E G Y E D ÁKOS
Bem és a székelyek 1848 szeptemberében, Jellacic támadásával majdnem egy időben, szeptember 13-án a naszó di 2. román határörezred parancsnoka, Úrban alezredes bejelentette, hogy felmondja az enge delmességet a magyar kormánynak, s megindította a toborzást az ezred kiegészítésére. Ezt kö vetően szeptember 15-én megkezdődött Balázsfalván a harmadik román nagygyűlés, amely el határozta 195 000 felkelő felfegyverzését, 15 légió szervezését, s ugyanott Erdélyt román prefektúrákra és tribunátusokra osztották fel. Minden prefektúrában egy-egy légiót kellett a hatá rozat szerint felállítani. Mindez Puchner tábornoknak, az erdélyi reguláris haderő főparancs nokának tudtával és irányításával történt, s rövidesen megindultak a magyar nemzetőrségnek lefegyverzését célzó támadások. Ezek polgárháború kirobbanásához vezettek. Ennek során az egyesített császári erőknek s a velük szövetkezett erőknek sikerült lefegyverezni az erdélyi ma gyar nemzetőrségek nagy részét, s a maradék magyar fegyveres erőt a Csúcsai-szorosig ki szorítani. Fennállt annak a veszélye, hogy Nagyváradnál az erdélyi ellenforradalmi fegyveres erő hátba támadja Magyarországot. Hogy ez mégsem következett be, az két tényező közbelépésén múlott: először azon, hogy a legtávolabbi székely széknek, Háromszéknek sikerült megszer veznie önvédelmi harcát, ami visszatérésre késztette a Magyarország ellen indított reguláris alakulatokat, másrészt, mert az Országos Honvédelmi Bizottmány elhatározta, hogy a Csúcsaiszorosban és a Partiumban levő erdélyi haderőt újjászervezi, s Erdélyt visszaveszi. Mindenek előtt olyan főparancsnokra volt szükség, aki képes ezt a gyenge, rosszul felszerelt, demorali zált haderőt talpra állítani, s Erdély visszavételére képessé tenni. Több név felvetése és elejtése után Kossuth Lajos 1848. november 29-én Bem lengyel tábornokot nevezte ki az erdélyi ma gyar haderő főparancsnokává. A választás a lehető legjobb volt; három hónap alatt Bem tábor nok kiűzte Erdélyből az általa vezetett seregnél háromszor nagyobb, jobban felszerelt ellensé get, amelyet pedig már akkor jelentős cári erők támogattak. Kétségtelen: Bem tábornok sikerét a parancsnoksága alatt álló összes haderővel érte el, amelyben erdélyi s magyarországi magyar egységek mellett a bécsi és a lengyel légiónak is ki emelkedő volt a szerepe. Az sem titok, hogy Bem tábornok mind az erdélyi, mind a bánsági hadjáratában nagymértékben támaszkodott a székelységre. A kérdés számos aspektusa azon ban kevésbé ismert, és ez eléggé indokolja, hogy Bem tábornok és a székelység kapcsolatait kutassuk. Ennek során a következő kérdésekre kell választ keresnünk: 1
- mikor és hogyan figyelt fel Bem tábornok a székelység potenciális katonai erejére, - hogyan vonta be a hadseregbe a távoli Székelyföld katonaságát, - s —• talán ez a legfontosabb, mert legkevésbé ismert — mivel magyarázható a különösen erős kölcsönös vonzalom, azaz hogyan, mi által talált egymásra a lengyel hadvezér és a szé kely-magyar katona.
1
Részletesebben Egyed Ákos: Erdély 1848-1849. I . Csíkszereda, 1998. (a továbbiakban Egyed, 1998.) 159. 179.
