Hódmezővásárhely, Í9J4* jtiBűs 12. ífösimap.
X . éVfólyám 173. szám.
Ara 4 ráfér.
VÁSÁRHELYI
ggetlen Szerkesztőség és kiadóhivatal Kosütitk-tér. Telefont 87.1 Egyes szám áfa 2 fillér, vasárnap és piaci napokon 4 fillér. I
Két aj komisz törvény Vé$e a kisfisínek. — Per ntján igazságokat kereső kisemberek megngomoritása. — II] milliókat csikar ki a kormán]?. Uj szeszadó tőrvény és uj bélyegtörvény készül. A ma gyar közönség, mely ezt ís olyan közönnyel veszi tudo másul, mint ahogy vette a még ennél ís súlyosabb munkapárti törvénygyártásokat. Annyira fásult már ez a kö zönség, hogy akkor sem érzi azt, hogy egyenesen a húsába vágnak, amikor már az eleven be érnek a vágások. Most ís egyszerre kettős vágást készít elő a munkapárti kormány. Ez a két javaslat ép ugy be leillik a mai rendszerbe, mint a többi törvény, mely a — nép ellen való. Az új szeszadótőr vény életbelépte után a „kísüstöknek még inkább befellegzik" ugy, hogy azon vesszük ha marosan észre, hogy a kísüstqknek se híre — se hamva. Mert az uj szeszadó törvény életbelépte után már csak a végső vonaglás marad fenn számukra. A kísüstök kisembereinek a rovására a szeszbárókat, a munkapárti pártkassza tehetős támogatóit igyekszik a mai kormány mindenhatóvá tenni Nem gondolnak azzal, hogy micsoda mérhetetlen károkat okoznak a kisembereknek, akik leginkább rászorulnának épp a segítségre.
polit ikai
I
Felelős szerkesztő és laptnlajdonos:
Előfizetési i r helyben egész érre 10 félévre 5 K . IVidékre negyedévre 5 K . — NyÜttér petit sora 80 fiifér
K u n Béla.
Éppen ilyen kártevő javaslat az uj bélyegtörvény javaslata ís. Drágább lesz a bélyeg, drá gább lesz ez által az — igaz ságszolgáltatás vagy éppen ugy ís mondhatjuk, hogy az igazság ís. Ez a törvény ís éppen a kisembereket fogja sújtani. Mert épp azokat a bélyegskálákat emeli, melyeket szinte kizárólag a kisemberek kénytelenek igény be venni. 50,100 és 200 száza lékkal emelik a béíyegílletékeket a 40 és 2000 korona érték határok közt s köztudomású, hogy éppen ezen összegeken belül van érdekeíve — ugy peres, mint perenkívülí ügyekben — úgyszólván valamennyi kisem ber. T u d n i kell ehhez azután azt ís, hogy a nagyösszegü peres és perenkívülí ügyekben meg nem emelik ennyire a bélyegeket, ahol pedig mindig tehetős emberek vannak érde kelve. Magával az uj bélyegtörvénynyel n y o l c millió évi u j a b b jövedelmei remél a k o r mány- Ennyi ujabb adót akar bevenni tehát a — kisembe reken. De lesz 18 millió ís. Szemforgató indokolással azt mondja 'a kormány, hogy a perek megdrágításával a per lekedéseket akarja kevesebbé tenni. Nem jelent ez mást, mint, hogy ha a szegény embert sé relem, jogtalanság éri, ne men jen bíróhoz, ne keresse igazát, mert így akarja ezt a Tiszakormány a perbeli bélyegek megdrágitásával. Ám a kormány másik cél ját ís fedezi ez a javaslat. T í száék minden irányban igye
keznek az igazság útját •—meg nehezíteni. Meghozatták az uj sajtótörvényt, melylyel az igaz uton haladó újságírónak állan dóan a feje felett lebeg a Damokles kardja. Megszavazták az uj esküdtszékről szóló tör vényt ís, hogy lehetetlenné te gyék — ahol ők akarják — a független polgárok igazmondá sát. — Most meg egyenesen el akarják zárni még az út ját ís annak, hogy a kis em ber keresse — igazát. Vájjon meddig folyhat még a népér dekek ellen való ez a merényletezés ? Az északameríkaí nagy sza badságharc amiatt tört volt k i , mert az ottani gyarmatok pol gáraira igazságtalan bélyegtör vényt akart ráerőszakolni az — uralkodó hatalom. — A kicsi nek látszó ügy taípraállította egész Eszakameríkát, lerázták az elnyomó hatalmat, szabad, független és hatalmas állammá lettek az eddigi gyarmatok és népeiknél nincs ma boldogabb népe egy világrésznek se. Nálunk jöhet az uj szeszadó törvény, jöhet az uj bélyegtőr vény s jöhettek Tíszáék eddigi minden törvényei: itt csend van mindenütt. Itt romlott a lélek, erőtlen a test és még a nyelv ís lusta, hogy valamit szóljon a szabadságjogok agyontíprása és anyagi erőink letö rése .ellen. Itt csend van, borzalmas nagy csend. Mintha csak te metőben halottak közt járnánk. Halottak közt, akik már nem éreznek s akiknek már nem ís fáj semmise!
Ma d. Uo öt órakor a vásártéri pályán Csabai Atlétikai Club
napilap.
fiz
Szemére hányják a mező gazdaságnak, hogy keveset ter mel* Előhozakodnak azokkal a nagyobb átlag-terményekkel, melyeket a nyugati államok tudnak felmutatni. Sajnos, hogy a dolog ugy áll. És mivel a terméseredmények sem a me zőgazdaság, sem az általános közgazdasági érdekeknek nem felelnek meg, azon kell lennünk, hogy a termelési feltételeket a mezőgazdaság javára megvál toztassuk.' Az idei silány termésered ménynek bizonyára az ís egyik oka, hogy a kisgazdák ezrei a tavalyi gyenge minőségű búzát használták fel vetőmagul. Egyál talában k i törődik azzal, hogy a kisgazda milyen vetőmagot használ, és hogyan készíti azt elő. Pedig ezzel igazán kellene törődnünk, mivel a míveíés alá kerülő föld legnagyobb rész ben a kisgazdák birtokában van és mivel a kisgazda föld je hozta meg a legkisebb át lagtermést. A külföldön ez ís másképen van. Ott a nagyobb malmok körzetébe eső kisgaz dák a malmoktól kapják a ve-, tőmagot és a jó minőségű ve tőmaggal kétszer akkora ter mést produkálnak, mint nálunk a kisgazdák. A malmok tehát kettős célt szolgálnak. A buza feldolgozásával ipari és a jómínőségü vetőmaggal nemzet gazdasági célt. Aratáskor mindenki a vár ható terméseredményről beszél, mert jól tudjuk, hogy egész közgazdasági életünk az aratás eredményétől függ. De mikor
mérkőzést
CSAK-1IJIC
aratás.
tartanak f-s©
a
csapatai
•u- i ' ^ ^ I r . Ülőhely 6 0 fillér, állóhely 3 0 fillér, diákjegy 2 0 fillér. Egyesületi t a g o k n a k n e i y a r a i V • ülőhely 3 0 , állóhely 2 0 fillér. — Jegyek feltűnő helyen viselendők! L a p u n k m a i száma 12 o l d a l .
2.
1914. július 12,
VÁSÁRHELYI R E G G E L I ÚJSÁG
arról van szó, hogy a mező gazdasági jövedelmezőséget biz tosítsuk, akkor mindenki hall gat A temesvári gazdagyülés az ország érdekében tartja a jó te lepítési és parcellázási mozgal mat. Darányi 'erre vonatkozó fejtegetései meggyőznek min denkit arról, hogy a földbir t o k v i s z o n y o k o n e g y jó telepítési és parcellázási törvénnyel l e h e t segíteni. Akad azonban egy másik nagy gazda, aki szívességet akart tenni a kormánynak és azért neki ront Darányinak és azt mondja, a Darányi által terve zett telepítési és parcellázási tör vény a magyar földbírtok deorganizácíójára vezetne. Nem tudom, hogy miképpen érti ezt. Azt azonban tudom, hogy a külföldön jó telepítéssel és parcellázással t u d t a k o l y földbirtokviszonyokat létesíteni, m e l y a n e m z e t i megerősödésnek és t e r melésnek l e g j o b b a n m e g f e l e l és a z észszeríi t e l e pítés és parcellázás t e remtette m e g azt a kis b i r t o k o s osztályt, m e l y a n e m z e t i megerősödés k i a p a d h a t a t l a n forrása. M i a kisgazdákat kiszolgáltatjuk a nemzetiségeknek ezek megerő södését pártpolitikai szempont ból előmozdítjuk és hivatalo san hirdetjük, hogy a telepí tés és parcellázás ártalmára van a mezőgazdaságnak. így aztán ne csodálkozzunk, hogy nem jutunk semmire.
úgymint: a legjobb fajta tör köly, szilva, barack pálinkák, rum és mindennemű édesített italok: császárkörte, vanília meggyszesz, rostopcsoín, gyo morerősítők, díókeserü, angolkeserü alegolcsóbb árakon, a legjobb minőségben kaphatók a
Görög borozűban
a Zöldségpiacon, a Görög-egy ház palotájában.
fl legerősebb és legjobb minőségű
Ecetszesz literje 20 fillér.
§
Levél
SzBrajBvobol.
Hogy történt a gyilkosság ? Egy szemtanú hiteles leírása. Igen érdekes levelet kapott Szerajevóből K o v á c s Károly egye temi hallgató. A levelet unokaöcscse. K o v á c s János, K o v á c s Já nos budapesti bankigazgató fia, K o v á c s József pártelnök unokája irta, aki a kereskedelmi akadémiát végzi, jelenleg tanulmányokat foly tat Szerajevóban, ott volt a gyilkos merényletnél is, a bombavetés köz vetlen közelében állott. Benyomá sairól ezt a levelet i r j a : „Szerajevó, 1914. VII. 6. Kedves jő Károlyom! Amint a nagyapáéknak küldött levelemből tudod, már vagy másfél hete Szerajevóban vagyok. A várost és az utat idáig jól is mered, felesleges tehát, hogy ennél a pontnál hosszasabban időzzem. Két revolvergolyő azonban „kedves szomszédaink" egy halálra fanati zált kölykétől egyszerre a világér deklődés központjába emelte a kü lönben az ismeretlenség ködös ho mályába burkolt városkát: azt hi szem tehát, nem leszek unalmas, ha épen ezért a városról és az itt történtekről beszámolok. Természe tesen csak arról, amit magamnak nyílott alkalmam látni, illetőleg hal lani. A merénylet napján a trónörökös felvonulását megnézendő, kimentem az Appel-partra. A tömeg a gyalog járón foglalt helyet hosszú sorban egészen a „Rathausig" (városháza). Rendőr vagy katonaság úgyszólván sehol. Fél 11-kor autőkürtölés, por felleg és hangos „zsivíó" (éljen) kiáltás jelezte, hogy megérkeztek a vendégek. Amint az első autó a benne ülő két rendőrtiszttel elém érkezett, tő lem alig 15 méternyire hatalmas dörrenés rázkódtatta meg a levegőt. Első pillanatban azt hittem, hogy üdvlövés, de a következő pillanat ban láttam, amint többen összees nek és vérükben fetrengve hátbor zongatóan kiáltoznak. A trónörökös autója egy másod percre megállt, majd a következő pillanatban úgyszólván teljes se bességgel továbbrohant, magával vivén az autóban halálsápadtan felálló és hátraforduló trónörököst nejével együtt. Mindez egy pillanat müve volt. A következő pillanatban a merény lő már a Miljacskába (folyó) sza ladt (és nem úszott, mert a legjobb esetben is csak térdig ért a- viz) utána egy detektív és egy itteni magyar fodrász, Marosi, akiknek sikerült is a merénylőt lefogniok. Ezután a sebesülteket néztem meg. A többek közt megsebesült egy 18—20 és egy 40—45 év kö rüli ember. Ezeknek rettenetes se beit és kilógó beleit sohasem fogom elfelejteni. Még mindkettő
eszméleténél volt, amikor elszállí tották. Ezek után haza akartam rohan ni hogy elsőnek vigyem hirül a merényletet. A „Cezna luca" ulicánál azonban a merénylet hírére rögtön fölvont rendőri kordon uta mat állta. Itt kellett vesztegelnem k. b, fél 12-ig, amikor is a kordont mindenki legnagyobb csodálkozá sára visszavonták és a népet sza badon eresztették. A korzóra siet tem abban a hitben, hogy a trón örökös a merénylet miatt program ját megváltoztatva egyenesen a konokba hajtatott. A korzón leírhatatlan volt az izgalom! Az emberek, ismerősök és ismeretlenek, csoportokba ve rődve ideges izgatottsággal tár gyaltak. Mindeddig a második me rényletről semmit sem tudtam, ami kor egyszerre egy százados vág tatott végig a korzón és hangosan kiáltott: „Allé beidé tot." (Mindakettő meghalt.) A hatás, amit ez a három szó előidézett, leírhatatlan volt. Az em berek kezüket tördelték kétségbe esésükben, sokan hangosan zokog tak. Két perc múlva már megjelent a „Bosnische Post" rendkívüli ki adása : „Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje, Zsófia hercegnő merénylet ál dozatául estek. Mindketten meghal tak." A délután folyamán autók rend őrökkel és detektivekkel, minden nemből való lovas és gyalogos tisztek nyargaltak az utcákon. Az egész várost lázas, pánikszerű iz gatottság fogta el. Este 11 órakor megkezdődtek a forradalomszerü tüntetések, melyekről azonban már csak következő levelemben fogok beszámolni, ha érdekelnek." 1
Oirják dűlőben levő 20 holdnyi tanya föifl. épületekkel együtt- 1914 évi július hó 24-én délelőtt 9 órakor, a helybeli te lekkönyvi hatóságnál, árverésen elatlatlk. Bánatpénz 420 korona427
A titkos szavazás kijátszása an. Komáromból jelentik: K o márom város törvényhatósági bizottsága, amelynek túlnyomó nagy többsége függetlenségi pár ti, tekintettel arra, hogy az uj választói törvény szerint Komá romnak legfeljebbb 2000—2400 szavazója lehet, két szavazókört létesített a városban. Ez a be osztás mutatkozott a íeghelyelyesebbnek és tényleg közmeg elégedést ís keltett. Nagy meg lepetést keltett tehát a belügy miniszter most leküldött leira
ta, mellyel a közgyűlés véghatározatát megsemmisíti s há rom szavazókörre osztja fel a a várost Ennél a titkosság k i játszására alkalmasabb határo zatot hozni lehetetlen volt. Ez a hármas beosztás ugyanis ar ra szolgál, hogy a harmadik kör, Újváros, külön szavaz zon. Itt laknak ugyanis a va sutasok s így az itt leadott szavazatok arányából egyszer re meg tudja majd állapítani a kormány besúgója, aki ezt a megoldást aljánlotta, hogy ho-' vá szavaztak a vasutasok. A legutóbbi időközi választásnál emlékezetes, hogy nyíltan mily nagy mértékben ment végbe a presszió és terror s a titkosság hatályát akarják ezzel megszün tetni. A függetlenségi párt a város legközelebbi közgyűlésén szóvá fogja tenni ezt a hallat lan eljárást, amely emellett még törvénytelen is. A választási törvény ugyanis a szavazókö rök beosztását kifejezetten a törvényhatóságok kizárólagos hatáskörébe utalja s a minisz ternek csak az a joga van, hogy visszaküldje a törvény hatóságnak azzal, hogy hozzon uj határozatot. Erre mutat a törvény amaz intézkedése" is, hogy a miniszter csak az eset ben állapíthatja meg a szavazóköröket, ha a törvényhatóság e beosztást a törvényben előírt határidő alatt el nem készíti és jóváhagyás céljából fel nem terjeszti. A függetlenségiek kö rében éppen ezért felvetődött az az eszme, hogy a törvény hatósági bízottság közgyűlése utasítsa a tanácsot, hogy a szerinte feltétlenül törvénybe ütköző miniszteri rendelet éa határozat végrehajtását tagadja meg.
