GAZDASÁG
A termelés külföldre helyezésének gyakorlata a német vállalatok körében – irányzatok, döntéshozatal és ágazati sajátosságok Tárgyszavak: gyártás; ipar; kihelyezés; Németország; nemzetközi; outsourcing; termelés.
A Fraunhofer Intézet tanulmánya A múltban főleg multinacionális nagyvállalatok létesítettek külföldön termelő üzemeket, ma már azonban egyre több kis- és középvállalat dönt a külföldi helyszín mellett. Az EU-bővítés újabb lendületet adott ennek a folyamatnak. A termelési helyszínnel kapcsolatos döntések jelentősége úgy a vállalatok versenyképessége, mint a regionális munkaerőpiacok szempontjából kiemelkedő. Az erről készített németországi tanulmányok azt mutatják, hogy a piac- és fogyasztóorientált áthelyezések a német termelési helyszínekre is messzemenően pozitív foglalkoztatási hatással lehetnek, míg a költségindítékú áthelyezéseknek a német munkaerőpiacra negatív következményei vannak. Ezenkívül úgy tűnik, hogy a költségindítékú áthelyezésekkel kapcsolatos döntések sok esetben nem eléggé megalapozottak, és ezért a későbbiekben részben visszatelepítésre kerül sor, ami az érintett vállalat és a foglalkoztatottak számára is egyaránt nagy terhet jelent. Az ilyen jellegű döntések jobb előkészítését és megalapozását segíti a német vállalatok sikeres áthelyezéseinek, valamint visszatelepítéseinek reprezentatív leírása és ábrázolása az idő függvényében. Adatbázisként a karlsruhei Fraunhofer Intézet Innovációk a gyártásban c. felmérése szolgál, amelyet a német fém- és elektronikai, műanyag-feldolgozó és vegyiparban kétévenként végeznek el. A 2003. évi adatfelvétel során 1450 cég küldött vissza értékelhető kitöltött kérdőívet (visszaküldési arány 11%). A válaszadó üzemek a feldolgozóipar ezen fő ágazatainak reprezentatív metszetét képezik. Az 1997., 1999., 2001. és a 2003. évi felmérés eredményének összehasonlításából a következő kérdésekre lehet válaszokat kapni:
– Az elmúlt években német cégek milyen mértékben helyezték át termelésüket vagy annak egy részét külföldre, milyen jelentősége van a visszatelepítéseknek, és milyen döntési tendenciát lehet felismerni? – Külföldre telepítés esetén milyen célrégiókat részesítenek előnyben, és mely országokból telepítik vissza a termelést? – Melyek a külföldre telepítés és a visszatelepítés okai, és mely okok jelentősége növekedett, ill. melyek veszítettek súlyukból?
Az áthelyezés és a visszatelepítés irányzatai Mint a Szövetségi Pénzügyminisztérium megbízásából készült elemzések mutatják, a 2001 és 2003 közötti időszakban a feldolgozóipar említett fő ágazataihoz tartozó üzemek 1/4-e (24,5%) helyezte át termelésének egy részét külföldre. Ez az érték az 1999 és 2001 közötti időszakhoz viszonyítva az áthelyezések növekedését mutatja. A csak a fém- és villamos iparra rendelkezésre álló idősor (1. ábra) világossá teszi, hogy az áthelyezési rátának az 1995 és 1999 közötti időszakban 27%-ra emelkedése után csak 2001-ben lehetett először visszaesést tapasztalni. Az áthelyezési hajlandóság ezen visszaesése azonban nyilvánvalóan nem volt stabil trendfordulat. A 2003-ra megállapított érték ismét megközelíti az 1999. évi magas áthelyezési szintet. A külföldre irányuló áthelyezési tendencia mellett az adatok lehetővé teszik a gyártókapacitás Németországba visszahelyezésének mennyiségi kifejezését is. Eszerint a feldolgozóipar fő ágazataiban 2001 és 2003 között a cégek 4,4%-a vitte vissza termelését Németországba. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált időszakban minden 5,6 külföldre telepítőre 1 visszatelepítő jut. 1999 és 2001 között ez az arány csak 3,3:1-hez volt. Az áthelyezés/visszatelepítés arány növekedésének oka az áthelyezett üzemek hányadának növekedése mellett az, hogy a gyártásvisszahelyezések szintje alacsonyra esett vissza. A visszatelepülő üzemek 1997-től növekvő és 2001-ig mintegy 6%-kal stabil aránya most már a kb. 4%-kal újból az 1997. évi kiindulási szinten van. Összességében úgy tűnik, hogy a gyártás-visszatelepítések 2 év időeltolódással követik az áthelyezési tendenciát. Növekvő, ill. visszaeső arányok után 2 évvel később növekszik, ill. csökken a visszatelepülő üzemek aránya. Ezzel bizonyítottnak tekinthetők a kvalitatív megállapításokból eredő azon felismerések, miszerint a külföldi „vállalkozást” először csak két év múlva vizsgálják felül komolyabban.
