AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA
XXI. évfolyam | 1. szám | 2011. január 14. | Díjmentes
2010-2014-es választási időszak képviselői
A képen a város polgármestere és városunk 25 képviselője
1. sor balról: Kisely Juraj, Malperová Mária, Starzyk Martin, Juríková Ľubica, Pischinger Géza, Bóna Bertalan, Valent Jaromír, Török József, 2. sor balról: Rošková Anna, Garajová Jana, 3. sor balról: Ivan Ľuboš, Pétery Štefan, Huršan Andrej, Kollár Dušan, Forró Koloman, Bohátová Helena, Karvaj Marián, Hozlárová Katarína, Štefánik Lukáš, Nagy Péter, Forró László, 4. sor balról: Hudák Peter, Hudák Pavol, Vojna na Anton, Tóth Mihály, Schwarz Richard Rich Fotó: Szabó Péter
A városi képviselőtestület alakulóülése A választások után, melyekre 2010. november 27-én került sor, a város polgármesterének a törvény 30 napos határidőt szab meg a városi képviselő-testület alakulóülésének összehívására. Városunkban erre az ülésre december 21-én került sor a főtéri Kultúrházban. Az ünnepélyes megnyitót követően Hosszú Peter, a városi választási bizottság elnöke tájékoztatott az önkormányzati választások eredményeiről. Ezt követően Pischinger Géza újraválasztott polgármester letette a választási bizottság elnökének a hivatali esküt. (folyt. a 2. old.)
Tiiszt polgártársaim, Tisztelt kedves érsekújváriak! k ed Legyen a 2011-es év Le áldott - városunk annak éss a nna lakosai számára. Ennek reményében kívánok Enn nek k re önöknek békés, és személyes ö nök knek b ékéés közös k sikerekben gazdag, emberséget, boldogságot hozó új esztendőt. Boldog új évet Érsekújvár, boldog új évet érsekújváriak! Pischinger Géza, polgármester
2
A városi képviselő-testület alakulóülése (folytatás az 1. oldalról)
A 25 megválasztott képviselő a hivatali esküt a polgármesternek tette le. Az újonnan választott testület érdekessége, hogy a legfiatalabb képviselő 25 éves és a legidősebb pedig 67. A 20102014-es választási időszakra a testületbe 11 új képviselő került, és a 25 képviselőből hat nő (az előző választási időszakban négyen voltak). A város polgármestere ünnepi beszédében megköszönte az előző időszakban dolgozó, most leköszönő képviselők munkáját, akik városunkért dolgoztak. Sok sikert és egészséget kívánt nekik a jövőre nézve. Az új képviselőknek és önmagának is elsősorban sok helyes döntést kívánt. A választásokon a polgárok meghatározták a város fejlődésének irányát, és meghatároztak egy fontos feladatot - keresni, megtalálni és alkalmazni a megoldásokat, melyek városunkat előbbre viszik. Az ülés első részének befejezéseként újdonság és színes folt volt a római katolikus templomban tartott ünnepi szentmise, melyet Ďurčo Zoltán püspöki helynök celebrált. A testületi ülés második része a városi hivatal üléstermében folytatódott, mely már hagyományosan a program jóváhagyásával kezdődött. A képviselők jóváhagyták a városi tanács megalakítását, és megválasztották annak tagjait is. A városi tanács tagjai Pétery Štefan, Hudák Pavol, Karvaj Marián, Bohátová Helena, Juríková Ľubica, Kisely Juraj, Nagy Péter, Huršan Andrej. A 2010-2014-es választási időszakban a képviselő-testület mellett 11 szakbizottság dolgozik majd és megválasztották a bizottságok elnökeit. Szakbizottság Elnök - pénzügyi és a városi cégek igazgatásáért felelős bizottság Štefánik Lukáš - vagyonjogi bizottság Schwarz Richard - szociális és egészségügyi bizottság Kollár Dušan - iskolaügyi és művelődésügyi bizottság Hozlárová Katarína - sport- és ifjúsági bizottság Valent Jaromír - területrendezési és beruházási bizottság Hudák Peter - kulturális bizottság Malperová Mária - vállalkozói-, kereskedelmiés foglalkoztatáspolitikai bizottság Forró Koloman - régiófejlesztési és idegenforgalmi bizottság Starzyk Martin - közlekedésügyi, közbiztonsági és környezetvédelmi bizottság Török József - a 357/2004 törvény értelmében létrehozott összeférhetetlenségi és érdekellentétekkel foglalkozó bizottság Forró László A testület a szakbizottságok elnökeinek megszabta, hogy a következő ülésen terjesszék be javaslataikat a bizottságok összetéte-
lére. Az érvényben lévő önkormányzatokról szóló törvény alapján a képviselők megbízták Karvaj Mariant a képviselő-testület összehívására és az ülés vezetésére. A képviselők meghatározták a polgármester fizetését is, ami a szlovák nemzeti gazdaságban dolgozók átlagkeresetének Varga Ildikó 3,21-szorosa, 0 %-kal emelve.
Két új alpolgármestere van a városnak 2010. december 23-án Pischinger Géza polgármester 1. alpolgármesternek kinevezte Nagy Pétert és 2. alpolgármesternek pedig Huršan Andrejt. A polgármester távolléte esetén az 1. alpolgármester jogosult az ő helyettesítése - kivételt csak a munkajogi és vagyonjogi döntések képeznek, amennyiben az 1. alpolgármester sem tartózkodik a hivatalában akkor mindkettőjüket a 2. alpolgármester helyettesíti.
