Ati papa meséje kis unokáinak:
2
ol volt, hol nem volt, még az Üveghegyen is túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, volt egyszer egy öreg király. Annak volt egy világszép lánya, akit úgy hívtak, hogy Édes Anna. Történt pedig egyszer, hogy a király kihirdette országában, hogy egyetlen lányát annak adja feleségül, aki elhozza leánya, Édes Anna számára a Malackutyát. Mert, hogy szavamat ne feledjem, Édes Anna királykisasszony szép is volt, jó is volt, okos is volt, csupán egyetlenegy óriási hibája volt: soha életében nem nevetett még, de még csak el sem mosolyodott. Hiába jöttek hozzá mindenféle külországi csodadoktorok, varázslók, kuruzslók, kirurgusok, és egyéb hókuszpókusz mesterek, egyikük sem tudta a királykisasszonyt nevetésre bírni. Arra viszont mindegyikük letette volna a nagyesküt, hogy Édes Annát csakis a Malackutya lenne képes megnevettetni. Azért éppen a Malackutya, mert az olyan mókás kis jószág, hogy azon még a legmogorvább ember is jóízűt nevet! Igen ám, de Malackutya túl van a legcsúfabb ördögön is, méghozzá az Óperenciás Tenger hetvenhetedik szigetén, és egy százesztendős vasorrú bába őrzi! Ezért nem is olyan egyszerű dolog azt onnan elhozni. Hiába próbálkoztak a Malackutya elhozatalával királyfiak, hercegek, grófok, bárók, bizony, valamennyien csúfos kudarcot vallottak. Minekutána nem akadt egyetlen legény sem, aki az igen veszedelmes útra vállalkozott volna, a király kihirdette azt is, hogy aki eredményes lesz, annak nemcsak a leányát adja feleségül, de neki adja még a fele királyságát is. Ellenben, aki ismét kudarcot vall, azt deresre húzatja, és huszonötöt veret kemény nádpálcával a hátsó kopasz fertrályvilágára, utána tömlöcbe vetteti, majd kiseprűzteti az országból! Volt azonban a királynak egy szegény juhászlegénye is, akit úgy hívtak, hogy Erős Pista. Csinos volt, szép volt, és olyan, de olyan erős, hogy a vasat úgy gyúrta, mint asszonyok a
3 tésztát; a legkeményebb követ is úgy össze tudta nyomni, hogy víz csepegett belőle; a legnagyobb fákat pedig úgy nyűtte, mint mások a kendert. Pistának már régóta tetszett a szépséges királykisasszony. El is határozta, hogy Isten neki fakereszt, lesz ami lesz, de ő is szerencsét próbál, ő is beáll a kérők sorába; tüstént el is indult a királyi palotába.
Erős Pista pedig, miután megérkezett a király színe elé, így köszöntötte: - Adjon az Úristen szerencsés jó napot, felséges királyatyám! - Neked is, édes fiam, Erős Pista! Hát osztán mi járatban vagy?
