22.) Napirend: Civil szervezetek pályázatainak elbírálása Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy rendkívül fontos az, hogy a mai nap döntésre jussanak, mert a civil szervezetek m ködése a támogatás nélkül igen nehéz, majdnem lehetetlen. Összességében 47,864.000.- forintra érkezett igény a civil szervezetek részér l, a Képvisel -testület pedig 28 millió forintról dönthet, miután az Önkormányzat költségvetésében ekkora összeget biztosítottak forrásként erre a célra. El terjesztésében differenciált támogatást javasolt a civil szervezetek részére, természetesen a Képvisel -testület szabadon dönthet a differenciálás mértékér l, illetve az általa javasolt besorolásról, az elismert igényeknél mérlegelheti, hogy mik azok a civilek által megjelölt feladatok, amelyeket nem kíván támogatni és ezt közölheti is a civil szervezetekkel. A Képvisel -testület tagjai kézhez kapták azt a kiegészít anyagot, amely táblázatos formában mutatja be a pályázati feltételek teljesülését az egyes igényl knél, de magában az el terjesztésben is jelezte, hogy számos eltérés van a pályázati kiírás és a benyújtott pályázatok, illetve a rendelkezésre álló saját forrás és a megjelölt támogatási igény között. Tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az el terjesztést az OKSB, valamint a PGB tárgyalta. El ször Hajdu Ferenc képvisel urat, az OKSB elnökét kéri fel, ismertesse a Bizottság határozati javaslatát. Hajdu Ferenc ismerteti a Képvisel -testület tagjaival az OKSB határozati javaslatát. A Bizottság azt javasolja a Képvisel -testületnek, hogy a "Pályázat civilszervezetek és sportegyesületek számára" címet visel 2007. évi pályázati kiírásra beérkezett anyagok közül az alábbi keretösszegeket utalja át a pályázóknak azzal a megkötéssel, hogy a megfelel ségi táblázatban lev hiányosságokat az érintett civil szervezetek pótolják. TTC Labdarúgó Szakosztály 3,000.000.- Ft, TTC RSG Szakosztály 500.000.- Ft, TTC Cselgáncs Szakosztály 800.000.- Ft, TTC Sakk Szakosztály 330.000.- Ft, TTC Yama Karate 1,300.000.- Ft, TTC Wushu és Shaolin Kung-Fu 1,200.000.- Ft, TTC Kézilabda Szakosztály 400.000.- Ft, TTC Vizitúra Szakosztály 100.000.- Ft, TTC elnökség 550.000.- Ft, TFC 250.000.- Ft, Törökbálinti Focisuli Egyesület 600.000.- Ft, TÉTE 360.000.- Ft, Törökbálint és Vidéke Horgászegyesület 710.000.- Ft, Grossturwaller Musikanten 1,100.000.- Ft, Grossturwaller Tanzer 500.000.- Ft, Lendvai Károly Férfikórus 1,200.000.- Ft, Törökbálinti Cantabile Kórus 1,200.000.- Ft, Hagyomány rz Tánccsoport 1,100.000.- Ft, Törökbálinti Hagyomány rz Svábkórus 250.000.- Ft, Törökbálinti Kamarakórus 1,000.000.- Ft, Kultúra-043 Közalapítvány 500.000.- Ft, Napsugaras sz Ének- és Tánccsoport 90.000.- Ft, Sub Rosa Régizenei Együttes 80.000.- Ft, Sepr di János Kórusszövetség 270.000.- Ft, Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete 1,000.000.- Ft, Törökbálinti Sváb Egyesület 350.000.- Ft, Kolping Család Egyesület 240.000.- Ft, Sz nyi Erzsébet Alapítvány 200.000.- Ft, Törökbálinti ÉKP Alapítvány 500.000.- Ft, Törökbálinti Idegen Nyelv Alapítvány 260.000.Ft, Walla József Alapítvány 560.000.- Ft, Zimándy Iskolánkért M v. Alapítvány 760.000.- Ft, összesen:21,260.000.- Ft. Fenti 28 millió forintos keret 80%-áról szóló bizottsági javaslat így 1,140.000.- forintot elkülönített, amelyet a Bizottság kulturális céltartalékba javasol helyezni. Az OKSB felhívja a Képvisel -testület, a Polgármester és a Jegyz asszony figyelmét arra, hogy a bizottság fenti javaslattev i hatásköre nem egyeztethet össze az Önkormányzat 4/2000. (III. 10.) és 6/2003. (III. 24.) közm vel désr l szóló rendelete 10. § (3) bekezdésében foglaltakat. Keller László felkéri Gáldi György képvisel urat, a PGB elnökét, ismertesse a Bizottság határozati javaslatát.
