Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
AJÁNLÓ
2012. FEBRUÁR 10.
Feltűzték a szalagot a végzős diákokra
Idei első ülését tartotta a képviselő-testület . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Nyugodt hangulatban telt a közmeghallgatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Kistérségi sakkviadal . . . . . . . . . . . . . . . 11
Folytatódik a TDM-fejlesztés Február 2-án aláírták a Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület képviselői azt a támogatási szerződést, melylyel közel 108 millió forintos turisztikai és marketing beruházás valósul meg városunkban. Tavaly év végén sikerrel pályázott a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület, mint kiemelt gyógyhelyen működő helyi TDM szervezet fejlesztésére a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében. A civil szervezet mintegy 91,6 millió forintot nyert. A támogatásról szóló szerződést Strén Tibor, az egyesület elnöke és Tóth Gábor, a Nyugatdunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség végrehajtási igazgatója látta el kézjegyével. (A Büki TDM Egyesület részletes tájékoztatója a 6. oldalon található!)
Több mint 90 millió forintot nyert a BBKTE
Pócza Csaba igazgató is köszöntötte az utolsó éves tanulókat (Fotó: Cseh Gábor)
Február 2–3-án felkerült a szalag a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola végzős diákjainak ruhájára. Az idei tanévben 50 tanuló búcsúzik el a büki középiskolától. Két különböző képzési rendszernek köszönhetően végez idén egyszerre a két osztály. Egyszerre fut ki ugyanis a 2 + 2 és a 2 + 3
éves tematikában tanuló évfolyam – tudtuk meg Pócza Csaba igazgatótól. A két osztályban összesen huszonheten szereznek pincér és huszonhárman szakács mesterséget. Osztályfőnökeik – Némethné Számedli Szilvia és Asbóth Krisztina – múlt hét végén tűzték fel ruhájukra a szalagot. (Folytatás a 3. oldalon!)
Tóth Tamás a művelődési ház élén Január 1-jével Tóth Tamást nevezték ki a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatójának. Az új intézményvezető ezt megelőzően a szombathelyi Nyitra utcai ÁMK programszervezőjeként tevékenykedett. A büki intézmény élén elöltött első hónap tapasztalatai alapján kérdeztük jövőbeni terveiről, elképzeléseiről. – A pályázatomban is megfogalmaztam, mennyire fontosnak tartom a magyar kultúra ápolását. Éppen ezért arra törekszem, hogy
a magyar és nemzetiségi hagyományokat egyaránt megjelentessük programkínálatunkban. A meglévő rendezvények mentén szeretném a jövőben folytatni a munkát úgy, hogy azt természetesen szeretném frissíteni, új elemekkel kiegészíteni – mondta el kérdésünkre az intézményvezető. Hozzátette: – Egyetért Taródi Lajos képviselő gondolatával, miszerint „Visszafelé van az előre!”, vagyis múltunk kincseiből táplálkozva érhetünk el a jövőben is sikereket, eredményeket. (További részletek a 7. oldalon olvashatók!)
Büki Újság
• AKTUÁLIs
Első ízben tartottak jótékonysági Cigánybált Első alkalommal szerveztük meg városunkban jótékonysági Cigánybálunkat. A bevételből a Bük Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat a Csodaország Óvoda és a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola növendékeit támogatja. Köszönetet mondunk a Város Önkormányzatának, az intézményvezetőknek,
Németh Sándor polgármester és Németh Tiborné itótá nyitótánca
vállalkozóknak, szállodáknak, éttermeknek, akik hozzájárultak anyagi és tárgyi felajánlásokkal. Köszönet Ferling György atyának, ki bálunkat megáldotta, köszönet Tóth Tamás művelődési ház igazgatónak és dolgozóknak a segítségükért. Bük Város Roma Kisebbségi Önkormányzata, Fotók: Kóbor Károly További fotók a www.vaskarika.hu oldalon!
Igaz Igazi zi roma zenére táncolhatott a nagyérdemű
A kic kicsiktől csiktől a nagyokig mindenki jól mulatott az első i á bál cigánybálon
A Fürdő étteremben mulattak az iparosok Több évtizedes múltra tekint vissza az Iparos bál, melynek február első hétvégéjén a Fürdő étterem adott otthont. Több mint százan mulattak az Iparos kör hagyományos rendezvényén. Az esemény résztvevőit Németh Sándor, a civil szervezet elnöke köszöntötte. Kérdésünkre elmondta, azon túlmenően, hogy mintegy 40 éves múltra tekint vissza a rendezvény, és fontosnak tartják évről évre e hagyomány ápolását, a bál bevétele a civil
A Szökős Együttes tánca nyitotta meg a báli eseményt eseményyt
szervezet működéséhez ugyancsak hozzájárul. A belépőjegy árából és a tombolaárusításból jutnak ilyenkor plusz forráshoz. Bár volt, mikor több mint 200–250-en mulattak az Iparos kör év eleji rendezvényén, most annak is örülnek, hogy ennyi embert meg tudtak szólítani. – Az Iparos kör tagjai javarészt az idősebb korosztály képviselői közül kerülnek ki, és kevés a fiatal iparos. A bál alkalmával utóbbiakat tudjuk a legnehezebben mozgósítani.
Németh Ném meth Sándor, az Iparos kör elnöke üdvözölte a megjelenteket j l t k t
Büki farsang Február 11-én szombaton színes farsangi program várja a szórakozni vágyókat. A sportcsarnokban szervezett rendezvényen 20 órától fellép a Főnix Modern Tánccsoport, majd 21 órától a büki Bad Apples áll színpadra. 22 órától az Ocho Macho szórakoztat, majd 23 órától a soproni Club7 zenél. Éjfélkor tombolasorsolást tartanak. A szervezők mindenkit szeretettel várnak, és azokat, akik beöltöznek, koktéllal jutalmazzák. Jegyek elővételben 2.000 forintért, a helyszínen 2.500 forintért kaphatók!
2
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
A távolabbról érkezők közül jópáran pedig a rossz időjárás miatt mondták vissza részvételüket – árulta el az elnök. Németh Sándortól megtudtuk, jelenleg 138 tagot számlál a civil szervezet, azonban az elöregedés miatt sajnos egyre többeket veszítenek el. A vendégek ezúttal is ínycsiklandozó ételkínálatból választhattak, az est során pedig a Percsák zenekar zenélt. A bálon megjelent és az egybegyűlteknek jó szórakozást kívánt Németh Sándor, a város polgármestere is. T. Á.; Fotók: Cseh Gábor
Szabó Szab bó András, a város aljegyzője is részt vett a rendezvényen d é
Farsangi felvonulás Idén sem marad el a farsangi felvonulás, mely február 21-én, húshagyó kedd napján 16 órakor ezúttal is a körforgalomtól indul. A felvonulókat a rendezvénytéren forralt bor, forró tea és farsangi fánk várja.
AKTUÁLIs •
Büki Újság
Feltűzték a szalagot a végzős diákokra (Folytatás az 1. oldalról!) Az egykor hároméves szakképzési rendszer számos átalakításon esett át az elmúlt években, ennek köszönhető, hogy az egyik évfolyam még 2+2 éves, míg a másik 2+3 éves rendszerben sajátíthatta el ugyanazt a tananyagot. Egy év a szülőknek mintegy plusz 2 millió forintjába került, hiszen kiesett a már szakmával bíró fiatal keresete, valamint tovább kellett finanszírozni a gyermek iskoláztatását. Két év esetén a családi költségvetésben ez 4 millió forintos pluszterhet jelentett
– mondta el kérdésünkre Pócza Csaba. Hozzátette: – Ezzel párhuzamosan nem mondható el az, hogy jobb szakembereket képzett volna az iskola, mint korábban a három év alatt. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a 2+3 éves rendszerben tanulók közül többen maradtak ki az iskolából, mint azt megelőzően. Az igazgatótól megtudtuk, a diákok közül sokan maradnak jelenlegi gyakorlati helyükön az iskola befejezését követően, hogy tapasztalatot szerezzenek. Jellemzően itt, munkatársaiktól szereznek tudomást más,
külföldi munkalehetőségekről, és kezdenek el érdeklődni ez irányba. Az intézményvezető hozzáfűzte, hogy míg a korábbi években rendszeresen előfordult, hogy páran luxushajón kezdik el pályafutásukat, addig most – köszönhetően talán az év eleji hajókatasztrófának – ilyen tanulói szándékról még nem hallott. A végzősök egy része – mintegy 8-10 százaléka – a továbbtanulás mellett dönt, érettségit szerez, később pedig felsőoktatási intézményben képzi magát tovább. Tömböly Ágnes; fotók: Cseh Gábor
Mesefarsang – felső tagozatosok mulatsága A Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola felsős tanulói számára a szervező 8. évfolyamosok Mesefarsangot hirdettek. Minden évfolyam a témának megfelelő vidám farsangi műsorral készült. Az ötödik évfolyamosok a Hófehérke és a hét törpe című mesét állították színpadra kicsit másképp, mint az eredeti változat. A műsort modern törpetánccal és lakodalmas csárdással tették teljessé. A hatodikosok a Hamupipőke című mesét dolgozták át: soksok meseszereplőt felvonultatva, nehéz, ámde mulatságos próbákat állítva a bátor királyfi elé. A hetedik évfolyam Csipkejózsikája matematika órán szúrta meg körzővel az uj-
ját, s aludt el ennek következtében az egész királyi udvar. Csak a Republic zenéje ébresztette fel az alvó társaságot. A műsort a rockis lányok tánca és a közös dal színesítette. Az évfolyamok bemutatói között 8. osztályos lányok adtak ízelítőt mesefilmek betétdalaiból. A bemutatókat a 8. osztályos lányok fergeteges kán-kán táncprodukciója zárta nagy-nagy sikert aratva. Ezen a délutánon visszatérhetett a mesék birodalmába felnőtt és gyerek, és a szórakozás is garantált volt. A zsűri egyöntetű véleménye alapján az 5. évfolyamosok meséje nyerte meg a farsangi versenyt a 6. és 7. évfolyamosok bemutatói előtt.
