DEBRECEN
Megyei Jogú Város Önkormányzatának
K Ö Z L Ö N Y E
2007. évi 8. szám
2007. május 11.
TARTALOMJEGYZÉK
Szám
Tárgy
Oldal
A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 59/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Beszámoló Debrecen Megyei Jogú Város közbiztonságának 2006. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
937
60/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról, a pénzmaradvány megállapításáról szóló 17/2007. (IV. 24.) rendelet végrehajtásához szükséges döntések elfogadásáról
937
61/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Felterjesztési jog gyakorlásáról a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény intézményi térítési díj megállapítására vonatkozó rendelkezéseinek módosítása érdekében
987
62/2007. (IV. 19.) Ö.h.
A Nagyerdei Kultúrpark Kht. 2006. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása, számviteli törvény szerint beszámolójának jóváhagyásáról
988
63/2007. (IV. 19.) Ö.h.
A Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht. alapító okiratának 1012 módosításáról
64/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Tájékoztató a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 20052006. évi szakmai tevékenységéről
65/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Beszámoló a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács, 1080 valamint az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 2006. évi munkájáról
66/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről
67/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Együttműködési megállapodás kötése a Hajdú-Bihar megyei 1090 Tourinform Iroda feladatai egy részének debreceni Tourinform Iroda általi átvételéről
68/2007. (IV. 19.) Ö.h.
A Debrecen Jégcsarnok Fejlesztő ügyvezetőjének megválasztásáról
69/2007. (IV. 19.) Ö.h.
A Thaly Kálmán Utcai Óvoda magasabb vezetője 1095 közalkalmazotti jogviszonyának felmentéssel történő megszüntetéséről, illetve határozott időre szóló vezetői megbízásról
70/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Pályázat kiírásáról DMJV Idősek Háza magasabb vezetői 1096 beosztásának ellátására
71/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Bírósági ülnökök választásáról (kivonat)
1098
72/2007. (IV. 19.) Ö.h.
Szociális ellátásra irányuló fellebbezések elbírálásáról (kivonat)
1104
és
Üzemeltető
1018
1080
Kht. 1093
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 59/2007. (IV. 19.) határozata A Közgyűlés a Debreceni Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése és az 1994. évi XXXIV. törvény 8. § (4) bekezdése alapján 1./ elfogadja Debrecen Megyei Jogú Város közbiztonságának 2006. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló beszámolót. 2./ Felkéri a Debreceni Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjét, hogy Debrecen Megyei Jogú Város közbiztonságának 2007. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló beszámolóját terjessze a Közgyűlés elé. Határidő: 2008. április 30. Felelős: a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 60/2007. (IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 80. § (1), a 1992. évi XXXVIII. törvény 82. §-a, 97. § (2) bekezdése, a 12/2005. (IV. 29.) Kr. rendelet 6. §-a, a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 5. § (4) bekezdése, továbbá a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján 1./ felkéri a polgármestert, hogy az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról, a pénzmaradvány megállapításáról szóló 17/2007. (IV. 24.) rendelet hatályba lépésével egyidejűleg értesítse a költségvetési intézményeket és a Polgármesteri Hivatal érintett osztályait a jóváhagyott pénzmaradvány összegéről. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 2./ A lakásalap 2006. évi felhasználását 2.693.186 E Ft bevételi teljesítéssel, valamint 1.058.309 E Ft kiadási teljesítéssel elfogadja.
3./ A Polgármesteri Hivatal belső ellenőrzésének működtetéséről szóló, éves belső ellenőrzési jelentését tudomásul veszi. (25. számú melléklet) 4./ A 2006. évi közbeszerzési eljárásokról szóló összesítést és tájékoztatót tudomásul veszi. (26. számú melléklet) 5./ Az Önkormányzat 2006. december 31-ei fordulónappal készült vagyonkimutatásról és vagyonértékelésről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. (27., 28., 29., 30., 31. számú mellékletek) 6./ Módosítja a 206/2005. (IX. 15.) Kh. számú határozattal módosított 153/2005. (VI. 30.) Kh. számú határozat 1./ és 2./ pontját az alábbiak szerint: „1./ Egyetért azzal, hogy a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht. részére üzemeltetésre átadott Oláh Gábor utcai sporttelepen 1 db műfüves pálya és 1 db műfüves edző pálya, továbbá ezekhez kapcsolódóan az öntözés és vízelvezetés problémájának megoldása, valamint a műfüves pályák karbantartásához szükséges célgép beszerzése megvalósításra kerüljön. 2./ Hozzájárul az 1./ pontban foglalt beruházások megvalósításához szükséges, legfeljebb 250 millió Ft hitel 5 éves futamidőre történő felvételéhez.” 7./ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata számláinak vezetésére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Észak-Alföldi Régiójával 2008. január 1. - 2011. december 31. közötti határozott időtartamra szóló bankszámlaszerződést köt. 8./ Felkéri a Gazdálkodási Főosztály vezetőjét a 7./ pontban foglaltakra vonatkozó szerződés előkészítésére és felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: 2007. december 31. Felelős: előkészítésért: a Gazdálkodási Főosztály vezetője aláírásért: a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
25. számú melléklet Éves, éves összefoglaló belső ellenőrzési jelentés DMJV Önkormányzata és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2000. (V. 1.) Kr. sz. rendelete szerint belső ellenőrzés keretében kerül végrehajtásra – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. §‐ában, és a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben foglaltakra alapozva – az alábbi ellenőrzési feladat: A polgármesteri hivatalnál és az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatokra vonatkozóan belső ellenőrzés végzése. Az önkormányzati fenntartású, az önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szerveknél pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés végzése. Az önkormányzati tulajdonú – költségvetési támogatásban részesülő – társaságok, közalapítványok működésének pénzügyi‐tulajdonosi ellenőrzése. Az önkormányzat által a város költségvetéséből nyújtott támogatások rendeltetésszerű felhasz‐ nálásának ellenőrzése a kedvezményezett szerveknél 1 M és e feletti támogatások esetében. A fenti összetett ellenőrzési feladatot DMJV Polgármesteri Hivatal Ellenőrzési Osztálya látja el. Az osztály funkcionális (feladatköri és szervezeti) függetlensége a fenti jogszabályoknak megfelelve a hivatal szervezeti rendjében biztosított, az Ellenőrzési Osztály tevékenységét közvetlenül a Jegyzőnek alárendelve végzi. Az Ellenőrzési Osztály feladatát 2006. évben is belső ellenőrzési terv alapján látta el, melyet a Pénzügyi Bizottság előzetes véleményezése mellett a képviselő‐testület tárgyévet megelőzően 273/2005. (XI.17.) Kh. sz. határozatával jóváhagyott. 1. A tervfeladatok teljesítésének értékelése, a tervtől való eltérés indokai Az éves ellenőrzési terv elvégzendő feladatként 12 hivatali belső ellenőrzést, 5 önállóan gazdálkodó intézménynél (részben önállóan gazdálkodó intézményekkel együtt 45) pénzügyi, gazdasági ellenőrzést, 6 témában további intézményeket és társaságokat érintő ellenőrzést, továbbá 2 önkormányzati társaság esetében tulajdonosi‐pénzügyi ellenőrzést tartalmazott, ezen kívül 71, a város költségvetéséből 1 M Ft és e feletti támogatásban részesült szervezet került a tervben kijelölésre a támogatások rendeltetésszerű felhasználását illetően. Az 5 önállóan gazdálkodó intézménynél és a 2 önkormányzati tulajdonú társaságnál a helyszíni ellenőrzések megtörténtek. Az egy‐egy témát érintő ellenőrzések – így: a 2005. évi állami normatív hozzájárulás elszámo‐ lásához szolgáltatott alapadatok helyszíni felülvizsgálata az intézményeknél (52 intézmény); iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel kapcsolatos eljárásrend felülvizsgálata (7 intézmény); a 2007. évi állami normatív hozzájárulás lehívásához az intézményi adatközlés felülvizsgálata a beküldött adatok alapján (102 intézmény); az önkormányzat tulajdonában lévő, az intézmény által használt ingatlanvagyon és az intézmény alapító okiratában megjelölt alaptevékenység összhangjának vizsgálata (10 intézmény – óvodák) helyszíni vizsgálata szintén megtörtént.
Szerepelt még a 2006. évi tervben, hogy az osztály részt vesz a Pénzügyi Osztály munkatársai‐ val együtt az intézményi tervezett költségvetések és a támogatott társaságok üzleti tervének felülvizsgálatában. Mivel a tervezés időszaka átcsúszott 2007 elejére, és az Ellenőrzési Osztály megkezdte a 2007. évre tervezett normatíva ellenőrzést a 2006. évi elszámoláshoz illetve a zárszámadáshoz kapcsolódóan, a feladat végrehajtására már nem kerülhetett sor. Terven felül került végrehajtásra 2 intézményt érintő ellenőrzés, melyet lakossági bejelentésre illetve rendőrségi megkeresésre DMJV Jegyzője rendelt el, továbbá az osztály 13 intézményt érintően biztosított ellenőri felügyeletet intézményvezetői munkakör illve feladat átadás‐ átvételénél az illetékes szakosztályok vezetőinek kérésére annak szabályos pénzügyi lebonyolítása érdekében. A támogatott szervezetek ellenőrzésével összefüggésben elmondható, hogy a 71 ütemezett ellenőrzés helyett összesen 76 valósult meg a következők szerint. 4 szervezet ellenőrzése nem történt meg. Egy szervezet (Magyar Vöröskereszt) adományként kapott pénzösszeget, elszá‐ molási kötelezettség így nem került részére előírásra. Két szervezet (Magyar Hokiklub, Jégkarc Egyesület) elszámoltatása nem történt meg, erre intézkedés történt. Egy szervezetnek pedig a 2005. és a 2006. évben nyújtott támogatással 2007. szeptemberben kell elszámolnia. A részére nyújtott támogatás így a két évet érintően ezt követően kerül ellenőrzésre (Debreceni Ítélőtábla). E mellett 9 támogatott szervezetnél terven felül került végrehajtásra az ellenőrzés, melyet az Ellenőrzési Osztály vezetője kezdeményezett. Erre azért volt szükség, mivel a tervezés idő‐ szakában az összes ellenőrzésbe vonható támogatott szervezet még nem volt ismert, a támo‐ gatottak teljes listája év végével vált ismertté. Így 2006. évben néhány szervezetet pótlólag kellett bevonni az ellenőrzötti körbe. A hivatalt érintő 12 belső ellenőrzésből 7 helyszíni ellenőrzés megtörtént. E mellett 2005. évről 1 ellenőrzés részben, 1 ellenőrzés csaknem teljes egészében 2006. évben került végrehajtásra. Ezen kívül tervben nem szereplő vizsgálatként 2 ellenőrzést végzett el a belső ellenőrzés. A szociális ügyekért felelős alpolgármester úr kezdeményezett jegyzőn keresztül egy vizsgálatot a Szociális Osztályt érintően 2 szociális támogatási jogcím ügyintézésével kapcsolatosan, illetve jegyzői elrendeléssel került elvégzésre a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásával összefüggésben az önkormány‐ zat rendelkezésére bocsátott pénzösszeg rendeltetésszerű felhasználása, melynek eredményét a vonatkozó jogszabály szerint a Területi Választási Irodához kellett továbbítani. Az elmaradt belső ellenőrzéseket személyi feltételek hiánya okozta részben tartós, részben átmeneti távollétek (táppénz, GYED, GYES) miatt. Ugyanakkor egy ellenőrzés erejéig a terv külső szakértő bevonásával is számolt, a hivatal iktatórendszerének informatikai ellenőrzése tárgyában. Tekintettel arra, hogy ez az ellenőrzés 2006. év III. negyedévére volt ütemezve, és akkor már nyilvánvaló volt az iktatórendszer informatikai szempontból történő átalakítása, ezt az ellenőrzést nem lett volna célszerű anyagi szempontokat mérlegelve elvégezni. A meghiúsult vizsgálatok 2007. évben ismételten ütemezésre kerültek. Az ellenőrzések teljesítését az ellenőrzés alá vont intézmények, társaságok, egyéb szervezetek és hivatali szervezeti egységek részletezését, valamint az intézményvezetői munkakör illetve feladat átadás‐átvételben érintett intézmények felsorolását az 1. és 2. sz. mellékletek tartalmazzák.
2
2. Az ellenőrzések személyi feltételeinek helyzete Az Ellenőrzési Osztály létszáma 13 fő. Ebből az ellenőrök száma 11 fő. A 11 főből 2 fő belső ellenőr a hivatal belső ellenőrzési feladatait látja el, 9 fő revizor önkormányzati intézmények, társaságok, és egyéb támogatott szervezetek esetében végez ellenőrzést. A 2006. éves ellenőrzési terv 11 fő ellenőri kapacitásra alapozva került összeállításra. Végre‐ hajtásra 10 fővel került tartós távollét (táppénz, GYED, GYES) miatt. Az ellenőri kapacitás jelenleg sem teljes, határozott időre szólóan két – gyermeke gondozása miatt tartósan távollévő – ellenőr helyettesítését kell megoldani, a megfelelő szakembereket folyamatosan keressük. Az elvégzett munka minőségét az ellenőrök megfelelő felkészültsége, az ellenőrzés lefolyta‐ tásához összeállított program (melyben megjelölt részletes feladat az ellenőrzés fő vezérfona‐ la) az ellenőrzések szakszerű, programhoz igazodó végrehajtása, a megállapítások helytálló‐ ságának megfelelő alátámasztása, a tett és elfogadott hasznosítható javaslatok jelentik. Erre az osztály feladata végrehajtása során folyamatosan törekszik. Az osztály jelenlegi munka‐ társainak szakmai felkészültsége a feladatellátással összhangban jónak ítélhető. 2006. évben az osztályon 3 fő szerzett a meglévő szakirányú felsőfokú iskolai végzettsége mellé további ugyancsak szakirányú felsőfokú szakképzettséget (1 fő jogi, 2 fő költségvetési ellenőri), illetve 1 fő jogi tanulmányait 2006. évben kezdte el. A munka minőségét e mellett szakmai önképzéssel, az alkalmazott jogszabályok és egyéb rendelkezések naprakész ismeretével, szakmai továbbképzésekkel, az osztályon belüli szakmai konzultációkkal, a vonatkozó információk időben történő biztosításával tovább lehet növelni. 3. Az ellenőrzések tárgyi feltételeinek helyzete Az osztály számára a munkavégzés tárgyi feltételei alapvetően biztosítottak voltak. Az ellenőr‐ zések jogszabályi hátterét az informatikai úton elérhető jogszabályok, egyéb jogforrások és elő‐ írások (pl.: CD jogtár, önkormányzati rendelettár, határozattár stb.), valamint különféle papír‐ alapú adathordozók (közlönyök) biztosították. A jogszabályok értelmezéséhez emellett szakirányú kiadványok is segítették az ellenőrök munkavégzését, melyet a hivatal folyamatosan biztosít az osztály számára (például: Saldo Kiadványok). 2006. évben a tárgyi feltételek javultak, az ellenőrök technikai felszereltsége bővült 3 db új számí‐ tógéppel és 2 db számítógép minőségi cseréjével. A cél az, hogy minden munkatársnak legyen számítógépe, mely ma már elengedhetetlen munkaeszközt kell, hogy legyen ezen a munkaterü‐ leten is. A nyomtatóval való ellátottságot azonban bővíteni szükséges az osztályon. 4. Az ellenőrzéseket segítő egyéb tényezők Az ellenőrzési munkát segítette a polgármesteri vezetés is, valamint a hivatal Jegyzője, Aljegyzője. A munkát ugyancsak segítették a vizsgált intézmények, társaságok, szervezetek, a hivatal érintett főosztályai, osztályai, csoportjai. A kért adatok az ellenőrök részére határidőben rendelkezésre álltak, kivételt jelentett két támogatott szervezet. Az egyik szervezet a Vulgo Alapítvány, mivel a kapott támogatás egy részével nem számolt el, és az ellenőrzés helyszíni lefolytatását az alapítvány elnöke továbbra sem biztosította az ellenőrzés számára. A másik szervezet a Debreceni Polgárőr Szövetség, mivel a kapott támogatásokat illetően nem nyújtott be áttekinthető és egyértelmű elszámolást, megnehezítve ezzel az ellenőrzés munkáját.
3
A megfelelő bizonylatolás, pontos elszámolás, összesítő kimutatás elkészítése már harmadik éve okoz problémát a szövetség részére. Többszöri felszólítás, kérés ellenére sem történt változás ez irányban, így folyamatosan gondot okoz az elszámoltató számára az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény betarttatása. 5. Az ellenőrzéseket akadályozó egyéb tényezők Az ellenőrzéseket akadályozó egyéb tényező nem merült fel. 6. Az ellenőrzések fontosabb megállapításai 6.1. Pénzügyi‐gazdasági intézményi ellenőrzések (típusa szerint: rendszerellenőrzés) Pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés keretében 2006. évben 5 önállóan gazdálkodó intézmény – a Tóth Árpád Gimnázium és 11 részben önállóan gazdálkodó intézménye, az Egyesített Bölcsőde és Módszertani Központ (jelenleg DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye) és 3 részben önállóan gazdálkodó intézménye, a Debreceni Közterület Felügyelet önállóan gazdálkodó intézmény, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és 22 részben önállóan gazdálkodó intézménye, valamint a Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye (jelenleg DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye) és 4 részben önállóan gazdálkodó intézménye – került ellenőrzésre. Ezekben az intézményekben a pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés – mely 2005. január 1‐jétől közel kétéves időszakot fogott át – feladata volt annak megállapítása, hogy a feladatellátás és gazdálkodás szervezettsége és szabályozottsága megfelelő‐e; a bevételek körének és mértékének meghatározása, beszedése, nyilvántartása jogszerű‐e, és hozzájárul‐e az eredményes gazdálkodáshoz; az erőforrásokkal (munkaerő, tárgyi és pénzeszközök) való gazdálkodás szabályszerű, hatékony és eredményes‐e. Megfelelő‐e az önkormányzati vagyonnal történő gazdálkodás gyakorlata; a bizonylati elv, bizonylati fegyelem, gazdálkodási jogkörök érvényesülése biztosított‐e; a számviteli rend megfelelően került‐e kialakításra, továbbá az abban foglaltak és a gyakorlat közötti összhang megvalósult‐e; a gazdálkodás szabályszerűségét biztosító kontrollok hatékonyan segítették‐e a végrehajtást; az előző pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés által feltárt hiányosságok felszámolására tett intézkedéseket végrehajtották‐e. Az együtt gazdálkodó intézmények esetében a részben önállóan gazdálkodó részjogkörrel rendelkező intézmények gazdasági feladatait megállapodás alapján az önállóan gazdálkodó teljes jogkörrel rendelkező intézmény végzi, mely saját költségvetési előirányzatai felett és a hozzárendelt intézmények meghatározott előirányzatai felett jogosult rendelkezni. Az intézmények pénzügyi‐gazdasági tevékenységének rendszerellenőrzését elvégezve megállapította a revízió, hogy az intézmények rendelkeztek azokkal a belső szabályzatokkal, amelyeket egyrészt az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 17. § (5) bekezdésében, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyv‐ vezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdésében foglaltak előírnak, illetve a szabályos feladatellátáshoz szükségesek.
4
Néhány esetben azonban szükségesnek tartotta az ellenőrzés egyes szabályzatok kiegészítését, módosítását a gazdasági egységeknél az intézmények közötti egyesítését, a helyi sajátosságok teljesebb figyelembe vételét, hogy azok az alkalmazott gazdálkodási rendet szabályosan, és teljes körűen bemutassák, illetve a helyes gazdálkodási gyakorlatot biztosítsák. A szervezett gazdálkodáshoz szorosan hozzátartozik, hogy a dolgozók (kiemelve a gazdasági területen foglalkoztatottakat) feladataikat, hatáskörüket és felelősségüket ismerjék, munkájukat ez alapján végezzék. A revízió ezen a területen általában megfelelőnek tartotta az elkészített munkaköri leírásokat, azok hozzájárultak az egyes munkakörökhöz tartozó feladatok megismeréséhez. A munkaköri leírásokkal összefüggésben észrevételt a revízió a Fogyatékosok Nappali Intézményénél tett. Az intézmények a bevételek és kiadások tervezése során a jogszabályi előírásokat és a fenntartó által kiadott irányelveket alapvetően betartották, és költségvetésüket a vizsgált évekre hatályos önkormányzati költségvetési rendeletekben meghatározott kiemelt előirányzatok (létszám, személyi juttatások, munkaadót terhelő járulékok, dologi kiadások, ellátottak pénzbeli juttatásai) figyelembe vételével készítették el. A tervezés szöveges indoklása az egyes jogcímek vonatkozásában részletes és ellenőrizhető volt, előfordult azonban, hogy a költségvetés összeállításánál az eredeti előirányzatok tervezése hiányosan történt, illetve az nem volt kellő részletezettséggel kidolgozva. A megtervezett bevételek teljesítésével összefüggésben elmondható, hogy az intézmények többsége eredményesen törekedett arra, hogy működési bevételét túlteljesítse (pályázat, szakképzési hozzájárulás, szülői hozzájárulás stb.), javítva ezzel önfinanszírozó képességét. Az ellenőrzött intézményeknél a bevételek mértékének megállapítása, beszedése, nyilván‐ tartása általában megfelelt a követelményeknek. A működési bevételen belüli intézményi ellátási díjak, azaz nagyrészt az étkezési térítési díjak, szociális, gyermekvédelmi‐gyermekjóléti intézményekben gondozási, térítési díjak megállapításánál a vonatkozó jogszabályi előírások betartásra kerültek. A gyermekétkeztetés térítési díjánál igénybe vehető normatív és rászorultsági kedvezmény megítélése jellemzően jogszerű és indokolt volt, viszont előfordult, hogy egyes díjkedvezmények odaítélését nem támasztották alá hivatalos igazolások, melynek pótlására intézkedés került előírásra. A Közterület Felügyelet alaptevékenységének bevételei – piaci helypénzek, bírságok, gyepmesteri szolgáltatások díjai, piaci üzletek, asztalok díjai –, továbbá a felügyelet által megállapodás alapján ellátott közterület‐hasznosítási feladat díjai ugyancsak jogszerűen kerültek megállapításra, beszedésre, viszont ez utóbbi jogcímből befolyt bevételek fenntartó felé történő átutalásáról többször késedelmesen intézkedtek. További bevételt jelent a szolgálati lakással rendelkező intézményeknél ezen lakások bérleti díja. E tárgykörben az érintett intézmények többnyire szabályosan jártak el, de előfordult, hogy a szolgálati lakáshoz kapcsolódó bérleti szerződések nem kerültek aktualizálásra. A legtöbb intézmény lehetősége szerint él azzal a bevételi forrással, ami az intézmény sajátos be‐ vételeként jelentkezik, és amit kiegészítő tevékenysége keretében az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet megenged. Ilyen bevételei a vizsgált intézmények‐ nek főleg helyiség (terem, büfé stb.) bérbeadásából, bölcsődéknél időszakos gyermekfelügyeletből, illetve kollégiumoknál szálláshely értékesítéséből származik. E tekintetben a jogszabályi előírások az ese‐ tek többségében betartásra kerültek, de voltak tartalmi szempontból kifogásolható bérleti szerző‐ dések, illetve olyanok, ahol a bérleti díjak összhangja önköltségszámítással nem volt biztosított.
5
A bérbeadásokhoz kapcsolódóan az önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 18. §‐ában foglalt tájékoztatási illetve engedélyeztetési kötelezettségüknek a vizsgált intézmények egy‐egy esetet kivéve eleget tettek. A bevételek teljesülését ellenőrizve általános problémaként a Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Gazdasági Egységnél tapasztalta a revízió, hogy a beszedett térítési díjak nem naponta (ahogy ezt a szabályozás előírja), hanem csak jelentős késéssel kerültek befizetésre a gazdasági egység számlájára. Az intézményeknél hátralék – működési sajátosságaiknak megfelelően – intézményi térítési díjakkal (étkezési, gondozási), konyhák, büfék, egyéb helyiségek bérbeadásával, piaci asztalok és üzletek bérbeadásával és közterület igénybevételével, továbbá mobil‐telefon használattal kapcsolatosan keletkeztek, míg a túlfizetések ellátotti és alkalmazotti térítési díjakhoz kapcsolódtak. Az intézményekben keletkezett hátralék és túlfizetés rendezésére a szükséges intézkedések többnyire megtörténtek. A hátralékos vevők és adósok felszólítása az intézményeknél rendszeres, és a tartozások túlnyomó részre be is folyik az intézmények számlájára. Ez alapján az intézmények adósságállomány kezelését az ellenőrzés megfelelőnek tartotta, kivéve a Fogyatékosokat Ellátó Intézményt, ahol a dolgozói mobiltelefon használattal kapcsolatos hátralék kiszámlázására, befizettetésére az ellenőrzött időszakban nem fordítottak kellő gondot. A tartozásokkal kapcsolatos felszólítások, számlázások is havi rendszeresség helyett negyedévenként történtek meg, több esetben eredménytelenül. Tárgykörre vonatkozóan az ellenőrzés azonnali intézkedést tartott indokoltnak. Az intézmények a vizsgált időszakban feladatellátásuk során erőforrásaikkal az engedélyezett kiadási előirányzaton belül gazdálkodtak. A kiemelt kiadási előirányzat betartása azonban nem minden esetben történt meg. Azon feladataikra, amelyet elemi költségvetésük nem tartalma‐ zott, pótelőirányzat került lebontásra (pl.: létszámfejlesztésre, bérfejlesztésre, felújításra, rászo‐ rultsági kedvezményre, szociális továbbképzésre, jutalmazásra, felmentésre, szabadság megváltásra, keresetkiegészítésre). Az intézmények részére lebontott pótelőirányzat az előírt feladatra került felhasználásra. Saját hatáskörű előirányzat‐módosítás forrása általában az intézmények többletbevétele és a különböző pályázatok útján elnyert pénzeszköz volt. Az előirányzat‐módosításaikat az intézmények szabályosan végezték, a felügyeleti szervnél az előirányzat‐módosításokat az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője kezdemé‐ nyezte, a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek vezetőinek egyetértésével. Az előirányzat‐nyilvántartásokhoz az analitikus nyilvántartásokat vezették, mely egyeztethető és ellenőrizhető volt. A személyi juttatásokkal történő gazdálkodás során az intézmények többnyire a jogszabályi előírásokat betartották. Az intézményi alkalmazottak személyi juttatását illetően alapvetően a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) és ágazatonkénti végrehajtási utasításai szabályoznak, melyet a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó előírásai egészítenek ki. Az intézményekben alkalmazottak garantált illetményét érintő besorolások, tekintettel a fizetési osztályra és fokozatra, a vizsgált esetek nagy részében megfeleltek a Kjt. és végrehajtási rendeletei előírásainak. Ahol hibás besorolásokkal találkozott az ellenőrzés, ott a korrigálásra intézkedés került előírásra. A dolgozók személyi anyagában a besorolásokhoz szükséges dokumentumok, iskolai, szakmai végzettséget igazoló okmánymásolatok megtalálhatóak voltak.
6
A további szakképesítés miatti illetménynövekmény jogossága többnyire megfelelő volt, azt az alkalmazási okiratok alátámasztották. Kisebb hibák itt is előfordultak, de kijavításukra szintén intézkedés került előírásra. Az intézményekben a kötelező és az adható pótlékok mértékét, tekintettel a Kjt.‐re és annak végre‐ hajtásáról intézkedő ágazati rendeleteire, a fenntartó évenként költségvetési rendeletével összhangban szabályozza. Az utasítások nagyrészt betartásra kerültek, előfordult ugyan egy‐két olyan pótlék is, amit a feladatellátás indokolt, de jogszabály nem tartalmazott (pl.: ifjúság‐ védelmi pótlék), ennek visszavonására ugyancsak intézkedést tartott az ellenőrzés szükségesnek. Felmentésre, végkielégítésre, jubileumi jutalomra jogosultak részére ezen jogcímek helyesen kerültek megállapításra és kifizetésre a vizsgált esetekben. Az intézményekben a rendkívüli munkavégzés jogosságát a vonatkozó dokumentumok többségében alátámasztották, a megállapított túlóradíjak jogszabályi megalapozottságát biztosították. Költségtérítéseket indokoltan, és a vonatkozó kormányrendelet előírásainak megfelelően fizettek. A megbízási díjak megállapításánál és kifizetésénél általában betartották az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 59. § (9) bekezdésében foglalt előírásokat. Bár találkozott az ellenőrzés olyan esetekkel, hogy a szerződések szabálytalanul, határozatlan időre lettek megkötve, illetve ellenjegyzésük nem történt meg, vagy azok visszamenőleges hatállyal kerültek módosításra. Ezekben az esetekben felhívta az ellenőrzés a figyelmet a kormányrendeletekben foglaltak szigorú betartására. A közalkalmazotti alapnyilvántartások és azokat alátámasztó dokumentumok megléte a szúrópróbaszerűen kiemelt esetekben egy‐két kivétellel megfelelő volt. Az intézményeknél vezetett létszám‐ és bérnyilvántartás adattartalmát megfelelőnek ítélte az ellenőrzés, mely kielégítő információt biztosított a létszámgazdálkodásra vonatkozóan, és melyből megállapítható volt az engedélyezett létszám‐előirányzatnak megfelelő, illetve ezen belüli foglalkoztatás. Az intézmények a létszámváltoztatással kapcsolatos képviselő‐testületi döntéseket végrehajtották. A dologi kiadások tekintetében az intézményeknél többnyire a visszafogottság volt jellemző, emellett indokolatlan kiadást is állapított meg az ellenőrzés, például a Fogyatékosokat Ellátó Intézmény mobiltelefon használatával összefüggésben. A gépjármű‐üzemeltetéssel és az élelmezési tevékenységgel érintett intézményekben is születtek elmarasztaló megállapítások. Az intézményeknél a tárgyi eszközgazdálkodást az ellenőrzés általában takarékosnak minősí‐ tette, pazarló felhasználást nem tapasztalt. A befektetett eszközök állományának változását beszerzések, felújítások, térítésmentes átvételek, továbbá selejtezések befolyásolták. A befektetett állomány növekedésének forrása felújítási munkákra biztosított pótelőirányzat, különböző pályázatokon elnyert pénzeszközök, illetve vállalkozások által biztosított szakképzési hozzájárulás volt. Jelentősebb vagyonváltozás a vizsgált időszakban a Közterület Felügyeletnél következett be, mely pavilonbeszerzésből és szerverbővítésből adódott. Az intézmények vagyongyarapodása a feladatellátás színvonalának növelését szolgálta. A befektetett eszközállomány nyilvántartása az intézményeknél szabályosan történt. Az alkalmazott leírási kulcsok jellemzően megfeleltek a 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet előírásainak, és azok negyedévenként elszámolásra kerültek. Az eszközök állagmegóvására (felújítás, karbantartás) az intézmények a rendelkezésükre álló pénzeszközök függvényében intézkedtek, a külső kivitelezővel végeztetett munkák megren‐ delésénél a számvitelről szóló 6/2004. sz. Jegyzői Utasításban foglaltak betartásra kerültek.
7
A karbantartási munka ellenőrzése során szinte minden intézményi vizsgálatnál a munkavégzés dokumentálásával kapcsolatban merült fel hiányosság, ezzel összefüggésben felvetődött a karbantartókra vonatkozó kapacitás‐kihasználás felmérésének indokoltsága az ellenőrzés részéről. Tárgykörre vonatkozóan fenntartói hatáskörben is döntés született e feladat hatékonyabb formában történő ellátásának szükségességéről. A közbeszerzésben érintett vizsgált intézmények (Egyesített Bölcsődei Intézmény, Közterület Felügyelet, Idősek Háza, Terápiás Ház) a közbeszerzésről szóló 2003. évi CXXIX. törvény előírásai, és az ennek megfelelően készült belső szabályzatok alapján jártak el. A legelőnyösebb ajánlatot tevővel kötöttek szerződést. A megtakarítás a főzőkonyhák esetében kézzelfogható eredményt tükrözött. A tárgyi eszközgazdálkodással összefüggésben a feleslegessé vált vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének részletes szabályainak megállapítását a 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet az államháztartási szervezetek hatáskörébe utalja. Ennek kialakításánál a helyi szabályokra (helyi vagyonrendelet) is tekintettel kell lenni. Az intézményi szabályzatok részletesen tartalmazzák a hasznosításra, selejtezésre, selejtezhetőség feltételeire, a hasznosítás és selejtezés előkészítésére, a selejtezés végrehajtására és módjára vonatkozó szabályozást. Az intézmények többnyire ennek megfelelően jártak el. A felesleges vagyontárgyak értékesítésénél kellett felhívni a figyelmet a szabályos eljárás követésére. Az intézmények pénzgazdálkodásának és vagyonvédelmének egyik kiemelt területe a pénz‐ és értékkezelés gyakorlatának szabályossága. Az ellenőrzés alapján megállapítható volt, hogy a pénz‐ és értékkezelés rendje teljes körűen szabályozott, a szúrópróbaszerűen végzett rovancs pontos, megbízható pénzkezelést mutatott, azonban a kifizetéseknél több esetben a gazdálko‐ dási jogkörök gyakorlása nem működött megfelelően. Tekintettel arra, hogy az aláírási jogkö‐ rök megfelelő működése a folyamatba épített előzetes és utólagos ellenőrzés (FEUVE) egyik legfontosabb eleme, ennek szabályos működésére az intézményeknek a jövőben jobban oda kell figyelnie. A revízió kisebb szabálytalanságot tapasztalt az elszámolásra kiadott előlegekre vo‐ natkozóan, az elszámolási határidő és az elszámoláshoz csatolt bizonylatokkal kapcsolatosan. A szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásával összefüggésben is voltak észrevételek. A számviteli rendre, bizonylati és okmányfegyelemre vonatkozó jogszabályi előírásokat a szám‐ vitelről szóló 2000. évi C. törvény, továbbá a 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet rögzítik. A revízió ellenőrzése során e jogszabályok alapján vizsgálta az intézmények számviteli és bizonylati rendjét, fegyelmét, és megállapította, hogy annak ügyvitele kisebb kiegészítések mellett jól szabályozott, a belső szabályzatok a vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján készültek, figyelembe véve a belső sajátosságokat is. A szabályok gyakorlati alkalmazásánál azonban fordultak elő hiányosságok. Az intézmények az ellenőrzött időszakban eleget tettek a fenti jogszabályokban meghatározott beszámolási és mérlegkészítési kötelezettségüknek. A mérleg ellenőrzése során a revízió azonban megállapította, hogy a hármas követelmény főkönyv‐analitika‐leltár egyezősége nem minden esetben volt biztosított. Minden vizsgált önállóan gazdálkodó intézmény beszámoló‐ jának mérlegében kerültek megállapításra hiányosságok. A mérlegtételek alátámasztására illetve a mérlegtételt nem képező eszközök számbavételére leltározással az intézmények intézkedtek. A leltározási tevékenység megfelelősége a vagyonvédelem szempontjából minden vizsgált intézménynél biztosított volt.
8
A számviteli előírások betartásának ellenőrzésénél tapasztaltak miatt, felhívta az ellenőrzés az intézményvezetők és a gazdasági vezetők figyelmét e tárgykörben a szabályok maradéktalan betartására, és ezen a területen a FEUVE hatékonyabb működésére. A gazdálkodás szabályszerűségét biztosító kontrollal kapcsolatban elmondható, hogy az intézményen belüli ellenőrzések, illetve a FEUVE rendszernek a szabályozása és gyakorlati működtetése a vizsgált időszakban nem volt teljesen összhangban. A vizsgálat során feltárt hiányosságok arra engedtek következtetni, hogy annak hatékonyságát, rendszerszemléletét fokozni szükséges. 6.2. Egy‐egy témát érintő vizsgálatok (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 6.2.1. Az önkormányzat tulajdonában lévő, az intézmény által használt ingatlanvagyon és az intézmény alapító okiratában megjelölt alaptevékenység összhangjának vizsgálata E tárgykörre vonatkozó vizsgálatokat az Ellenőrzési Osztály folyamatosan végzi minden önkormányzati tulajdonú ingatlant használó intézménynél. A vizsgálathoz a mindenkori igények szerint több társosztály szolgáltat adatot, információt. A vizsgálat célja annak tárgyát tekintve a szabályszerű működés, illetve a nem megfelelően, vagy nem kellő hatékonysággal működtetett, illetve ésszerű átszervezéssel felszabadítható ingatlan vagyon feltárása, és hasznosítására történő javaslattétel. 2006. évben 10 intézmény 12 ingatlanján történt ez irányú vizsgálat a következők szerint: Ifjúság és Hajó u. óvodák, Közép utcai, Bajcsy‐Zs. ‐ Szoboszlói úti óvodák, Bányai J. utcai, Ótemető utcai, Karácsony Gy. utcai óvodák, Görgey utcai, Lehel utcai óvodák, Holló J. utcai, Ispotály u. Óvodák. Az ellenőrzések megállapításai többnyire azt tükrözték, hogy az intézmények feladatellátá‐ sát a rendelkezésükre álló ingatlan állomány technikailag biztosítja, azonban a feladatellátás tárgyi feltételeit rögzítő jogszabályok betartásának feltételeit nem minden esetben elégítik ki. A vizsgált intézmények mindegyikénél állapíthatóak meg hiányzó helyiségek a nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet vonatkozó előírásait alapul véve. (A Lehel u. és a Görgey u. Óvodánál csak az akadálymentes illemhely hiányzik.) E tárgykörben DMJV Önkormányzatának közgyűlése a KÖOT 128. § (17) bekezdésében fog‐ laltak alapján a 262/2003. (XII. 18.) Kh. határozatában már ütemezetten intézkedett. A törvény előírása szerint a feltételeket 2008. december 31‐éig kell megteremteni az intézményekben. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint az intézmények feladatellátását szolgáló ingatlanok nagy része igen rossz műszaki állapotban van. A folyamatos, szakszerű karbantartások elmaradá‐ sa miatt az épületek műszaki szinten tartása nem biztosított. Fontosabb, az ellenőrzési jelentésben szereplő megállapítások az alábbiak voltak: - A játszóudvari játékok rendszeres, előírás szerinti biztonságtechnikai felülvizsgálata nem biztosított. (Minden vizsgált óvoda) - Az elektromos felújítások alkalmával csak a világítótesteket cserélték ki, a vezetékeket, főelosztó szekrényeket nem cserélték, újították fel. (Minden vizsgált óvoda) - A festések sok ingatlannál nem történnek meg a szükséges rendszerességgel, jellemzően a szülők segítségét veszik igénybe, ezért gyakran szakszerűtlen. (Karácsony Gy. u., Holló J. u., Ispotály u. Óvoda)
9
-
-
-
A rácsok, kerítések léctávolsága sok helyen meghaladja az előírt 12 cm‐t, ez balesetveszé‐ lyes, a gyermek feje beszorulhat. (Ótemető u., Holló J. u., Lehel, u., Görgey u., Közép u. Óvoda) A homlokzati nyílászárókat részben, vagy egyáltalán nem újították fel, nem cserélték, tönkrementek, energiaveszteséget, indokolatlan költségtöbbletet okoznak, és esztétikailag igen rossz látványt nyújtanak. (Karácsony Gy. u., Holló J. u., Ispotály u., Bányai J. u., Ótemető u., Lehel. u., Görgey u., Hajó u., Ifjúság u. Óvoda) Az udvari térburkolatok töredezettek, balesetveszélyesek, a vízelvezetés nem megfelelő. (Minden vizsgált óvoda) Az óvodák parkosítottsága, azok gondozása sem anyagilag, sem munkaerő szempontjából nem megoldott. (Minden vizsgált óvoda) Az talaj törmelékes, balesetveszélyes, néhol biológiailag fertőzött. (Ótemető u., Karácsony Gy. u., Hajó u., Holló J. u. Óvoda) A fűtés leválasztásának megoldatlansága miatt költségtöbblet (Karácsony Gy. u. Óvoda), és túlfűtöttség jellemző (Holló J. u. Óvoda). Az óvodák egyikében sem megoldott teljes mértékben az akadálymentesítés.
