Regionális folyamatok Európában és Magyarországon A vázlatot a szakirodalom alapján összeállította: dr. Mezei István, PhD Tomori Pál Főiskola, Kalocsa 2011/2012. tavaszi félév
Bevezetés Leíró, helyzetelemző tudományok: A történelemtudomány az emberi társadalmak változásainak időbeliségét, a földrajztudomány a természeti és társadalmi környezet változásainak térbeliségét, a szociológia az emberi társadalmak változásainak belső mozgását vizsgálja. A regionális tudomány a térben megnyilvánuló eltéréseket elemzi, akárcsak a földrajztudomány, emiatt hangsúlyt fektet a népesség, a települések világa és a gazdaság térbeli változásaira. A valóság leírása mellett azonban foglalkozik a hátrányok feloldásának módozataival, ez a település-, terület- és gazdaságfejlesztés. Cselekvő, gyakorlatias tudományok Szociálpolitika: törekvése a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése. A regionális politika: törekvése a területi egyenlőtlenségek mérséklése.
I. A világgazdaság A világgazdaság kialakulásának történelmi folyamata A kezdetek: természeti népek kora a földművelés és az állattenyésztés létrejötte a folyamvölgyi civilizációk jelentősége a görög városállamok kora a Római Birodalom kora (a világ = Földközi-tenger és partvidéke) a népvándorlás kora (Eurázsia pusztái, vikingek hódításai) A középkor Európát létrehozó évszázadai a keresztény vallás szerepe a gazdálkodás új módjai o a feudális jogviszony fontossága o a kereskedelem kereskedelem délen: Velence, Genova, a levantei kereskedelem kereskedelem északon: az Északi- és a Balti-tenger partjai mentén, Hanza-városok szövetsége a hollandok, majd az angolok veszik át a főszerepet a kereskedelemben, fő útvonaluk már az Atlanti-óceán partvidéke A Föld megismerése, birtokba vétele a földrajzi fölfedezések és a gyarmatosítás kora (1492-) a kapitalista gazdasági rend megjelenése Németalföldön (Amszterdam) és Angliában (17. század) felvilágosodás és ipari forradalom A klasszikus ipari kapitalizmus kora (1780-1880) 1
Anglia a világ műhelye, városodás, népességrobbanás, technikai találmányok (gőzgép, vasút) A kapitalista termelési mód elterjedése Európában. Felzárkózási kísérletek (Közép és Kelet-Európa, Dél-Európa, Balkán) A monopolkapitalizmus korszaka (1880-1945) A kétpólusú világgazdaság (1945-1989) A többpólusú (globális) világgazdaság (1989-) A globális gazdaság jellemzői Egy újabb szakasz kezdete: az 1960/70 évek fordulója. Az állami beavatkozások kora lejárt (nagy válság, állami beavatkozások). Új helyzet: a felesleges dollár kihelyezése a világpiacra (eurodollár) az olajár megemelkedése (hasznát visszaforgatták a fejlett országokba) az elmaradott térségek eladósítása (növelte a fejlett országok árui iránti keresletet) pénzügyi luftballon: az adósságtörlesztés hatalmas nemzetközi jövedelemújraelosztást tett lehetővé a nagy monopóliumok nemzetközi összefonódása: transznacionális társaságok megerősödése a gyáripari tevékenység kihelyezése az olcsóbb bérű országokba bérjövedelmek visszafogása szociális- és jóléti rendszerek megnyirbálása Ideológia: neoliberalizmus. (Teoretikus: Mylton Friedmann.) Következmény: a termelési tényezők nemzetközi áramlásának akadálymentesítése, (1) a tőke, a szolgáltatások, az áruk, a munkaerő áramlásának folyamatos könnyítése, könnyebbedése (2) a gazdasági viszonyok egységesülése: tulajdon, termelés, pénzügyi folyamatok a hitelező országok megegyeztek az adósok fizetési nehézségeinek áthidalásában. Feltételek: piacnyitás, privatizáció, dereguláció gyengül az egyes államok gazdasági cselekvőképessége Ez a transznacionális monopolkapitalizmus korszaka, a globalizáció. A világgazdasági folyamatok egységbe szerveződnek. A Föld legtávolabbi zugai is egy nagy termelési folyamat részei (fogyasztásban fejeződik ki). A globalizáció ereje a földrajzi térségek közötti különbségekben rejlik a legnagyobb tulajdonosok a térségek közti különbségeket használják ki a különbségek lehetnek: o természetföldrajzi feltételekben (természeti kincsek, termőföld minősége) rejlő eltérésekben (komparativitás) o versenyképességben (kompetitivitás) A termelő- és a szolgáltató tőke a bérkülönbségeket, a bérköltségek eltéréseit, a munkapiac rugalmasságát, az adózási szabályokat veszi figyelembe. A spekulációs tőke a valutaárfolyamok, a kamatok, az árak, a tőzsdék mozgásának sajátosságait, eltéréseit figyeli. Cél: a magasabb hozadék elérése. Módszer: vegyes megoldások együttes alkalmazása. A termelő és a pénzügyi tőke egyesült, a termelő cégek a sokkal magasabb hozamú pénzügyi spekulációs tőkéből nyernek hasznot. 2
(VW: pénzpiaci nyeresége nagyobb, mint a termelésé). A pénzpiaci befektetők részvényeket vásárolnak, így termelő és szolgáltató tevékenységekben is érdekeltek (géntechnológia – amerikai nyugdíjalapok összefonódása) A nemzetközi kereskedelem aránya rohamosan nőtt a GDP-növekedéshez képest. A nemzetközi kereskedelem tartalma megváltozott: I. egyre nagyobb a vállalatokon belüli kereskedelem súlya. Ok: a nemzetközi egyesülések, felvásárlások, leányvállalat-alapítások miatt nő a tulajdon összpontosulása, nemzetköziesedése. Az alkatrészek, részegységek belső kereskedelme nőtt. A vállalaton belüli áramlás a nemzetközi kereskedelem 1/3-át teszi ki. II. a fejlett és a feltörekvő országok esetében a késztermékért készterméket adnak. A természeti és fejlettségi különbségekből adódó munkamegosztást az ipari munkamegosztás váltotta föl. Eltérések, egyenlőtlenségek itt is vannak, mert a kutatófejlesztő központok a nemzetközi vállalatok anyavállalataiban összpontosulnak. Megjegyzés: a lakossági közvetlen igények kiszolgáló termelés és szolgáltatás jelentős hányada mindenhol az adott országhoz kötődik. A nemzetköziesedés elsősorban az ipari termelést érinti. A működő-tőke beruházások (külföldi közvetlen beruházások = FDI) nagy arányban nőnek évről évre. Egész üzemek, iparágak települnek át más országokba az alacsonyabb bér miatt. Nem a munkaerő áramlik a tőkéhez (bevándorlás-kivándorlás), hanem a tőke megy az olcsóbb munkaerőhöz, a kedvezőbb feltételekhez. A már meglévő üzemeket megvásárolják, vagy újakat hoznak létre. Ennél sokkal nagyobb arányú a nemzetközi pénzügyi áramlások növekedési üteme és mérete. Múlt: a nemzetközi pénzügyi fizetések az áruforgalomhoz és az államközi hitelekhez igazodtak. 1970-es évektől: a nemzetközi kereskedelmet sokszorosan meghaladó mértékben nőnek a pénzügyi áramlások. a valuta- és értékpapír-forgalom évi 25%-kal emelkedett, gyorsabban, mint a GDP. a nemzetközi kötvény- és részvényforgalom hasonló mértékben nőtt a világ tőzsdéin nyilvántartott érték szinte azonos a világ GDP-értékével! ehhez jönnek a spekulációs formák: határidős ügyletek, europapírok forgalma A globális világgazdaság térbeli szerveződése 1990-es évek: a tér újra fölfedezése, a lokalitás, a hely előtérbe kerülése, a globális folyamatok térbelisége A globális világgazdaság paradoxona: addig globális a világ, amíg léteznek lokális különbségek. Tér: vertikális: nagytérségi régió, ország, régió, település horizontális: adott területek, térségek elhatárolása A földrajzi hely a tér egyik eleme. Az 1970-es évekig a világgazdaság: az egyes nemzetgazdaságok összessége Az 1970-es évek óta: az önálló nemzetgazdaságok felől a hangsúly a globális világpiac felé tolódik el. A legfontosabb térségi szint maga a globális gazdaság. Itt szerveződnek a technológiai, kommunikációs technológiai fejlődés, a nemzetközi vállalatok és a nemzetközi termelés, a pénz szerepének felfutása. A területi szerveződés lényegi eleme már nem az egyes 3
nemzetállam, hanem a nemzetgazdasági szint alatti regionális és helyi szint, a lokális gazdaság. A globális világgazdaság térbeli szerveződésének legfontosabb elemei: 1. koncentrálódás és dekoncentrálódás a térben 2. nemzetközi függőség és hierarchia: a lokális helyek szerepe a nemzetközi társaságok érdekeltségétől függ 3. a földrajzi helyek relatív értelmezése, az adott földrajzi helyek elérhetősége, de a virtuális térben való kapcsolattartást is jelenti. 4. térbeli áramlások, az áramlások tere az elsődleges (space of flows), a földrajzi terek helye helyett (space of place) 5. a világvárosok, a nagyvárosok elsődleges szerepe 6. a földrajzi elkülönülés sokkal nagyobb, de nem a centrum-periféria viszonyban merül föl, hanem egy összetett térbeli szerkezet van kialakulóban. Állandó változás állapotában lévő egyenlőtlenségek mozaikja, sokszögű rendszer 7. három regionális csoport: (1) Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet, (2) az EU, (3) Kelet- és Délkelet-Ázsia
