VII. évfolyam 3. szám
2012. május
A képviselı-testület több alkalommal tartott rendkívüli ülést az elmúlt 1 hónapban. Április 2-án térmegfigyelı rendszer kiépítésével kapcsolatos pályázat benyújtásáról döntöttek Kiírásra került a közbiztonság növelését szolgáló pályázat, amelynek keretében térfigyelı rendszert ill. térfigyelı kamerákat fognak megvalósítani, valamint az ehhez kapcsolódó kandelábereket kihelyezni. A kamerák éjszaka ugyanis csak akkor tudnak megfelelı képeket alkotni, ha megfelelı fényerı áll rendelkezésre. Azért, hogy a plusz fényerık ne kerüljenek pénzbe, 4 db napelemes kandeláber van beépítve a pályázatba, melybıl 3 db a temetıbe kerülne kihelyezésre, a negyedik kandeláber a játszótérre. A Fı utcát tulajdonképpen végig bekamerázzuk. Egy csomóponthoz több kamera kerül, összesen 7 csomópont van megjelölve: temetı, majori kapu, iskola, Faluház – park – játszótér, Polgármesteri Hivatal – buszmegálló, piac és a Máriatelep. A képviselık egyhangúlag megszavazták a pályázat benyújtását. Az április 12-én tartott rendkívüli ülés alkalmával a Magyar Államkincstárhoz benyújtandó vis maior pályázatról döntöttek a képviselık. 2012. februárjában rendkívüli hóhelyzet volt Bakson. Mivel a munkálatok költsége a február hónapot érintette, a költségvetés meg márciusban lett elfogadva, nem tudhatta a képviselı-testület, milyen forrásból lesz ez finanszírozva, a helyzetet viszont meg kellett oldani. A testület egyhangúlag úgy határozott, hogy vis maior támogatást nyújt be, mivel a költségvetésben nem tudott erre forrást tervezni. Április 25-én tartotta a testület újabb rendkívüli ülését. Kovács Gábor képviselı mint a Vagyonnyilatkozat-kezelı és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottság elnöke bejelentette, hogy a törvény által elıírt határidıre két képviselı nem adta le vagyonnyilatkozatát, Fátyolné Ménesi Ildikó és Mihályné Tóth Margit. Dr. Lajkó Norbert jegyzı tájékoztatása szerint a törvény úgy rendelkezik, hogy a megválasztott képviselı az eskütételt követı 30 napon belül köteles leadni vagyonnyilatkozatát. Amennyiben ezt elmulasztja, nem gyakorolhatja képviselıi jogait (testületi ülésen részt vehet, de nem szavazhat), illetve nem jogosult tiszteletdíjra sem addig, amíg nem pótolja az elmaradást. A képviselık megtárgyalták és elfogadták az önkormányzat 2011. évi költségvetési beszámolóját és a könyvvizsgáló által készített jelentést, melyeket a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság korábban tárgyalt és elfogadásra javasolt. Megtárgyalásra került a Vízközmő Szolgáltató Kft 2011. évi vízmő üzemeltetıi beszámolója. Ehhez kapcsolódóan Búza Zsolt polgármester tájékoztatta a jelenlévıket az Ivóvízminıség-javító Program jelenlegi állásáról. Tolózárak, tőzcsapok elhelyezését, a glóbusz felújítását, több km hosszban hálózat rekonstrukciót tesz lehetıvé. A szolgáltató 4,2 % emelést szeretne ebben az évben végrehajtani. Kecskeméti Józsefné képviselı szerint ez egyszerre sok, javasolta a 2 részletben történı megvalósítást. A képviselık úgy döntöttek, hogy a 4,2 %-os emelés 2 %-os része május 1-jétıl, míg 2,2 %-os része szeptember 1-jétıl kerül elfogadásra. A Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulat kérelemmel fordult a képviselı-testülethez, miszerint közcélú érdekeltségi hozzájárulás megállapítását kéri. Indoklásul elıadták, hogy ebben az évben már nem kapnak az államtól forrást közfeladat ellátására. Ennek hiányában a belvízvédelmi mővek üzemelése, szivattyútelepek fenntartása, csatornák tisztítása lehetetlenné válik. Igényeik szerint az iszapkitermelésre, rézső karbantartásra, deponálásra, elszállításra, nád kaszálásra és cserjeirtásra közel 18 millió Ft-ot kellene a Társulat részére átadni településünk részérıl. Dr. Lajkó Norbert jegyzı elmondta, hogy ilyen feladatokat soha nem végeztek Bakson, egy alkalommal pályázat keretében történt munkavégzés. Búza Zsolt polgármester kifejtette, jó lenne ha az önkormányzat tudna ennyi pénzt adni, de ebben az esetben saját magunk is el tudnánk ezt végezni. A közmunka programban foglalkoztatott munkavállalók jelenleg is végeznek ilyen munkálatokat a réti földek mellett található öntözıvíz-elvezetı árkokban. . A Társulat kérelmét a képviselık anyagi lehetıség hiányában elutasították. A márciusi soros testületi ülésen elnapolásra került a civil szervek pályázati kiírásának megtárgyalása. A képviselık ezen az ülésen újra megtárgyalták és egyhangúlag megalkották az errıl szóló rendeletet. Minden civil szervezetet, amely adószámmal és számlaszámmal rendelkezik, a jegyzı fog kiértesíteni.