Az ingatlanok nyilvántartásával kapcsolatban állapította még meg az ellenőrzés, hogy a Közép u. Óvoda területének egy része magántulajdonban van, ami a vagyonnyilvántartás‐ ban nem szerepelt. Az Ispotály u. Óvoda melletti társasház építése kapcsán derült ki, hogy az ingatlan kerítése nem egyezik a telekhatárral. Az óvodák tálaló konyháinak alapterülete egyik intézménynél sem egyezik meg az alapító okiratban jegyzett területtel. Megállapította továbbá az ellenőrzés, hogy minden volt főző‐ konyha területéből a Sodexho Magyarország Kft. által tálalásra átvett helyiségeken kívüliek használata rendezetlen, fenntartása során a gazdátlanság, egyre romló műszaki állapot, a kihasználtság, ésszerű használat hiánya jellemző. Az ellenőrzés megállapításai részben intézményi, részben fenntartói intézkedést igényeltek. Az intézkedések kezdeményezésére a szükséges lépések megtörténtek illetve megtörténnek. 6.2.2. A 2005. évi állami normatív hozzájárulás elszámolását alátámasztó intézményi alap‐ nyilvántartások (tanügyi, élelmezési, gondozási stb.) felülvizsgálata A 2005. évi normatív hozzájárulás alapadatainak helyszíni felülvizsgálata kockázatelemzéssel 13 óvodában, 17 általános iskolában, 17 középiskolában és kollégiumban, 8 szociális‐ gyermekjóléti intézményben történt meg. E tárgykörben az ellenőrzés feladata annak a megállapítása volt, hogy a normatív állami hozzájárulás tényleges igénylés megalapozottsága összhangban van‐e a vonatkozó ágazati szabályozással és a költségvetési törvény előírásaival, és biztosított‐e a hozzájárulás tényleges igénylésének jogosságát alátámasztó nyilvántartások vezetésének pontossága. A nyilvántartások adatai, valamint a statisztikai jelentések vonatkozó adatai egyezőséget mutattak‐e a tényleges igénylésként közölt adatokkal, és az egyes jogcímek esetében alkalmazott osztószámok (gondozási nap, foglalkozásokon megjelentek száma, étkezésben részt vevők száma stb.) helyesen kerültek‐e alkalmazásra. A vizsgálat megállapításai azt rögzítették, hogy: - Az intézmények több jogcím vonatkozásában – a jogszabályok nem kellő ismerete és értel‐ mezése miatt – nem szolgáltattak adatot a fenntartó felé. (Benedek E., Bányai J., Vörösmarty M., Kazinczy F., Vénkerti Általános Iskolák)
10
-
-
-
-
-
-
-
-
Az intézményvezetők részéről szolgáltatott adatok több esetben pontatlanok voltak, a hely‐ színen vezetett nyilvántartások nem minden esetben támasztották alá a lejelentett adatokat. (Karácsony Gy., Tócóskerti Óvodák, Hunyadi J., Kazinczy F., Benedek E., Rakovszky D. Általános Iskolák) A művészetoktatáshoz kapcsolódóan a tanügyi nyilvántartások pontatlanul kerültek kitöltésre a Bányai J. Általános Iskolában, a három tanszakos tanulók számbavétele nem megfelelően történt a Vénkerti Általános Iskolában, téves jogszabály értelmezés történt a Kazinczy F. Általános Iskolában, a csoportos főtanszakos zeneoktatásban résztvevő tanuló‐ kat nem a zeneművészeti, hanem a képző‐ és iparművészeti, táncművészeti, szín‐ és bábművészeti ág jogcímnél szerepeltették a Vörösmarty M. Általános Iskolában. A napközis foglalkozási napok számát helytelenül állapították meg. (Bányai J., Kőrösi Cs., Hunyadi J., Vörösmarty M., Kazinczy F. Általános Iskolák) Iskolaotthonos osztályba járó tanulók számát a jogszabály helytelen értelmezése és számo‐ lási hiba miatt a Vénkerti és a Kazinczy F. Általános Iskolában tévesen közölték, a Vörösmarty M. Általános Iskola pedig e jogcímhez adatot nem szolgáltatott. A 9‐13. évfolyamhoz kapcsolódóan a tanügyi nyilvántartások ellenőrzése során 8 intéz‐ ménynél volt eltérés. (Ady E., Medgyessy F., Bethlen G., Erdey‐G. T., Beregszászi P., Kereskedelmi, Kodály Z. középfokú intézmények) A szakmai elméleti képzéshez kapcsolódóan 6 intézménynél állapított meg az ellenőrzés eltérést: olyan tanulók is figyelembevételre kerültek helytelenül, akik a 2005/2006. tanévben kezdték meg második szakképzésüket, illetve a tandíjat fizetőket is figyelembe vették a létszámban, továbbá nem vettek 9 fő olyan tanulót figyelembe a létszámadatoknál, akikkel a korábbi együttműködési megállapodás helyett a gazdálkodó szervezetek tanuló‐ szerződést kötöttek. (Baross G. , Medgyessy F., Irinyi J., Bethlen G., Erdey‐G. T., Beregszászi középfokú intézmények). A bejáró tanulók számát nem az előírásoknak megfelelően állapították meg a közigazgatási határok helytelen ismerete miatt (Tócóskerti Óvoda, Vénkerti, Benedek E., Vörösmarty M., Kazinczy F., Kinizsi P. Általános Iskolák). A gimnáziumba, szakközépiskolába, szakiskolá‐ ba bejárók esetében a tanügyi nyilvántartások nem megfelelő vezetése miatt adódott eltérés a lakcímre vonatkozó adatok pontatlan vezetése miatt (Ady E., Fazekas M., Baross G., Medgyessy F., Irinyi J., Bethlen G., Beregszászi P., Kereskedelmi középfokú intézmények), az Erdey‐G. T. Vegyipari Középiskola pedig figyelmen kívül hagyta a szakképzési évfolya‐ mokra bejáró tanulókat. Az étkezési napok számának megállapítása során számolási hiba okozott eltérést. A Hatvani I. Kollégium az adatlapon helyes adatot közölt, a kimutatásában azonban téves adatot szerepeltetett, a Kodály Z. Szakközépiskola – tévedésből – nem a megfelelő jogcímhez közölt adatot. A kisebb eltéréseket a többi intézmények vonatkozásában az okozta, hogy az intéz‐ ményvezetők figyelmen kívül hagyták a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 3. sz. mellékletének Kiegészítő szabályok 1.d.) pontjában foglal‐ takat, mely szerint „tört létszám esetén az általános kerekítési szabályokat – fenntartói szinten – kell alkalmazni.” A szociális és gyermekjóléti intézmények adatszolgáltatásaihoz kapcsolódóan a Városi Szociális Szolgálatnál (VSZSZ) a házi segítségnyújtás alapdokumentálása nem felelt meg a 23/2003. (II.17.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében előírt formátumnak, így az intézmény által közölt adatot a nyilvántartás nem támasztotta alá.
11
-
A fogyatékos személyek nappali intézményi ellátása jogcímen a VSZSZ‐t érintően a gondo‐ zási napokból számított átlaglétszám helyett csak a működési engedélyben szereplő maxi‐ mális létszámot lehetett figyelembe venni.
Munkavégzés közben, amíg lehetőség volt az intézmények részéről a szolgáltatott adatok javítására, korrigálására – és azt a Pénzügyi Osztály figyelembe tudta venni (tekintettel a költségvetési beszámoló elkészítésének határidejére) – az Ellenőrzési Osztály azt elősegítette. A helyszíni ellenőrzések megállapításaiból készült összegző jelentés alapján a fontosabb megállapításokról ágazatonként minden adatszolgáltatásra kötelezett intézmény tájékozta‐ tást kapott, elősegítve az elkövetkezendő időszakra a tárgykörre vonatkozóan a pontosabb adatközlést. 6.2.3. A 2007. évi normatív állami hozzájárulás lehívásához intézményi adatközlés felül‐ vizsgálata 102 oktatási, gyermekvédelmi, szociális intézmény adatszolgáltatását érintően Az Ellenőrzési Osztály a 2007. évre vonatkozó normatív állami hozzájárulás lehívását megalapozó intézményi adatszolgáltatások jogcímét vizsgálta felül az alapító okiratok, működési engedélyek, a Pénzügyi Osztály átirata, a MÁTI kitöltési útmutatója, a 2007. évi költségvetési törvényjavaslat, valamint a tárgykörhöz tartozó hatályos jogszabályi előírások alapján. A felülvizsgálat megállapításai az alábbiakra hívták fel a figyelmet: - A VSZSZ nem rendelkezett a felülvizsgálat időpontjában 15 fő demens ellátásához szük‐ séges engedélyekkel. A fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátása jog‐ címen csak akkor volt igényelhető normatív állami támogatás, ha a Közigazgatási Hivatal az engedélyt megadja 2006. december 31‐éig, illetve az alapító okirat módosítása e tárgykörben megtörténik. - Az Idősek Háza a demens betegek bentlakásos intézményi ellátása jogcímen 101 főt szerepeltetett. Abban az esetben volt igényelhető a 100 %‐os normatív támogatás, ha 2006. évben is lehívásra került e jogcímen normatíva. Új szolgáltatásként azonban 2007. év folyamán a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően, ha demens betegek ellátását biztosítja, csak a hozzájárulás 50 %‐ára jogosult. Az intézmény‐ nek adatszolgáltatása során más‐más soron kellett adatot szolgáltatnia. - Az átlagos ápolást, gondozást igénylő ellátás jogcímen a Reménysugár Otthon csak akkor igényelhette a normatívát, ha a megyei önkormányzat a normatívát nem hívja le. A közoktatási alap‐hozzájárulásoknál több jogcímhez kapcsolódóan hívta fel az ellenőrzés az intézményvezetők figyelmét. Ahol indokolt volt, az adatok javítása megtörtént. A felülvizsgálat segítette az intézmények pontosabb adatközlését, a Pénzügyi Osztály és a szakosztályok munkáját, és egyben jelzéssel élt arra vonatkozóan, hogy az egyes jogcímekhez kapcsolódóan milyen intézkedések megtételét tartja szükségesnek. A felülvizsgálat során nagy hangsúlyt fordított az ellenőrzés az egyes jogcímek megalapozottságára, mivel a 2007. évi önkormányzati költségvetés egyik fő bevételi jogcímét az állami normatív hozzájárulások képezték.
12
6.2.4. Iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel kapcsolatos eljárási rend felülvizsgálata Az ellenőrzés 7, e tárgykörben érintett középfokú intézményben (Povolny F. Szakképző Iskola, Baross G. Szakképző Iskola és Kollégium, Beregszászi P. Szakközépiskola és Szakiskola, Brassai S. Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, Mechwart A. Gépipari és Informatikai Szakközépiskola, Balásházy J. Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola) végzett vizsgálatot, melynek fő feladata annak a megállapítása volt, hogy az intézmények alapító okirata tartalmazza‐e az oktatott szakmákat, továbbá, hogy a képzés működésének sajátossága és szabályszerűsége hogyan biztosított. Az ellenőrzés 2004. évtől 2006. március 31‐éig meghirdetett tanfolyamokra terjedt ki. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a felnőttképzés minden e feladatot végző intézmény alapító okiratában alapfeladatként szerepel. A feladatellátáshoz, mint szolgáltatás végzéséhez valamennyi érintett intézmény rendelkezett a felnőttképzésről szóló 2001. évi XI. törvény 8. § (1) bekezdésében előírt nyilvántartásba vételi tanúsítvánnyal. A tanúsítvány minden esetben tartalmazta a szakmák megnevezését, aminek alapján az ellenőrzött időszakban a képzések történtek. A feladatellátás gyakorlati végrehajtásával kapcsolatosan megállapította az ellenőrzés, hogy a jelenlegi működés nem egységes, az alapfeladat összemosott a vállalkozói tevékenységgel, mivel a képzések tárgyi feltételei adottak, személyi feltételei intézményi keretek között azonban nem biztosítottak. Az oktatói tevékenység jellemzően vállalkozói szerződéssel történt a vizsgált időszakban. A bizonylatolás, dokumentálás, szabályozottság hiányos, analitikus nyilvántartás nem minden intézményben vezetett, ott, ahol azt vezetik ott sem teljes körű, a főkönyvi könyveléssel az egyeztetések nem történtek meg. A bizonylati elv és bizonylati fegyelem terén e tárgykörben szintén hiányosságot tapasztalt a revízió. Álláspontja szerint a jelenlegi ellenőrizhetetlen formában való működtetés felszámolása fenntartói döntést igényel. A piacképesség megőrzéséhez és az előírt 30 %‐os visszaforgatási mérték biztosításához a revízió a vállalkozási formában történő működtetést tartaná legmegfelelőbbnek, a törvényes és szabályos működtetés feltételeinek megteremtése érdekében is. 6.3. Egy‐egy célra irányuló vizsgálat (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés) 2006. évben két intézménynél került sor ilyen jellegű vizsgálatra. A Gulyás Pál Középiskolai Kollégiumnál a lefolytatott vizsgálatot a hivatalhoz érkezett névtelen bejelentés indokolta. A bejelentésben foglaltaknak megfelelően az ellenőrzés feladata volt annak a megállapítása, hogy az ellenőrzött időszakban – 2005. július 1. ‐ 2006. március 31. – a kollégium dolgozói személyi juttatásainak megállapítása és elszámolása a vonatkozó jog‐ szabályokkal, illetve a belső szabályzattal összhangban történt‐e, kiemelve az alapilletmény, túlóra, belföldi kiküldetés, munkába járás költsége, felmentési időre járó illetmény jogcímeit. Az éves szabadság kiadását és nyilvántartását szabályosan végezték‐e, az intézmény dologi kiadásainak (telefon, fax, irodaszer) felhasználása, bizonylatolása szabályosan történt‐e, a fizikai dolgozók (takarítók, karbantartók) munkavégzése a munkaköri leírásaikkal összhang‐ ban történt‐e. Az ellenőrzés rögzítette, hogy a kollégiumi dolgozók alapilletményeinek megállapítása helyesen történt. Egy főnél állapított meg jogtalanul megítélt további szakképesítés után járó illetménynövekedést, melynek módosítására tett javaslatot.
13
Rögzítette továbbá, hogy a rendkívüli munkavégzéssel (túlóra) kapcsolatos nyilvántartá‐ sok, óradíjak megállapítása, valamint ezek kifizetése az ellenőrzött bérjegyzék szerint alapjában véve a pedagógusoknál megfelelő, pontos volt, azonban a technikai dolgozóknál ezzel kapcsolatosan már több hiányosságot tapasztalt. Az ellenőrzés szerint a kollégiumnál alapvetően meg kell változtatni a portások túlóra számításának módszerét, melynél nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ők folytonos munkarendben dolgoznak. Gondoskodni kell az intézmény igazgatójának arról, hogy munkaidő‐nyilvántartásuk ellenőrzése munkaköri feladata legyen valakinek. A folyamatba épített ellenőrzés hiányát tapasztalta a revízió a többi technikai dolgozó jelenléti ívének, szabadság‐nyilvántartásának, és a túlóra feladásoknak az egyeztetése során is. A dolgozók napi munkába járásának költségtérítés kifizetésével kapcsolatban javasolta a revízió, hogy a tervezett 11 hónapra eső bérlettérítést ne a decemberi hónap teljes megvonásával fizesse ki a dolgozóknak, hanem két fél havi bérletet számoljon el az év folyamán a munkaidő‐nyilvántartás alapján (pl. december, július hónapban). Az éves szabadságok tervezésére és kiadására vonatkozóan nem tapasztalt a revízió szabálytalanságot. Az irodaszer, karbantartási anyagok, tisztítószer beszerzésének folyamatát, nyilvántartását jónak tartotta, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyagszámadási füzetek sorszámozását, szigorú számadású nyomtatványként való kezelését, illetve a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírását a bizonylatok megőrzésére vonatkozóan a jövőben szigorúan be kell tar‐tani. Továbbá a karbantartási anyagok tényleges beépítésének teljes körű dokumentálását meg kell követelni az érintett dolgozóktól, illetve ezen a területen nagyobb gyakorisággal szükséges a vezetői ellenőrzés. A vizsgálat nagy mértékű beszerzéseket nem tapasztalt az ellenőrzött hónapokban, illetve a beszerzett készletek bevételezése és kiadása szabályosan megtörtént. Összességében a névtelen írásbeli bejelentés azon részeit, melyek pénzügyi vonatkozásúak voltak a kollégium igazgatójával kapcsolatosan, a revízió a vizsgálat alapján nem tartotta megalapozottnak, illetve bizonyíthatónak, azonban a feltárt egyéb hiányosságokra intézke‐ déseket javasolt. Az intézmény vezetője az ellenőrzés javaslatára intézkedési tervet készített, majd ezt követően beszámolt annak végrehajtásáról. A Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménynél a vizsgálatot az intézménnyel kapcsolatos rendőrségi megkeresés alapján az Ellenőrzési Osztály az Oktatási és a Pénzügyi Osztály közreműködésével végezte el. Az ellenőrzés célja, feladata a megkeresésben foglaltaknak megfelelően annak a megállapítása volt, hogy 2003/2004 és 2004/2005 tanéveket érintően az alapfokú művészetoktatáshoz kapcsolódó eszközhasználati díj megállapítása, beszedése, elszámolása, nyilvántartása megfelel‐e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az alapfokú művészeti oktatásról szóló szülői nyilatkozatok megfelelőek‐e, fellelhető‐e szabálytalanul kiállított (bizonyíthatóan visszadátumozott) nyilatkozat, és ezek felhasználásra kerültek‐e az alapfokú művészetoktatásra járó pénzek igénylésére, dokumentálására. A felsős kórus 2005. március 16‐20. közötti budapesti, és 2005. április 8‐10. közötti kecskeméti fellépésével kapcsolatos költségek beszedése, elszámolása szabályszerűen történt‐e, és az intézmény által készíttetett kórusruha költségei milyen módon kerültek beszedésre és elszámolásra.
14
A vizsgálata során megállapította a revízió, hogy a Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben folyó művészeti oktatás 2003/2004‐es tanévben még nem felelt meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A kiállított művészetoktatási foglalkozási naplók nem tükrözték, hogy ezeket a foglalkozásokat megtartották, a tanügyi dokumentumok szabálytalanul kiállítottak voltak, nem a valós helyzetet mutatták. Emiatt a kiállított bizonyítványok sem voltak jogszerűek. Az alapfokú művészetoktatásra beszedett eszköz‐ használati díjnak nem volt meg a törvényes alapja. A kiállított készpénzfizetési számlák alapján megállapítható volt, hogy a szülőktől, gyerekektől beszedett pénzek csak jelentős késéssel (1‐2 hónap múlva) kerültek befizetésre az intézmény számlájára. Kifogásolta továbbá a revízió, hogy a tanfolyami díjakat és az eszközhasználati díjat pénzkezeléssel nem megbízott pedagógusok szedték be és ezen beszedett pénzek bizony‐ latolásánál nem jártak el megfelelően. A 2003/2004. tanévre vonatkozóan az intézmény nem tudott a revízió rendelkezésére bocsátani művészetoktatásra szóló szülői nyilatkozatot, így a lefestett, visszadátumozott nyilatkozat nem bizonyítható. A kórus fellépéseinek szervezését és a kórusruha készíttetését a Hangforrás Alapítvány végezte, melynek a törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el. Az alapítvány nem önkormányzati fenntartású szervezet, így a gazdálkodásával kapcsolatban a revízió nem végezhetett vizsgálatot. Kifogásolta továbbá a revízió, hogy az intézmény a tanfolyamaira vonatkozóan szabályozással és önköltségszámítással sem rendelkezett. A megállapított hiányosság a korábbi – az ellenőrzött időszakban hivatalban lévő – igazgató felelősségére volt visszavezethető, aki az alapfokú művészetoktatás bevezetésének időpont‐ jától látta el az igazgatói feladatokat, és az ellenőrzés idején már nem volt az intézmény igazgatója. A vizsgálat a megállapításokra alapozva intézményvezetői hatáskörben végrehaj‐ tandó javaslatokat tett. Az intézmény jelenlegi igazgatója a vizsgálat által feltárt hibák, hiányosságok jövőbeni előfordulásának megakadályozása érdekében – az ellenőrzés javaslatának megfelelően – intézkedési tervet dolgozott ki, majd beszámolt annak végrehajtásáról is. Tekintettel arra, hogy tárgykörben rendőrségi nyomozás volt folyamatban, az ellenőrzés jelentése megküldésre került a nyomozóhatóság felé is. 6.4. Debrecen város 2005. évi költségvetéséből 1 M Ft és e felett támogatott szervezetek elle‐ nőrzése a felhasznált támogatásokhoz kapcsolódóan (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés) Az Ellenőrzési Osztály 76 támogatott szervezet esetében végezte el az ellenőrzést, melynek során vizsgálta a támogatás rendeltetésszerű felhasználásához kapcsolódóan a támogatási szerződésben foglaltak maradéktalan betartását, a támogatás elszámolásaként benyújtott okmányok eredeti bizonylatainak és háttér‐dokumentációinak alaki és tartalmi megfelelőségét, valamint ehhez kapcsolódóan a pénzügyi teljesítés dokumentációit, és a felhasználással össze‐ függő bizonylatok számviteli‐könyvviteli rendszerben történő számba vételét, továbbá tárgykörben a hatályos jogszabályok előírásainak betartását.
15
Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a vizsgált szervezetek többsége a támogatási szerződésben vállaltakat betartotta, elszámolási kötelezettségének határidőben eleget tett, és a felhasználását megfelelően alá tudta támasztani bizonylatokkal. Az elszámolások mellékletét képező számlák, pénzügyi bizonylatok alakilag és tartalmilag megfeleltek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény előírásainak, és azok a szervezetek könyvviteli nyilvántartásában rögzítés‐ re kerültek. Előfordult e mellett az is, hogy a támogatással történő elszámolás hibás, hiányos volt, illetve nem felelt meg teljes összeggel a támogatási megállapodásban rögzített célnak, vagy nem teljesültek teljes körűen a megállapodásban rögzítettek a támogatott szervezet részé‐ ről, így visszafizetési kötelezettségük keletkezett. A támogatások felhasználásának ellenőrzése során összesen 5 szervezetnél állapított meg a reví‐ zió visszafizetési kötelezettséget. Ez az összeg kamataival összesen 4 szervezetnél 1 461 748 Ft‐ot jelentett, mely visszafizetési kötelezettség a Pénzügyi Osztály jelzése alapján 3 szervezet eseté‐ ben teljesült is. Egy szervezet (Debreceni Polgárőr Szövetség) ez irányú kötelezettségét még a beszámoló készítéséig nem teljesítette. Külön megemlítendő ebből a körből az ötödik támoga‐ tott szervezet ügye a következők szerint: A Vulgo Alapítvány 13 M Ft‐os támogatást kapott DMJV Önkormányzata 2005. illetve 2006. évi költségvetéséből. A 2005. évi támogatással elszámolt a Pénzügyi Osztály felé, a 2006. évi támo‐ gatásának azonban a mai napig csak az első részletével. A helyszíni ellenőrzést a támogatott szervezet az önkormányzattal kötött megállapodásaiban foglaltak szerint egyik év vonatkozá‐ sában sem tette lehetővé az Ellenőrzési Osztály számára, így az ellenőrzésnek az volt a javaslata a Pénzügyi Osztály felé – mely ellenőrzési jelentésben került rögzítésre –, hogy mind a 13 M Ft ügyében szükséges intézkedést tenni a vonatkozó jegyzői utasítás értelmében. 6.5. Önkormányzati tulajdonú társaságok ellenőrzése (típusa szerint: rendszerellenőrzés) 2006. évben két közhasznú társaságnál, a Nagyerdei Kultúrpark Kht.‐nál és a Főnix Rendez‐ vényszervező Kht.‐nál került sor tulajdonosi pénzügyi ellenőrzés megtartására. A közhasznú társaságoknál az ellenőrzés feladata volt a vizsgált időszakban (Nagyerdei Kultúrpark Kht.‐ nál 2004. július 1. ‐ 2006. június 30., a Főnix Rendezvényszervező Kht.‐nál 2004. január 1. ‐ 2006. szeptember 30.) a Kht.‐k gazdálkodásának értékelése az alapító okiratban meghatáro‐ zott feladatukkal összhangban, bevételeik, kiadásaik, valamint működési feltételeik szakmai feladataikhoz igazodóan alakultak‐e, ezen belül létszám és bérgazdálkodásuk minősítése. Továbbá, hogy feladataik ellátásában, gazdálkodásukban érvényesültek‐e a hatékonysági követelmények, a tulajdonosi támogatások a támogató megállapodásban rögzített céljának megfelelően kerültek‐e felhasználásra, a Kht.‐k szabályozottsága, szerződéses fegyelme megfelel‐e a követelményeknek, a Kht.‐knál maradéktalanul érvényesültek‐e a számviteli rend, a bizonylati és okmányfegyelem követelményei, a vagyonvédelem biztosított‐e, és az előző tulajdonosi pénzügyi ellenőrzés által feltárt hiányosságok felszámolására tett intézke‐ dések végrehajtásra kerültek‐e. A tulajdonosi pénzügyi rendszerellenőrzés tapasztalatai alapján megállapította az ellenőrzés az alábbiakat: A Nagyerdei Kultúrpark Kht. a vizsgált időszakban alapító okiratában rögzített feladatait maradéktalanul, pozitív eredménnyel, gazdaságosan ellátta. Bevételei és kiadásai feladatai‐ hoz igazodóan, üzleti tervével összhangban alakultak. Létszám és bérgazdálkodása hatéko‐ nyan segítette feladatainak ellátását, ugyanakkor a megvizsgált személyi anyagok hiányossá‐ gokat mutattak, melyre intézkedést tartott az ellenőrzés indokoltnak.
16
A végrehajtott és folyamatban lévő beruházások a szervezet működését, kultúrparki jellegének erősítését szolgálták. A tulajdonosi támogatások felhasználásáról az elszámolásokat benyújtotta a szervezet támo‐ gatója felé, azok tartalmukban a támogatás cél szerinti felhasználását bizonyították. A Kht. megfelelően szabályozott, a vizsgált munkafolyamatok jellemzően megfelelnek a jogszabályoknak és a belső szabályozás követelményinek. A revízió által a menetlevelek iga‐ zolásánál, illetve a közhasznú eredménykimutatás megbontásánál feltárt hiányosságok ügyvezetői intézkedésekkel kiküszöbölhetőek. A szervezet szerződéses fegyelme jó, a vagyonvédelem biztosított. Az előző időszaki ellenőrzés által feltárt hiányosságok kijavítására az intézkedések megtör‐ téntek. A Főnix Rendezvényszervező Kht. gazdálkodásának feltételei az Alapító Okiratában rögzített feladatok ellátásához megfelelőek voltak. Az új társasági formába olvasztott tevékenységek révén a Főnix Rendezvényszervező Kht. gazdálkodási, pályázati lehetőségeinek keretei bővültek a minél hatékonyabb és összetettebb feladat ellátásához, az alapítói döntésnek megfelelően. A Kht. bevételei és kiadásai a szervezet tevékenysége szerkezetének megfelelően alakult a vizsgált időszakban, bár a jegybevételek alakulását nagyban befolyásolták az évenként eltérő programszerkezetű fesztiválok, a lakosság kultúrára fordítható mindenkori jövedelemszintje, és a külső rendezvényszervező vállalkozások által szervezett rendezvények technikai és láto‐ gatottsági szintje. A Kht. bér‐ és személyzeti politikája a feladatok ellátását segítő, szerződései jellemzően tevé‐ kenységeit szolgálták, általában jól megfogalmazottak, és az alaki és tartalmi követelmények‐ nek eleget tesznek. A fellelt hiányosságokat (pl.: a szerződéses feltételek teljesítésének mara‐ déktalan betartása) a revízió egyeztette a szervezet illetékesével. A tulajdonosi támogatások általában Támogató célja szerint kerültek felhasználásra, bár az elszámolások egyes támogatásoknál helyesbítésre szorultak. A feltárt különbözetek vissza‐ utalása összesen 2 606 373 Ft összegben Támogató felé a vizsgálat ideje alatt megtörtént. A Kht. szabályozottsága, szerződéses fegyelme, számviteli és vagyonvédelmi rendszere kielégítő, a hatékonyabb és biztonságosabb feladatellátás érdekében javasolt és elindított változtatások (tárgyi eszköz és készletnyilvántartás rendszerének „finomítása”, a közhasznú és vállalkozói tevékenység költségei pontosabb szétbontásához a könyvvitel nyilvántartási bázisának megteremtése) következetes végrehajtása, az indulóhoz képest nagyságrendekkel nagyobb léptékű szervezet folyamatainak teljesebb átlátását segíthetik. 6.6. A Polgármesteri Hivatalnál belső ellenőrzések 6.6.1. A Szociális Osztályon a szociális támogatások megállapításának, elutasításának és a jogorvoslati eljárás ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) Az osztályon lefolytatott ellenőrzés során, mely 2005. január 1. ‐ 2005. június 30. időszakra terjedt ki, összesen 220 darab ügyirat felülvizsgálata történt meg. Az ügyiratok tételes, mindenre kiter‐ jedő ellenőrzése (ügyiratkezelés, formanyomtatványok alkalmazása, határozatok meghozatala, fellebbezések kezelése) után egy ügyiratban került hiányosság feltárásra (fűtéstámogatás ügyben).
17
A Szociális Osztály szervezeti keretein belül a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás‐ ról szóló a 1997. évi XXXI. törvény, és a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény által meghatározott ellátási feladatainak megfelelően eleget tett. A jogor‐ voslati rendszere, a fellebbezések kezelése, nyilvántartása megfelelt az államigazgatás általá‐ nos szabályiról szóló 1957. évi IV. törvény előírásainak. 6.6.2 A Családvédelmi Osztályon a gyámhivatali feladatok teljesítésének ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) A gyámhivatal működésével kapcsolatban a vizsgált időszakra vonatkozóan – 2005. július 1. ‐ 2005. december 31. – 40 darab ügyirat került részletes ellenőrzésre a belső ellenőrzés által. A lefolytatott helyszíni eljárás tapasztalatai alapján eljárásjogi hiba nem volt található az ellenőr‐ zött ügyiratokban. A hatályos jogszabályok és az ezeken alapuló helyi szabályozások megfelelően érvényesültek a gyámhivatali feladatok ellátása során. Az ellenőrzés megállapította, hogy a gyámhivatali munka összességében jó színvonalú. 6.6.3. Az Igazgatási‐ és Műszaki Osztályokon a hatósági döntések közlése, jogerősítése és a jogorvoslati rendszer ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2005. november 1‐jei hatálybalépésével egy új szabályozás lépett életbe. A gyakorlati alkalmazásának megfelelősége érdekében a hatósági döntések közlése és a döntések jogerősítése, valamint a jogorvoslati eljárás felülvizsgálata a Hatósági Főosztályhoz tartozó Műszaki Osztályon és az Igazgatási Osztályon megtörtént. Az ellenőrzött időszak 2006. janu‐ ár 1. ‐ 2006. június 30. volt. A Műszaki Osztályon az építésügyi hatósági munkák feladatkörében összesen 39 darab ügyirat került részletesen ellenőrzésre, és az Igazgatási Osztályon összesen 5 hatósági feladat‐ körben 27 darab ügyirat. Az ellenőrzés megállapította, hogy a Ket. által szabályozott hatósági döntések kötelező tartal‐ mi kellékei, a döntések közlése és jogerősítése, valamint a fellebbezési eljárás megfelel a jogsza‐ bályi előírásoknak. 6.6.4 Az Adóügyi Osztályon az önkormányzati hatósági ügyekben eljáró szervei által kirótt bírságok és egyéb pénzkövetelések behajtásának az ellenőrzése (típusa szerint: szabálysze‐ rűségi ellenőrzés) A DMJV Önkormányzatának Közgyűlése 2005. szeptember 16‐i ülésén a 30/2005. (IX. 16.) Kr. rendeletével módosította a DMJV Önkormányzata és szervei Szervezeti és Működési Szabály‐ zatáról szóló 17/2000. (V.1.) Kr. rendeletét. E módosítás következtében a Közigazgatási Végre‐ hajtói Iroda (a továbbiakban: KÖVI) megszűnt, munkatársai az Adóügyi Osztály személyi állományába kerültek át. Ettől az időponttól a munkát az Adóügyi Osztály Behajtási Csoportja végzi. Az ellenőrzés időszaka 2005. július 1. – 2005. december 31. volt. Az ellenőrzés során a KÖVI iratanyagának átvételéről, feldolgozásáról, és az ennek során szerezett tapasztalatokról a következők voltak megállapíthatóak: − az átjelentő hatóság nem minden esetben kérte az adók módjára történő behajtást, csak az alaphatározatot küldte meg,
18
−
−
−
−
−
az átjelentések gyakran nem felelnek meg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény előírásainak (személyi adatok hiánya, jogszabályi hivatkozások hiánya), az ügyiratokból nem volt megállapítható egyértelműen a tartozás tényleges kiegyenlíté‐ sének, történésének ténye, az építésügyi bírságok behajtása érdekében intézkedések annak ellenére sem történtek, hogy ezek a tartozások általában jelentős összegűek voltak, a végrehajtási bírságok esetében is hasonló tények kerültek megállapításra, a behajtást kérő szerv nem kérte (csak alaphatározatot küldte meg), illetve végrehajtási intézkedés nem történt, az ügyiratok jelentős részénél a behajtás nem volt megindítható személyi adatok hiánya, behajtásra átjelentés hiánya miatt, illetve nem volt megjelölve az a jogszabály, mely az adók módjára történő behajtást lehetővé tett volna.
