitikus megoldás a piacon, amely a sütő teljeskörű tisztítását kínálja: a Turbo funkció kiválasztásakor a tepsik öntisztítására is sor kerül.
~ nagyobb pontosság
AUTO
az öntisztítás levesz egy gondot a válláról, miközben idÆt és pénzt is megtakarít
AUTOPYRO
Auto-Pyro: a sütő kiszámítja a tökéletes pirolitikus öntisztítás várható idejét.
Hideg ajtó 4 réteg üveggel. A sütő ajtajának tökéletes, hőveszteségmentes szigetelése egyszerre jelent nagyobb biztonságot, ízletesebb ételeket, hatékonyabb pirolitikus öntisztítást és takarékosabb fogyasztást. A négyrétegű üvegajtó érintésre biztonságosan hűvös marad sütés közben is. A belső ajtó új típusú szellőzése a beáramló levegőt az üvegrétegek között keringeti, így az ajtó hőmérséklete mindig optimális marad.
A pára- és szagelnyelő katalizátor tisztább környezetet is teremt. A Fagor valamennyi pirolitikus sütője rendelkezik katalizátoros gőzelszívóval. Ha a palládiumból készült katalizátor 250 ºC fölé melegszik, másodlagos égést indít be a szűrőn áthaladó részecskék semlegesítésére, így a konyha gőz- és szagmentes marad.
Ez nemcsak kényelmes, hanem energiatakarékos is így. A sütő az észlelt szennyezettség alapján automatikusan kiszámítja a tisztításhoz szükséges időt és energiát. Ez a tökéletes tisztaság és a minimális energiafogyasztás titka. A szennyezettség fokának megfelelő Eco vagy Turbo pirolitikus tisztítási mód igény szerint kézzel is kiválasztható.
HIDEG AJTÓ 4 ÜVEG
Hatékonyság és energiatakarékosság.
ENERGIA
Az „A-10%” típusú Fagor pirolitikus sütők az egyéb „A” energiaosztályú sütőknél 10%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, így 10%-kal csökkentik a szén-dioxid kibocsátást is.
SÜTŐK
Üvegtisztítás egy szempillantás alatt.
~ még nagyobb tisztaság INOX UJJLENYOMATMENTES
könnyebb tisztíthatóságra tervezve
A Fagor sütőinek rozsdamentes acél külső burkolata speciális bevonattal rendelkezik, így nem látszanak meg rajta az ujjlenyomatok.
Tökéletesen tiszta belső. A sütők belsejét úgy terveztük újra, hogy a pirolitikus tisztítás minden sarkot elérjen, és maximális higiéniát biztosítson. E célból az új belső, a különleges zománcbevonat és a behajtható felső grill úgy illeszkedik az átalakított belső ajtóhoz, hogy annak üvege teljes mértékben fedje az ajtó belsejét, így nem maradnak rések a szennyeződések megtapadására.
A Fagor sütők üvegajtói a létező legegyszerűbb módon leszerelhetőek. 3 lépésben, szerszámok nélkül kivehetők, és pillanatok alatt könnyen megtiszíthatóak.
Egyedülálló megoldások a tepsik és az oldalsó vezetősínek pirolitikus öntisztítására. A Fagor sütői egyedülállóak a piacon abban is, hogy oldalsó vezetősínjeik megtisztíthatók pirolízissel, mivel különleges zománcuk elviseli a magas hőmérsékleteket. Ez nemcsak a vezetősínek megtisztítása miatt előnyös, hanem ez teszi lehetővé azt is, hogy a Turbo öntisztítás során a sütőben hagyhassa a tepsiket.
A megfelelÆ technológia egyszer™síti a dolgokat Új technikai megoldások a konyham™vészet szolgálatában. A Fagor sütőinek modern elektronikai megoldásai hasonlóak ahhoz, mintha egy mesterszakács segítené a főzésben. Az érintéses vezérléssel egyszerűen és magától értetődően választhatja ki a megfelelő funkciókat. A kijelzőkről mindig könnyen leolvasható az ételkészítési folyamat aktuális állapota. Ahogy halad előre a funkcióválasztási folyamatban, az érintéses vezérlés segíti a munkáját azzal, hogy megvilágítja a további lehetséges lépéseket. A kijelzők új technológiája minden szögből tökéletes rálátást biztosít. A sütés-főzés így tökéletesen irányítható.
A 6H-870A TC X típus kezelőpaneljének képe.
A 6H-760A X típus kezelőpaneljének képe.
~ automatikus sütési funkciók
ENERGIA A nagy precizitású elektronika segíti abban, hogy alacsonyabb fogyasztás mellett készíthessen egészségesebb ételeket. A Fagor elektronikus szabályozórendszere mérnöki pontossággal tartja fenn a beállított hőmérsékletet. Így az étel elkészítési ideje alatt az ideális hőmérséklet fenntartása folyamatos, nincsenek a végeredményt hátrányosan befolyásoló felmelegedések és lehűlések. Ez a kimagasló precizitás lehetővé teszi például, hogy alacsony hőmérsékleten készítsen olyan ínyencfalatokat, amelyek így maximálisan megőrzik tápanyagtartalmukat és ízeiket. Emellett a Fagor minden elektronikus vezérlésű sütője „A-10%” besorolású, ami azt jelenti, hogy az egyéb „A” energiaosztályú sütőknél 10%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, így 10%-kal csökkentik a szén-dioxidd-kibocsátást is.
szeretné, ha valaki elkészítené az ételt Ön helyett? COOKING BOOK
A „Cooking Book” receptkönyv-funkció használatával kiválaszthatja a sütőbe már előre beprogramozott recept valamelyikét. Csak adja meg az elkészíteni kívánt ételt, és a sütő már ki is választja az annak megfelelő beállításokat.
SÜTŐK
Az értékes tápanyagok megÆrzése Különleges receptek az egészséges táplálkozás szolgálatában: párolás, sütés alacsony hőfokon és Avanssis. ~ minőségi ételek
az ételkészítés specialistái A Fagor évtizedek óta szenvedélyes elkötelezettje a gasztronómiának. Folyamatosan kutatjuk és alkalmazzuk sütőinkben a legfejlettebb megoldásokat, amelyek megválaszolják a változó életstílusok és étkezési szokások támasztotta kihívásokat. Így ki tudjuk elégíteni az igényeket a tradicionális konyhától a modern párolásig, illetve a legegyszerűbb ételektől a gourmet ízlésig. Élvezze konyháját minden érzékszervével! Az élelmiszerek íze, illata, tapintása és látványa mellett azok értékes tápanyagai is maximálisan megőrizhetők. Ízletesebb és egészségesebb ételek minden alapanyagból. Jó étvágyat!
Sütés alacsony hÆfokon ~ a konyham™vészet remekei. A Fagor sütőinek nagy precizitású szabályozása támogatja az alacsony hőmérsékleten történő, mesterien kifinomult ételkészítést. Az eredmény: ínycsiklandó és egészséges ételek, amelyekben a tápanyagok is hiánytalanul megmaradnak. Választhat a sütő 6 különböző beprogramozott receptje közül: borjú, marha, sertés, bárány, csirke és joghurt.
Párolás ~ az egészséges ételek vonzzák? A Fagor kitűnő választás az egészséges ételek kedvelőinek. Gőzölő-pároló funkciós sütőinket úgy terveztük, hogy azok maximálisan megőrizzék az ételek értékes tápanyagait, ízeit, színeit és természetes aromáit. Az eredmény: látványos, mesterien elkészített, könnyebben emészthető fogások.
Receptek a Fagor ajánlásával az Interneten is. A www.fagor.com webhelyen még 90 új receptet talál hagyományos és párolt ételek készítéséhez. Mindegyik ételnél feltüntettük a tápanyag- és kalóriaértékeket is.
Az egyes receptek mellett egy ikon jelzi, hogy az adott étel tápanyag összetétele mennyire egészséges.
SÜTŐK
Avanssis ~ automatikus páratartalomszabályozás A Fagor összehasonlíttatta egy Avanssis páratartalom-szabályozással rendelkező és egy anélküli sütő használatának eredményeit. Megállapítást nyert, hogy az automatikus páratartalomszabályozással rendelkező sütők jelentősen több tápanyagot őriznek meg, és ízletesebbé varázsolják a bennük készült ételeket. Az eredmények igazolják az automatikus páratartalomszabályozás pozitív hatását az elkészült ételek minőségére és egészségességére, a vitaminok jobb megőrzésére, valamint a zsírtartalom csökkentésére. A vizsgálatokat Dr. Antonio Villarino Marín, a Madridi Alcalái Egyetem biokémia szakos tanára ellenőrizte.
A vizsgálat fontos megállapításai: Kímélőbb ételek Az Avanssis technológia több zsírt von ki az ételekből, és omlósabbá teszi azokat. A vizsgálatok szerint a burgonya kevesebb C-vitamint, a csirkehús pedig kevesebb B9-vitamint (folsavat) vesztett az elkészítés során.
Kívánatosabb ételek Az alacsony zsírtartalmú ételek (például a paradicsom) jobban megőrzik eredeti állagukat. Az eredmény: szemmel láthatóan is vonzóbb ételek.
A sütő tisztább marad A sütés közbeni pontos páratartalom-szabályozás révén a sütő belső falai kevésbé szennyeződnek.
Ergonómia ~ kényelmes és biztonságos használat
a kezek felszabadulnak a konyhában A Fagor „Impulse” vezetősíneknek hála a tepsi magától kicsúszik az ajtó nyitásakor. Ahogy nyitáskor megdönti az ajtót, a tepsi fokozatosan csúszik előre. Egy újabb példa arra, hogy miként növeli a Fagor a konyha kényelmét, biztonságosságát és egyszerű használatát.
„IMPULSE” TÁLCAKIADÓ SÍNEK
~ egyszerű és biztonságos használat
az ellenÆrzés és a f™szerezés is kényelmesebbé vált Az „Acceso Total” rendszerű, 100%-osan kihúzható tepsik teljesen kicsúsztathatóak a sütőből, így megkönnyítik az ételek elkészítését, menet közbeni ellenőrzését.
TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
ELEKTRICKÉ RÚRY SÜTŐK
pirolitikus sütÆk nság újdo
Önálló
6H-870A TC X inox 901015976 EAN-13: 8413880180984
ENERGIA
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Egyszerű érintéses vezérlés és nagyméretű kijelző: idő, sütési idő, hőmérséklet, funkció, javasolt tepsipozíció ~ „Cooking Book” 15 recepttel ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ „Impulse” automatikus tálcakiadó sínek ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Energiatakarékos, kettős belső világítás ~ Extra hideg ajtó 4 kivehető üvegréteggel ~ Füstelnyelő szűrő ~ Pirolitikus tisztítás: Auto-Pyro, Eco és Turbo
COOKING BOOK
HIDEG AJTÓ 4 ÜVEG
INOX UJJLENYOMATMENTES
560
inox 901015958 EAN-13: 8413880180960
6H-760A B fehér üveg 901015930 EAN-13: 8413880180946
6H-760A N
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Új, háttér-világításos rejtett kapcsolók; hőmérséklet és idő kijelzése ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Hideg tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Füstelnyelő szűrő ~ Pirolitikus tisztítás: Eco y Turbo
0 56
558
600
595
nság újdo
6H-760A X
2 55
20
Önálló
577
592
60
fekete üveg 901015949 EAN-13: 8413880180953 560 2 55
20 TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
INOX UJJLENYOMATMENTES
600
0 56
558
600
585
595
ENERGIA
577
592
újdo
nság
Önálló
6H-755A X inox 901016029 EAN-13: 8413880181035
ENERGIA
~ Multifunkciós, 7 sütőprogram ~ Elektronikus óra a be- és kikapcsolás teljeskörű programozásához ~ Hideg tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Különleges pirolitikus zománc ~ Füstelnyelő szűrő ~ Pirolitikus tisztítás: Eco és Turbo
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
többfunkciós sütÆ gÆzölÆ-pároló funkcióval inox 901015896 EAN-13: 8413880180908
ENERGIA
PÁROLÁS
26 ~
COOKING BOOK
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
2 55
20
INOX UJJLENYOMATMENTES
0 56
558
600
577 60
592
560 2 55
20
0 56
558
595
6H-815A TC X
560
595
újdo
nság
Önálló ~ Multifunkciós Plusz, 12 sütőprogram ~ Különleges funkciók: Gőzölés-párolás ~ Egyszerű érintéses vezérlés és nagyméretű kijelző: idő, sütési idő, hőmérséklet, funkció, javasolt tepsipozíció ~ „Cooking Book” 35 recepttel ~ „Cooking Book” 12 recepttel párolt ételekhez ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Energiatakarékos, kettős belső világítás ~ Tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
577
592
600
600
585
multifunkciós plusz sütÆk 6H-800A TC X inox 901015887 EAN-13: 8413880180892
ENERGIA
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Egyszerű érintéses vezérlés és nagyméretű kijelző: idő, sütési idő, hőmérséklet, funkció, javasolt tepsipozíció ~ „Cooking Book” 15 recepttel ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ „Impulse” automatikus tálcakiadó sínek ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Energiatakarékos, kettős belső világítás ~ Tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
COOKING BOOK
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
SÜTŐK
nság újdo
Önálló
INOX UJJLENYOMATMENTES
560-0+4 . in 5m 55
600+4-0
20
592
„IMPULSE” TÁLCAKIADÓ SÍNEK
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
INOX UJJLENYOMATMENTES
in. 5m 55
6H-196A X inox 901010006 EAN-13: 8413880181653
6H-196A B fehér üveg 901010004 EAN-13: 8413880181332
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Új, háttér-világításos rejtett kapcsolók; hőmérséklet és idő kijelzése ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
20 560-0+4
595
újdo
nság
Önálló
590 597+3-0
ENERGIA
592
55 2
inox 901010009 EAN-13: 8413880181684
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Új, háttér-világításos rejtett kapcsolók; hőmérséklet és idő kijelzése ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ „Impulse” automatikus tálcakiadó sínek ~ „Celeris” gyors előmelegítési funkció ~ Kettős belső világítás ~ Tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
55 2
6H-197A X
595
újdo
nság
Önálló
6H-196A N fekete üveg 901010005 EAN-13: 8413880181349
ENERGIA
TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
INOX UJJLENYOMATMENTES
újdo
nság
Önálló
6H-185A X inox 901010003 EAN-13: 8413880181325
6H-185A B
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Kijelző: időleolvasás és -beállítás ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
fehér üveg 901010001 EAN-13: 8413880181301
6H-185A N fekete üveg 901010002 EAN-13: 8413880181318
ENERGIA
TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
INOX UJJLENYOMATMENTES
27 ~
multifunkciós plusz sütÆk nság újdo
Önálló
6H-185A N Epoca fekete üveg 901015066 EAN-13: 8413880188812
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Analóg–digitális óra, teljesen programozható be- és kikapcsolás ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás 560-0+4 . in 5m 55
TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
in. 5m 55
20
592
ENERGIA
560-0+4
590 597+3-0
~ Multifunkciós Plusz, 8 sütőprogram ~ Kijelző: időleolvasás és -beállítás ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Dupla üvegű biztonsági ajtó ~ Teleszkópos vezetősínek a hozzáférés megkönnyítéséhez ~ Ventilátoros páraelszívás
560-0+4
590 597+3-0
Önálló
inox 901112148 EAN-13: 8413880156675
55 2
5H-186 X
592
595
ENERGIA
55 2
595
600+4-0
20
TÖKÉLETES HOZZÁFÉRÉS A TEPSIHEZ
multifunkciós sütÆk Önálló
inox 901015645 EAN-13: 8413880169408
~ Multifunkciós, 6 sütőprogram ~ Kijelző: időleolvasás és -beállítás ~ Elektronikus óra a be- és kikapcsolás teljeskörű programozásához ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
újdo
nság
6H-175 X
6H-175 B fehér üveg 901015627 EAN-13: 8413880169385
560-0+4 . in 5m 55
600+4-0
ns újdo
ág
20
595
6H-175 N
55 2
fekete üveg 901015636 EAN-13: 8413880169392 592
ENERGIA
Önálló
inox 901112415 EAN-13: 8413880163772
~ Multifunkciós, 6 sütőprogram ~ Kijelző: idő beállítás ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Dupla üvegű biztonsági ajtó ~ Ventilátoros páraelszívás
in. 5m 55
20
592
ENERGIA
28 ~
55 2
595
5H-126 X
560-0+4 . in 5m 55
20
SÜTŐK
600+4-0
~ Multifunkciós, 6 sütőprogram ~ Időzítő (hangjelzéssel) ~ Dupla üvegű biztonsági ajtó ~ Könnyen tisztítható „Top Slide” zománcbevonat ~ Ventilátoros páraelszívás
55 2
Önálló
inox 901112102 EAN-13: 8413880154695
595
5H-104 X1
592
in. 5m 55
590 597+3-0
20
55 2
595
560-0+4
592 ENERGIA
45 cm magas sütÆ gÆzölÆ-pároló funkcióval újdo
nság
Önálló
6HV-585A TC X inox 921010531 EAN-13: 8413880181080
60
~ Sütő gőzölő-pároló funkcióval, 9 sütőprogrammal ~ Egyszerű érintéses vezérlés és nagyméretű kijelző: idő, sütési idő, hőmérséklet, funkció ~ Hőmérséklet-előválasztás minden funkciónál ~ Ventilátoros páraelszívás
Mikrohullámú sütő helye 365
560
0 40
23
0 55
458
458 450
453
544
445
592
560
0 40
23
50 (Távtartó)
0 55 544
460
453
5 Távtartó 50 3
445
Sütő 592
3
ENERGÍA
PÁROLÁS
INOX UJJLENYOMATMENTES
inox 921010522 EAN-13: 8413880181073
60
~ Multifunkció Plusz, 6 funkció: 3 sütőprogram; 2 sütőprogram + mikrohullámú funkció; 1 mikrohullámú program ~ Egyszerű érintéses vezérlés és nagyméretű kijelző: idő, sütési idő, hőmérséklet, funkció, javasolt tepsipozíció ~ „Automata Szakács” 12 automatikus sütési mód: ételtípus/súly kiválasztása alapján ~ Tripla üvegű biztonsági ajtó ~ Integrált forgótányér
Mikrohullámú sütő helye 365 560
7 54
23
0 55
544
458
458 450
456
6H-570A TC X
Önálló
445
592
560
7 54
23
50 (Távtartó)
0 55 544
456
újdo
nság
45 cm magas sütÆ–mikrohullámú sütÆ kombináció
445
460 5 Távtartó 50 3 Sütő
592
3
COOKING BOOK
HIDEG AJTÓ 3 ÜVEG
INOX UJJLENYOMATMENTES
29 ~
pirolitikus sütÆk ~ multifunkciós plusz PIROLITIKUS MULTIFUNKCIÓS PLUSZ 6H-870A TC X
6H-760A X 6H-760A B 6H-760A N
6H-755A X
Hasznos belső tér (liter)
51
51
51
Sütőprogramok száma
8
8
6
Ventilátoros páraelszívás
•
•
•
Kapcsológomb-típusok
Touch
Kapcsológombos
Fix
• • • • • •
• • • • • •
•
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
Kivehető üvegű ajtóbelső Lehajtható grillező 2 állásba állítható grillező Különleges funkciók
Pizza Celeris
Hálózati csatlakozókábel
• •
Forgónyárs Belső világítás Pirolízises tisztítás Füst- és szagelnyelő szűrő
Dupla
•
•
Öko/Turbo/Auto-Pyro
Öko/Turbo
Öko/Turbo
•
•
•
• • • • •
• •
• •
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Cooking-Book Be- és kikapcsoló elektronika Funkció- és hőmérséklet-választó gomb Be- és kikapcsológomb
•
•
35º - 275º
35º - 275º
35º - 275º
• • • •
• • • •
• • • •
• • •
•
Hőszigetelt ajtó
• • • •
Üvegek száma az ajtón
4
3
3
Pirolízis módban automatikus ajtólezárás
•
•
•
Összteljesítmény (kW)
3,57
3,57
3,07
Intenzív grill teljesítménye (kW)
3,0
3,0
3,0
Alsó szint teljesítménye (kW)
1,5
1,5
1,5
+/- beállítógomb Termosztát Hőmérséklet-előválasztás Működésjelző lámpa Termosztát-jelzőlámpa Pirolízis funkciót jelző lámpa
BIZTONSÁG Biztonsági termosztát Gyermekbiztonsági zár a funkciók blokkolásához Automatikus biztonsági kikapcsolás
•
MŰSZAKI ADATOK
Pirolízis teljesítménye (kW) Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Áramerősség (A)
3
3
3
220-240 / 50-60
220-240 / 50-60
220-240 / 50-60
16
16
16
A-10%
A-10%
A-10%
Közepes
Közepes
Közepes
1638
1638
1638
Hagyományos (kW)
0,79
0,79
0,79
Levegőkeringetéses (kW)
0,71
0,71
0,71
Mély zománcozott tálca
1
1
1
Zománcozott tálca
1
1
1
Krómozott rostély biztonsági ütközővel
1
1
Energiaosztály Típus Tepsi hasznos felülete (cm2) Energiafogyasztás
TARTOZÉKOK
Krómozott rostély
1
100%-ig kihúzható tepsik
1
„Impulse” automatikus tálcakiadó sínek Belső vezetősínek
1 Zománcozott
Zománcozott
MÉRETEK Belső méretek (mm)
Külső méretek (mm)
30 ~
Szélesség
420
420
420
Magasság
322
322
322
Mélység
380
380
380
Szélesség
592
592
592
Magasság
595
595
595
Mélység
552
552
552
Önálló sütÆk ~ multifunkciós plusz
6H-800A TC X
6H-197A X
Hasznos belső tér (liter)
51
51
51
51
51
51
Sütőprogramok száma
8
8
8
8
8
8
Ventilátoros páraelszívás
Avansis
•
•
•
Kapcsológomb-típusok
Touch
Kapcsológombos
Kapcsológombos
Fix Epoca
Fix
Fix
• • • • •
• • • • •
• • • • •
• •
• •
• •
• • •
• • •
• • •
• •
•
• •
6H-185A X 6H-185A B 6H-185A N
6H-185A N Epoca
5H-186 X
SÜTŐK
MULTIFUNKCIÓS PLUSZ 6H-196A X 6H-196A B 6H-196A N
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
•
Oldalirányú nyitás Üveg ajtóbelső Lehajtható grillező 2 állásba állítható grillező Pizza Különleges funkciók
Celeris 4 grillezési szint Gőzölés-párolás
Hálózati csatlakozókábel Belső világítás Különleges „Top Slide” zománcbevona
•
•
Doble
Doble
•
•
• • •
• • • • •
• •
• •
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Cooking-Book Be- és kikapcsoló elektronika Funkció- és hőmérséklet-választó gomb Be- és kikapcsológomb +/- beállítógomb Termosztát
• •
35º - 275º
35º - 275º
50º - 250º
50º - 250º
50º - 250º
50º - 250º
• • •
• • •
• •
• •
• •
• •
• • •
• •
• •
•
•
Automatikus biztonsági kikapcsolás
• • •
Üvegek száma az ajtón
3
3
2
2
2
2
Összteljesítmény (kW)
3,17
3,57
3,57
2,67
2,67
2,67
Intenzív grill teljesítménye (kW)
2,6
2,6
2,6
2,6
2,6
2,6
Alsó szint teljesítménye (kW)
1,2
1,5
1,5
1,0
1,0
1,0
220-240 / 50-60
220-240 / 50-60
230 / 50
230 / 50
230 / 50
230 / 50
16
16
16
16
16
16
A-10%
A-10%
A
A
A
A
Közepes
Közepes
Közepes
Közepes
Közepes 1638
Hőmérséklet-előválasztás Működésjelző lámpa Termosztát-jelzőlámpa
BIZTONSÁG Biztonsági termosztát Gyermekbiztonsági zár a funkciók blokkolásához
MŰSZAKI ADATOK
Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Áramerősség (A) Energiaosztály Típus Tepsi hasznos felülete (cm2)
1638
1638
1638
1638
Hagyományos (kW)
0,79
0,79
0,79
0,79
0,79
0,79
Levegőkeringetéses (kW)
0,72
0,72
0,80
0,80
0,80
0,80
Mély zománcozott tálca
1
1
1
1
1
1
Zománcozott tálca
1
1
1
1
1
1
1
1
Energiafogyasztás
TARTOZÉKOK
Pároló tálca Krómozott rostély biztonsági ütközővel 100%-ig kihúzható tepsik „Impulse” automatikus tálcakiadó sínek
1
1
Belső vezetősínek
•
•
1
1
1
1
1
1
1
1
•
•
•
•
MÉRETEK Szélesség
420
420
420
420
420
420
Belső méretek (mm) Magasság
322
322
322
322
322
322
Mélység
380
380
380
380
380
380
Szélesség
592
592
592
592
592
592
Külső méretek (mm) Magasság
595
595
595
595
595
595
552
552
552
552
552
552
Mélység
31 ~
Önálló sütÆk ~ multifunkciós MULTIFUNKCIÓS 6H-175 X 6H-175 B 6H-175 N
5H-126 X
5H-104 X1
Hasznos belső tér (liter)
51
51
51
Sütőprogramok száma
6
6
6
Ventilátoros páraelszívás
•
•
•
Kapcsológomb-típusok
Fix
Fix
Fix
2 fokozat
2 fokozat
2 fokozat
• • •
• •
• •
•
•
•
•
• •
50º - 250º
50º - 250º
50º - 250º
• •
• •
• •
•
• •
•
2
2
2
Összteljesítmény (kW)
2,67
2,67
2,67
Intenzív grill teljesítménye (kW)
2,6
2,6
2,6
Alsó szint teljesítménye (kW)
1,0
1,0
1,0
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
Állítható grillező Különleges funkciók: Celeris Hálózati csatlakozókábel Belső világítás „Top Slide” zománc
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Elektronikus be- és kikapcsológomb jelzéssel Hőmérséklet és idő központi beállítása és kijelzése Funkció- és hőmérséklet-választó gomb Termosztát Működésjelző lámpa Termosztát-jelzőlámpa
BIZTONSÁG Biztonsági termosztát Gyermekbiztonsági zár a funkciók blokkolásához Üvegek száma az ajtón
MŰSZAKI ADATOK
Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz)
230 / 50
230 / 50
230 / 50
Áramerősség (A)
16
16
16
Energiaosztály
A
A
A
0,79
Típus
Közepes
Tepsi hasznos felülete (cm2) Energiafogyasztás
1638
Hagyományos (kW)
0,79
0,79
Levegőkeringetéses (kW)
0,80
0,74
TARTOZÉKOK Mély zománcozott tálca
1
Zománcozott tálca
2
Krómozott rostély biztonsági ütközővel
1
Krómozott rostély
1 1
Pull-System
1
Belső vezetősínek
•
•
MÉRETEK Belső méretek (mm)
Külső méretek (mm)
32 ~
Szélesség
420
420
420
Magasság
322
322
322
Mélység
380
380
380
Szélesség
592
592
592
Magasság
595
595
595
Mélység
552
552
552
speciális sütÆk PÁRO
COMBI
6HV-585A TC X
6H-570A TC X
Hasznos belső tér (liter)
23
40
Sütőprogramok száma
8
SÜTŐK
45 cm.
