VÁLASZD A PIACKÉPES TUDÁST KREATÍV KÖRNYEZETBEN Pályaválasztás 2016/2017. tanév
SOPRONI SZC VAS- ÉS VILLAMOSIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS GIMNÁZIUMA
KÖSZÖNTŐ Kedves Végzős Nyolcadikosok! A V-V' igazgatójaként köszöntelek, és hívlak a közel 30 éves, de fiatalos lendületét a mai napig őrző iskolánkba. Tudom persze, hogy ezekben a hetekben a többi középiskola ugyanígy invitál benneteket, hiszen számotokra elérkezett a pályaválasztás időszaka. Hamarosan befejezitek az általános iskolát, ami hosszú évekig a kiszámítható biztonságot is jelentette számotokra. Fontos döntés előtt álltok, hiszen a középiskolai évek jó esetben a későbbi életeteket is meghatározzák. Nem mindegy tehát, hogy melyik iskolát és milyen szakot választotok. Miért javaslom jó szívvel számotokra iskolánkat? Elsősorban azért, mert nálunk olyan kreatív légkör alakult ki az elmúlt évtizedek során, amelyben diák és tanár, szülő és vendég egyaránt jól érzi magát, s mert kiegyensúlyozottságot, jókedvet és nyugalmat áraszt. Ez a légkör is hozzájárult kiemelkedő versenyeredményeinkhez, végzett tanítványaink munkasikereihez. HÍVLAK TEHÁT
- Sopron első SPORTOSZTÁLYÁBA, ha sportoló vagy sportot kedvelő vagy, hiszen nálunk az érettségi után kosárlabda, foci vagy fitnesz edzői képesítést is szerezhetsz; - a város legeredményesebb INFORMATIKA OSZTÁLYÁBA, ahol egy igazán 21. századi képesítést szerezhetsz, miközben felkészítünk a felsőfokú továbbtanulásra; - a város és környéke üzemei által leginkább keresett és jól megfizetett képesítést nyújtó GÉPÉSZ ÉS ELEKTRONIKAI OSZTÁLYUNKBA, ahol mechatronikai technikus bizonyítványt szerezhetsz; - KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ OSZTÁLYUNKBA, ha szereted az autókat és szeretnéd alaposan megismerni a működésüket, hogy autószerelőként javítani is tudd őket; - SZAKKÖZÉPISKOLAI OSZTÁLYAINKBA, ha a bel- és külföldön egyaránt keresett és megfizetett villanyszerelőként, gépi forgácsolóként vagy központifűtés - és gázhálózat rendszerszerelőként szeretnél majd dolgozni. Lapozzátok át ezt a füzetet, ismerjétek meg részletesen a kínálatunkat, gyertek el hozzánk, hogy személyesen is lássátok iskolánkat, aztán döntsetek az érdeklődéseteknek és az érdekeiteknek megfelelően.
MI PIACKÉPES TUDÁST KÍNÁLUNK - KREATÍV KÖRNYEZETBEN!
Bokor Ákos igazgató
(Korábbi elnevezése: szakközépiskola) A képzési idő: 4+1 év A szakgimnáziumi képzés célja, hogy széles szakmai alapozást nyújtva, a munkaerő-piaci igényeket követő felkészítést nyújtson, egyúttal a felsőfokú képzésbe való bekapcsolódást is biztosítsa. Emelt óraszámban tanítjuk az angol vagy német, informatikai szakon mindkét nyelvet. A képzésben kiemelt szerep jut a számítástechnika - informatika oktatásának is. Emelt szintű oktatás az alábbi tantárgyakból van: angol nyelv, fizika, informatika, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv és történelem. Az érettségi vizsgát követő szakmai képzésre a tanuló akkori érdeklődésétől és a lehetőségektől függően kerül sor, differenciált képzési időben és formákban.
A SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉS ÁGAZATAI: INFORMATIKA Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA
VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA Az érettségi után megszerezhető szakképesítések: AUTOMATIKAI TECHNIKUS vagy ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
GÉPÉSZET Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: MECHATRONIKAI TECHNIKUS
KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ Az érettségi után megszerezhető szakképesítések: AUTÓSZERELŐ vagy AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ
SPORT Az érettségi után megszerezhető szakképesítések: FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SPORTEDZŐ (KOSÁRLABDA) SPORTEDZŐ (LABDARÚGÁS)
(Korábbi elnevezése: szakiskola) A képzési idő: 3 év Ebben az oktatási formában már a 9. osztályban elkezdődik a szakmai képzés. Ennek során szakmai elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt a tanulók az időkeret kétharmad részében. A közismereti oktatás a szakiskolai szakképzés közismereti kerettanterve szerint történik.
A SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS ÁGAZATAI ÉS SZAKMÁI: VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA
VILLANYSZERELŐ GÉPÉSZ
GÉPI FORGÁCSOLÓ ÉPÜLETGÉPÉSZ
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ
Mindhárom szakma a 9. osztálytól tanulható és ösztöndíjjal támogatott.
ÚJ szak
T A Z A G Á T R O SP
Az érettségi után megszerezhető szakképesítések: FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SPORTEDZŐ (KOSÁRLABDA) SPORTEDZŐ (LABDARÚGÁS) A FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR a rekreációs sport létesítményeiben (fitness és wellness klubok, szállodák, uszodák, szabadidőközpontok stb.) szervez és vezet csoportos, illetve egyéni edzé-seket. Tevékenysége elsősorban a lakosság fittségi állapotának javítására irányul. Komplex felkészültsége alapján egyaránt alkalmas a legváltozatosabb mozgásprogramok oktatására és a létesítményműködtetésben való hatékony közreműködésre. Néhány követelménymodul: Egészségügy és elsősegélynyújtás, Edzéselmélet és gimnasztika, Aqua tréning, Fitness termi kondicionálás, Csoportos fitness órák, Ügyfélszolgálat a létesítményekben.
A SPORTEDZŐ tervezi, szervezi és irányítja a sportolók, csapatok felkészítését és versenyeztetését. Megtanítja a sportág technikai, taktikai és játékrendszer-ismereteit, játék- és versenyszabályait. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, korszerű edzésmódszerekkel fejleszti teljesítőképességüket. Edzéstervet készít, edzőtáborokat, versenyeket szervez. Koordinálja a sportolók felkészítésében együttműködő szakemberek tevékenységét (sportorvos, pszichológus stb.). Néhány követelménymodul: Pedagógiai, pszichológiai és kommunikációs alapok, Egészségügy és elsősegélynyújtás, Edzéselmélet és gimnasztika, Szervezés és vállalkozás alapjai, Sportági alapok, Sportedzői szakismeretek.
HONTI KATA válogatott kosárlabdázó Életem meghatározó szakaszát jelentették az itteni évek. Az országos bajnok iskolai csapattal jutottam ki Brazíliába, a Diák Világjátékokra. Kosárlabdázóként is itt váltam éretté, ekkor lettem Sopron felnőtt bajnokcsapatának és a magyar válogatottnak tagja!
Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA Az informatikai rendszerek bonyolultságának növekedése miatt ma már lehetetlen, hogy egy átlagos informatikai szakember nagyobb rendszereket folyamatosan üzemeltessen. E rendszerek megtervezése, fejlesztése, folyamatos magas színvonalú üzemeltetése önálló szakembert igénylő feladattá vált. Míg ezt a feladatot kisebb rendszerekben meg tudja oldani egy szoftverüzemeltető szakember, addig nagyobb rendszereknél olyanokra van szükség, akik sokkal mélyebben értenek a hardverekhez, az operációs rendszerekhez és a hálózatokhoz. Az INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA informatikai rendszerek optimális teljesítményének és biztonságának tervezését, fejlesztését, karbantartását és támogatását végzi, segítséget nyújt a hálózat használóinak a hálózat és a programok működtetésében. Feladatai közé tartozik: - számítógépes hálózatok és a hozzájuk kapcsolódó számítógépes környezetek karbantartása és felügyelete (hardver, rendszerszoftver, alkalmazásszoftver és valamennyi konfiguráció) - a rendszerek és hálózati konfigurációk javítását szolgáló módosítások - a hardver- és szoftverproblémák diagnosztizálása, javítása - az adatokról biztonsági másolat készítése és az összeomlott rendszer helyreállítása Szükséges képességek: színlátás, jó látás, figyelem, összpontosítás, precizitás, logikus gondolkodás.
