Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
A Kormány …/2012. (… …) Korm. rendelete a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 259. § (1) bekezdés 14. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1) A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.) 1. § (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Nem terjed ki a rendelet hatálya) „c) a fővárosi és megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízottra, a fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatójára és igazgatójára, valamint a járási hivatalvezetőre és a hivatalvezető-helyettesre;” (2) A Kkr. a következő 8. és 9. §-sal egészül ki: „8. § (1) Az a köztisztviselő, aki a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló törvény (a továbbiakban: járási törvény) alapján a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalához 2013. január 1-jén átkerülő államigazgatási feladatot lát el és e rendeletnek a járási törvény 2. § (2) bekezdése szerinti átadás-átvételi megállapodás megkötése időpontjában hatályos rendelkezései alapján a feladatkörére meghatározott képesítési előírásoknak megfelelt, e feladatkörében kormánytisztviselőként – a (3) bekezdésben foglalt feltétellel – továbbfoglalkoztatható. (2) A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló …/2012. (… …) Korm. rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépését követő hatvan napon belül meg kell vizsgálni, hogy az (1) bekezdés szerinti kormánytisztviselő e rendeletnek a Módr. által megállapított rendelkezései alapján a feladatköre ellátására képesítettnek minősül-e. (3) Amennyiben a kormánytisztviselő a (2) bekezdés szerinti felülvizsgálat alapján a feladatköre ellátására nem képesített, a felülvizsgálatot követően akkor foglalkoztatható tovább, ha vállalja, hogy a feladatköre ellátásához szükséges szakképzettséget, szakképesítést a szakképzettség, szakképesítés megszerzéshez szükséges képzési idő legfeljebb másfélszerese alatt megszerzi. (4) A (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a) a kormánytisztviselő feladatkörében közigazgatási szervnél legalább öt éves szakmai gyakorlatot szerzett, vagy b) a kormánytisztviselőnek öregségi teljes nyugdíjra jogosító életkora eléréséig tíz évnél kevesebb idő van hátra. (5) A (4) bekezdésben foglalt esetekben a kormánytisztviselőt feladatköre megváltozásáig képesítettnek kell tekinteni. 1
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
9. § A Módr. hatálybalépésekor közszolgálati, illetve kormányzati szolgálati jogviszonyban álló közszolgálati tisztviselőt – a 8. §-ban foglaltak kivételével – feladatköre megváltozásáig képesítettnek kell tekinteni, amennyiben e rendeletnek a Módr. hatálybalépését megelőzően hatályos szabályai alapján feladatköre ellátására képesítettnek minősült.” 2. § (1) A Kkr. 1. melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul. (2) A Kkr. 2. melléklete e rendelet 2. melléklete szerint módosul. (3) A Kkr. 3. melléklete e rendelet 3. melléklete szerint módosul. 3. § A Kkr. a) 2. § (6) bekezdésében a „megyei, fővárosi kormányhivataloknál” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivataloknál” szöveg, b) 2. melléklet II. pont 6. alpontjában, 3. melléklet 27. pontjában, 3. melléklet 47. pontjában, 3. melléklet 54. pontjában a „középfokú számítástechnikai szakképesítés” szövegrész helyébe a „legalább középfokú számítástechnikai szakképesítés” szöveg, c) 3. melléklet 126. pontjában a „számítástechnikai szakképesítés” szövegrész helyébe a „legalább középfokú számítástechnikai szakképesítés” szöveg lép. 4. § Hatályát veszti a Kkr. 1. § (2) bekezdés e) pontjában az „a körjegyzőre és a megyei jogú város kerületi hivatalvezetőjére,” szövegrész. 5. § Nem lép hatályba a) az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 322/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 108. § b) pontja, valamint 13. melléklet 2. pontja, b) az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szóló 343/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet R. 40. §-ával megállapított 12. §-a. 6. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2012. december 31-én lép hatályba. (2) Az 1–4. § 2013. január 1-jén lép hatályba.
