2013. szeptember 2013-09-01 „A vörös oroszlán” olvasása közben a fújó szél megébreszti a nyugtalan álmot keresem elvesztett nyugalmam a betlehemi idillt de sehol sem találom előtte elleni készülő kancák langymeleg békéjében pihentem melegítették a lelkem és a testem sem fázott a magányban beburkoltak a születés várakozásában befelé figyelő hatalmas ló testek és az aranylón zizzenő szalma az ikonok aranyaként felfokozta a derengő örökmécses bevilágította látomásos képet átömlött rajta a bíborló élet varázsa az örökélet elixírjének vörös lobogása 2013-09-02 Egy ritka vasárnap elsétált ez a nap az életemből akár a többi nem volt más programom mint a csöndes elmélkedés ezért szoktatom magam a közelgő téllel járó egyedülléthez a magánnyal ténferegtem a jól berendezett kényelemben de nem volt kedvem máshoz csak íráshoz és az olvasáshoz a nemrég született verseket alakítom külső szemlélőként átolvasom rendezgetem 2013-09-02 Félelmeim vonzásában mágnesként vonzod és ő is húz magához minél jobban hiszed annál élőbbé válik és már szinte birtokol elnyel megélni és szenvedni kell mert különben a lelkeden fehér folt marad amin
betör és birtokol a szellemcsapat akik elől bujkálsz és menekülsz azon csöppnyi meg nem élt szenvedéstől meddő résen amit őriztél sápadt merészséggel azon át támad a démoni sereg és eluralkodik rajtad míg föl nem ismered a tényt és megérted hogy elűzni őket csak úgy lehet ha már lelked és ócska porhüvelyét a tested nem félted 2013-09-02 Reinkarnáció az új kötés csak úgy jön létre ha a régi elszakad elmarja rostjait az idő már csak a látvány emléke marad egy fénycsóva innen oda kapcsolja fűzi markolja amíg érzi hogy engedni kell s hogy mindkettő a mélybe vész e ki dönti el a pillanat nem mert már nyúl utána aki létrehozza és az új összefonódik akár az ölelés s az azonosság járja át már egybeforrva a kozmoszon ível át 2013-09-02 Fine ezt kerestem vagy valami mást a kezdetet vagy a folytatást a befejezésről úgysem tudunk semmit ezért jobb nem is keresni megyünk át az éjszakában a holnapba azután megint ez következik egészen addig míg számunkra leáll ez az ismétlődés és rólunk szóló filmben a vége felirat megjelenik
2013-09-03 Az ősz felé haladva már apró jelei egyre markánsabbak titkolni félrevezető akármit is hazudnék magamnak minden pórusomban érzem közeleg az ősz a korom is őszi s lassan halad a tél fele s ilyenkor felmerül a szokásos kérdés jön e még új tavasz nekem? 2013-09-04 Egy hiú ember apró tökéletlensége koszos göncökben jár a lelke ki önmagának hazudva a tisztaságot másokat dobál meg gonosz hiúságának sarával álságos fennköltséget húz magára maszknak papos szemérmességet takaró grimasznak pimasz és önelégült ki már önmaga fenségességétől kielégül mert leginkább önönmagába szerelmes hogy imádhatna ő egy másik embert és főként asszonyt no ez már gyalázat lenne így megmarad önmaga seggénél de sajnos nem éri el a nyelve 2013-09-05 A félelem mágnesként vonzod és ő is húz magához minél jobban hiszed annál élőbbé válik és már szinte birtokol elnyel meg kell élni és szenvedni kell mert különben a lelkeden fehér folt marad amin betör és birtokol a szellemcsapat akik elől bujkálsz és menekülsz
