f O / K j J J BUDAPEST XVI. KERÜLETI
FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZAT
ALPOLGÁRMESTER
Tárgy:
Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat sportfejlesztési terve a kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve fejlesztési célkitűzésekről (2011-2014)
Tisztelt Képviselő-testület!
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény meghatározza a települési önkormányzatok feladatait, melyek között szerepel a sport támogatása, az egészséges életmód feltételeinek elősegítése. A sportról szóló 2004. évi I. sz. törvény 55. §-a az alábbiak szerint rendelkezik a helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatairól: „ 5 5 . § (1) A települési önkormányzat - figyelemmel a sport hosszú távú fejlesztési koncepciójára -: a) meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról, b) az a) pontban foglalt célkitűzéseivel összhangban együttműködik a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel, c) fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket, d) megteremti az önkormányzati iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlásának feltételeit. (2) A helyi önkormányzat az (1) bekezdésben foglaltakon kívül - a közoktatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - biztosítja az önkormányzati iskolai sportkörök működéséhez szükséges feltételeket. (5) A helyi önkormányzatok a sporttal kapcsolatos feladataik ellátásához a költségvetési törvény szerint normatív hozzájárulásban részesülnek. (6) Az e törvényben meghatározott feladatai alapján a tízezernél több lakosú helyi önkormányzatok rendeletben állapítják meg a helyi adottságoknak megfelelően a sporttal kapcsolatos részletes feladatokat és kötelezettségeket, valamint a költségvetésükből a sportra fordítandó összeget." Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat sportfejlesztési terve lejárt, ezért szükségessé vált a következő időszakra vonatkozóan a kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve fejlesztési célkitűzésekről megalkotni a helyi sportfejlesztési koncepciót. A sportkoncepció tervezetét véleményezés céljából megküldtük valamennyi kerületi fenntartású iskola, illetve kiemelt támogatásban részesült kerületi sportegyesület vezetője részére, mely megkeresés alapján 8 iskola és 2 sportegyesület vezetője küldte m e g észrevételeit, véleményeit a tervezettel kapcsolatosan. A beérkezett vélemények szerint a sportfejlesztési terv átgondolt, reális, mértéktartó, lényeget tartalmazó, irányadó elképzelés, melyben a versenysport mellett a t ö m e g és szabadidős sporttevékenység is hangsúlyos szerephez jut, valamint a lakosság teljes vertikumát átfogja,
2 és melynek megvalósításában mind az egyesületek, mind pedig az iskolák szívesen részt vesznek, együttműködésükről biztosították az önkormányzatot. A vélemények megtekinthetőek a Művelődési Ügyosztályon. A beérkezett vélemények n e m tartalmaztak olyan javaslatokat, észrevételeket, amelyek a kiküldött tervezet módosítását tették volna szükségessé. A z 1. sz. melléklet tartalmazza az érintettek által véleményezett sportfejlesztési tervet a 2011-2014 időszakra vonatkozóan. A Kulturális és Sport Bizottság a 2 0 1 1 . március 16-i, az Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság a 2 0 1 1 . március 21-i ülésén alakítja ki véleményét a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat sportfejlesztési tervéről, a kerületi testnevelési és sportfeladatairól, illetve fejlesztési célkitűzéseiről. A Képviselő-testület a bizottságok véleményét a napirendi pont tárgyalása előtt megismeri. Javasolom a Tisztelt Képviselő-testületnek, hogy fogadja el a kerület testnevelési és sportfeladatairól, illetve fejlesztési célkitűzéseiről szóló Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat sportfejlesztési tervét. H A T Á R O Z A T I J A V A S L A T : Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Képviselő testülete az előterjesztés 1. számú mellékleteként szereplő Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat sportfejlesztési tervét a kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve fejlesztési célkitűzésekről a 2 0 1 1 2014 közötti időszakra vonatkozóan elfogadja. Felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a sportfejlesztési terv közzétételéről. Határidő: 2 0 1 1 . április 15. Felelős: Kovács Péter polgármester
B u d a p e s t , 2 0 1 1 . március 8.
Dr. Csomor Ervin alpolgármester
Látta:
C - ^ Á j á ^ ^ V \ Ancsin László Jegyző
T á r g y a l á s r a illetékes b i z o t t s á g o k : Oktatási, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottság Kulturális és Sport Bizottság
Mellékletek: 1 sz.: Sportfejlesztési terv
„ A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat képe, sport
az
a
társadalomnak
kicsinyített
Itt a j á t é k alatt tanítja m e g
a
embert
a
legfontosabb
rövid
polgári
idő
alatt
erényekre:
az
összetartásra, az önfeláldozásra, az önálló megítélésre,
az
mindenekelőtt
abszolút a
"fair
tisztességre
play",
a
nemes
küzdelem szabályaira." /Dr. Szent-Györgyi Albert/
Budapest Főváros XVI. kerületi
sportfejlesztési
Önkormányzat
terve
kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve
célkitűzésekről
2011-2014
és
fejlesztési
2
A testnevelés és a sport az egyetemes emberi kultúra része, e s z k ö z e a s z e m é l y i s é g f o r m á l á s á n a k és a testi k é p e s s é g e k
alapvető
fejlesztésének.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya a rendszeres testedzéshez való jogról
az
alábbiak szerint rendelkezik: „70/D.
§ (1) A Magyar
legmagasabb (2)
Ezt
szintű a jogot
intézmények
és
biztosításával, valósítja
Köztársaság
testi
és lelki
a Magyar az
orvosi
valamint
területén
joguk
van
a
lehető
egészséghez.
Köztársaság ellátás
az
élőknek
a munkavédelem,
megszervezésével,
épített
és
a
a
természetes
az
egészségügyi
rendszeres
testedzés
környezet
védelmével
meg."
A sport helye, szerepe
A sportnak helye, szerepe van: •
az e g é s z s é g m e g ő r z é s b e n és a rehabilitáció során,
•
a személyiség formálásában,
•
a mozgáskultúra
•
a nemzeti tudat erősítésében,
•
a közösségi magatartás kialakításában,
•
a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésében,
•
a szórakozásban és szórakoztatásban,
•
a n e m z e t k ö z i k a p c s o l a t o k felvétele, fejlesztése során és
•
a példamutatásban.
