Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 940 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mezőgazdasági állatfajok bemutatóhelyeinek kialakítása I. Fogalom magyarázat Védett őshonos és veszélyeztett mezőgazdasági állatfajok: 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együtt rendelet 1. és 2. sz. mellékletében felsorolt védett őshonos állatfajták. Hátrányos helyzetű a munkavállaló: amennyiben nő; vagy 25 év alatti pályakezdő fiatal; vagy fogyatékkal élő; vagy 40 évnél idősebb és 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; vagy 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajok bemutatóhelyeinek kialakítására, már meglévők korszerűsítésére, felújítására a turizmus fellendítése céljából, továbbá oktatási célokból.
III. Támogatható tevékenységek A támogatott tevékenységhez szükséges terek, épületek kialakítása, felújítása, továbbá a közvetlenül kapcsolódó eszközök, berendezések beszerzése. Információs táblák elhelyezése. Látogatói pihenőhely kialakítása, mely nem vendéglátó jellegű (asztal, pad, esőbeálló, szemetes, pihenőhelyhez közvetlenül kapcsolódó burkolat kiépítése, virágláda).
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 20 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Mikro-kis-közép vállalkozás Egyéni vállalkozó Magánszemély
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60 60
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 60 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek -
VI. Egyéb tárgyi feltételek A 4/2007. (I. 18.) FVM-KvVM együttes rendelet 1. és 2. sz. mellékletében felsorolt védett, őshonos állatfajták közül minimum 5 állatfaj tartása szükséges, és állatfajonként minimum 2 egyed. Minimális látogathatóság biztosítása: nyári hónapokban (jún-aug) heti 5 nap, melyből minimum
1 nap hétvége, napi 8 óra nyitva tartás szükséges; előszezonban (ápr-máj) és utószezonban (szept-okt) heti minimum 20 óra. Az ügyfélnek biztosítania kell, hogy évente legalább 2 általános iskola részére ingyenes bemutatót tart.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kékkút ; Káptalantóti ; Hegymagas ; Hegyesd ; Karmacs ; Esztergályhorváti ; Gyulakeszi ; Gyenesdiás ; Gétye ; Bókaháza Balatonrendes ; Balatonhenye ; Balatongyörök ; Balatonederics ; Badacsonytördemic ; Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Zalahaláp Zalaapáti ; Vonyarcvashegy ; Vindornyalak ; Vindornyafok ; Várvölgy ; Vállus ; Uzsa ; Tapolca ; Szigliget ; Szentbékkálla ; Sáska Salföld ; Révfülöp ; Zalaszántó ; Zalavár ; Raposka ; Nemesvita ; Nemesgulács ; Mindszentkálla ; Lesencetomaj ; Lesenceistvánd Lesencefalu ; Köveskál ; Kővágóörs ; Kisapáti ; Keszthely ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építés, építési munkák épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése; bj) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi forgalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások; Tájba illeszkedő növények beszerzése
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Munkahely teremtés Az újonnan felvett munkavállalók közül hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Együttműködés más szervezetekkel A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházásnak helyt adó település lélekszáma Az ügyfél információs táblák elhelyezését tervezi
Pályázat alapján Pályázat alapján
15 5
Együttműködési megállapodás Pályázat, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki leírás alapján 2008. évi KSH adatok alapján Támogatási kérelem, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki leírás alapján Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Ügyfélregisztrációs lap és projektötlet alapján Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz, vagy a HACS-hoz
10 15 15 15 15
; ; ; ;
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Munkahely teremtés
A fejlesztés által közvetlenül legalább 3 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig, beleértve az önfoglalkoztatást A fejlesztés által közvetlenül 1-2 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig, beleértve az önfoglalkoztatást. A fejlesztés során nem jön létre új munkahely Hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását Az ügyfél nem foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalót Igen Nem Teljes fizikális akadálymentesítés
15
Részleges fizikális akadálymentesítés
10
Nem történik akadálymenstesít
0
2000 fő feletti 500-2000 fő 500 fő alatti 5 vagy több, mint 5 információs tábla kihelyezése 3-4 információs tábla kihelyezése 3-nál kevesebb információs tábla kihelyezése Igen
5 10 15 15 10 5 15
Nem
0
Munkahely teremtés
Munkahely teremtés Az újonnan felvett munkavállalók közül hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Az újonnan felvett munkavállalók közül hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházásnak helyt adó település lélekszáma A beruházásnak helyt adó település lélekszáma A beruházásnak helyt adó település lélekszáma Az ügyfél információs táblák elhelyezését tervezi Az ügyfél információs táblák elhelyezését tervezi Az ügyfél információs táblák elhelyezését tervezi Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz, vagy a HACS-hoz Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz, vagy a HACS-hoz
12
0 5 0 10 0 15
X. Jogkövetkezmények Ha az ügyfél nem teljesíti a látogathatósági kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponta 10.000 Ft visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint. Ha az ügyfél nem teljesíti az 5 állatfaj, és állatfajonként a 2 egyed folyamatos tartását, jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, így a támogatási összeg 10 %-a visszakövetelésre kerül. Amennyiben évente a 2 általános iskola részére nem tart ingyenes bemutatót, jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, így a támogatási összeg 10 %-a visszakövetelésre kerül.
