XIV. évfolyam, összevont szám 2006. nyár
TISZTELT HÖLGYEM!
Élménydús kirándulás
A közelmúltban 25 nyugdíjasunk kirándult Máriabesnyô kegytemplomához, meglátogatták a gödöllôi Grassalkovich-kastélyt, és végezetül felüdültek a vácrátóti aborétum zöldjében. A programról szóló beszámolónk a 6. oldalon található. Fotó: Wagner Margit
Nap Klub Alapítvány fô tevékenysége a nagyvárosi lakótelepi közösség-fejlesztés, mûködési területe a józsefvárosi Nap utcai szomszédság. Tizenhárom éves fennállásunk óta nagyon fontos feladatunknak tekintjük a családok, ezen belül a gyermekek és a nôk támogatását, segítését. Ennek érdekében szülôi hatékonysági tréningeket, varrótanodát szerveztünk, baba-mama klubot, játszóházat mûködtettünk.
vevôk segítséget kapnak az álláskeresésben. Az 1 éves képzést 6 hónapos utánkövetés kíséri, amely alatt a résztvevôk már állásban vannak, és munkahelyük megtartásához segítséget nyújtva továbbra is biztosítjuk a támogató szolgáltatásokat, és a mentori segítséget.
Alapítványunk Nôkkel a Nôkért – foglalkoztatás a VIII. kerületben címû programja 2006-ban elnyerte az Európai Unió Humán Erôforrás Fejlesztési Operatív Programjának támogatását, amelyet „a nôk munkaerôpiacra való visszatérésének ösztönzése” érdekében írt ki a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium.
Ha a programmal kapcsolatban kérdése van, érdeklôdjön a Nap Klub Alapítvány telefonszámán (333-0316) Csôke Zita projektvezetônél, vagy mobiltelefonon a 06-20-3407867-es számon, vagy e-mail-ben a
[email protected], illetve a napklub@ interware.hu címeken.
A programon belül olyan képzéseket, tréningeket szervezünk, amelyek bizonyíthatóan növelik a munkában maradást, eközben olyan támogató szolgáltatásokat szervezünk, amelyek hozzásegítik a résztvevôket a program elvégzéséhez (pl. gyermekfelügyelet, beteg hozzátartozó gondozása). Valamint minden résztvevô mentori segítséget kap, amely egyéni tanácsadást jelent a képzéssel, munkavállalással kapcsolatban. A program 12 hónapig tartó szakmai képzést tartalmaz, amely alatt a résztvevôk számára képzési támogatást fizetünk. Kiegészítésképpen angol nyelvi és számítástechnika oktatásra is van lehetôség. A részt-
Kérjük, amennyiben résztvevôként jelentkezne a Nôkkel a Nôkért…- programba, adja meg elérhetôségét a jelentkezési lapon. Elôreláthatólag 2006. augusztus utolsó hetében történne a résztvevôk kiválasztása, melynek pontos idôpontjáról legalább egy hónappal elôbb értesítjük. A képzések 2006. szeptember-októberben indulnak.
(A jelentkezési lap a 6. oldalon található) Üdvözlettel: Csôke Zita projektvezetô
Kedves Olvasóink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nap Klub Alapítvány programjai a nyári idôszakban szünetelnek. A következô ingyenes szolgáltatásokat azonban továbbra is igénybe lehet venni: Közösségi konzultációs fogadóóra: minden pénteken 19 –20 óráig Pályázati tanácsadás: minden szerdán 10 –11 óráig Szociális tanácsadás: minden szerdán 18.30 –20 óráig CivilNet Klub: hétfôn 14 –18 és csütörtökön 10 –14 óráig Hagyományos programjaink szeptembertôl a megszokott rend szerint mûködnek majd. Nap Klub Alapítvány
A Nap Klub Alapítvány adószáma: 18037119-1-42 1
KÖZÖS DOLGAINK SZAVAK ÉS JELENTÉSÜK BORZASZTÓAN
BORZASZTÓ
MÚZEUMBAN
JÁRTUNK
gyik szombati Grund-foglalkozáson a Nemzeti Galériában voltunk. Munkácsy Mihály képeit néztük meg. Azért néztük meg a kiállítást, mert az anyák napi bemutató foglalkozáson megismertük néhány képét – a Virágcsendéletet az Anya gyermekével-t –, amik nagyon megtetszettek nekünk.