4 - Felséges királyom! Életem-halálom kezedbe ajánlom, azért jöttem, hogy elhozhassam leányodnak, a szépséges Édes Annának a Csodatévő Malackutyát! - Na, jól van, fiam, én nem bánom. Ha három fertály napon belül itt vagy a Malackutyával, tiéd nemcsak a leányom, Édes Anna, de még a fele királyságom is. De ha nem, bizony téged is deresre húzatlak, bármennyire is szeretlek! És bármilyen jó juhászom is vagy, bizony, te sem úszod meg tömlöc, majd kiseprűztetés nélkül! - Ne félts engem, felséges királyatyám - felelte Erős Pista - elhozom én azt a Malackutyát, ha addig élek is, mert be kell vallanom őszintén, tetszik nekem Édes Anna, de nagyon! Csupán annyit kérek, hogy süttessél számomra az útra hét darab hamubasült pogácsát, és adj velem egy kulacs jóféle bort, hogy ne kelljen az úton éheznem-szomjaznom. Meghallotta a beszélgetést a királykisasszony is, akinek - mi tagadás, bizony erősen megtetszett a derék, jóravaló legény, s ezeket mondta:
- Szívem szép szerelme, Erős Pista, bizony igen veszedelmes útra vállalkozol. Látom, csakugyan szeretsz engem, ha még az apám fenyegetése sem tart vissza. De íme, adok neked egy jegykendőt. Ezt még kisleány koromban kaptam egykori dajkámtól, és az a tulajdon-
5 sága, hogy aki szíve szerelmére gondol, a jegykendő szükség esetén azzá változik, amivé csak éppen akarod. Nos, Erős Pista elbúcsúzott a királytól és a világszép királykisasszonytól, Édes Annától, tarisznyájába rakta a hét hamuban sült pogácsát és a kulacs jóféle bort, és útnak indult az Óperenciás tenger felé. Ment, mendegélt egy sűrű, sötét erdőn keresztül, egyszer csak azon vette magát észre, hogy bizony igencsak megéhezett. Elővette hát tarisznyájából az egyik hamubasült pogácsát, és jóízű falatozásba kezdett. Ám jóformán alig nyelte le az első falatot, máris ott termett előtte egy kis mókuska, és kért tőle egy falat pogácsát, hiszen már harmadnapja nem evett egy morzsát sem.
Ám Erős Pista amilyen erős volt, olyan jólelkű is. - Hát már hogyne adnék, te kedves kis állatka, hiszen majd felfordulsz az éhségtől! Szívesen adok néked nemcsak egy falatot, de egy egész pogácsát is. Fogyaszd jó egészséggel! Nahiszen, annak sem kellett kétszer mondani, egykettőre befalta az egészet. Megtörölte szájacskáját, majd így szólt: - Jótett helyébe jót várj! Egyszer még, szorult helyzetedben meghálálom neked. Én most adok neked egy ezüst sípot. Ha abba egy jó hangosat belefújsz, én rögtön ott termek, és a segítségedre leszek. Azzal a mókuska bevette magát az erdő sűrűjébe. Erős Pista pedig ment, mendegélt tovább. Mivel kezdett beesteledni, és egyre sötétebb lett, a legény kezdett elálmosodni. De itt, az erdő sűrűjében, hol hajtsa álomra a fejét? Sehol egy ház, sehol egy bármilyen emberlakta hely, csak a sűrű, sötét erdő mindenütt! Pistának ekkor eszébe jutott a jegykendő, és szíve szép szerelme, Édes Anna.