Ezek mind
fejlesztésében,
olyan jellemzői a t e s t k u l t ú r á n a k , melyet az adott
körülmények
között, lehetőségeink m a x i m á l á s kihasználásával t á m o g a t n u n k kell kerületünk polgárai egészségének, sportértékeink
fizikai
megőrzése,
állapotuk javítása, sporthagyományaink
szórakozási
lehetőségek
biztosítása,
ápolása,
fejlesztése
és
hírnevünk öregbítése érdekében. A
testnevelés,
a
sport
a
betegségek
megelőzését,
a
társadalombiztosítás
kiadásainak c s ö k k e n t é s é t segíti elő, h o z z á j á r u l a z élet m i n ő s é g i és m e n n y i s é g i tényezőinek megőrzéséhez, javulásához.
3
Az ö n k o r m á n y z a t sporttal kapcsolatos feladatai
A helyi ö n k o r m á n y z a t o k r ó l szóló 1990. évi L X V . t ö r v é n y 8.§-a a települési önkormányzatok
feladatai
közé
sorolja
a
sport
támogatását,
az
egészséges
é l e t m ó d m e g t e r e m t é s é n e k feltételeit. A sportról szóló 2 0 0 4 . évi I. t ö r v é n y 55.§-a az alábbiakban határozza m e g a helyi ö n k o r m á n y z a t o k sporttal kapcsolatos feladatait: „(1)
A települési
koncepciójára a)
önkormányzat
- figyelemmel
a sport
hosszú
távú
fejlesztési
-:
meghatározza
a helyi
sportfejlesztési
koncepciót,
és gondoskodik
foglalt
célkitűzéseivel
összhangban
együttműködik
annak
megvalósításáról, b) az a) pontban sportszervezetekkel, c) fenntartja d)
és működteti
megteremti A
az
a tulajdonát
önkormányzati
képező iskolai
sportlétesítményeket, testnevelés
és
sporttevékenység
feltételeit.
helyi
önkormányzat
közoktatásról
szóló
törvényben
önkormányzati
iskolai
sportkörök
az
(1)
bekezdésben
foglaltakon
meghatározottak működéséhez
szerint
szükséges
kívül -
meg
a
sporttal
kapcsolatos
feltételeket.
részletes
-
biztosítja
A helyi ö n k o r m á n y z a t o k , a helyi adottságok figyelembevételével állapítják
helyi
sportszövetségekkel,
gyakorlásának (2)
a
a az
"
rendeletben
feladatokat
és
kötelezettségeket. A sportfejlesztési terv alapelvei
A sportfejlesztési terv a l a p v e t ő célja, h o g y : •
a kerületi polgárok az alkotmányban biztosított rendszeres
testedzéshez
való jogukat minél szélesebb körben gyakorolhassák, •
a kerületi p o l g á r o k e g é s z s é g e , fizikai állapota, á l l ó k é p e s s é g e
javuljon,
jobb legyen, •
a sportbéli h a g y o m á n y o k ápolása töretlen legyen,
•
a szabadidő hasznos eltöltése és szórakozási lehetőség biztosítva legyen,
•
a testnevelés és a sport részterületeinek lakossági
szabadidősport,
látványsport,
óvodai, iskolai
fogyatékosok
testnevelés,
sportja,
melyek
4
egymással összefüggő, egymással kölcsönhatásban álló egészet képeznek, - fejlesztése ne történjen egyik részterület rovására sem, •
a
testnevelés
és
sporttevékenység
gyakorlása
során
ne
forduljon
elő
hátrányos megkülönböztetés. E koncepcióban rögzített j o g o k megilletnek m i n d e n személyt, kor, n e m , vallás, politikai,
nemzeti
vagy
társadalmi
származás,
vagyon,
születési
és
egyéb
különbségtétel nélkül.
Budapest
Főváros
XVI.
kerületi
Önkormányzat
lehetőségei
szerint
mindent
elkövet, h o g y a kerület polgárai a sporttal kapcsolatos, A l k o t m á n y b a n biztosított jogukat minél szélesebb körben gyakorolhassák. Ehhez •
biztosítani kell a megfelelő létesítményi feltételeket,
•
törekedni kell az óvodai-iskolai testnevelés, sport fejlesztésére,
•
támogatni kell az óvodai és a diáksport - versenyek rendezését,
•
gondoskodni kell az utánpótlás neveléséről.
E z t e r ő s í t i m e g a s p o r t r ó l s z ó l ó 2 0 0 4 . é v i I. t ö r v é n y 5 5 . § - a , a m e l y m e g h a t á r o z z a a helyi ö n k o r m á n y z a t o k feladatait. Az önkormányzat -
testnevelési
és
vonatkozásában
sport a
feladatait
a
gyermek
nevelési-oktatási
és
ifjúsági
intézmények
korosztály
fenntartásával
és
m ű k ö d t e t é s é v e l biztosítja, -
a
felnőtt
keresztül, tulajdonban
lakosság a
sportolását
sportegyesületek
a
sportegyesületek
működéséhez
lévő sportlétesítmények
és
az
fenntartásához,
támogatásán önkormányzati
működtetéséhez
v a l ó h o z z á j á r u l á s á v a l látja el. Budapest Főváros X V I . kerületi Ö n k o r m á n y z a t a mindenkori éves költségvetése függvényében törekszik a sport és a testedzés anyagi támogatását biztosítani, t o v á b b á arra, h o g y a kerületben m ű k ö d ő sportlétesítmények és p á l y á k számát, felszereltségét, komfortfokozatát lehetőség szerint fejlessze. A z ö n k o r m á n y z a t az általa fenntartott nevelési-oktatási i n t é z m é n y e k b e n szükség szerint t o v á b b bővíti, fejleszti a z o k a t a z a n y a g i , t á r g y i , s z e m é l y i
feltételeket,
5
a m e l y e k biztosítják a g y e r m e k e k egészséges testi fejlődését és m e g a l a p o z z á k a testnevelés és a sport értékeinek tartós beépülését a g y e r m e k e k értékrendjébe. Az
önkormányzat
terjesztésében,
lehetőségei
biztosítja
a
szerint
feltételeket
részt a
vesz
lakosság
a
sport
egészségi
értékeinek állapotának
megőrzéséhez j a v í t á s á h o z , a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Az
oktatásban
biztosítani
kell
a
testi
és
a
szellemi
nevelés
arányának
m e g t e r e m t é s é t , m i v e l a z ifjúság erkölcsi és fizikai n e v e l é s é b e n a sport szerepe v i t a t h a t a t l a n , a f e l n ő t t e k é l e t é b e n is m e g h a t á r o z z a a z é l e t m i n ő s é g e t . Gondoskodni
kell
az
önkormányzati
tulajdonú
sportlétesítmények
hasznosításáról, fejlesztéséről.
