!!"
6#46#.1/ $VRUR]DWV]HUNHV]W{HO{V]DYD &ViQ\L6iQGRU %HYH]HW{JRQGRODWRNDPDJ\DUYDGJD]GiONRGiVKHO\]HWpU{OpVDUDJDGR]yNPHJtWpVpU{O 3LQWpU,VWYiQ $UDJDGR]yNpVD]HPEHUYLV]RQ\iQDNYiOWR]iVDL &ViQ\L6iQGRU $UDJDGR]yNV]HUHSHpV|NROyJLDLKHO\H 7yWK/iV]Oy $GDWRNQpKiQ\IRQWRVDEEKD]DLUDJDGR]yWiSOiONR]iViUyO %HJDOD$QGUiV/DQV]N\-y]VHI +HOWDL0LNOyVpV6]HPHWK\/iV]Oy $UDJDGR]yNMRJLPHJtWpOpVHD;;,V]i]DGNV]|EpQ %tUy=VROWpV&ViQ\L6iQGRU $KD]DLV]{UPpVpVV]iUQ\DVUDJDGR]yNKHO\]HWHD]HOP~OWpYWL]HGHNEHQDYDGiV]DWLVWDWLV]WLNiN pVPRQLWRULQJSURJUDPRNDODSMiQ 6]HPHWK\/iV]Oy+HOWDL0LNOyVpV&ViQ\L6iQGRU 9LVV]DWHOHSO{QDJ\UDJDGR]yNWHUPpV]HWYpGHOPLpVYDGJD]GiONRGiVLSUREOpPiL 6]DEyÉGiP 6]HPHWK\/iV]Oy)LUPiQV]N\*iERUpV+HOWDL0LNOyV $UyNDiOORPiQ\LPPXQL]iOiVDQDNNpUGpVHL +HOWD\,VWYiQ 5DJDGR]yJD]GiONRGiV D]HOPpOHW|VV]HNDSFVROiVDDJ\DNRUODWWDO 6]HPHWK\/iV]OypV+HOWDL0LNOyV $YDGJD]GiONRGiVW|UYpQ\HVOHKHW{VpJHLDUDJDGR]yNNDOYDOyHJ\WWpOpVEHQ +HOWDL0LNOyVpV 6]HPHWK\/iV]Oy
%106'065 3UHGDWRUV WKHFRQWUDGLFWLRQVRIHFRORJLFDOUROHDQGHIIHFWVRQZLOGOLIH PDQDJHPHQW 3UHIDFHRIWKH6HULHV·(GLWRU &ViQ\L6 ,QWURGXFWRU\QRWHVRQWKHVWDWHRIJDPHPDQDJHPHQWDQGRSLQLRQVUHJDUGLQJSUHGDWRUV LQ+XQJDU\ 3LQWpU, 7KHUHODWLRQVKLSVRIPDQDQGSUHGDWRUVGXULQJWKHKLVWRU\ &ViQ\L6 7KHHFRORJLFDOSODFHDQGUROHRISUHGDWRUV 7yWK/ 'DWDRQWKHGLHWRIVRPHLPSRUWDQWPDPPDOLDQSUHGDWRUVLQ+XQJDU\ %HJDOD$/DQV]N\- +HOWDL0DQG6]HPHWK\/ 7KHOHJDOVWDWXVRISUHGDWRUVHQWHULQJWKHVW FHQWXU\ %tUy=VDQG&ViQ\L6 7KHVWDWXVRIPDPPDOLDQDQGDYLDQSUHGDWRUVRQWKHEDVLVRIWKHJDPH PDQDJHPHQWVWDWLVWLFVDQGPRQLWRULQJGDWD 6]HPHWK\/+HOWDL0DQG&ViQ\L6 3UREOHPVRIZLOGOLIHPDQDJHPHQWDQGQDWXUHFRQVHUYDWLRQZLWKWKHUHFRYHULQJSUHGDWRUV 6]DEyÉ 6]HPHWK\/)LUPiQV]N\*DQG+HOWDL0 7KHHIIHFWVRIRUDOLPPXQL]DWLRQRIUHGIR[HVDJDLQVWUDELHV +HOWD\, 3UHGDWRUPDQDJHPHQW EULGJLQJVFLHQFHZLWKPDQDJHPHQW 6]HPHWK\/DQG+HOWDL0 /DZIXOWRROVDQGPHWKRGVRIZLOGOLIHPDQDJHPHQWIRUWKHFRQWURORISUHGDWRUV +HOWDL0 DQG6]HPHWK\/
ADATOK NÉHÁNY FONTOSABB HAZAI RAGADOZÓ TÁPLÁLKOZÁSÁRÓL
Begala András, Lanszky József, Heltai Miklós és Szemethy László
Bevezetés A ragadozó életmódot folytató állatok húsevõk, vagyis táplálékuk kisebb-nagyobb részét élõ zsákmány elejtésével szerzik meg. A vadgazdálkodók számára azért érdekesek ezek az állatok, mert zsákmányukban vadászható fajok is találhatók. Azt mondhatjuk, hogy amióta az ember vadászik, a vadászterületén élô ragadozókkal egymás táplálék-konkurensei voltak és lesznek. Elég ha leggyakoribb ragadozónkra, a vörösrókára gondolunk. A róka mint “az apróvad elsõ számú közellensége” él a köztudatban, hiszen a “haszonvadat” pusztítja – noha ez a megbélyegzés jobbára rendszertelen megfigyeléseken, érzelmeken, és beidegzõdéseken alapul. Pedig a nem kellõen megalapozott adatok könnyen félrevezethetnek. Például az utódnevelô kotorékok közelében, a kölyöknevelés idõszakában föllelhetõ maradványokra vonatkozó tapasztalatok jobbára csak a megfigyelõ fantáziájának nyújthatnak támpontot. Ennek két oka is lehet: 1) A rókára ilyenkor extra fogyasztás jellemzõ, tehát az adatok nem vonatkoztathatók az év más részeire. 