A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának (SZEF) II. KONGRESSZUSA

SZEF-KÖNYVEK SOROZAT 8.

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának (SZEF) II. KONGRESSZUSA (1999. április 23. és május 29.)

SZEF Kiadó, Budapest 2000.

ISSN 1219 5367 ISBN 963 86068 0 0

Szerkesztõ: Szathmári Gábor Kiadja: a Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) Felelõs kiadó: dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke

A KONGRESSZUS ELSÕ TANÁCSKOZÁSI NAPJA

Dr. Szabó Endre megnyitója

Tisztelt Küldött-társaim, Kedves Meghívottaink!

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának II. Kongresszusa elsõ — zártkörû — munkanapját megnyitom.

Tisztelettel köszöntök minden jelenlévõt. Kissé formabontó most a kongresszus, mert két részben javasoljuk a lebonyolítását. Ma egy zártkörû, csak a SZEF-ben mûködõ, vagy a SZEF-hez kötõdõ meghívottakkal tanácskozik a kongresszus. Nem kaptak meghívást külsõ szervezetek, és nem kapott meghívást erre az ülésre a sajtó sem. A második munkanapra — ha elfogadjuk az ügyrendet — május 29-én kerül sor. Ez viszont a korábbi kongresszusainkhoz képest — ha elfogadjuk ma az Alapszabályt — szélesebb körû tanácskozás lesz. Az eddigi alapszabály szerinti küldöttlétszám az új javaslat alapján közel megduplázódik, s elgondolásaink szerint az állami szervektõl, a társadalmi és civil szervezetektõl, a szakszervezetektõl meghívottak köre is jelentõsen bõvülne. Új momentum az is, hogy szélesebb körû lesz a külföldi vendégek részvétele is. A válaszok már megjöttek. Nemzetközi kapcsolataink nem teljes spektrumát képviselik majd külföldi vendégeink, mert csak azoknak a szervezeteknek küldtünk meghívást, amelyekkel nagyon szoros, úgymond napi kapcsolatban állunk. Jelzést kaptunk, hogy legtöbbjük az elnökükkel képviselteti magát kongresszusunkon. Tehát a második munkanap minden tekintetben nagyobb részvétellel, reprezentatívabb körülmények között — ugyanakkor azért kemény munkát jelentõ módon — történne majd. Ennyit szerettem volna a kongresszus jellegével kapcsolatban elmondani.

A kongresszus munkabizottságai

Az ügyrend és a napirend elfogadása után a tanácskozás résztvevõi megválasztották a kongresszus munkabizottságait és a jegyzõkönyv hitelesítõit.

Mandátumvizsgáló bizottság: elnök: Kánai László (Mentõdolgozók Szakszervezete) tagok: Gerginé Sturm Zsuzsa (EDDSZ) dr. Mizsei Ágota (MKKSZ) Rágyánszky Györgyné (Nyugdíjas Választmány) Tímár Gyula (Vöröskereszt Szakszervezete)

Jelölõbizottság: Elnök: Kozma Károly Tagok: Árva János (MKKSZ) Legéndy Miklósné (Nyugdíjas Választmány) Molnár Tibor (PSZ) dr. Orbán Istvánné (EDDSZ) dr. Stollár András (Meteorológusok Szakszervezete) dr. Redl Károly (KKDSZ)

Szavazatszámláló bizottság: Elnök: Mihalovits Ervin (Nyugdíjas Választmány) Tagok: Szecsõdi Ákosné (KSH Szakszervezete) Horel Ferencné (EDDSZ) Simon Istvánné (PSZ) Székely Pál (MKKSZ)

Jegyzõkönyv-hitelesítõk: Gyimesi László (KKDSZ) Varga László (PSZ)

Kánai Lászlónak, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének jelentése

A SZEF Alapszabálya értelmében a II. Kongresszus elsõ ülésnapjára 86 küldött kapott meghívást. A Mandátumvizsgáló Bizottság megállapította, hogy a 86 mandátummal rendelkezõ küldöttbõl a kongresszus megnyitásáig megjelent 79 fõ. Az Alapszabály szerint a kongresszus határozatképes, ha a mandátummal rendelkezõ küldöttek 2/3-a, vagyis legalább 58 fõ jelen van. Ennek alapján tisztelettel jelentjük, hogy a kongresszus határozatképes.

A Szövetségi Tanács beszámolója

A SZEF négy évvel ezelõtti I. Kongresszusa új lapot nyitott a költségvetési intézmények szakszervezeteinek összefogásában, együttmûködésében. Az 1990 tavaszán laza akciószövetségként, konzultatív fórumként alakult szervezet 1995 májusában vált a szó valódi értelmében professzionális szakszervezeti konföderációvá. Akkor azt a törekvést fogalmazta meg az I. Kongresszuson elfogadott program, hogy a SZEF-et az érdekképviselet, az érdekérvényesítés olyan makroszintû szövetségévé kell fejleszteni, amely mind tartalmi, mind szervezeti tekintetben megfelel korunk európai mércével mért követelményeinek. Vagyis legyen képes kihasználni a jó értelemben vett közszolgálati egységszakszervezet minden elõnyét, ugyanakkor tevékenysége során vegye figyelembe, hogy a SZEF tagszervezeteiben a legkülönbözõbb szakmák képviselõi vannak jelen, gyakran eltérõ problémákkal, és ebbõl fakadóan eltérõ érdekekkel. A SZEF ennek szellemében hozta meg minden döntését, e kettõsség messzemenõ figyelembevételével — az egység igényének és a tagszervezeti sajátosságok szigorú tiszteletben tartásának harmonizálásával — végezte munkáját. Olyan körülmények között kellett ezekért a célokért küzdeni, amikor a közszférát folyamatos válságjelenségek fenyegették. Ez a fenyegetettség mutatkozott meg a költségvetési intézmények évek óta tartó finanszírozási bizonytalanságaiban, a települési önkormányzatok és a társadalombiztosítás állandósult pénzügyi hiányában, a fûnyíró elven központilag elrendelt, vagy a költségvetési keretek szûkítésével kikényszerített létszámcsökkentési törekvésekben, a közszolgálat mûködési feltételeinek évrõl évre nagyobb mértékû romlásában. Mindez — párosulva a szakszervezetek hitelességét megkérdõjelezõ politikai ambíciókkal — országos és helyi szinten egyaránt igen megnehezítette az érdekképviseleti feladatok ellátását, a szakszervezeti munka végzését. A SZEF létének és fellépéseinek jelentõs szerepe volt abban, hogy a közszolgálatot ért kihívások, a sorozatos megszorítások, és a ma is tapasztalható súlyos gondok ellenére mindeddig sikerült megõrizni a költségvetési intézmények mûködõképességét, gátat lehetett szabni az államháztartási reform improvizációinak, a közszolgálati munkahelyek nagyarányú felszámolását célzó privatizálási szándékoknak, s 1997-ben és 1998-ban némileg javultak a közszolgálatban állók bérviszonyai. A SZEF négyéves tevékenységének eredményeit tükrözi, hogy konföderációnk ma a magyar közélet valós társadalmi súllyal rendelkezõ szereplõje, az érdekképviseleti, érdekvédelmi rendszer elismert tényezõje, a közszféra legerõsebb, legnagyobb szakszervezeti konföderációja.

1. A SZEF harca a közszféra mûködõképességének fenntartásáért

A SZEF a beszámolási idõszakban rendszeresen kiállt a közszféra mûködõképességének fenntartásáért. Több megnyilatkozásban is elismertük, hogy a gyökeres társadalmigazdasági átalakulás az állam funkcióját, szerepét, az államháztartás, a nagy állami ellátórendszerek struktúráját és mûködését sem hagyhatja érintetlenül. Beláttuk, hogy az államháztartási reformhoz szükséges lépések érdeksérelmekkel járhatnak, szerzett jogokat érinthetnek hátrányosan. A négy év alatt folyamatosan és határozottan tiltakoztunk azonban a valódi reformok költség- és munkaerõ-megtakarításra szûkítése ellen. A Szövetségi Tanács és az Ügyvivõ Testület több állásfoglalásban szót emelt az ilyen megközelítés ellen. Minden alkalmat megragadva szóvá tettük, hogy a közszolgálati intézményrendszer mûködési feltételei folyamatosan rosszabbodnak, csökkent a közszolgálatok színvonala, helyenként pedig válságtünetek is tapasztalhatók. Több javaslatban, állásfoglalásban szorgalmaztuk egy komplex reformkoncepció kidolgozását, s abban a munkavállalói érdekképviseletek részvételét, az érintettekkel errõl folytatandó érdemi párbeszédet, valamint az így kidolgozott reform végrehajtásához szükséges pénzügyi források, szervezeti és személyi feltételek megteremtését.

2. A SZEF a közszféra bérviszonyainak javításáért

A SZEF Szövetségi Tanácsa és Ügyvivõ Testülete a beszámolási idõszakban kemény küzdelmet vívott a közszolgálatban állók bérviszonyainak javításáért, a konföderáció tevékenységének kiemelt területe volt a keresetpolitika. Állásfoglalásainkban, tárgyalásainkon határozottan szóvá tettük, hogy a közszféra munkavállalóinak kereseti viszonyai az általánosnál is nagyobb mértékben romlottak, a versenyszférához hasonlítva pedig elfogadhatatlanul nagy az elmaradás. Ez — párosulva a szociális megszorításokkal — oda vezetett, hogy a közszolgálat munkatársainak számottevõ része a társadalmi minimum szintje körüli létviszonyok közepette, az egzisztenciális bizonytalanság határán él, mindennapos megélhetési gondokkal küzd. 1995-ben például az átlagos 12 százalékkal szemben a közszférában 15-16 százalékos volt a reálbér-színvonal romlása, 1996-ban pedig a kormánnyal kötött megállapodásban foglalt 19,5 helyett csak 15-16 százalékkal emelkedtek a bérek, ami a közszolgálatban 7-8 százalékos reálbér-csökkenést — a versenyszférától 3-4 százalékos elmaradást — jelentett. Követeléseink kiinduló pontja volt, hogy elsõ lépésben mérséklõdjenek a versenyszféra és a költségvetési szféra bérszínvonalának már elfogadhatatlan mértékû aránytalanságai, majd fokozatosan alakuljanak ki az elfogadható arányok. Fellépéseink, megállapodásaink — egyebek között a hároméves közalkalmazotti megállapodás — révén sikerült elérnünk, hogy 1997-ben 1-2, a múlt évben pedig 4-5 százalékkal emelkedett a közszolgálatban

dolgozók reálkeresete. Ez a javuló tendencia az idén megszakad, s a kormány hibás bérpolitikája miatt a közszféra 780 ezer munkavállalója közül mintegy 400 ezer dolgozó reálbére ismét érzékenyen csökken. A bérhelyzet ilyen alakulása ellen határozottan tiltakozott a SZEF az 1998. november 14-én a budapesti Körcsarnokban tartott forró hangulatú nagygyûlésen, a sajtó nyilvánossága útján, s az 1999. március 20-án Budapesten, az Országház elõtt rendezett tömegdemonstráción.

3. A SZEF a munkatörvények módosításáért

Az I. Kongresszus határozata szorgalmazta a munkajog-viszonyok szabályozásának átfogó modernizációját, s ennek keretében a közalkalmazottak, a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvények felülvizsgálatát, a szolgálati törvények megalkotását. A kongresszus ajánlotta az egységes közszolgálati törvény létjogosultságának koncepcionális vizsgálatát, az erre irányuló elõkészítõ munka megkezdését. A SZEF vezetõ testületei a kongresszusi állásfoglalásnak megfelelõen véleményt nyilvánítottak, és javaslatokat tettek mind a Munka Törvénykönyve, mind a közszférát érintõ jogviszonyt szabályozó törvények idõközbeni korrekciójával kapcsolatos ügyekben. A SZEF érintett tagszervezetei pedig konstruktívan kapcsolódtak be a módosítások szakmai folyamataiba. Mind a közalkalmazottak, mind a köztisztviselõk jogállását szabályozó törvényekben történtek bizonyos módosítások, köztük olyanok is, amelyek munkavállalói szempontból bizonyos pozitívumokat jelentettek. Megalkotásra kerültek a szolgálati törvények, amelyek elõkészítésében az érdekelt szakszervezetek eredményesen vettek részt. Megkezdõdtek az elõkészítõ munkálatok az egységesebb közszolgálati törvény kormányzati elgondolásairól. Ezzel összefüggésben a SZEF szakmai konferenciát szervezett, majd pedig találkozóra is sor került a kérdéskörrel foglalkozó vezetõ beosztású kormányképviselõkkel. A SZEF határozottan kifejtette álláspontját a Munka Törvénykönyve jelenlegi módosításával összefüggésben, amely — irányultságában munkavállaló- és szakszervezet-ellenes indítványokat tartalmazó — módosításával összefüggésben. A szakszervezetek egységes fellépésének köszönhetõen a kormány fontolóra vette elképzelései egyes tételeinek újragondolását. Az ügyvivõ testület 1995. június 21-én kérte az Alkotmánybíróságtól az 1992-es köztisztviselõi törvény 40. — a túlmunka díjazását megtiltó — paragrafusának alkotmányellenessé nyilvánítását. Az Alkotmánybíróság sajnos nem találta megalapozottnak indítványunkat. Ezt a döntést tudomásul véve sem vettük le érdekképviseleti munkánk napirendjérõl ezt az álláspontunk szerint jogos követelést.

4. Fellépés a fûnyíró-elvû létszámcsökkentések ellen

Az utóbbi négy év folyamán a bérügyek mellett a közszolgálati munkahelyek lehetõségek szerinti megõrzését, a foglalkoztatási biztonság megtartását is megkülönböztetett figyelemmel kezelte a SZEF. Az Ügyvivõ Testület 1995. október 6-án a Horn Gyula miniszterelnökhöz küldött nyilatkozatban juttatta kifejezésre, hogy ellenzi és irreálisnak tartja az 1996-ra tervezett nagyarányú létszámcsökkentést, három héttel késõbb pedig jogosnak minõsítette a kilátásba helyezett közalkalmazotti demonstrációkat és sztrájkokat, s provokatívnak a pénzügyi kormányzat nagyarányú bérbefagyasztási és létszámcsökkentési tervét. A SZEF tagszervezeteinek demonstrációja és a folytatódó határozott tiltakozás-sorozat hatására a kormány hajlandó volt elállni a közszférát fenyegetõ bérbefagyasztástól, s a létszámcsökkentések drasztikus változatától, 1996. március 28-án pedig hároméves közalkalmazotti megállapodás aláírásával vállalni, hogy munkaerõ-piaci intézkedésekkel, továbbképzésekkel, átképzésekkel segíti azokat, akiknek megszüntetik a munkahelyüket. A megállapodásban azt is vállalta a kormány, hogy az elkerülhetetlen létszámcsökkentés nem zárja ki a közalkalmazottak foglalkoztatási feltételeinek javítását, egyes területeken pedig a létszám növekedését sem. A beszámolási idõszakban a SZEF testületei többször kényszerültek figyelmeztetni a kormányt a hároméves közalkalmazotti megállapodásban foglaltak betartására, a létszámcsökkentés és a feladatok változatlanul hagyásának, vagy éppenséggel növelésének veszélyeire, a közszférától történõ rendszeres forráselvonás tarthatatlanságára. A Szövetségi Tanács 1998. február 12-én a konföderáció 1998. évi tevékenységének fõ irányairól elfogadott állásfoglalásában határozottan visszautasította a közszolgálatban dolgozók egzisztenciális biztonságát fenyegetõ, központilag elrendelt, megalapozatlan létszámcsökkentéseket, mivel a közszférában már nincsenek általános jellegû létszámtartalékok. Az Orbán-kormány programjával kapcsolatos állásfoglalásában a SZEF Ügyvivõ Testülete — üdvözölve a foglalkoztatottak számának növelési szándékát — napirendre tûzni javasolta a közszféra foglalkoztatási viszonyait, a korábbi létszámcsökkentõ intézkedések felülvizsgálatát. A felvetésre érdemi választ nem adott a kormány, az 1999es állami költségvetési terv pedig 3 százalékos kötelezõ létszámcsökkentést ír elõ a közigazgatásban.

5. A korszerû érdekegyeztetésért

A SZEF I. Kongresszusán elfogadott program olyan érdekegyeztetési rendszer kialakítását tûzte célul, amelyben a három fõ érdekképviseleti terület (a versenyszféra, a közszolgáltatások-közüzemek és a közszolgálat) széleskörû jogosítványokkal felruházott makroszintû tripartit érdekegyeztetõ fórummal rendelkezne, s az átalakítandó Érdekegyeztetõ Tanács koordinatív, kizárólag a mindhárom területen egyaránt érvényes, közös témákat tárgyalná meg, nem helyettesítve a három szféra makroszintû érdekegyeztetõ tanácsainak kötelezõen létrehozandó és mûködtetendõ fórumait. Azt is megfogalmazta ez a program, hogy a KIÉT-et, mint a költségvetési szféra érdekegyeztetõ alapfórumát, meg kell erõsíteni, jogosítványait bõvíteni szükséges olyan módon, hogy az a teljes közszolgálati szféra valóságos érdekegyeztetési és megállapodási tanácsa lehessen. A beszámolási idõszakban ez a törekvés volt a SZEF érdekképviseleti politikájának alapja. Konföderációnk úttörõ munkát végzett a korszerû érdekegyeztetés megteremtéséért. Az Ügyvivõ Testület már 1995 õszén javaslatot dolgozott ki az érdekegyeztetés rendszerének átalakítására. Érdekegyeztetési törvény megalkotását indítványoztuk, s azt, hogy meg kell állapodni az érdekegyeztetés új alapelveiben, újra kell gondolni az érdekegyeztetésben résztvevõk körét, tisztázni kell a participációs intézmények és a szakszervezetek jogköreit, kizárva azok összekeverését, s meg kell teremteni az érdemi érdekegyeztetéshez szükséges anyagi és személyi feltételeket. A SZEF testületei és vezetõ tisztségviselõi a kormány képviselõivel folytatott minden tárgyaláson igényelték az érdekegyeztetés érdemibbé tételét, státuszának alkotmányos rendezését, és az érdekképviseleti törvény megalkotását. (Tárgyalás Kiss Péter munkaügyi miniszterrel 1996. július 22-én, a Szövetségi Tanács állásfoglalása 1996. október 22-én, 1997. június 17-én, 1998. február 12-én, 1998. június 8-án, találkozó Horn Gyula miniszterelnökkel 1997. február 21-én, az Ügyvivõ Testület nyilatkozata 1998. október 5-én.) Az 1998-as kormányváltás után a SZEF változatlanul érdemi párbeszédre törekedett, a reális helyzetet és a valós érdekeket kölcsönösen méltányló kompromisszumos megállapodások lehetõségeit kereste mind a kormány, mind a munkaadók képviselõivel. A közszféra egészét érintõ egyetlen kérdésben sem sikerült azonban megállapodást elérnünk, s az ágazati és a szakmai érdekképviseleti tárgyalások legtöbbje is kudarccal végzõdött. Ilyen körülmények között arra kényszerültünk, hogy 1998. november 14-én a budapesti Körcsarnokban rendezett tiltakozó nagygyûlésen, 1999. március 20-án pedig az Országház elõtti tömegdemonstráción adjunk nyomatékot mindazoknak a követeléseinknek, amelyekrõl az érdekegyeztetõ fórumokon szerettünk volna tárgyalni. Tárgyalni és nem pusztán tájékoztatást meghallgatni. A SZEF nem zárkózott el attól, hogy tárgyaljon a társadalmi párbeszéd rendszerének átalakítását szolgáló — számunkra sok tekintetben aggályos — kormánykoncepcióról. A megbeszéléseken ragaszkodtunk ahhoz, hogy érdemi módon mûködjenek az új fórumok, ne pusztán arra szolgáljanak, hogy a kormány megismerje a résztvevõk véleményét, s a munka világával összefüggõ érdekegyeztetés kompetenciája a bérügyeken kívül terjedjen ki a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék mértékével kapcsolatos kérdésekre is.

6. A SZEF szervezeti megerõsítéséért

A SZEF cselekvõkészsége, szervezeti egysége jelentõsen erõsödött a beszámolási idõszakban. Konföderációnk vonzerejének növekedését jelzi, hogy az I. Kongresszus óta két olyan közszolgálati szakszervezet — a Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Közegészségügyi Szakszervezet — döntött a SZEF-hez csatlakozásról, amelyek eddig az MSZOSZ-hez tartoztak. Az I. Kongresszus döntéseinek szellemében megerõsítettük a SZEF megyei bázisait is. Létrehoztuk a SZEF tagszervezeteinek képviselõibõl álló megyei koordinációs bizottságokat, ügyvivõ testületeket. Noha még nem hosszú múltra tekinthetnek vissza ezek a megyei képviseleteink, s anyagi ellátottságuk, mûködésük technikai feltételei sem érik még el a kívánatos színvonalat, máris érzékelhetõ a szerepük, jelenlétük a megyék közszolgálati érdekképviseletében, az ott élõ közalkalmazottak, köztisztviselõk közös érdekeinek helyi megjelenítésében.

7. A SZEF tájékoztató tevékenysége

A két kongresszus közötti idõszakban jelentõsen erõsödött a SZEF tevékenységének társadalmi nyilvánossága. A konföderáció kezdeményezéseinek gyarapodásával arányosan bõvülõ tájékoztató munka eredményeként a SZEF tisztségviselõi és tagszervezeti vezetõi közül többen országosan ismertek lettek. A tömegkommunikáció a négy évvel ezelõttinél összehasonlíthatatlanul nagyobb készséget mutat a rólunk szóló híradásokra, információink fogadására. Kialakult azoknak az újságíróknak a köre, akik rendszeresen jelen vannak nyilvánosságot kívánó rendezvényeinken, sajtótájékoztatóinkon. Mindezt annak ellenére sikerült elérnünk, hogy nincs fõállásúakból álló tájékoztató apparátusunk, s a PR-munkához szükséges technikai eszközeink is igen hiányosak. Elõbbre jutott belsõ — a tagszervezeteknek, a szakszervezeti tisztségviselõknek szóló — tájékoztató tevékenységünk is. 1996 óta mind gyakrabban (1996-ban 4, 1997-ben 5, 1998ban 7 alkalommal) jelent meg a SZEF Hírlevél, amelyben a testületi tanácskozásokon — a Szövetségi Tanács és az Ügyvivõ Testület ülésein — elhangzottakat, az ott született állásfoglalásokat, a sajtótájékoztatókon elmondott információkat és a konföderáció egyéb dokumentumait adjuk közre. Mindezzel együtt célszerû áttekinteni, milyen személyi és tárgyi feltételek megteremtése

szükséges ahhoz, hogy a közvéleménynek szóló külsõ és a tagszervezeteinknek, azok tisztségviselõinek eljuttatandó belsõ tájékoztatás további erõsítésével is elõmozdíthassuk a SZEF társadalmi súlyának gyarapodását, a közszolgálatban állók érdekeinek megjelenítését, az érdekképviseleti munka nyilvánosságát.

8. A SZEF a nyugdíjasokért

A SZEF I. Kongresszusán elfogadott program fontos célként jelölte meg a nyugdíjasok helyzetének javítását, az akkor mûködõ nyugdíjrendszer igazságtalanságainak megszüntetését — egyebek között a régi keresetek valorizálásának, a keresetek degresszív beszámításának kedvezõbbre változtatását, a hozzátartozói ellátások aránytalanságainak felszámolását —, egy új nyugdíjrendszer és ahhoz kapcsolódóan egy új nyugdíjbiztosítási törvény megalkotását. A SZEF programja azt igényelte, hogy a nyugdíjak megállapítására és emelésére vonatkozó szabályok közérthetõek, kiszámíthatóak legyenek, s a nyugdíjak évenkénti emelése a megelõzõ naptári év nettó keresetnövekedéséhez igazodjon és az év elsõ napjától járjon. Azt is programjába iktatta a SZEF I. Kongresszusa, hogy kerüljön sor a korábban megállapított, értékvesztett nyugdíjak korrekciójára, a nõi nyugdíjkorhatár emelését pedig csak úgy tartotta elfogadhatónak, ha egyidejûleg — megfelelõ ösztönzõk alkalmazásával — lehetõvé válik a rugalmas nyugdíjba menetel. A SZEF testületei és tisztségviselõi a beszámolási idõszakban ezeket a célokat követve foglaltak állást a nyugdíjasokat érintõ valamennyi kérdésben. Az Ügyvivõ Testület a nyugdíjkorhatár emelésérõl szóló kormánydöntéssel kapcsolatban 1996. február 19-én állásfoglalásban rögzítette: a nyugdíjkorhatár emelését a reformtól különválasztva nem tartja indokoltnak és méltányosnak, mert a korhatáremelés kormányzati indokai alapvetõen pénzügyi szemléletûek, s a nyugdíjkiadások drasztikus emelkedését nem a valóban alacsony korhatár okozza, hanem elsõsorban a magas munkanélküliség, a növekvõ infláció és a gazdaság alacsony teljesítõképessége. Az Ügyvivõ Testület 1996. április 19-én Szabó György népjóléti és Kiss Péter munkaügyi miniszterhez írt levelében ezeket az érveket megtoldva azt is kifejtette, hogy társadalmi vita szükséges a nyugdíjreformról és a korhatáremelésrõl, a nõk 62 éves korhatárát magasnak tartja, s külön kellene foglalkozni a tartósan három mûszakban dolgozó, kötelezõ ügyeleti szolgálatot ellátó nõk nyugdíjügyével. 1996. július 4-én az Ügyvivõ Testület sajtónyilatkozatban fejezte ki csalódottságát amiatt, hogy az Országgyûlés a közvélemény, s benne a SZEF álláspontját figyelmen kívül hagyva 62 évre emelte a nõk nyugdíjkorhatárát, s a nyugdíjreformtól elkülönítve született meg a döntés. 1997. január 31-én a SZEF sajtótájékoztatón ismertette kritikai észrevételeit a nyugdíjreform tervezetérõl. 1997. február 21-én viszont az Ügyvivõ Testület — amelynek ülésén részt vett dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter, Keller László népjóléti államtitkár és dr. Csehák Judit, az Országgyûlés Szociális és Egészségügyi

Bizottságának elnöke is — elismeréssel nyugtázta, hogy a kormány átdolgozott nyugdíjreform-tervezete a SZEF több javaslatát figyelembe vette, egyebek között azt, hogy 1998 helyett csak 2000-ben térnek át a nyugdíjemelés új számítási rendszerére. A SZEF változatlanul követeli viszont, hogy a korkedvezmény rendszerét csak a szerzett jogok tiszteletben tartásával és differenciáltan módosítsák, a rokkantsági nyugdíj változtatása hatékony rehabilitációs rendszer kialakításával párosuljon, s a kormány tegyen szándéknyilatkozatot: a költségvetési intézményekben dolgozók egyéni nyugdíjszámlájára is befizet bizonyos összegeket. A beszámolási idõszakban a SZEF Nyugdíjas Választmánya rendszeresen tárgyalt a közszolgálat nyugdíjasait foglalkoztató kérdésekrõl, aktívan segítette a SZEF nyugdíjügyekkel kapcsolatos állásfoglalásainak kialakítását, eredményesen összehangolta a SZEF-tagszervezetek nyugdíjas tagozatainak tevékenységét, jól szolgálta a SZEF és más konföderációk nyugdíjas szervezetei közötti együttmûködés erõsítését. A SZEF Nyugdíjas Választmánya — programjának megfelelõen — foglalkozott a közszféra nyugdíjasainak helyzetét is alapvetõen meghatározó szociális, egészségügyi és nyugdíjpolitikai kérdésekkel. Véleményezte a tárgyban a különbözõ törvény-tervezeteket. Szükség esetén tiltakozását nyilvánította ki — más nyugdíjas szervezetekkel egyetemben — a gyógyszer-áremelkedések, a fogászati és gyógyfürdõi szolgáltatások szûkítése ellen. A közüzemi díjak és az energiaárak emelésekor kompenzációt sürgetett az arra rászorulóknak. A Nyugdíjas Választmány fellépése is közrejátszott abban, hogy 1998-ban a nyugdíjak reálérték-növekedése átlagban 5,5 %-os — ez özvegyi ellátások esetében 7-8 %-os — volt. A választmány közremûködése is hozzájárult ahhoz, hogy az ingyenes utazási kedvezményt 1998. január 1-vel a 65 év felettiekre kiterjesztették.

9. A SZEF kapcsolata a szakszervezeti konföderációkkal

A SZEF a munkavállalók érdekeinek érvényesítéséhez nélkülözhetetlennek tartja a szakszervezeti konföderációk együttmûködését és közös fellépését. Ezért a két kongresszus közötti idõszakban is arra törekedtünk, hogy kerüljük a szakszervezeti konföderációk közötti érdekkülönbségekbõl adódó konfliktusokat és minden lehetséges módon erõsítsük az összefogást országos és helyi szinten egyaránt. A SZEF természetes szövetségese az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), mivel mindkét konföderáció a közszférában dolgozók érdekképviseletét látja el. 1995. december 11-én aláírtuk a SZEF és az ÉSZT együttmûködési megállapodását, amelyet 1998. április 7-én, még a lejárta elõtt további három évre megújítottunk azzal a céllal, hogy — a szervezeti szuverenitás megõrzése mellett — az eddiginél szorosabbá és konkrétabbá tegyük az együttmûködést. Kijelöltünk egy bizottságot, amely a kapcsolatbõvítés, a közös munka lehetséges területeit vizsgálja. A beszámolási

idõszakban a két konföderáció álláspontja minden lényeges kérdésben azonos, vagy igen közelálló volt, képviselõink kölcsönösen támogatták egymás álláspontját az érdekegyeztetés és az érdekképviseleti munka különbözõ fórumain. Az együttmûködés keretében a két konföderáció 1998. május 15-én közös felhívásban kérte az állampolgárokat, hogy minél nagyobb számban éljenek szavazati jogukkal a parlamenti választások második fordulójában, 1998. július 10-én pedig közös sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az Orbán-kormány programjáról. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségével (ASZSZ) 1995. szeptember 19-én és 1998. április 17-én közös vezetõ testületi ülésen állapodtunk meg a két konföderáció közötti konzultációk és adott esetekben a közös fellépés gyakoribbá tételében. Az ASZSZ igen jelentõs közszolgáltató területeken van jelen, s a közszolgáltatásnak és a közszolgálatnak számos vonatkozásban vannak közös problémái, érdekeltségei. Az MSZOSZ és a SZEF együttmûködése sok tekintetben kiegyensúlyozatlan. 1995. december 5-én két évre szóló együttmûködési megállapodást írtunk alá arról, hogy egymás álláspontjának megismerése után közös álláspont kialakítására, vagy ennek hiányában szolidaritásra törekszünk a munkavállalói érdekek képviseletében, s helyi megállapodásokkal mozdítjuk elõ az érdekképviselethez szükséges tárgyi, technikai feltételek közös megteremtését és használatát. Számos érdekképviseleti ügyrõl azonos a két konföderáció álláspontja, kapcsolatainkat azonban megterheli egyebek között az MSZOSZ-nek a társadalombiztosítási önkormányzatok tisztségviselõi 1997-es választása idején tanúsított eljárása, az, hogy az MSZOSZ 1997-ben igen erõteljesen fellépett a közszféra versenyszférát megelõzõ bérmegállapodása ellen, s az, hogy az MSZOSZ — a szolidaritás követelményeit figyelmen kívül hagyva — nem ismeri el jogosnak a közszféra átlagosnál dinamikusabb béremelési igényét, noha nem cáfolja, hogy a közszolgálatban dolgozók bére mind a versenyszféra, mind a nemzetgazdaság bérátlagánál jóval alacsonyabb. A SZEF számára lényegi kérdésekben mutatkozó súrlódások miatt nem újítottuk meg a két konföderáció közötti — 1997. december 31-én lejárt — együttmûködési megállapodást. A SZEF a kapcsolatok rendezésére törekedve, a munkavállalói közös érdekek elõtérbe helyezésével igyekszik kiiktatni a feszültségeket a két konföderáció viszonyából. A Ligához és a Munkástanácsokhoz fûzõdõ viszonyunkat sok kérdésben a korrektség, a szakszervezeti jogok védelmének közös törekvése jellemzi, de kapcsolatainkban jelen vannak politikai indíttatású feszültségek, nézetkülönbségek is.

10. Párbeszéd a politikai pártokkal

A SZEF a beszámolási idõszakban szigorúan tartotta magát ahhoz az alapállásához, hogy a közszolgálat munkavállalóinak érdekeit képviselve párbeszédre kész minden politikai párttal és más szervezettel, de nem kívánja elkötelezni magát egyetlen politikai erõ mellett sem. Az Ügyvivõ Testület ennek szellemében tárgyalt 1996. május 22-én az akkor ellenzéki FIDESZ vezetõivel (akik akkor egyetértettek azzal a SZEF-igénnyel, hogy az Alkotmányban kell rögzíteni az érdekegyeztetés elveit, s hogy a kormány a költségvetésben teremtsen fedezetet az érdekegyeztetés mûködési költségeire), 1996. október 2-án az akkor kormányzópárt MSZP parlamenti frakciójának vezetõivel, és 1996. október 17-én az akkor kormánykoalíciót alkotó SZDSZ képviselõivel. Az MSZP-frakció vezetõivel tárgyalva a SZEF tisztségviselõi egyebek között szóvá tették, hogy a közszolgálat, a közintézmények helyzete évek óta folyamatosan romlik, a közalkalmazottak, köztisztviselõk reálbére az országos átlagnál nagyobb mértékben csökken, s az évek óta folyó átgondolatlan létszámcsökkentések veszélybe sodorták a közintézmények normális mûködését. Ezeket a gondokat valósnak ismerte el az SZDSZ képviseletében tárgyaló Bauer Tamás is, de nem látott esélyt jelentõs javulásra, sõt a létszámcsökkentések mérséklésére sem, s nem tartotta célszerûnek alkotmányban rögzíteni az érdekegyeztetéssel kapcsolatos kormányzati kötelezettségeket, feleslegesnek ítélte az érdekképviseleti törvényt. A SZEF pártpolitikai semlegessége fejezõdött ki abban, hogy a konföderáció sem az 1994-es, sem az 1998-as parlamenti választások idején egyetlen párttal sem kötött választási együttmûködési megállapodást, s bármilyen pártkoalíció alkotta a kormányt, konföderációnk mindig határozottan kiállt a közszféra munkavállalóinak érdekeiért, nyíltan bírálva a kormány ezzel ellentétes lépéseit.

11. A SZEF nemzetközi kapcsolatai

Az I. Kongresszuson elfogadott program azt a törekvést fogalmazta meg, hogy a SZEF ismerje meg a fejlett európai országokban mûködõ szakszervezetek tapasztalatait, az együttmûködés során igényelje partnerei támogatását, ugyanakkor maga is igyekezzék hozzájárulni a partnerszervezetek eredményes munkájához. A SZEF a nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel együttmûködve részt kíván venni az egységes európai normák kialakításában, megkülönböztetett figyelmet fordítva a munkavállalói érdekekre. Ezért idõszerû kérni a SZEF felvételét az Európai Szakszervezeti Szövetségbe (ESZSZ). A beszámolási idõszakban a SZEF nemzetközi kapcsolatainak alakítása ezeket a törekvéseket szolgálta. Jelentkezésünk alapján az ESZSZ Végrehajtó Bizottsága 1995 decemberében elfogadta, hogy a SZEF megfigyelõi státuszban részt vegyen az ESZSZ tevékenységében. Ezzel a döntéssel a SZEF helyet és tárgyalási jogot kapott az ESZSZ Végrehajtó Bizottságában és Integrációs Munkabizottságában. 1998 októberében a SZEF

az ESZSZ teljes jogú tagja lett. A konföderációnk nemzetközi elismertségét jelzõ tagfelvétel hazai szempontból is fontos eleme a SZEF eddig kivívott rangjának, tekintélyének. 1996. november 15-16-án a Közszolgálati Internacionáléval (PSI) és a Friedrich Ebert Alapítvánnyal (FES) közös nemzetközi konferenciát rendeztünk Budapesten arról, hogy milyen szerepet tölthetnek be a szakszervezetek a közszolgálat átalakításában. A konferencián a PSI és a FES képviselõin kívül az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB), a Szlovák Köztisztviselõk Szakszervezete (SLOVES), a Német Közszolgálati, Szállítmányozási és Közlekedési Szakszervezet (ÖTV), az Angol Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség (UNISON) vezetõ tisztségviselõi tartottak elõadást. Az ESZSZ-en és a PSI-n kívül tagszervezeteink révén kapcsolataink vannak az EULASszal, az EUROFEDOP-pal, a Tanárinternacionáléval és bõvülõ kétoldalú kapcsolatot tartunk fenn különbözõ nyugati és volt szocialista országok közszolgálati szakszervezeteivel. 1998 õszén vendégünk volt a PSI fõtitkára, aki bejelentette, hogy a PSI 1999-ben Magyarországon szeretné megrendezni a Közszolgálati Internacionálé európai kongresszusát és a PSI Végrehajtó Bizottságának ülését. Ez is arra utal, hogy nemzetközi kapcsolataink kiterjesztését, erõsítését szolgáló tevékenységünk eredményes, a világ szakszervezeti mozgalmának figyelme mindinkább ránk irányul, erõsödik kötõdésünk Európához és a világhoz. Mindez nemcsak nemzetközi elismertségünk szempontjából fontos számunkra, hanem azért is, mert adott esetben számíthatunk külföldi partnereink szolidaritására, erkölcsi támogatására, felhasználhatjuk tapasztalataikat. Az ESZSZ szolidaritását érezhettük például magunk mögött a SZEF 1999. március 20-ai budapesti tömegdemonstrációján is. A beszámolási idõszak alatt a SZEF tevékenységében növekvõ hangsúlyt és helyet kaptak az Európai Unióhoz csatlakozással összefüggõ kérdések. Több ilyen jellegû nemzetközi és hazai fórumon vettünk részt, és saját kezdeményezésként is rendeztünk e témával foglalkozó eszmecseréket. (Ezek sorába tartozott például az EU-csatlakozás szakszervezeti feladatairól Gyõrben 1998. február 19-én rendezett SZEF-konferencia, amelyen osztrák szakszervezeti vezetõk osztották meg velünk tapasztalataikat.) A SZEF aktív résztvevõje a Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága (MSZEIB) és a Külügyminisztérium irányítása alatt álló Európai Integrációs Bizottság tevékenységének is.

Dr. Szabó Endre szóbeli kiegészítése az írásos beszámolóhoz

Az írásos beszámolóhoz fûzött szóbeli kiegészítõjében dr. Szabó Endre felvázolta azokat a társadalmi-gazdasági körülményeket, amelyek a két kongresszus közötti idõszakban befolyásolták az érdekképviseleti munkát, s a közszolgálatban foglalkoztatottak munkafeltételeit, bér- és kereseti viszonyait. Kiemelte: a szakszervezetek mûködési és érdekérvényesítési feltételeinek jelentõs romlása ellenére a SZEF minden lehetséges eszközzel kiállt a költségvetési intézményrendszer mûködésének biztosításáért, a munkahelyek megõrzéséért, a központilag elrendelt létszámcsökkentések negatív következményeinek enyhítéséért. A valós gondokkal együtt is indokolatlanul nagy megszorítások ellenére a SZEF minden idõszakban igyekezett fenntartani a párbeszédet a kormánnyal, ugyanakkor azonban szükség esetén nem riadt vissza a tömegdemonstrációk és a nyomásgyakorlás más törvényes eszközeinek alkalmazásától sem. A tárgyalás és a nyomásgyakorlás különbözõ módszereinek rugalmas kombinálása révén 1997-ben és 1998 elsõ felében sikerült elérni a közszféra bérviszonyainak némi javulását, megállt a reálkeresetek romlása, sõt 1-2 százalékkal — egyes foglalkozási ágakban pedig ennél nagyobb arányban — nõtt a keresetek reálértéke, a kormány felhagyott a fûnyíró-elvû létszámcsökkentésekkel, s javultak az érdekegyeztetés hatékonyabbá tételének kilátásai is. Az 1998-as kormányváltás megállította ezt a folyamatot, az új kormány nem ismerte el az elõzõ kormánnyal kötött megállapodásokat. Az írásos beszámolót kiegészítve a SZEF elnöke részletesen szólt az érdekképviseletek számára hátrányos változások következményeirõl, az érdekegyeztetés intézményrendszerének ellehetetlenülésérõl, a szakszervezetek számára elfogadhatatlan kormányzati lépésekrõl. Hozzátette azonban: a SZEF-nek a közszféra kormányfüggõ jellegébõl adódóan — még ilyen körülmények közepette is — mindent meg kell tennie a párbeszéd fenntartásáért, a vitás érdekképviseleti ügyek rendezéséért, a szakszervezeti követelések minél nagyobb arányú kielégítésének tárgyalásos eléréséért. Dr. Szabó Endre a továbbiakban arról beszélt, miért fontos a közszolgálati szakszervezetek számára, hogy konstruktív módon részt vegyenek a közszolgálat átalakítását, megreformálását érintõ munkálatokban. Mint mondta, a SZEF az eddigiekhez hasonlóan partneri módon kész részt venni a közszolgálati szervezetek struktúrájának, létszámviszonyainak, funkcióinak, feladatainak átvizsgálásában, a szervezeteken belüli és a szervezetek közötti párhuzamosságok felszámolásában, racionális reformintézkedések szociálisan elviselhetõ végrehajtásában, de a jövõben sem lehetünk partnerek a felelõtlenségben, a kalandorságban, a technokrata, antihumánus intézkedésekben. A konföderáció mûködésérõl szólva a SZEF elnöke ezeket mondta: Konföderációnkat az elmúlt évek kemény kihívásai megedzették, harcképesebbé és érettebbé tették. Álláspontunk következetes képviselete, függetlenségünk megõrzése

mellett partnerségre törekedtünk mindazokkal, akik szolidárisak a közszféra ügyével. Együttmûködést szorgalmaztunk és valósítottunk meg a közszféra SZEF-en kívüli szakszervezeteivel és a társ-konföderációkkal azzal a feltétellel, hogy ez nem érintheti saját autonómiánkat, és saját álláspontunk tiszteletben tartását. Szilárd és határozott érdekképviseleti politikánk elismerést vívott ki a közéletben, még azok körében is, akik nem szimpatizálnak velünk, nem szeretnek bennünket. A közszférát érintõ negatív hatások gyorsították a felismerést, hogy csak összefogva, csak együtt van esély az érdekérvényesítésre. Ez az alapvetõ magyarázata, hogy tagszervezeteink száma két fontos közszolgálati szakszervezettel bõvült. Ismert, hogy a Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetérõl és a legutóbbi napokban felvett Közegészségügyi Szakszervezetrõl van itt szó. Képviselõiket ez alkalommal is köszöntöm, mert elsõ ízben vesznek részt teljes jogú tagként kongresszusunkon. Belépésükkel tovább erõsödött szövetségünk. Több tény jelei, hogy erõsödött szövetségünk belsõ kohéziója. Tagszervezeteink révén a SZEF abszolút többséget szerzett a múlt év végi közalkalmazotti tanácsi választásokon, továbbá, hogy olyan szívet melengetõ demonstrációknak lehettünk részesei, mint a körcsarnoki és a Kossuth téri rendezvények. Ezek ugyan nem hoztak még olyan konkrét sikereket, amelyek „zsebbe vágóak" lennének pozitív értelemben, de azért ne becsüljük le ezeket a demonstrációkat. Egyrészrõl: azt gondolom, mindannyian elismerhetjük, hogy rendkívül jó érzés volt együtt lenni, és érezni azt a típusú összetartozást és egymás iránti szolidaritást, amit ezek a demonstrációk bizonyítottak. Másrészrõl: világosan igazolták ezek a demonstrációk, hogy mi nemcsak a sajtó hasábjain és verbálisan beszélhetünk támogatottságról és összefogásról, esetenként jogos érdekeink demonstratív megjelenítésérõl, hanem képesek vagyunk ezt bizonyítani egy zsúfolt Körcsarnokkal, és egy zsúfolásig megtelt Kossuth téri demonstrációval is. Harmadszor: meggyõzõdésem, még ha ezt nem is vallják be, hogy politikai erõk és kormányzati erõk figyelmét sem kerülte el ez az összefogás, ezek az egységet demonstráló rendezvények, és az is szent meggyõzõdésem, hogy ennek a hatását tapasztalni fogjuk a következõ hónapokban. Erre azért tértem ki külön, mert jogosak azok az észrevételek, amelyek kérdéseket tesznek fel, hogy vajon érdemes volt-e részt venni. Határozott meggyõzõdésem, hogy nagyon is érdemes volt, és nyilván még több érvet is lehetne emellett felhozni. Az együtt, egymásért szellemiségének és gyakorlatának mind több szép példáját adják megyei koordinációink megnyilvánulásaikkal és kezdeményezéseikkel. Komoly szerepük volt az említett országos megmozdulások sikerében is. Aktív és elkötelezett munkájuk a SZEF jövõbeni sikerének is záloga. Szövetségünk nemzetközi ismertségét és elismertségét bizonyítja, hogy felvettek bennünket az Európai Szakszervezeti Szövetség teljes jogú tagjai sorába, és számottevõen bõvültek kétoldalú nemzetközi kapcsolataink is. Mind több hazai és külföldi megkeresést kapunk nem szakszervezeti szervektõl is. Jó kapcsolatokat tartunk fenn több ország magyarországi diplomáciai képviseletével. Tisztelt Kongresszus!