cég tudatja az igen tisztelt közönséggel, hogy a flllfHS
hő
11 és
12-ífei
nyári kirakodó vásá ron nem vesz részi, üz letéi azonban vasár nap is egész nap nyitva
tartla. 431
r
Tisztelettel tudatjuk a n. é. vevőközönséggel, hogy vállalatunkat női ru ha szabászait osztállyal bővítettük kí, amely f. évi augusz t u s hó 1-én fog megnyílni, áruházunknak e célra átalakított emeleti termében. - U M J L ^ I - I ^ „mi szakszerű vezetés mellett a legmodernebb ízléssel, elsőrangú Hl I V 3 V T G1^ I b I U11K D 6 i l kivitelben készülnek: angol és francia kosztümök, ^ " * ***** • • • M B H m M w n H liüponyek, francia estélyi és báli toiIettek* Kérjük a n . é. vevőközönséget, hogy b. jóakaratával és rendeléseível ezen vállalatunkat ís támogatni szíveskedjék.
É r t e s í t é s ! m
w
Férfiruha
k
házba
ifror^ivss;
helyezzük
át*
b
á
t
o
k
t
Tisztelettel
szabászatunkat
z s ü z z
a
329
Konstantin Testverek
J9Í4. július 12.
fl Kisbirtokos Szövetség arató* gép versenye. Életünk változatos eseményei sokszor állítanak benünket ne hezen megoldható, avagy tel jességei megoldhatatlanoknak látszó problémák elé. Ilyen nehezen megoldható feladat rám nézve az, hogy a Kisbirtokos Szövetség által nállam rendezett aratógép verseny ről a tárgyilagos tudósítást ugy írjam meg, hogy az az érdeklő dők részéről közmegelégedés sel találkozzék, s hogy én, a k i a verseny rendezésében, annak síkerében érdekelt fél voltam, e tudósításomból az é r d e k e l t s é g n e k még csak a leghalványabb árnyalatát ís száműzzem. Sok a rosz májú ember ! S erről nemcsak az orvosi kar, hanem sajnos, minden egyes olyan. egyén ís szerezhet szo morú tapasztalatokat, a k i va laha a közélet göröngyös ös vényére lépett. A rosz májuság, az irigység, a külömböző érdek szálak unos untalan találnak gáncsolni valót, épen azért e tudósítás megírásánál a tárgyi lagosság igazolására tanúimul kérem első sorban azokat a gazdatársaímat a kik a verseny bírálatában részt vettek, másod sorban pedig azt a 120—140 főre becsült közönséget, a me lyik a versenyt végignézte. Valamikor, ha jól tudom a 40-es évek elején Festetics György a keszthelyi nemes gróf, ez ország mezőgazdálkodásának akkor még nagyon ís kezdet leges állapotát látva, minden igyekezetével arra törekedett, hogy a nyugotí kulturáltabb országok nyomdokait követve, a hazai mezőgazdaságot ís k i vezesse elmaradott állapotából. E munka végzésére müveit gazdákat óhajtván nevelni, meg alapította az első gazdasági is kolát, a Georgikumot keszthelyi saját birtokán és saját költsé gén. Mindenféle rábeszéléssel, a legszebb ígéretekkel, s mint nálunk mondani szokás, — tyúkkal, kalácscsaí összeédes getett, összetoborzott néhány ifjút és a tanári kart s meg kezdődött a földmüvelés oksze rűbb tudományának terjesztése. Hogy e gazdasági tanulók oda édesgetésének milyen mér
VASÁR:hSELYl R E G G E L I U J S Á b tékéig ís elment e nemes gróf, azzal szokták jellemezni, hogy a diákokat éjjeli szállásokon ís felkereste s ha valamelyik neta lán a takarót lerúgta magáról, a megfázástól ís óvó atyai sze retettel takargatta, g o n d o z t a őket. Aztán, — jöttek a 48-as nagy események. A tanárok és a tanulók ís egy szép napon csak felkerekedtek, — elmen tek valamenyíen mind — hon védnek. . A Georgíkum árván maradt! Be kellett a kapuit zárni, s Zárva ís maradt 1867-ig 1 Ma már, hál Istennek, a ma gyar mezőgazdálkodás ügyének felkarolása, a gazdasági téren való fejlődés jelentőségének megértése a nép legszélesebb rétegeiben és elterjedőben van, minden újítás, bármi legyen az, a gazdák részéről érdeklődéssel találkozik, de örömmel állapít hatjuk meg azt a jelenséget ís, hogy a más foglalkozással bí rók ís — mind nagyobb s ro konszenvesebb figyelemmel kí sérik. Itt említem fel hogy a kis birtokos Szövetség eme gép verseny rendezésének elhatáro zásakor átirattal fordult a hely beli gazdasági Egyesület s a pénzintézetekhez^ e verseny ren dezésében való támogatásukat kérve s a megkeresett intézetek közül a nagy takarék, s a köz gazdasági Bank voltak azok, a kik szíves adományaikkal verseny rendezésünk síkerét előmozdítani szívesek voltak, s midőn erre a körülményre, a kisbirtokos Szövetség működé se iránt tanúsított rokonszenv eme megnyilvánulására a leg nyomatékosabban hívom fel kisbirtokos társaim figyelmét, már ez alkalommal ís verseny rendező bízottságunk hálás^köszönetét tolmácsolom. Ugyancsak kedves kötelessé get teljesítek akkor, a midőn az országos központi Hitelszö vetkezetnek, valamint az Adríance Platt Co. cégnek 2ü—20 koronás adományaiért nyilvá nosan ís köszönetet mondok. \ * * Szombaton este azt az üze netet küldöttem kí a verseny rendezőinek, tegyék e lapban közzé, hogy amennyiben több eső nem lenne, a verseny meg tartható. Igen ám, de már Szombaton este újra megeredt az eső s több kevesebb megszakítással hullott az áldás csaknem haj
nalig, s reggelre keltén még mindig olyan terhes felhőkkel volt borítva az ég, hogy a környékből ide utasított lovas küldönczöknek sem adhattam más feleletet, minthogy a ver senyt ilyen időben megtartani nem lehet. De bár az idő egyre boron gós, s az ég egyre csurgóra áll, 9 óra után egymás után érkeznek a kocsik, minden irányból gyalogos, biciklis ér deklődők, berregve közeledik a Cs. Hódi autója, jön a ren dezőség, a versenybíráló bí zottság csaknem teljes számban s mí jó ideig tanácstalanul ál lunk, vajon megtartsuk-e a ver senyt avagy sem ? lön az üzenet Banga Máté tól: a gépje készen áll, meg lesz e tartva a verseny? I m az Adríance gép képviselője saját autóján — lesz e verseny? A gép készen várja az üzene tet s hogy időközben előér a szomszédos vendéglős ís egy kocsi sörrel, a várakozás így sörözés közben mégis csak könnyebben esik — kiadatott a jelszó, hogy ha későbben ís, de a versenyt még ma meg kell tartani. Az esős idő gördítette aka dály miatt így, ilyen nehézke sen indult a verseny. De a kö zönség mind nagyobb számban való gyülekezésével nő a ren dezőség kedve s a fél 11 órára hirdetett versenyt délután 1 óra kor már meg lehetett kezdeni, ekkorra felszáradt a szalma s a különben ís homokos talaj. Az előre megállapított terv szerint minden egyes gép ré szére 50 öl hosszú s 9 öl szé les, tehát 450 négyszögöl par cellákat hasítottam kí, minden parcella külön számot kapott s minden versenyző kihúzva számját, a maga parcellájának végére állott fel gépjével. A versenyben részt vett: 1 drb 3 éves Dehríng, 1. drb 2 éves Cormíck, 1 drb 3 éves Massey Harrís, 1 drb 7 éves Cormíck, 1 drb uj Adríance kévekötő aratógép. A versenybíráló bízottság a következőképen alakult m e g : Elnök: Hódi Péter. Bíráló bizottsági tagok: 1. Vata János, 2. Tuhász N . István, 3. Kruzslítz Flórián, 4. Bordás Mihály, 5. Kovács Jenő, 6. Kiss Sándor, 7. Rostás István,
s 8. Balog Sándor, 9. Kovács János ügyvéd a hmvásárhelyí takarékpénzí. ré széről, 10. Hézsö Pál a Közgazda sági Bank részéről. A bíráló bízottság előzetesen megállapodott abban, hogy a Kisbirtokos Szövetség által k i tűzött 100 korona és a már előbb említett adományozók ál tal kiutalt 70 korona, összesen 170 koronából 5 díjjat tüz kí és pedig első díj 50 korona, második díj 40 korona, harmadik díj 35 korona, negyedik díj 25 korona, ötödik díj 20 korona. A bízottság eme megállapo dása után kezdetét vette a ver,seny. Banga Máté és Molnár Sán dor indultak elsőknek. Előbb Banga Máté gépjének kellett valami akadály miatt megállanía s már-már ugy látszott, hogy az időben Molnár lesz az első, mígnem az utolsó for dulatban Molnár gépjéről leve szett valami csavar. Banga 23, Molnár 26 perc alatt aratta lé a 450 négyszögöl területet. A második indításnál Orbán Ferenc és Tóth Imre indultak. Tóth Imre gépjén nagyobb h i ba történt, ami miatt a ver senyből kí kellett állnia. Or bán Ferenc 23 és fél perc alatt aratta le a 450 négyszögölnyi területet. Harmadik indításnál Meszlényí János teljesen uj Adrían ce gépjével 23 perc alatt aratta le 450 öles területét. Kár volt e gép kezelésénél, amelynek bemutatása iránt oly nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy a különben ís puha ta lajnál a föld feltorlódásara nem volt kellő tekintettel, amí m i att vagy 15 méter hosszan' s vagy 30 cm. szélességben le húzta a búzát, különben, re mélhető, hogy jobb díjjat ís kaphatott volna. A verseny befejezése után minden egyes gép által levá gott parcellán teljesített munka minőségét, a tarlót, a k é v e b e k ö t é s t s az i d ő t , mely alatt e munkát végezte az illető gép, vette a bíráló bí zottság bírálatának alapjául. így az első díjnál egyhangú lag O r b á n Ferencnek ítélte a jutalmat, a többi díjjaknáí szavazattöbbséggel második lett Banga Máté, harmadik M o l n á r Sándor, negyedik M e s z 1 é n y í János.
Házlebontás miatt
Összes raktáron levő árukat 20 százalékkal olcsóbb árban árusítom. Raktáron van a legolcsóbtól a legfinomabb minőségű áru u . m . s e l y m e k , d i v a t szövetek k r e p p o n , g r e n a d i n , brossé, k a r t o n delének és n a g y mennyiségű vászon, z e f i r e k , függöny, szőnyeg, p a p l a n a s z t a l és ágyteritők és m i n d e n a rőfös s z a k b a vágó kelmék. Saját érdekében kérem a t. vásárolni szándé kozó közönséget raktárom megtekintésére és nagyobbvásárlás eszközlésére,
^C^ÍIHQLOS
S69
rőfös és rövid áru kereskedő. Kíauzál-u. 5 az udvarban
4. A verseny lezajlása után minden egyes gép erőmérővel ís k i lett próbálva, s kitűnt, hogy valamennyi gép csaknem egyenlő vontató erőt igényel. A gépek munkateljesítésére vonatkozólag a bíráló bízottság az idő rövidsége miatt ez al kalommal nem terjedt kí, erről lesz még szó a Szövetség ke belében. T é n y az, hogy az első díjjat Cormíck, másodikat Harrris, harmadikat Dehríng s a negyediket Andríance gép nyer te, de viszont az ís tény, hogy az öregebb, 7 éves Cormíck gép már az 5-ík díjat sem vihette el, ami bizony az arató gépek könnyen rongálódottságának tulajdonítható. Külön kí kell emelnem, bár ez önálló véleményem, hogy az újonnan bemutatott Adríance gép bemutatása várakozáson felül sikerült a fogaskerekek csuklókkal való helyettesítése s így a nagy zörgés megszünte tése eddig sikerült, a többit majd a használat mutatja meg! Az ötödik díjjat, 20 koronát 5 alkalmazottam között volt szíves a bízottság kiosztani a táblák előkészítésének munká jáért jutalom címen. Fogadják ezért köszönetemet, ugy szin tén a részt vevő közönség pél dás magatartásáért, a legcseké lyebb kártételtől ís tartózkodó magatartásukért ís fogadják há lás köszönetemet. Kovács Jenő.
A
tejszövet kezetben
a legjobb tejtermékek árban
olcsó
•
t
1 rendű kövértej literje 20 f. soványtej „ 06 „ „ a legfinomabb kövérsajt 1.60 „ „ „ soványsajt 64 fi. kg. „ „ Hordósturó kgja. 60 „ „ Frissturő „ 52 , , A legfinomabb vaj „ 4 kor. 1 1. tejsürü és tejfel 1 kor, literje 2 1. savó 1 fillér. 1 kg. jég 2 fillér
Nagyobb vitelnél sajt és túrénál árengedmény. 53 Az igazgatóság.
Prőbadobozokat. valamint or vosi röpiratot a gyermekne velésről díjtalanul küld a
HENRI NESTLÉ cég.
\9\Z. július 12.
VÁSÁRHELYE R E G G E L I U J S Á 6
WIEN.
64
L,
P.
