1
Jelige: „világítótorony” (túl a harmincon) Pályázat címe: A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN
Tartalomjegyzék:
I. Bevezetés – Vissza a gyökerekhez, avagy: az értelmiségiek missziója az Ó- és Újszövetség korában I.1. Aki többet kapott, attól többet is várnak - A tudással járó felelősség jelentősége a Szentírásban és mindennapjainkban I.2. Értelmiségi párbeszéd más vallási felekezetek képviselőivel régen és ma II. Az őskeresztények, vértanúk és az egyházatyák hite, valamint jelentőségük a szellemi értékek továbbadásában II.1. A tanúságtétel mögött rejlő őszinte meggyőződés, hitelesség kérdése II.2. Alapvető különbség értelmiségi és keresztény értelmiségi létforma között II.3. A keresztény értelmiségi létforma felvállalása – Vértanúság régen és ma II.4. Krisztus eleven kövekből épített, romolhatatlan egyháza az egyházatyák korában és a mai világban III. A világban élőkért elvonultan a világban: a remeteség, szerzetesség szerepe – Tanúságtétel és kultúraközvetítés a középkorban IV. Reformáció, ellenreformáció, avagy az elszakadás, megújulás dilemmája dióhéjban V. Újkor, legújabbkor, jelenkor… VI. Zárszó Bibliográfia
2
A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN
I. Vissza a gyökerekhez, avagy: Az értelmiségiek missziója az Ó- és Újszövetség korában Jézus Krisztus sokkal egyszerűbben, tisztábban fogalmazta meg a címben foglaltakat, amikor a következő parancsot intézte tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” 1 Tanítványai között a legkülönbözőbb társadalmi rétegek képviselőit találjuk. Van köztük halász, vámos, farizeus, idős, fiatal, családos és egyedülálló egyaránt. Krisztus nem személyválogató. Az Evangélium továbbadása valamennyi társadalmi réteg képviselője számára kimondatlan kötelesség. A boldogság, a szeretet utáni szomjúság már a világ kezdete óta ott él valamennyi ember lelkében. A mérleg másik serpenyőjében az örök kísértést, a szántóföldbe rejtett kincs kizárólagos birtoklása utáni sóvárgást találjuk, hiszen boldogság utáni vágyunkat már az emberiség történetének kezdetén megmérgezte az önzés és a csillapíthatatlan bírvágy. Mindennek valósága ott lüktetett már a történelem előtti korokban. Átjárja az Ószövetség világát, s a választott nép történetén keresztül elér egészen az Újszövetség koráig. Átível a világ- és az egyház történelmének legjelentősebb korszakain, s jelen korunk mindennapjait is meghatározza. Krisztus kőtáblák helyett ma is szívünkbe vési beteljesülésünk titkát, mely nem más, mint szeretetteljes lemondás önző vágyainkról. Ha erre képesek vagyunk, körülöttünk lassan minden „magától” elrendeződik. Ezt a „magától” jelenséget hívja Reményik Sándor kegyelemnek.2 Az a személy, aki az isteni kegyelem jóvoltából több tudásnak, ismeretnek, nagyobb gazdagságnak van birtokában, attól többet is várnak. Minden anyagi- és szellemi vagyonát azért kapta, hogy „használjon vele”3. Az önzetlen szeretet, az emberiség boldogságának érdekében elsajátított tudás természeténél fogva megsokszorozódni vágyik. Ez az örökérvényű megosztási vágy élteti a Szentháromságot, s ez húzódik meg a csodálatos
1
Ld. Mk 16, 15 Ld. Reményik Sándor: Kegyelem című verse 3 Ld. 1Kor 12, 7 2
3
kenyérszaporítás tizenkét kosárnyi maradéka mögött. Ez a titok rejtőzik az Oltáriszentség misztériumában, melyet számos eukarisztikus csoda igazol.4 I.1. Aki többet kapott, attól többet is várnak - A tudással járó felelősség jelentősége a Szentírásban és mindennapjainkban5 A ránk bízott anyagi- és szellemi kincsekért társadalmi hovatartozásunktól függetlenül felelősséggel tartozunk. Lehetünk akár: beszélni-, énekelni-, meghallgatni-, vigasztalni-, sportolni-, építeni-, megszervezni-, átlátni-, megkülönböztetni-, segíteni-, „szeretni tudók”… Erre a felelősségükre figyelmezteti Krisztus a Szentírásban szereplő írástudókat is, akik ismereteiknél fogva jártasabbak a törvény ismeretében, mint az átlagember.6 Állapotbeli kötelességük, hogy a törvények betartásában, ismereteik továbbadásában élen járjanak, irányt mutatva az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó embertársaik számára.
Aki többet
kapott, attól többet is várnak. „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” (Mt 13,52-53) Szent Pál tovább finomítja a krisztusi útmutatást kifejtve, hogy a tudás továbbadásánál elengedhetetlen annak figyelembevétele, hogy éppen kihez szólunk: „mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megnyerjek.”.7 A népek apostola nem karrier orientált. Reálisan szemléli a dolgokat, és tökéletesen tisztában van vele, hogy csupán egyesekhez ér majd el az általa közvetített hitismeret és tanúságtétel. Mindez azonban nem keseríti el. Tudja, hogy az ember kötelessége ültetni, a növekedésről pedig Isten gondoskodik. 8 Szent Pál nem lép túl saját kompetenciáján, nem ejti rabul az ősbűn kapzsisága. Nem tör isteni babérokra, nem akar hiú Bábelt építeni. Nem akar mást, mint saját küldetését maximálisan teljesítve, szívvellélekkel végig futni a számára kijelölt pályán. Ehhez azonban le kell szállnia (esnie) a magas lóról. 9 Szegény, kisemmizett néprétegek előtt nem fitogtathatja római polgárhoz méltó jogait. A tudatlanok és a pogányok előtt nem hivalkodhat tudásával. „Semmi sem emel fel, csak az alázat.” - vallja Szent István királyunk, aki fiát a mindenki fölé emelő alázatra inti.10 Tevékenységének köszönhetően a magyar nép kereszténnyé lesz, Magyarország pedig 4
Vö. eukarisztikus csodák: Lanciano, Báta, Ivorra Vö. Rózsa Huba: Mi a Biblia? 6 Vö. Krisztus korabeli jelentős társadalmi csoportok: írástudók, farizeusok, szadduceusok, zelóták, esszénusok 7 Ld. 1Kor 9,22 8 Ld. 1Kor 3,6 9 Ld. Pál fordulat a damaszkuszi úton, ld. ApCsel 9,1-9 10 Vö. Szent István intelmei Imre herceghez 5
4
egyedülálló
módon, Regnum Marianummá nemesedik. A kereszténység felvétele,