XI. Csatolandó mellékletek Nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy évente legalább 2 általános iskola részére ingyenes bemutatót tart; Együttműködési megállapodás más szervezetekkel HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 957 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mozgó üzlet kialakítása, helyi termékek közvetlen fogyasztókhoz való jutásának elősegítése I. Fogalom magyarázat Nem büfé jellegű, termék-specifikus mozgó üzlet: olyan kereskedelmi célú jármű, mely a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvényben, továbbá az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007. (VI. 13.) Korm. rendeletben meghatározottak figyelembe vétele mellett a helyben termelt, előállított mezőgazdasági termékek, valamint tejtermékek, pékáruk, hústermékek, gyümölcsök és zöldségek, továbbá méhészeti termékek árusítását, piacra jutását célozza meg Hátrányos helyzetű a munkavállaló: amennyiben nő; vagy 25 év alatti pályakezdő fiatal; vagy fogyatékkal élő; vagy 40 évnél idősebb és 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; vagy 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Nem büfé jellegű, termék-specifikus mozgó üzlet belső terének kialakítására, előírásoknak történő megfeleltetésére
III. Támogatható tevékenységek Nem büfé jellegű, termék-specifikus mozgó üzlet belső terének kialakításához szükséges berendezések és eszközök beszerzése; az előírásoknak történő megfeleltetés.
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 15 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Mikro-kis-közép vállalkozás Magánszemély Egyéni vállalkozó
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
60 60 60
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek A HACS területén minimum két telelpülésen legalább heti két alkalommal kell biztosítani a szolgáltatás lehetőségét.
VI. Egyéb tárgyi feltételek A mozgó üzlet üzemeltetéséhez szükséges gépjárműnek rendszámmal kell rendelkeznie. Az utolsó kifizetési kérelemhez csatolni kell a
tevékenység végzéséhez kiállított hatósági engedélyt.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Badacsonytördemic ; Balatonederics ; Balatongyörök ; Balatonhenye ; Balatonrendes ; Bókaháza ; Esztergályhorváti ; Gétye ; Gyenesdiás ; Gyulakeszi ; Hegyesd ; Hegymagas ; Karmacs ; Káptalantóti ; Keszthely ; Kékkút ; Kisapáti ; Köveskál ; Kővágóörs ; Lesencefalu ; Lesenceistvánd ; Lesencetomaj ; Mindszentkálla ; Nemesgulács ; Nemesvita ; Raposka ; Révfülöp ; Salföld ; Sáska ; Szentbékkálla ; Szigliget ; Tapolca ; Uzsa ; Vállus ; Várvölgy ; Vindornyafok ; Vindornyalak ; Vonyarcvashegy ; Zalaapáti ; Zalahaláp ; Zalaszántó ; Zalavár ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építés, építési munkák épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások;
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz Munkahely teremtés Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége Elárusítás helye a HACS területén
Ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap alapján
15
Pályázat alapján Pályázat alapján Pályázat és útvonalterv alapján Útvonalterv alapján
15 5 15 15
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Igen Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz
15
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Nem Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz Munkahely teremtés A fejlesztés által közvetlenül legalább 2 új munkahely jön létre az üzemeltetés ideje alatt, beleértve az önfoglalkoztatást Munkahely teremtés A fejlesztés által közvetlenül 1 új munkahely jön létre az üzemeltetés ideje alatt, beleértve az önfoglalkoztatást Munkahely teremtés A fejlesztés során nem jön létre új munkahely Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Az ügyfél legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Az ügyfél nem foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalót A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége A fejlesztés több, mint 5 település érintésével valósul meg A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége A fejlesztés 3-5 település érintésével valósul meg A fejlesztés hatóköre, kiterjedtsége A fejlesztés 2 település érintésével valósul meg Elárusítás helye a HACS területén A működés során értékesít piacon és piacon kívül is Elárusítás helye a HACS területén Piacon kívül értékesít Elárusítás helye a HACS területén Kizárólag piacon értékesít