Baksi Hírmondó
2
2012. május
Búza Zsolt polgármester ismertette a GDF SUEZ gázszolgáltató levelét, miszerint a Baksi Sportkör által ki nem egyenlített 106 ezer forint gázszámla miatt április 27-én kikapcsolásra kerül a Sportöltözınél a gáz. Elmondta, hogy korábban 3 millió forint támogatás igénnyel kereste meg az önkormányzatot az egyesület, erre nem volt és nincs is lehetıség. Ebbıl némi konfliktus adódott, a vezetıség a polgármestert hibáztatta, és válaszként feloszlatták magukat. Más néven újraszervezıdött a sportkör, nulláról indulva a Megye III bajnokságában és úgy tőnik, sikeresen mőködnek. A tavalyi évben több mint 2 millió forintot fordított az önkormányzat a sportegyesület mőködésére, igaz nem pénzben, hanem közvetetten közmunkások bevonásával (takarító, gondnok), többszöri főnyírást végeztek, ehhez munkaerıt, gépet és üzemanyagot biztosítottak. Mindezek ellenére hátralékot hagytak a gázszolgáltatónál, de a kikapcsolás és a visszakapcsolás is költséggel jár. A jelenlegi egyesülettel szerzıdést szeretnének kötni, hogy ilyen anomáliák ne fordulhassanak elı. Dr. Lajkó Norbert jegyzı más aspektusból nézte az esetet, mivel önkormányzati tulajdonú ingatlanról van szó, nincs más lehetıség, mint kifizetni a felhalmozott tartozást. Megoldásként javasolta, hogy a kifizetett gázszámla összegét a civil szervek támogatására benyújtott pályázatnál vegyék figyelembe és számítsák be a megítélt támogatás összegébe. Mivel az egyesület önálló jogi személyiség, nem ismeretes, hogyan gazdálkodtak, mire és mennyit költöttek. A testület egyhangúlag úgy döntött, hogy az önkormányzat fizesse ki a gázdíj hátralékot, és felhatalmazta a jegyzıt a tartozás behajtására a régi egyesülettıl. Búza Zsolt polgármester ismertette a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságtól érkezett levelet, miszerint a választási kampány alkalmával engedély kérése nélkül szerepeltette az óvodás gyermekek képeit. Elmondta, hogy hibát követett el. A képeken személyválogatás nélkül szerepeltek a gyerekek, mint ahogy ez a választási szóróanyagán szerepelt. Sajnálatát fejezte ki, hogy ismét feljelentették névtelenül. Szomorúan adott hangot véleményének, hogy a választások után 2 hónappal még mindig harc folyik Bakson, vajon meddig? Végre legyen vége a feljelentgetéseknek, hiszen a választás közel 1,5 millió Ft-ba került. A márciusi soros testületi ülésen szintén elnapolásra került Gémes Ferenc beadványának megtárgyalása a beadvány készítıjének távolléte miatt, ugyanis szóbeli kiegészítésre kért lehetıséget. A beadvány ismertetése után Gémes Ferenc örömének adott hangot, hogy a Baksi Hírmondó újra megjelenik. Sérelmesnek találta, hogy az elmúlt egy év alatt a polgármesternek szinte nem jutott 2 sor sem az újság hasábjain, míg Mihályné Tóth Margit képviselı asszony és az általa vezetett civil szerv két oldalon is megtalálható volt. Fátyolné