A sportfejlesztési terv célkitűzései •
a
kerületi
sport
(óvodai,
iskolai,
szabadidő
és
versenysport)
minél
szélesebb körű továbbfejlesztése, a támogatási feltételek javítása, •
az
iskolai,
óvodai
tornatermek,
tornaszobák,
sportudvarok
állagának,
felszereltségének javítása, a létesítmények kihasználtságának növelése, •
lehetőség szerint a 4. évfolyam végére tudjon m i n d e n tanuló biztonsággal úszni legalább egy úszásnemben,
•
lehetőség
szerint kerüljön
felújításra
évente egy tornaterem vagy
egy
sportudvar, •
szükséges
a
kerületi
diáksport
versenyrendszer
további
fejlesztése,
törekedni kell arra, h o g y a v e r s e n y e k e n r é s z t v e v ő k között növekedjen
a
n e m igazolt sportolók aránya, •
ö s z t ö n ö z n i kell a 6-12 éves korosztályt arra, h o g y r e n d s z e r e s e n és n a g y létszámban, az életkori sajátosságainak megfelelő
sportfoglalkozásokon
v e g y e n részt, •
szükséges
a
kerületi
ifjúság
egészséges
fejlődése
érdekében
életkori
sajátosságuknak m e g f e l e l ő e n állóképességük, teherbírásuk fejlesztése, •
figyelemmel
kell
kísérni,
ellenőrizni
kell
az
iskolai
sportkörök
tevékenységét, működését, •
a lakosság szabadidős sporttevékenységének támogatása létesítmény szervezett sportprogramok biztosításával,
•
a sportegyesületek utánpótlás nevelésének elősegítése, támogatása.
és
6
A z ó v o d á k b a n folyó s p o r t m u n k a
Helyzetelemzés: Az
óvodákba
alacsony
érkező
szinten
gyermekek
van.
Az
mozgáskultúrája
egészséges
nagyon
életmódra
eltérő,
nevelést,
esetenként
a
gyermekek
m o z g á s f e j l e s z t é s é t m á r ó v o d á s k o r b a n el k e l l k e z d e n i . E b b e n a z é l e t s z a k a s z b a n kapcsolódhatnak
be a gyermekek
először a rendszeres testnevelésbe,
nagyban hozzájárul mozgáskultúrájuk fejlődéséhez, egészségük teherbírásuk,
állóképességük
növeléséhez,
a
amely
megőrzéséhez,
közösségi
magatartás
kialakulásához. A kerületben tíz kerületi fenntartású óvoda működik, összesen h ú s z épületben. A
megemelkedett
óvodáskorú
gyermeklétszám
miatt
korábban
tornaszobák
kerültek átalakításra csoportszobává, az elmúlt két évben azonban az
óvodai
férőhely - bővítéseknek köszönhetően a Szentmihályi Játszókert Ó v o d á b a n és a Pipitér Ó v o d á b a n kialakításra került l-l tornaszoba. A húsz épületben így mindösszesen hét tornaszoba található és ebből
kettő
n a g y s á g a eléri a 6 0 m 2 - t . A tornaszobák kihasználtsága megfelelő. A z ó v o d á k sportszerellátottságát segíti, h o g y r é s z e s ü l n e k a kerületi
diáksport
ösztönző támogatási keretéből. A z óvodák udvari játékainak kötelező jellegű éves felülvizsgálata,
szabvány
szerinti pótlása, javítása folyamatosan történik. Az
óvodák
között
rendezett játékos, ügyességi
versenyeket
évente
egy-egy
ó v o d a fogja ö s s z e . A z ó v o d á k a k t í v a n részt v e s z n e k a kerület által szervezett K i h í v á s N a p i s p o r t n a p o n és a kerületi s p o r t e g y e s ü l e t e k által ó v o d á k
számára
szervezett sportversenyeken. A két kerületi u s z o d a létesítésével és a Kulturális és Sport Bizottságtól kapott támogatással
lehetőség
nyílt
arra,
hogy
egyre
több
nagycsoportos
kerületi
gyermek részesülhessen úszásoktatásban. Az
óvodáskorú
gyermekek
megállapítható, hogy
egészségügyi
szűrése
rendszeres,
sok közöttük a tartáshibával vagy egyéb
mely
alapján
deformitással
rendelkező gyermek. A mozgáshiány, az egészségtelen táplálkozás eredménye, h o g y e g y r e t ö b b a z ó v o d á s k o r ú a k k ö z ö t t is a t ú l s ú l y o s g y e r m e k .
