ARTISJUS DÍJAK 2014 - LAUDÁCIÓK ARTISJUS IRODALMI NAGYDÍJ Pintér Béla – Drámák (Saxum Kiadó) Indoklás és laudáció: Margócsy István Pintér Bélának és társulatának minden bemutatója eseményszámba megy a budapesti kulturális, színházi életben – hiába játszanak kis színházakban, a nagyszínházi apparátusoknak és intézményeknek segítsége nélkül: ha ők új produkcióval állnak elő, akkor a színházzal kapcsolatos diskurzus jó ideig ezzel kapcsolatban alakul. Ezért is örvendetes, hogy végre könyv alakban is megjelentek Pintér Béla írott drámái – mintegy felkínálva magukat egyszerre az örökkévalóságnak s egyszerre a más, esetleg érdeklődő színházak számára. Pintér Béla drámái (és persze ezeknek előadásai) kiemelkednek éles problémafelvetéseikkel, gondos, árnyalt és mély ábrázolás-koncepcióikkal – s miközben nagyon komolyan gondolkodásra, sőt: együttgondolkodásra hívnak fel, megmaradnak folyamatosan a legzavartalanabb, ironikus szórakoztatás terepén is, így őrizvén meg a színháznak egyszerre megható s egyszerre mulattató funkcióját. Pintér Béla nagyon kritikus szemmel nézi a társadalmat, kíméletlen egyenességgel nyúl, sokszor majdhogynem orvosi precizitással és könyörtelenséggel a legfontosabb erkölcsi kérdésekhez, sokszor fellebbenti a leplet rég felejteni vágyott bűnökről és gyarlóságokról (mint pl. Parasztoperában), sokszor pedig egyenesen a titok-elemzésbe kap bele (mint a tavalyi bemutatóval, a Titkaink c. drámával) – megrémiszti nézőit látleletének fájdalmas voltával, s fergeteges humorával kinevetteti nézőivel mind az ábrázolt figurákat, mind pedig önmagukat. Pintér Béla nagyon fontos színházat csinál – örvendjünk hát, hogy most nagyon fontos könyvet is adott ki.
1
ARTISJUS IRODALMI DÍJAK Tompa Andrea - Fejtől s lábtól (Kettő orvos Erdélyben) (Kalligram Kiadó) Indoklás és laudáció: Báthori Csaba Tisztelt hölgyeim és uraim, úgy tűnik, folytatódik az Artisjus-díjosztásnak az a rendületlen esztétikai hagyománya, hogy a kuratórium csak a legjobbat, a legértékesebbet méltatja, miközben az egész magyar nyelvterület terméséből merít. Ahogy a közelmúlt esztendők során is egy egész sor erdélyi alkotó kapott elismerést (hadd említsem Bodor Ádám, Balla Zsófia, Vida Gábor, Dragomán György vagy Papp Sándor Zsigmond nevét), úgy a választás idén is egy Kolozsvárról áttelepült, budapesti-kolozsvári szerző könyvére esett: Tompa Andrea Fejtől s lábtól című nagyregényére. A szerző eredetileg színikritikusként gyűjtött babérokat, de aztán – úgy negyven körül – hirtelen egy nagy ívű regénnyel állt elő… s akkor most itt van, nem telt bele három esztendő, itt ragyog előttünk immár második regénye is, ez a furcsa című és még furcsább alcímű remekmű, a Fejtől s lábtól (Kettő orvos Erdélyben). A cselekmény helyszíne Erdély, mégpedig Brassó és Nagyenyed környéke (hiszen innen származik a két főhős, egy fiatal medika és egy nagyra menendő orvos-egyetemista), és főleg és mindenekelőtt Kolozsvár, és azon belül is az orvosi kar növendékeinek társasági, emberi élettere. Időszak: az első világháborút megelőző évtized, maga a négy háborús év, majd az azt követő pár keserves-sovány esztendő. A könyv negyven fejezetre tagolódik, és a nagyjából párhuzamosan futó két életpályát ecseteli vallomásszerű feljegyzésekben, a fiú és a lány szemszögéből. A szerző ábrázolása, úgy tűnik, nem a lélektani érdeklődés felé tájékozódik, – írói anyagát inkább a művelődéstörténet, az aprólékos hely- és korrajz forrásaiból, a korabeli hírlapok, fürdőkrónikák, önéletrajzok, különböző szakmai leírások, vagy épp az orvostudomány egykori vitairatainak emlékeiből meríti. A két főszereplő alig-alig találkozik egymással, s mondhatni főleg az rokonítja őket, hogy egyazon korban, azonos helyszíneken, azonos történelmi traumák szorításában igyekeznek megszerezni tudásukat, ifjúkori élettapasztalatukat, felvilágosult habitust erősítő eszméletük szellemi-lelki alapjait. A könyv