Az említett kérdésekkel kapcsolatban abból kell kiindulnunk, hogy abban a kis haderőben, amelyet 1848 decemberében Bem Erdély visszafoglalására indított, már ott volt egy székely gyalog zászlóalj a háromszéki 2. gyalogezredből, amelyet Szilágyi Sámuel őrnagy vezetett, és egy huszár osztály a székely határőr huszárezredből Kiss Sándor őrnagy parancsnoksága alatt. Ezek az alakulatok Batthyány miniszterelnök hívására mentek ki a szegedi táborba, s részt vet tek a szerb felkelők elleni harcokban. Csúcsán volt még egy-egy kis létszámú marosszéki, va lamint tordai-aranyosszéki nemzetőr zászlóalj; az előbbit Tolnai Gábor őrnagy, az utóbbit Ke mény Farkas őrnagy vezette. Bem tábornok különösen Kiss Sándort tüntette ki azzal, hogy olykor még a tanácsát is ki kérte. A jól informált Jakab Elek szerint Bemnek a székelyeket Kiss Sándor őrnagy ajánlotta figyelmébe s „Bem különös rokonszenvvel viseltetik iránta, s a székelyeket legelébb tőle és ró la kezdette becsülni tanulni és szeretni" Arról a Kiss Sándorról van szó, aki végig Bem mel lett vett részt az erdélyi hadjáratban, Bem teljesen megbízott benne. Aztán a Tömösi-szoros védelmét bízta rá, ahol már ezredesként vezényelte a védelmet a betörő orosz haderő ellen és sebesülten esett fogságba. Bem és a székelység kapcsolata szervezett formát akkor öltött, amikor Beszterce bevétele után a városban felkereste őt egy székelyföldi küldöttség. Bauer Lajos őrnagy, Bem tábornok főhadsegédének naplója részletezte a küldöttség tevékenységét. A küldöttségtől szerzett Bem tábornok tudomást arról, hogy miközben Erdélyből a magyar haderőt kiszorította Puchner tá bornok, az 51 négyzetkilométernyi s mintegy 100 000 lakost számláló legtávolabbi székely szék, Háromszék megvédte önmagát, de december végén kénytelen volt békét kötni Gedeon osztrák tábornokkal, mit sem tudva Bem tábornok hadjáratáról. A küldöttség arról is beszá molt, hogy a Csíkszéket a Puchnert támogató Dorschner ezredes „pacifikálta", s katonai ter ror alatt tartja. A küldöttség szerint a székelységnek a legtöbb bizalma a csíki Gál Sándorban van, aki nem tett hódoló esküt Gedeonnak, a háromszéki harcokban helytállásával s bátorságá val különösen kitűnt. 2
3
4
Bem megértette, hogy a székelységben nagy katonai erő szervezhető, s nem késlekedett in tézkedni. Mikó Mihály csíkszéki és Berde Mózes háromszéki kormánybiztosoknak üzenetet küldött, felszólítva őket, hogy szervezkedjenek és siessenek csatlakozni seregéhez. Bem Besz terce bevétele után villámgyorsan Marosvásárhely felé fordult, s január 13-án felszabadította. Itt újabb intézkedéseket hozott a székelység katonai megszervezésére. Gál Sándor ezredest a csíki határőrezred főparancsnokává nevezte ki, Marosvásárhely térparancsnoka Forró Elek al ezredes lett, akit egyébként már Besztercéről előre küldött, hogy érkezését előkészítse. Itt át menetileg „kormányzó hadi bizottmányt" is alakított, ezzel — ugyancsak átmenetileg — Ma rosszéket „ hadikormány " alá helyezte. Előbbi rendelkezése szerint azt várta, hogy a csíki határőr csapatok Vásárhelyt csatlakozni fognak, ami azonban elmaradt. Pedig Mikó Mihály a legkiválóbb hazafiakkal Bem rendeletére azonnal értekezletet tartott, s mozgósította a határőröket, de azok kiindítása előtt meg kellett szabadulni a határőrezrednek azon parancsnokságától és tisztjeitől, akik korábban Csíkszéket „pacifikálták". 5
6
2 3
4
5 6
Kovács Endre: Bem József. Bp., 1954. 313. Jakab Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848-1849-re. Bp., 1880. (a továb biakban Jakab, 1880.) 463. Bauer őrnagy Bem tábornok főhadsegédének hagyományai 1848 és 1849-ből. Közli Makray László. Pest, 1871. (a továbbiakban Bauer, 1871.) 95-97. Jakab, 1880. 449. Bauer, 1871. 95.
Csíkszék helyzete valóban nehéz volt, mert ott Dorschner ezredesnek, az 1. székely gyalog határőrezred parancsnokának sikerült a határőrség egy kisebb részének megnyerése által erős terrort bevezetnie az októberi agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés után. Bem nem késlekedett, s Marosvásárhelyt 1849. január 14-én kiadott rendeletével Dorschner ezredest felfüggesztette főparancsnoki tisztségéből: „Az agyagfalvi népgyűlésen, császári ezredes és az első székely számú végvidék parancsnoka, Dorschner, a népgyűlésen a magyar alkotmányra a székely nem zet előtt felesküdt, és annak megtartására ünnepélyesen ajánlkozott. O esküjét megszegte, hívtelén lett, és az ellenséghez állott, a vezénylete alatt levő székely népet annyira fanatizálta, hogy testvéreik és az alkotmány ellen