2) Ráadásul maradványokat csupán a nagyobb zsákmányállatokból találunk, és az esetenként nagy arányban fogyasztott növényi táplálék, rovarlárva, giliszta szinte teljesen észrevétlen marad. Így tévesen következtetünk arra, hogy a róka étrendjében jelentõs szerepet tölt be a mezei nyúl, az õzgida vagy a muflonbárány! A ugyanabból az anyagból, de különbözô módszerekkel meghatározott táplálék összetevôk arányát az 1. táblázat mutatja be. A következôkben külföldi és hazai munkák alapján szeretném bemutatni azt a sokkal árnyaltabb képet, amely hazai emlôs ragadozó fajaink táplálkozását jellemzi. Ezeknek az adatoknak az ismeretében ki-ki eldöntheti, hogy saját területén milyen mértékben és hogyan szükséges beavatkoznia.
28
1. táblázat: Róka táplálékának vizsgálata gyomortartalom és zsákmány maradványok alapján három dél-magyarországi területen, 1974-1977 (Erdei, 1979 nyomán) Táplálékalkotó mezei nyúl kisemlõs vadászható madár egyéb madár rovar dög növényi eredetû
Gyakorisági arány (%) a vizsgált gyomrokban (n=208db) a kotorékokban (n=165db) 5.2 6.1 44.3 20.6 12.5 24.9 6.2 10.9 22.1 17.0 1.9 1.8 2.8 4.8
Európai adatok a róka táplálkozási szokásairól A róka alapvetõen opportunista ragadozó, azaz alternatív zsákmányválasztási stratégiája révén a legnagyobb sûrûségben fellelhetõ, optimálisan kiaknázható táplálékforrást fogyasztja. Emiatt zsákmánylistája igen tekintélyes lehet: Görögországban 70 féle táplálékalkotót sikerült kimutatni. Ez a széles spektrum magába foglalja a gerinces (elsõsorban emlõs és madár) zsákmányon túl a legkülönfélébb gerincteleneket (ízeltlábúak és lárváik, gyûrûsférgek, stb.), valamint a növényi eredetû táplálékot (gyümölcs, kukorica) és a dögöt (pl. szarvasfélék, de akár elhullott fajtársak) is. Egy spanyolországi vizsgálatban, a Sierra Morena területén a rókák hullatékaiban a rovarok elõfordulása nyártól õszig 80-100%-os gyakoriságot mutatott! Ugyanebben az idõszakban a növényi eredetû táplálék (gyümölcs) is gyakran jelent meg a hullatékokban. Olaszország egyik tengerparti vidékén (Maremma Nemzeti Park) a fõ “préda” egy borókafaj olajokban gazdag termése, amely különösen a téli idõszakban volt fontos a rókák számára. Lengyelországban (Wielkopolska), mezõgazdasági területen végzett felmérés alapján hasonló képet kaptak. A hómentes idõszakban a növényi eredetû táplálék volt a leggyakoribb ezt követte a kisrágcsálók és a mezei nyúl elõfordulása. Magas volt a rovarok aránya is. A