azon csöppnyi hideg meg nem élt szenvedéstől meddő résen amit őriztél sápadt merészséggel azon át támad a démoni sereg és eluralkodik rajtad míg föl nem ismered a tényt és megérted hogy elűzni őket csak úgy lehet ha már nem félted a lelked ócska porhüvelyét 2013-09-11 Bár tudhatnám V. Imre verseit olvasva
bár tudhatnám hogy csinálják mások a jót a zseniálisan elfogadhatót amitől érzem igen ez meg van írva kérem a gondolatoknak csapdákat állít belecsalja fölizzítja majd lecsillapítva útjára indítja a világba menjen tegyen újra próbát szembesülve a maga és a mások bajával 2013-09-11 Ösvényt keresve hol találtál rá erre az ösvényre hisz a bozót és a folyondár kígyói tekeregve foglyul ejtenek ha lépek elbotlok kapaszkodni sem lehet hisz mindenütt tüskék emelkednek ki a gazból alattomos fogantyúk ezek nyúlok feléjük de mielőtt megmarkolnám megrettenek így csak az egyensúlyomban és a szerencsében bízhatom majd csak leérek a völgybe egyszer magamat ezzel biztatom 2013-09-11 Emlék-töredékek hazatérni újra oda ahol emlékeim dobozába beleteszem az újakat a frissen szerzetteket az élmény töredékeket miket a szívemben rejtegetek
néha egy fiókba tolom aztán mikor köröttem nagy a csönd hallom ahogy mocorognak a kutyásak lihegnek a lovak nyihogva dobognak na és a többi a látványok a lelkemen végigsimító lányok és asszonyok mint csodaszép virágok a képeken nem hervadnak el sohasem 2013-09-12 Krzysztof Penderecki: I. hegedűverseny Penderecki hegedűjén Bartók szenvedését is áthallom csak ebben a műben nincs megváltó feloldozás megállíthatatlanul tovább zokog mikor már arra gondolok ennél mélyebbre már csak a pokol lehet ott szenved mindenki ki ártó meg ártatlan erre ítélt és odatévedt mert tiszta ebben a mocsokkal teli életben senki sem marad fröccsen rá sár és vér szadista kéj és szörnyekkel teli az éj ahol a roncs test már nem érez de utolsóként a lélek hal meg 2013-09-12 Penderecki: I. hegedűversenyét hallgatva (1976 – 77)
az ősköd semmijében úszik a meg nem született élet készül leérkezni ijesztő hangok riogatják az elhatározást fékezik a gyávát elriasztják megsejti mennyi itt a kín a jaj s a fájdalom ami várja nem most érkezésekor a távozás ösvényén majd s ha egyszer évek múlva ide visszajutva minden itt hallható rémséget megélve tapasztalva
és mégis aki már egyszer ezt az utat megjárta visszatérne újra s nem bánja hogy ismétlődik ez a földi létezésnek nevezett kaotikus-kálvária vinni akarja a keresztjét vállalva inkább a kínt ha megadatik számára a kegy hogy ember lehet megint 2013-09-13 Most mi volt ez? robog feléd és félre nem ugorhatsz de nem is tudhatsz mert megbénít a vágy ilyen áradata neked csapódik folyondárként körbeölel és mozdulatlanná dermedve várod mit hoz a következő pillanat aztán magadhoz térsz hisz ez csak képzelet nem vár rád senki sem szól utánad némán elereszt akár a megfogott kismadarat a becéző kéz megint egyedül vagy ennyi volt az egész 2013-09-14 Transz valamin túl vagy vagy még innen tudsz e tovább menni ha a lelked üres és nem kap semmit enni kinyit benned kapukat az kiről nem is sejted hogy ő az aki előtte bezárta s csak a pillanatot várta hogy kinyithassa újra s a segítség helyett gyilkost csinált belőled úgy hogy nem is tudsz róla azért a vétek és a bűnhődés is a tied ezt az önpusztító terhet tovább nem viheted
