2014. november
Az önkéntesekre koncentrált novemberben a katasztrófavédelem Az önkéntesekre fókuszált novemberben a katasztrófavédelem országos és területi vezetése. Az önkéntes tűzoltó egyesületek vezetőinek tartott tanácskozás-sorozat mellett egy tudományos konferencián is terítékre került e szervezetek katasztrófavédelmi feladatok ellátásában betöltött szerepe és szó esett az általuk vállalt feladatokról is. Eközben újabb önkéntes tűzoltó egyesület, a demecseri nyerte el az önálló beavatkozás jogát, ezzel tízre nőtt az ilyen tűzoltóságok száma. Egy éves a VÉSZ – a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás névre keresztelt számítógépes alkalmazás. Nevének megfelelően – amelyet közönségszavazás során nyert el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság alkalmazása – 2013 novembere óta több ezer hírről tájékoztatta azokat a felhasználókat, akik telepítették okostelefonjukra vagy táblagépükre az ingyenes programot. A veszélyes áruk szállításának ellenőrzése, az erre való felkészülés és képzés folyamatos feladat a katasztrófavédelem szervezeténél. Novemberben több esemény is volt ezen a szakmai területen – nemzetközi konferenciát szerveztek a témában Budapesten. A hónap második felében pedig ténylegesen is ellenőrizték a veszélyes áruk vízi úton történő szállítását egy, a Dunán tartott összehangolt nemzetközi ellenőrzés-sorozat keretében. Újabb felújított épületegyüttessel gazdagodott Nógrád megye katasztrófavédelmi szervezte. November végén adták át használóinak a katasztrófavédelmi kirendeltség és a hivatásos tűzoltóparancsnokság idén teljes körűen felújított épületegyüttesét Balassagyarmaton. Vannak, akik az átlagosnál is többet tesznek a katasztrófavédelem szakterületén belül a nemzeti értéknek számító természeti környezet és az épített környezet megóvásáért. Az ő munkájukat ismerték el a Katasztrófavédelmi Díj átadásával. 2012 óta tartó történetében most harmadszor ítélték oda e díjat az arra érdemeseknek. Fotó: Dudás Tamás tű. zászlós, illusztráció
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
2014. november
A veszélyesáru-szállításról szemszögből
–
több
Budapesten ültek össze az európai országok veszélyesáru-szállítást ellenőrző hatóságainak képviselői november 12-14. között, egy nemzetközi szakmai konferencia keretén belül. A találkozó főszervezője a Nemzeti Közlekedési Hatóság,
társszervezője pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság volt. A találkozón elhangzott előadások egyebek mellett az ADR-szabályozás jövő évre várható változásairól, a veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadók hazai tevékenységéről, illetve az iparbiztonsági ismeretek egyetemi szintű képzési rendszeréről szóltak A főigazgatóság szakértője a veszélyesáru-szállítások során feltárt leggyakoribb szabálytalanságokról beszélt a nemzetközi hallgatóság előtt, majd a bekövetkezett káresetek elemzésén keresztül ismertette a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzése során szerzett tapasztalatokat. A konferencia második napján a vendégek a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében végrehajtott ADR-ellenőrzést tekintették meg az M0-s autóút alacskai pihenőjénél.