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
Mikrohullámú sütővel kombinált főzőprogramok száma Ventilátoros páraelszívás Kapcsológomb-típusok (Touch Control)
3 3
•
Üveg ajtóbelső Lehajtható grillező 2 állásba állítható grillező 3 grillezési szint Különleges funkciók
• • • • • • Automatikus kiolvasztás
Hálózati csatlakozókábel Belső világítás
• •
• •
• • • •
• • • • •
55º - 100º
50º - 250º
• • • •
• • •
• • •
• • •
1
3
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Automatic-Chef Be- és kikapcsoló elektronika Funkció- és hőmérséklet-választó gomb Be- és kikapcsológomb +/- beállítógomb Termosztát Hőmérséklet-előválasztás Működésjelző lámpa Termosztát-jelzőlámpa Vízszintjelző
BIZTONSÁG Biztonsági termosztát Gyermekbiztonsági zár a funkciók blokkolásához Automatikus biztonsági kikapcsolás Hőszigetelt ajtó Üvegek száma az ajtón Pirolízis módban automatikus ajtólezárás
MŰSZAKI ADATOK Összteljesítmény (kW)
1,78
Intenzív grill teljesítménye (kW) Mikrohullámú sütő teljesítménye (kW) Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Áramerősség (A) Típus
3,4 1,75 1,65
220-240 / 50
220-240 / 50
10
16
Kicsi
Kicsi
Tepsi hasznos felülete (cm2)
750
TARTOZÉKOK Zománcozott tálca
Üveg
Pároló tálca
1
Krómozott rostély
1
Integrált forgótányér
•
Műanyag tányérfedő
1
•
Belső vezetősínek Lyukacsos pároló tálca
1
MÉRETEK Belső méretek (mm)
Külső méretek (mm)
Szélesség
390
420
Magasság
185
226
Mélység
325
410
Szélesség
592
592
Magasság
453
456
Mélység
430
575
33 ~
tartozékok sütÆkhöz Modell, Kód és EAN
5K-PS
Pull-System
Kihúzható tepsik – Tökéletes hozzáférés
„Impulse” automatikus tálcakiadó sínek
Kód. 991990379 EAN-13: 8413880140841
5K-BET Kód. 991990388 EAN-13: 8413880140858
6KG-BET Kód. 991990967 EAN-13: 8413880170664
Jellemzők
Külön rendelhető Pull-System szett (rostély + tepsitartó). Lehetővé teszi a tepsi teljes kihúzását, amivel a legnagyobb biztonság mellett kezelhető az étel a sütés alatt. Rendelendő mennyiség: 1
Külön rendelhető kihúzható tepsi + teljes hozzáférés szett (rostély + tepsitartó és teleszkópos vezetősín). A tepsi teljesen kihúzható, amivel a legnagyobb biztonság mellett kezelhető az étel a sütés alatt. 60 cm-es Multifunkció Plus sütőkhöz és 60 cm-es Multifunkció Plus pirolitikus sütőkhöz. Rendelendő mennyiség: 1
Külön rendelhető készlet: „Impulse” kivehető, teleszkópos vezetősínek (tartórács + tálcatartó teleszkópos vezetősínek). Az ajtó kinyitásával automatikusan kihúzható a tálca, így teljes biztonsággal felügyelhető az étel sütése. 60 cm-es Multifunkció Plus sütőkhöz és 60 cm-es Multifunkció Plus pirolitikus sütőkhöz. Rendelendő mennyiség: 1
Kihúzható tepsik Tökéletes hozzáférés (45 cm-es sütők)
34 ~
7KP-45BET Kód. 991990001 EAN-13: 8413880186917
Külön rendelhető kihúzható tepsi + teljes hozzáférés szett (rostély + tepsitartó és teleszkópos vezetősín). A tepsi teljesen kihúzható, amivel a legnagyobb biztonság mellett kezelhető az étel a sütés alatt. 45 cm-es Multifunkció Plus sütőkhöz. Rendelendő mennyiség: 1
35 ~
SÜTŐK
Mikrohullámú sütÆk
te, t i h t z a a “H ú m á l l u h o r k a mi a n á p u s c sütÆk l a k k u g á s a s gyor ot, t a l á g l o z s tesznek jó fog á r n a s o r hama et b b ö t l e v i y jönni, menn minÆségi tehetnek a t” fÆzésér
MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK
Otthoni professzionális „séf”, kicsiben Gyorsaság és kényelem a főzésben.
~ a főzés új minőségi mércéi
minden együtt, kisebb helyen Automatikus programok. Az automatikus programok széles skálája átveszi a feladatok legnagyobb részét. A Fagor mikrohullámú sütői kifinomult fogások elkészítését teszik lehetővé, olyan kombinált programokkal, mint például a Mikrohullám + Grill és mikrohullám + Turbó melegítés.
60
570
560
507
22
0 53
541
460
460 390
592
GYEREKZÁR
INOX UJJLENYOMATMENTES
380
inox 929010010 EAN-13: 8413880186436
390
MWB-245A GE X
24 literes párhuzamos GrillezÆvel. 900 W ~ Easy Elektronikus ~ Belső tér rozsdamentes acélból ~ Kiolvasztás, melegítés és főzés ételtípus és súly szerint ~ Grillező funkció és párhuzamosan grillező + mikrohullámú funkció ~ 1.200 W ultragyors kvarc grillező ~ 60 perces elektronikus kijelző ~ DUPLEX funkció: Kétszintű párhuzamos melegítés ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Duplazáras biztonsági rendszer ~ Leállás programozható időkapcsolóval ~ Beépítőkeret (60 cm-es bútorhoz)
4,5 min.
újdo
nság
24 literes mikrohullámú sütÆk ~ beépítÆ kerettel
100
570
120 23
560
320 0 45
540,5
390
390
592
GYEREKZÁR
INOX UJJLENYOMATMENTES
380
60
550
560 int. 382
510
in. 0m 53
390
390
inox 929010006 EAN-13: 8413880186115
390
MWB-23A EG X
23 literes, grillezÆvel. 800 W ~ Belső tér rozsdamentes acélból ~ 5 fokozatban állítható mikrohullámú teljesítmény ~ 60 perces időkapcsoló ~ Kiolvasztás, melegítés és főzés élelmiszertípus és súly alapján ~ Grillező, illetve párhuzamos grillező + mikrohullámú sütő funkció ~ Ultragyors, 1200 W teljesítményű, kvarc grillező ~ Duplazáras biztonsági rendszer ~ Leállás programozható időkapcsolóval ~ Beépítési kerettel és kiegészítőkkel (60 cm széles szekrényhez)
4,5 min.
újdo
nság
23 literes mikrohullámú sütÆk ~ beépítÆ kerettel
592
INOX UJJLENYOMATMENTES
39 ~
MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK
~ Easy-Combi elektronikus ~ Belső tér rozsdamentes acélból ~ Kiolvasztás, melegítés és főzés ételtípus és súly szerint ~ Grillező funkció és párhuzamosan grillező + mikrohullámú funkció ~ Turbó funkció és párhuzamosan turbó + mikrohullámú funkció ~ Kihajtható 1.500 W-os grillező ~ DUPLEX funkció: Kétszintű párhuzamos melegítés ~ 90 perces elektronikus kijelző ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Duplazáras biztonsági rendszer ~ Leállás programozható időkapcsolóval ~ Beépítőkeret (60 cm-es bútorhoz)
450
inox 929010011 EAN-13: 8413880186443
460
MWB-309A CE X
30 literes Többfunkciós mikrohullámú sütÆ GrillezÆvel. 900 W
10 min.
nság újdo
30 literes mikrohullámú sütÆk ~ beépítÆ kerettel
380
60
550
560 int. 330
455
in. 0m 53
390
390
inox 929010004 EAN-13: 8413880186092
~ Belső tér rozsdamentes acélból ~ 5 fokozatban állítható mikrohullámú teljesítmény ~ 60 perces időkapcsoló ~ Kiolvasztás, melegítés és főzés élelmiszertípus és súly alapján ~ Grillező, illetve párhuzamos grillező + mikrohullámú sütő funkció ~ Ultragyors, 1000 W teljesítményű, kvarc grillező ~ Dupla biztonsági rendszer ~ Leállás programozható időkapcsolóval ~ Beépítési kerettel és kiegészítőkkel (60 cm széles szekrényhez)
390
MWB-17A EG X
17 literes, grillezÆvel. 700 W
5 min.
nság újdo
17 literes mikrohullámú sütÆk ~ beépítÆ kerettel
592
INOX UJJLENYOMATMENTES
A típus álló (falra függesztett) szekrénybe is beépíthető (41. old.).
szabadonálló mikrohullámú sütÆk MW4-17 EG N
17 literes Grilles. 700 W.
fekete 929010981 EAN-13: 8413880138466
~ Belső tér epoxiból ~ 5 szintű mikrohullámú teljesítmény kiválasztógomb ~ Grillező és párhuzamosan grillező + mikrohullámú funkció ~ 1000 W ultragyors kvarc grillező ~ Elektronikus időkijelző ~ Gyermekbiztonsági zár
MW4-17 EG B
455
375
296
fehér 929010972 EAN-13: 8413880138459
GYEREKZÁR
40 ~
mikrohullámú sütÆk TETSZŐLEGESEN BEÉPÍTHETŐ
BEÉPÍTŐKERETTEL 30 LITERES
24 LITERES
23 LITERES
17 LITERES
17 LITERES
MWB-309A CE X
MWB-245A GE X
MWB-23A EG X
MWB-17A EG X
MW4-17 EG N MW4-17 EG B
5
Mikrohullámú sütők teljesítménye
4
5
5
5
Combi
•
•
•
•
Kombinált
Kvarc
Kvarc
Kvarc
Kvarc
• • •
•
•
•
•
Inox
Inox
Inox
Inox
Epoxi
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
Elektronikus kijelző, leállás hangjelzéssel (perc)
90
60
60
60
60
Elektronikus óra (24 óra)
• •
• •
•
•
•
• • • •
• • •
• •
• •
• •
•
•
•
•
• • •
•
•
•
• •
• •
• •
• • 700
Mikrohullámú sütő Grillező Funkciók
Grill+Mikró Turbó és Turbó+Mikró Duplex
Belső tér Belső világítás Hálózati csatlakozókábel Dugasz
MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
PROGRAMOZÁS
Leállás elektronikus időzítőkapcsolóval
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Élelmiszertípus / funkciók Választógombok
Idő és súly Mikrohullámú teljesítmények Duplex működés Grill
• • •
Gyorsmelegítés vagy gyorsmelegítés + mikró
Nyomógombok
Gyors kiolvasztás Forgótányér indítása és leállítása Ajtó nyitása
BIZTONSÁG
• •
Gyermekbiztonsági zár Duplazáras biztonsági rendszer
MŰSZAKI ADATOK Névleges mikrohullámú teljesítmény (W)
900
900
800
700
Grillező teljesítménye (W)
1,55
1,25
1,2
1
1
Összteljesítmény (W)
3,1
2,75
1,28
1,08
1,08
230-240 / 50
220-240 / 50
230 / 50
230 / 50
230 / 50
• • • •
• • • •
•
•
•
• •
• •
•
Feszültség / Frekvencia (V/Hz)
TARTOZÉKOK Magasító tartórács grillezéshez Duplex tálca Kivehető forgótányér Beépítési keret (alapkivitelben / külön rendelhető)
MÉRETEK Belső méretek (mm) Külső méretek (mm)
Szélesség
350
350
330
280
300
Mélység
352
352
330
280
288
Magasság
254
210
205
205
210
Szélesség
592
592
592
592
485
Mélység
507
320
320
330
375
Magasság
460
390
390
390
296
mikrohullámú sütÆk szerelési elÆírásai 57
0
57 0
24 és 23 literes mikrohullámú sütÆ beépítÆ kerettel
380
Mikrohullámú sütő ráépítése sütőre.
390 5÷10 min.
530 min.
LEVEG
Csak mikrohullámú sütő beépítésére.
Ő
562 min. 380 min.
Ő
530 min.
LEVEG
380 min.
562 min.
FONTOS: A 24 es 23 literes mikrohullámú sütő szellőzéséhez az oszlopos konyhabútornak nyílásokkal vagy elegendő hellyel kell rendelkeznie, mind az üregben, mind pedig a felső és alsó részen. A BEÉPÍTÉSHEZ NINCS SZÜKSÉG TOVÁBBI KIEGÉSZÍTŐKRE.
17 literes mikrohullámú sütÆ beépítÆ kerettel 600
in.
0
m
32
370
560
653
370 min.
390
310
BEÉPÍTÉS 60 cm MAGAS BÚTORBA. MWB-17 AEG X. Az típus függesztett konyhabútorba is szerelhető. A BEÉPÍTÉSHEZ NINCS SZÜKSÉG TOVÁBBI KIEGÉSZÍTŐKRE.
400
LEVEGŐ
60
LEVEGŐ
41 ~
FÆzÆlapok
ós i c k u d n “I nk i a s á d l o meg ak s o g á s n o izt b , k a s r gyo n e ™ r e z s y és eg hát e t – k tó a h t í t z s ti yt n é g i n minde ” k e n e t í g kielé
FŐZŐLAPOK
Indukció, fÆzés és tisztaság egy szempillantás alatt ~ gyors felmelegedés
~ biztonság
a „hideg hÆ” a leggyorsabb megoldás
mindenre gondoltunk Gyermekbiztonsági zár. Ezzel a zárral letiltható a kezelőpanel működése.
12,45 perc
PERCEK
9,29 perc
9,47 perc
Így elkerülhető például, hogy a gyermek megváltoztassa a főzési beállításokat. Maradékhő-kijelző.
7,15 perc
Egy piros jelzőfény figyelmeztet, ha a főzőlap felülete még maradékhőtől meleg.
4,30 perc
~ dizájn
indukciós
gáz
halogén hagymányos üvegkerámia üvegkerámia
elektromos főzőlap
Egy összehasonlító vizsgálat megállapította, hogy az indukciós melegítés segítségével lehet 2 liter vizet a leggyorsabban felhevíteni 20 ºC-ról 95 ºC-ra.
~ széles típusválaszték
nagyobb mozgási szabadság fÆzés közben Az elegáns „Stratos” szegély egyike annak a számtalan apró részletnek, amelyek stílusosabbá teszik a konyhát. A Fagor indukciós főzőlapjai ezzel az új, modern szegéllyel készülnek, amely vizuálisan felnagyítja a munkafelületet, és megkönnyíti a háztartási eszközök kezelését és tisztán tartását. Határtalan főzési hely várja!
válassza a fÆzési stílusához illÆ típust! A Fagor indukciós főzőlapjai között mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelőt. Garancia erre a dizájn, a főzőzónák, a méretek és a funkciók széles választéka.
~ elkötelezettség
a környezet megóvása ~ tisztítás
tisztításkor sem hagyja cserben A főzőlap szabad területei hidegek maradnak, a kicsorgó vagy kifröccsenő étel nem ég rá a főzőlapra. Így egyszerűen letörölhető, égési sérülés kockázata nélkül. Tényleg csak egy mozdulat a nedves törlőruhával!
mérgező fémek nélkül A Fagor a Schott Ceran® új üvegkerámia termékeit használja, amelyek gyártása során egyáltalán nem használnak fel mérgező fémeket. Ezzel is hozzájárulunk környezetünk védelméhez.
FŐZŐLAPOK
Indukció – a legjobb segítség a konyhában ~ új főzőzónák
~ „Pasta” tésztafőzési funkció
még több lehetÆség a fÆzés szolgálatában
A tökéletes tésztafÆzés titka Ezt a praktikus funkciót használva nem kell többé folyamatosan figyelnie a főni feltett tésztákat. Csak válassza ki a „Pasta” funkciót, és a főzőlap megoldja – az elejétől a végéig.
„ZONE” főzőzóna funkció: Nagyobb méret, igényeihez igazodva. Egy nagy, széles edényben készül az étel? Vagy egyszerre több kisebben? A „Zone” főzőzóna tényleg óriási: 40 x 23 cm. Egy vagy egyszerre több edénnyel is dolgozhat rajta, ahogy a főzés megkívánja. És az egy helyre koncentrálódó főzőzónát szabályozni is sokkal egyszerűbb.
„2 az 1-ben” funkció: ötletes segítség a 2 különböző teljesítmény egy programon belüli használatára.
„Mi cocina” egyéni főzőfunkció: a megszokott főzési teljesítmény gyors beállítása.
Ez a funkció lehetővé teszi egy programon belül 2 különböző teljesítményfokozat alkalmazását. Tökéletes az olyan ételekhez, amelyek 2 különböző hőfokot is igényelnek elkészítésük során. Az első teljesítményhez beállított idő letelte után a főzőlap automatikusan átvált a főzés második részéhez megadott másik teljesítményre.
A főzés tovább egyszerűsödik: a főzőlap képes eltárolni a leggyakrabban használt teljesítményt, így kedvenc beállítását egyetlen mozdulattal bekapcsolhatja.
„INDULIGHT” főzőlapok: a teljesítmény szemmel látható! Egy színes skála mutatja minden egyes bekapcsolt főzőzóna aktuális teljesítményét, így folyamatosan szemmel tarthatja a főzést a konyha távolabbi pontjairól is.
„BOOSTER” gyorsfőző funkció: közvetlen hozzáférés a maximális teljesítményhez, ha éppen arra van szükség. Ez a funkció lehetővé teszi két főzőzóna teljesítményének összpontosítását egyetlen helyre. Így felgyorsítható a melegítés, és jelentősen csökkenthető a főzés összideje. „Gigante” 28 cm-es óriás főzőzóna. Teljesítménye az edény átmérőjéhez igazodik. A legkisebb és a legnagyobb lábassal egyaránt használhatja.
~ könnyen kezelhető
így élvezet a fÆzés „Tempo” időkijelzési funkció: mutatja a teljesítmény legutóbbi megváltoztatása óta eltelt főzési időt, így ezt sem kell külön nyomon követnie
Programozható: állítsa be, pontosan mikorra készüljön el az étel. A Fagor főzőlapokkal könnyebb az időt beosztani. Beprogramozható funkció teszi lehetővé, hogy beállítsa az étel kívánt elkészülési idejét. A főzőlap magától bekapcsol, majd kikapcsol, pontosan a szükséges időpontokban. Érintéses vezérlés. A hőmérséklet mérnöki pontosságú beállítása megmutatkozik az elkészült ételek minőségében is.
nság újdo
indukciós IF-40HAS ferde élű előlap, metálszürke 922015106 EAN-13: 8413880179636
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 4 „Booster” indukciós főzőzóna ~ LCD-panel „Pasta” tésztafőzési funkcióval ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden zónánál ~ „2 az 1-ben” funkció, „Mi cocina” egyéni főzőfunkció és „Tempo” időkijelzési funkció ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
68 630
520
40 max. 490
56
0
IF-ZONE40HS levékonyított 922014919 EAN-13: 8413880173764
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 4 „Booster” indukciós főzőzóna ~ 1 „Gigante” óriás főzőzóna: 40 x 23 cm, 3,6 kW ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Beprogramozható késleltetés és időzítőkapcsoló minden zónánál ~ „2 az 1-ben” funkció minden zónánál ~ Bármilyen állásba beprogramozható „Mi cocina”, egyéni főzőfunkció minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
68 630
520
40 max. 490
56
0
újdo
nság
GYEREKZÁR
IF-40ALX ferde élű előlap, metálszürke 902010020 EAN-13: 8413880185408
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 4 „Booster” indukciós főzőzóna ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden zónánál ~ Beprogramozható késleltetés és időzítőkapcsoló minden zónánál ~ „2 az 1-ben” funkció minden zónánál ~ Bármilyen állásba beprogramozható „Mi cocina”, egyéni főzőfunkció minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
68 630
520
40 max. 490
56
0
újdo
nság
GYEREKZÁR
IF-3AX „Stratos” szegély 902010001 EAN-13: 8413880181981
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 3 db indukció Plus zóna ~ Ebből egy 28 cm-es óriás zóna ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
71 630
525
40 max. 490
56
0
GYEREKZÁR
FONTOS: Lásd a főzőlap elhelyezésére vonatkozó szellőzési normákat, 59 old. 47 ~
FŐZŐLAPOK
újdo
nság
GYEREKZÁR
indukciós IF-3S
Önálló. 59 cm-es szélesség
levékonyított 902016456 EAN-13: 8413880160436
~ 3 db indukció Plus zóna ~ Ebből egy 28 cm-es óriás zóna ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
68 590
520
40 max. 490
56
0
GYEREKZÁR
IF-4S
Önálló. 59 cm-es szélesség
levékonyított 902016483 EAN-13: 8413880160467
~ 4 db indukció Plus zóna ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
68 590
520
40 max. 490
56
0
újdo
nság
GYEREKZÁR
IF-4AX „Stratos” szegély 902010002 EAN-13: 8413880181998
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 4 db indukció Plus zóna ~ Digitális vezérlés 12 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
71 630
525
40 max. 490
56
0
újdo
nság
GYEREKZÁR
IFT-14S levékonyított 922010055 EAN-13: 8413880187488
Önálló. 59 cm-es szélesség ~ 4 db indukció Plus zóna ~ Digitális vezérlés 10 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 7,2 kW-os összteljesítmény
66 590
520
40 max. 490
56
0
GYEREKZÁR
48 ~
FONTOS: Lásd a főzőlap elhelyezésére vonatkozó szellőzési normákat, 59 old.
vegyes indukciós fÆzÆlapok I-200TS
Önálló. 58 cm-es szélesség
levékonyított 902014116 EAN-13: 8413880146256
~ 1 db indukció Plus zóna ~ 1 db indukciós zóna ~ 2 db High Light zóna, 1 db kétkörös zóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
68 580
520
40 max. 490
56
0
I-200TAX „Stratos” szegély 922010004 EAN-13: 8413880182094
Önálló. 63 cm-es szélesség ~ 1 db indukció Plus zóna ~ 1 db indukciós zóna ~ 2 db High Light zóna, 1 db kétkörös zóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ 1 - 99 perces időkapcsoló minden zónánál ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
68 630
525
40 max. 490
56
0
GYEREKZÁR
FONTOS: Lásd a főzőlap elhelyezésére vonatkozó szellőzési normákat, 59 old. 49 ~
FŐZŐLAPOK
újdo
nság
GYEREKZÁR
Üvegkerámia – vezérlés egy könnyed érintéssel
A SLIDE üvegkerámia panelen a teljesítménybeállítás a lehető legkényelmesebb. A SLIDE üvegkerámia panelek pontosabb, egyszerűbb és áttekinthetőbb szabályozást tesznek lehetővé. A kívánt teljesítménybeállítás eléréséhez csak húzza végig az ujját az érintőpanelen. Jól áttekinthető színes skála jelzi minden pillanatban az aktuális teljesítményszintet.
~ könnyen és biztonságosan
számtalan lehetÆség
Egy főzőzóna – számos lehetőség. Az óriási „Gigante” főzőzóna 3 különböző átmérő között vált, mindig a ráhelyezett edény méretétől függően.
28 cm Érintéses vezérlés. A Fagor érintéses kezelőpaneljei egyszerűen működnek, mégis számtalan lehetőséget kínálnak a főzés igény szerinti vezérlésére és programozására.
Segítség a tisztításban is. Egyszerű tisztítás a sima felületeknek hála.
főzőlap szélessége
Nagyobb biztonságban a konyhában. Többféle biztonsági rendszer óvja Önt, és családját: maradékhőkijelző, kikapcsoló termosztát és gyermekbiztonsági zár.
FŐZŐLAPOK
~ dizájn
~ elkötelezettség
nagyobb mozgási szabadság fÆzés közben
a környezet megóvása
Az elegáns „Stratos” szegély egyike annak a számtalan apró részletnek, amelyek stílusosabbá teszik a konyhát. A Fagor indukciós főzőlapjai ezzel az új, modern szegéllyel készülnek, amely vizuálisan felnagyítja a munkafelületet, és megkönnyíti a háztartási eszközök kezelését és tisztán tartását. Határtalan főzési hely várja!
mérgező fémek nélkül A Fagor a Schott Ceran® új üvegkerámia termékeit használja, amelyek gyártása során egyáltalán nem használnak fel mérgező fémeket. Ezzel is hozzájárulunk környezetünk védelméhez.
nság újdo
üvegkerámia touch 2VFT-750AS levékonyított 902010018 EAN-13: 8413880183923
Önálló. Szélesség 78 cm ~ 1 db dupla High Light főzőzóna ~ 1 db ovális High Light főzőzóna ~ 2 High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 1 db 99 perces, a 4 zóna bármelyikéhez hozzárendelhető időkapcsoló ~ 7,3 kW-os összteljesítmény
50
780
0
52
750 0
49
GYEREKZÁR
Szélesség 78 cm
VF-SLIDE60S
Önálló
levékonyított 902016535 EAN-13: 8413880160825
~ 1 db kétkörös High Light főzőzóna ~ 3 db High Light főzőzóna ~ SLIDER típusú digitális kezelőpanel ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónában ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 24 órás óra ~ Egyidejű időprogramozás mind a 4 zónánál ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
55 590
0
52
560 0
49
újdo
nság
GYEREKZÁR
2VFT-211AX „Stratos” szegély 902010009 EAN-13: 8413880182063
Önálló ~ 1 db dupla High Light főzőzóna ~ 1 db ovális High Light főzőzóna ~ 2 High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 1 db 99 perces, a 4 zóna bármelyikéhez hozzárendelhető időkapcsoló ~ 6,8 kW-os összteljesítmény
57 590
20
5
560 0
49
újdo
nság
GYEREKZÁR
2VFT-211AS levékonyított 902010015 EAN-13: 8413880183893
Önálló ~ 1 db dupla High Light főzőzóna ~ 1 db ovális High Light főzőzóna ~ 2 High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát minden főzőzónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 1 db 99 perces, a 4 zóna bármelyikéhez hozzárendelhető időkapcsoló ~ 6,8 kW-os összteljesítmény
GYEREKZÁR
52 ~
57 630
5
52
560 0
49
nság újdo
2V-32TAX „Stratos” szegély 902010007 EAN-13: 8413880182049
Önálló ~ 1 db kétkörös High Light főzőzóna ~ 3 db High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal; kompakt típus ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
55 590
0
52
560 0
49
2V-32TS
Önálló
levékonyított 902016606 EAN-13: 8413880163680
~ 1 db kétkörös High Light főzőzóna ~ 3 db High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal; kompakt típus ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
FŐZŐLAPOK
GYEREKZÁR
55 630
5
52
560 0
49
GYEREKZÁR
2V-40T X
Önálló
inox szegély 902016633 EAN-13: 8413880163710
~ 4 db High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal; kompakt típus ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
50 590
0
52
560 0
49
GYEREKZÁR
2V-40T S
Önálló
levékonyított 902016624 EAN-13: 8413880163703
~ 4 db High Light főzőzóna ~ Digitális vezérlés 9 teljesítményfokozattal; kompakt típus ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Gyorsmelegítési funkció ~ 6,3 kW-os összteljesítmény
50 580
0
51
560 0
49
GYEREKZÁR
53 ~
GázfÆzÆlapok – a környezetbarát láng A megszokott konyhai megoldás. Egy takarékos, biztonságos és környezetkímélő hőforrás. ~ érezze a biztonságot
a láng folyamatos megfigyelés alatt áll Hogy ne kelljen ezen aggódnia. Ha kialszik a láng, a gázáramlás automatikusan leáll.