Nagy Péter megbízatást kapott a testvérvárosi kapcsolatok ápolására, együttműködni a régiófejlesztési és oktatásügyi főosztállyal az EU-s pályázatok benyújtásánál, irányítani és részt venni a város által fenntartott iskolák és iskolai létesítmények munkájában, valamint koordinálni a kulturális és társadalmi rendezvényeket a város területén. Huršan Andrej irányítja a városi tanács mellett működő bizottságok munkáját, foglakozik a város területén felmerülő romakérdéssel, lakáskérdéssel. (vi)
FELHÍVÁS
Szerkesztőségi gondolatok gondo latok Vége lett. 2010-et vidáman hagytuk a hátunk mögött. Végre. A hegyekben, távol a város zajától, de nem a petárdák robbanásától. Büszkén a magyar himnuszt énekelve, majd pezsgőbontással, tűzijátékkal köszöntöttük az új évet, ami reméljük jobb lesz, mit az előző. Több szeretetet, megértést hoz majd magával, kevesebb fájdalmat okozunk majd ez alatt a 365 nap alatt egymásnak, igazságosabb lesz, mindenki kicsattan majd az egészségtől, a gazdasági válságból is elkezdünk kilábalni, és kicsit bátrabban álmodjuk jövőnket... Nem tudom miért, de nekem ilyen gondolatok cikáztak a fejemben miközben útjára engedtük szilveszteri lampionjainkat... Aztán több órás autóút után visszatértünk a hétköznapokba, és az előre tervezett változások megvalósításán kezdtük el dolgozni.
2011-ben lapunk ugyanis kereken 20 éves. Talán ezért, talán a kihívásért magáért döntöttünk úgy, kissé átszabjuk kedvenc olvasnivalójuk köntösét. Az első kisebb változás, hogy a megszokott jegyzet helyén pársoros gondolat jelenik meg. A többi apróságot pedig szemfüles olvasóink bizonyára önmaguk is észreveszik későbbi számainkban. Mai számunk egy kicsit tavalyi, egy kicsit idei. Visszatekintünk a Híd u. Alapiskola 30. születésnapjára, beszámolunk a testület alakulóüléséről, bemutatjuk városunk 2011ben elsőként született babáját, választ és megoldást keresünk egy olvasói levélre is. Olvassanak minket 2011-ben is, talán ez a legfőbb kívánságunk a 20. szülinapunkra. Varga Ildikó
Érsekújvár városa, az ebadó kezelőjeként ezúton felhívja az ebtulajdonosok és -tartók figyelmét, hogy legkésőbb 2011. január 31-ig írásos felszólítás nélkül kötelesek befizetni a 2011-es évi ebadót. Társasházakban tartott ebek esetében az adó egy évre 36,51 euró minden kutya után. Más tenyésztési helyen, családi házban, lakásra nem alkalmas épületben, nem lakás célt szolgáló épületekben és rekreációs házakban az éves adó 6,63 euró minden kutya után. Az adót készpénzben a városi hivatal földszinti pénztárában lehet befizetni munkanapokon 8-tól 17 óráig, valamint szombaton 8-tól 12 óráig. Az összeget postai utalvánnyal és banki átutalással is kifizethetik a város számlájára (VÚB) - 174820172/0200, VS: 133 001. Az adókezelő köszöni minden adófizetőnek az ebadó teljes összegének határidőn belül kifizetését.
3
Népszámlálás 2011 Született: Szlovákia Statisztikai Hivatala 2010 decemberében bejelentette a 2011-es népszámlálás időpontját, melyre 2011. május 13-tól június 6-ig kerül sor. Ez az első alkalom a történelemben, amikor nem csak a hagyományos nyomtatott népszámlálási űrlapok jelennek meg a háztartásokban, hanem a vele azonos elektronikus űrlapok is. A nyomtatott űrlapokat 2011. május 21. és június 6. között fogják kitölteni. Akik elektronikus formában fogják kitölteni az űrlapokat, azoknak számítaniuk kell azzal, hogy rövidebb idő áll majd a rendelkezésükre. Szlovákia Statisztikai Hivatala az űrlapokat, melyeket 2011 májusában a népszámlálás előtt a számlálóbiztosok kézbesítenek a háztartásokba az országban élő nemzetiségek nyelvére is lefordítja. Az űrlapok így a szlovákon kívül magyarul, romául, ruszinul és ukránul állnak majd rendelkezésre. Ha a polgár az elektronikus űrlap kitöltése mellett dönt, akkor szlovák, magyar, roma, ruszin és ukrán nyelven kívül az angol nyelvet is választhatja. Angol nyelven a nyomtatott űrlapok nem lesznek elérhetőek. (-)
2011. 1. 1-jén, 2 óra 10 perckor
A kis Ema és a boldog szülők
Az érsekújvári Rosivalová Martina (32) másodszülött gyermekeként látott napvilágot a kis Ema, aki nem sokkal az új év köszöntése után született meg az egyetemi kórházban. Míg tartott a szilveszteri vigadalom, a Rosival házaspár a kórházba készülődött. Január elseje első óráiban Radoslav
Nemzetközi történelmi vetélkedő Érsekújvár városa és a Tatai Városkapu Zrt. az EU által támogatott „Történelmi híd Tata és Érsekújvár között” nemzetközi projekt keretében a Thain János Múzeummal együttműködve az I. Érsekújvári Várjátékokon kívül egy nemzetközi történelmi műveltségi vetélkedőt is szervezett az alapiskolák tanulói számára. A vetélkedőt e-learning módon, rendhaDíjak a sikereseknek gyóan a múzeum weboldalán szervezték. 2010. november 10-én a városi hivatalTavaly október végén a Tatán megrendezett ban megrendezett konferencia fő előadásai nemzetközi fordulóba városunkból 24 ver- a Castrum Novum vár küldetéséről szóltak senyző jutott tovább a Czuczor G. Alapis- a XVI. században. A konferenciát hozzászólákolából, a Dévény u. Alapiskolából, a Híd u. saikkal gazdagították a Thain János Múzeum Alapiskolából és a Nyitra-parti u. Alapisko- dolgozói Rusnák Pavol és Császár Zsuzsanna. A város polgármestere a délelőtt folyamán a silából. A versenyzőket a részvételért egész nakeres tanulóknak, résztvevőknek átadta a megpos, gazdag programmal dúsított tanulmányi érdemelt díjakat. kirándulással jutalmazták. Az érsekújvári és 2010. november 29-én és 30-án Élet a véa tatai tanulók tudásukon kívül ügyességüket geken címmel nemzetközi történelmi konis megmutathatták a török időkbe visszavezető ferenciát szerveztek Tatán, melyen részt vett a projekt menedzsmentje, képviseltette magát katonai megmérettetésekben. A tizenegy versenycsapatból a műveltségi városunk és a Thain János Múzeum is. (VM) vetélkedőn tanulóink megszerezték az 1., 2., Fotó: Szabó P. 3., 4., és 7. helyezést. A projektet az Európai Régiófejlesztési Alap finanszírozza. A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