SÁGHEGYI PÉTER Cégvezető (Sentiomedia) Dubaiban, ahol interaktív prezentációs szoftverfejlesztést végez. Az Óbudai Egyetem informatikai karán nagy hasznát vettem az iskolában tanultaknak. Ügyfeleink között jelentős múltú kivitelező és tervező cégek, tervező irodák vannak.
T A Z A G Á I A K I N O R K E L E S É I R A P I S O M A L L I V Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: AUTOMATIKAI TECHNIKUS vagy ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
Az automatizálás olyan technológia, amelyik előre programozott parancsokkal, majd ezen parancsok végrehajtásának eredményét visszajelentve hajt végre feladatokat. Az AUTOMATIKAI TECHNIKUS automatikai berendezések üzemeltetését irányítja. A gazdasági élet különböző területein mérnöki felkészültséget nem igénylő, önműködő, automatizált vagy ipari számítógéppel vezérelt berendezések irányítási, karbantartási, üzemeltetési, ellenőrzési feladatait látja el. Elektronikai, irányítástechnikai eszközöket tervez, fejleszt és ezeket szereli, üzembe helyezi, karbantartja és javítja. Közreműködik számítógépes rendszerek működtetésében, az alkalmazott szoftverek fejlesztésében. Pneumatikus, hidraulikus vezérlésekkel dolgozik. Széles körű elektronikai, méréstechnikai és villamos biztonságtechnikai ismeretekkel rendelkezik. PLC-programot ír, módosít, bevonja a PLC-t a hibakeresés folyamatába. Az elektrotechnika az elektromos energia előállításával, továbbításával és felhasználásával foglalkozó tudomány. Az ELEKTRONIKAI TECHNIKUS elektronikus berendezések tervezésével, gyártásával, összeszerelésével, üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozik, Gyengeáramú berendezéseket és hozzá kapcsolódó villamos hálózatokat üzemeltet. Alkalmazott irányítás- és vezérléstechnikai, illetve hálózati installációt kezel, összeállít, üzemeltet. Analóg és digitális elektronikai, műszer- és méréstechnikai, irányítástechnikai áramkörök, készülékek tervezésében vesz részt, elvégzi ezek szerelését, üzembe helyezését, üzemeltetését, karbantartását és javítását. Részt vesz mérnöki felkészültséget nem igénylő fejlesztési részfeladatok elvégzésében, számítógépes rendszerek működtetésében és az alkalmazott szoftverek fejlesztésében.
BUJNA ANDRÁS Adatbányász, adattárház fejlesztő. Technológiai alapú elektronikus kereskedelemmel foglalkozó startup cégek (Buxa, AzAutom stb.) alapító-társtulajdonosa. Az iskola nyitott hangulata, színes élete, az osztálytársak és tanárok támogatása sokat adott ahhoz, hogy a kreatív energiáimat saját magam építésére fordítsam és megtaláljam azt, amiben ki tudok bontakozni.
Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: AUTÓSZERELŐ vagy AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ Az AUTÓSZERELŐ munkája során alkalmazza a korszerű számítástechnikai eszközöket. Gépjárművet javít, elvégzi az időszakos szervizelést, felülvizsgálatot. Állapotfelmérést és környezetvédelmi felülvizsgálatot végez. Elkészíti, kitölti a munkavégzéshez szükséges dokumentumokat. Autóbontó-, karbantartó és ápoló feladatokat lát el. Magas szintű járműdiagnosztikát és javítási ügyvitelszervezést végez. Felméri, előkészíti a járművet műszaki állapot és átalakíthatóság szempontjából. Üzembe helyezi és beszabályozza a beépített, illetve átalakított rendszert. Elvégzi a gázberendezés mechanikai és elektromos részeinek javítását. Az AUTÓELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ a gépjárművek elektronikusan irányított rendszereit vizsgálja, ellenőrzi a minőséget és szükség esetén javítja. Munkája során alkalmazza a korszerű számítástechnikai eszközöket. Beszereli az utólagos elektromos és elektronikai felszereléseket. Karbantartja a szerszámokat, műszereket. Diagnosztizálja a gépjármű elektromos és elektronikusan irányított berendezéseit. Szakmai tudását karbantartja és fejleszti. A munkavégzés biztonsági és környezetvédelmi előírásait betartja, alkalmazza.