ellenséges indulattal viseltetnek.' Ezen császári-királyi ezredes hazaáruló és csábító vétke miatt, hivatalából letétetik és hadi törvény eleibe rendel tetik. "" Azonban még jó időbe telt, amíg a tábornok rendeleteinek a Székelyföld eleget tudort tenni. Bem felhívása Háromszék kormánybiztosához január 15-én érkezett meg. A háromszéki Kézdimarkosfalván 15-én tanácskozásra ültek össze az önvédelmi harc azon vezetői, akik a ra dikális „Kiskomité "-ba tömörültek. Az események irányítását ekkor már Gál Sándor vette át, aki a Bemtől kapott felhatalmazás alapján látott munkához. Az említett értekezlet felmondta az árapataki szerződést, azzal az indokkal, hogy az ellenfél máris megszegte azt, s elhatározta a szétszéledt haderő összehívását és a hadianyaggyártás újraindítását. A határozatot futárok vitték szét a székbe. Gál Sándor már egy nappal korábban, 14-én felhívta Kézdivásárhely ve zető testületét, hogy a városban folytatni kell az ágyú- és hadianyaggyártást. Gábor Áron Gál Sándor felhatalmazásával aznap jelentkezett Kézdivásárhely vezetőségénél. Háromszék mozgósításának új lendületet adott a Beöthy kormánybiztos által Berde Mózes helyett kinevezett új kormánybiztos, Németh László megérkezése január 19-én. Németh Lász ló 23-án keltezett, Beöthyhez küldött jelentésében eléggé pontosan megírta Háromszék előké születeit: „23-án östve felmentem Kezdi Vásárhelyre Háromszék leglelkesebb polgáraihoz, ott a katonai tisztikarral, csíki ezredes Gál Sándor úrral, másnap 21-én aszerint intézkedtünk, hogy a székely tábor azon módon mikép azelőtt egynéhány napokkal táborozott, ismét kiálljon s 22-én minden század állomáshelyét elfoglalva, a legelső parancsra készen álljon. "" Kérdés volt, hogy a hadakozásban elfáradt, s anyagilag kimerült háromszékiek mutatnake hajlandóságot a szabadságharc újrakezdésére, arra, hogy ismét csatasorba álljanak. Ez a kér dés nem szónoki: már az árapataki szerződés megkötésének is a kimerülés volt az egyik oka. Ezért nem véletlenül tért ki rá a Németh kormánybiztos jelentése is. Ö viszont látható elégté telleljelentette: „A nép hangulata, ahogy az újbóli táborba szállást megpendítettem a legjobb, s bár ígéret és ármány által kísértettek, mégse lehetett eltéríteni... A székely kész életét, vagyo nát áldozni, csak hogy szabad lehessen; e maroknyi nép oly hosszas elszigeteltségében nem egyszer tartott 11-12 ezer embert táborban. "" Erről a Honvéd 1849. február 6-i száma ezeket írta: „A lelkesedés, mióta Bem tábornok fővezérünk s győzelmei felől értesültek, egész Székely földön rendkívüli. " S hogy a háromszéki lelkesedésről szóló, említett leírásoknak valóságfede zete volt, azt mindennél jobban bizonyítja a haderő felállása rendkívül rövid idő alatt. Január 9
10
7 8 9 10 11
Ez természetesen a csíki határőröknek csak kisebb részére állt. Kőváry László: Okmánytár az 1848-9-ki erdélyi eseményekhez. Kolozsvár, 1861. 145. Egyed, 1998. 292. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Kézdivásárhely levéltára. Kézdivásárhely jegyzőkönyve. I. 15. Kolozsvári Állami Levéltár, Csány levéltára. 5. csomó 42/1849. sz.
végén ugyanis már igen tekintélyes haderő állt készen arra, hogy Bemhez induljon; Németh László kormánybiztos mintegy 10 000 embert mozgósított, de nagy részük fegyvertelen volt. A háromszéki lázas előkészületekről értesülést szerezve, Brassó és a környékbeli szász fal vak Háromszéket békességre szólították fel. Németh László kormánybiztos jelentése szerint: „Brassó városa egy 21-én kelt sürgönye által a kereskedési viszonyok és barátsági egyetértés re szólít fel, így Hermán helysége is egy 8 tagból álló szász és oláh küldöttség által békességet kér, de egyikkel is Bem tábornagy(l) úr rendelkezéséig alkudozásba nem ereszkedem. "" Németh László zárómondata a következmények miatt érdekes: ,,E szerint mint bizonyost írhatom, hogy egy-két nap alatt a szász földre minden ellentállás nélkül bevonulhatunk. " Lát ni fogjuk, hogy ezt a kiinduló székely haderő meg is fogja rövidesen kísérelni. Addig azonban vizsgáljuk meg, hogy mi történt Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben. Bem tábornok levelének vétele után a Gyergyófaluban tartózkodó Mikó Mihály kormány biztos, aki Jakab Elek szerint „egymagafél Csíkország vo//", megkezdte a nép felvilágosítá sát az új erdélyi helyzetről, s előkészítését a Bemhez való felzárkózásra. A nagy fordulatot azonban Csík helyzetében Gál Sándor ezredes megjelenése idézte elő. Gál Háromszékről 140 honvéddel 1849. január 23-án a Nyerges-tetőn át