gyre többet hallom híres és kevésbé híres emberektôl a BORZASZTÓ szót. Nem csoda, hiszen sok szörnyûségrôl hallunk nap mint nap a híradásokban, olvasunk a sajtóban. Látjuk a borzalmakat, amiktôl megborzongunk. Ha pusztán csak a borzasztó szót hallom, lelki szemeim elôtt borzalmas dolgok jelennek meg. Háború, földrengés, gyilkosság, szökôár stb. Nem tudok viszont mit kezdeni a „borzasztóan szép” a „borzasztóan jó” szókapcsolással. Ha szép, ha jó, akkor nem borzasztó, ha pedig borzasztó, akkor nem szép és nem jó. Szép magyar nyelvünk árnyalt finomságai, tökéletesen érzékeltetik a szavak mögötti lényeget. A fent említett példa összezavarja az ember gondolatát és érzésvilágát. A lexikont hívom segítségül. Itt az áll a borzasztó szóról: rémületet keltô, nagyfokúan gyötrô, félelmetes, szörnyû, erôs undort keltô stb. Hogy is van ez? Ha valaki „borzasztóan jól” érzi magát, akkor vajon sajnáljam vagy irigyeljem az illetôt? Egy „borzasztóan szép” képet csodáljam, vagy undorral elforduljak tôle? Lehet, hogy a borzasztó jelzôvel szeretnének nyomatékot adni a mondandónak? Amennyiben errôl van szó, helyettesíthetô a nagyon szép, gyönyörû, szépséges és a nagyon jó, finom, fenséges szavakkal, mert hallani is borzalmas a BORZALMAST.
A múzeumban megtudtuk, hogy Munkácsy szegény volt, ezért csak rossz minôségû festékre volt pénze, ami miatt a festményei besötétedtek. Láttuk, hogy lefestette a saját arcképét is. Szépek voltak a képei. Sok olyan képet is megnézhettünk a múzeumban, amit az olvasókönyvünkbôl ismerünk. Érdekes volt az igazi festményeket megcsodálni.
Kerékgyártóné Zalka Cecília
Köszönet A tévéfelvétel alkalmából küldött virágajándékért a Zsu Virág és Ajándék Boltnak (VIII., Baross u. 75. ) és vezetôjének, Nagy Béláné Marikának! Velikov Ivanovné Papp Margitnak (VIII., Baross u. 15. II. 2. ) a Naplap megjelenéséhez nyújtott pénzadományért. Nap Klub Alapítvány 2
Jó idô volt, a kiállítás után tudtunk játszani is Mátyás király kútjánál. Nagyon szép és érdekes volt a kiállítás, aki még nem látta, javasoljuk, hogy nézze meg. Pollai Regina–Kecskés Adrienn
Fotó: Heiszman Éva
AZ AKARATERÔ ÉS A SZERETET Az arcodat ne mutasd szomorúnak. Ne lássa senki, mi az, amit eltûrt. Jobban kellene szeretni magunkat, Hiszen mi már nagyon megérdemeltük.
Nem vagyok újságíró nem is tanultam, de megpróbáltam ez év januártól publikálni véleményemet. Titkon remélve, csak-csak akad egy-egy emberke, azok közül is, akik ennyire hirdetik a szeretetet: „felfigyeltünk a Naplapra, s maradt még 1% adományunk”, hogy éljen továbbra is ez az újság, mert hasznos, mert tetszik a szomszédságnak... Kíváncsian várom, hogy megtapasztalhatjuk-e az általuk sugallt SZERETET érzését.
(Váci Mihály: Nehéz a szívünk) Évek óta hónapról-hónapra nehezen vártam/várom a Naplap megjelenését. Mindig van benne, ami megfogott.
Papp Mária
„MEGHÍVÓ” TAPASZTALATCSERÉRE Csörög a telefon, a Nap Klub Alapítványtól egy kedves hang invitál május 15-én és 16-án Szigetvárra és Pécs-Istenkútra két civil szervezet meglátogatására.
