Világ proletárjai egyesüljetek! ^
Ne tűrje tovább a minisztérium a kőszigeti állami gazdaság vezetőinek hanyag munkáját A békésmegyei DISZ-fiatalok ajándékokkal fogadják a megyén keresztül, a IV. VIT-re utazó külföldi küldötteket
AZ
M D P BÉKÉSMEOYEI
185* JÚLIUS 1«, CSÜTÖRTÖK
P Á R T B I Z O T T S Á
TÁVIRAT
H asználjuk ki job b an a gép ek et Ha valamikor öröm volt az aratás, kétszeresen az most. Azért is, mert dolgozó parasztságunk, a saját maga kenyerét takarítja be, de azért is, mert pártunk tanácsa, kormányunk segítsége és a szorgalmas munka nyomán emberemlékezet óta nem látott bő termést takaríthatunk be földjeinkről. Felszabadulásunk óta eltelt idő alatt a falu élete is igen so kat változott. A szocialista építés útját járó mezőgazdaságunkba is bevonult a technika, évente növekedik a gépparkunk, szinte nincs a mezőgazdaságban már olyan munka, amelyben nem segí tené dolgozó parasztjaink munkáját a gép. Három évvel ezelőtt egy-két kombájn volt még csak megyénkben s ma már több mint 150 kombájn, több mint ezer aratógép könnyíti az aratás nehéz munkáját. S ha jól dolgoznak e gépekkel, naponta 30.000 ember munkáját végzik el. Gépeink jó kihasználása igen komoly feladatot ró gépállo másaink, állami gazdaságaink igazgatóira, a mezőgazdaság miiBzaki dolgozóira, traktoristáinkra. Több kombájn-, aratógepvezetőnk van, akik becsülettel dolgoznak, harcolnak gépeikkel a na ponkénti teljesítmény növeléséért, a szemveszteségnélküli beta karításért. Az azonban, hogy megyénk országosan a betakarítási versenyben az utolsók között kullog, arra figyelmeztet, hogy nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt gépeink jobb kihasznalasa te rén. Mutatja ezt, hogy kombájnvezetőink terveiket alig 30 száza lékra teljesítették, de nem sokkal jobb a tervteljesítés az aratógépeknél sem. Oka ennek, hogy agronómusaink, körzeti szerelőink sok esetben nem biztosítják a terv, a versenyvállalások teljesíté séhez az előfeltételeket. Orosházán, Körösnagyharsánvban, de szám talan helyen megtörténik, hogy a kisebb hibákat nem javítják ki időben a gépeken, nem biztosítják az üzemanyagot. Máshol az el lenőrök, a gépeket kiszolgáló dolgozók hanyagságából órákat, na pokat állnak a gépek. Az aratás mielőbbi befejezése gondos, fegyelmezett, lelkiis meretes munkát követel meg gépállomásaink, állami gazdaságaink mindehegyes dolgozójától. A gépjavításoknál elkövetett hibákat körzeti szerelőink, főgépészeink közösen a traktoristákkal tegyék lóvá, jobb ellenőrzéssel, segítéssel, előrelátással előzzék meg a gépkiesést, biztosítsák az aratás hátralévő idejében, a cséplésnél és tarlóhántásnál a gépek zavartalan üzemeltetését. A brigádszálláso kat lássák el szerszámokkal, pótalkatrészekkel. Ne legyen egyet len gép sem, amelyet a műszak-váltáskor ne leápolva adnának át és ne legyen egyetlen traktorista sem megyénkben, aki nyári ter vét nemcsak globálisan, de részleteiben is dekádonként és napon ként ne teljesítené. Minden óra drága most. Minden perc időveszteséggel a dol gozó nép kenyere rövidül meg. Július második felében vagyunk, az idő sürget, az aratást befejező termelőszövetkezeteink, egyéni dolgozó parasztságunk megkezdte a hordást. Traktoristáinknak is pár napon belül teljes erővel hozzá kell látni a csépléshez, hogy a gabona gyors begyűjtésén keresztül az új lisztből sült kenyér mielőbb a dolgozó nép asztalára kerüljön. A cséplés megkezdé séig a tarlóhántási terv teljesítésében is be kell hoznunk a nagy mérvű lemaradást, hiszen nagy mértékben függ ettől a jövőévi bő termésünk. Mindez nagy mértékben a gépek jobb — az eddi gieknél sokkal jobb! — kihasználásán múlik. Például feltétlenül be kell vezetni az éjszakai műszakot. Természetesen szükséges, hogy ehhez termelőszövetkezeteink vezetősége, tagsága, de gépál lomásaink igazgatói is biztosítsák az előfeltételt és ellenőrizzék jobban az éjszakai munkát. A mezőgazdasági gépeket munkásosztályunk áldozatos mun kával készíti a falu dolgozóinak. Csak egy kombájn több mint 150 ezer forint értékű. De, ha jól használjuk ki a munkánkban, a szemveszteség csökkentésnél, a munkaerőmegtakarításnál, a gyors munkánál — azonkívül, hogy komoly segítséget ad dolgozó pa rasztságunknak — értékének jórészét vissza tudja adni népgazda ságunknak. Hasonlóan van ez cséplőgépeinknél, a traktoroknál, a különféle munkagépeknél is. És fordítva: komoly ráfizetést, ká rosodást jelent a gépek rossz üzemeltetése mezőgazdaságunknak, az pgész dolgozó népnek. De megkárosodnak gépállomásaink, állami gazdaságaink főgépészei, szerelői, traktoristái is. Hisz becsüle tes munka után részükre kormányzatunk tisztességes bért, a ter vek túlteljesítése arányában komoly premizálást biztosít. Pártbizottságaink, pártszervezeteink harcoljanak jobban és kö vetkezetesebben a gépek jobb üzemeltetéséért. Elsősorban a kom munistáknál teremtsék meg a fordulatot: elvtársaink mutassanak példát a gépek jobb kihasználásánál is. Ez ragadja magával aztán állami gazdaságaink, gépállomásaink mindenegyes dolgozóját, trak torvezetőjét. Ez eredményezheti azt, hogy a tavaszi terv teljesíté séhez hasonlóan, a nyári tervünket is rövidebb idő alatt és jobb minőségben teljesítjük. Csakis ebben az esetben beszélhetünk ar ról, hogy megfogadtuk a párt szavát, hogy jól harcoltunk a kormányprogramm végrehajtásáért. Ha így dolgozunk, augusztus 2 0 -ra, alkotmányunk ünnepére birtokunkban lesz a miniszterta nács dicsőséget jelentő vándorzászlója és bátran állhatunk pár tunk, népünk elé: feladatunkat teljesítettük. Farkas Sándor.
IX ÉVFOLYAM, 163 SZÁM
Magyar Dolgozik Pártja Békismegyei Bizottságának, Békéacsuba A zsadányi állami gazdaság gyors gabonabeadási tervet július 15-e helyett 13-ig teljesí tette. Búzából 8, árpából 3 vagont szállítottunk a begyüjtőhelvre. ígérjük, hogy július 16-ig még három vagon búzát adunk be. Azért tudtuk ezt teljesíteni, mert dolgozóinkat lelkesítette pár tunk Központi Vezetőségének javaslata, az új kormány programmja. Olyan dolgozóink vannak, mint Széles Dezső kombajnvezető, aki 152 kát. holdat aratott és 1918 mázsát csépelt el. Lakatos Sándor és munkacsapata 160 százalékra teljesítette napi tervét. Gulyás György traktoros brigádvezető és Papp Sándor sztalinyeezvezető olyan gépkapcsolást részitettek, amellyel egyszerre égzik a szántást, vetést, boronálást. Ezzel a módszerrel Papp Sándor 210o/o-ra teljesítette napi tervét. Az elkövetkezendő napokban tovább fokozzuk az aratás, cséplés ütemét, hogy gazdaságunk eleget tegyen pártunk és kormányunk határozatának. Harcolunk azért, hogy a legjobb állami gaz daságok közé kerülhessünk. Ezzel akarjuk elnyerni a minisztérium és a MEDOSZ ajándékát, így új filmvetítő berendezést, amely gazdaságunk dolgozóinak kulturális és szórakozási lehetőségét segíti majd elő. Előre a békearatás '»y*veiméért, pártunk vezetésével kormányunk prograinmjának megvaló sításáért. Zsadányi állami gazdaság dolgozói.
Harcban az új kenyérért Július 13-ig 3459 egyéni termelő fejezte be az árpacséplést, akik közül 3356 azonnal teljesítette be adási kötelezettségét. Jó a begyűj tés üteme a gyomai és a szarvasi járásokban, ahol egyetlen hátralé kos termelő sincs. Ezzel szem ben a csépléshez viszonyítva le-' maradás mutatkozik a mezőkováosházi járásban.
ként kicserélik az adatokat, ötletes »Ludas Matyi« táblákon bírálják a lemaradókat, dicsérik a jól tel jesítőket. Ezenkívül az élenjáró kat úttörők, kuttúrcsoportok kö szöntik. Ezt a módszert megyénk többi községének is át keil venni. Az előbbi napokhoz viszonyítva a begyűjtés üteme visszaesett, ami összefügg azzal, hogy lassult a Eziáiig közel 5900 dolgozó pa cséplési munka.
gyénk többi járásában is. javítani kell a politikai felvilágosító mun kát. Kormányunk programmjának bejelentése óta egyes helyeken erős mértékben fokozódott az eTonség tevékenykedése. i
raszt, 125 termelőszövetkezet nyilvánította ki: eleget tesz tör vényben előirt kötelezettségének, közvetlenül a géptől teljesíti be adását.
Gépállomásaink az erő- és a csáp őgépiket több helyen felüle tesen javították ki, s azok már az első napokban kiesnek a mun kából.
A szeghalmi járásban a kertéezszi^pti »Kossuth« tennieíőszövetke zet' versenyre hívta ki a járás va'amennyi termelőszövetkezeteiét. A szeghalmi 'termelőszövetkezetek párosvensenyben végzik a betakarí tás, cséplés és begyűjtés munkáját.
A medgyesegvházi gépáflomásnak például hét, a kunágotai gépállo másnak nyolc erőgépje nem üzem képes. De hasonló a helyzet a kaszaperi gépállomás gépeinél is. Több helyen akadályozza a csép iéit, hogy a cséplési ellenőrök nem kapják meg időben gépállomásaink tól a szükséges nyomtatványokat. H átráltatja a begyűjtés ütemét, hogy termelőszövetkezeteink, pél dául a kamutl »Lenin« és a bél megyeri tszos-k nem tisztítják, szá rítják megfelelően a kombájnnal csépelt gabonát. A békési, de me
Körösladányban pedig a búzaké vékbe vasrudat rejtettek el, ami a gépbe került, csak véletlen foly tán nem tett a csépíőnnmkásokban kárt. Tanácsaink, pártszervezeteink tő rődjenek többet a cséplési és a begyűjtési versennyel, értékeljék rendszeresen a napi teljesitinónyeket, tudatosítsák a cséplőmunkások, «. község dolgozói között a békeverseny állását. Ne legyen egyetlen termelőszö vetkezet, egyénileg dolgozó paraszt sem megyénkben, aki né közvet len a géptől teljesítené beadási kö telezettségét, ez a biztosíték arra, hogy a kormányunk által biztosí tott szabadpiacot mielőbb elnyel hessük.