területüket járó vadászok jól tudják, hogy a róka a hullák eltakarításával milyen fontos szerepet játszik az állatközösségek “egészségõrzésében”. Osztrák vizsgálatokból tudjuk, hogy ez a szanitéc-szerep igen jelentõs lehet a rókák túlélése szempontjából, elsõsorban a téli táplálékszûk idõszakban. A Bajor Nemzeti Parkban, erdõs területen végzett kutatás szerint a róka táplálékának nagy részét emlõsök alkotják. Télen szembetûnõen nagy volt a szarvasfélék aránya az ürülékekben (dögfogyasztás), de arányuk májusra nullára csökkent. Skócia nyugati részén a rókák táplálékában tavasszal a bárány dominál. A gyomortartalom minõsége és egyéb jellegzetességek
29
(Diptera spp. lárvák, dögbogarak) alapján azonban megállapították, hogy a juh és szarvas elõfordulása a táplálékban csaknem kizárólag dögfogyasztásból származott. Egy dél-morvaországi mezõgazdasági területen a fácánt 5%-os arányban mutatták ki a rókahullatékokban, míg a gerinctelenek 6%-ot, a gyümölcsök pedig 4%-ot képviseltek. A kutatók megjegyzik, hogy a lucerna betakarítása során sok fészkén ülõ madár a gépek áldozata lett. Tehát a fácánmaradványok gyakoribb elõfordulása ebben az idõszakban feltehetôen a dögfogyasztásnak is köszönhetõ. Érdekesség, hogy Dániában a gyomrokban és a kotorékok környékén is kimutatták ragadozók (Carnivora) maradványait. A rókaszõrök egy része kannibalizmusra utalt, de találtak borz (Meles meles) és házi macska (Felis catus) maradványokat is, ami szintén a dögfogyasztás eredménye lehetett. A nagy ökológiai plaszticitás képessé teszi a rókákat arra, hogy más ragadozók számára elérhetetlen területeken is megjelenjenek, így például Oxford belvárosában. Az itt élõ rókák tápláléka ugyancsak speciális: nagy részét háztartási hulladék, földigiliszta és a kertekben elõforduló kisemlõsök maradványai (pl. tengerimalac) alkotják. A róka tápláléka azonban nem csak élõhely típus szerint, hanem szezonálisan, illetve nagyobb éves ciklusokban
1. ábra: A mezei pocok és a mezei nyúl zsákmány megjelenésének szezonális változása a rókák hullatékában (Goszczynski in Heltay, 1989)
is változhat. A már említett olaszországi területen tavasszal, a kölyöknevelés idõszakában ugrásszerûen megnõtt a kisemlõsök zsákmányolása, magas rovarfogyasztás mellett. A vehemépítéshez, illetve a tejtermeléshez ugyanis nélkülözhetetlen a szuka számára a fehérjedús táplálék. Ezt megerõsítik a Lengyelország nyugati részében (Poznani Vajdaság) végzett kutatások, ahol a mezei nyulak maradványai elsõsorban télen és tavasszal jelentek meg a táplálékban (tavasszal túlnyomórészt a fiatalok). Hasonló eredményre jutottak spanyol vizsgálatokban is, miszerint az utódnevelés idõszakában az üregi nyúl a hullatékok harmadából volt kimutatható.