elterjesztése jóval több kíván lenni, mint ügyes politikai húzás a nyugati társadalommal való kapcsolatépítés szempontjából. A kereszténység felvétele mindenkori, időtálló perspektívát ad az embernek. Olyan életcélt, amely túlmutatva az egyén földi életén, valódi boldogságot adhat számára az örökkévalóságban. Ha valóban keresztény értelmiséginek valljuk magunkat, akkor tökéletesen tisztában kell lennünk hivatás- és állapotbeli felelősségünkkel, és tovább kell adnunk mindazt, aminek birtokában vagyunk. Ez lehet a csodálatos kenyérszaporítás intellektuális útja, amelyben a jó szándékkal, mustármagnyi hittel megosztott tudás ezreket lakat jól, s még marad is belőle rosszabb időkre. I.2. Értelmiségi párbeszéd más vallási felekezetek képviselőivel régen és ma A nem keresztény vallási felekezetekkel való párbeszéd kétezer éves dilemma. Megtalálni valakivel a megfelelő hangot, empatikus módon viszonyulni gondolkodásához, egyáltalán nem könnyű feladat. Már az ószövetségi zsidó népnek sem volt egyszerű felvállalni, továbbadni hitét és kulturális örökségét a környező népek körében. A negyvenéves pusztai vándorlás során sokféle néppel kerültek kapcsolatba. Az Ígéret Földjéért pedig meg kellett küzdeniük a Kánaán területén élő népekkel. Nem csak fegyverek ütköztek egymással, hanem eszmék, szokások, hagyományok feszültek egymásnak. A monoteista és a politeista világ egy hosszú történelmi pillanatra összeért. Később a babiloni, az egyiptomi, az asszír népek kultúrájával szembesült a választott nép. A rabság, valamint a hosszú évekig tartó egymás mellett élés mély nyomot hagyott a zsidó nép lelkében. Önkéntelenül is hatottak egymásra a különféle kultúrák. Az számított igaz embernek, aki a számos külső behatás ellenére képes volt sértetlenül megőrizni az ősatyák hitét. Az akkoriban „értelmiséginek” számító főpapok, írástudók, próféták, bírák és királyok feladata volt az igaz hit tisztaságának őrzése, s annak generációról generációra való átörökítése. Törvényeik szigorúsága hitük megóvásának fontosságáról árulkodik. Az ószövetségi törvények betartása és betartatása az egyszerű, tudatlanabb rétegek körében nem kevesebbet, mint jövőjük zálogát jelentette. Ez biztosította, hogy a júdeizmus ne asszimilálódjon, ne olvadjon bele észrevétlen a környező népek vallási és kulturális hagyomány rendszerébe. A hit, a tudás apáról fiúra szállt, a rituálék átjárták a mindennapokat. Az idegen népek hatását azonban lehetetlen volt kiküszöbölni. Kultúrájuk sok esetben észrevétlen szivárgott be a zsidó nép életébe, gyakran zavart, félreértést, kételyt élesztve a hívők körében. Az értelmiségiek szerepe ilyen esetekben különös jelentőséggel bírt.
5
Isten mindig küldött olyan személyeket, akik az Ő áldásával bírtak, s különleges küldetésük tudatában igyekeztek a jó úton tartani a választott népet. Hatalmas felelősség nyomta vállukat. Isten számos alkalommal megintette prófétáit, küldötteit, ha a rájuk bízott isteni üzenetet, információt, tudást nem a megfelelő módon közvetítették.11 A bibliai tanító történet főszereplőjét, Jónást elnyeli a cethal, amikor hivatásához méltatlan döntést hozva megpróbál kibújni a felelősség súlya alól. Jeremiás próféta hiába hivatkozik fiatal korára, küldetése visszavonhatatlanul kötelezi. Dávid király idejében virágzik az ország, de mihelyt súlyos bűnbe keveredik, Isten megvonja Tőle bizalmát, s másra bízza népének lelki hagyatékát, üdvösségének zálogát. Irgalmát azonban semmilyen körülmények között nem vonja meg gyermekeitől, akik saját kudarcba fulladt útjaikról megtörve, bűnbánattal fordulnak Hozzá. Az elveszettségből való megtaláltatás motívuma végighúzódik az egész Szentíráson. A keresztény vallás gyökerei a választott nép történetéig nyúlnak, s az Újszövetség lapjain egymással összefonódva, egymást átjárva folytatják kultúr- és vallástörténeti útjukat. Keresztény hitünk épülete szikla szilárd alapokon áll, s elválaszthatatlan az Ószövetség eseményeitől. Péter apostolban, a kősziklában ott lüktet a néhai Simon, aki pontosan tudja, milyen irdatlan felelősséggel jár a(z) (ember)halászat, és mit jelent napról napra jól lakatni egy népet. Ilyen sziklára képes Isten építeni. Ezt a felelősséget adja tovább Péter utódainak, a keresztény közösségek elöljáróinak, presbitereknek, diakónusoknak egyaránt. Ezt jelenti az apostoli trónutódlás, mely generációról generációra megörökli az Isten nagy családjáért, az Egyházért vállalt felelősséget. „A jó pásztor életét adja juhaiért”…”, „Aki első akar lenni közületek, az legyen mindenki szolgája…”12 Ezt a főpásztori felelősségvállalást tükrözi a világbékén fáradozó Szent XXIII. János pápa és II. János Pál pápa élete is, aki a megbékélés, a kiengesztelődés céljából más vallások/vallási felekezetek elöljáróit keresi fel. A „jó pápa” és az „utazó pápa” valóban élen járt a más társadalmi-, kulturális-, vallási csoportok képviselőivel folytatott hatékony párbeszédben. Az elöljárók feladata minden korban kiemelt. Az őskeresztényeknek mind a Krisztusban új értelmet nyert ószövetségi törvények betartásával, mind személyes tanúságtételükkel példát kell mutatniuk a legegyszerűbb társadalmi rétegek számára is. Küldetésük egyetemes, egyaránt megszólítja a zsidóból-, és pogányból lett keresztényeket. Hivatásuk átfogó, magában foglalja az igehirdetés és szegénygondozás feladatkörét is. Szavaik és tetteik szétválaszthatatlanok egymástól. Az Evangélium örömhírét, az üdvözülés útjának üzenetét 11 12
Vö. Jónás története, Jónás könyve Vö. Jn 10, 14 és Mk 10,42-45
6
pedig személyválogatás nélkül, minden emberhez el kell juttatniuk. (→← A Krisztus utáni első századok gnoszticista magán kinyilatkoztatásaival!) Ebben rejlik a mi apostoli küldetésünk titka is, hiszen a ránk bízott ismeretet, kinyilatkoztatást személyválogatás nélkül tovább kell adnunk. Apostoli missziónk nem kiválasztottaknak szóló, behatárolt magán kinyilatkoztatáson, hanem minden ember végső sorsát érintő, egyetemes isteni szereteten alapszik. „Menjetek el a világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” 13 „A tudás hatalom. A tudás nemesít. A tudás kötelez. A tudatlanság nem mentesít…” - halljuk gyakran napjainkban. A keresztény értelmiség feladata ma is a krisztusi örömhír továbbadása, az elveszettek kivezetése a bűn, a jóhiszemű tudatlanság fogságából. Örök küldetése, hogy tűz- és felhőoszlop formájában14 és még ezernyi úton-módon mutasson utat az emberiségnek, szüntelen alkalmazkodva az aktuális kor megannyi kihívásához. Missziója örökérvényű hittitok, mely természeténél fogva túlmutat önmagán: hitet, reményt, tudást akar adni az emberiség számára, hogy mindezekkel felvértezve győzelmesen kelhessen át a „Vöröstengeren”. Ez a mi feladatunk, akik keresztény, krisztusi értelmiséginek valljuk magunkat. Ezt üzeni keresztségünk kitörölhetetlen karaktert adó lenyomata lelkünkön, erről tanúskodik az istengyermeki méltóságunkról árulkodó krizma. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten szemében „királyi papság, választott nép, szent nemzet vagyunk.”15.
