Alkohol és drog: van kiút! Mi a katolikus egyház feladata? Tartalomjegyzék

Alkohol és drog: van kiút! Mi a katolikus egyház feladata? Konferencia

Pannonhalma 2001, július 3

Információs anyag

Tartalomjegyzék Az alkoholizmus: kezelhető betegség ……………………………………...2 A Guest House koncepciója Austin Ripley, a Guest House alapítójának előadása — 1949 …….. 11 Az alkoholista pap segítése Austin Ripley —1950 …………………………………………………… 16 Irányelvek és eljárás Guest House …………………………………………………………..… 20 Hatékony lelkipásztor lehet-e az alkoholista pap? ……………………... 23 Szabadságra hivattunk New Jersey állam katolikus püspökeinek Nyilatkozata — 1988 …… 27

Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok; bátorságot, hogy változtassak amin tudok; és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget. Guest House Alapítvány

AZ ALKOHOLIZMUS: kezelhető betegség JOHNSON INSTITUTE 510 First Evenue North Minneapolis, Minnesota 55403-0484 Tájékoztatásul kiadta a Guest House

Ezt a füzetet a Guest House finanszírozta. A Guest House nem haszonra dolgozó (non-profit) intézmény; kizárólagos hivatása olyan katolikus papok és szerzetesek kezelése és gondozása, akik az alkoholizmus betegségében szenvednek. Az 1956-ban alapított Guest House-ot világiak irányítják. Alkoholkezelő intézetei Lake Orionban (Michigan) és Rochesterben (Minnesota) vannak. A füzetet a Guest House bocsátja rendelkezésre és osztja szét mindazoknak, akik érdeklődést tanúsítanak az alkoholizmus betegsége iránt, akár egyházi, akár világi személyek. Azzal a céllal teszi, hogy az alkoholizmus ismeretének növekedésével siettesse a betegségből való felépülést és segítse a megelőzést.

Minden nap hálát adunk Istennek a felépülés ajándékáért és a lehetőségért, hogy intézetünk ilyen különleges apostoli munkát végezhet.

Kézirat gyanánt

2

Előszó Az alkoholizmus és más hangulatváltoztató kémiai szerektől való függőség kezelhető betegségek. A Johnson intézet családgondozó, ismeretterjesztő és felvilágosító programjának célja az, hogy információt szolgáltasson ezekről a betegségekről. A cél kettős: megelőzés ha lehetséges; és beavatkozás (intervenció) valamint kezelés, ha szükséges. Ha alaposan ismeri a káros függőség korai jelét, változtatni tud az ilyen szerek használatán, mielőtt elveszti felettük az uralmat, és kezelés szükséges. Ha a megelőzés sikertelen, vagy ha a betegség olyan stádiumba jutott, hogy külső segítség szükséges, az intervenciónak a megértés légkörében kell megtörténnie, hogy hatásos legyen. A megértés légköre hozzásegít ahhoz, hogy a tagadáskomplexus rendszerét, (mely mindig jelen van és eleve elutasít minden segítséget), áttörjük és az érintett személy könnyebben megértse a kezelés szükségességét. Azok számára, akiknél a függőség nem áll fenn, a hangulatváltoztató kémiai szerek használata személyes döntés. A Johnson Intézet azokat akarja segíteni, akikben a káros függőség kialakulhat.

Kémiai függőség? a betegség Az alkoholtól vagy más drogoktól való függőséget sokáig erkölcsi problémának tekintették. Az alkoholisát gyenge akaratú egyénnek tartották. Úgy nézték, mint aki nem törődik másokkal, de még saját magával sem. „Csak kontrollálni kellene ivását, vagy — és ez még jobb lenne — abbahagynia." Ma már természetesen az orvosok, lelkészek és más szakemberek tudatában vannak, hogy az alkoholizmus betegség, és a megfelelő kezelésre reagál. Mégis, néhány régi téves eszme makacsul tartja magát és nehezíti a betegség eredményes felismerését. Ezek az eszmék régiek és mélyen beleágyazódtak gondolkodásunkba. Gyakran a kémiai függőségben szenvedő személy az utolsó, aki elfogadja állapotát, mint betegséget. De házastársak és a beteghez közelálló személyek is nehezen fogadják el azt, hogy ez a rendellenesség nem más, mint betegség. Azért van ez, mert a beteghez érzelmileg közel állnak. Az Amerikai Orvosszövetség 1956 óta hivatalosan betegségnek ismeri el az alkoholizmust. Ez a felismerés több dolgot jelent: -A betegség leírható. -A betegség lefolyása előrelátható és progresszív. -A betegség primér — vagyis nem csupán valamilyen mélyebben fekvő rendellenesség megnyilvánulása. -A betegség permanens. -A betegség terminális (végzetes) — ha nem kezelik, elkerülhetetlenül korai halálra vezet.

3

Fontoljuk meg ezeket a kijelentéseket. A BETEGSÉG LEÍRHATÓ. Az alkoholista ivási kényszere olyan alkoholfogyasztási szokásokban nyilvánul meg, melyek helytelennek, kiszámíthatatlannak, túlzottnak és állandónak mondhatók. Viselkedése annyira a végletek között ingadozik, hogy a környezetében élő személyeket megzavarja és elképeszti. Lehet, hogy sikeresen titkolja a kényszert, de az mindig jelen van. Ezt mondhatja: „Kényszer az, hogy muszáj inni. Nyilvánvaló, hogy én nem vagyok ilyen. Én mindig magam döntöm el, hogy iszom-e vagy sem, tehát nem lehetek alkoholista." Persze a tárgyilagos szemlélő előtt nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb a „döntés" mindig ugyanaz, — hogy iszik. A BETEGSÉG LEFOLYÁSA ELŐRELÁTHATÓ ÉS PROGRESSZÍV. Nagyon egyszerű: egyre rosszabb lesz. Időnként platóra ér (megállapodik), amikor az ivászat hónapokig, vagy évekig nem változik. Alkalomadtán valami esemény kiválthat látszólagos javulást is. Mégis, hosszútávon a betegség lefolyása kikerülhetetlenül egyre nagyobb és komolyabb leromlásba vezet. Ez a leromlás lehet fizikai, mentális (szellemi) és spirituális (lelki). A BETEGSÉG PRIMER. Hosszú ideig a legtöbb orvos és pszichológus hamis előfeltevésből indult el — úgy kezelték az alkoholizmust, mintha csupán emocionális vagy pszichológiai rendellenességek megnyilvánulása lenne. A kezelés módszere ez volt: „Állapítsuk meg, mi az igazi baj, akkor nem lesz igénye az ivásra." Nem volt sikeres. Ma a szakemberek rájöttek, hogy az alkoholizmus primer betegség. Ez okozza a mentális, emocionális és fizikai problémákat. A paciens más problémáit sem lehet eredményesen kezelni addig, amíg alkoholizmusát nem kezelik. A BETEGSÉG PERMANENS. Ha valaki beteg, az is marad. Nem lehet megtanulni „úriemberként" inni. Az egyetlen megoldás az, hogy segítséget keres a betegség egyszer s mindenkori megállítására — minél előbb, annál jobb. Régen az volt a felfogás, hogy az alkoholizmust addig nem lehet eredményesen kezelni, amíg az áldozat nem ért el a mélypontra. Ma tudjuk, hogy ez nem így van. A betegség korai fázisában sokkal jobb lehetőség van a sikeres kezelésre. A BETEGSÉG VÉGZETES. Ha ebben szenved, és nem áll meg, bele fog halni. Halotti jelentések gyakran szépítő kifejezéseket használnak az alkoholizmus helyett, de a kimenetel mindig ugyanaz — az áldozat halott. A kémiai szer okozhatott szívbajt, magas vérnyomást, májbetegséget, gyomorfekélyt, vagy öngyilkosságra vezethetett, de a halál oka a szer volt. A kémiai függésnek sok meghatározása van. Az egyik legjobb a következő: Ha az alkohol, vagy más kémiai szer használata bármilyen zavart okoz az egyén személyi, társadalmi, lelki (spirituális), vagy anyagi helyzetében és a személy mégsem hagyja abba az alkohol vagy kémiai szer használatát, a káros függés jelen van. A nem alkoholista bajba, összeütközésbe kerülhet a törvénnyel egyszer. Lehet, hogy munkaadója egyszer megkorholja. Bajt okozhat a családban egy ivászati epizóddal. De egy ilyen esemény elég ahhoz, hogy ezt mondja: „Nem fogok megint ilyen bajba keveredni. Abbahagyom, félreteszem a poharat." És meg is teszi. Az alkoholista viszont élni fog vele, még ha problémát is okoz egyik-másik említett fontos kapcsolatában — vagy éppenséggel mindegyikben. Cselekedetei tulajdonképpen ezt mondják: „A család, a barátok és a munkám mind fontos, de a függőségem oly nagy mértékű, hogy élnem kell vele, még ha zavarja is ezeket a kapcsolatokat." Ez nem más, mint érzelmi kötődés egy kémiai szerhez. Ez nyilvánvalóan abnormális. A patológiás kötődés fontossága a kóros függés egyik legbiztosabb jele. 4

A patológiás fontosságon kívül más jelek is vannak, melyek mutatják, hogy a kóros függőség kifejlődőben van. Reméljük, hogy ez a füzet segíteni fog egyeseket, hogy felismerjék a veszélyes sémákat és megállítsák a betegséget, mielőtt tovább fejlődik. Általában, a függő személyben egy erős védelmi rendszer fejlődik ki, mely a tisztánlátás hiányában nyilvánul meg, és képtelenné teszi őt arra, hogy felismerje az igazságot saját emocionális, mentális és spirituális rendellenességeiről. Az ilyen helytelen mentális „irányítás" megmarad akkor is, ha a beteg átmenetileg absztinens. Feszült, ideges marad, könnyen frusztrált és szorongó állapotba került, mert — tudatosan vagy tudattalanul — az „inni vagy nem inni" gondolata túlságosan elfoglalja. Elkezdi életstílusát a kémiai szer használatához igazítani, ahelyett, hogy a szer használatát módosítaná. Az ilyen helytelen mentális irányítás miatt, a hozzá közel állók észrevételei a függőséggel kapcsolatban megbízhatóbbak, mint magáé a betegé. A kifejlődő függés másik jele a kémiai szerrel kapcsolatos tolerancia. Három pohár ital kell ahhoz, hogy elérje azt a hangulatváltozást, amit régen kettő hozott létre. A munka utáni „fellazító" pohárból kettő, három vagy négy lesz. Minden este szüksége van rá, nemcsak pénteken. Furcsa, hogy sok alkoholista emlékszik arra, hogyan tudott mindenkit „az asztal alá inni". Azt hitték, mert jobban bírják az ivást", bizonyíték arra, hogy nincs problémájuk az ivással. A valóság az, hogy ez növekvő toleranciát jelent, ami általában nem található nem alkoholistákban. Egy másik kimagyarázkodás, amit alkoholisták gyakran használnak, nem más, mint egy másik kórtünet. Ezt így fogalmazzák: „Nem muszáj innom. Nézd, milyen könnyen abbahagyom." Idővel az alkoholistának szembe kell néznie az igazsággal az olykor-olykor előforduló abbahagyási kísérletekkel kapcsolatban. Nem azok, aminek ő gondolja: „bizonyíték arra, hogy akkor hagyja abba, amikor akarja". Éppen az ellenkezőt bizonyítják — hogy elkerülhetetlenül visszatér az iváshoz, gyakran súlyosabb és ártalmasabb mértékben. Világos, hogy sok kimagyarázkodás, amit a függő személy használ mások és önmaga meggyőzésére, hogy nem beteg, tulajdonképpen a betegség tünetei. Védekezési rendszere egyre messzebb sodorja őt a valóságtól. Azok, akik közel állnak hozzá, már szinte felkiáltanak: „Hogy tudod nézni groteszk viselkedésedet és ignorálni azt, ami mindenki előtt olyan világos?" Feleletünk az, hogy védekező rendszere annyira kifejlődött, hogy nem képes meglátni, ami mindenki más számára nyilvánvaló. Nem képes felismerni viselkedésének, kimagyarázkodásainak és kifogásainak groteszkségét. Hogy megérthessük, hogyan válhat védekezési rendszere ennyire áthatolhatatlanná, szükséges azt további vizsgálatnak alávetni.