(35), az édesapa feleségével a szülőszobán volt, ahol elszántan és bátran figyelte kislánya, Ema (2,60 kg; 46 cm) születését. A kislány 02,10 órakor született meg, az édesapa pedig büszkén vágta el a köldökzsinórt. Amint elmondta, áhítattal figyelte a szülést, meghatódott, amikor felesége magához ölelte újszülött kislányukat. Városunk elsőszülöttjét Pischinger Géza polgármester január 4-én látogatta meg a kórházban. Az anyukának egy csokor virágot adott át, Ema pedig egy 333 eurós betétkönyvet kap, majd a városi díjátadón szülei átveszik nevében a Polgármesteri díjat. Emának a számítások szerint december 29-én kellett volna megszületnie, ő azonban kivárta január elsejét. A szülők csak később döbbentek rá, hogy kislányuk városunk első újszülöttje, aki ezt a mágikus időpontot - 2011. 1. 1. - választotta. A szülők elsősorban jó egészséget és sok boldogságot kívánnak a kislányuknak. Čerháková Dáša (A szerző felvétele)
Postaláda Tisztelt szerkesztőség, December elején több olyan esetről hallottunk, amikor az iskolából hazafelé tartó gyerekeket megtámadták, követték, megfenyegették. Legszörnyűbb eset az volt, amikor egy megrémült kisgyerek segítséget kért a járókelőktől felnőttektől, azonban senki sem hallgatta meg, senkinek nem volt bátorsága segíteni, vagy egyszerűen nem vették a segélykérését komolyan. Dolgozó szülők vagyunk, tanítás után nem tudjuk hazaszállítani, kísérni gyerekeinket. Nap mind nap ellátjuk őket tanácsokkal, azonban örömmel vennénk, ha a városi rendőrséggel együttműködve megjelentetnének tanácsokat, pl. hogyan viselkedjen, mit tegyen egy gyerek, ha ilyen veszélybe kerül. H.K. Az Érsekújvári Városi Rendőrség már a múltban is figyelmet fordított a tanköteles (folyt. a 4. oldalon)
4 A Perfekt Oktatási Intézmény 2011. 1. 24-én
GONDOZÓI TANFOLYAMOT INDÍT. Gábatour, utazási iroda M.R. Štefánik u. 9., Érsekújvár tel: 035 6400203, 6400216 www.gabatour.sk
CN-R-02/11
Ár: 230 eurótól, kedvezmény lehetséges. Tanulási lehetőség: német nyelv gondozók részére. Előnyök: elhelyezkedés külföldi családoknál. Tel.: 0904 193 273, 0907 371 122
KLOSTERNEUBURG
(Ausztria) kolostor látogatás + orchidea kiállítás 2011. 3. 13. 22 €
ELSŐSEGÉLY HITELNYÚJTÁSBAN
VIRÁGOS HOLLANDIA
Végrehajtói végzés várja?
CN-R-05/11
gyerekek biztonságára, több megelőző akciót, tanfolyamot szerveztünk, decemberben mégis két ilyen jellegű eset történt. Az első esetben a Nyitra folyón át vezető forgalmas hídon támadtak meg egy gyereket, a másik eset pedig a szintén forgalmas J.G. Tajovský utcában történt. A járókelőknek mindkét esetben fel kellett figyelniük arra, hogy bűncselekményről van szó, azonban senki sem reagált, senki nem segített a megtámadt gyereknek. Egyik esetben a gyerek a járókelőktől kért segítséget - sikertelenül. Az elutasítás és figyelmen kívül hagyás tegyük hozzá, hogy büntethető. A rendőrség igyekszik biztosítani a városban a problémás területeket és az iskolák környékét. Azoknál az alapiskoláknál, ahol reggelente óriási a forgalom, a rendőrök minden reggel irányítják a forgalmat. A „Gyermekeink - biztonságos hazatérés” projekt keretében a tanítás befejeztével a rendőrök decemberben egy-egy alapiskola környékét biztosították fél egy és két óra között. Ez a projekt az egyre gyakoribb veszélyforrások miatt jött létre, ami gyermekeinket fenyegeti az iskolába és a hazavezető úton. Legnagyobb veszélyforrás a közlekedés, az osztálytársak és az iskolatársak, de a felnőttek is. Ehhez egy új jelenség is társul - kiskorúk csoportosulásai, akik a J. Murgaš utcából a kishídon át a Komáromi utca felé és a városközpont felé jönnek-mennek. Éppen ezen a környéken támadták meg az említett gyerekeket. A esetek után a rendőrök gyakrabban ellenőrizik a J. Murgaš utcai épületeket, ahol eddig is igyekeztek, de ezután is igyekezni fognak a szülők segítségével megnevelni a problémás gyerekeket. Az említett területeken, ahol a támadásokra sor került azonnal növeltük a járőrök számát. Mivel ez a probléma egész társadalmunkat érinti, állandóan résen kell lennünk, felkészülten és gyorsan kell válaszolnunk és oldanunk az ilyen eseteket. Az eddigi tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy sokunk pökhendisége, közönye és gyávasága olyan mértéket ölt, hogy nem vagyunk képesek egy gyereknek sem segíteni, akit egy másik gyerek - hangsúlyozom gyerek, nem pedig felnőtt - támadott meg. Éppen ezért azt tanácsoljuk a gyerekeknek, hogy csoportosan közlekedjenek, ne legyen náluk nagyobb pénzösszeg vagy értékes tárgy. Ha gyanús személyekre lesznek figyelmesek és ha tehetik, kerüljék el őket. Ha a támadást kivédhetetlen, kiabáljanak segítségért és próbáljanak elmenekülni. A gyerekek leghatékonyabb fegyvere a kiabálás - pl. „Tűz van!”, mivel a segélykérésre az emberek általában nem figyelnek fel! Semmiképp ne elegyedjenek szóba gyanús személyekkel. Nagyon fontos, hogy a szülők beszéljenek otthon a gyerekeikkel, teszteljék le elméleti képességeiket, mondják el, mit kell támadás esetén tenni. Gyermekeinket fel kell készítenünk az ilyen helyzetekre is. Nem elhanyagolható tényező, hogy gyermekünk mobiltelefonjába gyorshívásra betápláljuk a 159-es számot (egy adott szám hosszabb megnyomása), így gyerekük egy gomb megnyomásával hívni tudja a segítséget és a városi rendőrség azonnal közbelép. Tököly Jozef, rendőrparancsnok-helyettes
Adósságai vannak? Nem kap banki hitelt?