30
A rókák táplálékának évszakos változatosságát példázza egy német vizsgálat is. Kora nyáron, a fiókák kirepüléséig gyakran kerültek elõ kis énekesmadarak (vörösbegy, ökörszem) a hullatékból. Nyáron csökkent az egerek aránya, a rovarok, gyümölcs elõfordulása pedig nõtt. Õsszel a mezei nyúl gyakorisága emelkedett. A szerzôk szerint a rovar- és gyümölcstáplálék viszonylag kis arányát a módszertani hiba okozta: ezek maradványait az esõ gyorsan kimossa az ürülékbôl. Skóciában két területen vizsgálva a rókahullatékok szezonális összetételét azt találták, hogy a szántóföldi területen a nyúlfogyasztás õsszel a legnagyobb, amit kora tavaszra a madármaradványok magas aránya vált fel. Az erdõvel tarkított legelõterületen télen a pocok a fõ zsákmány, míg tavasszal a bárány dominál (lásd fent). Közép-Lengyelországban szántófölddel mozaikos, erdõs területen tanulmányozták a rókák táplálkozási szokásait. Három fõ alkotórészt különítettek el, éves viszonylatban kb. azonos gyakorisággal (pockok, madarak–házi baromfi és fácán, nyulak). Ezek gyakorisága jellegzetes évszakos és éves ingadozást mutatott. A kisemlõsök nyáron és õsszel, a nyulak és a madarak télen és tavasszal kerültek elõ nagyobb arányban (1. ábra). Negatív kapcsolatot fedeztek fel a két csoport(kisemlõs – nyúl–madár) tömegaránya között. Ugyanakkor a pocokjárásos idõszakokhoz való alkalmazkodásként lehet értelmezni, hogy a pocok állomány éves ciklusai során, a sûrûség növekedésével a rókák táplálékában is nagyobb arányban jelentek meg ezen fajok egyedei (a rókapopuláció funkcionális válasza). A német tapasztalatokhoz hasonlóan Angliában is megfigyelték, hogy a gyümölcsök, énekesmadarak, bogarak és gerinctelen lárvák elõfordulási gyakorisága a rókák hullatékában ezen táplálékforrások sûrûségének növekedésével arányosan emelkedik. A galambféléknél, nyulaknál és rágcsálóknál azonban nem találtak ilyen közvetlen összefüggést. Az elõbbi csoport esetén a sûrûség növekedésével ugyanis nõ a táplálék elérhetõsége, míg az utóbbinál nem ennyire közvetlen a kapcsolat (nehezebben zsákmányolható!). Ez másfelõl azt is jelentheti, hogy a róka válogat, azaz bizonyos táplálékféleségeket elônyben részesít, míg másokat elkerül (esetleg kiegészítõ táplálékként fogyasztja). Összegezve a róka táplálkozásáról gyûjtött európai adatokat megállapítható, hogy az óriási élõhelyi, évszakos és idôszakos változatosságot mutat. A pillanatnyi táplálékban az a zsákmány dominál, amely a legkönnyebben elérhetõ a rókák számára.
Hazai vizsgálatok a róka táplálkozásbiológiájáról Ebben a témakörben mindössze néhány olyan hazai kutatási eredmény áll rendelkezésre a szakirodalomban, melyek eredményeit reprezentatívként fogadhatjuk el. A hazai adatok is megerõsítik azonban a róka táplálkozására vonatkozó alapvetõ tapasztalatokat. A róka opportunista stratégiája ellenére jól körvonalazható, hogy nálunk fõ táplálékbázisát a gerincesek (elsõsorban emlõsök) alkotják. 31