nagy erénye nem annyira az emberi viszonylatok tüzetes árnyalásában áll, hanem az objektív dolgok adta élet- és gondolatmeder lenyűgöző megelevenítésében. Tompa Andrea hallatlan erővel képes megjeleníteni főleg a női testecske s lelkecske, e törékeny corpus és animula ébredő felszítódásait, a lassan bontakozó női emancipáció első érvhullámait, az emberi testet s matériát megismerő orvosi szemlélet meghökkenéseit, a háború pusztításaiba belerokkanó, majd darabokra szakadó ország fájdalmait. A könyv egyik alapötlete, hogy két nagykorúvá érő fiatalember figurája mellett képes ábrázolni egy nagyobb együttélési szerkezet, a Monarchia felbomlásának természetrajzát, a tragikus közösségi sorsba ágyazódó egyéni emberi dilemmákat, sérüléseket, csalódásokat, reményeket és aligha beteljesíthető vára- és vágyakozásokat. A könyv különös érdekessége, hogy az írónő egy bizonyos bájos, a régiesség légkörét, a családi korrespondenciák modorát, a korabeli újságok és hirdetések hangulatát idéző „műnyelven” adja elő a históriát, s ezzel mintegy fokozott átélésre teszi képessé az olvasót. Végül nem is tudjuk, mit bámuljunk inkább: a roppant szociografikus ismeretanyagot, a lélekábrázolás árnyalatos finomságait, a történelmi szerepjáték mesteri alakzatait, vagy a minden oldalon bőséggel áradó nyelvi lelemények csipkézeteit. De hát ezen ma, itt nem is kell töprengenünk… hanem legelőször is gratulálunk Tompa Andreának a nagyszerű alakításhoz. 2
Takács Zsuzsa - Tiltott nyelv (Magvető Könyvkiadó) Indoklás és laudáció: Reményi József Tamás Takács Zsuzsa, a kortárs irodalom kiemelkedő alakja 2013-ban olyan verseskötettel jelentkezett, amely az elismerésekkel kísért pályán újabb díjra, az olvasók kitüntetett figyelmére érdemes. Csak az utóbbi évtized maga négy könyv-remeklést hozott: két verseskötet, az Üdvözlégy, utazás! (2004), illetve A test imádása. India (2010) között egy novelláskötetet (A megtévesztő külsejű vendég, 2007) és egy revelatív esszégyűjteményt (Jaj a győztesnek!, 2008). A Magvető Kiadónál megjelent Tiltott nyelv őrzi és módosítja azt a különös hangnemet, amelyben a költő a közös beszéd emelkedettségével szólal meg, de többes száma a megsokszorozott magányé egy kopár világban, s a vallomásos szenvedélyt kívülről szemlélt tárggyá változtatja. A kötetcím ezt az ellentmondást, a közlésnek ezt a holtpontját jelzi, ugyanakkor az első versciklus élén az Emlékezésgyakorlat kifejezése izgalmas, közös próbatételre invitál szerzőt-olvasót: elmúlt idők, az élet eltávozott szereplői, szerettei kapják meg a nekik járó figyelmet, mert és még elszámolnivalónk van velük, egyben önmagunkkal. Ebbe a folyamatba illeszkedik az egykori mesterek, pályatársak megidézése is: Vajda, Kálnoky, Petri nemcsak emlékként, hanem közreműködőkként, együttgondolkodókként vannak jelen az emlékezésgyakorlatban. (Egyébként Takács Zsuzsa úgy tekint a magyar lírára, mint amely természeti egész, a természetvédelem pedig abban is nélkülözhetetlen, életbevágó teendő – ahogy az egyik Kálnoky-hommage első soraiban olvashatjuk:
„Tegnapi költők, akik még élnek, de szorgos kezek nevüket a kivágásra ítélt fa törzsébe vésték…” ) Csupa látogatás, csupa vendégség alakítja tehát az új kötet dramaturgiáját, zavarba ejtő kísértetek ébren és álomban, folytonos szerepcserék - ki fogad, és kit fogadnak?-, bevégezhetetlen búcsúzások. De ez a mozgalmasság Takács Zsuzsánál arra szolgál, hogy minél intenzívebben lehessen kíméletlen minden önáltatással szemben. Emlékezetes verse, A megfosztás rítusa egykor groteszk szertartással mondott le hit, remény és szeretet működőképességéről, de magának a szertartásnak az alapvető emberi igénye azóta is forrósággal járja át a hideg intellektust. Jellemző fejlemény, ahogyan a misztikusok sorában Keresztes Szent János után kötetről-kötetre kalkuttai Teréz anya válik főszereplővé, reménytelenséget beismerő odaadásával. Hogy e paradox létélményt makacsul körbejáró nagy költészet mire képes, annak érzékeltetésére álljon itt a Tiltott nyelv tán legszebb három sora. Takács Zsuzsa parányi verstérben, egyetlen finom utalással ars poeticába oltja monológját, kalkuttai Teréz konoksága mellé a mártírhalált halt magyar költő dacos gesztusát emelve: „Isten bolondja lettem – s ő eltaszított engem. Csak a vakhit visz tovább, ez a sort sora alá kapirgáló Braille-írás”