Gáldi György tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy a PGB az „egyéb” kategóriába tartozó szervezetek között támogatásként 5,600.000.- Ft felosztását javasolja, a következ k szerint. Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület 250.000.- Ft, Faluszépít Egyesület 1,200.000.- Ft, Magyar Caritas Törökbálinti Szervezete 800.000.- Ft, Mozgáskorlátozottak Törökbálinti Egyesülete 550.000.- Ft, Nyugdíjas Klub 550.000.- Ft, Jóakarat Kör 500.000.Ft, Baba-Mama Klub 140.000.- Ft, Harmatcsepp Keresztyén Játszóház 70.000.- Ft, Kolping Család Egyesület 200.000.- Ft, MDOSZ 210.000.- Ft, Sorsunk és Jöv nk Alapítvány 240.000.- Ft, Szabadházi Hegy Egyesület 250.000.- Ft, Szeretet Földje Alapítvány 200.000.Ft, Tükörhegyi Közéleti Egyesület 240.000.- Ft, Árpád szobor céljára 200.000.-, összesen 5,600.000.- Ft. Keller László tájékoztatja a Képvisel -testület tagjait, hogy az OKSB ülését követ en megvizsgálták Elnök úr felvetését és ennek során megállapították, hogy a TTC Vízitúra Szakosztálya nem nyújtott be pályázatot, ennek alapján a Képvisel -testület döntésével ellentétes az OKSB azon javaslata, hogy k is részesüljenek önkormányzati támogatásban. Ezt a tényt a döntés meghozatalánál kéri figyelembe venni. Ezen túlmen en felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy akik vezet ként érintettek valamelyik egyesületben, ezt a tényt az SZMSZ szerint jelentsék be. Dr. Gy rfi László kijelenti, hogy a TTC Vízitúra Szakosztály pályázatának másolata – átvételi elismervénnyel együtt – a birtokában van, ezért meglep déssel fogadja Polgármester úr bejelentését. Ráadásul még a tavalyi támogatásból kapott összeg fel nem használt részét is visszafizették és ez is a beszámolójuk részét képezte. Megjegyzi, hogy amennyiben minden egyesület érintett embereit eltiltanák a szavazástól, akkor a terem kiürülne. Keller László hangsúlyozza, hogy csupán arra kérte a Képvisel -testület tagjait, hogy az SZMSZ alapján jelentsék be érintettségüket. Gáldi György bejelenti, hogy olyan módosító javaslatokat kíván a Képvisel -testület elé terjeszteni, amelyek olyan civil szervezeteket is érintenek, amelyekhez vagy személy szerint, vagy családtagjai révén köze van. Elismeri, hogy a korábbi gyakorlatban a 40-40-20 százalékos arány volt az alapelv, ezt az arányt azonban a Képvisel -testület dinamikusan kezelte. Ennek megfelel en az utolsó évben ez az arány az akkori Pénzügyi Bizottság hatáskörébe tartozó kategóriában 22 %-ra emelkedett. Az arányokban a mostani pályázatok benyújtásánál is történt elmozdulás és ennek alapján az arány 80-20 % volt, amib l a PGB 20 % felosztására tett javaslatot. Az is tény, hogy a tavalyi évben még a Pénzügyi Bizottság hatáskörében lev 3 szervezet esetében most az OKSB foglalt állást a támogatásról. Ez a 3 szervezet a következ : az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete, a Sváb Egyesület, valamint a Kolping Család Egyesület és együttesen 1,590.000.- forintos tételr l, azaz a teljes támogatási összeg 5,7 %-áról van szó. Amennyiben a Képvisel -testület ezt a javaslatot fogadja el, abban az esetben a teljes pályázati keretösszeg 25,7 %-a lesz a PGB által javasolt körbe tartozók támogatására fordítva, 74,3 % pedig az OKSB által kezelt körben kerül kiosztásra. Miután mindhárom szervezet jogosult a támogatásra, ezért ezzel a megoldással egyetért, hiszen amennyiben ezeket a szervezeteket is a 20 %-nyi részb l kellene részesíteni, az komoly problémát okozna. Megismételi a PGB ülésén tett javaslatát, amely szerint a két, karitatív munkát végz szervezet esetében a 300.000.- forintos támogatási eltérést mutató javaslat helyett a korábbi években követett gyakorlat szerint ezt a két szervezetet azonos mértékben támogassák. Emlékezteti a Képvisel -testület tagjait, hogy az eredeti határozati javaslat a Magyar Caritas Törökbálinti Szervezete részére 800.000.- forintos, míg a nagy hagyományokkal rendelkez Jóakaratkör részér 550.000.- forintos támogatást javasol. Ennek
