2013/05
HATÉKONY SZOLGÁLTATÁSOK MUNKAADÓKNAK
Munkáltató és munkavállalói félelmek és előítéletek leépítése a Pannónia régióban
A projekt célja, hogy modern kommunikációs eszközök által mutassa be az ipar jó gyakorlatait, és ezáltal növelje az ipari szakmák vonzerejét, valamint tudatosítsa a lehetőségek sokszínűségét. Az elkötelezetteket bátorítani szeretnénk a határ átlépésére, hogy így járuljanak hozzá az élénk és mindkét fél számára gyümölcsöző cserekapcsolatok kialakításához. Ennek eredményeképpen elkészítettünk 6 db bemutatkozó kisfilmet, amelyben a munkavállalói oldalt képviselő interjúalanyok egyrészt a külföldi munkahelyen szerzett tapasztalataikról számolnak be, másrészt elmesélik, melyek a két ország munkakultúrájában mutatkozó legnagyobb különbségek, mi számukra a legfontosabb és miért döntöttek az adott állás mellett. A munkáltatói oldalt képviselő interjúalanyok arról számolnak be, miként tudnak sikeressé válni egy hovatartozásukat tekintve „vegyes” csapattal és mi az, amit egy adott munkavállalóban leginkább értékelnek, elvárnak. Arról is beszélnek, hogyan segítették a munkatársak beilleszkedését, valamint hogy ez mennyire sikerült? A leforgatott interjú anyagokból egy 30 másodperces kisfilm került összeállítása, mely alkalmas moziban történő vetítésre, illetve a Youtube-on való népszerűsítésre. A videó első –nagy sikert avatott - bemutatására a május 17-én tartott EXPAK konferencia keretében került sor. A kisfilm népszerűsítésére tervezett kommunikációs kampány a nyári időszakban kerül lebonyolításra.
2013/05
Vállalkozás fejlesztési tanácsadás nyújtása munkaadók számára és jogi tanácsadás munkavállalók részére
Partnerségünk feladatául tűzte ki a határrégióban működő mikro-, kis- és középvállalkozások segítését. Ennek érdekében fogott össze a Vas Megyei Iparszövetség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, hogy egy közös projekt keretében támogatást nyújtsanak a KKV-k számára. A projekt keretében szakképzett jogászok nyújtanak tájékoztatást, a hatályos jogszabályoknak megfelelően információkkal segítették a már működő vállalkozásokat, munkavállalókat a magyar és az osztrák munkajoggal, társasági joggal, adó- és társadalombiztosítási joggal, továbbá a foglalkoztatáshoz fűződő adózási és járulékkedvezményekkel, a munkaerő-megtartással és a foglalkoztatási formákkal kapcsolatban. A vállalkozást alapítani szándékozók segítséget kaptak az alapvető vállalkozási formák kiválasztásában és minden egyéb, a vállalkozás indításához szükséges pénzügyi, jogi feltételt illetően. A projekt sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy az elmúlt pár hónap alatt a szolgáltatási és kereskedelmi szektor részéről állandó igény mutatkozott a tanácsadások iránt, mely sikeren felbuzdulva a projektvezetők a 2013/2014-es tevékenységi évben is tovább folytatják projektjüket.
2013/05
HATÉKONY SZOLGÁLTATÁSOK MUNKAVÁLLALÓKNAK
Az előző évek pozitív tapasztalatai alapján a 2012/2013-as tevékenységi évben is tovább folytattuk a személyes megbeszéléseket, több helyszínen szerveztünk információs börzéket, ahol az érdeklődök lehetőséget kaptak EURES tanácsadóinktól személyes tanácsadáson való részvételre.
Állásbörze Zalaegerszegen 2013.04.17-én került sor Zalaegerszegen a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ Hangverseny- és Kiállítótermében a 44. Állásbörzére, melyen a 38 munkáltató mellett az EURES is képviseltette magát. A rendezvény keretében az EURES önálló standdal és tanácsadókkal állt az álláskeresők rendelkezésére. A külföldi munkavállalás iránt érdeklődők leginkább Ausztriában és Németországban elérhető, szezonális és hosszabb távra szóló munkalehetőségekkel kapcsolatban érdeklődtek. A börzén legnagyobb számban belföldi és nemzetközi fuvarozásra gépjárművezetőket, valamint mezőgazdasági betanított munkásokat kerestek a munkaadók, a munkaerő-kölcsönző cégek pedig könnyű fizikai munkára toboroztak embereket százas nagyságrendben, mondta Kovács Gábor, a Zalaegerszegi Járási Hivatal munkaügyi kirendeltségének vezetője. Nagyon sok álláskereső ragadta meg az alkalmat, és látogatott el a rendezvényre, hogy munkát találjon.