Ménesi Ildikó képviselı visszautasította a vádat, miszerint ık ketten csıdbe juttatták a falut a választással. Kérte hagyják a régi dolgokat, hogy együtt tudjanak dolgozni. Megjegyezte, hogy a választás elıtt felajánlották, beszállnak a költségekbe, de ezt nem fogadták el. Dr. Lajkó Norbert jegyzı a választás tisztaságának érdekében tette ezt, hogy ne legyen kampány célokra használva ez a kijelentés. Döntöttek a képviselık két folyamatban lévı pályázathoz támogatást megelılegezı beruházási hitel felvételérıl a nettó összegek finanszírozására. A „Faluközpont rehabilitációja” és a „Régiségi házak létrehozása” pályázatok utófinanszírozottak, ami azt jelenti, hogy a beruházás befejezésekor benyújtásra kerül az elszámolás a támogató hatósághoz, és csak ezután kerül kifizetésre a támogatás tényleges összege. A két hitel összegének törlesztése ekkor fog megtörténni. A képviselı-testület megtárgyalta a „Faluközpont rehabilitációja” pályázat folytatását és úgy határozott, hogy a megvalósítás keretein belül Kovács Gábor képviselı javaslatára helyi vállalkozóktól kér be árajánlatot az építési és villanyszerelési munkarészek vonatkozásában. A beruházásokat az önkormányzat szeretné a falunapokra teljes egészében befejezni. Megtárgyalták a képviselık a Belügyminisztérium által meghirdetett, önkormányzati felzárkóztatási támogatásra benyújtandó pályázatot. A pályázat célja a település önfenntartó képességének javítása, ezen belül az önfenntartó képességet segítı, önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítása, átalakítása, bıvítése. Maximálisan igényelhetı támogatás 6,5 millió Ft, a támogatás intenzitása 100 %, önerı biztosítása nem szükséges. Az önkormányzat célja a jelen pályázati lehetıséggel a helyi piac felújítása. A projekt tervezett tartalma: új szociális helyiségek (wc, kézmosó) kialakítása az ÁNTSZ elıírásainak megfelelıen, új kerítés és kapu, valamint fedett elárusító helyek kialakítása. A képviselık egyhangúlag döntöttek a pályázat benyújtásáról.
Búza Zsolt polgármester bejelentette, hogy a temetıben a hozzátartozók kérésére kivágásra kerül több nyárfa, mert gyökere megemelte a körülötte lévı sírokat. A késıbbiek során a többi nyárfát is kivágják, mert problémát jelentenek. Vigyáznunk kell szeretteink sírjára, hiszen a síremlékek jelentıs összegbe kerültek a hozzátartozóknak.
Baksi Hírmondó
3
2012. május
FELHÍVÁS Értesítjük a lakosságot, hogy a 2012. évi veszettség elleni kötelezı EBOLTÁS
ÉS FÉREGTELENÍTÉS
Baks községben az alábbi helyeken és idıpontokban lesz lebonyolítva.
2012. május 2626-án szombaton 8.00 – 8.25 Árpád utca eleje 8.30 – 9.40 Aradi és Monostori utca keresztezıdése 9.45 – 10.55 Kolozsvári utca vége 11.00 – 12.25 Piactér
13.30 – 14.40 Állatorvosi rendelı 14.45 – 15.10 Béke és Köztársaság utca keresztezıdése 15.15 – 15.40 Petıfi és Vásártér utca keresztezıdése 15.45 Majori buszváró