6 - Kedves kis keszkenőm, ha azzá változol, amivé én akarom, azt akarom, hogy most változz kunyhóvá, mert nincs hol álomra hajtani a fejemet. Úgy is lett. A keszkenő abban a pillanatban kunyhóvá változott, Pista pedig úgy elaludt benne, mint a bunda. Másnap reggel a Nap már magasan járt az égen, mire Pista felébredt. Egyszerre eszébe jutott, hogy már három napból immár egy eltelt! Bizony, igyekeznie kell, ha a királytól nem akar pórul járni! Szaporán reggelihez látott volna, hogy hamubansült pogácsájából egyen, ám ezúttal egy vézna kis kutyus termett előtte, és Jézus nevében néhány falat pogácsát kért tőle:
- Vau-vau, Erős Pista, a Jóisten is megáld, adj ennem néhány falatot, hiszen már harmadik napja nem ettem egy falást sem. Pista a kutyusnak is adott jó szívvel, három egész pogácsát, s egyáltalán nem gondolt arra, hogy neki magának már csak egy maradt. - Vau-vau, Erős Pista, jó tett helyébe jót várj. Én a testvérbátyja vagyok a Malackutyának, a nevem pedig Zezi. Most, íme, adok neked egy aranysípot. Ha kétszer jó hangosan belefújsz, azonnal ott termek és segítek rajtad. Zezi kutya azzal úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Pista pedig ismét elmondta a varázsigét: - Kedves kis keszkenőm, azt akarom, hogy kunyhóból változz vissza ismét keszkenővé, hadd tegyelek zsebre. Azzal a kunyhóból ismét keszkenő lett. Erős Pista pedig ment, mendegélt tovább. Észre sem vette, hogy ismét beesteledett! Hűha, már csak egy nap van vissza a háromból! És nemhogy a Malackutya nincs vele, de még az Óperenciás tenger partjára sem jutott el, nemhogy
7 annak hetvenhetedik szigetére! Nos, mindegy, Pista elővette az utolsó hamubasüllt pogácsáját, hogy utána a keszkenőt ismét kunyhóvá változtatva álomra hajtsa a fejét. Még jóformán le sem nyelte az utolsó falatot, ott termett előtte egy szomjas kis cicus, és egy korty vizet kért tőle Jézus nevében:
- Miau-miau, Erős Pista, a Jóisten is megáld, adj innom egy kis vizet, mert mindjárt szomjan halok. - Édes kis cicuskám - felelte Erős Pista - vizem, sajnos nincs. Ám van a kulacsomban jóféle bor, abból adok szívesen. Igyál belőle, amennyi jól esik. A cicus meghúzta a kulacsot. Miután szomját oltotta, így szólt: - Miau-miau, Erős Pista, jótett helyébe jót várj. Én vagyok a Babos Macska, mivel, amint látod, olyan foltos a bundám, mintha babszemek lennének rajta. Most, íme, adok neked egy gyémántsípot. Ha abba jó hangosan hármat belefújsz, tüstént ott termek, és segítek rajtad. Azzal Babos Macska úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.
8 Pista pedig folytatta útját. Szinte észre sem vette, hogy egyszeriben vége lett a sűrű, sötét erdőnek, és kijutott belőle az Óperenciás Tenger partjára. Igen ám, de egy tenger azért tenger, mert végtelen, hát még az Óperenciás! - Az első szigetet sem látom, nemhogy a hetvenhetediket - morgolódott magában Erős Pista - hát hogy jutok én el oda? Amint így tanakodott magában, szörnyű villámlást, mennydörgést hallott, jóllehet, egyetlen felhő sem volt az égen, hétágra sütött a Nap! De hiszen rögvest megtudta, miért dörrent-villámlott az imént! Semmi másért, minthogy a Világ Legcsúfabb Ördöge így szokott előjönni! Biz', így volt ez most is!
- Hát te meg mit keresel itt, te macskabéka? - ordított az ördög barátságtalanul Pistára Tudod-e, hogy a tengerpart az én birodalmam? Bizony, jaj annak, aki ide merészkedik, mert tüstént pokolra viszem!