alapján azt javasolja, hogy úgy a Magyar Caritas Törökbálinti Szervezetét, mint a Jóakaratkört 650-650 ezer forinttal támogassák. Mindkét szervezet munkáját értékesnek, fontosnak tartja, de a differenciálással nem ért egyet. Másik javaslata az Árpád szobor céljára címzett 200.000.- forintos összegre vonatkozik. Azt indítványozza, hogy ezt az összeget osszák szét 3 nagy múltú és nagy taglétszámmal bíró törökbálinti civil szervezet között, mert véleménye szerint az Árpád szoborra nem gondoltak a pályázat kiírásánál. Ez a pályázat a törökbálinti civil szervezeteknek szól. Megjegyzi, hogy a korábbi években nem volt példa arra, hogy egyes civil szervezetek saját, egyéni pályázatuk mellett közös pályázatot is benyújtsanak. Véleménye szerint az Árpád szobor megvalósítását nem ebb l a pályázati keretb l kell támogatni. A 200.000.- forintot a következ k szerint javasolja felosztani: a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület támogatását 350.000.- forintra, míg a Nyugdíjasklub és a Mozgáskorlátozottak Törökbálinti Egyesülete támogatását 650-650 ezer forintra javasolja felemelni. Hajdu Ferenc kijelenti, hogy a Polgármesteri Hivatal által rendelkezésére bocsátott munkaanyag tartalmazta a TTC Vízitúra Szakosztály pályázati kérelmét. Egyetért Gáldi György képvisel úrral abban, hogy a 80-20 %-os felosztási arány nem merev, k bevésett alapelv. Az OKSB-t egyrészt az vezérelte, hogy 3 civil szervezet átkerült a Bizottság hatáskörébe, másrészt pedig a megsz nt, eddig az ISB hatáskörébe tartozó egyesületek is az OKSB hatáskörébe kerültek. Ilyen például a Törökbálint és Vidéke Horgászegyesület. Keller László megjegyzi, hogy az elosztási rendszert a Képvisel -testületnek kellene mérlegelnie és nem az egyes bizottságoknak. Hajdu Ferenc hangsúlyozza, hogy ez az OKSB javaslata és az SZMSZ szerint a Bizottság hatáskörébe tartozik a közm vel dési és sport célú pályázatokról javaslatok készítése. A Bizottság csupán ennek a feladatának tett eleget. Keller László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy a Kolping Család Egyesület támogatása mindkét bizottsági javaslatban szerepel, az egyik helyen 240.000.- Ft, a másik helyen pedig 200.000.- Ft összeggel. Kéri a Képvisel -testület tagjainak ezzel kapcsolatos javaslatát. Csuka Attila 5 perc szünetet kér. Keller László az SZMSZ alapján szünetet rendel el. Szünet után megadja a szót Csuka Attila képvisel úrnak. Csuka Attila a PGB határozati javaslatához terjeszt be módosító javaslatot. A Kolping Család Egyesület részére a 240.000.- forintos támogatást javasolja, míg a felszabaduló 200.000.- Ft felosztását az alábbiak szerint javasolja. A Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület támogatási összegét emeljék meg 20.000.- forinttal 270.000.- forintra, a Mozgáskorlátozottak Törökbálinti Egyesületének támogatását 50.000.- forinttal emeljék meg 600.000.- forintra, a Jóakaratkör támogatása 50.000.- forinttal megemelve 550.000.- Ft legyen, a Harmatcsepp Keresztyén Játszóház támogatása 30.000.- forinttal megemelve 100.000.- Ft legyen, a Szeretet Földje Alapítvány támogatását pedig 50.000.- forinttal megemelve 250.000.- Ft legyen a támogatás összege. Fürész János véleménye szerint nagyok az aránytalanságok és az elosztásban szerepet kap az ismeretek hiánya is. Ki tudja például, hogy a Focisuli hány gyereket foglalkoztat és hol,