visszatelepítés az adott évet megelőző kétéves időtávon belül (1995-re nincs adatfelvétel) áthelyezés az adott évet megelőző kétéves időtávon belül 40% 35% 30% 25%
26%
27%
25%
20% 15%
19%
17%
10% 5% 4%
0% 1995
n = 1 305
6%
6%
1997
1999
2001
n = 1 329
n = 1 442
n = 1 258
4% 2003
n = 1 134
1. ábra Az áthelyezési és visszatelepítési arány alakulása (fém- és villamos ipar) Ha az áthelyezési és visszatelepítési arányt ágazati összehasonlításban vizsgáljuk, világossá válik, hogy vannak ágazatspecifikus trendek (2. ábra). Egyrészt vannak ágazatok, amelyekben viszonylag nagy helyértéke van a gyártás külföldre helyezésének, anélkül, hogy említésre méltó lenne a visszatelepítés aránya. Áramfejlesztő és -elosztó berendezések gyártói esetében pl. csekély a visszatérési hajlandóság. Az áttelepítők másik típusát a járműgyártók képezik. Ebben az ágazatban átlagon felüli az áthelyezés, de a gyártás egy részének visszatelepítése is, anélkül azonban, hogy az áthelyezés és visszatelepítés egyensúlyban lenne. Itt inkább rugalmas „out- és backsourcingról” lehet beszélni. A keretfeltételek változásától függően az áthelyezési döntéseket vissza is vonhatják. A harmadik típust, a „tartózkodóan áttelepülő, visszatérési hajlandósággal” megjelölésűt a vegyipari üzemek képezik. Ebben az ágazatban viszonylag kevés áthelyezés történik, így a visszatelepülők 2,8:1 aránya a legalacsonyabb. Úgy tűnik, hogy a vegyipar számára Németország a legjobb gyártási helyszín. A negyedik áthelyező típust azok az ágazatok képviselik, amelyekben (még) viszonylag csekély az áthelyezés aránya, és alig fordul elő visszatelepítés (helyhez kötött). A fémipari termékek gyártói a tendenciát tekintve leginkább ennek a típusnak felelnek meg.
Az ágazatspecifikus áthelyezési magatartás részben az előállított termékek és különböző összetettségük kifejezője. Egyszerű termékek esetén nagy lehetőség van az automatizált gyártásra. A német helyszíneken az ehhez szükséges tőkeigényes termelést hatékonyan lehet folytatni. Ha a termékek nagyon összetettek, gyártásuk csak kismértékben automatizálható. Megfelelő számú képzett, innovatív és rugalmas munkatársra van szükség. Németország mint gyártási helyszín itt is előnyökkel rendelkezik. A közepesen bonyolult termékeket ezzel szemben erősebben érinthetik az áthelyezések. A darabárut gyártó iparágakra vonatkozó megállapítások jelentősen megerősítik ezeket a feltevéseket (3. ábra). A közepesen bonyolult termékeket gyártó cégek 30, ill. 60%-os áthelyezési aránya egyértelműen magasabb, mint az egyszerű (20%) és nagyon bonyolult (22%) termékek gyártói esetében. 35 30 25
%
20 15 10 5 0 egy alkatrészből álló termékek gyártói
több alkatrészből álló, több alkatrészből álló, összetett egyszerű termékek bonyolult termékek berendezések gyártói gyártói gyártói
3. ábra Áthelyezési arányok a gyártott termékek bonyolultsága szerint
A gyártásáthelyezések és a visszatelepítések célés eredetrégiói Ha megvizsgáljuk azt a kérdést, hogy a vállalatok 2001 és 2003 között hova helyezték ki gyártásukat, látható, hogy előnyben részesítették az EU-hoz csatlakozó országokat (4. ábra). A gyártásukat kihelyező cé-
gek kb. 45%-a ezekben az országokban kötelezte el magát. Ez megerősíti az újonnan csatlakozó országoknak az elmúlt évek vitáiban nyilvánvalóvá vált vonzerejét.