2
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
1. melléklet a …/2012. (… …) Korm. rendelethez 1. A Kkr. 1. melléklet I. pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „1. Belügyi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező, igazságügyi ügyintéző vagy rendészeti felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és legalább középfokú számítástechnikai szakképesítés. Kiemelt munkakör Anyakönyvvezetői munkakörben: Az I. besorolási osztályban: főiskolai szintű igazgatásszervező szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és anyakönyvvezetői vizsga. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és anyakönyvvezetői vizsga.” 2. A Kkr. 1. melléklet I. pont 7. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „7. Gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; jogász, szociálpolitikus; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás, pedagógus szakképzettség; főiskolai szintű szociálpedagógus, szociális szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és legalább 1 éves gyámügyi vagy gyermekvédelmi gyakorlat, szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett szociális igazgatásszervező szakképzettség vagy jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó szakirányú szakképzettség. Kiemelt munkakör Gyámügyi igazgatási munkakör: A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és az OKJ szerinti: szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző, szociális asszisztens, szociális gondozó és szervező szakképesítés.” 3. A Kkr. 1. melléklet I. pont 18. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „18. Szociális igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; egyetemi szintű szociálpolitikus, jogász; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás szakképzettség; főiskolai szintű szociálpedagógus, szociális szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és legalább 1 éves szociális szakterületen szerzett
3
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
gyakorlat, szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett szociális igazgatásszervező szakképzettség, vagy szociális ügyintézői szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és szociális ügyintéző vagy középiskolai végzettség és az OKJ szerint: szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző, szociális asszisztens szakképesítés.” 4. A Kkr. 1. melléklet II. pont 6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „6. Számítógépes, informatikai feladatok Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű rendszerinformatikai mérnök szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű programtervező matematikus, informatikatanár, számítástechnika-tanár, programozó matematikus, mérnökinformatikus vagy villamosmérnök szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és ügyvitelszervező, programtervező, számítógép-programozó, rendszerszervező felsőfokú szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és legalább középfokú számítástechnikai szakképesítés vagy középiskolai végzettség és az OKJ szerint: számítástechnikai programozó, számítógép rendszerprogramozó, számítástechnikai szoftverüzemeltető, információrendszer szervező, földügyi számítógépes adatkezelő, földügyi térinformatikai szaktechnikus, rendszerinformatikus, gazdasági informatikus, műszaki számítástechnikai technikusi szakképesítés.”
4
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
2. melléklet a …/2012. (… …) Korm. rendelethez 1. A Kkr. 2. melléklet címe helyébe a következő cím lép: „A fővárosi és megyei kormányhivatalnál az egyes feladatkörökhöz meghatározott végzettségek és szakképzettségek, illetve szakirányú szakképesítések” 2. A Kkr. 2. melléklet I. pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „1. Belügyi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező, igazságügyi ügyintéző szakképzettség, rendészeti felsőoktatásban vagy katonai felsőoktatás folytató intézményben (jogelőd intézményében) szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és legalább középfokú számítástechnikai szakképesítés vagy nyilvántartási és okmányügyintéző szakképesítés vagy igazgatási ügyintéző-ügykezelő szakképesítés. A II. besorolási osztályban: közgazdasági szakközépiskolai végzettség, rendészeti szakközépiskolai végzettség, vagy középiskolai végzettség és számítástechnikai szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: nyilvántartási és okmányügyintéző szakképesítés, középiskolai végzettség és az OKJ szerint igazgatási ügyintéző-ügykezelő szakképesítés. Kiemelt munkakör Okmányirodai igazgatási feladatok: A II. besorolási osztályban: közgazdasági szakközépiskolai végzettség vagy középiskolai végzettség és középfokú számítástechnikai szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: nyilvántartási és okmányügyintéző, számítástechnikai programozó, számítógép rendszerprogramozó, információrendszer-szervező, számítástechnikai szoftverüzemeltető szakképesítés.” 3. A Kkr. 2. melléklet I. pont 3. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „3. Építésügyi igazgatási feladatok Kiemelt munkakör Kiemelt építésügyi hatósági munkakör: Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik; építészmérnöki alapképzési szak építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik, tervező 5
