A Jordántól keletre élő népek a Bibliában (i. e. 1200-i. e. 600)
A terület elnevezése A Jordántól keletre fekvő területek neve: Transzjordánia (neve szó szerinti jelentése: a Jordánon túl). IV. Móz. 34:15 szerint a honfoglalás után a zsidó törzsek közül Rúben, Gád és Manassé fél törzse telepedett itt le.
Földrajzi adottságok Transzjordánia északról dél felé haladva a Jordántól keleti irányba haladó folyók által határolt, öt kisebb földrajzi egységre tagolható (lásd alább a 2. sz. térképet). Ezek a következők: 1.) A Jarmuk folyótól északra eső fennsík, amely északkeleti irányban Damaszkuszig húzódik. A Jarmuktól közvetlenül északra fekvő termékeny területeket a Biblia Básán földjének nevezi. A kifejezés szó szerint „sík földet” jelent, ami azonban Básán esetében inkább annak termékenységére utalt. A bibliai időkben ez a szó a gazdagság és jólét szinonimája lett, de nem minden esetben pozitív értelemben. (Lásd pl. Ámos 4:1 versét, ahol az észak-izraeli királyság fővárosának, Szamáriának gazdag, dologtalan és kemény szívű asszonyait a próféta „básáni űnőknek-teheneknek” nevezi.) A Biblia szerint a honfoglalást megelőzően Óg királya uralkodott Básán földjén, majd a zsidó honfoglalók földosztása után Manassé fél törzse telepedett le ezen a területen. Később azonban a damaszkuszi királyság a zsidókat visszaszorítva egyre nagyobb területek felett vette át az uralmat.
2.) A Jarmuk és Jabbok folyók között húzódik Gileád földje, amelynek eredeti növénytakarója és állatvilága nagyon hasonlított a Jordántól nyugatra eső vidékre, ezért talán nem véletlen, hogy Transzjordánia területén belül eddig innen ismerjük a legtöbb izraeli településnyomot. Gileád földje a honfoglalás előtt szintén Óg királyságához tartozott, később Manassé fél törzséből egyes nemzettségek, illetve Gád törzse telepedett le itt. Erről a földről származott pl. Jefte, Izrael egyik bírája. Az ószövetségi zsidó történelem későbbi szakaszában sokat olvashatunk Rámóth-Gileád városáról, amely határerőd lehetett hol a damaszkuszi királyság, hol az észak-izraeli királyság kezében. Ugyanakkor a zsidó törzsek állandó és változó sikerű harcot folytattak a területek korábbi lakóival, az ammonitákkal is. 3.) A Jabbok és Arnón folyók közé eső területek fölött a zsidó honfoglalást megelőzően Szíhon, egy amorita származású uralkodó gyakorolt hatalmat. A zsidó törzsek győzelme után Gád törzsének egyes nemzettségei és Rúben törzse telepedett le, azonban keletről az ammoniták
hamarosan visszaszorították a zsidókat, így ez a földrajzi egység lett az ammoniták központi törzsterülete. Az etnikai-törzsi határok gyorsan változtak, állandóak voltak a fegyveres konfliktusok. A táj csipkézett peremű hegyei, a magas fennsíkok és a sebes folyású vízjárások alapvetően az állattartásnak kedveztek.
4.) Tovább haladva dél felé, az Arnon folyó és Zered patak között feküdt Moáb földje. A zsidó honfoglalást megelőzően Szíhon uralta ezeknek a törzsterületeknek a nagy részét is. A táj alapvetően kb. 1000 méter tengerszint feletti magasságon elterülő fennsík, amely jó vízellátású, termékeny föld, nem véletlenül próbálták megszerezni az egymást követő évezredekben különböző népek. Rúth könyve történetének főszereplői egy Betlehem környéki éhség elől menekültek épp a termékeny Moábba. (Rúth 1:1-2)
5.) A legdélibb földrajzi egység a Zered pataktól dél felé, az Akabai-öbölig húzódó terület, amely kb. 1700 méter magasságig emelkedő középhegységekből áll, keleti oldalukon és dél felé haladva egyre szárazabb fennsíkkal, mediterrán növénytakaróval. A terület lakói a honfoglalás előtt és után az edomiták voltak, akik az Akabai-öblön keresztül bekapcsolódtak a tengeri kereskedelembe, a Vörös-tenger közeli Timna-völgyből kitermelt réz segítségével pedig a fém-megmunkálásba. A Jordántól keletre eső területek történelme nagyjából párhuzamosan haladt. Közös volt bennük az is, hogy területükön keresztül haladt az ókori világ egyik jelentős szárazföldi karavánútja, a Királyi Út. (Lásd Térkép 1).