Az önámítás rendszere Az alkoholista önámítása egy sajátságosan kifejlődött lélektani védelmi rendszer eredménye. A ki magyarázkodás, projekció és tagadás annyira életeleme lesz a szenvedő alkoholistának, hogy elveszti kapcsolatát a valósággal. Ennek az önámításnak van még egy elképesztő oka, amely jellemző a betegségre és majdnem egyetemesen kíséri azt. Ez a hibás emlékező tehetség. Az alkoholista három módon védi tudatát fájdalmas emlékektől. Az első a kémiailag előidézett „filmszakadás". Ez nem tévesztendő össze az eszméletlenséggel — a tudat teljes elvesztésével. A filmszakadás az emlékezés teljes, de ideiglenes hiánya, míg a beteg látszólag normálisan viselkedik. Azok, akik az alkoholistával vannak, teljesen normálisnak találják, és azt hiszik, hogy képességeinek teljes birtokában van. Mégis, az áldozat később képtelen a kérdéses időszakból bármit is visszaidézni és soha nem is lesz rá képes. A fogyasztott alkohol mennyiségének látszólag nincs kapcsolata a filmszakadások gyakoriságával. Kis mennyiség is előidézheti, és lehetséges, hogy nagyobb mennyiség nem. A filmszakadás az alkoholizmus legbiztosabb jele. Később a felépült alkoholista általában azt 5

mondja: „Senki nem mondta ezt nekem. Azt gondoltam, hogy ez olykor-olykor mindenkivel megtörténik, ha sokat iszik." De kiderül, hogy nem történik meg mindenkivel. Ez olyan jelenség, ami általában csak alkoholizmus esetében fordul elő. Az ilyen emlékezet-kihagyások megtörténtével, az áldozat egyre jobban fél, zavart és deprimált lesz. A betegség súlyosbodásával az emlékezetkihagyások egyre gyakoribbak és előre nem láthatók lesznek. A szorongás egyre növekszik, amint az alkoholista ilyen dolgok miatt aggódik: „Mit csináltam tegnap este 10 óra után?" „Hol hagytam a kocsimat?" „Kivel voltam?" „Hová dugtam az üveget?" Minthogy az alkoholista nem képes ezekre az epizódokra visszaemlékezni — és sohasem fog —, megfosztja magát azoktól az érzésektől, melyeket groteszk és antiszociális viselkedése kiváltana. Vannak esetek, amikor a filmszakadás ténye sincs tudatában. Azt a páciens nem is tudja, hogy filmszakadásai voltak és így hosszú időszakok teljesen elvesznek emlékezetéből. Homályos, ködös bűntudat, szégyen és lelkiismeretfurdalás kínozza. Ezek nem segítik őt önismeretre, amiben segítené az ivása alatti viselkedésre való emlékezés. Egy felépülő alkoholista így írta le a beteg gondolkodást, mely a filmszakadást követi: „Azt hittem, megbolondulok. Ezért valahányszor előfordult, erőnek erejével elfelejtettem. Annyira tökéletesítettem azt, hogy valóban elhittem, hogy bizonyos dolgokat olykor-olykor »elfelejtettem«." Minthogy az alkoholista szorongása, melyet a filmszakadás vált ki, olyan súlyos, hogy hajlamos lebecsülni az epizódokat, vagy hinni azoknak, akik tanúi voltak viselkedésének. "Feleségem (férjem) mindig eltúlozza a dolgokat", mondja saját magának. És lassan el is hiszi. A kettő közötti konfliktus", amit mások mondanak viselkedéséről, és amit ő enged meg magának elhinni, egyre növeli benne az érzést, hogy mások nem korrektek vele szemben az ivást illetőleg. A második a tények elfojtása. A szenvedő alkoholista kifejleszti képességét nem kívánt és szégyenteljes emlékek elnyomására. A szó szoros értelmében kizárja őket a fejéből. Viselkedését jórészt kimagyarázza, de nagyon sikeres abban is, hogy elnyomja vagy kiszorítsa azokat az emlékeket, melyeket nem tud megmagyarázni. Ezt inkább tudatalatti vagy ösztönös síkon teszi, mint előre megfontolt szándékkal. Azért teszi, hogy ivását folytathassa. Felépült alkoholisták — visszatekintve — olyan időszakokról beszélnek, amelyek egyszerűen elviselhetetlen bűntudattal és szégyenérzettel voltak tele. Úgy érezték, hogy „ezeket egyszerűen el kell felejtenem." És meg is tették. Egy nő írta le ezt a jelenséget: „megvolt a magam »beépített« filmszakadási rendszere és működött is." Nem volt kémiai filmszakadás, de életének sok vonatkozását a szó szoros értelmében elfelejtette, ahogy betegsége súlyosbodott. Minél groteszkebb a viselkedés, annál erősebb az ösztön, hogy elfojtsa a szégyenteljes emlékeket. Mindez fokozott idegességben, neheztelésben, ellenséges magatartásban és önsajnálatban nyilvánul meg. A harmadik a szelektív emlékezés. Ez az önámításnak egy másik bő forrása. Ilyen állapotban az alkoholista csak arra emlékszik, mit érzett, nem arra, hogyan viselkedett.. Nem emlékszik elnyelt (érthetetlen) szavaira, eltúlzott gesztusaira, vagy tántorgására. Úgy emlékszik, hogy zseniálisan fejezte ki magát és a társaság lelkének érezte magát.. Egy ember leírta, milyen hihetetlen volt számára egy ivásos epizódjáról készült magnófelvételt

6

meghallgatni. Mielőtt lejátszotta neki, felesége megkérdezte tőle, emlékszik-e, hogyan és mit mondott az előző este. Válasza ez volt: „Természetesen. Megittam egy pár pohárral, de teljesen normális voltam." Mindaddig hitt ebben, míg megdöbbenve, sokkosan és saját fülének sem tudván hinni, hallotta saját akadozó, artikulálatlan szavait, amint értelmetlenül dadogott az előző este. Ezt mondta: Rettenetes érzésem támadt, mikor rádöbbentem, hogy sokszor arra emlékeztem, milyen jól éreztem magam, míg rettenetesen viselkedtem." Az alkoholista életének ilyen szakaszai úgy eltorzulnak emlékezetében, hogy az önértékelés nagyon nehéz, sőt lehetetlen. Egy nő így fejezte ezt ki: „Mikor azt mondtam másoknak, hogy »nem voltam önmagam múlt héten«, azt hittem, hogy képletesen beszélek. Nem is láttam, mennyire becsaptam magam és milyen helyes jellemzésnek bizonyult."

Mi az intervenció? Amikor az emlékezetrendszer hosszú időn át nagy mértékben eltorzult, és a védősánc, melyet felállított, annyira áthatolhatatlan, külső beavatkozásra van szükség. Sokáig az volt az általános feltevés, hogy betegséget engedni kell fejlődni, amíg a beteg valamilyen spontán indítás folytán beismeri, hogy valóban segítségre van szüksége. Ma tudjuk, nem szükséges, hogy az alkoholista eddig szenvedjen. Nemcsak nem szükséges, de nagyon veszélyes a betegséget engedni eddig fejlődni. Maradandó rokkantság, sőt a korai halál is elkerülhetetlen, ha ezt a pusztító folyamatot nem állítjuk le sikeresen. Az intervenció tulajdonképpen krízis, melynek során tárgyilagosan, félreérthetetlenül és nem elítélő módon szembesítjük az alkoholistát állapotának valóságával. Egy felépült alkoholisták közül kiválasztott csoport tagjait — akik józansága hónaptól egy évtizedig terjedt — kértek meg, hogy tekintsenek vissza és vizsgálják meg, hogy kik segítették őket a leghatásosabban alkoholizmusuk beismerésében és ezek a személyek mit tettek. Az adatok kimutatták, hogy a legtöbb „szembesítés" felszínes volt. Az alkoholizmus dinamizmusának csak sekélyes megértésére vezettek. Ahelyett, hogy feltárták volna előttük állapotukat, mint progresszív és halálos rendellenességet, mely egész életükre hatással van, ilyen tanácsokra emlékeznek: „Talán abba kellene hagynod az ivást. Már nem bírod úgy, mint régen." Az alkoholisták, jól kifejlődött védelmi rendszerüket felhasználva, éppen olyan felületesek voltak. Ilyenféleképpen válaszoltak: „Éppen úgy bírom mint régen, sőt jobban, mint te." Az ilyen reakciók egy fontos dologra irányítják figyelmünket. Ha csak az ivás gyakoriságáról, mennyiségéről és az alkoholista viselkedéséről beszélünk, az alkoholista nem érzi védelmi sáncait komolyan veszélyeztetve. Éppen elég gyakran volt alkalma ilyen helyzetekben sikeresen megvédeni magát. Viszonylagos nyugalommal válaszolt: „Mindenki követ el baklövéseket!" Nem látja be, hogy lényegesen különbözik a legtöbb egészséges vagy normális embertől, akik „időnként kirúgnak a hámból és más bajuk is akad.". Ezért az intervenció csak krízisből indulhat ki, amely elég súlyos ahhoz, hogy keresztül törjön a védelmi rendszeren. Azokat, akik ezt a krízist előidézik, fel kell világosítani a betegség mivoltáról és tényekkel kell ellátni őket a beteg viselkedéséről az alkohol kémiai szer hatása alatt. Ezt az áttörést gyakran késlelteti, ha egy félrevezetett vagy ismeretekkel nem rendelkező személy, aki közel áll az alkoholistához, ehhez hasonló stratégiához folyamodik: 1.„Szembesítés." Egy feleség, akit megkérdeztek, hogy konfrontálta-e férjét állapota súlyosságáról, így vágott vissza: „Már semmi nincs a házban, amit hozzávághatnék."

7

A dobálás könnyíthette a feleség frusztrációját, de amit ő szembesítésnek tart, azt a férj büntetésnek látja. Tudatosan, vagy tudattalanul úgy látja magát, mint aki büntetésre szorul. Így, mikor ezt az asszony megteszi, rövid időre megenyhíti a férj bűntudatát. Ez segíti őt, hogy enyhítse lelkiismeretfurdalását az alkoholtól való függőség miatt. Önsajnálatának és neheztelésének növekedésével el is tudja altatni lelkiismeretét. 2.A „szimpatikus megközelítés". Ez segítheti a házastársat, de az alkoholista szorongásérzetét is csökkenti. Képes kevesebb fájdalmat érezni ivászata miatt, ami természetesen jobban eltávolítja a valóságtól.

Mindkét megközelítés csak halogatja az eredményt, amit csak igazi intervenció képes létrehozni. Ezt legjobban azok tudják elvégezni, akik közel állnak az alkoholistához. Családtag vagy munkaadó a legjobb. A betegség természetéből folyik, hogy a legsikeresebbek azok, akik akár ösztönösen akár tapasztalatból: (a) elfogadják a függés meghatározását, mint olyan állapotot, melyben „normális" akaraterő nem elégséges a kémiai szer használatának mérséklésére; (b) tudatában vannak, hogy az alkohol még a „normális" akaraterőt is csökkenti; (c) tudják azt, hogy az alkoholista - azért, hogy groteszk viselkedését kimagyarázza - olyan hatékony védelmi rendszert fejlesztett ki, aminek eredménye nagyfokú önámítás; (d) megértik, hogy az ilyen nagymértékű önámítás miatt, az alkoholista teljességgel képtelen saját viselkedését reálisan és tárgyilagosan látni.

Az intervenció lefolyása Az előzőkből látható, hogy mire van szükség: 1.Olyan

személyekre, akik fontosak az alkoholista szemében.

2.Pontos adatokra. 3.Nem ítélő magatartásra. Vizsgáljuk meg közelebbről ezeket a pontokat. Fontos személyek. Az önámítás általában csak olyan személyek tudják áttörni, akik olyan közel állnak a beteghez, hogy az kapcsolatukat saját önbecsülése érdekében nélkülözhetetlennek tartja. Érzelmi síkon, ez általában családtagokat jelent. Mégis, gyakran egy jó barát különösen eredményesen segítheti az alkoholistát, hogy szembenézzen saját viselkedésével. Az alkoholista az intervenciót egy családi probléma megnyilvánulásának is magyarázhatja. Ha az alkoholista ugyanazokat a tényeket hallja valakitől, aki nem a család tagja, az lerombolhatja (megnehezítheti) a kimagyarázkodást. Társadalmunkban a család után gyakran a kenyérkereset a legfontosabb. A kémiai függésben szenvedő személy gyakran erőnek erejével fenn akarja tartani munkateljesítményét, mint jóhírének utolsó bástyáját, ahogy betegsége miatt a világ lassan összeomlik körülötte. „Nem lehetek alkoholista, — mondja — soha nem mulasztottam egy napot sem ivás miatt." (Mellesleg, csak jól meg kell nézni „munkateljesítményét", és ez a mítosz is eloszlik.) Valószínű, hogy ez a két tényező hatékonyabbá teszi a munkaadót az intervencióra, mint a családot.

