Fórum www.forumujsag.hu
2017. október 18. – XXVI. évfolyam 10. szám – 32 000 példányban
Nemzeti konzultáció
Trianonról
A Trianonról szóló nemzeti konzultáció keretében egy kettős aláírásgyűjtés is zajlik, amelynek során a kezdeményező Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság, valamint a mozgalomhoz társult szervezetek és személyiségek azoknak a magyar embereknek az aláírását várják, akiknek fáj Trianon, és akik készek fájdalmukat nyíltan, aláírásukkal megerősítve megvallani, készek a trianoni igazságtalanság ellen cselekedni. A rajt időpontja: 2017. október 15. Kerületünkben október 25-én 17 órakor kezdődő konzultációra minden egyetértőt szeretettel hív Mireisz Tibor Cím: Hotel Krisztina Veres Péter út 79.
Ünnepi kerületi megemlékezések:
• Október 23-án hétfőn 9 órakor Rákosszentmihály és Árpádföld Polgári Köre Pálfi tér • 10 órakor Déli Harangszó Baráti Köre mátyásföldi hősi emlékmű. Beszédet mond Molnár V József díszpolgár • 15 óra Árpádföldi Közösségi Egyesület Tóth Ilonka tér (Állás-Zöldséges sarok) Beszédet mond Schild Mihály 56-os elítélt • 17 30 Önkormányzati központi megemlékezés és koszorúzás. A színház előtt az emékműnél” EZÉRT VÁRTUNK 56-ra” ünnepi műsor. Utána ROCKOPERA a színházban.
MACONKAI GALÉRIA 25. JUBILEUMI ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS 2017. október 6-án zsúfolásig megtelt a Szabó Géza és felesége Anikó által létrehozott Maconkai Orosz László Galéria. Több, mint háromszáz vendég töltötte meg a termet. Nem is csoda, hiszen a galéria 25. születésnapja alkalmából meghívást kaptak a negyedszázad alatt kiállító művészek egy-egy alkotásuk bemutatásával közös ünneplésre. A köszöntés után az aradi vértanuk, valamint az elhunyt művészek, művészetbarátok, emlékére gyertyát gyújtottak. Kovács Péter polgármester úr méltatta és megköszönte a házaspár kitartó munkáját, amivel a galériát önerőből ilyen hosszú ideig fenn tudták tartani. Majd Anikó beszélt a galéria történetéről. „1992 októberében családunk nyitott egy autószalont. Nagy dolog volt ez akkoriban, és hogy színesítsük a megnyitó ünnepet meghívtuk egy festménykiállítás rendezésére gyerekkori barátnőmet Takár Emőkét. A megnyitó és a kiállítás nagyon jól sikerült. Különleges dolog volt ez, technika és művészet együtt. 2001-ben költöztünk át a mai helyre és vette fel a galéria a 2000-ben elhunyt kedves barátunk Orosz László nevét. Rá két évre pedig elkészült Orosz László domborműve, Világhy Árpád alkotása, amely a bejáratnál fogadja a látogatókat. Az idő pedig rohant, a kiállítások szinte egymást érték és most elmondhatjuk, hogy 25 év alatt 270 kiállítás keretében közel 300 művész mutatta be alkotásait. Nemcsak egyéni, hanem művészeti csoportok is kaptak bemutatkozási lehetőséget. De nemcsak a művészeknek adott lehetőséget a galéria. Büszkék vagyunk, hogy éveken át inkubátorházként otthont adtunk a Lantos Antal, Szémán Richárd, Tóth Miklós nevével fémjelzett Helytörténeti kiállításoknak. Ugyancsak több sikeres kiállítást rendeztünk a sportról, olimpiákról Borovitz Tamással és feleségével Marikával, akik lelkes gyűjtői az olimpiai és sport relikviáknak. A kultúra majd minden ága jelen volt galériánkban, irodalmi előadásokat, önálló előadó esteket rendeztünk, többek között a sokunk által ismert és szeretett Losonci Miklós professzor úrtól is felejthetetlen élményt kaptunk önálló estjén és azokon a tárlatokon, amelyet ő nyitott meg. Itt mutatta be könyvét Dr. Rusz Edit, Paor Éva és verseiket Millei Ilona, Drégely István, Lajtainé Dudás Margó, Sorki Dala Andor, Nyírfalvi Károly, versfordításait Szalki Bernáth Attila. Vendégünk volt dr. Papp Lajos professzor úr, és bemutatkozási lehetőséget adtunk a Pulit a Holdra projekt kezdeményezőinek.” Amint Anikó elmondta komoly szervezőmunka eredménye a falakon látható kiállítási anyag, a művészet sok ága képviselteti magát, festészet és grafika, szobrászat, tűzzománc- és kerámiakészítés, fotóművészet, szövés és babakészítés.
A Mátyás király utcát a Rákosi és Csömöri út között lezárják!
A magas színvonalú ünnepi műsor méltó volt a 25 évhez. A fellépő művészek gyakran szerepeltek a galéria megnyitó estéin, így most újra örömmel hallgatta a közönség a két zongoraművész Hegedűs Valér és fia Hegedűs Szabolcs játékát, akik egyszerre két zongorán mutatták be virtuozitásukat. Paor Lilla előadóművész,Várkonyi Szilvia színművésznő és Tóth János Liszt Ferenc díjas operaénekes énekével, Csépány Tamás zongoraművész, Pintér Zsuzsanna oboaművész és énekes és Kuti Róbert 17 éves hegedűművész gyönyörűséges zenei összeállítással varázsolta el a hallgatóságot, akik vastapssal jutalmazták őket. R. Kárpáti Péter színművész Faludy György Október 6. valamint Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című csodálatosan szép versét szavalta el. Takár Emőke festőművész két unokája Boros Noémi és Boros Viktória szintén verssel szerepeltek. Természetesen nem hiányozhatott a születésnapi torta sem. A kiállítások megtekintése ingyenes a Maconkai Orosz László Galériában, ez a kiállítás november 12-ig tekinthető meg a XVI. Batsányi János út 28-32. szám alatt.
Bérelhető! Elektromos otthonápolási ágyak Rehabilitációs eszközök
bérbeadás • értékesítés • szervizelés Október 17-én, kedden üzemkezdettől várhatóan december 15-én, pénteken 14 óráig a XVI. kerületben közmű és útépítési munkálatokat végeznek. A munkavégzés idejére a Rákosi utat a Csalóközi utca és a Szlovák út közötti szakaszán a Szlovák út felé egyirányúsítják és a Mátyás király utca Csömöri út – Rákosi út közötti szakaszát lezárják. A 46-os, 146-os, 144-es , 174-es, 996, 996A, 7G autóbuszok terelt útvonalon közlekednek - írja a XVI.kerületi önkormányzat. 2 www.forumujsag.hu
házhoz szállítás • üzembe helyezés Tel.: + 3620 494 8749 +3670 246 2370 Optibiomed Kft. 1158 Bp., Késmárk u. 16. Telefon: +36 70 246 2370 • +36 20 494 8749 Email:
[email protected] www.optibiomed.hu
A kényelmesebb gyógyulásért!
IKAROSZ SZÁRNYAK NÉLKÜL
RÁKOSI AUTÓKERESKEDÉS és BÉRBEADÁS
Hazánkban az autóbuszgyártás a múlt században világszínvonalú volt. A mátyásföldi Ikarus termékei a mai napig futnak világszerte. 280-as néven futó típusából 61 993-at készítettek itt. Fizetésképtelenség miatti szanálás miatt, 2007-állt le végleg a gyártás. Pedig buszpótlásra haladéktalanul szükség van. Európai fővárosokhoz képest Budapesten járnak a legöregebbek. Novemberben pedig a hármas metró felújításakor minimum 150 darab beugró csuklós kell. A buszgyártás feltámasztásán évek óta próbálkoznak immár 4 telephelyen, de kevés eredménnyel. Oka, hogy nálunk manapság nem az számít, hogy melyik cég gyárt olcsóbban és jobbat. Az kap állami megrendelést, aki mögött erősebb lobbi csoport áll. Nagy pénzért folyik a küzdelem. Kerületünkben a Újszász utcában működött az egykori amerikai tulajdonú NABI. Ezt a telephelyet vásárolta meg Mészáros Csaba és átkeresztelte Evopro-MABI-nak. Cége hátterében feltűnik egy Matolcsy unokatestvér, lelkes támogatója Varga Mihály pénzügyminiszter. Kap is EU-s fejlesztési támogatást, hitelt számos alkalommal. Például a moduláris felépítésű, könnyűszerkezetű autóbusz kifejlesztésére és gyártására 1 162 000 000 forintot. Bár drágák voltak (Bécs fele áron vásárolt hasonlókat), sikerült eladnia Budapestnek ebből a típusból 20 darab elektromos meghajtású Moduló márkanevű midibuszt. A várnegyedbe kerültek, gyakran meghibásodtak, mivel prototípusok voltak. Fém alkatrészei kirázódtak a kompozitból, gyakran szorultak javítgatásra. Továbbiakra igény nem érkezett, a üzem dolgozóinak felét kirúgták. A cég nevet változtatott, IKARUS Egyedi Kft. lett és kapott egy 15 milliárdos állami megrendelést 180 csuklós buszra. Hirdetésekben kezdtek keresni lakatos, hegesztő, szerelő szakmunkásokat. Alkalmazottaiknak 50 ezer forint fejpénzt ígértek, ha megfelelő munkatársakat hoznak a céghez. A elbocsájtott rutinos szakik beintettek az invitálásra, az új emberek pedig alkalmatlannak bizonyultak a minőségi munkára. Augusztus végén derült ki, hogy az IKARUS Egyedi gyár kapacitása egyszerűen nem elég arra, hogy határidőre elkészüljenek a csuklósok. Csak úgy sikerült megmenteni a 15,3 milliárdos tendert, hogy kreáltak egy új jogszabályt. Rendelettel kötelezővé tettek egy automata tűzoltó készülékek beszerelését. Erre hivatkozva 240 napos haladékot kaptak a 180 busz legyártására. Nem kellett kötbért fizetnie és még árat is emelhettek. A módosított határidő ellenére október közepéig még csak 5 busz hagyta el a gyártósort. Vészforgatókönyv született: A megrendelt 180 csuklósból 100-at Szerbiában, 30-at pedig a BKV szerel össze. Mészáros szerint: „Meg kell érteni végre: ahhoz, hogy versenyképes körülményeket tudjunk teremteni Kelet-Európában, termelékenynek kell lenni. Úgy nem lehet bért emelni, hogy amíg mi legyártunk két buszt, addig a nyugati cég tízet” Ehhez pedig folyamatos megrendelések és sorozatgyártás kellene, szemben a mostani gyakorlattal, amikor csak esetenként, néhány járművet vásárolnak a gyártóktól.” Megalakult a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság, amely a Nemzeti Buszstratégia jegyében 35 milliárdot oszt szét a közlekedési vállalkozások feltőkésítésére, azzal a megkötéssel hogy azt kizárólag Magyarországon készülő új járművek vásárlására használhatják. Kérdésem: Érdemes adónkat a versenytársaknál drágább és rosszabb minőségű közlekedési eszközre költeni? Fehér Ferenc
Ak
ció
an
a
g ze
é
é szs
g
b NAGYICCE PATIKA
Veres Péter út 11.
Autóbérlés 2.900 Ft-tól! Telefon: 06-70-679-8500 XVI. Rákosi út 151.
Akciós szórólapját keresse a postaládájában. TORONY PATIKA
Csömöri út 117.
PALLASZ PATIKA
Rákosi út 90.
SAShALOm PATIKA
Veres Péter út 32-34.
A Gyöngy Patikák teljes listája megtalálható a www.gyongypatikak.hu honlapon. Fórum 3 GYPAngelHird205x65_28vari1.indd 1
1/13/17 4:36 PM
Mszp és a Fidesz egy oldalon? – A szennyes ruha Részlet Róna Péter írásából Bár nem tisztem és nem is szándékom megvédeni a Jobbikot, Lendvai Ildikó metaforákban és hasonlatokban gazdag minapi támadásával szemben, szükségét érzem, hogy rámutassak tartalmi hamisságára. A Jobbik nem felelős a Soros-plakátokért, nem igaz, hogy „ugyanúgy brüsszelezik”, és az sem, hogy „Putyinhoz törleszkedik”. Noha a Jobbik még mindig a soraiban tartja a valóban Putyinhoz törleszkedő Kovács Bélát, az orosz elnök ma már nem a Jobbikba, hanem a Fideszbe fekteti erőforrásait. Az sem igaz továbbá, hogy Paks ügyében a Fidesz és a Jobbik egyetért. Nem tudok róla, hogy a Jobbik azt szeretné, hogy minden sarkon Horthy-szobor álljon, de arról sem, hogy a párt a szociális segélyezés további csökkentését szorgalmazná. Lendvai indulatos megfogalmazásai inkább a hazánkban egyre nagyobb teret nyerő uszítás tárgykörébe tartoznak, és nem a higgadt számonkérés nyelvezetének jeleit hordozzák. Igen, van mit számonkérni a Jobbiktól, de nem így, és semmiképp sem úgy, hogy a számonkérés lehetőségét megadó vita napján az MSZP miniszterelnök-jelöltje lemond, majd helyette az MSZP nem küld senkit a tévéstúdióba. Másodszor: az MSZP ruhája talán tisztább, mint a Jobbiké? Lendvai Ildikó írása azért is elszomorító, mert hét év után még mindig nem érti, hogy miért bukott meg a pártja. Azt hiszi, hogy a „szolidaritás”, a „demokratikus európai Magyarország” vagy a „szabadságeszme” rendületlen ismételgetése elfedi azt a tényt, hogy az MSZP országlása alatt nagyot nőtt a szegények és leszakadottak száma, hogy devizahiteles családok és ígéretes kisvállalkozások százezrei mentek tönkre – mert a szocialisták a bankok oldalára álltak –, hogy a tőke és a munka részesedése a nemzeti jövedelemből (mint most a Fidesz alatt is) kivétel nélkül minden évben a tőke javára tolódott el. A Gyurcsány, Bajnai Gordon, Lendvai vezette MSZP Simor András jegybankelnök közreműködésével vitt gazdaságpolitikája – a gyurcsányi fiskális és a Simor-féle szadista monetáris politika gyilkos kombinációja – a nemzet kétharmadát az út szélén hagyta.
