a csoport száma: 83.
Bartók Béla Szakközépiskola és Gimnázium Kamara tanszak tanszakvezető - Soltész Anikó tanár – Tóth Erika
Beethoven C-moll hegedű szonáta Op. 30. No. 2. Kamara tagjai: Marsovszky János, Csanády Lőrinc
2013. január 08. 1
Beethoven C-moll hegedűszonáta Op. 30. No. 2. I. tétel – Allegro con brio
Ludwig van Beethoven nevének hallatára egy alapszinten tájékozott akár laikus zenekedvelőnek is beugrik - a kilencedik szimfónia mellett - a tragikus életút, a zeneszerző viszontagságos élete. Ismert és a helyzetet életszerűen megvilágító kérdés és szituáció, mikor a genetikáról szóló előadásban a genetikus kérdést intéz hallgatóságához: Vajon meg kellene-e születnie annak a gyermeknek, akinek súlyos tüdőbeteg az édesanyja, és súlyos alkoholista az édesapja, és aki egy padláson lakó szülőpár gyermekeként fogan? A válasz „nem”, majd a genetikus ezt válaszolja: „Gratulálok Uraim, most ölték meg Ludwig van Beethovent.” A fiktív történet tragédiájának fényében zenetudós diploma nélkül is megérthetjük Beethoven tragédiáját, mely műveiben hallható. Gyermekkorában apja gyakran veri, 12 évesen már családfenntartó, 17 évesen életében a legfontosabb személyt, édesanyját elveszíti. Közel hatvan különböző helyen lakott, harmincöt éves Bécsben tartózkodása alatt. Húszas éveiben komoly életét végigkísérő hasfájásai kezdődtek, és ekkor észlelte már kezdődő hallás károsulását is, mely később teljes süketséghez vezetett. Öngyilkossági hajlama, és ezen szürnyű körülmények mellett nem tudhatunk elmenni észrevétlen, elmélázhatunk rajta, hogy tudott ennyi mindennel megbirkózni, ezeken az egyenként sem könnyen feldolgozható akadályokon keresztülmenni. Beethoven sikeres zenész volt kiskorától fogva. Gyermekkorában 8 évesen kezdett nyilvánosság előtt szerepelni. Hamar komoly öntudata, önbizalma kerekedett, és sorra alkotta korszakalkotó műveit. A nagy szerző ezzel az ég-adta tehetségével kerekedett a környezet és természet – adta nehézségeken felül: zenéjével legyőzte az élete viszontagságait. Mielőtt még továbblépnénk a szerző hátteréről, ismerjünk meg még néhány alapvető adatot az életrajzból. Beethoven 1770. december 17-én született Bonnban. A nevében szereplő „van“ nem utal nemes származásra, hanem csupán arra, hogy családja flamand származású. Ludwig édesapja, Johann, tenor énekesként kereste a kenyerét, de alkoholbetegsége miatt mindig a pénz hiányában szenvedtek. A Mozart testvérek koncertútjainak sikere hallatán sok apa hasonló karrierről álmodozott fiai számára, így Ludwig apja is. Édesanyját Mária Magdolnának hívták, Keverich névvel született. Mikor Ludwig még alig tudott járni, apja már brutális eszközökkel kényszerítette a zene tanulmányozására, gyakorlásra. Órákon keresztül gyakorolt a zongoránál, – mely akkor a csembaló helyét vette át,- és hegedűn is. Apja gyakran felkeltette éjjel, hogy a zongorához ültesse, de ha nem engedelmeskedett, verésre kellett számítania. 1787-ben a tizenhét éves Ludwigot Mozart meghallgatta, aki a fiatalember tehetségére rögtön felfigyelt. Beethoven Bécsben való tartózkodása azonban rövidre sikeredett, anyja közeledő halála miatt. 1792-ben, Mozart halála után újra Bécsbe ment, J. 2