8

Pontos adatok. Az lenne az ideális, ha hangosfilmet lehetne levetíteni az alkoholista viselkedéséről. Ehhez közel áll a tények pontos felsorolása. Lehetővé teszi, hogy a szenvedő alkoholista lássa, mit tesz vele és környezetével az ivás. Például: „Megint találtam egy üres üveget a szennyesládában." „Ez a harmadik eset egy hónap alatt, hogy le kellett mondani egy meghívást." „Tudod, hogy belebotlottal az asztalba és eltörted a lámpát tegnap este?" „Jim beszélt velem tegnap este a parti után és mondta, mennyire aggódik érted ivászatod miatt." „A szomszédok említették ma reggel, hogy mennyire zárkózott lettél az elmúlt évben. Szeretnék tudni, hogy mivel lehetnének segítségedre?" „Emlékszel, hogy éjjel kettőkor elestél a fürdőszobában?" Tények, amelyek különben nem ismertek, tárgyilagosan tárhatók fel, mikor tisztább pillanatai vannak. Ezek és a már számára ismert esetek hatásosak lesznek, hogy megértse helyzetét. Az alkoholista állandóan kríziseket teremt viselkedésével. Mégis, a fontos személyek reakciója általában két formában mutatkozik — és mindkettő hatástalan: (a) érzelmi kifakadás, ami csak arra segíti a függő személyt, hogy ivását igazolja; (b) amint az ismételt kifakadások nem segítenek, az alkoholistához közelálló személyek megkísérlik ignorálni groteszk viselkedését. Ezeket az eseteket kell felhasználni arra, hogy az alkoholista szinte áthatolhatatlan védelmi rendszerét áttörjük. Nem szabad ignorálni őket. Inkább azon kell igyekezni, hogy ne legyünk felindultak vagy elítélők. A pontos tények használatával tudatjuk az alkoholistával, hogy ezt a krízist az ő ittas viselkedése okozta, és ő felelős érte. Nem szabad „falazni, vagy kimenteni a bajból. Nem szabad szekírozni vagy általánosságokban beszélni. Nem szabad engedni, hogy a beteg megússza a szembenézést viselkedése eredményével. Meg kell értenünk, hogy tények, nem feltételezések, általánosítások vagy vélemények fogják áttörni a tagadás barikádját. A folyamat fájdalmas. Okozhat — és általában okoz is — mélyebb depressziót, ami arra vezethet, hogy a betegség még súlyosabbnak látszik. De csak azért okoz nagyobb depressziót, mert eléri célját - a védelmi rendszer áttörését és segíti az áldozatot, hogy szembenézzen állapotának valóságával. Nem elítélő magatartás. Mielőtt megkíséreljük az intervenciót, figyelmesen meg kell vizsgálni saját hozzáállásunkat. Sokan, akik alkoholistákkal élnek, szeretnek moralizálni, vádolni és szemrehányásokat tenni. Betegségről beszélnek anélkül, hogy ismernék a kompulzív viselkedés dinamizmusát és az eltorzult emlékezeti rendszert, mely a kémiai függőség eredménye. Az alkoholizmus betegség-jellegének tudatalatti elvetése, tagadása, akadályozni fogja képességünket a segítésre. Az alkoholista nagyon érzékeny a moralizáló hozzáállásra. Finom „radarja" rögtön úgy érzékeli az ilyet, mint elutasítást, megvetést. Az ilyen félelmetes betegséggel kapcsolatos intervenció folyamán fontos, hogy nyilvánvaló legyen a szeretet, az aggódás és mindenekelőtt a remény. Az áldozat érezze, hogy olyan személyek veszik körül, akik őszintén szívükön viselik az ő érdekét jólétét. Legjobb, ha az intervencióban két vagy több ilyen személy vesz részt. Az alkoholista védelmi rendszere egyszerűen túl erős ahhoz, hogy egy személy áttörje. Feltétlenül szükséges, hogy az intervenció akkor történjék, amikor a beteg józan, vagy semmit sem ivott. Védelmi rendszere különösen sebezhető, amikor lelkiismeretfurdalása van vagy deprimált, ami különösen így van egy nagyon rossz ivászat utáni napon. Az intervenció folyamán mindenki mutassa a betegnek, hogy aggódnak amiatt, amit a betegség okoz, és pontos eseteket soroljanak fel, melyek igazolják aggodalmukat. Ez az aggodalom vezette őket arra, hogy az áldozat a lehető legeredményesebb segítséget kapja a betegség elleni küzdelemben és készek arra, hogy ezt számára megtalálják.

9

Ezen a ponton — ha az intervenciót jól végezték —, egy pillanatnyi rés támadhat az alkoholista védelmi rendszerén. Őszintén fogja érezni, hogy meglátta a világosságot, és ígérni fogja, hogy abbahagyja az ivást. Nagyon nagy a kísértés, hogy az intervenciót végző személyek ezt elhigyjék. Hiszen ilyen reakciót reméltek. Éppen annyira akarnak hinni az ígéretekben, mint maga a beteg. Ha az intervenciónak itt véget vetünk, az áldozat védelmi rendszere hamar új erőt gyűjt és a beteg állapota rosszabb lesz, mint előbb volt. E helyett, az interveniáló személynek fel kell használnia ezt a kis rést, hogy meggyőzze az áldozatot, hogy szakavatott segítséget vegyen igénybe. Szakemberek, akik sokszor voltak ilyen szituációban, tudják, hogyan kell ezt kihasználni. Segíteni fogják a beteg embert annak megértésére, hogy egy kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan viselkedési séma áldozata lett. Ha ennek tudatában van, megérti azt, hogy hosszabb lejáratú külső segítségre van szüksége, hogy egészséges életstílusát visszaállítsa. Egy felépült alkoholista frappánsan fejezte ezt ki. „Többször szüneteltem az ivással a múltban, mert tudtam, hogy nem szabad innom. Aztán végre ráeszméltem, hogy le kell tennem a poharat, mert nem tudom abbahagyni." Az intervenció fájdalmas és nagy a kísértés, hogy abbahagyjuk, mert annyira fájdalmas az alkoholista számára. De szükséges folyamat, ha meg akarjuk akadályozni, hogy ez a halálos betegség végleg tönkre tegyen valakit, akit szeretünk. Amikor pedig a beteg felépül, mindketten hálásak lesznek a bátorságért, ami arra késztette, hogy folytassa az eljárást. Ennek a bátorságnak jutalma talált kifejezést felépült alkoholisták szavaiban: „Hála Istennek, tudták, mit kell tenni és törődtek velem annyira, hogy segítsenek szembenézni a problémával. Ha folytattam volna, talán már nem is élnék."

10

A Guest House koncepciója Austin Ripley, 1949 Austin Ripley,' ismert író, egykor maga is reménytelen alkoholista, az AA-ban2 nyerte el a józanság ajándékát. Sok pappal találkozott a gyűléseken, de alig néhányan maradtak józanok. Krisztus és papjainak szeretete késztette arra, hogy a Guest House nevű gyógyító intézményt létrehozza. Előadásában az amerikai egyház helyzetét mutatja be a 40-es évek végén. Szavai kemények, de igazak. Sok vonatkozásban a magyar viszonyokra is alkalmazhatók. (Fordítók: Pátkai István, Rauch László és Valkai Zsuzsa) Konferenciánk fő témája az alkoholista papok rehabilitálása. Bárhogyan is érez a család, és maga a páciens is, az alkoholizmushoz vezető rejtett utat realisztikusan kell látnunk. Az alkoholista pap kezelését és rehabilitálását bátran kell megközelíteni, alázattal párosult alapossággal kell megvizsgálni. Megtiszteltetés számomra, hogy ezen a konferencián beszélhetek. Ugyanakkor tudatában vagyok korlátaimnak. Sem orvos, sem filozófus, sem hittudós nem vagyok, viszont ismerem az alkoholizmus kemény valóságát. Nem kívánok orvosi, filozófiai vagy teológiai eszmefuttatásokba bocsátkozni, mert ezen a téren semmi képzettségem nincs. Konferenciánkon kötelességünk kimondani az igazságot az alkoholista pap problémáiról. Ezért az igazságot mondom el, ahogy én ismerem, hiszen célunk az, hogy azt megtaláljuk, és aszerint cselekedjünk. A papság alkoholizmusa túlságosan komoly ügy ahhoz, hogy udvarias frázisokkal és szépítgető klisékkel éljünk. Mindenkit túl mélyen érint ahhoz, hogy fennhéjázó banalitásokkal intézzük el. Túl megrázó ahhoz, hogy jámbor szólamokkal ködösítsünk. A probléma megdöbbentően komoly és tragikusan sürgős. Lelki szemeim előtt áll az alkoholista pap arculata. Istennek olykor csökönyös, gyakran büszke, de mindig beteg szolgája, aki lefelé botorkál az alkoholizmus lejtőjén, a rá leselkedő veszélyektől rettegve. Egy férfit látok magam előtt, aki a test, a szellem és a lélek betegségének ijesztő útját járja; bárhogy is akarja azt virtuskodással, hangoskodással, hencegéssel vagy színészkedéssel leplezni. Egy férfit látok, aki sokszor a legelhagyatottabb az elhagyatottak közül. Olyan papot látok, aki intelligens, szakképzett és szeretettől vezérelt segítségre szorul, vagy menthetetlenül elvész. Az alkoholizmus betegség. Rosszindulatú, csalárd, halálos kór. Ennek tartják kiemelkedő tudású orvosok és pszichiáterek, akiknek szakképzettségéhez és becsületességéhez nem fér kétség. Mégis, konkrét és világos bizonyítékok ellenére, sokan nem hajlandók ezt elfogadni, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az alkoholizmus kizárólag morális probléma, következésképpen bűn. 1 2

Ejtsd: „Ripli". Az „Alcoholics Anonymous" (Névtelen Alkoholisták) rövidítése.

11

Ezek összetévesztik a részegség beismert bűnét az alkoholizmus betegségével, az okot a következménnyel. Sokan nem tudják, és egyesek nem hajlandók elhinni, hogy a legintelligensebb alkoholisták beismerik, miszerint az alkoholizmus okai, gyökerei sokszor bűnösek. Alkoholisták szemében ezek a tények annyira nyilvánvalóak, hogy talán meglepő önök számára, miért töltök annyi időt magyarázatukkal. Azért teszem, mert tudom, hogy sokan nem tartják az alkoholizmust betegségnek. Úgy gondolom, hogy minden intelligens alkoholista kész beismerni — és ha őszinte, nem tagadhatja, — hogy alkoholizmusának kifejlődésében határozottan jelen volt az erkölcsi kulpabilitás. Ivászatában volt olyan időpont, amikor megállhatott volna. Nem tette. Kompulzív, megszállott iszákos lett. Ezért ő erkölcsileg felelős. Ezt senki sem tagadhatja, bár egyesek azt hiszik, hogy mi tagadjuk. Amikor valaki átlépi a normális és kompulzív ivás közötti láthatatlan választóvonalat a megszállottság kísérteties világába; amikor keresztezi azt a keskeny mezsgyét, amely lelkének mélységét veszi körül, ő már beteg. Rosszindulatú, halálos kórban szenved. A tény, hogy a kór okozója bűn, hogy a betegséget és esztelenséget ő hozta magára, nem változtat a betegség tényén. Aki tiltott nemi közösülés révén vérbajt szerez, halálos bűnt követ el. De vajon tagadhatjuke, hogy halálos kórban szenved? Mondaná-e épeszű ember, hogy a vérbajban szenvedőt csakis erkölcsi és spirituális síkon kell kezelni? Az a tény, hogy az alkoholista pap további bűnöket is elkövethet az alkoholizmus következtében, a legkisebb mértékben sem változtat a centrális és alapvető tényen, hogy beteg, bűnösségének mértékét pedig Isten, nem pedig teológusok vagy moralisták fogják megítélni. Amikor az Egyháznak az alkoholista klérus megreformálására irányuló próbálkozásait vizsgáljuk, előttünk állnak a múlt komor hagyományai és a jelen ijesztő tényei. Melyek a legfontosabb tények? Vitathatatlanul, három tényező áll előtérben, melyek rámutatnak a probléma lényegére és a megoldás eszközeire. A három tényező a következő: 1) van alkoholprobléma a klérusban; 2) a problémával az Egyház a múltban nem foglalkozott kielégítően és sikertelen volt—sőt megoldásában is tragikus kudarcot vallott; 3) mód van rá, hogy hozzáértően és sikeresen kezeljük és rehabilitáljuk az alkoholista papokat. Itt merül fel a kérdés: „Mi van a Névtelen Alkoholisták szervezetével?" Hiszen az alkoholista felépülésére és rehabilitálására az AA rendelkezik a világ legsikeresebb módszerével. Nem lehet válasz a papok számára is? Véleményem szerint, igen. Határozottan igen. Mégis, ha nem ismerjük fel, hogy az alkoholista pap problémái mások, mint egy laikus férfié, és nem kezeljük őt ennek megfelelően, az AA-nak kevés sikere lesz. Bill W., az AA társalapítója, 1947 novemberében hozzám intézett levelében fején találta a szöget meggyőző, tömör észrevételével. Az alkoholista papról szólva ezt mondja: „Vitán felül áll, hogy esetükben különleges, sőt egyedülálló szempontokat kell figyelembe venni." Bill-nek mélységesen igaza van. Ugyanabban a levélben, az AA nem katolikus társalapítója ezt is írja: „Ezeknek a papoknak siralmas, súlyos az állapota. Csak Isten a tudója, hogy mennyire szánalomra méltóak." Íme, „Az alkoholista papok esete különleges, egyedülálló, állapotuk siralmas, szánalomra méltó, problémájuk súlyos." Az igazság az, hogy sem siralmas helyzetükkel, sem problémáikkal nem nézünk szembe. Csak bátor, eredeti, sőt merész hozzáállással, szeretetből fakadó, határozott akcióval tehetünk lépéseket az alkoholista pap rendkívül súlyos helyzetébe került embertársunk érdekében.