Egyre nagyobb teret kapnak önkéntes tűzoltó egyesületek
az
Országos, több helyszínen megtartott konzultációsorozaton és egy tudományos tanácskozás
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
Az akcióban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi mobil laborja mellett több társhatóság, így a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a rendőrség és az Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrei is részt vettek. Novemberben nemcsak a konferencián esett szó a veszélyes áruk szállításáról, háromnapos ellenőrzéssorozat is zajlott a Dunán. Az idén már harmadszor tartottak akciót a folyón tíz ország rendészeti szervei. A Belügyminisztérium által koordinált ellenőrzéssorozat a Dunai Folyami Fórum (DARIF) elnevezésű nemzetközi projekt keretein belül zajlott azzal a céllal, hogy a társországok belügyi szervezeteinek összehangolt fellépésével hatékonyabban tárják fel a határokon átnyúló vízi bűneseteket, így a fontos vízi közlekedési folyosóként használt folyam mind a személy-, mind pedig az áruszállítás tekintetében biztonságosabbá váljon. Célként fogalmazódott meg az is, hogy az akció támogassa a személy-, jármű- és áruforgalom nyomon követését, a nemzeti és közösségi előírások betartása mellett az ellenőrzések időtartamának csökkentését, és mindezek mellett ösztönözze a biztonsági követelmények teljesítését. A kiemelt ellenőrzési akciósorozatot a katasztrófavédelem és az érintett társhatóságok, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Országos Rendőrfőkapitányság, valamint a munkaügyi és közegészségügyi hatóság közösen hajtották végre. A katasztrófavédelem a Duna teljes hazai szakaszán ellenőrzött: kikötőkben, veszélyesáru-szállításban érintett telephelyeken, valamint úszólétesítményeken egyaránt. Az akció során összesen 84 vízi járművet vizsgáltak. Közülük 15 szállított, összesen 8720 tonna, valamint csaknem 400 ezer liter, az ADN hatálya alá tartozó veszélyes árut. Fotó: dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség
keretében is elemezték novemberben, hogy milyen helyet töltenek be az önkéntesek a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában. Eközben újabb önkéntes tűzoltó egyesület szerezte meg a jogot az önálló beavatkozásra, így már tíz egyesület vonulhat hivatásos tűzoltók nélkül bizonyos típusú káresemények
2014. november
felszámolásához. Budapest, Győr, Kiskunfélegyháza, Miskolc, Kaposvár és Szombathely – ezek voltak a helyszínei annak az országos konzultációsorozatnak, amely során az önkéntes egyesületek munkájával és működésével összefüggő fontos kérdéseket beszélték meg a katasztrófavédelem országos és regionális vezetői és az
önkéntes egyesületek irányítói. November nyolcadikán Miskolcon dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő fogadta Borsod-AbaújZemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-SzatmárBereg megye önkénteseit, míg Kaposváron Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei önkéntes tűzoltóit hívták tanácskozásra. Az előadók mindkét helyszínen beszéltek az egyesületek hazai mentő tűzvédelemben betöltött szerepéről, ismertették az önálló beavatkozás feltételeit. Emlékeztetettek arra is, hogy idén október 17-től módosultak egyes szabályok, ma már az eredeti négyezer-ötszáz helyett évi háromezer óra készenléti idő vállalása is elég ahhoz, hogy az arra egyébként minden szempontból alkalmas egyesület önállóan is dolgozhasson bizonyos típusú káreseményeknél. A konzultáció résztvevői a napi munkával összefüggő témákat is taglalták – legfőképpen a az SMS-alapú riasztási rendszer eddigi tapasztalatait beszélték át, és a rendszer fejlesztését célzó javaslatok hangzottak el. Szintén téma volt a megbeszéléseken az önkéntes tűzoltó egyesületek működésére kiírt pályázatok eredménye és a pályázatok elszámolási rendje. Bérczi László, miközben az elmúlt négy év tapasztalatait és eredményeit ismertette, arra is emlékeztette hallgatóságát, hogy egyre több önkéntes tűzoltó egyesület köt együttműködési megállapodást a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal, és egyre több
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