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
Háromkoronás gázégő. Alkalmazkodik az Ön főzési stílusához. Nagyméretű edények gyakori használata esetén, a nagyobb átmérőjű és teljesítményű háromkoronás gázégő az ideális választás az Ön számára.
Használható bármilyen típusú konyhai edénnyel: Agyag, rozsdamentes acél, alumínium stb. Alkalmas a fentiek mindegyikéhez.
Elektronikus szikragyújtás. A gázégő egyszerűen és biztonságosan gyújtható meg. A gázégőbe beépített elektronikus szikragyújtás egy mozdulattal bekapcsolható.
FŐZŐLAPOK
nság újdo
üveg-gáz 6CFI-5GLST / NAT fekete levekonyitott 922010008 EAN-13: 8413880187129
Önálló. 70 cm-es szélesség ~ 5 gázégő ~ Edzettüveg felület ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Különálló öntöttvas rácsok ~ Háromkoronás gázégő ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés ~ Gázcső csatlakozás hátul jobboldalon
48 700
0
53 560
0
49
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
újdo
nság
60 cm-es szabványos beépíthetőség
2CHI-4GLS / NAT fekete levekonyitott 922010038 EAN-13: 8413880187181
Önálló ~ 4 gázégő ~ Edzettüveg felület ~ Különálló öntöttvas rácsok ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés
újdo
nság
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
2ID-4LS B / NAT fehér 922010039 EAN-13: 8413880187174
Önálló ~ 4 gázégő ~ Edzettüveg felület ~ Zománcozott dupla rácsok ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés
48 594
0
52 560
0
49
újdo
nság
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
2CHIE-4GLS / NAT fekete levekonyitott EAN-13: 8413880187167
Önálló ~ 4 gázégő ~ Edzettüveg felület ~ Zománcozott dupla rácsok ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
56 ~
hagyományos gáz 2HI-4GSLT X
Önálló
inox 922010066 EAN-13: 8413880188768
~ 4 gázégő ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés ~ Dupla öntöttvas rács ~ Háromkoronás gázégő ~ Gázcső csatlakozás hátul jobboldalon
2HI-4GLS X
Önálló
inox 922010068 EAN-13: 8413880188775
~ 4 gázégő ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés ~ Dupla öntöttvas rács ~ Gázcső csatlakozás hátul jobboldalon
FŐZŐLAPOK
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
48 590
3
52 560
0
49
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
2HID-4GLS X
Önálló
inox 922010069 EAN-13: 8413880188782
~ 4 gázégő ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés ~ Zománcozott dupla rács ~ Gázcső csatlakozás hátul jobboldalon
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
2HIE-4GLS X
Önálló
inox 922010070 EAN-13: 8413880188799
~ 4 gázégő ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés ~ Zománcozott dupla rács ~ Gázcső csatlakozás hátul jobboldalon
48 590
5
51 560
0
49
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
57 ~
nság újdo
dominó 3MF-2IAX
újdo
nság
„Stratos” szegély 902010010 EAN-13: 8413880182131
3MFT-2AX „Stratos” szegély 902010011 EAN-13: 8413880182148
Indukciós ~ 2 „Booster” indukciós főzőzóna ~ Digitális szabályozási zóna ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ 12 szintű teljesítmény választó ~ Beprogramozható késleltetés és időzítőkapcsoló minden zónánál ~ Teljes funkcionalitás minden zónánál ~ Bármilyen állásba beprogramozható „Mi cocina” egyéni főzőfunkció minden zónánál ~ 3,6 kW-os összteljesítmény
293
68
25
5
60 max
.
0
49
270
Üvegkerámia ~ 1 db dupla High Light főzőzóna ~ 1 db standard High Light főzőzóna ~ Digitális szabályozási zóna ~ Biztonsági termosztát mindhárom zónánál ~ Gyermekbiztonsági zár ~ Maradékhő-kijelzés minden zónában ~ 9 szintű teljesítmény választó ~ A 2 főzőzóna bármelyikéhez hozzárendelhető 1 db időzítőkapcsoló
293
68
5 52
60 max
.
0
49
270
újdo
nság
GYEREKZÁR
MC-2LSAX / NAT „Stratos” szegély 922010007 EAN-13: 8413880182179
2 GázégÆ ~ 2 Gázégő ~ Edzettüveg felület ~ Teljesen biztonságos gázelzárás ~ Különálló, zománcozott rácsok ~ Beépített elektronikus gyújtásvezérlés
293
50
25
5
60 max
.
0
49
270
ÉGÉSBIZTOSÍTÓ
Példa 2 dominó főzőlap kombinálására
Összekötő elem
60 max. 49
(*) Formula 2, vagy több főzőlaphoz: X = (N-1) 293 + 265 N = a felszerelendő főzőlapok száma 58 ~
X (*)
0
szabadonálló indukciós fÆzÆlapok ÜVEGKERÁMIA INDUKCIÓS IF-40HAS
IF-ZONE40HS
IF-40ALX
IF-3S IF-3AX
IF-4S IF-4AX
IFT-14S IFT-14X
I-200TS I-200TAX
4
4
4
3
4
4
2
HAGYOMÁNYOS Indukciós Főzőzónák száma
Quick Rapid sugárzó (High Light)
1
Kétkörös (High Light)
1
Táphálózati kábel (cm)
150
150
125
125
125
150
150
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS A teljesítmény megjelenítése a kijelzőn
•
•
•
•
•
•
•
Be/Ki kapcsológomb
4
4
4
3
4
4
4
Teljesítménykiválasztó (+/-)
4
4
4
3
4
4
4
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
Jobb első
2,2 160
2,2 160
2,2 160
2,2 160
2 160
1,5 180
Bal első
2,8 180
Jobb hátsó
2,8 180
Bal hátsó
3,1 210
BIZTONSÁG Edények érzékelése Automatikus, biztonsági kikapcsolás
MŰSZAKI ADATOK
Összteljesítmény (kW)
ZONE 3,6 40 x 23 3,1 210
2 160
2,8 180
3,1 210
2,8 180
2,3 180
2,8 180
2,2 160
2,8 180
2,3 180
3,1 210
3,1 210
3,6 280
3,1 210
2,3 210
0,75-1,7 130-200
FŐZŐLAPOK
A főzőzónák teljesítménye és méretei (kW/mm)
7,2
7,2
7,2
7,2
7,2
7,2
6,3
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
Szélesség (1)
630
630
630
590/630
590/630
590/576
580/630
Mélység (1)
520
520
520
520/525
520/525
520/507
520/525
Magasság
68
68
68
68/71
68/71
66
68
Feszültség / Frekvencia (V/Hz)
MÉRETEK Méretek (mm)
(*) Az alacsonyabb érték az inox szegélyűre, a nagyobb a levékonyított főzőlapra vonatkozik.
fontos SzellÆzési igény a Fagor indukciós fÆzÆlapok beépítésénél
Főzőlap sütő felett
Főzőlap bútor felett
Megjegyzés: A főzőlap ventilátora mögött a levegő beáramlásához elegendő helyet kell hagyni.
59 ~
szabadonálló üvegkerámia fÆzÆlapok ÜVEGKERÁMIA 2VFT-750S
VF-SLIDE60S
2VFT-211AS 2VFT-211AX
2V-32TS 2V-32TAX
2VT-40TS 2VT-40TX
Üvegkerámia
Üvegkerámia
Üvegkerámia
Üvegkerámia
Üvegkerámia
4
4
4
4
4
100
125
100
125
100
•
•
•
HAGYOMÁNYOS Külső felszín anyaga Üvegkerámia főzőzónák száma Táphálózati kábel (cm)
PROGRAMOZÁS Hangjelzés
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS A teljesítmény megjelenítése a kijelzőn
•
•
•
•
•
Be/Ki kapcsológomb
1
1
1
1
1
Teljesítménykiválasztó (+/-)
4
1
4
4
4
Érintőgombos vezérlők
•
•
•
•
•
Kijelzés
Kijelzés
Kijelzés
Kijelzés
Kijelzés
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Bekapcsolt főzőlap jelzőlámpája A kapcsológombok elhelyezkedése
BIZTONSÁG
•
•
•
•
•
4 kijelző
4 kijelző
4 kijelző
4 kijelző
4 kijelző
• •
• •
• •
• •
• •
Jobb első
1,8 180
1,2 140
1,2 145
1,2 140
1,2 140
Bal első
1,2 145
1,8 175
2,3/1,5 265/170
1,8 175
1,8 175
Bal hátsó
2,2/1,5 265/170
2,1/0,7 206/120
2,1/0,7 210/120
2,1/0,7 206/120
2,1 210
Jobb hátsó
2,1/0,7 210/120
1,2 140
1,2 145
1,2 140
1,2 140
Automatikus biztonsági kikapcsolás Maradékhő kijelző Biztonsági termosztát Gyermekzár
MŰSZAKI ADATOK
A főzőzónák teljesítménye és méretei (kW/mm)
Elektromos összteljesítmény (Kw)
7,3
6,3
6,8
6,3
6,3
Feszültség (V)
220-240V~ /220-240V3~ /380-415V3N~
220-240V~ /220-240V3~ /380-415V3N~
220-240V~ /220-240V3~ /380-415V3N~
220-240V~ /220-240V3~ /380-415V3N~
220-240V~ /220-240V3~ /380-415V3N~
Frekvencia (Hz)
50/60 Hz
50/60 Hz
50/60 Hz
50/60 Hz
50/60 Hz
Szélesség (1)
780
590
590/630
590/630
580/590
Mélység (1)
520
520
520/525
520/525
510/520
Magasság
55
55
57
55/57
50
MÉRETEK Méretek (mm)
(*) Az alacsonyabb érték az inox szegélyűre, a nagyobb a levékonyított főzőlapra vonatkozik.
60 ~
szabadonálló üveg–gáz fÆzÆlapok és hagyományos fÆzÆlapok ÜVEGGÁZ 5 GÁZÉGŐ
HAGYOMÁNYOS GÁZ 4 GÁZÉGŐ
4 GÁZÉGŐ
6CFI-5GLST
2CHI-4GLS
2ID-4LS B
2CHIE-GLS
2HI-4GLST
2HI-4GLS
2HID-4GLS
2HIE-4GLS
Külső felszín anyaga
Edzett üveg
Edzett üveg
Edzett üveg
Edzett üveg
Inox
Inox
Inox
Inox
Gáz főzőzónák száma
5
3
4
4
4
4
4
4
Elektromos szikragyújtás
• •
• •
• •
•
•
•
•
•
•
•
•
•
• •
• •
HAGYOMÁNYOS
Különálló öntöttvas rácsok Dupla öntöttvas rácsok
•
Különálló zománcozott rács Zománcozott dupla rácsok Táphálózati kábel (100 cm)
•
•
•
•
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Gázvezérlők A kapcsológombok elhelyezkedése
5
4
4
4
5
5
4
4
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
Elöl
•
•
•
•
•
•
•
•
BIZTONSÁG Termoelemes gázelzárás Jobb első Bal első A főzőzónák teljesítménye (kW)
Bal hátsó
1
1
1
1
1
1
1
1
1,75
1,75
1,75
1,75
1,75
1,75
1,75
1,75
3
1,75
1,75
1,75
3,5
1,75
1,75
1,75
Jobb hátsó
1,75
3
3
3
3
3
3
3
Jobb / Középső
3,6
Gáz összteljesítmény (kW)
FŐZŐLAPOK
MŰSZAKI ADATOK
11,1
7,5
7,5
7,5
11
7,5
7,5
7,5
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
220-240 / 50
Szélesség
700
594
594
594
590
590
590
590
Mélység
530
520
520
520
523
523
523
515
Magasság
48
48
48
48
48
48
48
48
Feszültség / Frekvencia (V/Hz)
MÉRETEK Méretek (mm)
61 ~
szabadonálló dominó fÆzÆlapok DOMINÓ INDUKCIÓS
ÜVEGKERÁMIA
ÜVEG-GÁZ
3MF-2IAX
3MFT-2AX
MC-2LSAX
Üvegkerámia
Üvegkerámia
Edzett üveg
HAGYOMÁNYOS Külső felszín anyaga Indukciós Főzőzónák száma
2
Üvegkerámia
2
Gáz
2
•
Elektromos szikragyújtás Külön rendelhető dominó összekötő elem Táphálózati kábel (cm)
• 150
125
•
•
150
PROGRAMOZÁS Hangjelzés
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS A teljesítmény megjelenítése a kijelzőn
•
•
Be/Ki kapcsológomb
2
1
Teljesítménykiválasztó (+/-)
2
2
•
•
Kijelzés
Kijelzés
Elöl
Elöl
• •
•
2 kijelző
2 kijelző
• •
• •
Gázvezérlők
2
Érintőgombos vezérlők Bekapcsolt elektromos főzőlap jelzőlámpája A kapcsológombok elhelyezkedése
Elöl
BIZTONSÁG Edények érzékelése Automatikus, biztonsági kikapcsolás
•
Termoelemes gázelzárás Maradékhő kijelző Biztonsági termosztát Gyermekzár
Példa 2 dominó főzőlap kombinálására Összekötő elem
MŰSZAKI ADATOK A főzőzónák teljesítménye (kW)
Jobb első
2,2
1,2
1,5
Bal első
3,1
2/0,7
3,1
Főzőzónák méretei (mm)
Jobb első
160
140
Bal első
210
180-111
60 max.
Gáz összteljesítmény (kW) Elektromos összteljesítmény (kW) Összteljesítmény (kW) Feszültség / Frekvencia (V/Hz)
3,6
3,2
•
•
1N 230 / 50
220-240 / 50-60
0
X (*) 220-240 / 50
MÉRETEK Méretek (mm)
49
4,6
Szélesség
293
293
293
Mélység
525
525
525
Magasság
68
68
50
(*) Formula 2, vagy több főzőlaphoz: X = (N-1) 293 + 265 N = a felszerelendő főzőlapok száma
dominó tartozék Modell, Kód és EAN
TU-30X Kód. 992990001 EAN-13: 8413880185965
62 ~
Jellemzők
Dominó lapok beépítéséhez való inox összekötő elem. Rozsdamentes acél belső. Két moduláris lap szabványos (560 x 490 mm-es) beépítési területen való egymás melletti beszerelésére.
63 ~
FŐZŐLAPOK
KürtÆs Páraelszívók
l t n e z e ban k n h y Æt n g e v “Ko e l a szt i t g i d be min k n t e llegezh esen s nt – zajme rintsre” n e l t e y g e
PÁRAELSZÍVÓK
Az új idÆk lehelete konyhájában A Fagor továbbra is élen jár a stílusos konyhai környezet kialakításában. Mert tudjuk, hogy milyen jelentőséggel bír egy elszívó a konyha vizuális és esztétikai összhatásának megteremtésében. Ezért kizárólag egyedi, exkluzív dizájnban gondolkodunk, saját stílusú és személyes formavilágú termékeket fejlesztve. Így a Fagor kínálatában Ön is biztosan megtalálja a személyiségéhez legjobban illő darabokat. exk
Szimmetria, esztétika és funkcionalitás Csak a Fagor kínálja a termékek ezen utánozhatatlan összhangját. A képek magukért beszélnek: a Fagor konyhai eszközei funkcióikban és stílusukban is tökéletesen kiegészítik egymást, együtt pedig látványos összeállítást alkotnak.
„Línea Piramidal” sorozat
„Línea Box” sorozat
„Línea Vertical” sorozat
„Línea Cúbica” sorozat
luz
ív
PÁRAELSZÍVÓK
Egy érintésnyire a kényelem világától
~ elektronikus funkciók
A kényelem és a nyugalom csak egy karnyújtásnyira van ÖntÆl
A Fagor új elszívóinak érintéses vezérlése egyszerű és intuitív beállítást tesz lehetővé. Az érintéses vezérlőpanelek stílusa emellett tökéletesen illeszkedik a Fagor más konyhai termékeihez, harmóniát és esztétikai egyensúlyt teremtve konyhájában.
A CFB-900AX típus vezérlőpanelje.
Szűrőtelítettség kijelzése: tökéletes szabályozás. Az elszívó automatikusan figyelmeztet, ha elérkezett az acélszűrő mosogatógépben való megtisztításának vagy a szénszűrő cseréjének ideje.
Az új üveglapos érintéses vezérlőpanelek a főzőlapokéval megegyező technológiára épülnek, és lehetővé teszik az elszívó szintjeinek és programozható beállításainak közvetlen elérését. A tisztítás pedig szinte gyerekjáték.
„Booster” turbófunkció: tisztaság 10 perc alatt.
Időzítőkapcsoló: alkalmazkodás.
Az elszívó 10 percen át maximális teljesítményre kapcsolható, hogy a lehető leggyorsabban tüntesse el a gőzöket és a szagokat.
Az időzítőkapcsoló a felelős áramfogyasztás lehetőségét kínálja: a kívánt időpontban indítható el a nagyteljesítményű működés.
PÁRAELSZÍVÓK
Egészséges, jó levegÆ ~ tisztább környezet
Teljes tisztaság Otthona kényelme és nyugalma a kellemes, egészséges és csendes környezettel kezdődik. Itt lépnek színre elszívóink, az Önt és környezetét maximálisan óvó megoldásainkkal.
Új motorok az egészségesebb környezetért. A Fagor elszívói teljes erejükkel azon dolgoznak, hogy Ön tiszta, gőzöktől és kellemetlen szagoktól mentes levegőt lélegezhessen be. Ehhez járulnak hozzá leghatékonyabb, új motorjaink, valamint, a széles – akár 850 m3/óráig terjedő – teljesítményválaszték, így Ön az igényeinek leginkább megfelelő megoldást választhatja. „Long Life” szénszűrők hosszabb élettartammal: nagyobb hatékonyság, sokkal hosszabb időn át. A Fagor Long Life szűrői hosszabb időn át és nagyobb teljesítménnyel állnak rendelkezésére, mint a hagyományos szénszűrők. Különleges kivitelű szűrőink mosogatógépben elmoshatók, és akár 3 évig is megőrzik optimális hatásfokukat.
Akadálymentes tisztaság.
Mosogatógépben tisztítható szűrők.
Moduláris szűrők rozsdamentes acélból.
A Fagor elszívóinak tükörsima, élektől mentes, megerősített belsejében nem gyűlik fel a zsír, így a lehető legegyszerűbb a tisztításuk.
Az elszívó automatikusan figyelmeztet, ha elérkezett a szűrők megtisztításának az ideje. A megtisztítandó szűrő elmosható mosogatógépben is.
Tökéletes kényelem: újra és újra makulátlan tisztaság várja, amint elmosta a szűrőket a mosogatógépben. A könnyen kiszerelhető és tisztítható szűrőket nagyobb tartósság is jellemzi.
„Long Life” szénszűrők: egyszerű karbantartás mellett sokkal tovább használhatók. Néhány egyszerű lépéssel akár 3 évre is meghosszabbíthatja a szűrők hasznos élettartamát:
AFC-31 és AFC-32 típusú Long Life szűrők. A TILE és MINI-TILE modellekhez.
1. lépés – Mossa el a szűrőt 65 ºC-on úgy, hogy a szűrőn kívül mást nem helyez a mosogatógépbe.
2. lépés – Tegye vízbe pár csepp zsíroldó hozzáadásával.
3. lépés – Szárítsa meg a szűrőt a sütőben 10 percen át. A szűrő ezután újra ugyanarra a teljesítményre képes, mint új korában.
PÁRAELSZÍVÓK
Segítünk a választásban ~ az Ön igényeihez illeszkedő elszívók
Milyen elszívó felel meg a leginkább Önnek? 1. Olyan típusú és dizájnú elszívót válasszon, amely legjobban harmonizál meglévő konyhájával. A Fagor elszívóinak új termékcsaládja a mai dizájntendenciákhoz illik, és tökéletesen harmonizál meglévő konyhai gépeivel.
• Dekoratív. • Teleszkópos. • Hagyományos. • Alkürtőbe építhető páraelszívó. 2. Az Ön konyhájához szükséges elszívási kapacitás kiszámítására 2 mód kínálkozik: • a konyha mérete alapján • főzési szokásai alapján
A konyhája mérete szerint szükséges elszívási kapacitás kiszámítása. Szélesség
Mélység
Magasság
Használja az (A x B x C x 10 = m3/óra) képletet) A
B
C
10-szer
összes m3/óra
A konyha hosszúsága szorozva a szélességével szorozva a magasságával és szorozva 10-zel (légfrissítés/óra) = a szükséges m3/óra
Egy 3 x 4 m-es, 2,6 m belmagasságú konyhánál például a képlet: (3 x 4 x 2,6) x 10 = 312 m3/óra. Ennek megfelelően bármely 300 m3/óra fölötti kapacitású elszívó gőzöktől és kellemetlen szagoktól mentes konyhát garantál Önnek. A szükséges elszívási kapacitás kiszámítása főzési szokásai szerint. Ha általában gyorsan elkészíthető ételeket főz. Egy kisméretű konyhában, elektromos vagy gázfőzőlapokat használva, 300/400 m3/óra a szükséges kapacitás.
3–4 fős család.
Ha nagy a család.
Egy közepes méretű konyhában változatos ételeket főzve 400/500 m3/óra a szükséges kapacitás.
600 m3/óra fölötti kapacitást válasszanak a nagy konyhájukban gyakran és szívesen főző háziasszonyok, akik rendszeresen tartanak nagyobb vendégségeket is.
350
7CFT NERO Isla
Dekoratív sziget, 40 cm
inox és üveg 932013189 EAN-13: 8413880169934
~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Érintéses elektronikus vezérlés ~ Világítás 2 db halogénlámpával ~ Szűrő állapotának kijelzése ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-15
Min. 1000 Max. 1340
Motor helyének legnagyobb magassága: 534 mm
550
nság újdo
kürtÆs páraelszívók
5,5 30 0 40
267,5 400
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
SZŰRŐ ÁLLAPOTÁNAK KIJELZÉSE
CFB-1000AIX
Dekoratív sziget, 100 cm
inox 932010070 EAN-13: 8413880188201
~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Érintéses elektronikus vezérlés ~ Sebesség kijelzése (Led) ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Automatikus kikapcsolás ~ Szűrő állapotának kijelzése ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-90
260 390 520 650 400
42 50 58 65 68
27 7
331
75
600
0 100
605
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
SZŰRŐ ÁLLAPOTÁNAK KIJELZÉSE
CFC-40AIX
Dekoratív fali elszívó, 40 cm
inox 932010055 EAN-13: 8413880185378
~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Mechanikus kezelőgombok ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő DHK-303AP1
265 425 575 800 510
45 54 63 67 70
Ø 45 3
AUTOMATIKUS KIKAPCSOLÁS
Ø 449,8
Min.: 837 Max.: 1137
Ø 150
534 11,5 100,9
21,2
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
~ Oldalsó elszívás ~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Érintéses elektronikus vezérlés ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Automatikus kikapcsolás ~ Szűrő állapotának kijelzése ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-31
45 54 65 – 68
242
19
259
Dekoratív függÆleges elszívó, 80 cm
inox és üveg 932012670 EAN-13: 8413880157061
240 375 650 – 400
349
800 518
390
3CFT-TILE
562
újdo
nság
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
19
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
OLDALSÓ ELSZÍVÁS
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
SZŰRŐ ÁLLAPOTÁNAK KIJELZÉSE
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció Méret mm-ben
260 375 520 650 400
45 50 55 65 69
73 ~
PÁRAELSZÍVÓK
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
Min. 830 - Max. 1170
újdo
nság
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
kürtÆs páraelszívók ~ Oldalsó elszívás ~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Érintétes elektronikus vezérlés ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-32
54,5
548 368
350
515
325 598
Dekoratív függÆleges elszívó, 55 cm
inox és üveg 932013198 EAN-13: 8413880169941
563
3CFT-MINI TILE
139
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
45 54 60 – 69
327
Ø 33 2
Ø 150
93
~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Mechanikus kezelőgombok ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő DHK-303AP1
230 395 650 – 400
106
303
534
720
Dekoratív fali elszívó, 40 cm
inox 932010056 EAN-13: 8413880185385
Max.:1150
CFC-40AX
Min.: 850
újdo
nság
OLDALSÓ ELSZÍVÁS
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
20
95
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
újdo
nság
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
CFB-1200AX
Dekoratív fali elszívó, 120/90/60 cm
inox 932010069 EAN-13: 8413880188195
~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Érintéses elektronikus vezérlés ~ Sebesség kijelzése (Led) ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Automatikus kikapcsolás ~ Szűrő állapotának kijelzése ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-90
CFB-900AX inox 932010068 EAN-13: 8413880188188
CFB-600AX inox 932010065 EAN-13: 8413880188164
240 375 605 – 400
) 600 0) FB- /120
(C 00 271(CFB-9 331
45 54 65 – 68
274
Elszívás Min. 650 608 Max. 1002 Recirkuláció Min. 750 Max. 1120
0) 20 -1 ) FB 900 )
(C
00 (CFB 600 12 00 (CFB9 0 60
500
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
SZŰRŐ ÁLLAPOTÁNAK KIJELZÉSE
AUTOMATIKUS KIKAPCSOLÁS
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
265 425 575 800 510
újdo
nság
) 600 FS- 00)
(C -9 271 1 (CFS 33
CFS-900AX
Dekoratív fali elszívó, 90/60 cm
inox 932010019 EAN-13: 8413880183954
~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Érintéses elektronikus vezérlés ~ Sebesség kijelzése (Led) ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Automatikus kikapcsolás ~ Szűrő állapotának kijelzése ~ Megerősített belső kialakítás (könnyen tisztítható) ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-90
CFS-600AX inox 932010022 EAN-13: 8413880183978
45 54 63 67 70
274
Elszívás Min. 650 Max. 1002 Recirkuláció 608 Min. 750 112 Max. 1120 0) -90 FS 00)
(C -6 900 0 (CFS 60
50 0
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra)
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
74 ~
SZŰRŐ ÁLLAPOTÁNAK KIJELZÉSE
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció Méret mm-ben
265 425 575 800 510
45 54 63 67 70
nság újdo
20 175 8,5
CFP-60AX
Dekoratív fali elszívó, 60 cm
inox 932010030 EAN-13: 8413880184050
~ 4 elszívási teljesítményszint ~ Mechanikus kezelőgombok ~ Halogénlámpás megvilágítás ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-12
CFP-60AW fehér 932010029 EAN-13: 8413880184043
Min. 710 Max. 1005
254 224
599
CFP-60AB
500
fekete 932010028 EAN-13: 8413880184036
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
HALOGÉNLÁMPÁS MEGVILÁGÍTÁS
260 400 520 800 455
45 56 64 68 72
(*) Motor helyének legnagyobb magassága.
kihúzható és hagyományos páraelszívók AF3-647 X
Extra sík, 60 cm
inox előlap 932012215 EAN-13: 8413880126760
~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Mechanikus „Slider“ vezérlés ~ Motor automatikus kikapcsolása ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő (2 db.) ~ Világítás 2 db. izzólámpa ~ 2 db. elszívómotor ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-303
fehér 932012199 EAN-13: 8413880126746
=
22,7
25,5
25,5
224
Ø119 38,5
135 275
40 5 26
598
5 27
5 15
AF3-647 N fekete 932012206 EAN-13: 8413880126753
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
230 330 400 – 310
55 60 65 – 69
PÁRAELSZÍVÓK
AF3-647 B
= 72,5
* A füstelvezető középpontja és a kürtő hátsó része közötti távolság.