Mindez csak akkor
sikerülhet, ha valóban élő bennünk az Isten, az embertársunk és önmagunk felé irányuló szeretet. Jól ismerik ezt a fő parancsot Mózes fiai, valamint a Krisztus korabeli farizeusok és írástudók is, akik az egyszerű nép gyermekeit tanítják a zsinagógákban. Kezükben a felelősség. A tudás szeretet nélkül halott, üres, hamis fényű látszat ragyogás lehet csupán. Ezt a gondolatot fogalmazza meg Szent Pál Szeretethimnuszában, ahol felhívja figyelmünket arra, hogy igaz hitet és reményt adni őszinte szeretet nélkül képtelenség. Az Újszövetségben szívünkbe vésett, újra fogalmazott isteni szeretet nem személyválogató. Mindenkihez a maga nyelvén szól. Erről üzen a nyelvek csodája Pünkösdkor, amikor Péter apostol háztetőről elmondott beszédét minden jelenlévő a maga nyelvén hallja, értelmezi, megérti. 16
13
Ld. Mk 16,15 Vö. Kiv 13,21 15 Vö. 1Pét 2,9 16 Vö. ApCsel 2, 1-21 14
7
Az igazi szeretet nem uralkodni, hanem üdvözíteni akar. A szeretet türelmes…A világ teremtése óta szüntelenül formálódik, alakul az adott kor emberének igényei és értelmi képességei szerint megszólítva őt. Isten kegyelméből igyekszünk felnőni hozzá, aki befogadó képességünk ismeretében adagolja számunkra a szükséges tudást. Először anyatejen táplálja fiait, majd szilárd étellel eteti őket.17 Majd krisztusivá cseperedik bennünk, a szentírási örömhír, XXI. századi továbbadóiban. A régi- és az újabb korok emberéhez egyaránt utat talál. A szeretet üzenete évezredek elmúltával sem változik, csupán újabb és újabb alakban ölt testet bennünk. Ezt történt akkor is, amikor az Ige testté lett értünk, a világot teremtő Logosz megtestesült. Nem pusztán látszat testet, hanem emberi alakot öltött, mindeközben megőrizve isteni természetét. Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Nem pusztán hasonló az Atyához, hanem vele egylényegű (Niceai zsinat), önmeghasonlás nélküli, tiszta szeretet. Életünkben, sorsunkban, hivatásunkban különbözőek vagyunk ugyan, emberségünkben s az Istentől kapott szeretetben azonban egyek. Ez a szeretet kötelez, sürget bennünket. Minél több adatott meg nekünk, annál több feladatot tartogat számunkra. Keresztény értelmiségiként élve a világban kiváltképp mérhetetlen felelősséggel tartozunk, hiszen milliók éheznek körülöttünk Isten üdvözítő szeretetére. Halászok vagyunk, akárcsak az apostolok. A csodálatos halfogás lehetősége számunkra is adott. Merünk élni vele? Ha igen a válaszunk, ma is megtörténhet a csoda. Az ó- és újszövetségi értelmiségiek (ősatyák, bírák, királyok, próféták, a szolgálati és az általános papság kegyelméből részesült valamennyi hívő ember) küldetése egyértelmű: a választott nép lelkében elhinteni, megértetni, tisztán tartani Isten szeretetének üzenetét, aki otthont ad és haza vár, aki megszabadít az ellenség kezétől és megváltást ígérve üdvösségre hív valamennyi embert.
II. Az őskeresztények, vértanúk és az egyházatyák hite, valamint jelentőségük a szellemi értékek továbbadásában A Szentírásban szereplő értelmiségiek kitartó tevékenységének köszönhetően az általuk elhintett isteni „szeretet magok” szárba szökkennek. Az őskeresztények Jézus útmutatását követve valódi szeretet közösséget hoznak létre. Az Apostolok Cselekedeteinek leírása 17
Vö. Zsoltárok könyve
8
szerint egymással békességben élnek, mindenük közös, alamizsnát osztanak a rászorulóknak, házaikban istentiszteletre gyűlnek össze, együtt törve meg a kenyeret. Igazi egység van közöttük. Mindez sokak számára vonzóvá teszi közösségüket, melyhez egyre többen csatlakoznak. Az újonnan megkeresztelkedő hívek érzik, hogy Péter és az apostolok egyszerű szavaiból Isten Fiának ereje árad, aki erővel beszélt, nem úgy, mint az írástudók. Mindez komoly üzenetet hordoz valamennyi – magát keresztény értelmiséginek valló – személy számára. A megszerzett ismeret, tudás mellett elengedhetetlen az önmagunk tökéletlenségével való megbékélés, a belső lelki egyensúly és az általunk tanított dolgokról való őszinte meggyőződés. II.1. A tanúságtétel mögött rejlő őszinte meggyőződés, hitelesség kérdése Szavaink, jelenlétünk hitelességét környezetünk azonnal megérzi, anélkül, hogy akár egyetlen szót szólnánk. Az első keresztények hitelessége egyre többeket vonzott, melynek következtében Pünkösdkor megszülethet az egyetemes, mindenkihez szóló Egyház. (A mi szavaink, közösségben való jelenlétünk nyomán vajon mi születik?) Lassan kitágul a látókör, s a választott nép fogalma is új értelmet nyer. Krisztus megváltó érdemeire való tekintettel immáron a pogányok számára is megnyílik az út az üdvösséghez (Péter apostol látomása).18 Jahve lassan valamennyi istenség fölé emelkedik, a választott nép közösségébe már nem csak a zsidó nép fiai, hanem a pogány vallásból megtért keresztények is beletartoznak. Ez utóbbiakat, hosszas vita után már nem kötelezik az ószövetségi előírások maradéktalan betartására19, hiszen a törvény megtartásának mindenkori mércéje az Isten-, a felebarát-, és az önmagunk felé irányuló, hűséges szeretet megélése. Az egyetemes (katolikus) egyházba mi magunk, a XXI. század gyermekei is beletartozunk.
Nyelvi-, kulturális-, vallási-, nemzeti-, társadalmi-, hovatartozásunktól
függetlenül, a krisztusi örömhír személyválogatás nélkül elér hozzánk is. Hogyan érthetjük meg Péter pünkösdi beszédét? Mi, amerikaiak, kínaiak, németek, franciák, angolok, ukránok, afgánok, határainkon kívül és belül élő magyarok egyaránt? Hogyan lehetünk képesek minden különbözőségünk ellenére mégis megérteni Isten szeretetének mélységes üzenetét? Az újabb pünkösdi csoda magyarázata egyszerűbb, mint gondolnánk. Ugyanazon Lélek itatott át bennünket. Isten Lelke, mely már a világ kezdetén ott lebegett 18 19
Ld. ApCsel 10,14 Vö. Jeruzsálemi apostoli zsinat Kr. u. 49.