Összegzésképp az ellenőrzés megállapította, hogy sok száz érkezett irat be sem lett iktatva a KÖVI létezése alatt, ezért az elintézendő ügyiratok száma jelentősen emelkedett. A befizetése‐ ket igazoló másolatok sem voltak az iratba szerelve, így fennállt annak a veszélye, hogy olyan tartozásban indult behajtás, ami már ki volt fizetve. A fennmaradt ügyiratok jelentős részében a már említett hiányosságok miatt a végrehajtási eljárás nem volt megindítható. Így az ellenőrzés a KÖVI 2003‐2005 között végzett munkájában anyagi‐ és eljárásjogi hibákat is feltárt. A KÖVI 2005. november 1‐jei megszűnését követően a feladat az Adóügyi Osztályra került át, ahol azóta is elmaradt behajtási eljárási cselekmények pótlását, valamint a jogszabályoknak megfelelően végzett munkát az osztály vezetője és a Behajtási Csoport vezetője koordinálja. 6.6.5. A Műszaki Osztályon az építési engedélyekhez, továbbá használatbavételi engedélyek‐ hez kapcsolódóan gépjárműtároló helyiségek, parkolók és egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségek meglétének vizsgálata 4 vagy ennél több lakásos épületekre (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) A Műszaki Osztályon az építési engedélyekhez, továbbá használatbavételi engedélyekhez kap‐ csolódóan gépjárműtároló helyiségek, parkolók és egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségek megléte a 4 vagy ennél több lakásos épületekre tárgykörű vizsgálatot elvégezve az ellenőrzés megállapította az ellenőrzött időszakra vonatkozóan – 2005. január 1. ‐ 2005. december 31. –, hogy a vizsgálat alá vont 9 ügyiratban az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt. A tételesen ellenőrzött, és több évig tartó eljárások eseteiben az ügyintézők betartották a vonatkozó szabályokat, az építési‐ és engedélyezési eljárásokban eljárásjogi hibát nem tárt fel az ellenőrzés. A Műszaki Osztály folyamatszabályozása naprakész volt, az osztály tevékenységéhez kapcso‐ lódó jogszabályok jegyzéke pontos. Az építésügyi hatósági feladatok folyamatszabályozása megfelelt a hatályos jogszabályoknak, valamint az ellenőrzött ügyiratokban az ügyintézők annak megfelelően jártak el. 6.6.6. A Szociális Osztályon a gyógyfürdő térítésmentes igénybevételének megállapítása és a rendkívüli átmeneti segély ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) DMJV Jegyzője 2006. szeptember 25‐én soron kívüli belső ellenőrzést kezdeményezett. A kezdeményezés alapja Halász D. János alpolgármester úr 2006. szeptember 21‐én kelt levele volt, amelyben vizsgálat lefolytatását kérte a Szociális Osztály feladatkörét érintő rendkívüli átmeneti segély és a gyógyfürdő térítésmentes igénybevételének megállapítása tárgyában. Az ellenőrzés 2006. március 1. ‐ 2006. szeptember 29. időszakra terjedt ki.
19
A városban működő gyógyfürdő térítésmentes igénybevételével kapcsolatosan az ellenőrzés megállapította, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény által szabályozott pénzbeli és természetbeni nyújtott ellátások helyi szabályairól szóló 5/2006. (II.24.) Ö. rendelet 28. §‐a, valamint a 32. § 3. bekezdés 7. pontja nem pontosan szabályozott abban a kérdésben, ki jogosult igénybe venni ezt a típusú támogatást. A helyi rendeletben levő „a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár” megállapításakor, figye‐ lemmel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényre (II. Fejezete „Az öregségi nyugdíj”, ezen belül került szabályozásra az 1. Cím: A nyugdíjjogosultság), jogszabály‐értelmezési problémák merültek fel a Szociális Osztályon, amely a helyi rendelet normaszövegének és a 4. számú mellékletének az ellentmondásán is alapult. Az egyértelmű eljárás követhetőségének biztosítására az ellenőrzés javaslatot tett.
A pénzbeli rendkívüli átmeneti segéllyel kapcsolatban az ellenőrzés kiterjedt a segély megállapí‐ tásának jogszerűségére (jövedelemhatár, rendkívüli élethelyzet), ki hányszor kapta meg ezt a támogatást, illetve milyen egyéb ellátásban részesült és részesül a DMJV Polgármesteri Hiva‐ talától, valamint miért egységesen általában 4000 forint a támogatás összege. A lefolytatott ellenőrzés során összesen 340 darab ügyirat ellenőrzése történt meg a két lista alapján. Az ellenőrzés megállapította, hogy a rendkívüli élethelyzet és a segélyezésre megállapított összeg a helyi rendelet szabályainak megfelelő volt. Támogatásként egységesen 4000 forint megállapítása (kisebb eltérésekkel) – mivel nincs differenciálva a helyi szabályozásban a jövedelemhez igazodóan – jogszerű volt.
6.6.7 Az Ellátási‐, Pénzügyi‐, Városépítési és Városüzemeltetési Osztályain a kötelezettség‐ vállalásról, ellenjegyzésről, utalványozásról szóló együttes Polgármesteri és Jegyzői Utasítás betartásának ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés)
A kötelezettségvállalás, ellenjegyzés és utalványozás rendjét a vizsgált időszakon – 2005. január 1. ‐ 2005. június 30. – belül a 2005. május 1‐jétől hatályos 2/2005. sz. együttes Polgármes‐ teri és Jegyzői Utasítás szabályozta. Ez az Utasítás az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Kormányrendelettel összhangban rendelkezett a jogkör gyakorlásának módjáról, az átruházott hatáskörökről és az eljárás rendjéről. Tárgykörben az eljárás az utasításban rögzítetteknek megfelelően működött a gyakorlatban. A kötelezettségvállalások számítógépes nyilvántartásához kapcsolódó hozzáférési jogosultsá‐ gok munkaköri leírásban történő rögzítésére (Városépítési Osztály), és a leadott hatáskörben aláírási jogosultsággal rendelkezők felhatalmazásaival kapcsolatban – tartalmi szempontból – tett az ellenőrzés észrevételt és javaslatot (Pénzügyi Osztály, Adóügyi Osztály).
6.6.8 A Gazdaságfejlesztési‐, Ellátási és Pénzügyi Osztályain a külföldi kiküldetéshez kap‐ csolódó költségek elszámolásának, bizonylatolásának és nyilvántartásának ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés)
Az ellenőrzött szervezeti egységeknél a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatosan a jogszabályi és egyéb előírásokat a vizsgált időszakban – 2005. július 1. ‐ 2005. december 31. – megfelelően alkalmazták. A nemzetközi referens által előkészített külföldi kiküldetések elrendelésével kapcsolatosan tett észrevételt – mely szerint a Debrecen Megyei Jogú Város Jegyzője által engedélyezett külföldi kiküldetéseken ezen túl tüntessék fel, hogy az Önkormányzat melyik közgyűlési rendeletének előirányzata értelmében történt a kiküldetés – a referens a 2007. évtől alkalmazza.
20
6.6.9 Pénzügyi Osztályon a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása pénzügyi elszámolásának utóellenőr‐ zése (típusa szerint: pénzügyi ellenőrzés) Az ellenőrzés terven felül soron kívül került végrehajtásra, melynek feladata volt annak a megállapítása volt, hogy a vizsgált időszakra vonatkozóan – a választás lebonyolításához igazodóan 2006. május 30. ‐ 2006. október 11. – a helyi önkormányzati képviselők és polgár‐ mesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása költségeinek pénzügyi elszámolása megfelel‐e a 4/2006. (VIII. 1.) ÖTM rendelet előírásainak. Az ellenőrzés megállapította, hogy DMJV Önkormányzat Polgármesteri Hivatala részére, a 2006. évi önkormányzati képviselők és polgármester választás, valamint a helyi önkormány‐ zati és kisebbségi választás lebonyolításához leutalt pénzek felhasználásának elszámolása az ÖTM rendelet előírásai figyelembevételével – igazoltan a választással összefüggésben – történt. Az elszámolást mind a két választásra vonatkozóan összegében és tartalmában elfogadhatónak tartotta az ellenőrzés, a többletigény jogcímével együtt. A pénzügyi elszámolást a Területi Választási Irodához kellett megküldeni annak belső ellenőrzését bizonyító jelentésével együtt, ami megtörtént. 7. Jogellenes magatartást felvető megállapítások száma Az ellenőrzés a lefolytatott vizsgálatok kapcsán két esetben tett javaslatot intézményvezetői hatáskörben történő eljárás lefolytatására. 3 DMJV Reménysugár Otthon Ibolya utcai telephelyén az élelmiszerraktár ellenőrzésekor feltárt hiányosságok miatt (a revízió által szúrópróbaszerűen ellenőrzött tételek több mint 70 %‐ánál állapított meg az ellenőrzés mennyiségi eltérést). A revízió megítélése szerint a tapasztalt mennyiségi eltérés a pontatlan áruátvételből, a késedelmes visszavételezésből, a naprakész raktári készletnyilvántartás hiányából, illetve a raktári tárolásban tapasztalt problémákból (külön jelzés nélkül együtt tárolták az aznapra már kiírt, de még ki nem adott pékárut) adódott. Az ellenőrzés javaslatára intézményvezetői hatáskörben a hiány kivizsgálása megtörtént, a felelős dolgozókkal szemben kártérítési kötelezettség került előírásra, illetve az érintettek a szabálytalan és pontatlan raktárkezelés miatt figyelmezte‐ tésben részesültek. 3 A Gulyás Pál Középiskolai Kollégiumnál végzett ellenőrzés megállapításaira (6.3 pontban részletezve) az intézmény vezetője a revízió javaslatára belső vizsgálatot rendelt el, és annak eredménye alapján az intézmény gazdasági ügyintézőjét „megrovás” büntetésben részesítette. 8. A FEUVE javítására tett javaslatok Minden vizsgált intézmény, közhasznú szervezet, és maga a Hivatal vonatkozásában kifogá‐ solásra kerültek azok a területek, ahol a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés fokozása szükséges ahhoz, hogy a hibák, hiányosságok felszámolása megtörténjen, a szándékos szabálytalanságok pedig feltárásra kerüljenek még időben, és megszüntethetők legyenek, elősegítve ezzel a szabályszerű gazdálkodás rendjét és fegyelmét.
21
9. Az ellenőrzés által tett megállapítások és javaslatok hasznosítása 9.1. A javasolt főbb intézkedések felsorolása Az ellenőrzés megállapításai alapján a javasolt intézkedéseket az ellenőrzési jelentések részletesen tartalmazzák, melyek a jelentés megküldésével kerültek, kerülnek hasznosításra. Intézményvezetői hatáskörben a pénzügyi‐gazdasági ellenőrzésekhez kapcsolódóan az alábbi főbb intézkedések váltak szükségessé: 3 A költségvetés tervezése során a hatályos jogszabályi előírásokat és a hivatal Gazdálkodási Főosztálya által kiadott tervezési útmutatóban foglaltakat minden jogcím vonatkozásában be kell tartani, a költségvetést részletesen ki kell dolgozni, minden jogcímhez tervezett elő‐ irányzatot ellenőrizhetővé kell tenni (Kazinczy F. Általános Iskola, Közterület Felügyelet, Tóth Á. Gimnázium és részben önállóan gazdálkodó intézményei, Dienes L. Gimnázium). 3 Az eseti és tartós bérbeadások során az önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet előírásait be kell tartani (Közterület Felügyelet, Tóth Á. Gimnázium és részben önállóan gazdálkodó intézményei). 3 Az étkezési díjkedvezmények odaítélését alátámasztó dokumentálásról gondoskodni kell (Medgyessy F. Gimnázium, Tóth Á. Gimnázium és részben önállóan gazdálkodó intézményei). 3 A felesleges vagyontárgyak értékesítésénél az önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 17. § a) pontjában foglaltakat betartani (Közterület Felügyelet). 3 A közterület‐hasznosításból származó bevétel átutalását a fenntartó felé a Közterület hasznosítási Megállapodásban előírt határidő figyelembevételével végezni (Közterület Felügyelet). 3 A szolgálati lakások bérleti szerződéseinek megállapítása vonatkozásában az önkormány‐ zati tulajdonú lakások lakbérének megállapításáról szóló rendeletben foglalt előírások szerint kell eljárni (Kazinczy F. Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei, Közterület Felügyelet, Móricz Zs. Kollégium, Dienes L. Gimnázium, Fazekas M. Gimnázium). 3 Az elszámolásra kiadott pénzeszközök határidőben történő elszámolását szigorúan betartani (Kazinczy Ferenc Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei). 3 A beszedett térítési díjakat a befizetés napján a gazdasági egység számlájára befizetni (Kazinczy Ferenc Általános Iskola). 3 Hátralékok beszedésére intézkedni szükséges (Fogyatékosokat Ellátó Intézmény) 3 A kiemelt előirányzatok betartására nagy hangsúlyt kell fordítani, az Áht. 93. §‐ában foglaltakat be kell tartani (Tóth Á. Gimnázium és részben önállóan gazdálkodó intézmé‐ nyei, Kazinczy F. Általános Iskola, Fogyatékosokat Ellátó Intézmény). 3 A szabályzatok aktualizálását el kell végezni, és azokban az intézményi sajátosságokat figyelembe kell venni (Közterület Felügyelet, Hatvani I. Kollégium, Kazinczy Ferenc Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei). 3 Az alapilletményekkel kapcsolatos besorolásokat a kifogásolt esetekben módosítani kell (Tóth Á. Gimnázium, Közterület Felügyelet, Reménysugár Otthon). 3 A további szakképesítés miatti illetménynövekedés módosítására intézkedés szükséges azon dolgozók esetében, ahol az jogtalanul került megállapításra (Kazinczy F. Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei).
22
3 A közalkalmazotti alapnyilvántartások aktualizálását végre kell hajtani (Kazincy F. 3
3 3
3
3
3 3
3
Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei, Közterület Felügyelet). A megbízási szerződések tartalmát pontosítani szükséges, és azokat minden esetben ellen kell jegyeztetni (Kazincy F. Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei, Közterület Felügyelet, Tóth Á. Gimnázium és részben önállóan gazdálkodó intézményei). Bizonylati és okmányfegyelmet maradéktalanul be kell tartani, és a gazdálkodási jogkörö‐ ket megfelelően érvényesíteni (minden vizsgált intézmény). A raktári ellenőrzések során feltárt hiányosságokkal kapcsolatban a szükséges intézkedé‐ seket meg kell tenni (Terápiás Ház, Fogyatékosokat Ellátó Intézmény, Reménysugár Otthon). A költségvetési éven túli kötelezettséget érintő új szerződések kötésénél az önkormányzat költségvetési rendeletében foglaltakat be kell tartani, és azok ellenjegyzéséről gondoskodni kell (Közterület Felügyelet, Kazinczi F. Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei). A beszámolási kötelezettségnél a valódiság elvének megfelelve a 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásai szerint kell eleget tenni (Közterület Felügyelet, Tóth Á. Gimnázium, Egyesített Bölcsődei Intézmény, Kazinczy F. Általános Iskola, Fogyatékosokat Ellátó Intézmény). A karbantartási tevékenységet pontosan és szabályszerűen dokumentálni, és azt rendszeresen ellenőrizni (Minden vizsgált intézmény). A gépjárművek bizonylatolása, üzemanyag‐elszámolása során a hatályos jogszabályi előírásokat be kell tartani, a korrekciós szorzót helyesen kell alkalmazni (Kazincy F. Általános Iskola és részben önállóan gazdálkodó intézményei, Közterület Felügyelet). A gazdálkodást segítő belső kontrollok hatékonyságát növelni kell (minden vizsgált intézmény).
Javasolt intézkedések egy‐egy célra irányult vizsgálattal kapcsolatosan Gulyás Pál Középiskolai Kollégium esetében intézményvezetői hatáskörben javasolt intézkedések: 3 1 fő további szakképesítésért járó illetménynövekedés visszavonásáról kell intézkedni. 3 A dolgozók kinevezéseiben a közalkalmazotti besorolásnál figyelembe vett, és a további szakképesítésért járó illetménynövekedést megalapozó szakképzettség felsorolását el kell különíteni. 3 A Kollektív Szerződés aktualizálását az óradíj számítására vonatkozóan az Mt. 144/A. § a) pontja alapján el kell végezni. 3 A portások túlóra elszámolásának felülvizsgálatát szintén el kell végezni, és a portásokra vonatkozóan az intézmény valamelyik dolgozójának munkaköri leírását ki kell bővíteni a vezetői ellenőrzési feladatokkal. 3 A napi munkába járással kapcsolatosan a jogszabálynak (78/1993. (V. 12) Korm. rendelet) megfelelő mértékű bérlettérítést kell kifizetni. 3 A karbantartó naplók pontos vezetésére fel kell hívni a dolgozók figyelmét, valamint azok rendszeres és teljes körű ellenőrzését biztosítani szükséges. 3 A szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartására, valamint a bizonylatok megőrzésére vonatkozó jogszabályi előírásokat (számvitelről szóló 2000. évi C. törvény) maradéktalanul be kell tartani.
23
3 A 2006. évi anyagszámadási füzetek sorszámozását és szigorú számadású nyilván‐ tartásba vételét végre kell hajtani. A tárgykörben feltárt hiányosságok miatt vizsgálatot kell indítani. 3 A dolgozók munkaidő‐nyilvántartásának lezárását és folyamatos ellenőrzését elő kell írni. A Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény esetében intézményveze‐ tői hatáskörben javasolt intézkedések: 3 Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartását követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni. 3 Pénzkezelést végző dolgozóknak írásos megbízást kell adni, és anyagi felelősségvállalói nyilatkozatot kell tőlük kérni. 3 A beszedett pénzek megfelelő bizonylatolását el kell végezni (készpénzfizetési számlák helyes kiállítása, analitikus nyilvántartás vezetése). 3 Gondoskodni kell arról, hogy a napi bevételek haladéktalanul a vonatkozó szabályok figyelembevételével befizetésre kerüljenek az intézmény számlájára. 3 A művészetoktatásra szóló jelentkezési lapokon minden esetben kerüljön feltüntetésre a kiállítás dátuma. 3 A tanfolyamok szervezését, lebonyolítását DMJV Önkormányzat 2/2006. (II.24.) Ö. rendeletének megfelelően kell elvégezni. Javasolt intézkedések ügyvezetői hatáskörben az önkormányzati tulajdonú társaságok ellenőrzésével kapcsolatosan A Nagyerdei Kultúrpark Kht.‐nál 3 Foglalkoztatottak személyi anyagainak teljes körű áttekintése, a hiányzó dokumentumok pótlása. 3 A társaság használatában lévő gépjárművek menetleveleinek szabályos vezetése. 3 A közhasznú eredménykimutatás jogszabályi követelményeknek megfelelő tartalmi bontása. 3 Takarmányraktár készletmozgásainak fokozott ellenőrzése. A Főnix Rendezvényszervező Kht.‐nál 3 A tulajdonosi támogatások elszámolása vezetői ellenőrzésének megteremtése. 3 A belső ellenőrzési tevékenység ellátási feltételeinek, szerződésének újragondolása, összhangban a revízió megállapításaival és a gazdasági egységben foglalkoztatottak munkaköri leírásaiban rögzítettekkel. 3 A szabályzatok és a vezetői utasítások egységes rendszerének kialakítása. 3 A tárgyi eszközök és készletek, idegen tulajdonú eszközök kezelői és felelősi körének a munkafolyamatokhoz és munkaterületekhez pontosabban igazodó kialakítása. 3 A társaság alap‐ és vállalkozói tevékenységes költségeinek, kiadásainak pontosabb elkülönítése, és annak következetes alkalmazása a szervezet Önköltségszámítási Szabályzatában is. 3 A társaságnál az egyébként jól működő közbeszerzési tevékenység szakmai‐személyi hátterének megteremtése a feladatok volumenének feltételezett növekedése miatt.
24
A Polgármesteri Hivatalnál végzett belső ellenőrzésekkel kapcsolatban a szervezeti egységek vezetőinek hatáskörében javasolt intézkedések A Műszaki Osztályon az építési engedélyekhez, továbbá használatbavételi engedélyekhez kapcsolódóan gépjárműtároló helyiségek, parkolók és egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségek meglétének vizsgálata 4 vagy ennél több lakásos épületekre ellenőrzése tárgykörében 3 Az ellenőrzés javasolta, hogy egységes iratmintát használjon a Műszaki Osztály a hasz‐ nálatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása előtti helyszíni eljárás dokumentálására. Az ellenőrzés megtette a javaslatot a jegyzőkönyv‐mintára vonatkozóan is, amelynek alaki és tartalmi kellékei megfelelnek a jogszabályban előírtaknak. Szociális Osztályon a gyógyfürdő térítésmentes igénybevételének megállapítása és a rendkívüli átmeneti segély ellenőrzése tárgykörében
3
3
A városban működő gyógyfürdő térítésmentes igénybevételével kapcsolatban az ellenőrzés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban szociális törvény) által felhatalmazott pénzbeli és természetben nyújtott ellátások helyi szabályairól szóló 5/2006. (II.24.) Ö. rendelet (a továbbiakban: helyi rendelet) módosítását javasolta. A helyi rendelet 28. § (1) bekezdése a következő módon változna meg: „(1) A 62. életévüket betöltött, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben foglaltak szerint nyugellátásban részesülő személyek az életminősé‐ gük javítása érdekében a városban működő gyógyfürdőt évente hét alkalommal történő belépés esetére térítésmentesen vehetik igénybe.” A helyi szabályozás ezzel pontosabbá, a nyugdíjtörvénnyel összhangban szabályozná, ki jogosult igénybe venni a juttatást: csak azok a 62. életévüket betöltöttek, akik a nyugdíj‐ törvény alapján nyugellátásban is részesülnek. Ezzel az eredeti koncepciónak megfelelő lenne a szabályozás – mivel csak a 62. életévüket betöltöttek (jogalkotói célhoz) és a nyugdíjtörvény alapján nyugellátásban részesültek (bármilyen címen ‐ akár rokkantnyugdíjasok is) kerülnének figyelembevételre –, így az életkor és a nyugdíj‐jogosultság feltételeinek meghatározása után a jövőben a pontosabb szabályozás miatt elkerülhető a jogértelmezési probléma a Szociális Osztályon. Ennek megfelelően a helyi rendelet 32. § 7. pontját, amelyben az öregségi nyugdíj‐ korhatár értelmezése szerepel, hatályon kívül kell helyezni, és ezzel együtt a helyi rendelet 4. számú mellékletét képező „Gyógyfürdő belépőt igénylő adatlap” módosítása is elengedhetetlen Pénzbeli rendkívüli átmeneti segéllyel kapcsolatban észrevételezte az ellenőrzés, hogy a szociális törvény 45. §‐ában leírtak nem adnak lehetőséget arra, hogy a helyi rendelet maximálisan évi háromszori pénzbeli rendkívüli átmeneti segélyt állapítson meg, hiszen a segélyezett létfenntartást veszélyeztető helyzetbe évente több alkalommal is kerülhet. A fentiekre tekintettel javasolta az ellenőrzés a helyi rendelet 22. § (2) bekezdésnek hatályon kívül helyezését.
25
Az Ellátási‐, Pénzügyi‐, Városépítési és Városüzemeltetési Osztályokon a kötelezettségvállalásról, ellenjegyzésről, utalványozásról szóló együttes Polgármesteri és Jegyzői Utasítás betartásának ellenőrzése tárgykörében
3
Az ellenőrzés megállapította a Városépítési Osztályon a kötelezettségvállalás nyilvántartásá‐ val összefüggésben, hogy a jogosultságok naprakész kezelése csak úgy lehet pontos és meg‐ bízható, ha a rendszerbe csak az osztályvezető által kijelölt személyek vihetik fel az adatokat és készíthetik el a lekérdezéseket is. Az ellenőrzés javasolta, hogy ezeket a jogosultságokat a munkaköri leírásukban is rögzíteni kell. Javasolta továbbá a leadott hatáskörben eljárók felhatalmazásaival kapcsolatosan azok megújítását (Pénzügyi Osztály, Adóügyi Osztály). A Szociális Osztályon a szociális támogatások megállapításának, elutasításának és a jogorvoslati eljárás ellenőrzése tárgykörében 3 Az ellenőrzés javasolta a 111036/2005. számú ügyiratban levő hiányosságok soron kívül pótlását. 9.2 A javasolt intézkedések közül elfogadottak Az ellenőrzöttekkel közölt, intézkedéseket igénylő javaslatok elfogadásra kerültek. 9.3 A javasolt és elfogadott intézkedések végrehajtásának helyzete, hasznosulása Az Ellenőrzési Osztály részéről az intézkedések végrehajtásának nyomon követése rendszeres. A 2006. évi intézményi és társasági ellenőrzések programpontjai között szerepelt – többek között – az utóellenőrzés, mely a korábbi ellenőrzések során feltárt hiányosságok felszámolásának végrehajtására tett intézkedéseket volt hivatott nyomon követni. A 2006. évben elvégzett utóellenőrzések során megállapítható volt, hogy a korábbi ellenőrzés során feltárt hiányosságok felszámolása többségében megtörtént. Előfordult azonban, hogy néhány területen (intézményi ellenőrzéseknél) a hiányosságok felszámolására nem, vagy csak részben intézkedtek. Azok maradéktalan felszámolására hívta fel a figyelmet az ellenőrzés. A 2006. évben lefolytatott ellenőrzések során készült intézkedési tervekben az érintettek többsége már a feltárt hiányosságok felszámolására időközben tett intézkedéseket is rögzítette. Emellett az intézkedési tervben foglaltak végrehajtásáról az ellenőrzöttek külön is beszámoltak, beszámolnak. A teljes körű felülvizsgálatra helyszíni utóellenőrzés keretében fog sor kerülni éves ellenőrzési terv szerinti ütemezésben. Az utóellenőrzések során lesz az megállapítható, hogy a feltárt hiányosságok felszámolása ténylegesen maradéktalanul megtörtént‐e, s ezáltal a hatékonyabb, eredményesebb gazdaságosabb és pontosabb működés biztosított‐e. Az ellenőrök által tett megállapítások, következtetések, ajánlások, javaslatok hozzájárultak a hivatal, az intézmények, a társaságok feladatellátásának szabályszerű és hatékony viteléhez, működési és gazdálkodási rendjének, fegyelmének betartásához, illetve rávilágítottak néhány olyan területre, ahol sürgető intézkedések voltak indokoltak, valamint ahol nagyobb számonkérés és a folyamatba épített ellenőrzés rendszeressége elengedhetetlen.
26
E mellett az ellenőrzés szakmai, módszertani segítséget nyújtott az ellenőrzöttek számára. Elősegítette, hogy egységes szakmai követelményrendszer alapján az intézményen belüli ellenőrzés is a vonatkozó kormányrendelet szerint működjön. Továbbá a költségvetésből támogatásban részesült szervezetek ellenőrzése is eredményes volt, ezt igazolták vissza a vizsgálati eredmények. Átláthatóvá tette a pénzeszközök felhasználását, és kiszűrve a jogtalan felhasználást annak elvonását, illetve a szervezet további támogatásának megvonását kezdeményezte az ellenőrzés ott, ahol az indokolt volt. 10. Az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatok Az ellenőrzési munka megfelelősége és a jelentések egyenletes, jó minősége, megbízhatósága és hasznosíthatósága érdekében fontos és támogatandó az ellenőrök szakirányú továbbkép‐ zésekben való részvételének biztosítása.
27
25/1. számú melléklet KIMUTATÁS a 2006. évi ellenőrzések teljesítéséről 1.
Éves belső ellenőrzési terv szerint elvégzendő ellenőrzések önkormányzati fenntartású intézményben y Pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés 5 esetben (5 önállóan gazdálkodó intézményben, részben önállóan gazdálkodó intézményeikkel együtt összesen 45)
y Egy‐egy témát érintő vizsgálat 1/a. Tervezett intézményi ellenőrzésekből végrehajtva y Pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés önállóan gazdálkodónál (részben önállóan gazdálkodó intézményeikkel együtt 45 intézménynél) y Egy‐egy témát érintő vizsgálat 1/b. Terven felül soron kívül végrehajtott intézményi vizsgálatok y Egy‐egy célra irányuló vizsgálat y Intézményvezetői munkakör, intézményi feladatellátás átadás‐átvétel ellenőrzése 2. Éves belső ellenőrzési terv szerint Debrecen város 2005. évi költségveté‐ séből 1 M Ft és e felett támogatott, ellenőrzésre kijelölt szervezetek 2/a. Tervezett ellenőrzésből végrehajtva 2/b. Terven felül, soron kívül végrehajtott ellenőrzés 3. Éves belső ellenőrzési tervben tulajdonosi pénzügyi ellenőrzésre kijelölt önkormányzati tulajdonú társaság 3/a. Tervezett tulajdonosi pénzügyi ellenőrzésből végrehajtva 4. Éves belső ellenőrzési terv szerint elvégzendő ellenőrzések a Polgármesteri Hivatalt érintően 4/a. Tervezett ellenőrzésből végrehajtva 4/b. Terven felül soron kívül végrehajtott ellenőrzés
6 esetben
5 esetben
4 esetben
2 esetben
13 esetben
71 esetben 67 esetben 9 esetben
2 esetben 2 esetben
13 esetben 7 esetben 2 esetben
28
25/2. számú melléklet KIMUTATÁS a 2006. évi ellenőrzésben érintett intézményekről, szervezetekről, társaságokról és hivatali szervezeti egységekről 1. ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEKNÉL 1.1 Pénzügyi‐gazdasági ellenőrzés (típusa szerint: rendszerellenőrzés) 1.1.1 Tóth Árpád Gimnázium önállóan gazdálkodó intézmény és részben önállóan gazdálkodó intézményei
ªAdy Endre Gimnázium ªCsokonai Vitéz Mihály Gimnázium ªDienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola ªFazekas Mihály Gimnázium ªMedgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola ªDeák Ferenc Középiskolai Kollégium ªGulyás Pál Középiskolai Kollégium ªHatvani István Középiskolai Kollégium ªKözépiskolai Sportkollégium ªMóricz Zsigmond Középiskolai Kollégium ªVáci Mihály Középiskolai Kollégium
1.1.2
DMJV Egyesített Bölcsőde és Módszertani Központ (jelenleg: DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye) önállóan gazdálkodó intézmény és részben önállóan gazdálkodó intézményei
ªDMJV Gyermekvédelmi Intézménye ªDMJV Reménysugár Otthona ªDMJV Családsegítő Központja
1.1.3 1.1.4
Debreceni Közterület Felügyelet önállóan gazdálkodó intézmény Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény önállóan gazdálkodó intézmény és részben önállóan gazdálkodó intézményei
ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª
Hétszínvirág Óvoda Kurucz Utcai Óvoda Margit Téri Óvoda Napsugár Óvoda Tócóskerti Óvoda Bányai Júlia Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Benedek Elek Általános Iskola Bocskai István Általános Iskola Csapókerti Általános Iskola
29
ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª
1.1.5
Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye József Attila Általános Iskola Karácsony Sándor Általános Iskola Kinizsi Pál Általános Iskola Lilla Téri Általános Iskola Műhelytelepi Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Rakovszky Dániel Általános Iskola Szoboszlói Úti Általános Iskola Tégláskerti Általános Iskola és Óvoda Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nappali Intézménye (jelenleg DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye) önállóan gazdálkodó intézmény és részben önállóan gazdálkodó intézményei
ª ª ª ª
DMJV Idősek Háza DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona DMJV Terápiás Ház DMJV Városi Szociális Szolgálat
1.2 Egy‐egy témát érintő vizsgálat (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 1.2.1 Az önkormányzat tulajdonában lévő, az intézmény által használt ingatlanvagyon és az intézmény alapító okiratában megjelölt alaptevékenység összhangjának vizsgálata
ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª
Ifjúság u. Óvoda Hajó u. Óvoda Bajcsy‐Zs. – Szoboszlói úti Óvoda Közép u. Óvoda Bányai J. – Angyalkert Óvoda Karácsony Gy. u. Óvoda Görgey u. Óvoda Lehel u. Óvoda Holló J. u. Óvoda Ispotály u. Óvoda
1.2.2 2005. évi állami normatív hozzájárulás elszámolását alátámasztó intézményi alapnyilvántartások (tanügyi, élelmezési, gondozási stb.) felülvizsgálata
ª ª ª ª ª ª ª
DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye DMJV Reménysugár Otthona DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézménye DMJV Önkormányzat Gyermekvédelmi Intézménye DMJV Városi Szociális Szolgálat DMJV Terápiás Ház DMJV Idősek és Csökkentlátók Otthona
30
ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª ª
DMJV Idősek Háza Szabó K. u. Óvoda Szivárvány Óvoda Bajcsy Zs.‐Szoboszlói u. Óvoda Ifjúság u. Óvoda Tócóskerti Óvoda Kemény Zs. u. Óvoda Táncsics M. u. Óvoda Hajó u. Óvoda Karácsony Gy. u. Óvoda Hétszínvirág Óvoda Szabadságtelepi Óvoda Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda Fazekas M. Általános Iskola Bányai J. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ibolya u. Általános Iskola Kőrösi Cs. S. Általános Iskola Vénkerti Általános Iskola Hunyadi J. Általános Iskola Eötvös u. Általános Iskola József Attila Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskola Benedek Elek Általános Iskola Simonffy Emil Zeneiskola Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kinizsi Pál Általános Iskola Rakovszky D. Általános Iskola Bárczy G. Gyógypedagógiai Intézmény Ady E. Gimnázium Fazekas Mihály Gimnázium Gulyás Pál Középiskolai Kollégium Baross G. Szakképző Iskola Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Medgyessy F. Gimnázium Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Irinyi J. Élelmiszeripari Középiskola és Gimnázium Bethlen G. Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola Péchy M. Műszaki Középiskola Erdey‐Grúz T. Vegyipari Középiskola és Kollégium Beregszászi P. Ipari Szakközépiskola Kodály Z. Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium Könnyűipari Szakközépiskola és Szakképző Intézet Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Povolny F. Szakképző Intézmény
31
1.2.3
A 2007. évi normatív állami hozzájárulás lehívásához intézményi adatközlés felülvizsgálata 102 oktatási, gyermekvédelmi, szociális intézmény adatszolgáltatását érintően
1.2.4
Iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel kapcsolatos eljárási rend felülvizsgálata
ª ª ª ª ª ª ª
Povolny Ferenc Szakképző Iskola Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
1.3
Egy‐egy célra irányuló vizsgálat (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés)
1.3.1 Gulyás Pál Középiskolai Kollégium – az intézmény igazgatója ellen a hivatalhoz érke‐ zett névtelen írásbeli bejelentés kivizsgálása 1.3.2 Bányai J. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – intézménnyel kapcsolatosan a hivatalhoz érkezett rendőrségi megkeresésben foglaltak kivizsgálása 2. DEBRECEN VÁROS 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL 1 M FT ÉS E FELETT TÁMOGATOTT SZERVEZETEK ELLENŐRZÉSE A FELHASZNÁLT TÁMOGATÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN
(TÍPUSA SZERINT: SZABÁLYSZERŰSÉGI‐, PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉS)
2.1 2.2 2.3 2.4 2.5 2.6 2.7 2.8 2.9 2.10 2.11 2.12 2.13 2.14 2.15 2.16 2.17 2.18 2.19 2.20
DVSC Női Labdarúgó Sportklub DVSC Futball Szervező Rt. Debreceni Városi‐Egyetem Kosárlabda Rt. DVSC Kézilabda Kft. DVSC Utánpótlás Nevelő Kft. Kagami Sport Egyesület Debreceni Kézilabda Sportegyesület Debreceni Lycium Kör Zsuzsi Erdei Vasút Közhasznú Társaság REFOMIX Rehabilitációs Foglalkoztatási és Szoc. Szolg. Kht. Forrás Lelki Segítők Egyesülete Debrecen‐Nagytemplomi Református Egyházközség Héra Egyesület Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alföld Alapítvány Debreceni Szemle Alapítvány Debreceni Nyári Egyetem Kht. Debreceni Egyetem Debreceni Polgárőr Szövetség Debreceni Városi Televízió Kft.
32
2.21 2.22 2.23 2.24 2.25 2.26 2.27 2.28 2.29 2.30 2.31 2.32 2.33 2.34 2.35 2.36 2.37 2.38 2.39 2.40 2.41 2.42 2.43 2.44 2.45 2.46 2.47 2.48 2.49 2.50 2.51 2.52 2.53 2.54 2.55 2.56 2.57 2.58 2.59 2.60 2.61 2.62 2.63 2.64 2.65 2.66 2.67
Beregszászi P. Ipari Szakközépiskola Baross G. Diáksport Egyesület Fazekas M. Gimnázium Hunyadi Diáksport Egyesület Hajdú‐Bocskai Diáksport Egyesület Tóth Árpád Gimnázium Diák‐Sportegyesület Vörösmarty Diáksport Egyesület Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Diáksport Egyesület Kazinczy Ferenc Általános Iskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Povolny Ferenc Szakképző Intézet Vénkerti Diáksport Egyesület Irinyi János Középiskola Diáksport Egyesület Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Csapókerti Közösségi Ház Debreceni Művelődési Központ Debreceni Kodály Kórus Magyar Folk Egyesület Oxigén Sport és Kulturális Egyesület Fanny Line Kft. Szeredás Hagyományőrző Egyesület Ady Endre Akadémia Alapítvány Debreceni Tollaslabda Club Józsa Fejlődésért Alapítvány Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Hajdú‐Bihar Megyei Rendőrkapitányság Debrecen Közbiztonságáért Alapítvány Közlekedés Biztonságáért Alapítvány Hajdú‐Bihar megyei Múzeumok Igazgatósága Őrváros Alapítvány Debreceni Görögkatolikus Lelkészi Hivatal Tiszántúli Református Egyházkerület Szent Anna Főplébánia Hajdú‐Bihar Megyei Közoktatási Közalapítvány Kertségi Polgárőr Szövetség Vulgo Alapítvány Debreceni Speciális Mentőkért Alapítvány Debreceni Nyíregyházi Egyház Debreceni Vízmű Rt. Gyermekkert Személyiségfejlesztő Alapítvány „Napfény” Óvoda Alapítvány Martonfalvi Lurkók Alapítvány „A vasút a gyermekekért” Alapítvány Magyar Dzsembori Csapat Gyermekklinika Alapítvány Euro‐Régió Ház Kht.
