A „Katolikommunista“- címer avagy a rendszerváltás „heraldikus új-lenyomata”
PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék 2009.
2
„Hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.“ Az Alkotmány 76. § (2) bekezdése
I. A téma felvetése A történet keretét egy kerek évforduló, az éppen húsz évvel ezelőtt lezajlott magyarországi rendszerváltás adja, annak is az a vetülete, amelyet Hofer Tamás tanulmánya „harc a rendszerváltásért szimbolikus mezőben“-ként definiált. A rendszerváltás – az átmenet – jellemző, ám kevésbé ismert és feldolgozott jelensége volt a közintézmények címertábláinak átcserélése: a 1957-1990 között használatos Kádár-címert felváltotta a régi/új Kiscímer. Amíg a Kádár-címer a Rákosi címer helyére került, addig a ma is használatos Kiscímer alapelemei, a pajzs tetején a Szent Koronával a mai formájukban a 16. század elején rögzültek1.
1
A probléma részletes heraldikai áttekintésétől jelen pályázatban eltekintünk. Részletes adatok, bibliográfia a Magyar Címer Portálon: http://www.heraldika.hu.
3
Sok helyen – példáink két Baranya megyei kistelepülésről, Nagybudmérről és Vajszlóról származnak – ezt a váltást a közintézményeken úgy oldották meg, hogy a régi címerre egyszerűen ráragasztották az új jelképeket; s az átragasztással létrejött dupla – csúfnevén „katolikommunista“ – címeren a vörös csillag elé kerül a szent korona tetején található elgörbült kereszt. Az állam egyik legfontosabb jelképének ilyetén történő „fusi-tunning“-ja egy jellegzetes kortörténeti momentum, amelyben nemcsak a két egymást követő korszak/rendszer reprezentálódik, hanem az őket elválasztó átmeneti állapot, köztes helyzet is, s árulkodik arról is, hogy az adott közösség miként tekint a történeti sorsfordulóra, s az azóta eltelt időszakra. Ezek a címerek azért is fontosak, mert e településeken megmaradt alig néhány közintézményeken találhatók, s a közösség tagjai nap mint nap találkoznak velük, s így markánsan meghatározzák a nyilvános közösségi terek vizuális kultúráját2.
A projekt célja a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének hallgatóival közösen végzett terepkutatás során a települések közösségi tereiben a „rendszer- és címerváltás történeteinek“ feltárása, értelmezése és ennek részletes mozgóképes dokumentációja. A terepkutatást gondos szakirodalmi tájékozódás, valamint tömegkommunikációs tartalomelemzés előzné meg, amely kitérne a rendszerváltás e fontos szimbóluma körül folytatott (néha még most is erőre kapó küzdelem) különböző – nagypolitikai, jogi és főként mediális – megjelenési formáira.
2
Ráadásul ezek a címerek eltűnőfélben is vannak, amit jól példáz a címlapon látható pécsi Aradi vértanúk úti óvoda időközben eltűnt címerpajzsa.
4
II. A téma megközelítése – a választott perspektívák A tervezet kutatás és mozgóképes dokumentáció a problémát két oldalról kívánja megközelíteni: érdeklődésének központjában a tárgyak és a helyek – egymást kölcsönösen feltételező – rendszere áll. A) Kiindulhatunk magából a tárgyból, az „objektumból“: (i) A címereken egymásra/on rétegződő különböző időbeli korszakok felidézik számunkra a mindennapi használati tárgyaink, fogyasztási cikkeink elavulását, a szavatossági határidők lejárását. Ahogyan a legkülönbözőbb fogyasztási termékekre egymásra ragasztva újabb és újabb lejárati határidők rétegződnek, s mindinkább kitolódnak az érvényesség céldátumai – voltaképpen ugyanez a folyamat figyelhető meg az átcímkézett címer esetében is: ám itt egy politikai/társadalmi rendszer veszítette el érvényességét, miközben szimbólumát nem távolították el a „termékről”, hanem egyszerűen felülragasztották egy új határidővel. Az itt felvetődő probléma a modernség egyik alapvető kérdését veti fel: a tárgyak szavatosságát, használhatóságát, elavulásának idejét állítva a középpontba. (ii) Ugyanennek a témakörnek – melyet a „tárgyak átcímkézése”-ként is megragadhatunk – egyik alesetét jelenti az a jelenség, hogy egyes tárgyak/termékek mintha „rendszerfüggetlenek” volnának; át lehet őket festeni, más nevet lehet nekik adni, de „szubsztanciájukat” ez az átalakítás nem igazán érinti. Már az államszocializmus korszakában is léteztek olyan tárgyak, amelyek minden átcímkézés ellenére megőrizték integritásukat, ellenálltak ennek a szimbolikus politizálásnak, s az ellenállás szimbólumaivá váltak (helyesebben a társadalom csoportjai az ellenállás szimbolikus tartalmával ruházták fel őket); s hasonló folyamatok játszódnak le a rendszerváltás után is. Társadalmak, közösségek, csoportok néha nagyonis ragaszkodnak meghitt tárgyaikhoz, mindent megtesznek védelmükben, nem – vagy csak erőszaknak engedve, vonakodva, és akkor is csak látszólag engednek az „átcímkézésnek”. Ha innen nézzük az általunk vizsgált problémát, akkor ezeket a címereket vizsgálva a tárgyak – a változással, az idővel szembeni – titkos