9
a vizek felett, egész valónkat átjárta.20 A teremtő Lélek alkotó munkáját nem zavarhatják meg sem nyelvi- vagy kulturális-, sem pedig társadalmi különbségeink. Egyetlen egy dolog állhat csak útjába: maga a bűn, Isten szeretetének szabad akaratunkból fakadó, tudatosan vállalt teljes elutasítása. A bűn, mely elszakít bennünket az igazi szeretettől. Mindaddig zökkenőmentes a kommunikációnk, míg nem akarunk égbetörő önzésünkkel új, modern kori Bábeleket építeni. Isten a szívünkbe írta szeretetének univerzális üzenetét, melyet szavak nélkül is megértünk. Ennek a szeretetáramlásnak útjába csak a személyes gőg, önteltség gördíthet akadályt. Azok a pillanatok, amikor lenézően viszonyulunk a másik személyhez, s negatív diszkriminációnkkal mesterséges falakat emelünk önmagunk és mások közé. „Mid van, amit nem kaptál? Ha meg kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” – kérdezi levelében Szent Pál.21 Mindaz, amit kaptunk nem más, mint kegyelem, Isten ingyenes ajándéka, amit azért kaptunk, hogy használjunk vele. Ha jólétben élünk, nem nézhetjük le szegénységgel küszködő embertársainkat. Ha pedig több tudásnak, ismeretnek vagyunk birtokában, nincs jogunk megítélni az alacsonyabb társadalmi rétegek képviselőit. II.2. Alapvető különbség értelmiségi és keresztény értelmiségi létforma között Anyagi, intellektuális és spirituális értékeinket kötelességünk mások és önmagunk javára kamatoztatni. Mindenkori missziónk része
lehetőségeinkhez mérten segíteni a
környezetünkben élő rászorulókon, csillapítani testi-, szellemi éhségüket. Intelligenciánk egyik fokmérője, ha felismerjük, reálisan látjuk, értékeljük, fejlesztjük és támogatjuk az önmagunkban és az egymásban rejlő megannyi értékeket, talentumot, elveszett minát.22 A keresztény értelmiségieket az különbözteti meg a nem hívő értelmiségi réteg képviselőitől, hogy állapotbeli kötelességeik rangsorának kiemelt helyén, a krisztusi főparancson alapuló, karitatív tevékenység szerepel. Az őskeresztények ezzel ösztönösen tisztában voltak, és nem bonyolították agyon a dolgokat. Egyszerűen megelégedtek azzal, amivel a gyerekek is beérik, példaképük, Krisztus utánzásával. „Ilyeneké az Isten országa” – mondja Jézus,
23
akihez az első keresztények, a maguk egyszerűségében hasonlítani
akartak, és elmélyülni tanításainak teljesebb ismeretében. Nem tettek mást, mint Krisztus életét próbálták meg környezetükben tovább élni. Munkájuk elismeréseként nem magas pénzjutalmat, kitüntetést, bérpótlékot, oklevelet, díjat, érmet kaptak. Tevékenységük 20
Ld. Ter 1,2 Ld. 1Kor 4,7 22 Ld. Lk 19, 11-27 23 Ld. Mt 19, 14 21
10
gyümölcseként igazi közösség született, igehirdetésüket, hiteles tanúságtételüket pedig Isten csodákkal erősítette meg.
24
Jézust egészen halálukig követték, s várt rájuk az
üdvösség romolhatatlan koronája. Szavaik nyomán gyógyulások fakadtak, hiszen igehirdetésük s tetteik egybecsengtek. Hitelesek voltak. Bátran vállalták emberi gyarlóságaikat, s hittek a tökéletes szeretetben, melynek mesterfokára szerettek volna eljutni. Létezik ennél nagyobb jutalom? Érdemes mindezen elgondolkodnunk. A mi szavaink, tetteink nyomán vajon történnek ma hasonló gyógyulások? II.3. A keresztény értelmiségi létforma felvállalása – Vértanúság régen és ma Az
őskeresztények
idejében
a
kenyértörések
elválaszthatatlanok
voltak
a
szeretetlakomától, agapétól, melynek során a szegények, gazdagok egyaránt részesültek az adományokból. Sosem mentek el észrevétlen szenvedő embertársaik mellett, és pogány testvéreikre is gondjuk volt. Amikor már nem győzték erővel, diakónusokat választottak maguk közül, akik igehirdetéssel és szegénygondozással foglalkoztak. István diakónus nem csak életével, hanem vérével is tanúságot tett Krisztusba vetett hitéről, a zsidó nép elöljárói előtt, akik ezért halálra kövezték őt. Magatartása egyértelműen megvilágítja számunkra,
hogy
a
keresztény
értelmiségiek
szerepvállalásának
útja
gyakran
szenvedésekkel, harcokkal van kikövezve. Napjainkban általában nem felbőszült tömeg, hanem a szüntelen megfelelni akarás, az elköteleződést elutasító közfelfogás, a szenzációhajhász bulvár/kereskedelmi- sajtó és média, az ártatlan áldozatokat követelő, meghamisított „Dzsihád” eszme dobál „köveket” a hitük mellett bátran kiálló személyekre. Önzetlen, becsületes magatartásuk, non-profit, meddő vállalkozásnak tűnik a nyereség orientált világ szemében, amelynek emberi gyengeségeinkre fókuszáló nagyítója alatt, gyakran eltörpül az egyház, áldást hozó, karitatív tevékenysége. Harsogó hírek kapnak szárnyra pedofil papokról, homo-szexualitásról, anyagi visszaélésekről. Az Egyház közéletben való, pozitív szerepvállalása nem egyszer igencsak háttérbe szorul. A lámpatartóra helyezett világosság szálka a formalitásokba belefásult átlagember szemében. Régen is és ma is. Az Isten iránti tökéletes szeretetet, az agapét elnyomja az erosz, azonnali kielégülést ígérő csalóka világa. Sokszor már az őszinte, tiszta testvéri szeretet, a filia is csak nehezen jut szóhoz. A híradásokból és személyes életünk tapasztalatai alapján is tudjuk, hogy látványosan vagy rejtve, kimondva vagy 24
Vö. A béna meggyógyításának története, ApCsel 3, 1-9
11
kimondatlanul, ma is üldözik a keresztényeket. A lényeg nem változott, csupán az eszközök váltak alattomosabbá. Hitünkért vállalt szenvedéseink azonban nem maradnak visszhang nélkül. A Krisztus utáni első századok keresztényüldözései is idővel meghozták gyümölcseiket. Néró és Diocletianus császár hatalomféltésből igyekszik semmivé tenni, bemocskolni a keresztény hit értékteremtő tevékenységét. Véres gyűlölködésük azonban nem éri el végső célját, ahogyan azt Tertullianus is megfogalmazza: „Magvetés a keresztények vére.”. Az őskeresztény közösség lelkesedése, hivatástudata kiolthatatlannak bizonyul. A vértanúk bátor tanúságtételének köszönhetően növekszik a közösség. A kereszténység elsősorban Szent Pál igehirdetésének köszönhetően, eljut egészen a Földközi-tenger partvidékére, s Rómáig ér szava. A római polgárjoggal rendelkező, „értelmiségi” Pál, minden népek apostola jól ért a rómaiak nyelvén is. Szavai tiszteletet ébresztenek bennük az „ismeretlen Isten” iránt. Hittel átitatott érzelmi intelligenciája lehetővé teszi számára, hogy átlássa, beleélje magát a környezetében élő, különféle nemzeti, társadalmi és vallási csoportok képviselőinek
helyzetébe.