Haydn tanítványa lett, de J. G. Albrechtsbergernél és A. Salierinél, valamint J. Schenknél is tanult. Beethoven nagy zeneszerzővé való fejlődése lassan indult. Elképzelhető, hogy ezt a családi körülmények okozták, de lehetett a zeneszerzés alapos taníttatásának hiánya miatt is. Huszonkét évesen Beethoven elhatározta, hogy Bécsben folytatja útját független zeneszerző és tanárként. A bécsi mecénások nem csak pénzzel támogatták Beethovent, hanem termeket és zenészeket biztosítottak neki. Beethoven a támogatásoknak és kompozícióinak kiadásának köszönhetően nagymértékben független művészi életet tudott élni. A Kasseleri udvarból egy karmesteri állást ajánlottak neki, hogy továbbra is Bécsben maradjon, illetve Rudolf főherceg, Lobkovicz és Kinski herceg 4000 osztrák–magyar forint évi fizetést biztosított neki. Beethoven különböző koncertutazásokat tett a német udvarokba látogatva. Beethoven hallásának romlása már 1796-ban észlelhető volt, 1802-ben a Heiligenstädt-i végrendeletben Beethoven leírja, milyen válságszerű helyzetbe került ezáltal. Bár a komponálásban nem gátolta betegsége, mégis óriási teherként élte meg: 1805-ben már tudta, hogy hamarosan teljesen süket lesz, tudta, hogy semmilyen orvos nem tud segítséget nyújtani. Mikor a másokkal való társalgás sztetoszkóp ellenére is lehetetlenné vált, Heiligenstadtba vonult, ahol már a legjobb barátait sem fogadta. Gyakran gondolt az öngyilkosságra, hiszen más kiutat nem vélt látni. Ezt a krízist viszont túllépte és tovább írta darabjait. A legjelentősebb művei nagy részét saját maga nem hallhatta. Unokaöccsének 1826-ban elkövetett öngyilkossági kísérlete nagyon negatívan hatott a zeneszerzőre, hiszen a fiatalember mindig közel állt hozzá, így ettől fogva egészsége is erősen romlani kezdett. Beethoven 1827. március 29-én hunyt el májbetegségben. Ezrek tömegének jelenlétében temették el a Währinger temetőben, majd 1888-ban a Bécsi temetőbe temették újra. Ludwig van Beethoven körülbelül akkor írhatta a C-moll hegedűszonátát, mely időben rádöbbent, hogy hallásproblémája süketüléshez fog vezetni. Érezhető számunkra a helyzet feldolgozhatatlansága – mikor egy zeneszerző a legfőbb munkaeszközét, a hallását veszti el, magatehetetlen módon. Ezekben az években a műveit különösképpen az Op. 30. műveket azonos hangvétel jellemzi. A heroikus, hősies, magát felülmúló csökönyösség átszőve a lemondó, szomorú gyász hangulatával. A mű hangnemeként a szerző a C-moll-t választotta. Beethoven életében a c-moll olyan akárcsak Mozartnak a d-moll. A sors szimfóniájának hangnemeként megismert harmóniavilág a szerzőnek a tragikus hangneme, melyben a legmélyebb fájdalmát fogalmazza meg hangjegyek által. Az eddig megismert tények, és a sors szimfóniájának hallgatása által meg megbizonyosodhatunk, hogy Beethovennek volt mit írnia a fájdalomról. A szonáta klasszikus tételrend szerint íródott, ám most ebben a recenzióban csak az első tétellel fogunk foglalkozni, ugyanis kamara együttesünk csak ezt a tételt adja elő. Az „Allegro con brio” – jelzésű első tétel számomra összefüggést mutat hangulatában is a sors szimfóniájával.