12.30 – 13.25 Kossuth és Jókai utca keresztezıdése
Baksi Hírmondó
3 PÓTOLTÁS: 2012. május 3131-én csütörtökön 17.00 – 18.30 belterület, volt állatorvosi rendelınél.
2012. május
Oltási kötelezettség alá tartozik minden 3 hónapnál idısebb eb. Az eboltási igazolványt minden tulajdonos hozza magával, mivel annak pótlása díjköteles ! (1000 Ft/eb) Oltás és féregtelenítés díjtétele: Meghirdetett oltási helyen: 3000 Ft/eb (oltási könyvvel) Tartási helyen: 3000 Ft/eb + kiszállási díj Dr. Sipos Attila állatorvos
KÖSZÖNET Ezúton mondunk köszönetet mindazon baksi lakosoknak, akiknek pénzadományával lehetıség nyílt a hangosításhoz szükséges technikai eszközöket megvásárolni a baksi Jézus Szíve Római Katolikus Templom részére. Adományozók: Antal Mihályné, Balogh Lászlóné, Biczók Imréné, Boldogh Jánosné, Boriné Dóka Erika, Búza Zsolt, Cimberné Maszlag Anikó, Csépe István, Elekes Istvánné, Horváth Istvánné, Kapornai Istvánné, Kapornainé Molnár Mónika, Kecskeméti Józsefné, Kovács Gábor, Kovács József, Kovács Józsefné, Kócsó Mihályné, Mihály Ferencné, Mihály Mária, Ormándiné Kócsó Anikó, Rostás Miklósné, Rostás Zoltán, Szász Mihályné, Tóth Istvánné, Vidács Antalné
Antal Imre plébános és Dobos Péter hitoktató
TÁJÉKOZTATÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL TÁJÉKOZTATJA A TISZTELT LAKOSSÁGOT, HOGY A RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY LEJÁRATÁNAK IDİPONTJÁRÓL NEM KÜLD KÜLÖN ÉRTESÍTÉST, EZÉRT KÉRJÜK FOKOZOTTAN KÍSÉRJÉK FIGYELEMMEL AZ ÉRVÉNYESSÉG IDEJÉT. A KÉRELEM FORMANYOMTATVÁNYA LETÖLTHETİ A baks.hu HONLAPRÓL ILLETVE IGÉNYELHETİ A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN. Dr. Lajkó Norbert jegyzı
Baksi Hírmondó
4
2012. május
A ” Húsvéti nyuszi” projekt folytatása… Péntek: A fiúk kölnit hoztak az óvodába délelőtt a kislányokat meglocsolták. Ajándékba mindegyik fiú kapott egy nyuszi tojást. Kedd: Az elkészült nyuszi kertet még kedden gazdagítottuk a gyerekek által hozott nyuszi tojásokkal. Még ezen a napon a déli hazajárósok szülei délben és az egész napos gyerekek szülei délután gyönyörködhettek a kiállításban. A kiállítás péntekig tartott melyet folyamatosan látogathattak. A „Húsvéti Nyuszi” projekt a kiállítással ért véget. Anyák napja: Május 8-án /kedd/ 1700 Napocska /középső/ csoport Május 9-én /szerda/ 1700 Micimackó /nagy/ csoport Május 10-én /csütörtök/ 1630 Ficánka /kis/ csoport. További programjaink: Május 14-18-ig „Gyermekhét” projektre készülünk. Nagycsoportosok ballagása: 2012. június 2. /szombat/ 10 óra. Nyári nagytakarítási szünet: július 16 - augusztus 3-ig. Nyitás augusztus 6. Pinjung Emilné igazgató helyettes
____________________________________________________________________________________________
- KIHÍVÁS NAPJA A FALUBAN 2012! Május 23-án egész napos sport és egészségnapot szervezünk, melyre sok szeretettel várjuk a falu egész lakosságát. A részletekről szórólapokon tájékoztatunk mindenkit. Célunk, hogy minél többen részt vegyenek és velünk együtt töltsék el ezt a napot. Sportolj velünk az egészségedért! (A nap fő szervezői: Kutasi Sándor és Pölös Gábor pedagógusok) Ebédfizetés időpontja: gazdasági irodáján.
2012.május 29-én hétfőn és május 30-án kedden 8 és 16 óra között az iskola
2012. április 27-én rendeztük meg hagyományos Tavaszi Kulturális Fesztiválunkat, melyen az iskola tanulói mutatták meg, hogy miben tehetségesek. Láthattunk jeleneteket, hallhattuk a zeneiskolásokat, vers- és balladamondókat, tapsolhattunk a zenés-táncos produkcióknak. Sajnálatos, hogy a szülők részéről csekély érdeklődés mutatkozott a gyermekeik fellépése iránt. Somogyiné Utasy Ibolya igazgató
____________________________________________________________________________________________ KÖSZÖNET Baks Község Önkormányzata ezúton mond köszönetet Mihály Ferencnének és Mihály Ferencnek, hogy a START közmunka programban a virágpalánták neveléséhez helyet biztosítottak, és azokat gondozták. Köszönetet mond az Önkormányzat Zsemberi Jánosnénak szintén ehhez a programhoz nyújtott virágmag, cserép és virágláda adományért.