PÁPAI KÁROLY BALÁZS kereskedelmi igazgató (Intent Hungária Kft.) A „Vas-Villá”-ban eltöltött években a jó szakmai alapismeretek mellett megtanultam kreatívan hozzáállni a kihívásokhoz.
T A Z A G Á Z S É P É G Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: MECHATRONIKAI TECHNIKUS A mechatronika a gépészet, az elektronika és az intelligens számítógépes irányítás egymás hatását erősítő integrációja a gyártmányok és a folyamatok tervezésében és létrehozásában. Vagyis három szakma egyes területei összeadódtak, s egy újabb szakma létrejöttét eredményezték. A MECHATRONIKAI TECHNIKUS egyedi, speciális munkákat végez. Mechatronikai elemeket össze- és szétszerel. Hagyományos és korszerű gépi forgácsolási feladatot végez. Kezeli és működteti a CNC-gépeket, a PLC-vezérlésű gépeket. Mechanikus, elektromechanikus mérést, villamos mérést végez. Előírás szerint dokumentálja a mérési eredményeket, számítógépes kiértékelést használ. Figyelemmel kíséri a helyes működést, megállapítja a hibás működést, üzemzavart.
DR. KOLOSZÁR LÁSZLÓ Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánhelyettese A „Vas-Villá'-ban sok mindent kaptam: alaposságot, igényességet, emberséget, világnézetet, mérnöki szemléletet és problémamegoldást. No, és egy kis csibészséget, ami úgy kovácsolta össze ezeket, hogy teljesen más területeken is kiváló alapot jelent(ett).
VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA
VILLANYSZERELŐ A VILLANYSZERELŐ tervez, beszerez és szerel, több szakmával együttműködésben. Javít és karbantart épületvillamossági, vezérlő és szabályozó, valamint ipari villamos készüléket, illetve berendezést. Kiépít és javít a villamos fogyasztók áramellátásához szükséges vezetékrendszert. Munkája során számos tevékenységet végez: vezetékek keresztmetszetének meghatározása, védelmek méretezése, védőcsövek falba süllyesztése, vezetékek behúzása, csatlakozók elhelyezése, fűtési rendszerek, szellőző- és klímaberendezések beszerelése, érintésvédelem, villámvédelem stb. GÉPÉSZ
GÉPI FORGÁCSOLÓ A GÉPI FORGÁCSOLÓ feladata önállóan, műszaki dokumentáció alapján a különböző forgácsolástechnikát igénylő fémek és nemfémes anyagok megmunkálása eszterga-, gyalu-, véső-, fúró-, maró- és köszörűgépeken. A forgácsolónak a hagyományos és a numerikusan vezérelt géptípust is ismernie kell. A szakmát szobrászatnak is szokás nevezni, hiszen a gépi forgácsoló nyers, alaktalan alapból egy használható, szép alkatrészt készít. ÉPÜLETGÉPÉSZ
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ A KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ feladata az épületgépészeti (központi fűtés, ivóvíz, csatorna, gáz, szellőző és klíma) hálózatok, illetve ipari vezetékek kialakítása és karbantartása. Vezetékeket kell lefektetnie, csöveket és szerelvényeket kell összeszerelnie, fürdőkádakat, mosdókagylókat, vízmelegítőket kell felszerelnie. Értenie kell a távhővezetékek, a különböző rendeltetésű technológiai csővezetékek elkészítéséhez és szereléséhez, az építőipari alapműveletekhez, a szakmai dokumentáció és a költségvetés elkészítéshez, valamint az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz is.