12

Szinte felfoghatatlan, hogy az Egyház, amely más téren általában bölcs gondoskodást tanúsít az emberi szenvedés és nyomor enyhítésében, mind a mai napig ismételgeti — szörnyűséges kudarcok ellenére — azokat a borzalmas tévedéseket, amelyekért drága emberi életekkel és papi hivatások elkallódásával fizet. Mi a jelenlegi helyzet? Az Egyház próbálkozása az alkoholista pap problémáinak megoldására punitív jellegű, — a IV. és XII. századra jellemző büntetés, penitencia és fegyelmezés. Büntetés betegségért! Az Egyház tovább veti a múlt megrázó tévedéseinek magvát, és tovább aratja a betegség, a szégyen és a botrány szörnyű termését. Ezért a dőreségért tönkretett életekkel, elhagyott hivatásokkal és kétségbeeséssel kell fizetni. Mikor ismeri fel az Egyház kellő alázattal, hogy a múlt módszerei tragikus kudarcot vallottak? Mikor fogjuk elfogadni, hogy az alkoholista pap beteg, még ha egyidejűleg nagy bűnös is lehet? Ha értelmünk nem is, de legalább szeretetünk mikor fog arra késztetni bennünket, hogy így is kezeljük őt? Mikor biztosítunk számára megfelelő kezelést és rehabilitációt? Mindenki tudja, akinek ezen a téren tapasztalata van, hogy a betegség kezdetén a hierarchia és az elöljárók szimpátiával és szeretettel viseltetnek az alkoholista pappal szemben. A püspökök és elöljárók többsége jóakaró, szeretettel eltelt ember, aki őszintén és komolyan törődik papjainak fizikai, szellemi és erkölcsi jóllétével. Az elöljárók azt is tudják, hogy az egyéni problémák eredeti megközelítést kívánnak. Mindannyian tudjuk azt is, hogy a püspök végül a frusztrációtól indítva a botrány megelőzésének szándékával intézkedik, amikor szembetalálja magát egy alkoholista pappal, aki nem reagál a kezdeti jóindulatú kezelésre. Mitévők legyünk ilyenkor? A püspök rendkívüli dilemma előtt áll: kötelessége a botrányt megelőzni, de ugyanakkor kötelességet érez beteg papja iránt is. Itt rejlik a helyzet tragikuma, és sajnálatos, hogy így kiéleződött a probléma. A püspök olyan egyházi intézménybe küldi papját, amelyről tudja, hogy ilyen feladat megoldására alkalmas. Legalább átmenetileg, a botrány elkerülhető. A püspök talán ideiglenesen megoldotta a problémát, de mi lesz papjával? Mi lesz a pap problémájával? Hiszen ez a pap beteg. Tettei világosan tanúskodnak erről. A püspök továbbra is kötelezettséget érez papja segítésére. Ivási kényszeréből, megalázottságából szeretné felemelni. Szent Teréz mondta: „Borzalmas felelősség terhel bennünket, ha elhagyjuk a betegeket." Szent Benedek Regulája pedig így fogalmaz: „Mindenek előtt és fölött, különleges gondoskodással kell viseltetni a beteg iránt, és úgy kell róla gondoskodni, mintha maga Krisztus lenne, akit szolgálunk." Mindezek ellenére, hogyan bánunk az alkoholista pappal? Egyesek a betegséget kizárólagosan morális problémának tekintik. Nem más ő, mint spirituális pária, a klérus kivetettje. Büntetése pedig sok esetben punitív, a penitencia és fegyelmezés. Hová küldhetjük a beteg papot kezelésre és felépülésre, miután hiábavaló áthelyezésekkel nem sikerült elkerülni a botrányokat? Hol szedheti össze magát? Hogyan adhatjuk meg az alkoholista papnak azt, amit minden emberi lény, mint Isten gyermeke, mint „alter Christus" érdemel? Minden szaktekintély egyetért abban, hogy az alkoholista tartós felépüléséhez az egész embert kell kezelni. Testét, szellemét, lelkét egyaránt gyógyítani kell. Ha ezek egyikét is elhanyagoljuk, nincs felépülés — hacsak rendkívüli isteni kegyelem nem lép közbe. Nagy súlyt fektetünk a betegség pszichológiai és spirituális sajátosságaira, a fizikait pedig majdnem teljesen elhanyagoljuk. Az alkoholizmus a testben kezdődik, de mivel a kérdés nagyon leegyszerűsíthető, az alkoholizmus fiziológiáját könnyen elhanyagoljuk.

13

Pedig az alkoholizmus ezen a téren is hihetetlenül komplex probléma, és középszerű kezelésre, mint bármi más csalárd kór, ez sem reagál. És csak középszerű kezelés az, amit a pap megkap, ha egyáltalán részesül valamiféle terápiában. Szakavatott kezelésre van szükség. A rendelkezésre álló lehető legjobb kezelést kell biztosítani. Olcsó és hozzá nem értő kezelés túl drága, mert papok életéről van szó! Meggyőződésem, hogy a válasz abban rejlik, amit én „Guest House" koncepciónak nevezek. Ez méhében hordozza a reménységet a pap számára, valamint válasz a püspökök és szerzetesi elöljárók problémáira. Mi ez a „Guest House" koncepció? Röviden: terv az alkoholista pap kielégítő kezelésére és rehabilitálására, ideális színvonalon. A szabadulás és a felépülés csak az egész ember szakértő, türelmes és szeretetteljes kezelésével érhető el. Nyilvánvaló, hogy a múlt szomorú eredményeinek és kudarcainak fényében nincs szükség több bizonyítékra. Ezt a kezelést, ami bevezető az AA-ba, — mintegy az AA-t megelőző lépés — szakértelemmel és megértéssel kell végezni, megfelelő atmoszférában, és olyan hosszú ideig, amíg az egyén állapota megkívánja. A Guest House intézetét kies helyen, szép környezetben kell létesíteni, nagyobb AAcsoportok közelségében, és olyan helyen, ahol a tudománynak és a gyógyítás mesterségének legjobbjai találkoznak az alkoholista pap segítésére. A legmagasabb fokú tudományos szakértelem és technikai ismeret kívánatos az alkoholizmus hihetetlenül komplikált betegségének kezelésére. Ha ezek átfogó, spirituális és szomatikus terápiával, nagyfokú megértéssel, őszinte, személyes érdeklődéssel, tudással és szeretettel párosulnak, vissza fogják adni a pap derűlátását, testi és spirituális egészségét. Személytelen kezelésnek nincs helye az alkoholterápiában. Ezért a Guest House maximális befogadóképessége ne legyen húsznál több, mert az alkoholizmus talán minden másnál intimebb betegség, és az alkoholista papnak mély pszichológiai igénye van a magányra, ha ennek szükségét érzi. Ezért minden páciensnek külön komfortos szobát kell biztosítani, és természetesen meg kell adni a lehetőséget arra is, hogy paptársai között elvegyüljön, ha ezt kívánja. A kezelő személyzet a lehető legjobb legyen. Bármi, ami ennél kevesebb, túl költséges. Az orvosi és — ha szükséges — pszichiáteri kezeléssel párhuzamosan, el kell magyarázni az AA felépülési programját. Az AA tüneményes sikerét laikusok körében nem kell külön méltatni. Egyetemesen elfogadott, és tények bizonyítják, hogy eddig az AA a leghatásosabb intézmény az alkoholisták segítésére, felépülésük és józanságuk tartósságának biztosítására. Minden Guest House páciensnek meg kell adni a lehetőséget az A.A program megismerésére és a közeli AA-csoportokkal való tartós kapcsolat kialakítására, hogy felismerhesse és interiorizálja a program erejét, és megtanulhassa felépülési elveit. Voltaképpen ez a Guest House koncepció egyik legfontosabb szempontja. Ezáltal, amikor a felépült pap visszatér munkájához, nemcsak testben és lélekben érzi jól magát, de birtokában lesz az AA személyes, felbecsülhetetlen ismeretének is, hogy ilyen maradjon és megtanulja, hogyan adhatja ezt át másoknak is. Alaposan fogja ismerni a legsikeresebb felépülési módszert. Gondoljuk csak meg, mit tehet egy felépült pap ezzel az ismerettel! Szép kápolnát kell létesíteni, és spiritualitást árasztó, vonzó fizikai környezetben minden szükségeset meg kell adni, ami a papi méltósághoz illik. A fizikai és mentális terápia idején a beteg papnak minden eszközt meg kell adni lelki újraéledésének biztosítására. Tartós, boldog, konstruktív józanság — mint minden felépült alkoholista tudja, — csak Isten kegyelméből lehetséges. Eredményes felépülés nem történhet spirituális erő nélkül. A kápolna legyen a Guest House szíve és lelkiségének erőssége. Bár a Guest House-nak szorosan együtt kell működnie a hierarchiával, vallásos szervezetekkel és az AA-val, mégis teljesen különállónak, függetlennek kell lennie

14

mindkettőtől. Ez koncepciónk alapvető követelménye. A Guest House ne aggódjon a kezelés költséges volta miatt. Egyetlen gondja legyen, hogy — a költségektől függetlenül — a lehető legjobb kezelést biztosítsa. Isten felszentelt szolgáinak élete és lelke nem értékesebb-e minden dollárösszegnél? Mennyit ér egy pap élete? Mégis, a költségek ellenére, de talán éppen azok miatt, a Guest House lesz a leggazdaságosabb intézmény. Dollárok ezrei pazarlódnak el manapság az alkoholista klérus korszerűtlen kezelésére. Az egyik ok az, hogy a jelenlegi kísérletek rettenetes és extravagáns kudarcba fulladtak. Tény az is, hogy nem költünk eleget ennek a komplex kórnak gyógyítására. Ezért a jelenlegi „praktikus" megoldás nagyon drága. Másodrendű orvos, harmadrendű pszichiáter, „gyorstalpaló" kezelés mind kudarcot vallott. Nem elégségesek a felépülésre, és minden idő, pénz és erőfeszítés pocsékba megy. Ez megbocsáthatatlan pazarlás. Tragikus és sürgős szükség van egy olyan intézet létesítésére, mint a Guest House. Az alkoholista pap századokon át probléma, megoldhatatlan probléma volt. Talány és botrány az Egyház számára. Csak aktív szeretet (Caritas in actione) hozhat reményt az alkoholista pap számára, nem pedig az örökös vita arról, hogy az alkoholizmus betegség, rendellenesség, kór vagy szociális probléma-e. Különben az alkoholista pap arra lesz ítélve, hogy hosszú éveket olyan intézetekben töltsön, amelynek falai elveszett reményt és végső kétségbeesést visszhangoznak. Hisszük, hogy nemcsak a beteg papok többsége fog felépülni, hanem másoknak is át fogják adni felépülésük eszközeit. Gondoljunk a spirituális energiára, amit a Guest House a múlt kudarcaiból felszabadíthat. Súlyos felelősségünk mindent megtenni, ami a legjobb esélyt biztosítja az alkoholista pap felépülésére. Tudomásom szerint az Egyház századok óta nem követett el újabb hibákat az alkoholista pap kezelésének dolgában. A nyilvánvaló kudarcok ellenére csupán halmozta ugyanazokat a régi hibákat. Ha már hibáznunk kell, kövessünk el újakat, de tanuljunk belőlük, új eszközöket, új módszereket megismerve. Amint a hierarchia és az elöljárók megtudják, hogy megfelelő kezelésre van mód, — ezúttal a siker reményével — természetesen együtt fognak működni, és a megvalósításhoz szükséges eszközöket elő fogják teremteni. Ha azok, akiknek vállára nehezedik a felelősség, meggyőződnek arról, hogy a múlt módszereinél jobb áll rendelkezésükre, mindent meg fognak tenni, hogy az ilyen terápia valósággá váljon. Az alkoholista lelkét árnyékoló betegség és bűn ködén át mindannyian felfedezhetjük a pap isteni arculatát. Tudom, hogy türelmes, szeretetteljes alázattal várjuk, míg övéihez visszatér. Mert ki nem segítene egy papon, akinek ajkán Krisztus Drága Vére csillog?