A begyűjtési versenyben az elmu t héten a gyulai és a szarvasi járások tűntek ki. Községek kö zött Kaszaper termelőszövetke zeti község vezet. Kaszaperen a tanács rendszeresen értékeli a t-zofí k közötti versenyt, a versenytábíákon három napon
"TÍAmlédi Táblátt
Mezőberényben például Martin csek András kulák, a tszcs-iw tagod.ott fö'djén aratni kezdett. Ehhez hasonló eset történt íVtezömegyeren is.
k ^ ttd - á \M ie i,e tű - iie lc M e x ö b erén yi g ép á llo m á *
Kedves Kombájnveaető szövőgépemet kihasználni, Elvtárs! 1953 júniusában másod En 1949 óta dolgozom szor kaptam sztahanovista az Alföldi Szövőgyárban, jelvényt. Pártiunk és kor mint szövőnő. Kezdettől mányunk szerető gondos fogva részt veszek a mun kodását- látom ebben, amit kaversenyben. Ered mé- • még jobb munkával kell meghálálnom. Három nyes munkám révén 1952 dolgozó társamnak adtam januárjában sztahanovista át munkamódszeremet, jelvénnyel tüntettek ki. akik terme'ésiiket jelentő Ezután még fokozottabb sen megjavították. lendülettel igyekeztem Tudomást Szereztem ar
ról, hogy az Elvtárs is komoly eredményt ér el az ország kenyeréért ví vott harcban. Mint me gyénk második kombájnvezetőjét, kérem, hogy eredményét tovább fo kozva, minél kevesebb szemvetzteséggel járó ara tással és csépléssel járul jon hozzá a dolgozók ke nyórrel való ellátásához. Ennek folytán mi, üzemi
dolgozók is zavartalanul tudjuk teljesíteni az elénk tűzött feladatokat. Sok sikert az eredmények to vábbfejlesztéséhez! Élőm a szemveszteségnélküli gyors cséplési és aratási munkálatok végzésiéit! Márta Mária,
a mezőt e ényi Alföldi Szövőgyár kétszeres sztahanovistája.
H o n v é d é in k s e g ít i k a ts s e s -k m u n k á já t Honvéd-brigádjaink július 2 -án érkeztek a mezőberényi «Pe tőfi^ -Isz-ből a köröslarcsai «Rá kosi lsz-be. Nagy lelkesedéssel látlak hozzá a tengeri kapálásá hoz. A kukorica igen gyomos vö't Brigádjaink szép eredményi értek el. Napi átlagteljesítményük 170-180 százalék, de . 207, 209
százalékot is elérlek. Harcosaink összefogva a dolgozókkal, küzde nek azért, hogy még többel ad janak hazánknak. Ahol az ellen ség terjeszti a rémhíreket, kí méletlen harcot folytatunk elle ne. Nagy Imre elvtárs országgvű’ési beszédéről elbeszélgettünk a termelőszövetkezet tagjaival is.
A mezőberényi «Petőfi» és a kö~ röstarcsai «Rákosi» tsz vezető sége szüntesse meg a munkaszervezés körül lévő hiányossá gokat, mert úgy nagyobb ered ményeket tudnának elérni. Gojdár Lajos hadnagy, Békéscsaba
2
1853 július 16, csütörtök
'Wn-ats-aiok Viépt
A világ haladé ifjúsága lelkesen készül a V!T-re RÓMA (MTI) Olaszországban vasárnap VIT-napot tartottak. Arezzoban, Bulcmoban. Firenzében, Torinó ban leányfesztivál volt. Trento ban a fiatalok megyei fesztivált tartottak. Reggio Emíliában a fia talság nagy kerékpáros- és mo torkerékpáros túrát rendezett. Előreláthatólag ezerötszáz olasz fiatal vesz reszt a bukaresti ta lálkozón. Á küldötteket részben az üzemekben, ifjúsági szerveze tekben választják meg, részben pedig egyéni részvevők. Az üzemi fiatalok utazási költségeit társa dalmi úton gyűjtik össze. PÁRIZS A «l'lfam unitéi közlése szerint eddig ezerötszáz ifjú jelentkezett a VIT-re. Az ország különböző részeiből napról-napra nagy szám ban érkeznek az új jelentkezé sek. A jelentkezők közt igen sok a keresztény Es Force Ouvriére szakszervezetekhez tartozó ifjú. A párizsi XVIH. kerület fiataljai
YTT-küldöttnek választották a Köztársasági Ifjúsági Szöietség börtönben sinylődő vezetőit, Guv Ducolonét, Paul Laurent-I és fx)uis Baillot-t. KOPENHÄGA Ivopenhágában és Dánia más városaiban ifjúsági gvűléseket tartottak a Dánia és más orszá gok fiataljai közötti barátság megerősítésének jelszavával. Aktívan készülődnek a talál kozóra a fiatal sportolók, mun kás-énekkarok és műkedvelő cso portok. Dánia reakciós körei megkísér lik, hogy meggátolják a dán if júság VIT-előkészületeit. A vá rosban kifüggesztett plakátokat, amelyek a találkozóról szólnak, nem egyszer hazug hírekkel ra gasztották át, amely szerint a ta lálkozót nem tart ják meg. A reakció fondorlatai ellenére közel ezerháromszáz dán ifjú és leány jelentette be, hogy részt akar venni a találkozón.
MAGYAR-BOLGÁR K É Z F O G Á S
STOCKHOLM Svédországi jelentések szerint eddig több mint hétszázan jelent keztek a bukaresti VIT-re. A svéd küldöttségben több mint harminc ifjúsági, sport- és szak szervezeti szerv ezet képv iselői vesznek részt.
Mind Magyarországot, mind Bulgáriát a'dicsőséges Szov jet Hadsereg szabadította fel a fasiszta iga alól és mindkét nép dolgozói előtt megnyitotta a boldogulás és a szocialista jövő felé vezető utat. Ä két llép közötti barátság fontos té nyezője az, hogy' mind Magyarországot, mind Bulgáriát a hálás szeretet és szoros barátság fűzi felszabadítójához, a nagy Szovjetunióhoz, melynek példája nyomán építik a szo cializmust és a Szovjetunió által vezetett béketábor soraiban harcolnak a békéért. 1948 július 16-án a két baráti ország megkötötte a Ba rátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Egyez ményt. Az egyezmény skálája évről-évre mindjobban kiszéle sedett. A. magyar-bolgár írucsereforgalom az 1947. évjhez viszonyítva — kétszeresére emelkedett. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti árucsere forgalom keretében Bulgária piritet, cinkkoncentrátot, elmot. különféle textilipari nyersanyagokat, kü lönféle mezőgazdasági cikkeket, vegyi cikkeket és dohányt szállított Magyarországnak. Ezzel szemben Magyarország kü lönféle gépeket és felszereléseket, híradástechnikai felszere léseket, hengerelt árut, vegyszereket, gyógyszereket exportált Bulgáriába. A Bolgár Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság —■ akárcsak a Szovjetunió és a többi népi demokratikus rrszág — a kölcsönös segítség szellemében megosztja ^egymással a termelési tapasztalatokat. A múlt évben a Magyar Népköztár saság alkotmánya évfordulójának tiszteletére a bolgár vas utasok és bányászok versenyt indítottak, hogy határidő előtt szállíthassák az ércet és szenet a magyar ipar számára. A magyar és bolgár nép szoros barátságának további bi zonyítékát tapasztalhatjuk ez egyre élénkülő kulturális kap csolatokban. A két nép közötti kulturális együttműködés elősegíti és lehetőséget nyújt, hogy az élenjáró dolgozók, a bolgár és magyar művészek -apasztalatcsere útján jobban megismerjék a két ország kulturális fejlődését és elősegítsék Bulgária és Magyarország szocialista építését és még szorosabbra vonják a két nép közötti barátságot. Számos bolgár művész járt Magyarországon, illetve ma gyar művész Bulgáriában. Igen sok ösztöndíjas bolgár diák tanul Magy arországon, illetve magyar diák Bulgáriában. Ugyan akkor az egyezmény keretén belül egyre nagyobb mérete-, két ölt a csere-üdültetés. Számos magyar dolgozó üdül a Fe kete-tenger partján és sok bolgár dolgozó gyönyörködik a Balaton és Mátra zépségeiben. A Magyar-Bolgár Barátsági, Együttműködési és Kölcsö nös Segélynyújtási Egyezmény hozzájárul a két nép gazda sági és kulturális fejlődéséhez.
BERLIN
A Német Demokratikus Köz társaságban vasárnap befejeződött az ifjúsági ének- és táncegyütte sek versenye. A versenyből a potsdami pedagógiai főiskola és a lipcsei kerületi altmügelni út törőcsoport együttese került ki győztesen. Ez a két ifjúsági művészegyüt tes részt vesz a IV. VIT-en. BUKAREST A va jdahunyadi kohászati kom binát a napokban választotta meg VIT-küldötteit. A küldöttek ter melésben élenjáró ifjúmunkások és sztahanovisták.
A f r a n c i a d o lg o z ó k e g y s é g ü k n e k m é g s z o r o s a b b r a z á r á s á v a l v á la s z o l n a k a j ú l i u s 14-t a l j a s p r o v o k á c i ó r a Párizs. (MTI) A július 14— i francia nemzeti ünnepen a bé késen felvonuló dolgozók ellen intézett rendőrségi provokációnak hét halálos áldozata volt és a felvonulók közül több mint szá zan sebesültek meg. A szerda reggeli reakciós la pok és különösen a «Aurore» és a -Figaro» cikkeiből — amelyek a Francia Kommunista Párt és általában a demokratikus mozgailom elleni további megtorló in tézkedésekre uszítanak — világo san kitűnik, hogy a provokációt előre megfontolt szándékkal kö vették el, a francia reakció így
akarta megfélemlíteni a közvé leményt, különös tekintettel ar ra, hogy a vádtanács a mai nar pön hoz döntést a bebörlönztött hazafiak ügyében. A «l’Humanité» mindenekelőtt rámutat a július 14_i tüntetés nagyszabású voltára, majd rámu tat arra, hogy a reakció tudato san vetette be rendőrségét Pá rizs népe ellen, közvetlenül jú lius 16-a előtt, éppen akkor, ami kor arról beszéltek, hogy a nem zetgyűlésben esetleg megvitatják majd a kommunista képviselők mentelmi joga felfüggesztésének kérdését. Emeljétek fel tiltakozó szava
KÜLPOLITI KAI JEGYZETEK Felháborító hír kelt szárnyra július 14-én. Franciaország legna gyobb nemzeti ünnepén, a Bas tille bevételének napját ünneplő, békésen felvonuló párizsiak közé gyilkos rendőrsortűz dördült. A francia imperialisták sok szenny től bepiszkolt uralmát fenntartó rendőrségének sortüze és száznál több szabadságot követelő tüntető vére hullt a párizsi Kation-tér kö vezetére. Közülük heten meghal tak, nem érhetik meg azt a nem messze tevő napot, amelyen vég ire a francia népé lesz a hatalom, amikor a nép a maga alkotta törvények szerint él és nem olyan törvények szerint, mint amilyet a kapzsi, a gyilkos imperialisták, az amerikai tőke által pénzelt jwlások, haza- és m'párulők al kotlak. A július 14-1 párizsi vérengzés nem egyéb, mint a nemrég nagy-
A s a n g o l és f r a n c ia k m l ü g y m i n i s s t é r io n t a n é g y h a ta lm i tá r g y a lá s o k m e lle tt (MTI) A nyugati országok kül ügyminisztereinek washingtoni ta nácskozásán Salisbury ideiglenes angol külügyminiszter, valamint Bidault francia külügyminiszter állást foglalt a négyhatalmi tár gyalások megtartása melleit. Mint a «Reuter» jjelenti- a két külügy miniszter azzal indokolta állás foglalását, «h-ogy a nyugatén rópai népek körében mély és széles körű az az. őhnj, hogv közvetle nül Uírgy aljanak a szovjet kornv" Miy-al a világteszüH -ég eny hítéséről.»
nehezen összetákolt, minden porcikájában reakciós Laniel-kormány bemutatkozása. Ilyen gyil kos tettel hízelegve adta tudtára a háború francia és amerikai megszállottjainak, hogy semmivel sem különb elődeinél, hogy hí ven megszolgálja a júdás dol lárt, hogy a lelkiismeretesség legkisebb jele nélkül vállalja ő is a teslvérgyilkos Kain bélyeget. A francia kormány módszere a fasiszták módszere. Az őrült, háborús amerikai tervek érdeké ben lejjebb taszítja Franciaor szágot, a francia népet a ka tasztrófába, a nyomorba, nélkü lözésbe. S közéjük lövet azok nak, akik tiltakoznak önmaguk, családjaik állandó nélkülözése miatt, akik emberhez méltó jo got, szabadságot, békét követel nek. ! A francia nép egyre erősödő egységfrontja nagyon ingadozó talajt teremtett a helyét elfoglaló LanieLkormány számára. S a kormány parancsára eldördült július 14— i rendőrsortjíz tovább növeli a ’ francia nép felháboro dását. haragját, egységét. S ez az egység meggyorsítja annak a nap nak eljöttét, amely egyszer és mindenkorra véget vet az im perialisták uralmának.
tokat az üzemekben, minden vá rosnegyedben, minden faluban — folytatja a lap. — Szervezzetek munkabeszüntetéseket, válassza tok küldöttségeket, széleskörű de legációk útján jelentsétek be liltakozástokat a hatóságoknál, a parlamentnél, a polgármeslerekinél, a prefektusoknál. Minden ed diginél nagyobb erővel követeljé tek a bebörtönzött hazafiak szabadonbocsátását, küldjétek népes küldöttségeket a vádtanácshoz! A «l’Humanité» hangsúlyozza végül, hogy a munkásosztálynak, a népi erők egységfrontjának biz tosítania kell a szabadságjogok megvédését.
