ALTÁRÓI TÜKÖR
ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA IX. évfolyam 2. szám
2008. augusztus
Szent-István napján I. Hatalmas, bölcs, előrelátó Jézus tanát megismerő; Néped' pogányságból kiváltó, Te jóság, bölcseség, erő!... Kinél dicsőbbet és nagyobbat Nem szülnek hosszu századok: Első királya magyaroknak, Áldassék áldott jobb karod! Hazámnak szentje, nagy királya! Tisztelni meg nem szűn' e nép. Kezében a kereszttel állta Meg ezer éven át helyét. Török félhold, tatár s a német Hiába vívták ekkorig: A vésszel mindig szembe nézett, Mohácstól le Világosig. Ha néha hallád is fohászát, Midőn kitört az érczkebel, Panaszkodón, hogy ős hazáját Egy rosszabbal cserélte fel: Véres csatákban, végveszélyben Azért nem ingott, csüggedett; Mint büszke czédrus, oly kevélyen Állott meg századok felett. S lesz még idő, jön még olyan nap, Midőn, dicsőséges király, Hatalmát a rég' vert magyarnak
Majd nem gyöngíti belviszály, Ha majd a népek viharába' Csak a te koronád nem ing, S a magyarok fölkent királya Magyar király leszen megint!
II. Magyarok első szent királya, Hitetlenből hivőt csinálva, A honszerzés másik felét, Mely még dicsőbb, te végezéd. Körülhordatva a keresztet, A kóbor lábat, kósza kedvet Egy helyhez, egy honhoz kötéd. Örök dicsőség a tiéd! Im, ezer éve fenragyog már A szent kereszt és áll az oltár, Honnan tömjénfüst és ima Hozzád repül, Isten fia. Üdvünk sehol se volt, csak épen A megváltó kereszt jelében. Te tudtad ezt, óh, bölcs, dicső! S nem ölt meg ellenség, idő. Élünk, vagyunk már ezer éve Sok harcba', sok viharba', vészbe', S mig a kereszt marad jelünk, Dicső király, el nem veszünk!
III. Dicsőség szent jobb kéz, Balsorsban reményünk; Tanuja, hogy nincs oly vész, Melyet túl nem élünk: A magyarnak légy kalauza váltig Egészen a boldog Kánaánig. Békülőnek békejobb, Küzködőnek támasz. A ki téged félredob: Bajba' meg nem áll az. Ezer éves szent ereklye, érd meg A boldogabb újabb ezer évet. Büszke, bátor öntudat Emelje hazánkat. Te mutasd meg az utat A magyar királynak, Hogy a mit te kezdtél oly dicsően: Ő folytassa, végezze dicsőbben! Hazánk népe! Az Isten megáldja, Üdvezítse béke olajága, Tettereje, lázas munkakedve Nagy nemzetek sorába emelje, Hogy a büszke jóslat igaz légyen. Magyarország nem volt, hanem lészen. (Reviczky Gyula 1855-1889)
Ezzel a verssel kívánok mindenkinek augusztus 20-án Szent István Király napján – szép ünnepet. Tisztelettel: Árendás Vendel.
Tájékoztató az Önkormányzat és képviselő-testület elmúlt időszakban végzett munkájáról. 2008. április 10-én megtartott ülésünkön faluszépítési programot indítottunk el, mellyel azt reméljük elérni, hogy községünk tisztább, virágosabb, élhetőbb település legyen. A Művelődési Ház vezetője beszámolt 2007. évi tevékenységéről, határozatot módosítottunk a közterületek használatával kapcsolatban. 2008. május 8-án közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartottunk. Beszámolómban tájékoztattam a lakosságot a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról, a 2008. évi költségvetésről, és a község helyzetéről. Málnás Zsolt a Dorogi Rendőrkapitányságról községünk közbiztonságáról tájékoztatta az érdeklődőket. Elfogadta a képviselő-testület a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat beszámolóját, döntöttünk a civil szervezetek támogatásáról. A képviselő-testület ezen az ülésen fogadta el azt a határozatot, melyben arról döntöttünk, hogy pályázott pénzből és saját forrásból ősszel megvalósítjuk a közvilágítást a tervezett utcákban. 2008. június 12-én testületi ülésen beszámoltak az egészségügyi szolgálatok végzett munkájukról, döntöttünk a Duna-PilisGerecse Vidékfejlesztési Egyesületbe történő belépésről, a szociális ellátásokról.