15

Az alkoholista pap segítése. Austin Ripley, 1950 (Fordítók: Pátkai István, Rauch László és Valkai Zsuzsa) Véleményem szerint az alkoholista pap segítése végtelenül nehéz és komplikált, ráadásul egyénre szabott feladat. Ha pedig akarjuk, hogy eredményes legyen, fel kell ismernünk, hogy bár magának az alkoholizmusnak megnyilvánulásai hasonlóak mind a laikusok, mind a klérus körében, az alkoholista pap problémái mások, mint egy laikus férfi gondjai. Mindent el kell követnünk azért, hogy a pap felismerje: bár problémái különböznek, mégis a laikushoz hasonló utat kell járnia a felépülés útján. Azt is végtelenül fontos megérteni, hogy — alapjában véve — alkoholizmusában nincs semmi különleges. Bár mindez nyilvánvaló, a pap mégis hajlamos lehet azt hinni, hogy ő más, és őt nem fertőzheti meg ugyanaz a vírus, ami a civileket a köztiszteletben álló hivatásos személy színvonaláról a csavargóéra zülleszti le. Mégis, ez a szint — akár szószerint, akár képletesen — minden alkoholista sorsa, akár pap, kár civil. Mert ha függőségüktől nem szabadulnak, akkor a lélek ijesztő és sötét útvesztőin botorkálnak, ahol a kétségbeesés az úr. Ez az igazi nyomortanya. Ha betegségének ilyen eredményét előrevetítjük, talán türelmetlenül bólint annak jeléül, hogy egyetért velünk, de legtöbbször nem hiszi el, hogy ő ilyen mélyre csúszhat. Ez azért van így, mert az alkoholista pap sokkal kevésbé méri fel szomorú állapotát, mint egy laikus. Ezért annak, aki segíti őt, több megértésre és türelemre van szüksége. Úgy látom, két kezelési szempontot kell figyelembe vennünk az alkoholista papokkal végzett munkában. Dolgozhatunk olyan pappal, akit viselkedése, tettei miatt alkoholistának tart a püspök vagy tartományfőnök, és mindenki, aki ismeri őt. Ő viszont nem hajlandó ezt beismerni. Miért nem ismeri be azt, ami mindenki előtt olyan világos? Sok oka lehet ennek, de a többségnél büszkeség a legfontosabb. De van egy, amit ő nem is említ. Ez lehet a magyarázata annak, hogy nem hajlandó elismerni alkoholizmusát. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon fontos megérteni. Valószínűleg papunk tudja, hogy alkoholista, sőt be is ismeri, de csak önmaga előtt. A mások előtti beismerés megtagadásának indítéka az lehet, amit ő nagyon komolyan önvédelemnek tekint. Ez arra is vezeti őt, hogy tagadását eszesnek és agyafúrtnak tartsa. Miért? Tegyük fel, hogy papunk szerzetes, aki közösségben él. Tudja, hogy alkoholista, sőt arra is gondolt, hogy kapcsolatot teremt az AA-val, de fél. Talán ismer is hasonló helyzetben lévő papot, aki segítség utáni vágyától ösztönözve nyíltan bevallotta alkoholizmusát elöljárójának vagy püspökének, de később megbánta. Miért bánhatta meg egy pap az ilyen helyes cselekedetet? Azért, mert a dolgok jelen állásában, amint beismerte a dolgot, megbélyegzett ember lett, önmagát bélyegezte meg. Saját magát bélyegezte alkoholistának. Ezért évekre, talán egész életére a gyanú árnyékát vetette önmagára még akkor is, ha józanságát sikerült megőrizni. Ez a pap olyanokat is ismer rendjében vagy egyházmegyéjében, akik alkoholisták, de nem ismerik be. Ő maga kemény erőfeszítéseket tesz, belép az AA-ba, sikeresen kijózanodik és élvezi józansága gyümölcseit. Közben alkoholista társainak további nehézségei vannak, de látja, hogy a legrosszabb esetben is időnként csak dorgálásban részesülnek, amire cinikusan reagálnak.

16

Az alkoholista pap, aki alkoholizmusát önként beismerte, tovább éli boldog és józan életét egy-két évig, de aztán megbotlik, és iszik. Talán csak egy vagy két napig tart, de vajon ő is csak dorgálást vagy szidást kap érte? Dehogy! Ő alkoholista. Őt intézetbe küldik, de nem azért, hogy segítséget kapjon, hanem büntetésből. Közben alkoholizmusukat rejtegető paptestvérei sokszor botlanak, és teljesen büntetlenül. Közben mi történik papunkkal, aki hosszú józanságot követő botlás után visszatér rendjébe vagy egyházmegyéjébe? Alkoholista paptestvérei nyíltan tökfejnek, baleknak tarthatják. Más paptársai bizalmatlansággal figyelik. „Inni fog megint", gondolják, sőt talán ki is mondják. Ezért a hazatért pap elöljárója szemében életreszóló próbaidőn van. Paptársai pedig, talán öntudatlanul, árgus szemekkel figyelik. Ha csak egy kicsit rendellenesen viselkedik, nemalkoholista társai már ráncolják homlokukat: „Mi mást vársz tőle?" A tagadásban levők pedig gúnyosan fintorgatnak a szegény „palin", aki szándékosan és — véleményük szerint — ostobán ilyen kényes helyzetbe hozta magát. Csodálkozhatunk, ha alkoholista papunk mindezt látva habozik, sőt egyenesen megtagadja beismerni saját alkoholizmusát? Ha segíteni akarunk az alkoholista papon, meg kell értenünk ezt. Helyzete nehéz, és a nehézség nagyon reális. Most vizsgáljunk meg egy olyan szituációt, amikor nincs ilyen akadály. Hogyan segíthetjük az alkoholista papot, aki beismeri alkoholizmusát és állítja, hogy segítséget akar? Lelkében gőgös és hihetetlenül én-központú lehet, aki nem hálás a neki felajánlott segítségért. Sok esetben ez a helyzet. Őszintén arra kell törekednünk, hogy megértsük őt úgy, ahogy van. Nem olyannak, mint amilyennek lennie kellene, vagy amilyennek mutatja magát, mert ő is, mint minden alkoholista, nagy „selyma". Meg kell őt értenünk, mind úgy, mint alkoholistát, mind úgy mint papot. Én ezek után Istennek ajánlom az ügyet. Kérem Őt, hogy világosítson meg engem, aki eszköze vagyok. Adja meg nekem a szükséges türelmet, bölcsességet, és mindenekelőtt a szeretetet. Azt is megígérem Istennek, hogy én adom a lelkesedést, elvégzem a munkát, de a gyógyítás az Ő műve. Ezt Neki kell adnia. Ezekre alapozva, mindent el kell követni, hogy a pap aktívan bekapcsolódjék az AAba, akár kis faluban, akár nagyvárosban él. Véleményem szerint, az őszinte és aktív azonosulás egy AA-csoporttal lehetőséget nyújt az alkoholista pap felépülésére. (Attól tartok, sok alkoholista pap a csoport perifériáján marad. Nem kapcsolódik bele erőt adó életáramlatába és megfosztja magát az erőtől, amit a csoport nyújthat annak, aki részévé válik. Azt hiszem, kezdetben azt kell az alkoholista papnak tanácsolni, hogy inkább hallgasson, mint beszéljen. Saját felépülésére, és ne mások segítésére legyen gondja. Mindez nagyfokú alázatot követel. Nem csoda, hogy kezdetben az alkoholista pap nem rendelkezik vele, pedig ez az AA-program mozgatója, és sikeréhez nélkülözhetetlen. … Úgy gondolom, hangsúlyozni kell, hogy nincs igazán különbség a pap és egy csőszerelő alkoholizmusa között. A papnak is olyan szívvellélekkel kell megtennie a Tizenkét Lépést, mint egy laikusnak. Ki kell fizetnie adósságait, jóvátételt kell nyújtania, túl kell adnia neheztelésein és mindent meg kell tennie, amit a Lépések kívánnak.)

17

Ha az alkoholista pap kezdetben elfogad egy egyszerű, de igaz premisszát, az nagyon nagy segítségére lesz. Ez az elfogadás az AA más szempontjának megértésére is fog vezetni. A premissza ez: ha az alkoholista pap elég őszinte beismerni, hogy a jóság „technikáját" megtanulhatja egy kamionsofőrtől vagy egy ácstól, akinek talán csak hat elemije van, akkor alázatra tesz szert, ami segíteni fogja. Ha ezt megteszi, hiszem, hogy tartós, eredményes józanság útjára lépett. Ha lenézi őket és elveti a segítséget, nyilvánvalóan még gőg is vezérli erőfeszítéseit. Azt hiszem, amíg így viselkedik, nagyon kevés reménye van a józanságra. Minden AA-erény anyja az alázat, de van egy ikertestvére, amely nélkül a megszállottságtól való szabadulás és felépülés igen nehéznek látszik. A neve? Hálateltség. Láttam olyanokat jönni az AA-ba, akikben semmi becsületesség, semmi őszinteség nem volt, még kevésbé hit, ismeret vagy bölcsesség. Kevés vagy semmi, amire építhettek volna. Kevés dolog van az AA-ban, amit kategorikusan ki lehet jelenteni, de azt hiszem, ezt igen: azt gondolom, ha valaki csak egy erény birtokában jön az AA-ba, megszerezheti hozzá az összes többit. Ez az erény a hálateltség. Azt hiszem, az alkoholista pap, akinek szívében hála lakozik elsősorban Isten, másodsorban mások iránt mindazért, amit érte tettek, sikeres lesz a felépülés munkájában, függetlenül attól, hogy kezdetben milyen komoly nehézségekkel találta magát szemben. Ha viszont nem hálás — Isten és ember iránt egyaránt, — sikeres, boldog józanságban nem lesz része. Apró dolgokért való háláról beszélek: a vacsora, amit elfogyasztott; egy óra, amit nagyon lefoglalt szponzorával töltött; baráti telefonhívás egy AA-baráttól; meghívás ebédre egy másiktól. Igen, ha papunk szívből hálás Istennek ilyen dolgokért, akkor az AA-ban gyönyörű, kielégítő és csodálatos megoldást fog találni problémáira. Összefoglalásul: aki segíteni akar egy alkoholista papon, úgy tegye, mint bármilyen más alkoholistával tenné, de egyidejűleg tartsa szem előtt, hogy bár a pap alkoholizmusa ugyanolyan, de problémái mások, különbözők. Éppen olyan szókimondónak kell lenni vele, mint egy alkoholista csőszerelővel. AA-tagok, protestánsok, katolikusok egyaránt, félő tisztelettel viseltetnek a papi hivatás iránt. Nem olyan szókimondók velük, mint más AAtagokkal szemben. Az ok nagyon is érthető, de a pap vallja kárát. A testvéri segítség éppen úgy kötelességünk a pappal, mint a laikussal szemben. Hiszem, hogy a választ mind a pap, mind a civil alkoholista esetében nem a teológia vagy a filozófia magas régióiban találjuk, hanem a katekizmusban. A türelem nélkülözhetetlen, de ha minden más csődöt mond, a leghatásosabb eszköz a szeretet. Szerény tapasztalatunk az alkoholizmus terén cserben hagyhat és bizony cserben is hagy. Amikor minden más felmondja a szolgálatot, az, aki segíteni akar, mindig folyamodhat a legerősebb és legeredményesebb eszközhöz: a szeretethez, a határt nem ismerő szeretethez!

18

HÁLA Austin Ripley Hiszek abban, hogy minden AA-tag boldog, tartós józanságának követelménye a hála egyszerű erénye. A hála a szívből fakadó emlékezés — az a tulajdonság, amely képessé teszi az embert, hogy megkétszerezze szerencséjét azáltal, hogy megosztja azt testvérével. A hála aranytálca, melyen embereknek adjuk tovább, amit Istentől kaptunk. A jó AA-tag mércéje nem az, amit tud, hanem amit tesz. Nem az, amit gondol, hanem az, amit érez. A jó AA-tag értéke nem ragyogó értelme, hanem szívében lakozó szeretete. Nagyságát nem azzal mérik, hogy milyen magasra nyúl, hogy valamit elérjen, hanem milyen mélyre hajol, hogy szolgáljon. A jó AA nemcsak azért hálás, amilye van, hanem azért is, amit adhat. Nem okosságra törtet, hanem bölcsességre. Inkább a helyes utat keresi, mint a népszerűséget. A jó AA nem értelme szigorát, hanem gyengéd érintését használja arra, hogy reményt hozzon a beteg alkoholistának. Hiszen tudja, ha szeretete lámpásának lángja lelohad, egy másik alkoholista számára a fény örökre kialudhat. Amikor az AA-ba jöttünk, embertársaink nem bíztak meg bennünk az élet legközönségesebb ügyeiben sem. Ma, Isten reánk bízza az egyik legfontosabb küldetést a földön — hogy megőrizzük, és tovább adjuk a józanság csodáját a még szenvedő alkoholistának

19

IRÁNYELVEK ÉS ELJÁRÁS Megállapítások Szaktekintélyek véleménye szerint: 1. Az alkohol kedélyváltoztató kémiai szer, akárcsak a nyugtatók, benzpropamin (inhaláló szerek), altatók, kokain, vagy heroin. 2. Mindenki függővé válhat - fizikailag és lélektanilag egyaránt - bármelyik, vagy akár az összes ilyen szertől. 3.

Alkoholista az, aki alkoholfüggőségben szenved. Gyakran más szerektől is függőségbe kerül, amint az alkoholizmus hatását semlegesíteni próbálja.

4.