érkezett a szék területére, s tevékenységét azzal kezdte, hogy Betzmann ezredest leváltotta a csíki gyalogezred éléről, letartóztatta s át vette az ezred főparancsnokságát. Aztán a „gyanús és a magyar ügyet szolgálni nem akaró ka tonatisztektől az ezred területét megtisztítja. " Néhány nap alatt az ezred otthon talált állomá nyából megszervezett három zászlóaljat, amelyet később mint a 76., 77. és 78. számú honvéd zászlóaljakat sorolta be a magyar honvédségbe, s azok parancsnokává kinevezte Sándor Lász lót, Endes Józsefet és Kabos Károlyt Őrnagyi ranggal. Ugyanakkor a Dorschnerrel korábban bizonyos mértékben együttműködő Balási József főkirálybíró mellé „ellenőrükül" és „polgári biztosokul" Mikó Mihály kormánybiztost és Biális Ferencet, a korábbi Dorschner-ellenes szer vezkedés egyik vezetőjét állította. Mindezek hivatalossá tétele érdekében arra kérte a főkirálybírót, hogy január 25-re hívja össze a képviselőbizottmányt. A főkirálybíróval közölte azt is, hogy Tamás András őrnagynak nemzetőri főparancsnoki megbízatást adott, aki Csíkszék rendőri ügyeit is intézni fogja. 13
IS
lf>
17
m
19
20
Gál Sándor tehát Csíkszék élére a magyar kormányhoz hü vezetőséget állított; Balási főkirálybírósága ezután inkább formális volt. Gál Sándor tagadhatatlanul forradalmi módon járt el, s emellett a Bemtől kapott parancsot is teljesítette: 1849. január 28-án elindította az említett három zászlóaljat Háromszék felé, hogy aztán az ottani katonasággal együtt a Medgyesen ál lomásozó magyar táborhoz vezesse. Itt jegyezzük meg, hogy Gál Sándor és munkatársai ké sőbb megalakították a 80., 81. és 82. honvéd zászlóaljakat, felerősítették a 12. önkéntes
13
14 15 16 17 18
19
Vö. Némely adatok a Székelyföldről. Honvéd, 1849. február 6. 35. sz. A cikket valószínűleg Németh László írta. Kolozsvári Állami Levéltár, Csány levéltára. 5. cs. 42/1849. 12. Uo. Jakab Elek, 1880.451. Hargita Kalendárium, 1976. 73. Imets Jákó: Csíkszék 1848-49-ki történetéből. Székely Egyleti Naptár, 1879. Lásd még Endes Mik lós: Csík-, Gyergyó- és Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Bp., 1937. (a továbbiakban Endes, 1937.) 281.; Mikó Mihály kormánybiztos jelentése ellentmond annak, mintha Gál az ellenséges tiszteket eltávolította volna. Gál Sándor levele. Közli Antal Imre. Hargita Kalendárium. 1978. 70.
zászlóaljat; ebbe, a többségében marosszékiekből álló Háromszék önvédelmében nagy szere petjátszó zászlóaljba is számos csíki ifjút szerveztek be. Gál Háromszéken egyesítette az ottani és a csíki haderőt, s mint maga írja: sikerült 5 gya logzászlóaljat szuronyos fegyverrel ellátva, 7 lovasszázadot s 4 század „szabadlovast", vala mint 6 ágyút elindítania Bemhez. Ez február első napjaiban történt, s ha minden elképzelései szerint alakult volna, néhány nap alatt meg kellett volna érkeznie Bemhez. De ez nem történt meg, mert február 4-én Brassó közelében csatát kellett vívnia egy intervenciós cári csapattal. Lássuk, mi történt az erdélyi hadszíntéren és ennek milyen székelyföldi vonatkozásai voltak! A magyar haderő január 16-án indult tovább Marosvásárhelyről s január 21-én már Szeben első ostromához fogott, de a győzelemsorozat itt egy időre megszakadt. A sikertelenség egyik okának Bem azt tartotta, hogy a remélt erősítés nem érkezett meg. Hogy a székelyföldi haderőt minél nagyobb számban és minél gyorsabban megkaphassa, a tábornok hazaküldte Kiss Sán dort a harcokban kifáradt és jelentős veszteségeket szenvedett háromszéki székely zászlóaljjal, de helyettük megérkezett Arad felől az a csíki zászlóalj, amely — akárcsak a hazaküldött há romszéki egység — 1848 nyarán Batthyány miniszterelnök hívására vonult ki Magyarország ra. A csíki zászlóalj részt vett a piski csatában, s bátran harcolt a híd védelmében és az ellen ség visszaszorításában. Bem azonban továbbra is nehéz helyzetben volt s várta a nagyobb székely erősítést, amely minden sürgetés ellenére, késett. Mi volt a késedelem oka? Ezt a kérdést annál inkább meg kell vizsgálnunk, mivel Gál Sándor ezredes — amint már említettük — a Háromszéken egyesített csíki s háromszéki katonai erőt elindította, de váratla nul cári csapatba ütköztek. Hogyan kerültek cári csapatok Erdélybe? Bem tábornok sikeres hadműveletétől megretten ve Nagyszeben és Brassó egyes politikusai, §aguna ortodox püspök hathatós támogatásával, 1848 decemberének végén elhatározták, hogy a két város védelmére segítséget fognak kérni a Havasalföldön tartózkodó cári csapatoktól. Az intervenció gondolatát Franz Salmen, a szász Universitas