esetben vesznek részt tüzek oltásában és káresemények felszámolásában is az egyesületek. Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-AbaújZemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője ugyanezen a rendezvényen a megyei tapasztalatokat osztotta meg a résztvevőkkel. Egy héttel később, november 15-én, Szombathelyen tartottak szakmai fórumot, ezúttal Vas megye önkéntes tűzoltóinak – ez az országos sorozat zárása is volt egyben. Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, az országos tűzoltósági főfelügyelőség tűzoltósági főosztályának vezetője kiemelte: az önkéntes tűzoltó egyesületek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy szükség esetén a legkisebb településre is a lehető legrövidebb idő alatt megérkezzen a segítség. Idén Vas megye önkéntes tűzoltó egyesületeinek mind az ötvennégy pályázata nyert, a rendelkezésre álló háromszázmillió forintos keretösszegéből „el is hoztak” több mint 33 millió 735 ezer forintnyi támogatást. .Jelenleg tíz önkéntes tűzoltó egyesület jogosult az önálló beavatkozásra az országban. Április elseje óta Hosszúperesztegen, Pilisszentivánon, Pilisvörösváron, Pilisborosjenőn és Solymáron, május elseje óta Túrkevén, Dunaföldváron és Kaposvárott, július elseje óta Budaörsön, november elseje óta pedig Demecseren működik ilyen egyesület. Ez utóbbi település egyébként a kisvárdai és a nyíregyházai hivatásos tűzoltó-parancsnokságoktól is huszonhat kilométeres távolságra fekszik – mostantól azonban ebben a térségben is rövidül majd a riasztástól a mentési munkálatok megkezdéséig eltelt idő. A demecseri egyesületi tűzoltók tavaly hetvenkétszer, idén októberéig pedig már hetvenhatszor vonultak különféle káresetekhez. Az egyesület nyolcvanöt éve látja el a település mentő tűzvédelmét. November elsejétől immár a szomszédos településeken is vállalják ezt a feladatot, így összesen több mint tízezer lakos biztonságát szolgálják a jövőben. Novemberben egyébként konferencián is megemlékeztek a katasztrófák elleni védekezést segítő
2014. november
hazai és nemzetközi önkéntes szervezetekről. A tanácskozást a magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezte, a nemrégiben átadott Ludovika akadémia épületében. A konferencia felett dr. Bakondi György tűzoltó
altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője vállalt védnökséget.
Megújult épületekben dolgozik tovább Balassagyarmaton a katasztrófavédelem
hivatali ideje alatt a megyében három katasztrófavédelmi őrsöt is átadtak. Ugyancsak a fejlesztések feletti örömét fejezte ki Medvácz Lajos, a település polgármestere. Az ünnepélyes átadást és a bejárást követően Berecz György tűzoltó ezredes, Nógrád megye katasztrófavédelmi igazgatója mondott pohárköszöntőt. Kifejtette: az eredeti tervek szerint három ütemben újították volna fel az épületeket, de egy központi döntés nyomán végül hamarabb, egy ütemben végezték el a szükséges munkálatokat. Ennek pedig azért van jelentősége, mert egy működő laktanya csak lassan újítható fel, ezért volt kiemelten jó döntés az egy ütemben történő felújítás – tette hozzá a megyei igazgató. A kirendeltség és a tűzoltó-parancsnokság helyén álló épületekbe még a múlt században, az 1930as években költözött a tűzoltóság. Az épületegyüttes idei felújítására összesen 98 millió 888 ezer forintot fordítottak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság költségvetéséből. Az épületeket hőszigetelték, korszerű nyílászárókat, új burkolatokat és álmennyezeteket építettek be. Ezenkívül a tetőszerkezet is megújult, az udvart pedig megfelelő teherbírású díszkő burkolattal fedték le. Megújultak a legénységi épület földszintjén található szerállások, a bejárati és az ügyeleti, valamint az ezekből nyíló helyiségek is. Új burkolatot kaptak az emeleti közlekedők, teljesen felújították a hálóhelyiségeket is. Szintén újjávarázsolták a szolgálatparancsnoki helyiséget, a közlekedő végén található két utolsó hálókörletből pedig konyhát, ebédlőt és egy közösségi teret alakítottak ki. Fotó: Angyal Eszter tű. zászlós