Mi a nagyobb bűn? „Komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni”, ahogy tette azt a (korábbi) Jobbik, vagy a nemzetgazdaság oly mértékű tönkretétele, amelynek nyomán csak a valutaalap menthette meg az országot az államcsődtől? Lendvai állításával szöges ellentétben nem a Jobbik és a Fidesz, hanem a Fidesz és az MSZP van azonos oldalon – a tőke és az újgazdagok, a korrupció és az állam emlőjén meggazdagodók oldalán. Igaz, hogy a Jobbik sok éven át nemzetünk legcsúnyább görcseiben és legfájdalmasabb sebeiben vájkált, de az a gazdaságpolitika, amely mára a magyarok vásárlóerő-paritáson számított nettó átlagkeresetét a bolgár és a román szint közelébe, süllyesztette, nem a Jobbik, hanem az MSZP és a Fidesz dicstelen műve. Persze ízlés kérdése, de nem hiszem, hogy azoknak, akik hét és fél év után sem hajlandók szembenézni az országlásuk alatt történtekkel, joguk lenne másokat „hullarablónak”, „keselyűnek”, „sakálnak” minősíteni. Nem az lenne inkább a „demokratikus, európai Magyarország” mellett – elmondása szerint – elkötelezett Lendvai dolga, hogy egy európai életszínvonalat biztosító gazdaságpolitika kimunkálásán fáradozzon mások ócsárlása helyett? Nem érti azt sem, hogy az igazi méreg az a társadalmi kettészakadás, kilátástalanság és megalázottság, amely az országban az ezredforduló óta kialakult? A kételyek persze jogosak. De hol tart az MSZP – és tegyük hozzá: Gyurcsány Ferenc pártja is –, amely arra sem képes, hogy elhatárolódjon korábbi katasztrofális gazdaságpolitikájától? Hol van ezeknek a kételyeknek, illetve a Jobbik vétkeinek a súlya az MSZP és a Fidesz állam- és nemzetrombolásához képest? Ha nem lehet megbocsátani a Jobbik korábbi antiszemitizmusáért, hogyan lehet megbocsátani több tízezer magyar család kilakoltatásáért? Amikor tehát Lendvai Ildikó ébresztőt kiált, pontosan mire szeretné a pártját ráébreszteni? A teljes cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 2017. október 10-én
November másodika, Halottak napja
Másnap a feleségemmel járjuk a temetőket felkeresve a barátaink és szeretteink sírját, elhelyezve tiszteletünk és szeretetünk virágait. A tegnapi eső már a múlté, időnként még a nap is előbukkan. Csak a szél tréfálkozik, akadályozva, hogy a mécsesek lángot fogjanak. Anyám sírjánál állva belém hasít a félelem, vajon mikor még élt, sikerült–e visszaadnom valamit abból a mérhetetlen szeretetből és gondoskodásból, mellyel engem és nővéremet felnevelt? Mindezt ráadásul társ nélkül tette, mivel apánkat a háború utószele, a „Malenkij robot” örökre elvitte. Körültekintve a sírokon óhatatlanul is felmerül bennem, akiknek hosszúra nyúlt életük, vajon kegyes volt-e hozzájuk a sors? Részesei voltak-e mindazon jónak, amit az ember elvárhat az élettől? Vagy talán hiába volt a küzdelem, mert vágyaik nagy része nem teljesült? Igaznak tűnik az élettel és elmúlással kapcsolatos bölcsesség: Az élet örök, csak nekünk van végünk. Mert az idő végtelenül telik, csak mi múlunk ki belőle, ha lejár, ami belőle nekünk adatott. Mire végigjárjuk az összes sírt, melyhez kötődésünk van, esteledik. A sírokon a gyertyák, mint megannyi szentjánosbogár szórják fényüket emelve a hely ünnepélyességét méltóságát. Hazafelé eszembe jutnak gyerekeink, unokáink. Ezek a gondolatok segítenek oldani a bennem lévő szomorú hangulatot, melyet az elmúlás végső helye, a temető váltott ki belőlem. Örömmel tölt el, hogy vannak gyerekeink, unokáink mert, ők jelentik számomra az élet továbbvitelét és egyben ők a jövő letéteményesei is. Wald Nándor
Kitekintve az ablakon a látottak nem igazán vigasztalóak, az eső mintha sohasem akarná abbahagyni. A fákon még meglévő levelek számtalan szint öltve, forogva hullnak alá a magasból. A szél felkapva játszik velük, dobálva őket ide-oda. Akaratlanul is összébb húzom magamon a köntöst, pedig a szobában nincs hideg. Az időjárástól sok jó már nem várható, holnap már november másodika. Ez a nap különbözik a többitől, mert ez az emlékezésé és a főhajtásé az elhunytak előtt. Ilyenkor felidézzük a múltat kiemelve belőle azokat, akik részesei voltak életünknek, de ma már nincsenek közöttünk. Az egykori örömteli pillanatokat, arcokat, szavakat, mozdulatokat, melyek akkor nyilvánvalóvá tették, hogy fontosak vagyunk egymás számára. Nem feledve azokat sem, akiknek sírjára nincs lehetőségünk virágot elhelyezni. Ők a háborúk áldozatai, valahol a nagyvilágban jeltelen sírokban vannak eltemetve. Azért is fájó a visszaemlékezés, mert nincs módunk kijavítani a múltunk hibáit. Elmondani, hogy vélt vagy valós sérelem esetén neked volt igazad vagy látod, a múló idő engem igazolt, te tévedtél. A hozzám hasonló idős a fiatalságára emlékezik legszívesebben. Az egykori barátokkal együtt töltött időre, tréfákra, ugratásokra. Miközben éltük a fiatalokra jellemző mindennapokat, elvétve gondoltunk arra, hogy nemcsak a fiatalság, hanem az élet is mulandó. Visszatérve a jelenhez a krizantémok, mécsesek, gyertyák várják, hogy holnap a temetőben elfoglalják méltó helyüket.
MOST MEGÉRI! • Minden NAPSZEMÜVEG 20-30-40% kedvezménnyel! * Így már 2790 Ft-tól vásárolhat nálunk napszemüveget! • Minden szemüvegkeretre AKCIÓ! Kifutó modellek 30-40-50-60%-os ÓRIÁSI kedvezménnyel! + most a 2017-es modellekből is -15% kedvezmény! 1161 Budapest, Csömöri út 117. Nyitva: Hétfő – Péntek: 1000 - 1800 Szombat: 900 - 1300 Tel.: 06 20/357-9188, 06 1/401-0664 www.toronyoptika.hu
4 www.forumujsag.hu Torony_Miklos Optika hirdetes 205x65 2017SZEPT.indd
• Ingyenes látásvizsgálat szemüveg készítése esetén! • Kontaktlencse illesztés 1 pár ajándék lencsével kedvező árban! • Hoya egyfókuszú szemüveglencsékből folyamatos kedvezmény! *Amíg a készlet tart! • A tájékoztatás nem teljes körű, részletek az üzletben!
2
2017.09.05. 11:13:28
Magyar szépmesék – OKTÓBERI ÉVFORDULÓK
Kedves Olvasóink! Rovatunk célja: anyanyelvünk, történelmi hagyományaink, magyarságtudatunk ápolása. Kívánom - olvassák élvezettel! Hegyi Ákos MÁSIK TIZENHÁROM! Az Aradon kivégzett hőseink mellett, hajtsunk fejet a megtorlás száznál is több áldozatára is és azok közül TIZENHÁROM hazafi emlékére. A név után a vértanúság dátuma áll. gróf Batthyány Lajos 1849 okt.6 Pest. Az első felelős magyar minisztérium elnöke. „ Egy nagy és szép ügy vértanúja, aki lelkét vis�szaadta Istennek, de emléke örökké élni fog szíveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.” Teleki László szavai Grúber Fülöp, 1849 jún. 5 Pozsony. Lipótvár képzett tüzértisztje. Ellenezte a vár feladását az osztrákoknak. Mednyánszky László, 1849 jún. 5 Pozsony. Lipótvár őrnagya. Ellenezte a vár feladását az osztrákoknak. „Görgey legjobb barátjainak egyike volt. Görgey értesülvén felakasztatásáról, írt anyjának a Szepességbe, hogy három ellenséges tábornokot akasztat fel szeretett fia helyett. S mit válaszolt az anya, ki méltó, hogy nevét Cornélia, a Gracchusok anyjáé mellé tegyük! - Álljon el ön szándékától. Elég, hogy én megszomoríttatám. Nem akarom, hogy más anya is kiállja a keserveket, miket én kiálltam, mert én érzem nagyságukat. Testvére, Mednyánszky Caesar, Görgeynek fő tábori lelkésze volt. Hasonlag ritka jeles ember.” Szilágyi Sándor nyomán Ormai Norbert ezredes. 1849 aug. 22 Arad. Német származású. 1848 szeptemberében Woroniecki önkénteseivel kapitányként küzdött a délvidéken. Konrad Kazimierz Rulikowski kapitány. 1849 aug. 20. Nagyvárad. Lengyel származású orosz tiszt, megszökött és Bem seregében kapitányként harcolt a temesvári csatában. A világosi fegyverletétel után az orosz parancsnok Paszkevics kivégeztette a 22 éves lengyel ifjút. Streith Miklós pap.1849 szept. 5.Pest. Vértesboglári katolikus plébános, aki a szószékről hirdette ki a Függetlenségi Nyilatkozatot.
Csány László, közlekedésügyi miniszter.1849 okt.10 Pest. Gyenge fizikuma ellenére, vállalt feladatait kiválóan, fáradhatatlanul és eredményesen végezte. Kossuth és Görgey feltétlen bizalmát bírta, közvetített közöttük, bár nem mindig értett egyet velük. Jeszenák János nyitrai főispán, kormánybiztos. 1849 okt. 10. Pest. A reformkor egyik jelentős politikusa, Széchenyi programjainak híve. 48 márciusától a szabadságharc mellett mindvégig kitart, szervez, toboroz, harcol. Világos után az oroszok adják át az osztrákoknak. Halála előtti gondolata: „ Egyébiránt én azon hitben halok meg, hogy a haza sorsa jobbra fordul, mert Európában fel kell a lelkiismeretnek ébrednie, s ez a külső nemzeteket kényszeríteni fogja megtenni nemzetünkért azt, mit ezúttal vagy meg nem tehettek, vagy megtenni elmulasztottak.” Mieczyslaw Woroniecki alezredes, Lengyel főnemes. 1849 okt. 20. Pest. 1848 szeptember 2.-án a perlaszi csata egyik hőse. „ Woroniecki herceg hősies bátorságot tanúsított” írta a Közlöny. Szabadcsapat parancsnok, a lengyel légió egyik vezére, októberben már őrnagy, 1849 márc. 6.-án Bem a legyel lovas osztály parancsnokává, júniusban alezredessé nevezi ki. Augusztus 2.-i újszegedi csata után megkapta a katonai érdemjel III. fokozatát. A szőregi csata után aug. 5.-én vakmerő magányos felderítést végzett, amikor osztrák ulánusok elfogták és Pestre vitték. „ A tündérmesék hőse, igéző jelenség. Soha költői képzelet eszményibb ifjút nem alkotott: üde, mint a harmatos virág, bátor mint az oroszlán. A csatákban mindig az első volt... a halálos ítéletet mosolyogva fogadta” 24 éves volt. írta róla Degré Alajos.. Karol Abancourt százados 1849 okt. 20. Pest. Lengyel származású bátor tiszt, több csatában kitűntették- katonai érdemjel III. fokozata1849 márc. 10.-én felhívást tett közzé a Március Tizenötödike c. lapban, Lengyelország nemes fiai címmel „ És ti magyar testvérek! -kikkel mi szívesen halunk, vagy győzünk..vívjatok velünk LENGYELÜL, és mi örömmel fogjuk veletek a magyar ÉLJENT hangoztatni- „ Peter Giron ezredes 1949 okt. 20. Pest. Német származású, részt vett a bécsi forradalomban, majd Kossuth megbízásával 1849 januártól májusig német és osztrák menekültekből megszervezte a német légió 2. és 3. zászlóalját, amelynek parancsnoka volt. A harcok során a bécsi légióhoz hasonlóan Giron légiójának állománya is szinte teljesen megfogyatkozott. Perényi Zsigmond Ugocsa főispánja, a felsőház másodelnöke, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja. 1949 okt.24. Pest. A Függetlenségi Nyilatkozatot haladéktalanul jóváhagyatta a felsőházzal és hitelesítette Almásy Pállal a képviselőház elnökével.