Biberstrasse
Választőjofií Sí „végi Joga" választék. Irta: dr. Medvetzky Imre. Az ilyen cimü s a „Reggeli Új ság" keddi számában megjelent cikkemben ismertetett azon ked vezmény igénybevételére, hogy akik az J913 évre érvényes volt válasz tói névjegyzékben előfordulnak, a szintén e cikkemben ismertetett feltételek mellett továbbra is vá lasztók maradnak, azoknak lesz szükségük, akik eddig föld-és házbir tok, vagy jövedelem, vagyis vagyo ni cenzus alapján választók ugyan, de mert irni-olvasni nem tudnak s egyenes állami adójuk sincs leg alább 40 k., illetve'éppen ha irniolvasni tudást képesek is igazolni, de amennyiben például gazdák, egyenes állami adójuk nincs leg alább 20 k„ vagy amennyiben pld. önálló iparosok, legalább egy se géddel nem dolgoznak, illetve egy adónemben legalább 10 k, illetve több adónemben együttvéve leg alább 20 k. egyenes állami adót nem fizetnek, vagy általában azért, mert nincsenek legalább 30 éve sek illetve esetleg az „állandó lakhely" kellékének hijőn vannak, egyébként az uj törvény egyéb rendelkezései szerint választók nem lehetnének. Egyáltalán a most elősoroltak kö zül mindazoknak, akik akár a „ré gi" akár az „uj" jogcímeken vá lasztők lehetnek, tanácsos, ha vá lasztói jogosultságukat csupán a „régi" jogcímükre alapítják, mert igy legalább is addig, mig az uj választójog érvényben marad, iít Hódmezővásárhelyen okvetlenül vá lasztók maradnak, feltéve ismét, hogy időközben magyar állampol gárságukat el nem vesztik, illetve hogy az uj törvény szerinti vala mely összeférhetlenségi ok rájuk nézve elő nem adódik. Akik pedig „szellemi cenzus" alapján lehetnek a régi törvény szerint választők, azok a követke zők : a magyar tudományos aka démia tagjai, a tanárok, akadémi ai művészek, tudorok, ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, sebészek, gyógyszerészek, okleveles gazdák, okleveles erdészek és bányászok, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők, iskolai tanítók és okleve les kisdedővők, vagyis Valamennyi en olyanok, akik az uj törvény „magasabb értelmiségi" cenzusát is megütik, mindazonáltal ezeknek is szükséges lesz azon alapon, hogy az 1913. évi névjegyzékben „értelmiség" alapján választói jo gosultak, felvétetni magukat a ké szülő uj névjegyzékbe akkor, ha nincsenek még 24 évesek, avagy az „állandó lakhely" általános kel_ lékének hiján vannak, illetve az utóbbi kellék kimutatása alól nin csenek mentesítve, mert pld. nem hivatalos alkalmazásba lévő lelké szek, mivelhogy egyébként ezen kellékek kimutatására is kénysze rülnek. Az eddigi választójog szerint vá lasztók még a „régi jogosultak" vagyis azok, akik az 1848. év előtti
törvények szerint is már követvá lasztók voltak, minlhogy azonban a hódmezővásárhelyi választók 1913 évi névjegyzékében ily „régi jogo sultság" alapján egyetlenegy vá lasztó sincs felvéve, erről a kér désről egyebet mondanom feles leges. Végül megjegyzem, hogy a hődmezővásárhelyi választók 1913 évi névjegyzékében összesen 5772 vá lasztó van összeírva és pedig 4078 földbirtok, 294 házbirtok, 1178 jö vedelem, 222 értelmiség alapján. Hogy ebben a névjegyzékben házbirtok alapján csupán 294 vá lasztó fordul elő, holott házbirtok alapján tényleg több választó is lehetne, ez a körülmény valószí nűleg onnan ered, hogy a k i nem csak házbirtok, hanem földbirtok alapján is választó lehet, azt már a földbirtoka alapján felvették a választók névjegyzékébe.
.
l i i m l i r l u l i L
özv. Lázár Istvánná, tulajdonát képe ző és a használatban lévő, a szikáncs és táncos halom düllökben fekvő 112 és 132 ezerszáz négyszögöles hold kiterjedésű
tanya földjeit, a rajta lévő épületek és tifiruházásalval együtt, akár külön-külön, akár pedig együtt ls. az 1914 évi ókt. bö Hői kezdve, hosszabb, vagy rövidebb idő re, haszonbérbe adja. Bővebb felvilágosí tás nyerhető haszonbérbeadó lakásán bár mikor Andrássy-ut 26 szám alatt. 15
ráizzadva ökölnyi ragyogó zsírfoltok) s a tíntaszígetecskék nadrágja szárán ó mí kedvesek! Haja hullámos gömbölyüséggel omlik széles vállaira. Most eléd lép és egy papír lapot kínál. T í z krajcár az ára, de uraságodnak nagyrabecsü lése jeléül ötért adja. Átveszed a papírlapot. Olyan könnyed, vékony, hogy a lenge zefír ís kikapja kezedből. Ezek az ő összes költeményei. A bírála tába ne bocsájtkozzunk, mert Bende ur még Vásárhelyen időzik. Majd egyszer, talán, ha elmegy. Az bizonyos, hogy költeményei nagy kelendőség nek örvendenek, ugy, annyira, hogy már „segédírót" ís kellett maga mellé fogadni, kinek ne ve Izabella és zamatos verseit nek eszmekörét, távolságoBende ur szabja kí. Minden évben egyszer-tavasz utolján érkezik Vásárhelyre, ne bántsátok, segítsétek őt, a Ter mészet Gyermekét!
Automobilok
IMsárhelgen. Ki nem
ŐI?
Tisztelt polgártársam, aki a nyári szünet alatt nyakadba véve az országot meglátogatod a fürdőket, városokat, termé szeti szépségeket, beülsz isme retlen, nyájas vendéglőkbe, beszélsz emberekkel, akik jön nek és eltűnnek, mint az őszi vándorfeíhők, s mind e-helyeken megkérdezed, kí az a Bende ur, ísmerík-e Bende urat, azt fogod tapasztalni, hogy az arcok felvidulnak s jóízű anekdotákat hallasz Ben de vitézről, a költőről. Ha még véletlenül nem ismered, bemu tatom, épen Vásárhelyen idő zik s valahogy meg ne sértsd azzal hogy nem ismered. Mert akkor Bende ur jaj, pörölni kezd veled: — M i t , az ur nem ismer engem, nem ad pénzt a verse imért ? Akkor prezentálok egyet az, urnák ingyen. Még van szívem. Bende Albert tehát költő. Ö az akinek homlokán örök hon fiúi bánat dereng, akinek szí vében kitéphetetlen fájdalom sajog, akinek bukszájában betölthetetlen üresség tátong, s cipője pedig átkozottan lyukas. Zsinóros attílája csak emeli megjelenésének fényét (lévén
keveset használtak eladók. Magyarországon
legnagyobb választékban 150—200 darabig állandóan rendelkezésre áll, fuvarozásra,
városi és tura-használatra, nyitott és csu kott autók, valamint autóbusz es teherautomobilok minden célra, mindenféle gyártmányú legutolsó typusokbol állandó
kiállítás 1000 koronától feljebb minden árban. Keveset használt gummlk és felszerelések.
Budapest, VI., Liszt-Ferrncz-tér Telefon 149-62-
3.
FEKETE SAHDOR.
kormaiig ellen. fl Békésbánáti reform. Tanítóegyesület közgyűlése. Az idén XIL-évi rendes közgyü? lését Makón tartotta a Békésbánáti református Tanitóegyesület, amely iránt szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánult meg. A makói közgyű lési terem zsúfolásig megtelt a nyolc vármegyéből összesereglett tanítósággal és a tanügy iránt ér deklődőkkel. A ^vásárhelyi refor mátus tanítók is ott voltak csak nem kivétel nélkül, A gyűlés tanügyi kérdéseken kí vül foglalkozott a tanitőság anyagi ügyeit érdeklő dolgokkal s mind kettőnél arra a következtetésre ju tott, hogy a magyar kormány
nem teljesiti a magyar kul túrával szemben joggal elvárható kötelességét.
ajánlom kitűnő aradi és komlósi pálinkáimat, kis üstön főzött törköly, szilva, barack. Legfinomabb Thea Rujmot, úgyszintén a legjobbnak ismert kőbányai Részvénysőrt jégbe Mtve igen leszállított árak mellett. Tisztelettel Miskolczi Ármin újváros
Vlit.
kor,
Szócsényi-tér.
Telefon
116.
248
VÁSÁRHELY! R E G G E L I 1USÁG
1914. július 12. A tanitóegyesület alapszabályai szerint politikával az egyesület nem foglalkozhat, de ehhez a tan ügy munkásainak joga volt, hogy a kormányok a kultúrával szem ben elfoglalt rideg álláspontját megbélyegezze. Már Czirbusz István makói igaz gató tanitó elnök megnyitó beszé de is kemény vőd volt a mai ural kodó rendszer ellen. Nem politikát csinált ő sem, csak tényeket sze gezett le. Beszéde valóságos kor kép volt. A gyermeknevelésről be szélt, de országos ügyként állította fel elrettentő például. A tanítóknak szólt a beszéd, de a kormány is érthetne belőle. — Összejöttünk, úgymond, hogy az iskola falain kivül is munkál kodjunk az iskoláért. Szomorúan látjuk hogy a hazaszeretetet pén zért ápolják. A z emberek sokan az aranyborjú imádősában gyönyör ködnek. Az erkölcsi érzék hanyat lik. A pénz eredetét nem nézik. Az iskola kötelessége, hogy itt se gítsen. A vallás maradjon az isko lákban. A nevelés nagyon esztelen, mert a jellemek nem fajtiszták, mindent megengednek a „kis ara nyosnak," ezzel a szülők maguk kovácsolják azt a láncot, amellyel gyermeküket a szenvedélyek rab szolgájává teszik. Vessük el a hibás nevelésű eszközöket s a csa lád ne sajnálja annak idején a a pálcát sem. Nagy hatása volt Czirbusz elnök korszerű beszédének, amely után M ő g o r i Sámuel titkár, makói ta nító arról beszélt, hogy az állam nem teljesiti kötelességet a polgá rokkal szemben mert az irás-olvasáshoz köti a szavazást, de meg felelő iskoláról nem gondoskodik. Ezzel valósággal kizárja a jövő nemzedék egy részét a jogokból. Császár Péter vásárhelyi Igazgató a fizetésrendezés kér désével kapcsolatosan mondotta el, hogy a kormány a felekezeti nép oktatást hanyagolta és restelte, mi kor a tanitőkr fizetését kevesebben állapította meg, mint a hasonló fokon működő állami tanítókét. Az itt előirt sérelem sürgős orvoslását megsürgetik. S z a b ó Imre vásárhelyi tanitó a nyugdijreviziőról tartott előadást. O a legkíméletlenebbül fámadta a kormányt, amely törvényt törvényre gyárt, de a népkultúra érdekeit nem szolgálja. Felhívta tanitőtársait, hogy harcoljanak a demokratikus Ma gyarországért és a legközelebbi képviselőválasztáskor csak olyan képviselőre szavazzanak, aki a ma gyar népoktatás és magyar tanító ság ügyét pártolja. Kifejtette, hogy a mai kormánytól jót nem várha tunk, éppen ezért magyar tanítónak munkapárti jelöltet támogatni lehe tetlenség. Általános helyeslés k i sérte felszólalását. Gyűlés után bankett volt, ame lyen a város vezető emberei is megjelentek.
Lakás kerestetik. A vasút és zárda közötti részen keresek augusztus elsőtől 4-5 szobából álló lakást lehetőleg külön udvarral. Ajánlatokat az ár megjelölése mellett „Lakás" jeligére a kiadóhivatalba kérek. 444
i
üldözésére sietett H a l u s k a Lász ló fia, Antal s a betyárt el is fogta. A rendőrség most az irányban nyomoz, hogy k i k voltak az Oláh bűntársai.
É
m
vasárnap július 12-én d. u. 4 és 6 órakor Zóna este fél 9 órakor ren des helyárak.
B
m m m 1.4*1
Psylaér i l t a á r
legolcsóbban
fellépésével
u m én
á v u s it o m
m
Íilliir 88110
társadalmi dráma 4 felvonásban a főszerepet Psylander Waldemár a dán kir. színház tagja játsza. Ezenkívül bemutatásra kerül még az eleven újság a hét leg újabb eseményei felvétele és 2 kitűnő vígjáték.
Ireiilsi
11 fentsrtotí helyek számozottak. M
ü .3?
Kéretik a n. é. közönség, hogy már a délutáni előadásokat is látogassak mert este fél 9 óra kor nem is lehet majd minden kit elhelyezni.
-
se
mmmmmmmMh
A
259
vaskereskedő.
tanyák réme.
Még a rhult vasárnapi számunk ban elsőnek adtunk hírt arról, hogy a külterületi csendőrség a rendőr séggel karöltve nagyszabású tolvajbandáról rántotta le a leplet. A tolvajbanda a vásárhelyi ta nyák közt működött. Működési tere nagy határokat felölelt, amennyi ben nem egyszer látogattak el a szomszéd városok határaiba, át csaptak a szomszédos megyékbe. Mint már megírtuk, a banda két vezetőjét sikerült a rendőrség nek kézrekeriíeni. A két vezér A r a c s i János, akit a mult héten lövöldözés miatt tartóztattak le és O l á h István. Aracsi a vallatás folytán tisztáz ta magát valahogy, ellenben kide rült, hogy Oláh volt az, aki a ta nyákat rendszeresen fosztogatta. Egy csomó tyúkot el is koboztak tőle s ezeket pénteken délelőtt ár verezték el a városháza udvarán. Oláh Istvánt szombaton reggel erős rendőri fedezettel kisérték át a szegedi kir. ügyészség foghá zába. A makói rendőrség szombaton délelőtt megküldötte az O l á h István ottani szereplésére vonatko zó iratokat. A nagyszabású haramiát július 1-én fogták el a földeáki határban. H a 1 u s k a László makói lakos kocsijáról 2 kiló kenyeret, egy kiló szalonnát, fél deci rumot, egy pár papucsot, egy téli kabátot, s még más ruhaneműt lopott el. Ezekkel elmenekült, de nyomban
ÍÍÉIÉO).
A „Szegedi Első Borértéke. sitő Részvénytársaság" 1914 évi július 15-től augusztus hó 15-ig terjedő időben 1200 hek tó szegedi fajbort bocsájt ela dás alá. A borok miskotály, riezling, vertelini, kövi, bakar, sz'ankamenka és nemeskadar fajok, háromszor fej tett tiszta zamatos izü erős (Malligan szerint cca 11 százalék szesztartalmu) borok. Vásárolható legkisebb menynyiség 1 transporthordó. Bövebbi felvilágosítást ad a „ Szegedi Első Borértékesitő Részvénytársaság" Szeged Ti sza Lajos körút 69. 403
A
vizsgálóbíró
döntése.