Észak- és KözépAmerika 13%
NyugatEurópa 28%
Kelet-Európa és az EU-hoz csatlakozó országok 64% Ázsia 29%
4. ábra A gyártásáthelyezések célrégiói (több régiót is meg lehetett adni) A gyártásáthelyezés célrégiói között a második helyen az ázsiai térség áll. A gyártásukat külföldre áthelyező cégek 30%-a választotta Ázsiát. Nyugat-Európa szorosan Ázsia mögött a harmadik leggyakoribb célrégió volt. Az áttelepülő német cégek helyszínpreferenciáinak 4. helyét az EU-hoz nem csatlakozó kelet-európai országok foglalják el. A gyártásuk egy részét Németországban feladó cégek pontosan 1/5-e ide helyezte át gyártókapacitását. Az észak- és közép-amerikai helyszínek, különösen pedig a dél-amerikai térség 13, ill. 4%-kal egyértelműen sereghajtó. A visszatelepítések elemzése során feltűnő, hogy a cégek 60%-a nyugat-európai helyszínekről vonja ki a termelést, a 2. és 3. helyen pedig az EU-hoz újonnan csatlakozott országok, valamint az észak- és középamerikai államok állnak, 19, ill. 18%-kal. Ázsiából, Kelet-Európából és Dél-Amerikából a visszatelepítések nem számottevőek. Ha a Németországból történő áttelepítések célrégióit és a visszatelepítések régióit összességében vizsgáljuk, úgy tűnik, hogy Nyugat-
Európa mint a hazai (német) termelés alternatív helyszíne veszített vonzerejéből. Itt 2,9 gyártásáthelyezőre már egy visszatelepülő jut. Az EU-hoz újonnan csatlakozott országoknak ezzel szemben nagy a vonzerejük.
Az áthelyezések és visszatelepítések okai 2001 és 2003 között a gyártásáthelyezések legfontosabb indítékát a németországi termelési tényezők költségei képezték (5. ábra). Az esetek 85%-ában (több okot lehetett megadni) a költségtényező volt az egyik vagy egyedül az a tényező, amely döntő szerepet játszott az áthelyezésben. A második helyen 40%-kal az a próbálkozás áll, hogy a gyártásáthelyezésen keresztül új piacokat szerezzenek. A vállalatok a gyártáson keresztül ebben az esetben olyan vevőkört akarnak elérni, amelyet a Németországból származó importtal nem lehet meghódítani. Ma ezt 13%-kal több vállalat jelöli meg a gyártásáthelyezés okaként, mint 1997ben. A piacindíték ezen megnövekedett helyértékével fontos tényező a rugalmasság és szállítóképesség korábbinál nagyobb jelentősége is. Ma az esetek mintegy 1/3-ában ezek képezik a termelés külföldre áthelyezésének lényeges okát. Az áthelyezések több mint 1/4-ében a Németországban rendelkezésre álló gyártókapacitások nyilvánvalóan nem elegendőek a növekvő kereslet kielégítésére, a kapacitásbővítést azonban nem a német helyszíneken hajtották végre, hanem külföldön. Az esetek 1/4-ében az adók, illetékek képezték a gyártás külföldre telepítésének okát. Ez az indíték nem olyan fontos, mint azt sokszor gondolják. Megközelítőleg annyira fontos, mint a nagy ügyfeleknek az az igénye (25%), hogy a közelükben gyártsanak. A külföldre áthelyezés meghatározó tényezőjeként inkább elhanyagolhatóak az olyan további okok, mint pl. képzett munkaerő rendelkezésre állása, a konkurencia jelenléte vagy technológiai szakértelem termeléssel történő feltárása olyan központokban, ahol ez a szakértelem rendelkezésre áll. Összességében a fém- és villamos iparra vonatkozó idősorok azt mutatják, hogy az évek során a kérdezett okok csaknem mindegyikének növekedett a jelentősége. Ebből arra lehet következtetni, hogy a gyártásáthelyezések indítékai 2003-ban még több tényezőből tevődtek öszsze, mint a 90-es években. A gyártókapacitások külföldre helyezésének okaihoz hasonlóan a visszatelepítéseknél is az egyes indítékok súlyának eltolódása figyelhető meg (5. ábra). Kissé meglepő a faktorköltségek, különösen az anyag- és tőkeköltségek alakulása a külföldi helyszíneken, ami 52%-kal a gyártás
termelési tényezők
piacszerzés
rugalmasság, szállítóképesség
kapacitások szűk keresztmetszete
adók, illetékek, támogatások
közelség a ügyfelekhez
nagy
minőség
koordinációs költségek
visszatelepítések indítékai 1997: n=48, 1999:n=74, 2003:n=41
áthelyezések indítékai 1997: n=329, 1999: n=376, 2003: N=284