A szovjet sza k szerv ezetek életéből
Figyelmes gondoskodással törődjünk a dolgozók igényeinek és szükségleteinek kielégítésével Irta: Z. Szokolov A szovjet szakszervezeteket az teszi erőssé, hogy a legszorosabb kapcsolatban állnak a tömegekkel. Lenin rámutatott, hogy a szakszer vezeti funkcionáriusok kötelesek minden oldaláról ismerni a munká sok életét, hogy bál-mély időpont ban meg tudják határozni a töme gek hangulatát, törekvéseiket, szük ségleteiket, gondolataikat. Rendel kezniük kell azzal a képességgel, hogy elvtársi magatartással, a dol gozók szükség teteinek gondos ki elégítésével kivívják a tömegek bi zalmát. A szakszervezetek sokrétű mun kája az emberekkel vali foglal kozáson a rapszik. A szakszervezeti funkcionáriusok ne csak tanítsák, hanem tanuljanak is a tömegek től. *
A muafc&sgyafeeeken, termelési értekezleteken és a különböző kon ferenciákon a munkások és alkal mazottak* a legkülönbözőbb. javas latokat, észrevételeket teszik. Eb ben nyilvánul meg a tömegek ma gasfokú aktivizálása, alkotó kez deményezése, hazafias gondosko dása a szovjet útiam gazdasági erejének megssúíárditása iránt, A CsuSEOvszki kohómű »370«-es hengersorának dolgozói tavaly tú l teljesítették a termelési és önkölt Időjárásjelentés séges ökkentósi tervet. E» év első Várható időjárás ma estig: FeHiőálvoaulávok, több helyen krsebb -záp-oreső, negyedévében azonban a kollektíva m ala r, niórsékolt. időnként élénk nyn- nem tudta teíjesiteoi előirányzatát. g«F-és«»knyugati sfcől. Holnap délwtáni tél- A hengeré'zek a niunkásgyűteseken. hőképződés, cső nélkül. Gyenge légáram többszőr bírálták a normális műnlás, a nappali hőmérséklet emelkedik. kamenetot akadályozó hiányosságo Várható hőmérsékleti értékek az -ország■ kat. A műhetybizottság tagjai a terűidére ma regjgrl nyitja ton JI 14, má sutt w óéit*1« országsa'rtc aß- #>j munkások jogos követelését támo gatva felvetették casket a kérdésefok közölt
kel az igazgatóság előtt. Eredményt azonban nem értek el. Ekkor Tyezjakov elvtárs, a műhelybizottsóg elnöke élesen megbírálta a gyár vezetőit a »Csuszovszkij rabocsjj« című városi lapban, amiért a ve zetők nem hoznak intézkedéseket a fennakadás nélküli munkamenet biztosítására. Bizonyos, hogy a munkások ja vaslatainak megvalósításáért foly tatott kitartó harc meghozza az eredményeket. A műhelybizottság a szórna lista termelés érdekeit szi vükön viselő szakszervezeti funk cionáriusokat jellemző .elvszerűség gel járt el. i • A szakszervezeti funkcionáriusok legelső feladatai közié tartozik az élet beható ismerete. Kötelességük érdeklődni minden iránt, ami a termelés folyamatában, a kollektí vában történik, a dolgozók élet körülményei iránt, segítséget, nyúj tani az egyes emberek képessé geinek fejlesztésében a kommuniz mus építése érdekében. Az igazi szakszervezeti vezető figyelemmel kisér minden felszólalást, gondosan és gyorsan foglalkozik a beérkezett panaszokkal és jelentésekkel, kitar tóan harcol a hasznos javaslatok
I
raegvalósitásáért. a miipkások és alkalmazottak életkörülményeinek javításáért. Nemrégiben a kommunális épít kezések munkásainak kiovi területi szakszervezeti szövetségéhez azzal a bejelentéssel fordult Nyerosc in asztalos, hogy helytelenül számí tották ki munkabérét. Az ellenőr zés folyamán bebizonyosodott, hogy az építkezési tröszt számfejtési osz tálya hibát követett el. A hibát gyorsan kijavították. Egyesek talán úgy vélnék, hogy, a kérdés ezzel el volt intézve.' A szakszervezet területi bizottsá gának dolgozói azonban nem szó-, ritkoztak erre az egy esetre. Talá lomra megnézték a tröszt néhány más munkásának munkalapját is. Kiderült, hogy hasonló hibákat más munkásokkal kapcsolatban is elkö vettek. így aztán egy panasz gon-, dós megvizsgálása lehetővé tette, —u hogy a szakszervezeti és gazda-, sági vezetők rendezzenek egy olyan, fontos kénlést, mint a munkabér számfejtése és kifizetése. Ez az eset jellemző példája annak, ami kor a szakszervezet figyelmesen jár el a beérkező panaszok ügyében és meglátja az egyes emberek pa-| naszában a nagy jelentőséget.
Emelkedik Jugoszlávia államadóssága Hónapról-hónapra, évről-évre emelkedik Jugoszlávia államadós sága — írja a «Pod Zastavoxn Internaeionalizma», a jugoszláv forradalmi emigránsok Bukarest ben megjelenő lapja. Jugoszlávia államadóssága je lenleg, a legutóbbi, az amerikai kongresszus képviselőházától jú-
niusban kapott 216 millió 906 ezer dollár összegű kölcsönneí együtt cgymilliárd háromszázmil lió dollárra emelkedett. Jugoszlávia minden egyes la kosa, beleértve a csecsemőket is, személyenként nyolcvan dollár ral, illetve mintegy huszonötezer dinárral tartozik a külföldieknek.
»»33 július
IS ,
csütörtök
3
ViU atsaitU képe
Termelőszövetkezeteink gyorsítsák meg Ne tűrje tovább a minisztérium a kőszigeti állami gazdaság vezetőinek hanyag munkáját és minél előbb fejezzék be a gabonaaratást A koszig*'ti állami gazdaság egyike megyénk legnagyobb á l lattenyésztő gazdaságának. A fél évi értékelés szerint a kőszigeti állami gazdaságban legmagasabb a fejési átlag. Első félévi árulóadási tervét a gazdaság sertés ből, haromfiból 1 0 0 százalékon felül teljesítette. Az állattenyész tési dolgozók szívós kilartómunkájának eredménye ez. Amíg azonban a gazdaság állattenyész tői szép eredményeket énnek el, a növénytermesztésben súlyos a lemaradás. Póhalmon, Varsánháton például közel 1 0 0 hold föld parlagon van. Az özedi állomás északfelőli részén 2 0 hold nap raforgónak csak egyrésze van égy, ahogy megkapálva, de eh hez hasonló «művelést» kapott a mellette lévő 1 0 0 holdas kuko ricatábla i? A gazdaság vezetősége
rösi állami gazdaság földjére sem, ott mégis már többször megka pál tál* a kukoricát. A gazdaság igazgatója, Pap elv társnő és az agromómusok igye keznek rajtuk kívülálló okokra hárítani a felelősséget, úgy mond ják: mi mintient meglettünk, ami tőlünk telhető. Nyoma sincs a kapásnövények földjén a
víz leeresztésének, pedig motor is állt volna rendelkezésükre. Az elmaradás oka nem az eső és nem a munkaerőhiány, amire szintén hivatkoznak, hanem a szervezetlenség, a munkák terv szerűtlen irányítása. Az egyik 20 holdas napraforgótábláL például két női munkaerő kapálja már hetek óta.