2013-09-15 Mikor a rettenet mozgatja a tetteket nem ez nem véletlen az a legszörnyűbb eszmélés s a tisztuló kép önmaga a rettenet mikor fölidézve összeáll a széttört kép mind a tükör s darabjaiban meglátod milyen egyszerű indíték mozgatta a tetteket minden titok nyitja a kívánás a gyönyör fészke ahol a test ártatlan csupaszsága álcázza (mert ma már esztétikumból nem vállalja) hogy közös ősei vagyunk egymásnak s aki bennünket alkotott tudta és rajtunk jelzésül hagyta ne felejtsük el soha ösztöneinkből a szőrös vadállat előjön újra meg újra 2013-09-16 A nyelv apró csodái csak néztem a követ ami nem is igazi - műkő de rajzolt sőt írt rá kalligrafikus sorokat az idő az alkotó a napsütés és a fagy volt de ki diktálta vajon a versem tudni nem lehet inkább csak sejtem lentről a sírból sírva ezt is csak a mi anyanyelvünk tudja sírnál sírunk és menyegzőkor megyünk a mennybe az égben van a várunk de még várunk s amíg letelik az időnk addig itt időzünk 2013-09-16 A gyilkolás pillanata mer e ilyenkor mozdulni valaki ki a pillanatot megzavarná rozsdás kivágott kukorica torzsák csonka avarán ül elejtett zsákmányán egy fiatal mezei nyúlon rezzenéstelen testtel csak a szeme jár körbe mindent megfigyelve ilyen a gyilkos akár ember vagy ragadozó madár áldozta megbéklyózta s az ő foglya már
2013-09-16 Sodródva véletlen vagy talán a sors nem hiszem annyira nagyképű nem vagyok ilyet bebeszélni magamnak önbecsapás lenne inkább csak összetorlódott hirtelen több apró esemény és mire hozzám ideért akkorára megnőtt mint a falánk mesebeli „kis gömböc” most aztán hamm bekapott és már emészt de ezt én nagyon nehezen élem meg ostorcsapás ez ha nem is marad külső nyoma de belül vérzik s keserű epe ízű minden gondolat s nem azt mondják hogy vétlen hanem azt hogy ostoba 2013-09-16 Egy pohár vörösbor ihletében lesz e belőlem valaha daloló hattyú vagy örökre jellegtelen rút kis kacsa maradok dobál jobbra balra a sors mert én folyton erről az ismert kis világomról dadogok írok döcögő sorokat billegnek ide-oda a szavak minden versemben elveszett múltam hiánya vacog s a magánytól didergőn akadoznak a meg-meglóduló gondolatok szinte érzem ahogy magukhoz ölelnek a hajdani leányok újra ízes – zamatos az emlékezés csókja csak az egy gondom vele mindnek van szeretője férje gyermeke
2013-09-17 Ragyogásban (Szepes Mária könyvére)
levetve a földi nyűgöt patyolat tiszta köntösére piros palástot öltött hogy ragyogását rejtse s kitisztult szemmel nem mint a hajdani ember aki mindent könnyprizmán át látott a köznapit ugyanúgy mint a szellemvilágot kit sajnált akkor kit siratott régen ugyan ki emlékezik már arra most itt áll indulásra készen újra friss a küldetés és tudja ugyanaz a kereszthalál lesz a vége de mert megtisztultál mehetsz és hozhatsz új áldozatot azokért aki előző életeidben bántottak megvetettek martátok egymást mint a vadállatok álltatok egymással ellenségként szembe de most a sok léten át lepergett rólad minden földi mocsok itt állsz hófehéren útra készen és testetlen lelked felragyog 2013-09-17 Esős őszi napon nincsenek a dolgok rendben kifolyik összekulcsolt kezeim ujjai között a szűkösen mért idő kint robog a szél lehagy majd utolér mint lökdösődő kamaszok taszít rajtam jó nagyot az ősz a évszakom vagánykodik velem most aztán itt van ezt kapom ha nem volt jó a meleg most a tócsákba pottyanó esőcseppeket nézhetem