Kezesség ingatlannal Bevétel igazolása nélkül 0918 830 827
Sok gyerek ma is szívesen sportol 1980. augusztus 29-én több mint ezer gyerek várt a Híd u. Alapiskola megnyitására, amivel rögtön a járás legnagyobb oktatási intézménye lett. 1982-től az iskolán bővített óraszámban kezdtek foglalkozni a matematikával, természettudományokkal és a sporttal. Ennek köszönhetően a város többi iskolájából is érkeztek tehetséges tanulók az iskolába, és eredményeiknek köszönhetően alakították az iskola egyedi arculatát és jó hírét vitték szét a világba. Az iskola sikereihez nagyban hoz-
CN-R-01/11
(folytatás a 3. oldalról)
lélegzetelállító virágpark látogatással Keukenhofban 2011. 4. 21-25. (húsvét) 299 €
1. 31-ig 5%-os kedvezmény zájárultak a sportolók - jégkorongozók, sporttornászok, aerobikozók és 2004-től az atléták. Éppen a Híd u. AI volt a járásban az első olyan iskola, ahol számítógépes tantermet nyitottak, és a számítógépet bevonták a tanítási folyamatba. 2010. december 10-én a főtéri Kultúrházban megalakulásának 30. évfordulóját ünnepelte a Híd u. Alapiskola. Az estet az iskola jelenlegi igazgatónője Kotrecová Eleonóra nyitotta meg, aki 1986-tól tanít és edzősködik az iskolán. A születésnapra ünnepi műsorral készültek, ami nem volt éppen szokványos, hiszen a könyvtárban életre keltek a rajzfilmek - a gyerekek rajzfilmslágereket énekeltek, táncoltak. Az ötletes könyvtári átalakulást, a szép jelmezeket, igényes koreográfiákat a színpadon a sportolók váltották fel - tornászok, atléták és aerobikosok. A sportszámoktól hirtelen a közönségnek olyan érzése támadt, mintha nem is a kultúrházban, hanem egy sportcsarnokban ülne. Ahogy Kotrecová Eleonórától megtudtuk, az idei tanév a kerek évforduló jegyében zajlik, sokkal több rendezvényt szerveznek majd, amibe bevonják a szülőket és a családokat. Szeretnék bemutatni munkájuk gyümölcsét a gyerekekkel, a sikeres pályázataikat, nyitott órákat tartanak majd. (vi) Fotó: Pirohár Štefan
5
Viva Collado Villalba – viva Pázmány Péter Gimnázium! A Pázmány Péter Gimnázium diákjait egy újabb város hódította meg tavaly novemberben. Ezúttal a spanyolországi Collado Villalba. A Comenius REAL projekt immáron harmadik alkalommal tette lehetővé, hogy egy csoport diák kiutazhasson az iskola partnerintézményébe. A település Madridtól 45 km-re van, 55 ezer lakossal nem sokkal nagyobb Érsekújvártól. A várossal rendhagyóan ismerkedtünk meg a gymkhana a kincskeresés játékos változata. A vegyesen elosztott diákcsoportoknak megadott állomásokat kellett felkeresni a városban, ahol szokatlan feladatok vártak rájuk, amelyeket fotodokumentálni is kellett. Az ilyen utazások során megszokott tevékenységek mint az igazgató üdvözlő beszéde, az iskola bemutatása, órákon való részvétel, a tanároknak megbeszélés, az előző hónapok kiértékelése immáron elengedhetetlen részét képezik a látogatásnak. Ezek abszolválása után teret nyújtottak történelmük és kultúrájuk megismerésére. Teljesen lenyűgözött bennünket El Escorial, II. Fülöp király impozáns többfunkciós építménye. A 2600 ablakú és 1300 ajtajú épület 7 okból került be az UNESCO A Közös Igazgatású Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és világörökségébe: ez egy 1. monostor, 2. könyvtár, 3. galéria, 4. palota, Kereskedelmi Akadémia diákjai 2010. december 20-án nyugdíjasokhoz látogattak el, hogy énekkel, tánccal, versekkel és rövid színházjelenetekkel szórakoztassák őket. Az ajándékozottak nagy tapssal és egy kis édességgel jutalmaztak azért, hogy egy hétköznapjukat színesebbé tették. Az iskola diákjai azonban ennyivel nem érték be, hiszen másnap a nyitrai Speciális Alapiskolában olyan gyermekeknek szereztek örömet, akik több szeretetet és figyelmet érdemelnek. Meglepő volt és büszkeséggel töltött el bennünket, hogy milyen sok diák vett részt a játékgyűjtésben. Az összegyűjtött pénzből pedig gyümölcsöt és édességet vettünk a gyerekeknek. Gazdag kultúrműsorral készültünk a találkozásra, amelyben általános iskolások és a volt diákjaink is segítettek. Karácsony előtt diákjaink gyermekeknek és időseknek egyaránt örömet szereztek, de a legtöbbet mégis ők kapták. Megtapasztalhatták, hogy adni tényleg többet jelent, mint kapni. Szabó Márta, tanár