ellenállásának, küzdelmének történetére bukkanunk. (iii) Persze az általunk vizsgált esetben nem egyszerű tárgyakról beszélünk, hanem egy állam szimbolikusan egyik legfeltöltöttebb tárgyáról – sőt, államiságának talán legfontosabb szimbólumáról – van szó, amely körül a rendszerváltás kapcsán rögtön heves ideológiai viták törtek ki. Talán azt az állítást is meg lehetne kockáztatni, hogy a címer-kérdés volt a kiindulópontja annak a szimbolikus politizálásnak, amely Magyarország elmúlt 20 évét, a közéleti és társadalmi klímáját legmarkánsabban meghatározta. E viták két fontosabb, egymással mégis összefüggő színterét lehetne rekonstruálni: - egyrészt a címer-kérdés közjogi problémaként tematizálódott, a rendszerváltás után, 1990ben az első jelentősebb, heves érzelmeket is megmozgató parlamenti vitát éppen az a kérdés váltotta ki, hogy milyen is legyen az ország új címere; - a szólásszabadság megkérdőjelezésének jelképévé, a rendszerváltás egyik botrányos eseményévé is vált 1991-ben a címert sajátosan újraértelmező Új Hölgyfutár című újság un. szökőszámának betiltása.3
3 1991-ben az ügyészség azonnali hatállyal felfüggesztette az Új Hölgyfutár című lap terjesztését, és kezdeményezte annak bírósági megtiltását. A művészeti témájú lap címlapját „erkölcstelen” karikatúra díszítette: obszcén testtartásban lebegő angyal és ördögfigurák tartanak egy halálfej formájú címert, amelyen egy a magyar Koronára emlékeztető korona pihen – az ábrázolás szerkezetileg a magyar címer régebbi ábrázolásaira
5
(iv) A mindennapi életben az elmúlt 20 évben – változó intenzitású, de állandóan jelenlevő folyamatként – létrejött valamifajta címer-infláció, amelyet össze lehet vetni azzal az általánosabb kulturális folyamattal, ahogyan különböző, eredetileg más kontextusokból származó tárgyak divatossá válva felbukkannak a mindennapi életben; s a címerek is politikai jelvényekké válva hirdették/hirdetik használójuk világnézetét az autón, az üzletekben, a nyilvánosság legkülönbözőbb közösségi helyein.
B) Ki lehet indulni természetesen a helyből is; azokból az egyénekből, vagy csoportokból, akik ezt a tárgyat (a címert) saját céljaik érdekében felhasználják. (i) Minden közösségen megtalálhatók azok a „mozgalmárok”, akik fogékonyak az ilyen típusú szimbolikus politizálás iránt, ők azok, akik „leverik“, „átfestik“, stb., a címereket, zászlókat; ők azok, akik aktívan részt vesznek e szimbolikus objektumuk sorsának alakításában. A kutatás során képet kaphatunk arról, hogy ez a nagypolitikai „gyúanyag“ valóban képes-e „felpiszkálni” egy amúgy meglehetősen apolitikus közösséget? Vagy ellenkezőleg: csak néhány különc személy „privát történelméhez“ szolgál apropóként; ezek – sokszor a közösség perifériájának élő – emberek érzik-e úgy, most jött el az ő idejük s most – talán csak ideiglenesen – központba kerültek. (ii) Választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogyan konzervál az elzártság, az elszigeteltség egy átmenetinek gondolt korszakot; hiszen vannak olyan közösségek, amelyek csak a történelem egészen kiemelkedő, radikális ingereire képesek reagálni, akkor is nagyon lassan, sőt, inkább az időben visszafelé nyúlva próbálnak valamifajta választ adni a jelen (sőt: a jövő) sürgetésére. (iii) Ugyanakkor elképzelhetjük azt is, hogy ezek a kis közösségek afféle ideiglenes autonóm területek a társadalmon belül, hiszen rendelkeznek egy saját, talán legfontosabb közjogi szimbólummal, a címerrel, ami elkülöníti őket a nemzet-testtől (akár eljátszhatnánk a gondolattal: mi volna, ha tudnának egymásról, összefognának, kialakítanának valamifajta saját címer-szövetséget) - ez a kérdés egyrészt azért jogos, mert valóban úgy tűnik, ezekről a területekről elfelejtkezett a központi hatalom, sokszorosan hátrányos helyzetű, elöregedő kistelepülések; - másrészt azért, mert a különböző magyar autonómia törekvések is erőteljesen elkötelezettek a szimbolikus politizálás iránt – hajlamosak ugyancsak „átcímkézni” az államiság jelképeiként szolgáló címereket, újra kívánják definiálni helyzetüket.
III. A mozgóképes dokumentáció Jelen pályázat e kortárs kulturális jelenség mozgóképes dokumentálására irányul, mégpedig az alábbi négy területen: - Interjúk, életképek, dokumentációk készülnének a kiválasztott településeken, amelyek feltárnák az adott közösség viszonyát a rendszerváltás e fontos szimbólumához;
emlékeztethetett. Az első fokú bíróság betiltotta a lap terjesztését, a másodfokú azonban hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet.
6
-
Szakértői (heraldista, alkotmányjogász) interjúk révén járnánk körül a probléma jogi, politikai, heraldikai vonatkozásait; Felhasználnánk archív felvételeket az 1990-es törvénymódosítás kapcsán zajlott parlamenti vitáról; Szemléltető animáció mutatná be a téma lehetséges vizuális vonatkozásait.
Pécs, 2009. május 24.
Szijártó Zsolt – Szolnoki József