4CC-130 EX
Extra sík, 60 cm
inox előlap 932110369 EAN-13: 8413880126982
~ Mechanikus „Slider“ vezérlés (3 sebességes) ~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Belső motorzár (könnyebb tisztíthatóság) ~ Világítás 2 db izzólámpával ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő (2 db.) ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-303
4CC-130 EB fehér 932110341 EAN-13: 8413880126968
119
520
173 40 275
4CC-130 EN
598
fekete 932110350 EAN-13: 8413880126975
155 20
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
AF3-607 X
Hagyományos, 60 cm
inox 932011760 EAN-13: 8413880126739
~ 3 elszívási teljesítményszint ~ Mechanikus kezelőgombok ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő (2 db.) ~ Világítás 2 db. izzólámpával ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-64
AF3-607 B fehér 932011742 EAN-13: 8413880126715
141 174 225 – 330
52 58 – – –
125
85
AF3-607 N
60
fekete 932011751 EAN-13: 8413880126722
132
410
599
510
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció Méret mm-ben
240 310 400 – 260
50 56 63 – 68
75 ~
nság újdo
kihúzható és hagyományos páraelszívók 1CCP-130 X
Hagyományos, 60 cm
inox váz 9320110305 EAN-13 : 8413880126920
~ 3 választható teljesítményfokozat ~ Mechanikus „Slider“ vezérlés ~ Világítás 1 db izzólámpával ~ 1 db könnyen tisztítható papír szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-10 ~ Visszaáramlás-gátló szelep
1CCP-130 B fehér 932110289 EAN-13 : 8413880126906
125
85 132
410
599
510
60
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
1CCP-50 X
Hagyományos, 50 cm
inox váz 932110332 EAN-13: 8413880126951
~ Mechanikus kezelőgombok ~ 3 választható teljesítményfokozat ~ Világítás 1 db izzólámpával ~ 1 db könnyen tisztítható papír szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-10
116 150 198 – –
53 59 – –
125
85 132
410
499 60
510
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
116 174 198 – –
53 59 – – –
álkürtÆbe építhetÆ páraelszívó AF2-627 IX
ÁlkürtÆbe építhetÆ páraelszívó, 60 cm
inox előlap 932011644 EAN-13: 8413880098517
~ 3 választható teljesítményfokozat ~ „Slider“ vezérlés ~ Mosogatógépben tisztítható szűrő ~ Külön rendelhető szénszűrő AFC-150
510-710
=
285
= 261
68
99/119/124
70 142 548
302 4.5
Elszívási teljesítmény Zajszint – dB(A) (m3/óra) I. fokozat II. fokozat III. fokozat IV. fokozat Max. recirkuláció
76 ~
Méret mm-ben
200 305 400 – 260
55 60 65 – 71
páraelszívó tartozékok Modell, Kód. és EAN
Kód. 989990373 EAN-13: 8413880128153
AFC-12 Kód. 989990060 EAN-13: 8413880142968
AFC-15 Kód. 989990382 EAN-13: 8413880128160
AFC-31 Kód. 989990364 EAN-13: 8413880107905
AFC-32 Kód. 989990001 EAN-13: 8413880181899
AFC-64 Kód. 989990694 EAN-13: 8413880178394
AFC-90 Kód. 989990012 EAN-13: 8413880186375
AFC-150 Kód. 989990202 EAN-13: 8413880071978
AFC-303 Kód. 989990195 EAN-13: 8413880071961
DHK303AP1 Kód. 989580208 EAN-13: 3660767307384
Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: 1CCP-130 X, 1CCP-130 B és 1CCP-50 X. Rendelendő mennyiség: 1 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: CFP-60AX, CFP-60AW és CFP-60AB. Rendelendő mennyiség: 1 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: 7CFT-Nero Isla. Rendelendő mennyiség: 1 Szénszűrő. A következő modellekhez: 3CFT-TILE. Rendelendő mennyiség: 1 Szénszűrő. A következő modellekhez: 3CFT-MINI TILE. Rendelendő mennyiség: 1 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: AF3-607 X, AF3-607 N és AF3-607 B. Rendelendő mennyiség: 1 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez:CFB-1000AIX, CFB-1200AX, CFB-900AX, CFB-600AX, CFS-600AX és CFS-900AX. Rendelendő mennyiség: 1 Szénszűrő. A következő modellekhez: AF2-627 IX. Rendelendő mennyiség: 1 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: AF3-647 X, AF3-647 B, AF3-647 N, 4CC-130 EX, 4CC-130 EB és 4CC-130 EN. Rendelendő mennyiség: 2 Külön rendelhető kiegészítő. Szénszűrő. A következő modellekhez: CFC-40AIX és CFC-40AX. Rendelendő mennyiség: 1
ATC-409 X (inox) Kód. 989990008 EAN-13: 8413880186337
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: CFP-60AX.
ATC-409 B (fekete) Kód. 989990007 EAN-13: 8413880186320
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Fekete kivitel. A következő modellekhez: CFP-60AB.
ATC-409 W (fehér) Kód. 989990006 EAN-13: 8413880186030
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Fehér kivitel. A következő modellekhez: CFP-60AW.
RHD600XE1 (inox)
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: CFS-600AX.
Kód. 989580020 EAN-13: 3660767512692
PÁRAELSZÍVÓK
AFC-10
Jellemzők
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
ATC-549 X (inox) Kód. 989990010 EAN-13: 8413880186351
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: CFS-900AX.
ATC-646 X (inox) Kód. 989990014 EAN-13: 8413880186887
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: CFB-600AX.
ATC-649 X (inox) Kód. 989990013 EAN-13: 8413880186870
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: CFB-900AX és CFB-1200AX.
ATC-700 X (inox) Kód. 989990676 EAN-13: 8413880172606
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: 7CFT-NERO Isla.
ATC-TI X (inox) Kód. 989990532 EAN-13: 8413880157078
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: 3CFT-TILE.
RHD-92 X (inox) Kód. 989580422 EAN-13: 3660767551480
Külön rendelhető kiegészítő: elszívó kürtő. Inox kivitel. A következő modellekhez: 3CFT-MINI TILE.
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1
Rendelendő mennyiség: 1 77 ~
kürtÆs páraelszívók, kihúzható és hagyományos páraelszívók, álkürtÆbe építhetÆ páraelszívó KÜRTŐS PÁRAELSZÍVÓK SZIGET
FALI
7CFT-NERO Isla
CFB-1000AIX
CFC-40AIX
3CFT-TILE
3CFT-MINI TILE
CFC-40AX
CFB-1200AX CFB-900AX CFB-600AX
CFS-900AX CFS-600AX
CFP-60AX CFP-60AW CFP-60AB
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Dekoratív
Sziget
Sziget
Sziget
Fali
Fali
Fali
Fali
Fali
Fali
•
•
•
• •
• •
•
•
•
•
MŰSZAKI LEÍRÁS Típus Felszerelés Kétturbinás motor Oldalsó elszívás Motor elhelyezkedése
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Választható teljesítményfokozatok száma
4
4
3
4
3
3
4
4
4
Intenzív fokozat
•
•
•
•
•
Kezelőgombok
Érintéses vezérlés
Érintéses vezérlés
Mechanikus gombok
Érintéses vezérlés
„Soft” nyomógombok
Mechanikus gombok
Érintéses vezérlés
Érintéses vezérlés
Mechanikus gombok
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
Halogénlámpás
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
Világítás Füstkivezetés a szabadba Belső recirkuláció
•
Minimális távolság a gázfőzőlaptól (mm)
650
650
650
650
650
650
650
650
650
Minimális távolság elektromos tűzhelytől (mm)
550
550
550
550
550
550
550
550
550
•
•
•
•
•
•
•
Elektronikus
Elektronikus
Elektronikus
Mechanikus
Elektronikus
Elektronikus
Mechanikus
•
• •
• •
• •
Lámpák száma
2
4
2
2
2
2
2
2
Zsírszűrő
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Szűrők száma
1
2
1
1
1
1
2 (CFB-1200AX) 3 (CFB-900 AX) 2 (CFB-600AX)
3 (CFS-900AX) 2 (CFS-600AX)
2
Visszaáramlás-gátló szelep
• •
• •
•
• •
•
•
• •
• •
Könnyen tisztítható belső kialakítás
FELSZERELTSÉG Vezérlés típusa LED kijelző Motor automatikus kikapcsolása
Szűrőtelítettség-jelző
Mechanikus
Mechanikus
2
•
MŰSZAKI ADATOK Elszívási teljesítmény az UNE EN 61591 szabvány szerint
I. fokozat
260
265
240
260
230
240
265
265
260
II. fokozat
390
425
375
375
395
375
425
425
400
III. fokozat
520
575
605
520
650
605
IV. fokozat
650
800
S/N 61591 max. elszívási/recirkulációs teljesítménye
650
575
575
520
800
800
800 455
400
510
400
400
400
400
510
510
I. fokozat
42
45
45
45
45
45
45
45
45
II. fokozat
50
54
54
50
54
54
54
54
56
III. fokozat
58
63
65
55
60
65
63
63
64
IV. fokozat
65
67
67
67
70
S/N 60704-3 max. zajszintje recirkulációnál
68
70
68
69
69
68
70
70
75
Összteljesítmény (W)
290
350
215
290
290
215
350/310
310
290
Motorteljesítmény (W)
250
270
175
250
250
175
270
270
250
Világítási teljesítmény (W)
40
80
40
40
40
40
80/40
40
40
220-240 / 50
220-240 / 60
220-240 / 60
220-240 / 50-60
220-240 / 50
220-240 / 50
DHK-303AP1
DHK-303AP1
Zajszint az UNE EN 60704-3 szabvány szerint
Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz)
65
220-240 / 50-60 220-240 / 50-60 220-240 / 50-60
TARTOZÉKOK Szénszűrő (külön rendelhető)
AFC-15
AFC-90
ATC-700X
ATC-649X
Szélesség
400
1000
Magasság (kürtő)
550
75
Mélység
400
605
450
1000/1340
830/1170
837/1137
Kürtőmeghosszabbító készlet (külön rendelhető)
AFC-31
AFC-32
ATC-TIX
RHD-92X
800
548
AFC-90
AFC-90
AFC-12
ATC-646X/ ATC-649X
RHD-600XE1/ ATC-549X
ATC-409X,B,W
1200/900/600
900/600
600
75
112
224
450
500
500
500
850/1150
650/1002
650/1002
710/1005
MÉRETEK
Külső méretek (mm)
Kürtőcső szabályozása
400
350
350
327
A Fagor teljesíti a szabványok szerinti adatelÆírásokat az elszívási teljesítmény és a zajszint tekintetében ~ mérési módszerek
A legszigorúbb szabvány szerint A Fagor valamennyi elszívóját a CECED szigorú mérési és eljárási szabványainak megfelelően ellenőrizték. Az értékek összehasonlításához a Fagor a zajszintet javasolja, mert ez a belső feltételek legobjektívebb mutatója.
78 ~
KIHÚZHATÓ ÉS HAGYOMÁNYOS PÁRAELSZÍVÓK EXTRA SÍK
ÁLKÜRTŐBE ÉPÍTHETŐ PÁRAELSZÍVÓ
HAGYOMÁNYOS
AF3-647 X AF3-647 B AF3-647 N
4CC-130 EX 4CC-130 EB 4CC-130 EN
AF3-607 X AF3-607 B AF3-607 N
1CCP-130 X 1CCP-130 B
1CCP-50 X
AF3-627 IX
Teleszkópos
Teleszkópos
Hagyományos
Hagyományos
Hagyományos
Álkürtőbe építhető páraelszívó
MŰSZAKI LEÍRÁS Típus Felszerelés Kétturbinás motor Oldalsó elszívás Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Beépített
Motor elhelyezkedése
3
3
3
3
3
3
Mechanikus „Slider“
Mechanikus „Slider“
Mechanikus gombok
Mechanikus „Slider“
Mechanikus „Slider“
Mechanikus „Slider“
Izzólámpás
Izzólámpás
Izzólámpás
Izzólámpás
Izzólámpás
Izzólámpás
• •
• •
• •
• •
• •
• •
650
650
650
650
650
650
Minimális távolság a gázfőzőlaptól (mm)
550
550
550
550
550
550
Minimális távolság elektromos tűzhelytől (mm)
•
•
Mechanikus
Mechanikus
•
•
2
2
2
1
•
•
•
•
2
2
2
•
•
•
Választható teljesítményfokozatok száma Intenzív fokozat Kezelőgombok Világítás Füstkivezetés a szabadba Belső recirkuláció
Könnyen tisztítható belső kialakítás
FELSZERELTSÉG Mechanikus
Mechanikus
Mechanikus
Mechanikus
Vezérlés típusa LED kijelző
•
Motor automatikus kikapcsolása
1
2
Lámpák száma
•
•
Zsírszűrő
1
1
2
Szűrők száma
•
•
•
Visszaáramlás-gátló szelep Szűrőtelítettség-jelző
230
141
240
116
116
240
S/N 61591 I. fokozat
330
174
310
150
174
310
S/N 61591 II. fokozat
400
225
400
198
198
400
S/N 61591 III. fokozat
310
330
260
64
52
50
53
53
50
60704-3 I. fokozat
69
58
56
59
59
56
60704-3 II. fokozat
63
63
60704-3 III. fokozat
68
68
PÁRAELSZÍVÓK
MŰSZAKI ADATOK Elszívási teljesítmény az UNE EN 61591 szabvány szerint
S/N 61591 IV. fokozat 260
S/N 61591 max. elszívási/recirkulációs teljesítménye Zajszint az UNE EN 60704-3 szabvány szerint
60704-3 IV. fokozat 69
S/N 60704-3 max. zajszintje recirkulációnál
330
200
270
139
139
360
Összteljesítmény (W)
250
120
190
99
99
240
Motorteljesítmény (W)
80
80
80
40
40
80
230/50
230/50
230/50
230/50
230/50
220-240/50
Világítási teljesítmény (W)
AFC-303
AFC-303
AFC-64
AFC-10
AFC-10
AFC-29
Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz)
TARTOZÉKOK Szénszűrő (külön rendelhető) Kürtőmeghosszabbító készlet (külön rendelhető)
MÉRETEK 598
598
599
599
499
599
275
275
510
510
510
270
Szélesség Magasság (kürtő) Mélység
Külső méretek (mm)
Kürtőcső szabályozása
UNE EN 61591 szabvány A konyhai elszívó-berendezésekre vonatkozó UNE EN 61591 szabvány a valós – köbméter/óra (m3/óra) alapú – légszállítási teljesítményt, valamint a kürtőben lévő nyomás nagyságát (Pa) értékeli egy adott ellenőrzési ponton. (1. ábra)
UNE EN 60704 szabvány
Ellenőrző mérés helye
Az elszívási teljesítmény és a zajszint érvényes összehasonlítása csak akkor lehetséges, ha valamennyi mérést ezen szabvány szerint végeztek. A nem az említett európai szabvány szerint mért értékekkel való összehasonlítás téves eredményekre vezethet.
1. Ábra
A konyhai elszívóberendezésekre vonatkozó UNE EN 60704 szabvány a működés közben decibelben [dB(A)] mért maximális zajszint nagyságát vizsgálja. A mérések visszhangmentes, vagy félig visszhangmentes kamrákban történnek. (2. ábra)
2. Ábra
79 ~
H™tés
n, l o d n o g “Nem is segthet mennyit je a h™tÆ s t t o z o ly s n e y g e i k nd e r t s e egszsg tsban” s megval
Tökéletes vonalvezetés A Fagor új kombinált hűtőit a letisztult, egyenes vonalvezetés, az új konyhai trendek inspirálták.
HŰTŐGÉPEK
Új hűtőszekrényeink tökéletesen szintbe hozhatók a konyhabútorokkal, így teljes illeszkedés valósítható meg a hűtő, a bútorzat és az egyéb konyhai gépek között.
Élelmiszerbiztonság, mivel az Ön egészsége az elsÆ A Fagor hűtőgépei figyelnek a hideglánc folytonosságára és az élelmiszerek minőségére. Automatikusan záródó ajtó. Ha valamelyik ajtó 15 cm-esnél kisebb résnyire nyitva marad, az automatikus ajtózár gondoskodik annak bezárásáról. 15 cm
Mert a víz az élet forrása... SPA („a gyógyító víz”)
rekesz
a gyümölcsök és zöldségek minden tápanyagát megóvja
Ha a hűtőszekrény vagy a fagyasztó ajtaja teljesen nyitva marad, hang- és fényriasztás hívja fel erre a figyelmet.
Egy intelligens érzékelő figyelmeztet, ha a fagyasztó hőmérséklete rendellenesen megemelkedik. Így nyomon követhető az élelmiszerek biztonságos tárolása.
... felelÆs fogyasztás, gondolva a környezetre Független hőmérsékletszabályozás. A független tárolók minimálisra csökkentik a fogyasztást, mivel így nincs hatással egymásra az egyes tárolók hőmérsékletváltozása. A hőmérsékletbeállítás finom lépésekben történik.
Idővel egyre inkább láthatóvá válnak az előnyei. A Bioconservacion S.A. tanulmánya szerint az SPA nedvességszabályozóval ellátott hűtőgépek ugyanazt a friss minőséget 10 nappal hosszabb ideig garantálják.
A szuperhűtés és a szuperfagyasztás automatikus kikapcsolása. Felelősségteljes fogyasztás. A kombinált Fagor berendezések termékskálájának minden tagja a legjobb energiatakarékossági minősítést kapta.
-ig friss
SPA
Ez a különleges zöldségtároló optimális páratartalmat biztosít, hogy a gyümölcsök és zöldségek megtartsák valamennyi élvezeti értéküket és tápanyag tartalmukat. A SPA nedvességszabályzó egy aktív anyag és víz kombinációjával gondoskodik a rekesz megfelelő páratartalmáról.
Figyelmeztetés nyitott ajtó esetén.
Riasztás a hideglánc megszakadásakor.
exk
Frissentartó
A túlzott áramfogyasztás elkerülése érdekében ez a két extra erős funkció kikapcsol 6 óra (hűtő), illetve 52 óra (fagyasztó) elteltével.
Klímaosztály: „T”.
„Vakáció” funkció.
Készülékeink alkalmazkodnak a környezeti feltételekhez. A „T” klímaosztályba tartozó Fagor hűtőszekrények tökéletesen működnek egészen 43 ºC külső hőmérsékletig.
Ez a funkció segít megakadályozni a kellemetlen szagok kialakulását olyankor is, amikor hosszabb ideig nem használja a hűtőt. Nem kell nyitva hagynia a hűtő ajtaját; a fagyasztó normál módon működik tovább.
A vizsgálat eredménye: A tesztek során a nedvességszabályozóval ellátott zöldségrekesz 10 ponttal magasabb átlagos relatív páratartalmat biztosított a kontrollnál. A napok múlásával a zöldségek vízvesztesége egyre kevesebb.
Szuperhűtés és szuperfagyasztás funkció. Ez a funkció felgyorsítja a hűtés vagy a fagyasztás folyamatát, ezzel elősegítve az élelmiszerek íz- és zamatanyagainak megőrzésést.
luz
ív
BIO FILTER A tárolók belsejének higiéniájáért felelős antibakteriális szűrő segít megóvni családja egészségét.
5
BIOCARE baktériummentesítő burkolat Eltávolítja a hűtő belső falán esetleg megtelepedő baktériumokat, így az élelmiszerek hosszabban frissek maradnak.
Úgy terveztük, hogy minden élelmiszer a megfelelÆ helyre kerüljön
4
Hús úsok ús so ok ok. k
H ak. Hal a
6
7
Sa Saj S ajjttok to ok ok.
4
Tojás.
33
44
Zö Zöl öldsé öld öl dség ds dségek ge gek ek e k és s ve vette tem e em mén ény é ny n yek ek k..
5
Gyü yü ümöl mölcsö mö sök. k. k.
1
7
6
2
1
2
HŰTŐGÉPEK
3
Harmónia a h™tésben, mert az esztétikum fontos Egyenes vonalvezetésű, megújult külső, a modern és az avantgárd esztétika jegyében.
ajtónyitás nélküli ellenÆrzés ... Interaktív érintőkijelzők. Az egyszerűen áttekinthető és használható érintéses vezérlés és kijelzés révén a hűtő ajtajának kinyitása nélkül is kényelmesen leolvasható az élelmiszerek tárolásával kapcsolatos minden információ.
Fogantyúk széles választéka. A Fagor fogantyúinak széles választékából Ön is kiválaszthatja a konyhájához legjobban illő hűtőajtót.
... részletgazdag belsÆ tér Ezüstmetál szegélyek a polcokon és az ajtópolcokon. Egy csipetnyi luxus a hűtő belterében.
Átlátszó tárolók. A Fagor minden apró részletben a maximális eleganciát és funkcionalitást keresi.
Nagy befogadóképességű ajtópolcok. Ahol a nagyobb és a kisebb üvegek is egyaránt megtalálják a helyüket. Kosár vezetősínnel. Az új, vezetősínes zöldségtároló kosár könnyedén be- és kicsúsztatható.
Nagy befogadóképességű Multi Fresh kosár. Ideális húsok és halak hosszabb idejű tárolására.
HŰTŐGÉPEK
úgy terveztük meg a belsÆ teret, hogy minden élelmiszer a megfelelÆ helyre kerüljön Független fagyasztópolc. Ezen kényelmesen elférnek a jégkockatartók és más kisebb termékek.
3 vagy 4 kosaras fagyasztórész, mindig az igényeknek megfelelően.
Eltolható és kihúzható palacktartó rács. Extra tárolóhely a palackoknak, a hűtő hasznos polcterületének csökkentése nélkül.
„Trió” háromrészes h™tÆ, a három rész egymástól független elektronikus hÆmérsékletszabályozásával. Mindhárom rész megÆrzi a beállított tárolási feltételeket, így az ízek és az illatok nem keverednek. A harmadik tárolótérben -14 ºC és 9 ºC között állítható a hőmérsékletet, így alkalmassá tehető bármilyen élelmiszer tárolására.
3 lehetőség áll rendelkezésre: FRISS ÉLELMISZEREK Hőmérséklet: 0 ºC. A következő termékekhez javasolt: Mindenféle húsok, halak és tenger gyümölcsei.
FAGYLALTOK Hőmérséklet: -14 ºC. Ez az ideális hőmérséklet ahhoz, hogy fogyasztáskor szilárdsági fokuk és textúrájuk a legmegfelelőbb legyen. A kellemetlen jégtörmelékek kialakulása elkerülhető a -14 ºC-os hőmérséklet betartásával. Így a fagylalt lágy és krémes marad.
KÉZI BEÁLLÍTÁS Választható hőmérséklet -14 ºC és 9 ºC között. Italok: Válassza ki a kívánt hőmérsékletet Ön: • Aki egészen hidegen kedveli, az akár a 2 ºC-ot is választhatja. • +7 ºC-os hőmérsékleten frissebbnek hatnak, tehát természetesen választhatja ezt is. Vágyai végre valóra válnak! Hízott libamáj. A friss májat 1 ºC és 3 ºC között tárolja. A „Mi cuit” (félig főtt) libamájat 1 ºC és 5 ºC között. Fogyasztás előtt hagyja 14 ºC-ra felmelegedni. Füstölt halak. 2 ºC és 4 ºC közötti hőmérsékleten tárolandók. Fogyasztás előtt hagyja 14 ºC-ra felmelegedni. Sajtok. A kemény kérgű sajtok 8 ºC és 12 ºC között tárolandók. A lágy kérgű sajtok és a kéksajtok 4 ºC és 8 ºC között. Gyümölcsök és zöldségek. A tök, az uborka, a burgonya, az avokádó, a banán, a mangó, az ananász, a grapefruit, a sárgadinnye, a padlizsán, a paprika, a citrom, a paradicsom és a görögdinnye 8 ºC és 14 ºC között őrzi meg frissességét. Cukrászsütemények, torták és pékáruk. Ha krémet vagy tejszínhabot tartalmaznak, 0 ºC és 4 ºC közötti tárolásuk javasolt. Fogyasztás előtt hagyja 14 ºC-ra felmelegedni.
Tájékoztató kijelző. A „Soft Touch” elektronikus kijelzőrendszer több nyelven is tud tájékoztatást adni a hűtő állapotáról, megkönnyítve így a felügyeletet. Mindhárom rész hőmérséklete és működésmódja egyszerűen beállítható. Ráadásul párhuzamosan mindhárom rész állapota egyenként bármikor leolvasható.
FFJ8845X
~ A középső rész igazán multifunkciós: hőmérséklete -14 ºC és 14 ºC között változtatható, így igény szerint használható hűtőként, fagyasztóként, 0 ºC-os egységként vagy éppen borhűtőként különböző típusú borokhoz ~ No Frost rendszer a hűtőben és a fagyasztóban ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ Nagyméretű, interaktív LCD-kijelző ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés és szuperfagyasztás (mindkettő automatikus kikapcsolással), vakációfunkció ~ Nyitott ajtóra figyelmeztető jelzés mindhárom résznél ~ Elcsúsztatható palacktartó rács ~ Vízszintes alumíniumfogantyú ~ BIOCARE antibakteriális tartó
2.011 x 598 x 610 mm.
HŰTŐGÉPEK
inox. 904010034 EAN-13: 8413880187860
ENERGIA
BIO FILTER
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
TRÓPUSI
INOX UJJLENYOMATMENTES
HŰTŐGÉPEK
nság újdo
2 m ~ „Trió” háromrészes h™tÆszekrény
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
87 ~
nság újdo
2 m ~magas „No Frost” rendszer™ kombinált h™tÆszekrények FFJ6925X inox. 904019663 EAN-13: 8413880188010
ENERGIA
~ Nagykapacitású fagyasztó 4 független kosárral ~ No Frost rendszer a hűtőben és a fagyasztóban ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ A rekeszek hőmérsékletének digitális kijelzése ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés és szuperfagyasztás (mindkettő automatikus kikapcsolással), vakációfunkció ~ Multi Fresh rekeszek ~ Elcsúsztatható palacktartó rács ~ Oldalsó ajtónyitó ~ Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó és a fagyasztóajtó esetén ~ Figyelmeztető és jelzőlámpa a hideglánc megszakadásának jelzésére a fagyasztóban ~ Automatikus ajtócsukódás ~ BIOCARE antibakteriális tartó
BIO FILTER
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
TRÓPUSI
BIOCARE
FC-772 NFX inox. 904010004 EAN-13: 8413880182940
ENERGIA
2.004 x 598 x 610 mm.
