Cyprinus carpio A ponty Származás, elterjedés, élettér: A ponty származását tekinve heves viták dúlnak. Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját.Európai elterjedéséről semmit sem lehet bizonyossággal állítani. A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték, nagyra becsült böjti étel volt.Honos Spanyolország, Franciaország (a világrekord 37 kg-os példány is innen származik), Olaszország, Portugália, Svájc, Hollandia, Bulgária, Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos vizében. Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi szélesség 60. fokáig. Nem található viszont Finnországban, Skandinávia északi részén és Kelet-Szibériában. Gazdag állomány él viszont a Fekete- tengerben, Kaszpi-tengerben, Aral-tóban.Jó fogási eredménnyel kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva, Száva. A ponty édesvízi hal, brakkvízben (kevert víz) is előfordul, de csak az alacsony sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez az ivadékra, amely 7 ezreléket maghaladó sótartalom esetén elpusztul, az idősebb példányok legfeljebb 12 ezrelékes sótartalmat képesek elviselni. Steffens feljegyzése szerint a Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponyt 18,6 ezrelékes sótartalom mellett is megél. A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet jelent a halnak, hanem táplálékot és ívóhelyet is. A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a ponty az oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete nő a víz hőmérséklet emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog, illetve több táplálékot vesz fel. Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos levegőfelvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sőt egyes esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
Szaporodás, egyedfejlődés: Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhőmérsékletnél és kedvező ívóhelyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár az ívás elhúzódhat július közepéig is (kedvezőtlen vízhőmérséklet). Az ívás természetes vizekben szakaszos, vagyis akár napokig, vagy hetekig is eltarthat.Hidegfront betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képződött ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik. Egyes számítások szerint a ponty kedvező esetekben testsúlykilógrammonkét 100 000-200 000 ikrát rak, egyes igen súlyos nőstények több mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani. A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üvegtiszták és enyhén sárgás színűek, átmérőjök 1,5 és 2 miliméter között mozog. A lárvák a vízhőmérséklettől függően 38 nap múlva bújna ki az ikraburokból, 4-5,5 miliméter hosszúak, a has alatt világossárga szikzacskó található, mely biztosítja első nyolc napi élelmüket.A lárvák még úszni nem tudnak fejjel előre lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel megtapadnak a fenéken. Egy nap után úszni kezdenek első úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék úszóhólyagjukat.Gyakran több napig is eltart míg feltöltik az úszóhólyagot levegővel. Táplálkozás: A pontyivadék az első időben apró állati és növényi szervezetekből él. Kerekesférget, vízibolhát, kandicsrákot, víziászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát fogyaszt, különösen kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyoglárvát. A ponty növényi táplálékot is felvesz, elsősorban algákat, de fogyasztja a friss növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot mindenevőnek. A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettől még nem ragadozó. Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötőlárva, tehát minden ami az iszapban rejtőzködik. A táplálékot a ponty a harmonikaszerűen előrenyúló szájával veszi fel, majd garatfogaival felaprítja. Gyomra nincs, a táplálék közvetlenül a hosszú béltraktusba kerül. A táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti hőmérsékletű vízben, viszont még az 5 fokos vízben is táplálkozik (ezt igazolják a léki pontyhorgászok fogásai is). A tartós koplalást a ponyt hiteles vizsgálatokkal alátámasztva kb. 600 napig viseli el. Növekedés, életkor: Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty. Háromnyaras korára tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Érdekes összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett előforduló vadponyt és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpntyok mindig kisebbek voltak mint a tenyészpontyok. A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus elképzelések uralkodtak. Ma már a pikkelyminták vizsgálatával egészen pontosan meg tudják állapítani a ponty életkorát. Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal amely 19,30 kilós volt életkora viszont 30 év volt. Maximális életkor a pontyoknál kb. 35-40 évre tehető, de előfordulhatnak szélsőséges esetek is.