3
A zeneművet a zongora kezdi, makacs, metrikus pontosságú játékkal. Az unisono dallam rögtön a főtémáa dallamával kezd, melynek pár ütemes felvillantása után nagy, súlyos akkordokkal ágyaz meg a hegedű belépésének. A lélegzetet visszafojtó hangulatban belép a hegedű a kezdetében már ismert főtémával. Már az első pár ütemben komoly cresendót mutat be a szerző, majd egy rövid unisonó átvezetés után akkordokat tesz, felváltva a zongora és hegedű elé. Ez egy ismétlődő muotívum a műben, különös játékmódot kíván, ugyanis a hegedű a zongora játékát próbálja utánozni, ellensúlyozni az erős tömött akkordokat három hanggal. A két akkordsor között a ongora puhítja el a megkeményedett hangulatot, majd a másodszor egy könnyed skálával vezet minket a melléktémához. A melléktéma érdekes módon egy katonás, induló jellegű dallam, kis-nyújtott ritmusok és negyedek váltakozása. Első variációjában Esz-dúrban a hegedű játékában élvezhetjük, melyet a zongora egyszólamú nyolcadokkal kísér. Hamarosan a szereposztás megváltozik, és a zongora bal kezében, mélyen halljuk a dallamot, míg a jobb kéz, és a hegedű a kísérő staccato nyolcadokat játsza. Ennek a témának a végétől gyorsuló, adrenalin fokozó részt hallhatunk, mely természetesen nem metrikájában, csak ritmusában és érzetében gyorsul. A tizenhatod futamokat a két hangszer egymástól váltja egészen a katartikus záró unisono pillanatig. Az expozíció végére is a szerző a már említett nagy akkordokat helyezi, most fordított szereposztásban, most a hegedűre válaszolgat a zongora. A kidolgozás elején egy egészen más jellegű hangulatot hallunk. A hullámzó zongora alapon a hegedű dallamos, lírikus melódiát játszik. Különös érdekessége a résznek, hogy egy rövid dallamot egészen különböző hangnemekbe helyezi át. Kezdetben Esz-dúrban halljuk, majd H-dúrban, aztán G-dúrban, amelyből a főtéma jellegzetes dallamának ismételgetésével ismét a melléktémát hozza szerző, most Asz-dúrban. A hangszerek által már az expozícióban ismertetett dallamokat egészen sokféle hangnemben és formában sorakoztatja fel nekünk Beethoven. Egy érdekes pillanatnak lehetünk tanúi, mikor a szerző egy rövid halkabb átvezetés után a mű eleji zongora bevezetőt eredeti hangnemben, ám most a zongorával és a hegedűvel unisono ismétli, meglepő módon fortissimo. A katartikus pillanat azonban csak érzésre visszatérés. A zongora halk és sokat mondó akkordjai következnek, melyek mindegyikén hatalmas ránehezedő súlyt érezhetünk, és ebből nő ki a visszatérés, eredeti szereposztásban, a hegedű húrjain. A tétel végéig még több téma és melléktéma ismétlés hangzik el, ám újdonságot már dallamban nem, csak hangnemben tapasztalhatunk. A szerző egészen különböző és korábbiaktól eltérő hangnemekkel, kis dallamváltozatokkal, díszítésekkel tekeri a dallamfonalat, ezzel az ismertnek tűnő melódiát állandóan újszerűvé, érdeklődést fenntartóvá téve. Beethovent játszani örök kihívás a zenészeknek, kortól, tapasztalattól függetlenül. Nagy kihívás egyedi hangvétele, karaktere miatt, ám ugyanakkor nagy megtiszteltetés. Örömmel játszuk a nagy zeneszerző művét, emlékezve nehéz életére, mindvégig való kitartására. A szerző páratlan életútja megmutatja minden kor emberének, hogy nem lehet
4
olyan mélységbe csúszni életünk során, ahonnan ne lenne visszaút. Ezt tanulhatjuk a nagy zeneszező életének ismeretéből, és ezt közvetítjük amikor szonátáját adjuk elő.
2013. január 8.
Felhasznált irodalom: Kovácsy Gy. Ludwig van Beelthoven rövid életrajza. utolsó letöltés 2013. január 8. Url: http://www.beethovenszimfoniak.hu/Szemelvenyek/01_L_v_B_rovid_eletrajza.htm Kovács S. 1981. A hét zeneműve. utolsó letöltés 2013. január 8. Url: http://www.mr3bartok.hu/component/option,com_alphacontent/section,5/cat,18/task,view/id,194/Itemid,52/ Beethoven, L. v. C-minor violin sonata Op. 30. No. 2. I.mov. In: Joseph, J. Sonaten für Pianoforte und Violine. C. F. Peters. Leipzig. 1901. Utolsó letöltés: 2013. január 8. Url: http://petrucci.mus.auth.gr/imglnks/usimg/6/62/IMSLP04228-Beethoven__Violin_Sonata_No.7__violin_part_.pdf
Wikipédia – Ludwig van Beethoven, utolsó http://hu.wikipedia.org/wiki/Ludwig_van_Beethoven
letöltés
2013.
január
8.
Url:
Das Bertelsmann Lexikon: Bertelsmann Lexikon Verlag, Gütersloh, Berlin, München, Wien 1972 Der Kinder Bockhaus in 4 Bänden, bearbeitet von Marcus Würmli F. A. Brockhaus, Mannheim/Leipzig 1992 Werwiewas: Das Lexikon für Kinder von A bis Z, Lizenzausgabe mit Genehmigung von Jugend und Volk Verlagsges.m.b.H., Wien-München 1980
5