9 - Viszed ám a sátánapádat! - kiáltott vissza a legény - de nem engem! Velem, Erős Pistával akarsz te kikezdeni, mi? Mindjárt a hátadon töröm ketté a vasvilládat, ebadta csúf beste ördöge! Én vagyok a világ legerősebb legénye! Takarodj hát vissza a pokolba, de addig, amíg szépen mondom! - No, majd mindjárt meglátjuk, melyikünk az erősebb – rikoltotta az ördög - ha valóban olyan erős vagy, hát akkor gyere, birkózzunk egyet! Azzal megkapta Erős Pistát derékon, s úgy vágta a tengerparti fövenybe, hogy az derékig vágódott bele. Node, Pistát nem véletlenül hívták Erős Pistának. Könnyűszerrel kiugrott, derékon kapta az ördögöt, s belevágta nyakig a homokba, de úgy, hogy az ördög mozdulni sem tudott! - Most pedig azonnal megmondod, milyen messze van ide a hetvenhetedik sziget, különben kinyírlak! Levágom a fejedet, megértetted?!? - kiáltotta Pista. Hej, bezzeg könyörgőre fogta az ördög a dolgot! - Kérlek szépen Erős Pista, ne bánts engem. Szabadíts ki innen, meglátod, soha többé nem fogok bántani senkit, aki idejön a tengerpartra, de szépen kérlek, ne vágd le a fejem! - Így már mindjárt más - felelte Pista - mert bizony, ütött az utolsó órád, ha még egyszer bárkivel is gonosz dolgot akarsz tenni! Úgyis megtudom, de akkor előkerítelek a pokol mélységes fenekéből is, és jaj neked! - Nos - mondta az ördög - az elébb azt kérdezted tőlem, milyen messze van a hetvenhetedik sziget. Megmondom, de egy feltétellel. Látom, csakugyan erősebb vagy nálam, de nem biztos, hogy okosabb és ügyesebb is. Tudod mit? Versenyezzünk. Látod azt a magas jegenyefát? Aki előbb fel tud mászni a tetejére, az a győztes. Ha én győzök, biz' én nem mondom meg, hol a hetvenhetedik sziget! Hej, most került ám Pista hétszögletű bajba! Mert bizony, fára mászni nem tudott! Ám esze úgy vágott, mint a borotva, rögvest eszébe jutott az ezüstsíp, amit a mókuskától kapott. De mielőtt belefújt volna, így szólt: - Még hogy én versenyezzek veled? Elment az eszed, te csúf ördög? Hahaha! Még a kétéves kisöcsém is különbül mászik fára nálad! Mindjárt meglátod, ha idehívom. - Hát jó - felelte az ördög - legyen. Azzal Pista belefújt az ezüstsípba egy jó hangosat, de akkorát, hogy a tengerpart összes fája beleremegett. Rögtön ott termett a mókuska. - Hívtál, itt vagyok, s mint mondtam, jó tett helyébe jót várj. Azzal, mielőtt a magas jegenyefán az ördög akár kettőt is mászott volna, a mókuska tüstént a fa tetején termett. Látta már az ördög, hogy Erős Pistán még ésszel sem tud kifogni. - Belátom, Pista, minden tekintetben különb vagy nálam - mondotta - elárulom neked, hol a hetvenhetedik sziget, mivel azt csak az ördög tudja, hol van. Nos, az bizony igen-igen messze van ide. El sem juthatsz akárhogy. Sem hajóval, sem légi úton, csak egyféleképpen, mégpedig a Tengeri Csikó hátán. De nagyon vigyázz, Pista, mert ez nem akármilyen csikó ám! Sárkánytejet szopott kicsi korában, és tüzes parázson él, mindemellett tűzlángot iszik! Attól félek, felrúg, ha rá akarsz ülni a hátára! Ugyanis senkinek az égvilágon nem fogad szót, csak akkor válik kezes báránnyá, ha kutyaugatást hall, mivel a tengeri ménesben is,
10 mint mindenütt a világon, jóféle terelőkutyákkal igyekeznek a szófogadatlan jószágokat jobb belátásra bírni. A kutyától annyira fél, hogy egyszeriben teljesíti minden kívánságodat. Csak kiáltsd el magad jó hangosan, hogy „Tengeri Csikó, gyere elő!” és abban a pillanatban itt terem. A többi már a te dolgod. Azzal az ördög magára hagyta Erős Pistát, és eltűnt, nyilván a pokol felé. Pistának pedig azonnal eszébe jutott az aranysíp. Meg is fújta jó hangosan, kétszer egymás után, mielőtt a Tengeri Csikót hívta volna. Abban a pillanatban ott termett a Malackutya