A régiók, a gazdasági körzetek, a kistérségek, a települések kerülnek a nemzetközi üzletpolitika előterébe a lokalitás a virtuális térben a hálózat. Ennek csomópontjai az irányító központok (általában nagy/városok)
Országcsoportok: A. Periféria országok: hagyományos munkamegosztásra kényszerült, elmaradott országok. Mezőgazdasági és bányászati nyerstermékek világpiaci szállítói. Olcsó munkaerő. Nem egyetlen ország gyarmatai. Versenyeznek a külföldi befektetésekért. Adókedvezményt nyújtnak, infrastruktúrát fejlesztenek, kiképezik a munkaerőt, leszorítják a munkabéreket a szakszervezetek elfojtásával. A Föld országainak fele tartozik ebbe a csoportba. B. Feltörekvő/felemelkedő országok csoportja, a félperiféria országai: újonnan iparosodó ázsiai országok (India), az amerikai földrészről Brazília, Mexikó, KKEU: volt kommunista országok, Kína. Betagolódtak a nemzetközi ipari munkamegosztásba. Tőkeerejük gyenge. Általános gazdasági fejlettségük alacsony. Versenyeznek a külföldi tőke bevonásáért, az elavult termelőberendezések behozataláért, kedvezményekkel csalogatják a befektetőket. Már vannak közöttük, amely országokban jelentős hazai cégek termelnek a világpiacra (Dél-Korea, India, Brazília) C. Centrum országok. Területük az Atlanti-óceán északi medencéjére korlátozódott a 20. század végéig. A holland dominanciát az angol flotta törte meg több háborúban, átvéve tőlük a tengerek fölötti uralmat. Anglia, majd Nagy-Britannia centrum szerepét erősítette óriásivá nőtt gyarmatbirodalma. A 19. század végén (1773-1781) a függetlenné váló Amerikai Egyesült Államok vált ki ebből a birodalomból és kezdte kiépíteni a maga birodalmát (1823, Monroe-elv: „Amerika az amerikaiaké!”). A polgárháború után (1861-1865) az iparosodási hullám óriási tömegű bevándorlót vonzott. Az 1880-as évektől kezdve fokozatosan megelőzte gazdasági teljesítményével Angliát. A gazdasági módszer a fordizmus (futószalagon gyártott gépek). Az európai kontinensen Németország kezdett Anglia fölé nőni. Az ország egységének megteremtésével létrejött birodalom ipari fejlődése rendkívül gyors volt. A 20. század 4
elején lehagyta Angliát az acélgyártásban, a gépek és berendezések gyártásában, vegyiparban. (1) Az 1. világháború hozzájárult az erőcentrumok átrendeződéséhez. Az EÁ lett a világ első számú hatalma, de ez csak a 2. világháború után érvényesült („Pax Americana” – Amerika által garantált béke). (2) 1945-1975 között Japán rendkívül gyorsan fejlődött, a világgazdaság második hatalma lett. Az alacsony nyersanyagigényű, fejlett technológiát alkalmazó ágazatokban lett Amerika vetélytársa. Tőkeexportja révén a termelő kapacitásokat kihelyezte az alacsonyabb bérű országokba. Gazdasági módszerének jelképe a Toyotagyár működése, az un. rugalmas termelési eljárások kidolgozása. (1. csoportmunka, 2. a minőség folyamatos javítása, 3. automatikus hibajelzés a selejt elkerülésére, 4. raktározás helyett épp időben érkező anyagok szállítása, 5. egyedileg azonosított munkadarabok). (3) Az Európai Közösség (1957), az Európai Unió (1993) létrejötte. (1)(2)(3) = a triád, a 3 világgazdasági központ Új jelenségek: Japán helyét új államok foglalhatják el: India, Kína, illetve Dél-Amerikában megerősödik Brazília. Társadalmi és gazdasági feszültségek a globális világrendszerben Globális jövedelmi egyenlőtlenségek 1. A legfejlettebb országokban a globalizáció korában is gyorsan nőtt az egy főre jutó GDP. A bérek azonban itt is stagnáltak, a jövedelmi különbségek nőnek. A felső vezetők bérei nőnek. 2. A többi országtípusban azonban ennél kisebb mértékben. 3. A periférikus országok egy csoportjában alig nőtt. Ez 2 mrd főt jelent. Egy másik csoportjában csökkent, itt 1,5 mrd fő él. Földünk népességgének 78%-a gazdaságilag elmaradott országokban él, miközben az összjövedelemből 20%-kal részesedtek. De: hogyan mérjük, mi a szegénység? Hol hozzuk meg a határt? Egyének? Országok? Mi a szegénységi küszöb értéke EÁ-ba, Afrikában? A szegénység mértéke: a napi 1,5 dollárnál kevesebből élők aránya Hiba: az országok közötti különbségeket vizsgálják, és nem a régiókon belülit. 4. A technikai fejlődés, a termelés-kihelyezés, a munkamegosztás változása miatt nőtt a munkanélküliség. A hivatalos statisztikák csak az aktívan munkát keresők alapján rögzítik a munkanélküliséget. Helyette a foglalkoztatottak arányát mérik: 75%-ról 65%-ra csökkent az elmúlt évtizedekben. A globalizáció jelenlegi szakaszában fokozódtak az egyenlőtlenségek nemzetközi szinten és a társadalmakon belül is. Bevándorlás és idegenellenesség A világgazdaság a munkaerő mozgását is fölerősítette. Gondot elsősorban a képzetlen, alacsony jövedelmű tömegek vándorlása okoz. A szegény országok lakosai a jobb megélhetés, a magasabb életszínvonal elérésének reményében indulnak a gazdagabb országokba. A célországok igyekeznek korlátozni, illetve igényeiknek megfelelően irányítani a bevándorlást. A hazautalások révén bevételt jelent az otthoniaknak. 5
A kibocsátó ország fiatal munkaerőt veszít
Növekszik az illegális bevándorlás mértéke. A már letelepedett bevándorlók rengeteg gondot okoznak a helyi lakosságnak. Előny: a munkapiacon csökken a munkaerő hiánya javulnak a népesedési mutatók Hátrány: Az alacsonyabb képzettség, a bizonytalanabb nyelvtudás miatt a társadalom peremére sodródnak. Elkülönülten élnek. A többségitől eltérő kultúra, vallás (muszlim) miatt összeütközésbe kerülhetnek a többségi társadalommal. Muszlimok száma, aránya: Ny-Eu: 15-18 millió fő Fro: 5 m fő Holl: 1 m fő Néo, Dánia, Au, Svájc: 4-6% közötti az arányuk 2009: a svájci népszavazáson úgy döntöttek a polgárok, hogy ne épülhessen több minaret az országban. (A minaretek a politikai iszlám, és az iszlám törvénykezés jelképei) 7,5 millió lakos, 400 ezer muszlim (Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Törökország) Fro: az egész testet takaró női muszlim viseletet, a burkát tiltották be a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön. A fejlett országokban a bevándorlók 40 %-a munkanélküliségre érzékeny ágazatokban dolgoznak (építőipar, gépipar, vendéglátás). Az állami politikák a helyi munkaerő foglalkoztatását szorgalmazzák. A nagyvállalatok nemzetközivé válásának következményei Az állam szerepét a neoliberális gazdaságpolitika törekszik visszaszorítani a vállalatok javára. A nemzetközi nagyvállalatok gazdasági ereje, politikai súlya sokszor fölébe nő egyes nemzetállamok erejének. Az eltérő érdek az, hogy az állam a társadalom jólétét akarja elérni, a vállalat a hasznot keresi. A posztfordi vállalat térben széttagoltan működik. Emiatt egy-egy egység csak része a vállalat bonyolult rendszerének. Könnyebbé vált a részegységek áthelyezése (munkahelyek elvesztését, bevétel csökkenését jelenti). A széttagoltság az adóterhek könnyítését eredményezi. A részegységek közti kereskedelem vállalaton belüli, azaz adómentes, vagy kedvezményesen adózó kereskedelemnek számít. A munkadarabok értékét a vállalat határozza meg, ez alapján állapítják meg az adó mértékét. A rugalmas telephelyválasztás versenyt hozott létre a telephelyek között a befektetők vonzása érdekében. Kölcsönös fenyegetőzések: „lefelé gyűrűző verseny”, azaz egymás alá ígérnek a versenyző helyek. Globalizációellenes mozgalmak 1999 Seattle, WTO konferencia idején 2000 Washington 2001 Prága 2001 Genova: WTO, G7 konferencia idején
6
a globalizáció vesztesei tiltakoztak a káros következmények ellen a nemzetek fejlődési lehetőségeiért az országokon belül a jövedelmek elosztása miatt a természetet károsító hatások miatt a legfejlettebbek döntési módszerei ellen, mert a kevésbé fejlettek meghallgatása nélkül döntenek a nemzeti piacok további liberalizálásáról Sokféle mozgalom és ideológia találkozik. kapitalizmusellenes mozgalmak o a társadalmi-gazdasági gyakorlat bírálata o a rendszer elutasítása a méltányos kereskedelem hívei Fő témák: a szegénység, a kereskedelmi liberalizáció a pénzügyek az eladósodottság a háborúk, a nemzetközi konfliktusok a környezetvédelem A szervezeti szintek változása: A múltban a tőke-bérmunka ellentét nemzeti szinten jelent meg, a pártok és a szakszervezetek, a mozgalmak nemzeti szinten szerveződtek. Az 1990-es évektől megjelentek a nemzetközi mozgalmak. A többség nem magát a globalizációt, hanem annak jelenlegi megvalósulását utasítja el. A Szociális Világfórum (WSF) jelmondata: „Lehet más a világ!”. Az egyensúly és a növekedés egymáshoz való viszonyában elmozdulás szükséges.