elnöke is támogatta. Mivel a cár jóváhagyta a beavatkozást, megtörténhetett annak végrehajtása. Az erdélyi hadjáratról 1851-ben készült orosz emlékirat erről az eseményről a következőket írta: „ Őfelsége, a cár a reá jellemző könyörületességből vezéreltetve képtelen volt arra, hogy ne vegye tekintetbe a törvényes uralkodójukhoz hű, csapatainkhoz közeli Nagy szeben és Brassó városok lakosait fenyegető nyilvánvaló veszedelmet. Őfelsége, a cár csupán e magasztos érzésnek engedett, amikor úgy döntött, csapataink egy része útra kelhet, hogy e városokat a feldúlástól és a pusztulástól megvédje, de csak végszükség esetén, s csak ha az osztrák hadvezetés ezt határozottan kéri. "* 21
22
23
24
25
A kérés nemsoká váratott magára: január 22-én Schurtter tábornok, Nagyszeben katonai parancsnoka és Pfersmann tábornok eljuttatta Lüders orosz tábornokhoz az intervenció iránti kérését. A kérést román és szász küldöttség nyújtotta át. Puchner tábornok azzal indokolta az 21
22
23 24 25 26
Jakab Elek szerint Csíkszék 11 300 katonát adott Bemnek. A Székelyföld összesen 37 100 főt állí tott ki (Jakab, 1880. 502). Gál Sándor Kossuthnak. MOL, H. 2. Országos Honvédelmi Bizottmány (a továbbiakban OHB) 3145/1849/E. Endes, 1937. 287-288. Garda Dezső. Székely hadszervezet és faluközösség. Gyergyószentmiklós, 1994. 103. Gál Sándor jelentése Kossuthnak. MOL, OHB 3145/1849/E. Nyepokojcsickij, A. A.: Az erdélyi hadjárat orosz szemmel. 1849. Fordította, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Rosonczy Ildikó. Bp., é. n. [1999] 28-29.
orosz segítség kérését, hogy maga a rendelkezésére álló erővel Bem tábornokot akarja távol tartani a Székelyföldtől. Lüders sietett eleget tenni a behívásnak, s két különítményt indított Erdélybe: az egyik Engelhardt vezérőrnagy parancsnoksága alatt Brassóba, a másik Szkarjatyin ezredessel az élen Nagyszebenbe vonul be. Utóbbi a város védelmének megerősítéséhez fogott, előbbi pedig sietett a háromszékiek tudomására hozni a jelenlétét, s nyomban felderítő egységet vezetett a Székelyföld felé. Maga Engelhardt tábornok indult egy zászlóaljjal, 170 kozákkal s két ágyúval, tehát csak kisebb csapattal, de amikor észrevette a nagyobb magyar sereg közeledtét, futárt küldött Brassóba, s magához rendelte az egész orosz különítményt, amelyhez császári egység is csatlakozott. Mielőtt ez megérkezett volna, a székelyek állást fog laltak Szentpéter és Szászhermány között, ahol elfogadták a megerősített ellenség támadását; a támadók közt a székelyek kozákokat s császári dzsidásokat is megpillantottak. Az ütközet rövid ideig tartott, de heves volt, benne — amint az emlékirat felsorolja — ele sett egy orosz tiszt és egy katona, megsebesült egy főtiszt s 8 kozák; a magyarok veszteségét erősen túlozva, hallomás alapján 150 főre becsülték a cáriak. A csatáról beszámolót küldött Csányhoz Gál Sándor. Szerinte a székelyekre ugyan lehan golóan hatott az ismeretlen sereg, különösen a hosszú dzsidás lovasság megjelenése, de így is bátran vállalták a csatát, amelyben 6 halottat és 15 sebesültet vesztettek, míg az ellenség — szerinte — 17 halottal és 27 sebesülttel fizetett a magyar szabadságharc és a cári intervenci ós erők közötti első összeütközésben. Ez a harci esemény késleltette a székely haderő csatlakozását. Gál Sándornak vissza kel lett fordulnia Háromszékre, hogy megerősítse a szék védelmét, s bevárja, hogy a cáriaknak van-e támadó szándékuk. Mivel a cári csapat is visszavonult Brassóba, s nem mutatta semmi jelét annak, hogy támadni készül, Gál ezredes újra elindíthatta a székely különítményt. Ezúttal a rövidebb utat választotta: a csíki és háromszéki gyalogezredekből alakított 5 gyalogzászló aljjal, 3 székely lovasszázaddal és 6 székely ágyúval Háromszékről Székelyudvarhelyen át február 9-én (?) elindult Bemhez. (Háromszéken jól képzett haderőt hagyva védelem céljá ból.) Kiss Sándor ezredes 10-én újabb egységekkel, a 12. honvédzászlóaljjal, a Mátyás-huszá rokkal, két lándzsás gyalogzászlóaljjal, s 4 század még be nem gyakorolt lovassal sietett Gál Sándor után, s egyesült seregük 17-én elfoglalta Segesvárt. Ennek az eseménynek a dátumával kapcsolatban nagy bizonytalanságot tapasztalhat a ku tató. Kőváry szerint február 16-án Forró Elek alezredes, illetőleg Gál Sándor előőrse megér kezése előtt szaladt el Heydte Segesvárról, s nyíltak meg a város kapui a magyarok előtt. Ja kab Elek szerint a székelyek már 12-én bevonultak Segesvárra. Mivel Gál Sándornak egy Székelykeresztúron február 17-én kelt jelentésében az áll, hogy „Ma este Segesvárra bevonu lok. Heydte már megszaladt", bizonyosra vehető, hogy Kőváry információja pontosabb. (Az előőrs és Forró alezredes 16-án ment be Segesvárra.) A Gál Sándor által vezetett nagyobb szé kely had pedig 17-én érkezett a városba. Gál Sándor említett jelentésének van még egynéhány pontosításra szoruló mondata: az egyik arról szól, hogy „A Marosvásárhelyről elővonult sereggel öszveköttetésbe vagyunk " Ebből nem nehéz arra következtetnünk, hogy a Kőváry által említett Forró alezredes, aki 27