testvérbátyja, a Zezi kutyus. - Vau-vau, Erős Pista! Hívtál, itt vagyok, s mint mondottam, jótett helyébe jót várj. Ugye, azért hívtál, hogy jól megugassam a Tengeri Csikót, hogy neked szót fogadjon? - Azért, kutyuskám - felelte Pista, s rögtön elkiáltotta magát, ahogy a torkán kifért: - Tengeri csikó, gyere elő!!! Hát, halljatok csudát, azon nyomban elkezdett az addig tükörsima tenger háborogni! Onnét rettenetes nyerítés közepette előjött egy hatalmas, de annál szebb paripa, orrlikain lángot fújva. Rugdalódzott, kapálódzott, mintha abban a pillanatban fel akarná rúgni Erős Pistát:
11 - Nyihaha, ki merészeli ezeréves tengeri álmomat megzavarni?!? Tüstént felrúgom, legyen az bárki, nyííííhahahahaha!!! Ám Zezi kutyus is résen volt. Olyan éktelen ugatásba fogott, hogy a rettenetes tengeri ménnek egyből inába szállt tőle a bátorsága, s engedelmes, szelíd hangon kérdezte: - Nyihaha, mit parancsolsz, édes gazdám, Erős Pista? - Azt kívánom, hogy vigyél el engem a hetvenhetedik szigetre. - Nyihaha, hát mi dolgod van neked ott, Pista? - Nekem onnan semmi más nem kell, csak a Malackutya – felelte Pista. - Hej, édes gazdám, rendkívül nehéz feladatra vállalkozol. Tudod-e, hogy a Malackutyát egy százesztendős vénséges vén vasorrú bába őrzi? Azzal pedig nem tanácsos ujjat húzni, mert már kilencszázkilencvenkilenc legény megpróbálta, de a vén banya mindegyiket megsütötte és megette. Csak nehogy te legyél az ezredik! - Mit bánom én, édes lovam, hányat sütött meg a vén banya - felelte Erős Pista - én akkor is oda akarok menni. Nem félek én még az ördögtől sem. Éppen most harcoltam meg vele, legyőztem, és visszakergettem a pokolba. Nem véletlenül Erős Pista a nevem, jobb, ha tőlem tudod. Vigyél hát szaporán, édes lovam! - Csak még egyet fogadj meg nekem, édes gazdám, egyetlen jó tanácsot: szólítsd Öreganyádnak a vén banyát, akkor talán nem bánt. Nos hát akkor, Isten neki, fakereszt, pattanj a hátamra, és én máris repülök veled a Hetvenhetedik sziget felé. Hogy menjek hát, édes gazdám: úgy, mint a sebes szélvész, vagy úgy, mint a villám, vagy még ennél is gyorsabban: mint a sebes gondolat? - Mint a sebes gondolat, édes lovam! - Hát akkor hunyd le a szemedet, számolj háromig, utána nyisd ki. Pista felpattant hát a Tengeri Csikó hátára, jól megkapaszkodott a kantárba, majd lehunyta szemét és számolt: - Egy! Kettő! Három! Pista semmit sem vett észre az őrült sebességből. Kinyitotta a szemét, és halljatok csodát, a Tengeri Csikó már nem volt sehol, de a hangját még hallotta Pista: - Hát, édes gazdám, akkor itt is volnánk a hetvenhetedik szigeten. Én most elbúcsúzom tőled, mivel nincs már szükséged rám. Így hát Pista ismét egyedül maradt, csakhogy az előbb még világos nappal volt, most pedig már öreg este lett! Ajjaj, rövidesen lejár a három nap! És hol van még a Malackutya? Belegondolnia is rossz volt, mi lesz, ha Malackutya nélkül tér haza. Amint így tűnődik, bucsálódik magában, eszébe jutott, hogy megint éhes, falatoznia kéne valamit. Igen ám, de pogácsáit szétosztotta a bajbajutott állatoknak, nem valószínű, hogy tarisznyájában bármi is maradt. De azért mégiscsak belenézett, hátha akad valahol egy morzsácska. Hát, halljatok csudát, nemcsak a hét pogácsa meg a kulacs bor volt meg hiánytalanul, de egy darab jóféle paprikás, fokhagymás kövesztett szalonna is illatozott benne! Nosza, Pista szaporán levágott a legközelebbi fáról egy jó husángot nyársnak, kihegyezte bécsi bicskájával, és ráhúzta a szalonnát. Majd tüzet rakott, s vígan sütni kezdte rajta szalonnáját. De jóformán még kettőt sem forgatott a nyárson, megszólal egy különös hang a háta mögött: - Én sütök békát, te sütöl szalonnát. Én eszem szalonnát, te eszel békát!