Az elsõ jelentõsebb vizsgálatokat Erdei (1967; 1. táblázat) végezte, a Tisza-Maros szögében, három különbözõ élõhelyen (ártéri erdõ, mezõgazdasági terület, emberi zavarásnak kitett külterület). Az összevont adatok alapján a rágcsálók aránya a táplálékmaradványok között 46%, a rovaroké 24.3%. A mezei nyúl (4.2%) és a vadászható madarak (6.5%) aránya nem jelentõs a vizsgált mintákban. Lényeges különbség volt azonban a területek között. Különösen a Szeged közelében kijelölt térség táplálékösszetétele volt szélsõséges: emlõsök 17%-ban voltak azonosíthatók (rovarevõk és egerek!). Ennél jelentõsebb volt a madarak aránya, “egyéb madár és tojás” 24%-ot tett ki. A táplálékalkotók legnagyobb része azonban szemét és dög volt. A szezonális ingadozás is jellegzetes volt: a mezei nyúl elõfordulása tavasszal és nyáron volt a legmagasabb, a fácán télen szerepelt a táplálékban. A rágcsálók gyakorisága pedig az õszi-téli idôszakban tetõzött. Tolna megyében végzett vizsgálata során Farkas Dénes (1984) is hasonló eredményekre jutott. Szerinte a róka fõ táplálékát tavasszal kisrágcsálók, háziállat vágási hulladékok és mezei nyúl képezték. Nyáron a kisrágcsálók és a fácán, õsszel szintén kisrágcsálók, vágási hulladék és növények, télen pedig kisrágcsálók és vágási hulladék alkották a róka táplálékának döntõ részét. A mezei nyúl és a fácán elõfordulási aránya a legnagyobb elôfordulásuknál sem érte el a 25%-ot. Mindkét említett hazai vizsgálat alátámasztja, hogy a rókák kiválóan alkalmazkodnak az antropogén környezethez is. Az itt élõ állatok egész éves táplálékában kitüntetett szerephez jut az olyan “szemét”, mint a vágóhidi és háztartási hulladék, dög. Az Alföld északi részén, három mintavételi területen végrehajtott vizsgálatai alapján Cseh Ferenc (1990) szintén rámutat a róka táplálékválasztásának sokoldalúságára. A megvizsgált gyomrok többsége két- vagy többféle maradványt tartalmazott. Bizonyos területeken hangsúlyos szerephez jutott a róka étrendjében a növényi eredetû táplálék, máshol a madarak és tojás szerepelt a többi területnél nagyobb arányban. Ezzel együtt a rágcsálók dominanciája volt jellemzõ. A mezei nyúl téli elõfordulása viszonylag nagy volt (a legmagasabb érték 31%). Ennek magyarázatául a kedvezõtlen idõjárási tényezõket és ezzel összefüggésben a nagy állománysûrûséget (coccidiosis fertôzés!), valamint a nagy vadászati nyomás okozta sebzésekbõl eredõ elhullásokat említik. A fácán elsõsorban télen mutatkozott a róka táplálékában és a legnagyobb gyakorisága 17% volt (fõleg kakasok). Korábbi hazai tapasztalatokra is támaszkodva az idézett szerzôk kifejtik: ez a magasabb arány minden bizonnyal a vadászatokon megsebzett állatok könnyebb zsákmányolhatóságának a következménye.
32
A hazánkban élõ ragadozófajok táplálékösszetételének, táplálkozási szokásainak hiányos ismerete miatt az Or szágos Ragadozó Monitoring Program keretében a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszéken 1997-tõl táplálko-
2. ábra: A rókagyomrokban talált táplálékösszetevõk százalékos gyakorisága az egyes területeken zás-ökológiai vizsgálatokat is végzünk. Az elmúlt idõszakban 5 területrõl érkeztek be vadászható ragadozó emlõsök tetemei. A mintaterületek jellemzôi a kövtekezôk: •
Az abádszalóki terület nagy része mezõgazdasági mûvelés alatt áll.
•
A somogyi dombvidéken húzódó mintavételi terület (Fonyód) tipikusan dombvidéki, vegyes vadas jellegû.
•
Dévaványán a terület jellemzõen nyílt füves puszta, kisebb nádas-mocsaras foltokkal.
•
Borsodivánkán a közremûködõ vadásztársaság területén nagytáblás, intenzív mezõgazdaságú területek váltakoznak természetvédelmi oltalom alatt álló füves pusztás területekkel
33
•
Egyeken azonos arányban fordul elô füves-pusztás, nádas-mocsars és mezôgazdasági mûvelt terület. Itt a szélsôséges idôjárás miatt az apróvadlétszám hektikusan változott a vizsgálat idején.