7
Európa jellemzői 1.) Európa éghajlata. Európa klímájának közös jellegzetessége, hogy jóval enyhébb, mint a hasonló szélességi fokokon tapasztalható klíma Észak-Amerikában, vagy Ázsiában. A klimatikus zónák Európában: – atlanti (a Golf-áramlat által közvetlenül meghatározott jellegű klíma), az enyhe, kiegyenlített hő- és csapadékeloszlás. Európa atlanti klímájú nyugati partvidéke három alrégióra oszlik: hűvös vidékre (Norvégia, a Brit-szigetek északi fele), az enyhe vidékre (a Brit-szigetek déli fele, Németalföld, Észak- és Nyugat-Franciaország, Baszkföld) és meleg vidékre, amely nevezhető volna csapadékos mediterrán zónának is (Portugália, DélnyugatSpanyolország). – mediterrán (a mérsékeltből a szubtropikus felé átmenetet képező klíma), jellemzője a mérsékelten forró, száraz nyár és az őszi–téli–tavaszi bő csapadék, igen enyhe téli hőmérséklettel. Az európai kultúra bölcsője a Mediterráneum volt, és a Földközi-tenger vidéke mindaddig egyik nagy centruma maradt, míg a világkereskedelem súlypontja át nem tevődött az Atlantikumra. – sztyepi (szélsőséges, száraz, a félsivatagi felé átmenetet képező klíma), jellemzője a szárazság, a zord tél, a természetes közlekedési utak kedvezőtlen volta. – erdőövezeti (kontinentális, de csapadékos klíma), magában foglal egy hideg, erősen kontinentális észak-keleti kiterjedésű („tajga”-) övezetet és egy enyhébb, az atlanti klíma által valamelyest érintett („lomboserdő”-) övezetet. Ez utóbbi végignyúlik Európa belsején. Az erdő-övezeti klíma zordabbik fele kelet felé nyúlik el hosszan. – szubpoláris klíma, zord éghajlat, emberi kultúra kifejlődéséhez nem kedvező feltételekkel. – „különböző klímák ütköző övezete”. A franciaországi Bourgogne-tól a Felső-Rajna-vidéken és az Alpokon keresztül Németország középső és déli tartományaiig, valamint a Cseh-Morvaés a Kárpát-medencéig húzódó ütközőzóna: nyugati fele az erdő-övezeti és az atlanti hatásoké, keleti fele pedig az atlanti, mediterrán és sztyep-övezeti klímák hatásaié. Különálló egységet képviesel az Alpok masszívumának önálló (leginkább a „tajga”-övezetihez közel álló, de annál jóval enyhébb) klimatikus hatása. 2.) Európa népsűrűsége. Európa népesedése nagy változatosságot mutat: megalopoliszok, sűrűn lakott körzetek váltakoznak a nagyjából 100–150 lakos/km2 körüli, „megszokott” európai népsűrűséggel, ám vannak kifejezetten ritkán vagy alig benépesült tájak is. A legsűrűbben lakott körzetekben a népsűrűség meghaladja a 300 fő/km2-t, a városok, elővárosok és falvak csaknem összefüggő láncolatokat alkotnak. – Anglia középső és déli része, beleértve a London környéki agglomerációt, – Németalföld, azaz Hollandia és Belgium – mindkét országban a népsűrűség fokozatosan nő a két ország közös határa felé közeledve és Brabant területén kulminál, – az Alsó-Rajna völgye (Ruhr-vidék) megalopolisza, – Franciaország Belgiummal, Luxemburggal és Németországgal határos, mintegy 200 km széle sávja (Artois-tól Lorraine-ig), kivéve az Ardennek déli nyúlványait, – a Szajna völgye és a párizsi medence, – a Pó völgye. A közepesen sűrűn lakott, a fenti tereket körülölelő Nyugat- és Közép-Európában mintegy 70–140 fő/km2 körül van a népsűrűség, beleértve az egymástól nem több mint 150–200 km-re fekvő nagyvárosok és a közöttük lévő teret elég egyenletesen kitöltő közepes és kisvárosok 8
hálózatának népességét is. Itt a lakosság jelentősen megritkul, a nagyvárosi-középvárosi hálózat ritkább, a falvak egymástól távolabb húzódnak meg és gyéren lakottabbak. Ugyanakkor a vidék csaknem teljes egészében kultúrtáj, beleértve az erdőket is. (A sáv északi 1/5-ére ezek a megállapítások nem állnak: e szubpoláris földek alig lakottak.) Jellemző a települések aránytalan megoszlása: több milliós metropoliszok – nagyra duzzadt fővárosok – és mérsékelten városias, 30–50–100 ezres nagyságrendű középvárosok adják a nem falusias települések zömét (egyikük-másikuk az utóbbi évtizedekben hirtelen felduzzadt). A harmadik, kevésbé sűrűn lakott zónában mindez fokozottan érvényes: a nagyváros és – ittott, az iparvidékeken létesült – város-konglomerátumok (Donyec-medence, Urál, Moszkva környéke stb.) szinte átmenet nélkül folytatódnak tisztán agrár jellegű, ritkán lakott vidékeken, az agrártelepülések között pedig félig „vad” – nem vagy alig művelt – területek húzódnak. A felsorolt három körzet földrajzi elhelyezkedése igen erősen egybeesik a modern európai civilizáció keletkezési epicentrumával. Az első körzet az újkor elején már sűrűn lakott volt. A másodiknak említett zóna nem volt az újkor elején sem Európa „méhkasa”, de erősen városiasodott vidékként lehetett számon tartani. A harmadik övezet kifejezetten ritkán lakott, falusias táj volt és alapjában véve ezt a jellegét mindmáig meg is őrizte. 3.) Európa nyelvi tagolódása. Európa lakosságának túlnyomó része indoeurópai nyelvet beszél. Ebben a többé-kevésbé összefüggő nyelvi világban „zárványokként” élnek nem indoeurópai nyelvek (finn-ugor, török, ibériai), illetve a legnagyobb indoeurópai nyelvcsaládoktól különböző, mintegy „reliktum”, azaz hagyatéki-nyelvek (balti, albán, görög, kelta). Az európai nyelvi világot uraló három nyelvcsaládból kettő (a latin és a germán) az indoeurópai nyelv „kentum” (nyugati) ágához tartozik és latin betűket használ (az indoeurópai k-t változtatás nélkül ejtik), a harmadik (a szláv) a keleti „szatem” ághoz, és többségük cirill írásmódot használ (az indoeurópai k-t sz-nek ejtik). Kivételt jelentenek a csehek, a szlovákok, a lengyelek, a szlovének és a horvátok, mert valamennyien latin ábécét használnak, és a katolikus/protestáns zónához tartoznak. 4.) Európa kulturális jellemzői Ennek a kultúrafogalomnak a minőségi oldala fontos. Ez a különböző elemek sajátos struktúráját jeleni, amely az adott társadalomnak megadja az őt minden más társadalométól megkülönböztető karakterét, arculatát. A tudomány, ideológia, művészet – amennyiben feladata magaslatán áll – érzékenyen tükrözi, de alakítja is bizonyos fokig ezt a struktúrát, illetve arculatot: ezért maradt rajta a köznapi szóhasználatban a „kultúra” megnevezés. Európa alapjában véve egy és ugyanazon kultúrkörhöz tartozik, csak a Balkán déli-középső részein vannak erősebb „beszüremlések” egy merőben más – ti. az iszlám – kultúra részéről. a) Kultúránk egységes alapjához tartozik a természetismereti kiindulású racionalizmus, amely kitűnő gondolkodási rendszer a műszaki eredmények elérése és műszaki rendszerek megkonstruálása szempontjából. b) Alapvető kulturális reflexünk az individualizmus. Az európai ember nem olvad fel a közösségben – ahogyan a természet részének sem érzi magát –, hanem korlátozó közegnek tartja azt, a másik egyedet pedig riválisnak. c) Az európai kultúra sajátos elsőbbségi rendszert is jelent, mind a vágyakban, törekvésekben, mind pedig a javak felosztásában, a döntésekben és a végrehajtási ütemezésekben. E 9
sorrendben az egyénnek elsőbbsége van a közösséggel szemben, a materiális javaknak a szellemi javakkal szemben, a gyorsan megvalósítható céloknak a nagyobb kivárási türelmet igénylő célokkal szemben. Az európai, közös kultúra területi szóródásai 1. Nyugatrómai Birodalom, a latin kultúra, a germán típusú feudalizmus, a nyugati kereszténység és a korai kapitalizálódás hatókörében alakult ki: ez a „nyugati keresztény” kultúrkör. Ennek ismét két alfaja tapintható ki: a „katolikus” és a „protestáns” altípus. 2. Keletrómai Birodalom és folytatója Bizánc, a kisázsiai (hellenisztikus) kulturális hagyományokban és a kapitalizálódás kései, következetlen voltában gyökerezik. Ezt „keleti keresztény” kultúrkörnek nevezhetjük. A nyugati keresztény vallások és az ortodox irányzat közötti eltérések olyannyira jellegzetesek, és milyenségük olyannyira jellemző a két kultúrkör jellegkülönbözőségeire, hogy a „nyugati” és a „keleti” keresztény kifejezés jelképesen jól jellemzi a két kultúrkör eltéréseit. Területileg a „katolikus-protestáns” és „ortodox” zónák határait ott húzzuk meg, ahol valóban a vallások elterjedései véget érnek. Ezek szerint a „nyugati keresztény” övezet egy olyan észak–déli választóvonaltól nyugatra található, amely a finn–orosz határon fut végig (a karélok ortodoxok), továbbhalad a balti államok és Lengyelország keleti határán, a Kárpátok keleti és déli vonulatain (Erdély ugyan vegyes lakosságú, az országrész kulturális összképe azonban inkább a „nyugati keresztény” hatást hordozza), majd a Duna és a Száva mentén halad tovább, lekanyarodik Dalmáciához, és kb. Kotornál éri el az Adriát (a Vajdaság helyzete hasonló Erdélyéhez). A „nyugati keresztény” zónán belül a protestáns alváltozat elterjedésének nincs ilyen, többkevesebb pontossággal meghúzódó határa, ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy a protestáns alzónának két sűrűsödési vonatkozása van: az egyik a germán nyelvterület, a másik a korai polgárosodás területei. Mindkettővel kapcsolatban kimutathatók pregnáns kivételek is: Svájcban pl. a protestánsok zöme a francia vidékeken él, ezzel szemben Németország nyugati és déli (gazdaságilag magasan fejlett) vidékei, valamint Ausztria csaknem vegytisztán katolikus, szemben a későn polgárosodó Skandináviával és a Baltikummal, valamint Magyarországgal és Erdéllyel, ahol a protestáns kultúrának igen mély gyökerei vannak, és ahol a protestáns lakosság oroszlánrésze nem germán nyelvet beszél. A „nyugati keresztény” kultúrkör két övezetre osztható: egy „metropolitán” és egy „vidéki” zónára. A „vidéki” zóna nem feltétlenül periferikus jellegű a „metropolitán” zónával szemben: kulturális értékei és potenciáljai nem alacsonyabb rendűek, legfeljebb háttérbe, felszín alá szorultak. A két zóna kulturális értelemben egymással szoros kapcsolatban áll, több-kevesebb intenzitású egymásra hatás, kölcsönös termékenyítés tapasztalható, amelyben érezhető vezető szerepe van a metropolitán hatásoknak, de nem elhanyagolhatók a visszacsatolások sem. Összességében ugyanannak a kultúrának egy gazdagabb és egy szegényebb megjelenési változatáról van szó. Ilyen értelemben a „nyugati keresztény” kultúrkör „vidéki” változata nem egyéb, mint az alacsonyabb gazdasági fejlettségi szint hatása a kultúra gazdagságára. Ez a zóna gazdasági értelemben az európai fejlődési centrum perifériájához tartozik. Kulturális tekintetben ez a vidék nem periféria, hanem szerves része a „nyugati keresztény” zónának, csak egyszerűbb, szegényebb változatban. Az, ami ezt a szegényebb állapotot folyamatosan újratermeli, az a tömegműveltség és -képzettség, valamint életmód alacsonyabb foka: ez egyben állandóan „szívja” ezt a zónát a kulturális periferizálódás felé is. Mindenesetre az a tény, hogy e gazdaságilag félperiferikus zóna kulturális tekintetben nem érzi magát periferikusnak, óriási feszültséget hoz létre e társadalmakban: mindenekelőtt Kelet-KözépEurópában, vagyis a balti államoktól Horvátországig terjedően. Ez a terület (Észtország, 10
Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Erdély, Horvátország, Vajdaság, Szlovénia és Dalmácia) Európa „tektonikus törésvonala”, folyamatos, olykor hevessé váló társadalmi-politikai „vulkanikus tevékenységgel”, ami mindaddig fennmarad, amíg ez az övezet vagy fel nem zárkózik gazdaságilag is az európai – „metropolitán” – maghoz, vagy bele nem süllyed egy reménytelen mélyperiferikus helyzetbe, és eléri a visszafejlődés olyan stádiumát, amelyből már fel sem csillan a kitörés reménye.