A tombolahúzást követően aztán kezdődött a farsangi mulatság. A táncolásban elfáradt, megéhezett, megszomjazott farsangozókat a végzős évfolyam szülői látták el étellel, itallal. Baloghné Simon Erika Alsós farsang Ma délután tartják a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola alsó tagozatos diákjai számára a hagyományos farsangi mulatságot. A rendezvénynek a művelődési központ színházterme ad otthont. Az eseményről a következő számunkban természetesen beszámolunk.
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
•
3
Büki Újság
• AKTUÁLIS
Idei első ülését tartotta a képviselő-testület Elfogadta a város ez évi költségvetési rendeletének tervezetét januári soros ülésén a képviselő-testület. Napirendre került a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár idei rendezvényterve is. Elsőként a legutóbbi, decemberi soros képviselő-testületi ülés óta történtekről, és a határozatok végrehajtásáról Németh Sándor polgármester számolt be. Január 10-én a www.kormany.hu oldalon közzétették a közigazgatási átalakítás nyomán tervezett új járási beosztást. E szerint városunk a Kőszegi járáshoz tartozna. A tervezetet január 29-ig lehetett véleményezni. Németh Sándor ennek megfelelően jelezte, érdemesnek tartaná egy önálló Büki járás kialakítását. Álláspontját a Vas Megyei Kormányhivatalnak és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak is eljuttatta. A képviselő-testület egyhangúlag hagyta jóvá a beszámolót. Megtárgyalta ez évi költségvetési rendeletének tervezetét a képviselő-testület. 2012ben mintegy 1,7 milliárd forintos mérleg főösszeggel számolnak a városatyák. Az önkormányzat helyi adókból 583 millió forintos bevétellel kalkulál, az intézmények saját működési bevételét közel 97 millió forintra tervezik. Az önkormányzat a központi költségvetésből mintegy 547,9 millió forintos forrásra számíthat, ami a tavalyinál mintegy 16,4 millió forinttal kevesebb lesz. 2011-ből 380 millió forintos tartalékot hozott át az idei esztendőre a városvezetés – derül ki az előterjesztésből. A kiadási oldalon a személyi és dologi Szolgáltatók, díjak
Mini projektek pályázata
kiadások mellett komoly tételt jelentenek az intézményi beruházások. Ezek várhatóan 434,5 millió forintra rúgnak majd. Közülük a legnagyobb tételt – az idei évre eső mintegy 256 millió forintos kifizetéssel – a városmag rehabilitációja jelenti. Emellett 2012-ben 37,3 millió forintot törleszt az Európa út építésére felvett hitelből a város. Az önkormányzati pénzeszközök 4,4 százalékából pedig tartalékot képeznek. A Képviselő-testület elfogadta a 2012. évi költségvetési rendeletet. A városatyák nem fogadták el a Csodaország óvoda ez évi takarítási szünetének időpontját. A nyári szünettel kapcsolatban a KOSB keresi meg az óvodások szüleit: milyen hosszú szünetet tartanak elfogadhatónak. 2011. december 31-én a Magyar Közlönyben jelent meg a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény, melynek rendelkezései a többi közt az önkormányzat ár-megállapítási jogát is elveszik. Ennek megfelelően kellett a Képviselő-testületnek az év végén hozott ez irányú – 2012. január 1-jével életbe lépő – rendeletmódosításait hatályon kívül helyeznie mostani ülésén. A vízdíjakat a Bük és Térsége Vízmű Kft. által megállapított szinten kell megfizetni, azaz nem történik árváltozás az előző lapszámunkban közöltekhez képest. A városatyák elfogadták a művelődési ház ez évi programtervezetét, valamint a sportlétesítmények következő 3 évre szóló felújítási és karbantartási tervét. Ezt követően pedig zárt ajtók mögött folytatták tovább a tanácskozást. Tömböly Ágnes
vízdíj
csatornadíj
bruttó víz-, és csatornadíj
Vasivíz Zrt.
241 Ft + ÁFA
321 Ft + ÁFA
714 Ft
Soproni Víz és Csatornamű Zrt.
270 Ft + ÁFA
273,2 Ft + ÁFA
690 Ft
Bük és Térsége Vízmű Kft.
230 Ft + ÁFA
272 Ft + ÁFA
638 Ft
2012. évi lakossági víz-, és csatornadíjak alakulása
Bük Város Önkormányzata az NYDOP-3.1.1/ A-09-2f-2011-0004 számú Városközpont funkcióbővítő megújítása Bükön című városrehabilitációs projekt keretében meghirdeti a Mini projektek című pályázati eljárását az alábbi tevékenységekre: • Közösségépítést és szabadidő hasznos eltöltését segítő szolgáltatások, rendezvények, közcélú képzési programok kialakítása (hagyományőrző közösségi kezdeményezések, játszó- és foglalkoztató házak, kulturális- és sport rendezvények, kiállítások stb.) • Helyi környezettudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformálási akciók • Integrált településfejlesztési tevékenységekhez (pl. parkosításhoz, játszóterek kiépítéséhez, parlagfű irtásához stb.) kapcsolódó helyi társadalmi akciók megszervezésének és eszközigényének támogatása. A pályáztatási eljárás teljes dokumentációja, adatlapokkal, részvételi határidőkkel és feltételekkel megtalálható a www.buk.hu/ hirek, illetve a www.buk.hu/palyazatok menüpontban. A pályázatokkal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatalban ügyfélfogadási időben, illetve a 94/358-006-os telefonszámon Molnár Zoltántól.
Civil pályázat Bük Város Önkormányzata 2012-ben is meghirdeti a civil szervezetek és sportegyesületek számára a pályázati felhívást. Részletek megtalálhatók a www.buk.hu/hirek menüpontban. A pályázati beadási határideje 2012. február 17. 12 óra.
Erzsébet-program
Eladó lakások
Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy megjelentek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pályázatai. Az Erzsébet-program keretében pályázatot hirdettek meg szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. Így a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók részesülhetnek támogatásban. A pályázati adatlapok büki (Eötvös u. 11.) illetve bükfürdői (Autóbusz-pályaudvar) információs irodánkban is elérhetők, illetve a www.mnua.hu oldalról is letölthetők. BBKTE
Bük Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíteni kívánja a Bük Eötvös utca 2. szám alatt található 4 db tetőtéri lakását. A versenytárgyalási felhívás időpontja 2012. február 23. 10 óra. A versenytárgyalási felhívás megtalálható a www.buk.hu/hirek menüpontban.