Borsodivánkán és a somogyi területen a természetes apróvadsûrûség több esetben még a hasznosítás feltételeként elôírt 4 db/100 ha-os minimálisan fenntartandó értéket sem éri el. Fácán kibocsátás csak az abádszalóki és a somogyi területeken történt. Vizsgálatunkban eddig legrészletesebben a róka táplálkozási szokásait tudtuk értékelni, mert ebben az esetben volt a legnagyobb a mintaszám (189 példány). Eredményeink a korábbi hazai vizsgálatokhoz hasonlóan azt mutatják, hogy a róka táplálékának legjelentõsebb részét a kisrágcsálók alkotják. A Rodentia rend képviselõi közül leggyakrabban az erdei és mezei pocok valamint az erdei egér fordult elõ. Elõfordulási gyakoriságuk éves átlagban és évszakonként is 50% körül van, leggyakrabban télen, legritkábban pedig tavasszal jelennek meg a táplálékban. A róka táplálékainak köre azonban rendkívül széles. Ugyanúgy fogyaszt növényeket, gyümölcsöket, mint dögöt, kisrágcsálót vagy mezei nyulat. A táplálékként elõforduló fajok száma 16 és 29 között alakult. A széles táplálékbázis miatt nem számíthatunk arra, hogy e fajok sûrûség-csökkenése a róka állományának csökkenését okozza. Azok az emberi hatások, melyek a táplálékklészlet bõvülését okozzák, közrejátszhatnak a rókaállomány növekedésében. Ilyenek például a csökkent rágcsálóírtás, nem megfelelõen õrzött baromfitelepek, egy helyre koncentrált, nagy mennyiségû fácánkihelyezés, magas sebzési arány, stb. Az Alföldön a jelentõsen eltérõ gazdálkodási formák és élõhelyi lehetõségek mellett is egyformának tekinthetõ a táplálékösszetétel. Az egyeki, abádszalóki és dévaványai minták összetétele annak ellenére szinte megegyezik, hogy mind a ragadozók gyérítésében és apróvad-gazdálkodásukban, mind a területen folyó mezõgazdasági mûvelésben jelentõsen különböznek. Egyedüli kivétel a somogyi terület, ahol a kisrágcsálók lényegesen kisebb arányban fordulnak elô (26%), míg a gerinctelen (20%) és a növény (18%) fajok fogyasztása meglepôen nagy. A legfontosabb táplálék alkotók egymáshoz viszonyított elôfordulása nem mutatott statisztikailag igazolható kapcsolatot, azaz pl. a növekvô kisrágcsálók fogyasztása nem okozta a nyúlfogyasztás csökkenését. A legerôsebb negatív kapcsolat a kisemlôsök és a fácán fogyasztása között mutatható ki. Éves szinten egyik apróvad faj elôfordulása sem tekinthetô jelentôsnek a róka táplálékában, a nyúl 0-11, a fácán 2-7 %-ban szerepelt az egyes területeken. A mezei nyúl elôfordulása az ôszi-téli idôszakban sem haladja meg ezt a szintet. A fácán aránya Borsodivánkán, Dévaványán és a somogyi területen volt a legmagasabb: télen 10% körül alakult. A monitoring program keretében végzett parazitológiai felmérés is ezt az eredményt támasztja alá: anyagunkban a Taenia pisiformis nevû szalagféreg csak két területen (Abádszalók és Egyek) került elõ. A rendkívûl alacsony extenzitás arra utal, hogy a vizsgált területeken élõ rókák táplálékában igen kis mértékben szerepel e faj két köztigazdája, a mezei nyúl és az üregi nyúl. 34
Vadgazdálkodási szempontból a legfontosabb kérdés egyrészt az, hogy milyen hatást gyakorol a róka a fácánra és a mezei nyúlra illetve, hogy e fajok fogyasztása függ-e állományuk nagyságától. A statisztikai elemzés nem tudott kapcsolatot kimutatni az adott apróvad becsült sûrûsége és fogyasztása között. Egyeken pl., ahol 1998 februárjában a vizsgált területek és évek közül a legmagasabb fácánsûrûséget jelezték (11.42 db/100 ha) egyáltalán nem volt kimutatható a fácán fogyasztása, míg Borsodivánkán 5 db/100 ha-os törzsállomány mellett 14%-ban fordult elô a téli mintában. A kibocsátás ténye ill. nagyságrendje szintén független volt az adott idôszak fácán fogyasztásától. Hasonlóképpen a nyúl relatív elôfordulási gyakoriságát sem határozta meg a táplálékban a törzsállomány becsült sûrûsége, ami arra utal, hogy az õszi-téli idõszakban ezen fajok nem tartoznak a róka legfontosabb zsákmányállatai közé (vö. fentebb idézett angliai vizsgálatokkal!). A viszonylag magas állománysûrûség mellett is alacsony fácán- és mezei nyúlfogyasztás azt jelzi, hogy a róka zsákmányolása nem befolyásolja e fajok állományának alakulását. Adott sûrûség felett az apróvad tehát “kiszabadul” a ragadozó haása alól, állománynövekedését nem a ragadozó, hanem más – valószínûleg élôhelyi – okok alakítják.