Európa gazdasága a 20. században Főbb gazdaságtörténeti szakaszok: 1. A 20. század eleje folytatása a monopolkapitalista szakasznak, viszonylag kiegyensúlyozott gazdasági növekedéssel, de a mélyben növekvő feszültségekkel, amely a világ, és azon belül Európa gazdasági (és politikai) újrafelosztásához vezettek. 2. Az 1918-1945 közötti szakasz tele nagy megrázkódtatásokkal. a. a háború utáni helyreállítás – zavarok a világkereskedelemben, a befektetések nemzetközi rendszerében, a pénzügyi rendszerben. Általános lett az állam beavatkozása a gazdasági életbe. Megnőtt az EÁ és Japán gazdasági súlya. Nagy-Britannia elvesztette a „világ bankára” címet. A nemzeti forradalmak következménye lett a sok ország és a vámhatárok megnőtt hossza. 1924-re állt vissza a gazdaság kibocsátási szintje a háború előttire. b. néhány éves zavartalan fejlődés 1924-1929 között. c. gazdasági világválság (1929-1933) – A New York-i tőzsde összeomlása miatt az amerikai bankok sorra felmondták kihelyezett hiteleiket Európában is. A visszafizetés kényszere miatt összeomlott a fejlett országok pénzügyi rendszere. A válságból való kilábalás országonként eltérő ütemben és eltérő módszerekkel zajlott. A vámvédő politika leszűkítette a világkereskedelmet. Az államok közmunkák szervezésével és állami megrendelésekkel avatkoztak be a gazdasági folyamatokba (Keynes: keresletösztönző gazdaságpolitika). d. hadigazdálkodás – súlyos veszteségek, károk a hadszíntérré vált Európában. Közben az EÁ gazdasági növekedése rendkívül nagy volt. 3. 1945-től a fejlett világ országaiban: a. újjáépítés – a gyors újjáépítés oka a modern eszközök bevitele a beruházásokba, EÁ korlátlan hitelnyújtása, a Marshall-segély rendszere. A fogadó országok alkalmasak voltak az új technológiák használatára (képességek). b. rohamos gazdasági növekedés 1950-1973 között – ez az un. „aranykor”. Az egy főre jutó GDP átlagos évi növekedése Ny-Eu-ban 4% körül volt. A gazdaság szerkezeti változása, a munkaerő átcsoportosulása. A jóléti állam kiépítése. A nemzetközi gazdasági együttműködések (intézmények – EGK: Európai Gazdasági Közösség) kiszámítható gazdasági környezetet eredményeztek. c. a növekedés lassulása 1973 után – újból megjelent a munkanélküliség, de a növekedés nem állt le, csak lassult. 4. 1945-től Kelet-Európában: a. újjáépítés – Lengyelország szenvedte el a legnagyobb károkat. Az újjáépítés mindenütt a piacgazdasági elemek fokozatos visszaszorulása közepette ment végbe. 11
b. kényszerű gazdaságpolitikai korszakváltás kétséges eredményekkel – központosított tervgazdálkodás, változó ütemű növekedéssel (nehézipari beruházások), süllyedéssel (mezőgazdaság, szolgáltatások, fogyasztás). Elzárkózás a világpiactól. c. lappangó, majd egyre nyilvánvalóbb válság – az 1950-es évek második felétől a rugalmasabb központosított irányítás gazdasági fejlődést eredményez. Mérsékeltebb beruházási ütem, növekvő fogyasztási lehetőségek. A politikai és a gazdasági reformok elmaradása miatt elhatalmasodik a válság. d. rendszerváltás A növekedést hosszú távon meghatározó tényezők: Technológiai fejlődés: a gazdasági növekedés legalapvetőbb tényezője, a termelékenység biztosítója. Fő terepei: közlekedés, kommunikáció. Új: a technológiai haladás intézményesült. Tapasztalati út helyett tudományos módszerességgel folytatták a fejlesztést intézetekben. K+F. GB, USA, D. Tőkefelhalmozás: Az új találmányok és eljárások egyre nagyobb hatékonyságú termelés lehetőségét kínálták, de emellett egyre költségesebb gépeket és berendezéseket állítottak elő. Az állótőke-állomány nőtt. A munkaerő képzettsége: szükségessé vált a magasabb képzettség. 1961: Theodor Schultz vezette be a „humán tőke” fogalmát, amely a lakosság képzettségét jelöli. A tudás termelési tényezővé vált. Nőtt az iskolai oktatás időbeli hossza, tartalmilag egyre többféle képzés jött létre. A műszaki tudás mellé fölzárkózott a szervezeti tudás (a tevékenységek megszervezése), az értékek, normák terjesztése. A gazdaságok közötti kapcsolatok: segíti a találmányok, eljárások terjedését, ezzel a hatékonyság növelését, ellensúlyozza a természeti erőforrások hiányát. Az áruk, a tőke, a tudás, a gondolatok áramlása. A termelés nagysága: egy termék nagy mennyiségben fajlagosan olcsóbban állítható elő. A kisebb nemzetgazdaságok is képesek kihasználni a nagyobb mennyiségű termelésből származó előnyöket a kereskedelem révén. Mérési lehetőség: az átlagos üzemméret, ami hasonló volt USA-ban és NL-ban. Szerkezeti változások: az ágazatok közötti eltolódás oka a termelékenység változása. Ez mozgatja a munkaerőt is. Természeti erőforrások: rendkívül egyenlőtlen megoszlás. A technológiai haladás csökkentette jelentőségét. Társadalmi intézmények: tulajdonjogok rendszere, társadalomszerkezet, a társadalom összetétele, a lakosság vallási és ideológiai beállítottsága (munkaerkölcs, adómorál), az állami szervezetek fejlettsége, az oktatási rendszer jellemzői, a családszerkezet, a gazdasági érdekszervezetek. Folyamatosságot, stabilitást biztosítanak. Az iskolai tudás mellett szükség van a magatartási szabályokra, amelyek az együttműködés alapjai.
12
Regionális folyamatok Magyarországon A szocialista örökség 1950-es évek erőltetett iparosítás: energiagazdaság, hagyományos nehézipar, Északi- és Dunántúli középhegység tengelye migráció: Alföldről Bp-re Dunántúlról az ipari tengelyre központi tervezés, de nincs elkülönült területfejlesztési politika 1960-as évek iparosítás: feldolgozóipar terítése (dekoncentráció), körülöttük helyi ingázó körzetek 1959 MSZMP kongresszus: területfejlesztési cél megfogalmazása: vidéki ipartelepítés a megyeszékhelyekre, ill. az 5 legnagyobb vidéki városba (Boudeville "növekedési pólus" - elméletének hatása) 1970-es évek alapiparosítás befejeződése, szolgáltató szektor növekedése 1968-as reformcsomag célja az életkörülmények területi közelítése egymáshoz (ipartelepítés önmagában nem elég) gazdasági szerkezetváltás posztindusztriális fejlődés kezdeményezése, de nem kezdődött meg, emiatt beindult az eladósodási folyamat regionális fejlesztés: infrastrukturális beruházásokat kívánt volna, de nincsenek források 1971 OTK kiegyenlítő funkciókat szánt a településeknek, de a különbségek erősödtek 1980-as évek ellenmondásos folyamatok: a regionális politika a legelmaradottabb területek felé fordult ("a halmozottan hátrányos térségek felzárkóztatása") új regionális folyamatok formálódtak: megindult Bp. újabb kiemelkedése mezőgazdasági jövedelmek csökkenése, az Alföld hátránya fokozódik (iparosítása nem hozott eredményt) 1982-ben új magánvállalkozási formák jelentek meg (gmk, polgárjogi társaság, kisszövetkezetek) magángazdaságok erős földrajzi koncentrációja következett be (Budapesten 50 %, vidéki nagyvárosokban 25 %) 1986-ban a helyi tanácsok önállóságának erősítése: a helyi fejlesztési adottságok erősebb érvényesülése Összefoglalva: a szocialista időszak regionális fejlődését a nagy térségek közötti különbségek mérséklődése és a városhálózat kiépülése jellemezte. a településhálózat inkább csak formailag modernizálódott (falu-város életkörülményeinek különbsége, helyi önszervezésre képes társadalom hiánya) befelé forduló gazdaság, nagyvállalati vertikális integráció (fordizmus), mert a belső piaci hálózatok gyengék, nincs települési-, térbeli koordináció
13
a terület- és településfejlesztési politika kiegyenlítő hatása valamennyire érvényesült (nem derült ki, hogy mely régió vagy település mennyire alkalmas a modern gazdaság működtetésére) Új regionális folyamatok Magyarországon A rendszerváltozás következményei: a gazdaság nagyfokú leépülése új folyamatokat indított el: o állami tulajdonú gazdasági szervezetek, mgtsz-ek átalakulása területileg eltérő módon (vidéki részlegek bezárása) (1986-92: 50 %) o az újabb iparszerkezet lassan épül ki (válságrégiók kialakulása "a fejlett ipari vidékekből”) o falusi régiók o területi egyenlőtlenségek az életkörülmények tekintetében fokozódtak o egy dinamikus régió típus határolható el: Budapest-Bécs tengely (Nyugat - Magyarország) néhány nagyváros (a korábbi gazdasági körzetrendszer eltűnése) a magángazdaság elterjedése jóval kevesebb települést tart előnyösnek, mint az állami (Bp., KomáromEsztergom, Győr-Moson-Sopron megye) okai: kereskedelem + szolgáltatásban jelenik meg külföldi tőkeberuházások is a fővárosban összpontosulnak (50 %) Az európai térfolyamatok megjelenése 1970-es években a világgazdaságban új, hosszú távú technológiai ciklus kezdődött meg új gazdasági terek: - a termelés földrajzi dekoncentrációja - szellemi tevékenységek - döntéshozatal földrajzi koncentrációja jellemző megerősödött a nagyvárosok szerepe megváltozott a város-vidék viszonya megváltozott a gazdasági körzet hagyományos építkezése Ny-i határ nyitottsága: közvetlen kapcsolódás a nyugat-európai térfolyamatokhoz Az új gazdasági tér formálódása Magyarországon A posztfordizmus gazdasági tere A magyar gazdaság felzárkózási feladata kettős: a piacgazdaság tulajdoni, szervezeti, működési viszonyainak átvétele a Ny-on 20 éve kibontakozott gazdasági ciklus követése A fordizmus jellemzői: - szabványosított ipari termelés - állam erőteljes beavatkozása - tőkebefektetések nagy része a nagy ipari ágazatokba - nagy vállalatok uralma - bővülő anyag- és energiafogyasztás - társadalmi szerkezet: nagyüzemi munkásság - kistulajdonosi, nagytőkés, alkalmazotti csoportok elkülönülése, foglalkozási átrétegződés a mg-ból az iparba 14