„Adni több, mint kapni”
5. bazilika, 6. kert. 7. királyi panteon (3 királyon kívül az összes itt van eltemetve). Az évente több mint 500 ezer látogatót befogadó létesítmény a reformációra volt válasz az uralkodótól és mintegy 10 év alatt sikerült felépíteni. Utazásunk Madridban csúcsosodott ki. Az ismerkedést a várossal a Debodi templomnál kezdtük, majd vitt a busz tovább a Királyi botanikus kert, a Prado múzeum, a Santiago Bernabéu stadion mellett. Megtekintettük a Puerta del Sol-t, a királyi palotát és katedrálist, a Plaza Mayor-t (egykori főteret), a Kolombusz teret, Gran Vía-t(Madrid sétálóutcája) majd pár órás szabadidő után a Plaza de España-n, találóan a Spanyol téren, Cervantes lábainál, a Don Quijote szobornál találkoztunk. Az utazás csodálatos élményekkel gazdagított bennünket. Rájöttünk, hogy akarással, jókedvvel és optimizmussal minden gondot meg lehet oldani és akár a világ másik részén is, de fantasztikus barátságokat lehet kötni. Peternai Zsuzsanna
6
APRÓHIRDETÉS
Filmszemle Aranyhaj és a nagy gubanc A világ egyik legnagyobb média- és szórakoztatóipari társasága jelentős mérföldkőhöz érkezett. Disney örökösei ötvenedik „egész estés” meséjükkel álltak elő. Komputer generálta animációjuk irdatlan menynyiségű bankót kívánt. Indoklásként a (rajz)technikai nehézségeket jelölték meg az alkotók, bár a végeredmény kevésbé forradalmi. Leginkább arra törekedtek, hogy klasszikus hagyományaik jól megférjenek a piac által kínált és megkövetelt modern eszközökkel. A végeredmény ambivalens érzéseket kelt(het). Érték és újítás furcsa egyvelege. „Új időknek új dalaival”? A 3D-s kivitelezés némileg a cselekményt gyengíti, a fenséges látvány mintha felemésztené a brigád kreativitását. Pedig becses nyersanyagra építhettek. A Grimm testvéreknek tulajdonított mű (Az aranyhajú leány) kiváló matéria. Lapjairól átemelt figuráiban annyi frissesség lehet, mint egy francia zöldfoltosban, bájos, elbűvölő mivoltuk mégis foglyul ejti gyermeki énem’. Buja, festői környezetük - melyet Jean-Honoré Fragonard festményei ihlettek - lenyűgöző. Itt él Aranyhaj, fogságban. Gonosz mostohája egy Isten háta mögötti toronyban rejtegeti varázsereje miatt. Tolvaj surran be hozzá, menedéket kutatva. Leányzónk megriad tőle, rabul ejti. Béklyóiból csak egy alkuval szabadulhat. Több sem kell kalandjaik végtelen láncolatához... Mókás állatkák kísérik őket, kocsmagengszterek keresztezik útjukat. Lépten-nyomon dalra fakadnak, Olive (Könnyű nőcske) szerint „minden nyilvánvaló ok nélkül”. Klasszikus mozikat idéznek cifra képsoraik, élettel telik meg a vászon. A nagyölvedi búcsú pedig szívet facsar. Halljuk hát „új dalait”! Kiskorú felügyelete mellett. Kaszás Dávid
46. számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: „Csak az igaz ember tudja, hogy mikor szabad hazudnia.” Helyes megfejtőink közül Belian Viktória érsekújvári olvasónknak városunk kézzel festett térképét küldjük. Gratulálunk! Idei első rejtvényünkben ILLÉS Endre magyar író egyik gondolatát fejthetik meg. A megfejtéseket kérjük 2011. január 25-ig beküldeni szerkesztőségünkbe: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., 940 35 Érsekújvár vagy az
[email protected] e-mailcímre. Az e-mailben ne felejtsék el feltüntetni nevüket és postai címüket! Egy szerencsés megfejtőnk könyvjutalomban részesül. Készítette: Lőrincz László R. 1. rész Névelő
Tonna
Férfinév
A sugár jele
Megörökít Római 51 Határozói rag
Vesepecsenye Tantál, jód, sulfur
Pilon közepe
E Jelentéktelen Derékszög személy jele Kelet R. 2. rész
Külsőm R. 3. rész Nitrogén Európai folyam Amerikai költő Rádiusz
Mar, pusztít
Kötőszó
Portéka Betűt vet Juhász régiesen
Mágnes fele Kábítószer
Deciméter Testrészem Irány Egykori szlovák labdarúgó (JOKL) Joruba 4/6-a
Részben pirulhat!