A kettős függés (alkoholtól és más szerektől) jelensége egyre gyakoribb a mai társadalomban, és áldozatai egészségi állapotában gyakran komoly komplikációkat okoz,

5.

A kémiai szerektől való függés a legelterjedtebb, és minden más egészségügyi problémánál súlyosabb jelenség USÁ-ban. Ezeknek a problémáknak legalább 90 %-át az alkoholizmus képezi.

6.

Az USA Egészségügyi Minisztériumának 1971 évi becslése szerint legalább 9 millió alkoholista van Amerikában. Betegségük 50 millió amerikai egészségére és jóllétére van hatással.

7.

Jelenleg, az italfogyasztó amerikaiak 8-10 %-a lesz alkoholista. Nagy többségük életkora 30 és 55 között van, tekintet nélkül anyagi és társadalmi helyzetükre. Ezeknek kevesebb, mint 5 %-a "csőlakó".

8. Az alkoholizmus nem azonos a "társasági ivással", hanem kóros folyamat. Ez a betegség, ha kifejlődik, elkerülhetetlenül elmezavarra, vagy halálra vezet. 9.

Amint az alkoholista függésbe kerül, rendszerint vak saját tüneteinek felismerésére. Ezért konstruktív intervenció szükséges olyan személyek közreműködésével, akik életében fontos szerepet játszanak.

10. Felépült alkoholisták osztatlanul hálásak az intervencióért, amely a felépüléshez vezette őket. 11.

Alkoholistákat találunk a közigazgatásban, az iparban, a kereskedelemben, minden foglalkozásban és minden szinten (a klérust is beleértve). A gazdasági és emberi kár hihetetlen nagy mértékű.

12. A hatóságok, az ipar, a kereskedelem és az Egyház által létrehozott több, mint 400 alkoholkezelő program bizonyítja, hogy az alkoholista alkalmazottak 80 %-át lehet eredményesen kezelni, és hasznos dolgozókká válnak. Az alkoholizmus okozta anyagi veszteség így felére csökken. 13. Ez a tapasztalat világosan mutatja azt is, hogy a legköltségesebb eljárás - anyagiakban és emberi életekben egyaránt: az, ha nem teszünk semmit. 14. A probléma tagadása vagy konstruktív eljárás megtagadása - mind gyakorlati, mind emberi szempontból tarthatatlan. 15. Irányelvek meghatározása és eljárás foganatosítása minden szervezetben a felső vezetés felelőssége. Ennek sikere vagy kudarca minden szinten az elkötelezettséggel arányos.

20

A legkiválóbb szakemberekkel egyetértésben, egyházmegyénk (tartományunk) elismeri, hogy az alkoholizmus betegség, amely felvilágosult megközelítést követel. Ez a betegség, amely sorainkban jelen lehet és van, a test, a szellem és a lélek károsodásában nyilvánul meg. Ha nem állítjuk meg, helyrehozhatatlan károsodásra vezethet. Az alkoholizmus áldozatai megértést és szakavatott segítséget igényelnek és érdemelnek. Széleskörű tapasztalat indikálja, hogy azok, akik ebben a betegségben szenvednek, általában vakok a kibontakozó tünetek felismerésére önmagukban, és ritkán képesek magukon segíteni. Ezért ex iustitia és ex caritate - kötelességünknek tartjuk olyan eljárás létesítését, amely, megfelelő kezelést és eredményes felépülést biztosít testvéreinknek, akik ennek a betegségnek áldozatai. Elsődleges gondunk és célunk a fájdalom és a szenvedés enyhítése, valamint egészségük és emberi méltóságuk helyreállítása legyen, hogy visszaadhassanak az egyházmegye (tartomány) produktív munkájába. A testvéri szeretet nevében kérjük mindenki közreműködését ennek az eljárásnak megvalósításához. Egészségügyi bizottság Ezennel állandó bizottságot hozunk létre az alkoholizmus terén tapasztalt és szakavatott tanácsadókból, hogy segítsenek meghatározni az egyén károsodásának mértékét, és így megfelelő kezelést ajánlhassanak. Bárki önként kérhet tanácsot vagy segítséget ettől a bizottságtól, anélkül, hogy ez következménnyel járna akár maga, akár kollégája számára. Az egyént az elöljáró is elküldheti a bizottsághoz kiértékelés és javaslat céljából. Ha a bizottság alkoholizmust állapít meg, javaslatát követni kell. A kezelés sikeres befejezése után, - a bizottság véleményétől függően - az egyénnek joga van méltányos elbánásra beosztása ügyében. Diagnózis Alkoholprobléma lehet jelen, amikor az egyén alkoholfogyasztása ismételten akadályozza őt kötelességének teljesítésében, csökkenti megbízhatóságát, káros hatással van emberi kapcsolataira, befolyásolja egészségét, vagy szégyent hoz hivatására. A probléma súlyossága nem a fogyasztás mennyiségétől vagy gyakoriságától függ, hanem attól, hogy az mennyiben befolyásolja viselkedését ós működését. Intervenció Az alkoholista csak nagyon ritkán képes önmagáról diagnózist felállítani és kezelésre jelentkezni. Az esetek túlnyomó többségében a megfelelő kezelés és felépülés érdekében konstruktív kényszerre van szükség. Túlságosan gyakori az, hogy barátok, munkatársak és elöljárók csak akkor lépnek közbe, amikor már késő van a kár helyrehozására. Sem erkölcsi, sem orvosi szempontból nem jogosult a mondás: "Nem lehet segíteni az alkoholistán, amíg ő nem kész rá." Általános érvényé igazság az, hogy az alkoholistát akarata ellenére is segíteni kell. Mint minden más betegséget, az alkoholizmust is annál eredményesebben lehet kezelni, minél előbb felismerjük és kezeljük. Ezért a testvéri szeretet követeli, hogy korán fel tudjuk ismerni, és készek legyünk hatásosan közbelépni. A tanácsadó bizottság álljon rendelkezésre útbaigazításra és segítségre. Kezelés Az alkoholizmus kielégítő kezelése esetenként változik. Az indikált kezelés olyan tényezőktől függ, mint a betegség tartama, a károsodás mértéke, fizikai, lélektani, vagy hivatással kapcsolatos komplikációk, és motiváció. A döntésre szakemberek a legilletékesebbek, és ők határozzák meg a megfelelő kezelés módját.

21

Általánosságban, az alkoholizmus eredményes kezelésének két fázisa van: (1) akut, amely detoxifikálásból, és fizikai talpraállításból áll, (2) krónikus, amelynek folyamán a pácienst új értékrendszer és életstílus elsajátításához segítjük, hogy ezek révén konfliktustól mentesen és eredményesen tudjon alkohol nélkül élni. Az első fázisnak mindig orvosi felügyelet alatt kell történnie. A második történhet kórházban, klinikán, szanatóriumban, "halfway" intézményben0 és a Névtelen Alkoholisták közösségében. A tanácsadók testülete ismeri a rendelkezésre álló lehetőségeket, és az egyén igénye szerint teszi meg javaslatát. Felvilágosítás és nevelés Az egyházmegyében (tartományban) nevelési és felvilágosítási programot kell bevezetni, amely ezekre az irányelvekre épül. Ezt már a szemináriumban és a noviciátusban kell elkezdeni. Hosszútávon megelőzés a cél. Kezelés utáni beosztás Ezeknek az irányelveknek és eljárásnak elsődleges célja az, hogy intelligens és együttérző módon segítse közösségünk tagjait, akiket az alkoholizmus vagy más függőség munkaképtelenné tett. Egyedüli céljuk az, hogy segítse az alkoholistákat egészségük visszaállításában, és ezáltal eredményes, kielégítő szolgálatra képesítve őket az egyházmegyében (tartományban). Feltételezzük, hogy a kezelés befejeztével mindenki olyan beosztást kap, ami a lehetőségekhez képest - szenioritásának, képességeinek és igényeinek megfelel. ***** Ha szabad egy észrevételt tennem, talán a szakemberek hiánya és az ország mérete miatt lehetne tartományonként vagy regionálisan felállítani ezeket a bizottságokat Rauch László

0

Kezelésen átesett személy más alkoholistákkal él felügyelet alatt, de már képességéhez képest munkát vállalhat. Célja az, hogy a felépülő alkoholista intenzív kezelés után, amikor még nem tud megállni a saját lábán, ne kerüljön "az utcára".

22

HATÉKONY LELKIPÁSZTOR-E AZ ALKOHOLISTA PAP? Steven L. Berg Alkoholisták jellembeli fogyatékosságaikról ismertek. Ezért nem látszik valószínűnek, hogy az alkoholista kompetens pap lehet. A Névtelen Alkoholisták programja viszont lelki megújhodást eredményez. A cikk megmagyarázza a lelki fejlődést, melyet a pap az AA-ban tapasztal, és arról érvel, hogy a felépült alkoholista pap hatékony lelkipásztor. A szerző megjegyzései Dean Marr két cikkében azt állítja, hogy alkoholisták jobb lelkipásztorok. Hasonló felfogás található Michael Demsey püspök megjegyzésében, hogy „Amerika legjobb papjai között vannak olyanok, akiknek alkoholproblémájuk volt." Első hallásra az ilyen álláspont felelőtlennek tűnik. Dávid Stewart állítja, hogy az alkoholista gyerekes, túlérzékeny, fellengző, impulzív, intoleráns és ábrándozó. Egy másik szerző figyelmeztet, hogy alkoholisták képesek vad szexuális kalandokat romantikának minősíteni, élvezik a pletykázást, amit időnkint haraggal fűszereznek; irigyek, felsőbbrendűnek, erényesnek képzelik magukat, torkosak és lusták. Hibáikat szeretik kicsinyíteni. Sok időt pazarolnak olyanról álmodozva, ami után vágynak; ahelyett, hogy iparkodnának azt megszerezni. Egy másik szerző tovább is megy. Az alkoholista személyiségét ördöginek nevezi, ami nem éppen kívánatos jellemvonás egy papnál. Ennek ellenére, Dean Marr és Dempsey püspök szívesen látják az alkoholistákat a lelkipásztorkodásban, sőt azt állítják, hogy jobb képességük van rá. A dolog iróniája Az ilyen állítás iróniája az, hogy Marr, Demsey püspök és mások, akik felismerik a képességet, amit alkoholista papok a lelkipásztori munkába hoznak, nem aktív alkoholistákról beszélnek. Ők „felépült" alkoholista papokról beszélnek, akik alkoholizmusuk miatt Jób megpróbáltatásain mentek át, de túlélték azokat, és lelkileg megerősödtek. Dempsey püspök szerint ezek az emberek „kiváló papok voltak, mielőtt a probléma felütötte a fejét. Gyakran lelkipásztori buzgóságuk, fáradságot nem kímélő szolgálatuk váltotta ki a problémát." Mi teszi olyan értékessé az alkoholista papot? A Guest House adataiból tudjuk, hogy Jakab atya Chilében dolgozott, mint misszionárius, Vince atya terápiáról írt könyvet, György atya pedig a Szovjetunióról. Tudjuk, hogy Vilmos atya eredményesen szolgálja a kisebbségeket,

James atya fiatalokkal foglalkozik, és Jim atya a süketeket segíti, hogy Isten áldásának ígéretét hallják. Egyesek, mint József és Vaughan atyák alkoholkezelő intézetben dolgoznak; mások