33
2.68 2.69 2.70 2.71 2.72 2.73 2.74 2.75 2.76
Józsa Településfejlesztő DKV Rt. DEHUSZ Debreceni Búvárklub Vasutas Egyetértés Művelődési Ház Hajdúsámson Sámsonkert ‐ Martinka Víziközmű Társulat DMJV Polgármesteri Hivatal Szakszervezeti Bizottsága Hajdú‐Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Református Közéleti és Kulturális Alapítvány
3. ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ TÁRSASÁGOK TULAJDONOSI PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSE (TÍPUSA SZERINT: RENDSZERELLENŐRZÉS) 3.1 Nagyerdei Kultúrpark Kht. 3.2 Főnix Rendezvényszervező Kht. 4. INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR, INTÉZMÉNYI FELADATELLÁTÁS ÁTADÁS‐ÁTVÉTEL SZABÁLYOS
LEBONYOLÍTÁSÁHOZ
BIZTOSÍTOTT
PÉNZÜGYI
REVIZORI
RÉSZVÉTEL
ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ INTÉZMÉNYEKNÉL 4.1 Debreceni Sportiskola átadása a Debreceni Sportcentrum Kht.‐nak 4.2 Debreceni Filharmonikus Zenekar 4.3 Debreceni Kodály Kórus 4.4 Csokonai Színház 4.5 DMJV Családsegítő Központ 4.6 Debreceni Városi Könyvtár 4.7 Bányai J. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (2 alkalommal) 4.8 DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye 4.9 Gábor D. Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 4.10 Medgyessy F. Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4.11 Kodály Z. Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium 4.12 Erdey‐Grúz T. Vegyipari Környezetvédelmi Szakközépiskola (4.1 pontban feladat‐átadás, 4.2 – 4.12 pontokban magasabb vezetői munkakör átadás) 5. POLGÁRMESTERI HIVATALNÁL BELSŐ ELLENŐRZÉS VÉGZÉSE 5.1 Szociális Osztályon – a szociális támogatások megállapításának, elutasításának és a jogorvoslati eljárás ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 5.2 Családvédelmi Osztályon – a gyámhivatali feladatok teljesítésének ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 5.3 Igazgatási és Műszaki Osztályokon – a hatósági döntések közlése, jogerősítése és a jogorvoslati rend‐ szer ellenőrzése (típusa szerinti: szabályszerűségi ellenőrzés)
34
5.4 Adóügyi Osztályon – az önkormányzati hatósági ügyekben eljáró szervei által kirótt bírságok és egyéb pénzkövetelések behajtásának ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 5.5 Műszaki Osztályon – az építési engedélyekhez, továbbá használatbavételi engedé‐ lyekhez kapcsolódóan gépjárműtároló helyiségek, parkolók és egyéb, nem lakás céljára szolgáló helyiségek meglétének vizsgálata 4 vagy ennél több lakásos épületekre (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 5.6 Szociális Osztályon – a gyógyfürdő térítésmentes igénybevételének megállapítása és a rendkívüli átmeneti segély ellenőrzése – soron kívüli ellenőrzés (típusa szerint: szabályszerűségi ellenőrzés) 5.7 Ellátási, Pénzügyi, Városépítési és Városüzemeltetési Osztályokon – a kötelezettségvállalásról, ellenjegyzésről, utalványozásról szóló együttes Polgármesteri és Jegyzői Utasítás betartásának ellenőr‐ zése (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés) 5.8 Gazdaságfejlesztési, Ellátási és Pénzügyi Osztályokon – a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó költségek elszámo‐ lásának, bizonylatolásának és nyilvántartásának ellenőrzése (típusa szerint: szabályszerűségi‐, pénzügyi ellenőrzés) 5.9 Pénzügyi Osztályon – a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása pénzügyi elszámolásának utóellenőrzése (típusa szerint: pénzügyi ellenőrzés)
35
26. számú melléklet
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEKRŐL értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
a beszerzés megnevezése
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
Hitelfelvétel 2006 évre
4 600 000 000
2006.05.02
2006.07.10
HVB Bank Hungary
0,06% CHF bázison mért kamatfelár
Étkezési utalványok beszerzése 2006. évre
42 680 000
2005.11.29
2006.03.07
Héliker Kereskedelmi Rt. (4030 Debrecen, Rigó u. 1.)
Ajánlati ár 6%
Iskolatej beszerzése
29 900 000
2006.01.31
2006.03.14
Sole – Mizo Zrt. (6728 Szeged, Budapesti út 6.)
1 db 0,2 l–es kiszerelésű poharas iskolatej: 33.93 Ft 1 db 0,2 l–es kiszerelésű poharas kakaó: 33.93 Ft 1 db 0,033 kg-os kiszerelésű sajt: 30.67 Ft
Kátyúzás hidegaszfalttal
14 000 000
2005.12.06
2006.01.17
D-Profil Kft. (4031 Debrecen, Kishatár u. 30.)
Nettó ajánlati ár: 49.500
DMJV PH részére másolópapírok beszerzése 2006. évre
8 750 000
2006.01.17
2006.02.14
XXL-Papír Kft.
nettó 9.231.000
Debreceni Repülőtér infrastruktúrájának tervezése
52 611 000
2006.01.17 2006.02.14.
2006.05.30
ACT Consult Team Gmbh. (Airport Boulevard 8210, 77336 Rheinmünster Baden-Airport)
nettó 44 980 000
o Felmérés: 430 Ft + áfa = 516 Ft/fm o Tervezés (út): 620 Ft + áfa = 744 Ft/fm o Tervezés (csapadékvíz-csatorna): 540 Ft + áfa = 648 Ft/fm
Lakossági hozzájárulással megvalósuló utak tervezése
20 000 000
2005.11.29
2006.02.07 2006.02.14.
HB c.e. Kft. (4028 Debrecen, Homok u. 55.)
Debrecen Közigazgatási területén kátyúzási, útburkolat javítási és járdajavítási-építési munkálatok
290 000 000
2006.11.15
2006.02.14
1.részajánlat: JÓ ÚT 2006 Konzorcium 2. részajánlat: JÓ ÚT 2006 Konzorcium
220 000 000 +30% keretösszeg
Nyomtatási kellékanyag beszerzése
13 750 000
2006.01.17
2006.02.14
Beks Kommunikációs Technika Kft.
kalkulált nettó 5226,28 Ft
Békéssy Béla Általános Iskola épületegyüttesének Csokonai Vitéz Mihály Gimnázimmá való átalakítása kiegészítő munkái
132 394 088
2005.12.20
2006.02.28
HUNÉP Universal Építőipari Rt
177 781 213
1/8
a beszerzés megnevezése
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
Lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítések, burkolat-megerősítések (szőnyegezés) lebonyolítása
12 499 000
2006.02.28
2006.03.14
INFRATERV-97 Bt.
bruttó beruházási költség 1,9%
Lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítések I.ütem (11 utca)
112 000 000
2006.04.04
2006.06.13
MOTA – ENGIL Magyarország Beruházási és Építőipari Zrt.
91 516 640
DMJV kertségeiben lévő 8 utcában új közvilágítés kiépítése
35 000 000
2006.05.16
2006.06.13
ELEKTRO-BOGÁTI Kft.
32 814 000
Debrecen, ipar területi útjainak út, és közműépítése, Bartók Béla út – ROP – 2.1.2. -2004-08-0001/37 és ROP pályázaton kívüli tevékenységek lebonyolítása
14 327 964
2006.03.07 2006.04.25.
2006.04.04 2006.05.16.
HB c.e Kft
11 640 000
Bölcsödék akadálymentesítésével kapcsolatos felújítási és építési munkák
166 759 000
2006.05.16
2006.07.18
1,3,4 részajánlat:DH-Szerviz Kft. 2.részajánlat:MEGIKER KFT. 5,6.részajánlat:Góliát-Ép Kft.
1.részajánlat:22.043.402 2. részajánlat:88.933.297 3.részajánlat: 14.900.170 4.részajánlat:14.545.910 5.részajánlat:21.793.228 6.részajánlat: 19.582.440
DMJV Önkormányzat kezelésében lévő közúti jelzőtáblák és azok tartóoszlopainak, valamint egyéb forgalomtechnikai eszközök pótlásához szükséges anyagok beszerzése
20 000 000
2006.03.14
2006.05.23
Bihar Út Kft
évente 20.000.000.- Ft+ 30% keretösszeg
Józsa településközpont közösségi ház, könyvtár illetve önkormányzati funkciót ellátó helyiségeket tartalmazó ingatlan beszerzése
350 000 000
2006.04.28
2006.05.23. 2006.05.30.II.forduló tárgyalás
PB Invest Kft. (4025 Debrecen, Bölcs u. 37.)
272 291 Ft +áfa
Paci Iskola szolgálati lakás épületének és a kapcsolódó létesítmények rekonstrukciója
42 500 000
2006.05.23
2006.06.27
Bacskay Építési Vállalkozás Kft. (4028 Debrecen, Lórántffy u. 6. tetőtér 7.)
32.276.729,- +ÁFA = 38.732.075,-
Iskolatej beszerzése II.ütem
44 651 000
2006.06.13 2006.08.10. 2006.08.29.
2006.08.10 2006.08.29.
Eredménytelen eljárás
2/8
a beszerzés megnevezése
Nyílt árok építés
költségvetési fedezet (Ft)
24 000 000
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
2006.06.13
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
2006.07.10
nyertes megnevezése
Kardos Globál Kft.
Műtárgy építés, meglévő csatorna kapacitás bővítése, átépítése
29 000 000
2006.06.13
2006.07.10
KUSZI KFT.
DMJV tulajdonában lévő csapadékvíz elvező csatornahálózaton jelentkező hibaelhárítási munkák
25 000 000
2006.06.13
2006.06.27
KIS-MŰVEK KFT.
ellenszolgáltatás összege
1. rész.: Nettó ajánlati ár: 2.250.000 Ft 2. rész.: Nettó ajánlati ár: 1.750.000 Ft 3. rész.: Nettó ajánlati ár: 1.417.000 Ft 4. rész.: Nettó ajánlati ár: 3.335.000 Ft 5. rész.: Nettó ajánlati ár: 1.000.000 Ft 6. rész.: Nettó ajánlati ár: 835.000 Ft 7. rész.: Nettó ajánlati ár: 1.250.000 Ft 8. rész.: Nettó ajánlati ár: 670.000 Ft 1. rész. (Cserei-ér csatornához kapcsolódó műtárgyak) : Bruttó ajánlati ár: 3.900.000 Ft 2. rész. (Ruyter u. vízelvezetése): Bruttó ajánlati ár: 4.890.000 Ft 3. rész. (Létai úti nyílt árok átépítése): Bruttó ajánlati ár: 12.890.000 Ft 5. rész. (Vadaskert u. vízelvezetése): Bruttó ajánlati ár: 2.890.000 Ft 6. rész.(Paprika utcai átemelő kapacitás növelés, vagy a meglévő rendszer átfordítása a Monostorpályi út irányába): Bruttó ajánlati ár: 4.380.000 Ft ajánlatába becsatolt szerződéstervezet 1. számú mellékletében szereplő egységárak 1. rész.: Bruttó ajánlati ár: 17.980.000 Ft 2. rész.: Bruttó ajánlati ár: 8.800.000 Ft 3. rész.: Bruttó ajánlati ár: 9.700.000 Ft 4. rész.: Bruttó ajánlati ár: 2.890.000 Ft 5. rész.: Bruttó ajánlati ár: 990.000 Ft 6. rész.: Bruttó ajánlati ár: 7.890.000 Ft 7. rész.: Bruttó ajánlati ár: 3.890.000 Ft
Zárt csapadékvíz elvezetés
53 000 000
2006.06.13
2006.06.27
KUSZI KFT.
Hajdú-Bihar – Bihor Eurorégió fejlesztési koncepciójának meghatározása
9 750 000
2006.06.13
2006.07.10
Euro-Régió Ház Kht.
9 600 000
Színház funkcióra alkalmas építmény beszerzése
3 800 000 000
2006.05.30 2006.06.27-I.módosítás 2006.08.01II.módosítás
2006.10.20
DEXIUM KFT. (4026 Debrecen, Bethlen Gábor u. 10-12/A 1/6)
3.199.000.000.-Ft+ 639.800.000.-Ft ÁFA
Légi úton történő szúnyog-(imágó) irtás komlex elvégzése Debrecen térségében
24 000 000
2006.05.02
2006.06.13
Remeczki és Társa Légiszolgáltató Bt.
18 540 000 1236Ft/ha
3/8
a beszerzés megnevezése
Bölcsödék részére eszközbeszerzése
költségvetési fedezet (Ft)
29 687 000
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
2006.06.20
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
2006.08.08
nyertes megnevezése
1.részajánlat:HOR ZRt. (1074 Budapest, Alsóerdősor u. 32. / 1076. Budapest, Péterfy S. u.7.) 2.részajánlat:Viharsarok Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. (5600 Békéscsaba, Luther u. 17.) 3.részajánlat: HOR ZRt. (1074 Budapest, Alsóerdősor u. 32. / 1076. Budapest, Péterfy S. u.7.)
ellenszolgáltatás összege
1.részajánlat: Bruttó ajánlati ár: 11.524.809 Ft 2.részajánlat: Bruttó ajánlati ár: 8.652.040 Ft 3.részajánlat: Bruttó ajánlati ár:7.083.886 Ft 4.részajánalt:Bruttó ajánlati ár: 1.222.164 Ft
1. Részajánlat tekintetében összesen: 1 790 000 2. Részajánlat tekintetében összesen: 2 345 000 3. Részajánlat tekintetében összesen: 1 520 000 4. Részajánlat tekintetében összesen: 1 870 000 5. Részajánlat tekintetében összesen: 1 320 000 6. Részajánlat tekintetében összesen: 1 900 000 7. Részajánlat egységárak
Debrecen közigazgatási területén gallyazási, és száraz fák eltávolítási munkálatai
20 000 000
2006.06.27 2006.07.10.
2006.08.08
Nagyerdő 2000 Kft.
A Debrecen Városi villamosvonal fejlesztéséhez (2. sz. vonal) Támogatási Kérelem formanyomtatvány és mellékleteinek összeállítása
9 600 000
2006.06.27 2006.07.10. 2006.08.01.
2006.09.12
OKEÁN Mérnöki Tanácsadó Kft (1163 Budapest, Cziráki u. 26-32.)
2 202 000
Debreceni Repülőtér területén a TPH és BTEX szennyezés, felügyelőség által meghatározott D kármentesítési határérték alá csökkentése
868 186 000
2006.06.29 2006.08.01. 2006.08.29.
Elgoscar Kft.
719997000 nettó
Műszaki bonyolító
9 000 000
2006.08.29
Plánum 97 Kft.
4.948.000 nettó
4/8
a beszerzés megnevezése
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
1.részajánlat:46 959 997 Ft 2.részajánlat:49 197 051 Ft 3.részajánlat:49 392 918 Ft 4.részajánlat:80 800 829 Ft 5.részajánlat:61 922 204 Ft 6.részajánlat:138 969 055 Ft 7.részajánlat:40 991 225 Ft 8.részajánlat:59 948 967 Ft
Lakossági hozzájárulással megvalósuló útépítések II ütem
406 000 000
2006.07.10
2006.09.05
MOTA – ENGIL Magyarország Beruházási és Építőipari Zrt. (1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.) Strabag Zrt. (1135 Budapest, Szegedi út 35-37.) Debmut Zrt. (4055 Debrecen, Barna u. 15.) Betonút Szolgáltató és Építő Zrt.(1133 Budapest, Pannónia u. 59-61.) TRT – 2000 Útépítő és Tervező Kft. (4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 10.) Debmut Zrt.(4055 Debrecen, Barna u. 15.) Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft.(6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 10.) Swietelsky Építő Kft (4032 Debrecen, Böszörményi út 210.)
DMJV Önkormányzata tulajdonában lévő, Debrecen, Epreskert u. 76.szám alatt lévő iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos felújítása
55 965 070
2006.04.25
2006.07.10
METAL ROLLED KFT. (4233 Balkány, Iskola u. 4.)
44.144.455 Ft
Egységes irányító berendezés létesítése, a Debreceni Repülőtér repülés irányítási rendszerének korszerűsítése
48 000 000
2006.01.31 2006.02.07.
2006.04.25
BácsTrade Kft. (6000 Kecskemét, Csongrádi út 25.)
47 156 000 Ft
2006.08.01
1.részajánlat:Lián Kertészeti Kft. 2.részajánlat:1176 Játszótér Építő Kft. 3.részajánlat:AKSD Kft 4.részajánlat:eredménytelen 5.részajánlat:1176 Játszótér Építő Kft 6.részajánlat:AKSD Kft. 7.részajánlat:AKSD Kft.
1.részajánlat:15.503.016.-Ft 2.részajánlat:3.140.760.-Ft 3.részajánlat:10.044.120.-Ft 4.részajánlat:eredménytelen 5.részajánlat:6.001.296.-Ft 6.részajánlat:8.910.480.-Ft 7.részajánlat:10.258.800.-Ft
Bartók 2006 Konzorcium
Debrecen, ipar területi útjainak korszerűsítése, Bartók Béla út” ROP-2.1.2-2004-08-0001/37 projektszámú Támogatási Szerződésben megfogalmazott munkák kivitelezése 1.049.850.090.- Ft Debrecen, Bartók Béla út rekonstrukció, ROP pályázaton kívül – nem támogatott – beruházási munkák 478.322.183.- Ft Összesen: 1.528.172.273.- Ft
Debrecen közigazgatási területén lévő játszóterek felújítási munkálatai
Debrecen, ipar területi útjainak korszerűsítése, Bartók Béla út – ROP – 2.1.2. -2004-08-0001/37 azonosító számú projekt, valamint a Bartók Béla út rekonstrukciójával kapcsolatos ROP pályázaton kívüli beruházási munkák
44 900 000
1 381 300 000
2006.06.20
2006.05.16
2006.08.01
5/8
a beszerzés megnevezése
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
1.részajánlat: 70.729.006.- Ft 2.részajánlat: 70.711.356.- Ft 3.részajánlat: 95.195.766.- Ft 7.részajánlat: 72.692.860.- Ft 8.részajánlat: 71.348.041.- Ft 9.részajánlat: 71.348.041.- Ft 10.részajánlat: 61.433.090.- Ft 11.részajánlat: 60.539.890.- Ft 4.5,6,12,13, eredménytelen
13 db iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos felújítása
235 801 827
2006.05.16
2006.08.08 2006.08.01.
1.részajánlat: INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft. 2.részajánlat:INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft. 3.részajánlat:ÉPKERSERVICE Zrt. 7.részajánlat:INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft. 8.részajánlat:INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft. 9.részajánlat:INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft. 10.részajánat:ÉPKERSERVICE Zrt. 11.részajánlat:INFRA SPED Fővállalkozói és Tanácsadói Kft.
5 db iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos felújítása
114 541 110
2006.08.08
2006.11.07
Infrasped Kft.
117.300.000
Notebook számítógépek beszerzése
15 000 000
2006.08.29 2006.09.05.
2006.09.26
CTS Informatika Kft
nettó 267.000 Ft/db
Debrecen, Létai út infrastruktúrájának fejlesztése
27 000 000
2006.07.18
2006.09.05
Debmut ZRt.(4025 Debrecen, Barna u. 15.)
34.279.700
Debrecen, Biczókert utca infrastruktúrájának fejlesztése
36 000 000
2006.07.18
2006.09.05
Debmut ZRt.(4025 Debrecen, Barna u. 15.)
51.059.522
6/8
a beszerzés megnevezése
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
Debrecen, Kondoroskert utca infrastruktúrájának fejlesztése
36 000 000
2006.07.18
2006.09.05
Debmut ZRt.(4025 Debrecen, Barna u. 15.)
43.260.450
Kölcsey Központ mélygarázs pinceszinti területen 270 db parkolót tartalmazó épületrész, valamint a kongresszusi központ üzemeltetéséhez szükséges kiszolgáló egységeket tartalmazó épületrész megvásárlása
774 000 000
2006.11.07
2006.12.05
Keviép-Bau Kft.
773 085 600
Utcai hulladékgyűjtő edények beszerzése
8 400 000
2006.09.26
2006.10.19
Karex Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1112 Budapest, Neszemélyi u. 22.)
119.998 Ft/db
Veres Péter utcai óvoda épület tervezése és kivitelezése - a jelenleg kialakítás alatt álló, Debrecen, 25232/49. hrszú, 5260 m2 nagyságú beépítetlen területet 78.900.000,-Ft + Áfa értékben - a Debrecen, Kossuth u. 16. sz. alatti 8496 hrsz-ú, 1412 m2 nagyságú „lakóház udvar” megnevezésű ingatlant 84.092.500,-Ft + Áfa értékben - a Debrecen, Sámsoni u. 99. sz. alatti 3380/2 hrsz-ú, 2615 m2 nagyságú „óvoda” megnevezésű ingatlant 55.435.000,Ft + Áfa értékben
218000000
2006.10.24
Pro-Ép 2000 Kft.
bruttó 262113000
Oktatási intézmények részére informatikai eszközök beszerzése
17 400 000
2006.11.07
2006.10.21
Beks Kommunikációs Technika Kft. (4024 Debrecen, Rákóczi u. 21.)
bruttó 20.136.000 Ft képzett ajánlati ár alapján
60 000 000
2006.10.24
folyamatban
24 400 000
2006.10.24
Uvaterv Zrt.
21 000 000
14 000 000
2006.10.24
„Az Észak-Alföldi Régióért” Kht.
13.980.000,-
Debrecen multimodális közösségi közlekedési logisztikai központ építési engedélyes tervének elkészítése AIRPORT DEBRECEN ÜZLETI PARK" infrastruktúrájának kialakítása kulcsprojekt kidolgozása "Agrár - Innovációs Tudásközpont kulcsprojekt kidolgozása"
2006.11.21
7/8
költségvetési fedezet (Ft)
Tulajdonosi Bizottsági tárgyalás időpontja
értékelés tárgyalása Tulajdonosi Bizottság ülésén
nyertes megnevezése
ellenszolgáltatás összege
14 000 000
2006.10.24
2006.11.21
HNP Logic Kft.
13.920.000
10 000 000
2006.10.24
2006.11.21
Terra Stúdió Kft.
6 460 800
14 000 000
2006.10.24
2006.11.21
Cityfund Befektetési Kft.
13.920.000
10 600 000
2006.10.24
2006.11.21
40 000 000
2006.10.24
Optonet Bt. Góliát- ÉP Kft.
10.800.000,34.000.000,-
Étkezési utalványok beszerzése 2007. évre
39.764.000
2006.11.21
Héliker ZRT.
41 210 440
Kátyúzás hidegaszfalttal
30 000 000
2006.11.20
Krdos Globál Kft.
42000/tonna (nettó)
Mobil távközlési szolgáltatások beszerzése
30 000 000
2006.12.12
Pannon GSM Távközlési Zrt. (2040 Budaörs, Baross u. 165.)
Kalkulált ajánlati ár: 4.610,9
Csapadékvíz elvezető csatornák mosatása
24 000 000
2007.01.09
összesen
14 420 730 861
a beszerzés megnevezése
"GENOMNANOTECH DEBRECEN Regionális Egyetemi Tudásközpont kulcsprojekt kidolgozása "Debrecen Fejlesztési Pólus Regionális Kiállítás- és Vásárközpont kulcsprojekt kidolgozása "Debrecen Fejlesztési Pólus PHARMAPOLIS c. kulcsprojektjének kidolgozása Szilicium mező - Regionális Informatikai Tudásközpont kulcsprojekt kidolgozása Terápiás Ház III. ápolási részleg rekoncstrukció
2007.01.09
Loós és Társa Kft.
8/8
27. számú melléklet
Az Önkormányzat tulajdonában lévő társasági tulajdonrészek és értékpapírok 2006. december 31. Részvények Vagyon jelleg
névérték Mft
db
Felszámolás alatt lévő gazd. társ.-ban lévő tul. rész
%
érték
Mft
4
52
0
0
Önk. alapítású gazd. társ.-ban lévő tul. rész
3
16 311
97
16 306
Egyéb gazd. társ.-ban lévő tul. rész
6
432
3
339
13
16 795
100
16 645
Összesen
Üzletrészek Vagyon jelleg
névérték Mft
db
Felszámolás alatt lévő gazd. társ.-ban lévő tul. rész Önk. alapítású gazd. társ.-ban lévő tul. rész Egyéb gazd. társ.-ban lévő tul. rész Összesen
%
érték
Mft
1
0
0
0
12
103
89
103
4
13
11
17
17
116
100
120
Értékpapírok Értékpapír típusa
névérték Mft
db
%
érték
Mft
Befektetési jegyek
1
18
100
18
Kárpótlási jegy
1
0
0
0
Összesen
2
18
100
18
28. számú melléklet
Összesítés az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokról üzemeltető szerint 2006. december 31.
db Üzemeltető Intézmények
Forgalomképtelen
Korl. forgalomképes 1
215
Forgalomképes
Összesen 0
216
Egészségügyi intézmények
0
25
0
25
Kulturális és oktatási intézmények
1
170
0
171
Szociális intézmények
0
14
0
14
Debreceni Közterület Felügyelet
0
6
0
6
Üzemeltetésre átadott ingatlanok
3
83
651
737
4019
24
933
4976
Polgármesteri Hivatal osztályai Vagyonkezelési Osztály Városüzemeltetési Osztály Ellátási Osztály Összesen
2
18
930
950
4017
0
0
4017
0
6
3
9
4023
322
1584
5929
29. számú melléklet
Intézmények üzemeltetésében lévő ingatlanok 2006. december 31. Egészségügyi intézmények [db] Intézmény megnevezése
Forgalomképtelen
Korl. forgalomképes
Forgalomképes
Összesen
DMJV Egyesített Bölcsődei Intézménye
0
12
0
12
DMJV Kiskorú Fogyatékosok Otthona és Nap. Int.
0
2
0
2
DMJV Reménysugár Otthona
0
9
0
9
DMJV Családsegítő Központja
0
2
0
2
Összesen
0
25
0
25
Kulturális és oktatási intézmények [db] Intézmény megnevezése
Forgalomképtelen
Korl. forgalomképes
Forgalomképes
Összesen
Óvoda
0
38
0
38
Általános iskola
0
70
0
70
Gimnázium
0
10
0
10
Szakképző intézmény
1
32
0
33
Kollégium
0
6
0
6
Közművelődési intézmény
0
14
0
14
Összesen
1
170
0
171
Szociális intézmények [db] Intézmény megnevezése
Forgalomképtelen
Korl. forgalomképes
Forgalomképes
Összesen
DMJV Városi Szociális Szolgálat
0
6
0
6
DMJV Idősek Háza
0
1
0
1
30. számú melléklet
Üzemeltetésre átadott ingatlanok 2006. december 31. [db] Cég megnevezése
Forgalomképtelen
Korl. forgalomképes
Forgalomképes
Összesen
AKSD Kft.
3
0
0
3
Cívis Ház Rt.
0
14
647
661
Debreceni Református Kollégium Óvodája
0
0
1
1
Debreceni Gyógyfürdő Kft.
0
3
1
4
Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Kht.
0
2
1
3
"Martonfalvi Lurkók" Alapítványi Óvoda
0
1
0
1
Nagyerdei Kultúrpark Kht.
0
4
0
4
REFOMIX Kht.
0
2
0
2
VESZ Vagyonkezelő Kft.
0
47
1
48
Zsuzsi Erdei Vasút Kht.
0
10
0
10
Összesen
3
83
651
737
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 61/2007. (IV. 19.) határozata A Közgyűlés Szilágyi László önkormányzati képviselő előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdése szerint 1./ felterjesztési jogkörben eljárva kezdeményezi a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénynek (a továbbiakban: Szt.) az intézményi térítési díj megállapítására vonatkozó rendelkezéseinek olyan tartalmú módosítását, hogy a 2007. január 1. napjától hatályos szabályozástól eltérően rendelettel kedvezőbb összegű térítési díjat állapíthasson meg a fenntartó önkormányzat azzal a korlátozással, hogy az Szt. alapján számított intézményi térítési díj a maximális összegként, míg minimális összegként az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszerese, emeltszintű szociális intézmények esetén kétszerese legyen meghatározva. Szükségesnek tartja a módosítást annak okán, hogy valamennyi önkormányzat a helyi jövedelmi és vagyoni viszonyok, továbbá a lakosság és az önkormányzat teherbíró képességének mérlegelésével állapíthassa meg az intézményi térítési díjak összegét. 2./ Kezdeményezi, hogy az Szt. 1./ pont szerinti módosítását tárgyalja meg a KormányÖnkormányzatok Egyeztető Fóruma. 3./ Felkéri a polgármestert, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa a KormányÖnkormányzatok Egyeztető Fórumának vezetőit, továbbá a szociális és munkaügyi minisztert. Határidő: Felelős:
azonnal a polgármester
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 62/2007. (IV. 19.) határozata A Közgyűlés a Gazdálkodási Főosztály vezetőjének előterjesztésére az 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés a.) pontja, az 1997. évi CLVI. törvény 19. §-a, valamint a módosított 25/1997. (VI. 20.) Kr. sz. rendelet 21. § (2) bekezdés a.) pontja alapján 1./ elfogadja a Nagyerdei Kultúrpark Közhasznú Társaság 2006. évi közhasznúsági jelentését, egyidejűleg jóváhagyja a 2006. évi számviteli törvény szerinti beszámolóját a melléklet szerint. 2./ Felkéri a Nagyerdei Kultúrpark Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy a beszámolót a Cégbíróság részére küldje meg. Határidő: 2007. május 31. Felelős: a Kht. ügyvezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 63/2007. (IV. 19.) határozata
A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, a 80. § (1) bekezdése, a 2006. évi IV. törvény 141. § (2) bekezdés r) pontja alapján 1./ módosítja a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság alapító okiratát a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert az alapító okirat módosításának aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal a polgármester
3./ Felkéri a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetőjét, hogy az alapító okirat módosítását a cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: Felelős:
azonnal a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetője
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Határozati javaslat melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA Alapító rögzíti, hogy a Debrecenben, 2000. július 1. napján kelt Alapító Okirattal megalakításra került a Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaság. A társaság rövidített neve:
Debreceni Sportcentrum Kht.
A társaság székhelye:
4032 Debrecen, Oláh G. u. 5. sz.
A társaságot a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 09-14-000052 sz. alatt jegyezte be a cégnyilvántartásba.
Az alapító okirat módosítása szükséges a Cégbíróság 37. sz. hiánypótló végzésében foglalt rendelkezések teljesítése érdekében. Ennek megfelelően az alapító okirat I. fejezete az alábbiak szerint módosul:
I. A TÁRSASÁG ÁLTAL VÉGZETT KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉG A társaság a sportról szóló 2004. évi I. törvény, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján a következő közhasznú tevékenységeket végzi: a.) a célkitűzéseivel összhangban támogatja a testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezeteket; ./. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\8szKozlony\63_2007_melleklet\a Dbi Sportcentrum Kht alapító okirat módosítás (04.12).rtf
2
b.) fenntartja és működteti az üzemeltetésre átadott sport-létesítményeket; c.) együttműködik az illetékességi területén tevékenykedő testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezetekkel; d.) segíti az üzemeltetésre átadott létesítményekben a területi versenyrendszerek kialakítását, működtetését, sportrendezvények szervezését; e.) segíti a város területén (a továbbiakban: illetékességi területén) működő testnevelési, diák- és szabadidősport, valamint természetjáró szervezetek tevékenységét; f.) közreműködik a diák- és szabadidősport, valamint a természetjáró események lebonyolításában; g.) együttműködik az illetékességi területén működő testneveléssel és sporttal foglalkozó állami, önkormányzati szervekkel, társadalmi szervezetekkel, különösen a nevelésioktatási intézményekkel, h.) helyet biztosít a tömeg-, diák- és lakossági sportrendezvények, valamint a városi kulturális rendezvények lebonyolításához, i.) sportiskolai keretek között biztosítja az utánpótlás-nevelést. A társaság közhasznú tevékenysége során tehát olyan közfeladatokat lát el, amelyről a sportról szóló törvény szerint a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia. Alapító a társaság által nyújtott közhasznú szolgáltatásoknak az Alapítón kívüli egyéb kívülálló személyek részéről történő igénybevételét nem zárja ki. A társaság a fenti feladatok végzése folytán a Kszt. 5. §-a értelmében
kiemelkedően közhasznú jogállású szervezetnek minősül, a fent körülírt feladatokat részletesen pedig a társaság, illetőleg a helyi önkormányzat között létrejövő közhasznúsági szerződések tartalmazzák. A társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, a gazdasági tevékenységből származó eredményt nem osztja fel, azt kizárólag az alapító okiratban meghatározott célra fordíthatja. ./.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\8szKozlony\63_2007_melleklet\a Dbi Sportcentrum Kht alapító okirat módosítás (04.12).rtf 2
3
Alapító kijelenti, hogy a társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A társaság pártpolitikai tevékenységet nem végez, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi, helyi önkormányzati választáson jelöltet nem állít és nem is támogat. A társaság tevékenysége során a jövőre nézve is teljes mértékben kizárja a politikai tevékenység folytatását. Alapító kötelezettséget vállal arra, hogy közhasznú tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a Debrecen c. hetilapban nyilvánosságra hozza. A társaság gazdálkodásának és tevékenységének nyilvánosságra hozatala módjáról a jelen alapító okirat felhatalmazása alapján az Alapító által elfogadott Belső szabályzat rendelkezik.
Az alapító okirat V. fejezetének 5.1. pontja az alábbiak szerint változik meg:
V. A TÁRSASÁG VAGYONA ÉS A TAGOK TÖRZSBETÉTJEI 5.1. A társaság törzstőkéje: 15.330.000 Ft, azaz Tizenötmillió-háromszázharmincezer forint, amely 1.000.000 Ft pénzbeli betétből és - az Alapító Okirat mellékletét képező apportlista szerinti - 14.330.000 Ft értékű apportból áll.
A törzstőkét a társaság egyedüli tagja az alábbiak szerint bocsátja a társaság rendelkezésére: -
DMJV ÖNKORMÁNYZAT Kft-tag törzsbetétje: pénzbeli betét:
1.000.000 Ft
apport:
14.330.000 Ft
A törzstőke rendelkezésére bocsátásának szabályai: Alapító rögzíti, hogy a törzsbetét teljes összegét a jelen egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírását megelőzően befizette a társaság elkülönített bankszámlája javára, így a törzsbetétet már hiánytalanul a társaság rendelkezésére bocsátotta. ./.
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\8szKozlony\63_2007_melleklet\a Dbi Sportcentrum Kht alapító okirat módosítás (04.12).rtf 3
4
Az alapító okirat VI. fejezete az alábbi 6.9. ponttal egészül ki:
VI. ALAPÍTÓI DÖNTÉSEK 6.9. Figyelemmel arra, hogy a társaság egyszemélyes, ezért az alapító döntéshozatala során az egyetlen szavazat DMJV Önkormányzatát, mint alapítót illeti meg.
Az alapító okirat IX. fejezetének 9.4. pontja az alábbiak szerint változik meg:
IX. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG 9.4. A felügyelő bizottság testületként jár el. Tagjai sorából elnököt választ. A felügyelő bizottság határozatképes, ha tagjainak kétharmada, de legalább 3 tag jelen van. Minden tagnak 1 (egy) szavazata van. A felügyelő bizottság határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza.
Az alapító okirat XV. fejezetének 15.1. pontja a következőek szerint módosul:
XV. AZ ÜZLETRÉSZNEK A TÁRSASÁG ÁLTAL TÖRTÉNŐ MEGSZERZÉSE
15.1. Tekintettel a Gt. 169. § (1) bekezdésében foglaltakra, amely szerint egyszemélyes társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg, ezért a jelen XV. fejezetben foglaltakat csak akkor lehet alkalmazni, ha a társaság időközben többszemélyessé válik. A többszemélyessé vált társaság a saját üzletrészét a törzstőkén felüli vagyonából vásárolhatja meg. Csak azok az üzletrészek vásárolhatóak meg, amelyekre a törzsbetétek teljes összegét befizették, illetőleg teljesítették. A saját üzletrész megvásárlása fedezetének megállapításával összefüggésben a számviteli törvény szerinti beszámolóban és a közbenső mérlegben foglaltakat a mérleg fordulónapját követő 6 (hat) hónapon belül lehet figyelembe venni. ./. C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\8szKozlony\63_2007_melleklet\a Dbi Sportcentrum Kht alapító okirat módosítás (04.12).rtf 4
5
Az alapító okirat XVII. fejezetének 17.4. pontja az alábbiak szerint változik meg:
XVII. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE 17.4. A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyonból az alapító részére csak a törzsbetétjének alapításkori értéke adható ki, az így fennmaradó vagyont pedig a társaság közhasznú tevékenysége által meghatározott célra kell fordítani.
Alapító rögzíti, hogy az alapító okirat jelen okiratban rögzített módosítását az alapító a …/2007. (………..) sz. közgyűlési határozatával elfogadta.
Alapító ugyancsak rögzíti, hogy az alapító okirat jelen okiratban foglalt módosítását a társasági jogi képviselője a mai napon a korábban hatályos alapító okirattal, valamint a 2007. február 15. napján elhatározott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalta. Debrecen, 2007. április ….. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA alapító képviseletében
Kósa Lajos polgármester
Készítette és ellenjegyezte: Debrecen, 2007. április …..
C:\d_drive\Közgyűlés\Közlönyök\2007\8szKozlony\63_2007_melleklet\a Dbi Sportcentrum Kht alapító okirat módosítás (04.12).rtf 5
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 64/2007. (IV. 19.) határozata
A Közgyűlés a Kulturális Osztály vezetőjének előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdése alapján, figyelemmel a 186/2005. (VI. 30.) Kh. határozatra 1./ elfogadja a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2005-2006. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót a melléklet szerint. 2./ Felkéri a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnökét, hogy készítse el a Fórum 2007. évi tevékenységéről szóló tájékoztatót. Felkéri a Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a tájékoztatót terjessze a Közgyűlés elé.