A gép i m unka sem halad Nem használják ki a lehető ségeket a gazdaságban. A minisz térium például 60 mázsa babvető magot adott a gazdaságnak a ki pusztult vetések pótlására. Azagronómus szerint: «majd el fogják vetni». Az igazgatónak azonban az a véleménye, hogy nem é r demes abba a rossz fökltó a magot pocsékolni (?!) Megalkuvó álláspont parlagon hagyni azo kat a . földeket, melyeket eddig
állandóan müveitek és kielégítő termést adtak, amikor megvan a lehetőség a gépi erővel való meg munkáláshoz. A kőszigeLi állami gazdaság ha nyag munkáját a tanács és a pártbizoLtság jelentette már a minisztériumnak. De szemlélői annak a minisztérium ellenőrei is, hiszen napokat töltenek kint a gazdaságban. De
m ilyen leh et az az ellen őrzés,
a hanyag növényápolást — bizonyára nem jut túl az iro vább növelni, amikor parlagon a* esős id ővel magyarázza dán — amikor a gazos, elha hagyják a földet, nem termelnek Hónapokkal előre szili te óránkén t ki tudják mutatni a leesett csa padékmennyiséget. Ezzel akarják elhárítani a felelősséget. Eső va lóban sok volt, több helyen meg V állt a víz a földeken de nem fesUi kevesebb a szomszédos kö
nyagolt földeket nem veszik ész re? A kőszigeti állami gazdaság hanyag munkáját semmivel sem lehet magyarázni, annak elsősor ban a gazdaság vezetősége az •oka. Az éllallcnyésztéstK» szép eredményeik vannak ugyan, de, hogy akarják azt megtartani, to-
S zula I m r e :
Szófia. ("MTI) A bulgáriai Mé nesiért község vasútállomására megérkezett a Szovjetunióból az első gyapotszedőkombájn. Mericsleri község gép- és trak torállomásának dolgozói nagy örömmel és érdeklődéssel fogad ták az új gépet, amely egy idény ben legalább háromszáz tonna Wadi Antal Járási Tanács, •Gyula. gyapot szedésére képes. a gabona gyors betakarítása. Enétkül nincs életszínvonalemel kedés. A kormányprogrammot csakis így tudjuk válóra váltani. — Hát az biztos, hogy termelő munka nélkül a programm csak programm -maradna. Azzal még nem lakik 'jól az ember, se nem tud felöltözni — hagyta helyben bátyám. — Mű a helyzet a csoportban? — Most van a munka dandár ja: Egynéhány gondolkodik, hogy mitévő legyen az ősszel. — Hát Te, hogy gondolod? — kérdeztem. Végig simít ősz haján, megvakargatja fejét, aztán rövi den ennyit mond: — Én maradok. — Van-e sok munkaegység? — Lányommal együtt kettőnk nek több mint hatszáz. Na lám, Rákosi elvtárs szava mennyire igaz, aki jól dolgozik, az nem akar kilénni. Az meg találja boldogulásának útját a tszcs-ben. Másnap Tóth Sándorral, egy kori cselédtársamnial találkoztam össze. A beszélgetés során elmon dotta: a mi csoportunk nem osz lik fel. Nem mondom azt, hogy egyesek talán nem foglalkoznak a kilépés gondolatával, de a túl nyomó többség, az mai ad. Nekem bz a véleményem, hogy aki men ni akar, de jó munkás, meggyőz zük, hogy maradjon. De erőltetni nem erőltetünk senkit. Aki pe dig rossz munkás, az meg men jen. így tudunk majd egy egész séges és valóban példamutató cso
portot létrehozni, amely vonzóan — Elvtárs, mi még csak nem hat a kívülállók felé. is gondoltunk kilépésre. Tudod, A kultúrházban nyilvános ta hogy huszonheten-huszonnvolcan nácsülés van. Benézek, hátha van végeztük a növényápolást. Több a «Lenin» tsz tagjaiból is valaki mint 30 hohl föld megművelése bent. A nagy eső miatt most nem esik egv tagra nálunk és néző tudnak aratni. Gálik elvtárs — meg, nálunk a járási tanács ván egykori kubikostársam — moso dorzászlója, amit a növényápolás lyogva nyújtja felém kezét. Ez jó elvégzéséért kaptunk meg. előtt 11 évvel, 1942-ben Dunán — Ila tőlünk el akar menni túlon és Erdélyben dolgoztunk valaki, arra nem is nagy szükség hosszú hónapokig, de egyetlen öl van, hiszen úgyis csak az megy töző ruhára valót sem tudtunk el, akinek nem sok hasznát veszösszekuporgatni. Hej, pedig, de szük. szűkiben voltunk hamnincegyné— A mi csoportunk megma hány társunkkal egy ütt, ö is el rad és meg is erősödik. De mi a mondja: — eszünk ágában sincs, jó vezetést is elvárjuk. Ne kap hogy kilépjünk. Csak nem azért junk mi 5—6 , nteg 8 utasítást dolgoztunk éveken át, hogy most egy nap, főleg olyanokat ne, ame lemondjunk róla és kárba vesz- lyik keresztezi egymást. Mi aka szen? Építkeztünk, rom épüle runk és tudunk is dolgozni, de teket hoztunk rendbe, csak nem jobb irányításra, vezetésre van mondunk le munkánk eredmé szükségünk. nyéről ? Horváth elvtárs feleségével 300 Közben kiderül, hogy neki is közel 300 munkaegysége van munkaegységet teljesített eddig. Dehogy is lehetne egy olyan ezideig. Tehát ő sem lógós és ezért tsz-ből kilépni, mint a nagyszénási «Lenin», ahol az összvugyon meg is találja számítását. négy e6 félmillió forintra rúg. Na, lám, ez meg Horváth elv Míg az 1950—51. gazdasági év társ. Vájjon neki mi lehet a vé leménye ? ö t a negyvenötös vá ben 1 1 0 darab szarvasmarha, lasztások alkalmával ismertem mintegy 100 darab sertés és 400 meg. Akkor még igen nagy lám darab juhállomány volt, az el palázban égtem, ha tömeg előtt múlt évek nehézségei ellenére is beszéltem, de ők bizalommal és megtöbbszörüz.ődött az állatállo odaadással voltak irántam. Báto mány. Jelenleg 220 darab szarvasrítottak, tanácsot adtak és kér marha, 520 darab sertés, 937 da ték, máskor is menjek ki hozzá rab juh gazdagítja a tsz dolgozó juk. Nyilván ezzel akartak se népét. gítséget nyújtani, hogy növelni Büszke vagyok rátok falumbeliékl tudjam önbizalmamat.
kor esejtt az eső, vagy harmatos volt a búza. Minden pqroet ki használt. Az aratással egvidőbep, vagyis hat nap alatt 2 0 hold középmélyszántást végzett má sodvetés alá. Munkájával hozzá járult ahhoz, hogy a csoport mi előbb teljesíteni tudja tarlóhántási tervét. Újhelyi elvtársról pél dát vehef a többi traktorista is.
„
J Ó IS M E R Ő S Ö K Én mindig nugyon örültem an nak, ha tégi ismerősökkel,^ egy kori munkatársaimmal találkoz tam. Különösen akkor vagyok boldog, amikor olyanokkal hoz össze a véletlen, akiknél látom, hogy lépést tudnak tartani épülő szocialista hazánk fejlődésével. Népköztársaságunk új kormá nyának programmnyilatkozata után kissé elfogott a szülőfa lum iránti «sovinizmus». Arra gondoltam, hogyan is fogadhatták az én falum dolgozói ezt a proranrmot. A régi ismerősök, egyori cselédtársaim, kubikos bará taim a felszabadulás utáni har cokban megedződött elvtársak. Fűlött az a gondolat; melyik utat választják. Továbbra is a nagyüzemi gazdálkodást, vagy visszatérnek az egyéni gazdálko dáshoz? Éin nem úgy 'smerem őket, hogy meggyőződés nélkül léptek volna a nagy üzemi gazdál kodás útjára. De lehet, hogy az utóbbi évek nehézségei ingado zóvá tették őket és mégis megtántorodtak. Szóval sokfele-fajta gondolat szaladgált össze-vissza a fejemben. Aztán elhatároztam: hazautazom. Jól bealkonyodott, mikor be futott az állomásra a vonat. Ven dég vagyok — gondoltam —, nem illik későn beállítani még akkor sem, ha a testvérbátyjá
Postazsák vagy zsákbamacska? A gyermek szeret zsákbamacskát venni. Mindig más valami kerül elő belőle, mint amit vár, illetve elképzel. A békéscsabai Városi Pártbizottság ügykezelési osztályától azonban megtanultuk, hogy felnőtt korban is lehet zsákha macs kát játszani még kounolv szervezeti ügyekben is. A Városi Pártbizottság hónapokkal ezelőtt postazsákot rendszeresített. Július 8 -án a postáznák-«•sere alkalmával <egv, a MÁV7 üzemi pártszerre* eetének szóló anyag került elő a zsákból, emeUeitt még egy má sik anyag, amely a városi rendőrkapitányság pártszervezetének szóló ügydarab volt. Valószínű, nem azért rendszeresítette a Városi Pártbizottság a postazsííkot, hogy az ügykezelés zsákha macskát játsszon vele. Erdős élvtársnő art mondja: tévedés. Ka csak egy pártszervezet ngydarabját cserélték volna össze, ezt el is lehetne fogadni, de mivel ez — mint a fenti példa is m utálja — másként van, in kább a felelősségtudat hiányára mutat. Viharsarok Népe szerkesztőségének pártszervezete,
Példam utató traktorista A gyulavári «Uj Élet» tszcsben 129 hold őszibúza aratását július 7-én kezdték meg a tszcs tagjai. Hamarosan befejezik ezt á munkát. Azért tudtak ilyen jó eredményt elérni, mert Újhelyi Sándor felelős traktorista lelkes munkájával segítette a csoportot. Újhelyi elv társ aratógéppel hat nap alatt 72 hold búzát aratott le. Ezidő alatt 8 óra kiesése volt ponyvaszak adás miatt. A gé pét akkor javította, ápolta, ami
takarmányt az állatok tartásához. Ne tűrje tovább az illetékes minisztérium a kőszigeti állami gazdaság vezetőinek tónus kö zönyét. Vizsgálja ki és vonja fe lelősségre azokat, akik ilyen ha nyagul gazdálkodnak a dolgozó nép vagyonával.
Július második felébgn vagyunk. A gabona érése túljutott a viaszos érésen. Keresztbe« a helye. Egyetlen község sincs azon ban megyénkben, ahol befejezték volna az aratást, sőt egyes ter melőszövetkezetekben igen nagy a lemaradás, amit nem lehet az időjárással magyarázni. A békéscsabai Haladás», «Viharsarok» és «Micsurin» tszcs, az örményzugi Béke» tszcs és megyénk többi 36 termelőszövetkezetének földjére sem esett kevesebb eső, mégis befejezték már az árulást. A lemaradás oka, hogy egyes h'rnaeluszövetkezetek tagsága — mint példád a kanuili «Lenin», a békéscsabai Előre» és a zsadányi «Előre» — hallgat az eilen ség hangjára. Nem veszi ki részéi szív veL lélekkel, odaadással a betakarítás nagy munkájából. Rákosi elvtárs tószéde óta javult ugyan az aratás üteme termelőszöveLkezPteinkbe.n, ez azonban nein kielégítő. Ha pár napon belül nem aratjuk le a gabonát, komoly veszteségünk lesz. s ez nem lehet közömbös egyetlen hazáját szerelő, az új kor mány programúijával egyetértő termelőszövetkezeti tag, vagy dolgozó paraszt számára sem. Tszeink-bep minden épkézláb ember harcoljon jobban az aratás meggyorsításáért, mielőbbi be fejezéséért. A vezetők, a kommunisták feleségei, családtagjai le gyenek példamutatók a munkában. Az aratás befejezése lilán kö vessék az örménytúLi Viharsarok» és Előre tszcs példáját, ame lyek aratógépeikkel a lemaradó tszcs_k; t segítik. Gépállomásaink kombájn- és aratögépvezelői is adjanak na gyobb segítséget a termelőszövetkezeteknek. Fokozzák a napi tel jesítményüket; erre a lehetőség is megvan, az idő jó, a gabona száraz. Termelőszövetkezeteink vezetői- a pártszervezetek értékel jék az egyének, munkacsapatok, brigádok teljesítményét, tanácsa ink tudatosítsák a verseny eredményét községben, járásiján. Csak a m unka verseny szélesítése, rendszeres értékelése, az eredmények tudatosítása gyorsíthatja meg termelőszövetkezeteink aratási, cséplési, begyűjtési munkáját, ,
nál kér bebocsátást az ember. így csak futólag üdvözöltem az isme rősöket. Van az úgy, hogy szeret az ember egyedül maradni gon dolatával. Én is így voltam. Ezért hát néptelen csendes utcát válasz tottam útirányul. Bátyáméknál lámpavilág mel lett vacsoráztak. Már végefelé jártak, amikor betoppantam a konyhába. — Ej, de jókor érkeztél, még van egy kis maradék, — köszön töttek s mindjárt asztalhoz is invitáltak. — Hát aztán, hogy vagytok, mi újság ? — kérdeztem. — Ami újságot tudunk, arról Te többet tudsz mondani. — Az nem biztos. — No, meg attól is függ, mire vagy kíváncsi. — Mi a véleményed az új kormány programmjáról ? Helyben vagyunk, — gondol tam —, legalább nem kell ajtós tól rontanom a házba. Én a m a gam részéről vacsora után akar tam erre terelni a beszélgetést. — Nyilvánvaló, hogy helyes. Kijavítjuk a hibákat, megszilár dítjuk a tcrmelőesoportokat, emel kedik a dolgozók, életszínvonala. Természetesen, ez nem magától következik be, hanem többet kell termelni, megszilárdítani a mun kafegyelmet. Városon és falun egyaránt. Most falun legfontosabb
Megérkezett Bulgáriába az első gyapotszeitökombájn
1953 július 16, csülökök
VUuxtsai&U Héft?