IX. évfolyam 2. szám
1
ALTÁRÓI TÜKÖR Fontos feladatnak tartjuk a köztemető kialakítását, melynek keressük azt a helyet, mely minden szempontból elfogadható. Az Egészségházban folyamatban van az „utólagos akadálymentesítés, melyet pályázati pénzből, helyi vállalkozó kivitelezésében tudjuk megvalósítani. Az önkormányzat és képviselőtestülete igyekszik minden területen azért dolgozni, hogy községünk fejlődjön. A feladat nem mindig egyszerű és nem zökkenőmentes. Számítunk lakóink építő és segítő észrevételeire, munkájára. Petrik József polgármester
Rendeletmódosítás Az önkormányzat képviselő-testülete módosította a közterületek használatáról szóló rendeletet. A módosítás a közterület igénybevételével összefüggő közterület használati díjakra terjed ki. Ezúton tájékoztatom a község lakóit, hogy a közterület használatát kérelmezni kell és díjat kell érte fizetni, díjtételek és bővebb információ a Polgármesteri Hivatalban kérhető. Közterület használattal összefüggésben engedélyköteles tevékenységek (1) Közterület-használati engedélyt kell beszerezni: a.) közterületbe nyúló üzlethomlokzat, kirakatszekrény, védőtető, ernyőszerkezet, átfeszítő kötél, cég, és címtábla elhelyezéséhez, b.) árusító és árusítással kapcsolatos, valamint szolgáltató fülke, pavilon, üzlet létesítéséhez, illetve a már meglévő árusítóhelyek, pavilonok, üzletek működéséhez, mozgó árusítóhely létesítéséhez, továbbá mozgóárusításhoz, c.) Totó-lottó, valamint egyéb engedélyezett szerencsejáték célját szolgáló láda elhelyezéséhez, továbbá az utcai árusító automaták (pl.: pénzváltó, ital, telefonkártya, stb.) felállításához. d.) önálló hirdető berendezések, figyelmeztető- és tájékoztató táblák, köztárgyak (pad, virágállvány) elhelyezésére, e.) építési munkával kapcsolatos létesítmények (pl.: építési állványzat, munkaterület körülhatárolása, stb.), valamint építőanyagok és törmelékek elhelyezéséhez, tárolásához, f.)
(2) (3)
(4) (1)
(Hatályon kívül helyezte a 15/2008. (VII.03.) tokodaltárói ör. 1. §-a, hatálytalan 2008. július 4-től)
g.) kiállítás, vásár, sport- és kulturális rendezvények, valamint mutatványos tevékenység folytatásához, valamint az ezekhez kapcsolódó ideiglenes parkolók létesítéséhez. h.) vendéglátó ipari előkert, kitelepülés céljára, i.) a közlekedésben való részvétel feltételeivel nem rendelkező üzemképtelen [1/1975. KPM-BM rendelet 5. § (1) bek.], illetve a közlekedésben részt nem vevő, reklámhordozó céllal elhelyezett járművek tárolásához. j.) gépjármű várakozóhelyek létesítéséhez, k.) maximum egy személygépkocsi tárolásához abban az esetben, ha annak elhelyezése a tulajdonos részéről nem lehetséges más módon. Közművek építményeit, vonalas létesítményeit, berendezéseit létesíteni, áthelyezni, üzemeltetni, fenntartani csak a tulajdonos önkormányzattal kötött megállapodás alapján, és a külön jogszabályokban rögzített kártalanítás megfizetésével lehet. Nem kell közterület-használati engedély a.) a közút, a járda és a zöldterület építésével, javításával és fenntartásával kapcsolatos 72 órai időtartamot meg nem haladó közterület igénybevételhez, b.) a távközlő hálózatok, valamint közműves berendezések, illetve létesítmények hibaelhárítása érdekében a 72 órai időtartamot meg nem haladó munkák elvégzéséhez, c.) az úttartozékok és a közúti közlekedés szervezésének és irányításának céljait szolgáló berendezések elhelyezéséhez, d.) az élet- és balesetveszély elhárításához szükséges időtartamot meg nem haladó munkálatok elvégzéséhez, A (3) bekezdésben felsorolt közterület-használati engedély nélkül végezhető közterület igénybevételt a hatóságnál – lehetőleg az igénybevétel megkezdése előtt 1 nappal, legkésőbb azonban a használat megkezdésekor – be kell jelenteni. 3. § Nem adható közterület-használati engedély: a.) olyan közterületre, ahol a tervezett létesítmény a gyalogos közlekedést, vagy az úttestre lépő gyalogos észlelését akadályozná, b.) zöldterületekre, ha a tervezett használat az ott lévő növényállomány rongálásának, pusztításának, csonkításának, károsításának elkerülését, megelőzését nem biztosítja, kivéve a területükön húzódó közművek javításához, létesítéséhez nélkülözhetetlen munkálatokat, c.) a közút és a járda felületének reklám – ideértve a politikai reklámot is – céljára történő használatához, d.) közterületen nem árusítható termékek forgalmazásához, e.) olyan tevékenység gyakorlására, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné, f.) olyan létesítmények és berendezések létesítésére, amelyek működtetéséhez a szükséges energia- és vízellátás, csatorna vagy a szabványoknak megfelelő zárt rendszerű szennyvízelvezetés és hulladéktárolás nem biztosítható, vagy a felhasználás mértéke nem állapítható meg, g.) jármű iparszerű javítására, IX. évfolyam 2. szám
ALTÁRÓI TÜKÖR h.) vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges gépek, járművek közterületen történő tárolására, i.) tömegközlekedést bonyolító autóbuszok közterületen történő parkolására., j.) veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot, k.)