Konföderációnk ma megfelel azoknak a legalapvetõbb követelményeknek, amelyek egy európai mércével mért szakszervezeti szövetségtõl elvárhatók. Mindez azonban nem ad okot az elégedettségre, még kevésbé arra, hogy elhanyagoljuk további kötelezettségeinket és teendõinket a szervezet továbbépítése, az érdekképviselet szakmai színvonalának fejlesztése, a folyamatos továbbképzés területén. Meggyõzõdésem, hogy II. Kongresszusunk a program elfogadásával ennek a felelõsségnek a tudatában jelöli ki majd céljainkat és feladatainkat a következõ évekre. Befejezésül engedjék meg, hogy támogatásukért õszinte köszönetet mondjak a közszféra szakszervezeti tagjainak, munkavállalóinak. Köszönet illeti tagszervezeteinkben, megyei koordinációinknál, nyugdíjas választmányunkban, a különbözõ érdekegyeztetõ fórumok szakbizottságaiban, a SZEF Szövetségi Tanácsában, a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottságban, az Ügyvivõ Testületben önzetlenül és nagy aktivitással dolgozó kollégáinkat, barátainkat, s nem utolsó sorban a közvetlen környezetemhez tartozó ki létszámú, de nagy szorgalommal és tisztességgel dolgozó kollektíva tagjait, akik a mindennapok sok-sok teendõjében nélkülözhetetlen segítséget jelentenek számomra. Köszönöm figyelmüket.

Vita a beszámolóról

Rágyanszky Györgyné a SZEF Nyugdíjas Választmányának alelnöke a SZEF 180 ezres nyugdíjas tagsága és Nyugdíjas Választmánya nevében köszöntötte a kongresszust, és kifejezte köszönetét mind a tagszervezeteknek, mind a SZEF vezetõ testületeinek a nyugdíjasok érdekében kifejtett erõfeszítéseikért. A SZEF nyugdíjasainak helyzetét a 20-30 ezer forintos nyugdíjak, a mindennapi anyagi gondok határozzák meg — mondta egyebek között. — Közalkalmazottként aktív életükben nem volt módjuk, hogy jövedelmüket kiegészíthessék, netán felhalmozzanak idõs korukra gondolva. Közülük sokan egyedül, özvegyen élnek, szenvednek a nélkülözéstõl, a magánytól, a betegségektõl. Az elmúlt években a nyugdíjak reálértéke jelentõsen csökkent, 1989-tõl 1996-ig összesen 29 százalékkal. A SZEF Nyugdíjas Választmánya kiemelten foglalkozott a közszféra nyugdíjasainak helyzetét is alapvetõen meghatározó szociális, egészségügyi, nyugdíjpolitikai kérdésekkel. Kialakította álláspontját a szociális és egészségügyi törvénytervezetekrõl, tiltakozott a gyógyszer áremelkedések ellen és egyes egészségügyi

ellátások szûkítése miatt. Kompenzálást javasoltunk az arra rászorulóknak a közüzemi díjak és az energia áremelésekor is. Kiálltunk azért, hogy a nyugdíjreform szavatolja a megvásárolt jogok biztonságát, a nyugdíjak reálértékének megõrzését. Fellépésünknek is szerepe volt abban, hogy a tervezett svájci indexálási rendszer 1998-ban még nem került bevezetésre, és hogy az özvegyi nyugdíjak emelése megvalósult. Így több éves csökkenés után 1998-ban átlagban 5,5 százalékos reálérték-növekedés történt. Az özvegyek esetében ez 7-8 százalékos volt. Az országgyûlési választásokat követõen, 1999-ben, mint tudjuk, a kormány — megváltoztatva a törvényt — a nyugdíjasok 80 százalékát hátrányos helyzetbe hozta. Az intézkedés következtében 7-8 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke. A Kormány a differenciálással sokak megvásárolt jogait csorbította, határozatával 55 milliárd forinttal károsította meg a biztosítottakat. A döntést megelõzõen a munkavállalók és a nyugdíjasok más szervezeteivel — például az MSZOSZ Nyugdíjas Választmányával is — Budapesten és vidéken tiltakozó nagygyûléseket tartottunk, aláírásgyûjtési akciót szerveztünk. A SZEF körcsarnokbeli gyûlésén és az Országház elõtti demonstráción az aktív tagság is kinyilvánította szolidaritását a nyugdíjasokkal. Ezt most megköszönöm.

Gozman Józsefné, (Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete) az MKKSZ-nek a beszámolóról kialakított álláspontját ismertetve megállapította, hogy az tényszerû és eredményes munkáról számol be. A felszólaló szerint azonban nagyobb hangsúlyt is kaphattak volna a beszámolóban a közszolgálat olyan alapvetõ problémái, mint például az, hogy érezhetõen csökkent a közszféra reálbére, vagy a létszámcsökkentésekkel okozott komoly érvágás és a korszerû érdekegyeztetés hiánya. A SZEF 1995-98-ra kitûzött céljait a mai valósággal összevetve Gozman Józsefné kiemelte: a gazdaság stabilizációja jelentõs eredményeket mutat. Az alacsony gazdasági teljesítõképesség változott, a munkanélküliség növekvõ tendenciája enyhült, a közszolgálati intézményrendszer nem csökkent drasztikusan, bár ellehetetlenülése továbbra is folyamatosan fenyeget. Meghiúsulni látszik a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának azon törekvése, amely az évenkénti érdekegyeztetés keretében kívánta az állami és önkormányzati szervek dolgozóinak bérét, pótlékait egyeztetni és meghatároztatni. Részben teljesült a személyi jövedelemadó egyszerûsítésére, mértékének csökkentésére megjelölt cél, csak nem gondoltuk, hogy például az adójóváírás rendszerének megszorítása viszont visszavesz a közszféra egyes rétegeinek jövedelmébõl. A foglalkoztatást szabályozó törvények módosítása miatti jogosítvány-csökkenések szintén váratlanul érték a tagságot. Változott, sõt romlott az érdekegyeztetésre vonatkozó, az 1995. évi programban foglalt célkitûzések megvalósítása. Sajnos illúzió maradt az önkormányzatok kötelezõ feladatának, a feladatok és a finanszírozás jobb összhangjának meghatározása, a költségvetési pozíciójuk erõsítésére, a közigazgatás reformjára vonatkozó célkitûzés. Az utóbbi idõben egyre több cikk, elemzés jelent meg a magyar köztisztviselõk helyzetérõl, összehasonlításban az európai uniós csatlakozással kapcsolatban várható követelményekkel. A központi, a területi és a helyi közigazgatásban dolgozó

köztisztviselõk és közalkalmazottak közel 50 ezres taglétszámát képviselõ Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezetének — összefogva a SZEF többi szervezeteivel — tehát van mit tenni a munka világában. A mi területünkön költségvetési növekmény hiányában alapszervezeti szinten nem lehet eredményesen küzdeni a dolgozók jobb életkörülményeiért, a helyi vezetéssel megállapodásra jutni. A területi, a helyi szervezetek, az önkormányzatok pénzügyi helyzete annyira determinált, hogy nincs vagy kevés az olyan helyi vezetõ, aki követeléseink teljesítésében partner tudna lenni. Tehát nekünk meghatározó a központi irányító szervekkel történõ megállapodás. Legyen az érdekegyeztetés színtere akár a Gazdasági Tanács vagy az Országos Munkaügyi Tanács, a SZEF-nek ezekben meghatározó szerepet kell vállalnia. Ebben feltétlenül különbözünk a társadalom más ágazataiban, a versenyszférában mûködõ szakszervezeti tömörülésektõl. Tehát a jövõben is ezt látom legfõbb feladatnak. A célkitûzés az 1995. évi programból továbbra is aktuális: küzdeni az élet jobb minõségéért, és ezt kibõvíteném: a szakszervezeti egység megteremtéséért. Ehhez a SZEF-en belüli harmadik legnagyobb szervezettségû MKKSZ nevében igyekszünk minden erõnket összpontosítani. Az elhangzott vélemény figyelembevételével a SZEF Szövetségi Tanácsának beszámolóját a magam és az MKKSZ küldöttei nevében elfogadom, és a tisztelt Kongresszusnak elfogadásra ajánlom.

Dr. Gácsi Mária (Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) az EDDSZ országos vezetõsége nevében az írásos beszámolót korrektnek minõsítette, a szóbeli kiegészítéssel együtt pedig elfogadásra ajánlotta. Az EDDSZ egyetért azzal a megállapítással — mondta —, hogy a SZEF szerves fejlõdéssel alakuló, demokratikus szakszervezeti szövetség markáns tagszakszervezetekkel. Maradjon is ilyen a jövõben is. A tagszakszervezetek feladatát, ágazati érdekvédelmi munkáját a jövõben sem tudja ellátni a SZEF, ahogy eddig sem tudta. Szervezõdési köre, stratégiája, magatartása a magyar és a nemzetközi szakszervezeti életben a legerõsebbek közé emeli szívós munkánkkal. Ez érdeke a szövetséghez tartozó nagyobb és kisebb szakszervezeteknek is. Helyeseljük azt, hogy a SZEF stílusát az értelmiségi alkalmazotti tagsághoz illõ kiegyensúlyozottság, méltóság határozza meg. Álláspontunk szerint ez megfér az érdekek, ellenvélemények határozott képviseletében is. Ez alapozza meg országos szinten szövetségünk tárgyalóképességét a legkritikusabb helyzetekben is. Ez az a védõernyõ, amit a szövetségnek nyújtania kell tagszervezetei számára, amelyek esetleg éles érdekérvényesítést alkalmaznak konfliktusaikban, de a harc közben és utána is visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, hiszen a cél az adott körülmények között elérhetõ legjobb megállapodás megkötése dolgozóink javára. A SZEF ezt a feladatát a beszámolási idõszakban teljesítette. Az EDDSZ elismeréssel méltatja Szabó Endre elnök úr személyes teljesítményét, amit többek között és leginkább tapasztaltunk 1995-1996-ban, legkritikusabb idõszakunkban, amikor közbenjárt vitáink ügyében, a kormány tagjainál eljárt az egészségügyi, szociális ágazat dolgozóiért és az éles konfliktus feloldásáért.

A SZEF erejét, akcióképességét tagszervezeteinek állapota határozza meg. Ez igaz a szervezeti életre és az érdekérvényesítés erejére is. 1995-ben onnan indultunk, hogy a nagy taglétszámú közalkalmazotti szakszervezetek akcióztak, tömegdemonstráltak speciális érdeksérelmeik miatt. Tavaly és idén már kipróbáltuk egymást: tudunk-e közös érdeksérelmeink ellen harcolni. Az eredmény azok számára különösen értékes, akiknek jogi eszközei behatároltak, egyedül gyengék és tagságuk egzisztenciális fenyegetettsége nagy. A szakszervezetek közéleti funkciójába bizony beletartozik a munkavállalók demokratikus szabadságjogainak erõsítése, az összetartozás élményének gyakorlása. A SZEF elsõ közös akciói akkor is sikeresek voltak, ha eredményei a politikában késleltetettek, nem azonnal jelentkeznek. A munkát váltakozó eszközökkel folytatni kell. A SZEF szellemi erejét tagszervezetei adják. Az EDDSZ sajnálja, hogy a szûkös anyagi források miatt a tagszervezetek ügyvivõi leterheltek, de a hátrányból is elõnyt kovácsoltunk. Ez a szövetség szakapparátus híján nem tud eltávolodni tagszervezeteitõl, és ez a kényszer bizalomerõsítõ erõvé válhat. Az EDDSZ e helyrõl köszöni meg azoknak a kollégáinknak társadalmi munkáját, akik az ÉT szakbizottságokban, más testületekben, a helyi SZEF-ekben szakértelmükkel tekintélyt vívtak ki a szövetségnek. A SZEF legfontosabb eredményeként értékeljük: — szolidaritás egymás iránt és azokért az állampolgárokért, akikért felelõsek vagyunk; — tolerancia, egymás speciális érdekeinek megértése, jogos igényeinek elfogadása, az egymással való szembeállítás helyett egységes, csattanós válasz országos és helyi önkormányzati szinten; — bizalom egymás iránt, amit önös érdekbõl is erõsítenünk kell. Különösen most, amikor a társadalomra, mint a szmog telepszik rá az általános bizonytalanság; — összefogás, amit megtettünk a közös bajban, hála tagjainknak, akik jönnek az értelmes hívó szóra, és összefogás az állampolgárokkal, akiknek ügyes-bajos dolgait intézzük — minden kis lépésünk eredmény az atomizálódott társadalomban; — önbizalom a nagy létszámú aktív tagsággal és a KT-választásokon kapott támogatással megalapozott öntudatosság, amit kollégáink és a közvélemény is elvár tõlünk. Ez táplálja hivatásunkat, mely nélkül az állam nem mûködik; — méltóság, a munka méltóságának tisztelete, a tisztelet megkövetelése minden fórumon és minden döntéshozótól. Ezt követeljük, amikor bérért, pihenéshez való jogért, nemzetközi egyezményekben rögzített, ratifikált speciális jogokért, szociális eredmények védelméért harcolunk; — befolyás, lobbyzás méltányos munkavállalói érdekekért és politikai erõ, amely választások kimenetelét döntheti el. Ezt a politikusoknál folyamatosan tudatosítani kell. Érdekérvényesítõ eszköztárunk szakmai összetételünk miatt más, szélesebb, mint a

versenyszféra munkavállalóié. Álláspontunk szerint a SZEF a beszámolási idõszakban saját lehetõségein belül, szövetségi szinten eleget tett elvárásainknak. Ha mi, szakszervezeti képviselõk az értékeket hitelesen tolmácsoljuk, ha tagtársaink hûségesek szakszervezeteikhez, ha elhiszik, hogy nekünk õk a legfontosabbak, hogy együtt nagy az erejük, ha eredményeinket el tudjuk adni, és ha nem félünk ezen az úton végigmenni, a SZEF — tagszervezeteinek támogatásával — rövidesen Magyarország legbefolyásosabb szövetsége lesz.

Gyimesi László (Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete) nyelvhelyességi és stiláris javításokat javasolt a dokumentumokban. Felszólalása további részében a rétegszervezetek fontosságát hangsúlyozta, kiemelve a Nyugdíjas Választmány, a nyugdíjas tagozatok szerepét. Javasolta növelni a Nyugdíjas Választmány tagjainak számát, a nyugdíjasok szélesebb körû bevonását a szakszervezeti munka mindennapjaiba. Fontosnak mondta a részérdekek fölé emelkedõ egységes szakszervezeti álláspontok kimunkálását, a SZEF keretein túlmutató szélesebb körû, egységes fellépést más konföderációkhoz tartozó közszolgálati szakszervezetekkel is.

Borbáth Gábor (Pedagógusok Szakszervezete) egyebek között elmondta: a PSZ küldöttcsoportja megtárgyalta az írásos beszámolót, és azt olyan dokumentumként értékeli, amely reálisan mutatja be a SZEF helyzetét, elmúlt négy éves tevékenységét, és úgy gondolja, hogy ez a tevékenység-értékelés kellõ bizalmat ad a további munkára. Mi négy év rendkívül kemény idõszakát éltük meg együtt. Nem akarom felidézni, mert a kronológia maga mindenki számára egyértelmûvé tette, hogy minek volt kitéve ez a társaság tulajdonképpen 1994-tõl. Amikor nagyjából háromnegyed év alatt elmúlt az illúziók kora, onnantól tulajdonképpen hosszú idõn keresztül csapást csapásra halmoztak a munkaavállalókra. Tessék egy Bokros-csomagra, egy óriási reálkereset-csökkenésre gondolni, amit rendkívül nehezen éltünk meg, fõként úgy, hogy 1994-95 tájékán már mindenki bizakodott, hogy van fény az alagútban. Azután, ahogy mondani szokták: az csak a bakter volt a lámpával. Eljött viszont a következõ kemény idõszak, amikor tárgyalóasztalnál tudtunk érdeket érvényesíteni. A megkötött megállapodásoknak jövõbemutatóan is óriási jelentõsége van. Egyúttal a következõ is megteremtõdött: a tavaly év végi KT-választások eredményét a SZEF és tagszervezetei egyértelmûen úgy kell, hogy felfogják, hogy megkapták a bizalmat nemcsak a saját tagságuktól, de ennél szélesebb körtõl is. Itt rögtön teszek egy javaslatot: csatoljuk be a beszámolóba ezt a csodálatos eredményt. Nagyon kemény belsõ munka kezdõdött el a SZEF-ben, hogy megteremtsünk egy nem létezõ struktúrát. Ha az uniós csatlakozás feladatrendszerét nézzük, akkor ebben a régiók

feladata óriási lesz. Éppen ezért erre nekünk együttesen készülnünk kell. Nagyon nagy jelentõsége van annak, hogy kiépítjük-e és mûködõképesen építjük-e ki azokat a helyi struktúrákat, amelyek ezekbe az ügyekbe bekapcsolódnak. De itt egymás között õszintén kell beszélni. Nekünk nagyon eltérõ struktúráink vannak. Az egyes szervezetek felépítése igen eltérõ, ezért ebben az ügyben nagyon nagy türelemre van szükség az elkövetkezendõ idõkben is egymással szemben, hogy a strukturális eltérések lehetõség szerint ne okozzanak olyan helyi belsõ feszültségeket, amelyek rombolják a SZEF egységét. Itt egyet tudunk kérni: megértést, bizalmat és közös munkát. Nagyon fontos, hogy mindenki érezze ennek az ügynek a jelentõségét. Ezért kell olyan munkamódszert is találni, hogy aki ezeken a területeken választott képviselõként munkát végez, az az ehhez szükséges segítséget az elkövetkezendõ idõben sokkal inkább kapja meg, mint idáig. Ezért azt javaslom, hogy a jövõben tegyük rendszeressé azokat a munkaértekezleteket, ahol a SZEF megyei szervezeteinek felkészítését, képzését és a munkáját is segítjük. A következõ szó a mi részünkrõl is egyértelmûen a köszöneté. Aki ebben a munkában az elmúlt négy évben a szervezetépítésben is, az akciószervezésben is részt vett, azt részünkrõl maximális köszönet illeti meg. Rengetegen voltak, nagyon sokat dolgoztak, és egy óriási lépést tettek egymás felé. Gácsi Máriához csatlakozva mondom: aki a Kossuth téren volt idén március 20-án, az megélte ezt a közösségi élményt, amiért érdemes konföderációt csinálni. Olyan konföderációt, aminek egyébként a jövõbe mutató értelme rendkívüli. Ehhez szükség van arra, hogy belsõ információs rendszerünket alaposan megerõsítsük. Például: azokat az eredményeket, amelyeket elérünk, azokat ki is vigyük azokhoz, akiknek szántuk. Hogy értsék meg: volt értelme részt venni az akcióban, van értelme a SZEF-hez tartozó szakszervezetben tagnak lenni éppen úgy, mint ebben a szövetségben helyet foglalni. Tapasztalható egy folyamat ebben az országban: a konfliktusok decentralizálása. Amit itt kolléganõnk az MKKSZ részérõl úgy értékelt, hogy egyre kevésbé sikerül országos szintû megállapodással a helyi konfliktusokból kimenekíteni kollégáinkat. Ennek a folyamatnak van egy másik oldala, mégpedig az, hogy egyre inkább belerántanak bennünket a helyi konfliktusokba. Ahhoz, hogy ez a lehetõ legritkábban történjen meg, most, amikor az érdekegyeztetés új rendszere alakul ki, alaposan át kell vizsgálnunk azt a megoldást, amit a közszféra érdekegyeztetésére ajánlanak. Kulcskérdésrõl van szó: hogyan történik innentõl kezdve a költségvetési szféra érdekegyeztetése. A másik oldalon viszont látható egy irány. Ez az irány egy olyan típusú magatartás ránk kényszerítése, amely feltételek nélküli helyi béralkut igényel. Erre viszont nekünk is fel kell tudni készülni, mert egyik pillanatról a másikra ez a szándék el nem fog múlni. Nagyon fontos, hogy az egymás iránti szolidaritáson kívül a komoly felkészültség is jellemezze mindazokat, akik ennek a munkának a részesei. Ehhez pedig közös képzési programok kellenek. Ez a kör együttmûködésre ítéltetett. Bele is tettük ezt a nevünkbe. Ezt az ítéletet 6-7 évvel ezelõtt kimondták. Azután ki-ki sorsának megfelelõen vagy megértette ezt az ítéletet azonnal, vagy csak késõbb értette meg. Én nagyon örülök, hogy további szervezetek is megértették, hogy együttmûködésre vagyunk ítélve, és közösen kell tevékenykednünk. Abban bízom, hogy ez a fajta együttmûködésre ítéltetés még sokak számára lesz hívó

szó, amitõl tovább erõsödik a SZEF úgy is, hogy sokan lépnek be az egyes tagszervezetekbe, és úgy is, hogy sok tagszervezet, amely ma még nem a mi tagunk, úgy dönt, hogy ilyen munka mellett közöttünk a helye. És akkor tényleg nemcsak a taglétszámot tekintve leszünk a legnagyobbak — mert azt hiszem, lassanként kimondhatjuk, hogy azok vagyunk, bár ezzel nem szoktunk kérkedni — hanem hatásunkban is a legnagyobbak leszünk. Azt gondolom, hogy máris ezek is vagyunk, s ez nemcsak az önbizalmunkat kell növelje, de a felelõsségérzetünket is.

Árva János (Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete) Amikor megtudtam, hogy a SZEF kialakítja azt a szervezeti struktúrát, amely a megyéket is érinti, akkor megmondom õszintén, az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy: még egy képzõdmény, ahová rendszeresen járni kell. Be kell vallanom, az eltelt idõszak egyre inkább azt erõsíti bennem, hogy nagyon helyes lépés volt a megyei, fõvárosi SZEFkoordinációkat létrehozni. Annak, hogy az országos szintû szakszervezetek közötti kapcsolatot megyei szintre levitte a SZEF, több olyan elõnye származott az elmúlt idõszakban, amit a jövõben is feltétlenül folytatni kell. Az eddigi tapasztalatok igen kedvezõek. Köztisztviselõk és közalkalmazottak ragyogóan megférnek a megyei és a fõvárosi SZEF koordinációkban. Semmiféle olyan villongás nincs, ami különösképpen akadályozná az ott folyó munkát. A SZEF koordinációs tevékenysége nagyon jó alapot teremt az egységes szemlélet kialakítására, és az egységes fellépésre is. Itt a kongresszuson már több hozzászóló említette a március 20-i rendezvényt. Én azt hiszem, hogy ha nincs SZEF-koordináció, akkor nem biztos, hogy ilyen sikeres lehetett volna az országos megmozdulás. A másik dolog, amit minden SZEF-koordináció kiemelten kezelt: az 1998. évi KT-választások elõkészítése és lebonyolítása. A szavazatszámláláskor kiderült: a legtöbb helyen a SZEF volt a legerõsebb. A SZEF koordinációnak jelentõs szerepe van abban is, hogy most már csaknem valamennyi településen megalakultak az önkormányzati érdekegyeztetõ fórumok. A jövõben a SZEF koordinációnak nemcsak az egységes fellépést kell továbbra is erõsítenie, hanem el kell jutni a tisztségviselõk felkészítésével kapcsolatos korábbi tevékenység felújításához. Ha már annyira sulykolják belénk, hogy az érdekegyeztetés és érdekvédelem legfontosabb színtere ma a munkahely, akkor ezeket a tisztségviselõket fel kell készíteni, hogy ennek a rendkívül fontos elvárásnak meg tudjanak felelni. Úgy hiszem, az eddigi tapasztalatok alapján a FES bizonyára a továbbiakban is adna segítséget ahhoz, hogy munkahelyi szintû, illetve önkormányzati érdekegyeztetési szintû tisztségviselõinket fel tudjuk készíteni.

Fehér József (Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete) néhány

pontosítást, illetve kiegészítést ajánlott a kongresszus elsõ napi tanácskozásáról kiadandó nyilatkozat tervezetéhez. Javasolta a nyilatkozatba foglalni: a kongresszus indokoltnak tartja, hogy a költségvetés irányelveirõl a kormány érdemi tárgyalásokat folytasson a szakszervezetekkel, és vegye figyelembe javaslataikat, kezdeményezéseiket. Némi iróniával úgy fogalmazok — mondta — , hogy meg kellene köszönni Orbán Viktor úrnak és kormányának, hogy a szakszervezetek elleni lépései végre egységet kovácsoltak, erõsítették a hat szakszervezeti konföderáció együttmûködését, de sokkal komolyabb a dolog annál, semhogy ilyen ironikus megjegyzéseket engedjünk meg magunknak. Szövegszerûen javasolunk tehát egy új 7. pontot. A kongresszus küldöttei és a SZEF tagszervezetei egyetértéssel üdvözlik, hogy a hat országos szakszervezeti konföderáció történetük során elõször - az összefogás erõsítése jegyében közösen ünneplik Budapesten május 1-jét. A SZEF bízik abban, hogy az együttes ünneplés a mindennapok gyakorlatában is a munkavállalók érdekét szolgáló együttmûködést segíti elõ.

Dr. Redl Károly (Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete) a kongresszus állásfoglalás-tervezetének a kormány bérpolitikájával foglalkozó részéhez tett szövegmódosító javaslatot. Egyetértett dr. Szabó Endre álláspontjával, amely szerint az elmúlt ciklusokban tulajdonképpen nagyon hasonló bérpolitikai törekvéseket lehetett megfigyelni a kormányzat részérõl. Mint mondta, akkor jár helyes úton mind a SZEF, mind általában a magyar szakszervezeti mozgalom, ha ezeknek a mögöttes mozgatórugóit megpróbálja feltárni. Hiszen, ha az okokat ismerjük, akkor tudunk hatékonyan fellépni ezekben a kérdésekben, konkrétan a bérpolitikában vagy a bérkérdésekben. Közhely, hogy globalizálódó világban élünk, de tisztelettel a kongresszus figyelmébe is ajánlom — tette hozzá —, hogy ennek egy fontos eleme az európai folyamatok elemzése és ismerete. Javaslom, hogy akár a SZEF önmagában, akár más konföderációkkal együtt alakítson egy olyan munkacsoportot, amely az Európai Unióban folyó munkát figyelemmel kíséri. Nap mint nap születnek olyan jogszabályok, amelyek a munka világát is meghatározzák, és a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény szerint a magyar kormánynak, a magyar Országgyûlésnek ezeket a normákat a jogalkotás során figyelembe kell vennie. Mindenképpen érdemes lenne ezt a tevékenységünk homlokterébe emelni, természetesen a nemzetközi szakszervezeti partnereinkkel együttmûködve.

Dr. Szabó Endre válasza a felszólalásokra

Tisztelt Kongresszus! Egyetlen hozzászólásra, észrevételre, javaslatra sem mondhatom, hogy bármi gondom lenne vele. Ilyen értelemben vitatkozni senkivel nincs okom. Elhangzottak nagyon figyelemre méltó, egyetértésemmel is találkozó megjegyzések. Az elsõ kongresszusunkon elfogadott program és beszámoló és a ma valósága valóban nagyon izgalmas ügy. Kétségtelen, hogy amit ott prognosztizáltunk, akár a társadalmi folyamatokat, akár a közszféra helyzetét illetõen, annak egy része nem jött be. Persze a megvalósulás esetén sem lennénk könnyebb helyzetben a saját munkánk értékelését illetõen, de a társadalmi vagy a közszféra egészét illetõen azért kevésbé lenne súlyos a dolog. Mások is tévedtek a prognózisokban, és ettõl valószínûleg nem leszünk mentesek akkor sem, amikor majd a következõ négy évre szóló programunkat elfogadjuk. Nagyon nehéz ugyanis elõre belátni a folyamatokat, különösen ilyen szituációk között, amilyen szituációkban ez a régió és ezen belül a mi országunk is van. Meg azt is hozzá kell tenni, hogy itt közben volt egy kormányváltás és sok tekintetben egy más típusú kormányzati felfogással és stratégiával állunk szemben. De a probléma, amit az MKKSZ részérõl a felszólaló kolléganõ felvetett, abszolút jogos. Miként az is, hogy most egy furcsa szituáció van, mert most inkább a múltról beszélünk, de azért a jövõre vonatkozóan is történtek figyelemre méltó utalások, és ezek hasznosak lesznek a program elkészítéséhez. A másik téma, amire nagyon röviden kitérek: az érdekegyeztetés jövõje. Több ezzel kapcsolatos körülmény szintén figyelmet érdemel a korábbiakhoz képest is. A leglényegesebb, hogy a kormánynak a társadalmi párbeszédrõl és ebben a szakszervezetek helyérõl, szerepérõl, konkrét megnyilvánulási formáiról sajátos filozófiája van, s gyakorlatilag erre a sajátos filozófiára épül a kormány érdekegyeztetéssel összefüggõ koncepcionális javaslata is. A kormány azt mondja, hogy egyfelõl széles spektrumban kíván párbeszédet folytatni a társadalommal, másfelõl a munka világával összefüggõ egyeztetésben bizonyos értelemben a korábbi felfogáshoz képest szûkíteni kell azt a palettát, azt a tematikai kört, amivel a munka világával kapcsolatos intézményrendszer foglalkozik. És ez nem ötletszerû kormányzati magatartás, hanem nagyon hangoztatják, hogy semmiféle korporativista megoldásnak nem hívei. Az más kérdés, és ne is vitassuk meg, hogy az érdekegyeztetés mennyire tartozhat ebbe, de a kormány úgy gondolja, hogy a felelõsség az övé, és ennek megfelelõen a döntésekbeni álláspontok megfogalmazása, kialakítása is az õ jogosítványa. Ehhez ugyan hozzá lehet szólni, de ez a hozzászólás nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezt komolyan is kell venni. Ezzel a felfogással és az erre épülõ gyakorlattal csak következetes, szívós munkával lehet majd szembenézni és bizonyos értelemben változtatni rajta. A legutóbbi idõk történései

alapján azért vannak bizonyos jelei annak, hogy a mérsékeltebb, kompromisszumokra hajló kormányzati köröknek mintha valamit növekedne az ázsiója és befolyása. Mert azt azért világosan kell látni, hogy a politikai erõk, az egyes pártokon belüli erõk és a kormányzaton belüli erõk között is vannak bizonyos nézetbeli, hangsúlybeli különbségek. A legutóbb lezajlott munkaügyi tanács-ügy mutatta, hogy a kormány úgyszólván majdnem minden javaslatot elfogadott. Igaz, hogy még maradt egy lényeges rész, de azért igen komolyan változott ez a nagy vitatéma. A változásnak más jelei is vannak a közszférában is. Azt, hogy Stumpf miniszter úr megjelent a szakmai konferenciánkon, nem szabad egyszerûen a korábbiak szerint értékelni. Korábban majdnem természetes volt, hogy amikor meghívtuk, eljött a miniszter. Most nem egészen így van, mert itt nagyon sok helyre nem mennek el. Nyilván ez nemcsak a SZEF-re értendõ, hanem abban bízom, hogy általában is így van. Vagyis azt kell errõl mondanom, hogy az érdekegyeztetés jövõjével kapcsolatban ugyan nincsenek olyan illúzióim, hogy a kormány esetében majd rövid távon — valószínûleg még hosszú távon sem — tapasztalhatunk gyökeres fordulatot. Abban viszont azért bízom, hogy szívós munka eredményeként valamit oldódnak azok a görcsök, amelyek ma kétségtelenül megvannak a felekben, enyhül az a bizalmatlansági légkör, amely kétségtelenül jellemzi ma a szociális partnerek és a kormány viszonyát, és javulnak a konstruktív normális együttmûködés feltételei. Ebben mindenképpen bízom, és ma talán valamivel jobban bízom, mint egy hónappal ezelõtt. Azért azt meg kell jegyeznem, mert a korrektséghez hozzátartozik, hogy — miközben határozottan az az álláspontunk, hogy a szakszervezet és a kormány között kialakult viszonyrendszerben a felelõsség elsõsorban a kormányt terheli épp az említett, részben filozofikus, részben koncepcionális vagy gyakorlati magatartása miatt — természetesen nem szabad úgy tennünk, mintha nekünk semmilyen módon nem kellene végiggondolnunk a saját magatartásunkat és a saját gyakorlatunkat az érdekegyeztetés egész koncepcionális kérdéskörével és egész intézményrendszerével összefüggésben. Erre szükség van. Az érdekképviselet eszközrendszerét is komolyan végig kell gondolnunk. Azt javasolom hogy az érdekképviselet, az érdekvédelem és az érdekérvényesítés fõbb követendõ irányai és konkrét taktikai elemei alapvetõen a tárgyalásos, a kompromisszumos és megállapodásos rendszerre épüljenek. Amikor nagyon nehéz a helyzet, akkor igen nagy a nyomás, hogy teljes egészében adjuk föl ezt. Ez általában sem lenne szerencsés, de a közszférában különösen nem lenne az. Ez nem jelenti azt, hogy a tárgyalásokat ne kombináljuk adott idõpontban demonstrációkkal, hogy ne lépjünk be adott idõpontban foglalkozáscsoportonként akár sztrájkokkal, de ezek célja igazából az, hogy rásegítsünk éppen erre a típusú érdekképviseleti politikára, próbáljuk sikeresebbé tenni a tárgyalásos és megállapodási törekvéseinket. Személy szerint azt vallom, hogy csak nagyon-nagyon ritka és nagyon-nagyon indokolt esetekben folyamodjunk a bojkott, az obstrukció eszközéhez. Ezek már igazából nem tartoznak bele abba az eszközrendszerbe, amely eszközrendszertõl részben azt lehet követelni, hogy törvényes keretek között menjen, másrészt abba az eszközrendszerbe, amelytõl azt lehet várni, hogy egy bizalomépítõ légkör irányába mutasson.

Ezért döntött úgy a SZEF Ügyvivõi Testülete, hogy elmegy a Gazdasági Tanács alakuló ülésére, és ezért döntött úgy, hogy elmegy az új Munkaügyi Tanács alapszabályával kapcsolatos vitára, mert nem láttuk a további hasznát annak, ha nem megyünk el. És úgy döntöttünk, hogy célszerûbb elmenni és ott is szólni, mint ahogy szóltunk is a Gazdasági Tanács ülésén is. Nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy az új Munkaügyi Tanács alapszabálya legyen más, messze más, mint amit az eredeti kormányzati elgondolás tartalmazott, és elég erõteljes mértékben közelítsen a volt Érdekegyeztetõ Tanácshoz. Azt nem lehetett elérni, hogy teljes egészében olyan legyen, mint a régi Érdekegyeztetõ Tanácsé volt. Ez az alapszabály azonban még csak ideiglenes, és a külön jegyzõkönyv egy sor témát a végleges alapszabályba utal át, s ezeket addig egy bizottság vizsgálja meg. Azt gondolom, hogy mire a végleges alapszabály megszületik, akkorra még inkább igaz lesz az, hogy ez az új Munkaügyi Tanács nagyon sok vonásában hasonlítani fog az Érdekegyeztetõ Tanácshoz, és lényegében — kombinálva más, ugyancsak tripartit vagy nem tripartit rendszerû érdekegyeztetõ intézményrendszerrel — lehetõvé teszi a szakszervezetek számára, hogy konstruktív módon hallassák a hangjukat, és befolyásolják a dolgot különbözõ megállapodásokkal. A kormány egyetértett azzal, hogy a közszférában május elején — ezt is tartalmazza az elmúlt napokban tartott érdekegyeztetõ tanácskozás jegyzõkönyve — összeüljön a közszféra érdekegyeztetési rendszerének továbbfejlesztését és nagyon sürgõs rendezését célzó szakszervezeti és kormányzati egyeztetõ tárgyalás. Ennyit tudok mondani az érdekegyeztetés jövõjérõl. Nincsenek illúzióim, de azért ma valamivel bizakodóbb vagyok abban, hogy ha ezt kellõ módon sikerül együtt képviselnünk, akkor azért jelentõs korrekciók történhetnek az eredeti elképzeléshez képest, és talán az eredmények is megjelenhetnek ebben az ügyben. Az egész szakszervezeti érdekképviselet nagyon lényeges tartalmi kérdése a munka méltóságának ügye. A munkásember — tágabb értelemben a munkavállalók — méltóságának és megbecsülésének ügye. Ez az egész szakszervezeti stratégia szempontjából döntõ kérdés. Nem véletlenül, mert azért sajnos azt kell mondanom, hogy már bizonyos értelemben a szociál-liberális kormány politikájában is jelen volt és ennek a kormánynak a politikájában még karakterisztikusabban jelennek meg olyan elemek, amelyek nem arra mutatnak, hogy a bérbõl és fizetésbõl élõ vagy a nyugdíjas élvez prioritást. Ezért ez az ügy az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon az egész szakszervezeti mozgalom tartalmi stratégiájában. A felelõsségrõl annyit szeretnék mondani, hogy tudomásul kell vennünk: Magyarországon hat szakszervezeti konföderáció van. Errõl lehet így-úgy vélekedni. Én azt gondolom, hogy ez a struktúra tényleg nagyon tagolt. De ráerõltetni egymásra az álláspontjainkat oly módon, hogy a másik ezt nem látja be és nem fogadja el, ez ugyanolyan hiba lenne, mint amilyen hiba volt talán — de ezen már túlvagyunk —, amikor 2000 szakszervezet alakult meg és 60 föderáció. Csak egy összefüggése a felelõsségnek: az nem mindegy, hogy egy adott konföderáció milyen támogatottságot élvez, hányan vannak mögötte. Ez teljességgel nem mindegy, mert a támogatottság

nagyon komolyan befolyásolja a felelõsségét. Sokkalta nehezebb helyzetben van egy SZEF méretû szövetség a maga politikájának kialakítása során a maga nyilatkozatainak megfogalmazásakor, mint mondjuk egy 20-30-40 ezres konföderáció. A SZEF-ben szerencsére nagyon sokan tömörülünk. Politikai szempontból is sokan másmás módon gondolkodunk a világról, objektív érdekeinket tekintve is van közöttünk különbség. Tehát más, viszonylag könnyebb dolog nyilatkozni egy kisebb létszámú vagy egy homogénebb szakmát jelentõ szakszervezet képviseletében, mint SZEF-elnökként beszélni ugyanarról az ügyrõl. A SZEF-elnök fejében ott kell lennie, hogy ezért a nyilatkozatért a pedagógus se húzza karóba, az egészségügyi és a kulturális szféra se, a köztisztviselõ se tagadja ki vagy a szociális szféra se, etc. és a belügyiek programjába is beilleszkedjék valamilyen módon. Erre azért tértem ki, mert tudom, hogy a sajtó eléggé figyel ránk. Arra kérek mindenkit, aki olvassa a nyilatkozatainkat, s azok egyike-másika esetleg nem mindig tetszik neki, hogy egy kis empátiával próbálja beleélni magát egy olyan helyzetbe, amikor neki kellene ugyanezekbõl az aspektusokból nyilatkoznia. Tehát a felelõsségünk más módon jelenik meg, mint egy homogénebb vagy kisebb létszámú szervezet esetében. Egyetértek a bérpolitika kontinuitásáról elhangzottakkal, mégpedig azzal a gondolattal, hogy a számunkra rossz bérpolitikát, nagyon is hátrányos bérpolitikát nem ez a kormány találta ki. Azzal viszont megtoldom, hogy az illetményalapokat egyik elõzõ kormány sem merte befagyasztani. Ebben az értelemben ez a mostani a korábbiaknál súlyosabb helyzet. De azzal, hogy a közszféra ügyeiben egyik kormány sem jeleskedett — és ebben a béreket illetõen van bizonyos kontinuitás, —tökéletesen egyetértek. Egyetértek a globalizáció ügyével. Szeretnék utalni arra, hogy a SZEF már rendezett egy nemzetközi konferenciát „A globalizáció közszolgálati hatása" címmel. A legutóbbi konferenciánk is ilyen témákat érintett, de az biztos, hogy ez az ügy jóval nagyobb figyelmet érdemel a jövõt illetõen, mint amennyit eddig fordítottunk rá. Sokan érintették: elemi érdekünk a szervezettség erõsítése, mert a közszférában is — ahol valamivel jobb a helyzet, mint a versenyszférában, ahol 25-30 százalékos a szervezettség — nagyon fontos, hogy a szervezettség növekedjék. Nagyon egyetértek azzal, hogy a SZEF erejét a SZEF tagszervezeteinek és — ezzel összefüggésben említem meg — regionális struktúráinak ereje, aktivitása és egyben együttmûködése adhatja. Valóban nagyon fontos, hogy magunkat is jobban felkészítsük egy sok tekintetben új kihívásokat és új követelményeket tartalmazó érdekképviseleti munkára. Ezért a képzés és továbbképzés szintén olyan eleme kell, hogy legyen a következõ években végzendõ munkánknak, amire több figyelmet kell fordítani, mint amennyit erre eddig fordítani tudtunk. Természetesen egyetértek azzal is, hogy a közszférán túl a konföderációk közötti együttmûködést és akcióegységet is erõsítsük. És ez mindannyiunknak szól. Ugyanakkor szeretném megjegyezni egyfelõl, hogy próbáljuk megérteni adott konföderációk adott helyzetét is, másfelõl egyik konföderáció se gondolja magáról, hogy mindig csak õ tudja,

hogy mi a jó és a rossz, mi a helyes és mi a helytelen. És egyik konföderáció se gondolja magáról, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom struktúrájában ma bármiféle hierarchia és vezetõ szerep bármely konföderációnak juthatna, mert ma más a magyar szakszervezeti mozgalom egész mechanizmusa. Végül: minden konföderációnak, beleértve a SZEF-et is, nagyon óvakodnia kell attól, hogy egymás munkáját minõsítse, különösen pedig attól, hogy erre a média terepét használja fel. Egymás között sok mindent lehet tisztázni, ennek helye is van, hiszen mûködik a munkavállalói oldal egyeztetõ fóruma. Azt gondolom, hogy a nyilvánosság elõtti minõsítések, s különösképpen a nem mindig megalapozott minõsítések nem kedveznek az együttmûködésnek és az összefogásnak. Közös felelõsségünk van abban, hogy ne a vitákat, hanem valóban a szolidaritást és az összefogást próbáljuk erõsíteni napi cselekedeteinkben és megnyilvánulásainkban is. Támogatom azt a javaslatot is, hogy a KT-választások eredményét függelékként csatoljuk a beszámolóhoz. Ezekkel a megjegyzéseket elfogadásra ajánlom a beszámolót. Hozzáteszem még, hogy az állásfoglaláshoz elhangzott javaslatokkal is egyetértek.

A SZEF II. Kongresszusa az I. Kongresszus óta végzett munkáról szóló írásos beszámolót a szóbeli kiegészítéssel és a vita lezárásával együtt egyhangú szavazással elfogadta.

Koffán Károly (Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége) és Simon Istvánné (a SZEF Borsod megyei Koordinációjának vezetõje) módosító javaslatai után a kongresszus — több változtatással — egyhangúlag elfogadta a tanácskozásról kiadandó állásfoglalást is.