Kérjük adója 1 %-ának felajánlásával segítse Ön is egyesületünket, hogy továbbra is Baksért, a közösségért, a hagyományırzésért tegyük a dolgunkat, lakóhelyünk és a benne élık javára! Köszönjük!
Baksért Hagyományırzı és Szabadidıs Egyesület
Adószám: 18001226-1-06
Baksi Hírmondó
5
2012. május
Tisztelt Baksi Lakosok! Baks Községi Cigány Nemzetiségi Önkormányzata 2012. április 21-én a Közösségi Házban rendezte meg a Cigányság Világnapját, amelyre minden baksi lakos hivatalos volt. A szépszámú vendégsereg - ami 150-200 fı lehetett - nagyon jól érezte magát az egész napos rendezvényen. Cigányvezetıként úgy gondolom, hogy bebizonyítottuk mindazoknak akiknek negatív véleménye van a békés egymás mellett élésrıl, hogy lehet együtt élni, mulatni, szórakozni. A szépszámú vegyes vendégsereg a programokban is együtt vettek részt, együtt táncoltak és ettek. A nagy sikerre való tekintettel terveim között szerepel az ilyen és hasonló programok, rendezvények szervezése. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik bármilyen módon segítették a Cigányság Világnapját. Köszönetet szeretnénk mondani a Mária-telepi cigányoknak, akik a fánknak valót az elsı felhívásra összeadták, köszönet Bogdán Ibolyának és Kelemen Istvánnénak, akik hajnal 2 óráig sütötték a fánkot és fızték a cigányos gulyást, és felszolgálták azt. Külön köszönet a Közösségi Ház dolgozóinak, akik reggeltıl estig teljes kiszolgálói voltak az egész rendezvénynek és a színes programok szervezésétıl a lebonyolításáig teljes egészében kivették a részüket. Köszönet mindazon települési képviselıknek, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket, valamint köszönet Búza Zsolt polgármester úrnak a 2 db gázpalackért és megtisztelı jelenlétéért.
FELHÍVÁS
Cigányvezetıként Isten áldását és békességét kívánom minden baksi lakosnak! Tisztelettel: Dimovics Antal CNÖK elnök
A Baksi Horgászegyesület horgászversenyt tart az Atkai-holtágon TÁJÉKOZTATÁS
2012. május 20-án Jelentkezhet bárki, aki a versenyen részt kíván venni. Jelentkezési határidı: 2012. május 10. Részt vételi díj 2000 Ft, amely a reggelit és az ebédet, valamint a részt vételi díjat tartalmazza. A verseny 2 fıs csapatban lesz, pontozás a fogott hal gramm súlya/1 pont. Díjazás: az I-III. helyezett kupát illetve oklevelet kap.
MINDEN HÉTEN SZERDÁN 14 – 16 ÓRÁIG
Jelentkezni lehet: Herpai Mihály 30/928-9914 Fülöp Ferenc 30/627-7004 Sebık József 30/478-3179 Gyülekezés: 2012. május 20-án reggel 5 órakor a Faluház elıtti parkban Az utazásról mindenki saját maga gondoskodik!
TISZTELETTEL:
Herpai Mihály elnök
TÁJÉKOZTATOM A TISZTELT LAKOSSÁGOT, HOGY
FOGADÓÓRÁT TARTOK A CIGÁNY NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT IRODÁJÁBAN (RÓZSA U.)