Szacsvay Imre országgyűlési követ, a képviselőház jegyzője. 1849 okt. 24. Pest. Jelentős szerepe volt a Függetlenségi Nyilatkozat szerkesztésében és szövegezésében. Neve rajta van a dokumentum aláírói között. Emiatt írta róla a váradi költő Katona Mihály „Egy tollvonás volt bűne” Az ellene felhozott vádakat elutasítva mondta „ Nem bűn, ha valaki szereti népét, és hazájáért munkál.” Csernus Menyhért minisztériumi tisztviselő. 1849 okt. 24. Pest. Rokonszenvezett a szabadságharccal de nem vett részt katonai akcióban. Valószínűleg a hadi- törvényszék és Haynau összetévesztette Csernátony Lajossal, Kossuth titkárával. DOBÓ ISTVÁN levele 1552 október 19.-én irt Dobó István levelet a nádorhoz Nádasdy Tamáshoz. „...A kemény ostrom a mindenható Isten legfőbb és mindenható kegyelme folytán a tegnapi napon megszűnt. Az ostrom alatt Isten segélyével hűségünket és buzgalmunkat Ő felsége, legkegyelmesebb urunk s annyira sújtott szegény országunk védelmére, a velünk lévő katonák nem csekély küzdelmével s az ő vérök s a mienk ontásával, továbbá az ellenségben okozott kártétellel a mennyire lehetett, kimutatni igyekeztünk...Igen kérjük Tekintetességedet, hogy küldötteink szavainak és elbeszélésének hitelt adni s oda hatni méltóztassék, hogy Ő Felsége elé bocsáttatván kegyelmes kihallgatást nyerjenek és jóakaró válasszal minél előbb visszatérhessenek: hogy Ő Felsége ezt a várat, amely olyan közel van a török végvárhoz, megújított erős őrséggel, hadi és egyéb felszereléssel úgy fogja ellátni, hogy az ellenség által megvívhatatlan legyen. Isten tartsa meg Tekintetességedet és Nagyságodat sokáig szerencsésen! Eger várából, október 19.-én, az Úrnak 1552.-dik esztendejében. Dobó István, Mekchey István, Pethő Gáspár, Gergely deák, Zolthay István „ BOCSKAI ISTVÁN győzelme 1604 október 14-15-én hajdúserege élén Bocskai István, Álmosd és Bihardiószeg térségében majd Tokajnál legyőzte Belgiojoso császári csapatait. Ezzel a győzelemmel Kassa, Debrecen, Várad és Kelet-Magyarország is csatlakozott a vezérhez. Itt csúcsosodott politikai pályája, amely Magyarország és Erdély fejedelmi trónjához vezetett. Bocskai István végrendelete: „Én Bocskai István, Istennek kegyelmességéből Magyarországnak és Erdélynek fejedelme, székelyeknek ispánja...mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére és abból is az én tanácsomat, tetszésemet igazán és jó lelkiesmérettel (meghagyom) megírom, szeretettel intvén mind az edélyieket és magyarországi híveinket az egymás közt való szép
egyezségre, atyafiúi szeretetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak, a magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafiaiknak és ő véreknek, tagjoknak... valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik javokra, oltalmokra lészen. Ha pedig Isten adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük: hogy attól nemhogy elszakadnának, vagy abban ellent tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerint és egyenlő értelemből azon korona alá, a régi mód szerint, adják magokat.”
Egy pesti kissrác naplójából. 1956 október 23 Pali az első gimis nagyfiú a szomszéd házból 23.-án estefelé izgatottan érkezett hozzánk, a kicsikhez. Voltam tüntetni! A rádiónál, a Bródy Sándor utcában, meg a Múzeum körúton. Értitek buli van, kitört a buli. Tömegek vonulnak, zászlókkal rohangálnak a városban kiabálnak, ordítoznak, hogy vesszen Gerő, ruszkik haza, szabad sajtót, meg ilyeneket. És gyalog jöttem haza félúton, mert nem jár a villamos. Mi a gyerekek, nem sokat értettünk ebből, csak talán annyit, hogy valami rendkívüli történt a belvárosban, ami eddigi életünkben még soha. A házunkból a felnőttek, a szüleink, a szomszédságban lakók meg a távolabbiak is kijöttek, nyüzsgés kavargás volt a késő esti Füzér utcában. Rajzó kisebb-nagyobb csoportok lázasan beszélgettek, majd egyre indulatosabban vitatkoztak. Kimennek az oroszok! Nem mennek ki az oroszok! Mit vártok, Nagy Imre is komcsi! Közben újabb hírhozók érkeztek újabb hírekkel: a rádiónál már lövik a tömeget az ávósok. Mi gyerekek, kihasználva az egyre lazább szülői figyelmet, élveztük a kötetlen késői hancúrozást, de egyszer csak elfáradtunk. Eszembe jutott a reggel. Anya! Akkor holnap nem kell suliba menni? Kérdeztem. Nem kisfiam, holnap biztosan nem...
Fórum 5
Kedves Hargitai István Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a Fórum újságot. Bár nem vagyok őslakos, „csak” 23 éve lakom a kerületben, de minden érdekel, ami a környezetemben történik. Mindent elolvasok, és örülök, ha egy-egy sikert elért sportolóról vagy más hírességről jelenik meg cikk az újságban. Örülök a fejlesztéseknek, megköszönöm, hogy rávilágítanak a hibákra is. A minap ellátogattam a XI. Ötvösművészeti biennáléra, ahol 45 kiváló kiállító művész között ott volt több gyönyörű kiállított tárggyal kedves szomszédom, Koburger Zsolt ötvösművész is. Több értékes díj mellé most megkapta a biennálé „Szent Eligius” díját is. Koburger Zsoltnak több tanítványa is szerepelt a kiállításon. Régi tanítványai még most is gyakran felkeresik tanácsokért, de hálából és szeretetből is. Ő már a kerületben is részt vett több alkalommal kiállításon az Erzsébet ligeti színházban, a Külkereskedelmi Főiskolán és más helyeken. Nagy örömmel láttam a szeptemberi újságban, a 2013-ban alakult Kertvárosunk Értékeiért Egyesület bemutatóját. Jó lenne, ha ez egy állandó rovat lehetne, és itt bemutatkozhatnának kerületünk művészei, hírességei, akikről még kevesen tudnak. Talán Koburger Zsoltot is megismerhetné a kerület lakossága. További munkájához jó egészséget kívánok, és nagy tisztelettel üdvözlöm: dr. Mező Imréné
Életünk sara II. A visszhang: Tisztelt Eőry Éva! Írjon! Írjon! Írjon! Aki annyi mindent tud, ekkora lelke van, és mindent látó érzékenysége, mint Önnek -, ezt meg kell osztani embertársaival. A legutóbbi ragyogó írása, az Életünk sara…. nagyon-nagyon a lelkemből szólt, és körülöttem mindenki ugyanezt mondta! Csak mi nem tudjuk leírni, úgy leírni, mint Ön! Különösen tetszett a bűnözőkről és a kerületi rendőrségre való nehézkessé tett telefonálásról szóló rész. És a drogok! Amik jóravaló emberekből akaratnélküli roncsot, szex-rabszolgát, felére aszott vénembert csinálnak! A gyerekekből pedig hiperaktív, ordibáló, verekedő, hazudozó kis szörnyeket. Még egy komoly témára hívom fel a figyelmét; a régen egyszerű, becsületes, jó szándékú emberek, pozícióba kerülésük után megváltoznak. Még a bűnözőkkel is lepaktálnak hatalmuk megtartása érdekében! Az Életük sarának volt néhány mondata, ami pont ezeket találta telibe. Írjon róluk bővebben! A Fórumban mindig az Ön írásait keressük, aztán megbeszéljük. Várjuk a következőket! Sokat! Üdvözlettel: B.K. -né, és barátai Mátyásföldről. Tisztelt Újságírónő! 6 www.forumujsag.hu
Az Életünk sara nagyon szép és bátor írás volt! Ön a való életet írta meg. Nem is olvastam még hasonlót. Köszönjük! Nagyon jó volt, hogy megírta, milyen nehézkes lett a kerületi rendőrségre való telefonálás. Ez a macera bizony nem segíti a gyors bűnüldözést, főleg nem a rajtakapást. Erőt, egészséget kívánva, szeretettel üdvözöljük a párommal együtt, és várjuk a további írásait! E.P. -né Sashalomról.
Kedves Olvasóim! Meghatódtam. Az utóbbi időben a Fórumban közölt írásaim mindegyike tetszést, jó visszhangot váltott ki. De egyik sem szült akkorát, mint az Életünk sara, amit egyetlen éjjel írtam meg. Meglehetősen rossz hangulatban, amihez jelentősen hozzájárult az autóm többszöri megrongálása, aminek felbujtóját és tettesét már a legelső horpadás láttán tudtam! „Van haragosa? Igen, van.” Az az öregasszony, akit jelzésszerűen már többször említettem, és aki, hála Istennek már innen elköltözött, de mostanában albérlőnek ide költöztetett egy „nem hófehér” famíliát. Az nyilvánvaló, hogy ezek az emberek sem rólam, sem a kocsimról semmit nem tudtak, irányítani kellett őket. Egyértelmű, ha ezek nem költőznek ide, a kocsim sértetlen maradt volna! És az is nyilvánvaló, miért pont és csakis az én kocsimra irányult a rongálás… A „magas” kapcsolatú öregasszony bosszúja… Többen kérdezték, a parkolóban (ahol megron-
gálták a kocsimat), vajon felszerelték-e már a régen kért kamerákat? Nem. Múltak a hetek, most már hónapok, de erről nincs hír sem. Viszont az írásomra volt egy „visszajelzés”; gyorsan megérkezett a bosszúállás”… Kisiettek a közterület-felügyelet harcosai. Egyenesen ahhoz a parkoló-széli fához futottak, hogy eldobják a tövében évek óta ott szerénykedő, senkit nem zavaró tálkában lévő pohárnyi vizet! (Nem mellesleg; a tálka éppen az ő régi szóbeli engedélyük alapján volt ott!) Ez a vizecske azonban feltevésük szerint – lásd öregasszony… – hozzám köthető „súlyos bűn”. (Az állatvédők szerint éppen ellenkezőleg!) A dolog másik nagy szépséghibája, hogy (állítólag) – éppen az az alak hívta ki őket (mekkora pofátlanság!) név szerint én rám, aki megrongálta a kocsimat, és aki majdnem mindig részegen, boros üveggel a hóna alatt, nyomdafestéket nem tűrő káromkodásokat („úgyis szét….lak”) üvöltőzik, ordibál utánam a közterületen! Közbotrányt okozó magatartást tanúsít, zaklat, életveszélyes fenyegetéseket ordibál. Én úgy emlékeztem, a közterület általam tisztelt vezetője annak idején pontosan az efféle alakok ellen (is) ígért fellépést. Vagy ez már régen volt?… Igen csak elgondolkodtató volt a „közteresek” konkrét viselkedése is. Éppen arra járva én mentem oda hozzájuk, hogy rákérdezzek a tálka-dobálási akciójukra. Nos, ezek után úgy bántak velem, mint egy bűnözővel! Rögtön elkezdett a fiatalabbik (neve, száma megvan, egyébként végig ő játszotta a főszerepet…) körbefényképezni! Engedélyem nélkül (és ok nélkül). Majd személyi okmányaim átadására szólítottak fel. Amikor vonakodtam, nem látván okát, a rendőrség kihívásával fenyegetődztek. (Talán jobb is lett volna, ez egy újabb téma lehetne. Kihagytam.) Odaadtam nekik az igazolványaimat, amiket buzgón lefényképeztek, szintén engedélyem nélkül. Mindezt tették egy hozzájuk lépő, csupán kérdező nővel! Ehhez a viselkedéshez nincs mit hozzáfűzni. Valami nagyon bűzlik, kilóg a lóláb… fölöttébb érdekes az is, hogy más lakótelepen (Centi, Jókai) nem zavarják a közterület „őreit” a sokfelé kitett vizes- és ételes tálkák. Ami például itt, az augusztusi afrikai forróságban sok hasznos énekes madár életét mentette meg. Míg a Lándzsa parkos részein hőgutát kapott galambok és más madarak tetemei hevertek… Úgy búcsúztam tőlük, kívánom, fontosabb „ügyük” ne legyen. Nos akár csak az elején, a végén sem köszöntek. Én mégis felhívtam a figyelmüket a tőlünk néhány méterre, hónapok óta ott rozsdásodó motorkerékpárra (a táska már eltűnt róla). De ők fülük botját sem mozgatták, oda sem néztek. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy a „közteresek” látogatása után néhány nappal megmérgeztek két erre járó cicát. Ehhez, sokak kérésére, csak annyit fűzök hozzá; aki ezt tette, élje át ugyanazokat a kínokat, amiket ő okozott egy ártatlan állatnak! (Hány üveg borért?!) Utóirat: aki az állatokat nem szereti, jó ember nem lehet! Az ilyen ember nem csak hazug, de gonosz is. A fa tövében a tálka helyén gyűlik a szemét. Jöhetnek a patkányok! A parkoló szélén már jön is egy. Idáig hallik az ordibálása… Eőry Éva
Bálint Györgyöt, az ország híres Bálint gazdáját Prima Primissima díjra jelölték
ÉPÍTŐANYAG CENTRUM
Tetőfedőakció akció 11.30-ig! 10.31-ig! Tetőfedő Tetőcserepek: 1590 Ft/m2-től Tetőzsindelyek 1690 Ft/m2-től TÉRKÖVEK: LEIER, KK BETON SZIGETELÉSSZÍNKEVERÉS!
vakolatok-festékek-lazúrok KÉRJE AJÁNLATUNKAT!