Megértve
őket,
igazi
szükségleteikre
maradéktalanul
válaszolva, szinte észrevétlenül formálja át gondolkodásmódjukat.25 II.4. Krisztus eleven kövekből épített, romolhatatlan egyháza az egyházatyák korában és a mai világban A Katolikus Egyház belülről fakadó értékekre támaszkodva, alulról felfelé haladva, szüntelenül építkezik. Ezért lehet oly időtálló, megingathatatlan, a Szentlélek állandó jelenlétének köszönhetően pedig hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen, a változó korok mindenkori kihívásai, küzdelmei közepette is. Belső értékeivel valamennyi társadalomban az emberiség javát szolgálja. Képes úgy felemelkedni, hogy közben minduntalan meghajol önnön kicsinyégének, megajándékozottságának tudatában. A keresztény értelmiségi létforma képviselője nem elutasítja a másképpen gondolkodót, hanem képes az ő szemével látni a dolgokat, megérteni, segíteni őt, s ha kell irányt mutatni számára. Fáradhatatlanul hinti a magot, a növekedést pedig Istentől várja. A veszteséget is az Ő tenyerébe helyezi. Tisztában van vele, hogy hol kezdődik és meddig tart saját kompetenciája. Nem több, nem kevesebb, mint amennyire hivatott: Krisztus mindenkori munkatársa a Megváltás nagy művében.
25
Vö. ApCsel 17,2
12
A keresztény vallás első vértanúinak értelmiségi szemlélete leginkább hiteles életmódjukban, az ószövetségi Írások alapos ismeretében, a Krisztus melletti bátor tanúságtételben, valamint karitatív tevékenységükben tükröződik. Szent István a közösség által megválasztott diakónusként hirdeti az igét és szolgálja a szegényeket, a zsidó főtanács előtt pedig nem inog meg hitében. Jutalmul saját népének fiai kövezik halálra. A halála előtti utolsó pillanatokban, a legelviselhetetlenebb fájdalmak közepette is Jézus irgalmas szeretetéről tesz tanúságot.26 A Saulból lett Pál apostol életének mérföldköve István diakónus megkövezése. Nagy fordulópontja a damaszkuszi út, melynek hatására kereszténnyé lesz, majd közösségeket hoz létre. Szavaival, tetteivel egyaránt Krisztus szeretete mellett tanúskodik.
Ránk maradt levelei magas fokú írói igényességről
árulkodnak, mely az értelmiségi életforma egyik fokmérője. Irodalmi értékük vitathatatlan. Ahogyan gondolkodik, ahogy él és meghal, ahogyan ír és beszél, ahogyan igazságot tesz a keresztény közösségek dolgaiban, mind-mind tájékozottságáról, nagy tudásáról, mély alázatáról vallanak. A keresztény értelmiségi lét belülről fakad, s az ember teljes valóját átjárja.27 Emberségünkre alapoz, és Istenben való életre vágyik. Ahogyan manapság az utcákon elhelyezett plakátok is hirdetik, a szerzetességben rejlő értékeket igyekezve a járókelők figyelmének középpontjába állítani: „Földön járok, égre nézek. Rendben vagyok.”. Nagy Konstantin császársága véget vet a keresztényüldözésnek: „Bölcsességére vall, hogy bár törekedett megtisztítani a pogány vallásosságot annak visszataszító elemeitől, a keresztény vallást mégsem tette kizárólagossá. Mindvégig megtartotta a pogány valláshoz tartozó, Pontifex Maximus, nagy hídverő címet, melyet később a pápák is felvettek. Az állami tisztséggel megbízott püspökök nem kis fejtörést okoznak az Egyház vezetőinek életében. Nehéz megtalálni az állam és Egyház kapcsolatának egyensúlyát. Sokan érdekből vették fel a keresztséget.” Akárcsak manapság.28 Keresztény értelmiségi küldetésünknek az állammal való kölcsönös kapcsolat ápolása, valamint az egyensúlyra törekvés, ma is nélkülözhetetlen részét kell, hogy képezze. Különösen lényeges ez olyan kérdések vonatkozásában, melyek az egyházat és az államot egyaránt érintik (ld. közjó, homoszexualitás/azonos neműek házassága, abortusz, 26
Ld. ApCsel 6, 1-8 Vö. W. Pannenberg: Mi az ember? 28 Ld. Sándor Gábor, teológiai tanár, Nagy Konstantin és a keresztények II. rész, www.hitvallas.hu 27
13
eutanázia, katonaság, munkanélküliség, közoktatás, család- és valláspolitika, egészségügy, média politika, karitatív tevékenység, bevándorlási hullám, Kárpátalja, határon túli magyarság kérdése és még sorolhatnánk). Elég, ha a Ferenc pápánk által, az új egyházi évre meghirdetett, irgalmasság eszméjére gondolunk, mellyel Főpásztorunk a bevándorlók és úton lévők problémája iránti érzékenységre is szeretné figyelmünket ráirányítani.29 A pápa
mindenkori
felelősségünkre
figyelmeztet.
Nem
lehetünk
érzéketlenek
környezetünkben nyomorgó társaink szenvedései iránt. 30 Az egyház határozott állásfoglalása, iránymutatása e kérdésekben rendkívül fontos, hiszen megoldásukban az egyház és állam szerepe akaratlanul is összeér. Elengedhetetlen az önmeghasonlás nélküli közös megoldáskeresés, melyben a keresztény értelmiségieknek a múltban és a jelenben is kiemelkedő szerepük, vitathatatlan felelősségük van. Lényeges, hogy a szentírási alapokhoz ragaszkodva képesek legyenek a hitigazságok folytonos közvetítésének módjában megfelelő rugalmasságot tanúsítani. Elengedhetetlen, hogy az adott kor valamennyi emberéhez saját nyelvén juthasson el Krisztus tanítása, hiszen mindannyian Krisztus megváltó érdemeire való tekintettel juthatunk el az üdvösségre, vallási hovatartozásunktól függetlenül. „A keresztény legyen jó keresztény. A muzulmán legyen jó muzulmán. A hindu legyen jó hindu.” – vallja Boldog Kalkuttai Teréz anya, aki a haldoklók és betegek iránti feltétlen szeretetével a kereszténységet univerzális magaslatokba emeli, anélkül, hogy meggyőződését bárkire ráerőszakolná. 31 Hűségesen ragaszkodik a katolikus hithez, s így biztos alapokon állva képes beleszeretni Isten tenyerébe más vallások képviselőit is. A keresztény hit üzenetét teljes lényével, hitelesen adja át, és ez a legfontosabb. Mindenestül képes megérteni az embert abban az állapotában, amelyben éppen lenni tud. A testi éhséget kenyérrel, a lelki éhséget Isten egyetemes szeretetének közvetítésével igyekszik csillapítani. Mindezzel kitágítja az ökumenizmus fogalmát, anélkül, hogy behódolna a modernkori szinkretizmusnak, mely kénye-kedve szerint szemezget a különböző vallások palettájáról, szüntelen kerülve a felelősségvállalás súlyos terhét. Ez a fajta gyermekcipőben rekedt toporzékoló vallásosság mindent azonnal akar, s ezért előszeretettel nyúl az ezotéria által kínált számos mágikus gyakorlathoz, melyek vágyainak azonnali beteljesülését ígérik. A várakozás, lemondás, egymásért
való áldozatvállalás értéke az egyén,
lila ködben való
szüntelen
boldogságkeresése mellett jelentéktelennek tűnik. Magával és a nagy arctalan 29
Vö. www.magyarkurir.hu Vö. 2016. január 17. Bevándorlók és úton lévők világnapjának kiemelt fontossága 31 Vö. Idézet a Teréz anya, a szegények szolgálója című filmből 30
14
világlélekkel keresi az összhangot, nem pedig azzal az emberrel, aki ott lakik a szomszéd szobában, s akiben ott lüktet a bennünket feltétel nélkül szerető, személyes Isten. Keresztény értelmiségiként az is feladatunk, hogy felhívjuk a környezetünkben élő személyek figyelmét a mágikus gyakorlatok, a manapság oly divatos ezotéria veszélyeire. Fontos, hogy elsősorban viselkedésünkkel, határozott, hiteles állásfoglalásunkkal adjuk át hitünket a mai kor emberének, aki előszeretettel cseréli fel Isten ingyenes kegyelmi ajándékát, a pénzért kapott, azonnali boldogságot ígérő, csalóka praktikákkal, melyek nem egyszer lelki rabságba, különféle függőségekbe taszítják. 32 Hitelesen élni, cselekedni, beszélni. Ezt tükrözi az egyházatyák hite, akik bölcsességükkel, szónoklataikkal, prédikációikkal, írásaikkal nagy hatást gyakorolnak a legegyszerűbb társadalmi rétegekhez tartozó családok gyermekeire is. Elég, ha Szent Ágostonra gondolunk, aki Isten városát építi Hippo városának püspökeként, valamint írásos műve és kusza életútja során szerzett istentapasztalatainak megosztásán keresztül is. Vallomások c. művét
olvasva
a
igazságkeresésével,
jelen
generáció
is
magára
megtéréstörténetével,
ismerhet.