Hol keressük: A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású állóvizeket kedveli. Mivel oxigénigénye csekély, és némely változata (bőrponty, tükörponyt) képesek a légköri levegőt felvenni a bőrön keresztül. Ezért ilyen helyeken kell keresnünk. Magyarországon szinte minden vízben előfordul, "nemzeti hal". A horgászzsákmány jelentős részét ez a hal teszi ki. A folyóvizekben a kőgátak mögötti langós részeken, kisebb öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatoknál találjuk meg. Az állóvizeken vándorol, ősszel a lehűlő vízben a mélyebb részeket keresi fel a téli nyugalmi időszak eltöltésére, ilyenkor is táplálkozik. Amint melegszik a víz elkezd mozogni, mivel élelem után kell néznie, gyakran előfordul, hogy tavasszal a part menti zónában csipegeti az apró állati és növényi szervezeteket. Amint egyre melegszik a víz, a ponty elkezd keresni valamilyen fedzéket, ahol élelmet is talál és el is rejtőzhet. Kitűnő erre a part menti nádas, illetve a hínarasok. A nagy nyári melegben amikor a víz oldott oxigénszintjealacsony a ponty gyakran feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az oxigént, ilyenkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön. Egyik ilyen jellegzetes a ponty vízből való kiugrása, ez főleg nyári melegben tapasztalható. A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a halnak, ám könnyen össze lehet keverni a fenékről felszálló gázokkal, fő jellemzője a "pontytúrásnak", hogy a buboréksor egy bizonyos irányba halad. A nádszálak finom ütemes rezgése is lehet bíztató jel, ekkor a ponty éppen az egyik legkedveltebb táplálékát, a vándorkagylót csipegeti a nádszálak tövéről. Nagyobb pontyok képesek a nádasokban utakat, járatokat vágni, ahol szívesen tartózkodnak, ezekbe a folyosókba lógatva az úszós készségünket, gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket. Kapási idők: A ponty gyakran szeszélyes halként viselkedik, főleg azokon a vizeken ahol megfelelő mennyiségű táplálékot talál, ilyenkor bizalmatlanná válik, a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival szemben. Egész évben fogható, még jég alól is, persze ehhez meg kell találni a bandázóhelyet. A napszak tekintetében sincs semmi különleges, éppúgy fogható éjjel is mint nappal, gyakra az esti, éjjeli illetve a hajnali órák kedvezőbbek, főleg állóvizeken (érdemes naplót vezetni a fogásokról, amire tüntessük fel, hogy a nap mely szakában, milyen időjárási körülmények között fogtuk a halat). Ez a hal viszont eléggé érzékeny az időjárásra, főleg a frontokra, illetve a frontokat kísérő légáramlatokra. Hidegfront betörés előtt, mikor a déli szél megélénkül (meleg szél fúj), az idő fülledt meleg, főleg nyári napokon, a ponty értvágya csökken, miután betört a front és megérkezett a hűvösebb levegő, a szélirány északi, észak-keleti irányú lesz, a ponty elkezd enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az időjárás megnyugszik, frontmentessé válik, a ponty étvágya kissé csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Melegfront betörés előtt az étvágya visszaesik, s amig tart a front kevés táplálékot vesz magához.