Ma déíuíán szenzációs táv iratot küldött Szegedről dr. R ó z s a Andor ügyvéd, aki a három nappal ezelőtt letar tóztatott H e g e d ű s János és H a l á s z Imre ügyvédjének szegedi helyettese. A távírat a következő : „Szeged 3157 Dr. Nagy József ügyvéd: Vizsgálóbíró a vád lottak letartóztatását az ön felfoíyamodása és indoklása alapján megszüntette. A z ügyész a vádtanácshoz fellebbezett. Dr. Rózsa A n d o r " A szabadlábra helyezés i n doklása, melyet a vizsgálóbíró elfogadott, abból indul k i , hogy H e g e d ű s e k e t addig
le sem lett volna szabad tar tóztatni, míg be nem fejeződik az a per, amelyben a főmagánvádló H e g e d ű s János, a vádlott pedig H ó d i Mó zes. A rendőrség ezt be nem várva Hegedűsből, a vádlóból vádlottat csinált egyszerűen, s letartóztatta. De nem lett vol na szabad az indoklás szerint Hegedűseket letartóztatni azért sem, mert a S z a l o n t a í Sándor tanú önbeísmerése, i l letve vád-emelése ehhez nem szolgáltat kellő törvényes ala pot. K o n t r u s Ferenc vallo mása hasonló elbírálás alá esik, mert ha még tényleg be igazolódna ís az általa felho zott vád, akkor ís csak v é t s é g n e k számítana a törvény* szerint, ezért pedig nem lehet valakit letartóztatni. Hal á s z Imre letartózta tásánál ugyanazon szempon tok^ irányadók. Öt ís a S z a l o n t a í val lomása alapján tartóztatták le. Mint értesülünk, H e g e d ű sek még a délutáni vonattal hazautaznak Vásárhelyre. így áll az ügy jelenlegi stá diumában s ezt ép oly kész séggel közöljük, mint tettük azt a minap ís a rendőrségtől kapott információnk alapján. Mint halijuk, többen azt hiszik, hogy itt a Hegedűs ellen folyt eljárás folytán a függetlenségi • párt van kompromittálva a képviselőválasztással kapcsolat ban. Felvilágosításul közöljük, hogy a függetlenségi pártnak az egész ügyhöz semmi köze sem volt, mert Hódi Mózes a munkapárt elnöke volt, Hege dűs János pedig a munkapárt korcsmárosa s aZ egész patálía házi ügyük. Egyébként Hegedűs kinyilat koztatta, hogy az ügy ránézve fényes felmentéssel fog vég ződni. Iz
összeíró
kilolsiek
vasáru A szociáldemokrata párt azzal a kérelemmel járult a központi v á lasztmány elnökéhez, Juhász Mihály polgármesterhez, hogy te gye lehetővé, hogy az összeíró küldöttségek ne csak hétköznap mint ahogy a hivatalos hirdetmény ben jelezve van, hanem vasárnap is végezzék az összeírást. A kérelemre vonatkozólag a mai napon arról értesiti a polgármester a szociáldemokrata pártot, hogy az összeíró küldöttségek egyértelműen elhatározták, hogy az összeírást vasárnap
6
VÁSÁRHELYI REOOEÜ ÜJSÁO
délelőttönkint is 9 órától 11 óráig végezni fogják. A polgármester ezen intézkedé se megnyugvást kelt, mert ez által lehetővé tették, hogy a munkásság, illetve minden a hétköznap elfog lalt ügyes bajos ember anyagi ál dozatok nélkül szerezhesse meg « választó jogát. Újra feihivjuk a polgár ság figyelmét a jelentke zésre, amelyet most már vasárnap is módjukban van elvégezni.
Halálos párbaj emlékezete.
Babocsay Zsigmond Vásárhelyen. Bizonyára élénk emlékezetében van még olvasóinknak az a halá los kimenetelű párbaj, mely ez év február 21-n folyt le Budapesten a szekerész kaszárnya lovagló is kolájában. B a b o c s a y Zsigmond biztosiíósi tisztviselő és sógora H a j d ú István főhadnagy közt. B a b o c s a y golyója halálra se bezte a főhadnagyot, aki a provo káló fél volt. Az annak idején rendkívül szen zációs párbaj oka családi civódás volt. Hogy ezt a véres és halálos párbajt a közönség emlékezetébe idézzük, annak az az érdekes oka van, hogy a főhős Babocsay Zsigmond a Magyar-Francia bizto sító társaság részéről jégkár becs lés végett a mult héten több napig Vásárhelyen időzött, a Fekete Sas ban lakott s akik ittlétéről tudtak, emlékezetükbe idézve élénken tár gyalták az esetet.
TÁVIRATOK A huszárkapitány tűzhalála.
Budapesten, a Mária-utcában egy huszárkapitány, Geréb T i b o r le a k a r t a e m e l
n i a z égő borszeszlámpát a függőről. A kapi
tány nem volt óvatos és a lámpa felső részét, az égőt tartotta a kezében, míg; az al sótest szabadon volt. A lámpa alsó része, miközben Geréb az az asztalra akarta tenni, e l
vált a z égőtől és l e e s e t t egy k e r t i a s z t a l kára, a m e l y a s z o b a középen állott. Ebben a pillanatban lángot lógott a borszesz s hiába igyeke zett a százados elfojtani a tüzet, az égő borszesz szétfolyt a szobában és el öntötte Geréb Tibor testét is.
A huszárkapitány, nagy fáj dalmai ellenére, először a tü zet akarta eloltani. Szőnyegek kel, ágyneművel igyekezett el fojtani a lángokat, de mire ez megtörtént, a szerencsétlen ka tonatiszt már egész felső testén borzalmas égési sebeket szen vedett.
Erre Geréb felkapott egy üveget, amelyben karbololdat volt s egész tartalmát
a sebhelyre Sütötte.A s z e rencsétlen huszár tiszt kétségbeesésé ben nem tudta, hogy a k a r b o l o l d a t még f o kozzaa fájdamaít és mégjobban összeége ti testét. A huszárkapitányt a klini kára szállították s ott borzasz tó kínok között meghalt. Anyjáta katasztró fahírére szélütöttes az í s r ö g t ö n m e g h a t . A
tart-pir
fepcei.
— Vojtha kiszabadul. — Jánosy Sopronban. —
Öt éve elmúlt, hogy a sza badkai szőlők között revolver rel agyonlőtték özvegy Haverda Boldízsárnét, a zsugoriságáról hírhedt szabadkai míllíomosnőt. A szegedi felmentő ítélet után a budapesti esküdbíróság ítélte el a gyilkosokat. T á n os y Aladár tudvalevően tíz, V o j t h a Antal nyolc, H a v e r d a Mária tízenkét évi fegyházat kapott. Jánosy Aladárt a váci, majd az orvosok véleménye alapján a váci fegyházból elszállították az egészségesebb levegőjű soproni fegyintézetbe, ahol ve télytársa : Vojtha ís fogva van. Azt mondják, Jánosyn annyi ra erőt vett a tuberkulózis, hogy aligha bírja sokáig. Vojtha Antal a soproni fegyházban már a szabadulás ról álmodozik. A nyolc évből már ötöt kí ís töltött. Példás, jómagavíseletü fegyenc, akinek büntetése egyharmadát elenge dik, ugy hogy még ez év őszén kiszabadul. Szabad ide jét azzal tölti, hogy operettze nét ír, komponáhhegedül. Az a terve — mint egyik szegedi rokonának írja — hogy zene kart szervez kiszabadulása u tán, amelynek ő lesz a prímá sa. Már több ajánlatot kapott kabaréígazgatóktól. Ha pedig feltételes szabad ságideje letelik, kimegy Ame rikába. Felesége ugyanis, aki Hódmezővásárhelyen óvónő, két év előtt törvényesen e l v á l t tőle. H a v e r d a Mária a leg jámborabb lelkű fegyencnő a máría-nosztraí intézetbe Az egykori bálkírálynéból j>moru, vallásos lelkű nő leit, aki a máría-nosztraí fegyház ká polnájába órákig elímádkozík. Egyetlen kívánsága volt, ami kor ráadták a rabruhát: en gedjék meg neki a selyemharísnya viselését. Ezt a jó apá cák meg ís engedték és Ha verda Mariska most selyemharísnyában meg durva fapapucs ban sétál a többi fegyencnő között a nosztraí zárda kavi csos sétányain*
HÍREK.
— Hátralékos előfizetőin
ket tisztelettel kérjük tartozá suk szíves kiegyenlítésére, mert sajnálatunkra a lapot e hó 15-én tul nem küldhetjük, mivel nem tudhatjuk, kí akar lemondani az előfizetésről, a kézbesítés pedig költségünkbe kerül. A kiadóhivatal.
— A Kisbirtokos Szö vetségi folyó hó 19-én, va sárnap délelőtt ÍO órakor vá lasztmányi gyűlést tart, melyre a választmány tagjait meghívja az e l n ö k s é g . — Doktorrá avatás. Dr. B á n y a y Józsefet, Bányay Sándor fő gimnáziumi vallástanár fiát június 25-én avatták fel Kolozsváron a jogtudományok doktorává. — Fenséges levél. K l o t i l d főhercegnő titkári hivatalától levél érkezett. A főhercegasszony jóvá hagyja a városi tanács döntését arra vonatkozólag, hogy a véd nöksége alatti czirkvenicai gyer mekszanatóriumba az idén kiket" küldjenek el. — „Magyarország városai és megyéi." Ma délelőtt a polgár mesternél látogatást tett A n t a l Nándor irő a Budapesti Újságírók Egyesülete részéről és megbízá sából s azt a kérelmet terjesztette elő, hogy a város összes adatait bocsájtja az újságírók rendelkezé sére, akik most fenti cimü munka összeállításán fáradoznak. — Időjárás. További csapadék húzódása várható. T. E. — Presbiteri gyűlés. A reform, presbitérium július hő 14-ik nap ján, azaz kedden délelőtt 9 órakor, az egyházi gyűlésteremben gyűlést tart a kővetkező fontosabb tár gyakkal : szavazás két egyházke rületi tanácsbirói, ket egyházkerü leti aljegyzői, egy tanítóképezde! fanárképviselői, egy egyházmegyei tanácsbirói állás betöltésére. A pusztai segédlelkész lakás építésé nek vállalatba adása. Főgimnázi umi igazgatótanács jegyzőkönyve: a számvjevő előterjesztésével a) Kovács-Küry alapítvány, — b) tápin tézeti vállalkozó kárpótlása tárgyá ban. Igazgatótaniló jelentése a susáni tanítók és tanítványok kárpót lása tárgyában, akiknek ruhája a szerencsétlenségben tönkre ment. Városi rendőrkapitányi körirat és gazdasági bizottság jegyzőköny ve az iskolai félrehelyek gondozá sa tárgyában. Gazdasági bizottság jegyzőkönyve: Daru Mihálynak la kása. — Dr. Szomor Dezső felleb bezése a f. évi 232. 242, 244 sz. presbiteri határozatok ellen. Földváry Sándor lemondása a temetői bizottság jegyzőségéről. Iskolaszék jelehtései konfirmációi — vallás — s az évzáró vizsgákról, — a Tóth Károly alapítvány kamatainak ki osztásáról, kapcsolatosan Láda Sándorné a Tóth Károly féle ha gyaték negyedrészét kéri. P ő s a Lajos temetése. A gyer mekvilág kedves költőjének, Pósa Lajsnak holttestét az éjjel átszállí tották a Városligeti-szanatóriumból a kerepesi temető halottasházába, ahol még reggel díszes ravatalra helyezték. A főváros díszsírhelyet adományozott az érdekes öreg köl tőnek, akit szombaton délelőtt fél 11 órakor helyeztek örök nyuga lomra a református egyház szertar
1914. július 12. tása szerint. A gyermekvilág tes tületileg nem vehetet részt kedvelt költője temetésén, mert most a va káció jótéteményeit élvezi, de azért közülök is sokan megjelentek, hogy virágot hintsenek a poétalekü gyermekbarát frissen hantolt sírjára. — A dalárda dalestélye. A hm-, vásárhelyi uri dalárda július 12-ikén dalestélyf tart a következő műsor r a l : 1 . Finn dal. Énekli a dalárda. 2, Szent Gály: „Kurucz dalok" Énekli a dalárda, 3, Népdalok Énekli Csincsák János ur. 4. Humoros fel olvasás, 5. Svéd dal Énekli a da lárda. 6, Andrássy grófnő \ „Krasznahorka büszke vára." Énekli a dalárda, 7. Dalok. Énekli: Dr, Vészi Arthur ur. 8. Huber: .Fohász" Énekli a dalárda. Műsor után táncvigalom. — Esküvő. T ó t h Sándor fiatal iparos e. hő 25-én vezeti oltárhoz S z a p p a n o s Imre kedves leá nyát, J u l i s k á t . — Felhívás. A közlegelő kérdé sének megvitatása végett kérjük az érdeklődő gazdatársakat, hogy ma délután 2 órakor a Gazgasági Egyesület társalgó termében meg jelenni szíveskedjenek. Ez értekez leten a részvények jegyzése is megkezdődik. — A főgimnáziumi diákszoba. Főgimnázumunknak minden tekin tetben hasznos intézménye a diák szoba, ahol felsőbb osztályú diákok és a leérettségizettek a nyári szü net alatt találkoznak, társalognak fővárosi képes újságokat, napila pokat olvasnak, sakkoznak, heten ként szavalatokkal és felolvasások kal egybekötött gyűlést tartanak stb, A diákszoba intézményét kül földi példa szerint T ö l c s é r i Ist ván főgimnáziumi tanár szervezte nálunk s az ő szakszerű felügye lete mellett a diákszoba többévi fennállása óta nagy fejlődést tett. Mint értesülünk, a diákság számá ra nélkülözhetetlen diákszoba ismét megnyílt és naponként délelőtt 8-től este 6 óráig van nyitva. — A Munkás-Otthon vezetősé ge f. hő 13-án, hétfőn este 8 óra kor ülést tart. Az összes vezető ségi tagok Jelenjenek meg. Az el nökség. — Népfelkelőknek nem kell je lentkezni. A honvédelmi miniszter mai rendeletében intézkedik, hogy a népfelkelőknek az idén nem kell jelentkezniük,
— fl has pnfíadtsága,
a
SZivdobogáS meg a lappangó szorulás csaknem mindig együtt jár. A természetes Ferenc Jó zsef keserűvíz kitűnő, kőnyen és fájdalom nélkül ható has hajtó. Ez a gyógyító forrásvíz ezért rendkívül alkalmas az emésztő szervek szabályos működésének helyreállítására. Oser tanár, a bécsi országos közegészségí tanács elnöke, a gyomor-és bélbajok hírneves szakorvosa, nyilatkozatában k i jelenti, hogy a Ferenc József vizet sokszor alkalmazta s már csekély mennyiséggel ís kielégítő eredményéket ért el. Kapható minden gyógyszertár ban, drogériában és füszerüzletben. — Átruházás. Őzv. K ö t i Imréné kérelmet adott be, hogy a város rárősi földjén levő XIV. számú ráta bérletét Cz. M o l n á r Imrére ruházzák á t
1914. fulítts 12.