7
A z óvónők jelentős h á n y a d a vett részt mozgásfejlesztő szakirányú képzésen, az ott tanultakat
átadták/átadják
a kollégáiknak
és e r e d m é n y e s e n
használják
a
gyermekek mozgásfejlesztése során. A z óvodai s p o r t fejlesztése: Az
egészséges
életmód
kialakítását,
a
rendszeres
testedzés
iránti
m e g a l a p o z á s á t , a z a l a p v e t ő fizikai k é p e s s é g e k és m o z g á s k é s z s é g e k a sportolás megkedveltetését
már óvodáskorban
igény
fejlesztését,
m e g kell kezdeni. E h h e z
a
m u n k á h o z az alábbi feltételek teljesítésére v a n szükség: -
Folytatni
kell
az
óvodáskorúak
(ortopédiai, reflexológia,
rendszeres
és
teljes
belgyógyászati, szemészeti)
körű
egészségügyi
szűrését és hozzá
a
korrigáló programot. A h a n y a g , rossz tartású, lúdtalpas g y e r m e k e k szakszerű ellátására gyógytestnevelő, fejlesztőpedagógus munkájára v a n szükség, vagy az
óvónők
ilyen
rendellenességek
irányú
ebben
a
felkészítésére. korban
Az
idejében
gyorsabban
és
felfedezett
eredményesebben
kezelhetőek. -
H a n g s ú l y t kell fektetni az ó v ó n ő k rendszeres szakirányú
továbbképzésére,
k é p z é s é r e ( g y ó g y t o r n a , j á t é k o s torna, népi j á t é k o k , ortopédiai ismeretek), és a lehetőséghez m é r t e n biztosítani kell az e h h e z s z ü k s é g e s feltételeket. -
Az
óvodák
közötti
sportversenyek
számának
növelésével
a
m o z g á s l e h e t ő s é g e k számát növelni kell. -
Hangsúlyt
kell
fektetni
az
egészséges
életmód
-
rendszeres
mozgás,
táplálkozás - kialakítására, az ezzel kapcsolatos ismeretek terjesztésére. -
Szükséges
az
óvodai
udvarok,
tornaszobák,
játékeszközök
állapotának
rendszeres felülvizsgálata, továbbá az óvodai játékeszközök, udvari játékok folyamatos szabvány szerinti pótlása.
A z i s k o l á k b a n folyó s p o r t m u n k a Helyzetelemzés: Az
iskolai testnevelés
és a tanórán kívüli
iskolai
sport a
sporttevékenység
legfontosabb területe. A 6-14, valamint 14-18 év közötti időszak a test fejlődése, továbbá az élsportban az utánpótlás nevelés szempontjából rendkívül fontos. Kerületünkben
az
önkormányzat
fenntartásában
működő
11
alapfokú,
egy
tizenkét évfolyamos és egy középfokú iskolában folyik a testnevelés tanítása, a tanórán kívüli diáksport, a szabadidősport szervezése.
8
Az
iskolai
testnevelés
személyi
-
minden
iskolában
testnevelés
szakos
p e d a g ó g u s tartja a testnevelés órákat és a délutáni sportfoglalkozásokat
- és
tárgyi feltételei biztosítottak, e g y e d ü l a Göllesz V i k t o r Ó v o d a , A l t a l á n o s Iskola, Előkészítő
Szakiskola
és
Egységes
Gyógypedagógiai
Módszertani
I n t é z m é n y b e n n i n c s t o r n a t e r e m , itt a t e s t n e v e l é s t a n í t á s a h á r o m
tornaszobában
folyik. A tornatermek m é r e t e n a g y o n eltérő. Csupán n é g y iskola rendelkezik megfelelő nagyságú tornateremmel. A tornatermek kihasználtsága megfelelő. Napközben a testnevelésórák, ISK, D S E foglalkozások,
a késő délutáni órákban a kerületi
sportegyesületek és a lakosság veszik igénybe a tornatermeket. Az
úszásoktatás
feltételei
a
2008-ban
átadott
két
kerületi
uszodával
megoldottnak tekinthetőek. A tanulók e g é s z s é g ü g y i szűrésére évente kerül sor, m e l y n e k során kiszűrésre kerülnek olyan rendellenességek, m e l y e k szakorvosi ellátást igényelnek,
vagy
gyógytestneveléssel korrigálhatóak. Az iskolákban tanévenként kétszer mérik a tanulók
fizikai
teljesítményét.
A 2 0 0 8 - b a n végzett, m i n d e n kerületi fenntartású iskolára kiterjesztett, az iskolák által nyújtott f e l m é r é s e k adatai alapján a kerületi t a n u l ó k k ö z e l 5 0 % - á n a k fizikai
teljesítménye
igen
gyenge,
gyenge
vagy
kifogásolható
a
kategóriába
sorolható. A
gyógy testnevelés
a
kerületben
megoldott,
a
Napraforgó
Gyermekjóléti
K ö z p o n t , C s a l á d s e g í t ő Szolgálat és N e v e l é s i T a n á c s a d ó által, v a g y a közoktatási intézményekben, ahol m i n d e n arra rászoruló gyermek/tanuló számára elérhetőek a s z a k e m b e r e k által irányított foglalkozások. A
tehetséges
tanulók
átirányítása
a kerületi
sportegyesületekbe
folyamatos.
A z o k a tanulók keresnek a szomszédos kerületekben sportolási lehetőséget, akik n e m találnak az érdeklődésüknek, tehetségüknek megfelelő sportágat. A
mindennapos
testmozgás
biztosított,
ugyanakkor
a
tanórán
kívüli
lehetőségeket csak a tanulók kis hányada veszi igénybe. Figyelembe véve tanulók
fizikai
állapotfelmérésével
kapcsolatos
adatokat,
továbbá
azt,
a
hogy
egyre több a mozgáshiány, helytelen táplálkozás miatt túlsúlyos tanuló, kevés a j o g s z a b á l y által b i z t o s í t a n d ó h e t i k ö t e l e z ő h á r o m , i l l e t v e k e t t ő é s fél t e s t n e v e l é s óra.
9
A z i s k o l á k b a n folyó testnevelés órákra alapozva, a h h o z k a p c s o l ó d v a jött létre és m ű k ö d i k a kerületi diáksport versenyrendszer, m e l y n e k szerves részét képezik a z i s k o l á k b a n m ű k ö d ő iskolai s p o r t k ö r ö k , D S E - k, m e l y e k a l a p v e t ő feladatai: -
a tanórán kívüli iskolai sport szervezése,
-
a m i n d e n n a p o s testmozgás biztosítása, versenyre való felkészítés,
-
sporttáborok, sítúrák, túrák szervezése.