4
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
AKTUÁLIS •
Büki Újság
Nyugodt hangulatban telt a közmeghallgatás Január 30-án közmeghallgatást tartott eszközfejlesztését és az iskola konyhájában a művelődési ház színháztermében Bük a lefolyó rendszer korszerűsítését. MegtudVáros Önkormányzatának képviselő-tes- tuk, az önkormányzat tervei között szerepel tülete. A bükiek ennek keretében meg- az idősek otthonának szárnybővítése, mely fogalmazhatták közérdekű kérdéseiket lehetőséget teremtene a nappali és éjszakai és javaslataikat. ellátás megoldására is. A város első embere Az érdeklődőket Németh Sándor polgár- részletesen tájékoztatott az önkormányzat mester köszöntötte, aki először tájékoztatót jelenlegi, folyamatban lévő pályázatairól és ségve- a kistérségi szintű Leader pályázatokról is. tartott a város ez évi tervezett költségvettéséről és a környezetvédelmi rendelettel kapcsolatos feladatokról. Prezentá-rciójában összehasonlította az önkoró mányzat tavalyi és ez évben várható bevételeit és kiadásait. Szólt arról, hogyy 2012-ben összesen 583 millió forint he-ől lyi adóbevételre számítanak, melyből az iparűzési adóbevételt 300 millió fo-rintra, az idegenforgalmi adóbevételtt 240 millió forintra, míg az építményy k. adóbevételt 43 millió forintra tervezik. ó Késedelmi pótlékból további egy millió forintot remélnek befolyni. Átengedettt ól Szerény, de aktív érdeklődés jellemezte a közmeghallgatást központi adóként gépjárműadóból 25 millió Ft bevételt terveznek. Az önkorAz este második napirendi pontja a körmányzat 2012. évi kiadásai közül kiemelte nyezetvédelmi rendeletről és annak helyi a megkezdett városrehabilitációs projektet, vonatkozásáról szólt. Németh Sándor tájémint a legnagyobb beruházást. Felhívta koztatta a közmeghallgatáson megjelenteazonban arra is a figyelmet, hogy emellett is ket a városban kialakítandó hulladékudvarjut majd forrás egyéb fejlesztésekre. Példa- ról. A polgármester azonban hangsúlyozta, ként említette a művelődési ház belső terei- hogy ez semmiképpen sem jelenti szemétnek tervezett festését, a Csodaország óvoda telep létesítését. Kitért arra is, hogy az idei udvarában zártrendszerű csapadékvíz-elve- évben ismételten két alkalommal szervez az zető rendszer kiépítését, a Dr. Horváth Tibor önkormányzat térítésmentes lomtalanítási Szociális és Gyermekvédelmi Központ kisebb akciót, valamint hogy az elkövetkező 10 év-
ben ismét a Parkom Kft. felel a település hulladékgazdálkodási kérdéseiért. Ezután a polgármester lehetőséget adott a lakossági vélemények közlésére. Többen neheztelték, hogy a település zöldterületein sokan illegálisan parkolnak járműveikkel, valamint azt, hogy e téren nem történik intézkedés. Az önkormányzat nevébe nevében dr. Tóth Ágnes jegyző válaszában kkifejtette, hogy tettenérés esetén tud in intézkedni a közterület felügyelő. Egyéb eesetben eljárás indul, de nehéz bizon nyítani a szabálysértést. További gondké ként merült fel a település szennyeze zettsége. Németh Sándor visszautalt a környezetvédelmi rendeletre, majd eelmondta, hogy ennek értelmében az ö önkormányzat ugyan felszólíthat ingatla lantulajdonosokat ingatlanuk rendben ta tartására, azonban érdemi szankciókkkal nem élhet. Panasz érkezett még a településen fe felállított TDM térkép tartalmát illetően. A polgármester ezzel kapcsolatban ígéretet tett a térkép folyamatos frissítésére. Felvetődött a Nagy Pál utca nevének módosítása Felsőbüki Nagy Pál névre. Németh Sándor erre reagálva leszögezte, az ezzel járó költségek magasak lennének, és a helyiek a Felsőbüki jelző nélkül is tudják, hogy az egykori országgyűlési képviselő előtt tiszteleg a település az utca jelenlegi nevével. - bu -
Kötelező a kamarai regisztráció A kamarai törvény 2012. január 1-től életbelépő módosítása alapján valamennyi gazdálkodó szervezet köteles a kamarai nyilvántartásba vételét kezdeményezni, továbbá a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000 Ft kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból). A kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani. A törvénymódosítás nem érinti az agráriumot, vagyis a fő tevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalko-
zásokra, a mezőgazdasági termelőkre és az agrárkamarákra nem terjed ki a hatálya. Lényeges továbbá, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá. A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, legkésőbb 2012. március 1-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni. Az elektronikus regisztrációt segítő szoftver elkészültéig (2012. január vége) a vállalkozások a kamarai honlapokról kinyomtatható adatlap kitöltésével és cégszerű aláírás
után postai úton, a székhely szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamarához címezve, illetve személyesen, a székhely szerint illetékes kamarák ügyfélszolgálati irodáiban nyújthatják be regisztrációs kérelmüket. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgálatának elérhetősége és nyitva tartása az alábbi: Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató Iroda 9700 Szombathely, Honvéd tér 2. Nyitva: hétfő-csütörtök 8.00–16.00 óra, péntek 8.00–13.00 óra Helyszíni ügyintézésre van lehetőség: Csepreg Város Polgármesteri Hivatala 9735 Csepreg, Széchenyi tér 27. Nyitva: kedd 13.00-15.00 óra
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
•
5
Büki Újság
• Turisztik a
Büki TDM Egyesület közleménye
Orosz turisztikai szakemberek Bükfürdőn A Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület szervezésében orosz idegenforgalmi szakemberek csoportja kereste fel Bükfürdőt január folyamán. Az idén 50 éves fürdő részlegein kívül megismerkedtek a büki, bükfürdői szállodák, magánszálláshelyek és vendéglátóhelyek által nyújtott magas színvonalú szolgáltatásokkal. Érdeklődve hallgatták Balogh Károly (TDM-Menedzser) és Dr. Göde György (vezető főorvos) előadásait a büki gyógyvíz kivételes erejéről és Bükfürdő egyedi adottságairól. Sor került konkrét üzleti tárgyalásokra is. Természetesen a helyi TDM-Szervezet és a fürdő sem feledkezik meg a hagyományos célpiacok felé irányuló marketingtevékenységről sem, így önálló standon vett részt aktív tagjaival együtt a bécsi Ferienmesse kiállításon is. Sok Bükfürdő Card tulajdonosnak szerezhettünk örömet a december 28-án történt sorsolásunk alkalmával. A december havi nyeremény egy 1 db 2 főre szóló vacsorameghívás volt a Hunguest Hotel Répce*** felajánlásából, valamint 1 db 2,5 kg-os Büki Fürdőkristály a Smederg Bt. jóvoltából. A nyertes hölgy Bükfürdő egyik visszatérő vendége, már évek óta rendszeresen látogatja g j a vá-
A büki stand a bécsi utazás kiállításon
rost és a fürdőt. A szokásos havi vi nyeremény mellett decemberrben volt esedékes a negyed-éves nyeremény, valamint a fő-díjak kisorsolása is. A negyedévess ísorsolás szerencsés nyertese kítsérőjével együtt 2 éjszakát tölthet el félpanziós ellátással a Da-nubius Health Spa Resort Bükk felajánlásából. Tagjaink támoga-tásának köszönhetően két fődíjaa ó is volt az augusztus óta tartó nyereményjátéknak. Az egyikk Az orosz delegáció tagjai érdeklődve ismerték meg városunkat + a Hotel Piroska*** által felajánlottt 1 hetes családi nyaralás félpanziós ellátással tatásokat. A fenti kampány segítségével ér(a boldog nyertes ezekben a napokban ve- tékes PR- és marketingmunkát végezhetünk, szi igénybe nyereményét), a másik fődíj pe- mely segítheti Bükfürdő ismertségének eldig a Kocsis Centrum által felajánlott 14 na- terjedését belföldön és külföldön egyaránt. pos családi nyaralás félpanziós ellátással. Egyesületünk és az összefogás sikeresséBükfürdő 50 éves jubileuma, az 50. évfor- gét mutatja, hogy 2011. évben minden tagdulója annak, hogy az egykori mezőgazda- díjat befizettek, és 15 taggal bővült az egyesággal foglalkozó település mára Magyaror- sület taglétszáma, így jelenleg 143 tagot szág egyik vezető turisztikai szereplőjévé foglal össze szervezetünk. Legújabb tagjaink vált. Az elmúlt fél évszázad bebizonyította, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvhogy a beruházásokat, azaz a fejlődést segí- tár, a Főnix Hotel és a Csepregi Építőipari Kft. teni szükséges, arra minden politikai és gaz- A felvétel nem automatikus, jelenleg is több dasági helyzetben nyitottnak kell lenni. felvételi kérelem vár az elnökség szakmai Az 50 éves jubileumhoz kapcsolódóan elbírálására. a fürdő és a település is számos akcióval, Február 2-án került sor a legújabb nyertes programmal készül, melynek el- pályázat támogatási szerződésének aláírásáp ső elemeként a fürdő meghir- ra, így egyesületünk fennállása óta mintegy dette a Nyertes 50-es fantáziane- 148 M Forint vissza nem térítendő pályázati d vű v akcióját. Ennek keretében az támogatást nyert Bük, Bükfürdő számára kö1962-ben született vendégek szönhetően tagjaink támogatásának. 1 egész évben 50% kedvezményJanuárban megjelent a 2012. évi szolgále nyel vásárolhatnak gyógy- és tatáskatalógus, mely 96 oldalon és 5 nyelven n strandfürdő napi belépőt. A kez- mutatja be a turisztikai lehetőségeket telest deményezést a TDM-Egyesület pülésünkön, továbbá elkezdtük egy rendkívül d bővíti ki tagjai segítségével, így elegáns gasztronómiai könyv és egy igényes b a hozzánk érkező 50 éves ven- gasztronómia kalauz összeállítását a vendégdégek egyes szálláshelyeken és látóhelyek bevonásával. d vendéglátó egységekben félFolyamatosan frissülő információkat megv áron vehetik igénybe a szolgál- találnak a www.visitbuk.hu oldalon! á BBKTE
Virágos Bükért
Nők hete
Január 30-án a közmeghallgatás keretében adta át Major Ágota, a Büki Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke a Virágos Bükért mozgalom legújabb díjazottjainak járó elismerést. A 2010–2011-es évek legvirágosabb portájáért Ravay Roth Forrás u. 25. szám alatti lakost, Juhász Mihály Kossuth Lajos u. 29. szám alatti lakost, Strén József Szabadság u. 4. szám alatti lakost, valamint Kiss Pétert Damjanich János u. 11. szám alatti lakost díjazták. Gratulálunk az elismeréshez!