Építőanyag Centrum Pécel 2119 Pécel, Rét u. 6/b.
06-28-547-615 06-70-411-7411
[email protected] www.platinaker.hu
15. alkalommal vehetik át a Prima Primissima Díjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői. Nyerteseit széleskörű társadalmi elfogadottság, figyelem és magas erkölcsi elismerés övezi. A Prima Primissima-díj tíz kategóriájának harminc jelöltje van. Minden kategóriában 3 jelölt közül kerül ki a nyertes. Idén Bálint György, „Bálint gazda”, aki kertvárosunk lakója, a jelöltek közé került magyar népművészet, közművelődés kategóriában. Ő 1919-ben született, 1941-ben szerzett kertészmérnöki diplomát. 1969-1981 között a Kertészet és Szőlészetet, 1970-1981 között a Kertgazdaságot, 1972-1981 között a Kerti Kalendáriumot, 1984-1988 között a Kertbarát Magazint szerkesztette. 1981-2009 között a Magyar Televízió Ablak című magazinjának állandó munkatársa. „Országunk kertésze” 98 évesen is aktív, facebook oldalán tanácsokat ad kertről, növényekről. Oldalát naponta frissíti, 415 ezer kedvelője követi. Ha azt szeretné, hogy megnyerje a díjat, telefonon adhatja le rá a szavazatát. A szavazatokat a +36 70 707 7000 számon lehet leadni a jelöltek SMS kódjának beütésével. Bálint gazdára a 25-ös számmal lehet szavazni. A szavazás időtartama: 2017. szeptember 30. – 0800 - 2017. november 29. – 2400
hirdetés_ősz.ai 1 2016.08.09. 11:04:15
Josef Antikvitás
Üzlet cím: 1156 Bp., Páskomliget út 8. (újpalotai vásárcsarnokkal szemben)
KÉSZPÉNZES FELVÁSÁRLÁS!
C
M
Y
CM
MY
CY
CMY
K
Festményt, bútort, fali-, asztali-, kar- és zsebórákat, bronz tárgyakat Herendit, Zsolnayt, Hummelt, Kovács Margit kerámiákat, ezüst tárgyakat, kitüntetést, képeslapot, régi pénzeket, régi bizsut, antik lakberendezési tárgyakat, csillárt, szőnyeget és
TELJES HAGYATÉKOT! Ékszert és borostyánokat magas áron veszek!
Mobil: 06/30-9210915 • Tel.: 061/6057-075 Fórum 7
TÁNCRA FEL! TÖBB SIKER és EGÉSZSÉG az ÉLETBEN a ZENE és a TÁNC segítségével (25 éves tapasztalatunk a XVI. kerületben) Miként működik ez? Megpróbáljuk röviden összefoglalni a legfontosabb szempontokat. 1. A zene hatása szervezetünkre és teljesítőképességünkre. Hazánkban és külföldön számtalan kutatás történt a zene hatásainak az emberi szervezetre: változnak a fizikai és mentális reakciók (pulzus, légzés, hangulat, koncentráció stb). Ez azért történik meg, mert minden alkalmazott zenének van saját frekvencia és rezonancia hatása. Természetesen, hogy a hallgató személy felfogóképessége és temperamentuma befolyásolhatja a zene hatását a saját szervezetére. Tudományos munkák kimutatták, hogy a klasszikus zene önbizalmat, kreativitást, nyugodtságot, az életbe vetett hitet stimulálja, a romantikus muzsika pedig kreativitást, könnyedséget biztosit és az álmodozásra, képzelődésre készteti az embert. Sokszor átéltük, hogy akaratlanul is egy tánc- vagy menetelő zenére lépéseinket ehhez a ritmushoz igazítottuk. Amennyiben egy dallamos zenét hallgatunk, akkor a szervezetünkben oldódik a feszültség és ellazulunk, de a gyors zene emeli a pulzusunkat és felcsigáz. A kiválasztott zene segítségével lehet rá hangolódni az edzésre, versenyre vagy épp egy pihenésre, regenerációra. Gyakran látunk egy futót, aki közben zenét hallgát, és nem véletlenül az ökölvívó a kedvenc dalra vonul be a küzdőtérre, vagy egy csapat összetartást erősít egy választott zenére. 2. A táncfoglalkozások alkalmazása kiegészítő tréningként. A tánc az embert ősidők óta kíséri, amikor a törzsi táncok az összetartozást erősítették, aztán művészetként tisztelték, később pedig a társasági életben segített. A tánc manapság sok ember számára spontán mozgásformát jelent. Táncolni mindenki tud, bár sokan tagadják, de egy kedvelt zenére mégis mozgásba lendülnek. A tánc lehet kíméletes, de akar intenzív fizikai terhelés is a szervezetnek. Klinikailag igazolt a tánc pozitív hatása az emberi szervezetre: szövetekre (hám-, kötő-, támasz-, izom-, ideg-), tartó és mozgató rendszerre (csont-, ízület-, izom-), belső szervek működésére (szív érrendszer, mirigyek szervrendszere stb.), idegrendszerre. A táncsport különleges sajátosságai kiegészíthetik más sportok képzésrendszerét. Különböző tánctechnikák alkalmazása segít a motorikus képességek fejlesztésében - növeli a teljesítményt, a gyorsaságot, az általános és speciális állóképességet, a rugalmasságot (hajlékonyságot), a koordinációt (egyensúlyt), a ritmikát, a kontrolt, stb.
KONCERTDÁTUMOK OKT. 21. • Country Est Tánctanítással. – Szo, 1900 Sámson Band koncert – Szo, 2000 OKT. 22. • The Old Show - Tánc Party – V, 2000 József Olasz Kovács ott lesz. OKT.27 • Missió koncert – P, 2000 • 3 vendég Sárkányok Éjszakája – Sárkánykönny + Bordó Sárkány a Legendában! – P, 2000 OKT.28 • Korál Forever Koncert – Szo, 2000 · 6 vendég NOV. 3. • J M B koncert – P, 2000 · 1 vendég Blues Company Koncert – P, 2100· 6 vendég NOV. 4. • Slágerock + Sound X koncert – Szo, 2000 Torzonborz Koncert – Szo, 2000 NOV. 10. • Usque + Zip koncert– P, 2000 · 4 vendég Radics Béla Emlékkoncert – P, 2000 • 55 vendég NOV. 11. • BéTerv & Bikini Tribute Band Koncert – Szo, 2000 NOV. 12. • Születésnapi buli sztárvendégekkel!!! – V, 1700 József Olasz Kovács ott lesz. NOV. 17. • ÉRZÉS Zenekar – P, 2000 Zoltán Daróczi ott lesz. NOV. 18. • HIT ROCK Koncert – Szo, 2000 • 1 vendég NOV. 24. • Pannónikum, Chrome Rt., GT. Project koncert • P, 2000 · 12 vendég
Asztalfoglalás:
Medve Andrea – 06-30 527-1268 8 www.forumujsag.hu
A táncképzés erősíti az immunrendszert, növeli a teljesítőképességet és az anaerob küszöbértéket, felgyorsítja a regenerációt és a felépülést, optimalizálja a versenyfelkészülést. „ A tánc segít a stressz leküzdésében, a feszültség oldásában. A tánc arra is jó, hogy kifejezzük vele érzéseinket, vagy véleményt formáljunk a világról, esetleg közvetítsük gondolatainkat. Tánc közben teljesen kikapcsolhatunk, ellazulhatunk, ráadásul kizökkenhetünk egy másik világba, ezáltal feloldódunk, s önmagunk, utunk keresésében is segítségünkre lehet, elsősorban az önkifejezés, kiteljesedés területén.” László Attila :” a Borussia (Mönchengladbach) világhírű labdarúgócsapatának tánctanára voltam 1977-től 1979-ig. Az ötlet a kitűnő csapatvezetőktől származott, akiket példaként a latin-amerikai és a dél-európai labdarúgók mozgáskultúrája motivált. A hétfői speciális táncfoglalkozások regenerációban segítettek, valamint egy összhangot teremtettek a játékosok között. Számtalan táncformát alkalmaztam az óráimon. Boldog vagyok, hogy részese lehettem a csapat sikereinek.” A tánc - egy monoton edzés alternatívája, amely eszközöket ad a különleges munkaképesség visszaállításában. Ez egy tudatos tevékenység, ahol intervallum-edzés módszerrel történik a fizikai terhelés mentális pihenéssel - így kapunk új képességeket és fejlesztünk meglévő készségeket. Mint a más sportágakban itt is mikro-, mezo-, makro-ciklusok állíthatók össze. A tánc pozitívan befolyásolja a sportoló fejlődését - szélesebb körű észlelést ad, segíti könnyebben és gyorsabban az új feladatokat elsajátítani - egyben mutatós (vizuális), elérhető, dinamikus, szisztematikus, fokozatos, egyénileg is űzhető, de szociális foglalkozás. Lehet mondani, hogy ez egy komplex rehabilitáció integratív szerves technológiával, nem gyógyszeres korrekciója a sportolók funkcionális állapotának és egyben szellemi, erkölcsi, esztétikai és fizikai nevelés. 3. Stílus. Szükséges foglalkozni vele? Nagyon fontos a megjelenés (outfit) és a mozgás kultúrája, a viselkedése, a kommunikációja stb. Egy ember nemcsak egy szuper eredménnyel tud kiemelkedni, de feltűnő öltözködési stílusával is, kifejezheti egyéniségét, üzenetet küldhet a közönségnek, ami hatással lehet (pozitív, negatív) a környezetére. 4. Etikett: bálba megyünk? Az aktuális modern nemzetközi viselkedéskultúra (illemtan) nélkülözhetetlen része életünknek és a sport minden területének: „tudni illik, hogy mi illik” 2017-ben. Ez nem protokoll, ez mindennapi életünk fontos szabályainak összefoglalása, amivel a sportoló szembesül itthon és külföldön. A Nemzetközi Viselkedéskultúra Szervezet (AUI) mindenkori média információja legyen irányadó a témában. A táncról határok nélkül lehet beszélni. Minél korábban találkozunk vele, annál szebb, egészségesebb életet biztosíthatunk magunknak. Egyértelműen fontos lehetőséget adni az iskolai sportfoglalkozások keretén belül, valamint testnevelési vagy külön órákon a táncértékeinek felhasználására. A szülök és a táncsport-edzők teljes mértekben igazolják, hogy a táncsportban aktívan résztvevő fiatalok az átlagnál jobb tanulok, egészségesebbek és az életpályájuk sikeresebb. A táncfoglalkozások minden korosztálynak a legjobb aktív tevékenységet biztosítja és a leghatékonyabban befolyásolja életünk minőségét. A legújabb orvosi tudományos kutatások bebizonyítottak, hogy a tánc visszafordíthatja az öregedés jeleit és legaktívabb pozitív hatással lehet az emberi szervezetre. Szeretettel várunk minden érdeklődőt foglalkozásainkon! Új tanfolyamaink szinte hetente indulnak gyermek- és ifjúsági, felnőtt és szenior korosztály részére, pároknak és egyedülállóknak is! A tánc lendület és élmény, mindegy, hogy a jobb vagy a bal lábbal kezdjük el. Táncra fel! László Attila, Jegonyán Okszána László Attila (angol, magyar, német, svájci diplomás táncpedagógus; többszörös nemzetközi és magyar bajnok, nemzetközi pontozóbíró, nemzetközi illemtan szakmai szervezetek egyedüli licence jogosult magyar tagja) +36 20 9360554 Jegonyán Okszána (nemzetközi mester – koreográfus, táncpedagógus, gyógy-testnevelő, táncsport edző, pontozóbíró) +36 70 3121481
Reformációs emlékmű avatása kerületünkben!