23

pedig, mint Ferenc atya, kispapoknak tart szemináriumokat, hogy ők is eredményes lelkipásztorok legyenek. Amellett, hogy papi munkájukban eredményesek, egy másik közös vonásuk is van: aktív tagjai a Névtelen Alkoholistáknak. Mielőtt az AA-hoz való tartozásról beszélnénk, fontos tudnunk, hogy az alkoholizmus három arcú betegség: fizikai, mentális és spirituális. Az alkoholista italozás fizikai hatásait, mint a máj tönkremenetelét, könnyű lemérni. Az alkoholista mentális problémáinak példái: fellengző gondolkodás és szépítgetés. Ahogy ivászata rosszabbodik, egyre nehezebben tud funkcionálni, mert nem úgy reagál, mint más ember. Lehet, hogy klinikailag nem elmebeteg, de sok tekintetben a fantáziák világában él. Istentől elszigetelve Paul V. Sullivan, az alkoholizmus lelki hatásáról írva úgy érvel, hogy „az alkoholizmus kelepcéjében vergődő személy minden tekintetben egyedül van." A magára hagyatottság érzése nemcsak az emberektől, de Istentől is elszigeteli őt. Sullivan így írja ezt le: „az alkoholista még Istentől is elszigeteli magát, bár még hisz benne." Papok is elszigetelhetik magukat Istentől, akinek pedig életüket szentelték, ha nem élik a lelki megújhodás életét. Az alkoholistára jellemző, hogy nem törődik a lelkiekkel. Minthogy az alkoholizmus lelki, szellemi és fizikai leromlást okoz, csupán az ivás abbahagyása még nem eredményezhet kielégítő józanságot. Igaz, az ivás abbahagyása az első lépés a felépülés felé, de az alkoholizmust kísérő jellemhibák megmaradnak, ha az alkoholista nem törekszik a lelkiségre. Mark Mindrup atya úgy magyarázza ezt, hogy a lelki megújhodás mind a vallásosságban való fejlődéshez, mind az alkoholizmusból való felépüléshez szükséges. Papok úgy találták, hogy az AA lelki megújhodást hoz. Amikor egy pap elhatározza, hogy nem iszik, őt is — mint minden szenvedő alkoholistát — szeretettel fogadják az AA-ban. Tehetetlenségének beismerése az alkohollal szemben, és élete irányíthatatlanságának felismerése, tulajdonképpen az AA tizenkét lépéses felépülési programjának első lépése. Ez az egyetlen lépés, ami kifejezetten említi az alkoholt. A többi a lelki megújhodással foglalkozik. Az AA-ba lépő paptól, miután megtette az első lépést a felépülés felé, azt kérik, hogy akaratát és életét bízza Istenre. Azt kérik, hogy vessen véget Istentől való elszigeteltségének. Ahogy felújítja kapcsolatát felsőbb hatalmával, erkölcsi leltárt készít, és azt egy más személlyel megosztja. Edward C. Sellner csak egy a sok közül, akik ezt a lépést a Kiengesztelődés Szentségéhez hasonlítják. A leltár elkészítése után az alkoholista Isten segítségét kéri, hogy szabadítsa őt meg ezektől a hibáktól. Közben az okozott károkért jóvátételt nyújt. Megfelel a papoknak Francis J. Crotty „A felépülés alapjai" c. cikkében úgy érvel, hogy amint az alkoholizmus progresszív betegség, úgy a felépülés is folyamat. Mint ilyen, időt vesz igénybe. Az alkoholista pap — a Névtelen Alkoholisták programját követve — megkezdi a felépülés folyamatát. Bár más felépülési programok is vannak, az AA különösen alkalmas papok számára, mert spiritualitásra épül. Ezért azok, akik alkoholista papokat segítenek, általában az AA-pogramot ajánlják. 24

Minthogy az AA nem ajánl konkrét spirituális programot, AA-gyűléseken ritkán esik szó konkrét lelki témákról. A felépülő pap viszont járhatja a lelki felépülés útját más katolikusokkal együtt, ha csatlakozik a „Calix" nevű szervezethez, melynek tagjai az AA segítségével épültek fel. Ebben a szervezetben a pap olyanokkal lehet, akikben erős a katolikus hit iránti elkötelezettség. Elismerik-e képességeit? Felépült alkoholista papok a lelki megújhodás szellemében látnak neki lelkipásztori munkájuknak. Mégis, mikor visszatérnek munkájukhoz a plébániára, börtönbe, misszióba, vagy ahová képességük vezeti őket, már nem ugyanazok a nagyszerű papok, akiket Dempsey püspök jellemzett. Jobbak annál. Állhatatosan és odaadóan végzik lelkipásztori munkájukat, de a Névtelen Alkoholisták programja segíti őket, hogy régi hibáik, melyek elszigetelték őket Istentől és híveiktől, újra fel ne üssék fejüket. Megbecsülik-e a hívek a felépült pap képességeit? Wílliam Clausen atya anekdotája megválaszol erre a kérdésre. Clausent, aki felépült alkoholista, áthelyezték egy másik plébániára. Megemlítette ezt egy tizenévesnek. A gyerek reakciója nagyon meglepte őt. „Küld a püspök egy másik »alki« papot hozzánk?" kérdezte. „Nem, utódom nem alkoholista." „Ó, a nemjóját!" kiáltott fel a gyerek. Természetesen, oktalanság volna állítani, hogy azok a papok, akik nem mentek át az alkoholizmus kínjain, alsóbbrendűek. Mégis, Dean Marr megfigyelése lényegében helytálló. Joseph Martin atya (maga is felépült alkoholista) írja: „Mikor az alkoholista az AA segítségével felépül, csodálatos kiegyensúlyozottságra tesz szert. Újra megtanul szeretni, mert megszabadul attól, ami vakká tette őt önmagával szemben." Miután az AA-ban elkerülhetetlen lelki megújhodást tapasztalt, az alkoholista papnak keresettebbnek kellene lenni püspökök és hívek részéről egyaránt, mert ahogy felépülésében előrehalad, csak egyre jobb lesz.

25

Függelék

A NÉVTELEN ALKOHOLISTÁK TIZENKÉT LÉPÉSE 1.Beismertük,

hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben — hogy életünk irányíthatatlanná vált. 2.Arra

a meggyőződésre jutottunk, hogy egy nálunknál hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket. 3.Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket — a saját felfogásunk szerinti — Isten

gondviselésére bízzuk. 4.Mélyreható és bátor erkölcsi leltárt készítettünk magunkról. 5.Beismertük

természetét.

Istennek, magunknak és egy másik embertársunknak hibáink valódi

6.Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket jellembeli

hiányosságainktól. 7.Alázatosan kértük Őt fogyatékosságaink felszámolására. 8.Számba vettük mindazokat, akiknek valaha kárára voltunk, és készek voltunk mind-

nyájuknak jóvátételt nyújtani.

9.Közvetlen jóvátételt nyújtottunk mindazoknak, akiknek tudtunk; kivéve, ha ez nekik

vagy másoknak sérelmes lett volna. 10.Folytattuk az önvizsgálatot és haladéktalanul beismertük, ha hibásnak találtuk

magunkat.

11.Igyekeztünk

ima és elmélkedés révén elmélyíteni tudatos kapcsolatunkat — a saját felfogásunk szerinti — Istennel, kérve, hogy velünk kapcsolatos akaratának felismerését, és erőt annak kivitelezésére. 12.E Lépések eredményeként lelki ébredést tapasztaltunk, igyekeztük ezt az üzenetet

továbbadni más alkoholistáknak, és megpróbáltuk ezeket az elveket életünk minden megnyilvánulásában alkalmazni.

26

SZABADSÁGRA HIVATTUNK

1

NEW JERSEY KATOLIKUS PÜSPÖKEINEK LELKIPÁSZTORI NYILA TKOZA TA A KÉMIAI SZEREKKEL ÉS ALKOHOLLAL VALÓ VISSZAÉLÉSRŐL 1988 május

NEW JERSEY KATOLIKUS KONFERENCIA Newarki Főegyházmegye Camdeni Egyházmegye Metucheni Egyházmegye

Patersoni Egyházmegye Trentoni Egyházmegye

Görög katolikus Passaic-i Egyházmegye

1

Angol címe: Called la Live In Freedom.

27

Az alkoholizmus és kábítószerfüggés betegsége arra késztet minket, New Jersey állam katolikus püspökeit, hogy kifejezzük fokozódó aggodalmunkat. Szentatyánk, II. János Pál pápa ezt nyilatkozta a kémiai szerekkel való visszaélésről: Elidegeníthetetlen emberi jogaink közé tartozik — mint intelligens és szabad embereknek — a jog az emberhez méltó életre, hisz ez van összhangban méltóságunkkal. Ez a jog a kinyilatkoztatás fényében újabb szemponttal gazdagodik: Krisztus halálával és feltámadásával megszabadított a bűn szolgaságából, hogy így Isten gyermekeinek teljes szabadságát élvezhessük.... Nekünk, szabad embereknek, akiket Krisztus arra hívott, hogy szabadon éljünk, küzdenünk kell a rabszolgaságnak ezen új formája ellen, mely világszerte olyan sok embert hajt igájába, kiváltképpen a fiatalok közül. (II János Pál pápa, 1986 július 6, Cartagena, Columbia) A kábítószerekkel és alkohollal való visszaélés minden nap fenyegeti szabadságunkat. Ez a veszély átjárja a társadalom minden rétegét: fiatalt és öreget, szegényt és gazdagot, háztartásbelit, szakképzettséggel rendelkezőt, diákot, papot és hívőt. Sem az egyén, sem a család, sem az Egyház nem mentes ettől a potenciális károkozótól, amely jelen van a társadalomban, ahol az alkohol- és drogfüggőség ijesztő módon terjed. Teremtőnk, emberi létünk kezdete óta, szeretettel nyújtja felénk segítő kezét, hogy értékeljük velünkszületett jóságunkat, és így részesei legyünk a teremtés folyamatos művének. Istenadta képességünk fényében arra vagyunk hivatva, hogy a természettel és kegyelemmel harmonikusan növekedjünk és érjünk. A Fiú az Atya szeretetének legragyogóbb jele, és az emberi megváltás eszköze. Halálával és feltámadásával Új Szövetséget hoz létre, amely megadja a szükséges szabadságot arra, hogy emberi potenciánkkal és Isten szerető tervével harmóniában éljünk és növekedjünk. A növekedés folyamata soha nincs stressz nélkül, és gyakran zavarral, félelemmel és fájdalommal jár. Mégis, Isten állandó szeretetének és segítségének Ígérete ellenére, a drogokkal és alkohollal való visszaélés olykor azonnali megkönnyebbülést és élvezetet ígér az embernek. Az eredmény az, hogy az élet természetes folyamatától elszakadunk. Bár abban reménykedünk, hogy ezek a szerek enyhítik fájó érzéseinket, vagy mesterséges boldogságot produkálnak, mégis azt találjuk, hogy a hatás, amelyet előidéznek, nem válasz igényeinkre, sőt még megnehezíti problémáinkat. Az értéktelenség, tehetetlenség, aggódás, félelem, harag és depresszió érzését még komplikálja az alkohollal és kábítószerekkel való visszaélés által kiváltott bűntudat. A függőségben levő személy olyan életstílus csapdájába esik, amely megfosztja emberi méltóságától, és egész életére kihat. Az intravénás kábítószerhasználat még az AIDS veszélyével is fenyeget. Az ilyen személy fizikai, emocionális, pszichológiai és lelki egészsége kárt szenved, és fejlődése megakad. Ez akadályozza a függőségben élő személyt, hogy feleljen Isten életre és szeretetre szóló meghívására, amit Ő mindenkire kiterjeszt.

28

Az eddig lefestett ijesztő forgatókönyvhöz járul hozzá az az elkerülhetetlen szenvedés, ami a családtagokra és mindenkire nehezedik, akik mindennapi életüket megosztják a függőségben szenvedővel. A kutatások azt mutatják, hogy minden függőségben szenvedő személy kapcsolataiban hátrányosan befolyásolja legalább négy másik személy életét. Ezek szomszédaink, egyházközségünk hívei és munkatársaink. Gyermekek, akik éjnek idején sírnak ágyukban és imádkoznak, hogy legyen már vége a veszekedésnek. Szülők, akik rettegnek a kórházi balesetosztályon átélt traumától, rendőrségi nyomozástól, függőségben szenvedő fiuk vagy lányuk miatt. Házastársak, akiknek mindennapi élete tele van bűntudattal, elégtelenség érzésével, félelemmel, haraggal és frusztrációval, mert hiába próbálják szeretteik alkoholista viselkedését kontrollálni. A listát vég nélkül folytathatnánk. Az utóbbi években drasztikus változásoknak voltunk tanúi a társadalomban. A mai kultúra tele van ellentmondó üzenetekkel, összeegyeztethetetlen értékekkel, főképpen, ahogy azokat a média tárja elénk. Az egységes értékrendszer, amelyet régen a nagy család, a környezet, az Egyház, az iskola és a hatóságok erősítettek, szinte teljesen eltűnt. Eredménye a zűrzavar, mely a drogfüggőség és alkoholizmus betegségének széles körben elterjedt tagadásával párosul. Mindez a jelen helyzet orvoslását csak sürgősebbé teszi. Az alkohol- és drogfüggőség családi betegségek, de kezelhetők. Korai felfedésük és kezelésük lényeges, és a legjobb esélyt biztosítják a felépülésre. Arra buzdítjuk a családokat, hogy azonnal forduljanak segítségért, amint a probléma jelentkezik. Csak dicsérhetjük azokat a kezelési programokat és intézeteket, amelyeket akár az Egyház, akár világi szervezetek bocsátanak rendelkezésre. Hálásak vagyunk azoknak, akik szaktevékenységüket arra fordítják, hogy segítsék a felépülőket. Hálásak vagyunk az önkénteseknek, akik idejüket és tapasztalatukat Tizenkét-Lépéses programok keretében bocsátják rendelkezésre, mint a Névtelen Alkoholisták, Al-Anon,2 Al-Ateen,3 Névtelen Narkósok és Alkoholisták Felnőtt Gyermekei. Ezen felül szorgalmazzuk kezelési, megelőzési és nevelési programok folyamatos pénzügyi támogatását, főképpen olyanok számára, akiknek erre nincs anyagi lehetőségük. Ne felejtsük el, hogy aggodalmunkban mások is osztoznak. Sürgetjük és támogatjuk az egyházak és világi szervek együttes erőfeszítéseit ezen a téren. Az Egyház feladata nem az, hogy lemásolja, vagy helyettesítse a már létező szolgáltatásokat, hanem hogy erősítse és gazdagítsa azokat. Megvannak az eszközeink arra, hogy támogassuk azokat, akik növekedésük folyamán fájdalmat tapasztalnak. A Szentlélek felkínálja nekünk a megértés és együttérzés ajándékát, amelyet érző és igaz lelki irányításra, spirituális vezetésre hasznosíthatunk. Az emberek lelki fejlődését segítve, saját hitünket éljük. Ilyen összefüggésben ajánljuk az itt következő lehetőségeket, amelyek révén tudatosan alakíthatunk ki olyan lelkipásztori módszert, amely az alkohollal és kábítószerekkel való visszaélés problémájával hivatott megbirkózni. 2

Önsegítő mozgalom alkoholisták családtagjai szánvára.