milyen bajnokságban játszik? A TFC 250.000.- forintot kap és bajnokságban játszik! A pályázati kiírás egyik feltétele az volt, hogy a választásokon induló szervezet nem kaphat önkormányzati támogatást, ugyanakkor a Tükörhegyi Közéleti Egyesületet támogatni kívánják! Gáldi György örömmel fogadja, hogy a PGB hatáskörébe tartozó szervezetek esetében a Bizottság által javasolt támogatás összegét több esetben is emelni kívánják, de ennek ellenére fenntartja az aránytalanságok felszámolására, illetve az Árpád szobor támogatására vonatkozó javaslatát és arra kéri Keller László Polgármester urat, hogy ezeket a javaslatokat bocsássa szavazásra. Keller László tudomása szerint a TTC Vízitúra Szakosztály Elnöke is elismerte, hogy pályázatot nem adtak be, csupán a tavalyi évre vonatkozó elszámolást nyújtották be. Dr. Gy rfi László ismételten kijelenti, hogy beadták a pályázatot. Keller László szavazásra bocsátja az Árpád szobor céljára nyújtandó 200.000.- forintos támogatással kapcsolatos javaslatot, amely szerint erre a támogatásra ne kerüljön sor, hiszen ez a pályázat egyesületek és nem szobrok támogatására lett kiírva. Csuka Attila azt javasolja, hogy ezt az összeget helyezzék céltartalékba kulturális célokra és amikor majd rendez dik a szobor céljára kijelölt terület tulajdoni viszonya, akkor térjenek vissza erre a kérdésre. Az 5 egyesület egyébként Polgármester úrhoz is és a Képvisel -testület minden tagjához is eljuttatta azt a levelet, amiben meghatalmazták az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületét arra, hogy a támogatás elnyerése esetén ezt az összeget a számláján kezelje. Véleménye szerint erre a célra nem kellene máshonnan pénzt átcsoportosítani és miután ez az 5 civil szervezet része a törökbálinti civil szervezeteknek és most közösen lépnek fel egy meghatározott cél érdekében, ezért ez a kérelem is befogadható ebbe a pályázati keretbe. Keller László hangsúlyozza, hogy a napirendi pont keretében a Képvisel -testület benyújtott pályázatokat értékel, benyújtott pályázatokról dönt. A pályázati feltételekr l is a Képvisel testület döntött. Az Árpád-szobor nem nyújtott be pályázatot, az 5 civil szervezet sem. Az az 5 civil szervezet, amelyik megfogalmazta az Árpád-szoborral kapcsolatos beadványát, egyébként pályázott és az pályázatukban szerepeltetni lehetett volna ezt a célt. Kijelenti, hogy a költségvetésben nem szerepel kulturális céltartalék, ezért ezt a határozati javaslatot nem támogatja. A fel nem osztott összeg ottmarad ezen az el irányzaton és majd a Képvisel testület fog dönteni a felhasználásáról. Kizárólag ilyen értelm határozati javaslat elfogadását tudja támogatni. Dr. Somogyvári Gyula megjegyzi, hogy még terület sem áll rendelkezésre, de már a szobor építésér l folyik a vita! Ugyanakkor a ma kézhez kapott anyagban ugyanez a társaság további 5 millió forintot kér ennek a szobornak a megvalósítására. Ha a szobor összességében 5 millió forintba kerül, minek kérik a 200.000.- forintot? Csuka Attila megjegyzi, hogy nem kötelez a teljes összeget most azonnal felosztani. Az Árpád-szobornál nyilvánvalóan nem 200.000.- forintról van szó, hiszen az OKSB javaslatában is szerepel erre a célra 1,200.000.- Ft, ez tehát az 5 millió forint 25-30 %-a és amennyiben az Önkormányzat ezzel az összeggel hozzájárul a szobor felállításának költségeihez, ez elfogadható mérték. Ezzel az összeggel az Önkormányzat csak az