Ünnepélyes keretek között adta át november 28-án az átalakított-felújított balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség és a balassagyarmati hivatásos tűzoltóparancsnokság épületegyüttesét dr Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója. Az ingatlanokat az elmúlt hét hónap során újították fel és modernizálták az országos főigazgatóság költségkeretéből. A főigazgató ünnepi beszédében kiemelte: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően immár országszerte hatvanöt katasztrófavédelmi kirendeltség és negyven katasztrófavédelmi őrs működik. Csak Nógrád megyében két kirendeltség, három hivatásos tűzoltó-parancsnokság és három katasztrófavédelmi őrs üzemel. A frissen átadott, megújult balassagyarmati épületek nemcsak a szolgálatot teljesítő tűzoltók mindennapjait teszik komfortosabbá, hanem az ügyeiket intéző állampolgárok is kellemesebb érzéssel léphetnek be a megszépült helyiségekbe. Balla Mihály, Nógrád megye egyik országgyűlési képviselője arról beszélt: örül, hogy
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
Fotó: Dénes Károly tű. százados, Novák József tű. főtörzszászlós
2014. november
Harmadszor osztották Katasztrófavédelmi Díjat
ki
a
Harmadik alkalommal adták a Katasztrófavédelmi Díjat az alapítók képviselői az arra kiválasztottaknak novemberben. A díjkiosztót a Belügyi Tudományos Tanács ünnepi ülésén tartották meg a Belügyminisztériumban, november 28-án. A díj létrehozásáról még 2012 júliusában állapodtak meg az alapítók – a Magyar Tudományos Akadémia, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Somos Alapítvány. A cél az volt, hogy ilyen módon is elismerjék a nemzeti értéknek számító természeti és épített környezet megóvásában katasztrófavédelmi területen kiemelkedő eredményt nyújtó természetes és jogi személyek munkáját. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezett ünnepi szenátusi ülést dr. Felkai László közigazgatási államtitkár nevében Zsinka András személyügyi államtitkár nyitotta meg. A Katasztrófavédelmi Díjat egyéni kategóriában, az iparbiztonság szekcióban dr. Lévai Zoltán PhD nyugalmazott ezredes, iparbiztonsági szakértő nyerte el. A polgári védelem szekcióban Rosta Petronella, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet mesterszakos hallgatóját díjazták. A tűzvédelem szekcióban dr. Kanyó Ferenc PhD tű. alezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője vehette át az elismerést. Az intézményi kategóriában a Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete (BTE)
Ismét sokan neveztek az Országos Lépcsőfutó Bajnokságra Kilencedik alkalommal rendezte meg együtt az Országos Lépcsőfutó Bajnokságot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében, november 29-én. A verseny egyébként a tizenötödik volt a bajnokság történetében. A verseny egyik fontos célja, hogy modellezze
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
nyert, a díjat Nagy Zsolt, az egyesület elnöke vette át. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által felajánlott hallgatói különdíjat Schmidt Petra, a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájának PhD hallgatójának ítélték oda. Az MTA elnökének elismerő oklevelét Barnabás Beáta akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, míg a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójának bronz plakettjét dr. Juhász István tű. dandártábornok, országos iparbiztonsági főfelügyelő-helyettes adta át. A díjak újdonsült tulajdonosait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében dr. habil. Kovács Gábor r. dandártábornok, egyetemi docens, oktatási rektorhelyettes köszöntötte. Az egyéni díjazottaknak pénzjutalmat felajánló Somos Alapítvány nevében Prof. Dr. Solymosi József ny. mérnök ezredes, DSc, professor emeritus, az MTA doktora üdvözölte a frissen elismerésben részesülteket. A díj első és második kategóriájában kiírt felhívásra érkezett, két független bíráló által előzetesen elbírált pályaműveket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében mutatták be és értékelték egy október 1-jén tartott tudományos konferencián. A díj odaítéléséről végül a zsűri javaslata alapján az alapítók által létrehozott kuratórium hozott döntést. Fotó: Jóri András