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki mesterképzési szakon, osztatlan képzésben építész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik. Műemléki érték védelmével, műemlékekkel kapcsolatos építésügyi hatósági munkakör: Az I. besorolási osztályban: egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki szakképzettség vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik; tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki mesterképzési szakon, osztatlan képzésben építész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik. Építésfelügyeleti hatósági munkakör: Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik; építészmérnöki alapképzési szak építész, épületszerkezeti konstruktőr, magasépítési vagy építés-kivitelezés szakirányán szerzett szakképzettség, építőmérnöki alapképzési szak magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik, tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki mesterképzési szakon szerzett szakképzettség, szerkezet-építőmérnöki mesterképzési szak magasépítő és rekonstrukciós szakirányán szerzett szakképzettség, osztatlan képzésben építész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik. Járási építésügyi hivatal, járási építésügyi és örökségvédelmi hivatal, valamint a fővárosi és a megyei kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi hivatal vezetői feladatok: Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű építészmérnöki vagy építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) szakképzettség, főiskolai szintű magasépítő üzemmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki (magasépítő területen szerkezetépítő szakirány) vagy városgazdasági üzemmérnöki (ezzel egyenértékű településmérnöki) szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik; építészmérnöki alapképzési szak építész, épületszerkezeti konstruktőr vagy magasépítési szakirányán szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik, tervező építészmérnöki, szerkezettervező építészmérnöki mesterképzési szakon, osztatlan képzésben építész mesterképzési szakon szerzett szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert szakképzettséggel rendelkezik. Építésügyi Hivatal Állami Főépítészi kiemelt munkakör: Az I. besorolási osztályban:
6
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
okleveles építészmérnök, okleveles építész tervezőművész, okleveles építész, építész mesterképzési szakon szerzett okleveles építészmérnök, vagy azzal egyenértékű szakképzettség. Építésügyi Hivatal Állami Főépítészi Irodai kiemelt munkakör: Az I. besorolási osztályban: okleveles építészmérnök, okleveles építész tervezőművész, okleveles építész, okleveles építőmérnök (szerkezetépítő, magasépítő üzemmérnöki) szakképzettség, okleveles településmérnök, okleveles tájépítészmérnök, okleveles táj- és kertépítészmérnök, okleveles táj- és kertépítész szakos kertészmérnök, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert végzettséggel rendelkezik, valamint egyetemi szintű jogász szakképzettség. Építésügyi és örökségvédelmi igazgatási feladatok jogi támogatása: Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű jogász szakképzettség. Építésügyi nyilvántartások vezetése munkakör: A II. besorolási osztályban: szakirányú középfokú iskolai végzettség. Titkársági munkakör: A II. besorolási osztályban: érettségi vizsga.” 4. A Kkr. 2. melléklet I. pont 5. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „5. Földművelésügyi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és agrár-, közgazdasági szakképesítés vagy növényvédelmi, erdészeti, mezőgazdasági áruforgalmi, általános kertész, földmérési, térképészeti technikus; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: mezőgazdasági áruforgalmazó technikus, kertészés növényvédelmi technikus, földmérő technikus, térképész technikus szakképesítés. Kiemelt munkakör Állat-egészségügyi igazgatási feladatok: Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű állatorvos doktor szakképzettség.” 5. A Kkr. 2. melléklet I. pont 6. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: 7
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
„6. Gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; jogász, általános orvos, egyetemi szintű szociológus, pszichológus, szociálpolitikus vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás, pedagógus, pszichopedagógus, gyógypedagógus, védőnő, hittudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű szociálpedagógus, szociális szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű egészségügyi felsőoktatásban szerzett szakképzettség és szociális igazgatásszervező szakképzettség, vagy jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó szakirányú szakképzettség, vagy legalább 5 éves gyámügyi vagy gyermekvédelmi szakmai gyakorlat. Kiemelt munkakörben az I. besorolási osztályban Gyámhivatali vezetői feladatok: az I. besorolási osztályban meghatározott végzettség, szakképzettség és legalább 5 éves gyámügyi, gyermekvédelmi vagy szociális szakmai gyakorlat. Járási gyámhivatali vezetői feladatok: az I. besorolási osztályban meghatározott végzettség, szakképzettség és legalább 3 éves gyámügyi, gyermekvédelmi vagy szociális szakmai gyakorlat. Gyámügyi igazgatási feladatok: az I. besorolási osztályban meghatározott végzettség, szakképzettség és legalább 2 éves gyámügyi, gyermekvédelmi szakmai gyakorlat.” 6. A Kkr. 2. melléklet I. pont 8. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „8. Ipari és belkereskedelmi, valamint egyéni vállalkozással kapcsolatos igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági (ezen belül kereskedelmi, idegenforgalmi és szálloda, vendéglátó és szálloda szakon) vagy műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező szakképzettség. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és közgazdasági, műszaki, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, élelmiszer-ipari szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: műszaki szakcsoportba tartozó technikus, intézményi kommunikátor, idegenforgalmi menedzser, kereskedelmi technikus, pénzügyi ügyintéző szakmai vizsga; középiskolai végzettség és szakképző iskolában szerzett ipari, élelmiszer-ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari szakképesítés.” 7. A Kkr. 2. melléklet I. pont 9. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „9. Környezetvédelmi igazgatási feladatok 8