— Gubóbevőltás. B e n y h e Mi hály gubóbeváltó a jövő hét végéig vált be selyemgubőkat Rárősi-utcai házánál. — Legjobb borbeszerzési for rás. Tavaly alapították meg Sze geden az ország homoki szőlős gazdáinak vezérei a „Szegedi El ső Borértékesitő Részvénytársasá got, melynek hivatása a homoki borkereskedelem helyes alapokra fektetése s a fogyasztóknak kitűnő en kezelt szegedi és szegedvidéki borokkal ellátása. E részvénytár saság 1913-ban összevásárolta a legjobb minőségű szegedi fajboro kat s azokat kitűnő szakkezelés után most mint kész és palackoz ható bort csoportonkint bocsájtja elárusitásra. E hóban körülbelül 1200 hektó bort bocsájt eladásra a részvénytársaság. Az arról szőlő hirdetményt lapunk hirdetései kö zött közöljük. — Az ördög cimborája czimü 4. felvonásos társadalmi dráma Psylander Waldemárral a főszerep ben lesz az Uránia vasárnapi műso rának fénypontja, A mozilátogató kö zönség legkedveltebb művésze Psylander Waldemár a dán király színház tagja ezen dráma leját szásával művészetének tetőpontjára ér. A dráma a Nordisk filmgyár remeke, A délutáni előadásokon is a teljes műsor lesz bemutatva. A közönség figyelmét ezúttal is fel hívjuk ezen előadásra. — G y u r k a Lajos zenekara jú lius 26-őn Homlok István fényesen kivilágított tánctermében zenedara bok beszerzésére fényes Táncmu latságot rendez. Belépődíj személyenkint 80 fillér, előre váltva 60 fillir.
Sport. — A mai mérkőzés. A Vásár helyi Atlétikai Club rövid két éves fennállása alatt magas nívóra emelkedett: különösen a football sport kultúrájában mutatott akkora haladást, hogy bőrmely vidéki csa patnak díszére válik. A V A C. re prezentáló footballcsapata úgyszól ván ellenállhatatlanul veri a vele szembe kerülő vidéki csapatokat. Néhány héttel ezelőtt Békéscsabán az ottani Csabai A. K. erős csapa tát 3 : l-re verte. A csabaiak ma délután Vásárhelyre rándulnak, hogy mint ők állítják, revánsot ve gyenek a vásárhelyieken, ami azon ban aligha fog sikerülni. Minden esetre azonban erős, harcos mér kőzésre van kilátás. A mérkőzésre mint a V A C. titkári hivatala ér tesít bennünket, több vidéki város, sportegyesületének képviselete el jön. A mérkőzés délután 5 órakor kezdődik a szabadságtéri pályán, A közönség kényelméről gondos kodtak. Kiadó nyomdatulajdonos: Kun Béla. Tanoncokat
fizetésser felvesz Imre Károly lete.
7.
VÁSÁR^ELYi R E 6 Q E U U J S A G
I — Megint picézők. A rendőrt J kapitányság ma négy picéző- • N y í l t-t ér.*) 10—10 korona pénzbirsággal súj E rovatban közlőitekért nem tott, kik a tilosban horgásztak felelősséget a szerkesztőség-.. Ezen körülményre felhívjuk mind azok figyetmét, a kikben a hor gász-szenvedély nagyobb, mint < * kihágasi-szabályok tisztelete. Ezek pedig igen sokan vannak.
füszerüz 336
Piaci-árak Vásárhelyen
ü feggYerggakorlatdról
Uj vendéglő Újvároson
haza-
érkezett,
íepras-pÉorlaiiiiesSeÉi. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jó barátok, ismerősök és szomszédok kik felejthetetlen jegye semnek
Vásárhely nagyérdemű közönségét van szerencsém értesíteni, hogy a
Bán Balázs újvárosi.
Albert Sándor
Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jő barátok, ismerősök és szomszédok kik felejthetetlen leányunk illetve testvér sógor nő és rokonnak Fábián Lidikának folyó hő 8-őn történt végtisztességtételén megjelentek, megje lenésükkel mélyen sebzett szivünk nagy fájdalmán enyhíteni igyekeztek, fogadják ez uton is szívből jö vő hálás köszönetün ket.
Imre Lajos
vendéglős. (Csomorkányi-u. 39.
Misa F i n n é szül. Aulai Máríína;
folyó hő 8-án történt végtisztességtételén megjelentek s megje lenésükkel mérhetet len nagy fájdalmun kon enyhíteni igye keztek, ez uton is fo gadják szívből jövő hálás köszönetünket. A gyászoló család.
A budapesti „menza académicá"nál Hódmezővásárhely város kö zönsége által fenttartott 300 koro nás alapítványi helyre az 1914)15 ik tanévre pályázatot hirdetünk s felhívjuk mindazon hmvásárhelyi szegény sorsú egyetemi hallgató kat, a kik ezen alapítványi helyet elnyerni óhajtanának, hogy eddig tanulmányaikat, előmenetelüket és kifogástalan erkölcsi magaviseletü ket igazotó okmányokkal felszerelt pályázati kérelmüket a f. évi júli us hó 20 ik napjának déli 12 órájáig a városi tanácshoz nyújt sák be. Az alapítványi hely odaítélésé nek joga a törvényhatóság rendel kezése szerint a városi tanácsot il leti. Hmvásárhely város tanácsának 1914 július hó 8 án tartott ülésé ből, Városi tanács.
t e l j e s e n jártas iro d i s t a kisaszonyt al kalmazunk. Írásbeli ajánlatok We i s z Márton és f i a cég hez küldendők. 441
Megnyílt Draskovíts Árpád fű s z e r c s e m e g e üzlete a Or. G e n e r s i c h palotában. Ajánlja elsőrendű fűszer és c s e m e g e árui, v a l a m i n t kitűnő F r a n c i a módszer szerint főzött zamatos Prágai sonkáját, m i n d e n n a p f r i s s pörkölt kávé a legnemesebb f a j o k b ó l össze állítva. Elvállal J a r d i n e t e k és felvágott tálak diszitését. Gyors és pontos kiszolgálás. Telefon rendelé sek azonnal szállítattnak. Az igen tisztelt vevőközönség b. pártfogását kéri
Négy polgárit végzet fiút keresek okta
tónak. Jelentkezni V L ker. Nap-u. 16 sz. 454
441
1 0 6 4 3 - 1 9 1 4 . t. ü.
A gyászoló család.
Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jőbarátok és szomszé dok kik felejthetetlen jő feleség illetve sze rető jó édesanya ked ves nagyanya, testvér és rokonnak
Csomorkányl-ut-
Ca 39- sz. a italmérő üzletét megve szem és átveszem s azt legfinomabb italokkal dúsan felszerelve magam ve zetem. Borok kivitelve literenként már 72 fillértől kezdve. Boraimat Imre Károly tól, a hires Csongrád Bagosi pince gazdaságából szerzem be. Kitűnő aratási pálinkák már 1 kor. 20 fillértől, jégbehütött finom sörök, ,izletes jó konyha. Szives pártfogást kér kiváló tisztelettel
Fábián Lidikának folyó hő 8-án történt végtisztességtételén megjelentek, megjele nésükkel mélyen seb zett szivem fájdalmán enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton is hálás köszönetemet.
26.00—00.00 14.00—00.00 15.60—00.00 1.40— 0.00 1.26— 0.00 1.76— 0.00
Buza Árpa Kukorica Szalonna Sertés . Zsir
vállal
3
D r a s k o v i t s Árpád kereskedő.
38—1914 kpv.
Hirdetmény. Az országgyűlési képviselő vá lasztók névjegyzék tervezetét össze író küldöttségi elnököknek hozzám tett jelentése alapján közhírré te szem, hogy az összeíró küldöttsé gek működésüket az összeírás tartartalma alatt vagyis / . évi július hő 10-étől augusztus hó 10-éig terjedő időben a közbeeső vasár napokon is délelőtt 9 órától 11 óráig teljesitik s a jelentkezéseket ez; időben is elfogadják. Hódmező-Vásárhely. 1914. évi július hő 11. Juhász Mihály
kir. tan. polgármester a közpodti választmány elnöke.
Ház árverés. Néh. Dr Müller Ferenc féle Zrinyi-u. 6 sz a. ház 387 négyszögöl telekkel folyó évi augusztus hő 22-én délelőtt 9 órako* önkéntes biról árverésen eladatilc448
Önkéntes árverés.
Minden féle ingóságok, szabó eszközök is folyó hó 17-én d. e- 8 órakor Csomorkányi la) sz alatt önkéntes árverésen ela-< datnak. 448
Pálinka főzés!
I ker Damjanich-u 6 sz alatt Balog Ist vánnál pálinkát lehet főzni kényelmes és előnyös feltétel mellett. Hétfőn kezdődik a főzés. 42Q
Cséplést vállalok munkásokkal uj rendszerűén át gépemre.
alakított
Varga Pál
gépész VII- ker. Pűspök-a. 22. szám. 440
Értesités.
E z uton értesítem a n. é. közönséget, hogy a mai vásárba nem megyek k i üzletem egész nap nyitva lesz, hol d u s választékkal állok a t. közönség rendelkezésére. Tisztelettel
Konstantin Sándor.
452
zöldség piac.
Fuvarosokat keresek a város 23 utcájának homok szállítására mint egy 14.000 köb méterre Pollák Sándor Kállay-utca 6 sz. 447 Sóstóparton Orovec János mellett 14 hold föld eladó, esetleg haszonbérbe is kiadó, értekezni lehet I V . ker. Fácán-u. 37a) sz. alatt. 449 Mészáros PálnakSóstóparton 2 tagban le vő 35 hold földje haszonbérbe kiadó. Meg tudható VI. ker. Szent István-u. 9. sz. alatt. 450 Kovácssegédeket felveszek Szegvári-u. 17 szám.
Für
János 451
Szegeséből Jött fésülönó ajánlkozik házakhoz. Cim Hódi Pál-u. 4 sz. 43<j Eladó ház V I I . Káilay-u íea) számú háza* mat eladom Dr. Varga Imre ngyvéd- 438 VII. ker. Kasza-u 5 számú ház eladó* __a Eladó Csomorkányon a Cirjak dűlőben 12 hold föld tanyával, a Darvasnyomáson 2 nyomási föld, a palóba fél föld és Szög. utca 12 számú ház, értekezni lehet Dezső Péternél II ker. Damjanich-u. 51 szám alatt. ' 429 Haszonbérbe vagy felesbe kiadó az Erzsé-i beti utmentén 44 hold föld tanya épüle tekkel együtt, értekezni lehet Püspök utca 5 sz. alatt. , 421| Felesbe, esetleg árendába kiadó 44 hold föld az Erzsébeti uton, értekezni V I . ker; Klauzál 11 szám. 394
VASÁRHELYI R E 6 S E L I ÚJSÁG
ö
J ó l érett kajszin barack pálinka főzéshez nagy mennyiségben, mázsa fszámra k a r ható. IV Mária Valéria-utca 1 szám alatt. 487
Szegedi sugár-ut 22 számú Villa és Nagy Sándor-utca 2b) számú ház eladó, értékezhető Konc építészekkel. 351 Eladó vagy árendába kiadó a Szigetben 52 hold Kopáncson a 3-ik dűlőben 2 hold lucerna föld az utóbbi azonnal át vehető Tudakozni Károlyi-u. 57. 254
!ay használt kukorica rosta kifogástalan illapotban eladó. Cim a kiadóhivatalban. * . • 'J28 ÖZV ídösb Lázár Ferencnének a csicsatéri dűlőben 54 és fél hold földje tanya épü letekkel együtt haszonbérbe kiadó, érte kezni lehet I ker. Calamb-u. 9 sz. alatt.
Haszonbérbe kiadó 30 hold föld a nyomás szélen a makói és a rácut közt levő dülöben. értekezni lehet Hal-tér 4 sz. .125
Csomorkányl pusztaszél dűlőben 24 hold föld tanyával, takarmánnyal haszonbérbe . kiadó, értekezni lehet IV. ker. Berzsenyiu. 6. sz. alatt. 337
ZsoldOS Sámuelnek az erzsébeti ut felén a Nyéki dűlőben levő 60 hold és a Gör be útfélen levő 21 hold földje árendába, vagy feliből kiadó, értekezni lehet min dennap a tanyán, vasárnapokon pedig. Csomorkányi-u. 58 sz. alatt. 315 Hegedűs Imrének a vörös kutas dűlőben Szörháton 14 és fél hold föld örök áron eladó, értekezni lehet II. ker. Malom-u 12 Sz alatt vagy tanya 2135 sz alatt a Gojdár malom szomszédságában, 294 A Girják dűlőben a Nyikos féle földből 14 hord összes tanya épületekkel és 14 hold haszonélvezeti joggal szabad kézből eladó, értekezni lehet Könyves-u 7. sz. .. . 316
:
Csankl Sándornak a kutasi ut mentén árendába kiadó tanyával 70 40 és 107 POld föld, értekezni lehet Bercsényi-u. 4. 297 m
Csókás oldalon Mónus Ferencnek 29 és fél hold földje örök áron eladó, esetleg haszonbérbe kiadó. Értekezni lehet V I . ker. Réz-u. 9 sz. alatt. 343 Kutas! nyomáson három nyomási föld jó tanya épületekkel örök áron eladó. Érte kezni lehet I. ker. Ferenc J . sugár-ut 19 szám. 362 Sürgősen eladő VI. ker. Ferenc-u. 1 sz. ház, értekezni, lehet ugyanott. 409 Rakoncal Istvánnak 82 hold földje eladó, esetleg kiadó. Ugyancsak a néhai Rostás Márton féle földből 28 hold igen jó szán tó föld tanyával eladő, vagy haszonbérbe Eadó, értekezni lehet Szabadság-tér 33 92ám alatt. 257 Macelka Józsefnek a kutasi ut-féien 7 hold földje tanyával, eladó; ugyanott egy harmad fél öles deszka gőré, nyári jászol *S egy henger eladó, értekezni lehet Szent István-utca 34 szám alatt. 364 Porosz CSépIöSZén nagy darabos a legjobb minőségű legolcsóbb árban beszerezhető Maros Sománál Szentesl-u 40 sz Telefon 202. 372 A Mámazupnan 3 hold föld, fele lucerna, féle kukorica, sürgősen eladó, értekezni lehet Könyves-u. 26 sz. 335 SladŐ föld- A paléi nyomáson a kendertóhát dűlőben, a néhai Kotormán Péter féle egy nyomási föld örökáron eladó, értekezni lehet I , ker. Cyulai-u. 7 sz. alatt Vasárnapokon. 365 Teljesen u j kerékpár elköltözés fjadó II. Malotn-u 5 sz. alatt.
miatt 367
Barack szép, befőzni való van Nagy Sán dor-utcai iskolánál. 366
Darvasszéki dűlőben 6 hold föld jó tanya épülettel kedvező feltélekkel eladó, érte kezni a tulajdonossal Kristó Máté V. Rákóci-u 18. sz. a. "31.7 Eladó föld Gorzsán özv. Török Iimáné örököseinek 20 hold földjük eladó, Len géi József szomszédságában, értekezni le het Ferenc József sugár-ut 27 szám alatt. 112 Árendába kiadó 50 holdnyi föld a várostói fél órányira. Bővebbet Andrássi-u 23. szám. 323 Két fiu tanulónak fizetéssel felvétetik Bé csi János vas és fűszer kereskedésébe. Jókaj-u. 102. 234
Lengéi Józsefnek Gorzsán 65 hold földje haszonbérbe kiadó, értekezni Dáni-u. 10. szám. • 342 Lakás Van kiadó Veres utca 14 sz. alatt 357. i
özv- Kokoval Mátvásnénak 41 és fél hold földje a Farkiréten tanyával együtt több évre haszonbérbe kiadó. Bővebbet Köny ves-u. 7 sz. alatt. 363
Zrlnyl-Utca 65 szám kitűnő forgalmú ital mérő üzlet azonnal eladó. 325 A CSOmorkányl templomrom mellett levő Nagy Tóth Pétef féle földből 22 hold jő tanya épület és jő ivó vizzel kedvező fi zetési feltételek mellett eladó ; értekezhet Oi VII. ker. Mátyás-u. 51 szám alatt. 404 Hagy szigetben 25 hold föld árendába ki adó, melyben most is nagyon szép gabo na van, értekezni lehet Damjanich 111 szám alatt, vagy Szilágyi postással. 348 Néhai Nagy István örököseinek a Kortyo;óba 1100 öl föld nemesitett gyümölcs ával és lakással eladő. Értekezni lehet Kistöltés-u. 25 sz. alatt, mely ház szintén szabadkézből eladó. _382
?