SOE
Római 1
Pikkelyes állat
Vándor
Dzsúsz
Z
D Sokáig
Névelő
Röntgen
Vajon
• Eladó családi ház Érsekújvárott az M.M. Hodža utcában, 4 szoba, 13-á telek, vállalkozásra is alkalmas. Tel.: 0908/612 021. • Elcserélem 2-szobás lakásomat a Komáromi utcában 1-szobás lakásra vagy garzonra +hozzáfizetés. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/181 244. • Bérbe adok napos, berendezett 3-szobás lakást. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0944/488 749, 0902/957 988. • Eladó 1-szobás lakás a T.G. Masaryk utcában, 1. emelet, műanyag ablakok, felújított központi lakásegység. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/320 331. • Eladó Chicco márkájú, háromkombinációs babakocsi egy gyermek után, lábzsák, felfújhatós kerekek, szín szürkés-bordó. Ár: 150.- €. Tel.: 0918/377 746. • Eladó új Makita 3706 rotációs vágó, jótállással, 2 db 6×90-es marófej. Ár: 120.- €. Tel.: 0918/377 746. • Tanácsadás - jóslás. Tel.: 0911/516 636. • Eladó elegáns, hosszú bunda igényes nő részére. Tel.: 0911/516 636. • Eladó előnyös áron nagy, 1-szobás, magántulajdonban lévő lakás Érsekújvár központjában. Megegyezés. Tel.: 0911/516 636. • Eladó 2-szobás, magántulajdonban lévő lakás, 2. emelet, Kapisztóry F. u. 46., Érsekújvár. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0905/352 331. • Angol és német nyelvet oktatok, nyelvvizsgára és érettségire felkészítek. Tel.: 0903/565 781. • Eladó 3-szobás, magántulajdonban lévő lakás Érsekújvárott, az ablakok kivételével felújított. Pince, balkon. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0910/399 364. • Eladó 3-szobás, magántulajdonban lévő téglalakás (96,3 m2), saját fűtéssel, teljes felújítás után, standard feletti felszereltség. Saját, zárható udvar parkolási lehetőséggel, 20 m2-es pince. Ár: 85.000.- €. Tel.: 0902/914 122, 0908/723 876. • Eladó új családi ház Érsekújvárott. Új ár. Tel.: 0905/258 991. • Eladó keveset használt, Ferm márkájú marófúró, típusa FBF-1050E. Ár: 35.- €. Tel.: 0918/377 746. • Eladó kandallóba fa, 2,5 kg csomagolásban. Nagyobb mennyiségnél mennyiségi kedvezmény. 50 csomag - 1,30 €/ csom., 100 csomag - 1,10 €/csom. Tel.: 0918/377 746. • Kínálat: pénzügyi tanácsadói szolgáltatás és szerződéseinek ingyenes ellenőrzése, biztosítások, hitelek és jelzáloghitelek megoldása. Tel.: 0905/967 131. • Kínálat: festőmunkák, vakolás, talajcsempézés, családi házak hőszigetelése, homlokzat felújítás. Tel.: 0917/546 544. • Eladó 3-szobás, megkímélt állapotban lévő lakás. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0908/176 626. • Eladó ülőgarnitúra, konyhaasztal +4 szék, új kovácsoltvas kapu. Tel.: 0908/176 626. • Eladó Petrof pianínó. Tel.: 0908/044 311. • Kőműves munka - új építkezések, épületek felújítása, hőszigetelés, gépi vakolás, gipszvakolat, központi lakásegységek, vakolás és festőmunkák. Tel.: 0910/272 555, 0905/928 149. • Bérbe adok helyiségeket Érsekújvárott, Cseh bástya 3., jelenleg euro ablakok Jordan. Tel.: 0903/593 625. • Eladó „Zeiss” szintező - nem használt. Tel.: 0910/265 877. • Eladó 125 literes keverő és „Haky” állás. Tel.: 0910/265 877. • Bőrruházat javítása (cipzár- és béléscsere), speciális emulzióval a bőr karbantartása - élettartamának meghosszabbítása. Textilt is javítunk. Tel.: 0907/720 994. • Eladó gyárilag készített utánfutó kistraktorhoz. Tel.: 6476 464. • Francia nyelvet tanítok, tolmácsolok, fordítok (pecsét nélkül). Tel.: 0907/130 481, 035/6401 593. • 12-hetes fogyitanfolyamot nyitunk Érsekújvárott. Ár: 33.- €. Tel.: 0910/956 150. • Eladó családi ház Érsekújvárott vagy elcserélem 2-3 szobás lakásra Érsekújvárott +hozzáfizetés. Tel.: 0903/458 569. • Eladó Es alt és B tenor szaxofon, kitűnő állapotban. Tel.: 0904/693 630. • Eladó 4 éve nem használt Renault 25 és pótalkatrészek. Ára: 150.- €. Tel.: 0907/798 803. • Kőműves munkát vállalok: új építkezések, lakásegységek, régebbi épületek felújítása, kémények, csempék, stb. Tel.: 0908/410 947, 0908/703 653. • Húst és kolbászt füstölök. Tel.: 0910/975 615. • Látnoki képességeim vannak, jóslással foglalkozom, bármikor segítek. Tel.: 0944/490 559.
7
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük mindenkinek, aki 2010. december 10-én elkísérte utolsó útján a drága feleséget, édesanyát és nagymamát
SOVÁNY GABRIELLÁT, szül. Haris. Tisztelettel a gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Mély fájdalommal és gyásszal a szívünkben emlékeztünk meg 2010. december 29-én halálának 10. évfordulóján drága halottunkról
Szeretettel és fájdalommal szívében felesége Mária, emlékezik: lányai Soňa és Andrea családjukkal
MEGEMLÉKEZÉS Január 5-én telt el egy év azóta, hogy 38 éves korában örökre távozott közülünk a szeretett férj, édesapa, fiú és testvér
RÉVES Roman. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS 2011. január 9-én volt egy éve, hogy örökre távozott közülünk a férj, édesapa, nagyapa
ČERVEN Jozef. Tisztelettel emlékezik az egész család
MEGEMLÉKEZÉS „Aki ismerte, emlékezik, Aki szerette, nem feledi.”
Január 11-én telt el három év azóta, hogy örökre távozott közülünk a drága férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa, testvér és sógor
BROŠKO František. Tisztelettel a gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS „Mást már édesanyám neked nem adhatok, mint sírodra egy csokor virágot, gyertyát gyújtani és csendben emlékezni Rád, de szívünkben tovább élsz!”