anyagköltséget fedezi és bízik abban, hogy az összeg további részét a civil szervezet saját er l el fogja teremteni. Ezt az összeget pedig a terület tulajdonviszonyainak rendezéséig, tisztázásáig céltartalékba javasolták helyezni. Dr. Gy rfi László felhívja a Képvisel -testület tagjainak figyelmét, hogy Árpád halálának 1100. évfordulója ebben az évben lesz, ezért ezt az ügyet fel kell karolni, annak érdekében, hogy a szobor még ebben az évben felállításra kerüljön. A területet már megszerezték, de még számtalan hivatali intéznivaló hátra van. Keller László kijelenti, hogy még a terület megszerzése sem történt meg, miután a terület védelem alatt áll. Kéri a Képvisel -testület tagjainak további kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Miután a napirendi ponthoz további hozzászólás nincs, határozathozatalra kéri a Képvisel -testület tagjait. A PGB az el terjesztésben foglalt határozati javaslathoz módosító javaslatot nyújtott be, majd az újabb módosító javaslat azt indítványozta, hogy az Árpádszobor céljára megjelenített 200.000.- forintot hagyják az el irányzatban és most ezzel kapcsolatban ne jelöljenek meg célt. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy az Árpád-szobor céljára megjelenített 200.000.- forintot hagyják az el irányzatban és most ezzel kapcsolatban ne jelöljenek meg célt, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 13
Ellene: 2
Tartózkodás: 1
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László a Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány támogatására érkezett módosító javaslatot bocsátja szavazásra, amely szerint az Alapítványt 200.000.- forinttal támogassa az Önkormányzat. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 12
Ellene: 0
Tartózkodás: 4
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László a Kolping Család Egyesület támogatására érkezett javaslatot bocsátja szavazásra, amely szerint a Kolping Család Egyesület támogatása ne szerepeljen a PGB javaslatában. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 15
Ellene: 0
Tartózkodás: 1
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi,
Gyarmati Mihály A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László a Harmatcsepp Keresztyén Játszóház 100.000.- forintos, a Jóakaratkör 550.000.- forintos, a Nyugdíjasklub 600.000.- forintos, a Mozgáskorlátozottak Törökbálinti Egyesülete 600.000.- forintos, valamint a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület 270.000.forintos támogatására érkezett módosító javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri a Képvisel testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 13
Ellene: 0
Tartózkodás: 3
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László a Magyar Caritas Törökbálinti Szervezete és a Jóakaratkör részére együttesen biztosított pályázati támogatás megfelezésére érkezett javaslatot bocsátja szavazásra. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért azzal, hogy 675-675 ezer forinttal támogassák a két karitatív szervezetet, az az igen gombot nyomja meg. Döntéshozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 6
Ellene: 3
Tartózkodás: 7
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
Közbens döntés: A Képvisel -testület elutasította azt a módosító javaslatot, amely szerint a Magyar Caritas Törökbálinti Szervezete és a Jóakaratkör támogatása egyaránt 675-675 ezer forint legyen. (6 igen, 3 ellene, 7 tartózkodás, 2 távollev ) Keller László éri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott módosításokkal együtt egyetért a PGB javaslatával, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 12
Ellene: 0
Tartózkodás: 4
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza.