Március 5. és 9. között Nők hete címmel szervez rendezvénysorozatot a művelődési központ. Március első hetében a lányokat, aszszonyokat ingyenes egészségállapot felmérés, sport- és táncprogramok várják. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
6
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
a hóna p a rc a •
Büki Újság
Tóth Tamás a művelődési ház élén (Folytatás az 1. oldalról!) feladatunk lesz a jövőben. Úgy vélem, ez jó Tóth Tamás nem mindennapi életpályát járt alapot kínál ahhoz, hogy Bükön a hagyobe mielőtt Bükre került. 1974-ben született mányápolás területén előre mozduljunk. Így Körmenden, itt végezte el az általános isko- szeretném visszahozni a néptánc oktatását, lát, majd a Rázsó Imre Szakközépiskola és mely egykor nagy múltra tekintett vissza Szakmunkásképzőben végzett hegesztőként. ebben a városban. Emellett olyan prograEzt követően sorozták be katonának,, majd mokkal kívánom színesíteni kínálatunkat, él 1993. december 1-jétől a Határőrségnél kezdi meg hivatásos katonai szolgála-tát. 2007 novemberében helyezik át,t, ta Magyar Honvédségtől hivatásos tiszthelyettesként helyezik tartalékos állo-mányba. Ezzel párhuzamosan szerezz érettségit, majd a Berzsenyi Dániel Fő-ziskolán művelődésszervezőként – mozgókép és média szakirányon – diplo-mázik. Civil pályafutásának első állo-si mása Csákánydoroszló, ahol a Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosokk ól Otthonában dolgozik, majd 2006-tól t- Az új igazgató a hagyományok ápolására helyezi a hangsúlyt egészen a tavalyi év végéig a szombathelyi Nyitra Utcai ÁMK művelődésszervezője. melyek ízelítőt adnak a magyar kultúra sokAz új igazgatótól megtudtuk, a kinevezé- színűségéből és szépségéből – hangsúlyozsét követő első hónapban többekkel felvette ta Tóth Tamás. Az igazgató kiemelte még, már a kapcsolatot, így a művelődési házban nemcsak a felnőtteket, hanem a legkisebbeműködő egyesületek vezetőivel is. Szeretné ket is szeretné megszólítani, így olyan progfelkarolni a helyi civil szervezeteket, és szá- ramokat is tervez, melyeken már óvodás mukra több ízben lehetőséget teremteni kortól érdemes részt venni. arra, hogy szélesebb publikum előtt bemuTóth Tamás beszélt arról is, hogy a turiztatkozhassanak. Fontosnak érzi, hogy a mű- mus területén elengedhetetlennek tartja az velődési ház ne csak egy intézmény legyen, együttműködést a TDM szervezettel és a hanem valóban a közösség háza. gyógyfürdővel. E téren úgy véli, a művelő– A képviselő-testület döntése nyomán dési háznak az ide látogató vendégek száa Koczán-ház működtetése ugyancsak a mi mára olyan programokkal kell előrukkolnia,
melyek ízelítőt adnak nemcsak a hazai, hanem az európai kultúrából is. – Nem szeretnék a giccs irányába elmozdulni, inkább olyan színvonalas szórakoztató produkciókat kívánok Bükre hozni, melyeken nemcsak a hozzánk látogató vendégek, hanem a bükiek is jól érezhetik magukat – fog galmazta meg Tóth Tamás. Az új intézményvezető már néhány te tervezett újításról is beszélt, így példáu ul idén két naposra tervezi az aratófe fesztivált, melynek második napján n néptánc együttesek állnak majd színp padra. Ősszel, Szent Mihály napjához kkapcsolódóan pedig új rendezvényt kkíván elindítani, ahol a tervek szerint eelső ízben a Csík zenekar fog fellépni. – A sport területén nagyon nagy az ö önszerveződés, mutatja ezt a sportléte tesítmények kihasználtsága is – folyta tatta gondolatsorát az igazgató. Majd hozzáfűzte: – Éppen emiatt most azon gondolkodom, hogy hogyan lehetne meghoszszabbítani még egy órával a sportcsarnok nyitva tartását. Többen jelezték ugyanis, hogy este 11 óráig is akár igénybe vennék a komplexumot. Az igazgató végül leszögezte, természetesen e téren is azon fog fáradozni, hogy minél több hazai és nemzetközi sportrendezvényt tudjon Bükre „csábítani”, hiszen az plusz bevételt hozhat nemcsak az intézmény, hanem a város számára is. Tömböly Ágnes; Fotó: Pajor András
Retro show
Asszonyfarsang
Felhívás
Igazi retro showra invitál az Agora Művelődési Központ március 10-én. A szombathelyi Sportházban 19 órakor Abba show-val indul a program, majd 19.30 órakor Zoltán Erika lép színpadra. 20.30 órától a Dolly Roll szórakoztat, 21.30 órakor pedig a Neoton Família élő nagykoncertje ígér remek kikapcsolódást. Kapunyitás 18 órakor, jegyinformáció a 94/511-266-os telefonszámon vagy
[email protected] email címen kérhető.
Február 17-én pénteken tartja hagyományos batyus bálját a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár színháztermében. Kapunyitás 19 órakor lesz, 20 órától szórakoztató műsor alapozza meg az est hangulatát. Az Asszonyfarsangon ezúttal is lehet számítani meglepetés vendégre, tombolasorsolásra, a talpalávalót pedig a Spontán zenekar fogja húzni. Az eseményre a belépődíj 700 forint.
Ezúton hívjuk fel a Bük város közigazgatási területén üzemelő, alkoholt is kiszolgáló kereskedelmi egységek figyelmét, hogy a várhatóan hosszabb ideig fennálló szélsőségesen hideg időjárás miatt fokozottan figyeljenek a szemmel láthatóan részeg állapotban lévő személyek szeszes itallal történő kiszolgálásának tilalmára, a szeszes ital árusítására, illetve a közterületen történő fogyasztására vonatkozó tilalmak megszegésére. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter körlevele alapján ezen időszakban fokozott ellenőrzésekre számíthatnak, és az előírások megszegése esetén fokozottabb szankcionálás lesz. A Polgármesteri Hivatal kéri Önöket, kövessenek el mindent a fentiek betartása, s általa állampolgáraink életének megóvása érdekében.
Nyelvi képzés A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár 60 órás, alapfokú nyelvvizsgára felkészítő angol nyelvi képzést hirdet. A képzés díja: 36.000 Ft (600 Ft/óra). A tanfolyamok minimális indítási létszáma 5 fő! Jelentkezni a művelődési központban (Bük, Eötvös u. 11.), és a 94/558-409-es telefonszámon lehet!
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
•
7
Büki Újság
• m oz a i k
A Weöres Sándor Színház februári programkínálata Az előadásokra jegyek kaphatók Szombathelyen a Király u. 11. szám alatti jegyirodában hétköznaponként 9 és 17 óra között. Bérlet váltható a büki művelődési központban! 11. szombat 15:00 Zarándokének – PREMIER BÉRLET
(jegyár: 2.600 Ft)
Márkus Emília terem
11. szombat 19:00 Szentivánéji álom – PREMIER BÉRLET
(jegyár: 2.800 Ft)
Nagyszínpad
11. szombat 19:00 Zarándokének – KABOS GYULA ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.600 Ft)
Márkus Emília terem
12. vasárnap 15:00 Hetvenhét
(jegyár: 1.250 Ft)
Márkus Emília terem
14. kedd
16:00 Az ügynök halála – LŐRINCZY HUBA, JÓKAI MÓR, MOLNÁR FERENC ifjúsági bérlet
Márkus Emília terem
14. kedd
19:30 Az ügynök halála
(jegyár: 2.600 Ft)
Márkus Emília terem
15. szerda
19:00 Szentivánéji álom – GÓZON GYULA ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
15. szerda
19:00
Zarándokének TURAY IDA BÉRLET
(jegyár: 2.600 Ft)
Márkus Emília terem
16. csütörtök 15:00 Az ügynök halála – ARANY JÁNOS, FAZEKAS MIHÁLY, LÁZÁR ERVIN ifjúsági bérlet
Márkus Emília terem
16. csütörtök 19:00 Szentivánéji álom – RÁDAY IMRE ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
17. péntek
19:00 Chicago
(jegyár: 3.300 Ft)
Nagyszínpad
17. péntek
19:00 Tizenkét dühös ember
(jegyár: 2.900 Ft)
Márkus Emília terem
18. szombat 15:00 Tizenkét dühös ember
(jegyár: 2.900 Ft)
Márkus Emília terem
18. szombat 19:00 Szentivánéji álom – JÁVOR PÁL ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
19. vasárnap 10:00 Hetvenhét
(jegyár: 1.250 Ft)
Márkus Emília terem
19. vasárnap 15:00 Hetvenhét
(jegyár: 1.250 Ft)
Márkus Emília terem
19. vasárnap 19:00 Dühöngő
(jegyár: 1.000 Ft)
Stúdiószínpad
20. hétfő
(jegyár: 1.600 Ft)
Stúdiószínpad
19:00 A jó pálinka itassa magát
21. kedd
19:00 Szentivánéji álom – DAJKA MARGIT ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
22. szerda
19:00 Szentivánéji álom – LUKÁCS MARGIT ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
23. csütörtök 19:00 Az ügynök halála
(jegyár: 2.600 Ft)
Márkus Emília terem
25. szombat 15:00 Szentivánéji álom – MEZEY MÁRIA ŐSZI BÉRLET
(jegyár: 2.900 Ft)
Nagyszínpad
11. szombat 19:30 Széllel szembe – poénok és poémák Jordán Tamás stand up estje
(jegyár: 1.500 Ft)
Stúdiószínpad
15. szerda
(jegyár: 1.500 Ft)
Stúdiószínpad
18. szombat 19:00 Talán
(jegyár: 1.600 Ft)
Krúdy Klub
21. kedd
19:00 The Complete Works of William Shakespeare
(jegyár: 2.000 Ft)
Márkus Emília terem
22. szerda
17:00 Színházszerda – Horváth Ákos vendége: Ligeti Dániel, birkózó (A belépés díjtalan.)
