* * * Az első „ Szellemileg sérült személyek számára megrendezett fotográfiai műhely” 2003-ban került megrendezésre Poznanban a Járási Könyvtár és a Kulturális és Animációs Centrum szervezésében. Ezek a műhelyfoglalkozások a sérült emberek számára új képességek elsajátítását teszik lehetővé a társadalmi beilleszkedés és szellemi fejlődés terén, valamint a fényképezőgép használata a kommunikációt is elősegíti. A szellemileg sérült emberek irányában megmutatkozó sztereotípiák eltűntek és érdeklődést váltottak ki a munkáik, a szülőket és a terapeutákat pedig meggyőzte arról, hogy gyakrabban alkalmazzák a fotográfiát, mint a terápiás eszközök egyik formáját. A műhelymunkák és az azt követő kiállítás egyaránt hatalmas érdeklődést eredményeztek a sérült emberek körében, és az ilyen típusú kezdeményezések folytatását szorgalmazták. A következő években tehát Lengyelországban több helyen rendeztek hasonló műhelyeket. 2011-ben a műhelyek nemzetközi szintre léptek. A lengyel résztvevőkön kívül cseh, szlovák és magyar fogyatékkal élők is részt vettek a rendezvényen ( a projekt a Visegrádi Alap támogatásával jött létre). Hasonló (nemzetközi) formában realizálódott még 2013-ban Kleckben és 2015-ben Trzemesznoban egy-egy műhely. Trzemesnoban a műhelymunkák Mudrák Attila „Fényképek” kiállításával nyíltak meg a helyi Kultúra Házának galériájában, a város meglátogatásával és a legfontosabb történelmi emlékének fotózásával – a barokk bazilikával, aminek története még Szt.Wojciech idejére nyúlik vissza. A program második napján gyakorlati foglalkozásokat tartottak, amelyek során a résztvevők poharakból „lyukkamerát” építettek és azok segítségével készítettek képeket, optikai játékokkal ismerkedtek meg, fotózási szituációkat adtak elő, és megtanulták a fénykép létrejöttének alapjait. A legtöbb emóciót a vándorló vásári fényképész rekonstruált laborja váltotta ki. A résztvevők pár perc alatt megismerhették a műhelytitkokat, archaikus technológiával fényérzékeny papírra megkapták emlékül a portéfotókat. Este tábortüzet raktak, és a jó hangulatról a „Strzecha” folklór zenekar gondoskodott. A harmadik napon a közeli Biskupinba látogattak el a meghívottak, ahol megismerkedhettek a lengyel történelem legrégebbi korszakával, majd felülhettek a helyi kisvasútra, amivel elmentek Wenecjába, majd ott a Vasúttörténeti Múzeumot is megtekintették. Az érdekes, integrációs-ismeretterjesztő program rendkívül sok lehetőséget szolgáltatott a fotózásra. A résztvevők közösen készítették el a fényképeket, melyek az oktatók által ki lettek értékelve, majd a legérdekesebbeket kiválasztották, kinagyították és egy kiállítás keretében kiállították.