(Hatályon kívül helyezte a 15/2008. (VII.03.) tokodaltárói ör. 2. §-a, hatálytalan 2008. július 4-től)
l.) sérti a községképet, m.) veszélyezteti a közegészségügyi előírások érvényesülését, n.) korlátozza a település közlekedését. Megkérek mindenkit, hogy közterületre nem tartozó, oda nem illő tárgyakat távolítsák el, és a közterület tisztán tartásáról is gondoskodni szíveskedjenek! Faluszépítésbe is kezdett az Önkormányzatunk, így október 23-ig jutalmazza mindazokat a családokat, amelyek példaértékűen tartják rendbe saját magáningatlanjaikat. Faluszépítési programban nevezés nincs, minden tokodaltárói lakóingatlan része annak – a mindenkori képviselő-testület,és polgármester, valamint azok hozzátartozói a programban nem vesznek részt – elismerésre kerül a kreativitás, ápoltság és a rendezett környezet. A programban elismerést szerző ingatlanok tulajdonosai dísznövényutalványt kapnak.
Gyakori kérdésekről 2006. őszén, amikor a helyi választások eredménye nyilvánvalóvá vált, azt a legfontosabb célt tűztem ki magam elé, hogy mindig becsületes úton járva képviselem községünket és a választópolgárokat, hogy segítsem a település leszakadó jellegét megváltoztatni. Tisztán és felelősséggel tudjak mindnyájuk szemébe nézni. 2006 őszén és telén az önkormányzat anyagilag az összeomlás szélén állt. Minden hitelezővel külön tárgyalva sikerült fizetési haladékot kapni és ez a körülmény mentett meg minket a teljes anyagi csődtől. 2007. évben takarékos gazdálkodással, folyamatos ellenőrzésekkel sikerült pénzügyi helyzetünk romlását megállítani, jelentős kedvezőtlenül felvett hitelektől megszabadulni és mára mondhatjuk el a gazdálkodással kapcsolatban, hogy előre lehet nézni és nem a hitelezők kopogtatnak kölcsönadott pénzükért. Ezek a műveletek nem eredményezték azt, hogy saját magánvagyonom gyarapodott, vagyonnyilatkozatom továbbra is azokat a tételeket tartalmazza, amellyel megválasztásomkor is rendelkeztem. Vagyonnyilatkozatomat az érdeklődőknek – előre egyeztetett időpontban, a Polgármesteri Hivatalban – megmutatom. A továbbiakban kívánom tájékoztatni Önöket jelentősebb beruházásokról, amelyek a község területén a következő hónapokban minden bizonnyal megvalósul. Az egészségház akadálymentesítésére10 millió forintos újabb vissza nem térítendő támogatást nyertünk. A beruházás kivitelezését helyi vállalkozó TD 94 Kft. kapta meg. Mind a vállalkozó, mind pedig az Önkormányzat arra törekszik, hogy a beruházás és az átalakítási munkálatok a lehető legrövidebb idő alatt elkészüljenek és a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzák Önöknek. Elmondhatjuk magunkról, ezzel az újabb beruházással, hogy olyan orvosi rendelőt biztosítunk a rászorultaknak, amely alkalmas arra, hogy a lehető legmagasabb egészségügyi szolgáltatást igénybe vegyék. Július közepén az Önkormányzat hivatalának udvarán hétvégén illetéktelenek elhelyeztek egy figyelemfelhívó táblát, utalva a közvilágítás hiányára a Rozmaring utcában. Ezt a képet láthatják a cikk mellett. Válaszolva a tábla elhelyezőjének, korábbi ígéretünket nem feledtük, de a pályáztatás szabályai kötöttek voltak és a határidőket is figyelembe kellett vennünk, de sikeresen vettünk részt a Regionális Területfejlesztési Tanács által kiírt pályázaton, és pályázati forráshoz jutva világítótestek kerülnek felállításra településünk azon részén, amely közbiztonsági szempontból a legelmaradottabb: Szegfű, Rozmaring, Nefelejcs és Óvoda közben. A beruházás egyrészt önerőből, másrészt pályázati pénzből fog megvalósulni. Sokan kérdőre vonnak abból az aspektusból is, hogy miért ilyen rosszak az önkormányzat által fenntartott utak. Amikor a csatornaberuházással kapcsolatos szerződés tartalmazza azt a tételt, hogy a helyreállítást követően a beruházó gondoskodik az utak helyreállításáról, és mindegyik utca olyan minőségben kerül helyreállításra, amilyen a beruházás előtt volt. A késedelemre a szerződés kötbérkövetelést tartalmazott. Jelenleg a Megyei Bíróságon perben állunk a kivitelező céggel. A per tárgya 241 millió forint pénzkövetelés. Reményeim szerint