0
15
12
0 5
0 15 10 3 15 10 5
X. Jogkövetkezmények Ha az ügyfél nem teljesíti a heti 2 nap árusítást a településeken, a nem teljesített napok után, naponta 10.000 Ft visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
XI. Csatolandó mellékletek A kérelemhez szükséges a mozgóbolt működési területével érintett települések jegyzőinek szándéknyilatkozata a tevékenység engedélyezéséről Útvonalterv Forgalmi engegély másolata HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 964 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Tájház, művészeti emlékház, bemutató múzeum kialakítása, rekonstrukciója, kiállítási tárgyak felújítása I. Fogalom magyarázat A tájház az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős épületekben berendezett lakásbelsőket, műhelyeket, a gazdasági épületeket vagy a kezdetlegesebb létesítményeket mutatja be. Hátrányos helyzetű a munkavállaló: amennyiben nő; vagy 25 év alatti pályakezdő fiatal; vagy fogyatékkal élő; vagy 40 évnél idősebb és 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; vagy 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Védelem alatt nem álló tájház, művészeti emlékház, bemutató múzeum belső kialakítására, rekonstrukciójára, továbbá védelem alatt nem álló, illetve védelem alatt álló tájház már meglévő berendezési és kiállítási tárgyainak felújítására, korszerűsítésére, és kihalóban lévő szakmák bemutatására.
III. Támogatható tevékenységek Védelem alatt nem álló épületek belső felújítása, védelemtől függetlenül bel- és kültéri kiállítási tárgyak felújítása. Kisléptékű infrastruktúra mellett boronaház, csűr építése, valamint a kiállítási tárgyak megóvásához szükséges tér kialakítása, udvar rendbetétele.
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 1 500 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházak
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100 100 100
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 120 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek -
VI. Egyéb tárgyi feltételek Minimális látogathatóság biztosítása: nyári hónapokban (jún-aug) heti 5 nap, melyből 1 napnak hétvégére kell esnie, napi 8 óra nyitva tartás
szükséges; előszezonban (ápr-máj) és utószezonban (szept-okt) heti minimum 20 óra.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kékkút ; Káptalantóti ; Hegymagas ; Hegyesd ; Karmacs ; Esztergályhorváti ; Gyulakeszi ; Gyenesdiás ; Gétye ; Bókaháza Balatonrendes ; Balatonhenye ; Balatongyörök ; Balatonederics ; Badacsonytördemic ; Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Zalahaláp Zalaapáti ; Vonyarcvashegy ; Vindornyalak ; Vindornyafok ; Várvölgy ; Vállus ; Uzsa ; Tapolca ; Szigliget ; Szentbékkálla ; Sáska Salföld ; Révfülöp ; Zalaszántó ; Zalavár ; Raposka ; Nemesvita ; Nemesgulács ; Mindszentkálla ; Lesencetomaj ; Lesenceistvánd Lesencefalu ; Köveskál ; Kővágóörs ; Kisapáti ; Keszthely ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák építés, épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése; bj) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadás;
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Munkahely teremtés A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Együttműködés más szervezetekkel