2013-09-17 Mikor Gugi Mari hegedült egy éjszakán ha nem lennék egyedül itt lenne angyalom ki nekem hegedül mint hajdanán a csöndes belvárosi albérletben az „F-dúr románcot” játszotta de ő már akkor is máshoz volt kötve bennem mit szeretett nem mondta meg soha én meg nem kérdezhettem mikor hazaértem magányos szobámban az éjszakát végigsírtam azt sem tudom merre él és emlékezik e még rám nekem mégis gyönyörű örökké élő emlék marad az a délután 2013-09-18 Teremtődés az ismeretlenből a megismerés ösvénye odavezetett ahol kialakultak a kezdetek ösztön volt ez inkább érzés az ismeret parányi volt csodálat és rettenet csak annyi volt hogy megfogant magként egy sejtés sejtosztódás vagy ősrobbanás s amint működni kezdett a mikró- vagy makrokozmosz a káosz kozmikus renddé változott itt fordul át a lét folyton ismétlődve a vég jön előbb aztán az új kezdet 2013-09-18 Alkotás és értelmezés aki valaha alkotott képeket az tudja mennyi esetlegesség formálja alakítja van amelyet befejezni sohasem lehet mert önmagát fejleszti bővíti tovább a gondolat a képzelet sokszor a visszájára fordul mint a fregoli viselet értheted így is és másképp ezt és azt is megteheted
2013-09-19 Vershalászat ringatózik a vers papírcsónakon viszi az esővíz összegyűrt lapon kikapom és hajtogatom tovább tépek belőle itt-ott s meglehet így majd jobban hangzanak a sorok talán hogy a véletlen átírta átszabta kicsit modernebb és kusza lett de lehet mélyült az értelme is s a sznoboknak jobban tetszene ha effélét olvashatnának folyton mert ebbe azt magyarázhatnának bele ami most épp a trendi így kell az ízlést formálni s követni 2013-09-19 Szerelmes főnix-lobogásom nélküled telik az életem ökölbe szorul a szív a vágytól hiányodtól rossz minden álmom és üres az ébrenlétem nem értem mi a vétkem hogy ennyire ritkán látom fénylő szemed mosolyod mely üdvöm és imám gyónás a vágyról és egyben feloldozás mert annyira tisztán szeretlek már csak néha villan föl bennem a bujaság parázna lángja de ezt még a mindenható is megbocsátja mert tudja ezzel a kívánással is az ő művét alkotását csodálom s ő megérti szerelmes főnix-lobogásom 2013-09-22 Szelektív emlékezőknek bár én csak egy öregedő lassan nem is számító semmittevő leszek a szemetekben azért érzek még és tudom az én hátamon mászva
jutottatok el ebbe a magasságba és most hogy repülni is mertek engem már semmibe vesztek de ez nem baj hisz ilyen a haladás és racionális az élet elnézéseteket kérem hogy még élek de a kedvetekben még nem járhatok bocsássátok meg hogy még egy kis időre itt maradok bár nem én szabom meg a mértékét tudom de vegyétek már végre észre hogy amit most csináltok annak a szülőatyja én vagyok 2013-09-23 A visszavonulást latolgatva mindig eszembe jutnak a kezdetek mikor én már felnőtt voltam és ti gyerekek bár igyekeztem megmaradni ugyanannak akit megismertetek segítő barátnak és tanítótoknak akkor elfogadtatok de most hogy engem már sokszorosan felülmúltatok hajlamosak vagytok elfeledni honnan és kitől indultatok tudom ez az élet rendje de azért ez nem jó így nekem ennyire kirekesztve 2013-09-23 „Rubin” futószáron minimumra csökkent önbecsülésem is gyakran elveszítem sokszor úgy érzem itt rám már semmi szükség s akkor olyan helyről jön a biztatás a segítség akinek nincs tudata csak ösztöne de ő legalább őszinte mert nem ember ezért csak az együttműködő készségességéből észlelem hogy jól érzi magát együtt velem ő elfogad és megteszi nekem amit kérek mert áramlik közöttünk a bizalom és ennek minden apró rezdülését mint egy finom műszer oda-vissza jelzi