Csodáltam azt a sok-sok erôfeszítést, akaraterôt, munkát, amit az alapítvány munkatársai letesznek az „asztalra” (sokszor a szükséges pénz nélkül); gondolok az ide betérô megszeppent, hallgatag gyerekekkel való foglalkozásokra, a bátorító-türelmes beszélgetésekre. Hallgatom terveiket… – de honnan veszünk pénzt rá? – tör fel egy-egy sóhaj. 2004-ben, mikor elôször vettem részt Mátraszentimrén, egy 3 napos tréningen Geskó Sándor vezetésével, megértettem valamit. Az akaraterejüket a szeretet táplálja. A SZERETET, csupa nagybetûvel. Ez a tréning kemény volt. Én, mint kezdô, kicsit bukdácsoltam, de szeretetük hozzám is elért. A második nap már kényelmesen ültem székemen, pontosabban válaszolgattam és oldottam meg a feladataimat. Jegyzetfüzetembôl, ha néha felnéztem, komoly tekintetû, de valahogy mégis mosolygós szempárok simogattak. Kint nagy pelyhekben hullott a hó, s mégis odabent egy lágy szellô védelmében érezte magát az ember. Van egy másik újság, aminek érkezését szintén nehezen várom havonta. Ebben az újságban leírják a „szeretetet”, mesélnek a szeretetrôl, s biztatnak, hogy szeressük egymást, és szeretettel forduljunk mindenkihez, szeretettel segítsünk.
zt is kellene csinálni, azt is, de megvár a munka, hát megyek. Sokat változott a világ „aktív” életem elhagyása, nyugdíjba vonulásom óta. Én, öreg tisztelettel hallgatom a fiatalokat. Bölcsek, érettek, céltudatosak és fáradhatatlanok. Miközben hallgatom ôket, azon gondolkodom, miért is jut el hozzánk a közszolgálati tévébôl annyi negatív gondolat, ha kevés pénzbôl ilyen csodát tudnak teremteni azok, akik nem magukért, hanem másokért, környezetük felemeléséért dolgoznak. Nagyon sok energiával, mert a „nagyközösség” képviselôi mintha nem mindig vennék észre, hogy az ország felemelkedése nem annyira pénzen, mint inkább az önzetlen szereteten múlik. Ezért dolgoznak az Istenkúti Közösségért Egyesület tagjai, akik egy jól mûködô helyi iskola bezárása ellen küzdöttek, sajnos eredménytelenül, de nem csüggednek. És tettek, tesznek sok mindent, ami összetartja a csodás mecseki település közösségét. Örömmel hallottam, hogy Szigetváron, a szerény lehetôségekkel rendelkezô város vezetése összefog a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesülettel, hogy a több település szétszórtságából adódó elszigeteltséget, munkanélküliséget közösségi foglalkozásokkal, továbbképzésekkel orvosolják. Apró sikerek, nagy tervek varázsolnak mosolyt a lelkes, fiatal csapat arcára. Köszönöm, hogy sok-sok évi szünet után ismét láthattam ezeket a városokat. Pécs nagyon tiszta, gazdag és szép. Jó lenne, ha Józsefvárosról is elmondhatnánk ugyanezt. Írásom egy kis gondolatébresztô azoknak, akik nem lehettek velünk, s azoknak, akik még nem kapcsolódtak be a Nap Klub munkájába. Szappanyos Tamásné 3
RINGBEN A FÁJDALOMMAL Általános, rossz „szokás” Magyarországon, hogy betegségünk „tabu-téma”; szégyelljük. Különösen így van ez a rákos megbetegedések esetében – mintha a beteg tehetne bármirôl is! égis, lassan-lassan az emberek szemlélete megváltozik, példa rá, hogy a Magyar Rákellenes Liga tavasszal országosan kiírt ösztönzô pályázatára rengetegen ragadtak tollat, hogy elmeséljék, mások számára is olvashatóvá tegyék saját történetüket, harcukat a rákkal vagy egyéb mozgásszervi megbetegedéssel. Ôk azok, akik felismerték, hogy a tapasztalatok, problémák elhallgatásával nemcsak másokat fosztunk meg a segítségtôl, hanem saját magunkat is – nem egyedül küzdünk a ringben!
KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK ALLERGIASZEZON – IDÔBEN KERESSÜK FEL
A HÁZIORVOST
agyarországon a leggyakoribb allergiát kiváltó növények a parlagfû és a fûfélék. A parlagfû idén is hamarosan, nyár közepétôl virágzik; ekkor kerülnek a levegôbe a könnyezést, szem- és orrviszketést okozó pollenek. Mivel a parlagfû virágzásának idôszakában minden évben megtelnek a rendelôk, ezért aki teheti mielôbb írassa fel az allergia ellenes készítményeket. Az elôvigyázatosság azért is fontos, mert a kezelés során elôfordul, hogy a már kialakult allergia ellen csak egy-két hét múlva hatnak a gyógyszerek, ezért a tünetek észlelésük után még sokáig fennmaradhatnak. A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság praktikus tanácsai: aki allergiás tüneteket tapasztal, minél kevesebbet tartózkodjon szabad levegôn, lefekvéskor mossa meg a haját, a pollenszezonban gyakran porszívózzon, cipôjét ne vigye be a hálószobába, cserélje, mossa gyakran az ágynemût, a ruhákat pedig lehetôség szerint ne a szabadban szárítsa meg.
LETILTHATÓ SZEMÉLYES ADATAINK KIADÁSA
Török Sarolta elsô helyezést ért el.
A pályázat elsô helyezettje Török Sarolta lett, akit sokan ismerhetnek a Nap utcai szomszédságban (hiszen immár két évtizede józsefvárosi lakos), vagy a színpadról; számtalanszor részt vett fellépôként a Nap Klub rendezvényein is, és ahol kell, szervez, segít. A június 16-ai Parlamenti Kávézóban megrendezett ünnepélyes díjátadáson több sorstársa és a sajtó képviselôi elôtt vehette át oklevelét és a jelképes ajándékot. Szonday Szandra Gratulálunk Török Sacinak! Díjnyertes pályázatát a 14. oldalon közöljük. 4
A hatóság által kezelt személyiadat- és lakcímnyilvántartásból – amely az állampolgárok aktuálisan érvényes személyi és lakcímadatait tartalmazza – bizonyos szervezetek részére, akár reklám, vagy marketing célból is kiadhat adatokat a hatóság. Így juthatnak lakcímadatokhoz kéretlen leveket vagy szórólapokat továbbító cégek. Mindez nem ütközik adatvédelmi szabályokba, csupán kellemetlenségeket okozhat. Lehetôség van azonban saját adataink kiadását megtiltani az adatokat kezelô hatóságnak. Egy erre szolgáló nyilatkozat kitöltésével és beadásával a kötelezôen elôírt adatszolgáltatásokat leszámítva (amilyen például az adóhatóság vagy a honvédelmi szervek részére történô információ-átadás) minden egyéb esetben megakadályozható a lakcím és a személyi adatok kiadása. A nyilatkozatot be lehet adni a helyi önkormányzatnál vagy a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál személyesen, vagy meghatalmazott útján, de lemondható elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül, az e célra rendszeresített adatlapon is.
A Nap Klub Alapítvány számlaszáma: OTP VIII., 11708001-20364520 Adószáma:18037119-1-42
APRÓ DICSÔSÉGEK
q
Milyen megbízásai lesznek a közeljövôben? A Pesti Színházban októberben kerül színre Eszenyi Enikô rendezésében Az ünnep címû darab. David Eldridge angol író Thomas Vinterberg, dán filmrendezô Születésnap címû, Magyarországon is vetített filmje alapján készítette a színpadi változatot. Ennek a produkciónak én leszek a dramaturgja. Ezen kívül Molnár Ferenc Harmónia címû darabjában fogok együtt dolgozni Ács János rendezôvel, de ez még egy távolabbi feladat.
q
Mely munkáira a legbüszkébb? Mindenekelôtt a két drámámra, valamint a fordításaimra, így a Búcsúkvartett címû, kortárs svéd színdarabra, amelyet jelenleg is sikerrel játszanak a Magyar Színházban Pinczés István rendezésében. Ugyancsak mûsoron van még A legyek ura címû „túlélôjáték” a Bárka Színházban, ezt Vidovszky György rendezôvel közösen alkalmaztuk színpadra, s mindenkinek jó szívvel ajánlom. Szintén szép feladat volt Kjell Espmark svéd író Az irodalmi Nobel-díj címû mûvének fordítása az Európa Kiadó számára.
