Ad perpetuam rei memoriam Ad perpetuam rei memoriam
ELTE Eötvös József Collegium
Budapest, 2013
Ad perpetuam rei memoriam borito.indd 1
2013.11.20. 17:35:43
Ad perpetuam rei memoriam Történeti tanulmányok a XIII. Eötvös Konferenciáról
Ad perpetuam rei memoriam Történeti tanulmányok a XIII. Eötvös Konferenciáról
Szerkesztette: Ternovácz Bálint
ELTE Eötvös József Collegium Budapest, 2013
Intézményi vagy projektlogó helye Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638
A projektek az európai Unió támogatásával valósulnak meg.
TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0030 „Önálló lépések a tudomány területén”
ELTE Eötvös József Collegium kiadványa Budapest, 2013 Felelős kiadó: Dr. Horváth László, az ELTE Eötvös Collegium igazgatója Szerkesztette: Ternovácz Bálint Copyright © Eötvös Collegium 2013 Minden jog fenntartva! Nyomdai kivitel: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető: Kovács Jánosné ügyvezető igazgató ISBN 978-615-5371-01-1
Szegvári Zoltán
Anna Komnéné és a Nyugat*
A Bizánc és a nyugati államok közötti kapcsolatok Anna Komnéné idején már hosszú, bonyolult és ellentmondásos történetre tekintettek vissza. Vallási ellentétek, az úgynevezett „barbárokkal” kapcsolatos hagyományos előítéletek, politikai és katonai összecsapások szítottak ellenséges reakciókat a bizánci társadalomban, míg a közös keresztény hit, a személyes nagyság példái és az együttműködés eredményei a nyugati népekkel szembeni toleranciát és elfogadást erősítették. A következőkben előbb erről a trendről fogok beszélni, majd megvizsgálom, miként ábrázolja a latinokat Anna Komnéné történeti művében, az Alexiásban. Kiemelkedően művelt császári hercegnőként Anna jól ismerte ezt a trendet, emellett különleges személyes tapasztalatai voltak, illetve hozzáférése az állami levéltárakhoz. Műve egyedi, kortársai legtöbbjénél sokkal felvilágosultabb szemléletmódot tükröz, így érdemes tanulmányozni. Mindenekelőtt, a Nyugat évszázadokig csekély érdeklődésre tartott számot bizánci részről. Mivel egyik nyugati állam sem képviselt komoly ellenfelet vagy potenciálisan hasznos szövetségest a Birodalom szempontjából, a bizánci diplomácia keletre és északra összpontosította figyelmét, ahol is az arabok és a déli szlávok súlyosan fenyegették az államot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Nyugattal szembeni görög hozzáállásról adatokkal szolgáló forrásaink száma viszonylag alacsony. Hosszú időn keresztül még „a Nyugat” világos definíciója sem létezett. Példának okáért a DAI szerint Kephallénia szigete Longobárdia része, a bizánci ellenőrzés alatt álló Dalmáciát pedig Itália részeként említi, jól tükrözve a bizonytalanságot e téren.1 A téma jobb megértése érdekében nem csupán hasznos, hanem elengedhetetlen is számunkra, hogy megismerkedjünk az Anna és kortársai által használt terminológiával. A bizantinológiában a nyugatiakat általában a latinok terminussal jelölik, ellentétben Bizánccal. Ahogy Kazhdan megállapítja, a Latinoi népnevet Theophanés Confessor és Niképhoros pátriárka * 1
A dolgozat az OTKA–NN 104456 számú pályázat támogatásával készült. Shepard 1988. 67–69.