INOX UJJLENYOMATMENTES
~ A hűtő hasznos tere: 242 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 69 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 311 liter ~ No Frost rendszer a hűtőben és a fagyasztóban ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés ~ Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó esetén ~ Oldalsó alapkivitelben ~ BIOCARE antibakteriális tartó
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
TRÓPUSI
1.850 x 598 x 610 mm.
INOX UJJLENYOMATMENTES
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
88 ~
kombinált 3FC-48 LAMX inox. 904019048 EAN-13: 8413880161792
ENERGIA
~ A hűtő hasznos tere: 275 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 73 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 348 liter ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ A rekeszek hőmérsékletének digitális kijelzése ~ Egyenletes hűtés a mélyhűtőben és a fagyasztóban ~ Multi Fresh és Double Fresh rendszer ~ Edzett üvegpolcok ~ Palacktartó rács ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés, szuperfagyasztás automatikus kikapcsolással, vakáció funkció ~ Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó esetén ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
1.430 x 550 x 580 mm.
INOX UJJLENYOMATMENTES
kombinált, álló típusok egy szabályozórendszerrel FA3702 fehér 924010006 EAN-13: 8413880182384
FA3702X
1.860 x 598 x 610 mm.
HŰTŐGÉPEK
inox. 924010007 EAN-13: 8413880182391
~ A hűtő hasznos tere: 241 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 79 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 320 liter ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés, szuperfagyasztás automatikus kikapcsolással ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban ~ „Conserver” antibakteriális szűrő
ENERGIA
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
3FC-39 LAX inox. 904019002 EAN-13: 8413880161754
3FC-39 LA fehér 904018995 EAN-13: 8413880161747
ENERGIA
INOX UJJLENYOMATMENTES
~ A hűtő hasznos tere: 240 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 73 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 313 liter ~ Állítható hőmérsékletszabályzó ~ Egyenletes hűtés a mélyhűtőben ~ Edzett üvegpolcok ~ Szuper fagyasztás
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
1.850 x 598 x 600 mm.
INOX UJJLENYOMATMENTES
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
89 ~
nság újdo
kombinált, álló típusok egy szabályozórendszerrel FJ485X inox. 924010047 EAN-13: 8413880189000
FJ485 fehér 924010046 EAN-13: 8413880188997
~ A hűtő hasznos tere: 240 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 73 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 313 liter ~ Állítható hőmérsékletszabályzó ~ Egyenletes hűtés a mélyhűtőben ~ Edzett üvegpolcok ~ Szuper fagyasztás
1.850 x 598 x 600 mm.
~ A hűtő hasznos tere: 205 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 73 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 278 liter ~ Állítható hőmérsékletszabályzó ~ Egyenletes hűtés a mélyhűtőben ~ Edzett üvegpolcok ~ Szuper fagyasztás ~ „Conserver” antibakteriális szűrő
1.720 x 598 x 600 mm.
ENERGIA
3FC-37 LAX inox. 904018986 EAN-13: 8413880161730
ENERGIA
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
FA3602X inox. 924010005 EAN-13: 8413880182377
ENERGIA
~ A hűtő hasznos tere: 204 liter ~ A fagyasztó hasznos tere: 79 liter ~ A hűtő összes hasznos tere: 284 liter ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés, szuperfagyasztás automatikus kikapcsolással, vakáció funkció ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban ~ „Conserver” antibakteriális szűrő
ANTIBAKTERIÁLIS BEVONAT
BIOCARE
90 ~
INOX UJJLENYOMATMENTES
1.700 x 598 x 610 mm.
INOX UJJLENYOMATMENTES
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
91 ~
HŰTŐGÉPEK
1 ajtós h™tÆk, függÆleges elrendezés™ és asztali kivitel™ fagyasztók – nagyszer™ megoldások minden konyhai elrendezéshez
újdo
nság
1 ajtós h™tÆk FJ16542 fehér 924010024 EAN-13: 8413880187761
~ 4 csillagos fagyasztórekesz ~ Egyenletes hűtés a hűtőben ~ Nagy befogadóképességű zöldséges rekesz ~ Üvegpolcok ~ Nyitott ajtóra figyelmeztető jelzés a fagyasztónál ~ Fehér oldalsó fogantyú ~ „Side by Side” egymás melletti elrendezési lehetőség a ZJ1516 típusú fagyasztóval
1.630 x 595 x 615 mm.
~ „Cooler” ~ Egyenletes hűtés a hűtőben ~ Nagy befogadóképességű zöldséges rekesz ~ Üvegpolcok ~ Fehér oldalsó fogantyú ~ „Side by Side” egymás melletti elrendezési lehetőség a ZJ15526 típusú fagyasztóval
1.630 x 595 x 615 mm.
újdo
nság
ENERGIA
FJ16502 fehér 924010026 EAN-13: 8413880187785
ENERGIA
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
92 ~
nság újdo
fagyasztószekrények ZJ15516 fehér 928010012 EAN-13: 8413880187839
~ No Frost rendszer a fagyasztóban ~ Fagyasztó 4 független kosárral ~ Külső kezelőpanelről szabályozható hőmérséklet ~ Figyelmeztetés nyitott ajtó esetén ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban ~ Fehér oldalsó fogantyú ~ „Side by Side” egymás melletti elrendezési lehetőség az FJ16542 típusú hűtővel
1.630 x 595 x 615 mm.
~ Fagyasztó 4 független kosárral ~ Szuperfagyasztás funkció fényjelzéssel ~ Fehér oldalsó fogantyú ~ „Side by Side” egymás melletti elrendezési lehetőség az FJ16502 típusú hűtővel
1.630 x 595 x 615 mm.
újdo
nság
ENERGIA
ZJ1526 fehér 928010009 EAN-13: 8413880187693
ENERGIA
FFJ1574LX look inox 924010039 EAN-13: 8413880188300
~ 4 csillagos fagyasztórekesz ~ Üvegpolcok ~ Nagy befogadóképességű zöldséges rekesz ~ Oldalsó fogantyú ~ Változtatható ajtónyitási irány ~ Opcionálisan fedőlap alá is szerelhető
830/850 x 550 x 580 mm.
~ 4 csillagos fagyasztórekesz ~ Üvegpolcok ~ Nagy befogadóképességű zöldséges rekesz ~ Oldalsó fogantyú ~ Változtatható ajtónyitási irány ~ Opcionálisan fedőlap alá is szerelhető
830/850 x 550 x 580 mm.
HŰTŐGÉPEK
újdo
nság
asztali h™tÆk és fagyasztók
újdo
nság
ENERGIA
FFA1504 fehér 924012463 EAN-13: 8413880176451
ENERGIA
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
93 ~
VILÁGÚJDONSÁG! 60 cm széles beépíthetÆ h™tÆk A Fagor válaszol a vásárlók igényeire: új beépíthető modelljeink immár rendelkeznek a szabadonálló típusok minden kényelmével. És nem mellesleg az új 60 cm-es beépíthető hűtőkben sokkal több élelmiszernek jut hely. Mindez az Ön kényelme érdekében. Használja ki bátran! A lehető legkönnyebb beszerelés. Az élelmiszerek jobban rendszerezhetők.
60 cm.
Az akár 60 cm-es szélességnek hála mind a hűtőben, mind a fagyasztóban jobban eloszthatók a tárolt élelmiszerek. • A nagyméretű élelmiszerek (torták, halak stb.) sem okoznak gondot többé. • Ez a ma kapható legnagyobb befogadóképességű beépíthető kombinált hűtő, szóval tényleg óriási teret biztosít. Az új, 60 cm szélességű beépíthető hűtők 2 típusa közül választhat: „Nature” és „No Frost Total”.
A Fagor minden berendezéséhez mellékeli az azok beszereléséhez szükséges tartozékokat. És hogy a beszerelés még egyszerűbb legyen, a Fagor 2 sablont is mellékel beépíthető készülékéhez. Ezeket a befogadó bútor ajtajára helyezve pontosan megállapíthatóvá válik, hogy hova kell helyezni az ajtók összekötő elemeit.
Beszerelési rendszerek A beépíthető megoldásokban élenjáró Fagor két beszerelési rendszert is kínál készülékeihez. Mindkét megoldás gyors és kényelmes, a végeredmény pedig harmonikus illeszkedés a konyhával. „Ajtó az ajtóhoz”. Ez a fejlett beszerelési megoldás tartós és megbízható. A bútorajtó és a készülékajtó fixen rögzül, a bútorajtót közvetlenül a készülék ajtajára kell felszerelni.
~ Az „ajtó az ajtóhoz” megoldás előnyei A két egymáshoz erősített ajtó a Heavy Duty® speciális zsanérra támaszkodik, amely lehetővé teszi az alábbiakat: • A két ajtó együttes nyitását, amelynek révén elkerülhető a folytonos mozgás miatt idővel esetleg bekövetkező elállítódás. • Az ajtók akár 115º-os nyitását, ami lényegesen kényelmesebb hozzáférést biztosít a belső rekeszekhez.
Elcsúsztatható ajtók. Ennél a megoldásnál a konyhabútor és a hűtő ajtaja egymástól függetlenül mozog, mindegyik a saját zsanérján. Az elcsúszásukat egy (mindkét ajtóra felszerelendő) speciális vezető biztosítja.
• Az összeállítás nagyobb terhelhetőségét – a robusztus Heavy Duty® zsanér akár 96 kgot is kibír. • Esztétikusabb elrendezést: a levegő a talpazatnál áramlik ki és be, így nincs szükség külön szellőzőnyílás kialakítására.
A Fagor tényleg megkönnyíti a beszerelést HŰTŐGÉPEK
Minél egyszerűbb, annál kényelmesebb. Ezért új 60 cm széles beépíthető készülékeinket más termékeknél gyorsabban és egyszerűbben beszerelhetőkké tettük. Az eredmény: tökéletes illeszkedés, harmóniában a konyhabútor egészével.
~ 60 cm széles, beépíthető kombinált hűtők
A beszerelés menete Kövesse az alábbi lépéseket a legkényelmesebb beszerelés érdekében: 600
min .5 70
1_ A beépítéshez nem szükséges meglévő szekrény, elég a 60 cm-es beépítési hely.
2_ A 3 láb segítségével gyorsan és könnyedén növelhető a magasság akár 10 cm-ig.
4_ Nincs szükség szellőzőrácsra. 60 cm széles beépíthető készülékeinket úgy terveztük meg, hogy a levegő a berendezés és a talpazat között áramlik ki és be, így nincs szükség szellőzőrács beszerelésére a megfelelő működéshez. Mindez kevesebb szerelést és esztétikusabb végeredményt jelent.
3_ A bútorajtó közvetlenül a hűtőajtóra szerelendő, és ez az „ajtó az ajtóhoz” megoldás robusztus, megbízható és precíz eredményt szavatol.
2.027 x 598 x 570 mm.
600
570
598
min .5 70
1121
~ No Frost rendszer a hűtőben és a fagyasztóban ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ A rekeszek hőmérsékletének digitális kijelzése ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés, szuperfagyasztás automatikus kikapcsolással, vakáció funkció ~ Multi Fresh rekeszek ~ Elcsúsztatható palacktartó rács ~ Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó és a fagyasztóajtó esetén ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban ~ Antibakteriális tartó ~ Beszerelési rendszerek: „ajtó az ajtóhoz”
7 (zsanérok között)
0-100 100
27
100-200
772
904010055 EAN-13: 8413880188959
1927
FIM-6825
2027-2127
nság újdo
60 cm széles beépíthetÆ kombinált készülékek
1.877 x 598 x 570 mm.
600
570
598
min .5 70
1777
~ No Frost rendszer a hűtőben és a fagyasztóban ~ Egymástól független, elektronikusan szabályozható rekeszek ~ A rekeszek hőmérsékletének digitális kijelzése ~ Funkciók: hűtő gyorshűtés, szuperfagyasztás automatikus kikapcsolással, vakáció funkció ~ Elcsúsztatható palacktartó rács ~ Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó és a fagyasztóajtó esetén ~ Figyelmeztető fény- és hangjelzés a hideglánc megszakadásának jelzésésre a fagyasztóban ~ Antibakteriális tartó ~ Beszerelési rendszerek: „ajtó az ajtóhoz”
100-200
7 (entre bisagras)
0-100 100
27
772
904010057 EAN-13: 8413880188966
TRÓPUSI
971
FIM-6725
BIO FILTER
1877-1977
újdo
nság
ENERGIA
ENERGIA
BIO FILTER
TRÓPUSI
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
96 ~
HŰTŐGÉPEK
“BBoldogg tesz a nyugalom, lvezem a termszet rintst s az egszsges teleket – h™tÆgpem hozzjrul mindezekhez. A harmnia csodlatos varzsrl nem is beszlve.”” 97 ~
háromrészes és kombinált h™tÆszekrények HÁROMRÉSZES 2.011 mm.
NO FROST 2.010 mm.
ÁLLÓ TÍPUSOK
1.850 mm.
2.000 mm.
1.860 mm.
3FC-39 LAX 3FC-39 LA
1.850 mm.
FJ485X FJ485
1.720 mm.
1.700 mm.
3FC-37 LAX
FA3602X
FFJ8845X
FFJ6925X
FC-772 NFX
3FC-48 LAMX
FA3702X FA3702
Bruttó
194
221
243
281
245
246
246
210
209
Nettó
187
214
242
275
241
240
240
205
204
Bruttó
101
131
88
96
98
96
96
96
98
Nettó
68
95
69
73
79
73
73
73
79
Bruttó
45
ŰRTARTALOM Hűtő űrtartalma (liter) Fagyasztó űrtartalma (liter) Fagyasztó hasznos tere (liter) Teljes űrtartalom (liter)
Nettó
40
Bruttó
340
352
331
377
343
342
342
306
307
Nettó
295
309
311
348
320
313
313
278
284
•
•/-
-/
• •
•/-
•/-
•/-
•/-
•/-
j/m
j/m
j/m
j/m
j/m
j/m
j/m
j/m
j/m
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
• •
•
•
•
•
•
• •
•
•
Széles kémlelőablak
Műanyag
Üveg
Üveg
Üveg
Műanyag
• •
• •
•
•
•
•
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
•
-/ 2 szabályozó
Motorkompresszorok (1/1+Szabályozó)
-/
Alacsony hőmérsékletű zóna húsok számára Nyitási irány (j=jobb, b=bal, / m=megfordítható) Görgős alj
HŰTŐ SZOLGÁLTATÁSAI Bio Filter (szag és baktérium szűrő) Antibakteriális bevonat Biocare Double Fresh rendszer
No Frost
Üveg és fröccsöntött műanyag No Frost
No Frost
Belső világítás
• •
• •
• •
•
•
•
•
•
•
Polcok száma
2
2
3
2
2
2
3
2
2
Palacktartó polcok
• •
•
•
•
• •
•
•
•
• • 2
Zöldségtartó fiók
Üveg
Egyenletes hűtés
Üveg
Rejtett páramentesítő Olvadékvíz-elvezető a fagyasztóban
Palack kitámasztó Tojástartó
2
2
2
2
2
1
2
Polcok száma
3
3
3
3
3
4
3
3
3
Polcok anyaga
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
2
2
2
2
2
• •
•
•
•
Palacktartó rács Zöldségtartó fiókok
•
•
1 vezető
1 vezető
•
•
Alacsony hőmérsékletű zóna húsok számára (MultiFresh) Vízelvezetés
•
Cserélhető illesztők
FAGYASZTÓ SZOLGÁLTATÁSAI No Frost
•
•
•
•
•
•
4
3
3
3
3
3
3
3
2
1
1
1
1
1
1
1
• •
• •
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•/•/• • •
•/•
•/-
•
Fagyasztó elektronikus hőmérséklet-választója
•/• •/• • • •
• • •
Hűtőszekrény-hőmérséklet kijelzése (kijelző/LCD)
LCD
Kijelző
Fagyasztó-hőmérséklet kijelzése (kijelző/LCD)
LCD
Kijelző
• • • •
• • • •
Egyenletes hűtés
No Frost
No Frost
•
•
Zárt fiókok
3
Jégkockatartók
2
4 csillagos fagyasztórekesz
Független fagyasztópolc
Olvadékvíz-elvezető a fagyasztóban
•
Olvadékvíz-elvezető a fagyasztóban Cserélhető illesztők
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó esetén Figyelmeztető hangjelzés nyitott fagyasztóajtó esetén Fagyasztó hideglánc megszakadás hang- és fényriasztás Hűtő elektronikus hőmérséklet-választója
Gyorshűtő funkció a hűtőszekrényben (gomb + jelzőlámpa) Be-/kikapcsoló (gomb + jelzőlámpa) Szuper fagyasztás (gomb + jelzőlámpa) Vakáció funkció
•
•
Kijelző Kijelző
• •
• • • •
• •
• •
•
• •
• •
MŰSZAKI ADATOK Csillagok száma
4
4
4
4
4
4
4
4
4
Klimaosztály (1)
SN-T
SN-T
SN-T
SN-ST
SN-T
N-ST
T
N-ST
SN/T
Energiaosztály Áramfogyasztás (kWh / 24 óra) Éves áramfogyasztás (kWh / év)*
A+
A+
A
A
A+
A
A+
A
A+
0,822
0,82
1
0,96
0,7
0,92
0,77
0,88
0.66 241
300
300
365
350
256
336
281
321
Fagyasztási kapacitás (kg / 24 óra)
10
13
5
12
8
8
8
8
8
Független működés (óra)
13
10
10
14
14
14
14
14
14
Névleges teljesítmény (W) Tápfeszültség (V) Frekvencia (Hz)
100
87
160
105
105
105
102
105
105
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
50
50
50
50
50
50
50
50
50
R600A
R600A
R600A
R600A
R600A
R600A
R600A
R600A
R600A
42
42
42
42
42
42
42
42
42
Magasság
2011
2004
1850
2000
1860
1850
1850
1700
1700
Szélesség
598
598
598
598
598
598
598
598
598
Mélység
610
610
610
600
610
600
600
600
610
Gáz Zajszint [dB(A)]
MÉRETEK Méretek (mm)
(1) Klimaosztály SN-T: Környezeti hőmérséklet +10 ºC és + 43 ºC Klimaosztály SN-ST: Környezeti hőmérséklet +10 ºC és + 38 ºC Klimaosztály N-ST: Környezeti hőmérséklet +16 ºC és + 38 ºC Klimaosztály T: Környezeti hőmérséklet +16 ºC és + 45 ºC * A 24 órás szabvány teszteléssel kapott eredményeknek megfelelően. A tényleges energiafogyasztás a berendezés használati körülményeinek és elhelyezésének függvénye.
98 ~
h™tÆk kiegészítÆi
BIO FILTER 12 egység / doboz BIO FILTER
Kód. 993010246 EAN-13: 8413880152936
CONSERVER-FIL 12 egység / doboz Kód. 9993010282 EAN-13: 8413880156064
Jellemzők
Ez a tartozék elnyeli a penészgombákat, baktériumokat és a kellemetlen szagokat a hűtőtérben. Modellekhez: FFJ8845X, FFJ6925X, FIM-6825 és FIM-6725.
Ez a tartozék elnyeli a penészgombákat, baktériumokat éa a kellemetlen szagokat a hűtőtérben. Modellekhez: FA3702, FA3702X és 3FC-48LAMX.
HŰTŐGÉPEK
Modell, Kód. és EAN
99 ~
1 ajtós h™tÆk, függÆleges elrendezés™ és asztali kivitel™ fagyasztók 1 AJTÓS HŰTŐK
ASZTALI HŰTŐK ÉS FAGYASZTÓK
FAGYASZTÓSZEKRÉNYEK
SZÉLESSÉG 60 cm.
NO FROST
SZÉLESSÉG 55 cm. ZJ1526
FFJ1574LX
FFA1504
232 210
257 227
102 100 15 15 117 115
102 100 15 15 117 115
1 j/m
1 j/m
1 j/m
1 j/m
1 j/m
•
•
•
•
Üveg
Üveg
Üveg
Üveg
• • • •
• • • •
• •
• •
3
3
•
•
1 4 Üveg
1 5 Üveg
2 1 1 2 Üveg
2 1 1 2 Üveg
1
1
1
1
•
•
•
•
1
1
1
•
•
•
•
•
•
•
FJ16542
FJ16502
286 282 26 26 312 308
333 329
1 j/m
ZJ15516
ŰRTARTALOM Hűtő űrtartalma (liter) Fagyasztó űrtartalma (liter) Teljes űrtartalom (liter)
Bruttó Nettó Bruttó Nettó Bruttó Nettó
333 329
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Motorkompresszorok Nyitási irány (j=jobb, b=bal, / m=megfordítható) Side by Side forma hűtővel Görgős alj
HŰTŐ SZOLGÁLTATÁSAI Zöldségtartó fiók Egyenletes hűtés Rejtett páramentesítő Rendszeres időközönkénti automatikus leolvasztás Belső világítás Polcok száma Palacktartó polcok Tojástartó Polcok száma Polcok anyaga Palacktartó rács Zöldségtartó fiókok Multi Fresh rekeszek Cserélhető illesztők
FAGYASZTÓ SZOLGÁLTATÁSAI No Frost rendszer Lenyitható tetejű rekeszek Jégkockatartók 4 csillagos fagyasztórekesz Élelmiszer elosztó rekesz Olvadékvíz-elvezető a fagyasztóban
• 2
4
2
4
•
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Fagyasztó hideglánc megszakadás hang- és fényriasztás Elektronikus hőmérséklet-szabályozás Hűtőszekrény-hőmérséklet kijelzése (jelzőlámpa) Fagyasztó-hőmérséklet kijelzése (jelzőlámpa) Hűtőszekrény gyorshűtő funkcióval (gomb + jelzőlámpa) Be- és kikapcsolás
• • • •
•
• •
MŰSZAKI ADATOK Csillagok száma Klimaosztály (1) Energiaosztály Áramfogyasztás (kWh / 24 óra) Éves áramfogyasztás (kWh / év)* Fagyasztási kapacitás (kg / 24 óra) Független működés (óra) Névleges teljesítmény (W) Tápfeszültség (V) Frekvencia (Hz) Zajszint [dB(A)]
4 N-ST A+ 0,679 248 2 21 80 220 / 240 50 36
90 220 / 240 50 36
1630 595 615
1630 595 615
SN-T A+ 0,386 141
4 SN-ST A 0,81 297 21 23 145 220 / 240 50
4 SN/T A+ 0,72 264 26 50 100 220 / 240 50
4 N A++ 0,33 120 2 6 70 220 / 240 50 39
4 N A+ 0,46 168 2 6 70 220 / 240 50 39
1630 595 615
1630 595 615
830/850 550 580
830/850 550 580
MÉRETEK Méretek (mm)
Magasság Szélesség Mélység
(1) Klimaosztály N-ST: Környezeti hőmérséklet +16 ºC és + 38 ºC Klimaosztály SN-T: Környezeti hőmérséklet +10 ºC és + 43 ºC Klimaosztály SN-ST: Környezeti hőmérséklet +10 ºC és + 38 ºC Klimaosztály N: Környezeti hőmérséklet +16 ºC és + 32 ºC * A 24 órás szabvány teszteléssel kapott eredményeknek megfelelően. A tényleges energiafogyasztás a berendezés használati körülményeinek és elhelyezésének függvénye.
tartozékok Side by Side egységhez Modell, Kód. és EAN
KIT-1200 (fehér) Kód. 993270001 EAN-13 : 8413880192383
100 ~
Jellemzők
„Unión KIT” beszerelési készlet 1 ajtós hűtők es fagyasztószekrényekez (1,63 m magasság). Fehér.
beépíthetÆ KOMBINÁLT NO FROST SZÉLESSÉG 60 cm
FIM-6825
FIM-6725
ŰRTARTALOM Hűtő űrtartalma (liter) Fagyasztó űrtartalma (liter) Teljes űrtartalom (liter)
Bruttó
226
194
Nettó
219
186
Bruttó
101
101
Nettó
68
68
Bruttó
327
295
Nettó
287
254
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Motorkompresszorok (1+ Szabályozó) Nyitási irány (j=jobb, b=bal, / m=megfordítható)
•
•
j/m
j/m
HŰTŐ SZOLGÁLTATÁSAI
•
•
Zöldségtartó fiók
Üveg és fröccsöntött műanyag
Üveg és fröccsöntött műanyag
Egyenletes hűtés
No Frost
No Frost
• •
• •
Bio Filter (szag és baktérium szűrő)
Olvadékvíz-elvezető a fagyasztóban Belső világítás Polcok száma
2
1
Palacktartó polcok
•
•
Tojástartó
2
2
Polcok száma
3
2
Polcok anyaga
Üveg
Üveg
Palacktartó rács Zöldségtartó fiókok Alacsony hőmérsékletű zóna húsok számára (MultiFresh) Cserélhető illesztők
•
•
1 vezető
1 vezető
• •
•
No Frost
No Frost
FAGYASZTÓ SZOLGÁLTATÁSAI Egyenletes hűtés Zárt fiókok
3
3
Független fagyasztópolc
•
•
Jégkockatartók
2
2
4 csillagos fagyasztórekesz
• •
• •
Hangjelzés
Hangjelzés
• • •
• • •
Hűtőszekrény-hőmérséklet kijelzése
Kijelző
Kijelző
Fagyasztó-hőmérséklet kijelzése
Kijelző
Kijelző
• • • •
• • • •
Cserélhető illesztők Figyelmeztető hangjelzés nyitott hűtőajtó esetén Fagyasztó hideglánc megszakadás hang- és fényriasztás Hűtő elektronikus hőmérséklet-választója Fagyasztó elektronikus hőmérséklet-választója
Gyorshűtő funkció a hűtőszekrényben (gomb + jelzőlámpa) Be- és kikapcsolás Szuper fagyasztás (gomb + jelzőlámpa) Vakáció funkció
HŰTŐGÉPEK
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS
MŰSZAKI ADATOK Csillagok száma
4
4
Klimaosztály (1)
SN-T
SN-T
Energiaosztály
A+
A+
Áramfogyasztás (kWh / 24 óra)
0,76
0,72
Éves áramfogyasztás (kWh / év)*
275
263
Fagyasztási kapacitás (kg / 24 óra)
13
13
Független működés (óra)
17
17
Névleges teljesítmény (W)
92
91
Tápfeszültség (V)
220-240
220-240
Frekvencia (Hz)
50
50
Zajszint [dB(A)]
45
45
Magasság
2027
1877
Szélesség
598
598
Mélység
570
570
MÉRETEK Méretek (mm)
(1) Klimaosztály SN-T: Környezeti hőmérséklet +10 ºC és + 43 ºC * A 24 órás szabvány teszteléssel kapott eredményeknek megfelelően. A tényleges energiafogyasztás a berendezés használati körülményeinek és elhelyezésének függvénye.
