Cím: ? Forgatókönyv (Kisfilm, hossz: ?) Kőrösi Zoltán: A Salgótarjáni eset című novellája alapján III. VÁLTOZAT 2010‐11‐26 Pörgentyűk Nóra ELTE Film 2010
1
1. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Üres színház/előadó terem, 7‐8 év körüli kisfiú játszadozik a széksorok közt, a terem végéből rákiált 35‐40 év körüli nő ETELKA takarító ruhában ETELKA Gyere kisfiam végeztünk, nyitni kell a termet. PÉTERKE a terem egyik hatalmas ablakában áll, kinyitja az ablakot és lehajítja a kezében lévő papírrepülőt 2. KÜLSŐ. UTCA ESTE A lefelé szállingózó papírrepülő az éppen mobil telefonálva az ablak alatt ellépdelő Nagy Sándor kalapjára repül majd a földre esik, NAGY SÁNDOR a kalapján megkoccant repülőért nyúl felnéz a magasba, ott az ablakban őt figyelő PÉTERKE felé biccent mosolyogva, PÉTERKE visszaint vigyorogva 3. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE PÉTERKE ellép az ablaktól elindul az ajtó fele, ETELKA az ajtó mellett szemével végigfut a termen , odamegy a nyitott ablakhoz, becsukja majd mindketten kimennek Mi maradunk megnézzük a termet: egy Könyvbemutatóra felkészített terem: egypár díszelem a karácsony közeledtét jelzi, továbbá székek elhelyezve a közönségnek, a székek pulpitus/kisszínpad/emelvény felé néznek, ahol mikrofonállvány áll: mellette nagyméretű plakáton: Könyv képe: Nagy Sándor: Törődés, a Nagy Sándor néven nyugszunk 4. BELSŐ. „SZÍNFALAK MÖGÖTT” KÁVÉZÓ/SZÍNÉSZ BÜFÉ ESTE Büfé‐kávézó, padlón szőnyeg, mi egy kerek asztalra koncentrálunk, asztal mellett nekünk szemben szék üresen, mi oldalunkon széken oldalt ülve 25‐30 körüli férfi asszisztens idegesen toporog és a kezét tördeli mellette az asztalon papírköteg de rá se néz, következő pillanatban felugrik megkönnyebbülten, megérkezik NAGY SÁNDOR mobil telefonálva nagykabátban, az asszisztens lesegíti róla a kabátot, N. S. az izgatott asszisztenst leinti majd leül a szembe székre NAGY SÁNDOR Jó, most leteszlek mert kezdek 10… Asszisztens 6‐ot mutat 6 perc múlva. Szervusz, szervusz Jóska. (Asszisztenshez) Hol a majonézes salátám? 2
ASSZISZTENS 10 perce visszavitték a hűtőbe. NAGY SÁNDOR Na akkor hozasd vissza. Asszisztens némán idegesen int az órájára Leszarom, Nincs saláta, nincs kezdés. 5. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Terem meleg fényben úszik , Karácsonyi dalok szólnak: Mennyből az angyal stb. közönség: változatos korú személyek foglalják el a székeket, üdén, mosolyogva, cseverésznek 6. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE ETELKA szatyorba pakol, PÉTERKE játszik, közben ETELKA kezébe adja az elpakolandókat, ETELKA a kabátokért nyúl 7. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Karácsonyi dalok, Közönség már mind helyett foglalva, cseverészik, nézelődik, órára pillant, egy a plakátra tekint: Nagy Sándor: Törődés 8. BELSŐ. „SZÍNFALAK MÖGÖTT” KÁVÉZÓ/SZÍNÉSZ BÜFÉ ESTE A kerek asztalnál, szembe széken, NAGY SÁNDOR majonézes salátát falatozik, asszisztens a mi oldalunkon lévő székről idegesen pillantgat N.S.‐re és az órára ami már 19:06‐ot mutat, NAGY SÁNDOR nyugodtan eszik kezébe papír, olvasgat, a toporgása miatt rosszallóan felnéz az asszisztensre, az asszisztens nyugtalanul visszanéz rá NAGY SÁNDOR Mindjárt Gabika, hagy fejezzem be. ASSZISZTENS (megköszörüli a torkát) Ééértem, csak már bent ülnek haa, hét perce. NAGY SÁNDOR Mindjárt végzek. (olvas tovább) (hirtelen az orra felé kap, hatalmas rossz kézmozdulattal leveri a salátát a földre) 3
(meglepődik, majd megjegyzi) Na ezt mintha te kívántad volna. Feláll, indulásra szánja el magát az asszisztensen a tekintete, asszisztens a foltra mered, majd felkapja a tekintetét N.S.‐re ASSZISZTENS Akkor kezdünk végre? NAGY SÁNDOR (ráérősen biccent, közben) Igen. És ha lehet, azokat addig nyálazd át nekem. (Asszisztens előtti papírköteg felé biccent) ASSZISZTENS (fejével bólint) NAGY SÁNDOR (megigazítja inggallérját, indulva, a földre borult saláta felé) Ezt pedig, valaki nyalja fel. ASSZISZTENS (sóhajt) Igen. Sok szerencsét. NAGY SÁNDOR ajtóból visszafordul (elmosolyodik) Rutin Editke, rutin. 9. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE PÉTERKE kabátban anyja éppen nagysálat kerít PÉTERKE nyaka köré amikor bemondó hang csendül fel. 4