Cafe Frei (Uránia udvar)
22. szerda
19:00 Napló-Szilánkok 1924-25 Koltai Róbert önálló Móricz-estje
(jegyár: 2.500 Ft)
Stúdiószínpad
23. csütörtök 19:00 Napló-Szilánkok 1924-25 Koltai Róbert önálló Móricz-estje
(jegyár: 2.500 Ft)
Stúdiószínpad
24. péntek
(jegyár: 500 Ft)
Krúdy Klub
WSSZ – Thea-tér 19:30 Széllel szembe – poénok és poémák Jordán Tamás stand up estje
19:30 Miért szép? – képzőművészet, irodalom, zene
25. szombat 20:00
Császárok napja: Commodus, avagy a vágyak rabságában (jegyár: 2.000 Ft ami a vacsora árát is tartalmazza)
Krúdy Klub
27. hétfő
19.00 Kötelező olvasmány – Vámos Miklós: Kedves kollégák
(jegyár: 800 Ft)
29. szerda
19:00 Széllel szembe – poénok és poémák Jordán Tamás stand up estje
(jegyár: 1.500 Ft)
RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya 2012. február 17-én fegyverismereti (jártassági) vizsgát tart. A vizsgával kapcsolatosan érdeklődni a 94/311-240-es központi szám 74-01-es mellékének hívásával lehetséges.
8
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
m oz a i k •
Postaládánkból
További évfordulók 2011-ben és idén A 2011. decemberi és a 2012. januári Büki Újságban Évfordulók címmel megjelenteket az alábbiakkal szeretném kiegészíteni. A két cikk írója Sági Ferenc volt. 2011-es évfordulók: • 150 éve 1861. október 27-én szentelték meg a római katolikus templom védőszentjéről készült festményt, id. Stormó Ferenc alkotását, mely Szent Kelement ábrázolja. • 50 éve 1961-ben készült el az akkor Bük-fürdőtelep első rendezési terve. • 40 éve 1971-ben kezdte el a Víz- és Csatornamű Vállalat a Büki gyógyvíz palackozását az Eü. Min. 400/GYF/1971. sz. engedélyével. 1977-ben a KÖJÁL megtiltotta a palackozást és csak 1984-ben indulhatott újra a Büki Palackozó Üzem a 3-as kútról. 1998-ban ez a palackozás is megszűnt, most nem kapható palackozott víz! • 30 éve 1981. augusztus 8-án nyitotta ki kapuit és fogadta alapító tagságát az ország első Üdülőszövetkezete, ami ma Apartman Hotel néven működik. • 30 éve 1981. július 12-én a fürdőn belépőjegyet váltók száma meghaladta a 11.500 főt. A szám nem tévedés! • 25 éve 1986. január 26-án az evangélikus templom felszentelésének 200. és a torony építésének 185. évfordulója alkalmából és tiszteletére a hívek nagylelkű adományaként már harmadszorra került új harang a toronyba, hogy újra ketten „lakjanak” ott és hívják a híveket istentiszteletre. Először 1916-ban maradt egy harang, melyet 1923ban pótoltak. Utána 1944. május 17-től maradt újra egy harang, mindkettőször a világháború miatt. • 20 éve 1991-ben fejeződött be a 18 lyukú golfpálya építése, ami 96 hektár területen helyezkedik el.
• 20 éve 1991. szeptember 3-án készült el és helyezték üzembe a földgázhálózatot. A büki kirendeltség első vezetője Szabó Gábor gépészmérnök lett. • 15 éve 1996. március 19-én adták át üzemeltetésre a Bük-Gór térségi árvízi szükségtározót. A kezdés 1983-ban volt. Mikor lesz újabb avatás, egyelőre nem tudni. • 15 éve 1996-ban Magyarországon faluként elsőként érdemelte ki Bük a Nemzet Sportvárosa címet, az oklevelet dr. Szele Ferenc polgármester vette át. 2012-es évfordulók • 110 éve 1902-ben készült el Felsőbüki Nagy Pál mellszobra, mely az iskolában látható. Alkotója Lukátsy Lajos. • 85 éve 1927. március 7-én délelőtt 10 órakor halt meg Felsőbüki Nagy István, és nem március 9-én. • 40 éve 1972-ben fúrták az országút mellett a 3-as kutat, melyről a Palackozó Üzem kb. 28 millió liter ásványvizet palackozott megszűntetéséig Büki Ásványvíz néven. • 40 éve 1972-ben nyílt meg a Kastély Szálló 30 szobával és 60 férőhellyel, büfével, reggelizővel. • 35 éve 1977-ben nyílt meg a SZOT Szálló, ami most Répce Hotel néven üzemel. • 35 éve nyitott Bükfürdőn utazási irodát a vendégek elszállásolására és utaztatására a Savaria Tourist és a Coop Tourist. • 30 éve 1982-ben nyílt meg az ABC, a Bistro, az Ajándék üzlet Bükfürdőn. Ezek azóta számos új tulajdonos által és névvel, de a mai napig üzemelnek. • 30 éve 1982 decemberében avatták fel a bükfürdői buszpályaudvart. Tisztelettel: Csóka József
Felhívás Kérjük a településünkön élő vagy azt támogatni szándékozó adófizető állampolgárokat, hogy személyi jövedelemadójuk 1 százalékát ajánlják fel a Bükön működő alapítványok, közcélú szervezetek számára ezzel is segítve az itt folyó kulturális, sport és szabadidős tevékenységet! Döntésüket megkönnyítendő az alábbiakban közöljük az érintett szervezetek adószámát:
• Büki Városvédő és Szépítő Egyesület 9244064-1-18 • Büki Női Kar Egyesület 18886724-1-18 • Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár 16866397-1-18 • Fülöp Dezső Evangélikus Alapítvány 18897140-1-18 • Büki Birkózó Club 18897724-1-18 Polgármesteri hivatal
Büki Újság
Pályázati felhívás önkormányzati bérlakás bérbevételére Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 23/2012. (01.30.) sz határozata alapján a következő bérlakást hirdeti meg bérbevételre: 1. Piaci bérlakás: 1.1. A lakás címe, műszaki jellemzői: 9737 Bük, Eötvös u. 4./1 összkomfortos 97 m2, 3 szobás; 1.2. A lakás alaplakbére és az igénybe vehető kedvezmények köre: A lakbér: 450,- Ft/m2/hó összkomfortos lakás esetén. 1.3. A lakásbérlet időtartama: Maximum 5 év (kevesebbre pályázni lehet). 1.4. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. február 17. A pályázat részletes leírása a www.buk.hu/ hirek oldalon, illetve a Polgármesteri Hivatal hirdető tábláján megtalálható. Polgármesteri Hivatal
Családi nap Vidám, játékos családi napra invitál a Csodaország Óvoda Szülői Munkaközössége. Március 3-án 15 órától a sportcsarnokban az óvodások néptáncbemutatója, Kirchknopfné Darabos Andrea vezetésével játékos sportvetélkedő, a Tarisznyás együttes zenés gyerekműsora és tombolsorsolás vár minden érdeklődőt. A belépő családonként egy tálca sütemény.
1% Kérjük támogassa személyi jövedelemadója 1 százalékával óvodánkat! A Csodaország Egyesület adószáma: 18888379-1-18. A befolyt összeget udvari játékállományunk bővítésére szeretnénk felhasználni. A gyermekek és munkatársaim nevében is megköszönöm támogatásukat! Köszönjük, hogy adományaikkal támogatták az elmúlt évben óvodánkat, melynek összege: 232.828 Ft. Pócza M. Gabriella óvodavezető
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
•
9
Büki Újság
• m oz a i k
50 éves sikertörténet – Bükfürdő 2012. augusztus 19-én ünnepeljük a fürdő fennállásának, valamint a büki turizmusnak az 50. évfordulóját. Ezidáig közel 32 millió vendéget fogadott a létesítmény, nevéhez, történetéhez számos csodás gyógyulás, legenda, felejthetetlen nyaralás, és élményteli kikapcsolódás fűződik. Csodatevő gyógyvize országosan kiemelt gyógyhellyé, majd Európa-szerte ismert fürdővárossá tette Bükfürdőt. Az 1962-ben egy medencével megnyíló fürdő mára már 32 medencével, több mint 5200 m2 vízfelülettel rendelkező komplexummá bővült, amely gyógy- strand és élményfürdővel, komplett gyógyászattal, Szaunavilággal és Medical Wellness Centrummal áll a vendégek rendelkezésére. 2011-ben a fürdő – már amúgy is magas, országosan is kiemelkedő – előző évi 783 ezer fős vendéglétszáma több mint 5%-kal nőtt, így a fürdő 823.448 fő éves vendégforgalmat realizált. Ez főként a júliusban átadott – több mint 2,3 Mrd Ft összértékű – fürdőfejlesztésnek köszönhető, amelynek saját forrását, mintegy 1,9 Mrd Ft-ot a részvénytársaság – mint ezidáig is minden esetben – teljes mértékben önerőből finanszírozta. A fejlesztés és az intenzív marketingmunka következtében a válság ellenére is növekedett a vendéglétszám, és a társaság bevétele megközelítette a nettó 1,6 Mrd Ft-ot.