A tanulók teherbírásának, állóképességének megmérettetését, a versenyszellem fejlesztését
a
14
sportágban
(kézilabda,
labdarúgás,
atlétika,
-
mindhárom
sportág esetében megrendezésre kerül a tornatermi változat, továbbá atlétikában a
mezei
futás
birkózás
és
és
játékos
versenyrendszer mindenkori ösztönző
a váltóbajnokság ügyességi
biztosítja,
költségvetése támogatás
melynek
- csivit,
asztalitenisz,
verseny)
megrendezett
szervezési
költségeit
tartalmazza.
mértéke
sakk,
Az
iskoláknak
eredményességi
és
kosárlabda, diákolimpiai
az
önkormányzat
adott
úgynevezett
részvételi
arányok
figyelembevételével egy elfogadott pontrendszer szerint kerül megállapításra. A z oktatási i n t é z m é n y e k k ü l ö n b ö z ő téli és n y á r i s p o r t t á b o r o k a t s z e r v e z n e k
a
t a n u l ó k s z á m á r a , e z z e l is b ő v í t v e , színesítve a sportolási l e h e t ő s é g e k kínálatát. A z iskolai testnevelés és d i á k s p o r t fejlesztése •
Szükséges folyamatosan figyelemmel kísérni az i s k o l á k
tornatermeinek
és s p o r t u d v a r a i n a k állagát, felszereltségét, •
szükség esetén a lehetőségek figyelembevételével
fejleszteni,
bővíteni
kell ezeket. •
A z önkormányzat lehetőségeihez mérten biztosítsa a t á r g y i
feltételek
bővülését. •
Fokozott
figyelmet
kell
fordítani
a
tanulók
edzettségi
állapotának,
állóképességének ellenőrzésére, fejlesztésére, •
a könnyített és a g y ó g y testnevelés feltételeinek biztosítására, javítására.
•
A z iskolákat érdekeltté kell tenni a sportversenyeken való részvételre, a versenyek
szervezésére,
hangsúlyozva
a
folyamatos
felkészülés
és
megmérettetés fontosságát. •
A z iskolák törekedjenek arra, h o g y a m i n d e n n a p o s testmozgás keretében szervezett
délutáni
sportköri
foglalkozásokon
az
iskola tanulói
minél
n a g y o b b l é t s z á m b a n v e g y e n e k részt. •
Törekedni
kell,
különösen
az
általános
iskola
5-8.
évfolyamán
és
a
középiskola 9-12. évfolyamán a kötelező testnevelés óra számának, a n e m kötelező tanórai foglalkozások m e g t a r t á s á h o z r e n d e l k e z é s r e álló időkeret
10
t e r h é r e v a g y a z ö n k o r m á n y z a t által biztosított t ö b b l e t ó r á b ó l l e g a l á b b heti eggyel történő megemelésére. •
Szükséges
a szülők, tanárok,
diákok, vezetők körében
egy, a
sportot
népszerűsítő k o m m u n i k á c i ó megvalósítása, kidolgozása, mely változtatna a testnevelés szükségességének, fontosságának megítélésén, az érintettek szemléletén. •
T o v á b b r a is n a g y g o n d o t kell fordítani a téli/nyári turisztikai s p o r t t á b o r o k szervezésére, a sportkínálat szélesítésére.
•
A
jelenleg
működő,
tizennégy
sportágban
szervezett
diákolimpiai
versenyrendszer átgondolásra, esetleg bővítésre szorul. •
A
diákolimpiai
versenyeken
való
részvételt
ösztönző
pontrendszert
szükséges folyamatosan áttekinteni, h a lehet bővíteni, m ó d o s í t a n i kell. •
A versenyek során tehetségesnek tűnő tanulókat elsősorban a kerületben m ű k ö d ő sportegyesületek szakosztályaiba kell irányítani.
•
T o v á b b r a is b e kell v o n n i a sportegyesületeket a k ö z o k t a t á s i i n t é z m é n y e k közötti diáksport - versenyek bonyolításába.
•
Fokozott
figyelemmel
megfogalmazott, testnevelésre,
a
a
kell
sporttal
tanórán
kísérni
a
kapcsolatos kívüli
pedagógiai
- az
programokban
egészséges
diáksportra
és
a
életmódra,
a
szabadidősportra
vonatkozó - tervek megvalósítását. •
A
lehetőségek
tanulók
figyelembevételével
minél
nagyobb
gondot kell fordítani
számban
tanuljanak
meg
-
arra, h o g y legalább
a
egy
úszásnemben - biztonsággal úszni.
Sportegyesületek Helyzetelemzés A kerületben m ű k ö d ő létezett,
mint
a
sportegyesületek közül néhány m á r a X X . sz. Mátyásföldi
Lawn
Tennis
Club
elején
(MLTC),
a
R á k o s s z e n t m i h á l y i A t l é t i k a i és F o o t b a l l C l u b ( R A F C ) , a R á k o s s z e n t m i h á l y i Sport Club (RSC). Nevükhöz
híven
ápolják,
lakosság szabadidősportját, Az
idők
folyamán
sportegyesületek,
felelevenítik
szervezik
a
szórakoztatnak.
minden
mely
sporthagyományaikat,
településrészen
utóbbiak
közül
az
szűntek
IKARUS
meg BSE
és lett
alakultak a
kerület
legnagyobb, utánpótlás - nevelő sportegyesülete. Az
1990-es
évektől
finanszírozása
az
megszűnt,
állami
vállalatok
az
egyesületek
megszűnésével pénzforrás
a
sportegyesületek
nélkül
maradtak.
