ELITE YOUTH
fejlesztése az utánpótlás futballban Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató
ELITE YOUTH
az utánpótlás futballban a személyiségtulajdonságok, gondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos összerendezettsége a személyiségen belül, ami lehetővé tesz valamilyen szintű alkotást, és emellett még viselkedésben, magatartásban is megnyilvánul - ALKOTÓKÉSZSÉG
„ creare” - valami újat felfedezni, létrehozni „ crescere” – történni és nőni hagyni Modern Neurobiológia (2011) : „INFORMÁCIÓK ÚJRAFORMÁLÁSA” Az információk feldolgozásának és újra kombinálásának alapfeltétele, hogy ezek neuronális szinten a tanulás által az emlékezetben eltároltak legyenek.
A konvergens (összetartó) gondolkodás
A divergens gondolkodás (széttartó) teszi
lényege, hogy egy adott probléma
lehetővé egy probléma több oldalról való
megoldásánál, már a jól bevált megoldást, sémát alkalmazzuk. Ismert módszerek alkalmazásával jól tanulható.
megközelítését annak megoldása során, illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik. Új megoldásokat szükséges találni.
KREATIVITÁS + IMPROVIZÁCIÓ
ELITE YOUTH
1. Problémaérzékenység
A probléma észrevevése, megértése, megoldásának igénye, vállalása, ennek a képességnek a mutatói
2. Ötlet- és gondolatszabadság
Egy téma feldolgozására a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb megoldás felvetés
3. Rugalmasság
Egy probléma különböző aspektusokból történő vizsgálata
4. Eredetiség
Innovatív megoldások megtalálása…
5. Újrafogalmazás
A szellemi struktúrák átszervezése, átértelmezése, átértékelése, átalakítása, vagy legalább felülvizsgálata
6. Kidolgozottság
A részletek kidolgozásának, a komplexitásnak az igénye és preferenciája adja ezt a képességet
7. Áthatóság
Bátorság és hit saját kreativitásunkban
ELITE YOUTH
KREATIVITÁS BLOKKOLÓK A környezetből érkező impulzusok (neveltetés, képzettség, munkahelyi légkör) gyakran vezetnek elutasításhoz és a kreatív képességek és lehetőségek leblokkolásához.
* Megoldási utak megkötése * Félelem a hibázástól - Hibázás nélkül nincs további fejlődés * Teljesítmény kényszer, eredménykövetelés - ritkán vezet új ötletek kipróbálásához * Időkényszer - Rövid megoldási idő esetén az ismert és rögzített megoldások alkalmazása kerül előtérbe * Negatív hozzáállás - A kreatív személyeknek nagyfokú probléma iránti érzékenységgel és nyitottsággal kell rendelkezniük
ELITE YOUTH
KREATIVITÁS FEJLESZTŐ SZEMÉLYISÉG JELLEMZŐK KITARTÁS - a probléma megoldások nem mindig történnek gyorsan NYITOTTSÁG - külső befolyás ellenére nyitottság az új, a szokatlan kipróbálására kombinációk létrehozására SPONTANITÁS - a reagálásban és cselekvésekben ÖNBIZALOM KOMPLEXITÁS - több megoldási forma egymás mellett történő kezelése KONFLIKTUSTŰRÉS PSZICHÉS STABILITÁS TÜRELEM
ELITE YOUTH
KREATIVITÁS A LABDARÚGÁSBAN… 1. A labdabirtokló játékos előtt 12-14 megoldási lehetőség adódik: átadások, lövés, labdavezetés, cselezés, 10 játékostársból történő választás. 2. A 12 lehetőségből 7-et kizárhatunk a távolság és a pozíciók miatt 3. A maradék 5-ből kell választani. Az alternatívákat egymás után sorakoztatja fel, az edző felelőssége, melyiket tartja a legmegfelelőbbnek.
A megoldásokhoz szükséges Ha ezekből cselekvés lesz, azok a
megléte a fejben. .
- Hagyjuk a játékosokat egyénileg felfedezni! Az oktatásban alkalmazandó, de magasabb szinten már nem vezet eredményre.
ELITE YOUTH KORLÁTOZOTT RACIONALITÁS (March- Simon Elv)
( Döntési elmélet)
A játékos választ egy megoldást, ami eléri az aspirációs szintet. Sorban
Lehetőségek
vizsgálja a lehetőségeket és amikor Aspirációs szint
talál egy olyat, amely számára kielégítő, azt kiválasztja. Ez játszódik le a mérkőzéseken is. Hogy a lehető legjobbat választhassa , az aspirációs szintet meg kell emelnünk az
Megoldások
edzések által. Ezt jó edzőpartnerekkel, megfelelő edzésintenzitással és jól kiválasztott és megalkotott edzésgyakorlatokkal és játékokkal érhetjük csak el.
A
fejlődése =
KÉPESSÉGEK és SZEMÉLYISÉGJEGYEK fejlődése Gyorsan gondolkodni, gyorsan, bátran és jól dönteni, és ezek által minőségi technikai kivitelezést végrehajtani…
ELITE YOUTH
Nem megfelelő megoldások
Az edző szerepe
Rejtett, közvetett, tudattalan tanulás. Felidézés során készségszinten „érzi” a tanultakat.
A megoldások ösztönössé válnak
Rá kell ébreszteni a játékost, „mit nem csinál jól”….
Egyértelműen kimondott, tudatos tanulás
A játékosnak értenie kell, hogy ebben a szituációban mit kell csinálnia… Szituációk létrehozása – A játékos a
A játékosnak saját
Információ és példa
játékszituációkból kap visszajelzést–
magának kell
adása kérdés
Ezekből kell a jó megoldás kiválasztása által
mérlegelnie
feltevésekkel
eredményesnek lennie…