Térkép1: Királyi Út Transzjordánia (Forrás: http://israelipalestinian.procon.org/view.resource.php?resourceID=1045)
Térkép 1: Területi felosztás a zsidó honfoglalás után (forrás: http://www.seektheoldpaths.com/Maps)
Transzjordániai népek a vaskor idején a babiloni fogságig
Ammoniták A Biblia szerint az ammonita nép ősatyja Lótnak tulajdon kisebbik lányától származó fia, Benammin volt. Az ammoniták rokonságban álltak a zsidósággal, azonban történetük során alapvetően ellenségesen viszonyultak hozzájuk. Nem tudjuk, hogy az ammonita népek mikor szerveződtek állammá, jelenleg annyi tűnik biztosnak, hogy az i. e. 13. században már stabil államalakulattal rendelkeztek és bár törzsterületük többször is változott, az i. e. 8. századig viszonylag erős népként meghatározó tényezői voltak a transzjordániai területeknek. Az ammonita uralkodók az i.e. 13.szd.-ban tették fővárosukká Rabbat-Ammont (Ammont), amelyet ”Vizek városának is neveztek” és ősi idők óta lakott volt. A feltárások hiánya miatt az ammoniták anyagi kultúrájáról még nem sokat tudunk, vallásukban a kánaáni kultuszokat követték, fő istenük Molok volt. A legjelentősebb régészeti leletek eddig magában a korabeli fővárosban kerűtek elő, a Citadellának nevezett, enyhén L alakú magaslaton. Az ammonita kultúra Asszíria előretörésével hanyatlásnak indult. I.e. 854-853-ban az ammoniták csatlakoztak ahhoz a szövetséghez, amelyben szíriai, föníciai és más levantei királyságok próbálták feltartóztatni III. Sulmanu-assaridu seregeit. A szíriai Qarqarnál zajlott (feltehetően döntetlen kimenetelű) csatában szinte minden érintett nép részt vett, többek között maga Akháb, az északi-zsidó királyság uralkodója is. (Ennek az ütközetnek állít
emléket a Kurkh.sztéle). Kurkh-sztéle (British Museum)
Átmeneti megtorpanás után, III.Tukulti-apil-essara (a bibliai Tiglát-Piléser) asszír uralkodó i.e. 734732-es hadjáratát követően (Lásd Térkép 3) az ammonita királyság vazallus (adófizető) állammá vált, teljes önállóságát már nem nyerte vissza. A terület az asszír után babiloni, majd perzsa fennhatóság alá került. Az i. e. 2.szd.-tól kezdve az ammonita népesség beleolvadt a nabateusok királyságába.