Az 50 éves múltnak, és az elmúlt évek intenzív fejlesztéseinek köszönhetően 2011. első tizenegy hónapjában a nyugat-dunántúli régióban eltöltött vendégéjszakák több mint 18%-a Bükön-Bükfürdőn realizálódott, ennél magasabb számmal egyedül csak Hévíz büszkélkedhet. Még beszédesebb ez az adat, ha Vas megyei viszonylatban vizsgáljuk, amely szerint a vasi vendégéjszakák közel 50%-át a büki kereskedelmi szálláshelyeken töltötték. Az 50 éves jubileumhoz kapcsolódóan a fürdő és a TDM is számos akcióval, programmal készül, melynek első elemeként a fürdő meghirdette a „Nyertes 50-es” fantázianevű akcióját. Ennek keretében az 1962-ben született vendégek egész évben 50% kedvezménnyel vásárolhatnak gyógy- és strandfürdő napi belépőt. Az évforduló kapcsán új jubileumi szolgáltatásokat és csomagokat vezetnek be, valamint az 50 év legfontosabb eseményeit bemutató fotókiállítás is várja majd a fürdő épületében a vendégeket. Számos új nyereményjáték indul, jubileumi termékek készülnek, és a részvénytársaság egész évi rendezvénysorozata – amely elérhető a fürdő honlapján – is a jubileum köré szerveződik. Figyelje honlapunkat, használja ki a kedvezményeket, vegyen részt akcióinkban! Legyen részese a sikertörténet folytatásnak!
Központi orvosi ügyelet – február 11. Szombat 12. Vasárnap 13. Hétfő 14. Kedd 15. Szerda 16. Csütörtök 17. Péntek 18. Szombat 19. Vasárnap 20. Hétfő
Bük, Eötvös u. 2/a. • Tel: 06-94/358-558 Dr. Nagy Mária 21. Kedd Dr. Nagy Mária Dr. Orbán Zsuzsanna 22. Szerda Dr. Szilasi Imre Dr. Szilasi Imre 23. Csütörtök Dr. Orbán Zsuzsanna Dr. Nagy Mária 24. Péntek Dr. Orbán Zsuzsanna Dr. Szilasi Imre 25. Szombat Dr. Földi Sándor Dr. Orbán Zsuzsanna 26. Vasárnap Dr. Bencsik István Dr. Földi Sándor 27. Hétfő Dr. Nagy Gábor Dr. Bencsik István 28. Kedd Dr. Nagy Mária Dr. Müller András 29. Szerda Dr. Orbán Zsuzsanna Dr. Szilasi Imre
Adja fel lakossági vagy vállalkozói apróhirdetését a Büki Újságban! A részletekről érdeklődjön a 06-30/700-8624-es telefonszámon!
10
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
Farsang kupa Immár tizenharmadik alkalommal szervezik meg a hétvégén városunkban a felkészülési kézilabda tornát! A tavalyi évben elmaradt sportesemény február 10. és 12. között ígér tartalmas szórakozást a sportrajongók számára. A csapatok Budapestről, Győrből, Szombathelyről, Sárvárról érkeznek Bükre megmérkőzni egymással. A belépés ingyenes, a szombati mérkőzések alatt tombolát lehet vásárolni. Szeretettel vár minden sportbarátot, kézilabda szurkolót a szakosztály vezetősége! A rendezvény eredményéről a Büki Újság következő, márciusi lapszámában részletesen beszámolunk! BTK
Holnap fürdőbál Szombaton tartja hagyományos báli eseményét a Büki Gyógyfürdő Zrt. A rendezvénynek a tavalyi évhez hasonlóan idén is a komplexum pihenőtéri épülete ad otthont. Az alaphangulatot Marót Viki és a Nova kultúrzenekar rock and roll show-ja adja meg, majd a Helios együttes zenél. Az eseményen immár másodízben adja át a büki turisztikai díjat a TDM Egyesület. Jegyek korlátozott számban 9.500 forintért még válthatók a Büki Gyógyfürdő Zrt. titkárságán! Szállás kedvezményes áron ezúttal is az Apartman Hotelben foglalható!
Gyógyszertári ügyelet – február, március SANITAS (Bük, Eötvös u. 6. • Tel.: 06-94/558-399) ÜDVÖZÍTŐ (Csepreg, Kossuth u. 4. • Tel.: 06-94/565-048) SZT. PÉTER (Sajtoskál, Rákóczi u. 40. • Tel.: 06-94/388-168) 11. Sanitas 09.00–14.00 nyitva 26. Szt. Péter 09.00–14.00 ügyelet 12. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet 27. Sanitas 17.00–20.00 készenlét 13. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 28. Sanitas 17.00–20.00 készenlét 14. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 29. Sanitas 17.00–20.00 készenlét 15. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 1. Sanitas 17.00–20.00 készenlét 16. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 2. Sanitas 17.00–20.00 készenlét 18. Sanitas 09.00–14.00 nyitva 3. Sanitas 09.00–14.00 nyitva 19. Üdvözítő 09.00–14.00 ügyelet 4. Sanitas 09.00–14.00 ügyelet 20. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét 5. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 21. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét 6. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 22. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét 7. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 23. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét 8. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 24. Szt. Péter 17.00–20.00 készenlét 9. Üdvözítő 17.00–20.00 készenlét 25. Sanitas 09.00–14.00 nyitva
s p o rt •
Érden léptek szőnyegre Az idény első versenyén van túl a Büki Birkózó Club csapata. Ismét szőnyegre léptek kis birkózóink és megkezdték az új versenyszezont 2012-ben. Január 21-én Nemzetközi Szabadfogású Birkózó Versenyen vettek részt Érden a büki p 317 sportolója p j jelent j g fiatalok. 35 csapat meg
Túl vannak az idei első megmérettetésen
az összecsapáson, melyen több külföldi – így szlovák és szerb – csapat is képviseltette magát. A Büki Birkózó Club 7 versenyzővel mérettette meg magát a sportrendezvényen. A legeredményesebb két kis birkózónk csak a bronzmeccseken maradt alul, gy végül g az ötödik helyen végeztek a 20–30 így fő fős mezőnyben. Szakács Gergely 29 kg-ban, 3 győzelemmel és 2 vereséggel zá zárt. Koszorús Gergely 46 kg-ban, 2 győzelem után sajnos kétszer n nagy küzdelemben alulmaradt. A többi indulónk: 26 kg-ban Dömötör Kristóf 26 kg-ban Csonka Bence 24 kg-ban Koszorús Bence 38 kg-ban Kovács Félix 38 kg-ban Várkonyi Valér Szabó Gábor
12. Szélesy emléktorna
9 Elsősegély tanfolyam helyben!
9 Részletfizetési lehetőség
A Vas Megyei Sportigazgatóság, az MLSZ Vas Megyei Igazgatósága, a művelődési központ és a BTK közös szervezésében zajlott le januárban immár 12. alkalommal a Szélesy-emléktorna. A tornát négy csoportban 16 csapat kezdte meg, ötven mérkőzés után derült ki a végső sorrend. A bronzmeccsen a Reál-Ép magabiztosan, 5–2 arányban verte a Söröskupakot. A fináléban a Petrovics Apartmanház és a Balogh Állvány-Buntstift nagy csatát vívott egymással, a rendes játékidő 1–1-es eredménynyel zárult, végül büntetőkkel, 4–3-as győzelemmel csikarta ki az aranyérmet a Buntstift. A torna gólkirálya Szabó Levente (Várkapu)
lett. A legjobb kapusnak Petrovics Jánost (Petrovics Apartmanház), a legjobb játékosnak pedig Józsi Zoltánt (Reál-Ép) választották. A legsportszerűbb csapatnak a Camel bizonyult. Itt szeretném megköszönni dr. Galiotti Csaba úrnak a segítségét, amit Petrovics Balázs sérülésénél nyújtott. Végeredmény: 1. Balogh Állvány-Buntstift, 2. Petrovics Apartmanház, 3. Reál-Ép, 4. Söröskupak. A győztes csapat névsora: Balogh Ákos, Kozmor Imre, Hajmási Milán, Kozmor Ákos, Kratochwill Zoltán, Subicz Gábor, Imre Balázs, Imre János, Lehner Péter, Balikó Milán, Németh Zoltán, Beke Gábor, Szlávich Csaba, Albert Dániel, Komonszky Gábor. Kirchknopf Péter
Büki Újság
Kistérségi sakkviadal A BTK Sakk Szakosztálya megkezdte csapatbajnoki mérkőzéseit, amelyet váltakozó sikerrel vívnak. A pontszerzések eredményessége érdekében egyéni versenyeket is szerveznek. Az idén 10 éves jubileumához érkezett az ERNHARDT-KENESEI kistérségi sakkviadal, amelyen 20 fő vett részt. A 7 fordulós „Svájci” rendszerben zajlott mérkőzésekre Bük-Bükfürdő, Csepreg, Bő, Tömörd, Mesterháza és Gór településekről jelentkeztek fiatalabb és tapasztaltabb versenyzők. Sajnos az idén női résztvevők nem színesítették a mezőnyt. Dániel Tibor szakosztályvezető megnyitója után Ernhardt Benedek köszöntötte a megjelenteket. Az eredményhirdetés után az alábbi helyezések születtek: 1. Néveri Tibor Bük 5,5 pont 2. Győrvári András Gór 5,5 pont 3. Mesterházy Ernő Bük 5 pont 4. Tompa Ádám Csepreg 5 pont 5. Dömötör Ferenc Bük 4,5 pont 6. Németh Ferenc Mesterháza 4 pont Azonos pontszám esetén a „Bucholz” számítás döntött. Az egész napos verseny helyszínét biztosító Ernhardt Panzió gondoskodott a ”frissítőkről” és a finom ételekről, amelyet a sakkozók és a szervezők nevében ezúton is megköszönünk. A küzdelmeket végig kísérő Kenesei László gratulált a résztvevőknek, majd bejelentette, hogy a 11. alkalommal rendezendő körzeti sakk-versenyre – amely 2013-ban kerül lebonyolításra – mindenkit szeretettel vár a büki Kiskakas vendéglőbe. A büki sakkozók hazai pályán legközelebb február 26-án tehetik próbára magukat. A művelődési központ galériájában szerveznek sakkversenyt, melyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Büki Újság Bük Város Önkormányzatának lapja
STUBÁN AUTÓSISKOLA személygépkocsi-, motorkerékpár- és mopedvezetői tanfolyamot indít: Bükön február 14-én, 17.00-tól Dr. Horváth Tibor utca 56.