5. ábra Az áthelyezés és visszatelepítés indítékai (fém- és villamos ipar; többféle okot lehetett megadni) németországi helyszínre visszatelepítésének leggyakrabban megnevezett oka. Itt a vállalatok kalkulációjukban ennek a költségértéknek a fejlődési, ill. korrekciós tendenciáit nem mindig veszik kellőképpen figyelembe. A 2003-ban 43%-kal második legjelentősebb visszatelepítési ok, a minőség 1997-ben 40%-kal még a harmadik helyen állt. Ezzel szemben a rugalmasság és szállítási képesség, amely 2003-ban a visszatelepítések harmadik legfontosabb oka volt, veszített jelentőségéből. A saját kapacitások kihasználása a 90-es évek végén még sok visszatelepítésre rányomta bélyegét. A kapacitás szűk keresztmetszetei tényezőnek a fon-
tossága egyértelműen csökkent. A visszatelepítések szempontjából egyre fontosabbnak tűnnek a koordinációs és kommunikációs költségek. Ez a megállapítás egybeesik azokkal a vállalati tapasztalatokkal, amelyek szerint a külföldi helyszín hazai helyszínről történő felügyeletének költségeit gyakran nem megfelelően kalkulálják.
A gyártásáthelyezés központi problémái Az ismertetett visszatelepítési irányzatokból, valamint 25 német középvállalatnál lefolytatott esettanulmányból világos, hogy a nemzetközi termelési helyszínekkel kapcsolatos döntések nem mindig optimálisak, amiben vállalaton belüli okok mellett (mint pl. korlátozott tervezési kapacitás) a hiányos értékelési módszerek is szerepet játszanak. Az ebből adódó leggyakoribb hibák a következők: – A helyszínkiválasztás döntési kritériumai nem arra a stratégiára szabottak, amelyet a vállalat a helyszínre vonatkozó döntéssel követ. Az internacionalizálási stratégiák nagyon eltérő célokra irányulhatnak, mint pl. külföldi értékesítési piacok megszerzése, költségcsökkentés az alacsony bérszintű országokban, gyártás a kulcsjelentőségű ügyfelek közelében (following custumer) vagy innovatív technológiák, ill. ismeretek feltárása a helyszínen. Ehhez olyan stratégiaspecifikus ellenőrző listákra van szükség, amelyek a tapasztalatok szerint különböző, a siker szempontjából kritikus helyszíntényezőket érzékelik. – Helyszín-összehasonlítások során a német helyszín nem optimális tényállapotát gyakran a tervezett „zöldmezős” külföldi alternatívákkal hasonlítják össze, az összehasonlítás során azonban nem veszik kellőképpen figyelembe azokat a lehetőségeket, hogy a német helyszínt megfelelő korszerűsítési intézkedésekkel adott esetben hatékonyabbá tegyék. – Minden vállalatnak szüksége van olyan hálózatokra, amelyekbe hazai bázisán már bekapcsolódott, ami azonban nem mindig tudatosul. Ide tartoznak pl. a szállítókkal és szolgáltatókkal kialakult együttműködések, a közismerten jó K+F infrastruktúra. Ezeknek a hálózatoknak a jelentősége csak akkor válik fájdalmasan tudatossá, ha azok a feltehetőleg kedvezőbb helyszínen hiányoznak. Akkor jönnek rá, hogy mennyire költséges lehet a hasonló kooperációs kapcsolatokat az új helyszínen ismét felépíteni. – A „helyszíntényezők” dinamikáját nem veszik kellőképpen figyelembe. A legtöbb döntésnél a következő évek vonatkozásában a
helyszíntényezőkre egy prognózisértéket fogadnak el, az előrejelzéseknek azonban nagy a bizonytalansága. Mennyire lehet pontosan prognosztizálni a következő öt évre a szakképzett munkaerő rendelkezésre állásának és a béreknek az alakulását pl. Magyarországon? A döntéshozók nem próbálják meg leképezni, hogyan alakul a helyszín értékelése akkor, ha az egyes tényezők a tervezettnél pozitívabban vagy negatívabban alakulnak. – Az egyes helyszíntényezők súlyát a helyszínértékelés összeredménye vonatkozásában nem veszik megfelelően figyelembe. Éppen akkor, amikor feltételezik, hogy az egyes tényezők az idő során változhatnak, fontos tudni, hogyan hat ez az értékelés eredményére. A szokásos eljárások nem támogatják a vizualizálást és az ilyen érzékenységek játékát. – Külföldi helyszínek felépítésekor gyakran alábecsülik a beindítási időt, valamint a minőség és termelékenység biztosításának költségeit. 25 nemzetközi szinten tevékenykedő német vállalat tapasztalatai azt mutatják, hogy közelebb lehet kerülni a valósághoz, ha a szokásos tervszámokat a 2,5 tényezővel megszorozzák. – A helyszín felépítésének, felügyeletének, koordinálásának és ellenőrzésének általános költségeit csak ritkán rendelik helyesen hozzá ezekhez a feladatokhoz. A külföldi gyártás beindításáért felelős drága menedzsment költségeit nem rendelik hozzá a külföldi helyszínhez, sőt gyakran továbbra is a német helyszínt terhelik ezekkel a rezsiköltségekkel. Hiányoznak azok a megfelelő költséghelyek, amelyek segíthetnek ennek a visszás helyzetnek a tisztázásában.