A macska, a menyét és a nyest táplálkozási szokásai Habár a vadállományban okozott károkért elsõsorban a rókát okolják, általában a többi ragadozó megítélése sem jobb. A vad és kóbor macskák, valamint a menyét esetében az Országos Emlõs Ragadozó Monitoring Program keretében folyó kutatások eredményei a külföldi tapasztalatokkal megegyeznek, ezért itt csak ezeket említem részletesebben. Táplálkozás-biológiai szempontból a vadmacskák, az elvadult vagy a vadon született házimacskák azonosnak tekinthetõk, táplálékaik összetétele nem tért el szignifikánsan egymástól. Ez azt jelenti, hogy az elvadult házimacskák lényegében “vadmacskáknak” tekinthetôk. Ennek fontos természetvédelmi következményei lehetnek, mivel védett fajokat is fogyasztanak, illetve védett ragadozók táplálékkonkurensei. A vadmacskákat, házimacskákat és hibridjeiket az ország több különbözõ pontjáról gyûjtöttük. A minták alacsony száma miatt, a vadmacskára vonatkozó adatok tájékoztató jellegûek (2. táblázat). Ez a faj hazánkban az egyik legritkább ragadozónak számít, károkozása már csak ezért sem lehet(ne) jelentõs. A gyomortartalomban rágcsáló fajokon kívül házimacska (1 esetben) és õz (1 esetben) is elõfordult. Ez utóbbi téli idõszakból származott, feltételezhetõen nem zsákmányolás, hanem dögfogyasztás történt. Eredményeink szerint az ún. vadon élõ házimacskák egyértelmûen elszakadtak az embertõl. Táplálékuk igen változatos, zömmel vadon élõ fajokból állt. Vadgazdálkodási szempontból fontos zsákmány (mezei nyúl, fácán) kis arányban fordult elõ és elhullott egyedekbõl is származhatott. Domináns táplálékukat a kisemlõsök képezték, melyek közül két pocokfaj volt meghatározó. Az énekesmadarak fogyasztása meglepõen alacsony volt. A
35
védett gyíkok és vízisikló fogyasztása nem volt egyedi eset; úgy tûnik az elvadult macskák elõszeretettel vadásznak a talajszinten mozgó, viszonylag könnyen elejthetõ hüllõkre és hasonlóképp rovarokra is. 2. táblázat: A házi macska, a menyét és a nyest táplálékának fô összetevôi Táplálékalkotó pocok egér egyéb rágcsáló mezei és üregi nyúl cickány háziállat énekesmadár gerinctelen növényi eredetû
Relatív gyakoriság a gyomortartalomban (%) macska (n=88)
menyét (n=52)
nyest (n=30)
54 25 7 – – – 9
50 30 9 – 2 – 9 – –
19 13 6 2 2 6 23 4 19
5
A hibrid macskák táplálékának többségét pockok alkották, de az erdei egerek szerepe is jelentõs volt. A madárfogyasztás 10% alatti, más táplálékféleség nem fordult elõ a vizsgált mintákban. A menyét és a nyest táplálkozásáról csak szórványosan találunk adatokat a külföldi irodalomban is. Érdekesség, hogy irodalmi adatok szerint a menyétek a testtömegük harmadának megfelelõ mennyiségû táplálékot vesznek fel naponta, és az éhezés elkerülése érdekében legalább 24 óránként táplálkozniuk kell. Ennek ellenére a zsákmánypopulációknak csak kis hányadát képesek elfogyasztani. A menyét tápláléka igen szûk spektrummal jellemezhetõ (2. táblázat). Összhangban a külföldi tapasztalatokkal, a kisemlõsök alkották étrendjének 90%-át, míg a fennmaradó részt kistestû madarak képezték. A leggyakoribb zsákmány a mezei pocok és az erdei egerek voltak. A kisemlõsök közül a pocokfélék elõfordulása jelentõsebb volt, mint az egereké, a cickányok szerepe pedig elenyészõ. Több esetben is elõfordult, hogy a gyomrokban kisemlõs agyvelõt találtunk. A nyest táplálékában elõkelõ helyet foglalnak el a gyümölcsök. Lengyel vizsgálatok szerint, éves elõfordulásukat tekintve gyakoriságuk messze megelõzi az emlõsökét és a madarakét. A kisemlõsök közül az erdei és mezei pocok fogyasztása volt kiemelkedõ. A évszakos összetétel vizsgálata árnyaltabb képet mutat: a növényi eredetû alkotórészek gyakorisága tavasszal a legkisebb, nyáron és õsszel a legmagasabb. A madarak jelentõsége tavasszal a fészkeléssel emelkedik meg. A rágcsálók zsákmányolása a nyár és az õsz folyamán alacsonyabb szinten volt. Negatív kapcsolatot találtak a kisemlõs- és gyümölcsfogyasztás között. Egy másik vizsgálat a rovarmaradványok magas arányáról számol be a nyestek az ürülékében.