2013-09-24 Kálváriadombon fehérfal mögött világított a sima kékre festett ég ez itt a földi beteljesülés zarándokhelye a Kálváriadomb teteje ahol a nyolcszögű kis teraszon araszolgatva olvassa a bevésett sorokat a fény tény hogy itt pár pillanatra eltölt a remény és kívül marad a zajló robogó élet zakatolása és érzed ez most más több egy másik dimenzió átjárása ahogy körbetekintesz az alattad nyújtózó városra ami Pécs és nem Jeruzsálem hála tölt el és béke ezt még nem cserélték és adták el az Isten nevébe 2013-09-24 Kiszámíthatatlanság beborult lelkem mint az esős ég csak akkor derül ki ha látlak még mint a madár egyensúlyozó szárnyal billeg ha a faágat a szél csapkodja elül és föltámad kiszámíthatatlanul akár véletlen ami nagyritkán utamba sodor 2013-09-25 Pőrelélekkel kiismerhetetlenek is vannak kik nem nyitott könyvként adnak önmagukból mindent amit alkotójuk beleírt és ha becsukódnak a történetüket nem ismerheted meg soha csak én vagyok ennyire pőrelelkű naiv talán ostoba
hogy minden soromból kiolvasható pillanatnyi hangulatom mert magányom rettenetét túlélni csak így tudom saját érzékenységem a mérce megélem megszenvedem megformázom cizellálom azután útjára bocsátom a versem s vele repül sokszor kiszabadulva az egyedüllétből a lelkem 2013-09-25 Titkaim a lovakkal tehát marad a ló vele több sikerem van volt lesz szóval a titok valóban titok és mint ilyen megfejthetetlen mert azt nem tudhatja élő ember hogy a ló miért pont nekem hajlandó megtenni azt amit másnak nem 2013-09-26 Belemagyarázás? kitágult univerzum ez a parányi kör s pályánkon keringve benne ringunk én kisebb ő nagyobb körön a futószár a kapocs mondhatnám a gravitáció ami együtt tart minket meg a közös akarat a kozmikus rend s a vonzás kölcsönös ereje 2013-09-26 Saját csapdákban minek erősködni meggyőzni másokat próbáltam a hosszú élet alatt eddig már oly sokat és mire mentem vele elnéztek legközelebb a fejem fölött mert azt igazán kevesen szeretik ha a megígért de nem teljesített
dolgokra figyelmeztetik és ráadásul olyan akiről tudják hogy igaza van ez a legrosszabb benne mert itt nem jön be a sokszor alkalmazott dumák egyike se 2013-09-27 Hagymahéj teát kortyolva sötét őszi estén szél rázza a fákat a száraz köhögés kínlódva rángat ugatok mint kutya a holdra pedig az esős égen annak se híre se hamva 2013-09-27 Vonal vagy folt volt (Woody Alen szemével)
mit kergettél éppen gondolatban nőt vagy madarat követtél lefelé a lábait nézted a fákra vagy fölfelé lestél a színes tollcsomó hol villan meg vibrálás röpte volt vagy a ritmusosan ringó csípő ívelő rajza vonal vagy folt jelen vagy múlt volt a fölidézett pillanat akár egy filmben a vágás fontos és pontos ami róla megmarad ettől rögződik a kép 2013-09-27 A létezés sodrában problémás a létünk örülünk hogy élünk s ha beborul az ég romlik a kedélyünk sok áramló érzés hullámzik köröttünk és elmerülünk mély víz ez kor mint az ár sodor keserves amikor a rosszidő jön és bár tudjuk nem tehetünk semmit ellene