- vállalati vertikális integrációk - nemzeti keretek - területi szervezetek a gazdaságban: földrajzi koncentrációs hajlam, agglomerációs előnyök, nyersanyagforrás, nagy tömegű munkaerő, nagy fogyasztópiac, szállítási útvonalak kombinációjából felépülő gazdasági körzetek, városnövekedés államszocialista tér: a fordizmus / fordista térszerveződés szélsőséges esete A posztfordista gazdaság jellemzői: Ny-on a '70-es évektől - a gazdaság szerkezeti átalakulása (tercier, kvaterner) - a gazdasági tevékenység átalakulása (funkcionális fejlesztés: gyártás - forgalom elosztás/fogyasztás és a szabályozás) - telephelyválasztás szempontjai megváltoztak: munkaerő minősége települési környezet információs hálózathoz való kapcsolódás - vállalati szervezet átalakulása: transznacionális társaságok horizontális kiterjedése együtt jár egy vertikális dezintegrációval (a szokásos telephelyes nagyvállalat helyébe a sok alvállalkozót foglalkoztató nagyvállalat lép). A vállalati központ a gazdasági kapcsolatok térhálóját alakítja ki maga körül. A kis- és középvállalkozások megerősödésének ez a beszállítói rendszer a fő forrása. - technológia változásai a regionális folyamatra a dekoncentrált telepítést teszi lehetővé dezurbanizációs jelenségeket indított - társadalmi szerkezet: felsőfokú szakember-szükséglet iskolázott, de szakképzetlen munkaerő a hagyományosan képzett szakmunkások iránti kereslet csökkent osztálytagozódás elmosódik: kiszélesedik a középosztály, másfelől erős tőkekoncentráció megy végbe jelentős munkanélküliség, még a növekedési szakaszban is növekednek a társadalmi egyenlőtlenségek változások: a korábbi gazdasági körzetek átalakultak földrajzi dekoncentráció + (munkaerő + információ) + nagyvárosok megerősödése (transz. vállalati központ, pénzintézeti központ) vesztesek a régi ipari körzetek a térkapcsolatok átlépik az országhatárokat (globalizáció) ugyanakkor a csoportidentitások megerősödése nemzeti terek leértékelődése Az átmenet térszerkezete területi differenciálódás, a regionális különbségek növekedése, jelzőszámokkal mérhető (területi bontás szükséges) a szerkezeti átalakulás úgy megy végbe, hogy közben piacvesztés, recesszió következik be a gazdasági megújulás elemei területileg erősen koncentráltan jelennek meg Ny – K-i országrész megosztottsága újjáéled a regionális fejlődés nagy változatosságot mutathat (alaptényezői: emberi tőke, innovációs készség vagy vállalkozási hajlam)
15
A regionális fejlődés elemei I. A népesség térszerkezetének változása Cigányok a Kárpát-medencében Földünk cigány népességének harmada a Kárpát-medence lakója, ahol a legutóbbi népszámlálások adatai szerint 579 ezren (2%) vallották magukat cigány nemzetiségűnek, 291 ezren (1%) cigány anyanyelvűnek. Roma nemzetiségűnek legtöbben Erdély (246 ezer), Magyarország (190 ezer) és Szlovákia területén (90 ezer) minősítették magukat. Annak eredményeként, hogy a cigányok túlnyomórészt a helyi többségi nemzethez (pl. románokhoz, magyarokhoz, szlovákokhoz) tartozónak vallják magukat, ez a népességszám messze elmarad azok számától, akiket a nem-cigány környezet (bizonyos antropológiai jegyek, bőrszín, életforma, társadalmi magatartás alapján) cigánynak tekint. Az 1893. évi cigányösszeírás adataiból kiindulva és néhány közelmúltbéli szakértői számításra, felmérésre alapozva joggal feltételezhetjük, hogy 2001 körül a cigánynak minősíthetőek száma a Kárpát-medencében 2,6 millió fő, akik közül 1,4-1,5 millió erdélyi, 600 ezer magyarországi, 380 ezer szlovákiai lakos. A fenti becslés alapján a cigányság a Kárpát-medence népességének közel 9%-át, a (magyarok, románok, szlovákok, horvátok után) ötödik legnépesebb etnikumát képezi, akiknek lélekszáma Erdélyben valószínűleg már a magyarokét meghaladja. A cigányok etnikai öntudatának, az arra hatást gyakorló interetnikus kapcsolatok és az állam etno-politikájának térbeli eltéréseiről tanúskodik az a tény, hogy a legutóbbi cenzus időpontjában Magyarországon 32%-uk, Kárpátalján 29%-uk, Szlovákiában 24%-uk, Erdélyben 17%-uk vallotta magát roma nemzetiségűnek. Saját nyelvük (nyelveik) csupán 50,3%-uk (Magyarországon 25,5%-uk) esetében számít anyanyelvnek. Általában a roma nemzetiségi hovatartozást többen vállalják, mint a cigány anyanyelvet. Ez alól csupán a szlovákiai és szlovéniai (muravidéki) cigányok a kivételek, ahol a többségi társadalom szerényebb mértékű etnikai toleranciája miatt kevésbé merik saját nemzetiségüket hivatalosan is felvállalni. A 2001-es magyar népszámlálásnál a romának minősíthetők közül 12,2% beszélte a cigány nyelvet és 21,5% kötődött a cigány kulturális értékekhez, hagyományokhoz. A cigányok térbeli koncentrációja leginkább a Kárpát-medence ÉK-i, K-i, nem magashegységi, alföldperemi, dombvidéki területein figyelhető meg. Kelet-Szlovákiában: Gömör, Szepes, Sáros, Dél-Zemplén, Kassa-vidéke; ÉK-Magyarországon: Nógrád, BorsodAbaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Közép-Tisza-vidék; Erdélyben: Szatmár, Bihar, Arad, Temes megyék többnyire alföldi határvidéke és az Erdélyi-medence. A régió egyéb területein a magyar Dunántúl déli részén (Baranya, Somogy megyékben), a Bánság szerbiai részén, Belgrádban, Budapesten és Pozsonyban számottevő a cigányok lélekszáma. Annak ellenére, hogy kelet-nyugati irányban, illetve a falvak és városok között jelentős mértékű roma migráció zajlott le az elmúlt fél évszázadban, a cigányok legfőbb településterületei ma is azok, mint az 1893-as cigány összeírás idején. A cigányok általában a kevésbé urbanizált, hagyományos rurális területeken, az etnikai-vallási tekintetben leginkább vegyes összetételű népesség lakta régiókban élnek, ott, ahol korábban a legkönnyebben találták meg helyüket a lokális társadalmi munkamegosztásban. Ezeken a területeken található az a 43 falu is, ahol a népesség többsége roma nemzetiségűnek vallja magát (24 az Erdélyimedencében, 9 Borsodban, Abaúj-Tornában, Baranyában, 7 Kelet-Szlovákiában, 3 a romániai Szatmárban). A Kárpát-medencében a cigány nemzetiségűek száma 1991-2001 között a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon, a Budapest-régióban (50-70%-kal), az erdélyi Partiumban (34-39%-kal), a dél-szlovákiai magyarlakta járásokban (51%-kal), Bácskában (57%-kal) és a Muraközben (51%-kal) nőtt, mely elsősorban magas természetes szaporodásuknak, gazdasági okokkal összefüggő odavándorlásuknak és nem utolsó sorban az etnikai disszimilációnak 16
köszönhető. Ez utóbbi folyamat alatt azt kell érteni, hogy a cigányság fokozódó öntudatosodása miatt a korábban magát magyarnak valló, egyébként magyar anyanyelvű cigányok egyre nagyobb tömege legutóbb már cigány nemzetiségűnek vallotta magát (főként Dél-Szlovákia, Észak-Magyarország, a romániai Szatmár, Bihar, Szilágy, Arad megyék magyarlakta területein) (Kocsis – Bottlik – Tátrai 2006). A szociálpolitika és a szülések számának kapcsolata A munkapiaci folyamatok elemzéséből tudjuk, hogy a szakképzetlen rétegnek van a legkisebb esélye bármilyen munkát találni. A fejlett országok példája viszont arra int, hogy a magasabb jövedelműek egyre csökkenő szolidaritással viseltetnek a hátrányos helyzetű csoportok iránt, ami abban jut kifejezésre, hogy igyekeznek jövedelemeltitkolással kitérni az adófizetés kötelezettsége alól, mert nem akarnak hozzájárulni a szociális terhek viseléséhez. Nehezíti a hátrányos helyzetű, alig iskolázott a társadalmi rétegnek a megsegítését az az általános, minden ország szegényeire jellemző jelenség, hogy az említett iskolázatlan réteg pauperizálódik (elnyomorodik) és ezzel együtt a születések gyakorisága miatt sokgyerekessé válik, tehát bővítetten termeli újjá a hátrányos helyzetet. Az 1969-1977 közötti évek szegényeire vonatkozóan csak kevés kutatás készült, a téma akkori politikai érzékenysége miatt, viszont a pauperizáció és a sok gyerek összefüggését valószínűleg nem nagy hiba összekapcsolni épp a jelenség általánossága miatt. A vizsgáltunkba bevont kilenc évjárat esetében röviden csak annyit említsünk meg, hogy az 1970/1975/1980-as évek születési adatai alapján az 5., ill. az ennél többedik gyermekek születése évente és országosan 5784 főt jelentett, tehát az összes születések 2.41%-át. A középfokot nem végzettek 50.000-es számához ez nem mérhető, egyrészt ténylegesen, mert nincs semmi okunk feltételezni, hogy aki ötödikként vagy többedik gyermekként született egy családba, az egyáltalán el sem jutott a középfokra, másrészt pedig az arány is elenyésző. Vagyis az alacsony iskolázottságúak tömegét sokkal szélesebb társadalmi rétegek adják, mint pusztán a sokgyerekes szegények, és így azt kell mondanunk, hogy az alacsonyan iskolázottak összetétele, rétegzettsége, helyzete és kilátásai igen eltérőek. A sokgyerekesek születését illetően álljon itt egy grafikon, amelynek a tanúsága szerint 1970 és 1980 között tetemes mértékben, átlagosan 2,21%-kal csökkent a sokadik születések száma, miközben 1975-ben és körülötte levő években jelentősen nőtt a születések száma. Ennek oka az, hogy a nagy létszámú családok száma a 60-as évektől rohamosan csökkent az életmód megváltozásával, és ezt csak erősítette a munkahelyhez kötött családi támogatások rendszere. 1. táblázat: A sokadik (5-x) élveszületés arányának változása 1970 és 1980 között VAS
1,00
BUDAPEST ZALA
VESZPRÉM
SOMOGY
TOLNA
PEST NÓGRÁD
JÁSZ-NAGYKUNSZOLNOK
HEVES
GYôR-MOSONSOPRON
BÉKÉS
KOMÁROM
17
SZABOLCS
-6,00
HAJDU
-5,00
BORSOD
-4,00
BARANYA
-3,00
BÁCS-KISKUN
-2,00
CSONGRÁD
-1,00
FEJÉR
0,00