Térkép 3 – III.Tukulti-apil-essara hadjáratai (Forrás: http://www.seektheoldpaths.com/Maps/066.jpg)
Fontosabb bibliai hivatkozások (a zsidó honfoglalás utántól) I.Sám.11.fej. - Saul királlyá kenése után az ammoniták háborúba kezdtek transzjordániai területeken. Náhás ammonita király Jábes-Gileád (pontos helye ismeretlen) lakóit megadásra szólította fel, de a lakosok Saulhoz fordultak segítségért. A frissen megválasztott zsidó uralkodó első haditette az volt, hogy megszabadította a várost az ammonita seregektől. A település lakói olyan hálásak voltak Saulnak, hogy néhány évtizeddel később, amikor Saul életét vesztette a filiszteusok elleni csatában és holttestét a filiszteusok közszemlére tették Béth-Shan falain, JábesGileád lakói megjelentek a város falai előtt, kikérték a volt uralkodó (és fiai) maradványait majd tisztességesen eltemették őket. II. Sám. 10.fej. - Ammonban királyváltás történt Dávid uralkodása idején. A zsidó király részvétéről akarta biztosítani a fiatal transzjordániai uralkodót és követeket küldött hozzá Ammonba. Hánon, a fiatal uralkodó azonban gyanakvó tanácsosaira hallgatva kémeknek tekintette a követeket és megalázta őket. Ellenséges hozzáállásukat mutatta az is, hogy szövetséget kötöttek a damaszkuszi uralkodóval, hogy megfékezzék Dávid előrenyomuló seregeit. I.Krón. 20:1-3 szerint ezért Dávid megtámadta az ammonitákat, Rabbath-Ammont egy éves ostrom után elfoglalták, fiatal királyukat megölték és a népet szolgamunkára fogták. Ez alatt az egy éves ostrom alatt történt Dávid híres
házasságtörése Bethsabéval, majd Uriás szégyenteljes megöletése is. (II.Sám.11-12.fej) Ammonita uralkodó kb. i. e. 8.szd. (Forrás: http://members.bib-arch.org)
II.Krón.20. fej. – Az ammoniták és moabiták az i. e. 850-es években közösen vezettek sereget a déli izraeli királyság, Júda ellen. Josafát és népe nagyon megrémült, Istenhez fordultak segítségért. Az Úr megsegítette a zsidókat és „maga harcolt” ellenük. A bibliai leírás szerint Josafát seregei élén zenészek haladtak, akik fennhangon dicsérték Izrael Istenét. A csatatérre érve az ünneplő zsidó seregek csak holttesteket találtak, mert időközben a moabiták és ammoniták összeütközésbe
kerültek az edomitákkal és egymással is. Josafát országa így megmenekült. II. Kir. 24:2 – Az ammoniták az asszír uralom lezárulása után Babilon vazallusai lettek és i. e. 586ban részt vettek Jeruzsálem ostromában II. Nabu-kudurri-usur seregében. Jer.40: 14 – Miután a zsidó királyság babiloni tartomány lett és egy Gedáliás nevű (feltehetően Babilon-párti zsidó nemes) lett a helytartó, sok zsidó férfi menekült Transzjordániába. Ezek között a megkeseredett férfiak között szerveződött egy lázadás, amelyet Jeremiás próféta szerint Baálisz (neve jelentése: Baál a megmentő), az ammonita király gerjesztett. A pártütők titokban visszatértek Jeruzsálembe és megölték a Gedáliást. A kudarcba fulladt zendülés Izrael további gyengülését eredményezte, az ammoniták szerepe viszont rejtve maradt a babiloniak előtt.
Baálisz ammonita uralkodó neve előkerült néhány korabeli, i. e. 6.szd.-i pecsétlenyomaton is. (Forrás: www.bibleresources.blogspot.com )
Moabiták A Biblia szerint Lót és idősebb lánya kapcsolatából született fiúgyermektől származott Moáb népe. A moabitákról a Biblián kívül II. Ramszesz egyik luxori felirata is megemlékezik, amely szerint Moáb is azon népek közé tartozott, amelyeket a fáraó az i. e. 1200-as években legyőzött. A területek később visszanyerték önállóságukat, a moabita uralkodók pedig megerősítették az ország északi és déli határait egy-egy erődökből álló védelmi vonallal. A királyság fővárosa az ősi Dibón lett. Mivel a régészeti feltárások ebben a régióban is nagyon gyérek, ezért ma még keveset tudunk a moabiták történelméről és anyag kultúrájáról.
Dibon romjai (Forrás: biblicalgeographic.com)
Vallásukban a kánaáni kultuszokat követték, főistenük Kemós volt. A moabiták nyelve nagyon
hasonlított a héberre. Moabita felirat El-Kerakból i. e. 9.szd. Mésa (?) (Forrás:http://www.usc.edu/dept/LAS/wsrp/educational_site/ancient_texts/ElKerak.shtml
Dávid király idején i. e. 1000 körül Moáb a többi transzjordániai területtel együtt elveszítette önállóságát, de valószínűleg már Salamon idején sikerült újra függetlenné válniuk. Az i. e. 9.szd.ban, Omri, az északi zsidó királyság uralkodója éveken át adót szedett Moáb népétől, amely tényt mind a Biblia, mind Mésa, moabita király híre felirata, a moabita kő, megerősíti.