A
11
versenysport átalakulásával szaporodtak a szabadidősport szervezését felvállaló egyesületek. Új
sportegyesületek
létesültek,
amelyek
színesítik,
bővítik
a
kerületben
a
sportolási lehetőségek kínálatát. Az
önkormányzat
által
regisztrált
kerületi
sportegyesületekben
huszonegy
sportág űzhető. Kerületünkben elismerésre méltó a verseny és a szabadidős sporttevékenység. Élvonalbeli
versenyzők
vannak
atlétika,
kézilabda,
karate,
tenisz
és
vívás
sportágban. Az
elmúlt
években
nemzetközi
sportversenyeken
kiemelkedő
eredményeket
é r t e k el a z I K A R U S B S E atlétái, m i n t K i s s D á n i e l , A r m u t h G á b o r ,
Wagner
Gábor, Gyürkés Viktória, Antalóczy Csaba. Kiváló sportteljesítményt nyújtott és nyújt a Kertvárosi V í v ó Sport Egyesület kiemelkedő versenyzője Decsi Tamás. A
kerületben
működő
többi
sportegyesület
is j e l e n t ő s h a z a i
és
nemzetközi
s p o r t e r e d m é n y e k e t ért el. A kerületi sportegyesületekben
egyre eredményesebb,
színvonalasabb
munka
folyik labdarúgás, kézilabda, vívás, tenisz és kosárlabda sportágakban, továbbá sportolási
lehetőségeket
biztosítanak
a rendszeres
mozgást
igénylő
kerületi
lakosság számára. N é h á n y kisebb sportegyesület megszűnt, vagy szünetelteti a működését. A
lakosság
tájékoztatása,
lehetőségeire, Sportnapok
figyelmének
fontosságára
címmel
felhívása
folyamatos,
évente nyolc
melynek
sportágban kerül
a
rendszeres
sportolás
érdekében
Kertvárosi
megrendezésre
lakossági
sportnap. A
tájékoztatást,
a
sportegyesületek
által
nyújtott
sportolási
bemutatását szolgálják a K o v á c s Attila Galériában h á r o m éve
lehetőségek
megrendezésre
kerülő sporttörténeti kiállítások. A z ö n k o r m á n y z a t sportfejlesztést célzó beruházásai: >
Megvásárlásra
került
a Bátony
u.
1-33.
sz.
alatti
sportlétesítmény
5
hektáros része. >
Felépült
Mátyásföldön
és
Rákosszentmihályon
egy-egy
uszoda,
melyekkel bővült a lakosság számára a szabadidős-sportolás, valamint a
12
felnövekvő
nemzedék
számára
az
a
lehetőség,
hogy
minél
nagyobb
arányban tanuljanak m e g úszni. >
Felújításra került a B ö k é n y f ö l d i út 2 7 . sz. alatti s p o r t p á l y á n a s z é k h á z , és épült e g y öltözőket, szertárakat, lelátót b e f o g a d ó épület.
>
A
Bátony
u.
1-33.
sz.
alatti
sportpályán
2009.
december
hónapban
átadásra került a z öltözőket, szertárakat, lelátót b e f o g a d ó épület. >
Kidolgozásra került egy ösztöndíj rendszer a kerületben élő
tehetséges
fiatal s p o r t o l ó k t á m o g a t á s á r a . >
Nemzetközi
versenyek
rendezésére
alkalmas
nyolcsávos
rekortán
a t l é t i k a p á l y a l é t e s ü l t a B á t o n y u. 1-33. sz. alatti s p o r t p á l y á n . A z u s z o d á k és a K e r i n g ő utcai sportpálya egységes üzemeltetése érdekében az Önkormányzat
létrehozta
a
XVI.
kerületi
Kertvárosi
Sportlétesítményeket
Ü z e m e l t e t ő Kft-t.
Sporttámogatással kapcsolatos elvek, feladatok
•
A z óvodai sport támogatása intézményi csoportszám arányában, normatív m ó d o n történik.
••> A z i s k o l a i t e s t n e v e l é s é s a d i á k s p o r t t á m o g a t á s a a k i a l a k u l t é s a j ö v ő b e n kibővítendő
pontrendszer
alapján
történik.
A
tanórán
kívüli
sporttevékenységre a közoktatási törvény rendelkezései, valamint a N A T b a n foglalt tartalmi szabályozók és az intézményi pedagógiai p r o g r a m o k az irányadóak. •
A z önkormányzat a tulajdonában lévő sportlétesítményeket a működtető sportegyesületek részére díjmentesen biztosítja a velük kötött szerződések alapján.
Az
önkormányzat
a
sportegyesületek
működési
költségéhez
évenkénti felülvizsgálat útján megállapított összeggel járul hozzá. •
A z önkormányzat az egészségmegőrzés érdekében, lehetőségeihez mérten pályázat
útján
támogatja
a
szabadidősport,
a
természetjárás,
az
úszásoktatás és a kerékpártúrák szervezését. •
Az
önkormányzat
lehetőségeihez
mérten
támogatja
a
versenysportot,
kiemelt fontosságot tulajdonítva az utánpótlás - nevelésnek: >
a kiemelt sportágak alapsportágak- atlétika, úszás, labdajátékok
13
a kerületben hagyománnyal rendelkező sportágak az iskolai testnevelés tantervében szereplő sportágak >
a támogatás szempontjai utánpótlás-nevelés eredményesség
•
A
pályázati
támogatás
konkrét
és
utólag
kontrollálható
célra
(pl.:
e s e m é n y , r e n d e z v é n y , új s p o r t á g n é p s z e r ű s í t é s e , b e v e z e t é s e ) f o r d í t h a t ó . ••• A z
önkormányzati
sportegyesületekkel
tulajdonú
kötött
sportlétesítményeket
szerződéseket
indokolt
használó
esetben
felül
kell
vizsgálni. •
A támogatásban részesülő sportegyesületek kapcsolódjanak be a kerületi diákolimpia versenyeinek bonyolításába,
*l* a l a k o s s á g s z á m á r a s z e r v e z e t t s p o r t n a p o k r e n d e z é s é b e .
Kerületi sportlétesítmények Fejlesztéssel kapcsolatos tervek, sportolási s z o k á s o k kialakulását ösztönző elképzelések
A z ö n k o r m á n y z a t célja lehetőségeihez m é r t e n >
egy
több
sportág
gyakorlására
alkalmas,
multifunkcionális
fedett
sportcsarnok létesítése, >
egy m ű f ü v e s sportpálya létesítése,
>
az E r z s é b e t - ligetben lévő, felújításra v á r ó épület a l k a l m a s s á tétele sport célra,
>
a János utcai n a p k ö z i s tábor sportfunkcióval történő fejlesztése,
>
a kerületi k e r é k p á r - úthálózat fejlesztése,
>
a sportpályák alkalmassá tétele a lakossági szabadidősport (pl. futópályák karbantartása, felújítása),
befogadására
14
1.