A szegénység, a hátrányos helyzet újratermelődésének körforgásából csak külső segítséggel, átgondolt, és hosszantartó programok segítségével lehet (keveseknek) kitörni. Előre láthatóak az ebből eredő társadalmi feszültségek, amelyeknek a megoldásában az oktatásnak és a szociálpolitikának együttesen ki kell vennie a részét. Az oktatást illetően a különböző, az iskola tanulóihoz alkalmazkodó oktatási programok kifejlesztése ezt a segítséget adná meg. Sokkal nehezebb a szociálpolitika dolga, mert az a szegények pártjára állva – ez a szerepe – a támogatások bővítését igyekszik növelni. A megoldás irányát az jelentené, ha a szociálpolitika, az oktatás és a közművelődés sok szálon összekapcsolódna és összefogna ennek a leszakadó, elkülönülő, társadalmon kívüli osztállyá váló rétegnek a megsegítésében. A mi szociálpolitikai elméletünk még tiltakozik, de gyakorlatunk – pénzügyi okokra hivatkozva – már lépéseket tett az un. reziduális szociális ellátások általánossá tételére. Azokban az országokban, ahol ezt az elvet követik, ott az iskolába járáshoz, iskolai végzettséghez kötik a szociális juttatások bizonyos körét, vagy azok mértékét, hogy a segélyezés ne „ingyen pénz” legyen. Említsük meg, hogy a szociális törvény 1993-as parlamenti vitájában ennek az elvnek az érvényesítése nem sikerült a gyermekgondozási díj megítélése vonatkozásában, de parlamenti említése arra utal, hogy a jövőben mint lehetséges variánssal számolnunk kell. Erre azért is szükség lenne, mert a születések vonatkozásában új jelenségeknek lehetünk a tanúi. Egyrészt a születések drasztikus csökkenését tapasztalhatjuk. A KSH-felmérések szerint ez elsősorban az alsó középosztály védekezése a csökkenő életszínvonallal szemben. Másrészt bizonyos - elsősorban szegény - társadalmi csoportoknál a családi pótlék alanyi jogon való juttatása (és a fogamzásgátló szerek magas ára, az abortusz eljárási díjhoz kötése, ill. az abortusz ügyintézésének, a kedvezményes díjszabás megszerzésének bonyolultabbá válása) óta megnövekedett a sokadik gyermekek születése. Ezekben a családokban kitüntetett szerepe lett a rendszeres, havonta megérkező támogatás-típusú jövedelmeknek, közülük elsősorban a gyesnek és a családi pótléknak. Egy sajátos matriarchátus alakult ki az évek során, amelynek az a jellemzője, hogy a férfiak alkalmi, esetleges keresete csak kiegészítője lett az „állandó jövedelemmel” rendelkező és ezért fölértékelődött szerepű anyáknak. Ismételten csak az mondható, hogy előre láthatóak az ebből eredő társadalmi feszültségek, amelyeknek a megoldásában az oktatásnak, a közművelődésnek és a szociálpolitikának együttesen ki kell vennie a részét. 2. táblázat: A sokadik (5-x.) élveszületés arányának változása 1985 és 1995 között 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 -0,5
18
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a gazdaság modernizálódása nem fog belátható időn belül olyan mennyiségű munkahelyet teremteni, ahol ez az évente átlagosan 53.000 fiatal tömegesen el tudna helyezkedni. Ha csak a legtöbbet emlegetett tömegmunkát, az útépítést említjük, mint a magas munkanélküliség ellenszerét, akkor világossá válik, hogy az ott alkalmazott technológia olyan szintű, a gépek, anyagok olyan drágák, hogy ezeket az iskolázatlan, munkához, fegyelemhez nem szokott fiatalokat még az útépítés közelébe sem engedik. Vagyis pesszimistán arra kell számítani, hogy a hivatalos kozmetikázások ellenére inkább 10% körül marad a tényleges munkanélküliség hosszú éveken át. Ezt a létszámot a szociális jellegű programok jelentős kiterjesztése sem fogja tudni felszívni, csak enyhíteni, illetve színesíteni tudja a munkahelyek rendkívül szűk választékát. A szakmunkásképzés zsákutcája, a kismesterségek és termékeik iránti igények szűkössége csak tovább növeli az utcára kerülők számát. Miért kell akkor ennek ellenére a teljesen fölösleges és drága iskoláztatást, szakmatanulást szorgalmazni, ha úgyis munka nélkül maradnak az abban résztvevők? Nem mindegy, hogy egy állam, egy társadalom milyen civilizatórikus szinten tudja tartani (eltartani?) a tengernyi idővel rendelkező, a fölöslegesség érzetével sebzett, mindennapi kenyérgondokkal küszködő tagjait. Valószínű, hogy a finnek 17%-os munkanélkülisége az orosz gazdaság fizetésképtelensége miatt nemcsak a magasabb életszínvonal miatt viselhető el számukra könnyebben, hanem azért is, mert a szenvedő alanyok, a munkanélküliek viselkedéskultúrája, magatartása, – egy régi népművelési szót idézve: „szabadidőfölhasználása” – biztosan differenciáltabb elfoglaltságok keresésére és megtalálására serkenti a munkanélkülieket, mint a mi alig nyolc osztályt végzett fiataljainkat (és idősebbjeinket) (Mezei 1999). A középiskolai végzettség területi különbségei A középiskolai oktatás a szakközépiskolai és a gimnáziumi képzést jelenti. Ez a két iskolatípus biztosít olyan elméleti tudást, aminek a birtokában már jelentkezhet a végzett tanuló felsőfokú intézménybe. A követéses (longitudinális) vizsgálat során összekapcsoljuk a területi különbségek elemzését az időben is zajló folyamattal. A KSH által kiadott megyei statisztikai táblázatok segítségével bemutatható, hogy egy-egy megszületett korosztály a „szokásos” iskolai lépcsőfokok igénybevételével milyen pályát fut be. Itt 11 korosztály iskolai, képzési útjából a felsőfokra lépés szempontjából fontos, érettségit adó középiskolai képzés szerepel. Ez a 11 korosztály 1969-1979 között született, és 1987-1997 között érettségizett. Mivel itt időbeliségről, 11 korosztály iskolai életútjáról van szó, a létszámok növekedéséről vagy csökkenéséről kell értekezni. A létszámok emelkedése egy-egy megye, egy-egy képzési ágazat sikerét jelenti, a nagy számú jelentkezőt, továbbtanulót, a sikeresen érettségizőt, felvételizőt. A csökkenés, az alacsony arányok elsősorban a lemorzsolódást jelentik, a kieső tanulókat, de azt is, hogy sokan a továbbtanuló diákok (és szüleik) közül megyéjüket elhagyva más megyék képző intézményeit választották. A 11 korosztály érettségizett tanulóinak megyénkénti átlaga és a változás dinamizmusa
Az érettségizettek aránya
magasabb
Az érettségizettek aránynövekedése (dinamizmusa) az országos átlagnál nagyobb kisebb Zala, Győr, Heves, Vas, Budapest, Csongrád Hajdú, Szolnok
19
8
az országos átlagnál
Baranya, Tolna, Somogy (1.), Békés, Borsod, Komárom, Fejér, alacsonyabb Bács (2.), Nógrád, Veszprém (3.), Pest Szabolcs 10 10
12
A táblázat segítségével magunk elé tudjuk képzelni a nyugati határ menti karéjt, a határszéli három megyét, amelyeknek a gazdasági élre törését láthatóan nem csak a nyugati fekvés, Ausztria közelsége okozta, hanem a több évszázados képzési, kulturális hagyomány is. A múltat nem lehet végképp eltörölni, kivált kulturális vonatkozásban. A másik tömböt a Heves és Hajdú megyéken át Csongrádig sorakozó alföldi megyék adják, mindegyikük kiemelkedő jelentőségű iskolavárosokkal. Ez a két karéj fogja közre Budapestet. A nyugati megyék kulturális hagyománya, az alföldi felsőfokú intézmények működésével kialakult sáv és a központ szerepét betöltő Budapest adják képzettség szempontjából a három kiemelkedő jelentőségű övezetét az országnak. A felsőfokra lépés területi különbségei Jelen gondjainkat tekintve a szocialista múlt (egyik) nagy hibája volt, hogy nem tudott még tömegesebb oktatást szervezni sem középfokon, és különösen nem felsőfokon. Ezen változtattak a rendszerváltozás kormányai, mert 1990 után jelentősen nőtt a felsőfokra felvett hallgatók száma. Ezt a váltást azonban nem csak az eddig alacsony felvételi keretszámok indokolták, hanem a gazdasági változásokkal párhuzamosan gyorsan növekedésnek indult munkanélküliség is. A fiatalok iskolában tartása az egyik legkifizetődőbb módja az ifjúsági munkanélküliség csökkentésének, vagy legalább alacsonyabb szinten tartásának, de - más oldalról – kiindulópontja lehet jövőbeni (politikai) feszültségeknek is, hiszen a sok magasan képzett fiatal munkába állítása nehezen valósítható meg, viszont érdekérvényesítő képességük erős. Az európai tapasztalatok (1968, Párizs) mögöttünk vannak, de ezt a hegyet nekünk magunknak kell megmászni. Egyelőre a gyorsan megnőtt felsőfokon tanulók számának örülünk, a gondok úgyis később jelentkeznek. A 11 korosztály felsőfokra lépő tanulóinak megyénkénti átlaga és a változás dinamizmusa
A felsőfokra lépők aránya az országos átlagánál
A felsőfokra lépők aránynövekedése (dinamizmusa) az országos átlagnál nagyobb kisebb Budapest (1.), Csongrád, Zala, Győr (-3.), Vas, Borsod magasabb Heves, Hajdú Szolnok (-2.), Bács, Baranya, Tolna (3.), Nógrád (2.), Békés, Somogy, Komárom (-1.), alacsonyabb Veszprém, Fejér Szabolcs, Pest 8 12
8 12
Területileg ugyanazt az eredményt kaptuk, mint az érettségizettek esetében. Egy nyugat-dunántúli karéjt és egy alföldi sávot – itt annyi a különbség, hogy Szolnok helyett Borsod megye került jobb pozícióba, ami nem is csoda, mert jelentősebb iskolahálózattal bír – és középen maga a főváros. Ez önmagában nem véletlen, hiszen ha ezekben a megyékben mindig is magas volt a középiskolai végzettségűek aránya, akkor abban nincs semmi újdonság, hogy ugyanezek a megyék fogják adni a felsőfokra lépők többségét is. Van azonban a kétféle szempontnak - az érettségizettek és a felvettek számsorainak egy fontosabb üzenete is. A felvettek köre, az a társadalmi csoport, amiből a felvettek kikerülnek, megyénként nagyon hasonló arányú. Az a feltűnő, hogy sok megyében hiába bővült jelentősen az érettségizettek száma, mégis, mintegy ettől függetlenül, egymáshoz 20
nagyon hasonló arányban kerültek ki közülük a felsőfokra lépők. Ez arra a magyarázatra indít, hogy ezek szerint egy-egy megye lakosságának egy bizonyos rétege az, szülőket és diákokat értve ez alatt, amely a felsőfokra lépésben érintett, a mögöttük toluló egyre nagyobb létszámú érettségizett csak a merítés bővülő bázisát jelenti. II. Települési folyamatok A városállomány 1990 után A szocialista gazdaság válsága miatt visszaesett a termelés, az ipari munkahelyek száma jelentősen csökkent. Az ipari keresők száma fél millió fővel csökkent. A termelés visszaesése a bányászat, kohászat, fémfeldolgozás mellett a ruházati ipart, az élelmiszeripart is sújtotta. Válságövezetek jöttek létre BAZ (Ózd-Miskolc sávban), Nógrád, KomáromEsztergom megyében. A munkanélküliek száma megnőtt a városokban. Néhány város ipari szerepkörének változása, 1982-1997 Városok Az ipari keresők száma, 1982 Ózd 17 782 Miskolc 50 552 Komló 10 394 Tatabánya 18 959 Forrás: Beluszky 2000.