Mésa moabita uralkodó felirata a Mésa-sztéle i .e. 9.szd., Dibón (forrás:theosophical.wordpress.com)
A moabita kő beszámol arról, hogy Omri és fia hosszú éveken keresztül elnyomta a moabita népet (mert istenük, Kemos megharagudott rájuk), de Mésanak Omri utóda idején (nem említi a nevet, hogy pontosan ki is volt ő) sikerült függetlenednie a zsidó királyságtól. Bár az északi zsidó királyok később is próbálkoztak azzal, hogy Moábot visszafoglalják, többé nem jártak tartós sikerrel. Moáb vesztét végül ugyanaz az Asszír nagyhatalom okozta, amely elpusztította a többi transzjordániai és szíriai államot is. Moáb III.Tukulti-apil -essara idején i. e. 734-732 körül veszítette el önállóságát. Az adófizetővé tett kisebb-nagyobb királyságok igyekeztek ugyan szövetségbe tömörülni a keleti veszedelemmel szemben, de mindez már késő volt. Az asszír birodalom bukása után II. Nabu-kudurri-usur a transzjordániai területeket, így Moáb földjét is, meghódoltatta. A babiloni fogság utáni időkben a területet végül arab törzsek foglalták el.
Fontosabb bibliai hivatkozások (a zsidó honfoglalás utántól) I.Sám.22:2-3 – Dávid király ősei között egy moabita asszony is volt, Rúth, aki a hűségesen ragaszkodó szeretet egyik legszebb bibliai példája. II.Sám:8:2 – Bár Dávid kezdetben éppen a moabiták földjére menekítette családját Saul üldözése idején, később, már tulajdon királysága idején meghódította Moáb népét, akik adófizetőivé lettek a zsidó királyságnak. II.Kir.3:4-6 – Omri, Izrael királya, sok éven át sanyargatta a Moáb földjén élőket. A királyi adót bárányban szedték be.
II.Kir.3:6-27 – Omri unokája, Jorám megpróbálta visszafoglalni Moábot. (Azaz Moáb valamikor korábban elszakadt az északi királyságtól). A katonai akcióra sikerült megnyernie Júda és Edom királyait, továbbá magával vitte Elizeus prófétát is. Az egyesült seregek a moabiták északi és déli erődrendszerét megkerülve keletről, a sivatag felől támadtak. A váratlan stratégiai húzásnak az volt az egyetlen gyenge pontja, hogy a csapatok ivóvize a sivatagi menetelés során kevésnek bizonyult. Jórám ezért Elizeushoz fordult segítségért, aki azt tanácsolta, hogy ássanak mély gödröket a sivatag földjébe és ezekben másnap reggelre víz lesz. Így is történt. Másnap kora reggel az első nap sugarai vörösre festették a gödrökben összegyűlt víz színét. Az eseményeket távolabbról figyelő moabiták számára úgy tűnt, mintha a gödrökben vér gyűlt volna össze, ezért felbátorodva, csapataikkal minden óvatosságot félretéve lerohanták az ellenséges erőket. Támadásuk kudarcba fulladt, a seregek maradéka, királyukkal az élen Kír-Hareset erődjébe húzódott vissza. A Biblia szerint a moabita uralkodó vesztes helyzetét látva tulajdon gyermekét áldozta meg a város kőfalain, ami miatt a zsidók nagyon megbotránkoztak és felhagytak Kír-Hareset ostromával.
Moabita viharisten (Louvre, Párizs)
Edomiták A Biblia szerint a Transzjordánia legdélebbi területén élő Edomiták szintén rokonságban álltak a zsidósággal, ősatyjuk, Ézsau révén, aki Jákob (Izrael) ikertestvére volt. Az edomitákról feltehetően már az i. e. 1500-as évektől, de bizonyosan az i. e. 1300-as évektől kezdve vannak feljegyzések az egyiptomi forrásokban. Az Akabai-öböl és a Timna-i réz miatt ugyanis Egyiptom számára vonzó volt ez a vidék, figyelemmel kísérték az itt zajló eseményeket.