Határidő: 2008. június 30. Felelős: a tájékoztató elkészítéséért: a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke az előterjesztésért: a Kulturális Osztály vezetője.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
TÁJÉKOZTATÓ A DEBRECENI KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETŐ FÓRUM 2005 - 2006. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Tartalomjegyzék
Bevezető ..................................................................................................................................... 3 Munkacsoportok......................................................................................................................... 6 Debreceni helyzetfelmérés -kutatás- a Debrecen városi stratégia megújítása céljából.............. 9 Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda ....................................................................... 13 Nevelj Okosan! Szülőknek szóló drogprevenciós programsorozat.......................................... 23 LÁT-SZÓ-TÉR lakótelepi drogprevenciós programsorozat.................................................... 29 A Drogellenes Világnap rendezvénye Debrecenben 2005....................................................... 33 A Drogellenes Világnap rendezvénysorozata Debrecenben 2006 ........................................... 35 A lakásotthon program összegzése .......................................................................................... 39 „Színekben az életért!”című rajzpályázat ................................................................................ 41 Minnesota modell konferencia ................................................................................................. 44 Szenvedélybetegségek és a hepatitis kapcsolata konferencia .................................................. 49 Utcai szociális munka lehetőségei konferencia........................................................................ 51 Védett munkahelyek konferencia............................................................................................. 54 Szupervízió............................................................................................................................... 56 Észak-alföldi KEF-ek szakmai találkozója .............................................................................. 57 Kapcsolatok.............................................................................................................................. 60
2
Bevezető A debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2005-2006. évi munkájának áttekintésekor két fő szempontot kellett figyelembe vennünk. Egyrészről azt, hogy a lezajlott tevékenységek mennyiben kapcsolódtak a „Nemzeti Stratégia a Kábítószer probléma visszaszorítására” című, illetve a „Debrecen Városi Drogstratégia” című dokumentumokban foglaltaknak (rövid távú célok, cselekvési terv). Másrészről, hogy a DMJV Önkormányzatának döntései mennyiben szolgálták a város szenvedélybeteg ellátásának hatékonyabbá tételét. Különös, hogy két éves szakmai beszámolót adunk le, de az országgyűlési és a helyi önkormányzati választások idejében sajnos nem tudtuk magunkra vonni a figyelmet. A stratégiai gondolkodás fontos eleme a fórum javaslattevő, koordináló funkciójának erősítése, valamint az önkormányzati döntések stratégiai pillérekhez (közösség és együttműködés, prevenció, kezelés és ellátás, kínálatcsökkentés) való igazítása . A helyi stratégia rövid távú céljainak megvalósulása és az új stratégia kialakítása jelenleg is folyamatban van, hiszen ez egy hosszabb elemzést igényelő munka. Annyi azonban már most látszik, hogy sajnos a stratégiai célkitűzések és a rövid távú akcióterv elemei ezek nem teljes mértékben valósultak meg. Hiányosságokat azokon a területeken tapasztalunk, melyek azt célozzák, hogy a szakmai vélemények és igények, határozottabban megjelenhessenek a város döntéseiben. A Debreceni KEF 2005-ben új elnököt választott. A szakmai elnök megválasztását megelőzően szervezetfejlesztő program keretében megállapítottuk, hogy a 2004. évben főleg programmegvalósító
szervként
működött
eltérve
eredeti,
javaslattevő
funkciójától.
Egybehangzó vélemény volt, hogy erősítenünk kell a szakmai szervezetek, Debrecen város lakossága és a DMJV Önkormányzata közötti párbeszédet a drogprobléma kezeléséről, szakmai koordinációról. Ennek érdekében a KEF az elmúlt évben aktívan letette javaslatait a DMJV Önkormányzata elé. A Debreceni KEF főképpen munkacsoportokban dolgozva a társadalmi és szakmai párbeszéd kiszélesítésére törekedett. Ennek érdekében a fórumon belül már
meglévő
munkacsoportok
(prevenciós,
kezelés-ellátás,
média)
mellett
új
munkacsoportokat hozott létre (koordinációs, tanári, egyházi).
3
A Debreceni KEF 2004-es tevékenysége főképpen a prevenciót helyezte előtérbe. 2004. év végén alakult meg a Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda, mely átvette a KEF addigi programmegvalósító funkcióját és azóta több városi programot bonyolított le sikeresen. A Csomópont Iroda 2005-ben indította útjára a „Nevelj okosan” programot, a „Lát-szó-tér” lakótelepi drogprevenciós rendezvénysorozatot, a Drogellenes Világnap rendezvényeit, illetve rajzpályázatot bonyolított le és több városi (Városi Egészségnap, Vekeri-tó Fesztivál) rendezvényen képviselte a drogmegelőzés ügyét. A programok lebonyolításán túl az Iroda fontos részévé vált Debrecen szakmai életének. Tevékenységeit folyamatosan megismerték és szolgáltatásait rendszeresen igénybe vették a KEF szakemberein (prevenciós szolgáltatók) túl pedagógusok, szülők és diákok egyaránt. A Csomópont Iroda folyamatos és kiszámítható működésének feltételei sajnos nem megoldottak mind a mai napig. Az iroda működési költségei a Mezon Iroda – mint üzemeltető- költségvetésében szerepelnek ugyan, de a személyi feltételek hiányoznak. Az iroda nem rendelkezik a működéshez elengedhetetlenül szükséges státusszal, státuszokkal. A KEF 2005. évi tevékenységének középpontjába a kezelés és ellátás területét helyeztük. Ennek érdekében szakmai konferenciákat szerveztünk, melynek célja, hogy a területen dolgozó
szakemberek
új
ismeretekhez
jussanak
és
bővíthessék
szakmai
kapcsolatrendszerüket. A kezelés ellátásban dolgozó szakemberek számára fontos és hasznos volt az a harminc órás szakmai hatékonyságot növelő és esetmegbeszélő tréning, melyben a területen adódó aktuális problémák mellett szakmai kapcsolatok erősítésére is nagy hangsúlyt helyeztünk. Kiemelkedőnek mondható az a II. Regionális KEF Konferencia, melynek homlokterébe a térség rehabilitációjának ügyét helyeztük. Ennek különös aktualitását adta az, hogy továbbra is a legégetőbb hiány a városban, a megyében, sőt a régióban is a szenvedélybetegek rehabilitációjának helyzete. A regionális szintű egyeztetésen képviseltette magát a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, kifejezve támogatását és elismerését a regionális szintű együttműködést illetően.
4
A KEF 2006. évi programjának középpontjában a szakmai rendezvények és megmozdulások szervezésén túl elsődlegesen a Debreceni helyzetfelmérés(kutatás) állt, hiszen fontosnak tartjuk továbbra is, hogy a drogügyben dolgozó szakemberek és a város döntéshozói között olyan kapcsolat és együttműködés alakuljon ki, mely a prevenció és az ellátás területein pozitív változásokat hoz. A Debreceni KEF eddigi tevékenysége és működése alapján országosan elismert szakmai testületté vált, amely annak köszönhető, hogy a
KEF tagszervezetek folyamatosan új
szakmai irányvonalak és személet mentén tevékenykednek. Sajnos el kell mondani ugyanakkor, hogy a Debreceni KEF működéséhez a város által nyújtott források folyamatosan szűkülnek vagy megszűnnek, így a programok pályázati úton vagy saját erőből valósulnak meg. Az elkövetkezendő időben szükséges lenne a KEF által nyújtott szakmai és humán tőke aktívabb kihasználása, a szakmai szempontok figyelembevétele a döntések előkészítésénél a területre fordított pénzeszközök és humán erőforrások felhasználása tekintetében, hiszen az elkövetkezendő időszak gyökeres változásokat hoz a szenvedélybetegek ellátása területén.
Debrecen, 2007. március 30.
Fehér Richard Debreceni KEF szakmai elnök
5
Munkacsoportok A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2005-2006-ban 50 tagszervezettel működött. Egy ekkora szervezet az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy működhet hatékonyan, ha a tagok szakterületenként fejtik ki tevékenységüket. Ennek érdekében munkacsoportokat hoztunk létre, melyek a stratégiai pilléreknek felelnek meg (prevenció, kezelés-ellátás, média). A munkacsoportok lehetőség szerint havonta üléseznek. A KEF közgyűlése, mely atagok összessége évente kétszer. A szakterületenként létrejövő munkacsoport mellett a DMJV Önkormányzatával történő egyeztetésért a Koordinációs munkacsoport felellős. A KEF társadalmi bázisának szélesítése érdekében hoztuk létre a tanári és az egyházi munkacsoportot.
Prevenciós munkacsoport A
munkacsoport
vezetője
Veressné
Dr.
Gönczy
Ibolya
a
Debreceni
Egyetem
Neveléstudományi tanszékének docense. A munkacsoportban főképpen a prevenciós tevékenységgel foglalkozó szervezetek és intézmények vesznek részt. A munkacsoport javaslataival és tevékenységével a debreceni drogprevenciós tevékenységek elősegítésén dolgozik.
Kezelés-ellátás (Terápia-rehabilitációs) munkacsoport A munkacsoport vezetője Simonné Kiss Mónika a Drogambulancia munkatársa. A munkacsoport elsősorban a debreceni kezelési láncban dolgozó szervezetekből és intézményekből áll. Javaslataik a terület hatékonyabb ellátásának céljával születnek meg, hiszen ez a terület kiesik a város gondolkodásának homlokteréből.
6
Média munkacsoport A munkacsoport vezetője Juhász Béla Szilárd a Lelkierő Egyesület elnöke. A munkacsoport fő tevékenysége, hogy a drogproblémát és az ehhez kapcsolódó programokat, valamint intézményeket hatékonyan reprezentálja a város lakossága előtt.
Alkalmi munkacsoportok Az állandó munkacsoportok munkáján túl ad-hoc jelleggel alkalmi munkacsoportok jöttek létre az elvégzendő feladatoknak megfelelően: •
Konferencia szervezés
•
Nyilvános megmozdulások szervezése
•
Kutatás és stratégiaalkotás
Koordinációs munkacsoport Vezetője a KEF szakmai elnöke Fehér Richard. A koordinációért felelős munkacsoport a szakterületekért felelős munkacsoportok javaslatait hivatott megvitatni és azokat javaslat formájában egyeztetni a DMJV Önkormányzatával. A koordinációs munkacsoport 2005-2006-ban a munkacsoportok vezetőin kívül az Önkormányzat osztályainak delegáltjaival és intézmények (Drogambulancia), illetve ellenőrző
szervek
hivatalok
munkatársaival
egészült
ki
(Hajdú-Bihar
Megyei
Rendőrkapitányság, Gyámhivatal, ANTSZ).
Tanári munkacsoport: A munkacsoport vezetője Urbán Antalné a Fazekas Mihály Általános Iskola drogügyi koordinátora. A munkacsoport 2005. júniusában alakult meg az előző évben életre hívott Tanári Klubból. A munkacsoport létrehozásánál fő szempontunk volt, hogy a pedagógusokkal folytatott párbeszédet kiszélesítsük. A pedagógusok javaslatait figyelembe véve alakítsuk ki álláspontunkat és tegyünk szakmai javaslatokat. A munkacsoport életre hívását az indokolta, 7
hogy Debrecenben 70 általános és középiskola működik és az itt folyó koordináció és szakmai munka súllyal jelenjen meg a kábítószerügyi egyeztetés folyamatában.
Egyházi munkacsoport: A munkacsoport vezetője Kovács Károly a Drogambulancia munkatársa, Tóth Tamás a Református Egyház és Keczán János a Baptista Egyház részéről. A munkacsoport többszöri próbálkozás után 2005. november ében jött létre és azóta folyamatosan működik. Havonta ülésezik és egy-egy felekezetnél változó helyszínen. Az egyházak és felekezetek megszólításának fontos terepe ez az új munkacsoport, ahol az egyházak képviselői nyújtanak segítséget az őket érintő speciális kérdések felvetésében és, javaslatok formájában történő megfogalmazásában.
Összefoglalva A KEF által létrehozott munkacsoportok célja a városi drogstratégia megvalósításának elősegítése és a minél szélesebb társadalmi párbeszéd kialakítása. A célok elérése érdekében állandó munkacsoportok működnek: prevenciós, kezelés-ellátás, kínálatcsökkentő, média, tanári, egyházi és koordinációs. Szükség esetén eseti jelleggel létrehozhatók munkacsoportok, melyek konkrét feladatok megvalósítása érdekében működnek, majd feladatuk végeztével megszűnnek.
Feladata •
A városi drogstratégiát konkrét projektekre bontani. Ennek megvalósítása a stratégiához igazított feladatokra javaslatot tenni, és azok megvalósításában közreműködni.
•
Számon kérhető és időhatárhoz kötött akcióterv készítése és betartatása.
•
A munkacsoportban résztvevő szervezetek munkájának összehangolása, a megfelelő szintű akkreditáció biztosítása.
•
A munkacsoport munkájáról folyamatos tájékoztatást adni a KEF tagszervezetinek
•
A munkacsoport vezetője, vagy annak megbízottja a munkacsoportban megszülető javaslatokat a koordinációs munkacsoportban képviseli
8
Debreceni helyzetfelmérés -kutatás- a Debrecen városi stratégia megújítása céljából A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok támogatására kiírt pályázatán sikeresen szerepelt. A pályázati keretösszeg terhére (2 millió forint) 2006 őszétől 2007 tavaszáig egy debreceni drogproblémával kapcsolatos helyzetfelmérést bonyolít le és ennek keretében a Debrecen Városi Drogstratégiát is megújítja széles társadalmi egyeztetés keretében. A kutatás hivatalos elindítása a 2006. október 19-én tartandó szakmai napunk keretében történt meg. A szakmai napra meghívást kaptak azon intézmények (általános- és középiskolák,
drogproblémával
drogproblémával
összefüggésben
foglalkozó valamely
szervezetek),
melyek
színteret
(prevenció,
tevékenysége
a
kezelés-ellátás,
kínálatcsökkentés) felölel. A kutatás az NDI által kidolgozott módszerrel zajlik. Az NDI biztosítja azokat a szakmai tapasztalatokat, kérdőíveket és módszereket, melyek egy átfogó városi kutatáshoz szükségesek. Átadja az egyes munkafázisok lebonyolításához szükséges elméleti tudást és gyakorlati tapasztalatokat. A kutatás céljai •
A kutatás elsődleges célja a droghelyzet feltérképezése.
•
A városban tevékenykedő intézmények és szervezetek munkájának vizsgálata, szükségleteik felmérése
•
A Debreceni KEF tagszervezeteinek hatékonyabb együttgondolkodása
•
A kutatási adatok alapján megfelelő stratégia és intervenció kidolgozása
•
A DMJV Önkormányzatának és Debrecen lakosságának érzékenyítése
A kutatás több, egymástól független megközelítést használ a droghelyzet feltérképezésére, melyet lentebb részletezek munkafázisonként. Ezek a kutatások minden esetben a helyi
9
szakértők, kompetens szereplők aktív szerepvállalásával valósultak meg. Jelen esetben is a helyi szervezetek konstruktív részvétele a kutatás alapfeltétele. Fókuszcsoportok Az eltérő mértékű és tartalmú érintettség alapján szelektálva három csoportot célszerű szervezni. Az első csoportba hívjuk meg a rendőrség, ügyészség, pártfogói felügyelet, a családsegítő szolgálat munkatársait. Ezen a fórumon a drogjelenség jogi-igazgatási oldalát tekinthetjük át, és konkrétumokat ismerhetünk meg az eljárás alá vont és az elterelésre utalt fiatalok számáról a területen. A második csoport az egészségügyi ellátórendszer képviselőiből áll, addiktológus, pszichiáter, gondozási központ vezetője, az ÁNTSZ egészségvédelmi munkatársa, iskolapszichológus, ifjúsági védőnők és iskolaorvosok vehetnek részt. A harmadik ülésre a fiatalokkal napi kapcsolatban álló pedagógusokat, iskolaigazgatókat, gyermekvédelmi felelősöket, iskola-egyesületi titkárt hívjuk meg, és elsősorban az iskola és a pedagógusok feladatait, lehetőségeit tekintsük át a megelőzés területén. Felelősök a munkafolyamatért A munkafolyamat szervezése – Fehér Richard A
munkafolyamat
lebonyolítása
–
Veressné
Dr.
Gönczy
Ibolya
(prevenció
és
kínálatcsökkentés), Varga Éva (kezelés-ellátás és kínálatcsökkentés) Adatfeldolgozás – Veressné Dr. Gönczy Ibolya ésVarga Éva Összefoglaló tanulmány megírása – Veressné Dr. Gönczy Ibolya és Varga Éva Kontextus információk beszerzése A kutatási beszámolók a drogérintettség mintázata mellett igen sok információt tartalmaznak a különösen veszélyeztetett csoportokról, a drogérintettekről, a kereslet-kínálati tényezőkről. A legismertebb ismétlődő hazai kutatás, az u.n. ESPAD eredményei hozzáférhetők, hiszen az NDI által kiadott „Éves jelentés a magyarországi kábítószer helyzetről” kiadvány tartalmazza ezeket, s a kötet minden Fórumhoz eljut. Az adatok aktualizálása (a helyi viszonyok ismeretében egyszerű becslési eljárással) az adott környezetre megerősítheti, vagy korrigálhatja a helyi konszenzusos véleményt. Az információkat drogambulanciák, ügyészség, és pártfogói felügyelet esetén is gyűjtünk. 10
Felelősök a munkafolyamatért A munkafolyamat szervezése – Fehér Richard és Tőkés Tibor A munkafolyamat lebonyolítása – Fehér Richard és Tőkés Tibor Adatfeldolgozás – Fehér Richard és Tőkés Tibor Összefoglaló tanulmány megírása – Fehér Richard és Tőkés Tibor Intézmények vizsgálata A kutatáson belül az NDI által kidolgozott kérdőív kerül sor az intézményekben dolgozók mindegyikével A városban működő, a drogscénához valamilyen módon kapcsolható intézmények és szervezetek körében. A problémafeltáró és helyzetértékelő vizsgálat során a helyi erőforrások számbavétele történik meg. A módszer: az interjú és a kérdőíves adatgyűjtés együttes alkalmazása. Az adatgyűjtés célja a jelenlegi adottságok, működési feltételek és a szükséges, ideális állapot közötti esetleges diszkrepancia feltárása. A programelemen belül a város összes drogproblémához köthető intézményében elvégeznénk a kérdőív felvételét, melynek kiértékelését és összefoglaló tanulmány megírását egy budapesti szakemberrel végeztetjük el. Felelősök a munkafolyamatért A munkafolyamat szervezése – Fehér Richard A munkafolyamat lebonyolítása – KEF Tagszervezetek Adatfeldolgozás – Havadi Gergely Összefoglaló tanulmány megírása – Havadi Gergely Iskolai adatgyűjtés A kutatáson belül az NDI által kidolgozott kérdőív felvételére és a kérdőívhez kapcsolódó csoportos beszélgetésre kerül sor kortárs segítők bevonásával. A programelemen belül a város 11
összes általános - és középiskolájában elkészítenénk a felmérést a 8. És 10. Évfolyamokban, illetve kollégiumokban, hiszen ezen korcsoportok esetében van országosan összehasonlítható adatunk. Az intézményeken belül két-két osztállyal vennénk fel az adatokat (ez kb 160 csoportot érintene). A helyzetfelmérésben a válaszadás önkéntes, melyhez a szülők beleegyezését kérjük az osztályfőnökök segítségével. Az így kapott adatokat titkosan és névtelenül kezeljük a Közoktatási Törvény szabályainak megfelelően. Felelősök a munkafolyamatért A munkafolyamat szervezése – Fehér Richard Képzés a résztvevőknek – Fábián Róbert NDI munkatársa A munkafolyamat lebonyolítása (adatgyűjtés és feldolgozás) – a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület, a Lelkierő Egyesület, az Aranyközépút Egyesület és az Aranymorzsa Egyesület kortárs segítői, munkatársai Összefoglaló tanulmány megírása – Fábián Róbert az NDI munkatársa Egyéni interjúk készítése alkalmi és rendszeres droghasználók körében A drogos életútakból a töréspontok felderítése, a szükséges beavatkozás segítségnyújtásra hivatott intézmények munkájáról, hiányáról. az elterelés intézményéhez kapcsolódó ismereteikről, esetleg a drogbeszerzés módjáról, a veszélyeztetett csoportokról és a prevenció eredményes formáiról alkotott véleményükről. A munkafázist kiegészíti egy 20 főből álló látens használói csoport kérdőíves megkérdezés, melynek metodikája lefedi a fent említett mélyinterjúk során feltett kérdéseket. Felelősök a munkafolyamatért A munkafolyamat szervezése – Simonné Kiss Mónika A munkafolyamat lebonyolítása – Függő Híd Egyesület Adatfeldolgozás – Simonné Kiss Mónika Összefoglaló tanulmány megírása – Simonné Kiss Mónika
12
Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda Megalakulás A Debereceni Kábítószerügyi Egyezető Fórum a Debrecen városi drogstratégiában ajánlásként fogalmazza meg, hogy szükséges lenne egy olyan iroda létrehozása ami a drogprevenció számára mintegy módszertani központként tud működni. 2004 nyarán a város létrehozza az irodát, de nem mint önálló intézményt. A Drogprevenciós Iroda, így szervezetileg a Mezon Iroda részét képezi, de helyileg és szakmailag önállóan működik. Helyileg a Batthyány utca 20. szám alatt kezdi meg működését a 28 négyzetméteres iroda. A szakmai irányvonalakat a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal karöltve dolgozza ki az iroda vezetésével megbízott szakember. A belvárosban található iroda, szakmai működésében egyrészről a Mezon Ifjúsági Iroda – mint működtető intézmény – és a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum – mint a szakmai háttérszerv- segítik elő.
Eredeti feladatok Az iroda küldetése eredetileg a drogprevenciós szolgáltatást nyújtó szervezetek és a szolgáltatást igénybevevők közötti koordináció és folyamatos párbeszéd biztosítása. Ennek érdekében kezdi meg működését hivatalosan 2004. november 8-án. Az iroda feladata és célkitűzése igen sokrétű. A folyamatos kapcsolattartás a szervezetekkel, intézményekkel és az önkormányzat szerveivel ugyanolyan kiemelkedő feladat mint az információgyűjtés és információszolgáltatás, vagy a pályázatfigyelés, de említhetnénk a könyv- és médiatár kiépítését is. Ezen feladatokat mellékelten csatoljuk a
Csomópont
Drogprevenciós és Információs Iroda feladatkörének tartalmi elemei című dokumentumban A fenti teendők egyben a közvélemény formálására is alkalmat adnak megfelelő médiatámogatás mellet, melyet nyitás óta folyamatosan biztosítanak a helyi és esetlegesen országos médiumok.
13
Tevékenység Az eredeti célkitűzés mellett sürgető igény volt az iroda szolgáltatási iránt érdeklődők részéről alacsonyküszöbű szolgáltatások elindítására. Mára az iroda kinőtte magát. Jól megfér egymás mellett a drogprevenciós és alacsonyküszöbű szolgáltatás, sőt nem egy esetben segíti egymást a kétféle tevékenység. A szolgáltatások az információs tevékenység, a koordináló és kapcsolattartó feladatokon túl folyamatosan színesedtek a segítséget kérők igényének megfelelően. Fontos megjegyezni, hogy a szolgáltatások bővítését nem tudtuk volna az iroda eredeti létszámával ellátni ezért rendszeres és önkéntes tevékenységet látnak el több éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek, valamint folyamatosan számítunk egyetemi és főiskolai hallgatók gyakorlati időben nyújtott szakmai segítségére is.
Az iroda és a Nemzeti Stratégia céljainak és prioritásainak kapcsolata A Nemzeti Stratégiában megfogalmazott prevenciós célok mellett a kezelésre vonatkozó több pontjához is igazodik. A stratégiához való igazodást azért is tartjuk fontosnak, mert a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal való kapcsolattartás folyamatossága és a Városi Drogstratégiának való megfelelés előfeltétele a jó színvonalú szakmai munkának.
1. A társadalom váljon érzékennyé a drogkérdések hatékony kezelése iránt, a helyi közösségek pedig növeljék problémamegoldó készségüket a kábítószer-probléma visszaszorításában (közösség, együttműködés) A Debreceni KEF-ben részvevő szervezetek együttműködése nyomán komplex programot kívánunk eljuttatni a célcsoportokhoz, melyek során lehetőséget biztosítunk a drogprobléma megismertetésére és a probléma kialakulásával szembeni hatékony eszközöket és készségeket kívánunk átadni. Az iroda lehetőséget biztosít programjai lebonyolítása kapcsán a társadalmi párbeszédre. A szolgáltatás megismertetése, a programról szóló széleskörű tájékoztatás alkalmas arra, hogy a drogkérdés misztifikálása helyett valós képpel rendelkezzen a helyi társadalom.
14
A társadalom segítő, reintegrációs attitűdjének kialakítását is szeretnénk elősegíteni az előítéletek oldásával. A droghasználókkal szembeni előítéletek és a gyógyulás útján elindulókkal szembeni ellenérzéseket is szeretnénk feloldani a program bemutatásával és a közvélemény formáló médiumok aktív bevonásával, figyelembe véve és megőrizve a személyiségi jogok sérthetetlenségének jogát.
2. Esélyt teremteni arra, hogy a fiatalok képessé válhassanak egy produktív életstílus kialakítására és a drogok visszautasítására (megelőzés) Az iroda munkájának előterében a prevenciós funkció áll, de a leállt szenvedélybetegek és a kezelésben dolgozó szakemberek aktív közreműködése a Csomópont életében erősíti a szakmai együttműködést és a megelőző tevékenység hatékonyságát. Az iroda nyitottsága elősegíti a szenvedélybetegség korai felismerését, mely lehetőséget ad a fiatalok szemléletének változására. 3. Segíteni a drogokkal kapcsolatba kerülő és a drogproblémákkal küzdő egyéneket és családokat (szociális munka, gyógyítás, rehabilitáció) A drogprevnciós irodaként elindult szolgáltatás már a megnyitást követően bizonyítja létjogosultságát. Ugyanakkor elmondható, hogy az eredeti célok és feladatok a szakemberek és a betérő érdeklődők igényinek megfelelően bizonyos módosításokon megy át. Természetesen továbbra is ellátja az iroda az eredeti célkitűzéseihez megfogalmazott feladatokat (koordináló, kapcsolattartó, információs és módszertani feladatait) de egyre nagyobb a „nyomás”, hogy alacsonyküszöbű szolgáltatások is elinduljanak.
Az iroda célcsoportja Célcsoport
szolgáltatás
szakemberek
Információszolgáltatás, konzultáció,
pedagógusok
Információszolgáltatás, konzultáció, képzés
szülők
Információszolgáltatás, konzultáció,
diákok
Információszolgáltatás, konzultáció, képzés
15
Az iroda célcsoportja kezdetben a küldetésének, feladatainak megfelelően elsősorban a drogprobléma megelőzését célul kitűző szakemberek (KEF tagok), a pedagógusok, a szülők és persze nem utolsó sorban a diákok. A megelőzés mint szempont azt is jelentette, hogy nem elsősorban a droghasználók, vagy a droghasználókkal kapcsolatban állóknak kívánt szolgáltatni. Az Információs iroda jelleg sem a terápiás feladatok szükségességét hangsúlyozta.
Az irodában 2005-2006. évben megvalósult szolgáltatások
Információszolgáltatás A Csomópont Iroda a 2005. évben az eredeti célkitűzéseknek megfelelően elsősorban, mint információszolgáltató „intézmény” működött. Fontos volt tehát középpontba állítani a folyamatos
kapcsolattartást
a
szakmai
szervezetekkel
akik
Debrecen
területén
a
szenvedélybetegség megelőzésében és kezelésében vesznek részt. Az irodát ebből fakadóan is rendszeresen keresték fel a szakmai szervezetek munkatársai. A 2005-2006. évben a szolgáltatókkal való kapcsolattartás mellett napi kapcsolat alakult ki a szolgáltatásokat igénybevevő intézményekkel, esetünkben elsősorban oktatási intézményeket értek ez alatt. Az oktatási intézmények részéről olyan megkereséseknek tettünk eleget, melyekben módszertani segítséget igényeltek. Az irodát felkereső pedagógusok kérdőívek összeállítását, szakirodalmakhoz való hozzáférést és tanácsokat kértek a megtartandó prevenciós foglalkozásokhoz. Ebben a két évben az irodát a fenti céllal közel 70 pedagógus kereste meg. Az iroda munkájának ismerté válásával egyre inkább nőtt azon főiskolai és egyetemi hallgatók száma, akik egyrészt szakdolgozatuk megírásához, másrészt házi dolgozatok elkészítéséhez kértek segítséget. Az elmúlt két évben 60 főnek nyújtottunk segítséget. A Nevelj okosan! című programunk kapcsán (nem túlzottan nagy számban közel 10 fő), de szülők is érdeklődtek, szervezetekkel való kapcsolatfelvétel, vagy egyéni problémakezelés kapcsán.
16
Összefoglalva az alábbi feladatokat láttuk el: ♦ kapcsolttartás (szakma, intézmények, magánszemélyek, önkormányzat) ♦ könyv-és médiatár kölcsönzése ♦ módszertani segítségnyújtás ♦ tanácsadás, szülőknek
Programszervezés •
Nevelj okosan! Szülőknek szóló drogprevenciós programsorozat
A Debreceni Kör Dáma Egyesület 2004. év novemberében hatodik alkalommal szervezett jótékonysági bált, amelynek 1millió forintnyi bevételével a „Nevelj okosan!” elnevezésű drogprevenciós program megvalósulását támogatja. A programot az egyesület a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal együttműködve dolgozta ki a szülők drogproblémára való érzékenyítése céljából. A szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzésében a szülőknek, az iskolának és a szakembereknek közös összefogással kell védelmet biztosítaniuk a gyermekek számára. Azt tapasztaljuk, hogy a szülők azon túl, hogy félnek attól, hogy gyermekük érintett lehet a droghasználatban,
kevés,
számukra
valóban
használható
tudással
rendelkeznek
„drogkérdésben”. A szakemberek vállalták, hogy előadásokat tartanak szülők számára a város általános és közép iskoláiban 2005 januárjától májusig. A 2005. januárjától Debrecenben elinduló program első ütemében a debreceni általános és középiskolákat céloztuk meg. A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban dolgozó szakemberek felajánlották, hogy egy rendkívüli szülői értekezlet formájában tájékoztatást adnak az adott kérdéskörről az érdeklődő szülők számára. A felhívás hatására folyamatos, meglepően nagy érdeklődés mutatkozott az iskolák részéről. A program keretében közel 40 iskola jelezte igényét a rendhagyó szülői értekezlettel
17
kapcsolatosan. A szülők megszólításának nehézségét ugyan látták mind a szervezők, mind a szakemberek, ennek ellenére töretlen optimizmussal készítették elő a rendezvényeket. A program egészét a Csomópont Drogprevenciós Iroda koordinálása mellett bonyolítottuk le. A szülői értekezletek keretében mintegy 900 szülővel folytattak konzultációt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkatársai. Nagy sikerként értékelik mind a szervezők, mind a szakemberek ezt a számot, hiszen a legnehezebb feladat a szülőket elérni. Aktív munka kezdődött az iskolákban tevékenykedő, a prevenciós tájékoztatásért felelős pedagógusok körében is. Így a rendezvények szervezésének pozitív hozadéka volt, hogy a pedagógusok is folyamatosan megismerik a Csomópont Drogprevenciós Információs Irodát és igénylik szolgáltatásait. Több iskola jelezte a problémával kapcsolatos konzultációs igényét is. A Nevelj Okosan! című program keretében előadássorozat megtartására is került sor került. Ezzel a tematikusan felépített sorozattal az volt a célunk, hogy egy felépített, a drogproblémával kapcsolatosan átfogó képet kaphassanak az érdeklődők. A programelem nem titkolt célja, hogy lehetőséget kapjanak a szülők arra, hogy bővebb ismeretekre tegyenek szert a drogprobléma természetéről a nevelési kérdésektől az okokon át a drogkérdés jogi vonatkozásával bezárólag. A programelem helyszínéül az Apolló Mozit választottuk, mint központi, mindenki által elérhető helyet. A program központ gondolata a szülő-gyermek kapcsolat építése. Ennek jegyében egy olyan füzetet állítottunk össze, mely „csupán” kérdéseket tartalmaz. A kérdések elsősorban nem a drogot állítják a középpontba, sokkal inkább a mindennapi kapcsolatépítés alapvető problémáit,
elősegítve
azt,
hogy
egymás
véleményének
megismerésével
és
a
kapcsolatmélyebbé válásával a drogkérdésről is őszinte párbeszédet folytathasson a szülő és gyermeke.
18
•
Lát-Szó- Tér lakótelepi drogprevenciós programsorozat
Fényesudar 2005. május 14. szombat a fényesudvari piac mögötti játszótéren Házigazda: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Tócóskert 2005. május 21. szombat a Kazinczy Általános Iskola mögötti játszótéren Házigazda: Forrás Lelki Segítők Egyesülete Újkert 2005. június 04. szombat a szánkódomb melletti játszótéren Házigazda: Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület Vénkert 2005. június 11. szombat az Irodalmi Múzeum melletti játszótéren Házigazda: Csodakút Egyesület A fent említett négy lakótelepen megrendezésre kerülő programsorozat azonos tematika alapján valósult meg igazodva a megfelelő területen dolgozó szervezetek ajánlásához. A programsorozat összeállítás során célunk volt, hogy minden korosztályt megszólítsunk. A programokat a lakótelepeken felállított sátrakban rendeztük meg, amely mintegy bázist nyújtott a probléma iránt érdeklődők számára. A felállított sátorban előzetesen szóróanyagon, plakáton
és
médiában
meghirdetett
műsorrend
szerint
került
megrendezésre.
A
programsorozatot májustól négy szombati napon bonyolítottuk le. A célzott lakótelepeken egy-egy szombatot töltöttünk el. A központi helyszínt jelentő nagy sátorban zajlottak azok a gyermek és kulturális programok, melyekkel az adott lakótelepeken élőket a programsorozatba igyekeztük bevonni minél nagyobb számban. A rendezvényeken felléptek a Kuckó Művésztanya, a Dr Valter Blues Társasága, a Csontbrigád, a Sugalló népi zenekar, az Ákom-Bákom Bábcsoport, a KálvinTÉR, a Sunnyland, a Club Caffe Band, az Abrakazabra, az Él zenekar, a Látszatmegoldás, a 7 Fő és még sokan mások. A kulturális programok között szakmai programokra került sor, ahol előadásokat hallgathattak meg a látogatók. 19
A központi sátor mellett olyan bázispontokat építünk fel, amelyekben a program megvalósításában résztvevő szervezeteket kereshették meg az érdeklődők. Ezzel a technikával célunk az, hogy személyes találkozásokra kerülhessen sor a szervezetek, a szervezetek nevében előadó illetve az érdeklődők között. A program koordinációját a Csomópont Drogprevenciós Iroda végezte. •
Tekerjünk együtt két keréken
2005. június 26-án megrendezésre került program célja, hogy alternatívát nyújtsunk a droghasználattal szemben. Ennek a célnak megfelelően egy biciklitúrát szerveztünk, mely a Malompark parkolójából indult és meghatározott útvonalon a csordáskút vendéglőnél végződött. A programsorozat itt folytatódott ügyességi feladatokkal közös főzéssel és ebéddel, valamint Paint Ball versennyel. A programon 50 fő vett részt. •
A Drogellenes Világnap rendezvényei Debrecenben
Aa 2006. esztendőben két napos (június 26-27) programsorozatot bonyolítottunk le a FüggőHíd Egyesülettel karöltve. A már fent említett és hagyományosnak mondható bicuklitúrán túl egy egész napos belvárosi megmozdulásra is alkalmat kerítettünk. •
Konferencia szervezés
Az iroda működése kapcsán fontosnak tartottuk, hogy a KEF szakmai rendezvényeinek szervezésében aktív részt vállaljon. Ennek megfelelően a 2005-2006. évben szakmai konferenciák szervezése az irodára hárult, amely a meghívók kiküldésétől az előadókkal való egyeztetésig az egyes programok szervezésében szerepet vállaló szakemberekkel együttesen bonyolított le.
20
•
Vekeri-Tó Fesztivál drogellenes rendezvénye
A 2006. esztendőben az előző évektől eltérően a drogprevenciós és mentálhigiénés tevékenységek önálló helyszínen és önálló tematikus programsorozattal jelenhettek meg. Ez egyfajta kísérletnek is mondható, mely a látogatottságot figyelembe véve sikeresnek mondható. A drogprevenciós sátor 10 szervezet együttműködése során színes programokkal jelent meg a fesztiválon. A kézműves foglalkozásoktól a vetélkedőkön át a drogpolitikai kerekasztal beszélgetésig vehettek részt a fesztiválozók. •
Színekben az életért ! című rajzpályázat
A rajzpályázat a KEF tanári munkacsoportjának igénye nyomán került megrendezésre. Az iskolák értesítését követően a pályaműveket 2005. December 15-ig kellett benyújtani. A városból 20 intézmény pályázott. A bírálóbizottság 100 pályamű közül választotta ki azt a 12 helyezéssel és különdíjjal jutalmazott munkát, melyre 2006 januárjában került sor. •
Egyéb programok
A Csomópont Iroda a feni programok lebonyolításán túl részt vesz a Debreceni KEF munkacsoportjainak tevékenységében és az aktuális szervezési feladatok lebonyolításában is. ♦ megbeszélések (KEF tagság, munkacsoportok) ♦ szupervízió ♦ képzések
21
Harmadlagos prevenció Az igényeknek megfelelően és a hely korlátait figyelembe véve bővülnek tehát a szolgáltatások. Így az iroda drogprevenciós feladatai mellett debreceni szakemberek bevonásával betöltött egyfajta „drop-in”, (toppanj be) funkciót. Józanságmegtartó és önsegítő csoportok indultak, segítséget nyújtunk a kezelésbevételhez, munkahelyek keresésében aktívan közreműködünk leállt szenvedélybetegek számára, de a beszélgetni vágyó fiatalok számára is nyitva vagyunk és igény szerint alkalmat kapnak szakemberek figyelmére, felmerülő problémák megbeszélésére.