azt a speciális fizikai és pszichikai igénybevételt, amely a beavatkozások közben vár a tűzoltókra. Ennek megfelelően a versenybe szálló tűzoltók teljes felszerelésben – bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel – futottak fel a Nagyvárad téri épület huszonharmadik emeletére. A szabályok szerint a tűzoltóknak egyénileg vagy párban kellett feljutniuk a megadott szintre, miközben a párok legfeljebb egy lépcsőfordulónyit távolodhattak el egymástól. Akik ezt a szabályt megszegik, azokat kizárják a versenyből. Az ország minden pontjáról nevezett
2014. november
hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltók közül többen már évek óta visszatérő versenyzők, de számos új vállalkozó szellemű ember is rajtvonalhoz állt idén. Érkeztek vendégek Szlovákiából, Nagymagyar településről – ők a páros versenyszámban indultak. Az eredményhirdetésen dr. Bakondi György tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és Varga Ferenc tű. dandártábornok, fővárosi katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte a résztvevőket. Bakondi György megjegyezte: jó látni a fiatal arcokat, akik itt is bemutathatták idősebb és tapasztaltabb társaiknak teljesítőképességüket, azt, hogy mire képesek. A főigazgató mindenkinek gratulált a táv teljesítéséhez, majd átadta a díjakat. Az eredményhirdetést követően Varga Ferenc szintén gratulált a versenyzőknek. Kiemelte, hogy az országos
Bronzérmes amazon Harmadik helyet szerzett súlycsoportjában a IV. Ashihara Karate Világbajnokságon Cseh-Szakál Tímea, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársa. A helyezésért a győri versenyen román, orosz, üzbég és magyar ellenféllel kellett megküzdenie. Cseh-Szakál Tímea tűzoltó százados tíz éve, Dunaharasztin kezdett karatézni, a sportág ashihara válfaját űzi. Jelenleg Soroksáron a Hitora Dojo tagja, a Naptigris Klubban nemcsak edz, hanem edzősködik is, nagycsoportos óvodásoktól kezdve felnőttekig több korosztálynak adja át tudását. Az ashihara a karate egy utcaibb, az önvédelmi elemeket inkább használó, látványos formája, amely kizár a technikák közül minden, a küzdelemhez nélkülözhető mozdulatot. Az ütések, rúgások valódiak, teljes erejűek, nem véletlen hát, hogy a gyerekek külön szabályrendszer szerint
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
versenynek erős fővárosi gyökerei vannak, valamint azt is, hogy minden idők eddigi legjobb idejét, 2 perc 23 másodpercet dr. Kanyó Ferenc tű. alezredes érte el. Ami a részletes eredményeket illeti: a 18-29 éves egyéni férfi kategóriában a kaposvári KÖTÉL Egyesülettől ifj. Bodó András lett az első, míg a 30-34 éves korosztályban a FER Tűzoltóság színeiben indult tiszaújvárosi Pauska Krisztián végzett az élen. Ő egyben az egyéni abszolút kategória győztese is lett. A 35-39 évesek versenyében Mircsov Zsolt (Szentes Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság) hozta el az aranyérmet, a 4044 évesek közül pedig Sági József, a váci tűzoltóságról. A 45-49 évesek versenyét Fehér László (FER Tűzoltóság) nyerte. Az 50 felettiek versenyében Dobson Tibor dandártábornok győzedelmeskedett. A női egyéni 35 év alatti kategóriában Hellebrand Hajnalka (Szentendre Önkéntes Tűzoltó Egyesület) nyert. A férfi páros kategóriában 18-29 éves korcsoportban a Molnár Máté – Pandúr Csaba (Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) duó végzett az élen. A 30-39 évesek között Farkas Csaba és Bársony Antal győzött, ők a váci tűzoltóságról érkezetek – ugyancsak ők vitték el a pálmát az abszolút kategóriában is. A 40-49 évesek versenyében Bársony Antal és Sági József kettőse hozta el az aranyérmet. Fotó: Jóri András
küzdenek és harc közben teljes testüket védő felszereléseket viselnek. Tímea 1. kyu-s harcos, barna övén fekete csíkot visel. Mint mondta, jövő nyáron mindenképpen dan-vizsgát tesz, ezután válik belőle feketeöves mester. Dicsőségfalát számos érem díszíti, többszörös magyar bajnok, az idén megnyerte az Európa Kupát, de a legszebben mégis a mostani bronz csillog. A versenyre Szepesi Sándor 1 danos mester készítette fel, a végén már heti hatszor járt edzésre.