Pályázat alapján Pályázat, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki terv alapján Ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap alapján
15 15
Támogatási kérelem alapján Együttműködési megállapodás alapján
5 15
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Munkahely teremtés
A fejlesztés által közvetlenül legalább 2 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig, beleértve az önfoglalkoztatást
15
15
; ; ; ;
Munkahely teremtés
Munkahely teremtés A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, a HVK-hoz és a HACS-hoz Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása
Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel
A fejlesztés által közvetlenül 1 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig A fejlesztés során nem jön létre új munkahely Teljes fizikális akadálymentesítés
12
Részleges fizikális akadálymentesítés
10
Nem történik akadálymentesítés
0
Igen
15
Nem
0
Az ügyfél legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását Az ügyfél nem foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalót 5, vagy 5-nél több szervezettel működik együtt Nem jön létre együttműködés más szervezetek 3-4 szervezettel működik együtt 1-2 szervezettel működik együtt
5
0 15
0 15 0 10 5
X. Jogkövetkezmények Ha az ügyfél nem teljesíti a látogathatósági kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponta 10.000 Ft visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
XI. Csatolandó mellékletek A tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészlet. Együttműködési megállapodás HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 971 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Képzőközpont létrehozása I. Fogalom magyarázat Képzőközpont: olyan épületkomplexum, mely egyszerre funkcionál innovációs-, vidék- és projektfejlesztő, marketing-, termékfejlesztő- és minősítő központként, rendezvényhelyszínként, fő tevékenységi köre iskolarendszeren kívüli, illetve nem OKJ-s képzés, a formális mellett non-formális és informális tanulás feltételeinek biztosítása, mely a változó gazdasági helyzethez alkalmazkodva, azonnali felkészítést biztosít a jelentkezők, érdeklődők számára, figyelembe véve a hallgató meglévő tapasztalatát, tudását illetve a vele szemben támasztott munkáltatói és társadalmi elvárásokat, azzal a céllal, hogy felnőtt képzési intézményként biztosítsa a térség gazdasága által igényelt kompetenciákkal rendelkező munkaerőt. Hátrányos helyzetű a munkavállaló: amennyiben nő; vagy 25 év alatti pályakezdő fiatal; vagy fogyatékkal élő; vagy 40 évnél idősebb és 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; vagy 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Iskolarendszeren kívüli, illetve nem OKJ-s képzés, oktatás megszervezésének, megtartásának helyt adó képzőközpont létrehozására, építésére, a tevékenységhez szükséges eszközök beszerzésére.
III. Támogatható tevékenységek Új épület építése, mely több elkülönített irodával, helységgel rendelkezik, továbbá mely alkalmas rendezvények, képzések megtartására is. A tevékenységhez szükséges eszközök beszerzése.
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 40 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 125 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházak
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100 100 100
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 125 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek Olyan szervezet nyújthat be pályázatot, melynek szabályzatban rögzített feladatai között az alábbiak is szerepelnek: képzés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés során munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, a vidéken élő lakosság életfeltételeinek, életminőségének javítása. Kizárólag olyan településről nyújtható be pályázat, melyen nincs olyan épület,
mely elnyerte az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér Címet.