Horgászmódszerek: A klasszikus pontyozó szerelék az úszós. Ezek közül is többfélét lehet alkalmazni. A hagyományos osztott súlyú szereléket nyílt vízen alkalmazzuk ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfeneket érje. A súlyozása úgy történik, hogy több apró ólmot helyezünk el a zsinóron, ezáltal kapásnál az úszó vagy elmerül, vagy kiemelkedik, a hal számára szinte észrevétlen amint az apró súlyokat megemeli. Ugyanígy súlyozzuk a feltolós szereléket, de viszont ennél a módszernél hosszú szárú úszóra van szükségünk. A felfektetős szerelék légyege, hogy a csali a fenéken van, a zsinóron lévő súllyal együtt, kapáskor a ponty felemeli a csalit, vele együtt a súlyt, és az úszó felfekszik a víz színére. Itt kedvező a kissé tömzsibb úszótípust választani. Gyakran, főleg nádi pontyozásnál alkalmazzák az ún. lemezantennás úszót, amely törzsébe egy műanyag lemez van beleépítve. Úgy kell a zsinórra felrakni, hogy a lemez a horgásszal szembe legyen, fokozottan érvényes éjszakai horgászatra ez a szabály különben bárhogy világítjuk meg, nem látjuk az úszót. Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg ott ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már nem lehet elérni őket. A fenekező módszerek között is van többféle, van mikor a súlyt a szerelék végére tesszük, ilyenkor végólmos szerelékről beszélünk. Különböző lehet az ólom formája is, folyóvizeken inkább laposat, állóvizeken a gömbölyűeket részesítsük előnyben. Csúszóólmos módszernél a hosszirányban átfúrt ólom a zsinóron szabadon fut, tehát a hal mikor felveszi a csalit akkor csak egy idő után érez ellenállást. Az ólom formája itt is változó, a gömbólmot inkább állóvízre, a lapos tégla ólmot folyóvízre alkalmazzuk. Amikor etetőanyagot is akarunk juttatni a csali mellé akkor etetőkosaras szereléket alkalmazzunk, az etetőkosár egy bordázott belül üreges vagy drótból, vagy kemény műanyagból készült eszköz. Ebbe lehet belegyúrni a az etetőanyagot, ami a vízreérés után (attól függ, hogy milyen keményre gyúrtuk), kimosódik a víz által, és felkelti a halak figyelmét. Újabban etetőanyag pezsgőtöltetet is árulnak a szaküzletek, amelyből pezsegve oldódik ki az etetőanyag. Az etetőkosarat is felszerelhetjük csúszó, illetve végszerelékként is. A bojlizó módszer az utóbbi időben terjedt el, és forradalmasította a pontyhorgászatot. A bojli tulajdonképpen csak fantázianév, ami tésztát jelent. Ezt a csalit lehet kapni a szaküzletekben, de házilag is elkészíthető. 1 kg tészta alapanyaghoz kb. 10-12 db tojást kell hozzáadni, ez biztosítja a tapadást, és a megfelelő mennyiségű fehérjét, ami a halaknak nagyon fontos táplálék. A tészta másik alapanyaga a búzaliszt, vagy a kukoricaliszt, amely kellő mértékben összetapad, adalékanyagként adhatunk a tésztához különféle aromákat (ne túl nagy töménységben, ugyanis ellenkező hatást fejthet ki), adhatunk hozzá vérlisztet is nehéz beszerezni ugyan, de leképesztő hatással van a halakra (főleg vágóhidakon juthatunk hozzá). A tésztát miután kellően összegyúrtuk, 10-15 mm átmérőjű pontyszájba illő gombócokat fomáljunk belőle. Ezután forró, de nem lobogó vízben főzzük amig fel nem jönnek a felszinre és még utánna 2 percig. Ha kiszedtük, utánna egy hegyes zsákvarró tűvel kifúrjuk, zsinegre fűzzük, száraz meleg helyre tesszük száradni. Egy hét múlva a gombócok olyan kemények lesznek, hogy a betonra ejtve acélgolyóként pattannak vissza. Amennyiben azt akarjuk, hogy a golyók ne süllyedjenek a fenékre hanem lebegjenek akkor két speciális módszert alkalmazhatunk. Vagy a golyókat a főzés után forró sütőben kisütjük, vagy a tésztába összedolgozáskor apró hungarocellgolyókat teszünk. A golyón átfűzünk egy zsinórt (cérna, bojlielőke), a végére egy szalmaszálat kötünk (ez lesz az ütköző), a másik végét a horogszárára, vagy az öblébe kötjük.