Stubán Gábor • www.stubanautosiskola.hu Tel.: 06-20/457-57-11 • 06-94/655-309 •
[email protected] Nyilvántartási szám: 00138-2010 MINŐSÉG JÓ ÁRON!
Kiadó: Polgármesteri Hivatal Bük • Felelős kiadó: dr. Tóth Ágnes jegyző Felelős szerkesztő: Tömböly Ágnes 06-30/700-8624 Szerkesztőségi munkatársak: Balogh Károly, Tóth Tamás, Galambos Ferencné, Haizler Lászlóné, Kirchknopf Péter, Molnár Zoltán, Pócza Gabriella, dr. Pupp Ákos, Sági Ferenc, Szabó András, Szabó József, Szanyi Krisztián, Wellner Ervin E-mail:
[email protected] Nyomda: Yeloprint Nyomda, Szombathely, Géfin Gy. u. 11-13. Sokszorosításért felelős: Horváth Judit Nyomtatás dátuma: 2012. február 8., Megrendelésszám: 92120174 ISSN 1789-7343 (Nyomtatott) • ISSN 1789-7351 (Online)
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
•
11
Büki Újság
• s p o rt
Daktari kupa
VAFA kupa
Az ifj. Szidoly László által rendezett hagyo- Bálint Gyula, Savanyó Ernő, Tóth Béla, Marics mányos, népszerű tornát már a 17. alkalom- Dániel, Király Árpád, Sági János, Savanyó mal írták ki. Az idei erőpróbán nyolc y – kü- Gábor,, Horváth Tibor. K. P. lönféle korosztályt képviselő – kispályás futballcsapat lépettt kpályára a városi sportcsarnokban. A torna végül a Büki Öreg-fiúk győzelmével ért véget, a fiyi náléban a házigazda a tavalyi győztes Daktari gárdáját vertékk izgalmas, gólzáporos mérkőzé-sen 7–5 arányban. Harmadikkéntt ő a Söpte, negyedikként a Fürdő SC zárt. a: A győztes csapat névsora: s, Farkas Norbert, Sándor Tamás, s, A kupát ezúttal a Büki Öregfiúk nyerték Pomázi András, Pántos András,
A Vasi Fociakadémia immár hagyományszerűen szervezett városunk sportcsaronkában labdarúgó tornát január 22-én. Az utánpótllás csapatok játékosai egész nap rúghatták a bőrt ennek keretében. A VAFA kupa az U7, U U9, U11, U13 és U16-os korosztályok számára iis lehetőséget nyújtott a folyamatos játékra éés egyben a versenyzésre. A rendező csap paton kívül a büki utánpótlás – az U11-es kkorosztályt kivéve – mindenhol szerepelt. Ö Összesen 30 mérkőzést játszottak a gyerekkek, több győzelmet is elértek, képünkön az U U13-as korosztály győztes csapata. Eléged dettek voltak az edzők és a szervezők, valamint a szülők is a helyi szervezéssel. m K. P.
ág
Büki Újs A BÜK
AJÁNLÓ RMÁN KO I ÖN lók sora
HIRDESSEN KEDVEZŐ ÁRON A BÜKI ÚJSÁGBAN! Hirdetésfelvétel és további információ: Tömböly Ágnes 06-30/700-8624
12
•
2 0 1 2 . F e b ru á r 1 0 .
I ÖNKOR
LYAM 7.
ság i Új Bük XIII. ÉVFO
........
MÁNYZ
SZÁM
PJA forintos LAiárd 10 mill 10. IUS YZAT 2011.
JA AT LAP 15. 2011. JÚLIU
S
Büki Újs
l s a Nestléné beruházá
A BÜK
XIII. ÉVFO
JÚN
...... 3
M ..... Beszámo 7 K ők előtt .tek őn . . . . 6. SZÁ a képvisel Bükfürd YAM A BÜ k ünnepel
I ÖNKOR
LYAM 8.
Kétmilliár d forinto s fejlesz
SZÁM
ág
MÁNYZ
AT LAP JA
Bük 2011. AUGU
SZTUS
12.
Három év után gyógyfü rdő hárombefejeződött szabású a büki ütembő VadászoOL beruhá l álló nagy. . 11–16 . ÉVF forrássa zása. Az ........ XIII Büki nyár – kivehető l európa ........ 2 milliárd támogatott füzet . . . . . . . 22 mostan i uniós ........ forintra program i bővítés ........ rúgott. Július 29-én Bükön ünnepé avatták Ifjú vívók lyes fel lósult új, a legutolsó ütem keretek közt során megvaXIII amelybe többfunkciós . ÉVF n épületcs an unavilág 150 fős befogad oportot pillanatáb OLYAM ágás , , a Nestle óképess gyermek új beltéri s szalagátv égű sza- hónapokban foglalko étterem (Bistro az elmúlt avatta fel az ünnepélye 9. SZÁ Centrum ztató és bővített Verde), s Tibor n délelőtt Chirstian Stab Medical kapott értékben és Navracsic t M 8-án pénteket mondot il helyet. pihenőte zági Libe- Laurent Freixe forint t júliusWellness 1. félév bevévállalat Az élményf rekkel, pancsoló a csehors telle több milliárd Aszmint10beltéri gen között ürdőköszöntő et az l zárta is . Az új csarnoko méteren új Avel a Nestle 2011. a IX. Veterán 20–25. ünnepsé regionál élményc Azmedenc önko négyzet fárad európai ével, az Június egyes ségében ék meg iát jelenlété .3 súszdákk vala- csoport ágot, amelyen 10.000 Kft. büki gyáregy Nestle szolgáltaelyettes. hata rendezt armán .... al bővült. relnök-h is. A ceremón yzat recben Európa bajnoks vett részt. tásieteegysége megköze tlan i, a Nestle .... Hungária Tibor miniszte Az ésJubi leum Zambell teremz ek . népm líthetősé Andrea ti nagyköv folyt induló kFreixe, cs Laurent közvetle talitenis létesült. i ünne elyet űvel . . . . . . . . ge sztés így 2453 budapes vezetője asztalon ól elte, érdekéb 98 n Egye új munkah .. 3 .. 5 ig Navracsi aler, Svájc ő .. en új bejárat pség y megtiszt ati fejle ással 230sület .... 37 országb 4 teremben, mégped Purina európai ... A beruház Mühleth szintén mén ek aköv. az 5. oldalon) Iling .... ányz ős beruház Elind (Folyt. a Nestle ri, ás A verseny napi 13-14 órában, zámokban, vezetőjeelnök-ve enbe . . . . . 6 háro selek . . . . . . orm részletei ult a Settemb át t dr. Önk m Bükö n .. zérigazg ja. A zöldmez bűnc . . . . . . . en európai ja, Marco bajn ... 9 páros versenys ató ismertet Németh István egy héten ... 7 szédébető igazgató sebb ... oksá igazgató n . tti . . . . . . . . egyéni és 40 évesektől kezdődő ügyveze n. Kiemelte elgyár. férfi te Keve n . . . . . női, Kft. . g Impozáns . bb ünnepi . közö 10 . a férfi, . Regioná .... .... . ük külsővel ... bertban, A legidőse .... lis Operatív , a Nyugat.... a Hungária ban az állateled 10 ágos Bükö újabb terek Bő-B . . . . . . . . .... .... 8 korcsopo90 év felettiekig. ko éppen tett városunkszázalékos pályázat Program . várják az orszs 3-án dunántúli az . . .a. pihenni Ákos, ták a i! . . a Kaptaren neve11 eredetile kre dr. Pupp utat Átad egészen orták a projekte otthont i e máju keretébe vágyókat zi bács san 30 mung tervezet kpár ő, az orosz Magyarországról – mint ye Rallytámogat a gyógyfürd ás mellett Össz forintos el kérdésün e Nánd keré i Társulás A versenyz t 1 milliárd k, Gyus 12 gyor meg t megvaló költsége őben tár-750 tud-– monda erc- nyen a an Kistérség taposta! versenyző között képvi-s és Percz sítani. esen ti tte, Vas ürdő öntjü ken forintra évét odp g Megtud be millió túl további 100. napb más . Hozzáte 451volt szükség, Kösz k megszeppcemen és 7 női voltak a bükiekr Mikló tuk, Felső-Ré al pedincia – Bükf két városun vezetője 250 millió forintos önrészét ifj. Tóth a Pál diák játtem l 0,7 labdaforrásbó amit aa rendezzett 26 férfi is ott tudta en Kazá Geröly omm tkező és ként s Áltazetének számhozzá járult György, gyógyfü ber l fedezett nem – ezúttal kaszerve faluház ós végü a Gara lon)Szak adik láno forinttal talovits sajnos rdő sa- vénykibocsátásbó a részvény társaság – közép a köve Mikl a kispályá . A projekt ik alkal Ezúttal ára és Varga mindig ig An olda- sulásisko 1 millió s Isko1-jén. Aatömördi r upát, Harm a főzőver József , tized Groupam l finanszír csön ó autó 1,2kea 2. százan köttót vándork lt, majd milliárd Kazá gyöt.iek, míg lába lításához g selői, mégped ozta. Azaára. – befut