12 Pistát elöntötte a pulykaméreg; dühében olyan vörössé vált, akár az erőspaprika: - Mit eszem én?!? - rikoltotta - Gyere elő, mutasd magad, ha ki mersz állni velem, mert azon nyomban szádba tömöm a békádat!!!
Azzal megfordult, és egy vénséges vén, százesztendősnél is vénebb vasorrú bábát látott maga előtt, olyan vént, aki már a hamut is mamunak mondta. Rögtön eszébe jutott Pistának, hogy ez nem lehet más, csakis az a gonosz, vén banya, aki a Malackutyát őrzi. Bizony, most megijedt egy kicsit, mivel a Vasorrú Bába még száz Erős Pistánál is erősebb! S bizony, szépen kell beszélni vele, ha nem akarja, hogy ő legyen az ezredik legény, akit a vén banya megsüt és megesz! Mivel látta, hogy erővel bizony nem boldogul, eszéhez fordult, hiszen van egy régi magyar közmondás, hogy „Többet ésszel, mint erővel”. Így folytatta hát: - Adjon az Úristen szerencsés jóestét, édes szép öreganyám! - Neked is jóestét, édes fiam. Szerencséd hogy Öreganyádnak szólítottál, különben megettelek volna! Nos, halljam, ki vele, mit keresel itt, az Óperenciás Tenger Hetvenhetedik Szi-
13 getén? Tudod-e, hogy itt már a világ vége van? Ezen a szigeten túl a tenger már a Semmiben hömpölyög! - Semmi másért, lelkem-öreganyám, csakis a Malackutya kedvéért, ugyanis azt megígérem Édes Anna királykisasszonynak, hogy elviszem neki ajándékba! - Hej, fiam, adnám én szívesen - felelte a vasorrú bába - csakhogy azt ki is kell ám érdemelni! Csak annak adom oda, aki három kívánságomat teljesíti. Ha mindhármat teljesíted, tiéd a Malackutya. Ha nem, te is úgy jársz, mint a többi kilencszázkilencvenkilenc legény. Bizony, megsütlek és megeszlek! Első kívánságom tehát az, hogy szeretnék az életben egyszer úgy istenigazából jóllakni, mert már hetek óta csak békákat sütök és eszem, láthattad az előbb is. Ám nagyon vigyázz: ha nem sikerül, akkor nincs mese, bizony téged eszlek meg! Pistának azon nyomban eszébe jutott a királykisasszony jegykendője. El is mondta tüstént a varázsigét: - Kedves kis keszkenőm, ha azzá változol, amivé én akarom, szépen kérlek, változz "terülj, asztalkám"-má, rajta mindenféle finomsággal. Még jóformán ki sem mondta, a keszkenő azon nyomban takaros kis terített asztallá változott! Volt azon mindenféle finomság; minden jó, ami szem-szájnak ingere: birkapörkölt, pacalpörkölt, nokedli, krumpli, uborkasaláta, paprikasaláta, fejes saláta, sajttal töltött rántott pulykamell, sült csirke, barna-kenyér, fehérkenyér, édes süti, sós süti, somlói galuska, gesztenyepüré, bor, sör, pálinka, kóla, narancsdzsúsz, és még sorolhatnám. Ha ebből nem lakik jól a vén boszorkány, akkor az Isten ennivalójából sem! De szerencsére nem így történt, a Vasorrú Bába pukkadásig jóllakott. - Na, édes fiam - csámcsogta teli szájjal - egy kívánságomat már teljesítetted. Még kettő hátravan ám! Jól vigyázz, még visszakozhatsz! Ha nem teljesíted, pórul jársz! Másodjára azt kívánom: ha valóban olyan erős legény vagy, mint amilyennek hallottalak, tegyél meg nekem valamit: látod azt az óriási, égig érő