3

Tizenévesek számára, akiknek családjában vagy barátaik között alkoholista van.

29

LELKIPÁSZTORI LEHETŐSÉGEK 1. EUKARISZTIA Az Eukarisztia valóban az egyházközség életének forrása és csúcspontja, amelyből Isten népének szolgálatára való küldetésünk ered. Az Úr asztala köré gyülekezve, kifejezzük egymáshoz kapcsolódásunkat az Atyával, Fiúval és Szentlélekkel együtt. Ha együttérzéssel és igenléssel kell legyőzni az elszigeteltséget és kétségbeesést, sugározzon belőlünk a szeretet, egység, erő és áldozatkészség, amit az Eukarisztiában ünneplünk. Az Ige liturgiájában a Szentírás olvasmányai megnyitják számunkra Isten végtelen irgalmát és szeretetét. A szentbeszéd feltárja előttünk Isten Igéjét, hogy a hívek megtapasztalhassák az evangélium jóhírét, és érezzék, hogy Isten szerető tervének részesei. Ha az üzenet segítőkész és pozitív hangú, akkor mindenkit segít, hogy bizalommal és reménnyel vesse magát abba a küzdelembe, melyet emberi méltóságunk megőrzéséért kell megharcolnunk. Az evangélium üzenetét, amely felhívás az önzetlenségre és áldozatkészségre, nem szabad az elitélés negatív szellemében prezentálni, mert ez csak megerősítené a függőségben szenvedő személyt bűnösségének és elégtelenségének érzésében. Mi a remény és gyógyítás jóhírét hirdetjük.

2. EGYHÁZKÖZSÉGI ÉLET Az egyház közössége, melybe Krisztus hívott minket, az igenlés igazi forrása lehet, amely minden tagot segíthet, hogy egészséges „coping mechanizmust"4 alakítson ki. Az egyházközség egésze, de az egyes csoportok is (Rózsafüzér Társulat, Credo, Nyugdíjasok Klubja, Ifjúsági Csoport, stb.) életadó tapasztalathoz segíthetnek, amely előmozdítja a tagokban a növekedést, az érést, a támogatást és az együttérzést. Az egyházmegye tudjon azokról a szolgáltatásokról, amelyeknek célja az alkohol- és drogfüggőség megelőzése és kezelése. A plébánia szociális bizottságai megfelelő fórumokhoz irányíthatják a rászorulókat. A helyi egyházközség segítheti a függőségben szenvedőket és családjaikat azzal, hogy felvilágosítással szolgál a drog- és alkoholprogramokról. A plébániák közösségei Krisztus küldetését teljesítik azzal, hogy az embereket hozzásegítik a teljesebb élethez. Modern problémákkal küszködő családok sokat gazdagodhatnak az egyházközség által felajánlott lehetőségek révén személyes fejlődésükben, családjuk gazdagodásában, és a válság idején kapott támogatásban. Az egyesületek szemináriumokat, vitákat és oktatásokat rendezhetnek szülői teendőkről, stresszkontrollról, valamint az alkohollal és a drogokkal való visszaélésről. Az egyházközség bocsássa rendelkezésre helységeit azoknak, akik felépülési programot vezetnek. Az egyházközségek, melyek ilyen lehetőséget adnak, igazi emberi szükséglet kielégítésében segítenek, és Jézus gyógyító munkájában vesznek részt. Nehézségek leküzdésére való készség.

4

30

Bár mérsékelt alkoholfogyasztás a maga helyén megengedhető, a lelkipásztorok legyenek figyelemmel az alkoholisták és családjaik igényére. Fontos, hogy amikor egyházközségi rendezvényeken alkoholt szolgálnak föl, más is rendelkezésre álljon. 3. A CSALÁD A kémiai szerekkel való visszaélés családi probléma. A családokat meg lehet hívni és bátorítani Tizenkét-Lépéses programokra épült nevelésben és tanácsadásban való részvételre. Minden családtagnak lehetőséget adhatunk a következőkre: —értse meg, hogy a kémiai szerekkel való visszaélés kezelhető betegség; —ismerje fel az „előmozdító"5 és a függőségben szenvedő személy szerepét; —erősítse önbizalmát; —fogadja el viselkedése következményeiért a felelősséget; —fejlessze kommunikációs készségét; —teremtsen egészségesebb kapcsolatokat; —konstruktív módon kezelje problémáit; —Istenbe vetett hitet találjon, vagy abban megújuljon; —lelki kiegyensúlyozottságot tapasztaljon és elfogadja önmagát. 4. FIATALSÁG A társadalmi légkör, amelyben a fiatal nemzedék él, gyakran hozza magával a társak által gyakorolt nyomást, az alkoholhoz és drogokhoz való könnyű hozzájutást, sőt azok használatára való buzdítást a média révén. Ez a helyzet különleges feladat elé állítja az Egyházat, de különösen a fiatal nemzedéket. Ahelyett, hogy olyanoktól engednék magukat befolyásolni, akiknek alacsony életértékeik vannak, bátorítani kell őket, hogy társaikat jó irányba befolyásolják. Szentatyánk tavaly a fiatalsághoz szólva ezt mondta: "Drága fiatal barátaim, imádkozom azért, hogy Krisztusba vetett hitetek mindig élő és erős legyen. Ezáltal mindig készek lesztek megvallani, hogy mi reményetek forrása; és így a remény üzenetét fogjátok közvetíteni a világnak." (Fiatalok telekonferenciája, Los Angeles, 1987, Szeptember 15) A) KATOLIKUS ISKOLÁK A katolikus iskolák missziója a nevelés és formálás. Tanrendjük és közösségi légkörük révén, nevelő intézményeinknek foglalkozniuk kell az alkohollal és kábítószerekkel való visszaélés problémájával fizikai, lélektani, intellektuális és spirituális szempontból. Oktatási- és sportprogramok, iskolaidőn kívüli foglalkozások és klubok, lelkivezetői tevékenység, lelkigyakorlatok, tanácsadók és önsegítő csoportok mind arra összpontosítsák erőfeszítéseiket, hogy a diákban kifejlődhessen: —Isten

szeretetének és minden egyén szerepének megbecsülése a teremtés ma is folytatódó folyamatában; —a keresztény értékek megértése; —önbecsülés; —társadalmi kapcsolatokra való készség; 5

Családtag vagy barát, aki a betegség tagadásával és takargatásával nem a felépülést segíti elö, lianem még hozzásegít ahhoz, hogy az alkoholista megmaradjon függőségében.

31

—egészséges

készség, hogy szembenézzen az élet problémáival; —annak tudatosítása, hogy társai és nevelői egyaránt segítik őt, és —legyen tudatában azoknak a problémáknak, amelyeket az alkohollal és kábítószerekkel való visszaélés okoz. Ezenkívül, az iskoláknak ki kell dolgozni olyan programokat, amelyek gazdagítják a pedagógusokat, valamint megújítják bennük keresztény küldetésük tudatát és felelősségüket, hogy bölcs tanáccsal lássák el tanítványaikat, és jó példát mutassanak nekik. Iskoláink feladata, hogy ellássák a nevelőket megfelelő nevelési és tanácsadói forrásokkal, irodalommal. Ezentúl egyesíteni kell erőfeszítéseinket, és erősíteni kell képességünket, hogy szembenézzünk az alkohollal és drogokkal való visszaéléssel; ennek áldozataival megértéssel, együttérzéssel bánjunk, és felélesszük bennük a reményt. B) HITOKTATÁSI PROGRAMOK Korunk nevelési elmélete és a hit fejlődéséről végzett tanulmányok arra utalnak, hogy hitünk tételeit akkor érthetjük meg legjobban, ha azok hiteles tapasztalattal járnak. Hitoktatóink ismerjék azokat a programokat, melyeket az állami iskolák követnek alkohol- és drognevelés terén. Akkor a hitoktatási programot úgy lehet összeállítani, hogy foglalkozzék a drogokkal- és az alkohollal való visszaéléssel, de az oktatást hozza összefüggésbe a hittel; ami nem más, mint a szerető Istennek adott, szeretetből fakadó válaszunk. Ezenkívül, nevelők és hitoktatók ne becsüljék alá saját képességüket, hogy Isten szeretetéből fakadó hitélményüket megosszák tanítványaikkal, és szóval, példával befolyásolják őket. C) IFJÚSÁGI LELKIPÁSZTORI PROGRAMOK Az Amerikai Püspöki Kar 1976 évi programja leszögezi, hogy az ifjúsági lelkipásztorkodás két legfontosabb célja az, hogy segítse a fiatalokat spirituális, személyi fejlődésükben, és ösztönözze őket az Egyház életébe való szorosabb bekapcsolódásra. A drogokkal és alkohollal való visszaélés veszedelmével való foglalkozás mindenképpen egyezik ezekkel a célkitűzésekkel. Helyes útmutatás, nevelés és példamutatás — a szerető keresztény közösség támogató erejével párosulva — segíti a felelősségteljes magatartás kialakulását az alkohollal és kábítószerekkel kapcsolatban. Az egyházközségi ifjúsági csoportnak legyen támogató és gazdagító szerepe azzal, hogy keresztény értékekre épült nevelésre ad alkalmat.

32

5. EGYHÁZMEGYEI TÁMOGATÁS Az illetékes egyházmegyei hivatalok foglalkozzanak alkohollal és kábítószerekkel kapcsolatos neveléssel, beutalással és kezeléssel, mert munkájuk lényeges része, hogy támogassák az egyházközségeket, intézményeket és az egyházmegyei személyzetet. Ez a következő egyházmegyei szolgáltatásokat foglalja magában: —Szociális ügyek —Karitász —Családügyi hivatal —Iskolabizottság —Hitoktatás —Ifjúsági lelkipásztorkodás —Egyetemi lelkészek Ezek a hivatalok ilyen és ezekhez hasonló aktivitásokat végezhetnek: —egyházközségi és iskolai vezetők képzése; —nevelési konferenciák és szemináriumok rendezése; —eligazítás és anyagtár; —alkohollal és kábítószerekkel kapcsolatos nevelés; —kezelés és gyógyítás. A különböző egyházmegyei szolgálatok közötti kölcsönhatás és helyi szintű együttműködés, ezekkel a fontos témákkal való fáradozásunkat hatásosabbá fogja tenni. 6. A LELKIPÁSZTORKODÁSBAN DOLGOZÓK NEVELÉSE ÉS TÁMOGATÁSA Mindenki számára fontos, hogy biztosítva legyen azok továbbképzése, akik magasabb lelkipásztori pozíciót töltenek be. Azok pedig, akik az egyházközség szintjén dolgoznak, legyenek fogékonyak a függőség problémája és azok iránt, akik ebben szenvednek. Ezt úgy érhetik el, ha a rendelkezésre álló nevelési és kezelési lehetőségekről tájékozottak. Tudatában vagyunk annak is, hogy a megyéspüspökök és elöljárók felelősek azért, hogy papjaik és szerzeteseik fogékonyak legyenek az alkohollal és kábítószerekkel való visszaélés problémája iránt. Minden igyekezet, ami a papok és szerzetesek életének gazdagítására irányul, alkalmassá teszi őket arra, hogy megállják helyüket a lelkipásztori munkában tapasztalt stresszben. Ezenkívül tanácsadó szolgálatot és kezelési lehetőséget kell a papok és szerzetesek rendelkezésére bocsátani.

33

BEFEJEZÉS Elismerjük, hogy az Egyház jelentős mértékben hozzájárulhat ehhez a felépülési folyamathoz. Katolikus hitünk bőségesen rendelkezik spirituális értékekkel. A bűnbánat szentsége és az eukarisztia egyszersmind erkölcsi követelmény és spirituális katalízis az evangélium szellemének megvalósításában, szeretettel teljes, gondoskodó, de nem elítélő módon. A remény isteni erénye támogatja és megerősíti az élet alapvető jóságát. Amint segítségül hívjuk a szeretet Lelkét, aki egymáshoz köt, és eggyé tesz bennünket, minden erőfeszítésünkre Isten áldását kérjük abban a reményben, hogy abban a szabadságban élhessünk, amelyre Krisztus hívott meg minket.

Theodore E. McCarrick Newark érseke George H. Guilfoyle Camden püspöke Edward T. Hughes Metuchen püspöke Frank J. Rodimer Paterson püspöke John C. Reiss Trenton püspöke Michael J. Dudick Passaic görögkatolikus püspöke

34