Január 13-án telt el 20 év azóta, hogy 49 éves korában örökre távozott közülünk drága, szeretett édesanyánk
PRISTIČOVÁ Mária, szül. Hlavačková. Mély tisztelettel és szeretettel emlékeznek:
VÁROSUNK KIS POLGÁRAI Rosivalová Ema, Pokorná Ester, Pánik Kristián, Skokanová Chloe, Klučka Patrik, Drobová Natália, Majtenyi Andrej, Bednárová Nina, Vöröšová Nina, Položáni Miloš, Kačáková Natália, Benková Lenka, Kvasnovská Kiara, Slováková Laura, Borbély Oliver, Šereš Nicolas, Pestún Jakub HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Čičátka Dávid és Králiková Katarína, Turan Patrik és Kopecká Natália ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK
HOUŠKA Štefanról.
lányai családjukkal, férje Ondrej és a rokonság
AJÁNLÓ
TÁRSASÁGI ROVAT
Drobenka Štefan, 87 éves, Kováčová Vilma, szül. Bondorová, 81 éves, Vrábel Štefan, 51 éves, Papp František, 60 éves, Abrahám László, 56 éves, Horváthová Juliana, szül. Prokopeczová, 85 éves, Soványová Gabriela, szül. Harišová, 71 éves, Selický Kamil, 77 éves, Pristič Ľudovít, 77 éves, Králová Jolana, szül. Imreová, 87 éves, Hegedűs Ľudovít, 80 éves, Zemko József, 67 éves, Juhászová Magdaléna, szül. Bednáriková, 87 éves, Kováč Vladimír, 34 éves, Farkašová Helena, szül. Chytilová, 81 éves, Kuchan Vladimír, 64 éves, Kopečná Rozália, szül. Sebestyénová, 81 éves, Hegedűsová Vilma, szül. Danišová, 79 éves, Pető Štefan, 65 éves, Czirok Juraj, 70 éves, Minarovič František, 75 éves, Korec Viliam, 89 éves, Gáliková Irma, szül. Kořínková, 86 éves, Tršťanský Vladimír, 55 éves, Istenes Jozef, 75 éves, Krasko Ján, 90 éves, Jarunková Ildikó, szül. Fülöpová, 68 éves, Prochádzka Mikuláš, 67 éves, Farkašová Juliana, szül. Holotová, 79 éves, Stano Jozef, 54 éves, Balla Jozef, 82 éves, Domanižová Mária, szül. Dikanová, 80 éves
MEGEMLÉKEZÉS 2011. január 19-én lesz három éve, hogy örökre távozott közülünk a szeretett férj, édesapa és nagyapa
2011. 1. 14., 17 ó Anton Bernolák Könyvtár, Törökszalasztó u. 36. Vlado Mach: Portrék – kiállítás megnyitó A kiállítás 2. 25-ig tekinthető meg. 2011. 1. 16., 15 ó Millennium Sportcsarnok Herceg(nő) bál 2011. 1. 27., 17.30 ó Regionális Művelődési Központ, Sznf u. 32. Már semmi pirula! ...avagy étrend kiegészítők kicsit másképp...! - előadás az egészséges táplálkozásról 2011. 1. 31-ig Regionális Művelődési Központ, Sznf u. 32. Képzőművészek kiállítása - Polák Miroslav (Vlkas), Budíková Andrea (Hul), Návojská Božena (Trávnica) 2011. 1. 31-ig VMK Minigaléria, Széchenyi Gy. tér 9. A kagylók szépsége – kiállítás 2011. 1. 30-ig Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 58. Észak Afrika a geológus szemével
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 48., Érsekújvár - Elődeink nyomában (régészeti kiállítás) - Elsodorta az idő (történelmi kiállítás) - A népművészet gyöngyszemei; Elődeink életéből (néprajzi kiállítás) - Anton Bernolák emlékszoba - Czuczor Gergely - élete és munkássága Művészeti Galéria, Björnson u. 1, Érsekújvár - Állandó kiállítás a 16-20. század alkotásaiból - Kassák Lajos állandó kiállítás Nyitvatartás: ke-pé: 8-17 ó, szo: 9-13 ó
RYŠAVÝ József. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. Szeretettel emlékezik a gyászoló család
FIGYELEM! Hirdetéseiket hetilapunkba továbbra is a főtéri Kultúrházban található VMK jegyirodájában adhatják fel hétköznaponként 10-től 18 óráig. -Szerkesztőség-
KÖSZÖNET Köszönöm mindenkinek, aki 2010. november 26-án 14,30 órakor elsősegélyben részesített, különösen köszönöm a gyors egészségügyi ellátást az Egyetemi Kórház Belgyógyászati Osztálya minden alkalmazottjának és dr. Karvajnak. Ryšavá Šarolta
Gyógyszertári ügyelet dátum 1. 14. 1. 15. 1. 16. 1. 17. 1. 18. 1. 19. 1. 20. 1. 21.
Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! Információk: 6401 018 gyógyszertár cím telefonszám Svätej Alžbety Czuczor G. 1. 6450 522 Selia Sznf 42./C 6402 099 Aquario, Nyitrai út 111. 6432 088 Dr. Max Petőfi u. 18. 6401 137 Park Nové Zámky Letomostie 2. 0918/830 110 Claudia Gúg u. 14. 6401 671 Zenit Slovenská 2. 6428 674 Komáromi u. 14. 6401 885 Sagitarius
KÖZLEMÉNY A Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt., Czuczor G. u. 5., 940 41 Érsekújvár közli, hogy a villanyvezetékeken végzett karbantartó munkák miatt a következő utcákban fog szünetelni az áramszolgáltatás: 1. 19., 20., 21., 7.45-től 15.15 óráig: Gimnázium u. Kérjük önöket, hogy végezzék el a szükséges előkészületeket, hogy megakadályozzák a károk kialakulását, mivel az esetleges károkért, valamint az elmaradt haszonért a NyugatSzlovákiai Villanyművek, Rt. nem felel - 70/98-as törvény 9.§-ának 4. bekezdése.
