I.
Regionális konferenciasorozat
Helyzetelemzés az EU-s kötelezettségvállalások teljesítéséről: Ivóvízminőség-javító projektek megvalósításának helyzete Dr. Simon Barbara (BM ÖKI)
AZ „ÖNKORMÁNYZATI FEJLESZTÉSEK FIGYELEMMEL KÍSÉRÉSE” CÍMŰ ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 AZONOSÍTÓSZÁMÚ KIEMELT PROJEKT KERETÉBEN
A Kiemelt projekt • stratégiai célja: A BM egységes keretrendszerben kövesse nyomon és segítse az önkormányzati szektor által tervezett, illetve végrehajtott EU-s és hazai forrásból megvalósuló, az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló önkormányzati fejlesztéseket. • fő feladata: Azoknak az önkormányzati beruházásoknak a vizsgálata, amelyek Magyarország által az Európai Unió felé vállalt kötelezettségekkel függnek össze, és amelyek nem teljesítése kötelezettségszegési eljárás indítását vonhatja maga után.
A Kiemelt projekttel szembeni legfőbb elvárások: •
Jöjjön létre az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló önkormányzati fejlesztések nyomon követését lehetővé tevő fejlesztési kataszter, amely a források hatékony és költségtakarékos felhasználását támogatja.
• A már megvalósított és a folyamatban lévő fejlesztések tapasztalatainak összegyűjtése, analizálása, majd szintetizálása a későbbiek során megvalósítandó tevékenységek hatékonyabbá tétele érdekében.
Az Önkormányzati Koordinációs Iroda feladata a projekt szakmai vezetése. - Jogszabály módosításra tesz javaslatot; - A megvalósult és a folyamatban lévő projektek esetében monitoring, ellenőrző és értékelő tevékenységet valósít meg; - A tervezésben, a megvalósításban és nyomon-követésben érintett szervezetekkel, velük együttműködve hajtja végre a szükséges beavatkozásokat; - Kialakítja ezen együttműködés szabályait, kereteit az érintett szervezetekkel; - Elemzéseket készít és háttéranyagokat biztosít (2014-2020).
A megvalósítandó tevékenységek: 1. Az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló önkormányzati projektvégrehajtás gyakorlatának folyamatos monitoringja és értékelése; 2. Konferenciák, rendezvények szervezése – tudásátadás, disszemináció (eredmények terjesztése), együttműködés a terület szakmai és érdekvédelmi szervezeteivel; 3. Az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló önkormányzati fejlesztéseket tartalmazó informatikai modul követelményspecifikációjának elkészítése Informatikai fejlesztés, adatok összegyűjtése; 4. Tanulmányok elkészítése;
A projektmegvalósítás eddigi eredményei: • Projektlátogatások: - Projekt előrehaladásának nyomon követése, - A projekttel kapcsolatban felmerült problémák feltárása és megoldása, - átmeneti vízellátás szükségességének felmérése, ill. megfelelő vízmintára vonatkozó dokumentumok összegyűjtése, - műszaki megvalósítás ellenőrzése, - adatszolgáltatás, • Jelentések készítés a projektek helyzetéről. Települések státuszának meghatározása, javaslattétel a projekt elvonására. Részvétel az EU jelentés elkészítésében;
• Együttműködés és havi rendszereségü koordinációs értekezletek megszervezése az egyes tárcák és érintett intézmények bevonásával. Ezek keretében a megvalósítás folyamatában észlelt problémák megvitatásra és az egyes szervezetek által vizsgálatra és kezelésre kerülnek. Így biztosítva, hogy a megkezdett folyamatok ne veszítsenek a lendületükből; • A közbeszerzési eljárások tipikus hibáinak összegyűjtésre, módszertani segédlet és közbeszerzési útmutató megjelentetése. A dokumentumot a BM ÖKI, az NFÜ KFF és az NKEK állította össze, és a BM ÖKI gondozásában 2012 szeptember végén jelent meg; • Informatikai Munkacsoport felállítása, amely segíti az Informatikai tanulmány elkészítését és az Informatikai Modul megtervezését;
Ivóvízellátásra vonatkozó derogációs kötelezettségek Az Európai Közösség az ivóvízminőségre vonatkozó követelményeket a 98/83/EGK irányelvben szabályozza Ivóvízellátásra vonatkozó derogációs kötelezettségek. Három elvárás: Az irányelv összes követelményének való megfelelés
Az irányelvvel teljes mértékben harmonizál az ivóvíz minőségéről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Kormányrendelet
Derogációs követelmények
Az EU csatlakozási szerződésben szereplő határidők, bór, fluor, nitrit paraméterekre 2006, arzénre 2009; derogációs halasztási kérelem alapján az Európai Bizottság 2012. május 30-i döntése szerint bór, fluor, arzén paraméterekre a legvégső határidő 2012. december 25.