70
Szegvári Zoltán
nem használják krónikáikban, különböző nép- és törzsneveket említenek a Birodalomtól Északra és Nyugatra. VII. Kónstantínos De administrando imperio-jában ugyanezt tapasztaljuk, sőt, még Ióannés Skylitzésnél is, aki az 1100 körüli években írta meg Krónikáját. A Dumbarton Oaks Hagiography Project által összegyűjtött adatok szerint – beleértve mindazon szentek vita-it, akik 700 és 1000 között haltak meg –, a Latinoi névnek csupán néhány említése fordul elő, minden esetben kalábriai és apuliai szent emberek legendáiban, kivétel nélkül a latin nyelvet állítva szembe a göröggel. Kazhdan szerint egy 1054-es pátriárkai döntés használja elsőként a görög Latinos szót a nyugatiak általános megjelöléseként.2 Közös nevüktől eltekintve, minden latinnak két közös vonása volt a görögök szemében: egyfelől barbárok voltak, másfelől pedig keresztények. Röviden szólva, a barbárság koncepciója, amely az ókori Hellásból eredt, mindennek volt mondható, csak pozitívnak nem. Beletartozott hiúság, kapzsiság, kegyetlenség, rossz modor, írástudatlanság és így tovább. Habár a bizánciak általában nem hangsúlyozták barátaik és szövetségeseik barbár mivoltát, és sokan közülük őszinte elismeréssel adóztak a nem görögök érdemeinek, a fent említett hagyományos előítéletek mélyen gyökereztek és mindig készen álltak arra, hogy előtörjenek. A keresztény hit különleges vallási és kulturális kapcsolatot jelentett Bizánc és a Nyugat között, de ezt a köteléket nem szabad túlértékelni. Az idő múlásával a teológiai viták és a rítusbeli különbségek egyre inkább növelték a spirituális távolságot Róma és Konstantinápoly között, akárcsak a politikai természetű konfliktusok. Így például a Phótios-féle schisma legfőbb teológiai problémája a Filioque volt, de közvetlen oka a pápa keleti egyházak feletti kánoni joghatóságának kérdése. A XI. században egy harmadik társult ehhez a két fő problémához: a kovásztalan kenyér (görög szóval azymes) használata a latin eucharistiában, amelyet a keleti klérus a zsidó vallástól átvett gyakorlatnak tekintett.3 A konfliktus elfajulásával párhuzamosan a latin-ellenes szövegek hangvétele egyre élesebb lett, de még az 1054-es egyházszakadás után sem volt annyira ellenséges, mint a negyedik keresztes hadjáratot követően. A Komnénos-korban a felekezetek közötti határok még átjárhatóak voltak.4 I. Alexios uralkodása alatt a helyzet jelentősen megváltozott. A normannháborúk és a velencei flotta sikerei megmutatták, hogy a nyugatiakat nem lehet többé figyelmen kívül hagyni, de a legmélyebb benyomást 2 3 4
Kazhdan 2001. 84–86. Kolbaba 2001. 119–125. Kolbaba 2001. 132–137.
Anna Komnéné és a Nyugat
71
keltő tapasztalat az első keresztes hadjárat volt, amely ugyan megmentette Bizáncot, de egy új fenyegetést is életre hívott egy újabb hadjárat veszélyével – ezúttal már a Birodalom ellen. A bizánciak legtöbbször ezt a veszélyt látták a keresztesek lépései mögött, illetve a „római területek bitorlásában”, ezért hozzáállásuk gyanakvó és meglehetősen ellenséges volt.5 Ebben a légkörben írta Anna Komnéné az Alexiást. Most időszerű megvizsgálni, hogyan látta ő a latin-kérdést művében. Első helyen néhány szó a szerző szóhasználatáról. Az Alexiásban Anna 97 alkalommal használta a Latinos főnevet és négyszer a Latinikos melléknevet a nyugatiakra. Azonban messze a leggyakoribb terminus a Keltos, amellyel 176-szor élt, s további 20 rendben találkozunk a Keltikos jelzővel. Külön megjelölésekkel is élt, mint például 20-szor a frank névvel, a Frankikos melléknévvel 14-szer, 7-szer az Italos főnévvel s alkalmanként a Germanos/Germanikos páros is előfordul. A Keltos/Keltikos dominanciája mellett is feltűnő a Latinos/ Latinikos gyakorisága, ami egy általános tendenciát jelez.6 Minthogy az első keresztes hadjárat központi jelentőségű a munkában és a latinok erősen érintettek az eseményekben, hasznos közelebbről szemügyre venni, miként ír Anna a hadjáratról. Magdalino és Stephenson Komnéné leírását a keresztes hadjáratról Manganeios Prodromosnak, I. Manuél eulogistájának működésével magyarázták, aki Manuél