szeptemberben első fokon ítélet várható. Úgy gondolom, hogy a kedvező döntés mind anyagilag és erkölcsileg megerősít mindnyájunkat. Amennyiben követelésünk jogerőssé válik és az Önkormányzat „pénzhez” jut, úgy a teljes összeget, az utolsó forintig elszámolva településünk javára kívánjuk fordítani. A fent említett gazdasági nehézségek miatt jelenleg érvényes költségvetésünk nem pazarló, minden kiadás mögött szükséges beruházások, felújítások, akár apróbb javítási munkák állnak. A közoktatási intézményeinkre felújításokra, ebben az évben költségvetésünk szerint 500-500 ezer forint jut. A tagintézmény-vezetőkkel egyetértésben megpróbáljuk a lehetőségekhez képest a felújítási munkálatokat elvégeztetni, de annyi mindenre nem jut pénz, mint amire szeretnénk. Az viszont nem fordul elő, hogy milliós festési költségek, olyan munkával párosuljanak, amely kívánni valót hagy maga után. 2004-ben az iskolában több milliós festési munkálatok úgy lettek elvégezve, hogy a nagyobb iskolai berendezési tárgyak a fal mellől nem kerültek eltávolításra, így azokon a helyeken tisztasági festés nem valósulhatott meg, de úgy is fogalmazhatunk, hogy egyszerűbb volt a szekrényeket körbefesteni. A fent említett problémák meghatározták mindezen idáig a községünk lehetőségeit Nagyon sok mindenre, nem jutott, de juthatott volna, ezzel azonban csak további hiteleink számát növeltük volna, ami hosszú távon nem megoldás semmire. Egy családi háztartás is tudja, hogy anyagilag meddig nyújtózkodhat, mi is reálisan felmértük helyzetünket, és igyekeztünk a legégetőbb kiadásokra szorítkozni. Most tartunk ott, hogy bizakodóan nézhetünk a jövő felé.
IX. évfolyam 2. szám
3
ALTÁRÓI TÜKÖR
Lakossági panasz
IX. évfolyam 2. szám
ALTÁRÓI TÜKÖR A település lakói sokszor felháborodással vagy félelemmel fordulnak az Önkormányzat Polgármesteri Hivatalához, hogy nem tudnak pihenni, mert a zaj, mulatozás, hangoskodás már szinte elviselhetetlen. A kábelekről égetik a műanyagot, hogy az színesfém átvevőhelyre kerüljön. Bizonyos helyeken, lásd a vasúti töltést, ahol nagy mennyiségű szemét halmozódott fel. Az önkormányzat ezen belül a polgármester és a jegyző pénzt fogad el azért, hogy roma családok beköltözzenek településünkre. Ezek a problémák szinte mindennaposak, és nemcsak a mi településünkre jellemzők, hanem országos gond. Egy két dologra azonban szívesen felhívom a figyelmüket. Azok a lakások, amely a Rozmaring, Szegfű, Nefelejcs és Óvoda közben találhatók viszonylag kicsik, az udvar is szűkös és olcsón megvásárolhatók. Minden esetben, amikor ingatlanvásárlás történik nem az önkormányzat az eladó, hanem magánszemélyek, tokodaltáróiak. Minden problémára csak összefogással tudunk megoldást találni. Az önkormányzat szigorúan lép fel, ha hangoskodnak, zajjal, mulatozással járó tevékenységet folytatnak. Megbünteti azokat, akik a szemeteket dobálják, vagy éppen égetnek. Egyben felhívom mindenki figyelmét, hogy egész településünkön tűzgyújtási tilalom van a nyári időre való tekintettel. Segíthetünk úgy is, hogy összefogunk és mi vagyunk az erősebbek, nem adjuk el az ingatlanjainkat. Segíthetünk úgy is, hogy bekapcsolódunk az újjászerveződő polgárőrség munkájába, és segíthetünk úgy is, hogyha valami gyanúsat észlelünk, rögtön hívjuk a Dorogi Rendőrkapitányságot. Azt a feltételezést, - csak magunk között - rosszindulatú pletykának tudom nevezni, hogy az Önkormányzat bármely köztisztviselője, a polgármester és a jegyző pénzt fogad el roma családok településünkre történő beköltöztetésével. A szervezett betelepülés gyanúját is visszautasítom magam és mindnyájunk nevében. Mindnyájan azért dolgozunk, hogy mindazok a hiányosságok, amelyek a múltban megvoltak, megszűnjenek, hogy szembe tudjunk nézni egymással és önmagunkkal is. Ne felejtsünk el azt sem, hogy mindenhol vannak és élnek nagyon rendes emberek, akiket sem bőrszínük, sem fajra, nemre való hovatartozásuk, vallásuk gyakorlása tekintetében hátrányosan megkülönböztetni nem szabad. Így szeretném köszönetemet és hálámat kifejezni azoknak, akik bár roma származásúak, de évek óta segítik