Dzv. Dómján Jánasnénak Solti nyomáson hodzási iskola szomszédságában levő 2 nyomási földje haszonbérbe kiadó. Ugyan ott használt gazdasági eszközök eladók. Értekezni lehet I. ker. Zsoldos-u. 14 sz. alatt. 379 KováCS Imrének Kistóvölgyön a 82-es őrház mellett 62 hold földje eladó, érte kezni lehet a helyszínen; vagy Damjanichu. 20 száin alatt. 76
Bciráffs Sándor
Makó Tamásnak a mátyáshalmi dűlőben 32 hold földje jó épületekkel jó vizű kút tal eladó. Értekezni VI. ker. Dáni-u. 62 sz. alatt, 946
Görbe-utca 60 számú ház eladó, üzlethe
lyiségnek alkalmas, ugyanott több üzletberendezési ingóság jutányosán eladók.
Emeletes csirke ketrec eladó hol, megmondja a kiadóhivatal. D. KlSS Lajosnak és Jánosnak a Pusztán kakasszéki állomás mellett 39 hold föld jük eladó. D. Kiss Lajosnénak a paléi nyomáson 4 hold földje eladó, értekezni lehet Ferenc József sugár-ut. 49. vagy Puszta 1057. szám alatt 378 Huszonhárom llOld földje Gajdán Pálnak a kutasi útfélen a Nagy Varga István szom szédságában örök áron eladó, esetleg ha szonbérbe kiadó. Tudakozódni lehet a helyszinen 1302 tanya sz. alatt, 320 Eladó vagy kiadó Rostás örökösöknek a pusztaszélen Rostás Márton szomszédsá gában szabadkézből 50 hold földjük ta nyával esetleg kétrészben is. Értekezni lehet Tárkány S. kocsigyártóval Damjanich u, 23. \ 386 Egy hold szántó,földje a Sarkalyban eladó Kecskeméti Áronnak. Tudakozni lehet J a helyszinen Király Sándor csősszel. 308
Egy szép fekete hintó van eladó. Cim a kiadóhivatalban. .... . 223
város alatti tóban levő 12 hold jól trá gyázott földjét, a rajta levő épületekkel hosszabb időre bolgároknak, vagy kony ha kertészetre árendába kiadja-Bővebbet IH. Holló-utca 20. 359
Felhívás a Kisbirtokos szövetség t. tagjaihoz.
Most a jégbiztositási idény beálltá val felhívjuk tisztelt tagtársainkat, hogy Jégbiztosításaikat a velünk szer ződéses viszonyban álló Első Magyar Alt. Biztosító Társaságnál Kossuth téri irodájában adják fel, mivel ez az in tézet nemcsak, hogy ugyanolyan dij mellett biztosit, mint bármelyik más társaság, hanem szerződésünk értel mében ezen felül az összes ügynöki jutalékokat is átengedi szövetségünk nek. 518
Hrnvásárhelgi Kisbirto kos szövetség Vezetősége.
ROLLflRIT bőrlemez 1 kaucsuk- komposítóval bevont ruganyos víharbíztos és időtálló
szagtalan fedéllemez.
TakáOR Sándornak Rárósiöthalmi dűlőben levő 30 hold földje haszonbérbe kiadó, értekezni lehet IV ker. Fácán-u. 26 sz. alatt. Ugyanott szegedi géptégla is van eladó. 422
A jellenkor legjob tetőfedő le meze. Végtelenül tartós.
Kisebb fűszer üzlet Iberendezés, 100 krg. mázsa, 5 kilós kis mérleg sulyokkal rend kívüli olcsón eladó Damjanich-u. 50 sz, a gyógyszertár melletti udvarban Schlésingernél. 423
kiválóan alkalmas. Sem máP Zolní, sem mészlével bekenni nem kell.
40 hold föld feliből kiadó Lárőson a Citus malom szomszédsádában, értekezni .1 ehet Ferenc József sugár-ut 97 szám alatt- 419
Iffilheím Iüór és Fia
DÓda Sámuelnak a Pusztán a kanászhal mi dűlőben 989 sz. alatt 42 hold földje árendába kiadó. Értekezni lehet I. ker. Dnmjanich-u. 14 sz. alatt. 433 ÍSen jó karban tartott ház eladó Serház tér 2 sz. Értekezni lehet a helyszínen, 384 A hatronovosl utmentén a Nyiki dűlőben 15 hold főid kiadó. Értekezni lehet Klazál-u. 12 sz alatt. 435 VII. ker- Görbe-u. 2. s>z. ház eladó. Ugyanott lakások vannak kiadók. 418
A külső erzsébeti iskola mellett 11 hold föld eladő ; értekezni lehet VII. ker. Réz-u. 416 Tóth Istvánnénak örökáron eladó II. ker. 6 sz. alatt. Maiorii-u. 18 számú háza. 369 Eladó a Szegvárl-utfélen a tegehalmi dű lőben a Kis Ferenc féle földből 7 hold. 10. Mónus Andrásnak Gorzsán 45 hold Esetleg haszonbőrbe kiadő. Értekezni leföldje, haszonbérbe kiadó, értekezni lehet het II. ker. Csillag-u. 11 sz. alatt. 392 Károlyi-u. 21. sz. alatt. . 371 Bérkocsisok és tömők flgyelmétfeihivom hogy ha kukoricát, korpa, derce, dara, stb termény cikeket nálam szerzik be sok pénzt tudnak megtartani. Házhoz ingyen szállítva. Szives látogatást kér Maros Soma Szentesi-u 40 sz. 373
1914 július 12.
Kitöaő házi koszt és kvártély
kapható
}ókai-utca 16. sz, ház eladó.
273
Kállay-utca 12 szám alatt-
895
Egy liter siller bor 52 fillér, egy liter fe hér bor 60 fillér Ferencz József sugar-ut 26 szám alatt. (Szentesi-utca.) 442 Maradék tiszta fehér csomagoló papír van eladó kiló és mázsa számra a nyomdában. -
Arpád-utca t számú ház tói földdel eladó Gróf Bercsényi u. 21 szám alatti ház kedvező fizetési feltételekkel is eladó. Szükséges'etén azonnal is elfoglalható értekezni lehet ugyanott. 828
Régi
zsíndelytetök átfedésére
Kapható:
fakereskedőnél HÓdmeZŐVUSárhely. 413
s
Tüdösopvadás! T ü d ő v é s z ! Tüdőbajos
ön ?
Akkor írjon nekem még ma. Teljesen ingyen és bérmentve Küldök önnek egy uj szert, mely már sokakon segített. Ennek hatása kellemesen meglepi Önt. Talán gyógyulásra már sok pénzt adott ki és vagy semmi vagy csak rövid ideig tartó javulást vett észre. személyektől, Én azonban szava kik éveken át sorvadás mat adhatom, hogy ban szenvedtek nekem oly szerem van minden látható javu mely a sorvadás okát lás nélkül, mig végre a testből egyszer és hozzám fordulnak. mindenkorra eltávolítja Miden egyéb a Tegyen próbát! tüdőbajjal összefüggő betegség Csak egy levelező lap ba kerül. Értékes köny meggyógyul tőle. vet és jó szert küldök Naponta, kapok köszö Önnek dijtalanul. nő és hálairatokat olf :
Nyugati és SVelCl bikája van fedeztetésre Kácser építőmesternek tői tanyáján. Fedeztetési díj 4 kor. 40 fillér. 735 Karasz Istvánnak a Gorzsai iskola mellett 74 hold földje harmadából, esetleg árendá ba kiadó ; értekezni lehet ugyanott. 400 Tizennyolc hold földje tanyaépületekkel együtt haszonbérbe kiadó Serház Szikáncsban, Koncz Bálintnak. Értekezni le het VII. ker. Püspök u. 23 sz. alatt. 401 Elek Jánosnak a kútvölgyi dűlőben 42 bOld földje eladó. Értekezni lehet Klauzál-u. 15 sz. alatt. 398 HéZSŐ Istvánnak Téglásparton a bovehalmi dűlőben '21 hold földje eladó. Tudako zódni Jókai-u 98. sz. 347
| | írjon azonnal vagy vágja k i ezt a hirdetést, később megköszöni, hogyha segitettem Önön.
SZÍ posta : St. Ludwig (Elsass).
majd
994
I
VÁSÁRHELYI R E G G E U ÚJSÁG
REGÉNY A porticii néma, vagy
A nápolyi vérfürdő. Regény az olasz zsarnokság korszakából. — Helyes 1 helyes! hangzott több oldalról. — Egy szót, testvérek! hallat szott a fekete álarcosok köréből. — Szólj,, testvér I monda a mes ter. Minden társulati tagnak jogá ban áll az ítélet végrehajásához valami alkalomszerű indítvánnyal fellépni. — Ép azt akarom! monda az előbbi szőlő. Minek ontanánk mi v é r t ? Minek tennők ki magunkat a gyanúnak, hogy azért tettük el Masaniellot láb alól, mert mi akar juk az uralmat magunkhoz ragad ni ? Az én nézetem szerint ez tel jesen felesleges. Tudok én egy más módot, melylyel a felelősséget magunkról elháríthatjuk. — Halljuk! Halljuk. | — Masaniello a nép gyermeke ugyan, folytató az előbbi szőlő, de még sem ismeri a népet. Tegnap még üdvkiáltásokkal fogadta s mint győzőt megkoszorúzta, holnap pe* dig elfordulhat tőle s porba tipor hatja Őt, főleg, ha- megtudja, hogy a hatalom után törekszik. Egy elvéltve kiejtett sző, egy célozás ele gendő, hogy q tömeg felzúduljon ellene s a vésztőhelyre hurcolja azt, ki őt győzelemre vezette. Csak e szót kell hangoztatni: „árulás" s ő a hatalom szédítő polcáról a legmélyebb.örvénybe bukik.
tekintettel nézte a tajtékzó hullá mokat, melyek elnyeléssel fenyeget ték őt. A szél part felé hajtotta a saj kát — neki legalább ugy tetszet; a part pedig oly sziklás volt, hogy azon jármüvével együtt okvetlenül szét kellett morzsolódnia. Még néhány buzgó sóhajt erege tett ég fele, aztán tompa érzéstelenséggel megadta magát sorsá nak. Negyvenhatodik fejezet. A jósnő és az alkirály.
Eladó
házak.
Matók Imre kömives mesternek VIII, k. Csomorkányi-u. 9 és 9a szám alatti házai együtt vagy külön is 450 ől telekkel jó mellék épületekkel, továbbá 'Csomorkányi és Széchényi-u sarok telken épült 2 uj ház sarkon üzlet helyiséggel kedvező fi"zetési feltételek mellett eladó, esetleg ki adó azonnal átvehető, értekezni lehet Csomorkányi-u. 9a sz. alatt" 822
A Masaniello és az alkirály közt folyó béketárgyalások még nem voltak befejezve. A zsarnok felleg vára még mindig állott, az ostrom állapot még mindig átok gyanánt nehezült a városon. A béke alkudozások hire a nép között bizonyos elégedetlenséget keltett. Ámbár hízelgett neki, hogy Masaniello, a nép gyermeke, annyi ra felküzdötte magát s magának az alkirálynak is feltételeket szab hat, mégis a fenforgő viszonyok közepett a dolog jelenlegi állásával éppen nem.voltak megelégedve. (Folyt, köv.)
Leányok
15 éven felül huzamosabb időre felvétet nek Kokron Józef kötszövetáru gyámba IV. Teleky-u. 18 szám. 429
vettem nagyobb menyiségü prima száraz
házi szappant, melyet kisebb nagyobb menyiségben igen olcsó árban árusítok, viszoat eladóknak nagy ár engedmény, táblánál nagyobb vé telt haza szállítok. Schlésinger Jíátyáa kereskedő Damjanich-u. 50. a gyógyszer tár mellett az udvarban. ' 424
Tudatom a n. é. közönséggel, hogy a v á s á r b a k i nem pakolok, hanem Klau zál-utca 5 s z á m alatt az udvar ban igen olcsón árusítok.
Neumann Vilmos i
a hatósági mészárszékben h ú s n a k k i l ó j a 8 0 fillér.
Eli tiáz és fölt.
rőfös és divatáru kereskedő. |
434
Eladó főid.