A sikeres helyszíntervezés új eszközei Annak érdekében, hogy a nemzetközi helyszínekre vonatkozó döntésekben ezeket a hibákat el lehessen kerülni, a Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium támogatásával BESTAND elnevezéssel új szempontokat alakítottak ki a helyszínértékeléshez, és azokat tíz iparvállalatnál kipróbálták. Eredményként a következő hat eszközt lehetett kialakítani és a gyakorlatban kipróbálni, amelyek a szokásos döntési folyamatok fő hibáit célozzák meg: – Az 1. eszköz tíz, a siker szempontjából kritikusnak tartott helyszíntényező ellenőrző listáját foglalja magába, amelyek a tapasztalatok szerint a külföldi gyártás négy domináló stratégiájának (piacszerzés, költségcsökkentés, közelség a kulcsügyfelekhez, technológiaszerzés) sikere szempontjából irányadók.
– A 2. eszköz, a „történeti leltár”, a helyszíndöntések támogatása pragmatikus tudásmenedzsmenttel, amely bevált útmutató kérdések alapján lehetővé teszi a korábbi döntések strukturált átgondolását. – A 3. eszköz egy internetes benchmarking-kínálat (www. performance-benchmarking.de), amely az Innovációk a gyártásban c. felmérés adataival támogatja a vállalatokat, mégpedig annak felmérésében, hogy mennyire lehet még tovább javítani a teljesítményt a német termelési helyszíneken. – A 4. eszköz annak meghatározását és értékelését segíti, hogyan lehet intelligens kooperációkkal és hálókkal külföldön a helyi feltételeket kedvezőbben alakítani. – Az 5. eszköz lehetővé teszi a forgatókönyvekre épülő helyszínértékelést, amennyiben egy Excel-eszköz segítségével a vizsgált helyszíntényezők különböző alakulását 5–10 éves stratégiai tervezési időszakra értékelik és konzisztens helyszín-forgatókönyvekké (optimista, realista és pesszimista eset) tömörítik. – A 6. eszköz egy Location Control Scorecard (LCSC) alapján a hozott helyszíndöntések rendszeres ellenőrzését (stratégiai helyszín-kontrolling) teszi lehetővé, amiben az egyes kritériumok változásának érzékenységeit a helyszín sikerén leképezik és kritikus töréshatárokat állapítanak meg. Összeállította: Jurasits Jánosné Kinkel, S., Lay, G.: Produktionsverlagerungen unter der Lupe. = ZWF Zeitschrift für Wirtschaftlichen Fabrikbetrieb, 100. k. 5. sz. 2005. p. 240–245. Bassen, A.; Behnam, M.; Gilbert, D. U.: Internationalisierung des Mittelstands. Ergebnisse einer empirischen Studie zum Internationalisierungsverhalten deutscher Mittelständischer Unternehmen. = Zeitschrift für Betriebswirtschaft, 71. k. 4. sz. 2001. p. 413–432. Koller, H.; Raithel, U.; Wagner, E.: Internationalisierungsstrategien mittlerer Industrieunternehmen am Standort Deutschalnd – Ergebnisse einer empirischen Untersuchung. = Zeitschrift für Betriebswirtschaft, 68. k. 2. sz. 1998. p. 175–203. Kinkel, S.; Lay, G.: Motive, strategische Passfähigkeit und Produktivitätseffekte des Aufbaus ausländischer Produktionsstandorte. = Zeitschrift für Betriebswirtschaft, 74. k. 5. sz. 2004. p. 415–440.