eukaliptuszfát? Hát azt nyűdd ki onnan, ahol most van, és hozd ide nekem. Pista most bizony, meghökkent egy picit, mert ekkora fát még ő sem látott soha életében. De csak egy nagyon picit, mert uccu neki, vesd el magad, gyorsan ledobta lajbiját, felgyűrte ingujját, odarohant a hatalmas fához, amúgy istenigazából nekiveselkedett, és halljatok csudát, három számolásra ki is nyűtte! Vitte is azonnal a banya elé: - Itt a kinyűtt fa. lelkem, öreganyám. Nos, halljuk a harmadik kívánságodat. - Hej, Pista fiam, már előre sajnállak. Ezt már te sem igen tudod teljesíteni, úgyhogy ajánld lelkedet Istennek, mert biz' én megeszlek, lenyellek keresztbe! Odahaza a házamban annyi az egér, hogy már a fülemet rágják. Ha egy fertályórán belül kiirtod valamennyit, tiéd a Malackutya. De ha mégsem, mondj búcsút életednek! Húha, most aztán igen-igen nagy bajba került Pista! Hát hogy irtson ki egy fertályóra alatt kismillió apró, kártékony, piszkos güzüegeret? Hacsak nem változik nyomban macskává, ez biz' teljes mértékben lehetetlen! Macska? gondolkodott el Pista. Igen, MACSKA! Mégpedig BABOS MACSKA! Eszébe jutott ugyanis, hogy van neki egy gyémántsípja is, amit Babos Macskától kapott. Elővette hát a sípot, belefújt háromszor, de jó hangosan. Abban a pillanatban ott termett Babos Macska! - Miau-miau, édes gazdám, már tudom is, hogy miért hívtál. Nyugodt lehetsz, nem telik bele néhány perc, és volt egér, nincs egér a Vasorrú Bába házában. Én ugyan egymagam nem
14 bírok el ennyi egérrel, de azonnal idecsődítem a sziget valamennyi macskáját. Amúgy is régen ettünk már igazi, jóféle egérpecsenyét. Térült-fordult Babos Macska, és a boszorkány háza felől rövidesen kétségbeesett cincogás és diadalmas nyávogás hallatszott, a sok-sok macska tíz perc alatt végzett az összes egérrel. A boszorkány pedig nem győzött hálálkodni: - Nos, fiam, Erős Pista, derekasan kiálltad mind a három próbát. Tiéd a Malackutya, viheted, ahová csak akarod. Bár megmondom őszintén, nem szívesen válok meg tőle, mert olyan kedves, aranyos, mókás, kacagtató kis jószág... De mondd csak, édes egy fiam: ne adjak inkább a helyett a piszkos kis Malackutya helyett egy szekér gyémántot-aranyat-ezüstöt? Olyan gazdaggá tudnálak tenni, hogy a bölcsunokád bölcsunokája is nagyúr lehetne belőle. - Nem kell nekem sem a gyémántod, sem az aranyad, sem pedig az ezüstöd, lelkem-öreganyám. Számomra Édes Anna egyetlen mosolya, egyetlenegy kedves szava többet ér száz szekér kincsnél is! - Na jól van, ha neked csak a Malackutya kell, hát legyen a tiéd. Szavamat adtam, meg nem másítom. De tűnj el vele tüstént, amíg meg nem gondolom magam! Azt azonban jó, ha tudod, hogy a Malackutya rendkívül félénk, csak varázsigére hajlandó előjönni. - És mi lenne az a varázsige? - Az, hogy: Edededededededededededebállat. Edededebállat, edededebállat. Sőt, ha énekelve mondod, annál jobb! Bezzeg, Pistának sem kellett kétszer mondani, abban a szempillantásban elénekelte a zenés varázsigét: - Edededededededededededebállat. Edededebállat, edededebállat!