* * * Biblioteka Publiczna i Centrum Animacji Kultury v Poznani uspořádala první „Fotografické workshopy pro lidi s mentálním postižením” v roce 2003. Toto setkání umožnilo osobám se zdravotním postižením získat nové zkušenosti v kognitivní, duševní a sociální oblasti včetně praktických komunikačních dovedností prostřednictvím fotoaparátu. Navzdory stereotypům a předsudkům vůči lidem s mentálním postižením způsobily workshopy nárůst zájmu o jejich tvůrčí schopnosti, a rodiče i terapeuty přesvědčily, aby častěji využívali fotografie jako terapeutického nástroje. Samotné workshopy (ve městě Gołańcz v roce 2003) a také pozdější výstava se těšily velkému zájmu celého prostředí postižených osob, způsobily navíc snahu o pokračování v této činnosti v budoucnu. V následujících letech byly tedy podobné workshopy uspořádány v různých městech na velkopolském území. V roce 2011 získaly workshopy mezinárodní povahu. Kromě Poláků se této události zúčastnily skupiny postižených z České republiky, Slovenska a Maďarska (projekt byl financován z prostředků Mezinárodního visegradského fondu ). Stejnou (mezinárodní) podobu měly události ve městech Kłecko a Trzemeszno w letech 2013 a 2015. Workshopy v Trzemeszně byly zahájeny výstavou Attily Mudráka „Fotografie” v galerii místního kulturního domu, návštěvou města a fotografováním nejvýznamnější památky - barokní baziliky, jejíž počátky sahají až do doby svatého Vojtěcha. Druhého dne se konaly praktické aktivity, během kterých se účastníci naučili, jak si vyrobit dírkový fotoaparát z plechovky od nápojů, pak tímto aparátem fotografovali, zkoumali optické hračky, aranžovali fotografické situace a učili se základům stavby fotografického obrazu. Nejvíce emocí vzbudila návštěva zrekonstruované dílny putujícího fotografa, odborníka na jarmareční a poutní fotografii . Účastníci se mohli seznámit se všemi podrobnostmi práce v dílně a během několika minut obdrželi pamětní portrétní fotografii pořízenou na fotocitlivém papíru s použitím archaické technologie. Večer byl připraven táborák a zábavu zpříjemnil folklorní soubor „Strzecha”. Třetího dne účastníci vyrazili do nedalekého Biskupina, kde se seznámili s počátky polské historie a následně odjeli úzkorozchodným vlakem do vesnice Wenecja, tam navštívili muzeum úzkorozchodné železnice. Atraktivní integračně - vzdělávací program vytvořil spoustu příležitostí k fotografování. Účastníci a pořadatelé spolu analyzovali snímky, ty nejzajímavější byly pak zvětšený a prezentovány na výstavě.
10-13. 06. 2015 in Trzemeszno III INTERNATIONAL PHOTOGRAPHY WORKSHOPS FOR PEOPLE WITH INTELLECTUAL DISABILITIES TOOK PLACE Organiser: Wojewódzka Biblioteka Publiczna i Centrum Animacji Kultury w Poznaniu Cooperation: Dom Kultury w Trzemesznie Stowarzyszenie Artystyczno – Rehabilitacyjno – Terapeutyczne „Promyk” Dębnica Partner: Samorząd Mniejszości Polskiej w Esztergom (Węgry) Workshop programme authors
Bogusław Biegowski, Sylwia Kolwicz, Marceli Konieczny, Marek Lapis, Sławomir Tobis, Maciej Walda
Coordinator Władysław Nielipiński Istructors – Volunteers
Agnieszka Filipiak, Jerzy Kot, Joanna Łosoś, Andrzej Mantyk, Ewa Salewska, Marek Stelting, Bartosz Szablewski, Sara Szynkowska, Klaudia Woźniak
Interpreters & Translators
Anna Dalová, Zenona Kassai, Kamila Michalak The workshops were partially funded by BZWBK Foundation as part of “Ambitious Youth Bank” programme.
Help in realization of the programme: Eugeniusz Górniak, Zdzisław Nitecki, Antal Bihari, Attila Mudrak, Laszló Dolgos, Zenona Kassai, Anna Dalová
oraz Dyrektor Domu Kultury w Trzemesznie – Mariusz Zieliński Właściciel Ośrodka Wypoczynkowego „Jutrzenka” w Gołąbkach –Tadeusz Skrzypczak ___________________________ Wojewódzka Biblioteka Publiczna i Centrum Animacji Kultury Instytucja Kultury Samorządu Województwa Wielkopolskiego
Poznań ul. Prusa 3 tel. 61 66 40 867 e-mail:
[email protected] www.wbp.poznan.pl
kösz segítségnyújtás végrehajtását a kiállítás
Zenona Kassai, Attila Mudrak, díky za pomoc při realizaci výstavy
Viliam Šuňal, Barbora Heczková