Önkormányzati tulajdonú
sportlétesítmények
A. Bökényföldi út 27. sportlétesítmény - működteti a Mátyásföldi L a w n Tennis Club (MLTC) B. Keringő
utcai
sportpálya
-
üzemeltetője
a
XVI.
kerületi
Kertvárosi
S p o r t l é t e s í t m é n y e k e t Ü z e m e l t e t ő Kft. C. C s ö m ö r i út 158. sporttelep - a tulajdonjog
50-50%-ban megoszlik a Metró
R S C és az ö n k o r m á n y z a t között, D . Á l l á s u - Z ö l d s é g e s u.- M o n o k i u. által határolt s p o r t p á l y a - m ű k ö d t e t ő az Árpádföldi Tenisz Club E.
B á t o n y u. 1-33. sz. alatti s p o r t p á l y a 2/3-a - m ű k ö d t e t ő a z I K A R U S B S E
F.
Lőtér
G. Erzsébet-ligeti
Uszoda
-
üzemeltetője
a
XVI.
kerületi
Kertvárosi
S p o r t l é t e s í t m é n y e k e t Ü z e m e l t e t ő Kft. H. Rákosszentmihályi
Uszoda
-
üzemeltetője
a
XVI.
kerületi
Kertvárosi
S p o r t l é t e s í t m é n y e k e t Ü z e m e l t e t ő Kft. I.
Havashalom park - többfunkciós szabadidő park
2.
M a g á n t u l a j d o n b a n lévő sportlétesítmény
A . ) B á t o n y u . 1 - 3 3 . s z . a l a t t i s p o r t t e l e p 1/3 r é s z e B.) Pirosrózsa u-i sportpálya - a R á k o s s z e n t m i h á l y i Atlétikai és Football C l u b (RAFC) működteti C.) A U R A S s p o r t p á l y a ( C i n k o t a ) A kerületi sportlétesítmények
fejlesztése
1. B e r u h á z á s s a l k a p c s o l a t o s t e r v e k Fontos szerepet játszana a kerület sportéletében egy több sportág gyakorlására alkalmas, multifunkcionális fedett sportcsarnok létesítése. 2. Fejlesztéssel, felújítással kapcsolatos t e r v e k >
É r d e m e s felülvizsgálni a
földterület
és a felépítmény eltérő
tulajdonosi
helyzetét a C s ö m ö r i u-i sportlétesítmény tekintetében. >
Szükséges a kerületben található és sportcélra hasznosítható
szabadtéri
területek felmérése és azok hasznosítási lehetőségeinek kidolgozása.
15
>
Az
Önkormányzat
ütemezése,
tulajdonában
figyelembe
véve
lévő sportlétesítmények a
fejlesztésének
mozgáskorlátozottak
sportolásának
biztosítását. >
Tervezni
kell
személyek
az
önkormányzati
használatába
tulajdonban
vagy
bérbe
lévő,
adott
de
önálló
jogi
sportlétesítmények
á l l a g m e g ó v á s á t (épület, kerítés, b e l s ő - é p ü l e t g é p é s z e t i , stb. - felújítás) kivéve a működtetéssel járó elhasználódást.
S p o r t és k e r ü l e t i m é d i a A helyi m é d i á n a k a sporttal kapcsolatos szerepe: I. Informálja a l a k o s s á g o t 1.
a
kerület
sportjáról
(rendezvények,
versenyeredmények,
sportegyesületi
hírek), a sportolási lehetőségekről, 2.
a
sport,
a
rendszeres
testedzés
fontosságáról,
az
egészségmegőrzés
lehetséges, szükséges tennivalóiról. II. A
sportegyesületek
számára
lehetőséget
biztosít
a
közszereplésre,
eredményeik közzétételére, a sportág népszerűsítésére. A z e l k ö v e t k e z ő i d ő s z a k b a n t o v á b b kell fejleszteni a sport, a helyi ö n k o r m á n y z a t és a m é d i a kapcsolatát. Ö s z t ö n ö z n i kell a sportegyesületek vezetőit a híradásra, a m é d i a nyújtotta lehetőség kihasználására.
A sport piaci szereplői A r e n d s z e r v á l t á s t k ö v e t ő e n a s p o r t s z á m á r a k e d v e z ő t l e n g a z d a s á g i h e l y z e t állt elő
és
ennek
következményeképpen
megnőtt
a
magántőke
bevonásának
szükségessége. A sport j o b b anyagi támogatottsága miatt fontos cél a m a g á n t ő k e bevonása szponzorként, segítse
elő
amennyiben
(esetleges azok
illetve az, h o g y az Ö n k o r m á n y z a t kedvezmények,
valóban
a
kerületi
stb.)
a
saját
sportvállalkozások
sportpalettát
kívánják
eszközeivel létrejöttét,
színesíteni
szolgáltatásaik a helyi kívánalmaknak, adottságoknak megfelelőek.