Szűcs sunk gett ok t több la és Fels július előt tatás a idei e m Miklós, indu lebonyo tartani őbü n. tömörd etsé tek Györ Pék környéké (A cikk folytatás vény te árnyas ók!) val raaratófes (Foly háro Venszínes program ki Nagek tornán jelesked kis-Pócz 15-én nap Az ünn ahol ében. váro . A Princ olvashat tó szám iekztivál zó Szövzó Szö- János, a Csab ya enne Pupp az egykori a az 5. oldalon előestéj Az első személyadhatott cementi , során,epé déglátóDr. oldalon bemutató nyaurúgó káci sportpál y - Elemér a csepreg enbr a 22. ának én, július napszer lantotta lyes lódást. iparhogy aratáso felső-rép ó után fela aigaz yar Birkó om olvashat Tömörd senyen ben részletek yar Birkó s veze kikapcso k pillanat felányos sdán látja, i Mag g futam szlal le a 80 versetest, Aschráshagyom ó!) ünnepi fénykép énynek odíz tarto tanévnyi gató – Azresték a tartalma ait vila, a s, a Mag tte a váro Magyar (További napok, eivel Bodorkó útta oksá nyos Más A rendezv atnak a. 2-ai, fotómű tták sikerét abban által neb ígértek mely ulókénykösz Csab vész. a napon. Az rallybajn al, látvá olítottak futamgyőz találkozh ános , aho - Alapí hagyom cadik alkalom l is kétaratófes Július 16-án s elfosetunk Andközt toat. nyeköntö ztivállal ért célb térségi a rendezv edüs Lázár Jánoköszöntö y Bük, ott. . ányosan iskol l tte kapcsola tvány ógg szt bony tavalyi bajnok Heg nyi települé tizenny Az ünnepi párh sát, . Balo Ákos a vakörülmé a első indult. az vette ke és öke is n, hog gazdagodalpolgár- prol i pénz a adott otthont mal tben valamen tos olmeghívá seinek lakói, ke kezdeté szentmis is uzamtelepülé kötetlen ghné központ elnö g aleln zó sági szakate meg abszolút évfo ből rt pójá al Ágn nban Aug t a , Lócs, ét követően tos környeze – A kistérség önkormányzat kezd új favár Simoból os lyam s es lóháton uszt vonultak k aprodiplomáv nyai RóbeBüki Birkó la kistérség , Simaságbüki vetsé és hangula szezo tanít zere tömördi án ez- ,aelképzeváros- us 26-á ek,oszt műs is várja álytvégigterveket n szedony, Erika cel előz s anna ,a ésnkisvonat tiszte ideienek gadta a telm , Bő, Sajtoskál Nemeslá lovaskoc építhetn zaki néni s, héts II-be elmegnyitó katóhatőit zó Váro és jövőbeli et Bara iselő is meg a lurkó Csepreg esd,után az et, on indít beav eibe sikkal, ó!)átad n meg meg NB k össz hat- csop Jáno Cheri az aratóban így Bük, től. szerű kat – tudt érkezők. Szabazóné ása. atni ortsz si képv a- ra tik törté ny, Nagyger Birkó ünnepség beszélhe ettHozz Magával sikerTormáslig olvashat hely isben nagy Bük ragadó az írás esenA 39 váro ségviselő és lévő csap gyógyfü ó gy Ha- dák nt 8-as za,en végz 2. oldalon évbe lon) Gór, Iklanberé Mesterhá áfűzkirakodó re a oba akiala SE uk meg iparkolób a adiáko rdővel entgyör átad Csodés at!nKét horvátVáros Önkazene ésan olda mely dony, –200 ő hely ellen azcikk folytatás óte, aIII.léseket. szem-már ter, több és tiszt Répcesz felállított tánc olva csap aors a SZOE megs labdarúg a 11. Tompalá A 2007 a és (A t sörsátor nek 145-150 kításesten szakvásár, k2+2 e- intézmén éves mes vezetői kel. a, mive. . . orm sás bda őztü . . . . . . . . zág fogadták szerz a kispályá damony letek iskol pónilova e-rend hely Akikre gyer glás ésrejtanuaz ETO . . . . . . .Óvo és eredmén Jövő afőzővers kézila legy a kilátogat nelháza érem t-ában yvez büszkék l az ányz (Rész létük Klub szerű lók adik e magát női remajd harm . . 4új ányos en sen ető-népi fajátékok ó családok intéz ata tava. . . . da lehetünk yeké mek jelen a Akorá az ezüskét lett, egyé hagyom képz az képviseltett replő a őzés kmegjele s országgy idei Gyógybo ték jelen nt az mén . . . . . . . . ly őssz csoportsz bbi nteket tan- at. valamint mérk ly bajnok 3 éves rnapok l állta bizto bkén . . . . . 4 el – köztük y alap idei . tkeze t ugya a ést kezd 2+3képviselő űlési tornán, zai en álló dönt oba (Tová k kifut közepolgárm . . . . . tt. már neve ító Sajt erős . . .Mos éves t enek Básthy Tamás ame . . . . t. 26,3 nez ásúhely ester ja volt bbi részle 3. lési . . . . . . 6okira ött úgy, kialakítás ént – Németh tát, elemmel A lányo felújításo lesz. aköszöntö l si- hely pont végü képz tába 2. és bere helyezettk k Bükönévtől eggy.millió Sándor EB 2. helyezet tek –azszónokla A Sok-szín tte.ett. n meg hogy szükának siker és 18 győz k lettünk! n a Bodorkós szélen) . A forin . – kot . lett, város össz . (bal . . . . . .el. 7 3 5. olda tában yi az egyetlen -pad nyara első emolno hangsúly eis, hisze több tból való határozo sége es k fesztiválokAndrás képekkel zette Szűcs József 22:2 ........ Nagycsa ozta, hez ugyanann onsz Aug olyan s az olno at elevenítet ény lon csop Bükön olvas ........ rendezv ládosok évtizede uszt ez k az n. Mos kétredm új te fel érem atna ortb sult meg tt 130 .9 gázártám sonsz ött.hatók!) ény,vise eddigi us hagyom mely an várjá a fejles férőlő-te közel 19-é g végé i, a vége t a Mos dönt ogatása ányra házt csap n délu miat ott gól oldalon) nyúlik oksá ........ k (Foly ztés, vissza. erm stülete Újra ........ bajn megvern zőség dob (Beszámoa 11. táborozt tatás a kicsiket. nek .... 9 ében lt a művtán várounk a 4. tatás lónk a 2-3. oldalon kere kerü pontegye el több tarto Balatonb olda sunk előderénybe kirá (Foly folytatód lon) lyun tébe de a a az eggy ........ ik!) n eml tt ünnepi ési házn! képelism kra, ........ ékez telt javár nyer eréseit, átadták ett ülést, színház, . 11 állam mely napo et. a közé és meg az – rzüle idéz t már szen önkorm alapító t, az a hála„Én tehá is te telté ány állan lőt a Beöthy országos zat k az eszm érzetét t azt hisze Az 1. dó gyak új keosztá egye rendezvé Ákos napj ét eme fokozni m, tiszte orlat ly tanul orsz ünnepp temi ny lni a ággy 1891 é e szón az ek ói doce tetik orszá fogja, s a mag lt ház, . űlési tette oka menn ns. , rássy január őre sül, tehát abbagnak sátorhogy ha yar nemhogy 29-é Mint mondr. Kato képvise-– pihen ame már Gyula Szen zetrövid os dta, na n szen lybe fia n And n az a meg ünnepévét Istvá tebb állam többedsz – javas rássy Tivada jogtuAttila se után tiszte tény n zerzé eme eit szokemlékeit egyházak Attil i szintű er vete latára reag ar – dós lésb megs la en tte érem és és ták nem így folyt ünneplé fel augu ált, aki Andrésze legnagyo vallásokrészek a bronz csak síten Istvá az államatta: – sét. Majd sztus imA lányo i. Azonbb törté legn dr. Kato20-a állam emlékeze alapí Kettős kívü neti na téne tó, állam a mai l, tisztésé i rangra nek” eme k napj szerv ünnep, 120. lt a, hane ező Szen évfo ünnepnap m t rduló „meg az első ja terem (Bőve is. bben a 6. olda lon!)
a er te ós ny el r Mikléremm Kazá Két ek haza tért
ür Bükf
dő Ra
llyet
AJÁN LÓ
LÓ AJÁN
ó rkóz a bi Bük, város
ön Beörd Töm csen égi nap gett Kistérs ek Az aratóké volt a fősz erep Bük fürdőn esek zérm k! Bron i kézise nő a
i Új ság
tés zár ult a fürd őben
A BÜ KI ÖN KO RM
Új cs opor tszo ba az
ÁN
YZAT SZE
PTE
LAPJA MB ER
9.
óvod ában
AJÁNLÓ
Szen t Istv án ün nepé n
A győztes U13-as csapat