28
29
30
31
32
27 28 29 30 31 32
Uo. 32. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Bereck város levéltára. 10. csomó. 1849. február 5. MOL, H. 2. OHB 3193/1849/E: Kőváry László: Erdély története 1848-49-ben (a továbbiakban Kőváry). Jakab, 1880. 481. Kolozsvári Állami Levéltár, Csány levéltára. 409/1849.
Marosvásárhely térparancsnoka volt, onnan is vezetett székely újoncokat Bemhez. A másik információ is fontos: Gál Sándor 17-én azt írta: „Holnapután Bem tábornok úrral Medgyesen egyesülök "" Túl azon, hogy ezek szerint a székelyek egyesülése Bemmel meghatározott terv szerint ment végbe, az időpont körüli bizonytalanság is eloszlatható: Gál Sándor hadteste 19-én egyesült Bem tábornok hadseregével. A székelyek csatlakozása tehát megtörtént, s erre a haderőre Bemnek nagy szüksége volt, mert sietve indulnia kellett a Beszterce vidékére betört Úrban kiűzésére. Kossuthnak és Csánynak a székelység iránt olykor felmerült kételyeit a székely haderő csatlakozása gyorsan eloszlatta. Emellett a háromszéki és csíki kormánybiztosi jelentések is meggyőzhették a magyar szabadságharc vezetőit arról, hogy a Székelyföld belső helyzete szi lárd s a nép lelkesen s bizakodva állt a szabadságharc ügye mellé. Mivel Háromszék az önvé delmi harcával kivívta a magyar közvélemény és a vezetés elismerését, sőt csodálatát is, 1849 elején Csíkszék teljes felzárkózását várták. Mikó Mihály egymásután több részletes beszámo lóban ismertette a szék belső helyzetét. A Csány főkormánybiztoshoz küldött 1849. február 10-i jelentésében Mikó leírja, hogy ed dig a székből 4400 katona indult a magyar táborba, s otthon készen áll 2400 főből álló 12 szá zad, Gyergyóban 500 vadász, s „ezek vitethetnek minden percben mihelyt különösen fegyvert kapnának". Nem érdektelen adat az sem, hogy a vadászcsapathoz szükséges lovasokat több nyire a gyergyószentmiklósi örmény kereskedők adják, „kiknek hazaszeretetöket eléggé nem lehet megdicsérni, s kik a legnagyobb lelkesedéssel saját maguk lovakon és saját szerszámok kal és ölőszerekkel állanak ki. " A belső rendre 12 nem mozgatható nemzetőr század vigyáz. A február 24-i jelentésben Mikó ezeket írta: „ Továbbá meg kell említenem, miszerint a szék ben a nép általános szelleme a legjobb. A nép lelkesült. 18 évestől 50-ig s 60-ig teljesen felkölt s szüntelen gyakorlatban van. Az adminisztráció elég rendbe jött, csak egy hiányzik: a fegy ver. " Ezért a szék minden kovácsa lándzsák készítésével foglalkozott. A szék vezetőségét, különösen Mikó Mihály kormánybiztost azonban minden másnál job ban foglalkoztatta a cári csapatok közelsége. Súlyosbító körülmény volt, hogy a csíki gyalog ezredből több tiszt Moldvába szökött, s velük a „muszka tisztekfraternizáltak". Aggasztó volt az, hogy Békás, Zsadánypatak, Iványos és több más román falu „Lázadásban vannak... Sok fegyverük van, ők rengeteg erdők között laknak, az utakat bevágták s táborban vannak. " Te hát egészen közel a moldvai határhoz. Mikó Mihály felismerte, hogy intervenció készül s meg is írta Csánynak február 20-án, hogy ha „ a muszka intervenció "-ról még jobban meggyőződik, a Gyímesi-szoros védelmét meg kell erősíteni. A határt pedig „muszka tisztek" is figyelik mint kémek, akiket Foksánból küldtek. Csány megköszönte Mikó Mihály tudósítását s örömmel nyugtázta a székelyek kiállását. Kéri, hogy kémekkel szereztessen híreket a cáriakról, mert most már hajlandó elhinni, hogy „ az udvar elnézi legalább azt, hogy a szabad vállalkozók ellenünk harcolhassanak". Csány ugyanis korábban nem hitte, hogy cári csapatok hatoltak be Brassóba és Szebenbe, s hogy Gál Sándor cáriakkal ütközött meg a Brassóhoz közeli Szentpéteren. Érdekes, hogy az Erdélybe betört cári alakulatokat „szabad vállalkozók"-vak. gondolta, annyira hihetetlen volt számára a 34
3S
36
r
38
Mikó Mihály Csányhoz, 1849. február 19. Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kéziratosz tály. Másolatok Csány László erdélyi levéltárából. 390/1848. Uo. 408/1849. Uo. 390/1849. Uo. 409/1849.