Timna-völgye (sole-tours.com )
Az edomiták ellenségesen fogadták a zsidó honfoglalást (IV.Móz. 20:18). Dávid idején Edom is a zsidó királyság része lett, majd a nagy király halála után az asszír előrenyomulásig változó sikerrel folyamatosan zajlottak a csaták a két nép között. Az edomita királyság fővárosa az i. e. 9. században Borza (Tell Buseira) lett. III Tukulti-apil-essara i. e. 734-732-es hadjárata után Edom (Ammonnal és Moabbal együtt) „puffer-zónát” képezve Egyiptom és a birodalom között, asszír vazallus állammá vált. Az i. e. 6. században II. Nabu-kudurri-usur Edom földjét is elfoglalta, sokan az elpusztított városokból északabbra és nyugatabbra húzódtak, a korábbi Júda királyságának szintén „üresen” maradt területére. Ugyanakkor ez a vándorlási folyamat valószínűleg már az asszír korban megkezdődött, erre utalnak az Arad erődjében talált, cserépre írt szövegek (osztrakonok), illetve néhány dél-Júdabeli település leletanyaga is, pl. Ein Hatzeva. A fogság utáni időkben, az újszövetségi kortörténet felé haladva ennek a területnek külön földrajzi meghatározása lett: Idumea
néven. Edom vándorlása az i. e. 7-6.században (Forrás: Wikipedia)
Fontosabb bibliai hivatkozások (a zsidó honfoglalás utántól) II.Sám.8:14 – Az edomiták földjét Dávid a zsidó királyság területéhez csatolta. Az edomita királyi család egy tagja Hadád, Izrael ellenségénél, az egyiptomi fáraónál talált menedékre. I Kir.11:14-25 – Dávid halála után, Salamon uralkodása elején Hadád visszatért Egyiptomból Edom földjére, majd visszaszerezte trónját és országát. I.Kir. 20.fej. - Josafát idején, i. e. 850 körül Edom átmenetileg a déli zsidó királyság, Júda adófizetője lett, azonban II.Krón. 11:8 szerint már fia, Jórám királysága idején újra visszaszerezte függetlenségét. II.Krón. 25:11-12, 14 – Amásia uralkodása idején (kb. i. e. 7790-770 körül) Júda seregei újra megtámadták az edomita királyságot. II. Kir. 14:7 szerint bevették Széla erődjét, majd a foglyul ejtett katonákat a sziklaváros magaslatáról a mélységbe taszították. A Biblia által említett edomita várost a korai időkben leginkább Petra-val azonosították, mivel a héber kifejezés egyszerűen csak „Sziklá” jelent. A későbbi kutatók a helyszínt azonban egy másik erőddel, mai nevén es-Sela-val hozzák kapcsolatba, amely a korabeli edomita fővárostól, Borzatól kb. 4,5 kilométerre északra található. Noha az erődített települést még nem tárták a fel, a felszíni kutatások igazolják, hogy a hely Amásia korában is lakott volt.
Es-Sela természetes sziklavárosa (Forrás: http://www.biblicalarchaeology.org)
Amásia – noha a Biblia szerint Istennek köszönhette győzelmét –, mégis hálátlan módon magával ragadta Edom isteneit és átvette az edomiták kultuszait is. A kultuszt részleteiben nem ismerjük, valószínűleg szintén a kánaáni termékenység-hittel állt kapcsolatban. A főistenük neve Qos, Qaus volt. Több edomita szentély is előkerült a Negevben, pl. Ein Hatzeva-ban és Horvat Qitmit-ben. Nyelvükben a kánaáni nyelv egy dialektusát használhatták, míg írásuk kezdetben a föníciai ábécét vette át, később, az i. e. 6.századtól az arám írásjegyeket másolták.
Edomita szentély romjai és rekonstruált alaprajza Horvat Qitmit-ből (Forrás:www.pcchong.com )
Edomita rituális edények Ein Hatzeva határerődjéből, i. e. 7.szd. (Forrás: www.pompanon.fr )