2013/05
Információs nap Szombathelyen és Kőszegen Az április 22-i információs nap keretén belül a következő témákban kaptak tájékoztatást és hasznos információkat, segítséget a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium (11. és 12. évfolyam) és a Jurisich Miklós Gimnázium (11. osztály) Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium (11. és 12. évfolyam) diákjai: - EURES hálózat szerepe, célja, elérési lehetőségek, munkavállalási és továbbképzési lehetőségek az Európai Unión belül (előadó: Mizda Krisztina) - Munkavállaláshoz szükséges hasznos ismeretek különös tekintettel az osztrák munkaerő-piacra (előadó: Horváth Csaba)
Az előadások után a fiataloknak lehetőségük nyílt „face-to-face” tanácsadás keretében személyes, egyedi érdeklődési körükben kérdéseket feltenni. Nagy érdeklődést váltottak ki a továbbtanulással kapcsolatos, illetve a szakmaválasztáshoz kötődő ismeretek is. A fiatalok fontos információkat kaptak a magyar és osztrák munkavállalást szabályozó törvényi feltételekről, valamint a munkavállalás módjáról, a keresetek nagyságáról, a hiányszakmákról és egyéb előírásokról. Ismertetésre kerültek azok a címek, internetes elérhetőségek, illetve személyes tanácsadási lehetőségek, ahová probléma esetén segítségért lehet fordulni.
2013/05
Gyárlátogatás Burgenlandban Az áprilisi gyárlátogatás helyszínéül az ausztriai Eisenstadtban székhellyel működő Isosport cég szolgált. A gyárlátogatás célja volt, hogy a fiatalok a gyakorlatban is betekintést kapjanak a gyártási folyamatokba, hogy ezáltal hozzásegítsük őket pályaválasztásuk megerősítéséhez. A látogatás során a diákoknak lehetőségük nyílt az osztrák cég modern technológiájának és munkakörülményeinek megismerésére. Az EURES Pannónia tanácsadói a helyszínen tájékoztatást tartottak a diákoknak (30 fő) az ausztriai munkavállalásról.
Tájékoztató fórum Győrben és Sopronban A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja szervezésében két tájékoztató fórum került lebonyolításra: Győrben 2013. április 24-én; Sopronban 2013. május 22-én. A lakossági fórumok keretében - az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan - EURES tanácsadóink és szakértőink szolgáltak részletes válaszokkal a határon túl munkát vállalni szándékozó álláskeresők speciális kérdéseikkel kapcsolatban. A Kormányhivatal dísztermében, valamint a Munkaügyi Kirendeltségen lezajlott lakossági tájékoztató fórumok nagy érdeklődést váltottak ki, közel 50-50 fő vett részt a rendezvényeken. Ezután megragadtuk az alkalmat és egy belső, szakmabelieknek szóló - EURES asszisztenseknek, kirendeltségi kollégáknak - tájékoztató keretében beszámoltunk a határmenti munkavállalás aktualitásairól is.
2013/05 EURES Asszisztensi nap 2013. május 22-én, Zalaegerszegen, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjában került megrendezésre az EURES Asszisztensi nap. A rendezvényre a Munkaügyi Központ kirendeltségein dolgozó EURES asszisztensek és további kollégák kaptak meghívást. Az eseményen Radnótiné Sándor Ildikó EURES tanácsadó bemutatta az Európai Foglalkoztatási Szolgálatot, az EURES tevékenységi körét, valamint az EURES portált és annak használatát. Tódor Gábor projekt asszisztens, nemzetközi feladatokért felelős kollégánk ismertette az egybegyűltekkel a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által bonyolított szlovénmagyar futó projekteket és a már lezárásra került magyar-horvát pályázatokat.