Vita a SZEF Alapszabályának módosításáról

Borbáth Gábor elõterjesztése

Tisztelt Küldött-társaim! Az Alapszabály-szerkesztõ Bizottság azt a feladatot kapta, hogy a SZEF Alapszabályán néhány apró változtatást hajtson végre. Az Ügyvivõ Testület felhatalmazása alapján ki fogok térni azokra a legfontosabb pontokra, amelyek az Alapszabály-módosításban szerepelnek, s felhívom a figyelmet néhány alternatívára is, amelyrõl döntést kell hozni. Az Ügyvivõ Testület úgy értékelte az elmúlt négy év idõszakának munkáját, és ezzel most már a kongresszus is egyetértett, hogy sikeres tevékenység zajlott az elmúlt négy évben, és ezt a sikeres tevékenységet alapvetõen jól segítette az eddigi alapszabály. Ezért sem az Ügyvivõ Testület, sem az ezt a döntést megerõsítõ Szövetségi Tanács nem gondolt arra, hogy jelentõsebb változásokat hajtson végre az Alapszabályon. Természetesen tiszteletben tartjuk azok véleményét is, akik adott esetben úgy gondolják, hogy a jelentõsebb strukturális változások ideje is eljött. Ez a két testület úgy döntött, hogy még nem jött el. Nyilván a következõ négy év tapasztalatait is össze kell majd foglalni alapszabályi mûködés szempontjából is. Ezért az Alapszabály módosítás alapvetõen a következõkre koncentrált. Döntõ jelentõségûnek az a politikai döntés minõsült, hogy a SZEF kongresszusa a SZEF munkájának, elismertségének megfelelõ létszámban tárgyaljon és döntsön új programjáról, és válassza meg új tisztségviselõit. Ez az egyik legfontosabb kérdés. Ezért az elõterjesztett Alapszabály-javaslat a belsõ arányok megõrzésével növeli meg a küldöttkvótákat a kongresszus második szakaszára. A javaslat egy csekély finomítással gyakorlatilag ezt az elvet — egy mûködõképes létszámra leszûkítve, de a szavazati arányokat úgyszintén fenntartva — viszi át a Szövetségi Tanács létszámára vonatkoztatva is. Ugyanilyen elven finomít a javaslat azon az eddigi szabályon, amely szerint ügyvivõt azok a tagszervezetek delegálhatnak az Ügyvivõ Testületbe, amelyek a Szövetségi Tanácsban legalább 2 mandátummal vesznek részt. Miután a mandátum arányt növeltük, ezért ezt a szabályt is az élethez kellett igazítani. Ezért keletkezik az az új szabály, hogy minden 5000 fõ fölötti taglétszámmal rendelkezõ tagszervezet ügyvivõt delegál az Ügyvivõ Testületbe. Ezzel az eddigi ügyvivõi létszám a szervezeti taglétszámok alapján elõreláthatólag 2 fõvel bõvül. Az Alapszabály-szerkesztõ Bizottság az Ügyvivõ Testület javaslata alapján finomítani kívánta és pontosítani akarta a döntéshozatali mechanizmusokat. Többféle minõsített többségû eljárás szerepelt az eddigi Alapszabályban. Ezt egységesítettük. Egyetlen kivétel van, amit viszont kiemeltünk a minõsített többség szövege alól, és ilyen módon egységesen mindenütt: ahol mandátum szerinti szavazások zajlanak, a minõsített többségen innentõl kezdve az eredeti létszám — nem a megjelentek, hanem az eredeti mandátumszám — felét kell, hogy meghaladja a döntéshez szükséges mandátumok száma, tehát 50 százalék+1 szavazat. Vetítési alap pedig az eredeti mandátumok száma. Ezt egységesen kezeljük.

Egy kivétel van — egy érthetõ kivétel —, ahol a 2/3-os többséghez ragaszkodunk: a Szövetségi Tanácsnak az a határozata, amelyik szervezet kizárásáról szól. Gondolom, érthetõ, hogy itt szigorított feltételt szabtunk, csak ezt nem minõsített többségnek hívjuk, hanem praktikusan azt írtuk le, hogy kizáráshoz a mandátummal rendelkezõk szavazatának 2/3-át kell meghaladja az érvényes döntés. Kizárás ügyében fellebbezési fórum a kongresszus. Van néhány pontosító megjegyzés, amellyel végig kellett mennünk a rendszeren. Ilyen pontosító megjegyzés volt az, hogy az elõzõ Alapszabály deklarálta az Érdekegyeztetõ Tanácsot. Érdekes lenne, ha nem tartanánk kongresszust, mert éppen két nap óta Érdekegyeztetõ Tanács, mint formáció nincsen, ezért ezt a kérdéskört is rendezni kellett. Úgy oldottuk fel ezt a problémát, hogy azt mondtuk: ahol konföderációs szintû részvétel igénye van megfogalmazva, ott a SZEF szakszervezetei a konföderáción keresztül vesznek részt az érdekegyeztetésben. Többek javaslatára bekerült az Alapszabályba egy alternatíva: 4 vagy 5 évenként legyene kongresszus. Ezt kell eldöntenie a kongresszusnak. Maradt még egy alternatíva: a Szövetségi Tanácsban a rétegszervezeteket egy-egy vagy három-három képviselõ képviselje. Ez is eldöntendõ szabály, A szakügyvivõ fogalma régen szerepelt az Alapszabályban, nem telt meg élettel az elmúlt négy évben, mert nem jött létre. Ennek következtében az Ügyvivõ Testület és a Szövetségi Tanács a törlését javasolta az alapszabályból. Ezen túl még szeretném felhívni a következõ pontosításokra a figyelmet. Pontosítottuk azt a szabályt is, hogy a SZEF-hez való csatlakozáshoz milyen dokumentumok benyújtása szükséges. Reméljük ugyanis, hogy ez a tagszervezeti gyarapodás tovább folytatódik, és akkor ezen szabály szerint történjen a dolog. Néhány szövegpontosítás van még — de nem lényeget érintõ — a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottsággal kapcsolatban. A szabályt pontosítottuk, de nem érdemi a változtatás: az ügyvivõt delegáló SZEF tagszervezetek egy-egy képviselõt küldhetnek a PEB-be. Szeretném felhívni a figyelmet a Záró rendelkezések címû részre, amelyhez egy szöveges kiegészítést küldtünk és adtunk közre most. Ehhez szeretnék indoklást fûzni. Ha a kongresszus ebben a szerkezetben fogadja el az Alapszabályt, akkor tulajdonképpen két ütemben lép be a kongresszus által elfogadott alapszabály. Küldöttek tekintetében már a második kongresszusi fordulóra életbe lép, minden egyéb szabályát tekintve pedig értelemszerûen a kongresszus második szakaszának lezárása után lép életbe, mert a kettõ között még ugyanabban a mûködési rendben mûködünk, mint idáig. Tehát ezt hivatott betölteni a záró rendelkezéseknek az a szakasza, amelyik új 3. pontként bekerült a rendelkezésbe. Az elfogadott Alapszabály 4.1.,2., szakasza 1999. április 23-ától hatályos, a teljes Alapszabály rendelkezéseit a II. kongresszus második ülésétõl, 1999. május 29étõl kell alkalmazni.

Köszönöm figyelmüket, kérem, hogy a vita során, ha pontosító indítványaik vannak, tegyék meg azokat. A Pedagógusok Szakszervezete nevében egyúttal a következõ javaslatot szeretném tenni: a megyei, regionális, települési szervezetekrõl szóló részt egy 6.3 ponttal kiegészíteni javasoljuk. Az új 6.3 pont szövegére a javaslat a következõ: „A megyei szervezet felkérésre jogosult tagszervezete tagjának jogi képviseletére." Erre példa már volt a gyakorlatban, és ne kelljen erre külön dokumentumokat beszerezni. Tehát ha valaki a SZEF megyei szervezetéhez fordul és kéri, hogy adott ügyben képviseljék õt, akkor erre adjuk meg Alapszabály szerint a jogosultságot. Ez természetesen nem kontrázza az egyes szervezetek jogsegélyszolgálatát. Még egy javaslat: a Szövetségi Tanácsban állandó tanácskozási joggal Alapszabály szerint legyenek benne a megyei szervezetek képviselõi. Állandó meghívott a PEB elnöke, a SZEF Iroda vezetõje. Ez a jelenlegi gyakorlatot fedi le.

Vélemények, javaslatok

Fehér József (Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete) Az MKKSZ küldöttei arra hatalmaztak fel, hogy e napirendi pont kapcsán az elsõ mondatom az legyen: az MKKSZ elfogadja ezt az Alapszabályt, és alkalmasnak tartja arra, hogy a jövõben, az elkövetkezendõ 4 vagy 5 év során ez az Alapszabály legyen a mûködés, a szervezeti rend alapvetõ szabályait tartalmazó dokumentum. Elfogadjuk, mert elfogadtuk a négy éves munkáról szóló beszámolót. Márpedig, ha a négy éves munkáról szóló beszámolót a kongresszus imponáló egyhangúsággal elfogadta, akkor nyilvánvalóan a munka részben jogi, részben mûködési feltételeit tartalmazó Alapszabályt is minõsítettük, mert mondjuk, hogy az Alapszabály nem gátolta az eredményes munkát. És elfogadjuk annak ellenére, hogy mi is azok közé tartozunk, akiket Borbáth Gábor úr a bevezetõjében úgy említett: vannak szervezetek, amelyek úgy gondolják, hogy helyes lenne, ha módosítanánk az Alapszabály részben strukturális szabályait, részben mûködésre vonatkozó rendelkezéseit. De a tagszervezetek többsége, vagy mondhatnám azt, hogy az MKKSZ-en kívül valamennyi tagszervezet úgy nyilatkozott, hogy még nem érkezett el az az idõ. Tehát, ha minden szervezet úgy értelmezte, hogy még nem érkezett el az az idõ, amikor a jelenlegi Alapszabály szervezeti kérdéseire, mûködési rendjére vonatkozó elõírásait lényegesen

meg kell változtatni, akkor az MKKSZ fejet hajt ezen akarat elõtt, és tudomásul veszi, hogy a SZEF tagszervezetei nem akarják, hogy a szervezet mûködési és egyéb kérdéseiben változtatást kezdeményezzünk. Nekünk sem érdekünk az, hogy most belebonyolódjunk egy olyan Alapszabály-vitába, amely nem szolgálja a jobb mûködést. Tudomásul vesszük, és mint mondottam, bár küldött-társaimnak nincsenek kötött mandátumai, de meg fogjuk szavazni az Alapszabályt. Mégis miért kértem akkor szót? Azért, hogy a jegyzõkönyv számára elmondhassam — és talán tisztelt küldött-társaim figyelmébe ajánljam — azt, hogy mi milyen változtatást gondoltunk volna, és mire teszünk javaslatot azért, hogy a mûködés során — ha már a szabályozásban nem, akkor a mûködés során — érvényesüljenek az általunk talán megfontolásra ajánlott javaslatok. Mindenekelõtt azt gondoljuk, hogy el kell rendezni a SZEF pénzügyi és vagyoni kérdéseit. Csak utalok arra, hogy a jelenlegi Alapszabály, amely ugyan a jövõre vonatkozik, bizonyos ellentmondásban van a PEB-jelentéssel. Mert az Alapszabály azt mondja, hogy a SZEF pénzügyi alapja elsõsorban a tagdíjbevétel, a PEB-jelentés a valóságnak megfelelõen pedig azt, hogy a vagyonból származó bevétel. Csak megjegyzem, hogy a jelenleg módosításra javasolt Alapszabály sem volt gátja a mûködésnek, vagy adott esetben nem mindig kellett azt figyelembe venni. Utalok arra, hogy 1995 júliusában a Szövetségi Tanács döntött arról, hogy milyen arányban ossza fel a volt SZOT-vagyonból megörökölt vagyonrészt a SZEF tagszervezetei között. Bejelentem, hogy ezt a szövetségi tanácsi döntést — a magunk felelõsségét is ide értve — a mai napig nem hajtottuk végre. Eldöntendõ kérdés, hogy a SZEF-nek, a konföderációnak van-e vagyona, és akkor mi módon, s akkor az Alapszabályt is értelmezni kell. Hangsúlyozom: nem kell változtatni a szövegen, csak értelmezni kell, hogy a SZEF-nek van vagyona, és nem érvényes a 95-ös Szövetségi Tanács döntése, és nem kell felosztani a vagyont. Tehát jelzem, hogy a mûködés során erre figyelnünk kell, hogy a szabály érvényes, vagy a korábbi akarat. Ha a korábbi akarat nem érvényes, akkor azt hatályon kívül kell helyezni. Ma több összefüggésben elhangzott a megyei szervezetek szerepe. A SZEF eredményességét bizonyos szempontból nagyon is lényegesen a megyei szervezeteinek is köszönheti. Bizony nem lett volna sportcsarnoki demonstráció, nem beszélve a március 20-ai demonstrációról, ha a SZEF megyei szervezetei, félretéve korábbi esetleges más véleményüket vagy állásfoglalásaikat, nem állnak a helyzet magaslatán, és nem szervezik azt, amit végül is nagyon eredményesen megszerveztek. Ezért mondom második koncepcionális javaslatként, szintén a mûködés során érvényesítendõ szempontként, hogy igenis figyeljünk oda a megyei szervezetekre, és adjunk nekik nagyobb szerepet, jelentõséget, lehetõséget. Harmadik javaslatunk. Azt gondoltuk, elérkezett volna az idõ ahhoz, hogy a SZEF testületeiben az össztagsági képviseletet személyes képviselet útján is jobban erõsítõ lehetõség valósuljon meg. Érvényes ez a Szövetségi Tanácsra. Ne csak mandátumok legyenek ott, hanem valóságos személyek. Hangsúlyozom, hogy nem kell megváltoztatni a szabályt, mert a mûködés lehetõvé teszi, hogy ott ne egy ember szavazzon 22 kézzel, hanem a 22 helyen 22 személy jelenjen meg. És érvényes ez az Ügyvivõ Testületre,

magamat is beleértve. Az Ügyvivõ Testület túlzottan függetlenített-centrikus. Tehát mi ott ülünk, 8-10 függetlenített szakszervezeti vezetõ. Nem hiszem, hogy olyan nagyon nagy baj lenne, ha adott esetben ez a grémium bõvülne. Nemcsak a függetlenítettek minden bizonnyal jó szándékú, de azért egy bizonyos ismeretkörre korlátozható álláspontjának kifejtését tenné lehetõvé. Tehát ez szintén olyan kérdés, amely a mûködéssel korrigálható, majd egyszer talán a szabályozás is követi az életet, és ezeket a mûködési lehetõségeket szabályba is foglaljuk. Mi mindenféleképpen a 4 évenkénti kongresszust javasoljuk. Megjegyzem, hogy az alapszabály utal arra (4. oldal), hogy a kongresszus kizárólagos hatáskörébe tartozik a SZEF hosszú távú programjának elfogadása, és a hosszú távú programot 3-4 évben jelöli meg. Mi azt gondoljuk, hogy a négyéves ciklus maradjon meg, és legalább 4 évenként hívjuk össze a SZEF kongresszusát. Félreértés ne essék, rendkívül tiszteljük a rétegszervezeteket, és azt gondoljuk, hogy a rétegszervezetek erõsítésére, továbbiak létrehozására van szükség. Ezzel együtt vagy ennek ellenére azt mondjuk, hogy legyen koherens az Alapszabály, és ha a tagszervezeteknek egy képviselõje lehet a Szövetségi Tanács tagja, akkor nem látunk indokot arra, hogy a rétegszervezetek miért lennének több képviselõvel ott. A magunk részérõl, ha alternatívát kell szavazni, akkor az 1-1 képviselõ mellett szavazunk, hangsúlyozva azt, hogy semmilyen módon nem kívánjuk ezt úgy értelmezni, hogy ezzel a rétegszervezetek szerepe csökkenjen. A végére hagytam egy kérdést, ami nem alternatíva, amelyrõl nem kell ma dönteni, csak megemlítem. De valamikor dönteni kell róla: hány alelnöke van a SZEF-nek. Nem biztos, hogy ma kell eldönteni, de május 28-áig el kell dönteni. Mi azt javasoljuk, hogy döntsük el ma. Egyértelmûbb lenne a Jelölõ Bizottság munkája. Mi három alelnököt javasolunk. Nem tartjuk indokoltnak növelni a jelenlegi alelnöki számot.

Beer Jánosné (Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) Az EDDSZ Országos Vezetõsége megvitatta az Alapszabályt. Összességében elfogadhatónak találja. Néhány kiegészítést kívánunk tenni, és az alternatívákra reagálni. I. Általános rendelkezések: „SZMSZ 2." számú javaslatot támogatjuk. IV. fejezet 1.5 pontja: — ellentétben az elõbb felszólaló kollégával — a kongresszust legalább öt évenként javasoljuk összehívni. IV. fejezet 2.1 pontja: a rétegszervezetek választott vezetõi közül 1-1 fõ részvételét javasoljuk meghívottként a Szövetségi Tanács ülésére. Bár több helyen szerepel, de ehhez a ponthoz is javasoljuk, hogy a tanácskozási joggal rendelkezõ állandó meghívottak közé be kell emelni a SZEF megyei koordinációk vezetõit.

IV. fejezet 4.6 pontjához kiegészítés: abban a szituációban, amit a pont jelez, azt követõen 60 napon belül kongresszust kell összehívni a SZEF elnökének megválasztására.

Michalovits Ervin (a SZEF Nyugdíjas Választmányának elnöke) A Nyugdíjas Választmány is foglalkozott az Alapszabály módosítással. Képviseltettük magunkat az Alapszabály-szerkesztõ Bizottságban is. Azt az álláspontot erõsítjük meg, hogy az Alapszabály kiállta a próbát a négy év alatt. Támogatjuk azt is, hogy a megyei szervezetek erõsítését és a velük való aktívabb foglalkozást szorgalmazza az Alapszabály. Mi is az ötévenkénti kongresszus megtartását javasoljuk. A rétegszervezetekkel kapcsolatban: adott volt a lehetõség a rétegek számára, hogy megalakítsák szervezeteiket. Mint ismeretes, ezt a SZEF Nyugdíjas Választmánya, a nyugdíjasok megtették. Éppen az elsõ napirendi téma kapcsán fogadták el a küldöttek azt a beszámolót, amely az erõfeszítéseinket megerõsítette, és úgy érezzük, hogy négy év alatt polgárjogot szereztünk ebben a SZEF tömörülésben. Igyekeztünk segítségére lenni és használni az ügynek. Éppen ezért egy kicsit visszalépésnek tartanánk azt, ami a módosításban szerepel. Ugyanis rétegszervezetekrõl beszélünk, de azok nincsenek. Félõ, hogy négy-öt év múlva sem lesznek, tehát gyakorlatilag fiktív dologról beszélünk. Viszont nyugdíjas ma is, holnap is van, a Nyugdíjas Választmány él, létezik. Éppen ezért mi tisztelettel fogadtuk, hogy 3 tagunk részt vehetett szavazati joggal a Szövetségi Tanácsban, és nem is éltünk vissza a lehetõséggel. Mi azt kérjük, hogy ez a 3 fõ a jövõben is maradjon meg, mert ha további rétegszervezet alakulna (pl. ifjúsági vagy nõ-, amelyet kívánunk, hogy megalakuljon, de félõ, hogy nem alakul meg), õk elsõsorban az aktív rétegbõl kerülnének ki. Még azt is szabad legyen felhozni, hogy a tagság körében milyen arányt képviselnek a nyugdíjasok. Ezért azt kérem, hogy az eddigi hagyomány szerint mûködjön tovább a korábbi rendszer.

Kozma Károly (Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége) Küldött-csoportunk most vitatta meg, hogy 4 vagy 5 évenként legyen-e kongresszus. Egyértelmûen a négy mellett vagyunk. Fehér József küldött-társam javaslata volt, hogy a kongresszus most határozza meg az alelnökök számát. Azzal nagyon egyetértenék, hogy bármit jelöljünk ki, ami megkönnyítené a Jelölõ Bizottság munkáját, lévén, hogy néhány órával ezelõtt beleszavaztak engem elnöknek. De ez az Alapszabály nem lép életbe, csak a kongresszus következõ tanácskozási napja után. Tehát ha mi most megszavazzuk a három alelnököt, ez május 29-én a kongresszus második napját semmire nem kötelezi. Tehát vagy dönt a kongresszus egy önálló kongresszusi határozattal, hogy a Jelölõ Bizottság tegyen javaslatot a következõ kongresszusi napon három alelnökre, ezzel megkönnyítik a Jelölõ Bizottság munkáját, vagy feltételezzük, hogy a májusi kongresszus három alelnököt választ, de hogy a májusi kongresszus hány alelnököt választ, azt a

májusi kongresszus fogja eldönteni. Én nem érzem lehetõségét ennek a döntésnek, idõ elõttinek tartom. A mi szervezeti rendszerünk delegálási, képviseleti elven mûködik. Fehér József célzott is arra, hogy ideje lenne végiggondolnunk, hogy a jövõben milyen módon lehetne ezt személyes képviseletté tenni helyenként. Ezzel én egyébként messzemenõen egyetértek. Ezzel válik formálissá általában az a kérdés, hogy hány képviselõ van például a Szövetségi Tanácsban, hiszen a Szövetségi Tanács az esetek többségében leképezi a Kongresszust. Mégpedig olyan módon képezi le a kongresszust, hogy szavazati nagyságrendeket ad, amelynél a személyes részvétel megengedett, de nem szükségszerû. A Nyugdíjas Választmány az egyetlen olyan szervezet, ahol tulajdonképpen az a kérdés, hogy hány személyes részvétel van. Ugyanakkor a Nyugdíjas Választmány — ezt a vitát már jó néhányszor lefolytattuk barátilag Michalovits Ervinnel — ugyanazokat a személyeket képviseli, akiket képviselnek az egyes tagszervezetek. A 180 ezer nyugdíjas tag, ugyanúgy tagja a Mûvészeti Szakszervezetek Szövetségének, mint a Pedagógus Szakszervezetnek. Így tehát én 1 fõ mellé teszem le a szavazatomat.

*

Az Alapszabályhoz érkezett módosító javaslatokról egyenként szavazva a Kongresszus azt támogatta, hogy SZEF-kongresszusok négyévente legyenek, a Jelölõ Bizottság három alelnökre tegyen javaslatot a következõ (május 29-ei) kongresszusi napon, s a rétegszervezeteket 1-1 választott vezetõ képviselje a SZEF Szövetségi Tanácsának ülésein. A Kongresszus további módosító javaslatokról is döntött, végül egyhangú szavazással elfogadta a megváltoztatott Alapszabályt.

Beszámoló a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság tevékenységérõl 1995 - 1999.

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának alapszabálya rögzíti, hogy a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság (továbbiakban PEB) a szövetség gazdálkodását ellenõrzõ -a Szövetségi Tanács mellett mûködõ — önálló testület. Tevékenységérõl a kongresszusnak számol be.

A SZEF II. Kongresszusát elõkészítõ Szövetségi Tanácsülésen 1999. április 13-án egyhangúlag úgy határozott, hogy a PEB a kongresszuson írásos beszámolóban is adjon számot a küldötteknek az I. Kongresszus óta végzett tevékenységérõl. Ennek a felkérésnek teszünk eleget akkor, amikor a négy évben végzett munkáról beszámolunk. A PEB az I. Kongresszuson megválasztott elnökön kívül a PEB tagjait delegáló tagszervezetek egy-egy képviselõjébõl (6 fõ) áll. Tájékoztatom a T. küldötteket, hogy a PEB a beszámolási idõszakban lényegében 5 fõvel végezte munkáját, tekintettel arra, hogy egyéb kötelezettségei miatt az egyik tagszervezet képviselõje a választást követõ rövid idõn belül írásban lemondott, pótlására a késõbbiek során sem került sor. A PEB az elsõ két évben munkaterv szerint ülésezett és dolgozott, majd az egyre fokozódó hivatali munkaterhelés miatt munkaterv már nem készült, az alapszabályban meghatározott tevékenységi körünknek azonban igyekeztünk maradéktalanul megfelelni. A PEB elnöke tanácskozási joggal állandó meghívottja a SZEF Szövetségi Tanácsüléseknek. Ezen kötelezettségének minden alkalommal eleget tett és a PEB tagjaival elõzetesen egyeztetett véleményt tolmácsolta minden olyan ügyben, mely a PEB illetékességi körébe tartozott, segítve ezzel is a takarékos pénzügyi munkát. A PEB véleményt nyilvánított: a Szövetség gazdálkodásáról, az éves költségvetésekkel összefüggõ kérdésekrõl, az elõzõ évi költségvetés végrehajtásáról, a rendelkezésre álló eszközökkel segítve a Szövetségi Tanácsüléseken elfogadott éves költségvetés szerinti hatékony és takarékos gazdálkodást, ügyelt arra, hogy a számviteli elõírásoknak megfelelõen történjen a könyvelés és a pénzkezelés. A Szövetségi Iroda munkatársaitól minden lehetséges segítséget megkaptunk ahhoz, hogy a PEB vezetõje és tagjai zökkenõmentesen végezhessék munkájukat. Ezúton is köszönet illeti azon tagszervezeteket, amelyeknek delegált képviselõje — Bakó László, Ladányi Sándor, Merk Józsefné, Váradi Lászlóné — részt vett a PEB munkájában, és szakmai tudásával, észrevételeivel a PEB igyekezett eleget tenni vállalt kötelezettségének. A beszámolási idõszakban nem érkezett a gazdálkodással összefüggõ panasz, bejelentés, melyet a PEB-nek ki kellett volna vizsgálnia. A testület figyelemmel kísérte és részt vett azon a beszámoltatáson, melyen — az AUTONOM-ÉSZT-SZEF Vagyonközösség tulajdonosai igénye alapján — 1997 májusában Bokori László, az AÉSZ Vagyonkezelõ Kft. igazgatója színvonalas összefoglaló-értékelõ jelentésben számolt be a Kft. addig végzett munkájáról. A beszámoló megbízható és valós képet adott a társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl. A jelentés adatait okleveles könyvvizsgáló hitelesítette.

A SZEF gazdálkodásáról

A SZEF gazdálkodásának pénzügyi alapjai a tagszervezetek negyedévenként elõre befizetett tagdíjaiból származnak. Néhány adat a tagdíjfizetésrõl: év terv eFt-ban tény eFt-ban 1996 1609 1536 . 1997 1609 1525 . 1998 1800 1801 . 1999 1800 .

A SZEF vagyonának jelentõs részét az ÁÉSZ mûködésébõl származó bevétel jelenti, mely évente 27-30 MFt között mozog, az évi eredménytõl függõen. Ettõl függetlenül nagyon fontos a szövetség számára, hogy a tagszervezetek idõben eleget tegyenek tagdíjfizetési kötelezettségüknek, melyet a SZEF visszautalja a tagszervezetek mûködési és oktatási költségeinek fedezetére. Ennek összege 6-10 MFt között változó, jelentõs a megyei szervezetek megalakulása óta . Fentiek mellett a SZEF minden lehetséges pályázaton indul, ahol anyagi forrást el lehet nyerni. Ilyenek pl: OFA-pályázat, Fridrich Ebert Alapítvány (FES) Külügyminisztériumi pályázata stb. Biztos anyagi hátteret jelent a SZEF vagyonából lekötött, jelenleg is a számlán lévõ 30 millió Ft. Az évek során — mint azt az éves költségvetések számai mutatják — emelkedtek a bevételi oldal számai a tagdíjbefizetések örvendetes emelkedése folytán, ugyanakkor emelkedtek a kiadási oldal számai is tekintettel arra, hogy az inflációt követõ egyre drasztikusabb áremelkedések miatt a SZEF Iroda mûködési költségei (energia, telefon,

papírköltség stb.) — a szigorú takarékosság mellett is — jelentõsen emelkedett. A beszámolási idõszak éveiben a költségvetést 1996-ban 0 szaldóval, 1997-ben megtakarítással zártuk, 1998-ban mínusszal zárult a költségvetésünk, de a tervezettnél lényegesen kisebb mínusszal. Ennek a veszélye az 1999-es évet tekintve is fennáll, tekintettel a közelmúltban szervezett demonstráció költségére, melynek közel 10 millió Ft-os kiadása várhatóan mínuszként fog jelentkezni. A SZEF éves költségvetése minden évben Szövetségi Tanácsülésen kerül jóváhagyásra, és a tanácskozáson résztvevõ tagszervezetek részletes betekintést nyerhetnek a SZEF gazdálkodásával kapcsolatos részkérdésekbe. Azok a feszültségek, melyek a köztisztviselõk, közalkalmazottak és más jogviszonyban álló szakszervezeti tagjainkat, általában a közszférát érintik, óhatatlanul éreztetik hatásukat az éves költségvetést érintõen, ha pl. a szakszervezeti tagság létszáma jelentõsen csökken. Örvendetes számunkra az, hogy megalakultak a SZEF megyei szervezetei, és a szakszervezeti taglétszámunk lényegesen nem csökkent, a pozitív irányú folyamatok felerõsödésének bizonyos jelei, eredményei is mutatkoznak már. Minden évben a költségvetés jelentõs tétele a nemzetközi kapcsolatok fenntartása, melyrõl az elnökség beszámolója részletesen szólt. A SZEF évek óta tett erõfeszítései sikerrel jártak, konföderációnk nemzetközi elismertségét jelzõ ESZSZ teljes jogú tagsága fontos és jelentõs a SZEF tekintélye, hazai elismertsége szempontjából. A kapcsolattartás azonban bizonyos kötelezettségekkel, anyagi kihatásokkal is jár. Az elmúlt idõszakban két olyan budapesti rendezvénye is volt a SZEF-nek, mely ugyan jelentõs anyagi áldozatokkal is járt, megemlítjük a novemberi sportcsarnoki rendezvényt és a legutóbbi sikeres, a köztisztviselõk, közalkalmazottak egységét jelzõ Kossuth téri demonstrációt, mely örvendetesen mutatta a tagszervezeteink erejét. Néhány adat az SZEF költségvetéseinek évenkénti alakulásáról: Év Bevétel eFt-ban Kiadás eFt-ban Egyenleg 1995. 37 839 23 485 +14 354 1996. 24 162 24 162 0 1997. 43 879 * 39 313 + 4 566 1998. 49 662 53 152 - 3 490 1999. 42 800 46 070 várhatóan 3 270 * A tagdíjbevételek meghaladták a tervezettet, növekedett a tagszervezetek száma. Budapest. 1999. április 23.

Tóth Béláné PEB-elnök szóbeli kiegészítése

Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim! A Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság írásos jelentése a kongresszusi beszámoló részeként a mai napon került kiosztásra az Önök részére. Ennek oka: az elmúlt heti szövetségi tanácsülés egyhangú határozata a PEB-et arra kötelezte, illetve kérte fel, hogy írásban is számoljon be a küldötteknek eddigi tevékenységérõl, tehát a Kongresszus elé írásos beszámoló is kerüljön. Mi ennek szívesen tettünk eleget a küldöttek tájékoztatása érdekében és az idõ jobb kihasználása szempontjából is. A beszámolóból és abból a néhány adatból, melyet az írásos anyag tartalmaz, véleményt alkothattak a szövetség gazdálkodásáról. A tagszervezetek képviselõi minden alkalommal, amikor a költségvetéssel, illetve a gazdálkodással kapcsolatos kérdés szerepelt a szövetségi tanácsülés napirendjén, idõben küldött írásos anyagból részletesen tájékozódhattak az évi költségvetések alakulásáról, és a gazdálkodással összefüggõ helyzetrõl. Az Elnökség elõterjesztését minden alkalommal a PEB elõzetesen véleményezte, illetõleg a szövetségi tanácsülésen szóbeli kiegészítést is tett. A PEB a tagszervezetek észrevételeit is számon tartva kísérte figyelemmel a szövetség éves gazdálkodását. Az Elnökség beszámolója részletesen foglalkozik azzal a helyzettel, milyen körülmények között kell a mindennapokban helytállni, és a több ezer köztisztviselõ, közalkalmazott és a szövetséghez tartozó különbözõ jogállású tagszervezetek tagjainak érdekeit védeni. Ahhoz a helyzethez, amely az utóbbi hónapokban alakult ki, melyre a szövetségnek is fel kellett felkészülnie, bizonyos anyagi háttér is szükséges. Elég, gondolom, ha arra utalok, hogy mennyibe került az a sikeres demonstráció, amirõl itt már többször szó volt, és amelyet a SZEF a közelmúltban szervezett. Az írásos anyagban találnak erre számot. Véleményünket összegezve beszámolhatok a kongresszus tisztelt küldötteinek arról, hogy a Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma áttekinthetõ keretek között, szerény költségvetéssel mûködik, és eleget tesz a vállalt kötelezettségnek. A vagyonkérdéssel kapcsolatos felvetésre reagálok, bár látom, nincs itt Fehér úr. Az alapszabály 6. fejezetének 4. pontja magába foglalja, hogy a SZEF a vagyon gyarapítása érdekében vállalkozási tevékenységet is folytathat. Ez a jelenlegi helyzet is, mely igen eredményes. Utalok a beszámolóban a 3. oldal alján, illetve a 4. oldal elején leírtakra. Ott számszerûen beszélünk errõl. A vagyon esetleges felosztását, mint a PEB-elnöke, meggondolandónak tartanám, ezt követõen egészen új helyzet állna elõ.

Árok Antal (Pedagógusok Szakszervezete) szóvá tette, hogy a távollévõ Bakó Lászlónak nem volt módja részt venni a PEB-jelentés elkészítésében. Az õ nevében kérdezte a felszólaló, hogyan készült a jelentés, mert õ nem kapott meghívást a tárgyalására.

Tóth Béláné válasza: A PEB tagjai mindenegyes alkalommal, illetve többségében részt vettek a PEB munkájában. Hivatali elfoglaltságok miatt a beszámoló elkészítését megelõzõen nem tudtam idõpontot egyeztetni a kollégákkal, ezért a jelentést a 4 év anyagait elõvéve kivételesen én magam készítettem. De természetesen a többség véleményét mindenegyes alkalommal kikérve készültek a jelentések, ezt a mostanit kivéve.

*

Más észrevétel nem lévén, a kongresszus küldöttei 57 szavazattal — 1 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett — elfogadták a PEB beszámolóját.

A KONGRESSZUS MÁSODIK TANÁCSKOZÁSI NAPJA

A SZEF II. Kongresszusának második tanácskozási napján (1999. május 29-én) a meghívott vendégek sorában ült Fõcze Lajos, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke, dr. Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke, Petõ Kálmán, az Országos Munkaügyi Tanács Munkavállalói Oldalának titkára, több SZEF-en kívüli szakszervezet, önkormányzati szövetség, társadalmi szervezet vezetõ tisztségviselõje, dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Herczog László, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Pálfí Ilona, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Pokorni

Zoltán oktatásügyi, és Pepó Pál környezetvédelmi miniszter levélben üdvözölte a tanácskozást. A nemzetközi szakszervezeti mozgalom, valamint más nemzetközi szervezetek és a SZEF-fel szoros együttmûködést fenntartó külföldi szakszervezetek képviselõi közül a Kongresszus vendége volt Peter Coldrich, az Európai Szakszervezeti Szövetség titkára, Günter Weninger, a Közszolgálati Internacionálé képviselõje, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Bert van Caelenberg, a Munka Világszövetségéhez tartozó Európai Közszolgálati Szövetség fõtitkára, Oscar de Vries, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Magyarországi Irodájának igazgatója, Rainer Girndt, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) Középkelet-európai regionális tanácsadója, Alison Sheperd, az Angol Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, Fritz Neugebauer, az Osztrák Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, Raino Rannisto, a Finn Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, és Andreas Braun, a Német Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség nemzetközi titkárságának fõreferense. Az elnöklõ dr. Gulyás Judit elsõként Kánai Lászlónak, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének adta meg a szót.

Kánai Lászlónak, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének jelentése

Tisztelt Kongresszus! A SZEF Alapszabálya értelmében a II. Kongresszus második ülésnapjára 141 küldött kapott meghívást. A Mandátumvizsgáló Bizottság megállapította, hogy a 141 mandátummal rendelkezõ küldöttbõl a kongresszus megnyitásáig megjelent 115 fõ. Az Alapszabály szerint a kongresszus határozatképes, ha a mandátummal rendelkezõ küldöttek 2/3-a, vagyis legalább 94 fõ jelen van. Az elõzõek alapján tisztelettel jelentem a kongresszusnak, hogy a tanácskozásunk határozatképes.

A SZEF feladatai az új évezred küszöbén Dr. Szabó Endrének, a SZEF elnökének megnyitó beszéde

Tisztelt Kongresszus, Küldött társaim, Vendégeink! Kongresszusunk elsõ munkanapján két feladatunknak már eleget tettünk. Megvontuk az elmúlt négy esztendõ mérlegét, és módosítottuk Alapszabályunkat. Ebbõl következõen mai tanácskozásunkon a következõ idõszak feladataira összpontosíthatjuk figyelmünket. A jelenlévõk kézhez kapták a szükséges írásos dokumentumokat. Ez lehetõvé teszi, hogy szóbeli bevezetõmet rövidre foghassam, és mindössze néhány téma vázlatos érintésére korlátozzam. Tisztelt Kongresszus! Nehéz, gyakran feszültségekkel és megpróbáltatásokkal együtt járó négy év van mögöttünk. Gazdasági válságjelenségek, pénzügyi és szociális megszorítások, a közszféra mûködési feltételeinek, a munkavállalók kereseteinek zuhanásszerû romlása jellemezte az idõszak nagyobbik felét. A körülmények komoly próbatétel elé állították a közszféra szakszervezeteit, így konföderációnkat is. Nem hagyhattuk figyelmen kívül az ország gazdasági állapotát, ugyanakkor azt sem vehettük tudomásul, hogy a megszorítások mértéke mûködésképtelenné teheti a közintézmények jelentõs részét, veszélyeztetheti az ország lakosságának alapellátását az egészségügyben, a közoktatásban, a szociális ellátásban, a kulturális szférában, a közigazgatásban, vagy éppen az igazságszolgáltatás ill. a közbiztonság területén. Csak arra az álláspontra helyezkedhettünk, hogy minden lehetséges eszközzel harcolunk a költségvetési intézményrendszer mûködésének biztosításáért, a keresetek romlásának mérsékléséért, majd a bérek emeléséért. Küzdelmünk fontos célja volt a munkahelyek védelme, a központi létszámcsökkentés mértékének leszorítása. A körülmények, a nézetkülönbségek súlyosan megterhelték szövetségünk, illetve az egyes tagszervezetek viszonyát az elõzõ kormánnyal. A rendszeres párbeszéd azonban fennmaradt. A kormány, tudva, hogy támogatottságot élvezünk, és szervezeti erõnk megjelenítésére is képesek vagyunk, kénytelen volt számolni velünk. Ez kompromisszumokra és megállapodásokra késztette. Az egyezségeknek kiemelkedõ eredményei voltak a hároméves közalkalmazotti megállapodás, továbbá több, egy-egy évre vagy ágazatra szóló bérmegállapodás. 1997-tõl a gazdasági helyzet szolid javulása következtében megkezdõdött egy lassú, pozitív irányú folyamat a közszféra viszonyaiban is. Megállt a reálkeresetek romlása, sõt csekély mértékû növekedés következett be, amit az egyének sajnos még nem, vagy alig érzékelhettek. A kormány belátta a fûnyíró elvû létszámcsökkentés indokolatlanságát, új finanszírozási és bérezési rendszer kidolgozása került napirendre. Feltehetõ a kérdés: helyes volt-e az önmérséklet, amit a gazdasági helyzet láttán követeléseink megfogalmazásakor tanúsítottunk? Egyet lehet-e érteni azzal, hogy érdekképviseleti politikánkban — bár több sikeres demonstrációra is sor került az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szférában —, jellemzõen a tárgyalásos, a megállapodásra törekvõ magatartás dominált? Sokan ezt a kormány iránti túlzott lojalitásként értékelik és kritizálják. Meggyõzõdésünk, hogy alaptalan ez a bírálat. E

nézet hangoztatói vagy nem ismerik, vagy nem mérlegelik az adott körülményeket. Kijelentjük: nem a lojalitás, hanem a realitás és a felelõsségérzet vezérelt bennünket. Összefoglalóan errõl az idõszakról azt mondhatjuk: a súlyos társadalmi-gazdasági körülmények közepette sem volt eredménytelen érdekképviseleti küzdelmünk, még akkor sem, ha erõfeszítéseink ellenére sem tudtuk kivédeni, legfeljebb csak mérsékelni a közszférát, illetve munkavállalóit érõ veszteségeket. Meggyõzõdésünk, hogy erõteljes jelenlétünk és fellépésünk nélkül a közszféra helyzete még rosszabbá vált volna. Tisztelt Kongresszus! Az 1998-as országgyûlési választások eredményeként megalakult kormány hivatalba lépésével merõben új korszak vette kezdetét. A polgári kormány értékrendje, gazdaságfilozófiája, társadalmi prioritásai, kormányzási felfogása, stílusa, a szakszervezetekkel szembeni elvárásai és magatartásformája lényeges különbségeket mutat az elõzõ kormány álláspontjához és gyakorlatához képest. A SZEF üdvözölte az új kormány programjának számos pontját, de egyidejûleg jeleztük, hogy a célokat a gyakorlati lépések hitelesítik majd. Ma, közel egy év elteltével, azt kell megállapítanunk, hogy a program ígérete és a valóság között több területen jelentõs, a közszféra mûködési és kereseti viszonyait illetõen pedig különösen nagy a távolság. Több irányú jogos kritika tárgya a kormány munkavállalókkal kapcsolatos politikája, s a szakszervezetekkel szemben tanúsított magatartása is. Ezek az okai csalódottságunknak, bizalmunk megrendülésének, amit a múlt év õszén illetve ez év tavaszán több tízezer résztvevõvel rendezett demonstrációink is kifejezésre juttattak. Ez az ok, és nem más. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert közismert az a vád, hogy elégedetlenségünknek az alapja az, hogy a választások idején rossz lóra tettünk, demonstrációink mögött pedig ellenzéki pártok állnak. Nos, e fórumon is emlékeztetnünk kell arra, hogy a SZEF egyetlen lóra sem tett. Kitartottunk Alapszabályunk azon, a SZEF sajátos összetételébõl és jellegébõl következõ alapelve mellett, amely a pártoktól való függetlenséget rögzíti, és ezt a jelenlegi módosítás kapcsán sem változtattuk meg. Tisztelt Kongresszus! Bár kétségtelenül haragosak vagyunk, néha már az elkeseredettség is erõt vesz rajtunk, optimizmusunkat és elszántságunkat nem adhatjuk fel. A SZEF-nek minden kudarc és nehézség ellenére sincs más választása, mint folytatni a korrekt, konstruktív együttmûködésre és megállapodásra irányuló erõfeszítéseit a kormánnyal való viszonyunkban. Ez helyzetünkben kikerülhetetlenebb, mint a versenyszféra szakszervezetei esetében. Nem helyezkedhetünk a bojkott, a tartós konfrontáció álláspontjára. Nemcsak azért nem, mert a közszférának minden jelentõs ügye kormányfüggõ, hanem azért sem, mert elõbb-utóbb — reményeink szerint inkább elõbb — hazánkban is rá kell lépni az Európai Unióban alapkövetelménynek számító, kultúrált

és hatékony szociális párbeszéd útjára. Tisztelt Kongresszus! A jövõben sem tehetünk le arról, hogy részt kérjünk és vállaljunk a közszféra reformjainak elõkészítésébõl. Ezek a kérdések eddig is helyet kaptak munkánkban. Mi motivál bennünket a részvételre? Egyfelõl az a felismerés, hogy a globális méretû kihívások — amelyek a közszolgálati intézményrendszerek átalakítását célozzák világszerte, s amelyek mind az állampolgárok, mind a közszféra munkavállalóinak életviszonyaira nézve újfajta következményekkel, nemegyszer komoly veszélyekkel is együtt járnak — Magyarországon is mindinkább elõtérbe kerülnek. Másfelõl az a meggyõzõdés, hogy a munkavállalók és szakszervezeteik nem viselkedhetnek külsõ szemlélõként a közszolgálatok modernizációs folyamatában, nem nézhetik passzívan az eseményeket. Törekvéseinket aktualizálja, hogy a kormány intenzíven folytatni kívánja az államháztartás reformját, az állami újraelosztás arányának szerintünk indokolatlan mértékû csökkentését, az egészségügy, a társadalombiztosítás, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás intézmény-rendszerének általános léptékû átalakítását. Nyilvánvaló, s ezt fontos hangsúlyozni, hogy ezekkel a szándékokkal szemben nem helyezkedhettünk csak a tagadás, az ellenállás álláspontjára. Olyan stratégiára van szükségünk, amely képessé tehet bennünket arra, hogy konstruktív javaslatokkal, esetenként alternatívák felkínálásával vehessünk részt a közszolgálat átalakításának progressziójában, ily módon harcolva az emberek életminõségét, a közszolgálat munkavállalóinak helyzetét indokolatlanul veszélyeztetõ hatásokkal szemben. Ehhez szükségünk van a különbözõ országok gyakorlatának megismerésére, az eredményes megoldások figyelembe vételére, s a kedvezõtlenek elkerülésére. A tapasztalatok közül nagyon figyelemre méltó és egyben figyelmeztetõ az, hogy a különbözõ lépések ott voltak eredményesek, ahol azok kidolgozásába bevonták, s ezzel motiválták is az érintetteket és az érdekképviseleteket. Ismert, hogy Magyarországon már a rendszerváltást megelõzõen is történtek kísérletek a közszolgálatok reformjára, a közigazgatás modernizálására. Az 1990-et követõ években ezek a szándékok felerõsödtek és különbözõ lépésekre is sor került. Ezt a folyamatot minõsítve, azt mondhatjuk, hogy döntõen, sõt majdhogynem kizárólagosan pénzügy-politikai, sõt aktuális költségvetési kényszerek vezérelték, hiányzott a sokoldalú szakmai megalapozás, vagy mellõzték azt, elmaradt a társadalmi hatások elõzetes vizsgálata. Mindezekbõl következõen az eddigi reformkísérletek az egészségügyben, az oktatásügyben és más területeken sokkal inkább nevezhetõk improvizációk gyûjteményének, nem egy esetben elvetélt és kárt okozó próbálkozásnak, mint valóságos és hasznos jobbításnak. Ezek a történések, a folytonosan lebegtetett reformfenyegetések, a fûnyíró elvû létszámcsökkentések, a keresetek zuhanásszerû romlása nem pusztán megélhetési gondokat jelentettek a munkavállalóknak, hanem emberi tartásukat, hivatástudatukat és morális értékrendjüket is próbára tették. Ez az oka a SZEF határozott fellépéseinek a különbözõ szándékokkal, intézkedésekkel

szemben. Ugyanakkor itt is szeretném megerõsíteni: nem vagyunk konzervatívak, reformellenesek, nem vonjuk kétségbe a változtatások szükségességét a közszférában. Ugyanakkor meg kell fogalmaznunk álláspontunkat és aggályainkat. Álláspontunk közül a két legfontosabb: — A reform konkrét lépéseinek elõkészítése csak a társadalmi hatások, a szakmai szempontok és a pénzügy-politikai körülmények együttes, egyidejû figyelembevétele mellett, és a kétségtelenül eltérõ érdekek ésszerû kompromisszumán alapulhat. — A reform nem veszélyeztetheti az állampolgárok alapellátását, nem növelheti már amúgy is elviselhetetlen anyagi terheiket, nem járhat a közszféra munkavállalóit érintõ lényeges nagyságrendû elbocsátásokkal. Aggályaink a következõkben összegezhetõk: Az elsõ aggályunk, hogy megköthetõ-e a társadalommal az a közmegegyezés, ami a reform elfogadtatásához szükséges? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalom nem, vagy csak nagy fenntartásokkal fogadja el az állam szerepkörének csökkentését az egészségügyben, a szociális ellátásban, az oktatásban, a közigazgatásban, a közbiztonság területén. Sõt az egészségügyet, az oktatást, a közbiztonságot a közvélemény kifejezetten priorizálja. Második aggályunk, hogy az állampolgárok, fõként a bérbõl és fizetésbõl élõk képesek lesznek-e belátható idõn belül a kiegészítõ elõregondoskodás, öngondoskodás lehetõségével élni, miközben sokan közülük napi megélhetési gondokkal küszködnek? Néhány korábbi kísérlet azt mutatja, nem képesek és nem készek erre. Harmadik aggályunk az, hogy nem tisztázott, hogy a közszféra mely területei lehetnek piackonformok? Arra sincs tapasztalat, hogy a piaci intézmények jobbak-e a közszférában. Európai tapasztalatok igazolják, hogy a közszolgáltatások privatizálása sok esetben többe kerül az államnak és az állampolgároknak, anélkül, hogy a szolgáltatások színvonalasabbá váltak volna. Végül, izgalmas kérdés az is, hogy a közszolgálati struktúrák átalakításához szükséges pénzügyi források honnan teremthetõk elõ? Talán csak nem a munkavállalók béreinek a csökkentése útján? Az említettek önmagukban is ráirányítják a figyelmet arra, hogy a közszolgálat jövõje nem szektorális jellegû ügy, hanem társadalompolitikai kérdés. Olyan nemzeti kérdés, amit csak nagy felelõsségérzettel, és minél szélesebb körû társadalmi megegyezéssel lehet eredményesen megoldani. Tisztelt Kongresszus!