az önkormányzatot kitartó munkájukkal, megbízhatók és nélkülük a település közfeladatot ellátni nem tudna. Javaslom, hogy mindenkit úgy ítéljünk meg, ahogy megismerünk, hogy azokban a házakban, ahol több lakás található, kellőnél több toleranciát, emberiességet tanúsítsunk egymás iránt. Ezzel persze nem azt mondom, hogyha probléma van azt ne jelezzük, ne szóljunk és ne forduljunk a Polgármesteri Hivatal munkatársaihoz. Egyúttal szeretnék választ adni azokra az írásos bejelentésekre amelyek hivatalomba névtelenül érkeztek, melyet továbbítottam a polgárőrség felelős vezetőinek és a képviselő-testületnek.
Néhány gondolat a Művelődési Ház jelenéről és múltjáról A község lakói előtt nem ismeretlen, hogy dr. Császiné Papp Katalin már nem vezeti a Bányász Művelődési Házat, mivel sok mende-monda kering községünkben ezért szükségesnek tartom a tényszerű tájékoztatást. 2007 decemberében a Művelődési Házban egy Blues Company elnevezésű rock-együttes lépett fel – akik a tavalyi falunapi rendezvénysorozaton részt vettek azok ismerik az együttesnek az előadói tevékenységét – amely nem épp nyomdafestéket tűrő szöveggel tarkítja a magyar rockéletet. Bejelentés érkezett több lakótól, hogy a koncert zavarja a nyugalmukat, és a karácsony bensőséges családi jellege sem kapcsolható össze az együttes által adott koncerttel. Tokodaltáró Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ezért, úgy döntött, hogy meghallgatja dr. Császiné Papp Katalint, hogy zajlott le maga a koncert, milyen feltételekkel kapta meg a Blues Company a Művelődési Házat és ezzel összefüggésben, milyen biztonsági intézkedések vannak érvényben az önkormányzati vagyon megóvása érdekében. Császiné Papp Katalin elmondta, hogy a fiatalok körében közkedvelt pop-együttesről van szó és az esemény egy családi rendezvény volt, melyre belépőjegyet nem lehetett kapni, az intézményt a koncertet megelőzően és utána mindenféle felügyelet nélkül használták, ezért bérleti díjat fizettek, alkoholfogyasztás nem történt. Ekkor derült fény arra is, hogy a Művelődési Házban semmiféle szabályzat, házirend nincs érvényben, minden szabálytalanul működik. Csak a gondviselésnek hála, hogy az évek során baleset vagy káresemény nem történt, ami több millió forintos kártérítést vagy egyéb költséget eredményezett volna az önkormányzatnak. A szabályzatok hiánya a felelősséget jogilag áttolja a mindenkori képviselő-testületre, ezt a körülményt felismerve a testület felelős döntést hozott, és visszavonta dr. Császiné Papp Katalinnak a vezetői megbízását. Felajánlott egy képzettségének megfelelő újabb munkakört, hogy Tokodaltáróért még többet tudjon tenni. Ezt a volt intézményvezető asszony nem fogadta el, így a közalkalmazotti jogviszonya törvény erejénél fogva megszűnt. Azóta ezt a feladatot átmeneti jelleggel Szomjúné Deli Ilona látja el. Intézményvezető nem lett kinevezve, a felelősség és a vagyoni jellegű kérdésekben az önkormányzat képviselő-testületén keresztül a jogokat a polgármester gyakorolja. Engedjenek meg, hogy néhány további hiányosságot – a teljesség igénye nélkül - soroljak fel. Az alagsorban négy helyiségben összedobált lomot és kacatot találtunk, mely lomtalanításkor került eltávolításra. A padlásról több cm-es madárürüléket és elpusztult madarakat kellett közegészségügyi szabályoknak megfelelően elszállítani. A könyvtár raktárhelyiségében több ezer könyv halmozódott fel, amelyek egy része nem volt állományba véve, így azt a község lakói használni sem tudták. A könyvrendelések nem közösségi igényeket, hanem egyéni igényeket, célokat elégítettek ki. Gondolok itt a 15.000 Ft-os menedzser könyvre, Harry Potter viszont nincs, ami a fiatalok egyik közkedvelt sorozata. A két napos reiki tanfolyam bérleti díjáról nincsen számla. A nagyterem és a különböző helyiségek bérleti díjai is rendezetlenek voltak, hol kellett fizetni az igénybevevőknek, hol nem. Az asztalok és székek bérbeadása is mindennapos dolog volt, ezekért a bérbevevők nem minden esetben kaptak számlát, és letétbe sem kellett helyezni bizonyos összeget megrongálódás esetére.