A békésmegyei DISZ-fiatalök ajándékokkal fogadják a megyén keresztül, a IV. VIT-re utazó külföldi küldötteket A békcsmegyci DISZ-fiatalok szorgos munkájuk melleti ajándékokat készítenek a IV. Világifjúsági Találkozó külföldi küldöttei részére. A békéscsabai Mélyépítőipari Technikum tanulói egy vasbetonozó állvány kicsinyített, clethíí és működtethető mását készítették el. A tszek-lkih állami gazdaságokból naponként érkeznek a hímzett tarisznyákban elhelyezett békeüzenetek. Ed dig mintegy 1000 ajándéktárgy gyűlt össze a DISZ Megyebizoltságán a külföldi küldöttek ré szére. Békés megye fiataljait a jövő héten nagy megtiszteltetés éri. A megyén keresztül utaznak a VIT-re érkező külföldi fiatalok. Az üzemek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, termelés ben élenjáró DISZ-fiataljaiból fogadóbizotlság alakult, amely a békéscsabai és a lőkösházi állo máson vidám kultúrműsorral, ajándékokkal köszönti a Bukarestbe utazó külföldi küldötteket.
A Ruhagyár legjobb szalagvezetője
A második negyedév sikeres tel jesítése érdekében a Ruhagyár vő l lalatvezetősége oéljutalmat . tűzött ki a legjobb fejlődést elérő sza
INNEN -
lagnak. Az értékelés eredménye képpen a négyezer formt pénz jutalmat Komlódi Gizella szalagja nyerte el azzal, hogy júniusban 122.3 százalékra teljesítették nor májukat és csak ldváíó minőségű árut gyártottak. Ezt azzal ér ték el, hogy Komlódi Gizella elv társnő gondosan készíti eíő a mun kát és a szalagja dolgozóival meg beszéli a termelési problémákat. Ál landóan segíti a dolgozókat, hogy vállalásaikat teljesíteni tudják. Az értékelés óta még lelkesebben dol goznak. A szalag teljesítménye naprói-napra emelkedik: egyre több ruhát készítenek, ezzel is segítik kormányunk programmjának meg valósítását. 14-én 127.8, 13-án 132.1 százalékra teljesítették normájukat a sza'ag dolgozói.
ONNAN
(óból KASZAPER községben a «Lenin» tsz tagjai szorgalmas mun kával bizonyították be a szövetkezet fölényét az egyéni gazdálko dás fölött. Ahol a kombájn aratott, 24 mázsás átlagtermést taka rítottak be ősziárpából holdanként. Megkezdték a búza cséplését is. A tsz-ben egy - villanycséplőgépet" is beáJKtanak, hogy meg gyorsítsák a cséplést és az állam iránti kötelezettségük teljesíté sét. ■
ZSADÄNY községben a kormányprogramul és Rákosi elvtárs beszédének tanulmányozása után az egyéni dolgozó parasztok is elhatározták: még jobban dolgoznak. Nagy Károly egyénileg dol gozó paraszt átlagosan 2 2 mázsás ősziárpatermést takarított l>e. «Első gabonát a hazának» jelszó hozzá is eljutott, megértette an nak tartalmát. Az életszínvonal emelkedéséhez ő is hozzá akar járulni; maradéktalanul teljesítette ősziárpa beadását.
R osszból A b é k é s m e g y e i g é p c s o p o rt fig y e lm é b e :
DOMBEGYHÁZÁN a «Petőfi» termelőszövetkezetben két kom bájn aratott, de az egyik elromlott. Arra való hivatkozással, hogy kondenzátort csak Budapesten lehet kapni, áll a gép. Vájjon mi ért nem gondoskodott alkatrészről! a gépcsoport ? ■
A KUNAGOTAI gépállomás munkahelyein több gép rossz már pár napja és féléje sem néz senki. Hogyan akarja a gépállomás biztosítani az aratás szettiveszteségnélküli gyors befejezését?
(Elbeszélés) A brigádszálláson a traktoristák javarésze aludt már. Nehéz napjuk volt: hajnalban szántottak, égé-z nap meg arattak. Két társuk éjjeli» is kiment tárosázni: azok pihentek délután. De nemhiába igyefeeztek: Nagy Andris már a harmadik csillagot ragasztotta a komhajújára. Brigádjuk, a Vörös Csillag traktoros brigád első volt a körzetben. Sós János, a brigádvezető mégse tudott nyugodtan aludni. Kiült a szállás elé, s nézte a csillagokat. A tanya végéből halk harmonikaszó szüremfett felé, ott volt a tsz bognárainak, kovácsainak szíjgyártóinak műhelye. Azok mindig soká éccakáztak, RézGyurka, a újgyártó traktálta őket a mü•/ arjával. Boldog emberek u 'dolta magúban Sós Janofl es na .vöt sóhajtott. — No, mit búslakodsz itt ma-
gadban. — röffent rá egy ismerős hang a közelből. Bokor Mátyás elvtárs, a tsz párttitkára volt. Sós mégis me tea a hangjáról, — Tán összevesztél a Zsofkával? — mondta nevetve az érkező, — Zsofka! — legyintett Sós János bosszúsan a kezével s egy pillanatra eszébe jutott Nagy Zsófinak, az egyik tehenészlánynak az arca, olyan arc, melynél szebbet ő még nem látott, ami még « hajnali napban megcsillanó harmatnál is-szebb volt neki. — igaz, Zsófira nem nézett rá, mikor legutóbb találkoztak, de Zsofkával mégse lesz baj ta lá n . . . — Más itt a hiba, titkár elv _ mon(]fa komoran. _ ki TO(e . . . - Haj, ha az olyan könnyen m enne. . . Megropogtatta a csont
M e z ő g a zd a s á g i h írek a b a rá ti o rszá g o k b ó l Jereván. (TASZSZ) SzovjetUrmcnyországban sikeresen ho nosítanak meg sokféle szubtró pusi növényt. Igv például a magasabb hegyvidékeken is jót meghonosodott már az ébenfa, a gránátalma, a pisztácia-dió és a mandula. A szubtrópusi növényeket termesztő faiskolá ban jelenleg négyfajta meleg ágy i növényt ápolnak. Peking. Ez év tavasza óla Hunan-tartományban, a Sziang és Juan folyók — a Jangce középső szakaszának mellékfo lyói mentén, mintegy hétszáz millió fenyő- és cédruscseme tét ültettek el több mint het venezer hektárnyi területen. Nagy erdősítések folynak ezenkívül a tartomány7 más vi dékein is mintegy tizennyolcezer hektárnyi területen, IIunan tartomány erdősítési mun kálataiban több mint másfélmillió különböző nemzetiségű dolgozó paraszt vett részt. Moszkva. Az utóbbi időben szovjet tudósok sok új készít1ményt állítottak elő és bebi zonyították, hogy ezek sikere sen alkalmazhatók a növénytermesztésben. Ezeket az anya gokat a fák, fűfélék, gyapot, stb. baktériumok okozta és egyéb megbetegedései elleni harcban használják fel. A kísérletek bebizonyították, hogy- az antibiotikumok nagyjelentőségűek a növényieknél a mikrobák elleni védelme szem pontjából. Ezek az anyagok, akár a fák törzsébe történő oltás útján, akár permetezéssel jutnak a növénybe, — szaba don terjednek a növény belse jében és hosszabb ideig marad nak meg, mint maguk a bakté riumok. Akár beoltják az olda tot a fa törzsébe, •akár beper metezik vele a gyümölcsfa ko ronáját, a növényr meggyógyul és normálisan fejlődik tovább. jait, s aztán hozzátette: verekedni szeretnék! Bokor Mátyás meglepődött. — Verekedni? Kivel, miért? — Kivel, kivel? Az ángyommal 1 Hát nem tudja, hogy én partizán voltam a háborúban? Az volt csak a gyönyörűség! Úgy aprítottuk a szovjet elvtársikkal a nácikat, mint a répát! Most meg? Lassankint elgémberednek az ujjaim a tespedéstől. . . . Bokor Mátyás kezdte lassan meg érteni a brigádvezetőt. — Oszt, Sós elvtárs, azt gon dolod, hogy most nem harcolhatsz? Sé>s János csak legyintett. — (Harcolhatok? No, ugyan ki vel ? Eddig is csak simogattuk az ellenséget, most meg már egyene sen udvarolunk nek i. . . Mintha ugyan ők udvaroltak volna nekünk régen . . . — Nincs igazad, János, mértvoltak túlkapások, s ezt most meg szüntetjük. Do a harcot nem szün tetjük meg. Most jön csak az igazi, az »ellentámadás«. — aliogv Rákosi
A PROGRAMM NYO M ÁN... Korszerű mosógépek kérőinek forgalomba A Mosógépgyárban nemrégen kezdték meg a nyolc kiló súlyú ruha befogadására alkalmas mo sógép-garnitúra gyártását, ami mosó-, csavaró- és vasalógépből áll. Ez a gép megkíméli az aszszonvokat a fáradságos munkától, mert két óra alatt elvégzi a ru hák tökéletes tisztítását. Az új
gépekből júliusban már húsz da rabot elkészítettek. Az üzem dol gozói most céluj tűzték ki, hogy a negyedév végéig újabb harminc darabot gyártanak. Az újtipusú mosógép-garnitúrákat egyes ke rületeink háztömbjei és a munká ban élenjáró állami gazdaságok* termelőszövetkezetek kapják.
GyógYÜdülővé fejlesztik a m ezőkövesdi Zsóri-fürdőt Mezőkövesd határában 1938ban mintegy 900 méter mély ségben 68—70 fokos hőforrásra bukkantak. A hőforrás mellé strandfürdőt építettek, amely «Zsóri-fürdő» néven kedvelt ki rándulóhelye lett nemcsak a me zőkövesdieknek, de az egész bor sodi iparvidék dolgozóinak. A ké sőbbiek folyamán kiderült, hogy a fürdő vize nagyértékű gyógy víz. A Hidrológiai Társaság mis kolci csoportja a mezőkövesdi gyógyvíz kérdésével foglalkozva
a közelmúltban szakértő orvosok és az érdekelt üzemek, bányák küldötteinek részvételével érte kezletet tartott a gyógyfürdő to vábbfejlesztésére. A tervek sze rint a már meglévő három me dence mellé a dolgozók téli für désének biztosítására üvegtetős, korszerű gyógyfürdőt építenek. Tervbevették 1 százszobás gyógy szálló építését és elhatározták, hogy' a melegvíz felhasználásá val melegházi primőrkertészetet rendeznek be a fürdő vendégei ellátására.
Munkaegységenként 1 kiló 50 deka árpát osztunk A ké tegvházi «Népköztársaság» tsz-ben befejezték az ősziárpa cséplését. A holdankénti át lagtermés 15 mázsa lett. A tagság úgy határozott; ha elvégezzük a cséplést, egyenesen a géptől tel jesítjük beadásunkat. így is lett. 144 mázsa árpát adtunk be. A többi beadási kötelezettségünket a tavaszi árpából teljesítjük. Eb ből sokkal nagyobb termés mu tatkozik. A gépállomással ki
egyenlítjük tartozásunkat, a kö zös gazdaság részére is bőven marad, de beadásunknak is 1 0 0 százalékig eleget teszünk. Mun kaegységenként körülbelül 1 kg 50 dkg árpát osztunk. Akinek 310 munkaegysége van, az 4G5 kg árpát kap. Ezzel befoghatják a hízónak valót is, mert elég lesz az árpa addig, amíg megterem a kukorica. Simonka Tivadar Ké tégyháza, «Népköztársaság» tsz.
Puskás Ferenc magyarbánhegyesi háromho Idas ögyéílílojJ.1dolgozó parasztnak 1200 négyszögöl területen 1380 kg árpája termett. Amint gabonáját elcsépelte, azonnal beadott belőle 180 kg-ot. Ezzel telje sítette államunk iránti kötelezettségét. Ezerkétszáz kg terményét pedig szabadan adhatja ef, ha a község teljesiti beadási kötele zettségét. (Gerics István.)