hanem a katolikus hívőkre vonatkozik. Itt az iszlám a kapuban, Nyugat-Európában már benn van, és a rossz értelemben vett liberalizmus iszonyú tragédiákat okoz. Mi magyarok tudjuk, hogy mi voltunk, vagyunk és leszünk is Európa kapuja, védőbástyája. Úgy érzem itt az idő, össze kell fogni a keresztény felekezeteknek! Kéz a kézben kell felmutatni az egységes hitet. „ Isten megvéd bennünket…..ha szilárdan hiszünk, lesz erőnk mindent kibírni, túlélni, és akár győzni is.” Balog Zoltán EMMI miniszter Október 29-én 14 órakor a Rákosszentmihályon, a református parókia mögött. 2017 október 31-én ünnepli az egész keresztyény világ a Reformáció 500. évfordulóját. 3 éve, erre gondolva Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő megkeresett – ismerve eddigi munkásságomat- megkért, hogy találjak ki egy méltó emlékművet. Ennek létrejötte, mint hívő református, szívügye volt. Polgármesterünk örömmel üdvözölte az ötletet és az un. Madárdombon szándékozott a képviselő testülettel egyetértésben helyet biztosítani a majdani emlékmű számára. Ugyanis a nagy elhanyagolt területet , gyönyörű kilátással a budai hegyek felé olyan parkká óhajtották alakítani, ahol egy kilátó segítségével még nagyobb horizont tárul gyönyörű fővárosunkra. Szatmáry Kristóf tett egy alapítványt: „ A Reformáció 500. Évfordulójának Méltó Megünnepléséért Alapítvány”, ő maga is tett bele jelentős összeget és sikerült pályázaton megnyerni az emlékmű teljes megvalósítási költségét. Felvette a kapcsolatot az evangélikus és a kálvinista püspökökkel, a miniszteri biztossal. Az ő lelkes és áldozatos tevékenységének és sok-sok tárgyalásának köszönhetjük, hogy a mi kerületünkben lesz a Kárpát- Medence, de talán Európa legnagyobb és legjelentősebb reformációs emlékműve. Úgy éreztem, az 500 éves évforduló kell hogy felébressze a „langyos keresztényeket”, ez nemcsak a protestáns,
A 10 méter átmérőjű kör közepén egy 3 méter átmérőjű alacsony kút áll, benne a gömb, a föld jelképe, amin a forrás, Isten jelképe folyik, ezáltal megtisztítva földet. Körülötte 3 ívelt pad, melyet 3 nagy személyiség áll. Az ifjú Luther, kezében a 95 pont, az idősebb Kálvin, és a harmadik Bocskai István, a bölcs politikus. Idézeteket olvashat a nézelődő, aki remélem, leül a kút mellé, vagy a szobrok mellé és mindenütt fontos üzenetet, idézetet olvas, elmélkedik és ha a három nagy EMBER szemébe néz, erőt kap tőlük, az idézetektől vigaszt, bátorítást. Ennek az emlékműnek hivatása van: megerősíteni a hívőket és új hívőket toborozni. Szeretnék egy levélből idézni: Kedves Mária! …. Lutherben a felszabadultság fogott meg, a fiatalos lendület – ahogy alakjával rárímelt a Reformáció Emlékbizottság szlogenjére, a megújulás lendülete. Az, hogy a fiatalkori Luthert ragadtad meg, számomra azt a tüzet, azt az elszánt jobbítani akarást, azt a tettvágyat fogalmaztad meg, amivel elindulhatott a reformáció és megállíthatatlan volt a hitújítás, de a megújulás általában, az élet számos területén. A feltartott írás – legyen az a 95 tételre való utalás, vagy a Szentírásra való utalás – és a bal kéz tartása valamiféle mély hitvallás jelképévé vált. Kálvin alakja egészen más módon ragadott meg. Először a tekintete, amivel bölcsen messze, a jövőbe néz, a távlatokba, amikor beérik mindaz, amiért harcolt, az új eszme, a tiszta tanítás. A bölcs kiforrott személy, a tanító, a tanácsot adni tudó a rendet
tartó és rend teremtő Kálvin. Kezében a Szentírással, az egyedüli mértékkel. Szinte belekapaszkodik. Az egész alak stabilitása innen, a Szentírásból értelmezhető. S ezzel elmondtál Kálvinról mindent, ami fontos és lényeges. A Kálvin alak tartása nagyon sokat mondó – a stabilitás és a szilárd lélek kifejezője. És Bocskai – akinek utolsó simításainál jelen lehettem: igazi magyar alak. Fejedelem a javából, akiből erő sugárzik. Aki biztonságot sugall. Akinek a fejtartásában egyszerre van elszántság és emberség, a szó jó értelmébe vett lágyság…..Van benne féltés és aggodalom, de együttérzés is. Egy ember, aki mellé fel lehet sorakozni, egy ember, aki mögé érdemes odaállni…… A Teremtő sajátos munkatársaként nagyszerűt alkottál. Életet leheltél az élettelenbe, üzenetet küldtél a jövőbe, megvallottad a hitedet a biztos értékekre építő megújulásban. Dr Hafenscher Károly ev. lelkész, miniszteri biztos” Az emlékművet Balog Zoltán EMMI miniszter avatja ünnepélyes körülmények között 2017 október 29-én 14 órakor az immár „Reformátorok terének” nevezett parkban, magával a parkkal, az ott lévő kilátóval egyetemben. Az emlékművet Dr. Gáncs Péter evangélikus püspök, valamint Bogárdi Szabó István református püspök áldja meg, kerületünk 11 lelkésze ill. papja részvételével. Jelen lesz Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos és természetesen Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter polgármester, akik köszöntik a megjelenteket, ahová a XVI. kerületi lakosokat, de természetesen másokat is szeretettel várnak. Nagy esemény ez mindkét politikusnak: Budapest egyik legszebb terét adják át, az ember megtisztulására ösztönző emlékművet és a kilátót, hogy még nagyobb horizont táruljon a nézelődő elé, hogy gyönyörködjön a budai hegyekben, a park tágas pázsitján játszadozó gyermekekben, a jövő zálogaiban. R. Törley Mária Fórum 9
Havonta ezer magyar jelzáloghiteles családot zavarnak a híd alá!
- A multinacionális erők Damoklész kardja függ a magyarok feje felett Magyarország akkor nevezhető demokratikus jogállamnak, ha nemcsak teoretikusan, hanem tartalmilag is megfelel az európai alkotmányosság normáinak. De nem felel meg! Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével ellentétben Magyarország nem demokratikus jogállam, hanem virtuális jogállam, amelyben orwelli demokrácia honol: mindenki egyenlő, de a közhatalmat gyakorlók egyenlőbbek. Jogi terminológiával élve: joguralom helyett önkényuralom és korrupció – rule of law helyett rule of corruption. A kommunista diktatúra bukását követő virtuális demokráciánkban havonta ezer magyar család veszíti el a lakását, ami példátlan az ezeréves magyar jogállamiság történetében. Miképp lehetséges ilyen nemzeti tragédia? Úgy, hogy a jogállami kontroll és felelősség nélkül működő bírói hatalom nem a magyar polgárok alapjogait érvényesíti, hanem autoriter vazallusként szolgálja a multinacionális erőket és veszélyezteti az Alaptörvény szerint keresztény Magyarország alkotmányos rendjét. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben állapította meg a devizahitel szerződések tisztességtelenségét, ám a multik előtt térdre rogyva hajlongó Kúria tekintélyelvű bírái hatályon kívül helyezték az ítéleteket és beledöngölték a magyar polgárok alkotmányos jogait az agyagba. A kormány ölbe tett kézzel nézi az emberi jogok sárba tiprását, feltartja a kezét, mint Pilátus a
krédóban, mint valami kívülálló, mintha semmi köze nem lenne a társadalom igazságérzetétől elszakadt ítélkezési gyakorlathoz, a Vida Ferenc féle kommunista vérbírák módszertanát modellező önkényuralomhoz. Holott a választópolgárok azért ruházták fel a kormányt a hatalomgyakorlás jogával, hogy megvédje a polgárok érdekeit, hogy érvényesítse az alapvető jogokat, amelyeket az Európai Unió tagállamaira kötelező egyezmények garantálnak. Hiába van Alapjogi Charta és Alaptörvény, ha a végrehajtásért felelős kormány nem biztosít jogállami garanciákat az alapvető jogok érvényesülésére. Az uniós joggal harmonizáló Alaptörvény csupán jogdogmatikai esszé, a gyakorlati jelentősége közelít a nullához. Sőt, megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, mintha a jogforrásként kezelt „bírói gyakorlatban” érvényesülnének az alkotmányos alapjogok. Ráadásul a demokrácia legnagyobb vívmányával, a bírói autonómiával visszaélő bírák nemhogy nem alkalmazzák, de nem is ismerik az Alaptörvényt. Az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdés rendelkezése: az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. És hogyan teljesíti a Magyar Állam az elsőrendű kötelezettségét? Sehogy! A Montesquieu féle államhatalmi berendezkedés legfontosabb ága, végrehajtó hatalom (kormány) nem gondoskodik a végrehajtásról. Ellenben tűri, hogy a multik érdekeit hajtsák végre a tömeges kilakoltatásokkal, ami nemcsak tagállami, hanem uniós jogot is sért. A Lisszaboni Szerződéssel megerősített EUSz. 6.1 cikke értelmében az Alapjogi Charta jogi kötőerővel bír és a magyar polgár az Európai Uniónak is polgára, továbbá az uniós jog prioritással rendelkezik a tagállamok joga felett, következőleg a közhatalmi szervek kötelesek elsődlegesen érvényesíteni az uniós jogot. Az uniós jog ugyanis nemcsak kötelezettségeket keletkeztet a tagállamoknak, hanem jogokat is alapít a polgárok számára. A valós társadalmi folyamatoktól eltávolodott autoriter (tekintélyelvű) ítélkezési gyakorlat következményeképp megrendült az igazságszolgáltatás iránti közbizalom. Az illegitim szocialista rendszert szorgalmasan kiszolgáló bírák és tanítványaik nemhogy nem segítik, de obstruálják (akadályozzák) Magyarország jogállami működését, veszélyt jelentenek a demokráciára. Más szavakkal: demokrácia helyett autokrácia, joguralom helyett jurisztokrácia van. Bibó találóan mondotta: a demokrácia ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik. Negyed évszázaddal a rendszerváltozás
10 www.forumujsag.hu
Hozzávetőlegesen hétszázezer magyar ember, kiváló szakember, orvos, mérnök, tanár távozott külföldre, háromszor annyian hagyták el az országot, mint a kommunista diktatúra idején. Szép jövőkép: a magyarok mennek, a migránsok jönnek. Vissza kell állítani az Országgyűlés felügyeleti jogát! Az igazságszolgáltatás válsága nem oldható meg azzal a szervezettel, amely magát a válságot generálta. Az Országos Bírósági Hivatal fennen hirdeti a „a bírósági reformot”, amitől csodát vár. Nem bírósági reform kell, hanem rendszerváltás a bírói karban! Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, az Országgyűlés oszlassa fel az autoriter bírói szervezetet, amely képtelen vagy nem akarja végrehajtani a jogalkotói akaratot, hanem joguralom helyett bírói uralmat gyakorol. Teljesen új bírói szervezetet kell létrehozni, amelynek szakmai színvonala és erkölcsi minősége megfelel az európai civilizáció normáinak, méltó a keresztény Magyarország tradíciójához, az évezredes jogállamiságunkhoz, és garantálja a jogállami értékek, a jogbiztonság, jogegyenlőség, a tisztességes eljáráshoz fűződő jog érvényesülését. Továbbá nem emeli a bírákat a társadalom fölé. Darák Péter, a Kúria elnöke a múltkori összbírói konferencián és több publikációjában kifejtette, hogy a bírói önkényuralom súlyos veszélyt jelent a társadalomra. A bírói hatalom kárfelelőssége című tanulmányából szó szerint idézem: „A bírósági jogkörben eljáró személyek károkozó magatartása - amennyiben következmények nélkül marad - az államhatalom oldaláról nézve súlyos működési zavart eredményez; rést üt a jogállamiság, a jog uralma alá vetett állam eszméjének pajzsán, teret engedve ezzel az önkénynek.” Sótonyi József Bővebben:honlapunkon
PARKETTA
Vagyonvédelmi Országos Kiképző Központ Kft. Személy- és Vagyonőr képzést indít Budapesten, a XIV.kerületben Tel.: +36-30-948-26-46 További információ: www.vokk.hu Fegyvervizsga 1 nap alatt ! NMH : E-000160/2014/A001
után Magyarországon még nem kezdődött el a demokrácia. Ellenben a privatizációnak nevezett nemzetrontó folyamatban idegen kézbe adtuk a stratégiai fontosságú ágazatokat, következőleg a kormány úgy táncol, ahogy a multik fütyülnek. Ezt a tényt szabadságharcos propagandával leplezik. A magyar polgárok pedig permanens fenyegetettségben élnek, a kilakoltatások nemzeti katasztrófába torkollanak. Az ország gazdaságát uraló multinacionális erők Damoklész kardja függ a magyar polgárok feje fölött.