Országos Ivóvízminőség-javító Az Európai Közösség az ivóvízminőségre vonatkozó követelményeket a 98/83/EGK irányelvben szabályozza. Ivóvízellátásra vonatkozó derogációs kötelezettségek Három elvárás: Program (IMJP)
A derogációs paramétereken kívül az ammónium szerepel kiemelt paraméterként 2009. évi határidővel
Ivóvíz-minőség szempontjából derogációval érintett települések A 201/2001. Korm. Rendelet 6. mellékletében felsorolt a szolgáltatott ivóvíz vonatkozásában nyilvántartott minőségi kifogással érintett települések listája: Érintett települések száma
Bór (>1,0 mg/l)
Fluorid (>1,5 mg/l)
Nitrit (>0,5 és 0,1 mg/l)
Arzén (>0,01 mg/l)
Ammónium (>0,5 mg/l)
2005-től
-
52
1
67
451
337
2009-től
836
49
10
28
411
593
0
0
0
0
0
0
2013-tól *
* A kifogásolt vízminőségű településeket már nem a rendelet határozza meg
IMJP megvalósításának gyorsítására tett intézkedések Önerő 100%-os központi finanszírozásának lehetősége Hatósági ügyintézés gyorsítására ivóvízminőség-javító projektek kiemelt beruházássá való nyilvánítása Állami beavatkozás a folyamatban lévő, de lassan haladó vízminőség-javító projektek megvalósításába A folyamatban lévő és beavatkozást nem igénylő projektek figyelemmel kísérése, szakmai segítség nyújtása, a hatósági folyamatok gyorsítása Átmeneti vízellátás biztosítása: végleges megoldásig átmeneti vízellátás biztosítása (HM vízszűrők telepítése, lajtos kocsi) azokon a településeken, ahol várhatóan 2013 végéig nem készül el a beruházás A felelős intézmények körének és hatáskörének változása, BM koordinátori szerepének megvalósulása
BM ÖKI szerepe és célja az intézményi rendszerben Az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek (ivóvíz, szennyvíz, hulladékkezelés, stb.) teljesítésének nyomon követése, a források hatékony felhasználásának elősegítése, a forrásvesztés minimalizálásához való hozzájárulás. A BM egységes rendszerben követhesse nyomon az önkormányzati szektor által tervezett és végrehajtott, EU-s forrásból megvalósuló, az EU-s tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló azon önkormányzati fejlesztéseket, melyek nem teljesítése kötelezettségszegési eljárás megindítását vonhatja maga után.
- Megállapítások az ivóvízminőség-javító program jelenlegi helyzetről
1. A BM által koordinált átmeneti műszaki megoldások alkalmazása mellett és a 2013. évi projekt teljesülések figyelembevételével a derogációs kötelezettségek teljesülnek. 2. Minden derogációval érintett település jelen van a KEOP rendszerben, tehát a végleges műszaki megoldás megvalósítás támogatási keretei biztosítottak. Az intézkedés teljes kerete 131,17 Mrd Ft. 3. Pénzügyi fedezeti oldalról tehát megoldottnak tekinthető, azonban a műszaki megvalósíthatóság egyes projektnél kérdéses lehet a KEOP források felhasználásának 2015. június 30-i véghatáridejének figyelembevételével, melyre a jelenlegi alacsony kifizetési arány utal.
Köszönöm a Figyelmet!