Összefoglalva az alábbi feladatokat láttuk el: ♦ józanságmegtartó csoport ♦ Narcotics Anonimus csoport ♦ munkahely közvetítés leállt szenvedélybetegeknek ♦ igény szerint a betérőkkel való beszélgetés, tea, kezelőhellyel való kapcsoltfelvétel,
22
Nevelj Okosan! Szülőknek szóló drogprevenciós programsorozat A 170 hölgyet számláló Debreceni Kőr Dáma Egyesület 5 évvel ezelőtt, 1999. november 17én alakult. A szervez mottója: „Mindent lehet, de csak a jót szabad!” A női szervezet tagjai olyan hölgyek, akik mind szakmailag mind magánéletüket tekintve szeretnének megfelelni a mindennapokban, gazdagítani Debrecen város polgári úton történő fejlődését, segíteni a civil szervezetek, és a hátrányos helyzetű csoportok munkáját. A Kőr Dáma Egyesület kezdeményezései a város kulturális, társasági életét egyaránt gazdagítják. Ezt igazolja a számos vendég: Sebestyén Márta, Jókai Anna, Szabó Magda, Eszenyi Enikő, Cserhalmi György, Janikovszky Éva, Müller Péter, Náray Tamás és még sokan mások. Az egyesület tagjai háromhetente találkoznak. Fórum jellegű összejöveteleiken politikamentesen, az értékrendek, a hit, a szeretet, emberség síkján beszélgetnek szakmáról, családról, múltról és jövőről. A Kör Dáma Egyesület a társadalomban jelentkező problémák megoldására és annak segítésére az elmúlt 5 évben közel 5 millió forintot gyűjtött össze. Köszönet érte az adományozóknak. Az egyesület többek között a gyermekekért tevékenykedő debreceni civil szervezeteknek, a daganatos betegségek gyógyítására, és a rákkutatás támogatására ajánlott fel, minden évben egy-egy millió forintot. A szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzésében a szülőknek, az iskolának és a szakembereknek közös összefogással kell védelmet biztosítaniuk a gyermekek számára. A Debreceni Kör Dáma Egyesület 2004. év novemberében hatodik alkalommal szervezett jótékonysági bált, amelynek 1millió forintnyi bevételével a „Nevelj okosan!” elnevezésű drogprevenciós program megvalósulását támogatja. A programot az egyesület a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal együttműködve dolgozta ki a szülők drogproblémára való érzékenyítése céljából. A szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzésében a szülőknek, az iskolának és a szakembereknek közös összefogással kell védelmet biztosítaniuk a gyermekek számára. Azt tapasztaljuk, hogy a szülők azon túl, hogy félnek attól, hogy gyermekük érintett lehet a
23
droghasználatban,
kevés,
számukra
valóban
használható
tudással
rendelkeznek
„drogkérdésben”.
A program A szülők jelentik a legnagyobb erőt gyermekeik életében attól függetlenül, hogy ezt észreveszik vagy sem. A felelősség, értékrendszer, etika és önbizalom mind otthon, a családban tanult dolgok. Az odaadást először a családban tanuljuk meg, és csak utána visszük ezt ki a nagyobb közösségbe. A szülőknek fel kell ismerniük milyen széles skálán mozog befolyásuk a gyermekre és ezt hogyan használják arra, hogy a különféle veszélytől megóvják őket. Ha felismerik a legális és illegális drogokat, mint az egyik valós veszélyt, mellyel gyermekük szembenéz, a szülők összefogással, kollektív védelmet tudnak biztosítani számukra. Ez az együttműködési késztetés, hajlandóság és filozófia - mely minden gyermek iránti szereteten s az érettük érzett törődésen alapul - jelenti a szülők programjának alapkövét.
A drogprobléma tudatos felismerése A legtöbb szülő nem sokat tud a kábítószerekről. A marihuana, LSD, heroin, kokain, hallucinogén anyagok ritkán alkották részét a szülő élményeinek, tapasztalatainak. Sok szülő nincs tudatában ilyen kábítószerek létezésének és éppen ezért nem is tudja felismerni gyermekén a kábítószer élvezet jeleit. Gyakran tapasztaljuk a tagadást "a mi családunkban/iskolánkban sohasem volt kábítószer probléma". "A mi környékünkön nem olyanok a gyerekek, hogy kipróbálnák a kábítószert". "Ez egy rendes környék, a drogprobléma itt nem létezik". A tagadás falai magasra és átjárhatatlanra épülnek. Az első lépés a tagadás falának lerombolása. A kábítószer problémával való megbirkózás lényege pedig az érzékenyítés, amelyet a NEVELJ OKOSAN! programmal valósítottuk meg. Szeretnénk elérni, hogy a drogproblémáról ne csak mint egy kriminalizált és misztifikált problémáról beszéljünk, hanem mint egy minden szülő számára legyőzhető élethelyzetről. A 24
drogkérdésről ne csak a problémák kapcsán beszéljünk, hanem a megelőzés időszakában ismerjük fel a családi, és emberi kapcsoltok fontosságát a sport, az egészséges életmód szerepét, mint prevenciós eszközt.
A program fővédnöke: Sándor Tamás, a DVSC csapatkapitánya Az első szülői értekezlet megtartása, mely 2005. január 19- én kerül megrendezésre a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, amely újabb lökést adhat a már eddig is országos érdeklődésre számot tartó programnak. Ezen a rendezvényen mutatták be a szervezők a program fővédnökét Sándor Tamást, a DVSC csapatkapitányát. A program szervezői azért választották a Debrecenben és országosan is ismert és elismert sportolót, mert tiszteletben álló családapaként és folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóként jó példát mutat a családoknak: szülőknek és a fiataloknak egyaránt. Méltón képviseli azt, hogy a sport milyen fontos alternatívát jelent egy fiatal számára a drogfogyasztás helyett. Az, aki rendszeresen sportol meg tudja óvni szellemi és lelki frissességét, barátokra, közösségre talál. Bízunk benne, hogy az ő személye további sportolókat és közéleti személyiségeket ösztönöz majd arra, hogy a „Nevelj Okosan!” programhoz csatlakozzanak, és személyüségük, illetve a sportban és a mindennapi életben nyújtott teljesíményük révén mintát adjanak a sport, egészséges életmód terén a fiatalok és szülők számára egyaránt. A „Nevelj okosan!” program első lépése, a szülők számára tartott rendkívüli szülő értekezlet nagy sikerrel zajlik. Eddig Debrecen 33 iskolája jelentkezett, hogy igényt tart az előadásokra és ezzel csatlakozik a programhoz. Ez idáig több mint 700 szülővel folytattak konzultációt a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkatársai. Nagy sikerként értékelik mind a szervezők, mind a szakemberek ezt a számot, hiszen a legnehezebb feladat a szülőket elérni. Aktív munka kezdődött az iskolákban tevékenykedő, a prevenciós tájékoztatásért felelős pedagógusok körében is.
25
Jótékonysági Gyermekfarsang rendezvényéhez 2005. február 27-én. A Nevelj okosan! című program részeként a Debreceni Kőr Dáma Egyesület szervezésében 2005. február 27-én délelőtt 10-13 óráig Jótékonysági Farsangi Vasárnap délelőtt kerül megrendezésre a Lovardában a debreceni családok számára. A rendezvényen felléptek az Ady Gimnázium diákjai, a Zenetheátrum társulata, az ORT-IKI Bábszínház, Csató Péter, a Replika zenekar frontembere, a Kuckó Művésztanya társulata. A rendezvénye kulturális programjai mellett, délelőtt egyik központi eleme az a kerekasztal beszélgetés, amelyen részt vettek szakemberek és ismert közéleti személyiségek: Berényi András, pszichológus, Lukács László, a Tankcsapda vezetője, Püski Lajos, a Nagyerdei Rerformátus Gyülekezet lelkésze, Varga Éva, a KEF szakmai vezetője, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, dr. Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója, Sándor Tamás, labdarúgó, a rendezvény fővédnöke. A Lovardában lehetősége volt több mint tíz segítséget adó civil szervezetnek a bemutatkozásra. Az érdeklődők számára a belépés díjtalan volt.
Elindult a „Nevelj Okosan” program A szakemberek vállalták, hogy előadásokat tartanak szülők számára a város általános és közép iskoláiban 2005 januárjától májusig. A 2005. januárjától Debrecenben elinduló program első ütemében a debreceni általános és középiskolákat céloztuk meg. A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban dolgozó szakemberek felajánlották, hogy egy rendkívüli szülői értekezlet formájában tájékoztatást adnak az adott kérdéskörről az érdeklődő szülők számára. A felhívás hatására folyamatos, meglepően nagy érdeklődés mutatkozott az iskolák részéről. A program keretében közel 40 iskola jelezte igényét a rendhagyó szülői értekezlettel 26
kapcsolatosan. A szülők megszólításának nehézségét ugyan látják mind a szervezők, mind a szakemberek, ennek ellenére töretlen optimizmussal készítették elő a rendezvényeket. A program egészét a Csomópont Drogprevenciós Iroda koordinálása mellett bonyolítottuk le. Így a rendezvények szervezésének pozitív hozadéka volt, hogy a pedagógusok is folyamatosan megismerik a Csomópont Drogprevenciós Információs Irodát és igénylik szolgáltatásait. Több iskola jelezte a problémával kapcsolatos konzultációs igényét is.
A Nevelj okosan! című program előadássorozatának időpontjai és előadói A Nevelj Okosan! című program keretében előadássorozat megtartására került sor. Ezzel a tematikusan felépített sorozattal az volt a szervezők célja, hogy egy felépített, a drogproblémával kapcsolatosan átfogó képet kaphassanak az érdeklődők. A programelem nem titkolt célja, hogy lehetőséget kapjanak a szülők arra, hogy bővebb ismeretekre tegyenek szert a drogprobléma természetéről a nevelési kérdésektől az okokon át a drogkérdés jogi vonatkozásával bezárólag. A programelem helyszínéül az Apolló Mozit választottuk, mint központi, mindenki által elérhető helyet.
2005. március 3. Csütörtök 18.00
Drogok - Miért? Okok, drogtípusok, drogkarrier Előadó: Hay Éva
2005. március 24. Csütörtök 18.00
Nevelj okosan Nevelési kérdések a családban – Szülő gyermek kapcsolat Előadó: Veressné Gönczi Ibolya
2005. április 14. Csütörtök 18.00
„ Nem romlott el a gyermek… csak serdül!” avagy a serdülőkori drogfogyasztás rizikótényezői Előadó: Berényi András
27
2005. április 28 Csütörtök 18.00
Hogyan előzhetem meg? – Kikre számíthatok? Kortárssegítés hatása – Megelőzés Előadó: Juhász Béla – Fehér Richard
2005. május 12. Csütörtök 18.00
Hogyan ismerem fel? – Mit tegyek? Felismerés és beavatkozás – Jogi kérdések Előadó: Varga Éva – Dr. Kiss Katalin
Beszélgető füzet A program központ gondolata a szülő-gyermek kapcsolat építése. Ennek jegyében egy olyan füzetet állítottunk össze, mely „ csupán” kérdéseket tartalmaz. A kérdések elsősorban nem a drogot állítják a középpontba, sokkal inkább a mindennapi kapcsolatépítés alapvető problémáit,
elősegítve
azt,
hogy
egymás
véleményének
megismerésével
és
a
kapcsolatmélyebbé válásával a drogkérdésről is őszinte párbeszédet folytathasson a szülő és gyermeke.
28
LÁT-SZÓ-TÉR lakótelepi drogprevenciós programsorozat A program célcsoport ja Debrecenben 2003 tavaszán a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) átfogó felmérést végzett a városban a drogfogyasztási szokásokkal kapcsolatosan. A felmérés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt kutatási módszerrel az ún. Rapid Assesment and Response (RAR) technika segítségével készült . A kutatási programban az Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) koordinálásával Debrecen az országban elsőként vehetett részt holland szakemberek támogatása mellett. Az így keletkezett kutatási adatokra alapozva azt találtuk, hogy Debrecen területén a drogprobléma a diszkók és szórakozóhelyek mellett négy lakóterületre kifejezetten koncentrálódik. Ez a négy lakóterület a Tócóskert, Újkert, Vénkert és a Fényesudvar. Programsorozatunkkal a fent említett kutatási eredmény alapján ezen négy lakótelep lakosságát céloztuk meg. A programokat nyitottá tettük az általános iskolás tanulóktól kezdve a középiskolás és felsőoktatásban tanuló korosztályon át a szülők részére is. A programsorozat alkalmat adott arra is, hogy eljussunk az iskolarendszerből már kikerült fiatalokhoz is. A célcsoport meghatározásánál azonban fontos számunkra, hogy a problémát nem szűkíthetjük le a fiatal korosztályra, mivel a fiatalok sok esetben több információval rendelkeznek szüleiknél. Éppen ezért a program összeállítása és a médiában történő meghirdetése során nagy hangsúlyt helyeztünk a szülők megszólítására is.
A program értékei A drogkérdéssel szembe kell nézni! A „struccpolitika” nem vezet sehova. Ezért fontos minél többet és minél nagyobb nyilvánosság előtt felhívni a figyelmet a kábítószer-problémára, természetesen nem a problémákat, hanem a megoldási javaslatokat előtérbe állítva. A kábítószerezéssel szembeni küzdelem mindannyiunk feladata! A programsorozatot megelőző hírverések és maguk a programok is annak a nagyon fontos felismerésnek a fényében zajlottak le le, hogy a küzdelem a drogproblémával szemben nem csak a
29
szakemberek dolga. Felelősséget szerettünk volna ébreszteni mindenkiben, hogy ne menjen el szó nélkül a drogkérdés mellett, alkosson véleményt és képviselje azt környezetében. Drogozással szembeni alternatíva! A programban megvalósítandó sport, kulturális és egyéb rendezvényekkel azt üzentük a fiataloknak, hogy a szabadidő eltöltéséhez , a jó kikapcsolódáshoz hozzá lehet jutni drogfogyasztás nélkül is. Ösztönözni akartuk a fiatalok önszerveződésre való képességét. Együttes szakmai fellépés! Programunk újdonsága abban állt, hogy az együtt dolgozó szervezetek folyamatos egymás szaktudására építő hosszú távú
prevenciós programban
gondolkoznak. A szakmai együttgondolkodás és együtt munkálkodás olyan példája ez mely hiánypótló a fiatalokkal és szülőkkel végzett munka során. A programsorozat mindenki számára elérhetővé tettük. Ezt a nyitottságot képviseltük munkánk során az érdeklődők felé. Fontos ugyanakkor, hogy nyitottságot várunk el
a
programot meglátogatóktól is, így rombolva az előítéleteket a drogkérdéssel szemben.
Programsorozat A fent említett négy lakótelepen megrendezésre kerülő programsorozat azonos tematika alapján valósult meg igazodva a megfelelő területen dolgozó szervezetek ajánlásához. A programsorozat összeállítás során célunk volt, hogy minden korosztályt megszólítsunk. A programokat a lakótelepeken felállított sátrakban rendeztük meg, amely mintegy bázist nyújtott a probléma iránt érdeklődők számára. A felállított sátorban előzetesen szóróanyagon, plakáton
és
médiában
meghirdetett
műsorrend
szerint
került
megrendezésre.
A
programsorozatot májustól négy szombati napon bonyolítottuk le. A célzott lakótelepeken egy-egy szombatot töltöttünk el. Fényesudar 2005. május 14. szombat a fényesudvari piac mögötti játszótéren Házigazda: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Tócóskert 2005. május 21. szombat a Kazinczy Általános Iskola mögötti játszótéren Házigazda: Forrás Lelki Segítők Egyesülete 30
Újkert 2005. június 04. szombat a szánkódomb melletti játszótéren Házigazda: Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület Vénkert 2005. június 11. szombat az Irodalmi Múzeum melletti játszótéren Házigazda: Csodakút Egyesület A központi helyszínt jelentő nagy sátorban zajlottak azok a gyermek és kulturális programok, melyekkel az adott lakótelepeken élőket a programsorozatba igyekeztük bevonni minél nagyobb számban. A rendezvényeken felléptek a Kuckó Művésztanya, a Dr Valter Blues Társasága, a Csontbrigád, a Sugalló népi zenekar, az Ákom-Bákom Bábcsoport, a KálvinTÉR, a Sunnyland, a Club Caffe Band, az Abrakazabra, az Él zenekar, a Látszatmegoldás, a 7 Fő és még sokan mások. A kulturális programok között szakmai programokra került sor, ahol előadásokat hallgathattak meg a látogatók Az előadások négy téma köré csoportosultak: •
Nevelés – Veressné Dr Gönczi Ibolya – Debreceni Egyetem Neveléstudományi tanszék docense
•
Okok- Varga Éva – Klinikai Szakpszichológus- Debreceni Drogambulancia
•
Kezelés- Dr. Máté Valéria- Pszichiáter, addiktológus
•
Jog- Mónusné Dr Kiss Katalin- Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Kar tanársegédje
A fenti négy témát azért választottuk ki, mert az a tapasztalatunk, hogy a szélesebb közönséget ezek a kérdések érdeklik leginkább. A témával foglalkozó szakembereket szakterületük szerint hívtuk meg a programba és 30-40 perces előadásra kértük fel. Az előadások után kötetlen beszélgetésre biztosítottunk lehetőséget az érdeklődők számára. Lehetőség volt még, kerek-asztal beszélgetésen való részvételre, valamint leállt anyagosokkal való találkozóra is.
31
A kerek-asztalbeszélgetésben részvevők meghívása során a már sokszor említett szempontot vettük figyelembe. Fontosnak tartottuk, hogy amennyiben erre mód volt, hogy az egyes lakótelepen tevékenykedő szervezet képviselője (képviselői) jelen legyenek. Ugyanakkor szem előtt tartottuk, hogy a drogkérdést érintő témák minden területét (prevenció, kezelésellátás, jog, bűnmegelőzés, utógondozás) képviselje egy-egy szakember. A beszélgetéseken a látogatók szép számmal gyűltek össze (esetenként30-40 fő) és megfogalmazták kérdéseiket, sőt egy- egy kérdés vitákat váltott ki (legalitás, iskolai drogprevenció), melyeket a programrész moderátorai jól kezeltek. A beszélgetések jó alkalmat nyújtottak arra, hogy a szakemberek kifejthessék álláspontjukat a kérdések kapcsán és formálhassák a lakosság gondolkodását a drogkérdés tekintetében. A leállt anyagosokkal való találkozást azért tartottuk fontosnak, mert tapasztalatunk szerint az embereket érdekli, hogy egy fiatal hogyan válik függővé, de foglalkoztatja az a gondolat is, hogy milyen körülmények között hagyja abba a kábítószer fogyasztását. Amivel viszont nincsenek tisztában az, hogy egy ilyen döntés és a tiszta élet mögött milyen nehézségek vannak. Szakemberek vezetése mellett a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Félutas házában lakó fiatalokat kértünk fel, hogy beszélgessenek az érdeklődőkkel. Tapasztaltuk, hogy a téma ilyen nyíltsággal való felvállalása sajnos társadalmunkban még mindig nem annyira elfogadott. A programelemben szűk körű beszélgetésekre került sor, ami a résztvevők beszámolója szerint jó hangulatú és hasznos információkkal teli volt. A központi sátor mellett olyan bázispontokat építünk fel, amelyekben a program megvalósításában résztvevő szervezeteket kereshették meg az érdeklődők. Ezzel a technikával célunk az, hogy személyes találkozásokra kerülhessen sor a szervezetek, a szervezetek nevében előadó illetve az érdeklődők között. A program koordinációját a Csomópont Drogprevenciós Iroda végezte.
32
A Drogellenes Világnap rendezvénye Debrecenben 2005 2005. június 26. (vasárnap) Tekerjünk együtt két keréken (kerékpártúra)
Az ENSZ közgyűlésének 1987. évi határozata alapján 1988-tól minden év június 26-án tartják „A kábítószer elleni küzdelem” nemzetközi napját. A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ennek alkalmából 2005. június 25-én programot szervezett. A kerékpártúra egy hétvégi programelemként lehetőséget biztosított a családok aktív részvételére ezzel is erősítve a drogalternatíva nyújtásának szemléletét. A programban résztvevők számára a programelemek ingyenesek voltak ezzel is növelve a programok vonzerejét. A programot megelőzően széles médiatámogatást vettünk igénybe, hogy a teljes lakosságot tájékoztassuk, és ezzel lehetőséget biztosítsunk a részvételre. A Debreceni KEF második éve valósítja meg kerékpártúráját, mellyel hagyományt szeretnénk teremteni. Az első évben (2004.) még viszonylag kis érdeklődés mellett zajló túrát követően a 2005. esztendőben, már 60-70 fő érdeklődése mellett zajlott a program.
A program célja: ¾ A droggal szemben valós alternatívát nyújtani ¾ Családok és a kerékpáros szubkultúra megszólítása ¾ Felhívni a figyelmet a drogproblémára (demonstratív jelleg) ¾ Szakemberek megismerésének lehetősége (személyes kontaktus erősítése) ¾ A drogüggyel foglalkozó szervezetek és a debreceni KEF folyamatos jelenlétének biztosítása
33
A program menete: Fő szempontként előtérben tartottuk a közösségszervezést. A szakemberek meghívásán túl a lakosság bevonására nagy hangsúlyt helyeztünk. Folyamatos médiatámogatás és a szakmai szervezeteket klienskörének (személyes meghívás) bevonása mellett szerveztük a programot. 9.00 Megnyitó a Malompark parkolójában Program: BMX és Triál bemutató A gyülekező ideje alatt Triál és BMX bemutatóval vártuk az érdeklődőket a Malompark elnevezésű bevásárlóközpont parkolójában. 10.00 Biciklis túra indulása Útvonal: Malompark - Egyetem sugárút – Komlóssy út - Weszprémy út – Laktanya út – Kassai út – Jánosi út – Süveg út – Endre út – Sólyom út – Vámospércsi út (kerékpárút) – Zsuzsi vonat Fancsikai megállója( Csordáskert Vendéglő) Az indulásnál a résztvevők száma 50 fő volt, de az előzetes igényfelmérésnél többen jelezték, hogy csak a délutáni programba tudnak bekapcsolódni. 12.00 Ebéd A BSZA-Utcafornt félutas háza szervezésében Beszélgetés leállt anyagosokkal 14.00 Sport és Ügyességi vetélkedők szervezők: Függő Híd Egyesület, Csodakút Egyesület, Navigátor Túra Klub 15.00 Paint Ball 3000 lövedék eldurrogtatása egy fergeteges csatában Helyszín: Csordáskert Vendéglő melletti Paint Ball pályán A délutáni Paint Ball „csatához” a túrán résztvevőkön kívül még 20 fő csatlakozott. Az ebédről a BSZA Utcafront Félutas házában lakó kliensek gondoskodtak.
34
A Drogellenes Világnap rendezvénysorozata Debrecenben 2006
Az ENSZ közgyűlésének 1987. évi határozata alapján 1988-tól minden év június 26-án tartják „A kábítószer elleni küzdelem” nemzetközi napját. A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ennek alkalmából 2006. június 25-én és 2006. június 26-án programsorozatot szervezett. A Programsorozat két fő szálon zajlott. A kerékpártúra egy hétvégi programelemként lehetőséget biztosított a családok aktív részvételére ezzel is erősítve a drogalternatíva nyújtásának szemléletét. A hétfői (ténylegesen a világnapra szervezett programelem) egy olyan megjelenési forma, mellyel lehetőséget adtunk azoknak is akik egy, egy napos aktív részvételre nem hajlandók, de érdeklődnek a téma iránt. A programban résztvevők számára a programelemek ingyenesek voltak ezzel is növelve a programok vonzerejét. A programot megelőzően széles médiatámogatást vettünk igénybe, hogy a teljes lakosságot tájékoztassuk és ezzel lehetőséget biztosítsunk a részvételre.
2006. június 25. (vasárnap) Tekerjünk együtt két keréken (kerékpártúra) Előzmények: A Debreceni KEF harmadik éve valósítja meg kerékpártúráját, mely mára hagyománnyá vált. Az első évben (2004.) még viszonylag kis érdeklődés mellett zajló túrát követően a tavalyi évben (2005.), már 60-70 fő érdeklődése mellett zajlott a program. Az idei évben fontosnak tartottuk, hogy ez a program hagyománnyá váljon, ezért a drogellenes világnap szerves részeként megtartottuk ezt a programelemet is. A program célja:
35
¾ A droggal szemben valós alternatívát nyújtani ¾ Családok és a kerékpáros szubkultúra megszólítása ¾ Felhívni a figyelmet a drogproblémára (demonstratív jelleg) ¾ Szakemberek megismerésének lehetősége (személyes kontaktus erősítése) ¾ A drogüggyel foglalkozó szervezetek és a debreceni KEF folyamatos jelenlétének biztosítása A program menete: Fő szempontként előtérben tartottuk a közösségszervezést. A szakemberek meghívásán túl a lakosság bevonására nagy hangsúlyt helyeztünk. Folyamatos médiatámogatás és a szakmai szervezeteket klienskörének (személyes meghívás) bevonása mellett szerveztük a programot. A gyülekező ideje alatt Triál és BMX bemutatóval vártuk az érdeklődőket a Malompark elnevezésű bevásárlóközpont parkolójában. Az indulásnál a résztvevők száma 40 fő volt, de az előzetes igényfelmérésnél többen jelezték, hogy csak a délutáni programba tudnak bekapcsolódni. A délutáni Paint Ball „csatához” a túrán résztvevőkön kívül még 40 fő csatlakozott. Az ebédből kimaradt adagokat (kb. 20-30 adag) a BSZA Utcafront utcai munkásai szétosztották a rászorulók között. A túra megtervezésében és lebonyolításában a Csodakút Egyesület vett részt.
2006. június 26. (hétfő) „…tiszta vizet a pohárba”( A nagy találkozások délutánja) Előzmények: A Debreceni KEF kezdeményezésére a RAR kutatás eredményeire építve a 2005. évben Csomópont Drogprevenciós Iroda megvalósította Lát-Szó-Tér című lakótelepi drogprevenciós programsorozatát. A nagy sikerrel lebonyolított program bizonyította, hogy a város
36
lakosságának érzékenyítésének hasznos eszköze a kulturális és szakmai programok egymás melletti megvalósítása. Az érdeklődőket a kulturális és gyerekprogramokon keresztül könnyen megszólíthatjuk és a stigmatizáció veszélyét is csökkentjük. A drogellenes világnapra szerveztük (2006. június 26. 9.00-13.00) a délutáni rendezvényünket megelőzően a „Védett munkahelyek” című konferenciát, ami a nap tematikájához teljes mértékben illeszkedett. A konferencia a KEF 2005. évi pályázatából valósult meg, de az időpont kijelölése szándékolt volt. A konferencia a Belvárosi Művelődési Házban került lebonyolításra 70 szakember részvétele mellett. A program célja: ¾ A lakosság érzékenyítése a drogprobléma iránt ¾ Családok és a fiatalok hatékony megszólítása ¾ Információk nyújtása a drogról, szenvedélybetegségről és az ezzel a témával foglalkozó szervezetekről. ¾ Szakemberek megismerésének lehetősége (személyes kontaktus erősítése) ¾ Felhívni a figyelmet a drogproblémára (demonstratív jelleg) ¾ A drogüggyel foglalkozó szervezetek és a debreceni KEF folyamatos jelenlétének biztosítása Helyszín Belvárosi helyszín (Rózsa utcai parkoló és a Rózsa utcai- Piac utcai öböl) Mivel a fő cél a családok elérése, megszólatása volt, ezért egy forgalmas sétáló övezet tűnt a legmegfelelőbb helyszínnek. A program menete A minél nagyobb látogatottság érdekében délutáni időpontot tűztünk ki a program megvalósítására. A kulturális és szakmai programok a várt módon egészítették ki egymást. A zenei és színpadi produkciók odavonzották az érdeklődőket, amelyeket a szünetekben a drogkérdéssel kapcsolatos kvíz kérdések tarkítottak.
37
A szervezetek asztalainál az egészséges életmóddal kapcsolatos felvilágosítást kaphattak, drogtotókat tölthettek ki és a segítő szakemberekkel, beszélgethettek a résztvevők. A szakmai elemeken kívül a kisebbeket játszóházi foglalkozásokba, a serdülő korosztályt testfestésbe (henna) és kézműves foglalkozásba (ékszerkészítés) vontuk be nagy sikerrel. A programsorozatot összesen 250-300 fő látogatta. Ezen felül a program a helyi média érdeklődésének a középpontjában állt. A helyi média valamennyi képviselője beszámolt az eseményről. A napot egy közös gyertyagyújtás zárta, melyben 20 fő vett részt. Szervezők és résztvevők: ANTSZ, Csomópont Drogprevenciós Iroda, Segítő Kéz Egyesület, Drogambulancia, Lelkierő Egyesület, Forrás Egyesület, Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Program, MÖSZ DeCentrum, H-B. Megyei Rendőrkapitányság, Drogklinika Program, Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület, Szertelen Egyesület, BSZA-Utcafront, Függő Híd Egyesület
A program szervezésében aktív segítséget nyújtott a résztvevő szakmai szervezeteken kívül az Aranymorzsa Egyesület, aki a játszóházi és kézműves programok lebonyolításáért és a kulturális programok megszervezésért volt felelős.
38
A lakásotthon program összegzése A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy az adott célcsoport fokozott módon veszélyeztetett korosztályán belül. Nevelésbe vételüket előidéző okok között az esetek jelentős százalékában súlyos elhanyagolás, több esetben érzelmi /vagy/ fizikai bántalmazás áll. Családjukban a szenvedélybetegségek szintén meghatározó, amely előfordul fokozott alkoholfogyasztás, illetve játékszenvedély formájában. E családi örökséggel megbirkózni igen kevés gyermek képes. A gyermek nevelésbe vételével ezek a veszélyeztető tényezők megszűnnek, de hatásuk tovább rombol, megfelelő speciális segítség hiányában. Az a gyermek, aki a korábbi hatások miatt erős dohányos, rászokott az alkoholra, esetenként tolvajkodik, az oktatási intézményt sorozatos kudarcai miatt kerüli, esetleg szuicid hajlamot mutat, nem nevelhető csupán hagyományos módszerekkel. Maga a tényleges nevelési munka már azért is komoly nehézségbe ütközik, mert az „alany” igen gyakran szökésben van. A szökést kivált okok nehezen meghatározhatók. Leginkább a hazavágyódás -elvágyódás áll a cselekmény mögött, de nagyon kevés esetben történik meg a hazatérés. Sokkal inkább jellemző a csavargás, a cél nélküli „lődörgés”. A szökés kiemelt jelentőségét mutatja az, hogy a nevelésbe vett gyermekek ez idő alatt követnek el legtöbbször szabálysértést vagy bűncselekményt. Szakellátásból kikerülve elkallódik, az otthonról hozott sajátos norma-kultúra alapján él. Elképzelésünk szerint a Debrecen területén lévő lakásotthonokat érintő programunk rövid távon segítséget nyújtott ezeknek a fiataloknak, hogy módjuk legyen életükön jobbítani, nagyobb sikerrel tudjanak ellenállni a szenvedélybetegségeknek, a „bűnöző karriernek”. Hosszútávon célunk a kockázatmentes társadalmi integráció elősegítése volt. Megkeresésünkre az ANTSZ Debrecen Városi és Megyei Intézete, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság, a Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda a Mezon Ifjúsági Információs Iroda és KEF tagszervezetei kapcsolódtak be a munkában. A programon a Debrecen lakásotthonaiban élő hat és 18 év közti gyerekek vettek részt. A résztvevőkből
39
életkoruk szerint két korcsoportot képeztünk, hiszen teljesen más megközelítés, eszközök szükségesek az életkori sajátosságok miatt. A 12 év alatti gyermekek számára a Debrecen Városi ANTSZ egészségfejlesztési munkatársa által összeállított program témái: a helyes táplálkozás, higiénia, testmozgás A 12-től 18 éves korosztály számára a Baptista Félutas Ház kortárssegítői, bűnmegelőzési osztály századosa, a DE Jogklinikájának vezetője és a megyei ÁNTSZ egészségfejlesztési munkatársa segítségével állítottuk össze programunkat a következő témakörökben : - Információ az illegális és legális szerekről, - Önismeret és társismeret, - Döntéshozási képesség fejlesztése, - Stressz konfliktus kezelés, - A fiatalkori bűnözés jellemzői, az elkövetés okaitól a következményekig, - A drogok csoportosítása, a kábítószerek és bűnözés összefüggései, - A gyermekkor büntetőjogi vonatkozásai, - A kábítószer büntetőjogi vonatkozásai, - Az elterelés. Előadás
sorozatunkkal
80
gyermeket
sikerült
elérni.
A
résztvevők
javaslatára
programsorozatunk 2006-ban is folytatódik, terveink bővített formában, a lakásotthon vezetői illetve dolgozói számára is
40
„Színekben az életért!”című rajzpályázat A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) rajzpályázatot hirdetett a debreceni diákoknak „Színekben az életért!” címmel. A rajzpályázat meghírdetésének öttlete a tanári munkacsoporttól indult el. A 2005. december 14-ig leadott pályázatokat a Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodába és a Forrás Mentálhigiénés Központba adhatták le az érdeklődők. A rajpályázat témája a : kábítószer nélküli élet, melyhez témaöttleteket adtunk meg: •
Hogyan képzeled el a drog nélküli életet?
•
Színek és formák egy szerfogyasztó és egy drogmentes fiatal szemével
•
Mi az, ami jobb a drognál?
•
Emberi kapcsolatok vagy a drogos magány?
A pályázaton az alábbi kategóriákban indulhattak a pályázók: •
alsó tagozatos iskolások
•
felső tagozatos iskolások
•
középiskolások
•
főiskolai és egyetemi hallgatók
A pályaművek A/4-es vagy A/3-as méretű, fekvő vagy álló helyzetű rajzlapokra, bármely technikával elkészíthetők (vízfesték, tempera, olajfesték, filctoll, tus, zsírkréta, stb.) voltak. A beadott pályaműveket szakmai zsűri bírálta, kategóriánként az első három helyezett értékes ajándékban részesült, melyeket a Berton Autósiskola, a LAPICS Könyvkereskedés, Rogers Zeneáruház, Pompei Étterem bocsátott rendelkezésünkre.. A díjazottak értesítést kaptak, ajándékukat átvehették a rajzokból készült kiállítás megnyitóján a MEZON Irodában Turi Gábor alkpolgármestertől és Fehér Richard KEF szakmai elnöktől. A későbbiekben az így összegyűlt műveket a drog elleni küzdelemben szeretnénk hasznosítani oly módon, hogy minél többek számára láthatóvá tesszük iskolai és városi kiállítások alkalmával.
41
ÖSSZESÍTÉS A KEF RAJZPÁLYÁZAT EREDMÉNYEIRŐL BEÉRKEZETT RAJZOK DARABSZÁMA ISKOLÁK SZERINT Középiskolák
Db
Könnyűipari Szakközépiskola
3
Medgyessy Ferenc Gimnázium
13
Dienes László Gimnázium
12
Vegyipari Szakközépiskola
22
Csokonai V. M. Gimnázium
1
Kazinczy Művészeti Iskola
2
Egyéni induló
1
Összesen:
54
Általános iskolák
Db
Gönczy Pál
9
Dózsa György
1
Műhelytelepi Ált. Isk.
4
Bólyai
1
Kazinczy
9
Petőfi
20
Szabó László Ált. Isk. H.Szoboszló
3
Összesen:
47
A RAJZPÁLYÁZAT NYERTESEI Általános iskolák – alsó tagozat Név 1. díj: Szőllősy Mirjam 2.o.
Iskola Kazinczy
Elérhetőség 4030 Db. Kerekes F. u. 12 52/498-811
Kép címe A kábító cigaretta helyett…
2. díj: Mázló Bettina 4.o. 3. díj: Szuszik Petra 4.o.
Kazinczy
52/498-811
Drog nélkül szebb az élet
Kazinczy
52/498-811
Mindig egyedül
42
Általános iskolák – felső tagozat Név 1. díj: Boldizsár Sándor 8.o.
Iskola
Elérhetőség
Gönczy
Kép címe Cím nélkül
H.Szoboszló, Arany J. u.
2. díj:
2.
Roszkos Zsófia 6.o.
Színes világot ecsettel…
52/557-491
3. díj:
Műhelytelepi
Egy
szerfogyasztó
Molnár Ferenc 7b
Ált. Isk.
drogmentes szemével
Különdíj:
Bólyai János
Antal Szilvia 8.c.
Ált. Isk.
és
egy
Segítsetek
Középiskola Név
Iskola
1. díj: Gonda „Szikk” Zoltán 2. díj: Jámbor Zsófia
Különdíj 2: Kelemen Norbert
52/492-987
Pont Utak I.-III.