101 ~
Mosogatógépek
b “A legjob ket e p é g ó t a mosog . k u j l á n í k k, a s o k é r a Tak és k e s e d n cse k” e Æ l é m í tk e z e y n r ö k
MOSOGATÓGÉPEK
A leghatékonyabb és a legcsendesebb a piacon Működés közben alig hallható, zajszintje mindössze 39 dBA. más mosogatógépek
39 130 dBA 85 dBA 50 dBA 45 dBA 39 dBA
dBA
ZAJSZINT
FelelÆsségteljes fogyasztás
~ makulátlan tisztaság
optimális tisztítás az edények és a mosogatógép számára
A legtakarékosabb vízfogyasztó a piacon.
exk
luz
ív
Mindössze 9 liter vízzel makulátlanul tisztává varázsolhatók az edények. Ez a fenntartható fogyasztás.
Cyclone mosogatószer-adagoló. A piac leghatékonyabb mosogatási eljárását úgy biztosítjuk, hogy a Cyclone mosogatószer-adagoló segítségével a víznyomást 80%-kal növeljük. Így a tisztítás a lehető legerőteljesebb. Aqualisis.
exk
luz
A Fagor egyedülálló programja tökéletesen tisztán tartja a mosogatógép belsejét. A szokásos mosogatószert vagy speciális szert alkalmazva a program megakadályozza az ételmaradék lerakódását, és meghosszabbítja a mosogatógép élettartamát.
ív
60 perces OptiA program.
exk
liter A leghatékonyabb a piacon. luz
A Fagor exkluzív programja. Mosogatásban és szárításban is maximális hatékonyságot nyújt (AA) kb. 60 perc alatt, teljesen megtöltött mosogatógéppel.
ív
Takarékos és környezetkímélő. 0,85 kWh-s energiafogyasztásával a legjobb teljesítményt nyújtja.
ENERGIA
MOSOGATÓGÉPEK
Tisztítás és fertÆtlenítés takarékosan ~ élelmiszer-biztonság
~ felelősségteljes fogyasztás
a leghigiénikusabb hely az edények számára
a környezet meghálálja a takarékosságot
Higienizáló program.
Automata program.
A 70 ºC-os mosogatás és a 75 ºC-os öblítés tökéletesen higiénikus edényekkel járul hozzá az étkezés felhőtlen élvezetéhez.
A mosogatógép beállítja az optimális hőmérsékletet, időtartamot és vízmennyiséget minden egyes mosogatásnál. Tökéletes tisztaság maximális takarékosság mellett.
Tökéletes szárítás.
Duó Zóna kétzónás rendszer.
Kíméli az edényeket és a kezelőt is. Az ajtó nyitásakor nem kell tartani a hirtelen hő- és gőzkiáramlástól, így a konyhabútor sem károsodik.
Igény szerint a kosarak egymástól függetlenül is használhatók. Fejlett változó fogyasztás. A legjobb módszer a piacon a víz- és az áramfogyasztás szabályozására. A fogyasztást az edénymennyiségtől függően változtatja, amely a minimálisan behelyezhető egyetlen terítéktől a teljes töltetig terjedhet.
Hydroforming technológia. A Fagor mosogatógépek egy darabból kialakított mosogatótere masszívabb, fényesebb, és belseje még tisztább hatást kelt.
Előmosó program.
Ökoszenzor.
Mindössze 3 liter vízzel megakadályozza a szagképződést és a szennyeződés lerakódását a végleges mosogatásra váró edényeken.
Figyeli a víz szennyezettségének mértékét. A még tiszta vizet újra felhasználja, így akár 25% vizet is megtakaríthat, nem is beszélve az időről és az energiáról.
úspora Harmadik mosogatószeradagoló. A harmadik mosogatószeradagoló teljes tisztítást garantál. A nagyobb nyomású, jobban eloszló vízsugár minden szennyeződést eltávolít.
MOSOGATÓGÉPEK
~ könnyen és gyorsan
megkönnyítjük a napját nap mint nap 15 perces expressz program.
EXPRESSZ 15 PERC
A piac leggyorsabb programja, amellyel a kedvenc edények rekordidő alatt újra használatba vehetők. exk
luz
ív
Rövidített időtartam. Bármelyik program időtartama 30%-kal csökkenthető az optimális higiénia és fertőtlenítés megtartása mellett.
IDŐMEGTAKARÍTÁS
Kettéosztható evőeszköztartó. Maximális sokoldalúság minden igény kielégítésére. A Fagor kettéosztható evőeszköztartójával az evőeszközök tetszőleges módon helyezhetők el.
Érintéses vezérlés. A Fagor mosogatógépeinek érintőgombos kezelőfelülete könnyen kezelhető és tisztítható.
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
Pehelykönnyű kosár, kihajtható tartóelemek. Minden igényhez hozzáigazíthatók. A kosár magassága igény szerint állítható, még megtöltve is, a tartóelemek pedig könnyen kihajthatók. Maximális kényelem.
A tisztaság harmóniája: a szépség a részletekben rejlik A Fagor mosogatógépek különleges formatervezése maximálisan megkönnyíti az edények betöltését és kivételét. Gondosan kialakított ergonómia az edények kényelmes, biztonságos kezeléséhez.
FelsÆ kosár exk
luz
ív
A Fagor exkluzív rendszere. A mosogatószer-tartó rekesz felülre került, így kényelmesebben, ergonomikusabban érhető el.
Csúszásgátló rendszer. A csúszásgátló gumifelületnek köszönhetően a törékeny edények is tökéletes biztonságban tudhatók.
exk
luz
ív
Maximális befogadóképesség és ergonómia. A felső kosarat úgy alakították ki, hogy a piaci átlagnál 20%-kal több poharat tudjon befogadni. Különleges, piramisszerű kiképzésének és a kihajtható tartóelemek formatervezésének köszönhetően kényelmesebb az edények behelyezése. Sattelite evőeszköztartó. A betöltésnél nagyobb rugalmasságot enged meg, mivel felülre is lehet evőeszközöket tenni.
Alsó kosár Csúsztatható evőeszköztartó. A sínen könnyedén csúsztatva minden alkalommal oda húzható, ahol a legkényelmesebb.
Biztonságos kirakodás. A Fagor különleges rendszerében egy ütköző garantálja, hogy a kirakodás teljesen biztonságos legyen, a legbiztonságosabb a piacon. exk
luz
ív
MOSOGATÓGÉPEK
Felső rekesz a mosogatószer számára.
60 cm széles ~ elektronikus szabadonálló mosogatógépek ES30X inox ujjlenyomatmentes 926010594 EAN-13: 8413880178844
ES30 fehér 926010585 EAN-13: 8413880178837
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
ES28 fehér 926010567 EAN-13: 8413880178813
ES28X inox ujjlenyomatmentes 926010576 EAN-13: 8413880178820
ENERGIA
~ Zajszint: 39 dB(A) ~ Vízfogyasztás: 9 liter ~ Áramfogyasztás: 0,94 kWh ~ Befogadóképesség (terítékek száma): 13 ~ ESPACE kosarak ~ 9 mosogatóprogram ~ Maxi kijelző: - mutatja a hátralévő időt, tájékoztat a só és az öblítő mennyiségéről ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Aqua Stop biztonság ~ Érintéses vezérlés ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás SZUPER CSENDES
Fedőlap nélkül 820 x 600 x 600 mm Fedőlappal 850 x 600 x 600 mm
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
~ Zajszint: 42 db(A) ~ Vízfogyasztás: 10 liter ~ Áramfogyasztás: 0,94 kWh ~ Befogadóképesség (terítékek száma): 13 ~ ESPACE kosarak ~ 8 mosogatóprogram ~ Digitális kijelző: - mutatja a hátralévő időt ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Aqua Stop biztonság ~ Érintéses vezérlés ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
Fedőlap nélkül 820 x 600 x 600 mm Fedőlappal 850 x 600 x 600 mm
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
ES26X inox ujjlenyomatmentest 926010002 EAN-13: 8413880189307
ES26 fehér 926010001 EAN-13: 8413880189291
ENERGIA
SZUPER CSENDES
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
~ Zajszint: 45 dB(A) ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Áramfogyasztás: 0,85 kWh ~ Befogadóképesség (terítékek száma): 13 ~ ESPACE kosarak ~ 7 mosogatóprogram ~ Maxi kijelző: - mutatja a hátralévő időt ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Aqua Stop biztonság ~ Érintéses vezérlés ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
Fedőlap nélkül 820 x 600 x 600 mm Fedőlappal 850 x 600 x 600 mm
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
1LF-017 S fehér 926012923 EAN-13: 8413880148922
1LF-017 SX inox ujjlenyomatmentes 926012914 EAN-13: 8413880148939
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
110 ~
SZUPER CSENDES
~ Zajszint: 48 dB(A) ~ 7 mosogatóprogram. 75 ºC-os hygienizer program ~ Maxi kijelző: - legfeljebb 24 órás késleltetés - mutatja a hátralévő időt ~ Fejlett változó fogyasztás plus ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár lehajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Aqua Stop biztonság ~ Kombinált mosogatószerek ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás SZUPER CSENDES
IDŐMEGTAKARÍTÁS
HYGIENIZER PROGRAM
Fedőlap nélkül 820 x 595 x 570 mm Fedőlappal 850 x 595 x 600 mm
2LF-013 SX inox ujjlenyomatmentes 906013129 EAN-13: 8413880163741
2LF-013 S fehér 906013110 EAN-13: 8413880163734
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
LJF-0310 fehér 926110183 EAN-13: 8413880170541
~ Zajszint: 50 dB(A) ~ 5 mosogatóprogram. 75 ºC-os hygienizer program ~ Digitális kijelző: - maximum 19 órás késleltetés - hátralévő idő ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 13 liter ~ Aqua Stop biztonság ~ Kombinált mosogatószerek ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
Fedőlap nélkül 820 x 595 x 570 mm Fedőlappal 850 x 595 x 600 mm
IDŐMEGTAKARÍTÁS
~ Zajszint: 52 dB(A) ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Vízfogyasztás: 16 liter ~ 5 mosogatóprogram ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel
Fedőlap nélkül 830 x 600 x 580 mm
~ Zajszint: 56 dB(A) ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Vízfogyasztás: 16 liter ~ 4 mosogatóprogram ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel
Fedőlap nélkül 830 x 600 x 580 mm
Fedőlappal 850 x 600 x 580 mm
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
fehér 926110129 EAN-13: 8413880167008
Fedőlappal 850 x 600 x 580 mm
MOSOGATÓGÉPEK
LJF-0210
ENERGIA
MOSÁS
111 ~
45 cm széles ~ elektronikus szabadonálló mosogatógépek 2LF-456 X inox ujjlenyomatmentes 926010558 EAN-13: 8413880173955
2LF-456 fehér 926010549 EAN-13: 8413880173948
ENERGIA
~ Zajszint: 52 dB(A) ~ 7 mosogatóprogram ~ Digitális kijelző: - tájékoztat a só és az öblítő mennyiségéről, a választott programról, a legfeljebb 24 órás késleltetésről és a hátralévő időről ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Alsó kosár lehajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 14 liter ~ Rozsdamentes, négyszeres öntisztító szűrő ~ Aqua Stop biztonság ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
Fedőlap nélkül 820 x 450 x 540 mm Fedőlappal 850 x 450 x 580 mm
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
2LF-454 fehér 926010530 EAN-13: 8413880173924
2LF-454 X inox ujjlenyomatmentes 926010521 EAN-13: 8413880173931
9 TERÍTÉK
~ Zajszint: 52 dB(A) ~ 5 mosogatóprogram ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Alsó kosár lehajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 14 liter ~ Sómennyiséget és öblítőmennyiséget jelző lámpa ~ Rozsdamentes, négyszeres öntisztító szűrő ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes felület ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
112 ~
9 TERÍTÉK
Fedőlap nélkül 820 x 450 x 540 mm Fedőlappal 850 x 450 x 580 mm
113 ~
MOSOGATÓGÉPEK
A beépíthetÆ mosogatógépek bármilyen konyhai környezethez alkalmazkodnak A Fagor beépíthető mosogatógépeit a legegyszerűbb beszerelni.
Lehetővé teszi a mosogatógép tökéletes rögzítését a munkaasztal felső lapjához vagy az oldalsó konyhabútorokhoz.
A Fagor választékában szereplő valamennyi beépíthető mosogatógép kívánság szerinti magasságban szerelhető fel, ahol a legergonomikusabban, legkényelmesebben használható.
exk
luz
ív
Kiegészítő tolóajtó felszereléséhez DVK01J és DVK02J. A legrugalmasabb beépítési mód a piacon. DVK01J, kizárólag az ES30 IT modellhez. A DVK02J kizárólag az LF-083IT, 1LF-073IT, 2LF-065IT a LF-063IT modellhez. Legfeljebb 760 mm-es ajtó és 90 mm-es talpazat felszerelését teszi lehetővé
exk
Érintéses vezérlés. Finom érintéssel működtethető, az avantgárd esztétikáját követő érintőszenzoros kezelőgombok.
Maximális ergonómia. A berendezés hátsó lábai elölről állíthatók be.
luz
ív
Két irányban mozgó mosogatószer-adagoló. A nagyobb tisztítási hatékonyság és az optimális eredmények érdekében a 45 cm-es beépíthető mosogatógépek mosogatószer-adagolója az elülső és a hátulsó rész között mozog.
MOSOGATÓGÉPEK
Az ajtó nyitása mindig lágy, fokozatos, és a panel súlyának megfelelően szabályozható.
Beépítés tetszőleges magasságban.
Elölről állítható hátsó lábak.
Kettős rögzítés.
Szabályozható ajtónyitás.
60 cm széles ~ elektronikus teljesen beépíthetÆ mosogatógépek
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
Toronyba vagy konyhapult alá is beépíthetÆ in. 600 m
~ Zajszint: 39 dB(A) ~ Vízfogyasztás: 9 liter ~ Áramfogyasztás: 0,94 kWh ~ Befogadóképesség (terítékek száma): 13 ~ ESPACE kosarak ~ 7 mosogatóprogram ~ Digitális kijelző: - mutatja a hátralévő időt ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Aqua Stop biztonság ~ Érintéses vezérlés ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
560
550 min .
642 a 730 max.
926010601 EAN-13: 8413880179735
820 a 890
ES30 IT
16-2 4
113 50 FONTOS!
SZUPER CSENDES
LF-083 IT 906013290 EAN-13: 8413880171906
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
A kifolyónak a mosogatógép aljánál legalább 250 mm-rel magasabban kell lennie.
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
Különállóan vagy konyhapult alá is beépíthetÆ ~ Zajszint: 45 dB(A) ~ 8 mosogatóprogram. 75 ºC-os hygienizer program ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Eco Sensor ~ Aqua Stop biztonság ~ Touch Control ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
Toronyba vagy konyhapult alá is beépíthető
Min. magasság Szennyvízelvezető: 250 mm.
60
600 823
A kezelőpanel részletes képe.
580
545
93
160
906013281 EAN-13: 8413880171890
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
ÉRINTÉSES VEZÉRLÉS
595
Különállóan vagy konyhapult alá is beépíthetÆ ~ Zajszint: 45 dB(A) ~ 8 mosogatóprogram. 75 ºC-os hygienizer program ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Eco Sensor ~ Aqua Stop biztonság ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
715
1LF-073 IT
HYGIENIZER PROGRAM
820
SZUPER CSENDES
A kezelőpanel részletes képe.
595
FONTOS! A kifolyónak a mosogatógép aljánál legalább 250 mm-rel magasabban kell lennie.
600 600 545
HYGIENIZER PROGRAM
820–890
SZUPER CSENDES
A kezelőpanel részletes képe.
170
906013263 EAN-13: 8413880171876
ENERGIA
MOSÁS
Különállóan vagy konyhapult alá is beépíthetÆ ~ Zajszint: 47 dB(A) ~ 6 mosogatóprogram ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Aqua Stop biztonság ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
SZÁRÍTÁS
A kezelőpanel részletes képe. 116 ~
SZUPER CSENDES
595 645–715
2LF-065 IT
100–170
170
. máx 595 115
20
ENERGIA
FONTOS!
Különállóan vagy konyhapult alá is beépíthetÆ ~ Zajszint: 52 dB(A) ~ 6 mosogatóprogram ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Fix alsó kosár ~ Vízfogyasztás: 13 liter ~ 1/2 töltet felső kosár ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
A kifolyónak a mosogatógép aljánál legalább 250 mm-rel magasabban kell lennie. Min. magasság Szennyvízelvezető: 250 mm.
60
600
580
545
93
160 820
906013101 EAN-13: 8413880162409
823
LF-063 IT
Esztétikus-talapzat inox-ban. 595
600
MOSÁS
600
820–890
645–715
545
SZÁRÍTÁS
170
SZUPER CSENDES
A kezelőpanel részletes képe.
100–170
170
max. 595
595
60 cm széles ~ elektronikus beépíthetÆ mosogatógépek 2LF-019 IX inox ujjlenyomatmentes 906112496 EAN-13: 8413880173429
115
20
~ Zajszint: 45 dB(A) ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes kezelőszerv ~ Vízfogyasztás: 14 liter ~ 7 mosogatóprogram ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Digitális kijelző: - tájékoztat a választott programról, a legfeljebb 19 órás késleltetésről és a hátralévő idő kijelzése ~ Aqua Stop biztonság
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
SZUPER CSENDES
IDŐMEGTAKARÍTÁS
Szabályozható 110
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
~ Zajszint: 46 dB(A) ~ 7 mosogatóprogram ~ Digitális kijelző: - tájékoztat a választott programról, a legfeljebb 19 órás késleltetésről és a hátralévő idő kijelzése ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Antracitszürke kosarak ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Aqua Stop biztonság ~ Kombinált mosogatószerek ~ Rozsdamentes, ujjlenyomatmentes kezelőszerv ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás SZUPER CSENDES
IDŐMEGTAKARÍTÁS
90 170 100–170 115
20
600
600
570
170 60
fektete 906013030 EAN-13: 8413880149073
ENERGIA
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
~ Zajszint: 48 dB(A) ~ 7 mosogatóprogram. 75 ºC-os hygienizer program ~ Maxi-Kijelző: - a legfeljebb 24 órás késleltetés és a hátralévő idő kijelzése ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Eco Sensor ~ Aqua Stop biztonság ~ Kombinált mosogatószerek ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás SZUPER CSENDES
IDŐMEGTAKARÍTÁS
50 .5 ax m
1LF-015 IN
595
HYGIENIZER PROGRAM
117 ~
MOSOGATÓGÉPEK
inox ujjlenyomatmentes 906013236 EAN-13: 8413880171845
820–890
2LF-017 IX
490–600
0–15
60 cm széles ~ elektronikus beépíthetÆ mosogatógépek inox 906012754 EAN-13: 8413880171838
600
~ Zajszint: 50 dB(A) ~ 5 mosogatóprogram ~ Beprogramozható 3,6 vagy 9 órás késleltetés ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Duó Zóna ~ Szuperkönnyű felső kosár ~ Alsó kosár kihajtható tartóelemekkel ~ Vízfogyasztás: 11 liter ~ Aqua Stop biztonság ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
600
570
820–890
2LF-013 IX
170 60
50 .5 ax m
Szabályozható
595
110 490–600
0–15
ENERGIA 90
MOSÁS 170
SZÁRÍTÁS
SZUPER CSENDES
100–170 115
20
45 cm széles ~ elektronikus teljesen beépíthetÆ mosogatógépek 1LF-455 IT 926010512 EAN-13: 8413880154855
ENERGIA
~ Zajszint: 46 dB(A) ~ 10 mosogatóprogram ~ Digitális kijelző: - tájékoztat a választott programról, a hátralévő időről és a legfeljebb 9 órás késleltetésről ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Vízfogyasztás: 13 liter ~ Kétirányú alsó elosztó ~ Aqua Stop biztonság ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
600 450
550
820–870
MOSÁS
SZÁRÍTÁS
160 SZUPER CSENDES
A kezelőpanel részletes képe.
10 TERÍTÉK
60
445
90
926010497 EAN-13: 8413880154831
~ Zajszint: 48 dB(A) ~ 5 mosogatóprogram ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Vízfogyasztás: 13 liter ~ Kétirányú alsó elosztó ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
650–720
1LF-453 IT
160
. max 448
ENERGIA
90 MOSÁS
20
SZÁRÍTÁS
SZUPER CSENDES
A kezelőpanel részletes képe.
10 TERÍTÉK
45 cm széles ~ elektronikus beépíthetÆ mosogatógépek
570
120
ENERGIA
52 MOSÁS
SZÁRÍTÁS
118 ~
SZUPER CSENDES
10 TERÍTÉK
448
115÷145
570 min. 450
720 max. 818÷868
~ Zajszint: 52 dB(A) ~ 4 mosogatóprogram ~ Fejlett változó fogyasztás ~ Állítható magasságú felső kosár ~ Vízfogyasztás: 14 liter ~ Kétirányú alsó elosztó ~ Beprogramozható késleltetés ~ Hideg- és melegvíz-csatlakozás
575-605
inox 926110094 EAN-13: 8413880155746
820 min.
1LF-453 IX
60 cm széles szabadon álló mosogatógépek SZABADONÁLLÓK ELEKTRONIKUS LCD
Szín
Fehér Rozsdamentes acél, ujjlenyomatmentes felület
ELEKTRONIKUS
ES30 ES30X
ES28 ES28X
ES26 ES26X
• •
• •
Touch 13
Touch 13
Touch 13
• • • •
• • • •
• • • •
•
•
•
•
•
1LF-017 S 1LF-017 SX
2LF-013 S 2LF-013 SX
• •
• •
LJF-0310
LJF-0210
•
•
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Elektronikus vezérlés Kapacitás: terítékek száma Ökoszenzor Melegvíz-hálózatra csatlakoztatható Elektronikus regeneráció Fejlett változó fogyasztás Harmadik mosogatószer-adagoló Harmadik vízpermetező Cyclone mosogatószer-adagoló
•
•
•
•
12
12
12
12
• • •
•
•
• • • • •
• • • • •
• • • •
5 4
4 3
• • • Plus
•
•
PROGRAMOZÁS Előmosogatás Normál (65ºC) Intenzív (70ºC) Gazdaságos (50-55ºC) Gyors (55ºC) 15 perces expressz (40ºC) Automatikus (55-65ºC) 60 perces OptiA program (60ºC) Hygienizer (75ºC) Vegyes (50-55ºC) Kímélő (45ºC) Doble Intenzív (70ºC) Cyclone (70ºC) Aqualisis (70ºC) Mosogatóprogramok száma összesen Hőmérséklet-fokozatok száma
55º
•
•
55º
•
•
• •
• • • • •
45º
45º
45º
• •
• •
• •
40º
40º
• •
• •
9 6 + Aut.
8 5 + Aut.
7 5 + Aut.
7 5 + Aut.
5 4
LED
LED
LED
LED
LED
•
OPCIÓK Kombinált mosogatószerek Duó Zóna Időtartam-csökkentés Beprogramozható késleltetés 1/2 töltet
1-24 o.
1-12 o.
1-12 o.
• •
•
1-24 o.
1-19 o.
•
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Programot jelző lámpa Hátralevő idő kijelzése Sómennyiséget jelző lámpa Öblítőadagolást jelző lámpa Program végének jelzése Be- és kikapcsológomb Indítógomb
Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző
Kijelző Kijelző LED LED
Kijelző Kijelző LED LED
Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző
Kijelző LED LED
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
Metálszürke
Metálszürke
Metálszürke
Antracitszürke
Fehér
•
•
• Szuperkönnyű 4 felső
Jelzőfény Jelzőfény
Jelzőfény Jelzőfény
•
•
KOSARAK
Felső kosár
Alsó kosár
Teleszkópos vezetősínek Állítható magasságú Kihajtható csészetartók Lehajtható evőeszközök Pohártartók Espace kosár Kihajtható tartók Kettéosztható evőeszköztartójával Többpozíciós evőeszköztartó
Szuperkönnyű 4 felső
Szuperkönnyű 4 felső
Szuperkönnyű 4 felső
Szuperkönnyű 4 felső
•
•
2 felső
2 felső
2 felső
2 felső
2 felső
• •
• •
• •
•
•
•
• •
• •
• •
• •
• • • • • •
• • • • • •
• • • • • •
• • • • •
• • • • •
• •
• •
•
•
A-10% A A 39
A-10% A A 42
A-20% A A 45
A-10% A A 48
A-10% A A 50
A A A 52
A A B 56
220-240 / 50 2.000-2.300 10 9 0,94 205 1.980 207
220-240 / 50 2.000-2.300 10 10 0,94 195 2.200 207
220-240 / 50 2.000-2.150 10 11 0,85 195 2.420 187
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 13 0,94 170 2.860 207
220-240 / 50 2.000 10 16 1,05 150 3.520 231
220-240 / 50 2.000 10 16 1,05 150 3.520 231
max. 20 mm 820 600 600 850 600 600
max. 20 mm 820 600 600 850 600 600
max. 20 mm 820 600 600 850 600 600
max. 30 mm 820 595 570 850 595 600
max. 30 mm 820 595 570 850 595 600
max. 10 mm 830 600 580 850 600 580
max. 10 mm 830 600 580 850 600 580
MOSOGATÓGÉPEK
Szín
BIZTONSÁG Funkciók blokkolásához Vízstop Túlfolyásgátló Vízellenőrzés Vízvisszaáramlás elleni védelem Túlmelegedés elleni védelem
FOGYASZTÁSI ADATOK Energiaosztály Mosási hatékonyság Szárítási hatékonyság Zajszint [dB(A)]
MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Összteljesítmény (W) Áramerősség (A) Víz (liter) Fogyasztás / ciklus* Áram (kWh) Időtartam (perc) Becsült éves fogyasztás* Víz (liter) (220 mosogatás) Áram (kWh)
MÉRETEK Állítható magasságú lábak Méretek fedőlap nélkül (mm) Méretek fedőlappal (mm)
Magasság Szélesség Mélység Magasság Szélesség Mélység
(*) „A” besorolás (nagyobb hatékonyság) – „G” besorolás (kisebb hatékonyság). (**) A fogyasztás mérése az EN-50242 szabvány szerint történt. A tényleges fogyasztás az egyes berendezések üzemeltetési körülményeitől függ.
119 ~
60 cm széles beépíthetÆ mosogatógépek ELEKTRONIKUS TELJESEN BEÉPÍTHETŐ ES30 IT
Kezelőpanel színe
Fehér Rozsdamentes acél, ujjlenyomatmentes felület Fekete
LF-083 IT
1LF-073 IT
KEZELŐSZERVIG
2LF-065 IT
LF-063 IT
2LF-019 IX
2LF-017 IX
•
•
1LF-015 IN
• •
2LF-013 IX
•
•
•
•
Touch 13
Touch 12
•
•
•
•
•
•
•
12
12
12
12
12
12
12
• • •
• • •
• •
•
• • •
• •
• • •
Plus
Plus
Plus
Plus
Plus
Plus
•
•
•
•
•
•
•
•
•
• • • • •
• • • • •
• • • • • •
•
• •
•
•
•
•
7 4 + Aut.
7 6 + Aut.
8 6 + Aut.
6 4
6 4
7 5
7 5
7 5 + Aut.
5 4
LED
LED
• •
• •
•
LED
LED
LED
LED
• •
• •
• •
•
1-9 o.
1-9 o.
1-24 o.
3, 6, 9 o.