pasztorációs
Augustinus,
tevékenységével,
állandó írói
munkásságával, a tetteiből s szavaiból áradó mélységes istenszeretettel öntudatlan is neveli a környezetében élőket. Igazán hiteles, keresztény értelmiségi. Életének hitetlen, útkereső szakaszában nagy hatást gyakorol rá Szent Ambrus püspök, akinek beszédeit ámulattal hallgatja. Talán nem is szónoklatainak tartalma, hanem a belőlük áradó erő és bizonyosság az, ami őt, tékozló fiúként mélyen megérinti. Nyughatatlanul keresi helyét a világban, és végre olyan valakit hall, aki a helyén van. „Nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenünk.” – vallja maga is. A keresztény értelmiségi egész lényével ezt az Istenben megtalált nyugalmat kell, hogy sugározza. Csak ezután következnek tettei és leírt vagy írásba foglalt szavai. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy Szent Ágoston megtéréstörténete nem Ambrus püspök szónoklataival kezdődött, hanem már jóval korábban. Édesanyja, Szent Mónika bölcs, féltő, imádságos szeretetében gyökerezett, amellyel nyomon kísérte tékozló fiának viszontagságos életútját. A keresztény hit továbbadásában nélkülözhetetlen szerepe van a családi háttérnek, mindannak a hagyomány- és szokás rendszernek, amit felmenőinktől spirituális örökségként magunkkal hozunk.
Hányszor segítünk vadidegeneken
imádsággal, ruhával, étellel, pénzzel, miközben közvetlen közelünkben, „éhezik”,
32
Ld. Gál Péter: A New Age keresztény szemmel
15
testileg/lelkileg nélkülöz saját családunk? Sokkal könnyebb valakit messziről szeretni, mint testközelből magunkon érezni tekintetét, érintését, leheletét. Ez utóbbi mindennapos felelősséggel jár. Sokszor képtelenek vagyunk felvállalni. Nem egyszer kiválóan teljesítünk a munkahelyünkön, otthonunk pedig családi viták tüzében perzselődik, s lassan szinte idegenné válunk egymás számára. A hiteles keresztény értelmiségi létforma önmagunkból kilépve, elsősorban otthonainkban folytatja útját. Ha belső- és családi fórumunk is rendben működik, csak akkor lehetünk igazán hatékony továbbadói társadalmi szinten is Isten átfogó, mindeneket átjáró szeretetének. Sokszor magunk is úgy igyekszünk a „jeruzsálemi” templomba, akárcsak Péter és János tette… Csak az a nagy különbség, hogy velük ellentétben, útközben mi – lelki vakságunkból kifolyólag – nem mindig vesszük észre az út mellett, gyógyulást kolduló bénát. Pedig azzal a mustármagnyi szeretettel, amelyet magunkban hordozunk, hegyeket mozdíthatnánk el. Istenben való állandó jelenlétünk gyógyulást hozhatna környezetünkben élő rászoruló embertársaink számára. Apró dolgok ezek, mégis meghatározóak, akárcsak a jelentéktelennek tűnő mustármag, mely idővel hatalmas fává cseperedik. Isten országa közöttünk van… keresztény értelmiségiként ezt az országot hirdetjük hívő és hitetlen társainknak egyaránt. A mi dolgunk a magvetés. Az ítélkezés valaki más kompetenciája. „A szél pedig ott fúj, ahol akar…”33
III. A világban élőkért elvonultan a világban… A remeteség, szerzetesség szerepe – tanúságtétel és kultúraközvetítés a középkorban Keresztény értelmiségiként tanúságot tenni a világban nem mindig előfeltételez hatalmas tárgyi tudást, felhalmozott szellemi tőkét, ismeretanyagot. Sokkal inkább a világért érzett küldetéstudat, a világban élő emberek lelki üdvösségén, tisztaságán való fáradozás jelenti az igazi keresztény értelmiségiek misszióját. A bűn terhétől mentes élet legalább annyira vonzó lehet, mint a tudomány területén elért sikerek. Ezt mutatja az a tény is, hogy már az egyiptomi remeteség idején is megfigyelhető, hogy a zajos világban élők gyakran ellátogatnak a pusztába, felkeresve a magányban élő remetéket, s világi problémáikban életvezetéssel kapcsolatos tanácsukat kérik. Nem csak bölcsességükre, hanem a belőlük
33
Jn 3,7
16
áradó nyugalomra is szükségük van. Küldetésük mélységeire ráérezve sokak lelkében felébred a hívás erre a fajta életformára, s lassan az egymás mellett élő remeteség életre hívja a szerzetes közösségben való istenismeretben elmélyült életformát (ld. Remete Szent Antal, Pachomiusz, Makáriusz élete). Másfajta bölcsesség ez, mely az Istennel való állandó
jelenlétben
és
a
csendben
gyökerezik.