30/960-6357
Halya Krisztián Hornyák Judit
Kép címe
Medgyessy
3. díj: Különdíj 1:
Elérhetőség
Csokonai
70/376-7211 Berettyóújfalu, Béke u. 16. 52/413-326
43
Minnesota modell konferencia Előadók: Dr Szikszay Petronella és Dr Tóth Miklós 2005 március 29. Régi Városháza Dr. Szikszay Petronella főorvos beszél a Minnesota modell kezdeteiről, miszerint a módszer az 1940-es években indult útra az USA-ból, a hatékonysága 70%. A modell két hatótényezője a szakmai/pszichoterápiás módszer (egyéni, csoport, pár-és családterápia) illetve az AA önsegítő csoport. A szenvedélybetegség, ezen belül is az alkoholizmus lelki, szellemi, spirituális probléma, amely megnyilvánul a viselkedésben, a beszélgetésekben, az érzésekben, komoly kihatása van a személy testi egészségére. Az alkoholbeteget nem a belgyógyászaton és az ideggyógyászaton kellene kezelni, mert ezen irányú problémák „csak” a következmények, maga az alkoholbeteg a pszichiátria dolga. A főorvosnő és kollégái Minnesota modell képzésben vettek részt, és immár 15 éve dolgoznak ebben a programban. Nagyon fontos, hogy az orvos önként vállalja a programban való részvételt, és ne erőltesse a betegre a saját gondolkodását, próbálja inkább megérteni a beteget, és tanulja meg a módszereket. Hazánkban legalább egy millió alkoholfüggő él, így ez a legnagyobb betegsége az országnak. E-fölött állnak a gyógyszerfüggők és utána a kábítószerfüggők, akik nagyságrendekkel kevesebben vannak, mint az alkoholbetegek, éppen ezért nem helyes, hogy „csak” a drogfüggőket veszik komolyan itthon, azért sem, mert a kábítószerrel élők nagy százalékának az egyik szülője alkoholista. Fontos megértetni a betegekkel, hogy szabadság csak felelősségtudattal együtt létezik- addig terjedhet, amíg nem ártok magamnak és másoknak. A magyarországi tényszámok más mutatnak, mint a világ egyéb részein mért tényszámok: nálunk a füvezők fele más kábítószert is fogyaszt. Ha megvizsgáljuk a magyarországi helyzetet, akkor láthatjuk, hogy nyolc millió felnőttre jut egy millió alkoholfüggő, azaz nyolc felnőttből egy alkoholista, tehát nincs olyan család, akit ne érintene ez a probléma.
44
Jellemző ránk, magyarokra, hogy nem szeretjük vállalni a felelősséget, inkább másokat vádolunk- Magyarország „aktív alkoholistaként” működik, egyfolytában azt hajtogatják mind az illetékesek, mind maguk az érinttet családok is, hogy minden rendben van, nincs semmi probléma e téren. Ezt a főorvosnő tagadásnak hívja. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ki is az alkoholbeteg, először is a józanságot kell kiemelni mint legfontosabb tényezőt. Az emberi élethez evolúciós fejlődésünk alapján nincs szükség alkoholra, de ha már van, akkor meg kell tanulni jól használni. Minden dolgot lehet jól és rosszul használni, ahogyan például egy késsel lehet kenyeret vágni, de akár hasba is szúrhatjuk vele magunkat. Azt kell megtanulni, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért és azok következményeiért. Az, hogy én az alkoholt választom, egy döntés. Egy döntés, aminek következményeit nem hárítanom kell, hanem szembesülni velük. Ha az alkoholt választom, akkor tisztában kell lennem azzal, hogy ez egy idegméreg, és gyakrabban kell felkeresnem a belgyógyászomat, hogy megvizsgáltassam a testem. Beszélhetünk kultúrált vagy szociális ivásról, melynek ismérvei a következők: •
alkoholt fogyasztani
•
csak ünnepekkor lehet.
•
csak társaságban
•
mértékkel (a mérték mindig ugyanannyi, nem változik).
Magyarország nyelvezetére az jellemző, hogy bár fogyasztott alkoholt az illető, de nem ártott meg neki, akkor azt állítja, hogy nem fogyasztott. A Minnesota modell nyelvezetében a „nem fogyasztottam alkoholt” azt jelenti, hogy egy kortyot sem ittam. Fontos tudni, hogy ha tudatosan használok egy szert a hangulatom javítására, az már kóros szerfogyasztás. Ma Magyarországon átlagosan 8 évesen találkoznak az emberek először alkohollal. Az alkohol addiktív potenciállal rendelkezik, azaz függőséget kiváltó képességgel. Ez a gyógyszerek, kábítószerek és egyéb kémiai anyagok esetében is fennáll. A függőségre pedig jellemző, hogy a már említett szabadság elvész. Tehát a szabadság addig terjed, amíg valaki csupán szociális ivó. A függőség a férfiak esetében 12 év alatt alakul ki, nők esetében 4-5 év is elegendő (mindkét nemre nézve ez akkor igaz, ha felnőtt korban találkoznak az alkohollal). Fiatal korban 2-3 év alatt is kialakulhat.
45
Dr. Tóth Miklós főorvos a kóros ivás tüneteiről Óriási problémának tartja, hogy ha valaki leáll, majd újra elkezd inni, az az egészségkárosító folyamat, ami korábban elindult, arról az állapotról folytatódik tovább, amilyen állapotban a beteg volt, mikor leállt. Ilyenkor rohamosan romlik az egészségi állapot, a kialakult toleranciaszint ugyanis megmarad. A tünetek között megemlíthető a vérnyomás ingadozása, jellemzően a magas vérnyomás, amely már a TV ivás idején megjelenhet. 100-ból 15 alany általában abbahagyja a kóros ivást a testi tünetek miatt. A jelenlegi halálokok tekintetében a statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon a 35-65 év közöttiek 27%-a hal meg alkohol miatt. A szív-és érrendszeri megbetegedések 50%-a halálos kimenetelű, a daganatos estek 25%-ot tesznek ki, míg a baleset illetve erőszak általi halál 15%. Mindebből következik, hogy az első három kategóriában (melyek összesen 75%) benne van az alkohol szerepe, de a balesetekhez is besorolható, mivel nagy részük pont azért történik, mert az illetőnek elvonási tünetei vannak, és emiatt türelmetlen, agresszív. Persze epilepsziás roham is okozhat balesetet, de ez utóbbi is bekövetkezhet alkohol hatására. A probléma az, hogy nem derül ki, mi okozta a figyelmetlenséget, mert a vérben ekkor nincs alkohol. Szikszay főorvosnő a Minnesota modell fő irányelvei: •
valamennyi hangulatjavító szertől végleges és teljes tartózkodás szükséges. Ennek alapján a kórházi kezelésben csak egy hétig használnak gyógyszert, aztán teljes mértékben gyógyszermentesen kezeik a betegeket.
•
hit a változásban (fontos a munkatársak támogatása a betegek felé)
•
felépülőben lévő munkatársak részvétele a programban. Ők tapasztalatukkal tudnak segíteni, de nem szabad elfelejteni, hogy nem szakemberek, ezért képezniük kell magukat, ezenkívül minimum 3-5 év józanság szükségeltetik.
A program keretében a kórházi rehabilitáció négy, négy és fél hónapig tart multiprofesszionális team közreműködésével, mely lehetővé teszi az egyénre szabott kezelést. A betegek megismerkednek az AA-val és a visszaeséshez vezető tünetekkel, hogy felismerhessék ezeket magukon és másokon.
46
A függőség 3 jellemzője: •
Krónikus
/idült/
betegség:
az
orvostudomány
nem
tudja
gyógyítani,
de
tünetmentesíthető. •
Progresszív: nem stagnál az egészségi állapot, ha újból visszatér az illető az iváshoz, akkor ott folytatja, ahol abbahagyta, tehát az egészsége egyre romlik, sőt, ilyenkor rohamosan. A tolerancia szint is megmarad. Jellemző, hogy 20 évvel csökken az életkor és a betegek 25%-a öngyilkosság miatt hal meg.
•
Elsődleges betegség: a szerfüggőség kezelésével kell kezdeni, addig nem lehet a problémákat megoldani. Először józanná kell válni, megtanulni józanon élni és elkerülni a visszaesést.
A felépülő munkatársak azért hasznosak, mert nekik könnyebben megnyílnak a betegek, hiszen sorstársuknak érzik őket. Az AA mellett működik az Alkoholbetegek Hozzátartozóinak Családi Csoportja, amely a rokonoknak kíván segítséget nyújtani, mert ők sokkal nehezebben fogadják el, hogy nekik is változtatniuk kell az életmódjukon, a viselkedésükön ahhoz, hogy az alkoholfüggőséggel küzdő családtagjuk felépülhessen. Emellett készül önsegítő csoport a kamasz gyerekek és a játékszenvedéllyel küzdők számára is. Létezik csoport a túlevők számára, ez az OVE és az OA, de van csoportjuk a cukorbetegeknek, elváltaknak, rákkal élőknek. Ezek mind az AA mintájára született 12 lépéses programok. A függőség két formája: a fizikai és a kémiai függőség. Betegségformái: 1. általános: szociális ivást meghaladva egyre többet iszik, de az ivások közt nagy a szünet (2-3 hét vagy akár hónap). A toleranciaszint nő, és idővel az ivások közti szünetek rövidülnek, lerészegedik, kialakul a hozzászokás. 2. szinten tartó ivás: nincs szünet az ivások közt, nap mint nap benne van az alkohol az életében, reggel azzal indít, és napközben is rátöltöget. Képes dolgozni, nem részegedik le. A rátöltögetés viszont növeli a toleranciát. Ha leáll, mindent újra kell tanulnia, előfordul például, hogy józanon nem tud autót vezetni, meg kell tanulnia. A veszély az, hogy a hozzátartozónak is újra meg kell ismernie a gyógyultat, ami nem könnyű, hiszen egy másfajta személyiséggel és szokásokkal bíró emberrel élt együtt korábban. 47
3. gépszíjas típusú: sokat iszik, de ritkán. Akár félév szünetet is tarthat, viszont ha iszik, akkor a betegség minden tünete látható azalatt az egy nap alatt. Idővel rövidülnek a szünetek, később már akár három napig is iszik egyfolytában. A kémiai vagy pszichés függés gyakorlatilag kórosan fokozott tudatos ivást jelent. Az ivás előtt vágy jelentkezik, és az illető ezt akarja kielégíteni. Tehát az ivás előtti vágy a domináns, nem az alkohol íze vagy hatása. Ugyanez jellemző a játékszenvedéllyel, munkamániával, szexaddikciókkal, internet- és tévéfüggőséggel küzdőkre is, valamint az anorexiások és bulémiások esetében. Ez az a fajta függőség, amikor egy olyan cselekvést visznek túlzásba, aminek egyébként van egy rendes, normális viselkedési, megjelenési formája. Azt mondják a betegek, akkor kell vigyázni, ha valamiről tudják, hogy jó a számukra, mert akkor túlzásba fogják vinni. Ha pedig lestoppolnak egy függőséget, akkor figyelniük kell, hogy az élet más örömeit se vigyék túlzásba. Rituálék alakulnak ki (szokások, forgatókönyvek, sok egymásra épülő apró mozzanat). Amikor valaki leáll, az egész életét kell megváltoztatnia, mert a rituálé egyes elemei veszélyesek a számára. A kémiai függőség esetében beszélnünk kell genetikai hajlamról. Ez a kontrollvesztésre áll fenn, ami azt jelenti, hogy egy kóros cselekvés abbahagyásával más tevékenységet fog keresni az illető, amit szinén eltúloz (pl: munkamánia, játék stb). Teljes életmódváltozás szükséges tehát, az AA- ban ennek érdekében 15-20 könyvet olvasnak és elemeznek a betegek. Ugyanezt teszik a témájukban vonatkozó filmekkel, melyek általában művészfilmek, illetve egészségnevelő és pszichiátriai filmek. A főorvosnő kiemeli közülük a 28 nap és a Tisztán és józanul címűeket. Az asszertív csoportban megtanulják, hogyan kezelhetik a problémás helyzeteket és hogyan kérhetnek segítséget.
48
Szenvedélybetegségek és a hepatitis kapcsolata konferencia Előadó: Dr. Tornai István 2005. március 7. A vírust a 89-90 –ben fedezték fel először. A hepatitis C-t, nehéz kezelni, mert van egy hipervariábilis régiója (HVR), ami azt jelenti, hogy a vírus folyamatosan változik az immunrendszer védekezése, alól könnyen ki tud bújni. 6 különböző típusa van+ altípusok. 0, 7%-os valószínűséggel találnak ma a véradók közt C vírus fertőzöttséget.
Az USA-beli adatok alapján 2008-ig: •
Ötszörösére fog növekedni a májzsugor
•
Háromszorosára a májrák
•
Kétszeresére a máj eredetű halálozás
•
Hatvan százalékkal nő a máj transzplantáció
Gyakorisági adatok: 2000-ben Magyarországon, a vénás kábítószer élvezőkben •
24%-os gyakoriság
•
(az USA-ban ez 70-80%, Ausztrália 50%)
•
Az USA-ban évente 35 ezer új beteg várható
Változik a genotípus 75 környékén vizsgálták a vénás droghasználók vérmintáit, 92%-a 1-es genotípusba tartozott, a 3-as genotípust csak 1% ban képviselték. Az 1-es genotípus sokkal nehezebben kezelhető. Mo-on 1-es van zömében. Ezek még régi 92 előtti fertőzések.
Rizikótényezők: ( 98-as kanadai vizsgálat) •
Börtönlakók: 56 x-os
•
Transzfúzió: 10 x-es
•
Iv.droghasználat: 125 x-ös
•
Tetoválás: 5-6 x-os
•
Szervtranszplantáció
49
Diagnosztika: A korai fertőzés felismerésére nem minden diagnosztikai módszer alkalmas. A máj elégtelenség és a májrák öli meg a beteget, ez akár 30 évig is eltart.
Az akut hepetitis C megelőzése: -
Vakcináció (ez nincs, mert hipervariabilis a vírus)
-
Életvitel (pl. IV. droghasználat kerülése)
A kezelés lehetőségei: -
Vannak,akik gyorsan reagálnak a gyógyszerre, és vannak a köztesek, akiket hosszú ideig kell gyógyszerezni Interferonnal. Csak a betegek 50% -a reagál a gyógyszeres kezelésre.
Befolyásolja a betegséget: -
A vírus maga; az 1-es, 4-es rosszul kezelhető, a 2-es, 3-as genotípus lényegesen könnyebben.
-
Az iv. droghasználók között 1-es van, de növekszik a 2-es is.
-
A vírus mennyisége
-
A gazdaszervezet
-
A fertőzés időpontja (minél korábban diagnosztizálják, annál könnyebben kezelhető)
-
Milyen a beteg együttműködése. Egy tanulmány szerint a kábítószeresek 69%-a kiesik a kezelésből. A betegek 30 %-nál a gyógyszer mellékhatása depressziót okoz. 1 évig kell kezelni, és 500 ezer forintba kerül havonta az államnak.
-
Minél fiatalabb életkorban kezelik annál jobb az eredmény.
-
Ront az alkohol
-
A férfiaknál gyorsabb az előrehaladás
A rengeteg mellékhatás miatt sokan abbahagyják a terápiát. Csak a betegek 50 %a reagál a gyógyszeres kezelésre. A 2 -es, 3 –as genotípust nem kell 1 évig kezelni, és kisebb dózisban adják a gyógyszert is. Mo-on 100 ezer a hepatitis C fertőzöttek száma. A B vírus 1000 x fertőzőképesebb, mint a C. Viszont a C-re nincs oltás.
50
Utcai szociális munka lehetőségei konferencia Előadó: Miletics Marcell 2005. március 7.
Az utcai szociális munka fogalma: Az utcára kivitt professzionális segítség nyújtás, azoknak, akik nem keresnek intézményeket, vagy kiszorultak az adott intézményből.
Feltételei: -
Megfelelő szakértelem
-
Megfelelő munkaruha
-
Információs bázis, háttér, információs anyagok
-
Szakmailag megfelelően kialakított stáb, Team.
-
Szupervízió
Kik a kliensek? (célcsoport) -
Hol vannak?
-
Kik ezek az emberek?
-
Mire van szükségük?
A kapcsolat kialakítása a célcsoporttal: -
Adományt osztanak, a bizalmat ezen keresztül építik ki.
-
Hólabda módszer alkalmazása: egy függőn keresztül jutnak el a többi klienshez.
-
Lényeges a rendszeresség
Nehezíti a segítést: -
Nehezen elérhetőek
-
Bizalmatlanok
-
Motiváció hiánya
51
Többnyire olyan emberekkel találkoznak, akik tökéletesen meg vannak elégedve az utcai létformával. Elkeseredettek, elfásultak. Nincsenek erő tartalékaik a kilábaláshoz, nem hisznek a felépülésben.. Éppen ezért komplex programra van szükségük: kiemelés, rehabilitáció stb.
Az utcai szociális munka céljai: -
Élet védelme (adományok)
-
Rendszeres kapcsolattartás
-
A motiváció fenntartása! egy normálisabb életforma iránt.
-
Rávilágítani a lehetőségekre
-
Fontos a drogos saját felelősségének az erősítése.
-
Tükröt kell tartani: ez az ő választása, hogy az utcai létformát választotta, de minden segítséget meg kell adni, hogy kijöhessen belőle.
További feladatok: -
A probléma megoldás képességének az erősítése
-
Egyéni esetkezelés
-
Szociális ügyintézés, a lehetőségekhez való hozzásegítés
-
Egyén és a társadalmi károsító hatások csökkentése
-
Krízisintervenció
-
Ártalomcsökkentés:
Ha már használsz, használj tisztán, hogy ne fertőzd meg magadat és másokat. Ha már használsz, használj kevésbé kockázatos módszert. Ha már használsz, használj kevésbé veszélyes anyagot.
Az utcai szociális munkás szerepei: Segítő kérdésekkel el lehet juttatni a klienseket a választás irányába. -
Közvetítő szerep. Nincs kapcsolatuk a külvilággal
-
Problémamegoldó szerep
-
Vigasz és támasznyújtás
-
Képessé tevő szerep ( meg tudod csinálni)
-
Tanító szerep (biztonságosabb szerhasználat) 52
-
Képviselő szerep
-
Befolyásoló szerep
-
Tükörtartó szerep ( a gondolat, a viselkedés visszatükrözése)
Az utcai szociális munkásnak azért nehéz, mert nem a segítő szakember diktálja a szabályokat. A kliens állapotához, igényeihez, tempójához kell igazítani a segítés lépéseit. Az alacsony küszöb miatt nem lehet feltételeket szabni.
53
Védett munkahelyek konferencia
A Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2006. június 26- án Védett munkahelyek címmel konferenciát szervezett. A konferencia helyszínét a Belvárosi Művelődési Ház biztosította A Konferencia célja, hogy a régióban tevékenykedő drogproblémával foglalkozó szervezetek átfogó képet kapjanak arról, hogy milyen lehetőségeik vannak csökkent munkaképességű – különös tekintettel gyógyult vagy gyógyulófélben lévő szenvedélybeteg- személyek foglalkoztatására. A konferencia lehetőséget biztosít, hogy megvitathassuk azokat a pozitív kezdeményezéseket, melyek országos és regionális szinten egyaránt működnek. Tanácskozásunk alkalmat ad arra is, hogy a törvény adta lehetőségekről, pályázati formákról és a téma specialitásához kapcsolódóan egyéni igényekről is szó essen. A konferencia egyedülállóságát és hiánypótló voltát jól jellemzi, hogy a Kelet Magyarország nagyobb városai és több fővárosi intézmény is képviseltette magát a konferencián. Látogatottsága - 80 fő - okán kijelenthető, hogy a Debreceni KEF ismét úttörő szerepet vállalt abban, hogy új nyitott szakmai szemléletű programokat valósítsunk meg városunkban. A konferencia jó médiavisszhangja is alátámasztja a helyi társadalom érdeklődését a drogprobléma kezelésének ezen új formája iránt.
A konferencia programja: ¾ Szociális intézményen belüli foglalkoztatás szabályai ♦ Dr. Kovács Zsolt főosztályvezető helyettes •
ICSSZEM Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztálya
¾ Kirendeltségi feladatok (ellátási formák és képzések)
54
♦ Csiha József Kirendeltségvezető •
Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ Debreceni kirendeltség
¾ Reintegráció alternatívái a Változóházban ♦ Kovács Attila programvezető •
Pécsváradi Változóház
¾ Gyógyult szenvedélybetegek munkaerő-piaci sajátosságai ♦ TőkésTibor otthonvezető •
BSZA-Utcafront Szenvedélybetegek lakóotthona
¾ Foglalkoztatási programok és megváltozott munkaképességűek támogatott foglalkoztatása ♦ Diabel Andrea foglalkoztatáspolitikai tanácsadó •
CSAT Egyesület
¾ Megváltoztató kézművesség ♦ Gyarmati Barna és Járomi Mónika programvezetők •
Forrás Lelki Segítők Egyesület
¾ Emberbarát Alapítvány filmje
55
Szupervízió Szupervíziós folyamat a KEF munkájában részvevő Kezelés –Ellátás területén tevékenykedő munkatársak részére képzett szupervízor vezetésével. A Debreceni KEF működése során a szervezetek együttműködésének elősegítésére folyamatosan új módszerek kidolgozásán gondolkodunk. A szakmai programok és a szervezetfejlesztő tréning nagy mértékben elősegíti ezt a folyamatot, de ezen túlmenően az idei
évben
a
kezelés-ellátás
területén
dolgozó
KEF
tagszervezetekben
dolgozó
szakembereknek biztosítottunk lehetőséget arra, hogy a területüket érintő szükségeket, hiányokat és az ezek megoldását szolgáló alternatívákat egy 30 órás szupervízió keretében beszéljék át. A Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban dolgozó munkatársak szupervíziója nagyon fontos volt, hiszen a hatékony és igényes munka feltétele, hogy lehetőség legyen az esetkezeléssel és a munkatársi együttműködéssel kapcsolatos dilemmák átbeszélésére külső szupervízor segítségével. A Debreceni KEF Gáspár Gabriellát kérte fel a feladatra. A program helyszínéül a Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda szolgált.
A program során feldolgozott témák: - a segítő és a kliens kapcsolata, - a segítő saját előítéleteinek és ennek hatásai a segítő folyamatra, - a segítő viszonya munkájához, eszköztára, - a segítő kompetenciái és felelősségei, - a segítő kudarcainak feldolgozása, - a határok szerepe a segítő munkában, - a kiégés, túlvállalás problémája, - a segítői és a magán élet kapcsolata, - a segítő más intézményekkel, szakemberekkel való kapcsolata, - a segítők egymás közötti kommunikációja, - a team-jellegű tevékenység.
56
Észak-alföldi KEF-ek szakmai találkozója Debrecen, Új Városháza 2005. július 25. Jelenleg az egész Tiszántúlon egyedül Szegeden létezik olyan rehabilitációs központ, ahol a drogról, alkoholról már lemondott, de a mindennapi életbe való beilleszkedésre még felkészületlen szenvedélybeteg emberek segítséget kaphatnak. A Forrás Lelki Segítők Egyesülete által létrehozott rehabilitációs intézmény folyamatosan problémákkal küzd. A megnyitás határideje folyamatosan változik, pedig a térség egyik legégetőbb kérdése a rehabilitációs intézmény léte. A megnyitás akadályainak elhárítása és a régiós gondolkodás jegyében hívtuk össze azt a konferenciát és munkamegbeszélést, mellyen a rehabilitáció regionális szintű egyeztetését helyeztük középpontba. A konferencián résztvevők: - Tőkés Tibor a Baptista Szeretetszolgálat Félutas házának vezetője - Keczán János az egyházak képviselője - Tóth Tamás az egyházak képviselője - Szinka Gábor Magyar Ökomenikus Segélyszervezet munkatársa - Varga Zsoltné Magyar Ökomenikus Segélyszervezet munkatársa - Sütőné József Mária a Forrás Lelki Segítők Egyesület munkatársa - Berényi András DE Mentálhigiénés Programjának koordinátora, Forrás Egyesület elnöke - Sárkány Ildikó HBMÖ Egészségügyi, Szociális Iroda - Kovácsné Bernáth Ibolya DMJV P. H. Népjóléti Osztály munkatársa - Juhász Sándorné DMJV P. H. Szociális Osztály munkatársa - Farkas Nóra Nyíregyházi Egyesület munkatársa - Sándor Zoltán Nyíregyházi Drogambulancia - Fegyveres Andrea Forrás Lelki Segítők Egyesület munkatársa - Gyarmati Barna a Lelki Segítők Egyesület munkatársa - Fehér Richárd KEF szakmai elnök, Csomópont Iroda vezetője - Dr. Kiss Katalin DE Drogklinika Program munkatársa - Varga Éva a Drogambulancia munkatársa - Sebestény Edit a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársa - Sós Ilka a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet munkatársa
57
- Petró Viktória Nyíregyházi Drogambulancia munkatársa - Nyírcsák János Nyíregyházi Drogambulancia munkatársa - Dr. Pénzes Marianna Sz-Sz.-B. Megyei ÁNTSZ E. O. vezetője, KEF elnök - Szappanos József Humán Szolg. Központ Drog Konzultációs Központ vezetője KEF elnök - Dr. Krisár Zoltán Hetényi G. Kórház II. Pszichiátria Szolnok - Szarvák Aranka SzMJV P. H. KEF titkár - Széllei Zsuzsanna JNSZ Megyei Önkormányzat Népjóléti Iroda munkatársa - Nagy Ivett DMJV P. H. Kulturális Osztály Berényi András a Ház helyszínen történő bemutatása után a ház jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélt.A tervek szerint az épületet két ütemben építik át: az első lépcsőben kialakítottuk az ebédlőt és a közösségi tereket, második lépcsőben kerül a régi épület átépítésére sor, ahol kialakításra kerülnek a háló és, fürdőszobák, a konyha, illetve elvégzik a fűtéssel és a csatornázással járó feladatokat. Ezt követően kerül a parkolók megépítésére, valamint a munkaterápiás foglalkoztatás műszaki feltételeinek biztosítására: műhelyek kialakítására, faipari és mezőgazdasági munkagépek beszerzésére. A kórházi kezelésen, elvonókúrán átesett kliensek ugyanis középtávú – legkevesebb hat hónapig tartó – foglalkozás-, munkaterápia révén szeretnék a mindennapi életbe való visszailleszkedésre felkészíteni. Ebben szakemberek: szociális munkások, pszichiáterek, foglalkoztató terapeuták lesznek segítségükre. A bevezetőt eszmecsere követte. A ház tevékenységének beindítása után nagy kérdés a működtetés. Ennek érdekében és a még hátralévő munkálatok anyagi fedezetéhez az egyesület partner abban, hogy az intézmény regonális működtetése érdekében a három megye vezetőivel megállapodjon. Megállapodás született arról, hogy a Rehabilitációs Ház beindításának van létjogosultsága, mind a három megye részéről. Erős szakmai koncepció kell megfogalmazni, amit ajánlás formájában a döntéshozók elé tudunk vinni. Szükségleteitek megfogalmazása, amit a három megye egy egységes szempontrendszer alapján elkészít a saját adataik alapján. Regionális együtt működést is szerepeltetni kell az anyagban.A területek megjelölése ahol szükség van az együttműködésre. Folyamatos egyeztetés, ami előkészítheti a regionális egyeztetést.
58
Szempontrendszer a regionális egyeztetéshez 1. Miért tartják szükségesnek a regionális kábítószerügyi egyeztetést? 2. Milyen előnyök származnak a regionális kábítószerügyi egyeztetésből a megyéjük, városuk számára? 3. Hogyan jelenik meg a városi stratégiájukban egy szélesebb körű kábítószerügyi egyeztetés igénye (megyei, regionális)? 4. Drogfogyasztók számának növekedése az elmúlt években? 5. Statisztikai adatok és kutatási eredmények: Fogyasztás, ellátásba vontak száma, elterelésbe vontak száma 6. A szenvedélybeteg ellátórendszer mely pontjain érez hiányosságokat a megyéjében? 7. A felmerülő hiányosságokat hogyan tudják pótolni jelenleg? 8. A rehabilitációról részletesebben. Hova és hány embert utaltak az elmúlt 2 évben (2003,2004) 9. Megjelenik-e és hogyan a városi stratégiájukban egy rehabilitációs intézmény igénye? 10. Saját erőforrásból, milyen utógondozó és rehabilitációs ellátási formát tudnának megvalósítani az elkövetkezendő 1 éven belül?
59
Kapcsolatok A Debreceni Kábítószerügyi Egyezetető Fórum országosan elismert és ajól működő Kef-ek közé tartozik. Elmondható ez annak ellenére, hogy működésünkkel mi magunk sokszor elégedetlenek vagyunk és érdekérvényesítő képességeinket gyengének tartjuk a DMJV Önkormányzatának rendszerében. Megalakulásunk óta folyamatos és jó kapcsolatot alakítottunk ki a Nemzeti Drogmegelózési Intézettel és azok munkatársaival. A várost az NDI által szervezett rendezvényeken folyamatosan képviseljük és szakmai javaslatainkkal aktívan közreműködünk egy hatékony szakmapolitika kialakításában.
2005-ben az alábbi konferenciákon képviseltük Debrecent: •
Éves NDI Konferencia
Dátum: 2005. március 10-11. Helyszín: Hajdúböszörmény, Polgármesteri HIvatal •
ICSSZEM és az NDI konferenciája
Dátum: 2005. június 20-án Helyszín: Budapest, A38-as hajó Célja:"A Nemzeti Stratégia - tervek és megvalósulás". •
VIII országos konferencia
Dátum: 2005. június 21. Helyszín: Budapest, Hungest Hotel Platanus •
Észak-alföldi KEF-ek munkaértekezlete
Dátum: 2005. május 26-27-28. Helyszín: Szolnok, Garden Hotel Célja: A hatékony stratégialkotás
60
•
Észak-alföldi KEF-ek regionális munkaértekezlete
Dátum:: 2005. november 7. Helyszín: Karcag, Polgármesteri HIvatal Célja: A helyi stratégiák céljai és a Nemzeti stratégia milyen mértékben fedik egymást. •
Román-Magyar Bilaterális találkozó
Dátum:: 2006. április 26-28. Helyszín: Nagyvárad, Balea Felix Célja: A román és magyar drogpolitikák és stratégiák gondolatvilágának egyeztetése. •
Észak-alföldi KEF-ek regionális munkaértekezlete
Dátum:: 2006. május 29-30. Helyszín: Balatonkenese Célja: A „Kef mozgalom” öt évének összefoglalása Fél-Tíz című konferencián. •
Magyar-Román Bilaterális találkozó
Dátum:: 2006. október 9-11. Helyszín: Nyíregyháza, Polgármesteri Hivatal Célja: A román és magyar helyi stratégiák megvalósulása a mindennapokban.A szakemberek tevékenységének bemutatása a stratégiákhoz igazítva.
A konferenciákon való részvételen túl jól jelzi elismertségünket, hogy az ország számos pontjából érkeznek hozzánk KEF képviselők, hogy megismerkedjenek a nálunk folyó munkával. Az elmúlt évben látogatást tett nálunk a Gödöllői KEF, a Ferencvárosi KEF, a Tiszaújvárosi KEF és a regionális találkozó kapcsán a Szolnoki és a Nyíregyházi fórum is.
61
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 65/2007.(IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1996. évi XXI. törvény 14.§ (8) bekezdésének b) pontja, valamint a 17.§ (14) bekezdésének b) pontja alapján elfogadja a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács, valamint az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács 2006. évi területfejlesztési és területrendezési munkájáról szóló beszámolóját.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 66/2007.(IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére, a 17/2000. (V. 1.) Kr. rendelet 70. §-a alapján, figyelemmel a 194/2005. (VI. 30.) Kh. határozatra 1./ elfogadja az 1956-os Munkacsoport 2005. október 3-tól 2007. március 31. napjáig tartó időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámolót a melléklet szerint. 2./ Köszönetét fejezi ki az 1956-os Munkacsoport munkájában, valamint az eseménysorozat megszervezésében és lebonyolításában résztvevők tevékenységéért.
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről
A Forradalmi Emlékezés Bizottság néven működő munkacsoport összetételében reprezentálta az 1956-os debreceni történések jelentőségét. Ennek is köszönhető, hogy az emlékév során mindvégig élénk érdeklődéssel vettek részt a korabeli események résztvevői és családtagjaik, Debrecen város és a Debreceni Egyetem közösségei a rendezvényeken. Az emlékezés alkalmait nagy létszámú közönség figyelme követte, amiben közrejátszott a hatékony szervezői munka. Jellemző volt a nyugdíjas korosztály rendkívül aktív részvétele. Figyelemre méltó a debreceni diákság több ezres tömegének mozgósítása, a komoly felkészülésről tanúskodó, széles nyilvánosság előtt megrendezett vetélkedők, versenyek. A nézőpontok összetettsége, sokfélesége jelent meg a történeti tények megközelítésében, feldolgozásában, hatásuk elemzésében. A tudomány, az ismeretterjesztés bőséges és kimerítő lehetőségei (tudományos tanácskozások, kiállítások, ’56-os Akadémia, kiadványok, III. Debreceni Könyvszemle találkozói, előadásai, vendégprogramjai, a média dokumentum feldolgozásai, vetélkedő diákokat felkészítő programok… stb.) mellett a művészet számos ága is bekapcsolódott a programsorozatba: Filmszemle, Debreceni Irodalmi Napok, filmforgatás, színházi előadás, előadóművészet, Országos Nyári Tárlat pályázatára beérkezett képző- és iparművészeti alkotások, fotográfia, a zene különböző területei. A rendezvények gyakran kötődtek a korabeli események kronológiai rendjéhez vagy csomópontjaihoz, gyarapítva ezáltal is az érdeklődő közönség ismereteit - különösen a történelmi vetélkedőkben résztvevő versenyzőket, s a feladatok egy részébe bevont iskolai közösségeket. „Teltházas” előadás sorozat volt a hazai kutatók élmezőnyét felsorakoztató, árnyalt ismeretrendszert közvetítő, legfrissebb kutatási eredményeket bemutató ’56-os Akadémia. Történelmünk rendkívüli napjai nemzetközi visszhangot kaptak testvérvárosi és néhány további külföldi kapcsolat, illetve program révén (Strassbourg, Nagyvárad, Bob Dent angol író-szerkesztő elemzése, Eugen Storlind előadása a forradalom svéd fogadtatásáról, Anssi Halmesvirta jyvaskylai történész gondolatai a finnországi visszhangról). Az emlékezés emelkedettségéhez hozzájáruló látványelemek közül kiemelendő a Melocco Miklós Munkácsy-díjas szobrászművész tervei által elkészített, debreceni forradalmat szimbolizáló, a Debreceni Egyetem és Nagytemplom épülete előtt elhelyezett Forradalmi Emlékezés Lángja elnevezésű két építmény. Részbeszámolók Debrecen ’56 Önkormányzatunk Debrecen ’56 címmel három részes versenyt (vers - és prózamondó versenyt, képző - és iparművészeti pályázatot és történelmi tanulmányi vetélkedőt) hirdetett a város általános és középfokú oktatási intézményeiben tanuló diákoknak. A Debrecen’56 vetélkedő célja az volt, hogy a debreceni diákok tájékozódjanak az 50 évvel ezelőtti világtörténelmi jelentőségű hazai és városi eseményekről, érzelmileg erősödjön
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-1-
kötődésük ’56 szellemiségéhez és annak vállalásával cselekvően vegyenek részt a jövő alakításában. A Debreceni Művelődési központ által szervezett, illetve koordinált programsorozat mintegy húszezer debreceni diákot érintett, illetve több mint 100 pedagógus és szakember segítette a rendezvény sikeres megvalósítását. 1. A Debrecen ’56 képző- és iparművészeti pályázatra közel 400 alkotás érkezett harminc debreceni iskolából. A rangos szakemberekből álló zsűri 60 pályázót díjazott 3-4., 5-6., 7-8., 9-10. és 11-12. osztályos kategóriában. Mindegyik korcsoportból 5-5 diák kapott elismerést és többet különdíjjal jutalmaztak. A pályamunkákból október 10-26-ig a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában rendeztünk kiállítást, melyen a legváltozatosabb technikával készült alkotások voltak láthatók: tűzzománcok, temperával, pasztellel, akvarellel, krétával, tussal, tollal készült munkák. A kiállítás külön érdekessége volt a korabeli iskolapad, valamint a barikádszerűen elrendezett paravánok. A zsűri értékelése szerint nemcsak magas színvonalú pályamunkákat láthattak a kortársak, de a pályázattal sikerült elérni, hogy az 56-os események érzelmileg közelebb kerültek a legfiatalabb generációhoz. A kiállítást mintegy 3000 fő nézte meg. 2. A Debreceni Művelődési Központban az október 7-én rendezett vers - és prózamondó versenyen 30 iskolából 75-en versengtek, 32 felkészítő tanár segítségével a mintegy 120 fős hallgatóság előtt. A zsűri 18 diákot díjazott. A rendezvényt Pesti József, a forradalom költője is megtisztelte jelenlétével, akinek több költeménye is elhangzott a versenyzők előadásában. 3. A Debrecen ’56 című történelmi vetélkedő az ’56-os debreceni emlékprogram kiemelkedő eseményének tekinthető. 36 iskola 5-5 fős csapata írta meg az elődöntőben az írásbeli feladatokat és teljesítették az előzetes, az iskola egészét érintő feladatsort. Ennek keretében ellátogattak az ’56-os debreceni helyszínekre, erről fotóalbumot vagy tablót állítottak össze; megszerkesztették a tervezett október 23-ai iskolai ünnepség forgatókönyvét, illetve részt vettek valamelyik ’56-os városi emlékprogramon. Megismerkedtek a legújabb történelmi kiadványokkal, melyeket mind az írásbeli elődöntőn, mind a döntőn jól hasznosítottak. A döntőt október 15-én 6 általános és 6 középiskolás csapat részvételével rendeztük meg a Kölcsey Központban, ahol a diákok szóban adtak számot az 1956-os forradalom és szabadságharccal kapcsolatos ismereteikről. (Üde színfoltot jelentett az a divatbemutató, amelyen a gyerekek korhű ruhákban vonultak fel a színpadon.) A vetélkedőt felvette és több alkalommal is bemutatta a Városi TV. A vetélkedő feladatait 6 történelem tanár állította össze, megrendezését harmincan segítették. Valamennyi versenyző csapat jutalomban részesült és emléklapot, oklevelet kapott részvételéért. A versenyek díjazottjai és tanáraik - mintegy 100 fő - jutalomkirándulásokon vettek részt Egerben, Recsken, a Kékestetőn, illetve Krakkóban. Azok az iskolák, melyek az emlékprogram sorozat egyes részeit kiválóan teljesítették, illetve munkájukkal, közreműködésükkel segítették a sikeres megvalósítást, külön elismerésben részesültek. Ezek a következők: Bolyai János Általános Iskola, a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai, valamint az Ady Endre Gimnázium diákjai és Rózsavölgyi Gábor igazgató.