Jövõbeni munkánknak változatlanul kiemelt területe lesz a közalkalmazottak, a köztisztviselõk és a szolgálati viszonyban állók bér- és kereseti színvonalának lényeges javításáért folytatott harc. A harcot nem véletlenül emelem ki, mert a kormány 20002003. közötti periódusra készült költségvetési irányelvei a közszférában mindhárom évben a reálkeresetek átlagosan 2 százalékos növelését tartalmazzák. Ez elfogadhatatlan. A közszféra munkavállalói azok közé tartoznak, akik kereseteinek a vásárlóértéke ma 3035 százalékkal rosszabb az 1990 elõtti idõszakénál. Indokolatlanul nagy a lemaradás nemcsak a versenyszférához, hanem a nemzetgazdaság kereseti átlagához viszonyítva is, nem is beszélve a közszolgálat bérhátrányáról az EU tagországaihoz képest. De elmaradnak a keresetek az EU társult vagy csatlakozás elõtt álló országaihoz viszonyítva is. Ezen országok között az egy fõre jutó nemzeti össztermék és a bérek aránya nálunk a legrosszabb. A tarthatatlan állapotot tovább súlyosbította a kormány ez évi kifejezetten rossz bérpolitikája, a közszféra illetményalapjainak befagyasztása, ami nem pusztán munkavállalói, hanem társadalompolitikai szempontból is súlyos tévedés volt. Emiatt, illetve a hátrányos adómódosítás következtében a közszféra munkavállalóinak nagyobbik része ma kevesebbet keres, mint tavaly, miközben a keresetek ez évi reálértéknövekedését a kormány országos átlagban 3-4 százalékra prognosztizálja. Ez az állapot abszurd és elfogadhatatlan. Ezért kezdeményeztük — most már konkrét adatok birtokában —, a bértárgyalások felújítását a kialakult helyzetrõl és a megoldás lehetõségeirõl. Az elfogadott költségvetésre való hivatkozás nem fogadható el, mert a rendezéshez nem szükséges pótköltségvetés. Az sem méltányolható, miszerint az országot ért természeti csapások és külsõ, nemzetközi körülmények kedvezõtlen hatása miatt nem lehet megoldást találni. Ezek ugyan kétségtelenül tragikus tények, de nem lehet mindig, mindennek az árát a közszféra munkavállalóival megfizettetni. Az a benyomásunk, hogy ebben az országban mindenre jut pénz, beleértve a bankok véget nem érõ, több százmilliárdot felemésztõ konszolidációját is, csak a közszféra gyalázatos és megalázóan alacsony béreinek emelésére nincs lehetõség. Ami pedig a következõ éveket illeti, az a határozott javaslatunk, hogy 2000-tõl kezdve a bérek adott évre vonatkozó nagyságrendjének kialakításánál az elõzõ évi inflációhoz automatikusan igazodó béremelést tekintsük evidenciának és a bérmegállapodások csak a keresetek ezt meghaladó, reálérték növelõ mértékérõl szóljanak. A következõ években olyan bérpolitikai intézkedéseket igényelünk, amelyek a közszféra kereseteit a nemzetgazdasági átlagnál dinamikusabban, annál nagyobb mértékben növelik. Az említettek teljesülése esetén készek leszünk egy hosszabb távú, ún. felzárkóztató célú bérmegállapodás megkötésére. Hosszú ideje szorgalmazzuk a közszféra jelenlegi bérfinanszírozási rendszerének felülvizsgálatát és új szabályozását. Az az álláspontunk, hogy a közszféra béreit az államnak kell szavatolnia, és ennek garanciáit törvényben kell rögzíteni. Ide kapcsolódóan említem meg, hogy tudatában vagyunk a bér- és foglalkoztatáspolitika összefüggéseinek is, az a gyakorlat azonban, amely olyan létszámcsökkentéseket kényszerített ki, amelyek nem álltak összhangban a funkciókkal és a feladatokkal illetve azok változásával, elfogadhatatlan volt és maradt számunkra. Azt javasoljuk, készüljön végre el egy a közszféra különbözõ területeinek állapotát alaposan elemzõ, a szervezetek fejlesztési irányait és feladatait figyelembe vevõ létszámelemzés és egy erre épülõ

közszolgálati foglalkoztatás-politikai koncepció és intézkedési terv. Ebben a munkában szívesen vállaljuk a közremûködést. Tisztelt Kongresszus! Konföderációnk 1995-ben tartott I. kongresszusán állást foglaltunk az egységes közszolgálati törvény lehetõségének és célszerûségének vizsgálata mellett. Ez a munka megkezdõdött, s vannak jelei bekapcsolódásunk lehetõségének. Álláspontunk részletezése nélkül most és itt is megerõsíthetjük: támogatjuk a közszolgálat foglalkoztatási garanciáinak, az elõmeneteli rendszerek általános és különös megoldásainak, a kiemelkedõ munkavégzés jobb anyagi elismerésének, és a közszolgálat sajátosságait honoráló egyéb megoldások lehetõségeinek kimunkálását. Meggyõzõdésünk, hogy a bér- és a kereset a közszolgálati pálya vonzerejének, megtartó képességének és színvonalának fundamentális tényezõje ugyan, de nem egyedüli eleme és meghatározója. Tisztelt Kongresszus! Az elmúlt évek kemény kihívásai megedzették, harcképesebbé, érettebbé tették a SZEFet. Szilárd és határozott érdekképviseleti politikánk elismerést vívott ki a közéletben még azok körében is, akik nem feltétlenül szimpatizálnak velünk. Szövetségünk nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy felvettek bennünket az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) teljes jogú tagjai sorába. Bõvültek és gazdagodtak kétoldalú nemzetközi kapcsolataink. Konföderációnk ma már megfelel azoknak a legalapvetõbb követelményeknek, amelyek egy európai igényû szakszervezeti szövetségtõl elvárhatók. Mindez azonban nem ad okot az elégedettségre, még kevésbé arra, hogy szem elõl tévesszük további kötelezettségeinket, tennivalóinkat. A környezõ világ és hazai környezetünk változásai, a modernizáció jelenségei a szakszervezetektõl is szerepük újragondolását követelik meg. Egyik oldalon a munka világán túlterjedõ, nemzeti keretû társadalompolitikai problémákkal szembesülünk, a másik oldalon az EU-n belüli döntéshozatal nemzetek feletti jelenségeivel és a tõke nemzetközi összefonódásával találjuk szembe magunkat. Ez új dimenziókat vetít elénk. Ezzel összefüggésben látnunk kell, hogy jelenlegi adottságaink nem elégségesek ahhoz, hogy érdemi módon reagálhassunk az új követelményekre. Alaposan végig kell tehát gondolunk, milyen változtatások szükségesek hagyományos szemléletmódunkon, struktúráinkon, programjainkon. Ez a munka a következõ évek nagy próbatétele lesz. Annyit már ma is látni lehet, hogy nagyobb szerep jut az elõretekintõ, a társadalom hosszabbtávú perspektívájában és a napi életben végbemenõ folyamatokat komplex módon szemlélõ, e történésekben eligazodni, és ezekre válaszokat megfogalmazni képes szakszervezeti politikának. Ez igényli a szakszervezetek európaizálódása és professzionalizmusa követelményének tudatos felismerését, s az ehhez szükséges feltételek fokozatos, folyamatos megteremtését. Ennek szerves tartozéka az érdekképviseleti munka szakmai színvonalának emelése, a tudomány mûvelõinek és a gyakorlat tapasztalt szakértõinek szélesebb körû bevonása, a nemzetközi tapasztalatok

kritikus szemléletû hasznosítása, és egy olyan tisztségviselõi, aktivista kör kialakítása, amely kész és képes is az új dimenziókat magában foglaló párbeszédre mind a tagsággal, mind a kívülállókkal. Az ügy sikere szempontjából nélkülözhetetlen a széttagolt szakszervezeti struktúrák szellemi és anyagi potenciáljának célszerû és ésszerû koncentrálása, a közszolgálati egység-szakszervezeti gondolat és az ilyen irányú cselekvés bátorítása anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk az egyes szakmák érdekeinek indokolt autonómiáját és érvényesülését. Erre ösztönzõen jó példával és hasznosítható tapasztalatokkal szolgálhatnak olyan, egyenként is milliós nagyságrendû közszolgálati szakszervezeteknek az integrációi, mint az angol UNISON, vagy a német ÖTV. Természetesen tudjuk, hogy a vázolt folyamat fáradságos munkát, vélt vagy valós érdeksérelmek türelmes feloldását, szemléletbeli, személyi és presztízsjellegû akadályok leküzdését igényli. A jövõ útja azonban kétségtelenül nemcsak a társadalmak makrostruktúráiban, hanem a szakszervezeti modellekben is az ésszerû integráció. Tisztelt Kongresszus! Befejezésül engedjék meg, hogy ezen a fórumon is õszinte köszönetet mondjak szövetségünk munkájához nyújtott támogatásukért a közszféra szakszervezeti tagjainak, munkavállalóinak. Köszönet illeti a tagszervezeteinkben, megyei koordinációinkban, nyugdíjas választmányunkban, a különbözõ érdekegyeztetõ fórumok szakbizottságaiban, a SZEF szövetségi tanácsában, a PEB-ben, az ügyvivõ testületben önzetlenül és nagy aktivitással dolgozó kollégáinkat, barátainkat. Köszönet hazai és külföldi együttmûködõ partnereinknek, harcostársainknak, és nem utolsó sorban a közvetlen környezetemhez tartozó kis létszámú kollektíva nagy szorgalommal és tisztességgel dolgozó tagjainak, akik a mindennapok sok-sok teendõjében nélkülözhetetlen segítõtársaim. Köszönöm figyelmüket.

Fehér Józsefnek, a Program-elõkészítõ Bizottság vezetõjének elõterjesztése a SZEF középtávú programjáról

Tisztelt Kongresszus! Kedves Küldött-társaim! Minden program annyit ér, amennyi abból megvalósul. A Program-elõkészítõ Bizottság ezt az alapigazságot is kiindulópontnak tekintette, amikor megalkotta a SZEF középtávú program-javaslatát, amelynek címével is jelezni kívántuk, hogy a SZEF érdekvédelmiérdekérvényesítési tevékenységének stratégiai irányát és tartalmát nem általánosságban,

hanem nagyon is jól definiálható területen: a közszolgálatban, és belátható idõtávban: a XXI. század kezdetén kell meghatároznunk. A dokumentumban is jeleztük, hogy az eddigi tapasztalatokra is épül ez a program, de megengedtük magunknak azt is, hogy túltekintsünk napjaink kényszerein, és már ma mondjunk ki olyan célokat, amelyek eléréséhez lehet, hogy nem lesz elegendõ egy kongresszusi idõszak. A konföderáció program-javaslatát kívántuk Önök elé terjeszteni, és nem szerettük volna megsérteni tagszervezeteink autonómiáját azzal, hogy a SZEF érdekképviseleti köréhez tartozó szakmai területeken — mint az oktatás, az egészségügy, a szociális ágazat, a kultúra, a mûvészet, a közrend-közbiztonság vagy a közigazgatás —, illetve a különbözõ foglalkozási csoportok körében végzendõ érdekvédelmi feladatokat is számba vettük volna. Ismernünk kell az egyes tagszervezetek célkitûzéseit, de a konföderáció programja nem az egyes programok „kivonatolt mennyiségi" összegezése, hanem az a MINÕSÉGI TÖBBLET, amelyet csak makroszinten lehet felvállalni, és makroszinten lehet megvalósítani. Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják, hogy célszerûek, mert érvényesülnek a SZEF Alapszabályának azon rendelkezései, amelyek szerint: — a SZEF a tagszervezetek felhatalmazása alapján makroszinten képviseli a közszolgálati munkavállalók érdekeit; — a SZEF lehetõséget biztosít az érdekérvényesítési tevékenység összehangolására, erõsítésére, a közösen elfogadott álláspontok képviseletére; — és a SZEF a tagszervezetek ügyeiben felkérésre, külön felkérésre jár el. Tehát a SZEF Programja azokat a célokat, törekvéseket, feladatokat tartalmazza, amelyek közösek. Azokat, amelyeknek nemcsak egyéni megoldásai nincsenek, hanem azt egy-egy tagszervezet sem lenne képes egyedül valóra váltani. Azokat, amelyek megvalósítása valamennyi közszolgálati munkavállaló életminõségét javíthatja, függetlenül attól, hogy a közszolgálat mely szakmai területén, mely szintjén vagy éppen milyen földrajzi, gazdasági környezetben végzi munkáját. Mindebbõl következõen ez a program-javaslat a közös munka stratégiai irányait és fõ tartalmát javasolja megállapítani, tehát nem feladatterv! Ezért nem tartalmazza a megvalósításért felelõsök nevét vagy a végrehajtási határidõket. Szándékaink szerint így is számon kérhetõ feladatokat, megvalósítható, elérendõ és elérhetõ célokat tartalmaz. Az egyes programpontok címszerû mondatainál az egyenlõségjelet mi nagyon komolyan gondoljuk, legyen az a közszolgálati keresetpolitika, mert az számunkra egyenlõ a tisztességes polgári lét megteremtésével, vagy legyen az az európai unióhoz történõ csatlakozás, amely a mi számunkra az európai színvonalú közszolgálathoz vezetõ utat jelenti.

Tisztelt Küldött-társaim! Kedves Vendégeink! Mások mondják rólunk, és nem mi hivalkodunk azzal, hogy a SZEF szervezeti ereje és akcióképessége kiemelkedõen magas. Túl vagyunk számos megmérettetésen, legitimációs próbán. Három közalkalmazotti tanácsválasztásból hármat nyert meg ez a konföderáció. Érezzük is ennek felelõsségét és súlyát. Létünk, szervezeti erõnk, akcióképességünk közösen és tagszervezetenként is — ékes cáfolata annak a vélekedésnek, amely szerint a szakszervezetek fölött eljárt az idõ, és a poszt-indusztriális társadalomban nincs igény, nincs szükség a kollektív érdekvédelemre. Nos, több százezer ember akaratát nem lehet semmisnek tekinteni, ugyanis a szervezeti erõt, az akcióképességet õk - a tagdíjfizetõ tagok — biztosítják. Van-e valamilyen titka e szervezeti erõnknek? Nincs titok. Most is szerepel a programban az a szilárd elhatározásunk, hogy a jövõben is a konszenzusra törekvõ döntési mechanizmust priorizáljuk. Ismerjük és alkalmazzuk a demokrácia játékszabályait, tiszteletben tartjuk a többség akaratát, de számunkra elfogadhatatlan az erõbõl leszavazott kisebbség jogos érdekeinek elutasítása vagy figyelmen kívül hagyása. Együttmûködés-pártiak vagyunk, elhatárolódunk minden kiszorítósditól, de azt világosan értésére adjuk mindenkinek, hogy csak valós támogatottságot igazolni tudó szervezetekkel lehet és szabad együttmûködni. Nem bátor, hanem racionális célnak szántuk az egység-szakszervezet gondolatával való barátkozást. Az összefogás szükségességét talán senki nem tagadja, de ma már a deklarációknál több kell! Éppen nagyságrendünk és a közszféra egészére is érvényes felelõsségi kompetenciánk jogosít fel arra, hogy mi legyünk kezdeményezõi a közszolgálati szakszervezetek érdekérvényesítõ akciói összehangolásának, intézményesített egysége és majdan közös szervezete létrehozásának. Az ésszerû autonómiák megtartásával, az indokolt különbségek megjelölésével el kell indulnunk az integráció útján, mert ez a kor parancsa, ez a globalizálódó világ kihívása, ezt mutatják az európai közszolgálati szakszervezetek példái, és ez felel meg az általunk választott alapértékeknek, az összefogás, a közös jólét eszményének. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák! Nekünk az természetes, hogy a SZEF mindig is pártsemleges volt és az marad. A tájékozatlanoknak vagy a tényeket nem ismerõknek és a minket minõsítõ nyilatkozóknak ajánljuk a figyelmébe, hogy a SZEF Alapszabálya egyértelmûen meghatározta és meghatározza, hogy a tagdíjakat mire lehet költeni, és abból mi sem jó lovakra, sem rossz lovakra nem szoktunk tenni, de futballistákat sem kívánunk szponzorálni. Áldozunk viszont arra, hogy megvalósuljon a mi értékrendünk, amelynek alappillére a szociális érzékenység, a társadalmi igazságosság, az értéket teremtõ munka becsülete, az egyén és a közösség boldogulása és a szolidaritás. Nem kívánunk kétséget hagyni senkiben afelõl sem, hogy az általunk választott

értékrendbe beleértjük a toleranciát, a másság és a más vélemény tiszteletben tartását, s ezt másoktól is elvárjuk. Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim! A SZEF eddigi, közel tíz éves története során többször igazolta, hogy az érdekérvényesítés igen változatos eszköztárát képes és kész alkalmazni, azt azonban nagyon határozottan hangsúlyozza és nem hagyja elvitatni, hogy magatartásának egyik fõ vezérlõelve a konstruktivitás. Mindig is szem elõtt tartottuk, hogy nem elég pusztán nemet mondani, és eddig is voltak javaslataink a megoldásokra. Bízunk abban, hogy a most elfogadandó programunk kezdeményezéseire sem tagadó lesz a válasz, és bízunk abban, hogy partnereinknek lesz képessége a mi konstruktivitásunk fogadására. A pénzelvonáshoz vagy a létszámcsökkentéshez nem kell tehetség. A konstruktív elme teljesítménye, az alkotó gondolat ereje a színvonalas állami-önkormányzati közszolgálat megteremtéséhez kell, amely legalább annyira érdeke a mindenkori kormánynak, mint amennyire érdekünk nekünk, a közszolgálatban dolgozóknak. Reméljük, hogy e kölcsönös érdek felismerése valóban partneri viszonyokat teremt meg. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák! Azt gondolom, hogy egy program nemcsak vallatja a jövõt, hanem befolyásolni is akarja a történéseket. Közhely, mert igaz, hogy fiatalok nélkül nincs biztos jövõ, és az ifjúság ügye a jövõ ügye. Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy az elmúlt évtized szakszervezeti átalakulásának egyik nagy adóssága a fiatal munkavállalók körében és érdekében végzett munka hiányosságai. Nem engedhetjük meg, Küldött-társaim, hogy a szakszervezet ne legyen vonzó a fiatalok számára. Vállalnunk kell és ki kell használnunk azt az elõnyt, hogy a munkahelyeken csak egyetlen szervezet, a szakszervezet mûködhet. A fiataloknak természetes a közösségigénye. Erre és közéleti érdeklõdésükre alapozva vonzóvá kell tenni a szakszervezetet számukra, és megismertetni a magukért és másokért tenni tudás élményét, és elérni, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb számban vállaljanak tisztséget. Tisztelt Kongresszus! A Program tartalmi kérdéseihez nem kívántam kiegészítést és magyarázatot fûzni, mert Szabó Endre elnök úr elõadása a program tartalmi indoklását is jelentette, és remélhetõleg az írásos elõterjesztés talán nem szorul magyarázatra, vagy ha igen, akkor kedves Küldött-társaink úgyis szóvá teszik, és a konkrét kérdésekre, felvetésekre válaszolunk. Kértük a tagszervezeti küldött-csoportokat, hogy lehetõleg írásban juttassák el hozzánk a módosító, kiegészítõ javaslatokat. Eddig három ilyen javaslat érkezett, engedjék meg, hogy ezeket ismertessem. Az egyik a Nyugdíjas Választmányunk javaslata, amely szerint õk azt javasolják, hogy a Program 11. oldal d) pontja bõvüljön a következõ szöveggel: A SZEF Nyugdíjas

Választmánya erõsítse a SZEF keretében a szervezeti és képviseleti rendszerét. Munkájával segítse hatékonyan az idõskorúak és a nyugdíjasok érdekeinek megjelenítését, akaratuk érvényesítését. A Nyugdíjas Választmány mûködjön közre a SZEF Programjának megvalósításában. Ezt a javaslatot a Program-elõkészítõ Bizottság támogatja és javasolja, hogy a Kongresszus is fogadja azt el, iktassuk ezt a programba. A másik javaslat szerint a 3. oldal 6. pontjának elsõ mondata után be kellene iktatni egy új mondatot: Megszületett a sok pozitív elemet tartalmazó közalkalmazotti és köztisztviselõi törvény. A Program-elõkészítõ Bizottságnak nincs elvi kifogása a mondat beiktatásával szemben. Azt mondjuk, hogy döntsön a Kongresszus, és engedjék meg, hogy egyes szám elsõ személyben emlékeztessek arra, hogy 1992-ben a KIÉB akkori munkavállalói oldala nem igazán támogatta a közalkalmazotti törvényt. A harmadik javaslat szerint szerepeljen a programban az, hogy az 50 százalékos utazási kedvezményt terjesszék ki a helyközi VOLÁN járatokra, valamint az, hogy a HUNGUEST kedvezményes üdültetési lehetõség a közszolgálati munkavállalóknak meghatározott arányban kötelezõ jelleggel járjon. Nincs elvi kifogásunk, de úgy gondoljuk, hogy a javaslat koncepcionálisan szerepel a program-tervezetben. Ugyanis mi a 9. oldal 5. pontjában megfogalmazott célkitûzésbe mint példálózó javaslatot, ezt is beleértjük, mert a közszolgálati szociálpolitikának mint kiegyenlítõ jóléti rendszernek szerintünk a funkciója az, hogy különbözõ kedvezményekkel — akár utazási vagy üdülési kedvezménnyel — kompenzálja a versenyszférához képest alacsonyabb jövedelmi színvonalat. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák! Tisztelt Kongresszus! Engedjék meg, hogy e helyrõl én is megköszönjem minden kedves kollégámnak, a Program-elõkészítõ Bizottság tagjainak azt, hogy megtiszteltek a közös munka élményével, és szóban vagy írásban szerzõtársaikká avattak. Befejezésül azt kérem Küldött-társaimtól, és azt kívánom magunknak, hogy legyünk olyan magabiztosak, egységesek és erõsek a majdan elfogadandó Program végrehajtásában, mint amilyen ötletesek, gondolatgazdagok és konstruktívak voltunk annak megalkotásában. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket!

Hazai és külföldi vendégek felszólalásai

Dr. Herczog Lászlónak, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának üdvözlõ szavai

Tisztelt Elnök asszony! Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy a kormány képviseletében tisztelettel és szeretettel köszöntsem kongresszusukat, és kívánjak Önöknek nagyon sikeres, eredményes munkát. Azt hiszem, hogy olyan szakszervezettel találkozhatunk itt, amely teljesíti azt, amit a neve tartalmaz. Szakszervezetként viselkedik, együttmûködésre törekszik, és fórumot nyújt a párbeszédre. Egy kongresszus mindig alkalmas arra, hogy egy kicsit hosszabb távon is elgondolkodjunk. Számomra úgy tûnik, mintha egy pozitív és egy negatív hagyomány alakulna ki. A negatív hagyománnyal kell kezdenem. A kormány és a szakszervezet kapcsolata a kormányzati ciklusok elsõ évében nem felhõtlen. Emlékezzenek csak a taxisblokádra 1990 októberében vagy 1995 márciusában a Bokroscsomagra. Pozitív hagyománynak viszont azt látom, hogy utána mindkét ciklusban a kormány és a szakszervezetek közötti viszony jelentõs mértékben javult, és nagyon remélem, hogy ez így lesz ebben a kormányzati ciklusban is. Teljesen érthetõnek tartom, hogy a szakszervezetek számára a bérek ügye a legfontosabb, legkiemeltebb kérdés, és e fórumon is illik elismerni, hogy a költségvetési szférában valóban lényeges a bérelmaradás, ezt objektív számítások, statisztikai adatok bizonyítják. Ugyanakkor, ha már a statisztikai adatokról beszélünk, érdemes néhány pillantást vetni a Központi Statisztikai Hivatal elsõ negyedévi adataira is Ezek szerint az elsõ negyedévben nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkeresetek 3,1 százalékkal emelkedtek. Ugyancsak azt állítja a Statisztikai Hivatal, hogy a versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 14,9 százalékkal, a költségvetési szférában 20,6 százalékkal növekedtek. (Moraj a teremben.) Ezek statisztikai tények, de majd fûzök hozzá kommentárt. Ami a nettó keresetek alakulását illeti, a versenyszférában 11,3 százalékkal, a költségvetési szférában 16,6 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek, mindez 9,5 százalékos infláció mellett. Ezek az adatok tehát azt mutatják, hogy egyelõre a versenyszféra és a költségvetési szféra között az olló nemhogy nyílt, hanem inkább zárult. Most jön a kommentár. Egyébként azért a Statisztikai Hivatal jelentéseit nem illik vitatni, ezek tényadatok. Mindig azt szoktuk állítani, hogy egy hónap vagy akár egy negyedév adataiból az év egészére vonatkozóan nem szabad következtetést levonni. Én ezt most sem kívánom megtenni. Tehát nem azt akartam én ezekkel a negyedévi adatokkal állítani, hogy a költségvetési szférában minden rendben van, de mintha megindult volna a pozitív irányú változás. De azért azt hiszem, hogy amikor értékeljük a helyzetet, következtetéseket próbálunk levonni az év egészére vonatkozóan, akkor a statisztika hivatalos, tényleges és valós adatait nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Azt hiszem, ahhoz, hogy a bértárgyalások légköre és eredményessége javuljon, ehhez elengedhetetlenek lesznek azok a reformok, amelyeket egyrészt a Munka Törvénykönyve átfogó felülvizsgálatával, másrészt pedig egy egységes közszolgálati törvény létrehozásával próbál a kormány megvalósítani. Úgy gondolom, hogy a bértárgyalások szempontjából nagyon nagy jelentõsége lenne annak, ha a fenntartó-munkáltató viszonyban változna a jogi szabályozás, és a munkáltatói szerepkört a fenntartóhoz telepítenénk. Ami az együttmûködés fórumait illeti, az Önök számára is közismert, hogy itt a kormány jelentõs reformot kezdeményezett, amely már megkezdõdött, illetve folyamatban van. Mûködik már a Gazdasági Tanács, az Országos Munkaügyi Tanács, éppen ezen a héten jött létre a Nemzeti ILO Tanács. Ez mind olyan fórum, amelyen a szakszervezetek jelen vannak. Várhatóan két hét múlva megalakul az EU Integrációs Tanács, amely a csatlakozási folyamatba kívánja bevonni a szociális partnereket. Azt hiszem, hogy a fórumok tehát adottak, és azzal pedig teljesen egyetértek, amelyet már korábban Elnök úr is, Fehér úr is hangoztatott, hogy természetesen ezeknek a fórumoknak, az elveknek a próbáját, az igazi értékét majd a gyakorlat adja meg. Nagyon remélem, hogy azért az a pozitív hagyomány, amely az elsõ két ciklusból kirajzolódik, ebben a ciklusban is folyatódik, és négy év múlva egy eredményes idõszakra tekinthetünk vissza. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Peter Coldricknek, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) titkárának felszólalása

Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy az Európai Szakszervezetek Szövetségének baráti üdvözletét tolmácsolhatom Önöknek. Fõtitkárunk, Emilio Gabaillo nagyon szeretett volna itt lenni, azonban mi éppen Helsinkiben készítjük elõ az ETUC kongresszusát. Ennek a kongresszusnak az idõpontja június végére esik, és remélem, hogy addigra a koszovói konfliktus is rendezõdni fog. Biztosítanunk kell, hogy a koszovói menekültek visszatérhessenek otthonaikba, és egy nagyon nagyszabású rekonstrukciós újjáépítési programot kell majd elkezdenünk, amelyben a régió összes országa, beleértve Magyarországot is, részt fog majd venni. A mi Helsinki-i kongresszusunk fõ témája a foglalkoztatás és a munkanélküliség lesz. Fenn kell tartanunk és meg kell tartanunk a gazdasági mûködõképességet Európában, és szerintünk ehhez nem kell a már jól bevált európai modell szétrombolása. Ennek a modellnek az alapereje a szakszervezetek által játszott szerep. Mi szeretnénk azt biztosítani, hogy a gazdasági fejlõdés demokratikus legyen, amelyben figyelembe veszik az egyszerû emberek érdekeit. Azt szeretnénk, hogy kialakulhasson a kollektív szerzõdések igazi európai dimenziója, hiszen vannak már olyan vállalatok, amelyek

európai, illetve világdimenzióban mûködnek, és nekünk is ilyenekké kell válnunk. Az európai modell másik alapvetõ jegye a közigazgatás által játszott nagyon fontos szerep, és én csak alá tudom húzni és ismételni tudom, amit Elnök úr mondott errõl. Harcolnunk kell azért, hogy fenn tudjunk tartani egy erõs közigazgatást. Ez azért is kell nekünk, mert ezáltal biztosítható az emberek jogainak védelme. És ilyen módon elõ lehet segíteni a társadalmi és a regionális kohéziót, és ezzel biztosítható egy erõs gazdaság megléte is. Nem engedhetõ meg és nem elfogadható, hogy mindent a piacra hagyjunk. Egy egészséges gazdaságnak egészséges és mûvelt emberekre van szüksége. Igen, a közigazgatás pénzbe kerül, de természetesen hatalmas elõnyöket is tud hozni. Ennek a védelme természetesen minden országnak a saját ügye, de ugyanakkor ez már európai üggyé is vált. Ezért az ETUC már belevette az alapszabályába a közigazgatással kapcsolatos témát. Talán mindenki ismeri azt a jelenséget, hogy világcégek próbálják megvetni a lábukat különbözõ országokban. Ezt nagyon gyakran úgy tudják megoldani, hogy csökkentett adókkal szerepelnek az ország gazdaságában, ennél fogva más adózóknak kell több terhet vállalniuk. Mindenféleképpen biztosítanunk kell, hogy Európában hatékony módon ki lehessen védeni ezt a nagyon nagymérvû adócsökkentést. Kedves Barátaim! Nagyon sok mindent tudnék még mondani Nektek, de a Ti képviselõitek is jelen lesznek Helsinkiben, ahol ezt a nagyon fontos kérdést igazán részleteiben tudjuk majd megvitatni. Remélem, hogy nem sokkal az ETUC Helsinki-i kongresszusa után az országuk elmondhatja, hogy nemcsak az ETUC tagja, hanem az Európai Unió tagjává is válik.

Günter Weningernek, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (GÖD) alelnökének, az Osztrák Települési Önkormányzati Dolgozók Szakszervezete (GdG) elnökének felszólalása

Tisztelt kongresszusi résztvevõk, Tisztelt kongresszus! Köszönöm Önöknek a meghívást, hogy eljöhettünk, részt vehetünk kongresszusukon. Fritz Neugebauer kollégámmal együtt, aki itt ül, az osztrák közszolgálat és az osztrák közigazgatás valamennyi, tehát szövetségi tartományi és helyi szintjén közel 400 ezer szakszervezeti tagot képviselünk. Szeretném Önöknek átadni egyúttal annak az 1,5 millió szakszervezeti tagnak az üdvözletét is, akik az Osztrák Szakszervezeti Szövetség kebelén belül vannak. Az a megtiszteltetés ért, hogy én adhatom át a világon közel 20 milliós tagsággal bíró Közszolgálati Internacionálé, a PSI üdvözletét is. Szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy az itteni kongresszusi részvételünk nemcsak udvarias politikai érdeklõdés. Szeretnénk ezúttal kifejezni, illetve dokumentálni a magyar

közszolgálati szakszervezetek iránti szolidaritásunkat is. Egyúttal szeretnénk dokumentálni azt is, illetve megmutatni, hogy a világban ma végbemenõ gazdasági események tekintetében egyetlenegy lehetõségünk van, és ez a szakszervezeti összefogás. A közszolgálatok nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, hanem az egész világon többszörös és többféle nyomásnak vannak kitéve. A tõke felhalmozódása, a piac globalizálódása, a gazdaság liberalizálódása tulajdonképpen oda vezet, hogy világszerte egyre kevesebb a kormányok saját cselekvési tere. Ma már a kormányok nem a politikai szükségszerûség szerint cselekedhetnek, hanem kénytelenek afelé orientálódni, hogy a piac, illetve annak liberalizálása milyen szükségszerûségeket ír elõ. Olyan helyzetben vagyunk ebben a világban most, hogy nagyon sok millióan vannak munka nélkül, és a kormányok rájönnek, hogy központi kérdésként kell kezelniük a foglalkoztatás ügyét. Viszont egyidejûleg arra kényszerülnek rá, hogy maguk is támogassák a piacok korlátlan felszabadítását. Emlékeztetek rá, hogy pillanatnyilag folyik éppen a gáz- és áramszolgáltatás liberalizálása. Ez az egyik oka annak, hogy egyelõre egyetlenegy példát nem tudok felhozni arra, hogy valamely kormánynak sikerült volna a foglalkoztatási problémát megoldania. Sõt, ellenkezõleg. Az történik, hogy a gazdaság a kormányt teszi felelõssé. Egyre hangosabban szólnak olyan követelések, hogy az állami beruházások irányuljanak a magángazdaságba, ennek eredményeként a kormány azokat az eszközöket, amelyeket szociális célokra fordíthatna, kénytelen a gazdaságba beruházni. Csakhogy ennek a hozama megint a globális, tehát a világméretû piacra vándorol. Ennek az az eredménye, hogy a közszolgáltatásokat kurtítják, és miután a kormány a saját embereit, a közszolgálatban foglalkoztatottakat leépíti, tehát a foglalkoztatottak számát csökkenti, maga is hozzájárul az ördögi körhöz. Ha a szakszervezeteknek nem fog sikerülni erõs gátat emelni a folyamat elé, akkor ez a spirál egyre gyorsabban megy fölfelé. Mert nemcsak a munkanélküliség fog emelkedni, hanem a szociális ellátás színvonalát lefelé fogják nyomni. Annak ellenére, hogy nagyon nagy a nyomás a közszolgáltatások ellen, a társadalom tagjaival, de a magángazdaságban mûködõ társszakszervezeteinkkel is meg kell értetnünk, hogy a közszolgálatnak nagyon sokfajta szociális funkciója van, és mellesleg munkahelyeket is teremt. A szakszervezeti összefogásnak az lehet a célja és az eredménye, hogy minél többen megtudhassák: mindenkivel együttmûködünk, akik a munkavállalók általános jogaiért, illetve azok érvényesüléséért küzdenek. Tisztelt Kongresszus! Engedjétek meg, hogy mondjak néhány mondatot azon szándékotokkal, illetve fáradozásaitokkal kapcsolatban is, hogy belépjetek az Európai Unióba. Szeretném az osztrák és az európai szakszervezetek nevében itt kijelenteni, hogy ezt a törekvést meleg szeretettel, barátian és minden erõnkkel támogatjuk. Nem szeretnénk viszont, hogy az Európai Unió kibõvítése kapcsán a nálunk elért szociális színvonalat csökkentsék, illetve azt rontsák. Nem szeretnénk, hogy bérdömping jöjjön létre, és hogy a szakszervezeteket szétverjék. Ezért nagyon fontos — és az osztrák tapasztalatok pozitívak voltak e tekintetben —, hogy a tárgyalásokon már a szakszervezetek is részt vegyenek. Nem szabad megengedni, hogy a csatlakozási tárgyalásokból bennünket, szakszervezeteket kirekesszenek. Azt gondolom, hogy ennek

ellenére optimisták lehetünk, mert a szakszervezetek minden országban felismerték: pozitív kilátásaink vannak a tekintetben, hogy európai szintû szociális partnert kapunk. Ebben a szellemben szeretnék a kongresszusnak minden jót kívánni. Minden jót, szerencse fel!

Bert van Caelenbergnek, a Közszolgálatban Alkalmazottak EurópaiSzövetsége (EUROFEDOP) fõtitkárának felszólalása

Elnök úr! Elnök asszony! Hölgyeim és Uraim! Nagyon köszönöm a meghívást, és szeretném átadni szervezetem üdvözletet. 1996. szeptember 27-én a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzetközi Szövetsége, az INFEDOP egy konferenciát rendezett Bécsben. Ezen számba vették azokat a tapasztalatokat és azokat a fejlõdésben elért eredményeket, amelyeket a világszervezet felmutathatott, és döntés született arról is, hogy kifejezetten a közszolgálati szférában dolgozók foglalkozási problémáival fognak a jövõben foglalkozni. Az EUROFEDOP Európában 33 évvel ezelõtt, 1966-ban alakult, és európai regionális szervezetként mûködik. A szakmai tanácsok konstruktív tevékenységének köszönhetõen az EUROFEDOP a lehetõ legkedvezõbb módon fejlõdött, és terjesztette ki tevékenységét az európai térségre. Az EUROFEDOP a következõ témákkal foglalkozik: közös részvétel a közszolgálati szférában, a közalkalmazottak szerepe a társadalomban, a számítástechnika hatása a közszolgálati területen, a privatizáció abból a szempontból, hogy vajon elbukott-e a közszolgálatiság, és magas szintû közszolgálati szerepvállalás Európa társadalmaiban, valamint természetesen a foglalkoztatás etikája és új formái. A 90-es években folytatódott a privatizáció és a kivonulás a közszolgálati szférából, azonban — együtt más európai szakszervezetekkel — mi is felhívtuk arra a figyelmet, hogy ezt nem szabadna mindenáron erõltetni. Szükséges a befektetés az emberi erõforrásokba azáltal, hogy kiigazítjuk a béreket, és lehetõvé tesszük a magas szintû professzionális készségek, képességek kialakítását. Az EUROFEDOP tevékenységének legutóbbi idõszakában, 1994 óta megismertettük az EUROFEDOP alapszabályát minden illetékes hatósággal és szervezettel. Ebben a következõ elemek kerültek leírásra: a közszolgálatiság a népesség szolgálatában, a társadalmi és jóléti funkció a közigazgatás területén. Továbbá azt is kihangsúlyoztuk, hogy az alapszabály maga semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a privilégiumok megbénulnának. Nagyon sok országban megvalósultak olyan követelések, mint például a szólásszabadság, a szakszervezetek elismerése, a szakszervezeti pluralizmus elismerése, az informális képzéshez való hozzájárulás és az, hogy a szakszervezeteket a kollektív tárgyalások során mint egyenrangú partnereket tekintettek. Természetesen ettõl Magyarország sem kivétel még az egészségügyi szektor területén sem.

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az európai integráció nagyon fontos kihívás a közszolgálati szakszervezetekkel szemben is. És ezen a területen nagyon szorosan együtt kell mûködnünk azért, hogy meg tudjunk felelni az ezen a területen végrehajtott igen jelentõs változásoknak. Az a kihívás, amellyel az európai közszolgálati szakszervezeteknek szembe kell nézniük, három részbõl áll. A jelenlegi európai integráció, különösen a gazdasági és pénzügyi unió tekintetében a versenyt stimulálja, ez viszont a közszolgálati szektor részére fenyegetettséget jelent, hiszen ennek alapján különbözõ társadalmi változások fognak bekövetkezni. Máris láthatjuk, hogy nagyon sokan elvesztették az állásukat. Ugyanakkor az európai integráció szükségessé teszi a közszolgálat modernizálását is és az ezzel történõ együttmûködést. Az európai integráció bizonyos következményei károsak a demokráciára és a társadalom egészére nézve, és a dolgozók és állampolgárok között egyfajta biztonságvesztés érzését keltik, ami az esetleges jobboldali extrém tendenciák megerõsödéséhez vezethet. E fenyegetettség ellensúlyozására nagyon bölcs dolog lenne, ha ki tudnánk dolgozni egy olyan stratégiát, amely bebizonyítja — és nemcsak Magyarországon, hanem uniós szinten is —, hogy a közszolgálati tevékenységek nélkülözhetetlenek, és ezek képezik a modern társadalom gerincét. Ennél fogva ezek alapvetõen szükségesek az európai integrációhoz. A nyitott pártok rendszere azt is feltételezi, hogy a különbözõ csoportok érdekeinek ütközése politikai úton rendezhetõ. A parlamenti demokrácia olyan módszer, ami azt biztosítja és azt segíti elõ, hogy az érdekkonfliktusokat, amelyeket a múltban, sõt a világ bizonyos részén még ma is véráldozattal és kaotikus körülmények létrehozásával tudtak megoldani, ma már sokkal megfelelõbb úton lehet rendezni. A parlamenti demokrácia azonban már egyre kevésbé tükrözi a politika teljességét. Joggal mondható az is, hogy a média és a multinacionális cégek politikai tényezõkké váltak, sõt a maffia is politikai tényezõvé vált. Tehát rajtuk már igazán nem lehet demokratikus módon uralkodni. Ez természetesen igaz az európai viszonyokra, de nemzetközi tekintetben is. Viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy vannak kis szakszervezetek. Hiszen egy kis szakszervezet is egyfajta katalizátor szerepet tölthet be, és valóban változtatásokat indíthat el. Ehhez természetesen az kell, hogy az egész szervezetben az értékek és az elvek figyelembevételével dolgozzunk. A holnap Európájának fel kell vállalnia azt a felelõsséget, és teljesítenie kell azokat a kötelezettségeit, ami által biztosítható, hogy a világgazdaság valóban az emberiséget szolgálja, ne pusztán a profitot. Ennek természetesen messzemenõ következményei lesznek azokra az európai országokra nézve, amelyek mind gazdasági, mind társadalmi szempontból már elõbbre járnak, mint a szomszédos országaik, és akik már jelöltek az Európai Unióhoz csatlakozásra. Ebbõl a szempontból is elmondható, hogy a közszolgálati szférában dolgozók nagyon fontos szerepet fognak játszani. Ennek a szerepnek része az õ felelõsségvállalásuk, állásfoglalásuk és a szakszervezetek fellépése. Azt szeretném az itt ülõ szakszervezeti társaim jelenlétében is mondani, hogy a szakszervezeti pluralizmus, ahogy az az ILO-n belül mûködik, nagyon reményteljes jel Európa számára is. Nagyon fontos figyelembe venni, hogy csak a saját identitását megõrzõ szervezet lehet az egyetlen olyan platform, amely a tagságának az elõnyeit ki

tudja elégíteni úgy, hogy ragaszkodik az elveihez. Ezért van szükségünk olyan erõs országos szakszervezetekre, mint a SZEF is, amely ragaszkodik az elveihez és ragaszkodik a választóihoz, tagjaihoz is.