•
•
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Elektronikus vezérlés Kapacitás: terítékek száma Ökoszenzor Melegvíz-hálózatra csatlakoztatható Elektronikus regeneráció Fejlett változó fogyasztás Harmadik mosogatószer-adagoló Harmadik vízpermetező Cyclone mosogatószer-adagoló
• • • • •
•
•
• • • •
PROGRAMOZÁS Előmosogatás Normál (65ºC) Intenzív (70ºC) Gazdaságos (50-55ºC) Gyors (55ºC) 15 perces expressz (40ºC) Automatikus (55-65ºC) 60 perces OptiA program (60ºC) Hygienizer (75ºC) Vegyes (50-55ºC) Cyclone (70ºC) Aqualisis (70ºC) Mosogatóprogramok száma összesen Hőmérséklet-fokozatok száma
• • 45º
• • • •
• • • • •
• • • • •
• • • •
• • • • •
• • • • •
•
OPCIÓK Kombinált mosogatószerek Duó Zóna Időtartam-csökkentés Beprogramozható késleltetés
• • 1-12 o.
1-24 o.
•
•
Kijelző LED LED
Maxi kijelző LED LED
• • • Metálszürke
1-19 o.
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Mosogatási szakaszok jelző lámpa Programot jelző lámpa Hátralevő idő kijelzése Sómennyiséget jelző lámpa Öblítőadagolást jelző lámpa Program végének jelzése Be- és kikapcsológomb Indítógomb
•
•
Kijelző Jelzőfény Jelzőfény
Jelzőfény Jelzőfény
Jelzőfény Jelzőfény
• •
• •
• •
Antracitszürke
Antracitszürke
• •
•
•
Kijelző Jelzőfény Jelzőfény
Kijelző Jelzőfény Jelzőfény
Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző Maxi kijelző
• •
• • •
• • •
• • •
• • •
Fehér
Fehér
Antracitszürke
Antracitszürke
Fehér
Fehér
•
• •
•
•
•
Jelzőfény Jelzőfény
KOSARAK Szín
Felső kosár
Alsó kosár
Teleszkópos vezetősínek Állítható magasságú Kihajtható csészetartók Lehajtható evőeszközök Pohártartók Espace kosár Kihajtható tartók Kettéosztható evőeszköztartójával Többpozíciós evőeszköztartó
4 felső
•
•
•
•
•
•
2 felső
• •
2 felső
2 felső
2 felső
2 felső
2 felső
2 felső
• •
• •
• •
Rögzített
• • • • • •
• • • • •
• • • • •
A-10% A A 39
A-10% A A 45
220-240 / 50 2.000-2.300 10 9 0,94 205 1.980 207 max. 70 mm 818 596 547
• • •
Szuperkönnyű Szuperkönnyű 4 felső 4 felső
•
Szuperkönnyű 4 felső
4 felső
Szuperkönnyű Szuperkönnyű Szuperkönnyű 4 felső 4 felső 4 felső
•
• •
• •
• •
• •
• • • • •
• • • •
• • • • •
• • • • •
• • • • •
• • • • •
A-10% A A 45
A-10% A A 47
A-10% A A 52
A-10% A A 45
A-10% A A 46
A-10% A A 48
A-10% A A 50
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
220-240 / 50 2.170 10 11 0,94 140 2.420 207
max. 70 mm 820 595 545
max. 70 mm 820 595 545
max. 70 mm 820 595 545
max. 70 mm 820 595 545
max. 70 mm 820 595 570
max. 70 mm 820 595 570
max. 70 mm 820 595 570
max. 70 mm 820 595 570
BIZTONSÁG Funkciók blokkolásához Vízstop Túlfolyásgátló Vízellenőrzés Vízvisszaáramlás elleni védelem Túlmelegedés elleni védelem
FOGYASZTÁSI ADATOK Energiaosztály Mosási hatékonyság Szárítási hatékonyság Zajszint [dB(A)]
MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Összteljesítmény (W) Áramerősség (A) Víz (liter) Fogyasztás / ciklus* Áram (kWh) Időtartam (perc) Becsült éves fogyasztás* Víz (liter) (220 mosogatás) Áram (kWh)
MÉRETEK Állítható magasságú lábak Méretek fedőlap nélkül (mm)
Magasság Szélesség Mélység
(*) „A” besorolás (nagyobb hatékonyság) – „G” besorolás (kisebb hatékonyság). (**) A fogyasztás mérése az EN-50242 szabvány szerint történt. A tényleges fogyasztás az egyes berendezések üzemeltetési körülményeitől függ.
120 ~
45 cm széles szabadonálló mosogatógépek SZABADONÁLLÓ 2LF-456 2LF-456 X
2LF-454 2LF-454 X
• •
•
Kapacitás: terítékek száma
9
9
Melegvíz-hálózatra csatlakoztatható
•
• • • • • •
Öblítés (45ºC)
• • • • • • •
Mosogatóprogramok száma összesen
7
5
Hőmérséklet-fokozatok száma
4
3
Szín
Fehér Rozsdamentes acél, ujjlenyomatmentes felület
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK
PROGRAMOZÁS Előmosogatás Normál (65ºC) Gyors (65ºC) Intenzív (70ºC) Gazdaságos (50ºC) Üveg (45ºC)
OPCIÓK Beprogramozható késleltetés
1-24 o.
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS
•
Hátralevő idő kijelzése
• •
• • • • • •
Antracitszürke
Antracitszürke
•
•
Sómennyiséget jelző lámpa
Kijelző
Öblítőadagolást jelző lámpa
Kijelző
•
Be- és jelző lámpa Hangjelzés a program befejeződésekor Be- és kikapcsológomb Hőmérséklet-fokozatok száma
Kijelző
KOSARAK Szín Felső kosár Alsó kosár
Állítható magasságú Kihajtható csészetartók Kihajtható tartók
4 felső
•
•
• • • •
•
BIZTONSÁG Túlfolyásgátló Vízstop Vízvisszaáramlás elleni védelem Túlmelegedés elleni védelem
• •
FOGYASZTÁSI ADATOK Energiaosztály
A
A
Mosási hatékonyság
A
A
Szárítási hatékonyság
A
A
Zajszint [dB(A)]
52
52
220-240 / 60
220-240 / 60
1.930
1.930
8,4
8,4
Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Összteljesítmény (W) Áramerősség (A) Fogyasztás / ciklus*
Víz (liter)
14
14
Áram (kWh)
0,9
0,9
Időtartam (perc) Becsült éves fogyasztás* (220 mosogatás)
150
150
Víz (liter)
3.080
3.080
Áram (kWh)
193,6
193,6
MOSOGATÓGÉPEK
MŰSZAKI ADATOK
MÉRETEK Állítható magasságú lábak, max. 25 mm Magasság Méretek fedőlap nélkül (mm)
Méretek fedőlappal (mm)
•
•
820
820
Szélesség
450
450
Mélység
540
540
Magasság
850
850
Szélesség
450
450
Mélység
580
580
(*) „A” besorolás (nagyobb hatékonyság) – „G” besorolás (kisebb hatékonyság).. (**) A fogyasztás mérése az EN-50242 szabvány szerint történt. A tényleges fogyasztás az egyes berendezések üzemeltetési körülményeitől függ.
121 ~
45 cm széles beépíthetÆ mosogatógépek ELEKTRONIKUS TELJESEN BEÉPÍTHETŐ
Kezelőpanel színe
1LF-455 IT
1LF-453 IT
•
•
KEZELŐSZERVIG 1LF-453 IX
Fehér Fekete
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Elektronikus vezérlés
•
•
•
Kapacitás: terítékek száma
10
10
10
Két irányban mozgó mosogatószer-adagoló
• • • •
• • • •
• • • •
• •
55º
•
•
Szuper Intenzív (65ºC)
• • • • • • • • • •
Mosogatóprogramok száma összesen
10
5
4
Hőmérséklet-fokozatok száma
5
4
3
Melegvíz-hálózatra csatlakoztatható Fejlett változó fogyasztás Harmadik vízpermetező
PROGRAMOZÁS Előmosogatás Normál (65ºC) Mindennapi (65ºC) Intenzív (70ºC) Gazdaságos (50-55ºC) Gyors (55ºC) Vegyes (50-55ºC) Kímélő (45ºC) Öblítés (65ºC)
•
• •
OPCIÓK Beprogramozható késleltetés
Kijelző
Kijelző
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Programot jelző lámpa
Led
Hátralevő idő kijelzése
Kijelző
Led Kijelző
Sómennyiséget jelző lámpa
Jelzőfény
Jelzőfény
Jelzőfény
Öblítőadagolást jelző lámpa
Jelzőfény
Kémlelőablak
Jelzőfény
• •
• •
• • •
Fehér
Fehér
• •
•
•
Rögzített
Rögzített
• • • • •
• • • •
• • • • •
Program végének jelzése Be- és kikapcsológomb Indítógomb
KOSARAK Szín Felső kosár
Állítható magasságú
Alsó kosár
Kihajtható tartók
BIZTONSÁG Vízstop Túlfolyásgátló Vízellenőrzés Vízvisszaáramlás elleni védelem Túlmelegedés elleni védelem
FOGYASZTÁSI ADATOK Energiaosztály
A
A
A
Mosási hatékonyság
A
A
A
Szárítási hatékonyság
A
A
A
Zajszint [dB(A)]
46
48
52
220-230 / 50
220-230 / 50
220-230 / 50
1.900
1.900
1.900
10
10
10
13
13
14
1,01
1,01
1,01
MŰSZAKI ADATOK Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz) Összteljesítmény (W) Áramerősség (A) Víz (liter) Fogyasztás / ciklus*
Áram (kWh) Időtartam (perc)
Becsült éves fogyasztás* (220 mosogatás)
Víz (liter) Áram (kWh)
175
175
95
2.860
2.860
3.080
222
222
222 max. 70 mm
MÉRETEK Állítható magasságú lábak Méretek fedőlap nélkül (mm)
max. 70 mm
max. 70 mm
Magasság
818
818
818
Szélesség
448
448
448
Mélység
545
545
568
(*) „A” besorolás (nagyobb hatékonyság) – „G” besorolás (kisebb hatékonyság). (**) A fogyasztás mérése az EN-50242 szabvány szerint történt. A tényleges fogyasztás az egyes berendezések üzemeltetési körülményeitől függ.
122 ~
mosogatógép-kiegészítÆk Modell, Kód a EAN
ITX ajtó
655
Kód. 999010038 EAN-13: 8413880095653
6 db kiegészítő 10 mm-es reglettával (Magasság max. szabályozhatósága: 60 mm) LF-083 IT, 1LF-073 IT és 2LF-065 IT mosogatókhoz.
595
nság
Kód. 996990038 EAN-13: 8413880180687
DVK02J Kód. 996990001 EAN-13: 8413880190563
Kiegészítő tolóajtó felszereléséhez A kiegészítővel legfeljebb 760 mm-es ajtó és 90 mm-es talpazat szerelhető fel. Kizárólag az ES30 IT modellhez.
Kiegészítő tolóajtó felszereléséhez A kiegészítővel legfeljebb 760 mm-es ajtó és 90 mm-es talpazat szerelhető fel. Kizárólag az LF-083IT, 1LF-073IT, 2LF-065IT és LF-063IT modellekhez.
MOSOGATÓGÉPEK
DVK01J
újdo
INOX UJJLENYOMATMENTES
Jellemzők
123 ~
Mosógépek Szárítógépek
b, b e s e m y l “A se k h u r t l megkm e” rm
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Harmónia a mosásban, az Ön kényelméért Ergonómikus kialakítás a biztonság és a kényelem jegyében.
Harmónikus mozdulatokra tervezve A mosógépek kialakításának köszönhetően kényelmesen lehet betölteni, majd kivenni a ruhát.
• nyitás a padlótól 73 cm-re 34 cm. 73 cm.
• 34 cm-es átmérőjű betöltőnyílás • megdöntött kivitelű dob Mindez az Ön kényelme érdekében.
Nyitás a kezelőpanelről. Nem kell hajolgatni az ajtó kinyitásához – elég egy gombnyomás a kezelőpanelen. A mosógépek kibővített interaktív LCD kijelzője még több információ leolvasását teszi lehetővé.
Újfajta kialakítású dob. Több, kisebb nyílás van rajta, ezért kíméletesebb a ruhához.
~ kényelem
Harmónikus légkör az EFFISILENT mosógépeivel. 50 %-al csendesebb az átlagos piaci versenytársaknál.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
beköszöntött a zajtalan mosás korszaka
Érezze magát jobban a ruháiban A Fagor mosógépek kímélő kényeztetése nyomán ruhái frissek és lágyak lesznek. ~ gyorsaság, biztonság és rugalmasság
az Ön saját ritmusában A Fagor mosógépei más mosógépeknél 57%-kal gyorsabbak. A Fagor kínálja a legjobb megoldásokat a betöltött ruhamennyiséghez illeszkedő mosásra.
15 perc kg
30 perc kg
50 perc kg
~ változó fogyasztás
takarékosságot segítÆ mosógép
AAA besorolás. Kategóriájukban a legjobbak. A Fagor mosógépei a legjobb minősítést nyerték el az energiafelhasználás, a mosási hatékonyság és a centrifugálási hatékonyság terén.
ENERGIA
MOSÁS
CENTRIFUGÁLÁS
8 kg-os ruhatöltet A Fagor mosógépek nagy kapacitása révén ritkábban kell nagymosáshoz fogni. Emellett a mosógép mindig a betöltött ruha mennyiségéhez igazítja víz- és áramfogyasztását.
kg
MOSÁS
Felelősségteljes fogyasztás. Az „A-10%“ típusú Fagor mosógépek az egyéb „A“ energiaosztályú mosógépeknél 10%-kal kevesebb áramot fogyasztanak, így 10%-kal csökkentik a széndioxidkibocsátást is.
~ lágy és kímélő mosás
minden ruhadarabhoz a legmegfelelÆbb megoldás Különleges programok. Speciális programok elégítik ki a különböző igényeket: paplanok, függönyök, vegyes ruhák, folttisztítás vagy éppen antibakteriális mosás.
Bőre hálás lesz az extra öblítésért. Az extra öblítés a mosószer még nagyobb részét távolítja el a ruhákból, így azok nem csupán tiszták, de mosószermaradékoktól mentesek is lesznek.
Vasaláskönnyítés. Csökkenteni szeretné a vasalásra fordított időt? Használja a praktikus vasaláskönnyítő funkciót.
Hideg vizes mosás. Mosás akár 50 perc alatt! A Fagor hidegmosási programjai 1 óránál rövidebb mosási időt is lehetővé tesznek, így alacsony fogyasztás mellett érhet el kitűnő eredményeket.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Baby Touch.
elektronikus mosógépek 8 kg. F-5814
8 kg.
fehér 905014638 EAN-13: 8413880162980
~ 1.400 fordulat/perc ~ Turbo-Time Plus ~ 15 és 30 perces gyorsprogramok ~ Hideg mosás 50 perc alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a program végének időpontjáról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott programról; a kiválasztott funkciókról; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - óra; nyelv; intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.400 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló ~ Ajtó azonnali nyitása
ENERGIA
MOSÁS
CENTRIFUGÁLÁS kg
8 KG 50 PERC ALATT
850 x 590 x 590 mm.
KÜLÖNLEGES PROGRAMOK
újdo
nság
8 kg.
F-4814 fehér 905014718 EAN-13: 8413880152745
ENERGIA
MOSÁS
850 x 590 x 590 mm.
~ 1.400 fordulat/perc ~ Turbo-Time Plus ~ 15 és 30 perces gyorsprogramok ~ Hideg mosás 50 perc alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott funkciókról; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.400 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló ~ Ajtó azonnali nyitása
CENTRIFUGÁLÁS kg
8 KG 50 PERC ALATT
KÜLÖNLEGES PROGRAMOK
F-4812 X
8 kg.
inox 905014709 EAN-13: 8413880152738
~ 1.200 fordulat/perc ~ Turbo-Time Plus ~ 15 és 30 perces gyorsprogramok ~ Hideg mosás 50 perc alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott funkciókról; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.200 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló ~ Ajtó azonnali nyitása
F-4812 fehér 905014692 EAN-13: 8413880152721
ENERGIA
MOSÁS kg
8 KG 50 PERC ALATT
850 x 590 x 590 mm.
KÜLÖNLEGES PROGRAMOK
újdo
nság
8 kg.
F-2814 fehér 905014629 EAN-13: 8413880162973
ENERGIA
850 x 590 x 590 mm.
~ 1.400 fordulat/perc ~ Turbo-Time Plus ~ 15 és 30 perces gyorsprogramok ~ Hideg mosás 50 perc alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott funkciókról; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.400 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló
MOSÁS
CENTRIFUGÁLÁS kg
8 KG 50 PERC ALATT
KÜLÖNLEGES PROGRAMOK
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
130 ~
elektronikus mosógépek 6 kg. 3F-2614 X
6 kg.
inox 905014291 EAN-13: 8413880148311
~ 1.400 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.400 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló
850 x 590 x 550 mm.
ENERGIA
MOSÁS kg
6 KG 1 ÓRA ALATT
3F-2612
6 kg.
fehér 905014264 EAN-13: 8413880148281
~ 1.200 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0-tól 1.200 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló
3F-2612 X inox 905014807 EAN-13: 8413880171319
850 x 590 x 550 mm.
ENERGIA
MOSÁS kg
6 KG 1 ÓRA ALATT
elektronikus mosógépek 5 kg. 3F-211
5 kg.
fehér 905013149 EAN-13: 8413880141831
~ 1.100 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; késleltetett indítás (24 óra); a program időtartamáról és a hátralévő időről; a kiválasztott fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés; vasaláskönnyítés; 0 - 1.100 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló
850 x 590 x 590 mm.
ENERGIA
kg
5 KG 1 ÓRA ALATT
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
MOSÁS
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
131 ~
beépíthetÆ elektronikus mosógépek 7 és 6 kg. F-3712 IT
7 kg.
fehér 905014889 EAN-13: 8413880171395
~ 1.200 fordulat/perc ~ Turbo-Time Plus ~ Hideg mosás 50 perc alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; valamint a kiválasztott funkciókról és fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés és vasaláskönnyítés; 0-tól 1.200 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló 600
ENERGIA
MOSÁS
7 KG 50 PERC ALATT
596
715 818
kg
820
575
3F-3610 IT
6 kg.
fehér 905013194 EAN-13: 8413880141879
~ 1.000 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD kijelzős tájékoztatás: - a mosás folyamatáról; a maximum 24 órás késleltetett mosásról; a program időtartamáról és a hátralévő időről; valamint a kiválasztott funkciókról és fordulatszámról ~ Üzemmód kiválasztása: - intenzív mosás; extra öblítés és vasaláskönnyítés; 0-tól 1.000 fordulat/perces centrifugálás és gyűrődésgátló
ENERGIA
MOSÁS kg
132 ~
6 KG 1 ÓRA ALATT
170
55 51 0
-170 100
590
133 ~
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Akár 50%-os mosószermegtakarítás a „Dose-e” automatikus adagolás alkalmazásával ~ kényelmes használat
Kevesebb fáradtság, kevesebb víz, kevesebb mosószer Évente akár 12 000 forintot is megtakaríthat. Azért, mert a mosógép automatikusan a kiválasztott programnak és a mosási töltetnek megfelelő mennyiségű mosószert adagolja.
3 hónapig el is feledkezhet róla*. A mosószer-adagoló mosásonkénti feltöltése már a múlté. A mosószertartály befogadóképessége 4,5 liter. *Folyékony mosószer-koncentrátum esetén, a mosószergyártók által átlagosan ajánlott, mosási ciklusonkénti 75 ml-es adagolást, évente 200 mosási ciklust és egy 4 tagú családot véve példának.
Környezetkímélő megoldások. A hasonló mosógépekhez képest 12 literrel kevesebb vizet fogyaszt mosási ciklusonként – mindez kimagasló mosási teljesítmény mellett.
Szintjelző az előlapon. Jelzi a tartály feltöltöttségének szintjét.
Hatásosság és hatékonyság.
ENERGIA
MOSÁS
A lehető legjobb elbírálások a mosási minőség és az energiafogyasztás terén, mert a fontos dolgokban nem szabad engedni.
Top Stop
Corola Open System.
A mosás végén a dob ajtaja mindig felül áll meg.
Az ajtó egyetlen gombnyomásra fokozatosan, nagyon finoman nyílik ki.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Top Stop rendszer.
Sportruházatának megóvásáról a Nature felültöltÆs mosógépek gondoskodnak ~ a Nature család különleges programjai
MegÆrzik sportruházata vízálló, légáteresztÆ, hÆszigetelÆ és rugalmas tulajdonságait Vízálló ruházat kezelése. Vízálló ruhái a mosás során megőrzik vízálló tulajdonságukat. A mosószertartóban van egy rekesz, amely a ruhák impregnálására szolgáló folyadék hozzáadására szolgál. Ez a kezelés a mosási folyamat részeként zajlik. Program technikai ruházathoz. Külön kímélő mosási program vízálló és lélegző anyagokhoz.
Program polár anyagokhoz. Az ilyen anyagok mosására kifejlesztett program gondoskodik még puhábbá és szivacsosabbá tételükről.
Hatásosság és hatékonyság. A Fagor Nature mosógépek technikai- és sportruházat mosására tervezett programjainak hatékonyságát a Francia Textil- és Vízálló Ruházat Intézet (IFTH) is ellenőrizte.
A Nature mosógépek bizonyítottan kímélik a sztreccs, polár és GORE-TEX anyagú ruhákat, és megőrzik a vízálló anyagok vízállóságát.
ENERGIA
MOSÁS
A lehető legjobb elbírálások a mosási minőség és az energiafogyasztás terén, mert a fontos dolgokban nem szabad engedni.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Hatásosság és hatékonyság.
felültöltÆs elektronikus mosógépek 7 kg. FET-3127
7 kg.
fehér 925111111 EAN-13: 8413880173825
~ 1.200 fordulat/perc ~ Corola Open System ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Tájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzése ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Centrifugálás 0 és 1.200 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, extra öblítés, vasaláskönnyítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA Top Stop
MOSÁS SYSTEM
SYSTEM
felültöltÆs elektronikus mosógépek 6 kg. FET-3106D
6 kg.
fehér 925110015 EAN-13: 8413880183817
~ 1.000 fordulat/perc ~ Automatikus mosószer-adagolás ~ Corola Open System ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Tájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzése ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Nyomógombok: - indítás-leállítás, extra öblítés, automatikus adagolás (e-adagolás), szennyezettségi szint kiválasztása
ENERGIA
850 x 400 x 600 mm.
Top Stop
MOSÁS SYSTEM
FET-3106N
6 kg.
fehér 925110016 EAN-13: 8413880183824
~ 1.000 fordulat/perc ~ Különleges programok: polár, technikai ruházat és cipők ~ Corola Open System ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ LTájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzése ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Centrifugálás 0 és 1.000 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - indítás-leállítás, előmosás, extra öblítés, vízhatlanítás
ENERGIA
850 x 400 x 600 mm.
Top Stop
MOSÁS SYSTEM
SYSTEM
FET-3126
6 kg.
fehér 925111040 EAN-13: 8413880172880
~ 1.200 fordulat/perc ~ Corola Open System ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Tájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzése ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Centrifugálás 0 és 1.200 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Mosási szakaszait jelző lámpa ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
ENERGIA
850 x 400 x 600 mm.
Top Stop
MOSÁS SYSTEM
138 ~
SYSTEM
SYSTEM
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
FET-3106
6 kg.
fehér 925111031 EAN-13: 8413880172873
~ 1.000 fordulat/perc ~ Corola Open System ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Tájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzés ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Centrifugálás 0 és 1.000 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA Top Stop
MOSÁS SYSTEM
SYSTEM
FET-2086
6 kg.
fehér 925111022 EAN-13: 8413880172866
~ 800 fordulat/perc ~ Hidegmosás ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Választókapcsolós beállítás: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - centrifugálás 0 és 800 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA
MOSÁS
FLT-612
6 kg.
fehér 925111095 EAN-13: 8413880172958
~ 1.200 fordulat/perc ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Választókapcsolós beállítás: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - centrifugálás 100 és 1.200 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA
MOSÁS
Top Stop
SYSTEM
6 kg.
fehér 925111077 EAN-13: 8413880172934
~ 1.000 fordulat/perc ~ A dob hozzáférhető pozícióban áll meg (Top Stop) ~ Hidegmosás ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Választókapcsolós beállítás: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - centrifugálás 100 és 1.000 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
FLT-610
ENERGIA
MOSÁS
Top Stop
SYSTEM
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
139 ~
felültöltÆs elektronikus mosógépek 5,5 kg. 1FET-313W
5,5 kg.
fehér 925110728 EAN-13: 8413880153841
~ 1.300 fordulat/perc ~ Hidegmosás ~ Tájékoztatás LCD-kijelzőn: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - hátralévő idő kijelzés ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Választókapcsolós beállítás: - centrifugálás 100 és 1.300 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA
MOSÁS
1FET-211W
5,5 kg.
fehér 925110693 EAN-13: 8413880153810
~ 1.100 fordulat/perc ~ Hidegmosás ~ Egykapcsolós program- és hőmérsékletválasztó ~ Választókapcsolós beállítás: - a mosás maximum 19 órás késleltetéséről - centrifugálás 100 és 1.100 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Mosás szakaszait jelző lámpa ~ Nyomógombok: - előmosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
850 x 400 x 600 mm.
ENERGIA
MOSÁS
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
140 ~
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
141 ~
Mosó-szárító gép A tökéletes párosítás Maximális teljesítmény egy betöltéssel – kevesebb hely és kevesebb idő.
Kisebb helyen, rövidebb idő alatt.
MOSÁS kg
SZÁRÍTÁS kg
Két háztartási gép egyben. Optimális hatékonyság kisebb helyigénnyel. 4 kg ruhát moshat ki és száríthat meg a mosási és a szárítási ciklust összekapcsolva.
Mosási hatékonyság és energiatakarékosság.
MOSÁS
14 mosási program áll készen ruhái kímélő mosására és a környezet megóvására.
ENERGIA
Kímélő gondoskodás. Új mosó-szárító gépünk külön szárítási programot kínál a kényes és a normál ruhatöltetekhez egyaránt.
elektronikus mosó-szárítógép FS-3612
6 kg.
fehér 905013112 EAN-13: 8413880141794
~ 1.200 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD-kijelző: - folyamatosan tájékoztat a mosás és a szárítás folyamatáról, az akár 24 órára beprogramozható késleltetésről, a program hátralévő idejéről és a kiválasztott funkciókról ~ Centrifugálás 0 és 1.200 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Szárítási idő beállítása gombbal ~ Választható funkciók: intenzív mosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
MOSÁS kg
850 x 590 x 550 mm.
4 KG SZÁRÍTÁS
beépíthetÆ elektronikus mosó-szárítógép ~ 1.200 fordulat/perc ~ Hidegmosás 1 óra alatt ~ Interaktív LCD-kijelző - folyamatosan tájékoztat a mosás és a szárítás folyamatáról, az akár 24 órára beprogramozható késleltetésről, a program hátralévő idejéről és a kiválasztott funkciókról ~ Centrifugálás 0 és 1.200 közötti percenkénti fordulatszámon, gyűrődésmentesítés ~ Szárítási idő beállítása gombbal ~ Választható funkciók: intenzív mosás, vasaláskönnyítés, extra öblítés
600 575
596
715 818
6 kg.