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-2-
A négy hónapos vetélkedősorozat háttérmunkáját, koordinációját a Debreceni Művelődési Központ szakemberei végezték, az anyagi feltételeket a Debreceni Önkormányzat és számos adományozó cég, szponzor biztosította. Összegezve: a 2006 tavasszal elkezdődött rendezvénysorozat méltó volt az emlékévhez, az 50. évfordulóhoz és elérte a célját. A hagyományostól eltérő, a diákok aktív részvételére építő emlékezés gazdagította több ezer diák ismeretét 1956-ról, a debreceni történésekről és erősítette érzelmi kötődését a forradalomhoz, a benne résztvevőkhöz ’56-os Akadémia A hét részes akadémia 2006 márciusában indult a Debreceni Művelődési Központban, s 2006. június 7-én a záró előadással, illetve a Látogatási Bizonyítványok átadásával és rövid ünnepi műsorral fejeződött be. Az egyes előadásokat átlagosan 150 fő látogatta rendszeresen. Kezdetben az idősebb generáció tagjai, később egyre több gimnazista és egyetemi hallgató vett részt a programokon. Bár az előadássorozatot elsősorban a debrecenieknek szerveztük, sokan eljöttek a megyéből, a régióból, a fővárosból és a Dunántúlról is. (Pl.: Komádi, Körösszakál, Balmazújváros, Püspökladány, Kokad, Nyíradony, Nádudvar, Szolnok, Dunaharaszti, Dunakeszi, Hajdúnánás, Budapest, Sopron). Az egyes alkalmakhoz könyvek árusítása és kiállítás is társult. A kiadványok többségét az előadók saját munkáiból válogatták össze a rendezők. A kiállítás anyagát a Közép-és Keleteurópai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány bocsátotta rendelkezésre. A tablók Bayer Zsolt: 1956 „…Hogy legyen jel” című – a XX. Század Intézet és a Történeti Hivatal által hamarosan megjelenő – könyvének fényképanyagából készültek. Az ’56-os Szövetség által kezdeményezett ’56-os Akadémia neves előadókat kért fel az egyes témák bemutatására. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői egy - egy izgalmas kérdéskört exponáltak: Dr. Czeglédi József a korabeli szereplőket és főbb eseményeket villantotta fel. Dr. Völgyesi Zoltán a vidék forradalmát, Filep Tibor a debreceni események sajátosságait emelte ki. Dr. Standeisky Éva a forradalom emberi és művészi aspektusairól beszélt. Dr. Gyarmati György történész a ’48-as történelmi hagyományok és az 1956-os forradalom között vont párhuzamot. Dr. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója a diktatúra politikai gépezetét, társadalmi, politikai jegyeit mutatta be. Dr. Simándi Irén a Szabad Európa Rádió nem egyértelműen pozitív kommunikációs szerepéről beszélt. Dr. Valuch Tibor történész az eddig szokatlan, szociológiai megközelítésű előadással keltette fel a hallgatók érdeklődését. Dr. Kahler Frigyes jogtörténész a megtorlás jogi, társadalmi útjairól adott hallatlanul tanulságos áttekintést. A sorozat záró rendezvénye, Dr. Szabó A. Ferenc hadtörténész előadása az ’56-os emberveszteségekről szólt. A komoly kutatási eredményeken alapuló történelmi előadássorozatnak köszönhetően az eddigihez képest egy sokkal árnyaltabb kép bontakozott ki a magyar ’56-ról az ’56-os Akadémia hallgatói előtt illetve a közvéleményben. A sajtó, a média, az internetes honlapok rendszeresen beszámoltak az előadásokról. A Debrecen Városi Televízió elkészítette valamennyi előadás rögzített és egybefüggő változatát. Köszönet illeti az alábbi rendező szervezetek munkatársait: a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, ’56-os Szövetség, Debreceni Művelődési Központ. ’56-os filmszemle 2006. október 2 – 18. között, s november 2-án került megrendezésre az Apolló moziban és a Kölcsey Központban.
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-3-
A három héten át tartó sorozatban 18 dokumentumfilmet és 9 nagy játékfilmet láthattak az érdeklődők, valamint sor került 2 új film díszbemutatójára is (Budakeszi srácok, Liberté 56 ). A dokumentumfilmek között szerepelt Debrecenben, Debrecenről készült 5 film is. Az említett filmeket 875 fő látta, a Liberté 56 díszbemutatóját 330 fő. A sorozat szervezése 2006 májusában indult, a szakmai munkát Gulyás Gyula rendező segítette. Ő válogatta össze a dokumentum- és nagyjáték filmeket. A szóba jöhető alkotások nagy száma miatt tematikus felosztást tartottunk célszerűnek. Így három nagy blokkba osztottuk a filmeket – előzmény, esemény, reflexiók. A filmeket nem volt egyszerű megtalálni. Volt olyan alkotás, aminek bemutatásáról le kellett mondani, mert nem volt fellelhető. A nyár a filmek összeválogatásával telt, majd a kész műsort egy műsorfüzetbe rendezve szeptember elejére elkészült a végleges program. Az iskolák az Apolló mozi kínálta előnyöket fogadták szívesebben. Várakozáson felüli volt az érdeklődés a filmek iránt. Volt olyan film, ahol termet kellett cserélni (Megáll az idő). A programot színesítette 4 ankétot is – Gulyás Gyula, Gyarmathy Lívia, Sára Sándor és Nagy Károly közreműködésével. Az alkotók igen nagy örömmel tettek eleget a felkérésnek. A filmek nagy része 10 éve vagy még régebben készült, és a még mindig tartó aktualitás örömmel töltötte el az alkotókat. Az ankétokról a Debrecen TV felvételt is készített. Ezek látogatottsága sajnos nem állt arányban a filmek nézettségével. A rendezvény sikeresnek mondható. Egyik legnagyobb eredménye, hogy a középiskolák és általános iskolák felsős tagozatos diákjai egy olyan korról kaphattak történelmi áttekintést, mely tőlük igen távol áll.
Eseménynaptár ’56 2006. MÁRCIUS 9. ’56-os Akadémia „A velünk élő ’56” – Kerekasztal- beszélgetés ( A beszélgetés vezetője Dr. Szakály Sándor. Meghívott szakértők: dr. Standeisky Éva, Dr. Czeglédi József, Nahimi Péter, Filep Tibor, Dr. Völgyesi Zoltán) MÁRCIUS 22. ’56-os Akadémia „Március októberben – a történelmi hagyományokból építkező 1956-os forradalom” Előadó: Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok történeti Levéltárának főigazgatója ÁPRILIS 5. ’56-os Akadémia A titkosszolgálatok kulisszái mögött a forradalom előtt és után Előadó: Dr. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-4-
ÁPRILIS ’19. ’56-os Akadémia A Szabad Európa Rádió szerepe az 1956-os forradalomban Előadó: Dr. Simándi Irén MÁJUS 10. ’56-os Akadémia „Ötvenhatosok” ’56 után – Életutak a megtorlástól a beilleszkedésig Előadó: Dr. Valuch Tibor MÁJUS 24. ’56-os Akadémia A megtorlás útjai a forradalom után Előadó. Dr. Kahler Frigyes jogtörténész JÚNIUS 7. ’56-os Akadémia Emberveszteségek 1956-ban Halottak és földönfutók Előadó. Dr. Szabó A. Ferenc hadtörténész AUGUSZTUS Liberté ’56 c. film forgatása AUGUSZTUS 6- 28. XIX. Debreceni Országos Nyári Tárlat „Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete” tematikus pályázatára beérkezett 98 alkotás bemutatása Helye: Kölcsey Galéria SZEPTEMBER 7. Püski Levente: ’56 Debrecenben c. előadás Völgyesi Zoltán: A vidék forradalmáról c. előadás Helye: DMK pódiumterme SZEPTEMBER 15. Debrecen ’56 c. Általános iskolai tanulmányi vetélkedő elődöntője Helye: Vénkerti Általános Iskola 15 óra Debrecen ’56 c. Középiskolai tanulmányi vetélkedő elődöntője
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-5-
Helye: Ady Endre Gimnázium 15 óra SZEPTEMBER 28. 1956-os Filmszemle Sajtótájékoztató Helye: Apolló mozi SZEPTEMBER 28. Új Dimenzió Műhely – „Elégia 1956” c. új CD bemutató koncertje Helye: Debreceni Egyetem Konzervatóriuma – Liszt terem (Szabados György – zongora Klenyán Csaba – klarinét Jávorka Ádám – brácsa Babits Antal – basszusklarinét) OKTÓBER 2. 3. 4. 1956-os Filmszemle I. Előzmények – a szocializmus Helye: Apolló mozi OKTÓBER 6-7. Nemzetközi Történészkonferencia I. szekció: 1956 és a vidék II. szekció: 1956 nemzetközi háttere III. szekció: 1956 öröksége, recepciója Helye: Debreceni Egyetem főépülete Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Központ OKTÓBER 6. 56 fotó 56-ról c. kiállítás (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának anyaga) Helye: Debreceni Egyetem főépülete (Egyetem tér 1.) OKTÓBER 7. (szombat) Vers- és prózamondó verseny általános iskolások részére Helye: DMK Pódiumterme (Kossuth u. 1.) OKTÓBER 9. 10. 11. 1956-os Filmszemle II. Októberi események Helye: Apolló
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-6-
OKTÓBER 10-26. Kiállítás a képző- és iparművészeti verseny díjazott alkotásaiból Helye: DMK Kiállítóterme (Kossuth u. 1.) (Közel 400 alkotás érkezett harminc debreceni iskolából.) OKTÓBER 14. „Debrecen 56” városi tanulmányi vetélkedő döntője – DTV felvételével Kölcsey Központ nagyterme 10 óra: Általános iskolai csapatok döntője 14 óra: Középiskolai csapatok döntője OKTÓBER 16. 17. 18. 1956-os Filmszemle III. Reflexiók – visszatekintés Helye: Apolló mozi OKTÓBER 16. Erdős Pál: Budakeszi srácok - filmbemutató Helye: Apolló mozi OKTÓBER 18. Emlékezés 1956-ra c. emlékkiállítás Megnyitja Takács Tibor történész Helye: Déri Múzeum Galériája Válogatás a debreceni forradalomról megjelent publikációkból Ismerteti: Simon Zoltán nyugalmazott könyvtárigazgató Helye: Déri Múzeum Kupolaterme „Résztvevők a debreceni forradalomról” – emlékülés Székelyhidi Ágoston - A forradalom előzményei Für Lajos – A forradalom Debrecenben Lázár Imre – A forradalom sajtója Mervó Zoltán – A forradalom utóvédharcai Filep Tibor – A forradalom személyiségei Helye: Déri Múzeum Díszterme 1956 emlékei - kiállításmegnyitó Megnyitja: Prof. Dr. Nagy János, a Debreceni Egyetem rektora Helye: Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára OKTÓBER 23. 1956-os emlékmű megkoszorúzása
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-7-
A Debreceni Egyetem Ünnepi Szenátusi ülése Emléktábla avatás a Debreceni Egyetem főépületének III. emeletén Forradalmi Emlékezés Lángja meggyújtása az Egyetem téren – Emlékező séta Forradalmi Emlékezés Lángja meggyújtása a Kossuth téren Debrecen Megyei Jogú Város ünnepi közgyűlése Koszorúzási ünnepségek Helye: Kossuth u. 8. sz. – ÁVH sortűz áldozatainak emléktáblája Kossuth u. 12-14. sz. – Nagy Imre miniszterelnök emléktáblája Péterfia u. 1-7. sz. – Szilágyi József emléktáblája Bényi Árpád festőművész kiállítása Helye: Kölcsey Galéria Új magyar film díszbemutatója (1956-os Filmszemle) (Vidnyánszky: Liberté ’56) Helye: Apolló mozi -Nagyterem Bényi Árpád festőművész kiállítása Kölcsey Galéria Díszelőadás a Csokonai Színházban Szőcs Géza: Liberté ’56
•OKTÓBER 29. NAGYVÁRAD ’56-os emlékmű felállítás Nagyvárad-Réti Református Egyházközség NOVEMBER 2. Liberté ’56 – c. film díszbemutatója Helye: Apolló mozi - Nagyterem NOVEMBER 2 - 4. Megemlékezések, koszorúzások. NOVEMBER 4. Forradalmi Emlékezés Lángjának eloltása NOVEMBER 4. Mozart: G-Moll Szimfónia, Requiem A Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus hangversenye Helye: Kölcsey Központ
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-8-
•NOVEMBER 9. NAGYVÁRAD Szőcs Géza: Liberté ’56 A Csokonai Színház előadása a Nagyváradi Színházban NOVEMBER 15-18. Debreceni Irodalmi Napok Kiemelt eseménye november 16-án a Mondatok a zsarnokságról című irodalmi tanácskozás Helye. Vojtina Bábszínház NOVEMBER 23. III. Debreceni Könyvszemle Glant Ferenc: A forradalom amerikai emlékezete a regény- és memoárirodalomban Buda Ferenc Kossuth-díjas költővel Füzi László, a forrás folyóirat főszerkesztője beszélget Bob Dent író-szerkesztővel a Budapest 1956. A dráma színterei c. könyvéről beszélget M. Nagy Miklós, az Európa Könyvkiadó főszerkesztője Storlinds Förlag bemutatkozása: „Ez történt, láttuk4” – 1956 egy svédországi magyar emigráns visszaemlékezéseiben – Eugen Storlind előadása Anssi Halmesvirta 1956-ról szóló finn könyvének bemutatása Standeisky Éva „Irodalom és hatalom kapcsolata” c. előadása DECEMBER 10. Emlékhangverseny az ’56-os forradalom és a Mozart jubileum tiszteletére Lyra Szimfonikus Zenekar, Maróthy György Kamarakórus, Mercs Angéla, Ludmány Antalné, Vince János, Ürmössy Imre közreműködésével Helye: Attila téri Görög Katolikus templom 2007. JANUÁR 9 - 25. Magyar kivándorlás c. kiállítás és kísérő filmvetítések. Az 1956-os emigrációról szóló kiállítást megnyitotta Robert Hage, Kanada magyarországi nagykövete. Helye: Kölcsey Központ MÁRCIUS 6. Sínjárók c. film országos díszbemutatója Helye: Apolló mozi – Nagyterem MÁRCIUS 31. Bényi Árpád 1956-os témájú képeinek kiállítása Helye: Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola ÁPRILIS 12. Bokor Attila „56 csepp vér” c. filmjének díszbemutatója Helye. Apolló mozi – Nagyterem Dr. Mazsu János 1956-os Munkacsoport alelnöke
Melléklet.Beszámoló az 1956-os Munkacsoport tevékenységéről.
-9-
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 67/2007.(IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére a módosított 1990. évi LXV. törvény 1. § (4) bekezdésében foglaltak alapján 1./ együttműködési megállapodást köt a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal és a Tourinform Idegenforgalmi Információs Irodával határozatlan időre a melléklet szerint. 2./ Felhatalmazza a polgármestert a melléklet szerinti együttműködési megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: a polgármester 3./ Felkéri a jegyzőt, hogy a Közgyűlés döntéséről tájékoztassa a debreceni Tourinform Iroda vezetőjét a szükséges intézkedések megtétele érdekében. Határidő: azonnal Felelős: a jegyző
Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat (4024 Debrecen, Piac u. 54.) képviseletében: Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke (a továbbiakban: megyei önkormányzat), másrészről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4025 Debrecen, Piac u. 20.) képviseletében: Kósa Lajos polgármester (a továbbiakban: debreceni önkormányzat), harmadrészről a debreceni Tourinform Iroda (4025 Debrecen, Piac u. 20.) képviseletében: Danyi Zoltán irodavezető (a továbbiakban együtt: Felek) között a következő feltételek szerint: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése 23/2006. (XII.15.) HBMÖK rendeletében döntött a Hajdú-Bihar Megyei Tourinform Iroda (4026 Debrecen, Kálvin tér 2/A.) (a továbbiakban: megyei Tourinform Iroda) 2007. január 1. napjával történő megszüntetéséről, illetve a megyei önkormányzat idegenforgalmi feladatai egy részének Hajdú-Bihar megye vonzerőinek bemutatása, turisztikai adatgyűjtési, adatbázis karbantartási, valamint ügyfél tájékoztatási feladatok - a debreceni önkormányzat által üzemeltetett Tourinform Iroda részére történő átadásáról. 2. A debreceni önkormányzat a Magyar Turizmus Zrt.-vel kötött névhasználati szerződésben foglaltak szerint üzemelteti városi Tourinform Irodáját a 4025 Debrecen, Piac u. 20. szám alatti ingatlan területén. 3. A megyei Tourinform Iroda vonatkozásában a Magyar Turizmus Zrt.-vel kötött névhasználati szerződés mellékletében rögzítésre került a megyére vonatkozó adatgyűjtési terület, így az iroda megszűnése miatt szükségessé vált az adatgyűjtési terület módosítása, ezáltal a kapcsolódó feladatok ellátásának biztosítása. 4. Felek a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 6. § (3) bekezdése, valamint a 70. § (1) bekezdés c) pontja alapján megállapodnak abban, hogy a megyei önkormányzattól a debreceni Tourinform Iroda együttműködés keretében átveszi a megyei idegenforgalmi feladatok egy részét, Hajdú-Bihar megye vonzerőinek bemutatása, turisztikai adatgyűjtési, adatbázis karbantartási, valamint ügyfél tájékoztatási feladatokat a következő részletezés szerint: • adatgyűjtő, adatgondozó, adatfrissítési tevékenység ellátása a megye idegenforgalmi, turisztikai szolgáltatóira, szolgáltatásaira, turisztikai kínálatára vonatkozóan, • a Magyar Turizmus Zrt. által üzemeltetett ONTIR (Online Turisztikai Információs Rendszer) adatainak megyére vonatkozó feltöltése, illetve frissítése, • információ szolgáltatása a debreceni Tourinform Irodában Hajdú-Bihar megye turisztikai kínálatáról, vonzerőiről, illetve turisztikai szolgáltatóiról, szolgáltatásairól.
5. Jelen megállapodás aláírásától a fentiekben részletezett szakmai feladatellátás idejére, határozatlan időtartamra szól. Felek megállapodnak abban, hogy jelen megállapodás módosítását vagy felmondását bármelyik Fél a tárgyév végére szólóan kezdeményezheti. A módosító vagy felmondó nyilatkozatot - közgyűlési jóváhagyás mellett - tárgyév június 30. napjáig a másik fél képviselőjéhez (a megyei közgyűlés elnöke, illetve a megyei jogú város polgármestere) írásban kell eljuttatni. 6. Felek egybehangzóan megállapodnak abban, hogy a debreceni Tourinform Iroda a megyei idegenforgalmi feladatok ellátásában való részvételéhez a megyei önkormányzat a mindenkori éves költségvetésében - a fentiekben részletezett tevékenység elvégzéséért - évi 500.000,- Ft, azaz Ötszázezer forint összeget biztosít. Az előzőekben meghatározott összeget a megyei önkormányzat a tárgyévre vonatkozó költségvetésének elfogadásától számított 30 napon belül, a tárgyévre vonatkozóan előre, egy összegben utalja át a debreceni Tourinform Iroda részére. 7. A debreceni Tourinform Iroda vezetője a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának évente köteles beszámolni a megállapodás szerinti feladatok ellátásának teljesüléséről, a beszámoló a megyei közgyűlésnek a megye idegenforgalmi helyzetéről szóló éves tájékoztatójának részét képezi. Az irodavezető szükség szerint, illetve felkérésre tájékoztatja a megyei közgyűlés elnökét az összegyűjtött és feldolgozott megyei szintű idegenforgalmi adatokról, valamint a megyei feladatellátásban felmerült új körülményekről, illetve feltételekről. 8. A megállapodás szerinti feladatok nem teljesítése, valamint a feladatellátásra biztosított összeg meg nem fizetése jelen megállapodás megszegésének minősül. A megállapodás teljesítésével és fenntartásával kapcsolatosan felmerült vitás kérdéseket - a Felek közötti előzetes egyeztetés eredménytelensége esetén - Felek a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egyeztető Bizottsága útján rendezik. 9. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Jelen megállapodást Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírják. Debrecen, 2007. április 15.
Rácz Róbert a megyei közgyűlés elnöke
Kósa Lajos polgármester Danyi Zoltán irodavezető
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 68/2007. (IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, az 2006. évi IV. törvény 24. § (1)-(2) bekezdései, és a 141. § (2) bekezdés j) pontja, valamint a 25/1997. (VI. 20.) Kr. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján 1./ újraválasztja Becsky Andrást (4033 Debrecen, Kádas u. 9/A.) a Debrecen Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Társaság ügyvezetőjének 2007. április 27. napjától 2012. április 27. napjáig, 5 év határozott időtartamra a mellékelt alapító okirat módosítása szerint. Megbízási díját havi 280.000.-Ft-ban állapítja meg, célfeladat teljesítése esetén célprémiumként megbízási díjának 50 %-a adható. 2./ Felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, hogy az 1./ ponttal kapcsolatosan a megbízási szerződést készítse elő, és felhatalmazza a polgármestert a megbízási szerződés, valamint az alapító okirat módosításának aláírására. Határidő: Felelős:
azonnal az előkészítésért: a Humán Főosztály vezetője az aláírásért: a polgármester
3./ Felkéri a Debrecen Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Kht. ügyvezetőjét, hogy az alapító okirat módosítását a cégbírósághoz nyújtsa be. Határidő: azonnal Felelős: a közhasznú társaság ügyvezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata (4024 Debrecen, Piac u. 20. képviseli: Kósa Lajos polgármester) úgy, mint a Debrecen Jégcsarnok Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Társaság (Cg. 09-14-000110) üzletrészeinek kizárólagos tulajdonosa a Közhasznú Társaság vonatkozásában az alábbiakat rendeli el: Az Alapító a társaság ügyvezetésére és képviseletére a jelen okirat mellékletét képező Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által meghozott 68/2007. (IV. 19.) Ö.h. határozata alapján megbízást ad Becsky András részére, aki Debrecenben, 1977. 06. 08. napján született édesanyja neve Dr. Dávidházy Éva Viktória 4033 Debrecen, Kádas u. 9/A. sz. alatti lakos. Ezen megbízást Alapító határozott időtartamra 2007. április 27-től – 2012. április hó 27. napjáig terjedő hatállyal adja meg azzal, hogy az alapító okiratban meghatározott és 10.000.000.-Ft. ügyértékű kötelezettségvállalást meghaladó korlátozás az ügyvezető és képviselő eljárására változatlanul fennáll, aki egyébként az aláírási címpéldányának megfelelően önállóan jogosult a közhasznú társaság nevében eljárni. Egyebekben Alapító az alapító okirat rendelkezéseit változatlanul hagyja és elrendeli a jelen okiratban foglalt változást is tartalmazó egységes szerkezetű alapító okiratnak és mellékleteinek a Hajdú-Bihar Megyei Bírósághoz, mint Cégbírósághoz történő benyújtását. Megbízást ad Alapító Dr. Kelemen György Ügyvédi Irodának (4025 Debrecen, Barna u. 1. fsz. 2. sz. képviseli: Dr. Kelemen György ügyvéd) az alapítói rendelkezés körében a Cégbíróság előtti eljárásra és képviseletre.
Debrecen, 2007. április 12.
Kósa Lajos polgármester Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Alapító
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 69/2007.(IV. 19.) határozata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére, az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (1) bekezdése, 30. § (1) bekezdés e) pontja, a 33. § (1)-(3) bekezdései, 37/B. § (1) bekezdés d) pontja, 61-66. §-ai, 69-70. §-ai, valamint a 138/1992.(X. 8.) Korm. rendelet 5. § (14) és (16) bekezdései, 14/C. § (2) bekezdés d) pontja alapján, figyelemmel a 222/2000. (IX. 7.) Kh. és a 228/2005. (IX. l5.) Kh. határozatokra 1./ Hanó Jánosné (4033 Debrecen, Gyűrű u. 19.) a Thaly Kálmán Utcai Óvoda magasabb vezetője határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyát előrehozott nyugdíjjogosultságára tekintettel 2007. május 2-től számított 60 nap + 6 hónapos felmentési idővel 2007. december 30. napjával felmentéssel megszünteti. 2007. augusztus 30. napjával tudomásul veszi magasabb vezetői megbízásáról való lemondását és egyidejűleg munkavégzési kötelezettsége alól mentesíti. Egyidejűleg a 2007. évre járó fel nem használt időarányos szabadságát a közalkalmazotti jogviszony megszüntetésére tekintettel megváltja. 2./ megbízza Takácsné Bujdosó Erikát (4034 Debrecen, Kolónia u. 43.) a Thaly Kálmán Utcai Óvoda határozatlan időre kinevezett óvodapedagógusát 2007. augusztus 31. napjától 2008. július 31. napjáig határozott időre az intézmény vezetői beosztásának ellátásával.
Illetményét az „F” fizetési osztály 10. fizetési fokozatában 162.732.- Ft-ban, összesen kerekítve 162.700.- Ft-ban, vezetői pótlékát a mindenkori pótlékalap 200%-ában, azaz 39.200.- Ft-ban, havi illetményét összesen 201.900.- Ft-ban állapítja meg. 3./ Takácsné Bujdosó Erika, a Thaly Kálmán Utcai Óvoda újonnan megbízott vezetője részére differenciált kereset-kiegészítést állapít meg, melynek mértékét 2007. augusztus 31. napjától 2008. július 31. napjáig 20.000.- Ft/hó összegben határozza meg. 4./ Felkéri a jegyzőt, hogy az 1-3./ pontokkal kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket készítse elő és felhatalmazza a polgármestert a munkáltatói intézkedések aláírására.
Határidő: azonnal Felelős: az előkészítésért: a jegyző az aláírásért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 70/2007.(IV. 19.) határozata
A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdése, az 1992. évi XXXIII. törvény 23. § (2) bekezdése, valamint a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése alapján: 1./ pályázatot ír ki Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza magasabb vezetői beosztásának ellátására a melléklet szerint. 2./ Felkéri a jegyzőt, hogy a pályázati felhívás Szociális Közlönyben és a Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről gondoskodjon, továbbá a pályázatok véleményezésére hívja össze az előkészítő bizottságot. Határidő: Felelős:
a pályázat megjelentetésére: azonnal az előkészítő bizottság összehívására: a pályázatok beérkezését követően azonnal a jegyző Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
Kósa Lajos sk. polgármester
Melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (4024 Debrecen, Piac u.20.) pályázatot hirdet az önállóan gazdálkodó DMJV Idősek Háza ( Debrecen, Pallagi u. 9. sz.) magasabb vezetői beosztásának ellátására. Az intézményben 350 férőhelyes idősek otthona és 30 férőhelyes idősek gondozóháza működik. A megbízás időtartama: a pályázat elbírálásától számított 5 év. Pályázati feltételek: • A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 3. sz. mellékletében előírt szakirányú szakképzettség, • legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, A pályázatnak tartalmaznia kell: • szakmai önéletrajz, • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, • végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok hiteles másolatát, • az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, • nyilatkozatot arról, hogy a pályázatot elbíráló üléseken a pályázó hozzájárul-e a nyílt ülés tartásához. Illetmény: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet szabályai szerint történik. A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntésétől függően kereset-kiegészítés adható. A pályázat benyújtásának határideje: a Szociális Közlönyben, és a Hivatalos Értesítőben történő közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőtől számított 60 napon belül. A pályázatokat a DMJV Polgármesteri Hivatal Humán Főosztály vezetőjének címére (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. I/107. szoba) “Pályázat DMJV Idősek Háza magasabb vezetői beosztásának ellátására” jeligével ellátott zárt borítékban 3 példányban (1 db eredeti, 2 db másolat) kérjük benyújtani. A pályázattal kapcsolatos bővebb felvilágosítás a DMJV Polgármesteri Hivatal Humán Főosztályán kérhető. (4026 Debrecen, Kálvin tér 11. 106. szoba., Tel.: (52) 517-601) A pályázatokat a pályáztató által esetenként összehívott bizottság és a Szociális Bizottság véleményének kikérésével Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bírálja el.
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 71/2007. (IV. 19.) határozatának kivonata A Közgyűlés a polgármester előterjesztésére az 1997. évi LXVII. törvény 124. § (1) bekezdése, valamint az 1990. évi LXV. törvény 12.§ (4) bekezdés a.) pontja alapján 1./ megválasztja bírósági ülnöknek 2007. május 23. napjától 4 év időtartamra, a következő ülnökválasztástól számított 30. nap elteltéig az 1/a. számú mellékletben* szereplő személyek közül a./ a Debreceni Városi Bíróságra a 2/a. számú mellékletben, b./ a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságra a 3/a. számú mellékletben, c./ a Debreceni Munkaügyi Bíróságra a 4. számú mellékletben megjelölt személyeket. Ezzel egyidejűleg az 1/b. számú mellékletben* foglalt személyek jelölését érvénytelennek nyilvánítja. 2./ Megválasztja fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bírósági ülnöknek 2007. május 23. napjától 4 év időtartamra, a következő ülnökválasztástól számított 30. nap elteltéig az 1/a. számú mellékletben szereplő személyek közül a./ a Debreceni Városi Bíróságra a 2/b. számú mellékletben, b./ a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságra a 3/b. számú mellékletben megjelölt személyeket. 3./ Felkéri a Szervezési Osztály vezetőjét, hogy az érintetteket az 1-2. pontokban foglalt döntésről értesítse, a megbízóleveleket készítse elő, továbbá felkéri a polgármestert, hogy a megbízóleveleket írja alá és a megválasztott ülnökök névjegyzékét és az elfogadó nyilatkozataikat adja át az érintett bíróságok elnökeinek. Határidő: azonnal Felelős: az értesítésért és előkészítésért: a Szervezési Osztály vezetője az aláírásért és az érintett bíróságok elnökeinek értesítéséért: a polgármester Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
*
Kósa Lajos sk. polgármester
A Közgyűlés 2007. április 19-ei rendes, zárt ülésén hozott 71/2007. (IV. 19.) határozatának 1/a., és 1/b. számú melléklete, valamint 2/a., 2/b., 3/a., 3/b és 4-es számú mellékletének megjelölt részei személyes adatokat tartalmaznak.* *
2/a. számú melléklet A DEBRECENI VÁROSI BÍRÓSÁGRA MEGVÁLASZTOTT ÜLNÖKÖK LISTÁJA*
1. 2. 3. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20.
Jelölt neve Ir.szám* Helység* Utca, h.szám* Ács Lászlóné Ármós Endre Boros Lajos Dalanics János Sándor Dr. Molnárné Aranyi Pálma Farkas Pálné Heregáné Barna Magdolna Kelemen Ferencné Koncz Lajos Konczné Kovács Irén Kovács Istvánné Mező Istvánné Nagy Imréné Nagy Lajos Pongor Istvánné Prógli Ferenc Sóvágó Sándorné Tóth Ernő Etele Tóth Lászlóné
2/b. számú melléklet A DEBRECENI VÁROSI BÍRÓSÁGRA MEGVÁLASZTOTT PEDAGÓGUS ÜLNÖKÖK LISTÁJA*
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19.
Jelölt neve Ir.szám* Helység* Almási Lajos Bodor Lászlóné Csohánné dr. Kovács Anna Dancsházi Piroska Dr. Győrössy Jánosné Dr. Sainné Sztankura Gabriella Hajduné Ferenczi Mária Keczán Erika Kecskés Lászlóné Kissné Gellért Ibolya Éva Lengyel Sándor Nagyné Huszin Andrea Ockenfusz Béla Pócsiné Tóth Katalin Sándor Péter Attiláné Schuszter Béláné Sipos István Vargáné Kiss Erika Wéberné Kislaki Anikó
Utca, h.szám*
3/a. számú melléklet
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BÍRÓSÁGRA MEGVÁLASZTOTT ÜLNÖKÖK LISTÁJA*
Jelölt neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Ir.szám*
Helység*
Utca, h.szám*
Dr. Benke Gábor Erdélyiné Sziklai Katalin Gargya Zsigmond Majoros László Papp Lajos Pálffyné Nagy Julianna Réz Péter István Szabó Jánosné
3/b. sz. melléklet
A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BÍRÓSÁGRA MEGVÁLASZTOTT PEDAGÓGUS ÜLNÖKÖK LISTÁJA*
Jelölt neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Békési Györgyné Dr. Varga József Kerekesné Dobi Erzsébet Kiss Barna András Majorné Aranyos Ildikó Nemes Lajos István Rezneki Imréné Tarnai Zoltán
Ir.szám*
Helység*
Utca, h.szám*
4. számú melléklet
A DEBRECENI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁGRA MEGVÁLASZTOTT ÜLNÖKÖK LISTÁJA*
Név 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.
Antal Imréné Balogh Sándor Baros Miklósné Bencze Dénesné Boutros Aibeirné Bücs Dénesné Csekei Zsuzsanna Csiszér Imréné Dr. Fadgyas Éva Dr. Orosz Lászlóné Dudás Ferencné Fazakas Árpádné Forray Zoltánné Gőz Józsefné Hegedüsné Nagy Éva Huszka Imréné Juhász Józsefné Kalmárné Nagy Ilona Kassainé Dr. Cselle Erika Komlósi Mária Koroknai Sándorné Kovács Imre Lászlóné Langerné Gáll Julianna Lengyel Barnabásné Lezó András Mátyás János Mézes Józsefné Nagy Istvánné Oláh Jánosné Pallagi Ernő Papp Gyuláné Papp Magdolna Petis Györgyné Pósa Jánosné
Ir.szám* Helység*
Utca, h.szám*
35. 36. 37. 38. 39. 40.
Szencsák Ferenc Tóth Zsoltné Ujhelyi Margit Vörösmarti Gyuláné Zilahi Barnabás Zsuzsics Julianna
DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 72/2007.(IV. 19.) határozatának kivonata A Közgyűlés a Szociális Bizottság előterjesztésére az 1990. évi LXV. törvény 11. § (2) bekezdése alapján 1./ Az aktív korú egészségkárosodottak rendszeres szociális segélye tárgyában benyújtott fellebbezést az 1. sz. mellékletben** szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a Szociális Bizottság 59670/5/2006. (XII. 12.) Sz.B. határozatát helybenhagyja. 2./ Az ápolási díj tárgyában benyújtott fellebbezést a 2. sz. mellékletben** szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján érdemi vizsgálat nélkül végzéssel elutasítja, és a Szociális Bizottság 181936/2006. (X. 24.) Sz.B. határozatát helybenhagyja. 3./ A lakásfenntartási támogatás tárgyában benyújtott fellebbezést a 3. sz. mellékletben** szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a Szociális Bizottság 38400/2007. (II. 27.) Sz.B. határozatát helybenhagyja. 4./ A gyógyfürdő térítésmentes igénybevétele tárgyában benyújtott fellebbezéseket a 4. sz. mellékletben** szereplő személyek esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 22387/1/2007. (I. 12.), 22387/6/2007. (II. 16.), 22387/2/2007.(I. 19.), 22387/1/2007. (I. 12.), 22387/3/2007. (I. 26.), 22387/3/2007. (I. 26.), és 22387/4/2007. (II. 2.) határozatait helybenhagyja. 5./ A kelengyetámogatás tárgyában benyújtott fellebbezést az 5. sz. mellékletben** szereplő. személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 19724/4/2007. (II. 9.) határozatát helybenhagyja. 6./ A rendkívüli átmeneti segély tárgyában benyújtott fellebbezéseket a 6. sz. mellékletben** szereplő személyek esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 28848/5/2007. (II. 16.) és 28848/2/2006. (2007. I. 26.) határozatait helybenhagyja. 7./ A temetési segély tárgyában benyújtott fellebbezést a 7. sz. mellékletben** szereplő személy esetében az ott feltüntetett indokok alapján elutasítja és a polgármester 30148/3/2007. (II. 16.) határozatát helybenhagyja. 8./ Felkéri a Szociális Osztály vezetőjét, hogy az 1-7./ pontban foglalt döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: Felelős:
azonnal a Szociális Osztály vezetője Dr. Szekeres Antal sk. jegyző
**
Kósa Lajos sk. polgármester
A Közgyűlés 2007. április 19-ei rendes, zárt ülésén hozott 72/2007. (IV. 19.) határozatának mellékletei személyes adatokat tartalmaznak.*
** ** ** ** ** **
Kiadja: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kiadásért felelős: Lukácsné dr. Pócsi Ildikó Szerkeszti: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szervezési és Jogi Főosztálya
Szerkesztésért felelős: Lukácsné dr. Kiss Viktória Készült: a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ellátási Osztályának Nyomdájában Felelős: Derzsy Kálmán ISSN 1215-0975 Készült: 260 példányban Ára: 323.- Ft