IRODALOM, SZÍNHÁZ – ÉLET Deres Péter dramaturg-drámaíróban egy csillogó szemû, rendkívül szimpatikus, kiegyensúlyozott fiatalembert ismertem meg. Lakótelepünkön él, és környezetünkben dolgozik. Aktívan részt vesz Józsefváros mûvészeti-kulturális életében; az Orczy kertben mûködô Bárka Színház társulatának dramaturgja volt. Itt mutatták be nagy sikerrel felolvasó színház keretében 8 címû darabját, amelylyel a Katona József drámaírói ösztöndíjat elnyerte.
Remélem – mondja az író –, hogy a közeljövôben nagyszínházi elôadáson is létre fog jönni a darab! A Fudzsijáma címû drámámmal pedig Örkény István, drámaírói ösztöndíjat nyertem, s a tervek szerint a 2007-es tavaszi-nyári évadban sikerül bemutatni a közönségnek. q
q
q
Beszéljen, kérem egy kicsit bôvebben arról, hogy mi a feladata egy dramaturgnak. Elôször is egy dramaturgnak hozzáértô körültekintéssel kell mozognia és tájékozódnia a világban, a szakmai sajtóban, hogy felmérje: melyik az a darab, amire az adott évadban a magyar színpadon szükség lehet. A dramaturg feladata tehát elsôsorban a keresés, a döntés, a kiválasztás. Ilyenkor több szempontra is figyelni kell: a mû minôségére, a rendezô céljára, a közönségigényre, a színészek karakterére – és sorolhatnám tovább… A dramaturgnak ezen kívül fontos szerepe van a kiválasztott darab szövegének formálásában, meghúzásában, a jelenetek átalakításában-áthelyezésében, s adott esetben a dráma újrafordításában vagy fordíttatásában. Mitôl függ, hogy melyik rendezôvel, illetve színészekkel dolgozik együtt egy produkcióban? – kérdezem, hogy egy kicsit a kulisszák mögé lássunk! A rendezôt általában az adott színház igazgatója kéri fel, s közösen egyeztetik a szereposztást. Ilyenkor dôl el az is, hogy ki lesz az elôadás dramaturgja. A rendezô javaslatot tehet a dramaturgra, s ilyenkor általában azt a munkatársat választja, akivel, úgymond, félszavakból is megértik egymást. Akivel jól tudnak együtt dolgozni. Milyen tanulmányokat folytatott? Az ELTÉ-n magyar, svéd és összehasonlító irodalom szakot végeztem, s ezzel párhuzamosan dramaturgiát tanultam a Színház- és Filmmûvészeti Egyetemen. A nyelvismeret is nélkülözhetetlen a dramaturg munkájában, így angol, német és svéd nyelvtudásomnak is igen nagy hasznát veszem. Ezekbôl a nyelvekbôl fordítok is – elsôsorban drámát és prózát.
Bárka Színház.
Fotó: Wagner Margit
Elmélyült beszélgetésünk közepette feleslegesnek tûnt azt a kérdést feszegetni, hogy szereti-e a Józsefvárost. Mindez vidám, magával ragadó bemutatkozásából, közvetlenségébôl kiderült. És ahogyan Deres Péter a Bárka Színház- és Vígszínház-beli mûködésérôl, illetve további terveirôl beszélt, érezhetô volt: foglalkoztatja az emberek életének és problémáinak megoldása, hiszen maga a színházi-irodalmi élet is errôl szól. Kisoroszi Elter Rozi
E-mailcím-változás Felhívjuk olvasóink, szomszédságunk és valamennyi partnerünk figyelmét arra, hogy a Nap Klub Alapítvány e-mail címe megváltozott.