és
16
Az Önkormányzati
sportigazgatás
Feladatai: 1. K o o r d i n á l j a a k e r ü l e t s p o r t é l e t é t 2. M ű k ö d t e t i a kerületi diáksport rendszerét 3. Sportszakmai segítséget nyújt a kerületi sportegyesületeknek 4. E g y ü t t m ű k ö d i k a kerületi civil szervezetekkel 5. B i z t o s í t j a
az
információáramlást
a
fővárosi
és
kerületi
sportszervezetek
között 6. V é g r e h a j t j a a K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t t ő l , a K u l t u r á l i s é s S p o r t B i z o t t s á g t ó l é s a Fővárosi Sport Ügyosztálytól kapott feladatokat 7. S p o r t s z a k m a i
hátteret
ad
a
Képviselő-testület
és
a
Kulturális
és
Sport
Bizottság döntéseihez. A kerületben a sporttal kapcsolatos döntéseket a Kulturális és Sport Bizottság javaslatai
alapján
a
Képviselő-testület
hozza,
a
sportigazgatási
feladatok
előkészítése és végrehajtása a Művelődési Ü g y o s z t á l y o n történik. Fejlesztése: 1. A
sportfejlesztési
terv
elfogadását
követően,
annak
megvalósítására
szükséges a sportrendelet felülvizsgálata. 2. L e h e t ő s é g e k
szerint
a
kerületi
sporttámogatási
Ö n k o r m á n y z a t költségvetésében biztosítani kell.
keretet
évenként,
az
17
Melléklet Sporteredmények
A z alábbi s p o r t e g y e s ü l e t e k jelentős e r e d m é n y e k e t értek el b u d a p e s t i , országos és
nemzetközi
versenyeken,
ezzel
hozzájárultak/hozzájárulnak
a
s p o r t h a g y o m á n y o k ápolásához, öregbítették/öregbítik a kerület hírnevét és j ó példát mutattak/mutatnak a kerület ifjúságának : Árpádföldi Tenisz K l u b Cavalloni Ferenc Modellező SE IKARUS BSE Mátyásföldi L a w n Tennis Club Metró RSC R á k o s s z e n t m i h á l y i Atlétikai és Football C l u b Rákosszentmihályi Sport Club XVI. kerületi Kézilabda Modellező Sportegyesület Ziccer Kosársuli SE Kertvárosi Vívó Sportegyesület
Budapest Főváros XVI. kerületi
Önkormányzat
S O / J O J J
K u l t u r á l i s és S p o r t B i z o t t s á g a
Kivonat a K u l t u r á l i s és S p o r t B i z o t t s á g 2 0 1 1 . m á r c i u s 16-ai ülésén k é s z ü l t j e g y z ő k ö n y v é b ő l :
Napirend:
14. „ B u d a p e s t F ő v á r o s X V I . k e r ü l e t i Ö n k o r m á n y z a t sportfejlesztési t e r v e a k e r ü l e t i testnevelési és s p o r t f e l a d a t o k r ó l illetve fejlesztési c é l k i t ű z é s e k r ő l (2011-2014),, t á r g y ú Képviselő-testületi előterjesztés v é l e m é n y e z é s e
94/2011. ( I I I . 16.) K S B Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális és Sport Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a kerületi testnevelési és sportfeladatokról, illetve fejlesztési célkitűzésekről szóló Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat sportfejlesztési terv (2011-2014) elfogadását, az alábbi módosítással: A melléklet tartalmazza a Kertvárosi Birkózó és Sumo Clubot is. Felkéri a bizottság az elnökét, hogy a határozatról a Képviselő-testületet tájékoztassa. Határidő: 2 0 1 1 . március 2 3 . Felelős: Horváth János a bizottság elnöke Szavazás: 4 igen, egyhangú
Budapest, 2 0 1 1 . március 18.
H o r v á t h J á n o s s.k. bizottság elnöke
A kivonat hiteléül:
Kovács Katalin ügyosztályvezető
D r . K ö r n y e i n é R á t z K a t a l i n s. k. jegyzőkönyv-hitelesítő
Kiegészítés 50/2011 számú Képviselő-testületi
előterjesztéshez
BUDAPEST F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I Ö N K O R M Á N Y Z A T Kivonat a z O k t a t á s i , Ifjúság-és G y e r m e k v é d e l m i B i z o t t s á g 2 0 1 1 . m á r c i u s 21-i ü l é s é n e k jegyzőkönyvéből Napirend 2.) A B u d a p e s t F ő v á r o s X V I . k e r ü l e t i Ö n k o r m á n y z a t sportfejlesztési t e r v e a k e r ü l e t i testnevelési és s p o r t f e l a d a t o k r ó l illetve fejlesztési c é l k i t ű z é s e k r ő l (2011-2014) t á r g y ú k é p v i s e l ő - t e s t ü l e t i előterjesztés v é l e m é n y e z é s e 5 2 / 2 0 1 1 . ( I I I . 21.) O I G Y B h a t á r o z a t Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Ifjúság- és G y e r m e k v é d e l m i Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények teljes körű üzemeltetését a X V I . kerületi Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft végezze. Felkéri a bizottság az elnökét, hogy a határozatot terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: 2 0 1 1 . március 23-i képviselő-testületi ülés Felelős: Szász József bizottsági elnök Szavazás: 5 igen, 1 nem, 0 tartózkodás 5 3 / 2 0 1 1 . ( I I I . 21.) O I G Y B h a t á r o z a t Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási. Ifjúság- és Gyermekvédelmi Bizottsága a Képviselő-testületnek az alábbi kiegészítésekkel elfogadásra javasolja a Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat sportfejlesztési tervét a kerületi testnevelési és sportfeladatokról illetve fejlesztési célkitűzésekről (2011-2014): 1. A koncepció 9. oldalának utolsó bekezdésének módosítása: „Törekedni kell, különösen az általános iskola 1-8 évfolyamán,1. osztálytól felmenő rendszerben - és a középiskola 9-12. évfolyamán a mindennapi testnevelés biztosításának érdekében a kötelező testnevelés órák számának a növelésére a nem kötelező tanórai foglalkozások megtartásához rendelkezésre álló időkeret terhére, vagy az önkormányzat által biztosított többletórából legalább heti 1 órával történő megemelésének 2014-ig történő elindítására. „ 2. A 12. oldal 4. felsorolása szövegének módosítása. Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas nyolcsávos rekortán atlétikapálya létesül a Bátony u. 1-33. szám alatti sportpályán. Felkéri a bizottság az elnökét, hogy a határozatot terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: 2 0 1 1 . március 23-i képviselő-testületi ülés Felelős: Szász József bizottsági elnök Szavazás: 6 igen egyhangú
Szász József s.k. elnök Budapest, 2 0 1 1 . március 22. A kivonat hiteléül: Kovács Katalin ügyosztályvezető
Dr. Környeiné Rátz Katalin s.k. j e g y z ő k ö n y v hitelesítő