Keller László az OKSB hatáskörébe tartozó civil szervezetek támogatásáról szóló határozati javaslatot bocsátja szavazásra. Az OKSB 21,260.000.- Ft összértékre nyújtott be javaslatot. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért az OKSB által javasolt felosztással, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 15 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 12
Ellene: 1
Tartózkodás: 2
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály, Fürész János
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László az OKSB módosító javaslatát bocsátja szavazásra, amely szerint a fel nem osztott el irányzat-maradványról a Képvisel -testület a kés bbiekben dönt. Kéri a Képvisel testület tagjait, aki az elhangzott határozati javaslattal egyetért, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 15
Ellene: 0
Tartózkodás: 1
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László az OKSB azon javaslatát bocsátja szavazásra, amely szerint a Képvisel testület hívja fel a polgármester és a jegyz figyelmét arra, hogy az OKSB fenti javaslattev i hatásköre nem egyeztethet össze az Önkormányzat 4/2000. (III. 10.) és 6/2003. (III. 24.) közm vel désr l szóló rendeletének 10. § (3) bekezdésében foglaltakkal. A javaslattal kapcsolatban megjegyzi, hogy a most értékelt pályázat nem közm vel dési pályázat volt, hanem a civil szervezetek részére kiírt pályázat. Kéri a Képvisel -testület tagjait, aki egyetért az OKSB határozati javaslatával, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye: Igen: 11
Ellene: 2
Tartózkodás: 3
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza. Keller László kéri a Képvisel -testület tagjait, aki az elhangzott és elfogadott módosításokkal együtt egyetért a civil szervezetek pályázatainak elbírálásáról szóló határozati javaslattal, az az igen gombot nyomja meg. Határozathozatalkor 16 f van jelen. A szavazás eredménye:
Igen: 11
Ellene: 2
Tartózkodás: 3
Távollev k: Dr. Szedlay Gyöngyi, Gyarmati Mihály
A döntést a 142/2007. (IV. 26.) ÖK. határozat tartalmazza.