VI. Egyéb tárgyi feltételek Egész éves nyitvatartást biztosítani kell legalább heti 4 nappal, napi 5 órával - a nyári szüneteltetés, max. 1 hónap megengedett.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kékkút ; Káptalantóti ; Hegymagas ; Hegyesd ; Karmacs ; Esztergályhorváti ; Gyulakeszi ; Gyenesdiás ; Gétye ; Bókaháza Balatonrendes ; Balatonhenye ; Balatongyörök ; Balatonederics ; Badacsonytördemic ; Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Zalahaláp Zalaapáti ; Vonyarcvashegy ; Vindornyalak ; Vindornyafok ; Várvölgy ; Vállus ; Uzsa ; Tapolca ; Szigliget ; Szentbékkálla ; Sáska Salföld ; Révfülöp ; Zalaszántó ; Zalavár ; Raposka ; Nemesvita ; Nemesgulács ; Mindszentkálla ; Lesencetomaj ; Lesenceistvánd Lesencefalu ; Köveskál ; Kővágóörs ; Kisapáti ; Keszthely ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák építés, épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: ba) tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (melegvíz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cc) ISOTS 16949; QS 9000, VDA6 járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cd) AQAP 2110/2120 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ce) ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cf) MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ck) ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása; cl) TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cm) ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cp) élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000 HACCP) bevezetése és tanúsíttatása; cq) EMAS minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadás; i) működési kiadás. Informatikai eszközök beszerzése
; ; ; ;
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
A beruházásnak helyt adó település lélekszáma Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVK-hoz és HACS-hoz Munkahely teremtés Együttműködés más szervezetekkel A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg Az építés során milyen mértékben kerülnek alkalmazásra fenntartható, környezetbarát, energiatakarékos megoldások Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása
2008. évi KSH adatok alapján Ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap alapján
15 15
Pályázat alapján Együttműködési megállapodás alapján Pályázat, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki leírás alapján Pályázat, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki leírás alapján
15 15 15
Pályázat alapján
10
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
A beruházásnak helyt adó település lélekszáma A beruházásnak helyt adó település lélekszáma Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz Munkahely teremtés
2000 fő feletti 2000 fő alatti Igen
15 5 15
Nem
0
A fejlesztés által közvetlenül legalább 3 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig, beleértve az önfoglalkoztatást A fejlesztés által közvetlenül 1-2 új munkahely jön létre az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától az üzemeltetési időszak végéig A fejlesztés során nem jön létre új munkahely 5, vagy 5-nél több szervezettel működik együtt 3-4 szervezettel működik együtt 1-2 szervezettel működik együtt Nem jön létre együttműködés más szervezetek Részleges fizikális akadálymentesítés
15
Teljes fizikális akadálymentesítés
15
Nem történik akadálymentesítés
0
Igen
15
Nem
0
Az ügyfél legalább 2 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását. Az ügyfél 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását
10
Munkahely teremtés
Munkahely teremtés Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg Az építés során milyen mértékben kerülnek alkalmazásra fenntartható, környezetbarát, energiatakarékos megoldások Az építés során milyen mértékben kerülnek alkalmazásra fenntartható, környezetbarát, energiatakarékos megoldások Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása
Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása
15
12
0 15 10 5 0 10
5
Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása
Nem foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalót
0
X. Jogkövetkezmények Ha az ügyfél nem teljesíti a nyitvatartási kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponta 10.000 Ft visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
XI. Csatolandó mellékletek Együttműködési megállapodás HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 988 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Infoterminál rendszer kiépítése I. Fogalom magyarázat Infoterminál: személyes információnyújtást kiegészítő számítógépes rendszer, mely tájékoztatást ad a térségbe látogatók számára az eladni kívánt termékekről és szolgáltatásokról, megismerteti azokat a fogyasztókkal. Hátrányos helyzetű a munkavállaló: amennyiben nő; vagy 25 év alatti pályakezdő fiatal; vagy fogyatékkal élő; vagy 40 évnél idősebb és 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló; vagy 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló.
II. Támogatás vehető igénybe Olyan kültéri infoterminálok beszerzésére, melyek felhívják a térségbe látogatók figyelmét a helyi értékekre, a térség látnivalóira, tájékoztatást nyújtanak a helyi szolgáltatókról, illetve az általuk kínált kedvezményekről
III. Támogatható tevékenységek Az infoterminál rendszer kiépítéséhez és üzemeltetéséhez szükséges eszközök beszerzése, a rendszer üzembehelyezése (telepítés, internet kapcsolat), infoterminálok akadálymentes megközelítése érdekében végzett építési munkák.