IX. évfolyam 2. szám
5
ALTÁRÓI TÜKÖR Összességében elmondható, hogy a székek melyeket a nagyteremben használunk szedett-vedetté váltak, igen sok rajtuk a folt, az igénytelenség és a gazdátlanság jeleit mutatják. A Művelődési Ház működésével kapcsolatban az ÁNTSZ vizsgálata során kiderült, hogy a működést biztosító iratok hiányosak voltak, ezek pótlásáról gondoskodni kellett. A Művelődési Ház egyéb vagyontárgyai tekintetében a vagyonleltár pontatlan, sok nagyértékű ingó vagyon nincs pontos leltári számmal ellátva. A másik lényeges kérdés, hogy a Művelődési Házzal bérleti szerződésben levő IL Rehabilitációs Kft. elszámolására is kisebb káosz a jellemző. A Kft. a bérleti díj és a fenntartással járó költségek (víz áram, fűtésdíj) meg nem fizetéséből kb. 600.000 Ft. tartozást halmozott fel. Ezek a kérdések akkor nem okoznak nehézségeket, hogyha minden szabályt betartanak, ha a működés a törvényi előírásoknak megfelelő. A Művelődési Ház nemcsak kisebb-nagyobb közösségi célokat, hanem az egész településünknek a közművelődését szolgálja. Ha nemcsak néhányan, hanem mindnyájan jól érezzük magunkat benne. Remélem sikerül a jövőben olyan közművelődési koncepciót kialakítani, amelyre mindnyájan büszkék lehetünk. Szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a közösségi életbe, ha rendszeressé válnának a szakkörök, és különböző kluboknak, egyesületeknek, baráti köröknek adna otthont az intézmény. Ha az iskola és az óvoda második otthonként használná a Művelődési Házat, ha az idősek különböző önszerveződési körei is megtalálnák benne a helyüket. De ettől még pillanatnyilag távol vagyunk, mert csak az épület kihasználatlanságáról, nagy fenntartási költségeiről tudok beszámolni. Várom mindazok jelentkezését, akik szívesen tennének többet településünkért, akik részt vennének különböző író-olvasó találkozókon, akik tagjai lennének bármilyen kulturális egyesületnek, vagy baráti körnek. Ezúton szeretném jelezni azt is, hogy a Bányász Kórus is tagfelvételt hirdet. Fiatalok jelentkezését is várjuk, akik szívesen töltik az idejüket énekléssel, zenéléssel. Az utcanevek átnevezésével kapcsolatban Tokodaltáró Község Képviselő-testülete az Altárói Tükör oldalain keresztül társadalmi vitát kezdeményez. Sok olyan közterület található településünkön, amely az elmúlt 40 év közszereplőinek a nevét viseli. Így van Sallai Imre, Kalamár János, Schönherz Zoltán, Kun Béla, Ságvári Endre, Fürst Sándor, és még sorolhatnánk tovább az utcaneveket, amelyek átnevezését a testület szeretné mihamarabb napirendre venni. Ebben kérjük az Önök segítségét, és szeretnénk, ha minél több javaslat születne, hogy milyen új nevet kapjanak ezek a közterületek, utak, utcák. A félreértések elkerülésére tájékoztatom az érintett utcákban élőket, akár magánszemélyekről, vagy gazdasági társaságokról van szó, hogy az okmányok átírása, átirattatása, díjmentes lesz, és ügyelünk arra, hogy a lehető legkisebb kellemetlenség érje Önöket. A közterület átnevezéssel kapcsolatban 2007. évben a Magyar Katolikus Egyház Püspöki Kara minden önkormányzathoz, így Tokodaltáróhoz is levelet juttatott el, melyben kérte, hogy a településnek a képviselő-testülete a Szent Erzsébet évre való tekintettel nevezzen el közterületet a magyar származású királynő emlékére. Ez a levél is süket fülekre talált. A környékünkön erre a felhívásra történtek utcanév vagy közterület átnevezések, így említhetnénk, Kesztölcöt, Piliscsévet, Dorogot, de Táton is született olyan utca, amely Szent Erzsébet nevet viseli. Próbáljuk meg feldolgozni mindazokat az eseményeket, amelyek a rendszerváltás óta történtek Magyarországon és lépjünk előre ezen a téren is, és ne a gittegylet rosszindulatúságának tekintsük a kezdeményezést. Bővebb információ kérhető Szabó Zsolt helyi települési képviselőtől.