HANGOSBEMONDÓ Pauli Etelkát megkérnénk, takarító felszereléssel fáradjon a kávézóba/színész büfébe. ETELKA kezében megáll a sál. ETELKA (ingerülten) Én már végeztem köszönöm szépen, ingyen munkára nem szerződtem. de ez senkit sem zavar. Az elpakolt takarító felszerelést előveszi, és indul előtte PÉTERKÉHEZ hajol és ETELKA (kissé fenyegetően) Kisfiam mindjárt visszajövök, itt megvársz szépen, és nem mászkálsz el. Péterke egyedül marad, morcosan letekeri magáról a sálat. 10. BELSŐ. „SZÍNFALAK MÖGÖTT” KÁVÉZÓ/SZÍNÉSZ BÜFÉ ESTE A kerek büfé asztal, szembe szék üres, oldalt asszisztens néz fel a belépő ETELKÁRA, ETELKA a földre borított salátára mered ETELKA (Elszörnyedve) Majonézes saláta? Leguggol, és mérgesen hozzálát a takarításhoz 11. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE PÉTERKE elkezd játszani, motyorászik, és papírrepülőt kezd hajtogatni 12. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Karácsonyi dalok, terem fényes mocorgó közönség mögül, a plakát: Nagy Sándor: Törődés, elhalkulnak a karácsonyi dalok elsötétül a terem, Terem sötét, csak a pulpitus/kisszínpad/emelvény megvilágítva, NAGY SÁNDOR lép a fénybe NAGY SÁNDOR Nagyon örülök, hogy eljöttek! 5
(hangnemet vált) Idefele jövet sok feldíszített karácsonyfát láttam. Maguk díszítenek már? (kis szünet) Csupasznak találják‐e a fenyőt díszek nélkül? Igen? (sejtelmeskedően) Egy örökzöld növény lehet csupasz? 13. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE PÉTERKE ajtón leselkedik kifele, majd egyszer csak kilendíti és kiszökken. 14. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE NAGY SÁNDOR Mit teszünk mi a mindennapok csupaszsága ellen? (vár) Tárgyakkal rejtjük el. 15. BELSŐ. FOLYOSÓ ESTE A kihalt folyosón PÉTERKE a papírrepülőjét dobálgatja, leesik a földre PÉTERKE felveszi újra elhajítja, így, a díszterem ajtajához ér, hallgatózik 16. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE NAGY SÁNDOR Ébresztő óra ébreszt, gép főzi a kávét, Jármű visz munkába, gép és én dolgozunk, és ezután, munkából eljövet ránk tör az érzés: Csupaszok vagyunk! …de mi lenne ha? (elgondolkodva) ha reggel az ébresztene, hogy finom reggelit készítsünk a családnak, ha úgy vennénk, munkába menet, azt a kis időt megoszthatjuk a többi munkába igyekvővel, ha a munkában nem egyedül, hanem együtt dolgoznánk? 6
Ekkor munkából eljövet körül nézek… Péterke bebújik a terem ajtón, (távol a pulpitustól, a nézők mögött, sötét miatt PÉTERKE csak nekünk látható) …és azt látom: (emelt hangon, minden szót külön kiejtve) Nem vagyok csupasz! a mozgékony PÉTERKE meghökken és mozdulatlanná válik, Nagy Sándorra mered, 17. BELSŐ. „SZÍNFALAK MÖGÖTT” KÁVÉZÓ/SZÍNÉSZ BÜFÉ ESTE Kerek büfé asztal szembe szék üres, oldalt asszisztens ül, szembe szék előtt ETELKA a felmosó vödörbe rakja a rongyot feláll és elindul ASSZISZTENS Bocsánat, és Köszönjük. Egyedül marad, a papírköteggel. 18. BELSŐ. FOLYOSÓ ESTE ETELKA a folyosón ahol PÉTERKE az előbb játszott jön végig vödröt lóbálja, klumpa kopog, lendületben van 19. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Teremben feszült csend, PÉTERKE arca amint NAGY SÁNDORT bámulja NAGY SÁNDOR (nagy kézmozdulatokkal, katartikusan) …Örökzöld fenyővé leszek, ha megtanulom, hogy a mindennapok apró díszei nem a kacatokban rejlenek! Péterke, és közönség mind a mozdulatoktól és a hangerőtől lehengerelten figyel 20. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE ETELKA PÉTERKE hűlt helyét találja, kissé megijedve és dühösen fordul ki az ajtón 21. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE 7