8
JÉGKORONG
FUTSAL – EXTRALIGA MFK Tupperware Érsekújvár - Across Pinerola Pozsony 0:4 (0:3) Az új esztendőben is folytatódott az MFK csapatának rossz menetelése az extraligában, és az érsekújváriak ezen a mérkőzésen simán alulmaradtak az esélyesebb ellenfelükkel szemben. Már az első percektől fogva nyilvánvaló volt a vendégek fölénye, ami a vezető gólt hozta a számukra. Egy remekül végrehajtott szabadrúgás kombinációnak a hazai védelem csak statisztált. A gól után még magabiztosabban és nagyobb kedvvel játszottak a pozsonyiak. A félidő végéig még két találattal növelték előnyüket. Szünet után az érsekújváriak játszottak ugyan mezőnyfölényben, de a jól működő vendég védelem eszén nem tudtak túljárni. Sajnos a becsületgól sem jött össze, Gelle és Hajko lövéseinél a szerencse is elpártolt a hazaiaktól. Az MFK összeállítása: Šeben (Gedai) – Piskla, Gelle, Dudáš, Hajko, Švikruha, Mlynár, Vraník, Kender, Molnár, Štofko Edző: Ganczner Peter (RG)
Fotó: HK Lokomotíva
Döme András sikeres éve
Fiatal hokisok győzelme 2010. december 27-28-án a HK Lokomotíva fiatal, 1995-ben született jégkorongozói a csehországi Frýdek Místekben egy tornán vettek részt, ahol a hazai csapaton kívül a HC Slezan Opava, HC Znojemští Orli és a HC Prostějov csapataival mérkőztek meg. Šurnovský Martin tanítványai az erős mezőnyben nagyon derekasan helyt álltak, és a hazaiak elleni döntetlenen kívül minden mérkőzésüket megnyerték. A HC Prostějov elleni utolsó meccsükön esélyt sem adtak ellenfelüknek, és magabiztos győzelemmel harcolták ki az első helyezettnek járó vándorserleget. A vándorserleget Petr Cvik, Frídek Místek polgármestere adta át. Ez a korosztály már többször bizonyította tehetségét, és
soraiból jó játékosok kerülnek majd ki. Az érsekújváriak eredményei: HK Lokomotíva - Opava 5:2, HK Lokomotíva - Znojmo 6:1, HK Lokomotíva - Frýdek Místek 4:4, HK Lokomotíva - Prostějov 10:2. A csapat tagjai: kapusok: Kukan Martin, Furka Daniel, védők: Benčat Andrej, Vaďovský Denis, Juhász Denis, Zimka Ronald, Podolák Tomáš, Kmeť Adrián, támadók: Bednárik Juraj, Vnuk Martin, Viszkocsil Jozef, Kostolný Jakub, Pernický Ľubor, Divinec Radovan, Černý Ivan, Sucharda Adrián, Laššo Dominik (RG)
ATLÉTIKA 2010 legjobbja – Janečková Lucia Már több mint 50 alkalommal értékelte az érsekújvári AC bizottsága az elmúlt év legjobb versenyzőit. 2010 az egyesület fennállása óta a legsikeresebb év volt, és az év legjobbja címet Janečková Lucia érdemelte ki. A tehetséges futó, közép- és hosszú távokon országos válogatott, Bötcher Ján tanítványa. Luciának minden esélye megvan arra, hogy a jövőben még nagyobb sikereket érjen el, és édesanyja Janečková Dana nyomdokaiba lépjen. Az elmúlt idényben összesen 8 országos bajnoki címet szerezett. Ez kettővel több, mint az eddigi rekord, amit Magyar Imre ért el - 6 bajnoki cím 2001-ből. Először az országos fedett pályás bajnokságon diadalmaskodott 1500 és 3000 m-en a diák-, ifjúsági- és junior kategóriákban. Tavasszal aztán
terepfutó bajnok lett a diákoknál, következett két bajnoki cím az ifiknél nyílt pályán 1500 és 3000 m-en, majd egy-egy bajnoki cím 1500 m-en az idény végén a junioroknál és a diákoknál is. Tavasszal még mint a Bethlen Gábor utcai Alapiskola diákja kvalifikálta magát a diák terepfutó világbajnokságra, amelyen Liptószentmiklóson 16. helyezésével a legjobb szlovák eredményt érte el. Ősszel már a Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulójaként a második terepfutó bajnoki címét szerezte meg. Lucia négy fedett pályás klubrekordot tart 1500 és 3000 m-en, és diákkategóriában nyílt pályán 3000 m-en is ő tartja a csúcsot. Az idősebb diákok kategóriájában is ő bizonyult a legjobbnak. (PS, RG)
Erőemberünk, Döme András 2010-ben sem tétlenkedett és néhány szép sikert ért el. Legnagyobb sikere talán az erőemelő világbajnoki ezüstérem volt, amit a szeptember 21-25. között megrendezett nagyszombati rendezvényen ért Döme A. archívumából el. Ezen a komoly megpróbáltatáson több mint 300 versenyző vett részt 10 országból. Összesen 11 különböző korosztályban és súlycsoportban avattak világbajnokot. András a saját kategóriájában 455 kg-os összteljesítményt ért el. Guggolásban 150 kg-ot, fekvenyomásban 140 kg-ot, és holt húzásban 165 kg-ot teljesített. Becsületesen készült már a németországi Elenburgban november égén megrendezett Világkupa versenyre, melyen sajnos anyagi okok miatt végül nem tudott részt venni. Némi kárpótlást jelentett András számára a december 18-iki RAW Christmas Benchprerss Cup fekvenyomó verseny Nagyszombatban, melyen 155 kg-os teljesítménnyel a harmadik helyet szerezte meg. Döme András 2010-ben is sikeresen képviselte nem csak városunkat, de Szlovákiát is a rangos versenyeken. Bebizonyította, hogy kora ellenére hosszú távon tudja tartani remek teljesítő képességét. Ez az elszánt sportoló továbbra is egyesület nélkül készül a versenyekre, és csak szponzorai támogatásával tud részt venni rajtuk. Köszöni a támogatóinak, akik bármiféle segítséget nyújtottak neki a felkészülésben. Főképpen Érsekújvár városának és Pischinger Géza polgármesternek, akinek anyagi és szellemi támogatása nélkül nem érhetet volna el ilyen remek eredményeket. Guliš Roman
Kiadja Érsekújvár városa. Főszerkesztő: Varga Ildikó (
[email protected]), tel.: 0917/502 957, szerkesztő: Čerháková Dagmar - szlovák (
[email protected]), tel.: 0917/502 955. Reklám: Čudai László, tel.: 0917/502 965. Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 10, 940 35 Nové Zámky, web: http://www.nztv.eu. A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, 15 óra. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0903/038 428, 0907/425 706.