„hivatalos" cári beavatkozás lehetősége. Csány — mint annyian mások — abban bízott, hogy a nyugati polgári államok ellenezni fognak egy ilyen lépést. Úrban egymásután kétszer tört be Beszterce vidékére. Először már február 6-án Buko vinából, s a Borgó-völgyében levő magyar őröket meglepte, foglyul ejtette, majd visszatért Bukovinába. Másodszor nagyobb erővel tört be, ezúttal Malkovszky császári tábornokkal együtt, s február 12-én Borgóprundot elfoglalva tovább nyomult s Besztercét is megszállta. Riczkó Ignác ezredes, a vidék katonai főparancsnoka Szeretfalvánál elesett, gyenge serege megfutott, bár a lengyel légió keményen ellenállt, Dést is kiürítette. Emiatt hatalmas pánik tört ki a városban, sőt Kolozsvárt is. Csány rendeletére Tóth Ágoston ezredes, kolozsvári térpa rancsnok nem késett ellentámadást indítani, s Dést sikerült visszavennie, de Királynémetin túl nem tudta visszanyomni Malkovszky és Úrban erőit. Bem tábornok Medgyesen értesült az Észak-Erdélyben kialakult súlyos helyzetről, amely már Kolozsvárt is veszélyeztette, ezért a 76. csíki, valamint két háromszéki gyalogzászlóaljjal s két század székely huszárral s Mátyás-huszárokkal, a 12. honvéd zászlóalj néhány századá val 23-án Beszterce alatt termett, mire az ellenség menekülésbe kezdett. Bem visszafoglalta Besztercét, majd a Borgóprundnál állást foglaló Urbant megverte s kiűzte Erdélyből. A csa tában a 12. honvéd zászlóalj s a három székely zászlóalj Clement őrnagy vezetésével bátran harcolt: Szuronyt szegezve rohammal űzték ki állásaikból az ellenséget. Bem azután vissza tért Medgyesre. E város környékén újabb nagy csatára került sor. Úrban besztercei beütése és Puchner Medgyes elleni támadása közös terv alapján született meg: a két támadásra közeli időben került sor. Amikor Bem még távol volt, március 2-án Puch ner megtámadta a Medgyesen állomásozó magyar helyőrséget. Ezt Czetz János tábornoknak sikerült visszavernie. Bem visszatérte után átvette a főparancsnokságot Czetztől, támadásra in dította a magyar sereget s Asszonyfalváig nyomult előre. Viszont Puchner 3-án nagyobb erőt vonultatott fel ellene, s igen nagy csatában győzelmet aratott a magyar seregen. Itt a legbátrabban küzdő kolozsvári 11. honvéd zászlóalj egymaga 300 embert vesztett, s megsebesült a zász lóalj parancsnoka Inczédy Samu őrnagy is. A magyar haderő feladta Medgyest s bevonult Segesvárra. Ekkor határozta el Bem tábor nok, hogy újból megtámadja Nagyszebeni, a General Commando központját. A székelyek csatlakozásáról Gál Sándor február 26-án Csíkszeredából beszámolót küldött Macskási Antal százados által — aki Háromszék önvédelmének egyik hőse volt — Kossuth nak Debrecenbe. Miután a székely hadosztályt személyesen átadta, a tábornok azzal küldte vissza a Székelyföldre, hogy átvegye a hadparancsnokságot az egész székelyföldi hadszervezet felett, s — amint írja — „a lehető legnagyobb gyorsasággal organizáljam a többi erőt és intéz kedjem minden hadikészületek iránt". Valóban, Gál Sándor rendkívül gyorsan intézkedett. Kossuthnak azt jelenti, hogy február 27-én már újabb zászlóaljat indít útnak Csíkbői Beszter cére, Háromszékre a határok őrzésére küld csapatokat, Csíkszentdomokoson egy ágyúöntő- és löporgyárat fog felállítani. Kéri a kormányzó elnököt, hogy tervei teljesítéséhez nyújtson anya gi segítséget. 39
40
41
42
43
44
9
10 11 12 13 14
Az őröknek Úrban alezredes katonái azt mondták, hogy ők székelyek, s ezért az őrség semmi ellen intézkedést nem tett. Kőváry, 193. Gyalokay Jenő: A besztercei hadosztály harcai 1849 nyarán. Hadtörténeti Közlemények, 1937. 21. Jakab, 1880. 482. A szabadságharc katonai története. Szerk. Bona Gábor. Bp., é. n. [1998.] 201. MOL, H. 2. OHB 3145/1849/E.