A MI DIÁKJAINK VOLTAK BARANYAI KONRÁD gyárigazgató (Leier Hungária Kft., Jánosháza) Szívesen végigélném újból az itt töltött éveket. Minden adott volt ahhoz, hogy elsajátítsuk azokat a gyakorlati és elméleti ismereteket, amelyekkel megálljuk helyünket a világban. A szakmatanulás mellett megmérethettük magunkat a sportban és a kultúrában is.
BERKES GÁBOR műszaki igazgató (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Büszkeség volt itt tanulni, ide járni. A korszerű körülmények, a tantárgyakat szolgáló speciális műhelyek és laborok felszereltsége, a reál és humán tantárgyak szerencsés aránya jó alapot biztosítottak a tanuláshoz, de mégis az életszerűség tette emlékezetessé diákéveimet és határozta meg a jövőmet. A Vas-Villa'-nak köszönhetően két olyan képesítést szereztem, melyekkel a tanulmányaim befejeztét követő három napon belül elhelyezkedtem, s melyek hozzásegítettek mérnöki végzettségeim megszerzéséhez is.
HALÁSZ PÉTER alkalmazott nyelvész, angoltanár. (Bogi több dalának szövegírója.) Bár az élet távol sodort az eredeti szakomtól (informatika), úgy gondolom, hogy az iskolában töltött évek megfelelő tudást és tapasztalatot adtak ahhoz, hogy megálljam a helyem az életben és a munkában. Részrehajlás nélkül úgy gondolom, hogy ezen a területen ez az iskola a legjobb a soproni szakközépiskolák között. A környezet és a tanárok hozzáértése megteremti az alapját hatékony munkának.
LŐRINCZ ATTILA cégvezető (Lőrincz-Gáz Bt.) Az itteni képzés meghatározta a későbbi életemet. A Szakma Kiváló Tanulója versenyen elért eredményemnek köszönhetően mentesültem a szakmunkásvizsga alól. Ezt követően az alapszakmám mellé újat szereztem, leérettségiztem és elvégeztem a gázipari technikumot is. Az általam alapított cég sikeresen működik, szervizpartnere vagyok a Vaillant Hungáriának. Jelenleg a mestervizsgámra készülök.
KIRÁLY BEÁTA többszörös világ- és Európa-bajnok íjász, sportedző, rekreációszervező és egészségfejlesztő; 2007-ben az Év Íjásza-díj nyertese Ebben az iskolában mindig találtam olyan tanárt vagy tanórát, ami kapaszkodóul szolgált. Bár nem informatikusként dolgozom, az életem számos területén veszem hasznát az ott tanultaknak. Ezekbe az éveimbe belefért minden: a sport, a tanulás, és még szabadidőm is volt. Nem voltam magántanuló, mégis volt lehetőségem a versenyeken, az edzőtáborokban való részvételre.
A MI DIÁKJAINK VOLTAK FELDMANN MÁRTON vezérigazgató-helyettes (MÁV-START) Többen javasolták, hogy gimnáziumba menjek, de én szakmát, ezzel együtt a Vas-Villá'-t választottam. A döntésemet igazolta az élet, hiszen gyakorlatiasságot, kreativitást, kézügyességet, és sok-sok műszaki ismeretet szereztem, amiket nem csak villamosmérnökként kamatoztattam, hanem jelenlegi vezetői beosztásomban is gyakran segítségemre vannak. Amit itt kaptam, egy életre megalapozta azt, hogy mindig feltaláljam magam, ha megoldhatatlannak tűnő problémával szembesülök.
SZABÓ DÁNIEL gazdasági informatikus, szoftverfejlesztő (EFFIX Marketing Kft.) A középiskolás éveim jó hangulata mellett is fel tudtam készülni az egyetemi követelményekre. Informatika BSc, majd később MSc szakon folytattam a tanulmányaimat, ahol a Vas-Villá'-s tudásra, főként az informatika és a matematika órákon tanultakra építkezhettem. Iskolám az egyetem alatt is segített, például mikor egy önálló projektet kellett elkészítenem. A volt tanáraimmal máig jó a kapcsolatom.