142/2007. (IV. 26.) ÖK: A Képvisel -testület 1. a "Pályázat civilszervezetek és sportegyesületek számára" címet visel 2007. évi pályázati kiírásra beérkezett anyagok közül az alábbi – OKSB hatáskörébe tartozó keretösszegeket utalja át a kulturális és sportegyesületek részére azzal a megkötéssel, hogy a megfelel ségi táblázatban lev hiányosságokat az érintett civil szervezetek pótolják. TTC Labdarúgó Szakosztály TTC RSG Szakosztály TTC Cselgáncs Szakosztály TTC Sakk Szakosztály TTC Yama Karate TTC Wushu és Shaolin Kung-Fu TTC Kézilabda Szakosztály TTC Vizitúra Szakosztály TTC elnökség TFC Törökbálinti Focisuli Egyesület TÉTE Törökbálint és Vidéke Horgászegyesület Grossturwaller Musikanten Grossturwaller Tanzer Lendvai Károly Férfikórus Törökbálinti Cantabile Kórus Hagyomány rz Tánccsoport Törökbálinti Hagyomány rz Svábkórus Törökbálinti Kamarakórus Kultúra-043 Közalapítvány Napsugaras sz Ének- és Tánccsoport Sub Rosa Régizenei Együttes Sepr di János Kórusszövetség Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete Törökbálinti Sváb Egyesület Kolping Család Egyesület Sz nyi Erzsébet Alapítvány Törökbálinti ÉKP Alapítvány Törökbálinti Idegen Nyelv Alapítvány Walla József Alapítvány Zimándy Iskolánkért M v. Alapítvány
3,000.000.- Ft, 500.000.- Ft, 800.000.- Ft, 330.000.- Ft, 1,300.000.- Ft, 1,200.000.- Ft, 400.000.- Ft, 100.000.- Ft, 550.000.- Ft, 250.000.- Ft, 600.000.- Ft, 360.000.- Ft, 710.000.- Ft, 1,100.000.- Ft, 500.000.- Ft, 1,200.000.- Ft, 1,200.000.- Ft, 1,100.000.- Ft, 250.000.- Ft, 1,000.000.- Ft, 500.000.- Ft, 90.000.- Ft, 80.000.- Ft, 270.000.- Ft, 1,000.000.- Ft, 350.000.- Ft, 240.000.- Ft, 200.000.- Ft, 500.000.- Ft, 260.000.- Ft, 560.000.- Ft, 760.000.- Ft
_______________________________________________________________ Összesen:21,260.000.- Ft. (12 igen, 1 ellene, 2 tartózkodás, 3 távollev ) 2. A "Pályázat civilszervezetek és sportegyesületek számára" címet visel 2007. évi pályázati kiírásra beérkezett anyagok közül az alábbi – PGB hatáskörébe tartozó – keretösszegeket utalja át a kulturális és sportegyesületek részére azzal a megkötéssel, hogy a megfelel ségi táblázatban lev hiányosságokat az érintett civil szervezetek pótolják. Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület 270.000.- Ft Faluszépít Egyesület 1,200.000.- Ft Magyar Caritas 800.000.- Ft Mozgáskorlátozottak Törökbálinti Egyesülete 600.000.- Ft Nyugdíjas Klub 550.000.- Ft Jóakarat Kör 550.000.- Ft Baba-Mama Klub 140.000.- Ft Harmatcsepp Keresztyén Játszóház 100.000.- Ft MDOSZ 210.000.- Ft Sorsunk és Jöv nk Alapítvány 240.000.- Ft Szabadházi Hegy Egyesület 250.000.- Ft Szeretet Földje Alapítvány 250.000.- Ft Tükörhegyi Közéleti Egyesület 240.000.- Ft ____________________________________________________________________ Összesen 5,400.000.(12 igen, 4 tartózkodás, 2 távollev ) Az Árpád szobor felállítására tervezett 200.000.- forintot el irányzatban hagyja. (13 igen, 2 ellene, 1 tartózkodás, 2 távollev ) 3. A Képvisel -testület a fel nem osztott el irányzat-maradványról a kés bbiekben dönt. (15 igen, 1 tartózkodás, 2 távollev ) 4. A Képvisel -testület felhívja a polgármester és a jegyz asszony figyelmét arra, hogy az OKSB fenti javaslattev i hatásköre nem egyeztethet össze az Önkormányzat 4/2000. (III. 10.) és 6/2003. (III. 24.) közm vel désr l szóló rendeletének 10. § (3) bekezdésében foglaltakkal. (11 igen, 2 ellene, 3 tartózkodás, 2 távollev ) Felel s: polgármester Határid : folyamatos