Gojdár Testvéreknek'az Atkába so hold te
hermentes legelő földjük egy vagy kéOlasz Mártonnak I V . ker. Béla-utca 8 részletben is szabadkézből örök áron elasz. alatti háza és a Vásárhely-Kutas állo más közvetlen szomszédságában levő 42 . dó- Értekezni lehet IV ker. Kaszap-u. 11 szám alatt. 390 hold földje eladó. 381
éi és
A város legforgalmasabb helyén a vásártérén a Szar vas vendéglővel szemben a volt Imre IRinálg féle b o r mérőíielgíség, melynek Vá sárhelyen a legnagyobb tánc terme van továbbá 3 nagy szórakozó helyiségé, 6 ven dégszoba 2 konyha és 2 élés kamra I nagy istálló jó álla potban levő fedett kugliz^, tágas nagy borpince, artézi: kut az udvarban, kedvező fizetési feltétellel eladó. A vételár kamatját a z időközönként o t t t a r t a n dó lakodalmakból e r e dő jövedelem bőséges sen fedezi, ugy hogy az összes helyiségeket t e l jesen ingyen fogja lak ni a vevő. A vendégfoga dóban jelenleg Szappanos Imre a vendéglős. Közvetítők díjaztatnak. Ér deklődőknek felvilágosítást adnak. §>
Fenella. ki az egész értekezletet feszült figyelemmel s viszafojtott rétegzettel hallgatta végig, egyszer ié azon vette magát észre, hogy sajkája emelkedni kezd. Az áradat beállott. A barlang ban levő feketék is legott felkere kedtek s kifelé indultak. ; Fenellü eltolta sajkáját s kifelé tartott. Még csak most vette észre, hogy a tenger igen magas hullá mokat Vetett, a szél meglehetősen neki iramodott s a felhők köröskö rül vakító villámokat szórtak. Mindez csak előjátéka volt a vi harnak, s fenella jól sejté, hogy élete ez egyszer komoly veszélyben forog. Mindamellett elszántan a kor mányrúd mellé ült s egyik kezével a vitorla kötelét, a a másikkal pe dig a körmőnyrudat tartva, szem be szállt a nyugtalankodó ellemFerenc József sugárút 24—26. mel. ; Egy ideig jól ment minden. Egy szerre azonban egy vakító villám sugár hasította ketté az eget. mit földet rengető csattanás követett. Ez A Hódi örökösöknek a Kutasi-utfélen a volt a jeladás. a Jakó János féle 29 hold földjük eladó esetleg haszonbérbe is kiadó. Értekezni A szélvész egyszerre kitört s or lehet Damjanich-utca 9 sz. alatt. 415 dítva végig száguldott a tengeren, mint a neki bőszült vadállat, melyet misem fékezhet. A vitorla kötelét a szél kikapta kezéből, a vászon egyideig kétség beesetten repdesett a levegőben, egy rohanó hullám aztán végig ömlött rajta s az mint a szárnya szegett madár, lekonyult. Még egy rohanás s a vitorla rudastól éles recsegéssel a sajka fenekére zu hant. Fenella sajkáját a hullámok most. őrületes sebességgel ragadták ma gukkal. Hol a magasba emelték, hol meg a mélységbe sülyesztették. A szegény halászleány mozdulatla nul ült. mint egy szobor: a veszély tudata érzéktelenné tette s meredt
Weisz Márton és Fia ttarn3yyKBf6Sk6d6K
Eladó föld.
Ö~-
B J
B
,
ni. Különösen szomorú azokra, kikne.k a nehéz kenyérküzdelemüen ionm e g c a ^ gesebb társaikkal szemben exisztenciájukat, keresetüket kell megvédélmezniök. Az életkedv és életerő eltűnése árra vezethető vissza, hogy a vér helytelen táplálkozás, rendellenes életmód, rosszul átélt betegségek, gond, bánat és más lelki okok folytán helyes összetételéből éspedig különösén tápanyagtartalmából vészit. Ezen vérelszegényodés a vér körforgásában zavart idéz elö és mindenféle megbete gedésre, fejfájásra, étvágyhiányra, székrekedésre, gyomor és bélbajokra, érelmesze sedésre éssokmásbajra vezet. Nem megy ugy a munka," mint annak előtte és két ségbeesve nézünk a jövőnek elébe. -
Beteg, elgyengült idegek megbénítják az akaratot!
Álmatlanság fáradság, gyors szellemi kifáradás, szórakozottság, gondolatnél küliség lépnek fel és megfosztanak bénünket attól, hogy helyünket az életben telje sen betölthessük. Hogy testünk idő előtti elhasználása megakadályozható legyen és ismét az egészség és
vidámság töltse be lelkünket,
ez csak azzal a szerrel lehetséges, mely a vért felfrissíti, megújítja, emeli az anyag cserét, testnekés léleknek egyaránt annyi erőt kölcsönöz, amennyi beteges tünetek legyőzésére szükséges. E célt szolgálja a Biodyn, mely már
ezreket segített az uj élethez.
A Biodynnal a vér melynek minden szervet, tehát agyvelőt, hátgerincet és'.j az idegeket is táplálni kell, a legnélkülözhetetlenebb anyagot kapja és 92 i
nyugodt idegeket, feszítő erűtfisboldogságot szerez i
Vegyen Biodyht és idegei ismét megerősödnek. Testét uj erő hatja át.
Teljesen ingyen küldök próbaadagot,
hairnekem érte. Ön maga megfog győződni róla, mily kitűnő hatása van szeremnek l v
Teljes felelősséget vállalok érte,
hogy Biodyn semmiféle ártalmas alkatrészt nem tartalmaz. A próbáa daggál együtt in-. gyen küldök továbbá egy rendkívül tanulságos leírás, melyből aztáh mindent alapo san megtudhat. Neh abozzák és írjon bizalommal. Egylevelezölap elegendő. Címez ze ezt az az Opera-gyógyszertár szétküldési osztályához, Budapest, VI 515. szám.
VÁSÁRHELYI R E G G E L I U J S A G
A tőrv. hat. közgyűlés 73—913 sz határozatával a Rónai és Szerencse utcákat erős vasas téglával ren delte kiburkolni. A létesítendő burkolatok téglabefuvarozási és burkolat lerakási egyesitett munkálataira ezennel zárt ajánlati versenytárgyalást hirdetek. A szabályszerűen kiállított és meg felelő bánatpénzzel ellátott zárt ajánlatok. „Ajánlat a ónay és Sze rencse utcák burkolására" felirattal elláfott borítékban alólirott tanács noknál 19t4 június hó 16-án d. e. 9 óráig adhatók át mikor is azok bizottságilag fel fognak bonttatni. Az ajánlatokhoz készpénzben vagy óvadékképes értépapirban az ajánlati ár 5 százaléka mint bá natpénz csatolandó. A részletes árlejtési feltételek a gazdasági ügyosztályban (1-ső em. 14 ajtó) a hivatalos őrák alatt meg tekinthetők. Hmvásárhely 1914 június hő 30. Bereck gazd. tanácsnok,
Felhívás.
A Hőflmező Vásárhelyi Fögyewstísi és. Ér
tékesítő szövetkezett révényesei a kik még részvényük vissza fizetőzét felnem vették, jelentkezzenek részvény könyvükkel a bolt helyiségben.
felszámoló bizottság.
339
842. kam. 913.
Hirdetmény.
Hódmezőváásárhely város tulaj donát képező s az atkái tiszai rak part mellett elterülő, kasnak való füzvesszőt termő ferület kihaszná lása 1914-ik évi december hő 3 1 ig terjedő időre folyó évi Július hó 15-én szerdán délelőtt 10 árakor, kint a helyszinen, azon nali fizetés mellett, tanácsi jóvá hagyás fenttartásával, árverésen eladutik. Kikiáltási őr 200 korona. Hmvásárhely 1914 július hő 7. Gaál Dániel v, kamarás. Adó 3723—914. szám.
Tárgyalási A hódmezővásárhelyi egyenesadókivető bizottság üléseinek a tdr» 'alandő foglalkozások és III. o. ker. adólajstrom tétel számok szerint. A tárgyalások a város tanács termében naponként d. e. 9. órakor kezdődnek. július 13-án Földbérlők 1-500. július 14-én Földbérlők 5011000 július 15-én Földbérlők 10011500. július 16-án Földbérlők, felesek, harmadosok, vadászati jogbérlők, ügynöki s biztosítási jutalékok, biz tosítási, kereskedelmi ügynökök és utazók, gép. gabona bizományosok, villamos favágók 1501-1980. július 17-én Földbérlők, har madosok, felesek, jogbérlők és asz talosok 1981-2164. 18-án Ácsok bádogosok, bérau tók s társgskocsi tulajdonosok, e!őfogatosok és bognárok 2165-2242. július 19-én yasárnapi tárgyaló si szünet. július 20-án Borbélyok és csiz madiák 2243-2341. július 21-én Czipész. cukrász, v
mézes kalács és cukorka árus, fényképezők, mészárosok és hente sek 2342-2432. július 22-én Férfi és nőikalapo sok, árusítók, kályhások, mázolok, kárpitosok, nyergesek, kefekötők, keztyüsök, kéményseprők, ková csok, kőmivesek és épitővállalkozók 2433—2518. július 23-án Kosárfonók, kötszövök, kötelesek, illetve árusok, kut asok, kútfúrók, lakatos és gépla katosok, műszerészek, varrógép, kerékpárkereskedők, órások és ék szerészek 2519-2575. július 24-én Paplanárusok, papücsosok, kenyérsütők és pékek, reszelővágő és rézművesek, sodronvfonők, szitások s férfi szabók 25762654. július 25-én Női varrók, fehérnemükészités, varró iskola, szappan főző és szíjgyártók, szoba festők, szűcsök, szürszabők s árusítók, ta kács, talicskás, tarisznyás, tálasok és edénykofák 2655-2723. július 26-án Vasárnap tárgyalá si szünet. július 27-én Vegytisztitók, kelme festők, villamos favágó és gépke reskedők, fuvarosok, gyorsárugyüj tők és szállítók 2724-2818. július 28-án Ecetgyőrtó, füzőkészitő, kézimunka, hímző és előnyomda, szikvizgyár, könyvnyomda és könyvkereskedések, üvegesek, mosó-vasaló intézetek, tűzifa, épületfa. mész és szénkereskedések, termény-kereskedés, gabonakeres kedés, készruhanemü kereskedés s fehérnemű árulások, női ruha áru lás, varródák, mükertészet, virágkereskedések, játékbazár s kapcso latos norinbei(|i üzlet, szalmakalap és zománc ü z l u , vaskereskedés és vascsőkereskedések, zálogház és bőrkereskedések 2819-2873 július 29-én Házasság közvetítő, cselédelhelyező, tánctanító, zongoratanitók, mázsálok, kizárólagos dohány tőzsdék, kávémérés, tár saskocsi és étkezdék, itcések, csár dások, korlátlan italmérők, vendég lősök és kávéházi iparengedéllyel is birő korcsmárosok 2874-2945. július 30-án Szállodás és vendég lősök, ital-nagykereskedők, cséplőgépesek 2946-3045. július 31-én Szeszfőzdék, szató csok, fűszer és vegyes kereske dők 3045-3131. augusztus 1. Kereskedések italmérésekkel s esetleg dohányáru dákkal kapcsolatban 3132-3238. augusztus 2. Vasárnap tárgyalá si szünet. augusztus 3-án Szél-és motor malmok, gőzmalmok, kifőzök, gaz dasági eszköz árusítók, piaci rö vidárusok, rőfösök, fehérnemű és kékruha árusok (piacon) 3239-3299. augusztus 4-én Nád árus, déli
II
JUlíUS K i .
gyümölcs, teknő, lapát árus, fésű árus, esernyő javító, zsibárus, élel miszer árusok, tollszedök és ke réskedők, szecskává , káposzta gyümölcs, zöldség koíaii. kereske dők, kenyér kofák, hal, tejfel, tűrő kofák, sajt, turóárusok, tojás kofák és kereskedők 3300-3387. augusztus 5-én Csirke szedők, baromfi s tojás kereskedők és k i viteli üzlettel foglalkozók 3388-3483. augusztus 6-án Sertéskiskereske dők, alkuszok és sertés kereske dők 3484-3604. augusztus 7-én Szarvasjószág s juh kereskedők, kupecek, cenzálok, lőalkuszok, lókereskedők, és kupe cek 3605-3698. augusztus 8-án Rőfös és rövid áru üzletek, temetkezési vállalatok, festőművészek, vagyonőrző vállalat földmunka és élelmezési vállalatok, Uránia színház, árubódé, planéta húzók, gyepmesterek és pöcegödörtiszíitők. bordélyosok, szülész nők 3699-3799. augusztus 9-én Vasárnap tárgya lási szünet. augusztus 10-én Fogtechnikusok, állatorvosok, mérnökök, orvosok, drogéria és gyógyszerészek 37803818. augusztus 11-én Ügyvédek, köz jegyző, bírósági végrehajtó és be csüs, mezőgazdasági gépgyár, tég lagyárak. Igazgatósági jutalékok s Hódmezővásárhely város vőllqlatai 3819-3871. • augusztus 12-én. Délután 4, órá tól a nyilvános számadásra köte lezett egyletek s vállalatok üzleti adói 1-14. Kelt Hódmező-Vásárhelyen, 1914 évi július hő 5-én. Kis János adó kiv. biz elnök.
Haszonbérbe
i'idó a Rácz-utfélen 32 hold nyomásszéi. föld az összes gazdasági épületekkeolyó év Október elsőtől. Értekezni lehet /II. ker. Mátyás-u. 48 sz. alatt P. Hegeüs. Sándornál. 367
Elismert legjobb motorok!
Világhírű eredeti „KÖRTING"
DIESELRNQTOROK álló- és íekvő-szerUiízetben.
Szivógóz-
benzinmotorok.
MEGLEPŐ ÚJDONSÁG !
NYERSOLAJMÖTOROK keresztfejvezetékkel.
Gellért Ignácz és Társa Budapest, V., Koháry-utca
&S*
m
4.
szám.
Saját érdekéhen kérjen díjtalan áraján latot-
582
A csodás hatású Földes-féle
fflflR6ITszappan a modern
szépségápolásnál lözhetetlen.
nélkü
Ezen teljesen higrhentes, legfinomabb növényz9Írokból készült, kellemes szagú kitűnően habzó szappanígen kiadó miért is családi használatra a legalkalmasabb.
PAR
N A P ALLATT
eltüntet szeplőt, májfoltor, mitiesszert pattanást. A pórusokot alaposan kitisz títja s biztos és gyors hatása folytán úgyszólván
LEMOSSA
férfi
a bör tisztátlanságaii, ugv hogy nyoma sem marad a szépséghibának. Világhírét pedig annak köszönheti, hogy egyszersmindenkorra elmulsztja
A
felöltők stb. különös gonddal vegyileg tisztittatnak, festetnek és szakszerűen ki is javíttatnak a legrövidebb idő alatt
Luca
és
Cséplőgarniturúk benzin- é s nyersolajlokoníoblllal. B e n z i n e s magénjárok.
József
FÖLDES KELEMEN gyógyszertára
kelmefestő és vegytisztitónál, Szent Antal-utca 9 szám alatt őzv. Sesztai Emiiné üzleténél. 593 A munkák j ó hírnevű szegedi Ipartelepemen készülnek el.