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi szintű biológus (ökológus), geológus, geográfus, meteorológus, környezetmérnök vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, egyetemi vagy főiskolai szintű vegyészmérnök, építészmérnök, építőmérnök, biomérnök, környezetmérnök, mérnök-fizikus vagy agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező vagy településmérnök szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett környezetvédelmi vagy természetvédelmi szakmérnök szakképzettség. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti, építőipari, közgazdasági, geológiai, vízügyi szakképesítés; mezőgazdasági, geológiai, kertészeti, erdészeti, építőipari, vízügyi vízgazdálkodási technikus; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: környezet- és természetvédelmi szakmunkás, környezetvédelmi (szak)technikus, települési környezetvédelmi technikus, környezetvédelmi szakelőadó, természetvédelmi technikus, településfejlesztési szakelőadó szakképesítés, hulladékkezelői, valamint az ipari biotechnológusi technikus.” 8. A Kkr. 2. melléklet I. pont 10. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „10. Közlekedési és vízügyi igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közlekedésmérnöki, építőmérnöki (vízellátási, csatornázási, vízépítő) vagy környezetmérnöki szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező, környezetgazdálkodási agrármérnök vagy meliorációs mérnök szakképzettség. A II. besorolási osztályban: települési vízgazdálkodási, vízügyi, közlekedésgépészeti, útépítési, fenntartási technikus; középiskolai végzettség és közgazdasági szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: közlekedésépítő-környezetvédő technikus, közlekedési környezetvédelmi technikus, víz- és szennyvíztechnológus technikus, vízügyi technikus szakképesítés.” 9. A Kkr. 2. melléklet I. pont 16. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „16. Szociális igazgatási, szociálpolitikai és rehabilitációs feladatok Szociális igazgatási feladatok Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; egyetemi szintű szociálpolitikus, jogász; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás szakképzettség; főiskolai szintű szociálpedagógus, szociális szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és legalább 1 éves szociális szakterületen szerzett gyakorlat, vagy szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett szociális igazgatásszervező szakképzettség, vagy szociális ügyintézői szakképesítés. A II. besorolási osztályban: 9
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
középiskolai végzettség és szociális ügyintéző, egészségügyi vagy közgazdasági szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző, szociális asszisztens, igazgatási ügyintéző-ügykezelő szakképesítés. Szociálpolitikai, rehabilitációs feladatok Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; egyetemi szintű jogász, szociológus, pszichológus, szociálpolitikus vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű hittudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség, pedagógia szakos előadó vagy tanár szakképzettség és szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett szociális igazgatásszervező szakképzettség vagy legalább 5 éves szociális szakterületen szerzett gyakorlat; főiskolai szintű szociálpedagógus, államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség és szakirányú (szakosító) továbbképzésben szerzett szociális igazgatásszervező szakképzettség vagy legalább 5 éves szociális szakterületen szerzett gyakorlat. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és szociális ügyintéző szakképesítés vagy középiskolai végzettség és az OKJ szerint: szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző, szociális asszisztens szakképesítés.” 10. A Kkr. 2. melléklet I. pontja a következő 22. alponttal egészül ki: „22. Építésügyi és örökségvédelmi hivatal régészeti örökség védelmével kapcsolatos örökségvédelmi hatósági feladatok Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű (akkreditált) régész szakképzettség; egyetemi szintű bölcsészettudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség és régészeti szakirányú tudományos fokozat.” 11. A Kkr. 2. melléklet II. pont 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „1. Foglalkoztatással kapcsolatos humánpolitikai, valamint munkaügyi feladatok Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű jogász, humánszervező, pszichológus, szociálpolitikus vagy szociológus szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, szociális munkás, hittudományi vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség, humánerőforrás menedzser, vagy személyügyi szervező szakképzettség; rendészeti felsőoktatásban szerzett igazgatásrendészeti szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és munkaügyi, társadalombiztosítási, személyügyi, személyzeti szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és az OKJ szerint: legalább középfokú munkaügyi, társadalombiztosítási, személyügyi, személyzeti, szociális ügyintéző, szociális asszisztens szakképesítés.” 10
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
12. A Kkr. 2. melléklet II. pont 2. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép: „2. Gazdálkodással kapcsolatos feladatok Az I. besorolási osztályban: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi szintű műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és közgazdasági szakképesítés vagy középiskolai végzettség és az OKJ szerint: pénzügyi-számviteli, számítógép-kezelői, számítástechnikai szoftverüzemeltetői, gazdasági elemző és szakstatisztikai ügyintéző, banki ügyintéző szakképesítés.”