Dr. Vígh Lászlónak, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnökének felszólalása

Mélyen tisztelt Kongresszus! Tisztelt Elnök asszony! Elnök úr! Tulajdonképpen az volna a legegyszerûbb, ha az elõttem szóló kollégák által elmondottak többségével egyetértve köszönnék és elmennék. De ennél egy kicsivel többet szeretnék mondani. Három gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik az, amirõl itt már szó esett: a szakszervezeteknek szakszervezetekként kell viselkedniük, és ez a legfontosabb dolog. Az érdekképviselet és az érdekérvényesítés fogalomkettõse közül én a másodikra, az érdekérvényesítésre teszem a hangsúlyt, mert a képviselet az elmúlt évek során azért megvolt, ha döcögött is, de az érvényesítéssel komoly gondjaink voltak és úgy érzem, hogy lesznek is. Ennek van egy nagyon fontos oka. Az, amit egyik külföldi utamon hallottam egy prominens személyiségtõl. Azt mondta: nektek magyaroknak az a bajotok, hogy ti nem meggyõzni, hanem mindig legyõzni akarjátok egymást. Azt gondolom, ez az egymást legyõzni törekvõ magatartás nem azt szolgálja, hogy valamilyen módon megértsük egymást. A felelõsen gondolkodóknak meg kellene érteniük, hogy a meggyõzés volna a fontos. Például ne legyen zúgás a teremben, amikor a kormány képviselõje adatokat mond, mert nem biztos, hogy azonos kottából „énekelünk." Márpedig, ha a kotta nem lesz azonos, akkor megint nem lesz meggyõzés, akkor csak a legyõzés lehetséges. A következõ témám az európai uniós csatlakozás. Úgy gondolom, hogy a közszféra nélkül ez a csatlakozás nem fog menni, vagy csak nagyon döcögve fog elõre jutni, és a vége nem az lesz, amit szeretnénk. A közszféra az elõkészítés során szerintem különösen fontos szerepet tölt be, a megvalósításban pedig nélkülözhetetlen. A különbözõ területek kreatív képviselõi amellett, hogy az uniós csatlakozás szempontjait szem elõtt tartják, talán a legjobban ismerik, hogy mi mire vagyunk képesek, és mit szeretnénk. A tudomány, az oktatás, az egészségügy, a kultúra szerepe ebben rendkívül nagy. Mi ismerjük pontosan, hogy hol állunk, tudjuk, hogy hova szeretnénk eljutni. És minél több görbe vonalat rajzolunk ezen az úton, annál kevésbé lesz hatékony ez az út. Ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy testben és lélekben egészséges, kreatív közszféra nélkül nincs vagy nagyon messze van az európai uniós csatlakozás. Ehhez hozzátartozik egy nagyon fontos kérdés. Az, hogy ehhez szükség van a közszféra megbecsülésére. A megbecsülésnek sokféle formája lehetséges. Én szakszervezeti képviselõként a munkahelyek megõrzése mellett egyet szeretnék kiemelni: a már említett

anyagi elismerést. Ugyanis olyan közszolgálati dolgozókkal nem lehet hatékony munkát végezni, akiknek mindennapos anyagi, megélhetési gondjaik vannak. Mert ez alkotó munkakör mindenki számára, és ha miközben a csatlakozás kérdéseivel foglalkozik, azon kell gondolkoznia, hogy holnap, holnapután hogy fog megélni, akkor nem lesz hatékony a munkája. Éppen ezért nagyon sürgõsen meg kellene oldani azt a sok problémát, ami ezen a területen van. Ezt mindenkinek a maga helyén értenie kellene, tudnia kellene. Még egy dolgot kijelenthetek: a pénzügyi diktatúra nem tesz jót ennek az ügynek. Nem igaz, hogy amit akarunk, arra nincs pénz. Van pénz. Én azt is elismerem, hogy ezt jó helyre kell tenni, de akkor tesszük jó helyre, ha az állam egyszer pontosan meg tudja határozni, hogy mit tart állami feladatnak, és mit hajlandó finanszírozni. És a feladathoz azt is hozzá kell tenni, hogy annak az elvégzése mibe kerül. Mert addig még csak eljutunk néha, hogy mit szeretnének, de hogy ez mibe kerül, azt az illetékesek mindig elfelejtik. Pedig a feladatok és a feltételek összhangja nélkül ez a dolog nem megy. Végezetül, miután errõl is szó volt, egy rövid gondolatban szeretnék arra is kitérni, hogy a szakszervezetek együttmûködése természetesen rendkívül fontos dolog. Az Önök által készített anyagban úgy szerepel, hogy az ÉSZT természetes szövetségese a SZEF-nek. Ezt mi is így gondoljuk, hiszen az együttmûködésünk ezt bizonyítja. Egyetlen egy dolgot szeretnék ezzel kapcsolatosan felvetni: nem szabad elfelejteni, hogy a demokráciában sem lehet nagy ugrásokkal elõre menni. Mert erre is volt példa. Együttmûködésünknek természetes folyamatnak, természetes szervezõdésnek kell lennie, és nyilvánvaló, hogy ez az út nem vitatható. Egyetlen dolog biztos: hogy ez nem elhatározás kérdése, és nem valamilyen adott idõponthoz kapcsolódik, hanem ezt meg kell élni, végig kell gondolni, a gondolatainkat össze kell csiszolni, mert közös az akaratunk. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Vita a programjavaslatról

Mester Jánosné, a Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke A program azon részéhez szeretnék hozzászólni, amely a SZEF szervezeti ereje és akcióképessége kapcsán a közszolgálati szakszervezetek összefogásáról szól. A Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tevõlegesen tett hitet az összefogás évek óta hangoztatott elve mellett, és kilenc év MSZOSZ-es tagság után kérte felvételét a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumába. A SZEF-hez csatlakozásunkat megelõzõ idõszakról engedjenek meg egy rövid történeti visszatekintést. 1989-ben alakultunk, az akkori Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetébõl váltunk ki. Én 31 év bölcsõdei munka után cseppentem bele a szakszervezeti mozgalomba, s pont egy olyan változó

idõszakban, amikor még az is elbizonytalanodott, aki régi motoros volt. Nagyon kemény idõszak volt, de nem értünk rá a töprengésre. Ha nem akartuk, hogy az események sodorjanak bennünket, nekünk kellett irányítani a folyamatokat. Mint új szakszervezetnek, szükségünk volt egy erõs konföderációra, ezért alapító tagjai lettünk az MSZOSZ-nek. Sok segítséget kaptunk tõlük, elsõsorban tisztségviselõink képzésében. Általuk kapcsolódhattunk be az országos érdekegyeztetésbe és a nemzetközi munkába is. Amikor az MSZOSZ-en kívüli szakszervezetek érdekeik érvényesítésének erõsítésére különféle blokkokba tömörültek, létrejöttek az új szövetségi alternatívák, többek között a SZEF. Az alapvetõen akciószövetségként mûködõ, önálló munkaszervezettel nem rendelkezõ és csak költségvetési szakszervezetekbõl álló szövetség megalakulása válaszút elé állított minket is. Miután a SZEF akkori Alapszabálya megengedte a társult tagságot, a BDDSZ várakozási álláspontra helyezkedett. A SZEF I. kongresszusa viszont megszüntette ezt a státuszt, nekünk másodszorra már döntenünk kellett. Úgy éreztük, hogy maradnunk kell az MSZOSZ-ben. Szükségünk volt a profi szakértõi háttérre, a megyei képviseletekre, a jogsegélyszolgálatra. Ezek biztos hátteret adtak számunkra. Az évek során saját érdekvédelmi munkánk, érdekérvényesítési képességünk is fejlõdött. Sikereket értünk el a szociális ágazat, ezen belül a bölcsõdei hálózat és nem utolsó sorban szakszervezetünk elismertetése terén. Az MSZOSZ-ben megalakítottuk a költségvetési blokkot, s megdolgoztunk a társszakszervezetek lojalitásáért, elismeréséért. Közben a KIÉT munkavállalói oldalán folyamatos és szoros munkakapcsolatban voltunk a SZEFben tömörült szakszervezetekkel. Kapcsolatunk korrekt és problémamentes volt. Megismertük és nyomon követhettük a SZEF valódi konföderációvá válásának folyamatát. Tapasztaltuk, hogy ez a konföderáció a politikai kihívásokra mindig megtalálta a megfelelõ felelõs magatartást. A legmesszebbmenõkig törekedett a kompromisszumokra, de amikor kellett, a nyomásgyakorlás különféle eszközeit alkalmazta. Fokozatosan érlelõdött meg bennünk, hogy hol a helyünk. Ahogy az átalakult társadalomban élesebbé vált a harc, és nagyobb lett a szakadék a versenyszféra és a költségvetési szféra között, úgy vált mélyebbé az érdekellentét az MSZOSZ-en belül is. Úgy éreztük — lehet, hogy tévesen —, hogy a nagy ipari szakmák mögött csak másodlagos a költségvetési dolgozók érdekvédelme. Azt gondolom, hogy ez még talán érthetõ is egy olyan konföderációnál, ahol a két szféra közötti arány kilenc az egyhez. Tagsági kezdeményezésre 1998 márciusában elkezdõdött egy országos tájékozódás a szövetségi hovatartozás eldöntése céljából. Az alapszervezetektõl kapott jelzések alapján összehívtunk egy rendkívüli kongresszust, amely 92 százalékos többséggel a SZEF-hez csatlakozás mellett döntött. Meggyõzõdésünk szerint helyesen. Lépésünket szándékunknak megfelelõen mindkét konföderáció a munkavállalóink eredményesebb képviseletére és érdekvédelmére irányuló lépésnek tekintette, és nem lett belõle sem presztízsügy, sem rivalizálás. Kilépésünk nem rontott a viszonyukon. A magunk részérõl mindent megtettünk — és a késõbbiekben is erre törekszünk —, hogy megõrizzük az együttmûködõ partneri viszonyt volt szövetséges társainkkal, hiszen a napi feladatok konföderációkhoz való hovatartozástól függetlenül igénylik az

összefogást, az együttgondolkodást. Hogy mindezt miért tartottam fontosnak elmondani? Több okból is. Elõször. Ezzel a folyamattal szerettem volna bizonyítani, hogy a SZEF a külsõ szemlélõ által is érzékelhetõ változáson, fejlõdésen ment keresztül. Ma már valós társadalmi súllyal rendelkezik, tevékenységében, szervezeti struktúrájában megfelel a hazai és a nemzetközi követelményeknek. Másodszor. A nem valós érdekek alapján vagy felülrõl, kívülrõl erõltetett átalakítási, egyesítési törekvés nem lehet sikeres. A szakszervezetek maguktól, saját elhatározásukból, a felismert szükségszerûség alapján hozzák meg a szervezetük számára fontos döntéseket. Harmadszor. A mi csatlakozásunk óta a Közegészségügyi Szakszervezet követte példánkat, s bízunk benne, hogy mások is ezt teszik. Nem illúzió tehát, hanem realitás az a célkitûzés, amelyet a programban megfogalmaztunk: „a modern értelemben vett közszolgálati egység-szakszervezet megteremtése". A BDDSZ egyetért a SZEF programjával, megvalósításában tevékeny részt vállalunk. Cserébe kérjük szakmaspecifikus érdekvédelmi munkánkhoz a konföderáció támogatását, a társszakszervezetek szolidaritását, a kollégák segítségét. Elõre is köszönöm.

Koffán Károly, a Képzõmûvészek, Szakszervezetének elnöke

Iparmûvészek

és

Mûvészeti

Dolgozók

A Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége képviseletében vagyok itt, a szövetség egyik tagszervezete a Képzõmûvészek, Iparmûvészek és Mûvészeti Dolgozók Szakszervezete. Kicsiny szakszervezetünk jól érzi magát ebben az együttesben, amelynek a szolidaritására támaszkodhatunk. Részben közszolgálatiság jellemzi a tagságunkat, hiszen a mûvészek nagyrésze, jórésze egyszersmind valamilyen fizetésbõl, bérbõl élõ állásban van, és ilyen módon a közszolgálatiság közvetlenül jellemzõ rájuk. Ha gondosan utánanézünk, a mûvészet fogalmába egyébként is beletartozik — a szabad foglalkozású mûvészek esetében is — a közszolgálatiság. Mindazonáltal, mivelhogy kicsiny szakszervezet vagyunk, ennek következtében idõnként és helyenként speciális érdekeink, illetõleg sajátosságaink nem kerülnek szóba, nem tudjuk azokat megfelelõen képviselni. Nem szalaszthatom el tehát ezt az alkalmat, hogy az Önök nyilvánossága elõtt elmondjak — csak illusztrative — egy jellemzõ példát. A közbeszerzési törvény úgy rendelkezik, hogy a versenyeztetés kapcsán általában az olcsóbbik megoldást kell elfogadni. Képzeljék el ezt egy mûalkotás esetében. Ilyen módon tehát a törvény nem rendelkezik egy kivétel megteremtésérõl, amelyikben lényegében a mûalkotásra szánt összeg az, ami meghatározza, hogy mit lehet abból kivitelezni. Vagyis a mûvésznek az elképzelését ehhez kell igazítania. Nem képzelheti el

aranyból a mûvet, ha csak ólomra van pénz. Ennek nagyon sok káros következménye van. A megbízók bizonytalanságban vannak mind a tekintetben, hogy miként járjanak el, mind pedig abban, hogy kit bízzanak meg. Nagyon sok esetben az olcsóságot kínáló, ám szakmán kívüli ajánlkozó nyeri el a megbízást éppen azért, mert úgy érzi, hogy sokkal kevesebbért el tudja végezni, mint amennyibõl az valójában megoldható lenne. Ez foglalkoztatási kérdést is jelent a mûvészet területén. Amikor Önök érdeket képviselnek, hasonló kérdésekkel fognak találkozni. Arra kérem Önöket, hogy mindig árnyaltan képzeljék el az érdekképviseletet, mindig gondoljanak arra is, hogy a mûvészek területe is Önökhöz tartozik. Hogy mennyire közszolgálati a mi tevékenységünk, ahhoz egy régi katalógus-szövegemet szeretném röviden elmondani. Bár a magam nevében írtam, de mint mûvésztársaim választott képviselõje, a nevükben is mondhatom: „Mûvészet és pedagógia a két életelem, melyek mind jobban eggyé válnak bennem. A szüntelen példaadás, a mások és a magam alkotóképességének kibontakoztatása — ez maga a megtalált szabadság." Köszönöm.

Dr. Bárdos Judit, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének fõtitkára A Belügyi Dolgozók Szakszervezete nevében néhány szóval szeretném ecsetelni az eddig eltelt idõszak eseményeit, hiszen nap nap után találkozhattak velünk a sajtóban. A múlt év októberében a közalkalmazotti tanácsválasztáson a Belügyi Dolgozók Szakszervezete a szakmacsoportban elsõ lett. Igaz, ezt még nem tudtuk aprópénzre váltani, mert még sem a kormány, sem pedig az ágazatot vezetõ miniszter nem értékelte a tanácsválasztás eredményeit, nem ültek tárgyalóasztalhoz a közalkalmazottakkal. A belügyben megkezdõdött az úgynevezett profiltisztítás és privatizáció, amelyrõl itt szó esett azzal kapcsolatban, hogy a közszolgálatot tisztítani kell. Elsõ lépésként 12 gyermekintézményt számoltak fel — ezeket idén szeptemberben zárják be —, és már bezárták azt a 72 ezer kötetes könyvtárunkat, amelynek fenntartása mindössze 10 millió forintba került. Az ágazatban még nem fejezõdött be a közigazgatás úgynevezett korszerûsítése, hiszen ebben az évben ugyan csupán 3 százalékos létszámcsökkentést éltünk meg, de jövõre valószínûsíthetõen több ezer kollégától kell megválnunk. A rendszerváltás óta az még nem fordult elõ, hogy a Belügyi Dolgozók Szakszervezete rövid idõn belül négyszer ment az utcára. De erre kényszerültünk a múlt év októbere óta. Négyszer voltunk kinn. Mind a négyszer társszakszervezetekkel, a SZEF-fel és a KSZSZszel együtt. E helyrõl is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak a konföderációknak, szakszervezeteknek, amelyek támogattak bennünket a harcunkban. Mit hozott ez a harc? Kevesebbet, mint amire számítottunk. A kormányzattól, az ágazattól erre az évre mindössze 5 százalékos béremelés ígéretét tudtuk kiharcolni. Mit jelent ez az 5 százalék? Amikor 1998-ban hatalomra került az új kormány, évi 1-2 százalékos reálkereset-növekedés lehetõségérõl beszélt. Ma a Belügyminisztériumban és intézményeiben a közalkalmazottak fizetése bruttó 35-40 ezer forint, a középfokú végzettséggel rendelkezõ köztisztviselõké pedig 60 ezer. A Belügyminisztérium

kötelékébe tartozó mintegy 20 ezer munkavállaló közül szinte mindenkinek csökkent a reálkeresete. Az 5 százalékkal annyit tudnak kompenzálni, hogy az adóváltozások miatt nem csökken, hanem 1998-as szinten marad a keresetük. Ismerjük a jövõ évi terveket. Legalábbis úgy hisszük, hogy ismerjük, hiszen a minisztériumok a sarokszámokat megkapták. A kormány képviseletében itt ülõ urakat szeretnénk megkérni: csak akkor ígérjenek, ha ígéretük be is váltható. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint — elmondta Herczog úr — az év elsõ három hónapjában a közszférában jelentõs volt a reálbér-emelkedés. A belügyi ágazatban ez sajnos csak a hivatásos állományra igaz, az õ esetükben is mindössze 1-2 százalék erejéig, de nem igaz senki másra vonatkozóan. A Statisztikai Hivatalnak szét kellene választania az egyes foglalkoztatási ágazatokban dolgozók keresetét, s akkor rögtön tisztán látható lenne, hogy kinek nõtt és kinek csökkent a nettó keresete. Ha mindaz igaz, amit a lapok, a rádió és a televízió híradásai kormányzati forrásból közölnek — és én ebben a vonatkozásban hiszek a kormánynak —, s jövõre mindössze 8,25 százalékos bruttó keresetnövekedésre van kilátás, miközben eltörlik az összes eddigi adókedvezményt, akkor tisztelettel azt kérdezem: mit hoz nekünk a jövõ? Meggyõzõdésem szerint a jövõ nem azt fogja hozni - és ez üzenetértékû a kormány számára -, hogy szét tudják szeletelni a szakszervezeteket. A jövõ azt a felismerést hozza, hogy a szakszervezeteknek össze kell fogniuk, és közös erõvel megpróbálniuk érvényesíteni az akaratukat. Meg kell mondanom, hogy akarunk érvényesítése igen nehéz, ezt mi átéltük a Belügyminisztériumban. Az egyik kollégánk Don Quihote módjára elhatározta, hogy õ majd megváltoztatja a világot, és 24 óra múlva már nem dolgozott azon a megyei rendõrkapitányságon. Hiába mondtuk, hogy az egyéni érdekérvényesítés kora lejárt. A mi szakszervezetünk, a BDSZ azt várja a SZEF-tõl, hogy mindig egységesen lépjen fel, mert a közös fellépésben van az erõnk. Ha több százezer ember megmutatja, hogy mire képes, akkor a tárgyalóasztalnál velünk szemben ülõknek el kell gondolkodniuk. Tudom, a kormányzati oldalon nem mindenkit érdekel, hogy mennyire erõs vagy gyenge egy szakszervezet. De nemcsak Magyarország létezik, hanem Európa is. Európa pedig odafigyel erre az országra. A jövõre vonatkozóan mindannyiunknak azt kívánom: legalább annyira törekedjünk egymással összefogva dolgozni, ahogy azt a belügyi ágazatban néhány szakszervezet tette.

Petõ Ferenc, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának titkára Amint az a szóbeli beszámolóban is elhangzott, az elmúlt években a legnagyobb veszteségeket mi, a közszférában dolgozók szenvedtük el. Ez vitathatatlan tény, de tény

ennek az elkönyvelt veszteségnek a „többrétegûsége", sokarcúsága is. A legfájóbb mindenképpen a reálkereseteink alakulása volt az elmúlt esztendõkben. Azon lehet polemizálni, hogy ennek ilyetén alakulása ellen a SZEF, mint a közszféra munkavállalóinak legnagyobb érdekképviseleti szerve mit tett vagy mit nem tett meg. És megtettünk-e mindent, ami megtehetõ volt ezekben az években. Lehet polemizálni azon is, hogy a kormányok hogyan viselkedtek ezekben a vitákban. Vitatkozhatnánk rajta, ám ennek a múltra, s a jelenre nézve semmi jelentõsége nincs, hozama pedig már a múltra nézve végképp nem várható. Nekünk a jövõre nézve kell kigondolnunk - természetesen az elmúlt idõszak hibáiból, sikereibõl okulva - a kongresszust követõ idõk alapvetõ stratégiáját, amelyet az elõterjesztés nagy körvonalakban helyesen fogalmazott meg. A tét óriási. A politikai váltógazdaság keretei között az éppen aktuális kormány, vagyis a mindenkori végrehajtó hatalom célja a lehetõ legolcsóbb állam mûködtetése. E célja elérésére kézenfekvõ eszköznek tekinti a köztisztviselõi kar, valamint a közalkalmazottak kereseteinek megkurtítását, szinten tartását, hiszen a kincstár számára ez az eszköz hagyja meg a legnagyobb forrásokat. A kereseteink szinten tartása azonban csak egyetlen rétege, egyetlen „arca" a bennünket ért bajoknak. A reálszférához viszonyítva a mi területünkön minden kifizetett jövedelem-forint után jelentõs közterhet cipelnek a munkavállalók. Ezt az idén az adótörvények változása miatt igen negatívan élték meg különösen a kereseti csoportok alsó szféráiban élõk. De jelentõs közterhet viselnek a munkáltatók is. Esetünkben a munkáltató pedig — akár közvetve, akár közvetetten — maga az állam. Tekinthetõ mindez egyfajta öngerjesztõ mechanizmusnak is, hiszen ha e területre több jövedelem áramol ki, azzal a rárakodó közterhek miatt — az állam szempontjából nézve - a kormány a saját zsebén üt nagyobb léket. Ezt az okfejtést elégszer hallhattuk szociális partnereinktõl az utóbbi esztendõkben. Ám mindez azért mégsem ilyen egyszerû, hiszen 1999-ben már minden józanul gondolkodó politikai erõnek tisztában kell lennie azzal, hogy az olcsó állam fogalma miként értelmezhetõ és fõképp miként alkalmazható a gyakorlatban. Mert véleményünk szerint hibás az az elképzelés, hogy az olcsó állam csupán a piaci viszonyokhoz képest, a reálszférában uralkodó átlagkeresetek töredékéért dolgoztatott állami alkalmazottakkal biztosítható. Nem. Ezt a fajta gondolkodást el kell utasítanunk. A jó hadvezérek — és ez történelmi igazság és nem statisztika — mindenkor becsülték, s fõleg megbecsülték saját katonáikat. Ezt mind anyagi, mind erkölcsi téren igyekeztek az érintettek tudomására hozni. Az Európai Unió felé menetelve és mint elérendõ cél felé tekintve ideje leszámolni az olcsó állam elõbb vázolt értelmezésével, mert a köz katonái ott már nagyobb megbecsülést élveznek. Ahol az állam nagyobb gondossággal tekint alkalmazottaira, ott a társadalom egésze is elfogadóbban viselkedik az állammal szemben, mivel az államot képviselõ tisztviselõre, közalkalmazottra felnézhet az egyszerû állampolgár. Ahol rangot jelent állami vagy önkormányzati alkalmazottnak lenni, ott az államnak is rangja van. Olyan rangja, amelyet nem természetellenes félelmek motiválnak az állampolgárok tömegeiben. Joggal hisszük, hogy ez az idillikus állapot nálunk sajnos még nem létezik. Ám célnak csak ezt az egyet tekinthetjük. Ezzel alighanem munkaadóinkkal is közös

platformon állunk. A jövedelmi viszonyaink alakulása mellett gondjainknak van egy másik vetülete is: a leterheltség. Az utóbbi évek létszámgazdálkodásra vonatkozó, sok esetben átgondolatlan döntései a falakon belül maradókra jelentõs pluszfeladatokat, nagy többletterheket róttak. Ismerve az EU adminisztratív normáit, ez a teher bizonyára még nõni fog. Mondom ezt annak ellenére, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa által képviselt dolgozókat tulajdonképpen nem érintették az említett létszámcsökkentések, illetve az ebbõl adódó elbocsátások. De a rájuk háruló feladatok több tízszeresükre növekedtek a hivatal 1987-ben történt létrehozása óta. Az alkalmazotti létszám viszont igen szerényen, alig több, mint 50 százalékkal emelkedett. Különösen érzékenyen éljük meg a társadalombiztosítási járulékok beszedésének terhével reánk köszöntött 1999. évet. Ez valami elképzelhetetlenül nehéz és igen sokrétû feladatot ró ránk óriási többletmunkával, amelyet dolgozóink igen nehezen és tulajdonképpen a tavalyi szinten hagyott anyagi és egyéb források mellett végeznek el. Az egyébként is állandó frusztrációs hatásnak kitett munkavállalóink leterheltsége, különösen néhány területen már-már az elviselhetõség határát súrolja. Pusztán a tisztánlátás miatt elmondom, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csillagászati keresetekért dolgozunk, hiszen a Ktv. alapvetõ keresetszabályzó tételei reánk ugyanúgy vonatkoznak, mint a közigazgatás bármely területén dolgozókra. Bár a munkakörülményeinket, a hivatalunkat bemutatva egyedi példát hoztam, alighanem a közigazgatás egészére igaz a munkamennyiség növekedése, amelyet, ha szembeállítunk annak ellentételezéseképpen kifizetett javadalmainkkal, nem nehéz észrevenni a bennük rejlõ aránytalanságot. S ez is egyfajta keresetcsökkenést jelent. Több munka, azonos szinten tartott keresetekért. Végül rólunk, magunkról mint érdekképviseleti munkát végzõ szervezetrõl szólok néhány szót. A tagszervezeteink különbözõ munkaterületein dolgozók gyakran panaszkodnak a kiszolgáltatottságukra. Arra tulajdonképpen, hogy munkáltatójuk igazi piaci viszonyok között uralkodó módon viselkedik velük. Igen. A munkaadók már piaci körülményekre jellemzõ módon gondolkodnak. De vajon mi, érdekképviseletek — és fõleg munkavállalóink — mikor tanulunk meg végre ugyanezen szabályok szerint gondolkodni? Az egyik elõbbi felszólaló példájával élve, hogy: a koncert ugyanabban a teremben hangozzon el, vagy a sportból hozva a példát: a meccset ugyanazon a pályán játsszuk. Vajon eleget teszünk-e mi, érdekképviseleti munkát végzõk azért, hogy az ilyesfajta területeken elégséges szolidaritást és bizalmat megfelelõ szintre hozzuk, felépítsük munkavállalóinkban, egyáltalán mûködtessük bennük. Némi önkritikával alighanem be kell vallanunk, hogy nem. A következõ idõszakban ezért elvárt célként kell megfogalmaznunk a munkavállalók szolidaritásának, bizalmának növelését. Ennek mérésére az egyik legjobb mérce a taglétszám alakulása, hiszen valamennyiünk jövõje, illetõleg a szakszervezetek sorsa, munkavállalóink sorsa a kis közösségekbe „becsalogatott" újabb és újabb tagokon, az újabb és újabb összefogódzó kezeken alapul. Valamennyiünk jövõje, élete rajtuk áll vagy bukik. Reményeink szerint a jövõ szebb lesz, mint az elmúlt évek tapasztalata. Ehhez kívánok sok-sok kitartást és erõt magunknak. Köszönöm a szót, a türelmüket.

Dr. Hermann Imre, Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete Közszereplés hiányában azt hiszem, elõször is be kell mutatkoznom. Dr. Hermann Imrének hívnak, egykor vegyészmérnök, most fõállásban nyugdíjas, fõfoglalkozásban a Budapest Klub Alapítvány teljes munkaidõs alkalmazottjaként László Ervin professzor úr munkatársa vagyok. Ambícióim szerint a nemzet papagája, és azt rikácsolom, hogy a gazdaság van az emberekért, nem pedig az emberek a gazdaságért. Nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy meghívtak erre a kongresszusra, sõt felszólalhatok. Ennek megfelelõen ünneplõbe öltöztem. A fekete öltöny egyébként is illik az alkalomhoz, hiszen az ország gazdaságáról kívánok elmélkedni. Az ország népessége 1985 és 1998 között 522 ezer fõvel fogyott. Cinizmusom szerint ez önmagában mintegy 5 százalékkal járult hozzá az egy fõre jutó GDP-érték növekedéséhez, amennyiben ez a csökkenõ szám az osztóban szerepel. A temetési költségek, beletartozván a szolgáltatások tömegébe, ugyancsak hozzájárultak a GDP növekedéséhez, 1998-as árakon számolva az évek során összesen mintegy 41 milliárd forinttal, mely összeg nem egészen tízszerese annak, amit az OTP évente lenyúl a lakossági számlatulajdonosoktól számlavezetési díj címén. Az említett idõszakban a munkavállalói korú létszám 49 ezerrel szaporodott, a nyugdíjas korú népesség létszáma pedig 44 ezerrel fogyatkozott. Ennyit az egyre öregedõ népesség eltartásának növekvõ terheirõl. Az aktív keresõk aránya a munkavállalói korú népességben 80 százalékról 59 százalékra, a foglalkoztatott nyugdíjasok aránya a saját korosztályukban 20 százalékról 5 százalékra „fejlõdött" — hogy pozitív érzelmû igét használjak — vissza. Az aktív keresõk és foglalkoztatott nyugdíjasok együtt, azaz akik hivatalosan részt vettek a társadalmi munkamegosztásban, magyarul az effektív dolgozók, 1985 és 1990 között a teljes népesség felét tették ki. Ezután elkezdett ez az arány csökkenni, 1998-ra sikerült 37 százalékra leszorítani. Ennek megfelelõen az egy dolgozó által saját magán kívül eltartandó személyek számra egyrõl 1,7-re nõtt. A nettó kereset, amit a dolgozó emberek végül is a kezükbe kapnak, átlagosan a bruttó kereset 93 százaléka volt 1985-ben. Ez az arány 66 százalékra csökkent már 1995-ben, és ezen az értéken sikerült stabilizálni. Az 1998. évi 100 forintért az átlagember a piacon annyit vásárolhatott, mint 1985-ben 9,- forintért. A piaci beszerzési áron számított bruttó hazai terméknek 1998-ban 11407 milliárd forintnak kellett volna lennie, ha az 1985. évi szintet tartani tudjuk, de ennek csak 89,5 százaléka sikeredett. Gondolom, egyetértünk abban, hogy a GDP a társadalmi munkamegosztásban hivatalosan résztvevõ valamennyi ember összemûködésének eredménye. Ha tehát az adott évi GDP értékét elosztjuk a dolgozók létszámával, megkapjuk, hogy egy-egy dolgozó átlagosan mekkora értékkel járult hozzá a bruttó társadalmi termék- és szolgáltatástömeghez. E hozzájárulás-értékhez hasonlítva a nettó átlagkeresetet azt lehet kiszámítani, hogy ebbõl a hozzájárulásból mekkora hányaddal rendelkezett a dolgozó a maga szabad akarata szerint. Nos, 1985-ben közel 35 százalékával, 1988-ban 36

százalékával, 1996 óta hajszálnyival kevesebb, mint 20 százalékával. Nézzük fejlõdésünket a bûvös amerikai dollárban. 1985-ben 62 cent volt az óránkénti nettó átlagkereset, 1998-ban 1 dollár 21 cent, a hivatalos devizakurzuson átszámítva. Gyakorlatilag megduplázódott. Csakhogy, közben a dollár is inflálódott, és erre tekintettel a mi órakeresetünk bizony csak 79 cent. Végül vessünk egy pillantást még a nyugdíjakra. Az öregségi átlagos nyugdíj mértéke a nettó átlagkeresetekhez viszonyítva, az 1988. évi 57 százalékos érték kivételével, 1985 és 1992 között mindig 60 százalék felett mozgott. 1994-ben 64 százalék volt a csúcsérték, azóta sikerült ezt kereken 51 százalékra leszorítani. Ráadásul ezen belül a nõk átlagos nyugdíja a nettó keresetnek csak 46 százaléka. Ennyit a gazdaság eredményeirõl. A képnek, amelyet Önök elé tártam, van egy nagy hibája: hemzseg a csúsztatásoktól. Így aztán a kép csillogóan idilli, a valósághoz képest. A kép megrajzolásához figyelembe vett idõszak bázis évében, 1985-ben ugyanis még nem volt vízdíj, csatornadíj, szemétszállítási díj, volt viszont munkásszállás, üzemi bölcsõde, üzemi óvoda, üzemorvosi ellátás, volt közlekedési hozzájárulás, volt üdültetés, gyerekek táboroztatása, voltak tanmûhelyek és volt üzemi szakmunkásképzés, voltak üzemi sportkörök és még sok egyéb, amelyeknek munkaóra-értékével növelve kellene az akkori nettó keresetet számítani. A mostani átlagkereset értékét viszont ezek megszüntetése révén, továbbá a közben életbe léptetett tucatnyi adó-, hozzájárulás meg egyéb díjfajta miatt keletkezetett kényszerszükséglet munkaóra-értékével csökkentve kellene számítani, hogy a reálkeresetek alakulását és gazdaságunk helyzetét helyesen lehessen összehasonlítani és értékelni. Amikor a személyi jövedelemadót bevezették, 1988-ban, a fizetéseket ugyan bruttósították, de a lakosság megtakarításait nem. Így aztán az emberek megtakarításaiból — már akinek volt megtakarítása — elvették a személyi jövedelemadónak megfelelõ hányadot. Amikor az ÁFA-t „rendezték", nemcsak az emberek keresetét értékelték le, hanem a megtakarításaikból is elemeltek nagyjából egyötöd részt. Amióta az OTP bevezette a számla-nyilvántartási díjat — havi 100 Ft, az évi 1200 Ft — három és fél millió ügyféltõl 4,2 milliárd forintot vesz el évente, ami az 1997. és 1998. évi, folyó áron számolt nettó átlagkereset-növekedés 1,42 százaléka. Amikor a költségvetésbõl fizetett emberek fizetésének banki átutalásáról rendelkeztek, a hatalom esélyegyenlõség teremtõ igyekezetének abban kellett volna megnyilvánulnia, hogy — mondjuk — elrendelik a banki dolgozók kötelezõ múzeum-látogatását, esetleg a belépõjegy árán felül képenként néhány ezreléknyi „megtekintési díj" megfizetésével együtt, és a múzeumi dolgozóknak prémiumot fizetnének a látogatók számának emelkedése mértékében. Mit várhatunk? Az 1998. évi infláció elvett az emberektõl éves átlagban 7 százaléknyi

fogyasztást, a munkaadóktól ugyanennyi termelési, illetve értékesítési lehetõséget. Az 1998. január 1-jei bért 100-nak véve, ennek vásárlóértéke december 31-ére 87,48-ra csökkent. Ha 1999. január 1-jétõl 13 százalékkal emelik a béreket, akkor beáll a bér vásárlóértéke 98,86-ra, ami azt jelenti, hogy a fogyasztás és persze a termelés akkor is 1,14 százalékkal kevesebb lenne az egy év elõtti szintnél, ha az infláció történetesen megszûnt volna. A tervezett 9 százalékos infláció ebbõl vesz el 4,5 százaléknyi fogyasztást éves átlagban, és megint ugyanennyi termelési lehetõséget a munkaadóktól. 1999. december 31-én a bér vásárlóértéke már csak 90,69 lesz az 1998. január 1-jei 100hoz képest, de 3,6 százalékkal magasabb, mint az 1998. december 31ei 87,48. Az 1999. évi GDP-nek — 9 százalék inflációval és 5 százalékos gazdasági növekedéssel számolva — pénzértékben 11,44 százalékos emelkedést kell mutatnia. Ennek felével emelve a béreket, azaz 5,72 százalékkal, 2000. január 1-jén beáll a bér vásárlóértéke 95,87 -re. Ebbõl vesz el a tervezett 6 százalékos infláció 3 százaléknyi fogyasztást ... és így tovább, és így tovább. Ha a kormány sokak által túlzottan optimista tervei valóra válnak, az átlagember számára a 80-as évek óta drasztikusan romlott gazdasági helyzet további romlása már erõsen lelassul a jövõ évezred elején. Egyszerûen azt kellene megérteni — világszerte —, hogy az elkobzás ütemének csökkenése nem tévesztendõ össze a gazdaság növekedésével. Ennyit a jövõrõl. Majd, ha valami isteni csoda folytán netán az emberi szellem diadalaként hatalomra jut és globalizálódik a józan ész, akkor bizonyára helyreáll a gazdaság eredeti lényege és értelme, az egyre emberibb létfeltételek megteremtése. Akkor a gazdaság eredményességét abban fogják mérni, mit adott az embereknek, nem pedig abban, hogy nyereség címén mit tudott tõlük elvenni. Akkor majd belátják, hogy az érvek igazságát nem a hangerõ, hanem a tények alapozzák meg. Akkor az iskolákban a gyerekeket arra fogják oktatni, hogy az ember alkotásra született, nem pedig szerzésre. Akkor persze szakszervezetekre sem lesz szükség, és kongresszus helyett lehet strandra menni vagy kirándulni. Ha az elmondottakért kifütyülnének, gondoljanak rá, hogy én csak tükröt tartottam. Ha netán megtapsolnának, azért vegyék észre: nincs minek örülni. Ha pedig valaki bármilyen politikai vonatkozást akarna belemagyarázni a szövegembe, annak azt üzenem: jobban kellett volna figyelni. Én nem a rendszert szidtam, hanem a pánemberi butaságot.

Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára A Pedagógusok Szakszervezetét képviselõ küldött-társaimmal együtt a programtervezetet megkaptuk, azt áttanulmányoztuk. Alapvetõen támogatjuk, és a Kongresszusnak elfogadásra ajánljuk. Úgy gondolom, a programkészítés egy szervezet számára mindig a legnehezebb feladat. Nehéz, mert a program minõsége nem az alkotók

szándékán, az azt elfogadók lelkesedésén, hanem a közös cselekvésen múlik, és elsõsorban ennek a közös cselekvésnek az eredménye. A program akkor jó, ha megteremti e közös cselekvés kereteit, a lényegi céljait, de meghagyja a szervezetek szabadságát az utak és formák megválasztásában. Én úgy gondolom, ez a program ilyen. A program akkor jó, ha nem köti meg feleslegesen az azt végrehajtók kezét, kellõen rugalmas, a céljai világosak, ugyanakkor lehetõvé teszi a gyorsan változó világ kihívásaira való reagálást. Olyan kihívásokról van szó, amelyeket ma, amikor a programot alkotjuk, nem is ismerünk, legfeljebb csak sejtjük. Úgy gondolom, hogy ez a program ilyen. A program akkor jó, ha prioritásai összhangban vannak a tagszervezetek érdekeivel, az egyes szervezetek tagságának elvárásával. Amikor a SZEF program-tervezete elsõrendû követelményként jeleníti meg a közszolgálati munkavállalók bér- és kereseti viszonyainak lényeges javítását, a foglalkoztatási biztonság törvényi és gyakorlati erõsítését, a társadalom szolgálatában dolgozók presztízsének növelését, akkor olyat fogalmaz meg, ami a közoktatásban dolgozók elemi érdeke is. Így ez a Pedagógus Szakszervezet által nemcsak támogatható, hanem a saját programunkban is szereplõ cél. A SZEF-program az elfogadását követõen számos feladatot ad a megválasztandó tisztségviselõknek, ügyvivõknek, de a tagszervezeteknek is. Megoldásukhoz nélkülözhetetlen a párbeszéd, a konstruktív és konszenzuskeresõ vita, az együttmûködés. Úgy érzem, ez ma még nem jellemzõ a konföderáció minden szintjére. Nem véletlen, hogy a program úgy fogalmaz: tovább erõsítendõk a SZEF megyei koordinációi. Ezt mi támogatjuk, egyetértünk vele. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy törekedni kell a települési szintû koordináció fejlesztésére is. Különösen igaz ez a nagyvárosokra, ahol a SZEF tagszervezeteinek többsége jelen van. Nehezíti ezt a tagszervezetek eltérõ szervezeti struktúrája, de mindenképpen megoldandó feladat, és ezt követeli a szûkös anyagi eszközök racionálisabb felhasználása is. Egy ilyen konföderációnak, mint a SZEF-nek a programja akkor jó, ha nem fedi el az eltérõ problémákat, az esetenként eltérõ érdekeket, de nem azt sorolja, ami szétválaszt, hanem azt erõsíti, ami összeköt bennünket. Ez a program ilyen. Ha mi a program megvalósításában nem ennek szellemében járunk el, ha az elkerülhetetlen vitáinkban nem a konszenzust keressük, akkor illúzió lesz a ma még nehezen körvonalazható egység-szakszervezet, és illúzió lesz a program végrehajtása is. Hiszem, hogy nem így lesz! És a Pedagógusok Szakszervezete azon lesz, hogy ne is így legyen. Kívánom, hogy érjük el közösen az együtt megfogalmazott célokat, legyünk részesei, alkotó résztvevõi — és reméljük, kollégáinkkal együtt haszonélvezõi is — a korszerû, hatékony, a benne dolgozóknak biztos egzisztenciát nyújtó közszolgálat megteremtésének. A kongresszus elõtt levõ program-tervezetet ehhez a teremtõ munkához jó alapot adónak tekintjük, ezért kérem a kongresszust, hogy fogadja el azt. Befejezésül engedjék meg, hogy idézzem Herczog urat, aki mondott egy nagyon szép és a szervezetünk számára megtisztelõ gondolatot. Azt mondta, hogy egy olyan szervezet

kongresszusán van jelen, amely az, ami a neve: szakszervezet, együttmûködõ és ehhez fórumot teremtõ. Én nem kérem azt, s gondolom más sem kéri, hogy a Kormány SZEF legyen, de azt talán kérhetjük, hogy „EF" legyen: egyeztetõ, ehhez az egyeztetéshez valós fórumot teremtõ, nem a fórumokat kiüresítõ. Úgy érzem, ha ez így lesz, akkor mi is lehetünk még inkább szakszervezet.