Az ipari keresők száma, 1997 3 698 16 502 3 094 5 360
A városok népessége csökkent, amely csökkenés gyorsabb volt a népesség országos csökkenésénél, eközben a városok környékén nőtt a népesség. A gyors változások miatt eltérő vélemények alakultak ki az ország térszerkezetét illetően: A Duna jelenti a határt, a kedvező helyzetű, alacsony munkanélküliségű Dunántúl és a válság által sújtott Alföld és Észak-Magyarország között. Háromosztatú modell: Nyugat és Kelet elkülönülése mellett hangsúlyozzák BP és a vidék éles elkülönülését. Tagolt térszerkezet jött létre (Balassagyarmat-Békéscsaba az osztó vonal) Az új térszerkezet főbb elemei: A kedvező, vagy a kedvezőtlen jelenségek (fejlődés-válság) nem a településhierarchia mentén jelentkezik, hanem térségi szinten (fejlett régiók-válságrégiók). A jövedelemszerzés lehetőségei határozzák meg egy-egy térség helyzetét. A gyorsütemű változások miatt sokféle térszerkezeti elem él egymás mellett. Hagyományosan hátrányos helyzetű térségek, új válságtérségek, átértékelődő térségek (osztrák határ mente). A fejlettség új elemei néhány térségben jelennek meg. BP és agglomerációja, régióközpontok, BP-Győr tengely. A nemzetközi környezet átalakulása miatt az ország nyugati térségei fölértékelődtek, a keletiek leértékelődtek. A változásokhoz hozzájáruló tényezők: A települések között szabad verseny alakult ki az önkormányzati törvény adta önállóság miatt. Az önkormányzati törvény nem tesz különbséget a települések között, emiatt a városi funkciók és a közigazgatási szerep között sincs szoros összefüggés. 21
A megyék központi, hatalmi, pénzelosztó szerepe az elmúlt 20 évben eltűnt, nem befolyásolta a települések fejlődését. A gazdaság fejlődése a piaci viszonyokhoz igazodik, emiatt az ország térszerkezete átalakul.
A városok településhálózatban betöltött szerepe megváltozott. Jelentősen nőtt a budapesti agglomeráció városainak szerepe, jelentősége (Szentendre, Érd, Budaörs, Százhalombatta). Előretörésüket a gazdasági szerep megnövekedése adta. Üdülő- és fürdőhelyek jelentőségének megnövekedése. Balatonboglár, Fonyód, Siófok, Balatonfüred, stb. Az évszakhoz kötöttség gátolja további fejlődésüket. A regionális helyzet (az osztrák határ közelsége) javította fel Győr és Sopron súlyát. Tisztán piaci alapon szerveződött intézmények (bankok, idegenforgalom, kereskedelem) váltották ki a fejlődést. A megyék szerepe csökkent, de a megyeszékhelyeké nőtt. III. A gazdasági térszerkezet változásai A mélyben zajló gazdasági folyamatok: A gazdaság ágazati szerkezete az 1980-as évek közepétől lassan változni kezdett, majd 1990-től felgyorsult. A tulajdonosok kicserélődtek. A döntően állami (kis részben szövetkezeti) tulajdont felváltotta a döntően magántulajdon. A nagyüzemi szervezetrendszer lebomlott. A korábbi központosított modellben nem lehetett területi érdekkifejezés. A kialakuló piacgazdaság viszont saját maga döntött a területi gazdasági növekedés helyszíneiről. A látható gazdasági folyamatok: A gazdasági szervezetek sokasága csődbe ment. A gazdasági szervezetek jövedelmezősége a mélypontra zuhant. A munkanélküliség tetőzött. A növekedés esélyének megjelenése, a gazdaság teljesítőképességének lassú növekedése. A gazdaság térszerkezetét meghatározó tényezők változása 1. A gazdasági szervezetrendszer átalakulása. a. Új vállalkozások megjelenése, elterjedése. A jogi személyiséggel rendelkező (rt-k, kft-k, szövetkezetek) és a jogi személyiséggel nem rendelkező (egyéni és társas) vállalkozások száma nőtt. b. A munkaerő alkalmazásával járó költségek rendkívül megnőttek, miközben általános volt a tőkehiány. Az alkalmazottakat vállalkozóként foglalkoztatták tovább, megszabadulva a járulékok fizetésétől. c. A forgóalapi tőke hiánya miatt a kereskedelmi hitelek forgási sebességét kellett felgyorsítani. Ennek eszköze a vállalkozások (a gazdasági tevékenységek) aprózódása, a kis szervezetek alakulása volt. A kis összegű hitelekhez könnyebben lehetett hozzájutni. (Baj, ha egy szereplőnél a folyamat megakadt, azonnal tartozási lánc söpört végig a gazdaságon.)
22
d. A tartós és minőségi gazdasági egységek a külföldi tőke részesedésével létrejött vegyesvállalatok voltak. Ezek a leányvállalatok szigetszerűen voltak jelen a magyar gazdaságban, integrálódásuk lassú folyamat. e. A gazdasági szervezetrendszer térbeli alakulását a társas vállalkozások, azon belül is a nagyobb tőkéjű, jogi személyiséggel rendelkező határozzák meg. A nagyobb gazdasági teljesítmény BP-re és a nyugati megyékre összpontosul. BP kiemelkedése olyan jelentős, hogy mellette eltompulnak a vidéki területi különbségek. f. A vegyes vállalatok területi rendje sokkal nagyobb különbségeket mutat. BP kiemelkedése mellett a Ny-Dunántúl mutat jelentős számban vegyes vállalatokat. Fejér megyében (Közép-Dunántúl) kevesebb, de nagyobb tőkeerejű külföldi cégek telepedtek meg. g. A területi eltérések okai: i. az eltérő környezeti minőség ii. a helyi erőforrások színvonala (képzettség, munkaerkölcs, gazdálkodási hagyományok, kultúra) iii. földrajzi fekvés (közlekedés, közelség a piacokhoz) A külföldi működő tőke beruházás a gazdasági növekedés egyik legfontosabb ösztönzője Magyarországon. A KMT beruházás ágazati szerkezetében az ipar jelentősége kiemelkedő, de csökkenő arányú. A feldolgozóipari termelésből közel 70%-nyi a külföldi tulajdonú cégek részesedése. A feldolgozóipar és a szolgáltató szektor egyes ágazatainak teljesítménye kiugró, amit a külföldi tőke biztosít. Ezen ágazatok termékei jórészt exportra kerülnek. Mindezek miatt ezek az ágazatok nem illeszkednek szervesen a magyar gazdaság szövetébe. Ezt a jelenséget nevezzük duális gazdaságnak. A KMT beruházásokban jelenleg a német tőke az uralkodó, többnyire 100%-os tulajdoni hányaddal, magyar résztulajdonos nélkül. Mára néhány multinacionális nagyvállalat uralja a magyar gazdaságot. A magyar gazdaságpolitika kiemelten ösztönözte a külföldi működő tőke beáramlását. Ennek érdekében fölfüggesztette a versenysemlegesség elvét. 2008: A belföldi tulajdonban lévő vállalatok 3.800 Ft/foglalkozatott adókedvezményt vettek igénybe, a külföldi vállalatok 88.700 Ft/foglalkozatott támogatást.
Az elmúlt 20 évben megváltozott a KMT beruházások ágazati szerkezete. Az ipar részesedése BP-en 37,7%, a szolgáltatásoké 60%, ezen belül a szállítás-távközlés, a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a pénzügyi tevékenységek vezetnek, vidéken viszont az ipar, feldolgozóipar aránya 77%. A duális gazdaság a gazdaság területi folyamatait is befolyásolja.
BP, a budapesti agglomeráció és a nyugat-dunántúli régió vált e folyamatok nyertesévé, Nógrád, BAZ, és SZSZB megye lemaradt. A vidéki gazdaság fejlődésében az ipar a húzóerő. A tercier ágazat nem vált a vidéki gazdaság húzóerejévé, mert benne az alacsony termelékenységű szolgáltató ágazatok a túlnyomóak. BP gazdasági fejlődését viszont ez, a harmadik szektor erősíti (kereskedelem, vendéglátás, pénzügyi szolgáltatások, ingatlanügyletek). A KMT beruházás területileg erősen összpontosul. A bp-i agglomerációba került a 6065%-a, az észak-dunántúli térségbe 16%-a, 2007-ben elérte összesen a 90%-ot.