905015058 EAN-13: 8413880178417
820
FS-3612IT
170
55 51 0
kg
590
4 KG SZÁRÍTÁS
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
MOSÁS
-170 100
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
143 ~
Szárítógép ~ kényeztetÆ meleg
Megfordító rendszer. A dob változó irányú forgása kevésbé gyűri a ruhát, így könnyebb lesz a vasalás.
Beprogramozható késleltetés. A szárítási program kezdetének időpontja megválasztható. Akár 24 órával is késleltetheti a program indítását.
Lehetőség van egy elöltöltős mosogéppel mosó-szárító torony kialakítására.
szárítógép 8 kg. nság újdo
8 kg. Kondenzációs
2SF-80CB fehér 936010008 EAN-13: 8413880189925
850 x 600 x 600 mm.
~ REVERSING-rendszer ~ Rozsdamentes acél üst ~ Nagyméretű ajtó, 180º-os ajtónyitás ~ Szárítási idő kiválasztó gomb ~ 3, 6 és 9 óra késleltetés programválasztója ~ Világító kijelzők: - gyűrődésmentesítés, teli kondenzációs tartály, szűrőtisztítás ~ Nyomógombok: - indítás-leállítás, újrakezdés-szüneteltetés, gyűrődésmentesítés, késleltetés programozása, textíliatípus kiválasztása
ENERGIA
szárítógép 6 kg. SFE-60 C
6 kg. Kondenzációs
fehér 936110146 EAN-13: 8413880164328
~ REVERSING-rendszer ~ 180º-os ajtónyitás ~ Szárítási idő kiválasztó gomb ~ Világító kijelzők: - dobtelítettség-jelző ~ Nyomógombok: - programindítás (Start), kényes és pamut ruha
850 x 595 x 590 mm.
ENERGIA
6 kg. Evakuációs
fehér 936110137 EAN-13: 8413880164311
~ REVERSING-rendszer ~ 180º-os ajtónyitás ~ Szárítási idő kiválasztó gomb. ~ Nyomógombok: - programindítás (Start), kényes és pamut ruha
850 x 595 x 540 mm.
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
SFE-60 T
ENERGIA
Méretek: Magasság x Szélesség x Mélység
145 ~
elöltöltÆs elektronikus mosógépek SZABADONÁLLÓ MOSÓGÉPEK
BEÉPÍTHETŐ MOSÓGÉPEK
8 Kg
6 Kg
F-5814
F-4814
F-4812 X F-4812
F-2814
3F-2614 X
3F-2612 X 3F-2612
5 Kg
7 Kg
6 Kg
3F-211
F-3712 IT
3F-3610 IT
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1400
1400
1200
1400
1400
1200
1100
1200
1000
Mosási kapacitás (kg)
8
8
8
8
6
6
5
7
6
Könnyen hozzáférhető szűrő
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Mosószer-vételezések száma
3
3
3
3
3
3
3
3
3
Csökkentett idejű programok (Turbo Time Plus)
• • • • •
• • • • •
• • •
•
•
•
•
•
•
34
34
34
34
32
32
•
•
•
•
• • •
• •
• •
• •
• •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • • • • • • •
• • • • • • • •
• • • • • • • •
• • • • • • • •
16
16
16
Befejezési idő
24 óra
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • •
Maximális centrifugálási sebesség (fordulat/perc)
Azonnali ajtónyitási rendszer ABS rendszer (egyensúly-ellenőrzés) Effi Silent (szupercsendes) 180º-os ajtónyitás A betöltőnyílás nagysága (cm)
Döntött kivitelű dob (könnyen hozzáférhető)
•
• •
•
•
• •
•
32
30
30
• •
• •
• •
• •
• • • • • •
• • • • • •
• • • • • •
• • • • • •
• • • • • •
16
16
16
16
16
16
24 óra
24 óra
24 óra
24 óra
24 óra
24 óra.
24 óra
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• • • • • • • • •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
A
A
A
A
PROGRAMOZÁS Programválasztó gomb Interaktív LCD-kijelző Elektronikus időmérő Erős, előmosással
Pamut Programok
Kímélő Kézi mosás (gyapjú) 30 perces gyorsmosás Hidegmosás Gyors: 4 kg 30 perc alatt Gyors: 2 kg 15 perc alatt Antibakteriális program
Különleges programok
Folttisztítás Paplan Függöny Vegyes
Programok száma
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Beprogramozható késleltetés Be- és kikapcsolás Bekapcsolás / szünet Intenzív Gombok / Funkciók
Extra öblítés (Baby Touch) Vasaláskönnyítés Centrifugálás és gyűrődésmentesítés beállítása Vezérlésblokkolás
Kijelzők
Hátralevő idő Mosási szakaszok
BIZTONSÁG Aquablock Túlfolyásgátlás Habzásszabályozás
MŰSZAKI ADATOK
Energiaügyi tanúsítvány
Energiaosztály
A
A
A
A
A
A
A
Az „A” energiaosztálynál is 10%-kal magasabb energiahatékonyság
•
•
•
•
•
•
•
Mosási hatékonyság
A
A
A
A
A
A
A
Centrifugálási hatékonyság Mosás energiafogyasztása (kWh)*
Éves fogyasztás**
•
A
A
B
A
B
B
C
B
C
1,36
1,36
1,36
1,36
1,02
1,02
0,85
1,33
1,02
Mosás vízfogyasztása (l)*
59
59
59
59
49
49
46
54
49
Mosás energiafelhasználása (kWh)
272
272
272
272
204
204
170
266
204
11.800
11.800
11.800
11.800
9.800
9.800
9.200
10.800
9.800
Mosás ideje 60 ºC-on (perc)
140
140
140
140
130
130
130
110
130
Maradék nedvességtartalom (%)
44
44
52
44
52
52
62
52
62
Teljes névleges teljesítmény (W)
2.200
2.200
2.200
2.200
2.200
2.200
2.200
2.200
2.200
Mosás vízfelhasználása (l)
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
Frekvencia (Hz)
50
50
50
50
50
50
50
50
50
Áramerősség (A)
10
10
10
10
10
10
10
10
10
Tápfeszültség (V)
MÉRETEK Méretek (mm)
Magasság
850
850
850
850
850
850
850
820***
820***
Szélesség
590
590
590
590
590
590
590
590
590
Mélység
590
590
590
590
550
550
550
550
550
(*) A fogyasztást 60 ºC-on, az EN-60456-os szabvány szerint mérték. (**) 4 fős család esetén az átlagos éves fogyasztás, 200 pamutmosási ciklust és 60 ºC-os hőmérsékletet alapul véve. (***) Munkalap nélküli magasság.
146 ~
felültöltÆs elektronikus mosógépek 7 Kg
6 Kg
5,5 Kg
FET-3127
FET-3106D
FET-3106N
FET-3126
FET-3106
FET-2086
FLT-612
FLT-610
1FET-313W
1FET-211W
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK 1200
1000
1000
1200
1000
800
1200
1000
1300
1100
Mosási kapacitás (kg)
7
6
6
6
6
6
6
6
5,5
5,5
Könnyen hozzáférhető szűrő
• • • •
• • • • •
• • • •
• • • •
• • • •
• •
• •
• •
• •
• •
•
•
Mosószer-vételezések száma
3
3
4
4
4
4
4
4
4
4
Kiegyensúlyozottság-ellenőrzés
• •
• •
• •
• •
• •
•
• •
• •
• •
•
• •
• •
• •
• •
•
•
•
• •
•
• • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
• • • • • • •
15
15
15
15
15
15
15
15
15
15
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
19 óra
• • • • •
• •
• •
•
• •
• • • • •
• • • • •
• • • • •
• • • • •
• • • • •
• • • •
• • • • •
Maximális centrifugálási sebesség (fordulat/perc)
Becsapódásgátlóval ellátott ajtó Corola nyitási rendszer (Corola Open System) A dob hozzáférhető állapotban történő megállása (Top-Stop) Folyékony mosószer automatikus adagolása (DAD)
Görgős alj
PROGRAMOZÁS Programválasztó gomb Interaktív LCD-kijelző Technikai ruházat és polár Erős, előmosással Pamut Programok
Kímélő Vegyes Kézi mosás (gyapjú) 30 perces gyorsmosás Hidegmosás
Programok száma
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Beprogramozható késleltetés Be- és kikapcsolás Bekapcsolás / szünet Vasaláskönnyítés Gombok / Funkciók
Extra öblítés Előmosás
•
Szennyezettség foka
• • •
• • •
• • • •
• • •
• • •
•
•
•
•
•
•
• • •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• • A
Vízhatlan Centrifugálás és gyűrődésmentesítés beállítása Kijelzők
Hátralevő idő Mosási szakaszok
•
BIZTONSÁG Túlfolyásgátlás Habzásszabályozás
MŰSZAKI ADATOK Energiaügyi tanúsítvány
Fogyasztás Éves fogyasztás**
Energiaosztály
A
A
A
A
A
A
A
A
A
Mosási hatékonyság
A
A
A
A
A
A
A
A
A
A
Centrifugálási hatékonyság
B
C
C
B
C
D
B
C
B
C 1,04
1,33
1,14
1,14
1,14
1,14
1,14
1,14
1,14
1,04
Mosás vízfelhasználása (l)*
54
52
52
52
52
52
52
52
52
52
Mosás energiafelhasználása (kWh)
266
228
228
228
228
228
228
228
208
208
Mosás energiafogyasztás (kWh)*
10.800
10.400
10.400
10.400
10.400
10.400
10.400
10.400
10.400
10.400
Mosás ideje 60 ºC-on (perc)
150
170
170
170
170
170
170
170
130
130
Maradék nedvességtartalom (%)
52
62
62
52
62
68
52
62
52
62
Teljes névleges teljesítmény (W)
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
2.250
Mosás vízfelhasználása (l)
220-240
220-240
220-240
220-240
220-240
230
220-240
220-240
230
230
Frekvencia (Hz)
50
50
50
50
50
50
50
50
50
50
Áramerősség (A)
10
10
10
10
10
10
10
10
10
10
Tápfeszültség (V)
MÉRETEK Magasság
850
850
850
850
850
850
850
850
850
850
Szélesség
400
400
400
400
400
400
400
400
400
400
Mélység
600
600
600
600
600
600
600
600
600
600
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Méretek (mm)
(*) A fogyasztást 60 ºC-on, az EN-60456-os szabvány szerint mérték. (**) 4 fős család esetén az átlagos éves fogyasztás, 200 pamutmosási ciklust és 60 ºC-os hőmérsékletet alapul véve.
147 ~
elektronikus mosógépek-szárítógépek SZABADONÁLLÓ
BEÉPÍTHETŐ
FS-3612
FS-3612IT
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK Maximális centrifugálási sebesség (fordulat/perc)
1200
1200
Mosási kapacitás (kg)
6
6
Szárítási kapacitás (kg)
3
3
Könnyen hozzáférhető szűrő
•
•
Mosószer-vételezések száma
3
3
ABS rendszer (egyensúly-ellenőrzés)
• • •
180º-os ajtónyitás
• • • •
A betöltőnyílás nagysága (cm)
32
30
• • • • • • • • • • •
• • • • • • • • • • •
16
16
Kondenzációs szárítás Szárítás kétirányú mozgással
PROGRAMOZÁS Programválasztó gomb Interaktív LCD-kijelző Hűtőciklus Teljes szárítás / Vasalásra kész szárítás Erős, előmosással Pamut Kímélő Programok
Vegyes Kézi mosás (gyapjú) 30 perces gyorsmosás Hidegmosás
Programok száma
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS
•
•
24 óra
24 óra
• • • • • • • •
• • • • • • • •
• •
• •
Energiaosztály
B
B
Mosási hatékonyság
A
A
1,02
1,02
Szárítás időtartamának kiválasztása Beprogramozható késleltetés Be- és kikapcsolás Bekapcsolás / szünet Gombok / Funkciók
Vasaláskönnyítés Intenzív Extra öblítés Centrifugálás és gyűrődésmentesítés beállítása
Hátralevő idő kijelzése Mosási szakaszok kijelzése
BIZTONSÁG Túlfolyásgátlás Habzásszabályozás
MŰSZAKI ADATOK Energiaügyi tanúsítvány
Mosás energiafogyasztás (kWh)* Fogyasztás
Mosás vízfelhasználása (l)* Mosási és szárítási energiafelhasználás (kWh) * Mosási és szárítási vízfelhasználás (l) *
Éves fogyasztás**
Mosási energiafelhasználás / mosás+szárítás (kWh) Mosási vízfelhasználás /mosás+szárítás (l)
49
49
4,85
4,85
105
105
204/970
204/970
9.800/21.000
9.800/21.000
Mosás ideje 60 ºC-on (perc)
140
140
Maradék nedvességtartalom (%)
52
52
Teljes névleges teljesítmény (W)
2.200
2.200
Tápfeszültség (V)
220-240
220-240
Frekvencia (Hz)
50
50
Áramerősség (A)
10
10
Magasság
850
820***
Szélesség
590
590
Mélység
550
550
MÉRETEK Méretek (mm)
(*) A fogyasztást 60 ºC-on, az EN-50229-os szabvány szerint mérték. (**) 4 fős család esetén az átlagos éves fogyasztás, 200 pamutmosási ciklust és 60 ºC-os hőmérsékletet alapul véve. (***) Munkalap nélküli magasság.
elektronikus mosógép és mosó-szárítógépek-kiegészítÆk Modell, Kód. és EAN
ELÁZÁS ELLENI EGYSÉG Kód. 995990012 EAN-13: 8413880070780
655
595
148 ~
ITX ajtó Kód. 999010038 EAN-13: 8413880095653
Jellemzők
Külön rendelhető vízkiömlés-gátló tartozék: Ha a vízbevezető tömlő eltörik, automatikusan elzárja a vizet. Valamennyi elöltöltős mosógépnél használható.
6 db 10 mm-es kiegészítő reglettával. Maximális magasság: 60 mm.
elöltöltÆs szárítógépek 8 Kg
6 Kg
2SF-80 CB
SFE-60 T
SFE-60 C
ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK Kondenzációs
Evakuációs
Kondenzációs
Pamut
8
6
6
Kényes szövetek
4
3
3
• • • • • • •
•
•
Galvanizált
Galvanizált
Szárítás típusa Szárítási teljesítmény (kg) Reversing rendszer Rozsdamentes acél dob Kihúzható kondenzációs víztartály Folyamatos gyűrődésgátló hűtő ciklus Szösz-szűrő 180º-os ajtónyitás Nagyméretű megfordítható ajtó (balra és jobbra)
Felül
• • • •
Vízelvezető cső
• • • • •
• •
Levegő-kivezetőcső Levegő kivezetés
PROGRAMOZÁS Vegyes Programok
•
Vasaláskész Kényes Normál / Pamut
• •
• • •
• • •
•
•
• •
• • •
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Beprogramozható késleltetés Indítás-leállítás Újrakezdés-szüneteltetés Nyomógombok
Gyűrődésmentesítés Kímélő és pamut program Normál szárítás vagy vasaláskész állapot
Üst telítettség jelző Szűrőtisztítás jelző
9 óra
• • • • • • •
MŰSZAKI ADATOK Energiaosztály Energiafogyasztása (kWh)* Éves fogyasztás (kWh)* Teljes névleges teljesítmény (W)
B
C
C
4,49
3,35
4,45
285
496
563
2.250
2.200
2.900
10
16
16
230 / 50
230 / 50
230 / 50
Magasság
850
850
850
Szélesség
600
595
595
Mélység
600
590
590
Áramerősség (A) Tápfeszültség / Frekvencia (V/Hz)
MÉRETEK Méretek (mm)
(*) A fogyasztást 60 ºC-on, az EN-61121-os szabvány szerint mérték.
szárítógép-kiegészítÆk ACC. COLUMNA Kód. 994990186 EAN-13: 8413880155739
ACC. COLUMNA Kód. 994990168 EAN-13: 8413880155715
Jellemzők
MOSÓGÉPEK / SZÁRÍTÓGÉPEK
Modell, Kód. és EAN
Külön rendelhető készlet a mosógép és a szárító oszlopos elhelyezésére. A 8 kilogrammos típusokhoz használható.
Külön rendelhető készlet a mosógép és a szárító oszlopos elhelyezésére. A 6 kilogrammos típusokhoz használható.
149 ~
T™zhelyek KettÆ az egyben megoldás Sütő és főzőlap egy készülékben.
~ gyakorlatiasság
Mondd meg hogy fÆzöl és megmondom mire van szükséged A sütő is igény szerint választható. A Fagor kétfajta sütőt kínál főzőlapjaihoz: multifunkciós és hagyományos típusút. Főzési szokásainak megfelelően, így Ön többféle megoldás közül választhat.
5CF-4VMC X
Üvegkerámia lapos t™zhely
inox 920012158 EAN-13: 8413880142142
~ 4 High Light főzőzóna ~ 4 maradékhő visszajelző lámpa ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 58 liter ~ Sütő hőfokszabályozó (50 - 250ºC) ~ Az indítás/leállítás elektronikus programozása ~ Forgónyárs ~ Krómozott oldalsó terelőelemek ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
850
üvegkerámia t™zhelyek ~ 60 x 60 cm-es
60 0
600
ENERGIA
5CF-56VDP X
Üvegkerámia lapos t™zhely
inox 920110934 EAN-13: 8413880154541
~ 4 High Light főzőzóna- 2 dupla ~ 4 maradékhő visszajelző lámpa ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 53 liter ~ Könnyen tisztítható sütő ~ Az indítás/leállítás elektronikus programozása ~ Forgónyárs ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
850
üvegkerámia t™zhelyek ~ 50 x 60 cm-es
60 0
500
60 0
500
60 0
500
4CF-56VPM X
Üvegkerámia lapos t™zhely
inox 920012096 EAN-13: 841388031863
~ 4 High Light főzőzóna ~ 4 maradékhő visszajelző lámpa ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 53 liter ~ Könnyen tisztítható sütő ~ Az indítás/leállítás elektronikus programozása ~ Világítás a sütőben ~ Krómozott oldalsó terelőelemek ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
850
ENERGIA
Üvegkerámia lapos t™zhely
fehér 920012112 EAN-13: 8413880131887
~ 4 Quick Rapid főzőzóna ~ 4 maradékhő visszajelző lámpa ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 55 liter ~ Könnyen tisztítható sütő ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
ENERGIA
151 ~
TŰZHELYEK
4CF-56VM B
850
ENERGIA
5CF-56MSW X / NAT
Kombinált t™zhely
inox 920111238 EAN-13: 8413880168203
~ 4 db gázégő ~ Automatikus gázgyújtó ~ Teljes biztonsági gázelzárás ~ Edzett üveg munkalap ~ Multifunkciós elektromos sütő ~ Sütő nettó térfogata: 53 liter ~ Katalitikus öntisztító sütő ~ Sütő hőfokszabályozó (50 - 250 ºC) ~ Be- és kikapcsolás teljes körű programozása ~ Forgónyárs ~ Világítás a sütőben ~ 2 db zománcozott tálca és 1 db krómozott rács ~ Gázcsőcsatlakozás hátul a jobb oldalon ~ Melegen tartó rekesz
850
kombinált t™zhelyek ~ 50 x 60 cm-es
60 0
500
ENERGIA
5CH-56MSP X / NAT
Kombinált t™zhely
inox 920110827 EAN-13: 8413880142371
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető üvegtető ~ Egykezes elektronikus szikragyújtás a gázégőkben ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 55 liter ~ Az indítás/leállítás elektronikus programozása ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
újdo
nság
850
1.450
ENERGIA
5CH-56MSP B / NAT
Kombinált t™zhely
fehér 920110818 EAN-13: 8413880142364
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető fémtető ~ Egykezes elektronikus szikragyújtás a gázégőkben ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 55 liter ~ Az indítás/leállítás elektronikus programozása ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
60 0
500
60 0
500
Kombinált t™zhely
inox 920110809 EAN-13: 8413880142357
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető üvegtető ~ Egykezes elektronikus szikragyújtás ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 55 liter ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
ENERGIA
152 ~
850
5CH-56MS X / NAT
1.450
ENERGIA
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető fémtető ~ Egykezes elektronikus szikragyújtás ~ Többfunkciós elektromos sütő ~ A sütő nettó térfogata: 55 liter ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
1.450
Kombinált t™zhely
fehér 920111014 EAN-13: 8413880156132
850
5CH-56MS B / NAT
60 0
500
ENERGIA
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető üvegtető ~ Egykezes elektronikus szikragyújtás a gázégőkben ~ Biztonságos gázsütő ~ A sütő nettó térfogata: 58 liter ~ Forgónyárs ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
5CH-56GS B / NAT
Gázt™zhely
fehér 920111032 EAN-13: 8413880156156
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető fémtető ~ Kétkezes elektronikus szikragyújtás ~ Biztonságos gázsütő ~ A sütő nettó térfogata: 61 liter ~ Világítás a sütőben ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély ~ Tányérmelegítő polc
60 0
5CH-56GSF B / NAT
Gázt™zhely
fehér 920111041 EAN-13: 841388015613
~ 4 gázégő ~ Leszerelhető fémtető ~ Biztonságos gázsütő ~ A sütő nettó térfogata: 61 liter ~ Zománctálca ~ Krómozott rostély
500
153 ~
TŰZHELYEK
Gázt™zhely
inox 920110783 EAN-13: 8413880142333
850
5CH-56GST X / NAT
1.450
gázt™zhelyek ~ 50 x 60 cm-es
t™zhelyek ÜVEGKERÁMIA 60 x 60
KOMBINÁLT 50 x 60
50 x 60
5CF-4VMC X
5CF-56VDP X
4CF-56VPM X
4CF-56 VM B
•
•
•
•
5CF-56MSW X
5CH-56MSP X 5CH-56MSP B
5CH-56MS X 5CH-56MS B
•
• •
ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Üvegkerámia felület Levehető üvegtető Levehető acéltető Sugárzó Quick-Rapid / High Light főzőzónák
-/4
-/4
-/4
4/-
Gázégők
4
4
4
Elektronikus szikragyújtás
• •
• •
• •
Zománcozott acél gázégők Sütő hasznos (nettó) térfogata (liter)
58
53
Forgónyárs
•
•
• • • •
• • • •
53
55
53
55
55
• • • •
• • • •
• • • • •
• • • •
• • • •
Biztonságos gázsütő Multifunkciós gázsütő Elektromos grill Tányérmelegítő polc Világítás a sütőben
TISZTÍTÁS
•
Öntisztító (katalitikus) sütő
PROGRAMOZÁS
•
•
•
-/4
-/4
-/4
4/-
•
•
•
•
Maradékhő-kijelző
4
4
4
4
Dupla üvegű sütőajtó
•
•
•
•
8,7
8,1
8
8
Elektronikus programozás
•
•
•
•
•
•
•
•
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Érintőgombos vezérlők 7 állású kezelőgomb / folytonosan szabályozható kezelőgomb Sütőtermosztát
BIZTONSÁG
MŰSZAKI ADATOK Elektromos összteljesítmény (kW) Gázteljesítmény összesen (kW) Tápfeszültség / frekvencia (V/Hz)
400-230 / 50
400 / 50
400 / 50
400 / 50
1,2 / Ø145
1,2 / Ø145
1,8 / Ø180
1,7 / Ø180
Bal első
2,3 / Ø210
1,7 / Ø120-180
1,2 / Ø145
1,2 / Ø145
Jobb hátsó
1,8 / Ø180
2 / Ø140-250
1,2 / Ø145
1,2 / Ø145
Bal hátsó
1,2 / Ø145
1,2 / Ø145
1,8 / Ø180
1,7 / Ø180
Jobb első Az elektromos főzőzónák teljesítménye és méretei (üvegkerámia) (kW/mm)
3,2 kW Gázégők
2,0 KW 1,1 kW Multifunkciós sütő
Teljesítmény (kW)
2,2
2
2
2
2
2
2
8,3
8,3
8,3
230 / 50
230 / 50
230 / 50
• •• •
• •• •
• •• •
2
2
2
Statikus sütő Grill
2
2
2
2
2
2
2
B
A
A
A
A
A
A
• •
• •
• •
• •
• •
• •
• •
Magasság
335
330
330
300
330
330
330
Szélesség
405
375
375
375
375
390
390
Mélység
425
425
425
425
425
425
425
Energiaosztály
TARTOZÉKOK Zománcozott tálca Krómozott rostély
MÉRETEK Belső méretek: sütő (mm)
154 ~
GÁZ 50 x 60 5CH-56GST X
5CH-56GS B
5CH-56GSF B ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSOK Levehető üvegtető
• •
•
•
Sugárzó Quick-Rapid / High Light főzőzónák
4
4
4
Elektronikus szikragyújtás
• •
• •
• •
Sütő hasznos (nettó) térfogata (liter)
58
61
61
Levehető acéltető Gázégők
• •
Zománcozott acél gázégők Forgónyárs Biztonságos gázsütő
•
•
Multifunkciós gázsütő Statikus elektromos sütő
• • •
Tányérmelegítő polc
• •
Melegen tartó rekesz Gázcsőcsatlakozás (hátul a jobb oldalon)
TISZTÍTÁS Öntisztító (katalitikus) sütő
PROGRAMOZÁS Elektronikus programozás
MŰKÖDÉSVEZÉRLÉS Érintőgombos vezérlők 7 állású kezelőgomb / folytonosan szabályozható kezelőgomb
•
•
Sütőtermosztát
BIZTONSÁG Maradékhő-kijelző
•
•
•
Dupla üvegű sütőajtó
MŰSZAKI ADATOK 2
Elektromos összteljesítmény (kW)
11,8
11,8
11,8
230 / 50
230 / 50
230 / 50
Gázteljesítmény összesen (kW) Tápfeszültség / frekvencia (V/Hz) Jobb első Bal első Jobb hátsó
Az elektromos főzőzónák teljesítménye és méretei (üvegkerámia) (kW/mm)
Bal hátsó
• •• •
• •• •
• •• •
3,5
3,5
3,5
3,2 kW 2,0 KW
Gázégők
1,1 kW Multifunkciós sütő
2
Statikus sütő
Teljesítmény (kW)
Grill Energiaosztály
TARTOZÉKOK
• •
• •
• •
330
350
350
Magasság
390
390
390
Szélesség
450
450
450
Mélység
Zománcozott tálca Krómozott rostély
MÉRETEK
155 ~
TŰZHELYEK
Belső méretek: sütő (mm)
A FAGOR ELECTRODOMESTICOS fenntartja a jogot a termékek műszaki paramétereinek előzetes bejelentés nélküli megváltoztatására.
2010 Háztartási gépek FAGOR Hungária Kft. 1071 BUDAPEST Dammjanich u. 11-15. Tel.: (06-1) 479-5870 Fax: (06-1) 413-6016 e-mail:
[email protected] www.fagor.com
EUSKOPI / FAGOR
V-06-10/G.Ona
F04FGFIHU01
2010
Háztartási gépek