Isten
szeretetének
folytonos
kontemplációján alapul. Ebben rejlik a kontemplatív szerzetesrendek ereje. Csendjük beszédesebb, hatékonyabb lehet ezer tudományos disszertációnál.34 Nursiai Szent Benedek regulájával tágul a horizont, s a keresztény értelmiségi létforma újabb tartalommal bővül. A bencés misszió központi szerepet játszik Európa kulturális értékeinek megteremtésében, megőrzésében, továbbadásában. A szegénygondozás mellett a monostorokban komoly szellemi munka zajlik. A szerzetesek kódexeket másolnak, iskolákat működtetnek. Szent Benedek regulája időtállónak bizonyul, más szerzetesrendek is átültetik mindennapjaikba (ld. ciszterciek). A szerzetesi életforma még jobban felértékelődik a középkori pápaság idején, amikor a világias szemléletmód beszivárog az egyház szervezetébe is, s komoly problémákat okoz. Ez a folyamat megfigyelhető már Nagy Konstantin császársága idején, aki milánói ediktumában megszabadítja a keresztényeket az állandó életfenyegetettség állapotából, ugyanakkor lelki értelemben rá is telepszik arra. Túlzott befolyást gyakorol az egyház életére. Állam és egyház kompetenciája zavarosan egybemosódik, a biztonságot jelentő „kontúrok” elhalványodnak… Az anyagi érdekek rátelepednek a lelki javakra, s azok tisztaságát megmérgezi az átkos bírvágy. Az anyagi javakról való lemondás, a krisztusi értékek mellett való kiállás nélkülözhetetlen ebben a korban, melyet az anyagi világtól elvonult szerzetes közösségek valósítanak meg. Ha tetszik, ebben a korszakban ők a keresztény értelmiség zászlóvivői. Az analfabetizmus, a tudatlanság felszámolásában is nélkülözhetetlen szerepük, mely legalább annyira jelent tiszta lelki kincsek, mint tiszta ismeretek közvetítését (ld. Assisi Szent Ferenc, akinek lelki szegénysége, egyszerűsége előtt a pápa is meghajolt.). A tudás átadásának, a kultúra terjesztésének meghatározó szereplői tehát a szerzetesek (ld. bencések, ciszterek, ferencesek, jezsuiták, pálosok jelentősége). IV. Reformáció, ellenreformáció, avagy az elszakadás, megújulás dilemmája dióhéjban 34
Vö. Thomas Merton: A csend szava, valamint a Nagy csend c. dokumentumfilm a karthauziak életéről.
17
Az Evangélium tanításának tisztaságához való feltétlen hűség a reformáció korában még meghatározóbb szerephez jut, hiszen az egyházi elöljárók közül többen a lelki kincsek helyett a földi gazdagságot választják, kihasználva az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó emberek tudatlanságát. Reformáció, ellenreformáció, igény a változásra. Reformálni azonban csak úgy lehet, ha tisztelettel tekintünk az elmúlt évszázadok egyháztörténelmének tárgyi-, szellemi hagyatékára. Egyedül a sziklára épített (egy)háznak van jövője. Jót akarni, jó eszközökkel, megújulva, megtisztítva sallangjaitól a múltban lerakott alapokat, folyamatosan szem előtt tartva az adott kor emberének megváltozott szükségleteit, megőrizve a maradandó kincset értékpusztítás nélkül. A keresztény értelmiségiek zászlóvivő szerepe mindebben nélkülözhetetlen. V. Újkor, legújabbkor, jelenkor… A technika haladása, az ipari forradalom, az egyes nemzetek függetlenségi törekvései jelentős mértékben meghatározzák az újkor emberének gondolkodásmódját. A modern kori gnoszticizmus, a tudás-, a szellem, a gondolkodó ember mindenhatóságába vetett hit „észhez” térítése óriási kihívás a keresztény értelmiségi rétege számára. A gyakran mindent összemosó vallásújító törekvésekkel szemben szilárd értékrendet, múltban megalapozott hovatartozás élményt kell adni a jelenkor útkeresői számára. Cél, hogy az alacsonyabb társadalmi rétegekhez tartozó, kevésbé művelt egyén se vesszen el a hangzatos jelmondatok áradatában. A tiszta hithez való feltétlen hűség, mely cselekedeteiben képes felelősséget vállalni tetteiért, ma is kiemelkedő jelentőségű. A krisztusi úthoz való ragaszkodás nem könnyű feladat, hiszen az új és legújabb korok embere szívesen választja a látszólag nagyobb döntési- és lelkiismereti szabadságot ígérő filozófiákat, melyek az ember képességeinek maximális kibontakoztatását, az önmagába vetett hit mindenhatóságát ígérik különösebb erőfeszítés és áldozat nélkül. A New Age szellemisége könnyen megtéveszti a kiüresedett, értékvesztett, szeretetéhes világ felnőtt gyermekeit. Mágikus praktikáival észrevétlen kötözi meg a megfelelő tudással, ismerettel, istenszeretettel fel nem vértezett egyéneket. A keresztény értelmiségiek szerepe nem más, mint irányt mutatni e sokszínű szellemi kavalkádban. Hatalmas misszió ez: nem hagyni, hogy feledésbe merüljön az igaz, tiszta Istenhit. Ezt a szándékunkat célozza az is, hogy hazánkban, Mária országában, lélekben és ténylegesen is évről, évre körbe hordozzuk a Szent Jobbot, felhívva a környezetünkben élők figyelmét a kereszténység időtálló szellemi-, lelki értékeire, melyek önmagukon túlmutatva túlvilági jövőnket is
18
megalapozzák. Az azonnali boldogságot ígérő divatos, gyermeklelkű, várni, nélkülözni képtelen vallásokkal szemben a keresztényeknek teljes valójukkal hirdetniük kell a várakozás, lemondás, áldozatvállalás, szenvedés, testvéri szeretet, szolgálatba vetett krisztusi hit megkérdőjelezhetetlen értékét, erejét. A keresztény értelmiségiként való helytállás nem jelent mást, mint vezetőként szolgálni legkisebb, legelveszettebb, legsérültebb embertársaink érdekeit is. „Aki első akar lenni közületek, legyen mindenki szolgája.” – olvassuk Jézus felszólítását az Evangéliumban. 35 Okosan szolgálni, a Szentlélek bölcsességének, értelmének ajándékával felvértezve, s vállalni a krisztusi életre való teljes önátadást, mindenkori életállapotunknak megfelelően. Válaszolni a kor emberének valódi szükségleteire. Észrevétlen, vagy éppen határozott kiállással, állásfoglalással üzenni embertársainknak. Az államosítás hosszú, lélekromboló évei alatt lélekmentő szerepet játszott a keresztény hithez való ragaszkodás, a meghurcoltatás, a vértanúság bátor vállalása. Töretlenül hinni egy szekularizált világban, építő Krisztusi politikát folytatni egészen halálunk órájáig egy destruktív politikától szenvedő hazában, ez jelentette a keresztény értelmiség kiemelt misszióját. Igazi vérrel írt valóság. Világbékét hirdetni két világháború alatt és után egy felbolydult,
értékvesztett,
összetört,
szenvedő
világban. 36
A
társadalmi
élet
legkülönbözőbb fórumain kiállni a szegények, s a szellemileg ínséget szenvedő rétegek mellett. Jelen lenni a bevándorlók, a hajléktalanok, az értelmi- testi fogyatékkal élők, a gyermekek, az elvált, sérült családok, anyagi nehézségekkel, megélhetési gondokkal küzdők, a szellemi-, testi prostitúció által kiszolgáltatott embertársaink mellett. Jelen lenni tiszta tudásunkkal, Isten és embertársaink iránti feltétlen szeretetünkkel, haladni képes szellemiségünkkel, érték gazdag keresztény múltunk bátor képviselőiként. Vállalni szerepünket az élet mindennapi színpadán akkor is, ha gyakran kifütyülnek bennünket a nézőtéren, és elmarad az anyagi elismerés, megbecsülés. Mindez nem tántoríthat el bennünket eredeti missziónktól, hiteles keresztény létformánktól. Mindezek nélkül értelmüket vesztik: a pápai jelenléttel zajló világifjúsági találkozók, a kárpátaljai misszió, a bevándorlók megsegítése, a keresztény fesztiválok, az internetes világban való virtuális plébániák örömhír közvetítése, a legmodernebb informatikai eszközökkel történő evangelizáció és pasztoráció, az egyházi- és állami iskolákban végzett szolgálat, a médiában való tanúságtétel, a közösségszervező- és karitatív munka, valamint a
35 36
Vö. Mt 20, 20-28 Vö. XXIII. János pápa világbékére törekvése
19
legokosabb telefonos keresztény applikációk is. Igazi szeretetgyakorlás, hiteles élet, megfelelő tudás és ismeretek hiányában mindezek formaságok csupán. A mindentudás kiüresedik és a magas fokú semmit mondás iskolájává válik a hiszékeny néprétegek számára. Isteni szeretettel átjárva azonban maga lehet az igazi, életcélt, értelmet adó Teljesség. Megőrizve megújulni – ez a keresztény értelmiség legfontosabb feladata.