11
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
3. melléklet a …/2012. (… …) Korm. rendelethez 1. A Kkr. 3. melléklet 45. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „45. Földügyi és térképészeti, valamint telekalakítási igazgatási feladatkör Az I. besorolási osztályban: okleveles birtokrendező mérnök; egyetemi szintű geográfus; egyetemi vagy főiskolai szintű földmérő mérnök, földmérő és térinformatikai mérnök, építészmérnök, építőmérnök, bányaés geotechnikai mérnök, agrármérnök, erdőmérnök, kertészmérnök, tájépítész mérnök, térképész vagy földrendező mérnök szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) tüzér szakon szerzett szakképzettség; jogász szakképzettség; államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség, ingatlan-nyilvántartási szervező, igazságügyi ügyintéző, tájgazdálkodási mérnök, mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki szakképzettség. A II. besorolási osztályban: földmérő technikus, térképész technikus, földmérő és térképész technikus, földmérő szaktechnikus, középfokú földmérő, középfokú térképész végzettség; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: kataszteri szaktechnikus, érettségire épülő földmérő technikus vagy térképész technikus, földügyi térinformatikai szaktechnikus, távérzékelési szaktechnikus, létesítménygeodéta szaktechnikus, fotogrammetriai kiértékelő, ingatlan-nyilvántartási titkár, jogi asszisztens, ingatlan-nyilvántartási ügyintéző, földügyi számítógépes adatkezelő, digitális térképkezelő (térképtáros), térinformatikai menedzserasszisztens, földmérő és térinformatikai technikus szakképesítés.” 2. A Kkr. 3. melléklet 48. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „48. Gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatkör Az I. besorolási osztályban: okleveles közigazgatási menedzser; jogász, általános orvos, egyetemi szintű szociológus, pszichológus, szociálpolitikus, vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű szociális munkás, pedagógus, gyógypedagógus, pszichopedagógus, védőnő vagy hittudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettség és szociális igazgatásszervező szakképzettség, vagy jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó szakirányú szakképzettség, vagy legalább 5 éves gyámügyi vagy gyermekvédelmi szakmai gyakorlat; főiskolai szintű szociálpedagógus, szociális szervező szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban vagy egészségügyi felsőoktatásban szerzett szakképzettség és legalább 5 éves gyámügyi, vagy gyermekvédelmi szakmai gyakorlat.” 3. A Kkr. 3. melléklet 70. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „70. Közegészségügyi-járványügyi, környezet- és település-egészségügyi hatósági és megelőző, népegészségügyi, egészségvédelmi, egészségmegőrzési és -megelőzési, valamint egészségügyi igazgatási, koordinációs és hatósági feladatkör Kiemelt munkakörben az I. besorolási osztályban:
12
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Országos tisztifőorvos: egyetemi szintű általános orvosi vagy higiénikus orvosi vagy fogorvosi szakképzettség és közegészségtan-járványtan, vagy megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítés. Helyettes országos tisztifőorvos: egyetemi szintű általános orvosi vagy higiénikus orvosi vagy fogorvosi szakképzettség és közegészségtan-járványtan, vagy megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítés. Országos tisztiorvos, megyei és járási tisztifőorvos, megyei és városi tisztiorvos: egyetemi szintű általános orvosi vagy higiénikus orvosi vagy fogorvosi szakképzettség és közegészségtan-járványtan, vagy megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítés. Helyettes megyei tisztifőorvos: egyetemi szintű általános orvosi vagy higiénikus orvosi vagy fogorvosi szakképzettség és közegészségtan-járványtan, vagy megelőző orvostan és népegészségtan szakorvosi képesítés. Országos tisztifőgyógyszerész, országos tisztigyógyszerész, megyei tisztifőgyógyszerész, megyei tisztigyógyszerész: egyetemi szintű gyógyszerész szakképzettség. Országos, megyei, járási vezető védőnő: főiskolai szintű védőnői szakképzettség. Országos, megyei, járási vezető ápoló: egyetemi okleveles ápoló szakképzettség; főiskolai szintű diplomás ápoló, intézetvezető vagy szakoktató szakképzettség. Közegészségügyi felügyelő: főiskolai szintű közegészségügyi járványügyi felügyelő, vagy népegészségügyi ellenőr szakképzettség. Környezet- és település-egészségügyi ügyintéző: egyetemi vagy főiskolai szintű agrármérnök, biomérnök, környezetmérnök, környezetvédelmi mérnök.” 4. A Kkr. 3. melléklet 102. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „102. Nyugdíjbiztosítási szakfeladat-ellátás Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű társadalombiztosítási szakképzettség, vagy államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és társadalombiztosítási, pénzügyi, végrehajtó-behajtói, munkaügyi, személyügyi, informatikai vagy számítástechnikai szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és közgazdasági szakképesítés vagy középiskolai végzettség és középfokú társadalombiztosítási, pénzügyi, munkaügyi, személyügyi, informatikai, számítástechnikai szakképesítés.” 5. A Kkr. 3. melléklete a következő 142. ponttal egészül ki: „142. Állami támogatásokkal és építtetői fedezetkezelésekkel kapcsolatos feladatkör
13