JÓ az
SZEPLOKET
Á r a 70 fillér. K a p h t ó m i n d e n g y ó g y tárban s drogua kereskedésbea. H o z z á v a l ó M a r g i t C r é m e í.— é s 2. — k o r o n á s t é g e l y e k b e n , M a r g i t P o u d e r K 1.20. Gyártja:
ARAD.
A
296
Hódmezővásárhelyen drog. Bereck Késői István, vári Elemér, Tagányi tárában.
kapható:BiróMihály Péter, Ispán Jenő, Németh Lajos, Vas Arthur gyógyszer
legjobb
legmegbízhatóbb
és
Mi kerestetik egy Andrássy-utcai divatáru üzletbe. Cim a kiadóhivatalban. 414
uradalom
Niki~kijiitii
értékesítésével megbízott alulírott pénzintézet közhírré teszi, hogy a mérnökileg: már felosztott bírtok bármily nagyságú té
rülőiére
nézve,
a
vételár
30
százalékának
lefizetése után, nyomban adásvételi szerződés köthető. A vételár előnyős kölcsönnel törleszthető. Vevők az aratás befejeztével, illetve a legközelebbi gazdasági évkezdetével f. év október 1-én birtokba léphetnek. Érdeklődőknek mindenről felvilágosítással szolgál alulírott pénzintézetnek a kiskopánc3i
majorban
találka
tó
kirendeltséqe.
(Postacím: Békés-Sámson Kís-Kopáncs puszta. Telefon : Tót komlós 25.) vagy alulírott intézet szabadkai köz
pontja, vagy Hódmezővásárhelyen ügyvéd.
s Dr.
Endrey
Antal
A DélvidéKi Közgazdasági Bank R. T.
magánjáró magánjáró magánjáró
Kőtörőgépek Fsförösz íslisiiattiifipel
Benzin, szivógóz é s nyersolaj-mo torok,
malomberendezésefe,
IHoforosekéft,
melyeket teherszállításra és csép lésre is lehet használni.
Keünet ős Scbanzer Budapest, Kálmán-utca 3. csak komoly érdekló'déseket kérünk.
1914. július
VÁSÁRHELYI R E G G E L I U.JSÁQ
Él
É r t e s í t é s .
gorzsai 232 hold 535 — 1100 földbirtoka eladó, vagy haszonbérbe kiadó, A birtok jókarban levő gazdasági épületekkel és bővizű artézi kúttal van felszerelve. Fel tételek megtudhatók a. tulajdonosnál I. Zrinyi-utca 3 szám alatt 402,
Tisztelettel értesítem a n, é. ga«-? daközönséget, hogy aki elsőrendfi*száraz fából szilárd készítésű
EJÉÍlÉlL
Gojdár Testvéreknek a Pusztán, Lacitelek dűlőben levő 42 hold földjük szép és jó tanyaépületekkel, mü kúttal együtt, továb bá a 73-as őrház mellett Radics Mihály szomszédságában 6 kis hold (roszjárás) melyben 1 hold szántó föld eladó, esetlei haszonbérbe kiadó. A Zrinyi-u. 39 sz ház haszonbérbe kiadó, értekezni DF- Tárkány Sz. Ernő ügyvednél Hódi Pál és Lázár-u. sarok. 192
B a l o g I s t v án
kovács-mester, I . ker. PáMi utca;2 szám. :
y
Balassa
J ó z s e f
fakeresKedőnél Lázár-u. 6==8.
^ V ? ^ * ! ^ . - ^ ^ ^ - ^a^* ; €S5fSl négyszögöl udvartelkeg sarokbáz eladó. Felvilágosi\ tást adsar? eladással' megbízott
esz
kocsik
hol állandóan találja a legjobbiést legolcsóbb kész ujj-kocsilcat^ H a Ő - f nált kocsikat becserél. MegEende-s léseket gyorsan és poutosanácéajátr' JÓ családból való fiuk tamracirak felvétetnék. Tisztelettel
legolcsóbb árban szerezhető be
Gxv. Pallér Antalnénak Vásárhelyi-utca 424 sz alatti vendéglője ház és teljes be rendezéssel együtt nagyon előnyös felté telek, mellett betegség' miatt azonnal elaáő, értekezni lehet ugyanott a tulajdonos sal. 322
5
keresse fel
K
Eladd vendéglő Orosházán.
1
kocsit akar lásírii
legjobb minőségű na$s darabos elsőrendű
i
J
206
; ;
festő lakásai kay-iiloa. | | 0
Wti a katarost, megszünteti a fájdalntat ofeozö köfcSgést. Torpkgytüadast, rekeoSséget^^gebajokatíraegsifin- i
Dr. Ormos Senő figgvéd. m
likaeUen..Oy6gyÍjafáfra aranyér ís aÜesü bantalmaknál, *- iisesékel; éttógygeijeait6,-«!5segaí mint szantefi a ssái vaev bfizfcjo " JikagöiztaimUWefgi
áüandófmunkára kerestetikiTáfcécsí: Testivénekmalntóba; értekezm lehet Mátyás-u. " Tagy rácatféüiratomban.. 188
ke^ mcgÖKyott testrészeket vart és WtésL «^^*j«^ »i«efam.; MmdeBl^tfkfflppPBe t
3á8iéfe|«ihte'8áSsam a x» kalltítametöSeBi a tártária JA \ déli jfésaáSiregy i a ^ a i í i f i í y í g a n * o S u 6 i i : > f t '
Irjwnkí Thierrp JL. ÓrangpcO^pófft/tárúnak JPregrada, Sohitseh mellett. & kh n>sr S dapl* Y*gr í KJtgy ípeomHríg *,«?jtsvan. iVoj«fo*& rendéléseJemétiélent^mnf árengedmény.
és szaloi J » r e a á „ _ festett h ^ a í t o u } . ^ é « * ; botorak. Gyermekkocsi ós ágyak. Iak8za8 áoígok nagy Táteja^tbait i Í M j * s a l o m olcső árak, « ^ kieztígáláti
S Z O L E H ÖYISLfl _ jffií-lwflfciaffiag^ii*;Sfrísz^bázamnál'a / jövő fcétenimegkeslttfimapálinka főzést meggy ből é s eperből. Főzni szándékozőkrjelentaek Damjanica-u, 3 sz alatt Kiss 395
Tdefon 1W.
yf§^*v^,ztaz5<Jás testek eltávolítása mint: üve& siálka, por, serét, tüske sfi>. Urövések,, karbtmknlus, képződmények, vatamrat rák ellen, " aott^s, **toOTülés,^61yae, ígésl sebek, hossza betege «»4O*ÍB1O fMfeSwéseknél, veitelésekaéL fÖajasnáL valámiot ktpáüás eseféacsecsem6knéi«a>. sttv, a bebizoaynlt legbiztosabb "irtószer
? Budapesten kap£ató^arfflr46»et;gy6gy^ ország t legtöbb grógy§ ssertlrában. Nagybaat THalmayer és Sestz,^öcWeister Ut&iapfeditaovits Teator. (toueriűcbaíi-r-' TfcerryX
Fáeáflr-ttfcca 27 a) sz*
müasrtaloa.
Tobkoíin E m a l ^ ó .
Vas I M ó Vályúk mindeniSie méretben
Cséplési idényre első rendű
S á l o n
a mai rossz gazdasági viszonyok kőzött az ingatían beszerzése.
kivitelre
20 fillérért
kapható
Antal Oídal-
fő lerakatánál
kosár-tu 5 sz*
6===3.
•
Klauzál-uteai
9>
» t
áron k a p h a t ó k «l f
1
GyujtöpapiF
Balassa J ó z s e f Lázár-U.
r
206
újságpapír, (makulatúra)
5 klónként ^immt^^m^m^Amso' dóan kapható a Reggeli Újság nyomdá|őban,
Három ismert s z ó :
és
Endrényi Lajos Szeged Jókaí-u. 4 sz* 03 OS
Ház eMílám*
j
S ö r
nagyüvegenként
Bővebb felvilágosítást ayujt: ídb. Rátz Hmvásárhely
m é l y e n leszáilstott
Zsoldos-uta 23 sczámu h á z eladó. Ö t s s i t é s t
liiEsai pala n i
a, mámazugi 2:és*félsiold..-szölléfföMiflk örök ároa eladó, értekezni piac és vástfp* napokon>Sisabad3ág-tér 20 l a . teftmtaiíB.
8&
obnozoíl Miskolci-féle Terpenol,,palo4 legjobb, l e g o l c s ó b b é s l e g t a r t ó s a b b
aga, t&záUóf viJmráUő, fagy álló
MSSKOLC3 ÁRMINNAL 8.
MÉta ésISSSsSfrotés
^áüca^:
;
Télefbn'U®:,
a Lóki malom közelében kedvező fi2et&* sel eladó, «f .... •552
2-3~S3tOl9ÚS \
nov. elsőre kiad"ői&Qel-u4. Nemzetieké-i véház mellett, " 3Í8 ;Í
VÁSÁRHELYI
FtEGGEü UJSÁ6 iorrős 5
Általánosan megbíz i. a tónak ismert legolcsóbb bevásárlási
K e m é n y
I f i p í
SlilrilÉíieiI!
Telefon
135.
Megnyílt!!
e m é n y megnagyobbított
és
T á r s a
é s ú j o n n a n berendezett
rrofl'6 ll WOyf varrógépei M m
K e m é n y
Patent Scíilffer-
kedveltek!
Ilona védjegy.
rfíllítlra. flndráSSV-níC I 6. SZ. alatt, hol má? hosszú évek óta fennáll. M a ndó nagyváíasztéku raktár, valóban elsőrendű, legfinomabb és kipró bált külföldi varrógépek, kerékpárok és beszélőgépekben és ezen gépek részei, felszerelési cikkek és beszélőg FiUanyeröre berendes:ett,a utogén heggesstUvel és tíiazománcoTóval is felszerelt
Javító
f f ^ l i y
Á r a n y
Világszabadalom-
Kísérleti telep feltalálok részére szakmérnök vezetésével szabadalmi modellek elkészítését válaljuk. Biztonsági készülékünk gyárunkban bármely hajtüre pár perc alatt reászerelhető. Kapható gyárunkban, honnan 5 korona 50 fillér beküldése el lenében egy diszes garnitúrát (5 drb.) portómentesen küldünk. 356
wommmmmmmsmimmmmmÉmmm KOIICZ Testvéréknél a
órás, ékszerész 25
Kállay-utca
Örök
bádogáru és permetező gyárában Mátyásu2R-
1.
j a v í t á s á é r t
2 évi
6
jótállást
Kemény Lajos gépraktáros
alap
szám
alatti
vállalok!!!
mellett.
üzlet
814
megnyitási
I m r e
bádogos,
legjobb
il. Zrinyi-u. 40. Polgári iskolába j . , fiuk előnyben részesülnek 52
olcsó árban már 10 koronától kezdve
saját
gyártmányú
úgyszintén
minden
nyuslszőr
netői, épitőmunkák, részelt lapok minden ajokban egyedül
B E R T A L A N
temetési intézetében és kömegmunkáló gyárában bámulatos olcsó árban kaphatók." Saját é: <e, minden legkisebb mtinVíit.'Sl is aiánlalot kikérni
kalapokat
tartok raktáron.
nmmii puha \&t\&nokmt
éS
és
-
kemény
és szalma kalac a
Azonkívül elvállalok mindennemű női férfi fííCZ tisztítását és ús alakítását A nöl kalapok legújabb bécsi má-1 [ delek után I G S Z Ü S K alakítva Tisztelettel P á s z t o r Imre utóda I f>27 i f j . Oskovics Ferencz kalapos mester
Kapdos
C £3 Sf3t *s
temetkezési vállalata
K I S S
féle
minőségű
legdivatosabb formára való át
minden nem' emlékmnnká' színben i
hogy
áruval szereltemfel A gazda közönség részére a legjobb minőségű
és
munkára több tanonc 20 korona havi fi zetéssel felvétetik
Andrássy-utca
kalap üzleteit ismét megnyitottam és azt ugy mint a múltban volt a
es
lifőIérfieÉefíen
rcngonio
fenollá
t, e z ü s t ö t v e s s e R é s b e c s e r é l e K ! Ékszereket olcsón é s gyorsan javítok ! 11
90
Bádogos
óta
P á s z t o r
vagy kizárólag ércnyomó tanoncokat ma gas fizetéssel felvesz
kőszén a csépléshez nagy dara bos pormentes bánya árban leg olcsóbban nálam kapható. P o l l á k S á n d o r
év
üzletében, — Kedvező részlet fizetési feltételek ! ! !
Van szerencsém a nagyérdemű közönség b. tudomására hozni, a régi jó hírnevű
; gálioka lés megkezdőiéit
361
ó r á k
Singer A r n o l d
Zsoldos-utcába a
Jelentkezni bármikor lehet.
ezüst
v
S27
nyakíánczoJr, óialánczok, karkdt&k. föggök, karika és kövesygtiríik.' tajíékpipík. zseb, fali. ébresztő és inga érák"—LMinőén szemhez való szensüvegek, a legna gyobb választékiján kaphatok-
p.
Budapest, I., Bertalan-utca 22 sz. T e l e f o n : 145—44 A Szabadalmazott biztonsági hajtű fe szesen, lezsern tartja a frizurát, a hajat nem húzza, a hajtű ki nem eshetik.
í
Legdivatosabb ékszerek!
2iít l i z t i u í i i S- 1 I l i l l i l t l
müSi&fy
1,1
e é g
Jókai-utca 31
szám.
Nagy sirkő raktárát, ami még eddig nem létezett pontos és lel kiismeretes kiszolgálás mellett olcsó árakban a nagyérdemű közönség részére bocsáitja. Keresztek, ugy mint Piramis kövek 20 koronától kezdve feljebb. M^rtekinthető vételkényszer nélkül. Rőfös és
divatáru
üzletemet
és
temetkezésemet
megnagyobbítottam,
296
T E L E F O N
A ^erókpárek
ós
legjobb
8 8 .
minőségű
kerékpár
alkatrés;
i
k
kaphatók: O r a c s e k László műszerésznél, Andrássy-utca 15 szám, uraságház. Legjobba felszerelt' javító műhely. Kerékpárok, varrógépekre és gra mofonokra, az azokhoz szükséges alkatrészekből rtagyraktár. A. világhírű ,Puch" kerékpárol; egyedüli képviselete. — Mielőtt k<* íkpárt, vagy varrógéy vesz, raktárom okvetlen megtekintse. Eladás részletfizetésre ís. M
Kerékpárok eladása é s az^H javitása jótállás meilett eszközöltetik.
Villamos világítás berendezési vállalati
Nyomatott a V á s á r h e l y i R e g g e l i Ú j s á g k ö r f o r g ó g é p é n .
Költségvetés díjtalan! 109