A felszerelés: Mivel a ponty óvatos hal ezért csak indokolt esetben alaklmazzunk erős felszerelést, főleg ott ahol nagyobb példányokra is lehet számítani. A bot legyen 3-3,5 m hosszú parabolaakciójú, úszós horgászatnál lehet egy kicsit hosszabb is. Dobósúlya úszózsnál 40-80 g, fenekezésnél, 60-150 g. Az orsó elsősorban peremorsó 40-70-es zsinórkapacitású, vagy nádi pontyozók esetében a multiplikátoros orsó használata a legkedvezőbb, ha fonott zsinórt használnak. A zsinór vastagsága döntő szempont lehet, tavasszal mikor finomabbak a kapások 25-ösnél ne használjunk vastagabbat, nyáron ahol kapitális példányok vannak ott is elegendő a max. 0.35 mm átmérőjű zsinór. Előke alkalmazása mindig célszerű, általában 0,5 mm-rel vékonyabb mint a főzsinór. Mióta megjelentek a multifil (több szálból fonott) zsinórok könyebb lett a horgászat, mivel vékonyabb zsinórok elképesztő szakítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak, egyetlen hátrányuk viszont, hogy hamar gubancolódnak. Horog tekintetében meg kell jegyeznünk egy örök érvényű szabályt, inkább válasszunk minőséget magasabb áron, mint az orrunk előtt törjön el a horog egy kapitális példány fárasztásánál. Növényi eredetű csaliknál a nagy öblű, élő csaliknál a kis öblű hosszú szárú horgot használjuk. Sok márka van a piacon, a horogpróbát azért érdemes elvégezni úgy hogy veszünk egy parafadugót, abba beleszúrjuk a horoghegyet és elkezdjük húzni, ha elpattan a horog akkor túl keményre edzett nem jó, sőt akkor sem jó ha kihajlik, mert az túl lágy. A legmegfelelőbb akkor a horog ha a dugóba beleszúrva enyhe feszítésre rugalmasan válaszol. Csalik: A ponty étlapja változatos így elég széles a választék csalikból. Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit alkalmazzunk, szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonticsokor), sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak felkínált kisebb halakat is elkapták. Télen a hideg vízben nagyon eredményes a kocára vágott löncshús. Növényi eredetű csalikat főleg tavasz végén és nyáron használjunk, itt meg kell említeni a legelterjedtebb csalit a kukoricát amelyet ma már többféle ízben keménységben állítanak elő, a mai napig eredményes az Alcsiszigeti Holt Tiszán az öreg kukorica, ugyanis egy kicsit kemény, a keszeg nem tudja leverni. A másik rendkívül közkedvelt csali a kifli csücske, amit pár napra egy nejlon zacskóba téve megpuhítunk és beleszújuk a horgot, Csalizhatunk puffasztott rizzsel, főtt sárgarépával, csillagfürttel. A már említett tésztacsalik is igen eredményesek, ízesítésük tekintetében széles a skála, a méztől az eperig, bármilyen aromát használhatunk. Az etetés nagyon fontos lehet a pontyhorgászatban, a halak általában megjegyzik, hogy hol kaptak táplálékot és visszajárnak ide. Fokozottan igaz a bojlis horgászatra, ugyanis a csalihoz hozzá kell szoktatni a pontyot, mert a vízben nem igen talál ilyen táplálékot. A csalikat (kukoricát, bojlit, kenyérgyurmát) lehet színezni, ez főleg azokon a vizeken válhat be, ahol túlhorgásszák a vizet, és a pontyok bizalmatlanná válnak a hagyományos színű csalikkal szemben.
Fárasztás, kiemelés, élvetartás: A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is tartogathatnak meglepetéseket a horgász számára. Nagyobb pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kirohanás, ha nincs elég zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól akad, ezért semmi esetre sem erőltessük. Amint a hal fárad lassan körözni kezd, egy egy ilyen fordulónál kényszerítsük a vízfelszínre és levegőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és hagyja magát vontatni, még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis még egy kritikus mozzanat hátra van, a szákolás. Ilyenkor szokott a ponty megugrani a szák láttán, ezért semmi esetre sem a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vzbe tartott szákra és egy határozott emeléssel emeljük meg a szákot, majd a szák elejét fogva emeljük ki. A ponty élvetartása szákban illetve felkantározva történik. A felkantározást végezhetjük kopoltyún keresztül és a hátúszó első sugarára (bognártüske) kötött erős megbízható kötél segítségével. Így felkantározva kevésbé sérül, mivel a súlypontjánál van felkötve, így akár napokig is eltartható.