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű gazdasági agrármérnök, matematikus vagy jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű műszaki vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; biztosításmatematikus, aktuárius; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és okleveles könyvvizsgáló, mérlegképes könyvelő, banki szakügyintéző, banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, okleveles pénzügyi revizor, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó pénzügyi-számviteli szakellenőr, pénzügyi-számviteli ügyintéző vagy számviteli szakügyintéző szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és banki szakügyintéző vagy banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, mérlegképes könyvelő, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés.” 6. A Kkr. 3. melléklete a következő 143. ponttal egészül ki: „143. Bérszámfejtési rendszerek működésével összefüggő feladatkör Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és felsőfokú pénzügyi, számviteli, munkaügyi, vagy társadalombiztosítási szakképesítés.” 7. A Kkr. 3. melléklete a következő 144. ponttal egészül ki: „144. Családtámogatási ellátásokkal összefüggő feladatkör Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű általános orvos, fogorvos, gyógyszerész, okleveles ápoló, jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; főiskolai szintű egészségügyi, államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú pénzügyi, számviteli, munkaügyi, társadalombiztosítási, személyügyi, informatikai, vagy számítástechnikai szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és egészségügyi, közgazdasági szakképesítés vagy középiskolai végzettség és az OKJ szerint: társadalombiztosítási, pénzügyi, végrehajtó-behajtói, munkaügyi, személyügyi, informatikai, számítástechnikai szakképesítés.” 8. A Kkr. 3. melléklete a következő 145. ponttal egészül ki: „145. Értékpapír-forgalmazási feladatkör Az I. besorolási osztályban: 14
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
egyetemi szintű gazdasági agrármérnök vagy jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; biztosításmatematikus, aktuárius szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és okleveles könyvvizsgáló, mérlegképes könyvelő, banki szakügyintéző, banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, okleveles pénzügyi revizor, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó pénzügyi-számviteli szakellenőr, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és banki szakügyintéző, banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, mérlegképes könyvelő, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés.” 9. A Kkr. 3. melléklete a következő 146. ponttal egészül ki: „146. Önkormányzatok költségvetésével összefüggő ellenőrzési feladatkör Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és pénzügyi, mérlegképes könyvelői, költségvetési ellenőri, közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői, okleveles könyvvizsgálói, okleveles pénzügyi revizori, közoktatási szakértői szakképesítés.” 10. A Kkr. 3. melléklete a következő 147. ponttal egészül ki: „147. Nem állami intézmények finanszírozásával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatkör Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és mérlegképes könyvelői, felsőfokú pénzügyi, költségvetési ellenőri, közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői, okleveles könyvvizsgálói, okleveles pénzügyi revizori, közoktatási szakértői szakképesítés.” 11. A Kkr. 3. melléklete a következő 148. ponttal egészül ki: „148. Számlavezetéssel kapcsolatos feladatkör Az I. besorolási osztályban: egyetemi szintű gazdasági agrármérnök vagy jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; biztosításmatematikus, aktuárius szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és mérlegképes könyvelői, felsőfokú okleveles könyvvizsgáló, banki szakügyintéző, banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, okleveles pénzügyi 15
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
revizor, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó pénzügyi-számviteli szakellenőr, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és banki szakügyintéző, banki tanácsadó, szakképesített bankreferens, banki ügyintéző, banki, befektetési termékértékesítő, mérlegképes könyvelő, pénzügyi szakügyintéző, pénzügyi tanácsadó, pénzügyi-számviteli ügyintéző, számviteli szakügyintéző szakképesítés.” 12. A Kkr. 3. melléklete a következő 149. ponttal egészül ki: „149. Előirányzat-nyilvántartással és finanszírozással kapcsolatos feladatkör Az I. besorolási osztályban: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai végzettség és mérlegképes könyvelői, felsőfokú pénzügyi, költségvetési ellenőri, közigazgatási gazdálkodási és ellenőrzési szakértői, okleveles könyvvizsgálói, okleveles pénzügyi revizori, közoktatási szakértői szakképesítés.” 13. A Kkr. 3. melléklete a következő 150. ponttal egészül ki: „150. Költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatkör Az I. besorolási osztályban: jogász szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett mérnökinformatikus vagy műszaki menedzser szakképzettség; katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; főiskolai szintű igazgatásszervező szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és szakirányú továbbképzési szakon szerzett költségvetési ellenőr szakképzettség vagy mérlegképes könyvelői, felsőfokú pénzügyi, számviteli szakképesítés. A II. besorolási osztályban: középiskolai végzettség és közgazdasági, pénzügyi-számviteli szakképesítés; közgazdasági szakközépiskolai általános ügyintéző titkár (menedzserasszisztens) szakképesítés; középiskolai végzettség és az OKJ szerint: mérlegképes könyvelői, pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző, középfokú anyaggazdálkodói, általános gazdasági és statisztikai ügyintéző, gazdasági elemző és szakstatisztikai ügyintéző, költségvetési gazdálkodási szakügyintéző szakképesítés.”