KOVÁCS GÁBOR KÉPVISELİ
Baksi Hírmondó
6
2012. május
Baksi Kulturális Egyesület hírei Egyesületünk 2012. május 1-jén tartotta a VIII. Baksi Bográcsos Fızıfesztiválját. Az eseményre meghívást kaptak a helyi intézmények és helyi civil szer vezetek. Sajnos egyetlen intézmény, sem szervezet nem vett részt a rendezvényen A majális napjának reggelén azután négy csapat indult a fıdíjért, amely hagyományosan az a faragott vándor fakanál volt, melyet 2005-ben az elsı fızıfesztiválra készíttetett az egyesület. Pörkölt kategóriában indultak a versenyzık, két bográcsban birka, egyben marhapörkölt, és szintén egy bográcsban vadpörkölt rotyogott egész délelıtt. 13 órakor a helyben felkért zsőritagok eredményt hirdettek. Elsı helyen végzett Balogh István birkapörköltje, ıt követte a második helyen Gémes Jenı, szintén birkapörkölttel. Harmadik helyezett lett Süli István - Papp Zoltán családi csapatának marhapörköltje, és negyedik helyezettként a dobogóra állhatott Kovács Sándor, aki vaddisznó pörköltet készített családja segítségével. Ezen a napon süteménysütı versenyt is hirdetett az egyesület, melyre két versenyzı nevezett. Az idén muffinnal lehetett részt venni a versenyben a zsőritagok legnagyobb örömére. Megosztott elsı helyet kapott Molnár Anett csokoládés muffinja és Süli Gina kávé ízesítéső süteménye. A gyerekek sem maradtak ki a versenyeztetésbıl. Az aszfaltrajz versenyen egyénileg és csapatban is indultak a résztvevık. Az iskola aszfaltpályáján szebbnél szebb krétarajzok születtek. Az elsı és második helyet a Szolnoki testvérek szerezték meg. Mindkét fiú fantasztikus kézügyességgel rendelkezik, méltán érdemelték a dobogós helyet. A harmadik helyet Tóth Zsófi kapta, holtversenyben szintén harmadikként végzett testvére Tóth Panna és rajzoló párja Juhász Eszter, aki Kübekházáról érkezett. Negyedik lett Gréta és csapata, ötödik pedig Buri Virág és segítıi. A délután folyamán karaokera jelentkezhettek a dalos kedvő résztvevık. Kinyó Csaba több retró dallal is szórakoztatta a megjelenteket, nagy sikerrel. A rendezvény nagyon jó hangulatban egészen este kilenc óráig tartott. Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a rendezvényt támogatták munkájukkal, adományaikkal: Biczók László, Boda Mihály, Boros János, Dékány Józsefné Ilona, Elhard Istvánné, Fátyolné Ménesi Ildikó, Gémes Jenı és családja, Jaksa Ferenc, Kapornai Istvánné, Kiss Csaba, Kiss Martin, Kósa János, Kovács Sándor és családja, Mihály Mária, Mihályné Tóth Margit, Molnár Anett, Papp Zoltán és családja, Ragasits Attila, Süli István és családja, Szlávev Szilárd, Tábit Tibor, Tóth István, Tóth Istvánné, Tóth János, Tóth József, Tóth MŰTRÁGYA, NÖVÉNYVÉDŐSZER, AGROFÓLIA Mariann, Tóthné Kispál Ágnes, Tóth Viola, Baksi KIS- ÉS NAGYKERESKEDELEM Polgárır Egyesület , Baksi Gazdakör.
ONOZO AGRO Kft GLIFOZÁT 480 g/l hatóanyagú gyomirtó szereinkből:
TOTAL TOTAL TOTAL TOTAL
0,2 l 1 l 5 l 20 l
Mihályné Tóth Margit elnök
526.- Ft/db 1.560.- Ft/db 6.300.- Ft/db 24.200.- Ft/db
Egyéb ajánlatunk: TOPFERT baromfi trágya 25 kg 1.970.- Ft/db 13.575.- Ft/db KRISTALON 6-12-36 25 kg Fenti áfás fogyasztói árainkból a Vásárlói kedvezmények levonásra kerülnek! Érdeklődjön a részletekről üzleteinkben: BAKS Iparcikk Bolt Fő u. 96. 62/269-062 KISTELEK Agrodiszkont Kossuth u. 88. 62/268-311 BALÁSTYA Kertészeti Bolt Orchidea Szálloda mellett 62/278-388 ÜLLÉS Gazdabolt Felszabadulás u. 26. 62/282-121 Baksi Hírmondó: Megjelenik havonta Kiadja: Baks Község Önkormányzata Engedélyszám: 2.9/1270-1/2006 Felelős szerkesztő: Dr. Lajkó Norbert jegyző Szerkesztő: Szemerédi Istvánné Szerkesztőség címe: 6768 Baks, Fő u. 92. Telefon: (30) 627-6997 E-mail:
[email protected] Sokszorosítás: Pivárcsik Antal Készült: 800 példányban