23
Enyhíti a képet a vállalati szerveződés valósága. A vállalati székhelyek (BP) ugyanis elváltak a termelő telephelyektől (vidék). Az irányításban megnőtt a BP túlsúly. Térben észak-dél megosztottságot hoz létre. A térbeli dualitás kedvezőtlen folyamat.
2. A foglalkoztatottsági viszonyok átalakulása. a. A piacgazdasági viszonyok miatt önmagában is csökkent a munkahelyek száma (hatékonyság), ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség. 3. A gazdaság GDP-ben mérhető teljesítménye kezdetben romlott, majd lassan növekedésnek indult. a. A teljesítés a többszörösére nőtt, de közben a területi különbségek nőttek. Kiemelkedik BP után Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Vas megye teljesítménye. A vidéki régiók összességében egymás között kisebb különbségeket mutatnak, mint az egyes megyék.
Regionális különbségek Magyarországon A rendszerváltozás után a kilencvenes évek elején a területi különbségek látványosan kiéleződtek Magyarországon. Közel másfélmillió munkahely szűnt meg, a korábbi ipari központokban a termelés visszaesett, megkezdődött a gazdasági szerkezet átalakítása. Mindez sújtotta a munkaerőt kibocsátó térségeket is, így az ágazati válságok területi válsággá szélesedtek ki. A keleti piacok elvesztése a mezőgazdaságban szintén megingatta a korábbi szervezeti és termelési rendszert, amit csak mélyítettek a tulajdonviszonyok visszarendezésére vonatkozó politikai döntések. Az ország nyugati térségei gyorsabban tudtak alkalmazkodni a változásokhoz, mivel ezekben a régiókban már a kilencvenes évek elején lezajlott a privatizáció, a gazdasági kapcsolatok Nyugat-Európa felé irányultak, s a külföldi tőke kedvező telephelyi feltételeket talált. A negatív hatások mellet számos előremutató folyamat is megindult, ezek együttesen hatottak a regionális szerkezetre. Az önkormányzati rendszer kiépülése új energiákat hozott felszínre, mivel a települések saját vagyonhoz és fejlesztési lehetőségekhez jutottak. A közszolgáltatások piaci alapú működése helyzetbe hozta a településeket, a nagy korábbi különbségek feltételei megszűntek, a források esetében mindenki lehetőséget kapott a felzárkózásra. Új helyi közösségek alakultak ki, amelyek együttesen léptek fel, s a körülmények eredőjeként új fejlesztési irányok, lehetőségek, aktivitások születtek, melyek a korábbiaktól eltérő - néhány sikeres esetben kedvezőbb - helyzetbe hozták a településeket és térségeket. A regionális különbségek főbb jellemzői a kilencvenes évek végére egyértelműekké váltak, lehetővé vált rendszerezésük. 1. Elsőként kell megemlíteni a főváros és a vidék különbségeinek újbóli kiéleződését. Már nem a munkahelyekben, a jobb megélhetésben vagy éppen a vásárlási lehetőségekben jellemzők ezek a differenciák, hanem a tudás, a fejlesztés, a gazdaság új vezető szektorainak jelenlétében. Ezek a tényezők erőteljesen koncentrálódnak a fővárosban, miközben a vidék, a nem-főváros mérsékelten vagy arányaiban jóval kisebb mértékben részesedik ezáltal az új javakból, szolgáltatásokból és információkból. Gondolunk itt arra, hogy a működő tőke minden második forintja a kilencvenes években Budapesten kerül befektetésre. A kutatás és a fejlesztés területi koncentrációja sem mérséklődött, sőt folyamatosan emelkedik, így annak 55 százaléka a fővárosban található, illetve ha a központi régiót nézzük, az arány 59 százalékra emelkedik. Az új gazdasági szektorként meghatározott pénzügyi szolgáltatások, azaz a 24
bankok és biztosítótársaságok vezérkara szintén Budapestre telepítette székhelyét, így a pénzügyi szolgáltatások 53 százaléka koncentrálódik a fővárosban, és összesen 56 százaléka a központi régióban. Végezetül a szabadalmi bejelentések közel fele szintén az ország központjában született meg, de ha a központi régiót nézzük, akkor már 60 százalékban összpontosulnak az új regisztrált találmányok. 2. A következő szempont a nyugat és a kelet közötti különbségek kiéleződése. A régiók, országrészek helyzete megváltozott, azok, amelyek közelebb vannak a nagy európai központokhoz, s azokat gyorsabban elérhetik, potenciálisan kedvezőbb helyzetbe kerültek a fejlesztés szempontjából (pl. külföldi befektetések, szállítási költségek, információk, innovációk beszerzése). Az ország nagyobb fele számára az infrastrukturális feltételek nem váltak kedvezővé, továbbra sem érik el rövid idő alatt az ország központjait (főváros, regionális központok), de más európai csomóponti régiókat sem. 3. A regionális szerkezet átalakulásának harmadik mozgatója a településhálózatban elfoglalt helyzet. Erőteljesen elkülönülnek a települések is, nem csak a térségek. Kialakul a városhálózatban az a 40-50 centrum, ahol valójában a gazdasági erőforrások, a jövedelmek, de a szellemi potenciál is koncentrálódik, s közben a városhálózat többsége, közel 200, döntően közép- és kisváros tudásbázisa és innovációs képessége stagnál, megújítási potenciáljuk gyenge vagy nem is mérhető. Régiók szerint is differenciált a kép, hiszen a Dunántúlon a kis- és középvárosok közül többen már bizonyos feltételekkel rendelkeznek a megújítást képviselő eszközök és intézmények fogadására, míg az Alföld és Észak-Magyarország térségében nagyobb mértékben koncentrálódnak azok a városi rangú települések, amelyek kedvezőtlen helyzetben vannak. Mindezt csak megerősíti, hogy a népesség területi preferenciáiban alapvető változás következik be. Míg a nyolcvanas években a főváros és a városok voltak a migráció célpontjai, a népességbefogadók, addig a kilencvenes évekre Budapest és a városok lettek a népességkibocsátók és a falvak a népességfogadók Persze a népesség átstrukturálódásában a főváros és a nagyvárosok környékén lévő falvaknak lett kitüntetett szerepük (szuburbanizáció), de az alacsonyabb jövedelműek vidéki, falusias térségekbe való kiáramlása sem elhanyagolható. Ha rendszerezni kívánjuk a magyar térszerkezet főbb elemeit, akkor öt kategória alapján rajzolhatjuk fel az ország térképét. 1. Az első csoportba az innovációs, sikeres térségek tartoznak, amelyek az ország nyugati felében, a főváros környékén, a Balaton mentén és néhány regionális központ körül mint szigetek alakultak ki. Ezekben a megújítás szempontjából aktív zónákban magasabb a vállalkozások száma, jelentősebb a külföldi tőke, alacsonyabb a munkanélküliség, kedvezőbbek a lehetőségek a munkához jutáshoz, szélesebbek a fogyasztás terei. 2. A potenciális innovációs térségek, így az osztrák-magyar határrégió, a nagy közlekedési tengelyek, főleg az autópályák menti övezetek, azok központjai elindultak a fejlődésben. Megjelenik a külföldi tőke, az új vállalkozások, mérsékeltebbek a foglalkozási feszültségek, a gazdaság újabb szektorai bukkannak fel, tehát az ott élők megélhetési lehetőségei javulnak. 3. Már nem ilyen kedvező a belső perifériákon élők helyzete. Ezek a nagyvárosoktól és a főbb közlekedési tengelyektől távolabb fekvő vagy nehezebben elérhető térségek nem rendelkeznek szervező centrumokkal, alacsony a vállalkozási potenciál, kevés a munkahely, leépültek a települések.
25
4. A külső perifériák a déli, keleti, északkeleti határtérségeket foglalják magukba. Nem tudnak a szomszédos országokból fejlesztési energiát nyerni, mert azok perifériáival érintkeznek. 5. S vannak végül a válságtérségek, ahol az ágazati válság következményeit hosszú ideig nem lehetett felszámolni, valamelyest mérsékelni. Ezek a korábbi nehézipari térségek, az Alföld vidéki, döntően mezőgazdasági térségei, illetve a tartós társadalmi feszültségeket hordozó térségek (pl. az aprófalvak vagy ahol a roma népesség aránya meghatározó). A regionális különbségek nem csökkentek az új évezred első felére, sőt sajnálatosan nőttek. A jövedelemtermelés megyei sorrendjében nem történt változás, vagy csak kisebb átrendeződés. Leszakadnak az alföldi és észak-magyarországi megyék, s megtartják vezető helyzetüket az innovációs tengely mentén elhelyezkedő nyugati megyék. A gondot abban látjuk, hogy a különbségek nagysága nőtt, azaz csökkent a legszegényebbek jövedelemtermelése, a leggazdagabbaké viszont erőteljesen emelkedett. Ennek következtében nem konvergáltak egymáshoz az ország térségei, hanem divergáltak, azaz divatos szóval élve a kohézió, a térségi összetartozás gyengült az országban.
Irodalom Barta Györgyi (2010) A külföldi működőtőke-beruházás fejlődést generáló és megosztó szerepe a magyar gazdaság területi folyamataiban. – In.: Barta-Beluszky-Földi-Kovács (szerk.) A területi kutatások csomópontjai. MTA RKK Pécs. 336-358. pp. Beluszky Pál: Adalékok a városállomány 1990 utáni átalakulásához. – In.: Horváth Gyula – Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK Pécs, 2000. 115129. pp. Enyedi György: Regionális folyamatok Magyarországon. Ember-település-régió. Budapest, 1996. Hrubi László: A gazdasági térszerkezet változásai Magyarországon. – In.: Horváth Gyula – Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK Pécs, 2000. 237264. pp. Kocsis Károly - Bottlik Zsolt - Tátrai Patrik: Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határokon túli régióiban (1989-2002) MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest 2006. Kozma Ferenc: A félperiféria. Aula, 1998. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ISBN 963 9078 80 8 87Mezei István: A képzettség és a területi fejlettség kapcsolódási pontjai. – In.: Kártpáti Zoltán (szerk.): A vidék társadalmi változásai. Szolnok, 1999. Mezei István: A fiatalok képzettségi jellemzőinek területi sajátosságai. – In.: Horváth Gyula – Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. MTA RKK Pécs, 2000. 489508. pp. Rechnitzer János: Miért élnek jobban az emberek a Dunántúlon, mint az Alföldön? - Regionális különbségek és kezelési technikák. Mindentudás Egyeteme. - 2005.11.23.
26