36
Saját vizsgálataink a nyest esetén is megerõsítik az irodalmi adatokat (2. táblázat). E ragadozó tápláléka viszonylag sokféle komponensbõl állt és kiegyenlített volt. A domináns emlõsök (mezei pocok, erdei egér) mellett az énekes madarak és a gyümölcsök (szõlõ, szilva cseresznye) elõfordulása is számottevõ volt. Kis mértékben rovarok (lótücsök, futóbogarak) is elõkerültek. Az apróvad elõfordulás nem volt jelentõs (2% alatt).
Következtetések A Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék kutatási eredményeit is figyelembe véve megállapítható, hogy a macskák, a menyét és a nyest vadgazdálkodási károkozása legtöbbször elhanyagolható mértékû. A róka kártétele valószínûleg lényegesen kisebb, mint azt a legtöbb vadgazdálkodó gondolja. A róka apróvadfogyasztása ugyanakkor független volt az apróvad becsült sûrûségétôl, illetve a fácán esetében a kibocsátás tényétôl és nagyságrendjétôl is. A jelenség magyarázata lehet a létszámbecslések pontatlansága, mivel a legtöbb gazdálkodó általában alulbecsli apróvadállományát, illetve a vadászatokon megsebzett vagy egyéb természetes okok miatt elhullott egyedek “eltakarítása”. Utóbbi esetben adott apróvadnak a táplálékként való elôfordulását a vadászatok intenzitása és nem a faj elôfordulási sûrûsége határozza meg. Fontos felismerni, hogy bizonyos emberi beavatkozások a táplálékkínálat növelésén keresztül a rókaállomány növekedését okozhatják. Egyidejûleg arra sem számíthatunk, hogy egyetlen táplálékféleség sûrûségének csökkenése a rókaállomány csökkenését vonja maga után (ökológiai szabályozás). Ennek oka, hogy a róka nem kapcsolódik szorosan egy-egy zsákmányhoz, és mindig a legkönnyebben hasznosítható forrást választja (alternatív táplálkozási stratégia). A vadgazdálkodó számára azonban okozhat észrevehetõ gazdasági kárt a róka, annak ellenére, hogy adott apróvadfaj nem szerepel a domináns zsákmányállatai között. A kártétel elviselhetõ szintjének mértéke azonban tisztán gazdasági (ökonómiai) kérdés, amit a helyi sajátossságokat ismerve, a vadgazdálkodónak kell eldöntenie. Csak olyan mértékben szabad azonban a rókaállomány csökkentésével foglalkozni (befektetni), amely kimutatható megtérülést hoz a másik oldalon, a “hasznos” apróvad terítékének növekedése révén. Okszerû vadgazdálkodási módszerekkel (ragadozógyérítés sûrûségfüggõ módszerrel, illetve az apróvad “elrejtése” és szétszórása a területen – csenderesek, remizek létesítése) tehát a kártétel megelõzhetõ vagy mérsékelhetô, de ezeknek a módszereknek nem csak vadgazdálkodási, hanem jogi és gazdasági szempontból is meg kell felelnie.
Ajánlott irodalom Heltai, M., Lanszky, J. és Szemethy, L. 2000. Adalékok a vörösróka táplálkozásához. Vadbiológia, 7: 72-82 Heltay, I. 1989. A róka ökológiája és vadászata. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest. 176pp. 37