VI. Zárszó Miből tevődik össze a keresztény értelmiségi létforma? Rengeteg csendből, földi életünkön túlmutató lényeglátásból, Istenben való állandó jelenlétből, mély önismeretből, alázatból, küldetés- és felelősségtudatból, építő kritikák megfogalmazásából és elfogadásából,
tájékozottságból,
életszeretetből.
Áll
még:
szolgálatkészségből,
tisztánlátásból, a világiak iránti bölcs szeretetből, a közjóért végzett szolgálatból, a krisztusi tanítás melletti állásfoglalásból, a konkrét élethelyzetünkben, hivatásunkban megvalósított, életre váltott hitünkből, a szakterületünkhöz szükséges ismeretanyag állandó
ápolásából,
bővítéséből.
Tanítványságból,
vértanúságból,
remeteségből,
szerzetességből, általános és szolgálati papságból egyaránt. Küldetésünk örök életre vállalt felelősség. Kiállni a romolhatatlan értékek mellett, a romlandó világban, minden körülmények között. Ez legalább annyi flexibilitást igényel részünkről, mint amennyi ragaszkodást a krisztusi értékekhez. Csak így lehetünk képesek irányt mutatni a mindenkori ember számára. Keresztény értelmiségiek vagyunk a munkahelyen, az utcán, a plázában,
a
szórakozóhelyeken és szobánk rejtekében is. A világban élve, vagy attól elvonulva egyaránt. Keresztény értelmiséginek lenni folytonos IGEN Isten végtelen szeretetére, melyet elsősorban nem a szánkkal akarunk kimondani, hanem egész életünkkel. Ha beleéljük Krisztust szűk környezetünk világába, azzal hatalmas áramlatokat indíthatunk el. Akár a tóba dobott apró kavics, mely koncentrikus köröket írva maga körül, mérhetetlen távolságokra képes eljutni. A lényeg nem más, mint, hogy ezt az aprócska kavicsot – akik mi magunk Krisztusban lenni tudunk –, merjük beledobni a hullámok közé. Hagyjuk, hadd vigye a víz, mely valóban képes átjárni, megtisztítani, felfrissíteni, megújítani, szomjúságunkat csillapítani, a mi különleges erőfeszítéseink nélkül is.
20
Keresztény értelmiséginek lenni létforma. Elsősorban nem plakátokon, televízióban, telefonon, szórólapokon vagy előadások formájában kell terjesztenünk, hanem önmagunk mindennapi megnyilvánulásain keresztül, a közéletben és otthonainkban egyaránt. A „Szerezz meg mindent!” politikája helyett az „Add el mindened, amid van!”37 krisztusi politika, önfeláldozó szemlélete mellett kell minduntalan állást foglalnunk. Hol békét, hol kardot kell vinnünk a világba. Hol hegyre épült városként, hol meg városfalon kívüli megfeszíttetett szeretetként kell jelen lennünk embertársaink számára. Áldozat nélküli felelősségvállalás nem létezik. Krisztusi emberként kell Krisztus küldetésének három évét beleélnünk a világba abban a 10, 25, 38, 60, 80… évben, amennyi számunkra megadatott. Az élet értéke nem a keresztényként megélt évek mennyiségében, hanem azok minőségében rejlik. Keresztény értelmiségiként ezt a fajta minőségi életet kell elültetnünk környezetünkben a modern kor változatos csatornáin, de mindenekelőtt saját életünkön keresztül. Egyszerű jelenlétünkkel kell élnünk a világban, anélkül, hogy önmagunkat elveszítve feloldódnánk benne. Ez a belső tartást sugárzó, összeszedett jelenlét mindennél fontosabb, a mai teljesítmény orientált világban, ahol a munkaképtelenné váló ember nem csak munkáját, hanem önmaga értékességébe vetett hitét is könnyen elveszítheti. Ezt a mindenki felé nyitott bizalomteljes jelenlétet sugározza Ferenc pápánk megnyilatkozásaiban.38 Hozzá hasonlóan, Krisztus kegyelméből, Isten megtestesült szereteteként kell jelen lennünk, tudásunkkal, cselekedeteinkkel, talentumainkkal építve világunkat. Különös, lelki egyensúlyra törekvő ökológia ez. Ahogyan számtalan fórumon keresztül igyekeznek felhívni figyelmünket környezetünk védelmére, úgy belső környezetünk, lelkivilágunk megóvása is elengedhetetlen kötelességünk nekünk, akik egy bűntől szennyezett világban, keresztény értelmiséginek valljuk magunkat. Mindenkori hivatásunk nem más, mint szolgálatunk által eljutni az üdvösségre, és környezetünkben élő embertársainkat – meglévő tudásukra, ismereteikre alapozva –, elvezetni Isten mélyebb megismerésére. Tanítványi kötelességünk felébreszteni bennük az istenkeresés utáni vágyat, s az átlagosból utat mutatni számukra, az átlag feletti, krisztusi valósághoz. Tenni mindezt eleven, biztonságot, állandóságot sugalló igazi „világítótoronyként”.
37 38
Ld.Lk 18, 18-23 Vö. Pápai megnyilatkozások. Szentszéki dokumentumok. www.katolikus.hu
21
Bibliográfia
• Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény, Helikon Kiadó, 2015. • W. Pannenberg: Mi az ember, Egyházfórum, 1998. • Owen Chadwick: A reformáció. Osiris Kiadó, 1998. (Osiris Könyvtár - Vallástörténet) • Diós István: Szentek élete, A Szent István Társulatnál megjelent két kötet elektronikus változata • Gál Péter: A New Age keresztény szemmel, Szent István Társulat, 2010. • Alister E. McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris Kiadó, 1995. • Thomas Merton: A csend szava, Szent István Társulat, 2009. • Pál Ferenc: Természetes spiritualitás, Kairosz Kiadó, 2011. • Rózsa Huba: Mi a Biblia?– A Biblia világa, Jel Kiadó, 2010. • Szántó Konrád: A katolikus egyház története I-III. Ecclesia Kiadó, 1983. • Teréz anya: Jöjj, légy a világosságom, „Kalkutta szentjének” személyes írásai, Vigilia Kiadó, 2008
Pápai dokumentumok (www.katolikus.hu):
• Pacem in terris, XXIII. János pápa enciklikája az igazságon, igazságosságon, szereteten és szabadságon felépítendő békéről a nemzetek között,1963. • Lumen Gentium, a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúciója az Egyházról • Gaudium et Spes, A II. Vatikáni Zsinat Az Egyház a mai világban kezdetű konstitúciója, 1965. • Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa (uj.katolikus.hu)
⃰
22
⃰
⃰