akár az ifjúság ugyanúgy elmúlik a nyár s az életünk egy jelentős része is vele 2013-09-27 Kíméletlenül őszintén ostoba aki azt gondolja az alkotás a megváltás kulcsa attól még nem maradhatsz tovább itt a földön ha megtalálod a kifejezést amitől neved utánad fönn marad attól most nem történik veled kevesebb rossz ugyanúgy megtalál a fájdalom s a bánat páran talán észreveszik ha eltűnsz a süllyesztőbe de ahogy most se számít ha írsz vagy bármi mást alkotsz úgy ha eltűnsz sem bánja más csak akiknek gondul itt hagyod 2013-09-28 Őszi reggel itthon a sötét még az éjszakát festi körém feketén beborít kiszippantva minden jót amit az álom ideküldött a valóság átrajzolja a lágy sejtelmes képet és vaskos durva tényeket állít toronyházat ahol pár ablak már világít és az utcai lámpák sejtelmes glóriás didergő városi angyalok akik nem repülnek csak állnak bóbiskolva mint itt bent az ablaknál én homlokom a hideg üvegnek szorítva és olyan napokra gondolok amikor érdemes volt fölkelni még volt tenni való valaki várt és a tett is számított és nem folyt el cél nélkül pergő homokként az idő
2013-09-28 Didergő délután didergő délután fázom a nyár után és vágyom újra rá múljon el a fagyos borús idő ez a szívet lelket dermesztő pocsék és lehangoló kedélyemet lelombozó eldobott összegyűrt papírra írt vers ez a szombati hangulat megfagy bennem a jókedv és csak arra vágyom legyen kicsit barátságosabb újra ez a parányi világom 2013-09-29 Őszi rosszhangulat valami megváltozott a rosszidő hozott ilyen depressziót vagy csak a nátha reménykedem hátha csak múló ez az egész sötét reménytelenség mely mélyre taszít és ki segít föl csak ülök itt magamba zuhanva mint aki nem is tudja most mi a baja a kinti eső vagy a benti csönd ami ennyire zavarja 2013-09-29 Nyirkos kígyótestű a délután nyirkos kígyótestű a délután ahogy az ablakon át nézve átkúszik a szobán az esőben ázó összes szép emlék szétmállik a tinta a papírról leázik csak pacnik és foltok a szavak elvágyódok az álomba ahol az ébrenlétben süt a nap és süt a pék ahogy a jókedv mondatja velem sokszor most érzem igazán mélyen milyen dermesztő a magány és az egyedüllét
2013-09-29 Csak esik, csak esik „csak csöndben hallgatom ahogy az eső dobol az ablakon” ez egy több ezerszer leírt verssor persze s hogy mégis van az embernek mersze újra leírni ezeregyedszerre nem csodálkozni kell hanem hallgatni s akinek nem ez jut az eszébe annak elromlott a hallókészüléke 2013-09-30 Ábrándok egy esős napon mikor a csönd körbeölel füledbe leheli halkan duruzsolva amit hallani szeretnél anyád dalát szeretőd kéjtől ziháló halk sikolyát vagy csak egy ismert Mozart dallamot ami szívedben lüktet amikor meghallod zizegve elhalkul minden csak az ablakpárkányán koppan keményen az eső cseppje kitartóan szűnni nem akarón mint a vibráló alkotó ujjaid koppannak ahogy keresed a születő vers ritmusát az asztallapon 2013-09-30 Ablaknál ábrándok egy esős napon kopogó ujjak az ablakon utánozom ahogy a párkányon koppan gyűrűző tócsákba toccsan fröccsen ahogy belevágtat egy autó dobbanó négy ujjam megtorpan mint egy megriadt ló azután tovább kopog s megnyugvó szívem vele dobog
2013-09-30 Örökkévaló rend a fohász az a fény mely maga a remény sugarával körberajzolja arcomat fölszárítja a könnyem háborgó szívem hullámverését lecsitítja nem süllyedek a mélyre hol a lángok örvénye az úr és a megtisztító tűz éget ott vadul itt minden földi vétek elég vagy megjavul mert az örök körforgásban a káosz kozmikus renddé alakul