KERESKEDÉS
Jelentkezés november 13-án hétfőn
a mátyásföldi Táncsics iskolában. www.molnarautosiskola.com
XIV., Mexikói út 5. 06-1/363 2367, 06-30/970 3336 LAKKOK, RAGASZTÓK AKCIÓS ÁRON Csaphornyos (hagyományos) 22mm-es tölgyfa parketta nagy választékban!
Parkettázás helyben megrendelhető
Számítógép portalanítási akció Számítógép portalanítási akció az Arnold PC Szerviztől ! Most kedvező áron vállalom a meglévő otthoni számítógépe alapos, belső kitakarítását, akár már bruttó 3.000 Ft-tól helyszíni kiszállással együtt! A gépházban a ventilátorok folyamatos légmozgást biztosítanak az alkatrészek megfelelő hűtése érdekében. A légáram következtében a számítógépházba kívülről bejut a por és lerakódik az alkatrészeken, gátolva azok hőleadó képességét. Egy kritikus határ felett az alkatrészek túlmelegedhetnek és tönkre is mehetnek. Jobb esetben csak az élettartamuk rövidül meg a folyamatos hőterheléstől. Asztali PC működésében komoly gondot okozhatnak ugyanis a lerakódó porszemek és szöszök, amelyek meggátolják a számítógép hűtésének hatékony működését, emiatt a számítógép automatikusan kikapcsolhat. Évente legalább egyszer – poros környezetben többször is – ki kell takarítani a gépházat. Portalanítás után számítógépünk csendesebb lesz és kevesebbet is fogyaszt, ezzel hálálva meg a törődést. A szükséges karbantartáshoz szerencsére semmilyen különleges eszköz nem szükségeltetik, inkább egy kis óvatosság és kellő szakértelem. Egy hozzám hasonló profi számítógép szerviz sem használ semmilyen különleges szert a PC-k takarításához, mint ami bármely háztartásban megtalálható. Az otthoni számítógép házát szétnyitás után hagyományos porszívóval tisztítom meg a portól – természetesen kikapcsolt állapotban. Mindössze arra kell figyeljek, hogy ne használjak óriási szívóerőt, ez ugyanis kárt tehetne az alkatrészeken lévő kondenzátorok forrasztásaiban, vagy leszippanthatná helyükről a beállításokhoz szükséges apró érintkezőket. A sérülések elkerülése érdekében érdemes kicsit távolabbról szívni a port, amelyet egy egyszerű ecset segítségével lehet elmozdítani helyéről. A legfontosabb a processzorhűtő bordáinak megtisztítása, itt ugyanis nagy mennyiségű piszok rakódhat le, ami megakadályozza a lapkán termelődő jelentős hő elvezetését. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a károsodás megakadályozása végett a számítógép automatikája lekapcsolja magát. Hasonlóan fontos lehet a videokártya hűtésének megtisztítása, illetve az alkatrészeket árammal ellátó tápegység portalanítása is. Az abban dolgozó ventilátor ugyanis szintén tetemes mennyiségű port tud begyűjteni. Ha a hő kivezetése nem optimális, a hűtésnek az indokoltnál nagyobb fordulaton kell működnie, ami szükségtelenül növeli az üzemelés zaját.
Összegezve elmondhatjuk, hogy mindenképp érdemes az általam felkínált számítógép portalanítási akció lehetőségével élni, mivel egyúttal a szoftveres karbantartást is elvégzem, amen�nyiben igénylik.
RUHA-, CIPŐ-, TÁSKAJAVÍTÁS, RUHATISZTÍTÁS, SZŐNYEGTISZTÍTÁS, ZIPPZÁRJAVÍTÁS ÉS CSERE, FÜGGÖNYVARRÁS – PATENTOLÁS, RUHAÁTALAKÍTÁS Thököly út 11. – a Sashalmi piac oldalában T.: 06-20/206-3535 Nyitva – H-P: 8-17-ig, Szombat: 8-12-ig
A mindennapi számítógép használat során felgyülemlik számítógépünkön a sok „adatszemét” (programok után visszamaradt ideiglenes állományok, internet böngészési adatok, stb.). Méretük elérheti a több gigabájtot is. Ezenkívül figyelmetlenségből adódóan feltelepülhetnek gépünkre idegesítő reklámprogramok, amik internet böngészés közben nehezítik meg az életünket a folyamatosan felugráló reklámablakokkal, megváltoztatott kezdőképernyővel vagy elállított alapértelmezett keresővel. Szerencsére mindezekre hatékony, tartós és szakszerű megoldást adok, ráadásul megfizethető, sőt mondhatni baráti áron. Ha cikkem felkeltette az érdeklődését, kérem vegye fel velem a kapcsolatot a megadott elérhetőségeimen! Üdvözlettel: Góger Arnold
Arnold PC Szerviz Tel: +36706036732 Weboldal: http://arnoldpcszerviz.hu
KERESKEDELMI KÉPZÉSEK Budapest - Újpest Központban, a Dolgozók Iskolájában
– ELADÓ – VENDÉGLÁTÓ ELADÓ – BOLTVEZETŐ – VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ – TARGONCA VEZETŐ + JOGOSITVÁNY O.K.J-KÉPZÉS
Telefon : + 36-20-951-3357 Báncs Ferenc
Szakképzett kertészek vállalnak FAKIVÁGÁST elszállítással is. SÖVÉNY-NYÍRÁST, KERTRENDEZÉST. ANYAGI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSSAL! INGYENES FELMÉRÉS! Profi gépekkel, szakszerűen, megbízhatóan!
Telefon: 06-30 287-4348 Fórum 11
DOMA Úszóink futószalagon gyártják nemzetközi szinten az érmes helyezéseket. Szeptember 27.én a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör ezért hívta meg Kozma Dominiket, becenevén Domát, világbajnoki dobogós sportolónkat. Idén sikerült megvalósítanunk minden idők legdrágább Úszó Világbajnokságát. Nyilvános közbeszerzés nélkül, kormányközeli oligarchák segítségével tízszeresére növekedett a úszóaréna és a rendezés csatolt költségeinek ára. Közben botrányos körülmények között, 1 év alatt 3 elnök váltotta egymást a úszószövetségben. Eredményeink nagy részét Hosszú Katinkának köszönhetjük, aki őrült tempóban szállítja az aranyérmeket. Felkérték, hogy szerepeljen egy kampányfilmben. Gyárfás Tamás, aki 22 évig irányította a sportágat, nem volt hajlandó ezért 3 milliót fizetni. Katinka teátrálisan széttépte a szövetséggel kötött szerződését, mindez az elnök lemondásáig vezetett. Nélkülözhetővé vált, bár ezidáig ő teremtette meg a úszó sportág anyagi hátterét, mecénások bevonásával. Ma már a TAO pénzeknek köszönhetően az állam, vagyis mi szponzoráljuk milliárdokkal. Helyére jobb híján a hatalomhoz lojális Bienerth Gusztávot választották, akiről kiderült mély vízbe dobták, Ő meg nem tud úszni. Lemondásra kényszerült, „gazdálkodási kupleráj” miatt.
KÖNYVAJÁNLÓ
Véget kell vetni a turániak és szemiták között dúló állandó háborúságnak, mert az emberek nem sakkfigurák, s a kultúra láncolata fog megszakadni, ha tovább folyik ez az értelmetlen küzdelem. E könyvem után sokan fognak zsidó bérencnek nevezni, vagy a jóhiszemuségem áldozatának. Ám soha nem késo megtudni az igazságot, hogy szembe nézhessünk a tényekkel, s cselekedjünk!
Dr. Bene GáBor: ZSIDÓ-KÉRDÉS MAGYAR SZEMMEL I.
A Szent Korona Baráti társaság vendégeként Bene Gábor előadást tart november 26-án a Krisztina Hotelben! Véget kell vetni a turániak és szemiták között dúló állandó háborúságnak, mert az emberek nem sakk-figurák, s a kultúra láncolata fog megszakadni, ha tovább folyik ez az értelmetlen küzdelem. E könyvem után sokan fognak zsidó bérencnek nevezni, vagy a jóhiszeműségem áldozatának. Ám soha nem késő megtudni az igazságot, hogy szembe nézhessünk a tényekkel, s cselekedjünk! A könyv megrendelhető az elybeke2@ gmail.com címen.
Szeptember 24.-én Wladár Sándor olimpiai aranyérmes lett a szervezet elnöke. Ezek a cirkuszok abszolút nem zavarták leggyorsabb magyar úszónkat. Kozma Dominik a kispesti Kozma István labdarúgó válogatott fia, már az óvodában kezdte a tempózást. Vagány, győzni akaró srác, ez minden sportágban előnyt jelent. Nem tiszteli ellenfeleit, mindenkit meg akar verni. Doma nagy dumás, igazi showman. Sziporkázó nyilatkozatai, humoros beszólásai legendásak. 26 évével rutinos versenyzőnek számít, már 3 olimpián is versenyzett. Borzasztó kemény felkészülés kell ahhoz, hogy dobogó közelbe kerüljön valaki. Minden nap hajnali 4.30-kor ébred, hogy odaérjen a első edzéshez. Volt, hogy túlhajtotta magát és eltört egy porc a vállában. Ez másfél év visszaesést okozott pályafutásában, csak küzdeni tudásának, csökönyösségének köszönheti, hogy visszatért a legjobbak közé. A 4*100-as gyorsváltóban 2 mp-et javítva a országos csúcson lett csapata bronzérmes a hazai vb-én. Elképesztő időeredményével sem volt elégedett, mert ezt nyilatkozta a verseny után: „Elegem van a harmadik helyekből, mostantól ezüstre vagy aranyra akarom cserélni.” Szerinte nincs lehetetlenség csak tehetetlenség. ”HA ELEGET DOLGOZOL, ALÁZATOS VAGY, NEM SÍRSZ ÉS MEGCSINÁLOD AMIT KELL, BÁRMIT ELÉRHETSZ.” Fehér Ferenc
Cinkotai Kultúrház programja (Vidámvásár ut 72.) Táncolás = mozgás, öröm, agytorna
Ezek oldják a feszültséget, energiát adnak, boldoggá tesznek. A boldogság pedig gyógyít. A szenior örömtánc nem a „hagyományos” értelemben vett társastáncokról szól. Kifejezetten a szenior korosztály sajátosságaira épült. Lépései kíméletesek az izmok, ízületek számára. Előnyösen hat a gerincproblémák, porckopás, csontritkulás ellen. A táncolás során a jobb és bal agyfélteke is működik. Egyedülálló módon segíti a demencia megelőzését, és semmilyen más tevékenységről nem mondható el, hogy 76%-ban segít megelőzni az Alzheimer-kórt. Sem előzetes tánctudásra, sem partnerre nincs szükség, bármikor be lehet csatlakozni. Első alkalom: Cinkotai Kultúrház (Vidámvásár ut 72.) November 8. 13:30 A részvétel ingyenes. Érdeklődni: Pintérné Farkas Anikó Tel: 06 20 575 33 49 • E-mail:
[email protected]
A Szentmihályi Esték
Dr. Bene GáBor
Zsidó-kérdés magyar szemmel A kiválasztottság mítosza és a politikai messiástudat I. kötet
Lemezbemutató előadás Szeretettel • dalok és gondolatok • Szvorák Katalin • Kudlik Júlia 2017.11.11. szombat 19 órakor • Bp., XVI.ker . Templom tér 3. Rákosszentmihályi Plébánia közösségi terme A CD a helyszínen dedikálva megvásárolható A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2017. szeptember 1-jén megalakult a Jobbik Nyugdíjas Tagozata, amelyhez azoknak az időskorúaknak
a csatlakozását is várják, akik ugyan nem tagjai a Jobbiknak, de céljaival azonosulni tudnak. Ezzel a nemzeti néppárt egy magasabb szintre kívánta emelni a nyugdíjasok érdekeinek a képviseletét. A frissen alakult szervezet célja ajánlásokat
ÖREG KAPUK JAVÍTÁSA HÁZ KÖRÜLI LAKATOSMUNKÁK XVI. Mátyás király u.112. T: 405-24-08, 06-30-940-6532 12 www.forumujsag.hu
megfogalmazni a Jobbik nyugdíj- és idősellátási politikájának folyamatos aktualizálásához, emellett közéleti fórumok és szabadidős programok szervezésével közösségépítő feladatot is el kíván látni. Csatlakozási szándékot (név, elérhetőség, lakóhely megjelölésével) a 1113 Budapest, Villányi út 20/b címre, vagy a