♦ ♦♦
A körösnagyharsányí I-es típusú »Szabad Föld« tszcs tagsága befejezte a kalászosok aratását. Most a hordást és a borsocsépfést végzik. A tengerit kétszer kapálták meg, de vannak olyan tagok, akik háromszor is. (K. Nyári Im re.)
♦♦♦
Az újkigyósi »Ifj étet« tszoa-ben 11-én fejezték be a búza és a rozs aratását. Utána megkezdték a cséplést, az első napon 80 mázsa gabonát egyenesen a géptől szállítottak államunk raktárába. Az öthofdas konyhakertészetben a zöldségfélék kapálását végzik. (Wadi Antal, Gyula.)
♦ ♦♦
Az orosházi »Dózsa« termelőszövetkezet ebben a gazdasági élben jó eredményt ért el a konyhakerti növények termesztésében. A MEZŐK Eli zászlóval jutalmazta meg a szövetkezet dolgozóit. A szerződésben vállalt kötelezettségeket a tsz teljesítette, az első ne gyedévben 112.535 forintot kaptak a MEZÖKERdől. Nagymennyi ségű szabad árút piacon értéloepitet'ek. (MEZŐKER Vállalat.) elvtárs mondotta. Persze, te nem hallgattad a beszédet, kint voltál a határban. De nyugodj csak meg, harc még lesz elég. Nektek talán nincs miért haroolnotok? Hogy ment a munka máma? — Hát, ment, m en t. .. — A kombájnosok m it mond tak? — Jól haladtak. A gaz még ittott nem a legszárazabb, de ha ladtak. Igaz, jobban is haladhatta^ volna, levágtak volna 14 holdat is egy-egv géppel, de baj volt a váltással, nem jöttek idejében az emberek. Em iatt meg kellett áll ni az egyik gépnek, egy óra kiesé sük volt. A másik kombájnhoz későn hozták az ebédet. Tán 2 óra is volt, amikor a kocsi oda cammogott az ebéddel. — Más baj nem volt? — Más baj? Hát, a zsákokkal. Ott hevertek a földön iiritetlenül. Nem hordták elég gyorsan el. Emiatt is állni kellett. — Látod, János, azt mondod, nincs mit harcolni. Van itt, osak gvőzaed
— H at mit csináljak? Verjem agyon az elnököt, vagy a növény termesztési brigádvezetőt, mert nem néz az emberek kör.mére? — Dehogy! Beszélni kell az em berekkel. Még kell értetni velük, az új *kormány programmja nem azt jelenti, hogy most már le feküdhetünk a hűvösbe alud ni. A programra azt je lenti: még jobban dolgozzunk, mert most még hamarébb látjuk munkánk gyümölcsét, mint régen. S ami a haroot illeti: lehet, hogy te csak a géppuskázást becsülöd valamire, de az se kis harc, ha (este, a munka után, néha fáradtan, nekivágunk az útnak, aztán el megyünk egyik-másik tanyába, el beszélgetünk az emberekkel, felvi lágosítjuk őket a haza ügyéről. . . Sós János eltaposta lábával a osikket, s csak hallgatott. Bokor Mátyás folytatta. — No, ha van kedved, elmegyünk RoWu&ékhoz, Bohus ma délben ha zament, három óráig színit se lát tuk. Kicsit a saemeközé nézünk. Nem jössz?
1953 július
IG., cső töri öli
— —----------------------------------------
V iU o A ^ a u U c H é n *
_
Sßg'J ifi-b rig á d lia m i si tö b b írm irlé^ érí sík
írta: V. Szadov, a moszkvai »Lenin“~áruház igazgatója
aii,víigtakarébo^§ágrrt
A békéscsabai I-ee számú Gép javító esztergám űhelyében fiatalok Szorgoskodnak gépeik körül a hétfő délutáni műszakban. H at ifi — közöttük két lány — irányítja a gépeket. Spirálba csavarodva re pül a fémforgács, formálódik a munkadarab. Az egyik esztergapad mellett Kubik Erzsébet, a műhely legfiatalabb szakmunkása bosszan kodik egy tengely esztergálásánál. — Nem jó a beállítás — mondja az odamenő Pető Erzsébet elvtárenőnek. — Vidd a csúcstartót két mil liméterrel jobbra — feleli az, mi után megnézte az esztergáiást. Kubik efvtársnő állít a gépen, majd megindítja. Boldog mosoly ragyog az arcán, mikor az esztergálás után újra lemén a munka darab vastagságát. A fiatalok állandóan segítik, tá mogatják egymást. Készséggel ad
ják át- tapasztalataikat egymásnak. A békevenseny alatt ««servezték meg az ifi-brigádot Baranka Ferenc DISZ tag kezdeményezésére. A fia talok az üzem egy ik legjobb szak emberét, Pataj György sztahano vista esztergályost kapták műveze tőnek, aki minden esetben segiti, támogatja őket munkájukban. A brigádnak nincs egy tagja sem, aki 100 százalékon alul teljesítene,
jóllehet a -megalakulás előtt né gyen 100 .százalék alatt teljesítet tek. Köztük Kubik elvtársnő is, aki most« boldogan újságolja, hogy június hónapban már 1214 forintot keresett. A júliusi első dekádban 120 százalékos átlagteljesítménnyel dol goztak a DISE-frataíok a vállalt 110 százalékkal szemben. A legjobb eredményt Szentesi László észter-
/W £e4éáeuk foföethJIU A kifizetést ne a „bürokrácia“, hanem a MEZŐKER irányítsa Több mint, két hónap óta szál lít a puszlaföidvári «Dózsa» tsz szebbnél-szebb zöldségféléket a Mezőkernek. Ez eddig rendben is van. Ott kezdődik a hiba, hogy az átadott áruért még egy fillért sem fizettek. Pedig ezidő alatt nagyobbmennyiségű kalarábét, káposztái, zöldhagymát, zöldba bot adlak át a tótkomlóst felvá sárlónak. Mindezt egész halom elismervény bizonyítja. A Mező ket’ 2500 forinttal tartozik a tea> melőszövctkezetnek. Az OFÉRTnál dolgozó VéÉ-asztó elvtárs csak , ígérget, nt/n-t.jegyszer nagy gon kijelenti: «Ne féljenek elv társak, annyi pénz lesz, mint a szemét.» Ezzel mintegy jelzi, hogy
majd megkapják a pénzt is. Pénz van, hiszen az orosházi «Dózsa» tsz_nek is többezer forintot fizet tek ki. De minden hiába. A Mezőker nem tehet semmit. A kifi zetést nem ők, hanem a »bürok rácia» irányítja. Hasztalan tele fonáltak, többízben leveleket ír tak, majd személyesen is felke resték a vállalatot a tsz vehetői, de semmit sem tettek, hogy pa naszukat elintézzék. Itt az idqe, hogy a békéscsabai Mezőker ki rendel tségéiiek vezetői fel Ugye1jeii^.-«S*8»íh*Btty»sságrav^sse. a,,lntoQkralikus huzat vonának és fizessék ki idejében a szerződött zöldségfélék után járó pénzt.
M eg jelen t az Anvag- és Adatszolgáltatás című folyóirat legújabb összevont saáma. A lap a következő főbb cikküket tartalmazza: M. Oonstantineszku, a Román Munkáspárt KV. titkára, a Ro mán Népköztársaság Állami Tér vb iaotts ágának elnöke: Az áruterme'ós és az értéktörvény a népi demokratikus rendszerben. G. Gansin: A Kínai Népköztársaság ipara a nagyarányú terv szerű gazdasági építkezésre -való átmenet idején. . V. Cseprakov: A neniaetköai monopóliumok és az imperialista táboron belüli ellentétek éleződése. B. Pokrovszkij; Sz. Brikin: A propagandamunka néhány kér déséről. * * *
A »Pártépités«. olvasóihoz! A »Pártépités« ebben a hónapban — szokástól eltérően — nem e hó ]0 én, hanem 20-án jelenik meg. A július ‘20-án megjelenő e-zám július-augusztusi kesttŐB szám lesz.
A bi igád vezető lassan feltápászkodotfc a kis székről. Belecsapott a párttitkár tenyerébe. — No, ez igen! Harcolni táuitják a partizánt! Hát ezt jelenti a programm? . — Ezt is . . . nevetett Bokor Mátyás, miközben kiléptek az eresz alól a sötét tanyai éjszakába . . . **» Bohuséknál még égett a villany, A gyermekek aludtak már, Bohusné dagasztott, mert hajnalban tenyeret akart sütni, Bohus meg vacsorázott. Bohusék régen felesbérlők voltak, de csak kínlódtak, még a negyede se jutott nekik. A felszabadulás után ők iskaptak fölétet, ezzel mentek be a tsz-be. Pár éve tehenük is lett, disznót is hizlaltak, most is akkora kolbászt nyesegetstt Bohus a bicskájával, akár e°y ötforintos karimája. Kicsit meglassult a szájamozgása Bohusnak, amikor me°4átta Bokoré° — Mi járatban, titkár elvtárs? — Hát, csak erre jártunk, benéztünk Azt mondják az emberek,
Ellenőrizzük az áruk minőségét
gályos érte el 139 százalékos nor mateljesitméuyével. De jól telje sített a brigád többi tagja is. A meunyiségi eredmények mellett fo kozták a minőséget is. Kilencven négy százalékról 96.8 százalékra javult a minőség, ezáltal jelentősen csökkent a se-'ejtes termelés. — Pártunk és kormányunk prog rammját azzal hálálom meg, — mondja Schmidt László elvtáis, — hogy még jobb munkát végaek. Az utóbbi időben valóban ennek szel lemében végzi munkáját az esz terga mellett. A minőségi termelésen keresztül jelentős etefm énveket érnek el az anyagtakarékosság terén
A különböző alkatrészek nagyré szét kiselejtezett anyagokból esz tergálják. A takarékosságot fokoz zak azzaf, hogy- fűrószelésnél az esztergálandó dural tokát pontos mé ret szerint darabolják el, s igy el terülik, hogy nagyobb részeket kelljen megmunkálni. A brigád mégjobb munkáját hát ráltatja az, hogy a kiadott mun kákhoz még mindég nem biztosít ják időben az anyagot. Ebből ki folyólag Kubik elvtársnőnek hét főn fél órai munkaidő kiesése volt. A felelősség ezért Bursán Sándor és Nagy Károly diszpécsereket ter heli, akiknek javítaniuk kell mun kájukon. Hiba az is, hogy a szak szervezeti bizottság nem értékeli és nem tudatosítja kellőképpen a fiatalok eredményeit. A pártszerve zet pedig fordítson több gondot arra, hogy ezek a hibák megszűn jenek és segítse efő a fiatalok munkáját abban, hogy az üzem mi nél több megjavított traktort ad hasson át a mezőgazdaságnak.