Az új cím: napklub@ interware.hu.
5
CSODÁLATOS NAPUNK VOLT… Nagyon köszönjük Csécsei Béla polgármester úrnak, hogy a Nap Klub Alapítvány keretein belül mûküdô Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub tagjai részére autóbuszt biztosított, egy szuper, Attilla névre hallgató „pilótával” együtt. Az égiek is bennünket köszöntöttek ragyogó meleg napsütéssel, s mi úgymond habzsoltuk a hozzánk küldött „üzenetet”. Csodálatos utunk volt. Virágos kertek-mezôk suhantak el szemünk elôtt, itt-ott zöld pázsittal kiegészülve. Sok-sok apró ág integetett felénk a zöldellô lombok tetejérôl. Képzeletben kényelmesen „elheveredtünk”, és valahol az Éden-kert közepében éreztük magunkat. Lágy zene szólt, természetesen csak a busz rádiójából.
A templomban a „történész-idegenvezetôt” szinte élmény volt hallgatni. Meg is jegyezte: „Ha sokat beszélek, lôjenek le”, és folytatta tovább beszámolóját az álkapuról, a mennyezeti képekrôl, a kômûves álombeli látomásairól, és arról, hogy hol találhatjuk meg a templomban Szûz Máriát a gyermek Jézussal a karján. Sok-sok fotózás után indultunk Gödöllôre. A harangszót soha nem felejtem el! A gödöllôi Grassalkovich-kastélyban a magyaroknak külön megható élmény, az életnagyságban látható Erzsébet királyné, Sissi. Igaz, csak festményen, de sokan még nem látták a kastélyt sem. A vácrátóti arborétumra sajnos kevés idônk maradt. Bár a szúnyogok „lakodalmat ültek”, mégis a húsz percet töltöttünk a pálmaházban, a banánfák, a pálmák társaságában. Ha majd az anyagi helyzet megengedi, szeretnénk legalább egy napot Vácrátóton is eltölteni. Ui. Köszönet Lóránt Istvánné Babinak, a nyugdíjasklub vezetôjének a kirándulás megszervezéséért és lebonyolításáért. Papp Mária Fotó: Wagner Margit (Folytatás az elsô oldalról)
$ Nôkkel a Nôkért – foglalkoztatás a VIII. kerületben Programazonosító szám: HEFOP/1.3.1-05/1-09-0029
JELENTKEZÉSI LAP Elsô állomásunk Máriabesnyô volt. (Érdekes, hogy 23 évvel ezelôtt ott laktam, s most ennyi év után, szinte meg sem ismertem a települést.) Buszunk megállt a székely kapunál. Szatmári Irénke szinte földbegyökerezett lábbal állt, mintha soha sem akarna onnan elmozdulni. „Én még soha sem láttam élôben székely kaput” – mondta, és elcsuklott a hangja. Majd ballagunk tovább, ismét megszólal „De gyönyörû! Én református vagyok, de ez a Keresztúti Stáció, így egyben...”
1. Név: .......................................................................................................................... 2. Lakcím/értesítési cím (ir. szám): ..................................................... ........................................................................................................................................
3. Telefonszám: ..................................................................................................... 4. Születési dátum: ............................................................................................. 5. Foglalkozás: ....................................................................................................... 6. Iskolai végzettség: ........................................................................................ 7. Foglalkoztatási státus (Kérjük, húzza alá a megfelelôt!): Regisztrált munkanélküli Háztartásbeli Gyes-en/Gyed-en lévô Egyéb: ...............................................................................................