Fizikai korlátozások a pszichiátriákon Rendszeresen történnek indokolatlan fizikai korlátozások a pszichiátriákon, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány tapasztalatai szerint. Az alapítványt rendszeresen keresik fel olyan emberek, akik arról számolnak be, őket vagy hozzátartozójukat feleslegesen, megalázó módon korlátozták a pszichiátrián. Nem egy ilyen eset vezetett már halálhoz is. Egy esetben a sértett felesége így számolt be az alapítványnak: „Férjem a saját lábán ment le a mentőhöz, fel az osztályra. Egyetlen percig nem volt itthon fekvőbeteg.” A férfit a pszichiátrián több alkalommal az ágyhoz kötözték, volt, hogy 23 órán keresztül. „A fiam nyomatékos kérésére szüntették meg a lekötözést.” „A kórházban magatehetetlen roncs lett, aki nem tudott beszélni, nyelni.” A férfi soha többé nem épült fel, nem sokkal később meghalt. Egy másik esetben az áldozat lánya így nyilatkozott: „Nem minden pénzkérdés. Én elsősorban azt sérelmezem, hogy kikötözve, meztelenül, altatva, etetés, itatás, mosdatás nélkül fektetik az anyukámat; szerintem ez csak hozzáállás kérdése, innentől kezdve én ezt embertelennek tartom.” Az anya, akinek eredetileg semmilyen testi problémája nem volt, két hónappal a pszichiátriára kerülés után meghalt. Bár a törvényi szabályozás lehetővé teszi a fizikai korlátozást, mégis gyakran történik visszaélés ezzel kapcsolatban – derül ki az alapítványtól. A lekötözések, korlátozások gyakran vezetnek testi problémákhoz és fizikai állapotromláshoz. Az ilyen visszaéléseket azonban sokszor nagyon nehéz jogi útra terelni; utólag nehéz felülbíráltatni, hogy a fizikai korlátozás jogszerű volt-e vagy jogtalan. IX. évfolyam 2. szám
ALTÁRÓI TÜKÖR Ennek ellenére – vagy éppen ezért – fontos, hogy ezek a sérelmek napvilágra kerüljenek. Az alapítvány folyamatosan dolgozik azon, hogy az áldozatoknak segítséget nyújtson és az ilyen ügyeknek nyilvánosságot biztosítson.