[email protected] elérhetőségre várják. Közvetlenül a Nyugdíjas tagozat elnökéhez, Makai Tiborhoz is lehet fordulni, elérhetősége
[email protected]
Momentum Mozgalom Párt XVI. kerületi alapszervezete várja a csatlakozni szándékozókat 06 70 285 4457,
[email protected]
A Veres Péter úton központi helyen 25 éve üzemelő VIRÁGBOLT ELADÓ. tel.: 06 20 934 1257
Testi-lelki egészség a kínai öt elem tükrében
Az előző számban a fém elemhez tartozó egyik szervről írtam, a tüdőről. Az elem másik szerve a vastagbél, aminek az állapota véleményem szerint hihetetlenül fontos. Nem véletlenül választottam külön őket. Nézzük hát! A vastagbél egészsége, tisztasága, megfelelő működése az egész szervezet sarkalatos pontja. Gondoljuk csak végig: a bevitt táplálékot az emésztőszerveink felbontják, ami kell, azt felszívják, hasznosítják, és a véráram segítségével minden kicsi kis sejtünkhöz eljutnak a szükséges tápanyagok. Ami pedig visszamarad az a salakanyag, vagyis a szükségtelen, felesleges maradék. Ez kerül a vastagbélbe, ahol a salakban lévő víz visszaszívódik, „elkészül” a széklet, ami- elvileg- teljes egészében távozik, hiszen NEM KELL a szervezetnek. Ez a leglényegesebb momentum: valóban távozik? Vagy éppen „ most nincs rá idő, nem megfelelő az alkalom vagy a hely, nincs inger…”. És itt kezdődnek a bajok: ha a bélsár bentreked, akkor beszárad, feltapad a bélfalra és az újabb és újabb nem kiürült széklettel együtt bélsárkő-szerű anyaggá gyűlik. Ha ez az ürítési probléma évekig fennáll, kialakulhatnak az ún. divertikulumok, vagyis a bélfal kiöblösödései. Ezek tulajdonképpen bélsárral teli tasakocskák, amik elveszik a helyet a hasüregi szerveinktől. A feltapadt bélsár rontja a bélfal vérellátását, vagyis a bélperisztaltika sem tud kifogástalanul működni. A bélfal áteresztővé válhat, a toxinok kijutnak a hasüregi szerveink közé… Fokozzam még? Kialakul hát egy ördögi kör. A szervezetünk persze megpróbál segíteni saját magán, hiszen hihetetlenül intelligens. A fém elemhez tartozó testszövet, a bőr veti be magát, mint méregtelenítő szerv. A tüdőnél említettem a pattanásokat, kiütéseket. Ezek jelzik, hogy emésztésünkkel, vastagbelünkkel valami probléma van. Ha odafigyelünk a jelzésekre, rendezzük a székletproblémákat, bőrünk szépen kitisztul. Nem lehet hát eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a megfelelő ürítés. Szánjunk rá időt feltétlenül! Lelki vonatkozásban a nem kívánatos, idejétmúlt gondolatok, szokások kitakarítása, elengedése a feladat, ami valójában nem is olyan könnyű. Sokszor érezhetjük úgy, hogy pont a régi szokásaink, gondolataink tesznek minket azzá, amik valójában mi vagyunk, nélkülük elszakadunk önmagunktól, a múltunktól. Pedig dehogy! Az élet állandó változás, semmi sem örök, találjuk hát meg benne a kalandot, kihívást. Ahogy a szekrényben is szoktunk selejtezni, lomtalanítani, úgy a lelkünkben, gondolatainkban is kell. Természetesen nem könnyű, sőt kicsit talán félelmetes elengedni valamit, ami a miénk volt, hozzánk tartozott. De annyi új benyomás, élmény vár minket, találjuk meg őket! Kezdhetjük azzal, hogy kipróbálunk új ételeket vagy a már ismerteket kicsit másképp. A batáta egyre ismertebb zöldség, könnyen helyettesíthetjük vele a burgonyát. Süthetjük, főzhetjük, pürésíthetjük. Akárcsak a répát, sütőtököt, zellert, céklát. Ezek a rostdús ételek vastagbelünk kedvencei lesznek. Együnk gyakran levest, jó sok zöldséggel, melegen. A gabonák közül nagyon jó a zab, köles, hajdina, tönkölybúza kásaként, köretként, levesbetétként. A húsfélék sajnos nem kifejezetten segítik vastagbelünk működését, így próbáljuk csökkenteni vagy akár mellőzni egy időre fogyasztásukat. A lenmag, lenmagolaj, aloe vera is jó választás. Fűszerek közül a kurkuma, kapor, koriander , csillagánizs, szegfűszeg, fahéj ajánlott. Gyógyteákat gyújtoványfűből, édesköményből, mezei katángból főzhetünk. Na és persze a vízfogyasztás ! Mivel az idő hűl, kevesebbet iszunk, nem vagyunk annyira szomjasak. Mégis próbálkozzunk meginni legalább másfél liter vizet, és mivel hideg van, igyuk langyosan. Az idei ősz eddig igazán gyönyörű volt, használjuk ki a szép időt és sétáljunk, mozogjunk nagyokat. Ezzel minden egyes szervünknek, sőt a lelkünknek is igazán jót teszünk.a. Horányi Anikó
A XVI. kerületi Általános Ipartestület ajánlja az alábbi megbízható iparosokat és szolgáltatókat! 1163 Margit u. 18. • +36-1-403-0205 • www.ipartestulet16.hu nyílászáró beép., forg. kőműves kőműves padlóburkoló/fa & műa. sz.festő, máz; tapétázó sz.festő, máz; tapétázó magasépítőipar cserépkályha készítő dug.elhár, vízvez. szer. autószerelő kar.lak., kerítések, rács gépjárműjav., műszaki vizsg. karosszéria lakatos fényező autóvillamosság paplan kész, tolltiszt. divattervező, női szabó rövidáru-lakástextil női fodrász kerámia-készítő,fazekas kerámia-készítő könyvelő közúti áruszállító biztosítás, pü-i tanácsadó könyvelő manikűr, pedikűr virágkötő órás fotózás, fotóiskola épületlakatos szerszámkészítés vas, fémszerk. lakatos műszerész, ir.techn. eszk. villanyszerelő, építési váll. felületkezelés, szinterezés fegyverjav., vaktölt. kész. műholdas & földi antenna személyszállító teh.fuv., gépiföldmunka teherfuvarozó közúti fuvarozó teherfuvarozó teherfuvarozó takarító gépek szervizelése
Muhi Tamás 30/210-0641 ifj. Pordán Ferenc 06 20-439 4005 ISA-ÉP 2000 Kft. 06-20-977-6684 Szabó László 409-4367 Felber Attila 403-8765, 30-384-8848 Felber László 403-6489, 30-215-3564 Sáry és Fiai KFT. 400-0713, 30-945-6048 Balázs János 405-1435, 30-242-3120 Harcsa Sándor 402-4330, 20-491-5089 Balczer Károly 400-1111 Fodor György 405-2408, 30-940-6532 Verdavizsga Kft. 405-4191, 20-31-31-436 Pócsik Gyula 405-5492, 30-961-0440 Bálint István 405-4557 Csurka Károly 405-1401 Garai Géza 402-3003, 30-977-8890 Tóth Anna 400-0640, 30-413-9761 Tóth Mónika-Motex Bt. 403-4229, fax:405-3097 Szmuda Jánosné 405-5497 Masáth Katalin 06-30-360-3098 Világhy Árpád 405-2237, 30-434-5677 Dávid & Dávid’s Office Kft. 608-0691, 30-601-6672 Kovács Géza 06-30-687-2107 Kárpáti és Lánya Kft 405-4559, 30-931-4789 Lonkay Attiláné 403-5666, 70-310-8667 Begitter Jenőné 405-2825, 30-675-5257 Czine Tiborné 403-3193, 20-954-1335 Gráczl Tamás 06-30-225-6641 Foto Art Fotóstúdiója 06-70-280-6732 Deni Kft. 409-0872/, 20-934-6367 Fülöp Ferenc 409-0430, 20-379-3312 Szilágyi József 409-1306, 30-942-1104 Dévényi László 403-6403, 30-638-4518 Kőhalmi András 405-6050, 30-852-8667 Fodor József 06-30-951-8144 Gajdos Béla 400-0063, 30-921-4763 Rácz András 403-1535, 70-248-8485 Farkas Imre 407-1282, 20-929-2772 Hollósi István 06-30-934-2327 Molnár András 400-1068, 20-950-6777 Molnár Lajos és neje 706-7969, 30-922-9267 Nagy Lajos 06-30-934-3582 Németh Ferenc 06-30-942-5187 Mucsi István 06-70-242-6027
A katonabáró
A kerületi önkormányzat, valamint a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár közös kiadásban nemrég megjelent A katonabáró – Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére című könyv, szerzője M. Tóth György mátyásföldi illetőségű újságíró. A Déli Harangszó Baráti Kör mindenkit hív a Nagy Háború centenáriuma, a világháború jeles magyar hadisikere, a caporettói áttörés, a XII. isonzói csata 100. évfordulója alkalmából az Erzsébetligeti Színházban tartandó rendezvényére. Prof. Dr. Szakály Sándor történész, egyetemi tanár, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója és a szerző beszélnek a kötet megszületéséről. Mátyásföld egykori prominens nyaralótulajdonosáról, a magyar hadtörténelem jeles személyiségéről. A tábornok késői leszármazottja, Kovács Balázs családi emlékeket villant fel. Időpont: 2017. október 24. kedd este, 18 óra Mindenkit szeretettel várunk! Erzsébetligeti Színház 1165. Budapest, Hunyadvár u. 43/C. Fórum 13
Munkát keres – kínál Állást keres, középkorú hölgy,középfokú végzettséggel, kiváló számítógép használattal, angol alapfokú végzettséggel, 6 órás munkaidőre. Lehetőleg a 16. kerületben.06 70 232 70 22 vagy „
[email protected]” Kerületi cég keres friss nyugdíjas számítógépes adatrögzítőt, irodai dolgozót! Jelentkezni lehet a 402-0866-os telefonszámon! Kerületi cég keres friss nyugdíjas gépjárművezetőt! B kategória elegendő. Jelentkezni lehet a 4020866-os telefonszámon! Közérdekű, valamint reklámújság terjesztésére megbízható terjesztőket keresünk a 16.kerületben. Érd. 06 20 519 7296, 06 70 247 8847, 06 20 370 0396 Idősgondozást, házvezetőnői munkát vállal, megbízható több éves tapasztalt hölgy. 70-204-2237 XVI. kerületi nagy forgalmú étterembe kisegítő mosogatót-takarítót keresünk heti 2-3 alkalomra, főleg hétvégére. Jelentkezés :
[email protected] vagy a 401-50-80 - as telefonszámon ( 8.30-14.00-ig ) Megbízható, XVI. Kerületi lakos fakivágást vállal a fáért cserébe. 06 30 9520333, 06 1 229 5452
[email protected] Szolgáltatás BÚTORKÁRPITOS, RÉGI BÚTOROK FELÚJÍTÁSA,ÚJ BÚTOR KÉSZÍTÉSE. 405 3157, 06 30 302 3646 DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS. Víz, gáz, központi fűtésszerelés. Ázások, csőtörések megszüntetése. 402 4330, 06 20 491 5089 ÉPÜLETTERVEZÉS lakó,köz, és ipari épületek ENGEDÉLYEZÉSI és KIVITELI TERV szinten. 403 0646 Festést, tapétázást, villanyszerelést, burkolást vállalok 06 30 904 8023 LEHEL HŰTŐK? FAGYASZTÓK javítása 1-3 órán belül, gyári alkatrészekkel, garanciával. Nagy Imre 258 0395, 06 20 938 1763 NŐI-FÉRFI FODRÁSZ házhoz megyek. 06 20 368, 3536 LELKIISMERETES KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS. 407 2384, 06 20 337 7344 REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY javítás szerelés. 403 6924 MOSÓGÉP JAVÍTÁS GARANCIÁVAL 403 7698, 06 30 941 6775
14 www.forumujsag.hu