6
GYEREKEKNEK KISKUKTA A júniusi feladványunk helyes megfejtôi közül a szerencsés nyertesek jutalmukat július 17-én délután vehetik át a Nap Klubban. A nyerteseket írásban értesítjük ki. A Naplap szeptemberi számában nevüket közzé tesszük. A feladványunk ez alkalommal a következô: 1. Ha kiegészíted a városok neveit, akkor megtudhatod, hol találhatók emlékmû jellegû várak, kastélyok. Ha összerakod az általad beírt betûket, az is kiderül, melyik ország féltett kincsei ezek az épületek. Diós..ôr Ege. Viseg.ád Bud. B.ldo.kôváralja S.rosp.tak E..tergo. Ország neve: …………….. 2. Vajon milyen betûk hiányoznak az üres vonalakról? ___ ___ SZ CS P ___ ___ 3. Hogyan lehet egy vonal segítségével igazzá tenni az alábbi feladatot? 5+5+5=550 4. Kigyóként tekergôznek a betûk a hálóban, amiben hat nevet rejtettünk el. Úgy találhatod meg a keresendô feleslegesen felsorolt nevet, ha a hatot megkeresed. Minden irányban kanyaroghatsz, egy betût többször is alkalmazhatsz. A keresendô állatnevek: lepke, katicabogár, szöcske cserebogár, sáska, pók, hangya. KÓPL!R RAEPEÁ ÁKTKKG GSÁISO OSZÖC BERE SA A keresendô állat neve:…………….. A feladvány beküldési határidô: július 15. A nyertesek neveit a szeptemberi számban fogjuk megjelentetni. Pál Maja
Gyümölcssaláta A nyár az illatos, zamatos és nagyon egészséges gyümölcsök idôszaka. Ilyenkor aránylag olcsón lehet megvásárolni a piacon, a szerencsésebbek pedig maguk szedhetik le kertjükben a fáról. Szinte bármilyen nyári gyümölcsbôl készíthetsz salátát, egyszerûbb és vitaminokban, ásványi anyagokban is gazdagabb bármelyik süteménynél. Néhány fontos szabály: A gyümölcsöket mindig alaposan, folyóvíz alatt mosd meg! Vágódeszkán aprítsd késsel kockákra a gyümölcsöket, de vigyázz a kezedre! Egy tálban kevés porcukorral megszórva és frissen facsart citromlével meglocsolva óvatosan keverd össze a gyümölcsöket, nehogy összetörjenek. Ezután néhány órára tedd hûtôszekrénybe, hogy az ízek összeérjenek, és jól lehûljön a salátád. Tálaláskor nyomhatsz a tetejére tejszínhabot is. Néhány összeillô alapanyagtipp: Narancs-szôlô-kivi-eper Ôszibarack-narancs-banán-alma Ribizli-málna-eper-narancs Alma-narancs-banán-kivi-körte Alma-körte-dinnye-aszalt szilva Jó étvágyat! Heiszman Éva
ÜGYESKEDÔ Só-liszt gyurma A só-liszt gyurma egyszerûen elkészíthetô, természetes alapanyag. A hozzávalók olcsóak, egyedül is kimérheted és begyúrhatod a „tésztát”. Hozzávalók: 3 csésze liszt, 2 csésze só, 1 és 1/4 csésze langyos víz Elôbb keverd össze a lisztet és a sót, majd kevergetve add hozzá a vizet. Azután gyúrd össze a maszszát, és letakarva hagyd pihenni 15 percig. Amíg formázod, a maradék masszát takard le, hogy a felülete ne száradjon ki. Az elkészült darabokat szárítsd ki napos, meleg helyen, vagy süsd ki sütôben. Kisebb figurákat alacsony hôfokon, 1 órán keresztül kell sütni, a nagyobbakat hosszabb ideig szükséges. A kiszáradt vagy kisült figurákat lefestheted színes temperával vagy hobbi festékkel. 7
HULLÁMOS VIRÁG nnek az egyszerû fali dísznek az elkészítéséhez szükség van szivárványos papírlapra, ollóra, ragasztóra, tûre és cérnára. Vágjatok ki 3 darab kört. A virághoz 2, a levélhez 1 darabra lesz szükségetek. Rajzoljátok meg az átmérôket! Óvatosan hajtogassátok meg mindhármat legyezôszerûen, de csak középen, az elôbb rajzolt átmérônél nyomjátok meg a papírt! Középen az összenyomott részt többször tekerjétek át cérnával, majd kössétek öszsze! Ha nem akarjátok, hogy a cérna látszódjon, a hullámokat a visszáján varrjátok öszsze, vagy takarjátok a cérnát kis körrel! Középen hajtsátok meg, s a virághoz 2-2 ilyen szirmot kössetek össze! A szirmokat tetszés szerint igazítsátok el! Jó szórakozást kívánok! Heiszman Éva