Figyelmeztetés a pszichiátriai szerek káros hatásaira Az utóbbi években több mint 100 hivatalos figyelmeztetés jelent meg egyes pszichiátriai szerek káros mellékhatásairól az egész világon. A pszichiátriai szerek mellékhatásai magukba foglalják többek között a következőket: szorongás, nyugtalanság,a vérkép kóros elváltozásai, hallucinációk, ellenségesség, pszichotikus depresszió, halálos szívizom-gyulladás, agyérgörcs, szívroham, pszichózis, májkárosodás, cukorbetegség, öngyilkosság, erőszakos viselkedés vagy halál. Egy közelmúltban végzett hazai felmérés azt mutatja, hogy az emberek 80%-a nem tud arról, hogy az észlelt káros mellékhatásokról nem csak a háziorvosnak szólhatnak, hanem ezeket ők maguk is jelezhetik az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek – amelylyel emberéleteket lehet megmenteni. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány szeretné felhívni a nagyközönség figyelmét arra, hogy a gyógyszerek és pszichiátriai szerek szedése közben tapasztalt mellékhatásokat az érintettek is jelenthetik közvetlenül az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek. Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy az adott gyógyszer mellékhatásairól sokkal többet tudjanak meg a szakemberek, és a túl veszélyes szereket hamar kivonhassák a forgalomból. A mellékhatásokat jelenthetik a patikákban kérhető nyomtatványon vagy az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapján: www.ogyi.hu. További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Tel.: 06(1) 342-6355 Levélcím: 1461 Budapest Pf.: 182
[email protected] www.emberijogok.hu
Szociális Alapszolgáltatási Központ Sajnos gyakran alaptalan és rosszindulatú pletykák látnak napvilágot, melynek egy csepp valóságalapja sincs! Ilyen volt az a hír is mely arról szolt, hogy a Szociális Alapszolgáltatási Központot be akarjuk zárni. Erről szó sincs! Sőt! Szeretnénk, ha minél többen vennék igénybe ezt a szolgáltatást. Olvassák el az intézményvezető felhívását, és jelentkezzenek! Szeretettál várjuk önöket! FELHÍVÁS! Vegye igénybe a tokodaltárói Szociális Alapszolgáltatási Központ keretén belül működő szolgáltatásait. Az intézmény jelenlegi tevékenysége: Nappali ellátás / Idősek klubja/ Az idősek klubja nappali ellátást biztosító intézmény, melynek célja a hiányzó családi gondoskodás pótlása fizikai, mentális, egészségügyi segítség nyújtás révén. Az intézmény a saját otthonukban élő szociális és mentális gondozásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál és nyújt különböző szolgáltatásokat. A klubtagoknak lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint a szabadidős tevékenységeket szervezi. Az idősek klubja várja azoknak a leendő klubtagoknak a jelentkezését, akik nem akarják napjaikat egyedül tölteni, kellemes környezet és barátságos társaság örömmel fogadja Önt. Házi segítségnyújtás szolgáltatásai. Azokat a tokodaltárói lakosokat gondozzuk otthonukban, akik önmaguk ellátására nem, vagy csak részben képesek. Vegye igénybe a házi segítségnyújtás szolgáltatásait. • Ha hozzátartozója segítésre szorul • Ha kissé tehermentesíteni szeretné családját. • Ha családtagja délelőtti gondozását nehezen tudja megoldani, kérjen saját lakásán történő gondozást. Főbb szolgáltatásaink: Fürdetés, mosdatás. Öltöztetés. Gyógyszerezés felügyelete, felíratása, kiváltása. Bevásárlás: max 5 kg a legközelebbi üzletből. Közvetlen környezetének rendbe tétele. Szociális ügyintézés, segélyek, hivatalos ügyek intézésének szervezése.
IX. évfolyam 2. szám
7
ALTÁRÓI TÜKÖR Amennyiben a felsorolt szolgáltatások közül valamelyik felkeltette érdeklődését, kérjük személyesen vagy telefonon, jelentkezzen. Hívja az 505-660 telefonszámot, vagy tájékozódjon személyesen Tokodaltáró, Sallai út. 2. sz. alatt. Az intézmény hétfőtől-péntekig, 7 órától 15 óráig tart nyitva. Munkatársainkkal együtt várjuk jelentkezésüket, kérem, forduljanak hozzánk bizalommal. Tóthné Molnár Erzsébet, intézményvezető
ALTÁRÓI NAPOK 2008
Hívjuk és várjuk Tokodaltáró és a környező települések lakóit 2008. augusztus 16-17-én megrendezésre kerülő FALUNAPOKRA. 2008. augusztus 16. (szombat) 14.00 Megnyitó 14.30 Csillagfény mazsorett csoport műsora 15.00 Gerecse Íjászok bemutatója 16.00 Judo bemutató 16.30 Mozdulat Táncművészeti Egyesület műsora 18.00 Zenés Kabaré – Szegő Csaba kvartett 19.00 - 24.00 Zenés táncos est az EASY együttessel. Egész nap:
Mászófal, Summó (játék) Büfé, Ugrálóvárak
2008. augusztus 17. (vasárnap) 10.00 Ünnepi szentmise a tokodaltárói Szent Borbála templomban 14.00 Testvértelepülésünk, Kőhídgyarmat művészeti csoportjainak bemutatója Bányász kórus műsora 15.00 – 18.30-ig zenés, táncos csoportok produkciója Sakk szimultán Testfestés 19.00 SZTÁRVENDÉG: DUPLA KÁVÉ 21.00 Tűzijáték Egész nap:
Mászófal, Büfé A szervezők
Kiadja: Polgármesteri Hivatal, Tokodaltáró Felelős kiadó: dr. Szax Márta Veronika jegyző
IX. évfolyam 2. szám