GYÓGYPEDIKÜR, házhoz megyek. 405 9080, 06 20 915 1777 VÍZ és FŰTÉSSZERELÉST, mosdók, vécétartályok, radiátorok cseréjét, javítását vállalom. 405 6348, 06 20 438 2889 BŐRKABÁT JAVÍTÁS és mindenben béléscsere. 407 0797 26 év gyakorlattal gyógypedikűrös házhoz megy.06203286523 Esküvői és egyéb családi VIDEOFELVÉTELEK készítését vállalom. 409 3715, 06 20 356 5954 KORLÁTOK, KAPUK,KERÍTÉSEK,rácsok készítése 06 20 934 1257 FŰTÉSHÁLÓZATOK, VÍZHÁLÓZATOK szakszerű szerelését, javítását vállalom. 06 30 371 4757 LAKATOS. NEM ÍGÉREK. Ismerjen meg, döntse el, hogy bizalmat szavaz, vagy sem. Fotó- albumos referencia. Minden ami vas, és még számos egyéb. Fazekas László 06 30 202 0746 Építésztervezés, gépésztervezés, épületenergia megtakarítási és felújítási pályázatok, energetikai tanúsítás Öko Domus Kft. Tel: 06 30 280 92 73 VILLANY és BOJLERSZERELÉS garanciával, reális áron. Tóth Balázs 406 5775, 06 30 294 8045 Lakásfelújítás, lakatos és ezermester munkák 06 30 904 8023 Épülettervezés, költségvetés készítés, üzlethelyiség kialakítás, télikert tervezés. 06 20 544 5008 Lakásfelújítás, lakatos és ezermester munkák. 06 30 904 8023 Kertgondozás, kertépítés 06 30 904 8023 Csempézést, járólapozást vállalok. 06 20558 3240 Víz-gázszerelés, csapok, WC-tartályok, FÉG gázkészülékek javítása, DUGULÁS elhárítás 06 30 982 4104 Gyógy pedikűrös, pedikűrt, manikűrt vállal. Csak házhoz megyek akár hétvégén is 06-705180720 SZÉPÜLJÖN AZ OTTHONÁBAN,KOZMETIKUS HÁZHOZ MEGY 06 30 381 20 71 Kábel TV és műholdas TV szerelést vállalok 06 70 239 5892 Adásvétel Használt bútor ingyen elvihető 407 0941 25 literes szőlőprés ö.vas, 10 literes gyümölcscentrifuga és sok egyéb megegyezés szerint. 407-1823
Impulser Magnet + Pulzáló Mágnes és régi Erika írógép eladó. du: 4031756 RÉGISÉG Pappné Szilvia vásárol készpénzért régi csipkét, terítőt, ágyneműt, szőnyeget, porcelánt, könyvet, dísztárgyat, antik bútort, festményt, mindenféle álló-, fali,- karórát, bizsut, brossot, ezüst tárgyakat, régi evőeszközt, faliszőnyeget, gyertyatartót, álló és fali lámpát, zongorát, régi játékot, babát, ruhát, macikat és teljes hagyatékot lomtalanítással. Díjtalan kiszállás, becslés. Üzlet: XVI.. Attila u. 16. 06 70 942 0806, 293 1759, 952 2080 Önindító, generátor, autóvillamossági alkatrészek /keleti és nyugati/ márkákhoz eladók. Tel: 06-209763-874 Zinger varrógép, fürdőkád (fehér zománcozott) paravánnal, 2db szétnyitható asztal. 400 1493 60 éves nő 4 órás munkát keres pénztáros, kézbesítés, idős gondozás, házvezetés stb. 06 20 425 6182 NDK mechanikus fűnyíró 2 000 Ft-ért eladó. 405-2548 Eladó szoba termosztát Compotherm model, új ceragem jade köves melegítőmatrac, derékmelegítővel és 3 izzókezelővel, 2 db biztonságos gyors bedobással rögzíthető széf, 8 db AA 2500 mA és 2 db AAA 850mA-s energizer tölthető akkumulátor, kulcsos barna színű pénzkazetta és Slava márkájú vekker, Navigátor GPS Miomap.v.3-as , Altwasser „Tielsch” porcelán 6 személyes. 20-985-4618 1994-es 1.8 I. Ford Mondeo 2018-as dec. 16-i vizsgával eladó. 20-915-1656 Rusztikus ülő grt., kerítéshez zártszelvény, 200 l-es lemezhordó eladó. 407-2312 Kétmedencés mosogató 60x80, mosógép motorok, hegesztőpajzs, biztosító övek alpinista ép.,ipari, horgászbotok, keringtető szivat�tyú, íróasztalok, akkus ütvefúró gép, húsdaráló, katonai cuccok eladók. 70-595-4954 Újszerű állapotban lévő 60x1320 cm Dunafer radiátor 5 000-Ft. 405-1018 Eladó Zinger varrógép, fürdőkád, paraván, két szétnyítható asztal. 400-1593 Paradicsompasszírozó, szőlőprés, kazán hőfokmérők, bőrkabát. 70595-4954 Eladó bontott tetőcserép, szobabicikli, kifogástalan állapotú ágymatrac, piros duplavirágú hibiszkusz. 407-3943
Textima altin gyorsvarró 30 EFt., Rimoldi (olasz) fedőző 55 EFt. 20-926-4353 Csehszlovák férfi és női kerékpár együtt 69EFt.403-0882 Eladó: jó állapotú sarokgarnitúra (250x200) 35 EFt. 70-221-0967 Eladó: Kolbász, hurkatöltő, öntöttvas darálókkal 20-349-5173 Mosdó és bide csapteleppel bontásból 5-5 EFt, színes TV fali konzollal 4 EFt. 20-590-5918 Hölgyeknek egyedi kosztümök 160-170 cm/80 kg-ig blúzok eladók. 20-349-5173 Olcsón eladók: gurulós elektromos olajradiátor, 2 db hokedli, kisméretű dohányzóasztal, 1m-es körasztal 4 db székkel (kártyaasztal), fém-lábas, sarok-asztal 2 db székkel (étkezős), kerti-asztal 2 db kis paddal, íróasztal, 6 fokú falétra, fém napozóágy (összecsukható) férfi nadrágok, zakók, ingek, nyakkendők, fehér ágynemű grt.-k, utazó bőröndök, meleg hálózsák, esernyők. 20-565-5688 Tökéletes állapotú Besafe iZi Sleep autósülés és babahordozó 33e Ft, TwinTurbó autós versenypálya 4eFt, fürdető kád védőbetéttel 2.5eFt. 06-70-248-7579 Újjal megegyező állapotú, Air Cushion technológiával készült kártyatartós iphone 7 tok 5eFt. 06-70-2487579 Konyhai szekrények, egy villanytűzhely ingyen elvihető. 4070627 Nagy méretű 52-54 es női ruhák , pulóver, nadrág, téli kabát újszerű állapotban eladó. Tel: 06 20 425 618 Hajdú mosógép 15 EFt, Fehér vastag báránytakaró, sarok heverő, sublót, bordó mintás bársony szőnyeg. 06 30 471 3415 Használt bútor ingyen elvihető. 407 0941 Matrac ágyráccsal ( 2 x 1,8 m), menyasszony és koszorús lány ruha, farmeringek gyöngyház gombbal is, női bundák (fél, egész, férfi is), számítógép asztal, TV állvány 403 9223 Eladó Sony 72cm-es távirányítós színes Tv 5000, Orion 55cm-es távirányítós színes Tv 3000. Lábmaszirózó , pezsegtető készülék 3000. T: 06 20 370 0396 Irhabunda sötétbarna hosszú nagyon szép állapotban 38-40 méretű,és egy eredeti kékrókabunda csípőig érő 38 méretű ,ár megegyezés szerint.:06 20 370 0396 Búvárszivattyú ÚJ GP800-as tartozékokkal eredeti dobozban. 15000.- eladó. 06 70 247 8848
Lakhatás-Igatlan Önkormányzati emeleti lakást vásárolnék 35 m2-ig vagy 34 m2-es öröklakásomat cserélném egyszobás önkormányzatira.20-327-7398 Életjáradékot fizetnék egyedül álló nyugdíjas úrnak, vagy hölgynek. 06 70 299 4125 Nagytarcsa határában dél-nyugati domboldali fekvésű 12 000 m2 földterület eladó. 407-2312 Corvinus parkban 4 szobás dupla fürdőszobás lakás első emeleten erkély nélkül eladó. 49,9 MFt 06 30 934 8863 Cinkotán a Nagytarcsai út mellett 4954 m2-es szántó eladó. 4000440, 70-299-3400 Kehidakustányban a termálfürdővel szemben 42 m2-es erkélyes lakás eladó. 400-0440, 70-299-3400 Mátyásföldön a Bökényföldi út mellett 4785 m2-es belterület eladó. 400-0440, 70-299-3400 A Szilas patak közelében 1030 m2 üres telek hosszú távra bérbe adó, vagy eladó. A telek a Szlovák úttól a harmadik, a Gusztáv utcától a hatodik sorban található. 06 30 966 4750O Oktatás Matematika, fizika, és elektrotechnika oktatása általános és szakiskolásoknak a lakásomon a kerületben 06 1 403 6651 Varga János 1165 Olga u. 38. 4.e.2.
NÉMET nyelvtanítást, nyelvvizsgára felkészítést-hétvégén is vállalok. 409 0046, 06 20 438 7638 Egyetemen oktató angol nyelvszakos tanárnő tanítványt vállal, bármely szinten az Erzsébetligetben. 407 2137, 06 20 387 5450 Angol nyelvoktatást, korrepetálást vállalok kedvező áron kicsiknek és nagyoknak. 06 30629 1965 Matematika, fizika, kémia, valószínűség számítás, statisztika tanítását vállalja mérnök tanár.
[email protected], 407 1121, 06 30 374 6404 Matematika, fizika oktatása, korrepetálás, vizsgára felkészítés 4040643, 06 20 2262935 Angol, német, korrepetálást, levelezést, fordítást vállalok. 403 9198
Feladás dátuma: Aláírás
Életjáradék
XVI.Sashalmon eladó kétgenerációs 208 m2-es családi ház + 4 m2-es belső műhellyel (a lakáshoz csatolható) 709 m2-es telken. Iá: 58 M Ft
Dabason egy 100 m2-s családi ház eladó, 16,5 millióért..+70 m2-s garázzsal és szerelő aknával. A kert 1501 m2-s, parkosított.
Ingyenes lakossági apróhirdetés a XVI: kerületi fórum újságba A jól olvasható szelvény feladható postán vagyleadható az alábbi címeken elhelyezett gyűjtőkbe: 1165 Pilóta u. 2. (virágbolt); 1161 Kossuth u. 84; Apex ingatlaniroda 1163 Thököly út 10/d 10 szóig ingyenes. Legjobb ha ezen az elérhetőségen adják fel >>
[email protected]
Életjáradékot kötnék gyermekeim számára idős hölggyel, vagy úrral. Ott lakás nélkül havi járadékot fizetnék 06 70 603 7642, 06 70 942 0806
APEX-Ingatlan Kft. 1163 Gárda utca 43. Ügyfélfogadás az alábbi telefonon történő egyeztetéssel: 06-70 943-2430 regisztrálási díj nincs, ingyenes címkiadás. E-mail:
[email protected] Honlap: www.apexm.hu Keresünk eladó ingatlanokat. Irodánk nyitva a sashalmi piacnál Thököly út 10/d. Telefonos egyeztetéssel 06/70 9432430.
Eladó Sashalom csendes és kedvelt utcájában többgenerációs 160 m2 - es családi ház 602 m2-es telken. Iá: 67,5 M Ft
Eladó a Baross Gábor u-ban 80 m2-es családi ház + 20 m2-es üzlettel 638 m2-es telken. IÁ: 33,2 M Ft
Női betegségek kezelése!
Ha meddőség, cysta, mióma, menstruációs zavarok vagy egyéb rendellenességekben szenvednek, forduljanak hozzám! Az ősi gyógymóddal a felsorolt betegségek teljesen gyógyíthatóak!
Időpont egyeztetés, tájékoztatás: 30-865-7572 hétvégén is hívható.
4,5 Ha termőföld Páty külterületén olcsón eladó (4,3 Ha egy tagban) IÁ: 8.5 M Ft
Rákosszentmihályon épülő 4 lakásos házban 100 m2 -es kertes lakások leköthetőek. Érd: 06/709432430
Fórum
Szerkesztőség:
Kiadja: Öt falu Kft. Felelős kiadó: Hargitai István ügyvezető Terjesztő: Roditi Kft.
1161 Bp., Kossuth u. 84. Tel.: 0 6-30 245-4253 e-mail:
[email protected] Vállalkozói és apróhirdetés felvétel ugyanitt.
Fórum 15
TZteam.hu Hirtelen elfogy a szabad hely?
Múlt héten több számítógép érkezett hasonló hibával szervizünkbe. A jelenség egy hirtelen lelassulás, amit az okoz, hogy megtelik a C: meghajtó. A probléma orvosolható az ideiglenes file-ok törlésével, de a kiváltó ok még nem tisztázott. Jelenleg is figyeljük a fórumokat és dolgozunk azon, hogy mielőbb kiderítsük mi okozza a tárhely feltöltődését. Gyanús, hogy egy windows frissítés váltja ki, de addig is azt javasoljuk, hogy legyen biztonsági mentés minden fontos adatról. Megtaláltuk a probléma okozóját! 2017. 10. 02. A Microsoft One Drive beépülő programja okozza a hibát. Van egy javaslatunk azok számára, akik nem használják ezt a felhős megoldást. A következő megoldást csak szakértőknek ajánljuk! A One Drive modult le kell tiltani és egy CCcleaner program segítségével pucolják ki a rendszerben egyébként alap esetbe nem látható adat-szemetet. Távoli segítséget tudunk nyújtani! Amennyiben ez a lassulás tapasztalható, kollégáink segítenek megoldani. Elérhetőek vagyunk a szokásos telefonszámokon és személyesen szervizünkben. A távsegítség ára klubtagoknak 5 000,- Ft, klubtagsággal nem rendelkezők számára 10 000,- Ft, mely tartalmaz egy szoftveres karbantartást és virusírtó ellenőrzést is. Üdvözlettel: Takács Zoltán • tzteam.hu/hirek
1161 Bp. Rákóczi út 48. Tel/fax: 406-4444, 30/989-2093 Nyitva: H-P 9-18, Szo 9-13-ig
Újságunk hirdetésszervezőket keres! – 06-30/245-4253 16 www.forumujsag.hu