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 10 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 165 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás Non-profit szervezetek Egyházak
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100 100 100
0 0 0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 165 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek -
VI. Egyéb tárgyi feltételek A beszerezni kívánt kültéri infoterminálok hozzáférhetőségét az üzemeltetési kötelezettség alatt évente minimum április 15. - október 15. között kell biztosítani. Az infoterminálokon szerepeltetni kell minimum a helyi, illetve térségi értékeket és látnivalókat, a helyi és térségi szolgáltatókat,
illetve az általuk kínált kedvezményeket. Az infoterminálok szoftverét minimum havi rendszerességgel frissíteni kell.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kékkút ; Káptalantóti ; Hegymagas ; Hegyesd ; Karmacs ; Esztergályhorváti ; Gyulakeszi ; Gyenesdiás ; Gétye ; Bókaháza Balatonrendes ; Balatonhenye ; Balatongyörök ; Balatonederics ; Badacsonytördemic ; Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Zalahaláp Zalaapáti ; Vonyarcvashegy ; Vindornyalak ; Vindornyafok ; Várvölgy ; Vállus ; Uzsa ; Tapolca ; Szigliget ; Szentbékkálla ; Sáska Salföld ; Révfülöp ; Zalaszántó ; Zalavár ; Raposka ; Nemesvita ; Nemesgulács ; Mindszentkálla ; Lesencetomaj ; Lesenceistvánd Lesencefalu ; Köveskál ; Kővágóörs ; Kisapáti ; Keszthely ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák építés, épületfelújítás, bővítés, korszerűsítés, épületgépészet; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések: bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bi) a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése; bj) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; c) minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok bevezetése: ca) ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cb) ISO 14001 szabvány előírása szerinti környezetirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cg) ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ch) ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; ci) BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cj) COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; cn) TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása; co) BS 7799-2/ISO 17799 szabvány előírásai szerinti információvédelmi irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása; e) eszközbeszerzés: a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadás;
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVK-hoz és HACS-hoz Munkahely teremtés Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása HACS logó feltüntetése az infoterminálon, vagy a szoftveres megjelenésen A beruházás során az építési törvény alapján fizikális akadálymentesítés valósul meg
Ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap alapján
15
Támogatási kérelem alapján Támogatási kérelem alapján Nyilatkozat alapján
15 10 20
Pályázat, költségvetés, tervdokumentáció és műszaki terv alapján
15
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Igen Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz
15
; ; ; ;
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Nem Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz Munkahely teremtés A fejlesztés által közvetlenül legalább 3 új munkahely jön létre az üzemeltetés ideje alatt, beleértve az önfoglalkoztatást Munkahely teremtés A fejlesztés által közvetlenül 1-2 új munkahely jön létre az üzemeltetés ideje alatt Munkahely teremtés A fejlesztés során nem jön létre új munkahely Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Az ügyfél legalább 2 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Az ügyfél 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót alkalmaz és az üzemeltetési időszak végéig vállalja foglalkoztatását Hátrányos helyzetű munkavállaló foglalkoztatása Nem foglalkoztat hátrányos helyzetű munkavállalót HACS logó feltüntetése az infoterminálon, vagy a Igen szoftveres megjelenésen HACS logó feltüntetése az infoterminálon, vagy a Nem szoftveres megjelenésen A beruházás során az építési törvény alapján fizikális Nem történik akadálymentesítés akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális Teljes fizikális akadálymentesítés akadálymentesítés valósul meg A beruházás során az építési törvény alapján fizikális Részleges fizikális akadálymentesítés akadálymentesítés valósul meg
0
15
12 0 10
5
0 20 0 0 15 10
X. Jogkövetkezmények Ha az ügyfél nem teljesíti a hozzáférhetőségi kötelezettséget, a támogatási összeg 20 %-a visszakövetelésre kerül, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint. Ha az ügyfél nem teljesíti az infoterminálok szoftverének frissítésére előírt feltételeket, a támogatási összeg 5 %-a visszakövetelésre kerül, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
XI. Csatolandó mellékletek Képviselő-testületi szándéknyilatkozatok az infoterminálok településen történő elhelyezésére vonatkozóan. Nyilatkozat a HACS logó feltüntetésének vállalásáról HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap
Célterület adatlap
Célterület azonosító: 1 002 995 Helyi Akciócsoport: Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Vidéki rendezvények, programok, fesztiválok megvalósítása I. Fogalom magyarázat Rendezvény: olyan kulturális program, mely ösztönözi - a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását; identitásuk, a kistérségi vagy térségi együttműködés, a közösségi élmény és összetartozás erősítését; - a korábbiakban megvalósított rendezvények sorába illeszkedő vagy új, helyi és kistérségi rendezvények megvalósulását; - a helyi életminőség javítását, a turizmus fellendítését, a gazdaság fejlesztését.