15 Még jóformán ki sem énekelte Pista az utolsó hangokat, fura kis kutyus gurult lábai elé. Vöröses és göndör volt a szőre, gömbölyded volt a kis hasa, aprók, hegyesek a fülecskéi, izgett-mozgott kicsiny farkincája, szóval, teljesen úgy nézett ki, mint valami zsugorított mangalicadisznó. Pedig hát kutyus volt ő, nem pedig malac, de mókás kis megjelenése miatt valóban malacra emlékeztetett. Bizony, csakugyan olyan mókás volt, hogy még Erős Pista is jót kacagott rajta. - Vau-vau, itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok, édes gazdám, tiéd vagyok mondta a Malackutya. Még fel sem ocsúdott Pista a nagy nevetésből, akkor vette észre, hogy eltűnt mellőle a vén boszorkány, de úgy, mintha sosem lett volna ott. Így bizony Pista egyes-egyedül maradt itt, a világ végén, az Óperenciás Tenger Hetvenhetedik Szigetén, a Malackutyával, csak a pislákoló tűz maradék parazsa mellett, messze-messze, távol édes hazájától, és szépséges mátkájától, Édes Anna királykisasszonytól! Hej, hogyan jut most haza? Éjszaka van, reggelre pedig lejár a három nap! Ekkor eszébe jutott a jegykendő: - Kedves kis keszkenőm, ha azzá változol, amivé én akarom, szépen kérlek, változz villámmá, és vigyél engem haza Malackutyástól együtt a király palotájába! Abban a pillanatban a jegykendő hatalmas mennydörgések közepette a Világ legesleggyorsabb villámává változott, hátára kapta Pistát Malackutyástól-mindenestől együtt, és a másodperc töredéke alatt letette őt egyenesen a király színe előtt! - Itt vagyok, ragyogok, felséges királyom, elhoztam leányodnak a Malackutyát az Óperenciás Tenger Hetvenhetedik Szigetéről! A király nem győzött ámulni-bámulni! Hát még Édes Anna királykisasszony! Amint a szolgálók megvitték neki a jó hírt, hogy itt van Erős Pista a Malackutyával, azonnal a trónterembe sietett, és a kedves, mókás kis Malackutya láttán - jóllehet, soha nem nevetett azelőtt - előbb széles mosolyra nyílt szép, piros szája, majd akkora, jóízű kacagásba fogott, hogy vígan csengett-bongott belé az egész királyi palota.
16 Az öreg király pedig szavát állva, azon nyomban papot hívatott, s összeeskette Édes Annát Erős Pistával, de még a fele királyságát is Pistának adta. Csaptak is olyan fényes lakodalmat, hogy Hencidától Bonchidáig folyt le a Balatonon a sárga lé. A király mindenkit jó szívvel látott a lagziban, ott volt még Ati papa is, és a menyasszonytánckor legeslegelől járta Édes Annával a Kállai Kettőst. A hetedhét országra szóló lakodalom után Cinkotára költöztek, a Dunán, majd a Tiszán leereszkedtek, és a nép paprikakrémeket nevezett el róluk. Erős Pistáról a csípőset, Édes Annáról a nemcsípőset, holnap pedig mindketten legyenek a Ti vendégeitek. Eddig volt, mese volt, Kelemennek zsebe volt. Ha pediglen Édes Anna még a Malackutyán sem nevetett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
V É G E