A székely katonaság rövid idő alatt megszerette Bem tábornokot, s viszont, Bem is meg kedvelte a székelységet. A székely katonaság Bem tábornokban méltó vezérére talált, aki vi szont a székelységben felismerte a harci készséget, erőt és azt, hogy Erdély védelmében még nagyobb mértékben felhasználhatja Nagyszeben küszöbön álló második ostrománál. Bem tábornok a további hadműveletei során is nagymértékben támaszkodott a székelyekre, akik különösen kitűntek Nagyszeben bevételében március 11-én, s az ellenség kiűzésében a Tömösi-szoroson. Erdély felszabadítása után Bem tábornok a Székelyföldet külön katonai körzetté alakítot ta. A székely hadosztály főparancsnokává Gál Sándor ezredest nevezte ki, a tüzérség parancs nokává pedig Gábor Áront, akit joggal tekintünk a magyar tüzérség megalapítójának. Bem tábornok mind a bánsági, mind a moldvai hadjáratára jelentős székely katonai erőt vitt magá val. A bánsági hadjárat alkalmával Petőfi fogalmazta meg a legjobban Bem tábornok és a szé kelység együttműködésének lélektani rugóit: „Kijöttünk Erdélyből, mégpedig jó ómennel, mert első lépésünk is diadal. Vaskapun innen, Vaiszlova határfalunál várt bennünket az ellenség. Megtámadtuk, megvertük. Veni, vidi, vici. Két zászlóalj volt ellenünk, seregünkből csak négy század (a 78. számú székely zászlóaljból) volt a tűzben, s e négy század a legalább 2000 em berből álló ellenséget mintegy kétórai harc után oly kétségbeesett futásnak lódította, hogy Ka ránsebesig meg sem állt, s onnan is még aznap továbbfutott, úgy, hogy tegnap reggel, midőn ideértünk, a városiak fehér zászlókkal fogadtak. Az ellenség elesettéinek számát nem tudjuk bi zonyosan, láttunk vagy húsz agyonlőttet, s mintegy ötven vízbefúltat, kik a Tüneten keresztül akarták életöket a hegyekbe vinni. Minekünk — ami talán hihetetlen, magam sem hinném, ha jelen nem láttam volna — még csak sebesültünk sincs egyetlenegy sem. Két ágyújok is nálunk marad, az egyiket négy székely szemem láttára vette el példátlan bátorsággal. Tábornokunk ma jutalmazta meg őket érdemjellel és pénzzel, de méltók, hogy neveiket is tudja a haza. Deák Máté, Nagy József, Nagy Imre, Szabó Márton közlegények Ataljában csak annak lehet fogal ma a székely vitézségről, aki maga látja. Ezek valóban csodagyermekek, mert nagy részök jó formán gyermek még. Nyugodt bátorsággal, mondhatni, kimért lépésekkel haladnak a csatá ban előre folyvást biztosan, mint a réten a kaszások, s még énekelnek, mikor már ropognak a fegyvereik. A lövöldözést hamar megunják, szuronyt szegeznek, s rohannak, s velők rohan az enyészet; az ellenségnek nem marad más, mint futni vagy meghalni. De a székely csak egy fel tét alatt ily vitéz; ha vezére még vitézebb, mint o, s azért szükséges, hogy Bem legyen a vezérök. De amily hódító a mi tábornokunk rettenetes fegyvere, tán még hódítóbb hasonlíthatatlanul szelíd bánásmódja a harc után. A környékbeli lakosság, mely eszeveszetten futott el előttünk, jövöget visszafelé, látván, hogy a honmaradtáknak semmi bántása nincs... Jövő levelemet hon nan írom, nem tudom, tán onnan, ahonnét legkevésbé gondolnók. A mi öreg urunktól sok kite lik. " 45
Azért idéztük hosszasan Petőfit, mert zseniálisan megfogalmazta a székely katona jellemző tulajdonságait: akkor volt igazán bátor, ha látta, hogy „vezére még vitézebb", s ha vezetői a kellő szigort szeretettel tudták párosítani. Kétségkívül Bem tábornok ilyen vezér volt, s győ zelmeit nem utolsósorban köszönhette ennek a tulajdonságának.
4Í
Közlöny, 1849. április 17.
Bem és a székelyek