Egy kis földrajz – Mondj egy állóvizet! – A jég. – Mit tudsz a Holt-tengerrôl, Aranka? – Egy szólásmondással válaszolok: holtakról vagy jót, vagy semmit. – Milyen államformája van Olaszországnak? – Csizma. – Apa! Hogy lehet elintézni, hogy Debrecen Komárom megyében legyen? – ??? – Tudniillik a dolgozatban ezt írtam róla. – Péter, tanultunk a Fekete-, Fehér-, Sárga- és a Vörös-tengerrôl. Mutasd meg ezeket a térképen. – Nem tudom, tanár úr. Színvak vagyok. – Melyek a legfontosabb olajlelôhelyek Európában? – A benzinkutak. – Ki tudja megmondani mirôl volt híres Kolombusz? – Arról, hogy vízum nélkül ment ki Amerikába. (Forrás: Hahota 45, 1991)
SALÁTA FIATALOKNAK MESE A FEKETE ANGYALOKRÓL Hogyan kezdtük… z egész 2001-ben fordult meg a fejünkben nekem (Luiginak) és Máriónak, hogy kéne valamilyen mûfajban elhelyezkedni. Mivel a Máriónak a bátyja is a rapzenében ékeskedett, ezért eldöntöttük, hogy mi is elkezdünk valami ilyesmit mûvelni. Teltek múltak a hónapok és mi gyerekfejjel néztük a világot, és nem foglalkoztunk annyit ezzel a dologgal. Inkább az ilyen tinédzser dolgokkal foglalkoztunk (csajozás, verekedés, „Tanulás”). Mikor valamelyik nap Márió és én egy üdítôpalackot rugdostunk és már estefelé volt, megláttunk egy gyereket, nevezzük Jancsinak, és egybôl szúrta a szemünket, hogy az a gyerek ott mit vagánykodik. Nos hát abban a korosztályban mi voltunk a rajok, ezért nem kamáztuk, ha valaki rajabb, mint mi. Odaléptem Márióhoz és azt mondtam: „Márió mit vagánykodik ott az a gyerek”. És mi odaléptünk, és azt mondtuk: Mit vagánykodsz te itt? Jancsi megcsak ránk ijesztett, és mi futásnak vettük az irányt. Másnap megint láttuk azt a furcsa gyereket, és mondtuk neki, hogy legyünk inkább spanok. És azóta ô is a csapathoz tartozik. Ez ment egy évig, mikor megvolt már az a szint, hogy színpadra lépjünk. Mindennap a VIII. kerületi Leonardo da Vinci téren gyakoroltunk, és aki ismer minket, az tudja, hogy mindennap ott voltunk. Felnôttünk. Emlékszem, hogy mikor volt az elsô fellépésünk. Pontosan 2003. április 31-én. Amikor épp gyalogoltunk a Losonczi téren, és ott egy gyereknapi rendezvény volt. És Márió meg én kíváncsian néztük, hogy mi történik ott. A Máriónak eszébe jutott, hogy nem léphetnénk-e fel mi is? Megkérdeztük, és mivel az ott lévô gyerekek körében már ismertek voltunk, ezért ôk is kíváncsian nézték, hogy mit csinál a két „Roma” gyerek. A kezünkbe adtak egy mikrofont, és mondták, hogy kezdjétek. Mivel nekünk még nem volt saját zenénk, ezért alapzene nélkül kellett az egészet elrappelni. A közönségnek nagyon tetszett, de mi nekünk nem. Nem voltunk vele megelégedve. Mi ennél jobbat is tudunk. Másnap az Orczy-kertben volt egy rendezvény gyereknap alkalmából, és ott is sikerült elintézni, hogy felmenjünk a színpadra, és ott is hasonló sikert halmoztunk, és már egyre több ember ismert minket. Utána jött vissza csak a Jancsi, és véglegesen itt is maradt. Folytatás a 17. oldalon
8
Pár hónap múlva a Nap Klub is segített nekünk, és adott volt az alkalom, hogy fellépjünk elôre megbeszélt