16
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
INDOKOLÁS A területi közigazgatás reformja keretében 2013. január 1-jével a fővárosi és megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatalok) szervezeti egységeiként megkezdik működésüket a települési önkormányzati hivatalok által ellátott államigazgatási feladatokat átvevő járási (kerületi) hivatalok. Az átkerülő államigazgatási feladatokat a helyi önkormányzatoknál ellátó köztisztviselői állomány egy része az átalakulás keretében a kormányhivatalok foglalkoztatotti állományába kerülve 2013. január 1-jével kormánytisztviselővé válik. A járási rendszer kialakításával kapcsolatos jogalkotási folyamat részeként – a járási hivatalok kormánytisztviselőire irányadó képesítési előírások meghatározása, valamint az átvett köztisztviselők továbbfoglalkoztatásának biztosítása érdekében – szükséges a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kkr.) módosítása. A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: járási törvény) 7. §-a értelmében az átvett államigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselők abban az esetben kerülnek a kormányhivatalok foglalkoztatotti állományába, ha megfelelnek a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben meghatározott képesítési feltételeknek. A járási törvény 2. § (2) bekezdése szerinti átadás-átvételi megállapodások megkötésekor azon köztisztviselők átvételéről lehetett megállapodni, akik a Kkr.-nek a megállapodás megkötése időpontjában hatályos rendelkezései alapján a települési önkormányzatoknál ellátott feladatkörükre meghatározott képesítési előírásoknak megfeleltek. A Kkr. települési önkormányzati hivatalokban (1. melléklet) és kormányhivatalokban (2–3. melléklet) egyaránt ellátható – átadással érintett – feladatkörökre irányadó képesítési előírásai ugyanakkor egymással nem voltak teljesen összhangban. A kormányhivataloknál néhány átkerülő feladatkör esetében hiányzott a II. besorolási osztály, így e feladatokat 2013. január 1-jétől csak a szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező kormánytisztviselők láthatták volna el. A személyi állomány továbbfoglalkoztatásának biztosítása érdekében tehát szükségessé vált a Kkr. hatályos szabályainak áttekintése és módosítási javaslatok megfogalmazása, amit a kormányhivatalok a KIM felhívására elvégeztek. Az átvett köztisztviselő feladatkörében akkor foglalkoztatható tovább a járási hivatalban kormánytisztviselőként, ha a Kkr. 2013. január 1-jén hatályos, jelen tervezettel megállapított előírásainak – meghatározott kivételekkel – megfelel. Az átvett államigazgatási feladatok zavartalan ellátásának biztosítása és az átkerülő személyi állomány továbbfoglalkoztatásának lehetővé tétele érdekében a KIM felhívására a kormányhivatalok a Kkr. 1–3. melléklete szerinti képesítési előírásokat felülvizsgálták, ennek eredményeként számos módosítási javaslatot fogalmaztak meg. A gyámügyi, gyermekvédelmi és a szociális igazgatási feladatok változásával összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a belügyi igazgatási, valamint az építésügy igazgatási feladatokkal kapcsolatosan a Belügyminisztérium, mint szaktárca előzetes javaslatokkal élt. Jelen módosítás tehát kizárólag a járási hivatalok 2013. január 1-jei felállításával és az államigazgatási feladatok átvételével közvetlenül összefüggő, a zavartalan feladatellátást biztosító módosításokat tartalmazza, a szoros határidőre tekintettel egyéb tartalmú igényeket nem kíván kezelni az alábbi kivétellel: 17
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) kezdeményezésére sor kerül a Kincstár tevékenységével kapcsolatos feladatkörök és a kapcsolódó képesítési követelmények Kkr.-be való beemelésére, ami a Kincstárnál ellátott szerv-specifikus feladatokra meghatározott képesítési követelmények jogszabályi szintű meghatározottságának hiányából eredő, régóta fennálló problémákat orvosolja. A kormányhivatalok javaslatai, az EMMI és a BM előzetes javaslatai, valamint a Kincstár által jelzett igények alapján a képesítési előírások az alábbiak szerint módosulnak: a Kkr. a) 1. melléklet I./1. pontja szerinti belügyi igazgatási feladatkörből a 2. melléklet I./1. pontja szerinti belügyi igazgatási feladatkörbe kerül átemelésre a kiemelt munkakörként nevesített okmányirodai igazgatási feladatok ellátása, tekintettel arra, hogy e feladatokat a járási hivatalok teljes egészében átveszik, továbbá az 1. melléklet - I./1. pontjában meghatározott belügyi igazgatási feladatkör az I. besorolási osztály tekintetében kiegészítésre kerül a főiskolai szintű igazságügyi ügyintéző szakképzettséggel, - I./7. pontjában nevesített gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatkör, valamint az I./18. pontjában meghatározott szociális igazgatási feladatkör képesítési előírásai az EMMI által megküldött szövegjavaslat alapján kerülnek módosításra, - II./6. pontja szerinti számítógépes, informatikai feladatkör az I. besorolási osztály tekintetében kiegészül az egyetemi szintű rendszerinformatikai mérnök szakképzettséggel, valamint az egyetemi vagy főiskolai szintű mérnökinformatikus szakképzettséggel; b) 2. mellékletének címe a kormányhivatalok hivatalos elnevezésének megfelelően kerül módosításra, ugyanakkor a 2. melléklet I. pontja új 22. alponttal egészül ki (építésügyi és örökségvédelmi hivatal régészeti örökség védelmével kapcsolatos örökségvédelmi hatósági feladatkör), továbbá a 2. melléklet - I./1. pontjában