Polgárné dr. Fehérvári elnökhelyettese

Ilona,

az

Ügyészségi

Dolgozók

Szakszervezetének

Gyakorlatilag nem igazán jó gazdasági helyzetben kell érdekvédelemmel foglalkoznunk. Lezajlott az országban a privatizáció, amelynek .nem a meghirdetett munkahelymegtartás volt a célja. Tõke hiányában magának a termelésnek a fenntartása is egyre nehezebb, s a munkanélküliség növelése és a fizetések csökkentése jelenik meg, mint egyik eszköz a termelés fenntartására. Maga a jogi környezet sem igazán kedvezõ a szakszervezeti mozgalom számára. A rendszerváltás elõtt a szakszervezetek jogait jóval szélesebben és nagyobb körben határozta meg az akkor hatályos Munka Törvénykönyv, amely a vétójogot is ismerte, és egyéb jogosítványokat is adott a szakszervezeteknek. Gyakran olvassák a fejünkre mostanában azt a történelmi múltunkból is adódó dolgot, hogy politizálunk, hiszen nem tagadható, hogy ebben a térségben a szakszervezeti mozgalom elsõdlegesen az önsegélyezõ szervezetekre épült, a dolgozók érdekvédõ szervezeteire telepedtek rá a késõbbiekben pártok, illetve azt használták fel szervezeti keretként. Akik külföldrõl, fejlett szakszervezeti jogokkal és hatékony szakszervezeti jogokkal rendelkezõ országokból bejönnek hozzánk, és beruháznak, nem feltétlenül a szakszervezeti jogok felvirágoztatását tûzik ki célul. A privatizáció során elidegenített vállalatoknál kötött szerzõdésekben valamifajta jámbor óhajként mindig megfogalmazásra került a foglalkoztatás fenntartása, de hogy ez milyen módon és miként kerül kikényszerítésre, az tisztázatlan. Legalábbis nem hallottam olyan perrõl, az államnak vagy a képviseletében szerzõdõ bármely szervezetnek olyan fellépésérõl, hogy a privatizációs szerzõdésben foglalt foglalkoztatási feltételek érvényesítéséért pert indítottak, megnyertek, és netán az adott dolgozói körnek ebbõl valamifajta elõnye származott volna. Ez látszólag csak áttételesen érint minket, de éppen a gazdaság tõkehiánya vonja maga után állandóan az olyan kedvezõtlen gazdasági folyamatokat, mint amilyen például egy bankkonszolidáció. Az ezzel járó a kamatteher, a belsõ eladósodás megint csak a munkabérek leszorításának irányába hat. Nem vettek részt a szakszervezetek a gazdaság átalakításának nagy folyamataiban, és úgy tûnik, nincs is lehetõség arra, hogy ebbe bármilyen módon bekapcsolódjunk. Amibe a szakszervezetek ma belekapaszkodhatnak, vagy amit érvként használhatnak fel a napi munkájukban, az az európai integráció. Nyilvánvaló, hogy senki sem akar egy nagyon alacsony bérszínvonalú, rossz közbiztonságú, elmaradott infrastruktúrájú országgal integrálódni, és a fejlett országok nem akarják, hogy valamennyi munkaképes

munkavállaló külföldre menjen. Következésképpen ez az a folyamat, amelybe a szakszervezeteknek mindinkább bele kell kapcsolódniuk. Nem gondolom, hogy a szakszervezetek tevékenységének a napi bérharcokban kell kimerülnie. Ezek rendkívül fontosak, éppen a bérszínvonalra tekintettel elõtérbe is kerülnek, de ugyanakkor módszeresen, a meglévõ törvényes rendelkezéseket ismerve és kihasználva arra kellene törekednünk, hogy kialakítsunk egy olyan fajta jogvédelmet, amely védi a munkakörülményeinket, a munkavállalásunkat, a munkánk feltételeit. A jogalkotásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a jogalkotási program összeállításakor a szakszervezeteknek bizonyos véleményezési joguk van. Vannak olyan törvények, amelyek nagy hatással lehetnek a gazdasági élet változására, tehát ezt a jogot meg kellene kísérelnünk érvényesíteni. Ilyen jogalkotási példaként említem meg, hogy a közigazgatás un. „rejtett" privatizációja lezajlott, hiszen egy sor feladatot letelepítettek azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyeknek nem feltétlenül vannak meg erre a gazdasági feltételei. Egy ketyegõ bomba minden olyan közigazgatási egység, amelynek a költségvetésében tétel a privatizációs bevétel, és ha ezt a költségvetésbõl elhagyják, akkor nincs nyereség, hiszen ahogy megszûnik az, amit privatizálni lehet, megszûnik az a forrás is, amibõl bért lehet fejleszteni ezen a területen. Ebben az országban minden évben meghatározzák a minimálbért, és törvények szabályozzák bizonyos területen dolgozóknak a szorzótábla-egységnyi bért és a szorzótábla alapján kiszámított jövedelmét. Évente úgy határozzák meg a minimálbért, hogy nem igazítják hozzá a minimálbérhez a törvényben szabályozott bértáblák legalsó szorzójával megállapított bérhányadot. Elég ezekre a táblázatokra egyetlen pillantást vetni, s kiderül, hogy hatályban vannak olyan közalkalmazotti, bírói vagy ügyészi bértáblák, amelyeknek a legalsó szorzószámmal megállapított fizetési nagysága nem éri el a törvényes bérminimumot. Ez önmagában arra utal, hogy tulajdonképpen kétfajta törvény hatályos ebben az országban. Mindezekre tekintettel — egyetértve a programmal és egyetértve az adott idõszakra történõ tervezéssel — azt szeretném hangsúlyozni, hogy magának a szakszervezetnek is ki kell kínlódnia azokat a módszereket és azokat a témákat, amelyekben az egyeztetõ tárgyalásokat folytatja. Az Alkotmány tág teret biztosit a szakszervezeteknek. Az a forma, amely az utóbbi idõben kialakult, nem ellentétes ugyan ezzel az alkotmányi szabályozással, de nem lehet az egyetlen forma, hiszen az Alkotmány formai és szervezeti megkötöttség nélkül biztosit ilyen jogokat. Ezen a kongresszuson nem igazán esett arról szó, hogy a rendszerváltás egyik vesztesei a nõk voltak. Murphy-vel szólva én már eljutottam odáig, amire már alkalmatlan vagyok, tehát nincsenek további ambícióim, de ha belegondolunk, a rosszul fizetett pályák mindig elnõiesednek. Egyetlenegy férfi marad ott, hogy vezetõ legyen. A szakszervezetnek volt régen egy ilyen nõpolitikai vonala. Ezt most hiányolom. Egy sor dologban erõsíteni kellene más szakszervezetekkel az integrációnkat. Mindaz, amit az elején elmondtam általános folyamatokról, azt a célt szolgálta, hogy ezekbõl a premisszákból leszûrhessem a tanulságot: ezt a folyamatot valamilyen módon erõsíteni

kell. Mindenki beszélt valamit a saját területérõl, én is szeretnék elmondani néhány mondatot. Az én szervezetem, az Ügyészség minden kormányváltás után megéli azt a bizonytalanságot, hogy betagolják, nem tagolják, önállósága marad, nem marad. Ez a bizonytalanság egy szervezetet tönkre is tehet, és meg is erõsíthet. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy ez az utóbbi történt meg velünk. Szeretném a szakszervezet-alapító atyák érdemét elmondani, és másoknak is módszerként ajánlani. Nálunk létezik egy közhasznú társaság, az ország területén dolgozó ügyészek ennek a szervezetnek adják a jövedelmük 1 százalékát. Rendkívül alacsony nyugdíjú idõs kollégák ebbõl kaphatnak évente juttatásokat. Ez olyan megoldás, ami nem is igazán jár anyagi áldozattal, hiszen az 1 százalékról az adóbevalláskor bármelyikõtök rendelkezhet. Megoldásként vagy követendõ példaként — ha nem veszitek szerénytelenségnek —, ezt ajánlanám.

Smrcz Ervin, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete küldöttcsoportja nevében mondok véleményt a SZEF 2003-ig tartó programjáról. Nagy fába vágja ma az a fejszéjét, aki középtávú programot állít össze változó világunkban. Bár bizonyos stabilitást jelent, hogy a munkavállalók és ezen belül is elsõsorban a közszférában dolgozók helyzete stabilan rossz, változást csak a rosszabbodás mértéke jelent. A változó világban a dolgozók érdekeit képviselõ szakszervezetek érdekérvényesítõ képessége is változó, ami nem elsõsorban a munkájuk minõségétõl függ. A SZEF alapvetõen jól oldotta meg a szakszervezeti szempontból is nehéz feladatot. A programban kitûzött célok tagságunk igényével, érdekével találkoznak. Az egyes célok közötti hangsúlyok is jók. Azzal azonban kevesebbet foglalkozik az anyag, hogy ezeket a célokat milyen eszközök igénybevételével igyekszünk megvalósítani. Eddigi tapasztalataink alapján abban nem reménykedhetünk, hogy kitûzött céljainkat — a garantált állami és önkormányzati közszolgáltatást, számunkra a tisztes polgári létet, a foglalkoztatási garanciákat, az aktív életpálya megbecsülését, stb — a kormány óhajtásunkra teljesíteni fogja. Törekvéseink megvalósítása felé csak akkor tudunk haladni, ha az eddiginél hatékonyabb eszközökkel igyekszünk kikényszeríteni céljaink megvalósítását. Ezekkel az eszközökkel csak akkor tudunk élni, ha az eddiginél is nagyobb lesz a SZEF-en belüli összefogás, egymás céljainak a közös célokba integrálása, és a szakszervezeti konföderációk között is jobb lesz az együttmûködés. A SZEF-program két pontjára szeretnék ráerõsíteni. Teljesen egyetértünk azzal a — Fehér József úr által is kiemelt és megfogalmazott — mondattal, amely szerint „a szakszervezet jövõje, az érdekképviselet folytonossága is függ a fiatalok megnyerésétõl". A fiatalok megnyerését egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk. A fiatalok bevonását a szakszervezetbe, a szakszervezeti munkába önmagában egy szervezet létrehozásával nem lehet megoldani. Állandó központi feladatunkat kell, hogy jelentse a megfelelõ módszerek kialakítása a fiatalok megnyerésére, olyan célok, szakszervezeti eredmények

felvetítése, amelyek a fiatalok részére is értéket jelentenek. A fiatalok számára nem elég vonzó, ha szép nyugdíjas éveikért küzdünk. Tudomásul kell vennünk, hogy a mai fiatalok most, azonnal akarják a megoldásokat. Az Európai Unióhoz csatlakozással kapcsolatban a program a bérek felzárkóztatását jelölte meg célnak, amivel mi teljesen egyetértünk. Természetesen nemcsak azért kell emelni a béreket, mert uniós csatlakozási terveink vannak, hanem elsõsorban azért, mert a mai bérek megalázóak, és ilyen bérek mellett nem lehet a munkát színvonalasan ellátni, valamint nem lehet ezekbõl a bérekbõl családot eltartani. Úgy tûnik, mintha az elmondottakkal Herczog helyettes államtitkár álláspontjával ellentéteset mondanék, pedig egyáltalán nem. Én úgy gondolom, hogy ez csak megközelítés kérdése. Elég sok „énekes" példa volt, én is hadd folytassam ezzel. Tegnap Vincze Lillának a „Szállj velem" címû slágerét hallottam. Ez így kezdõdik: „Szállj velem, mert föntrõl minden szép"… Az a gondunk, hogy mi lenn vagyunk, és nem tudunk szárnyalni, mert a szárnyainkat erõsen megvagdosták. Úgy gondolom, bízhatunk abban, hogy a kormánnyal tudunk majd szárnyalni, és elérünk ahhoz az állapothoz, hogy a közszférában a fizetéseket nemcsak mi, hanem a kormány is rossznak fogja tartani. Természetesen ahhoz, hogy ezt elérjük, a most napvilágot látott kormányprogramon némi átalakításokat szükséges végezni. Az Európai Unióhoz csatlakozás a bérproblémákon felül felhozza az intézményrendszer színvonalának problémáját is, amibõl mind a finanszírozás, mind a munkahely-megtartás vonatkozásában problémák lesznek. Ahhoz, hogy kiderüljön, mire gondolok, hadd mondjak példát a saját ágazatunkból. Az ország vezetõ politikusainak ellentétes nyilatkozatai és a rendelkezésre álló kevés pénz ellenére meggyõzõdésem, hogy nemzetközi összehasonlításban magas színvonalú szakmai ellátást nyújt az egészségügy. De ezt az ellátást csak rossz környezeti feltételek, azaz rossz hotelszolgálat mellett tudjuk nyújtani. Az egészségügyi ellátás minõségét a lakosság elsõsorban a hotelszolgálat minõsége alapján ítéli meg. Ha továbbra sem lesz pénz a kórházak, egészségügyi intézmények építésére, felújítására, a lakosság az uniós csatlakozás után a szebb, jobban felszerelt nyugati kórházakat fogja választani. Az OEP-nek a csatlakozás után az ottani ellátást is finanszíroznia kell az ott elfogadott költségeken. Így a magyar egészségügyre még kevesebb pénz jut, és a kiáramló betegek is még nehezebb helyzetbe hozzák az egészségügyi ellátást. Ami részben munkahely-vesztéseket, rosszabb munkakörülményeket hoz az egészségügyi dolgozóknak, részben pedig szegényellátássá degradálja a hazai egészségügyi ellátást. Az osztrák kolléga elmondta, milyen gondokkal vágtak neki az uniós csatlakozásuknak. Úgy gondolom, hogy nekünk is fel kell készülniük azokra a problémákra, amelyek reálisan együtt járnak az uniós csatlakozással. Ez nem az uniós csatlakozás ellenzését jelenti, hanem azt, hogy úgy kell felkészülni, hogy ne feltartott kezekkel menjünk egy csatlakozásba. Végül egy aktuális gondról is szólnék, amely áttételesen érinti a lakosságot. A társadalombiztosítónál a politikai államtitkár leváltása után olyan tervek láttak napvilágot, hogy a Pénzügyminisztérium alá sorolják a biztosítást. Tudjuk, hogy eddig is nagyjából a Pénzügyminisztérium határozta meg az egészségügy lehetõségeit, de legalább vitalehetõséget adva az Egészségügyi Minisztérium, az Egészségbiztosítási

Önkormányzat, majd az OEP részére. Ez a Pénzügyminisztérium alá való betagozódás egyértelmûvé tenné, hogy az egészségügy a költségvetés-készítés bábfigurájává válna. Nem politikai államtitkárért lobbyzunk, hiszen nem voltunk annyira oda érte, de a kormány az Egészségügyi Önkormányzat megszüntetésekor azt hangsúlyozta, hogy nem átlátható az OEP gazdálkodása. A kabinet alá rendeléssel nagyon kevés információt kaptunk a gazdálkodásról, s ha a Pénzügyminisztérium alá rendelik, akkor egy fekete doboz lesz a biztosító költségvetése, és csak azt tudjuk, hogy a fekete dobozból semmi jó nem jön ki az ellátottak részére. Az EDDSZ nevében a programot az elmondott kiegészítésekkel elfogadom és elfogadásra ajánlom.

Árva János, a Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete A program-tervezetrõl már szinte minden elhangzott. Lehet, hogy szelektív a hallásom, de úgy tûnik, mintha általában jókat mondtak volna a hozzászólók a program-tervezetrõl. Természetesen én, mint MKKSZ tisztségviselõ jónak tartom a programot, olyannyira, hogy küldött-társaimmal együtt ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe és elfogadásra. Azt hiszem, hogy nem is igazán a program elfogadásáról van itt szó, hanem arról, hogy miként hajtjuk végre, milyen hatékonyan, milyen színvonalon, milyen együttmûködési kerettel, milyen struktúrával sikerül ezeket a törekvéseket megvalósítani. Két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik az egységes közszolgálati törvénnyel függ össze, a másik pedig a társadalmi párbeszéddel. Az egységes közszolgálati törvény elõkészítése ügyében megindultak a munkálatok, szakmai konferenciák sorozata is szolgálta ezt. 1992. július 1-je a Köztisztviselõk Napja, de a Ktv. is attól kezdve hatályos. Ennek a törvénynek az egyetlen igazi célja az volt, hogy Magyarországon egységes közszolgálatot teremtsen. Ma, 1999. május 29-én ebben az országban sok minden van, de egységes közszolgálat nincs. A törvényhozás eljutott odáig az 1992 óta eltelt idõszakban, hogy abszolút módon szétbombázta a Ktv.-t. Olyannyira szétbombázta, hogy kasztosodott a közszolgálat Magyarországon. Óriási különbség van a minisztériumok és az általuk irányított dekoncentrált szervek, a minisztériumok és az önkormányzatok között, és óriási különbségek vannak az egyes önkormányzatok között is. Ha ezt a folyamatot rögzítem, s megnézem, hogy az egységes közszolgálat létrehozásának törekvése hova jutott el, azt látom, hogy tulajdonképpen szétverõdött. Akkor mit akarunk mi az egységes közszolgálati törvénnyel? Úgy gondolom, hogy ennek a feltételei pillanatnyilag nem adottak ebben a társadalomban. Természetesen ez egyéni vélemény, ugyanakkor óva intek mindenkit és magamat is attól, hogy illúziókat tápláljunk az egységes közszolgálati törvény iránt, és azt várjuk tõle, hogy mindenkinek egyformán magas lesz a fizetése. Errõl szó nincs. Akkor is meg lesz különböztetve a minisztériumokban, tehát a fõhatóságoknál dolgozó köztisztviselõ, meg lesz különböztetve a bölcsödében dolgozó gondozónõ és az egészségügyi dolgozó. Tehát nekünk ennek tudatában kellene felkészülnünk az egységes közszolgálati törvény majdani megalkotására.

A másik témám a társadalmi párbeszéd. Az én olvasatomban ez ma olyan, mint a megboldogult ózdi kohászati üzemekben annak idején a munkahelyi szinten lévõ diszpécser telefon. Azt csak hallgatni lehetett, beszélni rajta nem. Ott már nem volt membrán. Megítélésem szerint a társadalmi párbeszédnek ez az alapvetõ szituációja, és ebbõl kellene valamilyen formában kimenni. Ma a szakszervezetek arra kényszerülnek, hogy kilincseljenek a minisztériumok különbözõ szintjein, hogy valamit el tudjanak érni. Manapság már az is eredmény, ha a minisztériumban az ágazati szakszervezet jó szót kap, és kinyitják elõtte az ajtót. Ezen valamilyen formában mindenképpen változtatni kell. Engedjék meg, hogy azzal fejezzem be, amivel a kongresszus elsõ munkanapján elmondott hozzászólásomat is befejeztem: óriási összefogásra és együttmûködésre van szükség a szakszervezetek között. És most már részleteire bontva mondom, hogy a munkahelyi szervezetek között, a szakmai szakszervezetek között és a konföderációk között is óriási együttmûködésre, összefogásra van szükség. Ma ugyanazokat a helyzeteket éljük át, amit átéltünk nem is olyan régen — mindenki emlékszik rá — a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésekor. Egyéni képviselõi indítvánnyal mindent meg lehetett oldani.

Frischmann Edgár, a SZEF Nyugdíjas Választmánya elnökségének tagja A sors abban a megtiszteltetésben részesített, hogy nemcsak a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Nyugdíjügyi Tanácsának vagyok az elnöke és a SZEF Nyugdíjas Választmánya elnökségének tagja, hanem aktív szb-titkár is vagyok, és testközelbõl látom az aktív dolgozók, fõleg a közalkalmazottak elszegényedését, rohamos elnyomorodását. Fájdalmas dolog ez, reménykedem, hogy ez a kongresszus egységes erõvel oda fog hatni, hogy küzdelmeink árán talán tudunk valamit elérni. Idejövet reméltem, hogy valami szép és jó fog elhangzani a kormány részérõl, õszintén és reálisan szól valaki arról, hogy tulajdonképpen hogy is állunk, és mi az az együttmûködés, aminek alapján most már végre kikecmergünk az elmaradásból. Ezzel szemben Andersen-i szinten hallottunk egy tájékoztatást. Miért? Pontos tudomásom van arról, hogy a közel tíz évvel ezelõtti életszínvonalat csak 2001-2002-2003-ban fogjuk megközelítõleg elérni. Kérdés: hogy lehet az, hogy mikor kimegyünk az utcára, mindenki sir, nyomorognak a szegények. Beszéltem olyan közalkalmazotti házaspárral, akik ma a tavalyinál havi 8-12 ezer Ft körüli összeggel kevesebbet visznek haza. Három gyermekük van, akiket iskoláztatni kell. Felvetem a kérdést: lehetséges-e ez akkor, ha valóban ilyen magas százalékkal emelkedtek a fizetések. Statisztikai tanulmányaim során a jogi egyetemen tapasztaltam, hogy mindent be lehet bizonyítani. Ám rossz bizonyítás a valóság megszépítése akkor, amikor itt csupa olyan ember ül, aki fájdalmas szívvel észleli sorsának sanyarúbbá válását. Az volna a kérésem, hogy a kormány õszintén szálljon magába, és próbáljon segíteni ezen a szerencsétlen rétegen, amelyiknek a feladata gyakorlatilag a kormány

munkájának segítése, a kormány terveinek megvalósítása a dolga. Amikor a nyugdíjasok gondjairól beszélünk, nem szociális segélyrõl van szó. Ezek a nyugdíjasok kemény forintokat fizettek havonta a nyugdíj- és egészségügyi szolgáltatások érdekében. Ma ezeknek a nyugdíjasoknak meg kell gondolniuk, hogy kiváltsanak-e egy receptet, hogy kihúzassák-e a fogukat, megröntgeneztessék-e, mert félnek, hogy miért mit kell fizetni. Az aktív dolgozóknak lényegében hasonló problémáik vannak. Ez szerintem megengedhetetlen akkor, amikor a XXI. század órákon belül bekövetkezik, és ha igaz, akkor az Európai Unióba lépünk be. Ami nálunk van, az nem európai életszínvonal. Messze van attól. 50 milliárd forintot spóroltak meg rajtunk, nyugdíjasokon, és nem is tudom, hogy mennyit a közalkalmazottakon. Tessék azt az 50 milliárdot visszaadni, mert ha nem, egyre rosszabb viszonyok lesznek, és nagyon hamar világossá válik az egész világ elõtt, hogy milyen körülmények között élnek itt nálunk Magyarországon a dolgozók. Itt vannak a nemzetközi szakszervezetek képviselõi. Bízom bennük, hogy segíteni fognak bennünket ebben a harcban. A nyugdíjakkal kapcsolatban még egy gondolat. Tudjuk, hogy a nyugdíjba menõ közszolgálatban dolgozók nyugdíja máshoz van kötve, mint a civil szférában. A kormány részérõl azt mondják, hogy közalkalmazottnak lenni karrier. Igaz is, de afféle cifra nyomorúság. És ez egyben a korrupció melegágya is. Meginoghatnak az emberek. Nekünk olyan közalkalmazottakra van szükségünk és olyan közalkalmazotti nyugdíjasokra, akik várhatják, hogy mire elmennek nyugdíjba, gondtalan életük lesz. Nem olyan, mint például a bíráknak és ügyészeknek, akik a fizetésük egynegyedét sem kapják meg, ha elmennek nyugdíjba. 35-40 évi szolgálat után 40-30-25 ezer forintos „magas" nyugdíjjal mennek el. Ezen változtatni kell.

Fehér József vitazárója és szavazás a programról

A Program-elõkészítõ Bizottság rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen a programmal kapcsolatban lényegében megerõsítõ vélemények hangzottak el. A rendkívül nehéz helyzet részben abból adódik, hogy úgy gondoljuk: a program-elõkészítõ bizottság nem végzett túl rossz munkát. Ez valamiféle öndicséretnek tûnhetne, ami azonban távol áll tõlünk. Azt gondoljuk, hogy az elõkészítés volt olyan szervezett, hogy a küldöttcsoportok idõben megismerhették, és jól összegezhették azokat a véleményeket, amelyek az elõzetes javaslatokban megfogalmazódtak. Engedjék meg, hogy ezúton is tisztelettel megköszönjem minden kedves kollégámnak, akik az elõkészítés idõszakában nem ilyen bársonyosan, hanem nagyon is karcosan fogalmaztak a különbözõ változatokról, hiszen talán nem tûnik feleslegesnek az az információ, hogy a dokumentum, amelyik Önök elé került, a hatodik változat. Tehát megfelelõen érlelgettük.

Nagyon nagy tisztelettel egyenként is és együttesen is megköszönöm minden kedves küldött-társamnak a hozzászólást, az értékes vélemény-nyilvánítást. Reméljük, hogy nem az érdektelenségnek tekintik, hanem a célszerûségnek, ha most nem térünk ki különkülön a hozzászólásokra. Minden olyan felvetéssel, amely akár konkrét módon hangzott el a programhoz, akár azt színesítve, a magunk részérõl egyet tudunk érteni, el tudjuk fogadni, és a munka során kívánjuk ezeket hasznosítani. Tehát nem kívánunk mindegyikre most részletesen kitérni, hangsúlyozva, hogy nem tekintjük lezártnak a munkát azzal, hogy elkészül a jegyzõkönyv. Ígérjük, hogy a SZEF Szövetségi Tanácsában, a SZEF más vezetõ testületeiben folyamatosan visszatérünk azokra a felvetésekre, amelyek elhangzottak, és el kívánunk számolni azzal, hogy mi lett a sorsa a javaslataiknak. A bevezetõ felszólalásomban említett három javaslaton túl, amelyekre szövegszerûen visszatérek, két olyan javaslat hangzott el, amelyre a Program-elõkészítõ Bizottság véleménye szerint vissza kell térni, és a kongresszus szavazását kell kérni. Az egyik javaslat, amelyet Varga László kollégánk a Pedagógusok Szakszervezete nevében vetett fel. Meg kell mondanom, hogy nagyon sokan egyetértünk azzal, amit javasolt. Nevezetesen: a SZEF megyei koordinációinak örvendetes megerõsítését követõen települési szinten is vizsgáljuk meg annak lehetõségét, hogy az ott mûködõ SZEFtagszervezetek ne csak véletlenszerûen találjanak egymásra, hanem szervezetszerûen legyenek részesei az önkormányzati szintû érdekegyeztetésnek, egyeztethessenek elõtte, és adott esetben a közös álláspontot közös szóvivõ képviselje. Tehát egy nagyon rövid mondattal a megfelelõ szövegrésznél erre utalni fogok. A másik javaslat látszólag rövid, de álláspontunk szerint nagyon fontos. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének ifjúsági szervezete indítványozza, hogy annál a szövegrésznél, ahol azt mondjuk, hogy vizsgálja meg a SZEF saját ifjúsági szervezetének létrehozását, ott tegyünk egy pontosítást: vizsgálja meg és tegye lehetõvé. Most az a javaslatom, hogy elmondom a módosító indítványt, és utána arról az Elnök úr szavaztasson. Amennyiben az indítvány megkapta az 50+1 százalékot, akkor bekerül a szövegbe, ha nem, akkor az eredeti szöveg marad.

1. javaslat

A 3. oldal 6. pontja egészüljön ki ezzel a mondattal: Megszületett a közalkalmazottak és köztisztviselõk jogállásáról szóló, sok pozitív elemet tartalmazó törvény. Kérem Elnök urat, szavaztassa meg, hogy a kongresszus elfogadja-e ezt a módosító indítványt. (A jelenlévõ szavazati jogú küldöttek közül 102-en igennel, 8-an nemmel szavaztak, 8-an tartózkodtak. A kongresszus tehát elfogadta a javaslatot.)

2. javaslat

A 9. oldal 5. pontjához az volt a javaslat, hogy az 50 százalékos utazási kedvezményt terjesszék ki a helyközi VOLÁN-járatokra, illetve a HUNGUEST üdülõ beutalókból a közszolgálati munkáltatók évenként kötelezõ mértékben vásároljanak. Mivel a Programelõkészítõ Bizottság nevében kell nyilatkoznom, azt tudom mondani: mi mindkettõt fontosnak tartjuk, és a munka során érvényesítendõnek, de nem olyannak, ami koncepcionális programba illik. Tehát kérem a tisztelt javaslattevõt, ne érezze úgy, hogy valamilyen módon elutasítjuk. Úgy gondoljuk, hogy nem ebben a programban, hanem mondjuk a 2000. év költségvetése során vagy más alkalmakkor kell ezt kezdeményezni. Természetesen szavazásra bocsátjuk. (A kongresszus rövid értelmezési vita után többségi szavazással úgy döntött, hogy ez a két követelés ne a programban szerepeljen, hanem a SZEF gyakorlati munkájában kapjon helyet.)

3. javaslat

A 11. oldalon a d/ pont kiegészítésére javaslat: A SZEF megvizsgálja és lehetõvé teszi a konföderáció-szintû ifjúsági szervezet (képviselet, tagozat) létrehozásának lehetõségét. Ez a KSZSZ Ifjúsági Tanácsának javaslata. A Programbizottság támogatja, hogy ezzel egészüljön ki a szöveg. (A küldöttek ellenszavazat nélkül elfogadták a módosító indítványt.)

4. javaslat

A Nyugdíjas Választmány javaslata: A SZEF Nyugdíjas Választmánya erõsítse a SZEF keretében a szervezeti és képviseleti rendszerét. Munkájával segítse hatékonyan az

idõskorúak és a nyugdíjasok érdekeinek megjelenítését, akaratuk érvényesítését. Mûködjön közre a SZEF programjának megvalósításában. A Programbizottság a módosító indítványt támogatja. (A kongresszusi küldöttek — 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül — elfogadták a javaslatot.)

5. javaslat

A 11. oldalon az új f/ pont kiegészítése azzal, hogy települési szinten is lehetõvé kell tenni a SZEF szervezeteinek együttmûködését a helyi önkormányzati érdekegyeztetõ tanácsban, a közös fellépést és a helyi koordináció megteremtését. A Programbizottság támogatja a módosító javaslatot. (A kongresszus a módosító indítványt — 3 tartózkodással — elfogadta.)

*

A módosító indítványok feletti szavazások lezárulása után a kongresszus — ellenszavazat és tartózkodás nélkül — egyhangúlag elfogadta a SZEF négyéves programját.

A tisztségviselõk megválasztása

Kozma Károly, a kongresszus elsõ napján megválasztott Jelölõ Bizottság elnöke a bizottság munkájáról számot adva elmondta: — A Jelölõ Bizottság a SZEF érdekeltségi területek szerint elkülönült tagszervezeteinek képviselõibõl állt össze, és a kongresszus elsõ napját követõen három alkalommal

ülésezett. Javaslataink kialakításakor a lehetõ legszélesebb egyetértésre törekedtünk. A Jelölõ Bizottság azt választotta munkamódszerének, hogy elsõ körben megkerestük a SZEF tagszervezeteit, majd összegyûjtve a javaslatokat, összeállítottuk a lehetséges alternatívákat. Ezekrõl ismételten kikértük a tagszervezetek véleményét. A Jelölõ Bizottság elnöke beszélgetést folytatott a SZEF funkcionáló vezetõ tisztségviselõivel, megkérdezte személyes szándékaikat, és a lehetséges megoldásról is véleményt kért tõlük. Az elsõ körben kialakult és összegyûjtött információk alapján kiderült, hogy a tagszervezetek alapjaiban elégedettek a vezetés eddigi munkájával, a tisztségviselõk tevékenységét eredményesnek tartják, változtatási igények alig fogalmazódtak meg. Egyértelmûen kialakult, és a Jelölõ Bizottság örömmel konstatálta, hogy a SZEF elnöki tisztére dr. Szabó Endre neve a szervezet pótolhatatlan integrációs értéket képviselõ jelöltjeként fogalmazódott meg. Jelölésének, ahogy ezt mondták, nincs alternatívája. Hasonló vélemények fogalmazódtak meg a hivatalban lévõ alelnökök újrajelölésével kapcsolatban is. Ugyanakkor sajnálattal és nehezen vették tudomásul a tagszervezetek azt, hogy dr. Gulyás Judit, az EDDSZ elnöke nem vállalta újrajelölését a SZEF alelnöki posztjára. Dr. Gulyás Judit alapítója és generálója volt szövetségünknek, meghatározó személyiség, összetéveszthetetlen arc, jelentõs érték, ezért érthetõ, hogy kiválása nehezen elfogadható számunkra. Személyes döntését természetesen tiszteletben kell tartanunk, de azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom: nagyon hiányzol majd, kedves Jutka. Tájékoztatom a kongresszust, hogy a SZEF jelentõs, mértékadó szakszervezetei támogatták azt a törekvést, hogy Gulyás Judit alelnök helyére az EDDSZ állítson alelnökjelöltet. A Jelölõ Bizottság természetesen magáévá teszi és közvetíti ezt a javaslatot. El kell mondanom azt is, hogy felmerültek további javaslatok. Ezek közös jellemzõje, hogy nem valamely személy helyett, hanem az alelnökök számának emelésével, melléjük kívánták jelölni õket az egyes szakszervezetek. A SZEF szinte valamennyi jelenlegi ügyvivõje kapott ilyetén jelölést. A Jelölõ Bizottságot kötötte a kongresszus elsõ napi határozata, mely szerint három alelnöki helyre tegyen személyi javaslatot. Ezen a határozaton átlépni csak akkor láttunk volna lehetõséget, ha egyértelmûen támogatják a változtatást a nagy létszámú küldöttcsoportok. Ez a helyzet elõzetes felméréseink szerint nem következett be. A tagszervezetek többségének álláspontja szerint, miután ez strukturális változást és alapszabály módosítást igénylõ kérdés, a következõ kongresszusig kell a változtatásokat alaposan, hosszú viták után elõkészíteni. Így a Jelölõ Bizottság a kongresszusnak a következõ személyi javaslatokat teszi: a SZEF elnökének javasolja dr. Szabó Endrét, alelnökének Borbáth Gábort, Michalkó Pétert és Smrcz Ervint. A kongresszus titkos szavazással a SZEF elnökévé megválasztotta dr. Szabó Endrét, alelnökké Borbáth Gábort, Michalkó Pétert és Smrcz Ervint.

Dr. Szabó Endre záróbeszéde

Tisztelt Kongresszus! Mindenekelõtt õszinte szívvel köszönöm a bizalmat. Azt kell mondanom, hogy nagyon jólesik. Természetesen köszönöm a bizalmat a megválasztott alelnökök nevében is, akik gondolom, hogy ugyanolyan érzésekkel vannak az eredmény ismeretében, mint én. És ha azt mondom, hogy megtisztelõ — ha még pontosabb kívánok lenni, különösen a saját személyemet illetõen —, akkor azt is mondhatom, hogy megható ez az eredmény. Ebben a körben, ahol úgyszólván mindenkit — kit hosszabb ideje, kit rövidebb idõ óta — személy szerint ismerek, be kell vallanom, hogy egy évvel ezelõtt még egészen másként gondolkodtam arról, hogy mi lesz a SZEF kongresszusán. Nem gondoltam azt, hogy ez a kollektíva megvonja a bizalmat tõlem és tõlünk, hanem az volt a határozott szándékom, hogy váltás történjen a SZEF elnöki posztján, mert igazából a realitás, a SZEF jövõje egy fiatalabb korosztályú, jól felkészült, ambíciós elnököt igényelt volna és igényel. Nagyon õszintén és komolyan mondom — amirõl itt a kongresszuson is szó esett —, hogy a fiatalokat meg kell nyernünk, hogy lépjenek be a szakszervezetek soraiba, és ki kell képeznünk õket arra, hogy nálunk talán jobban, a mai kornak modernebb módon megfelelõ szemléletmóddal és magatartásmóddal tudják továbbvinni azt az ügyet, amiért mi hosszú ideig több-kevesebb eredménnyel harcoltunk. Ez igaz a SZEF vezérkarára is. Hogy mégis vállaltam most ezt a funkciót, abban végül is három dolog játszott szerepet. Az egyik, hogy olyan mértékû volt a megnyilvánuló bizalom, hogy azt egyszerûen nem tudtam magamban sem feldolgozott módon, keményen és határozottan visszautasítani. A másik érv, ami meggyõzött, hogy sajnos nagyon összetett, bonyolult, feszült szituációban vagyunk, és azt kell mondanom, hogy a jövõ, legalábbis a közeljövõ sem ígér nyugodt álmokat. Úgy véltem, hogy ebben a munkában — ha az erõm engedi — egy ideig még részt kell vállalnom. A harmadik érv, ami munkált bennem, az az, hogy a SZEF vezetõ kollektívája — itt nemcsak a legszûkebb vezetésre gondolok, az ügyvivõ testületre, az alelnöki gárdára, hanem a Szövetségi Tanácsra, megyei koordinációinkra, munkahelyi szervezeteinkre — szerencsére átlag életkorát tekintve pozitív értelemben messze-messze legyõz engem. Van tehát bizodalmam abban, hogy ez a körülmény belátható idõn belül elvezet ahhoz a helyzethez, hogy stafétát váltsunk olyan személlyel, aki ezt a munkát tisztességgel viszi majd tovább. Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg tehát a magam nevében — még egyszer hozzátéve, hogy a megválasztott alelnökök nevében is — az Önök megtisztelõ bizalmát, és ígérem, hogy amennyire tehetjük, és engedi egyrészt a sors, másrészt a lehetõségek, igyekszünk helytállni és megfelelni ennek a bizalomnak. Nagy örömmel üdvözlöm, és jólesõ számomra, hogy ilyen jelentõs támogatást kaptak az alelnökök, és külön az, hogy Smrcz Ervin barátom is, akit nagyon régóta ismerek, tisztelek és becsülök, ilyen arányokban kapott Önöktõl bizalmat. Meggyõzõdésem, hogy eddigi fáradhatatlan és

áldozatos tevékenységével õ már megérdemelte, és a jövõben bizonyítani fogja, hogy még inkább megérdemli ezt a bizalmat. Jó munkát, együttmûködést kívánok a magam nevében alelnök kollégáimnak. A jövõ héten megalakul a SZEF Ügyvivõ Testülete, amely az Alapszabály értelmében új tagokkal is gazdagodik. Ezzel a gárdával, beleértve a Szövetségi Tanácsot is, neki kell látnunk azon teendõknek, amelyeket ma itt a kongresszus kijelölt számunkra. Miközben nagyon örülök ennek a bizalomnak, nagyon örülök, hogy egy ilyen társasággal még dolgozhatok tovább, egy kissé nehéz is a szívem, mert van valaki — nehéz elérzékenyülés nélkül mondanom —, Gulyás Judit, aki egy kicsit távolabb kerül tõlünk. De remélem, hogy nem olyan távol, hogy nem látjuk legalább minden héten jó egészségben. Ebbõl a gárdából talán sokan vannak, ha nem is mindenki azok közül, akik a négy évvel ezelõtti kongresszuson is jelen voltak, és tudják, hogy akkor is szóba került részemrõl Judit. Csak akkor sajnos a mostaninál sokkal rosszabb szituációban, mert hiszen nem is volt köztünk. Rendkívüli öröm számomra, hogy a kongresszust követõen elég rövid idõ multán beállt sorainkba, ismét egészséges, fiatal, életerõs, csinos és rendkívül korrekt, megbízható kolléga. Ezért tehát fáj a szívem, de amint Kozma Károly, a Jelölõ Bizottság elnöke már elmondta: az emberek egyéni döntéseit tudomásul kell vennünk. Tudomásul kell venni, különösen akkor, ha olyan emberek teszik, akikrõl tudjuk, hogy komoly emberek. De azt gondolom, hogy nem áll ki sorainkból, csak ezen a poszton lesz kicsit távolabb tõlünk. Judit, nagyon köszönöm a munkáját. (Dr. Szabó Endre a küldöttek hatalmas tapsa közben virágcsokrot nyújt át dr. Gulyás Juditnak.)

Dr. Gulyás Judit köszönete

Nem szégyellem, hogy én is elérzékenyültem. Azért sem szégyellem, mert én biztosan tudom, hiszen olyan sokáig csináltam, hogy ha valaki abból él, hogy másokra odafigyel, akkor ahhoz szív is kell, meg nagyon sok türelem. És érzelem nélkül nem lehet csinálni, azt a pluszt hozzá kell tenni. Nagyon köszönöm, hogy dolgozhattam Veletek. Mindig büszke leszek rá, hogy nagyon nehéz idõkben, az indulástól, a születéstõl kezdve a SZEF egyik vezetõje lehettem azért, mert az EDDSZ vezetõje vagyok. Úgy gondolom, hogy csak kaptam a SZEF-tõl, de azt is gondolom, hogy amennyit bírtam és tudtam, annyit adtam is ennek a Szövetségnek. Nagyon jó fõnököm volt. Ügyvivõ társaimmal és alelnök társaimmal nagyon jól tudtunk és tudunk együtt dolgozni, és azt is biztosan tudom — ígérem a kongresszusnak és küldött-társaimnak —, hogy nagyon jól jár a SZEF az új alelnökkel. Tiszta szívbõl ajánlom. Bizonyos dolgokhoz sokkal többet ért, mint én. Nagyon szépen köszönöm a virágot, és még jobban köszönöm azt a biztosan tudott és

átélt sok-sok szeretetet és kedvességet, amit kaptam Tõletek, a SZEF tagszervezeteitõl. Egy dologra vissza kell térnem, a négy évvel ezelõtti kongresszusra. Én akkor a halállal küszködtem, és nekem sokat segített az, hogy a saját szakszervezetem visszavárt, és sokat segített az, hogy - talán alapszabály-ellenesen, mert a távollétemben - megválasztottatok alelnöknek. Nagyon örülök, hogy ez a ciklus is úgy végzõdött, hogy végig tudtam csinálni. Még egyszer köszönök mindent. Nem minden SZEF-megbízatásnak örültem az elmúlt években, volt olyan is, aminek nem, de a legrosszabb az, hogy most ide kell állni a mikrofonhoz, és öt mondatban búcsúzni kell. Valahogy nem szoktam hozzá, de hadd mondjam nektek, küldött-társaimnak és rajtatok keresztül a többi kollégának: bízzatok a SZEF-ben, bízzatok a szakszervezeti mozgalomban akkor is, ha nagyon sokszor mélyponton vagyunk, és mások hibájából csak a kritikát kapjuk. Bízzatok akkor is, ha nincs eredmény, akkor is, ha az eredménytelenség és a szegénység néha egymás ellen is marakodásra bír bennünket, mert ez is elõfordul. De szükség van arra, hogy a kollégáinkra és egymásra odafigyeljünk, és ki tenné ezt rajtunk kívül, ha nem a szakszervezet. Ezt kell tennünk a jövõben is. Nagyon jó emlékkel, nagyon tiszta szívvel és nagyon sok szeretettel fogok mindig a SZEF-re visszagondolni.

Dr. Szabó Endre zárószavai

Õszintén megköszönöm a kongresszus küldötteinek azt a támogatást, amit eddigi munkánkhoz nyújtottak. Megköszönöm azt a magatartást, amit a kongresszus áprilisi elsõ napján és a mai napon is tanúsítottak. Megköszönöm mindazoknak a kollégáimnak, barátaimnak, akik a kongresszus elõkészítésében a legkülönbözõbb bizottságokban részt vettek, és azoknak a munkatársainknak, akik a kongresszus nagyon sok apró-cseprõ, de nagyon lényeges feladatát kitûnõen ellátták. Amint tapasztaltam, a kongresszus mindkét munkanapján zökkenõmentesen mentek a dolgok. Köszönet mindenkinek, és egyben azt kérem, amit Fehér József a program kapcsán mondott: ne csak a megajánlásban, hanem a tettek mezején is tartsunk össze, mert ez az egyetlen esély arra, hogy talán valamit tudunk tenni a munkavállalókért, munkatársainkért, akikért végezzük ezt a nem népszerû és sikerélményeket nem nagyon, vagy csak nagyon-nagyon ritkán felmutató munkát. Még egyszer köszönöm. A kongresszust ezzel bezárom.

*

A SZEF II. kongresszusának két munkanapján a levezetõ elnöki teendõket Borbáth Gábor, dr. Gulyás Judit és Michalkó Péter felváltva látták el.

A KONGRESSZUS MÁSODIK TANÁCSKOZÁSI NAPJA

A SZEF II. Kongresszusának második tanácskozási napján (1999. május 29-én) a meghívott vendégek sorában ült Fõcze Lajos, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke, dr. Vígh László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke, Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Wittich Tamás, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke, Petõ Kálmán, az Országos Munkaügyi Tanács Munkavállalói Oldalának titkára, több SZEF-en kívüli szakszervezet, önkormányzati szövetség, társadalmi szervezet vezetõ tisztségviselõje, dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, dr. Herczog László, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Pálfí Ilona, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Pokorni Zoltán oktatásügyi, és Pepó Pál környezetvédelmi miniszter levélben üdvözölte a tanácskozást. A nemzetközi szakszervezeti mozgalom, valamint más nemzetközi szervezetek és a SZEF-fel szoros együttmûködést fenntartó külföldi szakszervezetek képviselõi közül a Kongresszus vendége volt Peter Coldrich, az Európai Szakszervezeti Szövetség titkára, Günter Weninger, a Közszolgálati Internacionálé képviselõje, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség alelnöke, Bert van Caelenberg, a Munka Világszövetségéhez tartozó Európai Közszolgálati Szövetség fõtitkára, Oscar de Vries, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Magyarországi Irodájának igazgatója, Rainer Girndt, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) Középkelet-európai regionális tanácsadója, Alison Sheperd, az Angol Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, Fritz Neugebauer, az Osztrák Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, Raino Rannisto, a Finn Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke, és Andreas Braun, a Német Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség nemzetközi titkárságának fõreferense.

Az elnöklõ dr. Gulyás Judit elsõként Kánai Lászlónak, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének adta meg a szót.

Kánai Lászlónak, a Mandátumvizsgáló Bizottság elnökének jelentése

Tisztelt Kongresszus! A SZEF Alapszabálya értelmében a II. Kongresszus második ülésnapjára 141 küldött kapott meghívást. A Mandátumvizsgáló Bizottság megállapította, hogy a 141 mandátummal rendelkezõ küldöttbõl a kongresszus megnyitásáig megjelent 115 fõ. Az Alapszabály szerint a kongresszus határozatképes, ha a mandátummal rendelkezõ küldöttek 2/3-a, vagyis legalább 94 fõ jelen van. Az elõzõek alapján tisztelettel jelentem a kongresszusnak, hogy a tanácskozásunk határozatképes.