2013/05
Információs fórum Wiener Neustadtban 2013. május 28-án került megrendezésre Wiener Neustadt-ban a hagyományos információs fórum az Alsó-Ausztriai Munkáskamara gondozásában. Az idei rendezvény kiemelt témája a bizonyítványelismertetés gyakorlata volt, ezen belül pedig kifejezetten a határmenti szakképzés területén megtalálható anomáliákra helyeztük a hangsúlyt, úgyis mint a hasonló képesítésért járó bérek kérdése magyar ill. osztrák oldalon. Előadóink voltak többek között Mag. Thomas Kaindl, az Alsó-Ausztriai Munkáskamara bécsújhelyi vezetője; Walter Jeitler a Neunkirchen-i AMS vezetője; és Andrea Holzer szakértő, a bécsi Gazdasági, Család- és Ifjúságügyi Szövetségi Minisztérium szakértője. Emellett előadást hallottunk a témára szakosodott információs honlap, a Jobtour projektvezetőjétől, Barbara Macatól is.
Az EURES-T Pannónia Éves Konferenciája Bécsben Az EURES-T Pannónia - folytatva az eddigi évek magyar-osztrák munkaerő-piaci találkozók hagyományát - az idei évben immáron negyedik alkalommal rendezte meg éves szakmai konferenciáját 2013. március 21-én Bécsben, melynek a bécsi Haus der Industrie - az Ipar Háza adott otthont. A konferencia keretében sor került az osztrák-magyar munkaerő-piaci helyzet átfogó elemzésére, a regionális munkaerő-piacot érintő hatások vizsgálatára. A rendezvény keretében időt szakítottunk az EURES-T Pannónia Partnerség céljainak, működésének és eddig elért eredményeinek megismertetésére is.
2013/05 A konferenciát Dr. Ingrid Puschautz-Meidl, az EURES-T Pannónia elnöke nyitotta meg, majd átadta szót Kalmár András EURES menedzsernek, aki a magyarországi vezető partner, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal nevében üdvözölte a megjelenteket. A rendezvény első előadója Mag. Christoph Neumayer főtitkár volt a Gyáriparosok Szövetségének képviseletében, aki az "Újraiparosítás, mint az európai növekedés és foglalkoztatás motorja" címmel tartott előadást. Majd a Főtitkár urat követve "Magyarország, mint partner - tegnap és ma" címmel tartott érdekfeszítő előadást Dr. Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel, Ausztria korábbi budapesti nagykövete. Ebéd után egy interjúsorozat került lebonyolításra Markus Stefanitsch moderátor irányításával, aki a BVZ ügyvezetője és egyben a "NÖ Pressehaus" főszerkesztője is. Az első interjúalany Nagy Anita EURES tanácsadó volt, aki a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja képviseletében ismertette tapasztalatait a külföldi munkavállalással kapcsolatos tanácsadásról. Őt követte Barna Eszter újságíró, az egyre népszerűbb hataratkelo.blog.hu felelős szerkesztője. Végül Csonka Gergővel folytatott Markus Stefanitsch igen érdekfeszítő beszélgetést, hogy milyen is magyarként Ausztriában dolgozni. A rendezvény harmadik részében került sor a pódiumbeszélgetésre, amelyben - szintén Markus Stefanitsch moderálásával – -Mag. Ernst Gelegs újságíró, ORF; -Pataki Károly igazgatósági tag, Trenkwalder International AG; -Helmut Fiedler elnök, EURES Bayern-Tschachien; -Ing. Johann Bock ügyvezető tulajdonos, BECOM Electronics GmbH; -Dr. Pogátsa Zoltán egyetemi docens; Nyugat-magyarországi Egyetem vett részt.
2013/05 A pódiumbeszélgetés főképpen az utóbbi év gazdaságpolitikai fejleményeire, a magyar szakképzett munkaerő elvándorlásának okaira helyezte a hangsúlyt, és általában foglalkozott a válság utáni Európai Uniós foglalkoztatáspolitika gyakorlatával. A résztvevőknek természetesen alkalmuk volt kérdéseiket feltenni a meghívott szakértőknek, amely eredményeképpen izgalmas vita alakult ki, amely - nem titkoltan – a szervezők szándéka is volt. A hosszú szakmai napot a vendégek egy tartalmas városnézéssel és egy csodálatos vacsorával pihenték ki, amelyen alkalmuk nyílt a személyes eszmecserére, egymás megismerésére is.
2013/05
IMPRESSZUM
EUREST-T Pannónia Koordinációs Iroda Cím: H-9400 Sopron, Szent György u. 16. Telefon: +36 99/505-585 Fax: +36 99/505-584 E-mail: info@eures-Pannónia.eu