2014. november
A november 21-22. között megtartott világbajnokságnak először adott helyet Magyarország, Győrött tizenöt ország majdnem háromszáz versenyzője lépett tatamira. Az első nap a formagyakorlatoké és a gyermekek küzdelméé volt, a felnőttek másnap álltak ki egymás ellen. A női indulók 53, -60 és +60 kilogrammos súlycsoportban versenyeztek, Cseh-Szakál Tímea a mínusz hatvanasok között mérette meg magát. Az ellenfeleket sorsolás hozta össze, Tímea a világbajnokságon négy meccset vívott. Először egy román lány ellen állt ki, ezt a fordulót elvesztette, ugyancsak alul maradt orosz ellenfelével szemben. Harmadszorra egy üzbég versenyzővel állt tatamira, aki azonban a mérkőzés közben feladta a küzdelmet. Negyediknek magyar ellenfelet kellett legyőznie, ami sikerült is. A küzdelmek két percig tartanak, ezután mérlegelés következik, majd egy perc hosszabbítás után születik meg az eredmény. Tímea azt mondta, igyekezett figyelni a többiek meccseit, nézni, keresni a másik védekezésének gyenge pontjait. A mostanit az eddigi legnyugodtabb versenyének nevezte, mint mondta, a
„feje is a helyén volt”, előre tudta, hogy mit és hogyan fog csinálni. Cseh-Szakál Tímea álmai messzire, egészen pontosan a 2020-as tokiói olimpiáig visznek, hiszen ha minden a tervek szerint alakul, addigra a karate új szabályrendszerrel szerepel az olimpiai számok között, ő pedig kvalifikálja magát az ötkarikás játékokra. Persze addig még sok köríves rúgást lát a Hitora Dojo. Fotó: Hitora Dojo
Egy éve figyelmeztet a VÉSZ
mutatta be a nagyközönségnek tavaly novemberben, az alkalmazást néhány nap alatt több mint tízezren töltötték le. A rendszer végső elnevezéséről a felhasználók dönthettek, szavazataik alapján az applikáció a veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás (VÉSZ) nevet kapta. A rendszer segítségével a főigazgatóság sajtóügyelete a nap huszonnégy órájában tájékoztatja az alkalmazást letöltőket a lakóhelyük, vagy az úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, megyék, vagy akár az egész ország aktuális helyzetéről, bizonyos tűzoltói beavatkozásokról, a kiadott meteorológiai figyelmeztető és riasztási jelzésekről, közlekedési tudnivalókról. Az applikáció egy év alatt több mint hétezer hírt juttatott el a felhasználókhoz: csaknem négyezer műszaki mentésről, több mint ezer meteorológiai jelzésről, tűzesetről tájékoztatta letöltőit. Hírei között nagy számban voltak a közműellátás zavaraival, a közlekedéssel, vagy egyéb, az állampolgárok biztonságával kapcsolatos tartalmak. A VÉSZ-t jelenleg több mint 31 ezren használják, legtöbben, majdnem 26 ezren androidos készüléken. Az alkalmazás első évének legmagasabb
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2013. november végén indította el az okostelefonokra és táblagépekre kifejlesztett veszélyhelyzeti tájékoztató rendszerét. Az elmúlt egy esztendő alatt a szolgáltatás
nevet kapott, több ezer hírről tájékoztatta a felhasználókat, sőt, hírforrássá is vált. Az Android, az iOS és a Windows Phone operációs rendszerekre kifejlesztett applikációt az országos katasztrófavédelmi főigazgató személyesen
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november
2014. november
letöltésszáma több mint 57 ezer volt. Az, hogy éppen hányan használják a szolgáltatást, nagyban függ az aktuális időjárási viszonyoktól, az adott szezontól. Az jól látszik, hogy éles helyzetben ugrásszerűen megemelkedik a felhasználók száma, mint ahogy az is, hogy az alkalmazásnak több tízezres stabil felhasználói köre van. Az alkalmazást a Rádiós Segélyhívó és
Infokommunikációs Országos Egyesület és a Microsoft Magyarország Kft. fejlesztette ki, az elmúlt hónapok alatt komoly változtatást nem kellett végrehajtaniuk a rendszerben, mindössze arra volt szükség, hogy gondoskodjanak arról, a program lépést tartson a telefonok operációs rendszereinek fejlődésével. Fotó: Schober Andor, RSOE
Impresszum: Kiadja: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Elérhetőség:
[email protected] Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, a leiratkozáshoz, kérjük, kattintson ide.
BM OKF HÍRLEVÉL 2014. november