II. Támogatás vehető igénybe Bor-, gasztronómiai-, kulturális-, zenei-, művészeti-, sportrendezvények, programok, fesztiválok megtartására
III. Támogatható tevékenységek Rendezvényszervezés, hozzá kapcsoló kiadványok készítése, rendezvényhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítása
IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen 1 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen 2 900 eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Önkormányzat, önkormányzati társulás
Intenzitások nem LHH településen (%)
Intenzitások LHH településen (%)
100
0
A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen 124 800 eurónak megfelelő forintösszeg.
V. Egyéb alanyi feltételek -
VI. Egyéb tárgyi feltételek A rendezvény programját minimum két héttel a megrendezés előtt szerepeltetni kell a települési honlapon. A rendezvényről híranyagot kell összeállítani, majd gondoskodni kell annak is települési honlapon történő megjelenéséről.
VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kékkút ;
Káptalantóti ;
Hegymagas ;
Hegyesd ;
Karmacs ; Esztergályhorváti ; Gyulakeszi ; Gyenesdiás ; Gétye ; Bókaháza ; Balatonrendes ; Balatonhenye ; Balatongyörök ; Balatonederics ; Badacsonytördemic ; Badacsonytomaj ; Ábrahámhegy ; Zalahaláp ; Zalaapáti ; Vonyarcvashegy ; Vindornyalak ; Vindornyafok ; Várvölgy ; Vállus ; Uzsa ; Tapolca ; Szigliget ; Szentbékkálla ; Sáska ; Salföld ; Révfülöp ; Zalaszántó ; Zalavár ; Raposka ; Nemesvita ; Nemesgulács ; Mindszentkálla ; Lesencetomaj ; Lesenceistvánd ; Lesencefalu ; Köveskál ; Kővágóörs ; Kisapáti ; Keszthely ;
VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei; előadói tiszteletdíjak ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz-, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, helyszín bérleti díja, alapanyag); ae) étel -, italfogyasztás; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) kiállítások részvételi költségei; ah) szállítási költségek b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei. c) infrastruktúrafejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése. d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a 2000.évi C. törvény a számvitelről 80.§. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kisértékű tárgyi eszköz. e) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; f) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás;
IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont
Ellenőrzés módja
Pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVK-hoz és HACS-hoz Testvértelepülési képviselet Szereplők bevonása a HACS területéről Együttműködés más szervezetekkel A rendezvény napján gyermekprogramok biztosítása
Ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap alapján
15
Programtervezet alapján Programtervezet alapján Együttműködési megállapodás Programtervezet alapján
15 15 15 15
Értékelési szempont
Részpontszám megnevezése
Részpontszám maximum pontszám
Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Igen Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz Az ügyfél hozzájárult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Nem Völgyéig Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának elkészítéséhez úgy, hogy a tervezési időszak alatt projektötletet nyújtott be a HVI-hez, HVKhoz és HACS-hoz
15
0
Testvértelepülési képviselet Testvértelepülési képviselet Testvértelepülési képviselet Szereplők bevonása a HACS területéről Szereplők bevonása a HACS területéről Együttműködés más szervezetekkel Együttműködés más szervezetekkel A rendezvény napján gyermekprogramok biztosítása A rendezvény napján gyermekprogramok biztosítása A rendezvény napján gyermekprogramok biztosítása
A testvértelepülés képviselteti magát, továbbá fellép a rendezvényen A testvértelepülés képviselteti magát Nincs jelen a testvértelepülés Igen Nem Igen Nem 1-3 gyermekprogram a nap folyamán nem szerveznek gyermekprogramot 3-nál több gyermekprogram a nap folyamán
15 5 0 15 0 15 0 10 0 15
X. Jogkövetkezmények -
XI. Csatolandó mellékletek A rendezvény részletes programtervezete HACS által hitelesített ügyfélregisztrációs lap és projektadatlap Együttműködési megállapodás