keresztes-politikáját a nagyapjáéval szembeállítva méltatta. Ez arra ösztönözte Annát, hogy apját védve írjon az eseményekről, kiemelve tehetségét és sikereit, még veszélyesebbnek mutatva be a helyzetet, mint amilyen valójában volt. Szerinte a keresztes sereg célja Konstantinápoly elfoglalása volt, amit a „frankok” kapzsisága motivált. Alexios semmilyen szerepet nem játszott a szent háború meghirdetésében, és pusztán a veszély elhárítása is nagyszerű eredmény. Ebből a nézőpontból a latin csapatokhoz való csatlakozás elmulasztása nem volt taktikai hiba a császár részéről. Emellett pénzéhesnek festi le a latin klérust, elítéli részvételüket a harcokban is ironizál a római egyház bizonyos gyakorlatain, például az azymes használatán az eucharistia során.7 Az olvasó további negatív adalékokat is kap a latinokról. Anna ír a szokásaikról (ethé), amelyek között szerepel az arrogancia, a hatalomvágy és a kapzsiság is. Az Alexiás lapjain gyakori a barbár jelző, s Komnéné szerint a tanult latin ugyanolyan ritka, mint a hellenizált skytha. Ezen a ponton a kép felettébb negatívnak tűnhet, és egyesek azt mondhatnák, hogy a nyugatiak tipikus előítéletes 5 6 7
Kolia–Dermitzaki 1991. 184–186. Kazhdan 2001. 84. Stephenson 2003. 47–53.; Magdalino 2000. 24–29.
72
Szegvári Zoltán
képével állunk szemben. De Anna más, pozitív latin tulajdonságokat is említ. Legfontosabbak ezek közül a katonai képességeik. Anna sokat ír a latin egységekről (phalanges és strateumata), „feltartóztathatatlannak” minősítve őket, a latin lovakat és fegyvereket „igen hatékonynak” értékelve, mindenekelőtt a hosszú lándzsákat. Őszinte érdeklődést mutat az eskütétel szokása iránt és úgy találja, hogy sok latinnak „nemes” a természete.8 Különösen érdekes, hogy Anna gyakran elismeri: egyes, a Birodalommal szemben ellenséges latinoknak kifejezetten pozitív tulajdonságaik vannak. Így például méltatja Bohemundnak Robert de Guiscard fiának ravaszságát, aki apja talán legveszélyesebb ellensége volt. Antiokhia 1104-es bizánci ostroma során a szorult helyzetbe került Bohemund olyan híresztelést indított útjára, amely szerint meghalt, majd egy hajóval elmenekült. A nyílt tengeren szabadon járt-kelt a fedélzeten, de valahányszor meg kellett közelíteniük a bizánci partokat,a tengerészek egy titkos légáteresztőkkel ellátott koporsóba zárták – egy erre az alakalomra leölt kakas társaságában. A herceg koporsójából kiáramló szag miden kétkedőt meggyőzött arról, hogy egy bomló holttestet rejt. Anna igazán figyelemreméltónak és a normannokra jellemzőnek tartja Bohemund ravaszságát, kiemelve, hogy előszeretettel folyamodnak cselvetéshez.9 Mint már korábban is szóba került, az Alexiás gyakran bélyegzi a latinokat „barbárnak”. Ez tény, de érdekes módon nem nevezi őket így, ha a muszlimokkal kerülnek szembe. Ha katolikus-muszlim összecsapásra kerül sor, Anna következetesen a nem keresztény félre használja a barbaros jelzőt, kimutatva rokonszenvét. Mindazonáltal még a művelt és görögül is beszélő Tankréd normann herceg is csak félbarbár (mixobarbaros) a szemében. Tehát az Alexiásban találni erősen előítéletes, elítélő és pozitív, méltató részleteket is a nyugati népekről. De mire alapozta ítéletét Anna? Kimutatható-e valamilyen rendszer, amely meghatározza a szöveg tartalmát és hangvételét, vagy ez pusztán személyes vélemény kérdése? Talán mindkét állítás egyszerre igaz. Az Alexiásszal foglalkozva mindenképpen szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy Anna apja tetteinek megörökítésére írta. Ezért szerkesztette olyan gondosan a művet, és ez az ok, amiért a latinok leírása az aktuális részlet által megköveteltek szerint változik. A frankoknak ellenségként kell feltűnniük, hogy Alexios taktikája sikeresnek tűnjön. Továbbá, ha Alexiost tekintjük a munka pozitív hősének, akkor ez legnagyobb ellenségét, Bohemundot avatja a fő antagonistává, akinek képességeit célszerű elismerni, mivel ez még nagyobb érdemmé teszi a fölötte aratott győzelmet. Személyisége 8 9
Kazhdan 2001. 87. Albu 2000. 159, 163. A történet csupán Anna Komnénénél található.