BOGNÁR GÉZA ügyvezető (Bognár-Gáz Kft.) Édesapám példáját követve én is a központifűtés- és gázvezeték-szerelői szakmát választottam. Jó iskolai és nemzetközi versenyeredményeket elérve, az iskolában megszerzett szakmai tudásra alapozva, később számos egyéb szakképesítést és mestervizsgát is szereztem. Sikeres céget vezetünk, amely gázkészülékek forgalmazásával, szervizelésével, karbantartásával foglalkozik az egész megyében.
GÁLOS ÁDÁM zenész (az Intim Torna Illegál dobosa) Szeretetteljes nosztalgiával gondolok vissza szakközépiskolai éveimre, arra a bizonyos Vas-villás életérzésre. „Maximális elhivatottsággal az ember szakmája iránt” - sok más mellett azt hiszem, ezt vittem magammal útravalónak egy életen át. Megannyi életre szóló élmény, felejthetetlen tanárok!
DR. PONGRÁCZ VANDA orvos (Soproni Erzsébet Oktató Kórház) Az orvosegyetemen az itt megszerzett ismeretek jó alapot biztosítottak a tananyag elsajátításához. A mai napig örömmel gondolok vissza az iskolában eltöltött négy évre. Annyira szerettem oda járni, hogy a nyári szünetek végén mindig izgatottan vártam az iskolakezdést.
A TANULMÁNYI TERÜLETEK KÓDJAI: (a jelentkezési lap kitöltéséhez)
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS INFORMATIKA: 611 VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA: 612 GÉPÉSZET: 613 KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ: 614 SPORT: 615 SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS VILLANYSZERELŐ: 621 GÉPI FORGÁCSOLÓ: 622 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ: 623
FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK: Az iskola felvételi vizsgát nem tart. A felvételi kérelmek elbírálását az alábbi szempontok szerint végezzük: az általános iskola 7. osztály tanév végi, illetve a 8. osztály első félévi érdemjegyei A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM, A MATEMATIKA, A TÖRTÉNELEM és IDEGENNYELV, továbbá a választott ágazat szempontjából fontos tantárgyból: informatika ágazat: INFORMATIKA villamosipar-elektronika, gépészet, közlekedésgépész ágazatok: FIZIKA sport ágazat: TESTNEVELÉS. A rangsort az érdemjegyek összege alapján határozzuk meg. (Azonos pontszám esetén a 8. osztály félévi összes jegyéből két tizedesig számolt átlag alapján; annak azonossága esetén a 7. osztály tanév végi összes jegyéből két tizedesig számolt átlag figyelembe vételével.) A szakmai képzés megkezdéséhez egészségi alkalmasság szükséges. Az iskola saját tanműhellyel, mérőtermekkel, tornateremmel, edzőtermekkel, könyvtárral (olvasóterem), klubbal, stúdióval rendelkezik. A kollégiumi elhelyezés biztosított. (Közel az iskolához.)
www.vasvill.hu PARTNEREINK: ROTO ELZETT CERTA KFT. • EGRESITS ÉS FIAI KFT. • COLSTOK ÉPÜLETGÉPÉSZETI TERVEZŐ, KIVITELEZŐ ÉS FORGALMAZÓ KKT. • COOLING & HEATING ÉPÜLETGÉPÉSZETI KFT. • NÉMETH VILLAMOSSÁGI KFT. • UNIMAS GÉPGY. ÉS KER. KFT. • KISS BVM KFT. • ELEKTRON GM. • KÓCZÁN ALAJOS AUTÓSZERELŐ MESTER • LAPICZ ZSOLT AUTÓSZERVIZ • WALTER AUTÓ KFT. • KIRKOVICS ZSOLT AUTÓSZERELŐ MESTER • INICIÁL AUTÓHÁZ KFT. • ORIENTIK MOTOR-CAR KFT. • LICSKAI AUTÓHÁZ • KERESE GÁBOR AUTÓSZERELŐ MESTER • LENDVAY AUTÓSZERVIZ KFT.