NAGY SÁNDOR (egyre emelkedő, gerjedtebb stílusban, folyamatos nagy gesztusokkal) A fájdalom, az öröm, a küzdelem, a bukás, mind kellékei a nagybetűs Életnek (hirtelen lecsap) De! NAGY SÁNDOR hatalmas mozdulatait, a közönség megszeppent figyelmét, a megbabonázott PÉTRKÉT látjuk váltogatva, közben NAGY SÁNDOR hangja harsog folyamatosan a fülünkbe NAGY SÁNDOR mindennapjaim ezrei maradnak csupaszon, ha nem értem meg, ha nem fedezem fel, hogy a napoknak csak akkor van értelme ha meglátom magam körül: (a szót alaposan megnyomva) az embert! (Hatás szünet, szeme villog, készül a végső csapásra) (lassan tagoltan) És Mi kell ahhoz, hogy meglássam őket? Nagy csend a teremben, közönség feszülten vár, PÉTERKE megbűvölten figyel és a nagy csendbe egyszerre csak bekotyog PÉTERKE Meglássam őket. NAGY SÁNDOR megrezzen a kis malőrtől NAGY SÁNDOR 8
(fejét megrázza, arca koncentrált, újra nekifut) (ugyanolyan hangon mint az előbb) Mi kell ahhoz, hogy meglássam őket? (Kisebb szünetet hagy, figyel, megkönnyebbülten levegőt vesz a válaszhoz) A Törődés. PÉTERKE hangja azonban előtör a sötétből ismét PÉTERKE A Törődés. mocorgás a nézőtéren, NAGY SÁNDOR lefagy, csend 22. BELSŐ. FOLYOSÓ ESTE ETELKA PÉTERKÉT kutatja a folyosón 23. BELSŐ. DÍSZTEREM ESTE Csend, NAGY SÁNDOR ugyanazon lefagyott arckifejezése, lassan kezd feloldódni, ismét beszédhez veselkedik Teremben egypár kuncogás NAGY SÁNDOR (hadarva, belezavarodottan, kiabálni kezd) Igen, a törődés, mert ha az ember törődik a másik emberrel feldíszül, feldíszítődik PÉTERKE (lassan, nyugodtan) Feldíszül. Teremben közönség egyre oldódik, PÉTERKE most már a játék kedvéért NAGY SÁNDOR (egyre zavartabb) diccsesé, díszesé lesznek a mindennapok. NAGY SÁNDOR 9
(erőltetett nyugalommal és pátosszal, de ingerültséggel hangjában, lassan) Mert a törődés, a kulcs, amely nyitja a zárt (vár, tekintetét a közönség „szemébe” fúrja) amit a monotónia bazárt, (megzavarodik) bezárt. PÉTERKE Bazárt. NAGY SÁNDOR (izzadtság cseppek) (vár, össze akarja szedni magát, ismét sulykolni készül) Szenteste: mint sok apró léket, éket PÉTERKE (játékosan) Léket. Közönség mozgolódás, egypár nevetés NAGY SÁNDOR (remegő hangon) … fánk alá… PÉTERKE (hirtelen megörülve) Fánk! Közönségben felnevetnek NAGY SÁNDOR (izzadva, megtörni készülve, vesztesen) 10
…fánk alá kell tennünk a: (hirtelen elhallgat, majd) a Törődést. PÉTERKE csillogó szemmel várja a játék folytatását, ekkor Ekkor ETELKA mérges suttogó hangja, és keze nyúl be az ajtón túlról és kirántja PÉTERKÉT PÉTERKE eltűnik az ajtón túlra. NAGY SÁNDOR (izzadtságát törölgeti, remegő kézzel) (halkan, rekedtessen) Villanyt, (megköszörüli a torkát) … kérek. Terembe fény. NAGY SÁNDOR végigpásztázza a közönséget, sehol egy gyerek, a közönségben is forgolódnak. NAGY SÁNDOR (elhajol a mikrofontól, mélyet sóhajt, motyog) Valaki szereti a viccet… Még egyszer a közönségre mered, majd gyors határozott léptekkel eltűnik, karácsonyi dalok visszatérnek, közönség zavartan vihorászva, értetlenül stb. reakciókkal kászálódni kezd 24. BELSŐ. „SZÍNFALAK MÖGÖTT” KÁVÉZÓ/SZÍNÉSZ BÜFÉ ESTE Kerek asztalunk, szembe szék üres, oldalt asszisztens ül, a papírokat olvassa, felkapja a fejét amint NAGY SÁNDOR belép a képbe, néz rá értetlenül, majd az órájára ASSZISZTENS De még lenne 10 perc, és utána... NAGY SÁNDOR Editke, menjél hívjál nekem egy taxit. 11
Nagy Sándor, a székre roskad, szótlanul a széken előregörnyedve a vizes foltra mered üveges szemekkel, a vizes foltot látjuk kissé hosszasabban 25. BELSŐ. ELŐTÉR. ESTE Közönség jön ki a díszteremből a furcsa eseményeket tárgyalva, sehol egy gyerek 26. BELSŐ. KIS HELYSÉG/ÖLTÖZŐ ESTE PÉTERKE és ETELKA, ETELKA éppen a nagysálat keríti PÉTERKE nyaka köré ETELKA (halk szitokszavai) Megkértelek, hogy maradjál a fenekeden nem? PÉTERKE durcás arcát, a mérges ETELKA szórakozottan eltűnteti a nagy sállal. PÉTERKE nagy közelije, és képét betakarja a kötött sál. VÉGE
12