(Baráth)
Áruházunk kollektívája állandó harcot folytat az áruválasz ték gazdagításáért, az udvarias kiszolgálásért, valamint az áruk mi nőségének emeléséért. A ruház un kban állandóan tanulmányozzuk a vevők igényeit. Eladóink például külön lapokra írják fel, hogy milyen igényeket nem tudtunk kielégíteni. E lapokat azután az il lető eladási osztályok összegyűjtik, kiértékelik és ennek alapján a kereskedelmi dolgozók közlik az üzemekkel, hogy a jövőben mi lyen árukra lesz szükség. Áruházunk kereskedelmi osztálya azzal is hozzájárul a vá laszték gazdagításához és az áruk minőségének javításához, hogy a kifogásokat levélben közli az árukat szállító iparvállalatokkal. Ezekben a levelekben közlik a vállalatokkal, hogy miképpen ala kul a kereslet és mennyiben nem kielégítő a szállított áruk mi nősége. Tlyen panaszlevelet intéztünk a Központi Ipari Tauács* hoz a játékszerek gyengébb minősége, a seamai’kandi gyárhoz a selyemkelmék kifogásolható színei, a dmilroci és dulevi porcelángyárakhoz a porcelánkészítmények hibás festése miatt. Az elárusítók és a raktárak dolgozóinak kollektívája mindem erejével harcol azért, hogy a vevőknek kizárólag jómioőségíí áru kat adjanak el. A raktárainkba érkezett összes fontosabb árut mi nőségileg felülvizsgáljuk. Ilyenkor a leggondosabban egybevetjük a beérkezett árufajtákat a számlán feltüntetett fajtával Ha eltérési veszünk észre, azonnal megtesszük az intézkedéseket. A ruházunk szorosan együttműködik a «Plehanov» népgazdasági intézettel, amellyel közösen elemezzük az áruk minőségét. Az ilyen ellenőrzéseknél figyelembevesszük például a festés tartósságát, a kelmék szaki lótcrhelését, stb. Az elmúlt időszakban jóval előzékenyebbé és udvariasabbá vált a vevőkiszolgálás is. A legutóbbi negyedév folyamán egyet lenegy panasz sem hangzott el arról, hogy eladóink gorombán, vagy figyelmetlenül bántak volna a vevővel. E téren elért ered ményeinket az állandó politikai nevefőmunkának köszönhetjük. Áruházunk valamennyi dolgozója állandóan emeli politikai és kul turális színvonalúk ugyanakkor tökéletesíti szakmai képzettségét O P A kereskedelmi dolgozónk között 104 élmunkás van. Ti. *-**-'" zennyolc dolgozónk nevét írták be a dicsőség-könyvbe. 120Lnak nevét pedig a dicső ség táblára. Áruházunk 34 brigádja kapott kitüntetést, mcj-t a brigádokban dolgozók kifogástalanul szolgálták ki vevőinket.
Kultúragitáció Déváványán és Gyomon csak táncot, éneket, rigmust továbbá a termelőszövetkeze úlius 9-én Dééaványán adnak elő, hanem diavetílögétek és egyénileg dolgozó pa J jártam. Megnéztem, hogy rasztok munkájának állásáról, a kultúrmunkások hogyan se gítik a párthatározat, a kor mány programmjának megva lósítását. Nehézségek vannak a kullunagilációs brigádok mű ködtetésében. Az úttörőcsoport tok táborozni vannak. A fel nőtt csoportok pedig csak igen bevés létszámmal kapcsolódnak be a kalturagitációba. De az ért van élet ezen a vonalon, A hangoshíradó igen jól mű ködik. Jól népszerűsíti az élen járókat és serkenti a lemara dókat. A «Ludas Matyi» fali.táblán váltakoznak a friss ada tok, így a község lakói értesül nek a legújabb rendeletekről,
rkévaványán június 27-én ” délután 4 órakor már megérkezett az első gabona a földművesszövetkezet raktárá ba. A terményrak tár kapuját szépen kidekorálták, felírással látták el. Az első gabonát be adó «Gábor Áron» és «Dózsa» termelőszövetkezetek tagjait, mintegy 150 dolgozót, a népi zenekar és az úttörők fogad ták, üdvözölték m űsorszámokkai, virágcsokrokkal. Gyomán a kulturcsoportok, brigádok hetenként többízben üdvözlik lakásukon az élenjáró dolgozókat. A csoportok nem-
hazajársz ebédelni, mikor van üze- láttuk egymást, este meg úgyis kit kirángatok az ágyból, aki ma mi konyha. megyek már. így aztán három óra borsot tört az orrunk alá. Akik — Haza is, — csattant fel Bo- is lett, mire visszatért a géphez, nem jöttek időben a kombájnhoz, husiié —, ha már magunknak fő- Restell© is magát, akkor is, meg aki. későn hozta az ebédet, akik zünk, ő se kódorogjoo idegenben, most is. Mindenkép meg kellett elaludtak a zsákkal... — Idegenben? Es maguknak menteni a becsületet. — Fékezz, Zsiga, — nevetett a miért főznek? Hisz maguk is ehet- — Na, lelkem, hónap te is ki- párt&ikár. Majd holnap. Most írunk nénsk ott! Igaz, nem dolgoznak... mégy, — mondta az asszony felé. egy villámot a brigádoknak, ha csak János . . . Minői több munkaegységed lesz, an- megtaláljuk az irodistákat. Heggel — Nem hát. Hova tegyük a nát szet>o kabátot veszünk neked korán pedig kihordjuk a motorral, gye:eket? A nagyabbikat még hagy- az ősszel. AddigTa meg lehet még — ne félj .csak! Álcád még itt jáu, de a kicsit, amék kétéves. az ára is lemegy, ilyenformán harc! — Amék kétéves? Hát maga mondta a kormány. Bohusné rán- Az egyik keresztútnái elváltak, Dem tudja, hogy nálunk már meg- tott egyet a vállán: Sós János fütyörószve indult a nyílt a napközi? Kunetótek, mi az nekem! brigádszáQás felé, — Bokor Mátyás — Megnyílt? Dolgoztam ón világ életemben. — pedig bement az irodába. De már — Meg a . A tisztiorvos ki— Másnak — vágta rá Bokor a lányokat nem találta ott. Bevitte csit hömküdöít, de aztán engeMátyás. az Írógépet a pártirodába és el délyezte. Oszt van ott hely a maga Az asszony lehajtotta a fejét kezdte pötyögteüni két ujjal a vil: gyerekeinek is. A gyapotban meg és hallgatott. Érezte: igaza van hímet. kaphat munkát, ha akar. a pirttit kárnak. Éjfél felé indult haza. A meszBohusné az ágy feletti feszület!© Sós János arca felcsillant, szirőt traktorbúgás hallatszott feléje, nézett, mintha" onnan várna vá- -- Menjünk már titkár elvtárs, úgy érezte: most kezd csak pezsteszt. mert reggel lesz. dűlni a határ. Bohus nregköszörüito a torkát, Elköszöntek Bohuséktol s mentek Tücskök ciripeltek az éjszakában, Érezte, nagy hiba volt a déli el- a dűlőúton tovább. belül a szivében pedig valami szemaradása. ~De a sógora, aki Iá— Hová János 5 fid mosoly nyílt k i . . . Ezzel a motogatóbu jött hozzájuk, egyre csak — Kát, az anyjatereoitésit, ha sollyal hajtotta otthon álomra a feBerecz AliMás. unszolta: ne menj még, hisz régen ez is harc. akkor én most minden- lét
pet is visznek magukkal és fil met vetítenek az élenjáró dol gozók lakásában. A filmek a cukorrépa fejlődését, kapálását mutálják be. Ezenkívül a szemveszteség nélküli aratással- ház biztosítással kapcsolatos tenni valókat. A dolgozók szívesen látják a kultúragitációs brigá dok látogatását. Volt olyan dol gozó is, aki nem engedte el a csoport tagjait, míg meg nem vendégelte őket.
A községben jelenleg ti•**- zenöt kulturagiláeiós csoport működik. Ezek nem csak a dolgozók lakásán, hanem a hangoshíradóban is szerepelnek dalokkal, rigmu sokkal, rövid színdarabokkal, felolvasásokkal. A hangoshír adónak előre elkészített műso ra van a rádió szerint össze állítva. így lehetővé váll, hogy közvetítsék a rádió egyes adá sát, például a külpolitikai hí reket, az országos eredménye ket, az ajándékműsort, a Sza bad Nép vezércikkét, stb. Eze ket aztán kiegészítik helyi ered ményekkel, hírekkel. A han goshíradó műsorába természe tesen a termelés foglal el több helyet s a termelés eredmé nyeinek ismertetése közben nem marad el a bírálat sem a lemaradókkal szemben. Vas Ignác igazgató h. Gyoma, járási kultúrotthon.
OLVASD a Viharsarok Népét!
6
_ j
#*•
//
/
/i// *
A főm építőt, A megyei népkönyvtár nyilvántartásában 4688 békéscsabai ol vasó szerepel, akik júniusban 1 0 ezer kötet könyvet kölcsönöztek. A kartotékok finom műszer pontosságával jelzik a dolgozók könyvszere letét, tanulni vágyását. Az egyiken az áll. hogy július 6 -án Hugyecz Pál az «Algebrai feladatok gyüjteményé»-t kölcsönözte ki. Hugyecz Pál üzemlakatos a Békéscsabai Ruhagyái’ban. A me gyei könyvtár megnyitása óta egyike a legszorgalmasabb olva sóknak. Mi több, a műszaki könyvek legkilartóbb «rágcsálója». Nem fog ki rajta az orosz és a németnyelvű szakkönyv sem. Az utóbbi időben
tö b b ú jítá s t a d o tt be a tanultak hatására — mondják a könyvtár dolgozói. — Köszönöm — motyogtam az ámulattól és máris végigkarikáztam a városon, a Ruhagyárba. Hugyecz elvtárs szerény em bereket jellemző halksággal beszélte, hogy a munkaidő letelte utón egyenesen a népkönyvtárba siet. A könyvtárból egész té'en át a kohó- és gépipari technikumba vezetett útja. Jövőre egye temre akar menni, hogy további szorgalmas tanulás árán gépészmérnöki diplomát szerezzen. — Hány éves tulajdonképpen? — robbant ki belőlem a kér dés, mert minél többet beszéltem vele, annál kevésbbé tudtam kiigazodni: csaknem ősz haj, de ifjas hév. Észrevéve, hogy ha ját figyelem, egy szuszra sorjázni kezdte: — Még csak 29 éves vagyok. Magam sem tudom, hogyan, már 22 éves koromban őszülni kezdtem. Bizonyára a háború, meg a sok nyomor miatt, amit Bulgáriában éltem ót. Ott is nőttem fel. Apám oda vándorolt velünk 1925-ben, azt gondolva, hogy ott több lesz a munka. A felszabadulás után előbb ő, aztán én is ha zajöttem. Harmadik éve dolgozom itt, a gyárban. Láttam, hogy többen újítanak. Én is megpróbáltam, ötletben nem volt hiányom, de annál több bajom volt képzettségemmel, a számításokkal. Meg tudtam, hogy Ágoston Sándor és Budai Imre a kohó- és gép ipari technikum esti tagozatán tanul, beiratkoztam én is. Egyre azon gondolkoztam: vájjon vannak-e még hozzá hason lók a Ruhagyárban ? Különösen akkor, mikor megtudtam, hogy 1950 ősze óta mintegy 40 újítási és észszerűsítési javaslatot adott be. Van olyan elfogadott újítása, amely évi 80 ezer és amely 28 ezer forint megtakarítást jelent a Békéscsabai Ruhagyárnak. Most is töpreng. A varrógépet meghajtó motort közvetlen kapcsolással akarja működtetni szíj és kuplung nélkül. A szíjjal is sok baj, költség van, hát még a kuplunggal. Egy hétig már működött is a motor, amit külföldi anyagokból szerelt össze. Most hazai anyagból akarja összeállítani. Kutatásai nyomán rábukkant egy szovjet szakkönyvre, amelyben hasonló újítás van. Csakhogy ezt a köny vet még el kell hoznia Budapestről. De ez nála nem aka dály. Tele van szívós akarattal. Érzi, tudja, hogy ő is sokat te het a bőségért,
d o lg o zó népünk jó lé té é r t ■— Hugyecz elvtárs minden hónapban ad be egy-egv észsze rű, a termelékenységet jelentősen növelő újítást — magyarázza Ágoston Sándor újítási felelős. — De ilyen ötletekben bővelkedő rendszeres újítónk harminckettő van. — Mennyi? — kérdeztem, csaknem hitetlenkedve. — Ez idő szerint harminckettő. Az elmúlt év november 10-e és 15-e között megtartott újítási héten például Stifter József 22, Varga György 18, Budai Imre 17 újítási javaslatot adott be. Az akkor beadott újítások száma összesen 425 volt. Azóta sem fogy tak ki az ötletekből. Az ez évben beadott újítások száma 122. Mennyi tanulás, mennyi fejtörés előz meg egy-egy újítást. De a Hugyecz Pálok, Stifter Józsefek, Budai Imrék fel sem ve szik ezt. A nagy cél: dolgozó népünk jóléte, a béke megvédése, szenvedélyes újítókká formálta őket. Kukk Imre.