meghatározott belügyi igazgatási feladatkör az I. besorolási osztály tekintetében kiegészítésre kerül a főiskolai szintű igazságügyi ügyintéző és a katonai felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel, valamint az egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség mellett konjunktív feltételként elfogadható szakképesítések köre kiegészül a nyilvántartási és okmányügyintéző, valamint az igazgatási ügyintéző-ügykezelő szakképesítéssel, az okmányirodai igazgatási feladatok kiemelt munkakör átemelésre kerül, - I./3. pontja szerinti építésügyi igazgatási feladatkör a BM által megküldött szövegjavaslat alapján kerül módosításra, - I./5. pontjában nevesített földművelésügyi igazgatási feladatkör kiegészül a II. besorolási osztályra vonatkozó képesítési előírásokkal, - I./6. pontjában meghatározott gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatkör képesítési előírásai az EMMI által megküldött szövegjavaslat alapján kerülnek módosításra, - I./8. pontja szerinti ipari és belkereskedelmi, valamint egyéni vállalkozással kapcsolatos igazgatási feladatkör kiegészül a II. besorolási osztályra vonatkozó képesítési előírásokkal, - I./9. pontjában nevesített környezetvédelmi igazgatási feladatkör képesítési előírásai az I. besorolási osztály tekintetében kiegészülnek a jogász, valamint a főiskolai szintű 18
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
igazgatásszervező szakképzettséggel, ugyanakkor a feladatkör kiegészül a II. besorolási osztályra vonatkozó képesítési előírásokkal, - I./10. pontja szerinti közlekedési és vízügyi igazgatási feladatkör képesítési előírásai az I. besorolási osztály tekintetében kiegészülnek a főiskolai szintű igazgatásszervező szakképzettséggel, ugyanakkor a feladatkör kiegészül a II. besorolási osztályra vonatkozó képesítési előírásokkal, - I./16. pontjában meghatározott szociálpolitikai és rehabilitációs feladatkör kibővül a szociális igazgatási feladatokkal, ennek megfelelően a feladatkör elnevezése változik, a szociális igazgatási feladatkörre irányadó képesítési előírások az 1. melléklet alapján beillesztésre kerülnek, ugyanakkor a II. besorolási osztály képesítési előírásai kiegészülnek az egészségügyi, illetve közgazdasági szakképesítéssel, valamint az igazgatási ügyintézőügykezelő szakképesítéssel. A szociálpolitikai és rehabilitációs feladatkörre irányadó képesítési előírások az EMMI által megküldött szövegjavaslat alapján kerülnek módosításra, - II./1. pontjában nevesített foglalkoztatással kapcsolatos humánpolitikai, valamint munkaügyi feladatkör az I. besorolási osztályban kiegészül az egyetemi vagy főiskolai szintű hittudományi felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel, - II./2. pontja szerinti gazdálkodással kapcsolatos feladatkör a II. besorolási osztályban kiegészül a gazdasági elemző és szakstatisztikai ügyintéző, valamint a banki ügyintéző szakképesítéssel; c) 3. melléklete kiegészítésre kerül - az állami támogatásokkal és építtetői fedezetkezelésekkel kapcsolatos feladatkörrel (142. pont), - a bérszámfejtési rendszerek működésével összefüggő feladatkörrel (143. pont), - a családtámogatási ellátásokkal összefüggő feladatkörrel (144. pont), - az értékpapír-forgalmazási feladatkörrel (145. pont), - az önkormányzatok költségvetésével összefüggő ellenőrzési feladatkörrel (146. pont), - a nem állami intézmények finanszírozásával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatkörrel (147. pont), - a számlavezetéssel kapcsolatos feladatkörrel (148. pont), - az előirányzat-nyilvántartással és finanszírozással kapcsolatos feladatkörrel (149. pont), - valamint a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos feladatkörrel (150. pont), továbbá a 3. melléklet - 45. pontjában meghatározott földügyi és térképészeti, valamint telekalakítási igazgatási feladatkör az I. besorolási osztály tekintetében kiegészítésre kerül a mesterképzésben szerezhető okleveles birtokrendező mérnök szakképzettséggel, a II. besorolási osztály tekintetében pedig a térinformatikai menedzserasszisztens, valamint a földmérő és térinformatikai technikus szakképesítéssel, - 48. pontjában nevesített gyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatkör képesítési előírásai az EMMI által megküldött szövegjavaslat alapján kerülnek módosításra, - 70. pontjában szereplő közegészségügyi-járványügyi, népegészségügyi, egészségvédelmi, egészségmegőrzési és -megelőzési, valamint egészségügyi igazgatási, koordinációs és hatósági feladatkör kiegészül a környezet- és település-egészségügyi hatósági és megelőző feladatokkal, ennek megfelelően a feladatkör elnevezése változik, az egyes kiemelt munkakörök elnevezésében a „városi” szintmeghatározás helyébe a „járási” lép, továbbá a feladatkör a környezet- és település-egészségügyi ügyintéző kiemelt munkakörrel bővül,
19
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
- 102. pontjában meghatározott nyugdíjbiztosítási szakfeladat-ellátási feladatkör az I. besorolási osztály tekintetében kiegészül a konjunktív feltételként meghatározott munkaügyi, illetve személyügyi szakképesítéssel; d) több feladatkört érintően: - egyes feladatköröknél a megfelelő szintű iskolai végzettség mellett az I. vagy II. besorolási osztályba soroláshoz konjunktív feltételként középfokú számítástechnikai szakképesítés megszerzését írja elő a Kkr, e feladatköröknél indokolt a magasabb szintű számítástechnikai szakképesítések elfogadása is.
20