A SZEF feladatai az új évezred küszöbén Dr. Szabó Endrének, a SZEF elnökének megnyitó beszéde

Tisztelt Kongresszus, Küldött társaim, Vendégeink! Kongresszusunk elsõ munkanapján két feladatunknak már eleget tettünk. Megvontuk az elmúlt négy esztendõ mérlegét, és módosítottuk Alapszabályunkat. Ebbõl következõen mai tanácskozásunkon a következõ idõszak feladataira összpontosíthatjuk figyelmünket. A jelenlévõk kézhez kapták a szükséges írásos dokumentumokat. Ez lehetõvé teszi, hogy szóbeli bevezetõmet rövidre foghassam, és mindössze néhány téma vázlatos érintésére korlátozzam. Tisztelt Kongresszus! Nehéz, gyakran feszültségekkel és megpróbáltatásokkal együtt járó négy év van mögöttünk. Gazdasági válságjelenségek, pénzügyi és szociális megszorítások, a közszféra mûködési feltételeinek, a munkavállalók kereseteinek zuhanásszerû romlása jellemezte az idõszak nagyobbik felét. A körülmények komoly próbatétel elé állították a közszféra szakszervezeteit, így konföderációnkat is. Nem hagyhattuk figyelmen kívül az

ország gazdasági állapotát, ugyanakkor azt sem vehettük tudomásul, hogy a megszorítások mértéke mûködésképtelenné teheti a közintézmények jelentõs részét, veszélyeztetheti az ország lakosságának alapellátását az egészségügyben, a közoktatásban, a szociális ellátásban, a kulturális szférában, a közigazgatásban, vagy éppen az igazságszolgáltatás ill. a közbiztonság területén. Csak arra az álláspontra helyezkedhettünk, hogy minden lehetséges eszközzel harcolunk a költségvetési intézményrendszer mûködésének biztosításáért, a keresetek romlásának mérsékléséért, majd a bérek emeléséért. Küzdelmünk fontos célja volt a munkahelyek védelme, a központi létszámcsökkentés mértékének leszorítása. A körülmények, a nézetkülönbségek súlyosan megterhelték szövetségünk, illetve az egyes tagszervezetek viszonyát az elõzõ kormánnyal. A rendszeres párbeszéd azonban fennmaradt. A kormány, tudva, hogy támogatottságot élvezünk, és szervezeti erõnk megjelenítésére is képesek vagyunk, kénytelen volt számolni velünk. Ez kompromisszumokra és megállapodásokra késztette. Az egyezségeknek kiemelkedõ eredményei voltak a hároméves közalkalmazotti megállapodás, továbbá több, egy-egy évre vagy ágazatra szóló bérmegállapodás. 1997-tõl a gazdasági helyzet szolid javulása következtében megkezdõdött egy lassú, pozitív irányú folyamat a közszféra viszonyaiban is. Megállt a reálkeresetek romlása, sõt csekély mértékû növekedés következett be, amit az egyének sajnos még nem, vagy alig érzékelhettek. A kormány belátta a fûnyíró elvû létszámcsökkentés indokolatlanságát, új finanszírozási és bérezési rendszer kidolgozása került napirendre. Feltehetõ a kérdés: helyes volt-e az önmérséklet, amit a gazdasági helyzet láttán követeléseink megfogalmazásakor tanúsítottunk? Egyet lehet-e érteni azzal, hogy érdekképviseleti politikánkban — bár több sikeres demonstrációra is sor került az oktatási, az egészségügyi, a kulturális szférában —, jellemzõen a tárgyalásos, a megállapodásra törekvõ magatartás dominált? Sokan ezt a kormány iránti túlzott lojalitásként értékelik és kritizálják. Meggyõzõdésünk, hogy alaptalan ez a bírálat. E nézet hangoztatói vagy nem ismerik, vagy nem mérlegelik az adott körülményeket. Kijelentjük: nem a lojalitás, hanem a realitás és a felelõsségérzet vezérelt bennünket. Összefoglalóan errõl az idõszakról azt mondhatjuk: a súlyos társadalmi-gazdasági körülmények közepette sem volt eredménytelen érdekképviseleti küzdelmünk, még akkor sem, ha erõfeszítéseink ellenére sem tudtuk kivédeni, legfeljebb csak mérsékelni a közszférát, illetve munkavállalóit érõ veszteségeket. Meggyõzõdésünk, hogy erõteljes jelenlétünk és fellépésünk nélkül a közszféra helyzete még rosszabbá vált volna. Tisztelt Kongresszus! Az 1998-as országgyûlési választások eredményeként megalakult kormány hivatalba lépésével merõben új korszak vette kezdetét. A polgári kormány értékrendje, gazdaságfilozófiája, társadalmi prioritásai, kormányzási felfogása, stílusa, a szakszervezetekkel szembeni elvárásai és magatartásformája lényeges különbségeket mutat az elõzõ kormány álláspontjához és gyakorlatához képest.

A SZEF üdvözölte az új kormány programjának számos pontját, de egyidejûleg jeleztük, hogy a célokat a gyakorlati lépések hitelesítik majd. Ma, közel egy év elteltével, azt kell megállapítanunk, hogy a program ígérete és a valóság között több területen jelentõs, a közszféra mûködési és kereseti viszonyait illetõen pedig különösen nagy a távolság. Több irányú jogos kritika tárgya a kormány munkavállalókkal kapcsolatos politikája, s a szakszervezetekkel szemben tanúsított magatartása is. Ezek az okai csalódottságunknak, bizalmunk megrendülésének, amit a múlt év õszén illetve ez év tavaszán több tízezer résztvevõvel rendezett demonstrációink is kifejezésre juttattak. Ez az ok, és nem más. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert közismert az a vád, hogy elégedetlenségünknek az alapja az, hogy a választások idején rossz lóra tettünk, demonstrációink mögött pedig ellenzéki pártok állnak. Nos, e fórumon is emlékeztetnünk kell arra, hogy a SZEF egyetlen lóra sem tett. Kitartottunk Alapszabályunk azon, a SZEF sajátos összetételébõl és jellegébõl következõ alapelve mellett, amely a pártoktól való függetlenséget rögzíti, és ezt a jelenlegi módosítás kapcsán sem változtattuk meg. Tisztelt Kongresszus! Bár kétségtelenül haragosak vagyunk, néha már az elkeseredettség is erõt vesz rajtunk, optimizmusunkat és elszántságunkat nem adhatjuk fel. A SZEF-nek minden kudarc és nehézség ellenére sincs más választása, mint folytatni a korrekt, konstruktív együttmûködésre és megállapodásra irányuló erõfeszítéseit a kormánnyal való viszonyunkban. Ez helyzetünkben kikerülhetetlenebb, mint a versenyszféra szakszervezetei esetében. Nem helyezkedhetünk a bojkott, a tartós konfrontáció álláspontjára. Nemcsak azért nem, mert a közszférának minden jelentõs ügye kormányfüggõ, hanem azért sem, mert elõbb-utóbb — reményeink szerint inkább elõbb — hazánkban is rá kell lépni az Európai Unióban alapkövetelménynek számító, kultúrált és hatékony szociális párbeszéd útjára. Tisztelt Kongresszus! A jövõben sem tehetünk le arról, hogy részt kérjünk és vállaljunk a közszféra reformjainak elõkészítésébõl. Ezek a kérdések eddig is helyet kaptak munkánkban. Mi motivál bennünket a részvételre? Egyfelõl az a felismerés, hogy a globális méretû kihívások — amelyek a közszolgálati intézményrendszerek átalakítását célozzák világszerte, s amelyek mind az állampolgárok, mind a közszféra munkavállalóinak életviszonyaira nézve újfajta következményekkel, nemegyszer komoly veszélyekkel is együtt járnak — Magyarországon is mindinkább elõtérbe kerülnek. Másfelõl az a meggyõzõdés, hogy a munkavállalók és szakszervezeteik nem viselkedhetnek külsõ szemlélõként a közszolgálatok modernizációs folyamatában, nem nézhetik passzívan az eseményeket. Törekvéseinket aktualizálja, hogy a kormány intenzíven folytatni kívánja az államháztartás reformját, az állami újraelosztás arányának szerintünk indokolatlan mértékû csökkentését, az egészségügy, a társadalombiztosítás, az oktatás, a kultúra, a közigazgatás intézmény-rendszerének általános léptékû átalakítását.

Nyilvánvaló, s ezt fontos hangsúlyozni, hogy ezekkel a szándékokkal szemben nem helyezkedhettünk csak a tagadás, az ellenállás álláspontjára. Olyan stratégiára van szükségünk, amely képessé tehet bennünket arra, hogy konstruktív javaslatokkal, esetenként alternatívák felkínálásával vehessünk részt a közszolgálat átalakításának progressziójában, ily módon harcolva az emberek életminõségét, a közszolgálat munkavállalóinak helyzetét indokolatlanul veszélyeztetõ hatásokkal szemben. Ehhez szükségünk van a különbözõ országok gyakorlatának megismerésére, az eredményes megoldások figyelembe vételére, s a kedvezõtlenek elkerülésére. A tapasztalatok közül nagyon figyelemre méltó és egyben figyelmeztetõ az, hogy a különbözõ lépések ott voltak eredményesek, ahol azok kidolgozásába bevonták, s ezzel motiválták is az érintetteket és az érdekképviseleteket. Ismert, hogy Magyarországon már a rendszerváltást megelõzõen is történtek kísérletek a közszolgálatok reformjára, a közigazgatás modernizálására. Az 1990-et követõ években ezek a szándékok felerõsödtek és különbözõ lépésekre is sor került. Ezt a folyamatot minõsítve, azt mondhatjuk, hogy döntõen, sõt majdhogynem kizárólagosan pénzügy-politikai, sõt aktuális költségvetési kényszerek vezérelték, hiányzott a sokoldalú szakmai megalapozás, vagy mellõzték azt, elmaradt a társadalmi hatások elõzetes vizsgálata. Mindezekbõl következõen az eddigi reformkísérletek az egészségügyben, az oktatásügyben és más területeken sokkal inkább nevezhetõk improvizációk gyûjteményének, nem egy esetben elvetélt és kárt okozó próbálkozásnak, mint valóságos és hasznos jobbításnak. Ezek a történések, a folytonosan lebegtetett reformfenyegetések, a fûnyíró elvû létszámcsökkentések, a keresetek zuhanásszerû romlása nem pusztán megélhetési gondokat jelentettek a munkavállalóknak, hanem emberi tartásukat, hivatástudatukat és morális értékrendjüket is próbára tették. Ez az oka a SZEF határozott fellépéseinek a különbözõ szándékokkal, intézkedésekkel szemben. Ugyanakkor itt is szeretném megerõsíteni: nem vagyunk konzervatívak, reformellenesek, nem vonjuk kétségbe a változtatások szükségességét a közszférában. Ugyanakkor meg kell fogalmaznunk álláspontunkat és aggályainkat. Álláspontunk közül a két legfontosabb: — A reform konkrét lépéseinek elõkészítése csak a társadalmi hatások, a szakmai szempontok és a pénzügy-politikai körülmények együttes, egyidejû figyelembevétele mellett, és a kétségtelenül eltérõ érdekek ésszerû kompromisszumán alapulhat. — A reform nem veszélyeztetheti az állampolgárok alapellátását, nem növelheti már amúgy is elviselhetetlen anyagi terheiket, nem járhat a közszféra munkavállalóit érintõ lényeges nagyságrendû elbocsátásokkal. Aggályaink a következõkben összegezhetõk: Az elsõ aggályunk, hogy megköthetõ-e a társadalommal az a közmegegyezés, ami a

reform elfogadtatásához szükséges? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalom nem, vagy csak nagy fenntartásokkal fogadja el az állam szerepkörének csökkentését az egészségügyben, a szociális ellátásban, az oktatásban, a közigazgatásban, a közbiztonság területén. Sõt az egészségügyet, az oktatást, a közbiztonságot a közvélemény kifejezetten priorizálja. Második aggályunk, hogy az állampolgárok, fõként a bérbõl és fizetésbõl élõk képesek lesznek-e belátható idõn belül a kiegészítõ elõregondoskodás, öngondoskodás lehetõségével élni, miközben sokan közülük napi megélhetési gondokkal küszködnek? Néhány korábbi kísérlet azt mutatja, nem képesek és nem készek erre. Harmadik aggályunk az, hogy nem tisztázott, hogy a közszféra mely területei lehetnek piackonformok? Arra sincs tapasztalat, hogy a piaci intézmények jobbak-e a közszférában. Európai tapasztalatok igazolják, hogy a közszolgáltatások privatizálása sok esetben többe kerül az államnak és az állampolgároknak, anélkül, hogy a szolgáltatások színvonalasabbá váltak volna. Végül, izgalmas kérdés az is, hogy a közszolgálati struktúrák átalakításához szükséges pénzügyi források honnan teremthetõk elõ? Talán csak nem a munkavállalók béreinek a csökkentése útján? Az említettek önmagukban is ráirányítják a figyelmet arra, hogy a közszolgálat jövõje nem szektorális jellegû ügy, hanem társadalompolitikai kérdés. Olyan nemzeti kérdés, amit csak nagy felelõsségérzettel, és minél szélesebb körû társadalmi megegyezéssel lehet eredményesen megoldani. Tisztelt Kongresszus! Jövõbeni munkánknak változatlanul kiemelt területe lesz a közalkalmazottak, a köztisztviselõk és a szolgálati viszonyban állók bér- és kereseti színvonalának lényeges javításáért folytatott harc. A harcot nem véletlenül emelem ki, mert a kormány 20002003. közötti periódusra készült költségvetési irányelvei a közszférában mindhárom évben a reálkeresetek átlagosan 2 százalékos növelését tartalmazzák. Ez elfogadhatatlan. A közszféra munkavállalói azok közé tartoznak, akik kereseteinek a vásárlóértéke ma 3035 százalékkal rosszabb az 1990 elõtti idõszakénál. Indokolatlanul nagy a lemaradás nemcsak a versenyszférához, hanem a nemzetgazdaság kereseti átlagához viszonyítva is, nem is beszélve a közszolgálat bérhátrányáról az EU tagországaihoz képest. De elmaradnak a keresetek az EU társult vagy csatlakozás elõtt álló országaihoz viszonyítva is. Ezen országok között az egy fõre jutó nemzeti össztermék és a bérek aránya nálunk a legrosszabb. A tarthatatlan állapotot tovább súlyosbította a kormány ez évi kifejezetten rossz bérpolitikája, a közszféra illetményalapjainak befagyasztása, ami nem pusztán munkavállalói, hanem társadalompolitikai szempontból is súlyos tévedés volt. Emiatt, illetve a hátrányos adómódosítás következtében a közszféra munkavállalóinak nagyobbik része ma kevesebbet keres, mint tavaly, miközben a keresetek ez évi reálértéknövekedését a kormány országos átlagban 3-4 százalékra prognosztizálja. Ez az állapot abszurd és elfogadhatatlan. Ezért kezdeményeztük — most már konkrét adatok

birtokában —, a bértárgyalások felújítását a kialakult helyzetrõl és a megoldás lehetõségeirõl. Az elfogadott költségvetésre való hivatkozás nem fogadható el, mert a rendezéshez nem szükséges pótköltségvetés. Az sem méltányolható, miszerint az országot ért természeti csapások és külsõ, nemzetközi körülmények kedvezõtlen hatása miatt nem lehet megoldást találni. Ezek ugyan kétségtelenül tragikus tények, de nem lehet mindig, mindennek az árát a közszféra munkavállalóival megfizettetni. Az a benyomásunk, hogy ebben az országban mindenre jut pénz, beleértve a bankok véget nem érõ, több százmilliárdot felemésztõ konszolidációját is, csak a közszféra gyalázatos és megalázóan alacsony béreinek emelésére nincs lehetõség. Ami pedig a következõ éveket illeti, az a határozott javaslatunk, hogy 2000-tõl kezdve a bérek adott évre vonatkozó nagyságrendjének kialakításánál az elõzõ évi inflációhoz automatikusan igazodó béremelést tekintsük evidenciának és a bérmegállapodások csak a keresetek ezt meghaladó, reálérték növelõ mértékérõl szóljanak. A következõ években olyan bérpolitikai intézkedéseket igényelünk, amelyek a közszféra kereseteit a nemzetgazdasági átlagnál dinamikusabban, annál nagyobb mértékben növelik. Az említettek teljesülése esetén készek leszünk egy hosszabb távú, ún. felzárkóztató célú bérmegállapodás megkötésére. Hosszú ideje szorgalmazzuk a közszféra jelenlegi bérfinanszírozási rendszerének felülvizsgálatát és új szabályozását. Az az álláspontunk, hogy a közszféra béreit az államnak kell szavatolnia, és ennek garanciáit törvényben kell rögzíteni. Ide kapcsolódóan említem meg, hogy tudatában vagyunk a bér- és foglalkoztatáspolitika összefüggéseinek is, az a gyakorlat azonban, amely olyan létszámcsökkentéseket kényszerített ki, amelyek nem álltak összhangban a funkciókkal és a feladatokkal illetve azok változásával, elfogadhatatlan volt és maradt számunkra. Azt javasoljuk, készüljön végre el egy a közszféra különbözõ területeinek állapotát alaposan elemzõ, a szervezetek fejlesztési irányait és feladatait figyelembe vevõ létszámelemzés és egy erre épülõ közszolgálati foglalkoztatás-politikai koncepció és intézkedési terv. Ebben a munkában szívesen vállaljuk a közremûködést. Tisztelt Kongresszus! Konföderációnk 1995-ben tartott I. kongresszusán állást foglaltunk az egységes közszolgálati törvény lehetõségének és célszerûségének vizsgálata mellett. Ez a munka megkezdõdött, s vannak jelei bekapcsolódásunk lehetõségének. Álláspontunk részletezése nélkül most és itt is megerõsíthetjük: támogatjuk a közszolgálat foglalkoztatási garanciáinak, az elõmeneteli rendszerek általános és különös megoldásainak, a kiemelkedõ munkavégzés jobb anyagi elismerésének, és a közszolgálat sajátosságait honoráló egyéb megoldások lehetõségeinek kimunkálását. Meggyõzõdésünk, hogy a bér- és a kereset a közszolgálati pálya vonzerejének, megtartó képességének és színvonalának fundamentális tényezõje ugyan, de nem egyedüli eleme és meghatározója. Tisztelt Kongresszus!

Az elmúlt évek kemény kihívásai megedzették, harcképesebbé, érettebbé tették a SZEFet. Szilárd és határozott érdekképviseleti politikánk elismerést vívott ki a közéletben még azok körében is, akik nem feltétlenül szimpatizálnak velünk. Szövetségünk nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy felvettek bennünket az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) teljes jogú tagjai sorába. Bõvültek és gazdagodtak kétoldalú nemzetközi kapcsolataink. Konföderációnk ma már megfelel azoknak a legalapvetõbb követelményeknek, amelyek egy európai igényû szakszervezeti szövetségtõl elvárhatók. Mindez azonban nem ad okot az elégedettségre, még kevésbé arra, hogy szem elõl tévesszük további kötelezettségeinket, tennivalóinkat. A környezõ világ és hazai környezetünk változásai, a modernizáció jelenségei a szakszervezetektõl is szerepük újragondolását követelik meg. Egyik oldalon a munka világán túlterjedõ, nemzeti keretû társadalompolitikai problémákkal szembesülünk, a másik oldalon az EU-n belüli döntéshozatal nemzetek feletti jelenségeivel és a tõke nemzetközi összefonódásával találjuk szembe magunkat. Ez új dimenziókat vetít elénk. Ezzel összefüggésben látnunk kell, hogy jelenlegi adottságaink nem elégségesek ahhoz, hogy érdemi módon reagálhassunk az új követelményekre. Alaposan végig kell tehát gondolunk, milyen változtatások szükségesek hagyományos szemléletmódunkon, struktúráinkon, programjainkon. Ez a munka a következõ évek nagy próbatétele lesz. Annyit már ma is látni lehet, hogy nagyobb szerep jut az elõretekintõ, a társadalom hosszabbtávú perspektívájában és a napi életben végbemenõ folyamatokat komplex módon szemlélõ, e történésekben eligazodni, és ezekre válaszokat megfogalmazni képes szakszervezeti politikának. Ez igényli a szakszervezetek európaizálódása és professzionalizmusa követelményének tudatos felismerését, s az ehhez szükséges feltételek fokozatos, folyamatos megteremtését. Ennek szerves tartozéka az érdekképviseleti munka szakmai színvonalának emelése, a tudomány mûvelõinek és a gyakorlat tapasztalt szakértõinek szélesebb körû bevonása, a nemzetközi tapasztalatok kritikus szemléletû hasznosítása, és egy olyan tisztségviselõi, aktivista kör kialakítása, amely kész és képes is az új dimenziókat magában foglaló párbeszédre mind a tagsággal, mind a kívülállókkal. Az ügy sikere szempontjából nélkülözhetetlen a széttagolt szakszervezeti struktúrák szellemi és anyagi potenciáljának célszerû és ésszerû koncentrálása, a közszolgálati egység-szakszervezeti gondolat és az ilyen irányú cselekvés bátorítása anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk az egyes szakmák érdekeinek indokolt autonómiáját és érvényesülését. Erre ösztönzõen jó példával és hasznosítható tapasztalatokkal szolgálhatnak olyan, egyenként is milliós nagyságrendû közszolgálati szakszervezeteknek az integrációi, mint az angol UNISON, vagy a német ÖTV. Természetesen tudjuk, hogy a vázolt folyamat fáradságos munkát, vélt vagy valós érdeksérelmek türelmes feloldását, szemléletbeli, személyi és presztízsjellegû akadályok leküzdését igényli. A jövõ útja azonban kétségtelenül nemcsak a társadalmak makrostruktúráiban, hanem a szakszervezeti modellekben is az ésszerû integráció. Tisztelt Kongresszus!

Befejezésül engedjék meg, hogy ezen a fórumon is õszinte köszönetet mondjak szövetségünk munkájához nyújtott támogatásukért a közszféra szakszervezeti tagjainak, munkavállalóinak. Köszönet illeti a tagszervezeteinkben, megyei koordinációinkban, nyugdíjas választmányunkban, a különbözõ érdekegyeztetõ fórumok szakbizottságaiban, a SZEF szövetségi tanácsában, a PEB-ben, az ügyvivõ testületben önzetlenül és nagy aktivitással dolgozó kollégáinkat, barátainkat. Köszönet hazai és külföldi együttmûködõ partnereinknek, harcostársainknak, és nem utolsó sorban a közvetlen környezetemhez tartozó kis létszámú kollektíva nagy szorgalommal és tisztességgel dolgozó tagjainak, akik a mindennapok sok-sok teendõjében nélkülözhetetlen segítõtársaim. Köszönöm figyelmüket.

Fehér Józsefnek, a Program-elõkészítõ Bizottság vezetõjének elõterjesztése a SZEF középtávú programjáról

Tisztelt Kongresszus! Kedves Küldött-társaim! Minden program annyit ér, amennyi abból megvalósul. A Program-elõkészítõ Bizottság ezt az alapigazságot is kiindulópontnak tekintette, amikor megalkotta a SZEF középtávú program-javaslatát, amelynek címével is jelezni kívántuk, hogy a SZEF érdekvédelmiérdekérvényesítési tevékenységének stratégiai irányát és tartalmát nem általánosságban, hanem nagyon is jól definiálható területen: a közszolgálatban, és belátható idõtávban: a XXI. század kezdetén kell meghatároznunk. A dokumentumban is jeleztük, hogy az eddigi tapasztalatokra is épül ez a program, de megengedtük magunknak azt is, hogy túltekintsünk napjaink kényszerein, és már ma mondjunk ki olyan célokat, amelyek eléréséhez lehet, hogy nem lesz elegendõ egy kongresszusi idõszak. A konföderáció program-javaslatát kívántuk Önök elé terjeszteni, és nem szerettük volna megsérteni tagszervezeteink autonómiáját azzal, hogy a SZEF érdekképviseleti köréhez tartozó szakmai területeken — mint az oktatás, az egészségügy, a szociális ágazat, a kultúra, a mûvészet, a közrend-közbiztonság vagy a közigazgatás —, illetve a különbözõ foglalkozási csoportok körében végzendõ érdekvédelmi feladatokat is számba vettük volna. Ismernünk kell az egyes tagszervezetek célkitûzéseit, de a konföderáció programja nem az egyes programok „kivonatolt mennyiségi" összegezése, hanem az a MINÕSÉGI TÖBBLET, amelyet csak makroszinten lehet felvállalni, és makroszinten lehet megvalósítani.

Az elmúlt évek tapasztalatai igazolják, hogy célszerûek, mert érvényesülnek a SZEF Alapszabályának azon rendelkezései, amelyek szerint: — a SZEF a tagszervezetek felhatalmazása alapján makroszinten képviseli a közszolgálati munkavállalók érdekeit; — a SZEF lehetõséget biztosít az érdekérvényesítési tevékenység összehangolására, erõsítésére, a közösen elfogadott álláspontok képviseletére; — és a SZEF a tagszervezetek ügyeiben felkérésre, külön felkérésre jár el. Tehát a SZEF Programja azokat a célokat, törekvéseket, feladatokat tartalmazza, amelyek közösek. Azokat, amelyeknek nemcsak egyéni megoldásai nincsenek, hanem azt egy-egy tagszervezet sem lenne képes egyedül valóra váltani. Azokat, amelyek megvalósítása valamennyi közszolgálati munkavállaló életminõségét javíthatja, függetlenül attól, hogy a közszolgálat mely szakmai területén, mely szintjén vagy éppen milyen földrajzi, gazdasági környezetben végzi munkáját. Mindebbõl következõen ez a program-javaslat a közös munka stratégiai irányait és fõ tartalmát javasolja megállapítani, tehát nem feladatterv! Ezért nem tartalmazza a megvalósításért felelõsök nevét vagy a végrehajtási határidõket. Szándékaink szerint így is számon kérhetõ feladatokat, megvalósítható, elérendõ és elérhetõ célokat tartalmaz. Az egyes programpontok címszerû mondatainál az egyenlõségjelet mi nagyon komolyan gondoljuk, legyen az a közszolgálati keresetpolitika, mert az számunkra egyenlõ a tisztességes polgári lét megteremtésével, vagy legyen az az európai unióhoz történõ csatlakozás, amely a mi számunkra az európai színvonalú közszolgálathoz vezetõ utat jelenti. Tisztelt Küldött-társaim! Kedves Vendégeink! Mások mondják rólunk, és nem mi hivalkodunk azzal, hogy a SZEF szervezeti ereje és akcióképessége kiemelkedõen magas. Túl vagyunk számos megmérettetésen, legitimációs próbán. Három közalkalmazotti tanácsválasztásból hármat nyert meg ez a konföderáció. Érezzük is ennek felelõsségét és súlyát. Létünk, szervezeti erõnk, akcióképességünk közösen és tagszervezetenként is — ékes cáfolata annak a vélekedésnek, amely szerint a szakszervezetek fölött eljárt az idõ, és a poszt-indusztriális társadalomban nincs igény, nincs szükség a kollektív érdekvédelemre. Nos, több százezer ember akaratát nem lehet semmisnek tekinteni, ugyanis a szervezeti erõt, az akcióképességet õk - a tagdíjfizetõ tagok — biztosítják. Van-e valamilyen titka e szervezeti erõnknek? Nincs titok. Most is szerepel a programban az a szilárd elhatározásunk, hogy a jövõben is a konszenzusra törekvõ döntési mechanizmust priorizáljuk. Ismerjük és alkalmazzuk a demokrácia játékszabályait, tiszteletben tartjuk a többség akaratát, de számunkra elfogadhatatlan az erõbõl leszavazott kisebbség jogos érdekeinek elutasítása vagy figyelmen kívül hagyása. Együttmûködés-pártiak vagyunk, elhatárolódunk minden kiszorítósditól, de azt világosan

értésére adjuk mindenkinek, hogy csak valós támogatottságot szervezetekkel lehet és szabad együttmûködni.

igazolni

tudó

Nem bátor, hanem racionális célnak szántuk az egység-szakszervezet gondolatával való barátkozást. Az összefogás szükségességét talán senki nem tagadja, de ma már a deklarációknál több kell! Éppen nagyságrendünk és a közszféra egészére is érvényes felelõsségi kompetenciánk jogosít fel arra, hogy mi legyünk kezdeményezõi a közszolgálati szakszervezetek érdekérvényesítõ akciói összehangolásának, intézményesített egysége és majdan közös szervezete létrehozásának. Az ésszerû autonómiák megtartásával, az indokolt különbségek megjelölésével el kell indulnunk az integráció útján, mert ez a kor parancsa, ez a globalizálódó világ kihívása, ezt mutatják az európai közszolgálati szakszervezetek példái, és ez felel meg az általunk választott alapértékeknek, az összefogás, a közös jólét eszményének. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák! Nekünk az természetes, hogy a SZEF mindig is pártsemleges volt és az marad. A tájékozatlanoknak vagy a tényeket nem ismerõknek és a minket minõsítõ nyilatkozóknak ajánljuk a figyelmébe, hogy a SZEF Alapszabálya egyértelmûen meghatározta és meghatározza, hogy a tagdíjakat mire lehet költeni, és abból mi sem jó lovakra, sem rossz lovakra nem szoktunk tenni, de futballistákat sem kívánunk szponzorálni. Áldozunk viszont arra, hogy megvalósuljon a mi értékrendünk, amelynek alappillére a szociális érzékenység, a társadalmi igazságosság, az értéket teremtõ munka becsülete, az egyén és a közösség boldogulása és a szolidaritás. Nem kívánunk kétséget hagyni senkiben afelõl sem, hogy az általunk választott értékrendbe beleértjük a toleranciát, a másság és a más vélemény tiszteletben tartását, s ezt másoktól is elvárjuk. Tisztelt Kongresszus! Hölgyeim és Uraim! A SZEF eddigi, közel tíz éves története során többször igazolta, hogy az érdekérvényesítés igen változatos eszköztárát képes és kész alkalmazni, azt azonban nagyon határozottan hangsúlyozza és nem hagyja elvitatni, hogy magatartásának egyik fõ vezérlõelve a konstruktivitás. Mindig is szem elõtt tartottuk, hogy nem elég pusztán nemet mondani, és eddig is voltak javaslataink a megoldásokra. Bízunk abban, hogy a most elfogadandó programunk kezdeményezéseire sem tagadó lesz a válasz, és bízunk abban, hogy partnereinknek lesz képessége a mi konstruktivitásunk fogadására. A pénzelvonáshoz vagy a létszámcsökkentéshez nem kell tehetség. A konstruktív elme teljesítménye, az alkotó gondolat ereje a színvonalas állami-önkormányzati közszolgálat megteremtéséhez kell, amely legalább annyira érdeke a mindenkori kormánynak, mint amennyire érdekünk nekünk, a közszolgálatban dolgozóknak. Reméljük, hogy e kölcsönös érdek felismerése valóban partneri viszonyokat teremt meg. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák!

Azt gondolom, hogy egy program nemcsak vallatja a jövõt, hanem befolyásolni is akarja a történéseket. Közhely, mert igaz, hogy fiatalok nélkül nincs biztos jövõ, és az ifjúság ügye a jövõ ügye. Talán nem túlzás azt állítanunk, hogy az elmúlt évtized szakszervezeti átalakulásának egyik nagy adóssága a fiatal munkavállalók körében és érdekében végzett munka hiányosságai. Nem engedhetjük meg, Küldött-társaim, hogy a szakszervezet ne legyen vonzó a fiatalok számára. Vállalnunk kell és ki kell használnunk azt az elõnyt, hogy a munkahelyeken csak egyetlen szervezet, a szakszervezet mûködhet. A fiataloknak természetes a közösségigénye. Erre és közéleti érdeklõdésükre alapozva vonzóvá kell tenni a szakszervezetet számukra, és megismertetni a magukért és másokért tenni tudás élményét, és elérni, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb számban vállaljanak tisztséget. Tisztelt Kongresszus! A Program tartalmi kérdéseihez nem kívántam kiegészítést és magyarázatot fûzni, mert Szabó Endre elnök úr elõadása a program tartalmi indoklását is jelentette, és remélhetõleg az írásos elõterjesztés talán nem szorul magyarázatra, vagy ha igen, akkor kedves Küldött-társaink úgyis szóvá teszik, és a konkrét kérdésekre, felvetésekre válaszolunk. Kértük a tagszervezeti küldött-csoportokat, hogy lehetõleg írásban juttassák el hozzánk a módosító, kiegészítõ javaslatokat. Eddig három ilyen javaslat érkezett, engedjék meg, hogy ezeket ismertessem. Az egyik a Nyugdíjas Választmányunk javaslata, amely szerint õk azt javasolják, hogy a Program 11. oldal d) pontja bõvüljön a következõ szöveggel: A SZEF Nyugdíjas Választmánya erõsítse a SZEF keretében a szervezeti és képviseleti rendszerét. Munkájával segítse hatékonyan az idõskorúak és a nyugdíjasok érdekeinek megjelenítését, akaratuk érvényesítését. A Nyugdíjas Választmány mûködjön közre a SZEF Programjának megvalósításában. Ezt a javaslatot a Program-elõkészítõ Bizottság támogatja és javasolja, hogy a Kongresszus is fogadja azt el, iktassuk ezt a programba. A másik javaslat szerint a 3. oldal 6. pontjának elsõ mondata után be kellene iktatni egy új mondatot: Megszületett a sok pozitív elemet tartalmazó közalkalmazotti és köztisztviselõi törvény. A Program-elõkészítõ Bizottságnak nincs elvi kifogása a mondat beiktatásával szemben. Azt mondjuk, hogy döntsön a Kongresszus, és engedjék meg, hogy egyes szám elsõ személyben emlékeztessek arra, hogy 1992-ben a KIÉB akkori munkavállalói oldala nem igazán támogatta a közalkalmazotti törvényt. A harmadik javaslat szerint szerepeljen a programban az, hogy az 50 százalékos utazási kedvezményt terjesszék ki a helyközi VOLÁN járatokra, valamint az, hogy a HUNGUEST kedvezményes üdültetési lehetõség a közszolgálati munkavállalóknak meghatározott arányban kötelezõ jelleggel járjon. Nincs elvi kifogásunk, de úgy gondoljuk, hogy a javaslat koncepcionálisan szerepel a program-tervezetben. Ugyanis mi a 9. oldal 5. pontjában megfogalmazott célkitûzésbe mint példálózó javaslatot, ezt is beleértjük, mert a közszolgálati szociálpolitikának mint kiegyenlítõ jóléti rendszernek szerintünk a funkciója az, hogy különbözõ kedvezményekkel — akár utazási vagy üdülési

kedvezménnyel — kompenzálja a versenyszférához képest alacsonyabb jövedelmi színvonalat. Kedves Kolléganõk! Kedves Kollégák! Tisztelt Kongresszus! Engedjék meg, hogy e helyrõl én is megköszönjem minden kedves kollégámnak, a Program-elõkészítõ Bizottság tagjainak azt, hogy megtiszteltek a közös munka élményével, és szóban vagy írásban szerzõtársaikká avattak. Befejezésül azt kérem Küldött-társaimtól, és azt kívánom magunknak, hogy legyünk olyan magabiztosak, egységesek és erõsek a majdan elfogadandó Program végrehajtásában, mint amilyen ötletesek, gondolatgazdagok és konstruktívak voltunk annak megalkotásában. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket!

Hazai és külföldi vendégek felszólalásai

Dr. Herczog Lászlónak, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának üdvözlõ szavai

Tisztelt Elnök asszony! Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy a kormány képviseletében tisztelettel és szeretettel köszöntsem kongresszusukat, és kívánjak Önöknek nagyon sikeres, eredményes munkát. Azt hiszem, hogy olyan szakszervezettel találkozhatunk itt, amely teljesíti azt, amit a neve tartalmaz. Szakszervezetként viselkedik, együttmûködésre törekszik, és fórumot nyújt a párbeszédre. Egy kongresszus mindig alkalmas arra, hogy egy kicsit hosszabb távon is elgondolkodjunk. Számomra úgy tûnik, mintha egy pozitív és egy negatív hagyomány alakulna ki. A negatív hagyománnyal kell kezdenem. A kormány és a szakszervezet kapcsolata a kormányzati ciklusok elsõ évében nem felhõtlen. Emlékezzenek csak a taxisblokádra 1990 októberében vagy 1995 márciusában a Bokroscsomagra. Pozitív hagyománynak viszont azt látom, hogy utána mindkét ciklusban a kormány és a szakszervezetek közötti viszony jelentõs mértékben javult, és nagyon remélem, hogy ez így lesz ebben a kormányzati ciklusban is. Teljesen érthetõnek tartom, hogy a szakszervezetek számára a bérek ügye a legfontosabb, legkiemeltebb kérdés, és e

fórumon is illik elismerni, hogy a költségvetési szférában valóban lényeges a bérelmaradás, ezt objektív számítások, statisztikai adatok bizonyítják. Ugyanakkor, ha már a statisztikai adatokról beszélünk, érdemes néhány pillantást vetni a Központi Statisztikai Hivatal elsõ negyedévi adataira is Ezek szerint az elsõ negyedévben nemzetgazdasági szinten a nettó átlagkeresetek 3,1 százalékkal emelkedtek. Ugyancsak azt állítja a Statisztikai Hivatal, hogy a versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 14,9 százalékkal, a költségvetési szférában 20,6 százalékkal növekedtek. (Moraj a teremben.) Ezek statisztikai tények, de majd fûzök hozzá kommentárt. Ami a nettó keresetek alakulását illeti, a versenyszférában 11,3 százalékkal, a költségvetési szférában 16,6 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek, mindez 9,5 százalékos infláció mellett. Ezek az adatok tehát azt mutatják, hogy egyelõre a versenyszféra és a költségvetési szféra között az olló nemhogy nyílt, hanem inkább zárult. Most jön a kommentár. Egyébként azért a Statisztikai Hivatal jelentéseit nem illik vitatni, ezek tényadatok. Mindig azt szoktuk állítani, hogy egy hónap vagy akár egy negyedév adataiból az év egészére vonatkozóan nem szabad következtetést levonni. Én ezt most sem kívánom megtenni. Tehát nem azt akartam én ezekkel a negyedévi adatokkal állítani, hogy a költségvetési szférában minden rendben van, de mintha megindult volna a pozitív irányú változás. De azért azt hiszem, hogy amikor értékeljük a helyzetet, következtetéseket próbálunk levonni az év egészére vonatkozóan, akkor a statisztika hivatalos, tényleges és valós adatait nem szabad figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, ahhoz, hogy a bértárgyalások légköre és eredményessége javuljon, ehhez elengedhetetlenek lesznek azok a reformok, amelyeket egyrészt a Munka Törvénykönyve átfogó felülvizsgálatával, másrészt pedig egy egységes közszolgálati törvény létrehozásával próbál a kormány megvalósítani. Úgy gondolom, hogy a bértárgyalások szempontjából nagyon nagy jelentõsége lenne annak, ha a fenntartó-munkáltató viszonyban változna a jogi szabályozás, és a munkáltatói szerepkört a fenntartóhoz telepítenénk. Ami az együttmûködés fórumait illeti, az Önök számára is közismert, hogy itt a kormány jelentõs reformot kezdeményezett, amely már megkezdõdött, illetve folyamatban van. Mûködik már a Gazdasági Tanács, az Országos Munkaügyi Tanács, éppen ezen a héten jött létre a Nemzeti ILO Tanács. Ez mind olyan fórum, amelyen a szakszervezetek jelen vannak. Várhatóan két hét múlva megalakul az EU Integrációs Tanács, amely a csatlakozási folyamatba kívánja bevonni a szociális partnereket. Azt hiszem, hogy a fórumok tehát adottak, és azzal pedig teljesen egyetértek, amelyet már korábban Elnök úr is, Fehér úr is hangoztatott, hogy természetesen ezeknek a fórumoknak, az elveknek a próbáját, az igazi értékét majd a gyakorlat adja meg. Nagyon remélem, hogy azért az a pozitív hagyomány, amely az elsõ két ciklusból kirajzolódik, ebben a ciklusban is folyatódik, és négy év múlva egy eredményes idõszakra tekinthetünk vissza. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.

Peter Coldricknek, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) titkárának felszólalása

Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy az Európai Szakszervezetek Szövetségének baráti üdvözletét tolmácsolhatom Önöknek. Fõtitkárunk, Emilio Gabaillo nagyon szeretett volna itt lenni, azonban mi éppen Helsinkiben készítjük elõ az ETUC kongresszusát. Ennek a kongresszusnak az idõpontja június végére esik, és remélem, hogy addigra a koszovói konfliktus is rendezõdni fog. Biztosítanunk kell, hogy a koszovói menekültek visszatérhessenek otthonaikba, és egy nagyon nagyszabású rekonstrukciós újjáépítési programot kell majd elkezdenünk, amelyben a régió összes országa, beleértve Magyarországot is, részt fog majd venni. A mi Helsinki-i kongresszusunk fõ témája a foglalkoztatás és a munkanélküliség lesz. Fenn kell tartanunk és meg kell tartanunk a gazdasági mûködõképességet Európában, és szerintünk ehhez nem kell a már jól bevált európai modell szétrombolása. Ennek a modellnek az alapereje a szakszervezetek által játszott szerep. Mi szeretnénk azt biztosítani, hogy a gazdasági fejlõdés demokratikus legyen, amelyben figyelembe veszik az egyszerû emberek érdekeit. Azt szeretnénk, hogy kialakulhasson a kollektív szerzõdések igazi európai dimenziója, hiszen vannak már olyan vállalatok, amelyek európai, illetve világdimenzióban mûködnek, és nekünk is ilyenekké kell válnunk. Az európai modell másik alapvetõ jegye a közigazgatás által játszott nagyon fontos szerep, és én csak alá tudom húzni és ismételni tudom, amit Elnök úr mondott errõl. Harcolnunk kell azért, hogy fenn tudjunk tartani egy erõs közigazgatást. Ez azért is kell nekünk, mert ezáltal biztosítható az emberek jogainak védelme. És ilyen módon elõ lehet segíteni a társadalmi és a regionális kohéziót, és ezzel biztosítható egy erõs gazdaság megléte is. Nem engedhetõ meg és nem elfogadható, hogy mindent a piacra hagyjunk. Egy egészséges gazdaságnak egészséges és mûvelt emberekre van szüksége. Igen, a közigazgatás pénzbe kerül, de természetesen hatalmas elõnyöket is tud hozni. Ennek a védelme természetesen minden országnak a saját ügye, de ugyanakkor ez már európai üggyé is vált. Ezért az ETUC már belevette az alapszabályába a közigazgatással kapcsolatos témát. Talán mindenki ismeri azt a jelenséget, hogy világcégek próbálják megvetni a lábukat különbözõ országokban. Ezt nagyon gyakran úgy tudják megoldani, hogy csökkentett adókkal szerepelnek az ország gazdaságában, ennél fogva más adózóknak kell több terhet vállalniuk. Mindenféleképpen biztosítanunk kell, hogy Európában hatékony módon ki lehessen védeni ezt a nagyon nagymérvû adócsökkentést. Kedves Barátaim! Nagyon sok mindent tudnék még mondani Nektek, de a Ti képviselõitek is jelen lesznek Helsinkiben, ahol ezt a nagyon fontos kérdést igazán részleteiben tudjuk majd megvitatni.

Remélem, hogy nem sokkal az ETUC Helsinki-i kongresszusa után az országuk elmondhatja, hogy nemcsak az ETUC tagja, hanem az Európai Unió tagjává is válik.