ŐRT A vasárnapi körmérkőzés eredménye:
Békéscsabai Építők—Orosházi Kinizsi 6:0 (2:0) A szombati gyengébb játék után vasár nap jó játékkal mkkjóit ki a Csabai Épí tők csapata és még ebben az arányban is megérdemelten győzte le ellenfelét. A csabai csapat végig nagy fölényben volt. A lélcknélkül játszó orosházi csa
pat egy percig sein tudta megszorítani őket. Góllövők: Szabó 2, Vígli 2. Gyebnár, Kanász. Jók: Griecs, Lábos, Szabó és Vígli, illetve Roszkos és Gojdár.
B é k é s c s a b a i A g y a g ip a r— O ro sh á z i Építők 3:2 A két megyei csapat összecsapásából a tervszerűbben játszó csabai csapat megérdemelten került ki győztesen. Góllövők: Pécsi 2, Mitykó, illetve Szabó 2. Jók: . Kocsis, Pécsi, Mitykó, illetve Sza bó III., Rosta.
$* *
A 1. 2. 3. 4.
körmérkőzés végeredmény©: 2 1 1 - G3- • 3 Bcs. Építők 21-144 2 Bcs. Agyagipar2 1 - 1 2:7 2 O. Kinizsi 2 1 1 5:6 1 O. Építők
** »
B. Dózsa—Kondoros 6:1- A Dózsa lab darugó csapata vasárnap Kondoroson ját szotta első edzömérkőzését. A mérkő zés jó előkészítő volt a jövő vasárnapi Rp. Dózsa ellen, amely komplett első csapatával, a többszörös magyar válo gatott Henni, Rajna, Balogh II., Kgrcsi, ■Szusza. Deák, stb. játékosokkal játszik
Békéscsabán a B. Dózsa fiatal csapata ellen, A mérkőzés iránt már nagy az ér deklődés az egész megyében. Úgy a szurkológárda, mint az aktív labdarugók sokat remélnek tanulni az ország egyik legjobb együttesétől.
Martfű—B cs. Petőfi
1953 július 18, CMitúrtúk
{/iUai&auUc k ép e __ R á d ió
SZO V JET É L E T -SZ O V JE T KÉPEK
Július 16., csütörtök Kossuth Rádió 6.00 A rádió asszonyrovata. 7.45 Miről írnak az üzemi lapok. 11.30 Hangleme zek. 12 30 Magyar népballadák. 13.00 Szó rakoztató muzsika. 13.30 Világhírű művé szek énekelnek. 14.15 A rádió gyermek műsora. 1530 Szigeti veszedelem. 16.10 Aratódalok. 16-20 óvjuk a szocialista tu lajdont. Előadás. 16.35 Jó munkáért szép muzsikát. 1700 Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 17.15 Az Ifjúság Hangja. 17.45 Hanglemezek. 17.55 Mi történt a külpolitikában. 18 00 A néphadsereg hír adója. 20 00 Hírek. 20.10 A magyar rádió népi zenekara. 20.30 Köszőntlek ifjúság. 21.00 Könnyű zene. 21.30 Cseh muzsika. 22.25 Tánczene. 23.12 A Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. Petőfi Rádió 6.00 Daloló nyár. Népi kórusok. 7.35 Hanglemezek. 8 30 Dalok és hangszerszólók. 8-50 Táncok. Hanglemezek. 9.20 A gyermekrádió műsora. 940 Iskolai kóru A Szovjetunió iskoláiban befejcződiött a tanév. A vizsgák sikerrel zárultak. sok. 10.10 Könnyű hangszerszólók. 10.45 Varga Julcsát most kérik. Népdalfeldolgo A képen: Dél-Szahalinszk 11. számú középiskolájának tanulói a "jól sikerült vizsga zás. 15.00 Úttörő-mikrofonnal az ország után felkeresik a parkot. (Foto G. Szokolov.) ban. 15.20 Blaha Mária zongorázik. 15.50 Farkas Ferenc: I. szimfónia — 1945 áp rilis 4. emlékére. 16.25 Szív küldi. 16.45 Egy kombájnvezető portréja. 17.00 Fia talok zenei újságja. 17.40 Tánczene. 19 00 Hanglemezek. 1930 Táncdalok zongorán.
A p ró h ird etések Az ÉM. 22/1. sz. Építőipari Vállalat, Bu dapest, III., Tavasz-u. 5. sz. felvételre keres férfi és női segédmunkásokat, ku bikusokat és építőipari szakmunkásokat budapesti munkahelyre. A belepő dolgo zóknak a vállalat a belépéstől számított 8 napon belül a lakásától Budapestig való útiköltséget megtéríti, ingyenes szállás, napi 3 forint térítés ellenében ebéd, ha vonta egyszer lakóhelyétől haza- és viszszaulazást megtérítjük. Jóállapotban lévő, használt, mély gyer mekkocsi eladó, Békéscsaba, Aradi-utca 3. Egy 100-as DKW motorkerékpár eladó. Békéscsaba. Egress Í-utca 57. Egy keveset használt gyermek sportkocsi eladó, Gyula, Szentpálfalva, Lenkci-u. 19. 100-as gcncrálozott Jáwa motor eladó; Mezőkovácsháza. Szabadság-utca 54.
% ií
A képen: Szállítószalaggal gépkocsira rakják az új gabonáfL a szalszki sztyeppe egyik szovhozában.
A t l é t i k a Gyulán a megyei felnőtt bajnoksággal kapcsolatban a megyei TSB meghívásos ifjúsági versenyt rendezett. Eredmények. Férfiak: 4x166 in. váltófutús: 1. Orosházi Bástya (Vaskor, Deinesák, Szondi, Várkonyi) 49.9 mp. 430 ni. gátfutás: 1. Várkonyi 732 mp. Diszkoszvetés: 1. C.surka (Békési Traktort 36-27 m., 2. Mucsi (Békési Traktor) 33 39, 3. Szendi (Orosházi Bástya) 31.91. Súly lökés: 1. Csurka (Békési Traktor) 1187 ni., 2. Szilágyi (Gyulai Építők) 11.61, 3. Szendi (Orosházi Bástya) 11.44100 in. síkfutás: 1. Várkonyi (Orosházi Bástya) 12-4 mp., 2. Demcsák (Orosházi Bástya) 12-6, 3. Csete (Gyulai Fáklya) 13. Magasugrás: 1. Várkonyi (Orosházi Bástya) 165 cm., 2. Molnár (Gyulai Traktor) 165. 400 ni. síkfutás: 1. Demcsák (Orosházi Bástya) 58.7 mp. Távolugrás: 1. Várkonyi (Orosházi Bástya) 5-79 m., 2. Bajnok (Gyulai Traktor) 5-75, 3. Dem csák (Orosházi Bástya) 5.68. 200 ni. súkfutás: 1. Várkonyi (Orosházi Bástya) 25-6 mp., 2. Demcsák (Orosházi Bástya) 25 8. Hármasugrás: 1. Demcsák (Orosházi Bástya) 11 m., 2. Várkonyi (Orosházi Bástya) 1070. Gerelyvetés: 1. Szilágyi (Gyulai Építők) 3980 in., 2. Szendi (Orosházi Bástya) 32-70.
k& xifkdkia.
Szombaton délután 6 órai kezdettel a Pel öl i Kórház-utcai sporttelepén kerül Az MTSB mellett működő Társadalmi megrendezésre a két csapat közötti ta Kézilabda Szövetség szombaton, július lálkozó. VIHARSAROK NÉPE 18-án este 6-tól a Kötöttárugyárban vil A B. Petőfi a tavaszi szezon befejezése az MDP Békésmegyei Pártbizottságának lanyfényes kispálya kézilabda mérkőzé óla csak erőnléti edzéseket tartott és lapja. seket rendez. Részt vesznek: Szolnoki Lo első nyilvános edzőmérkőzésén, érdekes Szerkeszti a szerkesztőbizottság. ir komotfv, Békéscsabai Pamutszövő I.—II., küzdelemre van kilátás az igen jóképes Felelős kiadó: Nagy Antal. Békéscsabai Lokomotiv I.—II., Kötött ségű és a szolnokmcgyei bajnokságban Szerkesztőség és kiadóhivatal: árugyár, Agyagipar (férfi), a Békéscsabai előkelő helyen álló Martfű ellen. Békéscsaba, Sztálin-út 7., I. emelet. Pamutszövő, Békéscsabai Lokomotív L— A mérkőzés előtt, 4 órakor PostásBékési Nyomda, Békéscsaba. II-, Ruhagyár, Agyagipar, Előre női csa Szikra városi bajnoki mérkőzés lesz. Felelős nyomdavezető: Botyáuszky Pál. patai. Utána sportbál.
Rúdugrás: 1. Bcrdcfi (Gyulai Traktor) 310 cm., 2Molnár (Gyulai Traktor) 300. 3. Szimusok (Orosházi Bástya) 300. Nők. Diszkosz vetés: 1. Ravasz (Orosházi Bástya) 3074 in., 2. Horváth (Bcs. Lók.) 30.49, 3. Szalai (Bftttonyai Gimnázium) 27.40. Magasugrás: 1. Pikó (Bcs- Lók.) 140 cuij., 2. Vcrecki (Battonyai Gimnázium) 140, 3. Kultuy (Orosházi Bástya) 135. Súly lökés: 1. Kürti (Orosházi Bástya) 10-26 m., 2. Horváti (Bcs- Lók.) 9-76, 3. Ravasz (Orosházi Bástya) 956. 436 m. síkfutás: 1. Horváth (Orosházi Bástya) 67.1 mp., 2. Sebők (Orosházi Bástya) 67.7, 3. Nagy (Orosházi Bástya) 69.4. 106 m. síkfutás: 1. Lődi (Orosházi Bástya) 14 mp., 2. Kuttny (Orosházi Bástya) 142, 3. Bánfi (Bcs. Lók.) 14.4. 260 in. síkfutás: 1. Kutlny (Orosházi Bástya) 29 mp., 2. Bánfi (Bcs. Lók.) 29 6. 806 ni. síkfutás: 1. Horváth (Bcs. Lók.) 2.38 p., 2, Sebők (Orosházi Bástya) 2.39, 3. Nagy (Orosházi Bástya) 2.403. 4x100 in. váltófutás: 1. Orosházi Bástya (Sebők, Kuttny, Lődi, Horváth) 55.4 mp., 2. Békéscsabai Lokomotív (Horváth, Bánfi, Pikó, Pa-) loszka) 56.2. Távolugrás: 1. Kuttny (Orosházi Bástya/ 463 cm., 2. Lődi (Orosházi Bástya) 454, 3. Pikó (Bcs. Lók ) 450. A felnőtt bajnoksággal kapcsolatban Szabó (Kőbányai Lók.) 1500-ou 4:108-at, 800-on 2 03.6-ot futott.
MOZI BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba, Július 13—16: «Rigoletto.» TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Jú lius 15—17: «Szovjet légierők napja.» BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Jú lius 16—21: «Angyallal nyaraltam.» PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Július 16—20: «Táncniester.» PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Jú lius 16—19. «Kővirág.»
.Július 19-én, vasárnap délután B udapesti D ó zsa — B é k é sc sa b a i D ó zsa labdarúgó m érk ő zés le s z B é k é sc sa b á n a stad ion b an .