3
Havasréti József - Szerb Antal (Magvető Könyvkiadó) Indoklás és laudáció: Grecsó Krisztián Havasréti József Szerb monográfiája a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg, és mindjárt a lényegre térve, higgadtan fogalmazva, remekmű. Egyszerre imponálóan alapos szakmunka és klasszikus, szépirodalmi mércével is mérhető irodalmi esszé. Havasréti nem önéletrajzot írt, mégis alaposan megrajzolja „a legkisebb képű magyar” író portréját, szellemi környezetét, szerzői imázsát, a kulturista irodalmár képétől a szerelemfilozófiai látásmódjáig. Példamutatóan fegyelmezett, amikor Szerb „neofrivol” magatartásmintáiról és kontextusairól van szó, mégsem kendőz el semmit. Finom iróniával kezeli a Magyar Irodalomtörténet finom iróniáját és kortárs fogadtatását, szándékoltan távol marad a kultusz építéstől és annak hatástörténeti állomásaiban sem dagonyázik. Talán az utolsó évek szükségszerű identitásváltozásáról írt záró fejezet fegyelmezettsége, korrekt hangja a legmegkapóbb. Egy gyönyörű, több mint hétszáz oldalas monográfiáról, melynek csak az irodalomjegyzéke harminc oldal, képtelenség egy flekkben szólni, ezért összegzésül ezért azt emelném ki, milyen integránsan látja Havasréti Szerbet és korát. Mind térben, mind időben. A világ és magyar irodalmi hatások, előképek, minták tökéletes tablóján túl, ez a kötet úgy látja, láttatja mindenekelőtt a húszas-harmincas és negyvenes évek világát, hogy azon keresztül a kortárs irodalmi folyamatok mikéntjére, miértjeire, örökségére, a mai konfliktusok és történések okaira is magyarázatot kapunk. A népi kultúra-elit kultúra oppozíciótól indulva a konzervatív és nyugatos nézőpontok, társadalmi distinkciók szerepén át, a ponyva kontra kulturális exkluzivitás kettőségéig, vagy az írói imágó és egyéni identitás tudatos kezelésig Havasréti olyan egységben látja a magyar és európai kulturális folyamatokat, hogy vele bárki megérti és elhiszi, hogy a kultúra élő organizmus. Havasréti József Szerb Antal című nagymonográfiája az utóbbi évtized egyik legjobb, legizgalmasabb, legpontosabb munkája. Ahogy kezdtem, úgy is fejezem be, remekmű.
Kapcsolat: Eszéki Erzsébet e-mail:
[email protected] / mobil: +36 20 9312 508 Marsiczki Tímea / Próbakő Kommunikáció e-mail:
[email protected] / mobil: +36 30 4360 614 dr. Tóth Péter Benjamin / Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület e-mail:
[email protected]
AZ ARTISJUSRÓL Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület a zeneszerzők, szövegírók, zeneműkiadók és irodalmi szerzők egyesülete. Az alkotók azzal bízták meg, hogy egyes szerzői jogaikat kezelje, s így jövedelemhez jussanak munkájuk után. Ezért jogdíjat szed azoktól, akik a műveket – egyebek között profitszerzési céllal - nyilvánosan felhasználják, és a beszedett díjat kifizeti az érintett szerzőknek. Az Artisjus küldetésének része, hogy minél egyszerűbbé tegye az alkotók és az alkotásokat használók
4
viszonyát mindkét oldal megelégedésére; ezért közvetítő-szerepre törekszik a zenerajongók, könyvbarátok, illetve a szerzők és a jogalkotó között. Az Artisjus jogelődjét 1907-ben alapították a magyar zeneszerzők, szövegírók és zeneműkiadók. Ma közvetlen megbízással mintegy tízezer magyar szerző jogait kezeli, ezen kívül a hasonló külföldi szervezetekkel kötött szerződései alapján több millió zenei és irodalmi szerző jogkezelését végzi a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál bejegyzett közös jogkezelő szervezetként. www.artisjus.hu
5