Anna Komnéné és a Nyugat
73
ugyanakkor gonosz. A birodalmi és vallási ideológia szintén hatással van Anna nézőpontjára, például a katolikus vallás rítusainak esetében.10 De megpróbálta megtalálni a mozgatórugókat a latinok tettei mögött, és – ha céljai megengedték, elismerte értékeiket és hogy néhány téren azonos szinten álltak a görögökkel, sőt egyeseken felül is múlták őket. Megpróbálta megérteni a másik felet, ami olyannyira ritka volt a középkori történetírásban.
10
Lilie 1993. 177–181.
74
Szegvári Zoltán
Bibliográfia Albu 2000
Albu, Emily: Bohemund and the Rooster: Byzantines, Normans and the Artful Ruse. In: Anna Komnene and her times. Ed.: Gouma-Peterson, T. New York, Garland Publishing 2000. 157–168.
Khazdan 2001
Kazhdan, Alexander: Latins and Franks in Byzantium: Perception and Reality from the Eleventh to the Twelth Century. In: The Crusades from the Perspective of Byzantium and the Muslim World. Ed.: Angeliki Laiou, R. Mottahedeh. Washington D. C. 2001. 82–101.
Kolbaba 2001
Kolbaba, Tia M.: Byzantine Perceptions of Latin Religious ”Errors”: Themes and Changes from 850 to 1350. In: The Crusades from the Perspective of Byzantium and the Muslim World. Ed.: Angeliki Laiou, R. Mottahedeh. Washington D. C. 2001. 117–143.
Kolia-Dermitzaki 1991 Kolia-Dermitzaki, Athina: Die Kreuzfahrer und die Kreuzzüge im Sprachgebrauch der Byzantiner. In: JÖB 41 (1991) 163–188. 184–186. Lilie 1993
Lilie, Ralph-Johannes: Anna Komnene und die Lateiner. In: Byzantinoslavica 54. (1993) 169–182.
Magdalino 2000
Magdalino, Paul: The Pen of the Aunt: Echoes of the MidTwelfth Century in the Alexiad. In: Anna Komnene and Her Times. Ed.: Gouma-Peterson, T. New York, 2000. 15–43.
Shepard 1988
Shepard, Jonathan: Aspects of Byzantine Attitudes and Policy Towards the West in the Tenth and Eleventh Centuries. In: Byzantinische Forschungen 13. (1988) 67–118.
Stephenson 2003
Stephenson, P.: Anna Comnena’s Alexiad as a source for the second Crusade? In: Journal of Medieval History 29 (2003), 41–54.
Anna Komnéné és a Nyugat
75
Anna Komnene and the West The Alexiad of Anna Komnene is an exceptional source for Byzantine attitudes towards the West. On the first hand, she echoes traditional stereotypical commonplaces against the so-called Latins, but on the second hand she represents a unique, analyzing view too. In my paper, I’m examining this special author’s special picture about the Western.
Tartalomjegyzék
Köszöntő................................................................................................................. 7 Lectori salutem!..................................................................................................... 9 Tartalomjegyzék..................................................................................................11 Toronyi Alexandra A fonás és a szövés régészeti emlékei................................................................13 Mihálykó Ágnes Miről mesél egy papiruszlevél? P. Laur. PL III/633 mint a koraikereszténység forrása....................................43 Locsmándi Dániel Az álmok szerepe a Canaparius-féle Szent Adalbert-életrajzban..................55 Szegvári Zoltán Anna Komnéné és a Nyugat...............................................................................69 Ternovácz Bálint A szenternyei székeskáptalan okmánytára1276–1353....................................77 Dudlák Tamás: Érdek és érdeklődés – Az utazás és földrajzírás gyakorlati haszna Magyarország XV–XVI. századi ismertetéseiben...........................................101 Kovácsik Antal Közéleti és oktatáspolitikai kérdésekegy dualizmuskori tanügyi lap, az Állami Népoktatás hasábjain......................................................................137