Günter Weningernek, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (GÖD) alelnökének, az Osztrák Települési Önkormányzati Dolgozók Szakszervezete (GdG) elnökének felszólalása

Tisztelt kongresszusi résztvevõk, Tisztelt kongresszus! Köszönöm Önöknek a meghívást, hogy eljöhettünk, részt vehetünk kongresszusukon. Fritz Neugebauer kollégámmal együtt, aki itt ül, az osztrák közszolgálat és az osztrák közigazgatás valamennyi, tehát szövetségi tartományi és helyi szintjén közel 400 ezer szakszervezeti tagot képviselünk. Szeretném Önöknek átadni egyúttal annak az 1,5 millió szakszervezeti tagnak az üdvözletét is, akik az Osztrák Szakszervezeti Szövetség kebelén belül vannak. Az a megtiszteltetés ért, hogy én adhatom át a világon közel 20 milliós tagsággal bíró Közszolgálati Internacionálé, a PSI üdvözletét is. Szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy az itteni kongresszusi részvételünk nemcsak udvarias politikai érdeklõdés. Szeretnénk ezúttal kifejezni, illetve dokumentálni a magyar közszolgálati szakszervezetek iránti szolidaritásunkat is. Egyúttal szeretnénk dokumentálni azt is, illetve megmutatni, hogy a világban ma végbemenõ gazdasági események tekintetében egyetlenegy lehetõségünk van, és ez a szakszervezeti összefogás. A közszolgálatok nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, hanem az egész világon többszörös és többféle nyomásnak vannak kitéve. A tõke felhalmozódása, a piac globalizálódása, a gazdaság liberalizálódása tulajdonképpen oda vezet, hogy világszerte egyre kevesebb a kormányok saját cselekvési tere. Ma már a kormányok nem a politikai szükségszerûség szerint cselekedhetnek, hanem kénytelenek afelé orientálódni, hogy a piac, illetve annak liberalizálása milyen szükségszerûségeket ír elõ. Olyan helyzetben vagyunk ebben a világban most, hogy nagyon sok millióan vannak munka nélkül, és a kormányok rájönnek, hogy központi kérdésként kell kezelniük a foglalkoztatás ügyét. Viszont egyidejûleg arra kényszerülnek rá, hogy maguk is támogassák a piacok korlátlan felszabadítását. Emlékeztetek rá, hogy pillanatnyilag folyik éppen a gáz- és áramszolgáltatás liberalizálása. Ez az egyik oka annak, hogy egyelõre egyetlenegy példát nem tudok felhozni arra, hogy valamely kormánynak sikerült volna a foglalkoztatási problémát megoldania. Sõt, ellenkezõleg. Az történik, hogy a gazdaság a kormányt teszi felelõssé. Egyre hangosabban szólnak olyan követelések, hogy az állami beruházások irányuljanak a magángazdaságba, ennek eredményeként a kormány azokat az eszközöket, amelyeket szociális célokra fordíthatna, kénytelen a gazdaságba beruházni. Csakhogy ennek a hozama megint a globális, tehát a világméretû piacra vándorol. Ennek az az eredménye,

hogy a közszolgáltatásokat kurtítják, és miután a kormány a saját embereit, a közszolgálatban foglalkoztatottakat leépíti, tehát a foglalkoztatottak számát csökkenti, maga is hozzájárul az ördögi körhöz. Ha a szakszervezeteknek nem fog sikerülni erõs gátat emelni a folyamat elé, akkor ez a spirál egyre gyorsabban megy fölfelé. Mert nemcsak a munkanélküliség fog emelkedni, hanem a szociális ellátás színvonalát lefelé fogják nyomni. Annak ellenére, hogy nagyon nagy a nyomás a közszolgáltatások ellen, a társadalom tagjaival, de a magángazdaságban mûködõ társszakszervezeteinkkel is meg kell értetnünk, hogy a közszolgálatnak nagyon sokfajta szociális funkciója van, és mellesleg munkahelyeket is teremt. A szakszervezeti összefogásnak az lehet a célja és az eredménye, hogy minél többen megtudhassák: mindenkivel együttmûködünk, akik a munkavállalók általános jogaiért, illetve azok érvényesüléséért küzdenek. Tisztelt Kongresszus! Engedjétek meg, hogy mondjak néhány mondatot azon szándékotokkal, illetve fáradozásaitokkal kapcsolatban is, hogy belépjetek az Európai Unióba. Szeretném az osztrák és az európai szakszervezetek nevében itt kijelenteni, hogy ezt a törekvést meleg szeretettel, barátian és minden erõnkkel támogatjuk. Nem szeretnénk viszont, hogy az Európai Unió kibõvítése kapcsán a nálunk elért szociális színvonalat csökkentsék, illetve azt rontsák. Nem szeretnénk, hogy bérdömping jöjjön létre, és hogy a szakszervezeteket szétverjék. Ezért nagyon fontos — és az osztrák tapasztalatok pozitívak voltak e tekintetben —, hogy a tárgyalásokon már a szakszervezetek is részt vegyenek. Nem szabad megengedni, hogy a csatlakozási tárgyalásokból bennünket, szakszervezeteket kirekesszenek. Azt gondolom, hogy ennek ellenére optimisták lehetünk, mert a szakszervezetek minden országban felismerték: pozitív kilátásaink vannak a tekintetben, hogy európai szintû szociális partnert kapunk. Ebben a szellemben szeretnék a kongresszusnak minden jót kívánni. Minden jót, szerencse fel!

Bert van Caelenbergnek, a Közszolgálatban Alkalmazottak EurópaiSzövetsége (EUROFEDOP) fõtitkárának felszólalása

Elnök úr! Elnök asszony! Hölgyeim és Uraim! Nagyon köszönöm a meghívást, és szeretném átadni szervezetem üdvözletet. 1996. szeptember 27-én a Közszolgálati Alkalmazottak Nemzetközi Szövetsége, az INFEDOP egy konferenciát rendezett Bécsben. Ezen számba vették azokat a tapasztalatokat és azokat a fejlõdésben elért eredményeket, amelyeket a világszervezet felmutathatott, és döntés született arról is, hogy kifejezetten a közszolgálati szférában dolgozók foglalkozási problémáival fognak a jövõben foglalkozni. Az EUROFEDOP Európában 33 évvel ezelõtt, 1966-ban alakult, és európai regionális szervezetként mûködik. A

szakmai tanácsok konstruktív tevékenységének köszönhetõen az EUROFEDOP a lehetõ legkedvezõbb módon fejlõdött, és terjesztette ki tevékenységét az európai térségre. Az EUROFEDOP a következõ témákkal foglalkozik: közös részvétel a közszolgálati szférában, a közalkalmazottak szerepe a társadalomban, a számítástechnika hatása a közszolgálati területen, a privatizáció abból a szempontból, hogy vajon elbukott-e a közszolgálatiság, és magas szintû közszolgálati szerepvállalás Európa társadalmaiban, valamint természetesen a foglalkoztatás etikája és új formái. A 90-es években folytatódott a privatizáció és a kivonulás a közszolgálati szférából, azonban — együtt más európai szakszervezetekkel — mi is felhívtuk arra a figyelmet, hogy ezt nem szabadna mindenáron erõltetni. Szükséges a befektetés az emberi erõforrásokba azáltal, hogy kiigazítjuk a béreket, és lehetõvé tesszük a magas szintû professzionális készségek, képességek kialakítását. Az EUROFEDOP tevékenységének legutóbbi idõszakában, 1994 óta megismertettük az EUROFEDOP alapszabályát minden illetékes hatósággal és szervezettel. Ebben a következõ elemek kerültek leírásra: a közszolgálatiság a népesség szolgálatában, a társadalmi és jóléti funkció a közigazgatás területén. Továbbá azt is kihangsúlyoztuk, hogy az alapszabály maga semmiféleképpen nem jelentheti azt, hogy a privilégiumok megbénulnának. Nagyon sok országban megvalósultak olyan követelések, mint például a szólásszabadság, a szakszervezetek elismerése, a szakszervezeti pluralizmus elismerése, az informális képzéshez való hozzájárulás és az, hogy a szakszervezeteket a kollektív tárgyalások során mint egyenrangú partnereket tekintettek. Természetesen ettõl Magyarország sem kivétel még az egészségügyi szektor területén sem. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az európai integráció nagyon fontos kihívás a közszolgálati szakszervezetekkel szemben is. És ezen a területen nagyon szorosan együtt kell mûködnünk azért, hogy meg tudjunk felelni az ezen a területen végrehajtott igen jelentõs változásoknak. Az a kihívás, amellyel az európai közszolgálati szakszervezeteknek szembe kell nézniük, három részbõl áll. A jelenlegi európai integráció, különösen a gazdasági és pénzügyi unió tekintetében a versenyt stimulálja, ez viszont a közszolgálati szektor részére fenyegetettséget jelent, hiszen ennek alapján különbözõ társadalmi változások fognak bekövetkezni. Máris láthatjuk, hogy nagyon sokan elvesztették az állásukat. Ugyanakkor az európai integráció szükségessé teszi a közszolgálat modernizálását is és az ezzel történõ együttmûködést. Az európai integráció bizonyos következményei károsak a demokráciára és a társadalom egészére nézve, és a dolgozók és állampolgárok között egyfajta biztonságvesztés érzését keltik, ami az esetleges jobboldali extrém tendenciák megerõsödéséhez vezethet. E fenyegetettség ellensúlyozására nagyon bölcs dolog lenne, ha ki tudnánk dolgozni egy olyan stratégiát, amely bebizonyítja — és nemcsak Magyarországon, hanem uniós szinten is —, hogy a közszolgálati tevékenységek nélkülözhetetlenek, és ezek képezik a modern társadalom gerincét. Ennél fogva ezek alapvetõen szükségesek az európai integrációhoz. A nyitott pártok rendszere azt is feltételezi, hogy a különbözõ csoportok érdekeinek ütközése politikai úton rendezhetõ. A parlamenti demokrácia olyan módszer, ami azt

biztosítja és azt segíti elõ, hogy az érdekkonfliktusokat, amelyeket a múltban, sõt a világ bizonyos részén még ma is véráldozattal és kaotikus körülmények létrehozásával tudtak megoldani, ma már sokkal megfelelõbb úton lehet rendezni. A parlamenti demokrácia azonban már egyre kevésbé tükrözi a politika teljességét. Joggal mondható az is, hogy a média és a multinacionális cégek politikai tényezõkké váltak, sõt a maffia is politikai tényezõvé vált. Tehát rajtuk már igazán nem lehet demokratikus módon uralkodni. Ez természetesen igaz az európai viszonyokra, de nemzetközi tekintetben is. Viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy vannak kis szakszervezetek. Hiszen egy kis szakszervezet is egyfajta katalizátor szerepet tölthet be, és valóban változtatásokat indíthat el. Ehhez természetesen az kell, hogy az egész szervezetben az értékek és az elvek figyelembevételével dolgozzunk. A holnap Európájának fel kell vállalnia azt a felelõsséget, és teljesítenie kell azokat a kötelezettségeit, ami által biztosítható, hogy a világgazdaság valóban az emberiséget szolgálja, ne pusztán a profitot. Ennek természetesen messzemenõ következményei lesznek azokra az európai országokra nézve, amelyek mind gazdasági, mind társadalmi szempontból már elõbbre járnak, mint a szomszédos országaik, és akik már jelöltek az Európai Unióhoz csatlakozásra. Ebbõl a szempontból is elmondható, hogy a közszolgálati szférában dolgozók nagyon fontos szerepet fognak játszani. Ennek a szerepnek része az õ felelõsségvállalásuk, állásfoglalásuk és a szakszervezetek fellépése. Azt szeretném az itt ülõ szakszervezeti társaim jelenlétében is mondani, hogy a szakszervezeti pluralizmus, ahogy az az ILO-n belül mûködik, nagyon reményteljes jel Európa számára is. Nagyon fontos figyelembe venni, hogy csak a saját identitását megõrzõ szervezet lehet az egyetlen olyan platform, amely a tagságának az elõnyeit ki tudja elégíteni úgy, hogy ragaszkodik az elveihez. Ezért van szükségünk olyan erõs országos szakszervezetekre, mint a SZEF is, amely ragaszkodik az elveihez és ragaszkodik a választóihoz, tagjaihoz is.

Dr. Vígh Lászlónak, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnökének felszólalása

Mélyen tisztelt Kongresszus! Tisztelt Elnök asszony! Elnök úr! Tulajdonképpen az volna a legegyszerûbb, ha az elõttem szóló kollégák által elmondottak többségével egyetértve köszönnék és elmennék. De ennél egy kicsivel többet szeretnék mondani. Három gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik az, amirõl itt már szó esett: a szakszervezeteknek szakszervezetekként kell viselkedniük, és ez a legfontosabb dolog. Az érdekképviselet és az érdekérvényesítés fogalomkettõse közül én a másodikra, az érdekérvényesítésre teszem a hangsúlyt, mert a képviselet az elmúlt évek során azért megvolt, ha döcögött is, de az érvényesítéssel

komoly gondjaink voltak és úgy érzem, hogy lesznek is. Ennek van egy nagyon fontos oka. Az, amit egyik külföldi utamon hallottam egy prominens személyiségtõl. Azt mondta: nektek magyaroknak az a bajotok, hogy ti nem meggyõzni, hanem mindig legyõzni akarjátok egymást. Azt gondolom, ez az egymást legyõzni törekvõ magatartás nem azt szolgálja, hogy valamilyen módon megértsük egymást. A felelõsen gondolkodóknak meg kellene érteniük, hogy a meggyõzés volna a fontos. Például ne legyen zúgás a teremben, amikor a kormány képviselõje adatokat mond, mert nem biztos, hogy azonos kottából „énekelünk." Márpedig, ha a kotta nem lesz azonos, akkor megint nem lesz meggyõzés, akkor csak a legyõzés lehetséges. A következõ témám az európai uniós csatlakozás. Úgy gondolom, hogy a közszféra nélkül ez a csatlakozás nem fog menni, vagy csak nagyon döcögve fog elõre jutni, és a vége nem az lesz, amit szeretnénk. A közszféra az elõkészítés során szerintem különösen fontos szerepet tölt be, a megvalósításban pedig nélkülözhetetlen. A különbözõ területek kreatív képviselõi amellett, hogy az uniós csatlakozás szempontjait szem elõtt tartják, talán a legjobban ismerik, hogy mi mire vagyunk képesek, és mit szeretnénk. A tudomány, az oktatás, az egészségügy, a kultúra szerepe ebben rendkívül nagy. Mi ismerjük pontosan, hogy hol állunk, tudjuk, hogy hova szeretnénk eljutni. És minél több görbe vonalat rajzolunk ezen az úton, annál kevésbé lesz hatékony ez az út. Ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy testben és lélekben egészséges, kreatív közszféra nélkül nincs vagy nagyon messze van az európai uniós csatlakozás. Ehhez hozzátartozik egy nagyon fontos kérdés. Az, hogy ehhez szükség van a közszféra megbecsülésére. A megbecsülésnek sokféle formája lehetséges. Én szakszervezeti képviselõként a munkahelyek megõrzése mellett egyet szeretnék kiemelni: a már említett anyagi elismerést. Ugyanis olyan közszolgálati dolgozókkal nem lehet hatékony munkát végezni, akiknek mindennapos anyagi, megélhetési gondjaik vannak. Mert ez alkotó munkakör mindenki számára, és ha miközben a csatlakozás kérdéseivel foglalkozik, azon kell gondolkoznia, hogy holnap, holnapután hogy fog megélni, akkor nem lesz hatékony a munkája. Éppen ezért nagyon sürgõsen meg kellene oldani azt a sok problémát, ami ezen a területen van. Ezt mindenkinek a maga helyén értenie kellene, tudnia kellene. Még egy dolgot kijelenthetek: a pénzügyi diktatúra nem tesz jót ennek az ügynek. Nem igaz, hogy amit akarunk, arra nincs pénz. Van pénz. Én azt is elismerem, hogy ezt jó helyre kell tenni, de akkor tesszük jó helyre, ha az állam egyszer pontosan meg tudja határozni, hogy mit tart állami feladatnak, és mit hajlandó finanszírozni. És a feladathoz azt is hozzá kell tenni, hogy annak az elvégzése mibe kerül. Mert addig még csak eljutunk néha, hogy mit szeretnének, de hogy ez mibe kerül, azt az illetékesek mindig elfelejtik. Pedig a feladatok és a feltételek összhangja nélkül ez a dolog nem megy. Végezetül, miután errõl is szó volt, egy rövid gondolatban szeretnék arra is kitérni, hogy a szakszervezetek együttmûködése természetesen rendkívül fontos dolog. Az Önök által készített anyagban úgy szerepel, hogy az ÉSZT természetes szövetségese a SZEF-nek. Ezt mi is így gondoljuk, hiszen az együttmûködésünk ezt bizonyítja. Egyetlen egy dolgot szeretnék ezzel kapcsolatosan felvetni: nem szabad elfelejteni, hogy a demokráciában sem lehet nagy ugrásokkal elõre menni. Mert erre is volt példa. Együttmûködésünknek

természetes folyamatnak, természetes szervezõdésnek kell lennie, és nyilvánvaló, hogy ez az út nem vitatható. Egyetlen dolog biztos: hogy ez nem elhatározás kérdése, és nem valamilyen adott idõponthoz kapcsolódik, hanem ezt meg kell élni, végig kell gondolni, a gondolatainkat össze kell csiszolni, mert közös az akaratunk. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Vita a programjavaslatról

Mester Jánosné, a Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke A program azon részéhez szeretnék hozzászólni, amely a SZEF szervezeti ereje és akcióképessége kapcsán a közszolgálati szakszervezetek összefogásáról szól. A Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete tevõlegesen tett hitet az összefogás évek óta hangoztatott elve mellett, és kilenc év MSZOSZ-es tagság után kérte felvételét a Szakszervezetek Együttmûködési Fórumába. A SZEF-hez csatlakozásunkat megelõzõ idõszakról engedjenek meg egy rövid történeti visszatekintést. 1989-ben alakultunk, az akkori Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetébõl váltunk ki. Én 31 év bölcsõdei munka után cseppentem bele a szakszervezeti mozgalomba, s pont egy olyan változó idõszakban, amikor még az is elbizonytalanodott, aki régi motoros volt. Nagyon kemény idõszak volt, de nem értünk rá a töprengésre. Ha nem akartuk, hogy az események sodorjanak bennünket, nekünk kellett irányítani a folyamatokat. Mint új szakszervezetnek, szükségünk volt egy erõs konföderációra, ezért alapító tagjai lettünk az MSZOSZ-nek. Sok segítséget kaptunk tõlük, elsõsorban tisztségviselõink képzésében. Általuk kapcsolódhattunk be az országos érdekegyeztetésbe és a nemzetközi munkába is. Amikor az MSZOSZ-en kívüli szakszervezetek érdekeik érvényesítésének erõsítésére különféle blokkokba tömörültek, létrejöttek az új szövetségi alternatívák, többek között a SZEF. Az alapvetõen akciószövetségként mûködõ, önálló munkaszervezettel nem rendelkezõ és csak költségvetési szakszervezetekbõl álló szövetség megalakulása válaszút elé állított minket is. Miután a SZEF akkori Alapszabálya megengedte a társult tagságot, a BDDSZ várakozási álláspontra helyezkedett. A SZEF I. kongresszusa viszont megszüntette ezt a státuszt, nekünk másodszorra már döntenünk kellett. Úgy éreztük, hogy maradnunk kell az MSZOSZ-ben. Szükségünk volt a profi szakértõi háttérre, a megyei képviseletekre, a jogsegélyszolgálatra. Ezek biztos hátteret adtak számunkra. Az évek során saját érdekvédelmi munkánk, érdekérvényesítési képességünk is fejlõdött. Sikereket értünk el a szociális ágazat, ezen belül a bölcsõdei hálózat és nem utolsó sorban szakszervezetünk elismertetése terén. Az MSZOSZ-ben megalakítottuk a költségvetési blokkot, s megdolgoztunk a társszakszervezetek lojalitásáért, elismeréséért. Közben a

KIÉT munkavállalói oldalán folyamatos és szoros munkakapcsolatban voltunk a SZEFben tömörült szakszervezetekkel. Kapcsolatunk korrekt és problémamentes volt. Megismertük és nyomon követhettük a SZEF valódi konföderációvá válásának folyamatát. Tapasztaltuk, hogy ez a konföderáció a politikai kihívásokra mindig megtalálta a megfelelõ felelõs magatartást. A legmesszebbmenõkig törekedett a kompromisszumokra, de amikor kellett, a nyomásgyakorlás különféle eszközeit alkalmazta. Fokozatosan érlelõdött meg bennünk, hogy hol a helyünk. Ahogy az átalakult társadalomban élesebbé vált a harc, és nagyobb lett a szakadék a versenyszféra és a költségvetési szféra között, úgy vált mélyebbé az érdekellentét az MSZOSZ-en belül is. Úgy éreztük — lehet, hogy tévesen —, hogy a nagy ipari szakmák mögött csak másodlagos a költségvetési dolgozók érdekvédelme. Azt gondolom, hogy ez még talán érthetõ is egy olyan konföderációnál, ahol a két szféra közötti arány kilenc az egyhez. Tagsági kezdeményezésre 1998 márciusában elkezdõdött egy országos tájékozódás a szövetségi hovatartozás eldöntése céljából. Az alapszervezetektõl kapott jelzések alapján összehívtunk egy rendkívüli kongresszust, amely 92 százalékos többséggel a SZEF-hez csatlakozás mellett döntött. Meggyõzõdésünk szerint helyesen. Lépésünket szándékunknak megfelelõen mindkét konföderáció a munkavállalóink eredményesebb képviseletére és érdekvédelmére irányuló lépésnek tekintette, és nem lett belõle sem presztízsügy, sem rivalizálás. Kilépésünk nem rontott a viszonyukon. A magunk részérõl mindent megtettünk — és a késõbbiekben is erre törekszünk —, hogy megõrizzük az együttmûködõ partneri viszonyt volt szövetséges társainkkal, hiszen a napi feladatok konföderációkhoz való hovatartozástól függetlenül igénylik az összefogást, az együttgondolkodást. Hogy mindezt miért tartottam fontosnak elmondani? Több okból is. Elõször. Ezzel a folyamattal szerettem volna bizonyítani, hogy a SZEF a külsõ szemlélõ által is érzékelhetõ változáson, fejlõdésen ment keresztül. Ma már valós társadalmi súllyal rendelkezik, tevékenységében, szervezeti struktúrájában megfelel a hazai és a nemzetközi követelményeknek. Másodszor. A nem valós érdekek alapján vagy felülrõl, kívülrõl erõltetett átalakítási, egyesítési törekvés nem lehet sikeres. A szakszervezetek maguktól, saját elhatározásukból, a felismert szükségszerûség alapján hozzák meg a szervezetük számára fontos döntéseket. Harmadszor. A mi csatlakozásunk óta a Közegészségügyi Szakszervezet követte példánkat, s bízunk benne, hogy mások is ezt teszik. Nem illúzió tehát, hanem realitás az a célkitûzés, amelyet a programban megfogalmaztunk: „a modern értelemben vett közszolgálati egység-szakszervezet megteremtése". A BDDSZ egyetért a SZEF programjával, megvalósításában tevékeny részt vállalunk. Cserébe kérjük szakmaspecifikus érdekvédelmi munkánkhoz a konföderáció támogatását, a társszakszervezetek szolidaritását, a kollégák segítségét. Elõre is köszönöm.

Koffán Károly, a Képzõmûvészek, Szakszervezetének elnöke

Iparmûvészek

és

Mûvészeti

Dolgozók

A Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége képviseletében vagyok itt, a szövetség egyik tagszervezete a Képzõmûvészek, Iparmûvészek és Mûvészeti Dolgozók Szakszervezete. Kicsiny szakszervezetünk jól érzi magát ebben az együttesben, amelynek a szolidaritására támaszkodhatunk. Részben közszolgálatiság jellemzi a tagságunkat, hiszen a mûvészek nagyrésze, jórésze egyszersmind valamilyen fizetésbõl, bérbõl élõ állásban van, és ilyen módon a közszolgálatiság közvetlenül jellemzõ rájuk. Ha gondosan utánanézünk, a mûvészet fogalmába egyébként is beletartozik — a szabad foglalkozású mûvészek esetében is — a közszolgálatiság. Mindazonáltal, mivelhogy kicsiny szakszervezet vagyunk, ennek következtében idõnként és helyenként speciális érdekeink, illetõleg sajátosságaink nem kerülnek szóba, nem tudjuk azokat megfelelõen képviselni. Nem szalaszthatom el tehát ezt az alkalmat, hogy az Önök nyilvánossága elõtt elmondjak — csak illusztrative — egy jellemzõ példát. A közbeszerzési törvény úgy rendelkezik, hogy a versenyeztetés kapcsán általában az olcsóbbik megoldást kell elfogadni. Képzeljék el ezt egy mûalkotás esetében. Ilyen módon tehát a törvény nem rendelkezik egy kivétel megteremtésérõl, amelyikben lényegében a mûalkotásra szánt összeg az, ami meghatározza, hogy mit lehet abból kivitelezni. Vagyis a mûvésznek az elképzelését ehhez kell igazítania. Nem képzelheti el aranyból a mûvet, ha csak ólomra van pénz. Ennek nagyon sok káros következménye van. A megbízók bizonytalanságban vannak mind a tekintetben, hogy miként járjanak el, mind pedig abban, hogy kit bízzanak meg. Nagyon sok esetben az olcsóságot kínáló, ám szakmán kívüli ajánlkozó nyeri el a megbízást éppen azért, mert úgy érzi, hogy sokkal kevesebbért el tudja végezni, mint amennyibõl az valójában megoldható lenne. Ez foglalkoztatási kérdést is jelent a mûvészet területén. Amikor Önök érdeket képviselnek, hasonló kérdésekkel fognak találkozni. Arra kérem Önöket, hogy mindig árnyaltan képzeljék el az érdekképviseletet, mindig gondoljanak arra is, hogy a mûvészek területe is Önökhöz tartozik. Hogy mennyire közszolgálati a mi tevékenységünk, ahhoz egy régi katalógus-szövegemet szeretném röviden elmondani. Bár a magam nevében írtam, de mint mûvésztársaim választott képviselõje, a nevükben is mondhatom: „Mûvészet és pedagógia a két életelem, melyek mind jobban eggyé válnak bennem. A szüntelen példaadás, a mások és a magam alkotóképességének kibontakoztatása — ez maga a megtalált szabadság." Köszönöm.

Dr. Bárdos Judit, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének fõtitkára A Belügyi Dolgozók Szakszervezete nevében néhány szóval szeretném ecsetelni az eddig eltelt idõszak eseményeit, hiszen nap nap után találkozhattak velünk a sajtóban. A múlt

év októberében a közalkalmazotti tanácsválasztáson a Belügyi Dolgozók Szakszervezete a szakmacsoportban elsõ lett. Igaz, ezt még nem tudtuk aprópénzre váltani, mert még sem a kormány, sem pedig az ágazatot vezetõ miniszter nem értékelte a tanácsválasztás eredményeit, nem ültek tárgyalóasztalhoz a közalkalmazottakkal. A belügyben megkezdõdött az úgynevezett profiltisztítás és privatizáció, amelyrõl itt szó esett azzal kapcsolatban, hogy a közszolgálatot tisztítani kell. Elsõ lépésként 12 gyermekintézményt számoltak fel — ezeket idén szeptemberben zárják be —, és már bezárták azt a 72 ezer kötetes könyvtárunkat, amelynek fenntartása mindössze 10 millió forintba került. Az ágazatban még nem fejezõdött be a közigazgatás úgynevezett korszerûsítése, hiszen ebben az évben ugyan csupán 3 százalékos létszámcsökkentést éltünk meg, de jövõre valószínûsíthetõen több ezer kollégától kell megválnunk. A rendszerváltás óta az még nem fordult elõ, hogy a Belügyi Dolgozók Szakszervezete rövid idõn belül négyszer ment az utcára. De erre kényszerültünk a múlt év októbere óta. Négyszer voltunk kinn. Mind a négyszer társszakszervezetekkel, a SZEF-fel és a KSZSZszel együtt. E helyrõl is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak a konföderációknak, szakszervezeteknek, amelyek támogattak bennünket a harcunkban. Mit hozott ez a harc? Kevesebbet, mint amire számítottunk. A kormányzattól, az ágazattól erre az évre mindössze 5 százalékos béremelés ígéretét tudtuk kiharcolni. Mit jelent ez az 5 százalék? Amikor 1998-ban hatalomra került az új kormány, évi 1-2 százalékos reálkereset-növekedés lehetõségérõl beszélt. Ma a Belügyminisztériumban és intézményeiben a közalkalmazottak fizetése bruttó 35-40 ezer forint, a középfokú végzettséggel rendelkezõ köztisztviselõké pedig 60 ezer. A Belügyminisztérium kötelékébe tartozó mintegy 20 ezer munkavállaló közül szinte mindenkinek csökkent a reálkeresete. Az 5 százalékkal annyit tudnak kompenzálni, hogy az adóváltozások miatt nem csökken, hanem 1998-as szinten marad a keresetük. Ismerjük a jövõ évi terveket. Legalábbis úgy hisszük, hogy ismerjük, hiszen a minisztériumok a sarokszámokat megkapták. A kormány képviseletében itt ülõ urakat szeretnénk megkérni: csak akkor ígérjenek, ha ígéretük be is váltható. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint — elmondta Herczog úr — az év elsõ három hónapjában a közszférában jelentõs volt a reálbér-emelkedés. A belügyi ágazatban ez sajnos csak a hivatásos állományra igaz, az õ esetükben is mindössze 1-2 százalék erejéig, de nem igaz senki másra vonatkozóan. A Statisztikai Hivatalnak szét kellene választania az egyes foglalkoztatási ágazatokban dolgozók keresetét, s akkor rögtön tisztán látható lenne, hogy kinek nõtt és kinek csökkent a nettó keresete. Ha mindaz igaz, amit a lapok, a rádió és a televízió híradásai kormányzati forrásból közölnek — és én ebben a vonatkozásban hiszek a kormánynak —, s jövõre mindössze 8,25 százalékos bruttó keresetnövekedésre van kilátás, miközben eltörlik az összes eddigi adókedvezményt, akkor tisztelettel azt kérdezem: mit hoz nekünk a jövõ? Meggyõzõdésem szerint a jövõ nem azt fogja hozni - és ez üzenetértékû a kormány számára -, hogy szét tudják szeletelni a szakszervezeteket. A jövõ azt a felismerést hozza, hogy a szakszervezeteknek össze kell fogniuk, és közös erõvel megpróbálniuk érvényesíteni az akaratukat. Meg kell mondanom, hogy akarunk érvényesítése igen

nehéz, ezt mi átéltük a Belügyminisztériumban. Az egyik kollégánk Don Quihote módjára elhatározta, hogy õ majd megváltoztatja a világot, és 24 óra múlva már nem dolgozott azon a megyei rendõrkapitányságon. Hiába mondtuk, hogy az egyéni érdekérvényesítés kora lejárt. A mi szakszervezetünk, a BDSZ azt várja a SZEF-tõl, hogy mindig egységesen lépjen fel, mert a közös fellépésben van az erõnk. Ha több százezer ember megmutatja, hogy mire képes, akkor a tárgyalóasztalnál velünk szemben ülõknek el kell gondolkodniuk. Tudom, a kormányzati oldalon nem mindenkit érdekel, hogy mennyire erõs vagy gyenge egy szakszervezet. De nemcsak Magyarország létezik, hanem Európa is. Európa pedig odafigyel erre az országra. A jövõre vonatkozóan mindannyiunknak azt kívánom: legalább annyira törekedjünk egymással összefogva dolgozni, ahogy azt a belügyi ágazatban néhány szakszervezet tette.

Petõ Ferenc, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának titkára Amint az a szóbeli beszámolóban is elhangzott, az elmúlt években a legnagyobb veszteségeket mi, a közszférában dolgozók szenvedtük el. Ez vitathatatlan tény, de tény ennek az elkönyvelt veszteségnek a „többrétegûsége", sokarcúsága is. A legfájóbb mindenképpen a reálkereseteink alakulása volt az elmúlt esztendõkben. Azon lehet polemizálni, hogy ennek ilyetén alakulása ellen a SZEF, mint a közszféra munkavállalóinak legnagyobb érdekképviseleti szerve mit tett vagy mit nem tett meg. És megtettünk-e mindent, ami megtehetõ volt ezekben az években. Lehet polemizálni azon is, hogy a kormányok hogyan viselkedtek ezekben a vitákban. Vitatkozhatnánk rajta, ám ennek a múltra, s a jelenre nézve semmi jelentõsége nincs, hozama pedig már a múltra nézve végképp nem várható. Nekünk a jövõre nézve kell kigondolnunk - természetesen az elmúlt idõszak hibáiból, sikereibõl okulva - a kongresszust követõ idõk alapvetõ stratégiáját, amelyet az elõterjesztés nagy körvonalakban helyesen fogalmazott meg. A tét óriási. A politikai váltógazdaság keretei között az éppen aktuális kormány, vagyis a mindenkori végrehajtó hatalom célja a lehetõ legolcsóbb állam mûködtetése. E célja elérésére kézenfekvõ eszköznek tekinti a köztisztviselõi kar, valamint a közalkalmazottak kereseteinek megkurtítását, szinten tartását, hiszen a kincstár számára ez az eszköz hagyja meg a legnagyobb forrásokat. A kereseteink szinten tartása azonban csak egyetlen rétege, egyetlen „arca" a bennünket ért bajoknak. A reálszférához viszonyítva a mi területünkön minden kifizetett jövedelem-forint után jelentõs közterhet cipelnek a munkavállalók. Ezt az idén az adótörvények változása miatt igen negatívan élték meg különösen a kereseti csoportok alsó szféráiban élõk. De jelentõs

közterhet viselnek a munkáltatók is. Esetünkben a munkáltató pedig — akár közvetve, akár közvetetten — maga az állam. Tekinthetõ mindez egyfajta öngerjesztõ mechanizmusnak is, hiszen ha e területre több jövedelem áramol ki, azzal a rárakodó közterhek miatt — az állam szempontjából nézve - a kormány a saját zsebén üt nagyobb léket. Ezt az okfejtést elégszer hallhattuk szociális partnereinktõl az utóbbi esztendõkben. Ám mindez azért mégsem ilyen egyszerû, hiszen 1999-ben már minden józanul gondolkodó politikai erõnek tisztában kell lennie azzal, hogy az olcsó állam fogalma miként értelmezhetõ és fõképp miként alkalmazható a gyakorlatban. Mert véleményünk szerint hibás az az elképzelés, hogy az olcsó állam csupán a piaci viszonyokhoz képest, a reálszférában uralkodó átlagkeresetek töredékéért dolgoztatott állami alkalmazottakkal biztosítható. Nem. Ezt a fajta gondolkodást el kell utasítanunk. A jó hadvezérek — és ez történelmi igazság és nem statisztika — mindenkor becsülték, s fõleg megbecsülték saját katonáikat. Ezt mind anyagi, mind erkölcsi téren igyekeztek az érintettek tudomására hozni. Az Európai Unió felé menetelve és mint elérendõ cél felé tekintve ideje leszámolni az olcsó állam elõbb vázolt értelmezésével, mert a köz katonái ott már nagyobb megbecsülést élveznek. Ahol az állam nagyobb gondossággal tekint alkalmazottaira, ott a társadalom egésze is elfogadóbban viselkedik az állammal szemben, mivel az államot képviselõ tisztviselõre, közalkalmazottra felnézhet az egyszerû állampolgár. Ahol rangot jelent állami vagy önkormányzati alkalmazottnak lenni, ott az államnak is rangja van. Olyan rangja, amelyet nem természetellenes félelmek motiválnak az állampolgárok tömegeiben. Joggal hisszük, hogy ez az idillikus állapot nálunk sajnos még nem létezik. Ám célnak csak ezt az egyet tekinthetjük. Ezzel alighanem munkaadóinkkal is közös platformon állunk. A jövedelmi viszonyaink alakulása mellett gondjainknak van egy másik vetülete is: a leterheltség. Az utóbbi évek létszámgazdálkodásra vonatkozó, sok esetben átgondolatlan döntései a falakon belül maradókra jelentõs pluszfeladatokat, nagy többletterheket róttak. Ismerve az EU adminisztratív normáit, ez a teher bizonyára még nõni fog. Mondom ezt annak ellenére, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa által képviselt dolgozókat tulajdonképpen nem érintették az említett létszámcsökkentések, illetve az ebbõl adódó elbocsátások. De a rájuk háruló feladatok több tízszeresükre növekedtek a hivatal 1987-ben történt létrehozása óta. Az alkalmazotti létszám viszont igen szerényen, alig több, mint 50 százalékkal emelkedett. Különösen érzékenyen éljük meg a társadalombiztosítási járulékok beszedésének terhével reánk köszöntött 1999. évet. Ez valami elképzelhetetlenül nehéz és igen sokrétû feladatot ró ránk óriási többletmunkával, amelyet dolgozóink igen nehezen és tulajdonképpen a tavalyi szinten hagyott anyagi és egyéb források mellett végeznek el. Az egyébként is állandó frusztrációs hatásnak kitett munkavállalóink leterheltsége, különösen néhány területen már-már az elviselhetõség határát súrolja. Pusztán a tisztánlátás miatt elmondom, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem csillagászati keresetekért dolgozunk, hiszen a Ktv. alapvetõ keresetszabályzó tételei reánk ugyanúgy vonatkoznak, mint a közigazgatás bármely területén dolgozókra. Bár a munkakörülményeinket, a hivatalunkat bemutatva egyedi példát hoztam, alighanem a közigazgatás egészére igaz a

munkamennyiség növekedése, amelyet, ha szembeállítunk annak ellentételezéseképpen kifizetett javadalmainkkal, nem nehéz észrevenni a bennük rejlõ aránytalanságot. S ez is egyfajta keresetcsökkenést jelent. Több munka, azonos szinten tartott keresetekért. Végül rólunk, magunkról mint érdekképviseleti munkát végzõ szervezetrõl szólok néhány szót. A tagszervezeteink különbözõ munkaterületein dolgozók gyakran panaszkodnak a kiszolgáltatottságukra. Arra tulajdonképpen, hogy munkáltatójuk igazi piaci viszonyok között uralkodó módon viselkedik velük. Igen. A munkaadók már piaci körülményekre jellemzõ módon gondolkodnak. De vajon mi, érdekképviseletek — és fõleg munkavállalóink — mikor tanulunk meg végre ugyanezen szabályok szerint gondolkodni? Az egyik elõbbi felszólaló példájával élve, hogy: a koncert ugyanabban a teremben hangozzon el, vagy a sportból hozva a példát: a meccset ugyanazon a pályán játsszuk. Vajon eleget teszünk-e mi, érdekképviseleti munkát végzõk azért, hogy az ilyesfajta területeken elégséges szolidaritást és bizalmat megfelelõ szintre hozzuk, felépítsük munkavállalóinkban, egyáltalán mûködtessük bennük. Némi önkritikával alighanem be kell vallanunk, hogy nem. A következõ idõszakban ezért elvárt célként kell megfogalmaznunk a munkavállalók szolidaritásának, bizalmának növelését. Ennek mérésére az egyik legjobb mérce a taglétszám alakulása, hiszen valamennyiünk jövõje, illetõleg a szakszervezetek sorsa, munkavállalóink sorsa a kis közösségekbe „becsalogatott" újabb és újabb tagokon, az újabb és újabb összefogódzó kezeken alapul. Valamennyiünk jövõje, élete rajtuk áll vagy bukik. Reményeink szerint a jövõ szebb lesz, mint az elmúlt évek tapasztalata. Ehhez kívánok sok-sok kitartást és erõt magunknak. Köszönöm a szót, a türelmüket.

Dr. Hermann Imre, Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete Közszereplés hiányában azt hiszem, elõször is be kell mutatkoznom. Dr. Hermann Imrének hívnak, egykor vegyészmérnök, most fõállásban nyugdíjas, fõfoglalkozásban a Budapest Klub Alapítvány teljes munkaidõs alkalmazottjaként László Ervin professzor úr munkatársa vagyok. Ambícióim szerint a nemzet papagája, és azt rikácsolom, hogy a gazdaság van az emberekért, nem pedig az emberek a gazdaságért. Nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy meghívtak erre a kongresszusra, sõt felszólalhatok. Ennek megfelelõen ünneplõbe öltöztem. A fekete öltöny egyébként is illik az alkalomhoz, hiszen az ország gazdaságáról kívánok elmélkedni. Az ország népessége 1985 és 1998 között 522 ezer fõvel fogyott. Cinizmusom szerint ez önmagában mintegy 5 százalékkal járult hozzá az egy fõre jutó GDP-érték növekedéséhez, amennyiben ez a csökkenõ szám az osztóban szerepel. A temetési költségek, beletartozván a szolgáltatások tömegébe, ugyancsak hozzájárultak a GDP növekedéséhez, 1998-as árakon számolva az évek során összesen mintegy 41 milliárd forinttal, mely összeg nem egészen tízszerese annak, amit az OTP évente lenyúl a lakossági számlatulajdonosoktól számlavezetési díj címén.

Az említett idõszakban a munkavállalói korú létszám 49 ezerrel szaporodott, a nyugdíjas korú népesség létszáma pedig 44 ezerrel fogyatkozott. Ennyit az egyre öregedõ népesség eltartásának növekvõ terheirõl. Az aktív keresõk aránya a munkavállalói korú népességben 80 százalékról 59 százalékra, a foglalkoztatott nyugdíjasok aránya a saját korosztályukban 20 százalékról 5 százalékra „fejlõdött" — hogy pozitív érzelmû igét használjak — vissza. Az aktív keresõk és foglalkoztatott nyugdíjasok együtt, azaz akik hivatalosan részt vettek a társadalmi munkamegosztásban, magyarul az effektív dolgozók, 1985 és 1990 között a teljes népesség felét tették ki. Ezután elkezdett ez az arány csökkenni, 1998-ra sikerült 37 százalékra leszorítani. Ennek megfelelõen az egy dolgozó által saját magán kívül eltartandó személyek számra egyrõl 1,7-re nõtt. A nettó kereset, amit a dolgozó emberek végül is a kezükbe kapnak, átlagosan a bruttó kereset 93 százaléka volt 1985-ben. Ez az arány 66 százalékra csökkent már 1995-ben, és ezen az értéken sikerült stabilizálni. Az 1998. évi 100 forintért az átlagember a piacon annyit vásárolhatott, mint 1985-ben 9,- forintért. A piaci beszerzési áron számított bruttó hazai terméknek 1998-ban 11407 milliárd forintnak kellett volna lennie, ha az 1985. évi szintet tartani tudjuk, de ennek csak 89,5 százaléka sikeredett. Gondolom, egyetértünk abban, hogy a GDP a társadalmi munkamegosztásban hivatalosan résztvevõ valamennyi ember összemûködésének eredménye. Ha tehát az adott évi GDP értékét elosztjuk a dolgozók létszámával, megkapjuk, hogy egy-egy dolgozó átlagosan mekkora értékkel járult hozzá a bruttó társadalmi termék- és szolgáltatástömeghez. E hozzájárulás-értékhez hasonlítva a nettó átlagkeresetet azt lehet kiszámítani, hogy ebbõl a hozzájárulásból mekkora hányaddal rendelkezett a dolgozó a maga szabad akarata szerint. Nos, 1985-ben közel 35 százalékával, 1988-ban 36 százalékával, 1996 óta hajszálnyival kevesebb, mint 20 százalékával. Nézzük fejlõdésünket a bûvös amerikai dollárban. 1985-ben 62 cent volt az óránkénti nettó átlagkereset, 1998-ban 1 dollár 21 cent, a hivatalos devizakurzuson átszámítva. Gyakorlatilag megduplázódott. Csakhogy, közben a dollár is inflálódott, és erre tekintettel a mi órakeresetünk bizony csak 79 cent. Végül vessünk egy pillantást még a nyugdíjakra. Az öregségi átlagos nyugdíj mértéke a nettó átlagkeresetekhez viszonyítva, az 1988. évi 57 százalékos érték kivételével, 1985 és 1992 között mindig 60 százalék felett mozgott. 1994-ben 64 százalék volt a csúcsérték, azóta sikerült ezt kereken 51 százalékra leszorítani. Ráadásul ezen belül a nõk átlagos nyugdíja a nettó keresetnek csak 46 százaléka. Ennyit a gazdaság eredményeirõl. A képnek, amelyet Önök elé tártam, van egy nagy hibája: hemzseg a csúsztatásoktól. Így aztán a kép csillogóan idilli, a valósághoz képest. A kép megrajzolásához figyelembe vett idõszak bázis évében, 1985-ben ugyanis még nem volt vízdíj, csatornadíj, szemétszállítási díj, volt viszont munkásszállás, üzemi bölcsõde, üzemi óvoda, üzemorvosi ellátás, volt közlekedési hozzájárulás, volt üdültetés, gyerekek táboroztatása, voltak tanmûhelyek és volt üzemi szakmunkásképzés, voltak üzemi sportkörök és még sok egyéb, amelyeknek munkaóra-értékével növelve kellene az akkori nettó keresetet számítani. A mostani átlagkereset értékét viszont ezek megszüntetése révén, továbbá a

közben életbe léptetett tucatnyi adó-, hozzájárulás meg egyéb díjfajta miatt keletkezetett kényszerszükséglet munkaóra-értékével csökkentve kellene számítani, hogy a reálkeresetek alakulását és gazdaságunk helyzetét helyesen lehessen összehasonlítani és értékelni. Amikor a személyi jövedelemadót bevezették, 1988-ban, a fizetéseket ugyan bruttósították, de a lakosság megtakarításait nem. Így aztán az emberek megtakarításaiból — már akinek volt megtakarítása — elvették a személyi jövedelemadónak megfelelõ hányadot. Amikor az ÁFA-t „rendezték", nemcsak az emberek keresetét értékelték le, hanem a megtakarításaikból is elemeltek nagyjából egyötöd részt. Amióta az OTP bevezette a számla-nyilvántartási díjat — havi 100 Ft, az évi 1200 Ft — három és fél millió ügyféltõl 4,2 milliárd forintot vesz el évente, ami az 1997. és 1998. évi, folyó áron számolt nettó átlagkereset-növekedés 1,42 százaléka. Amikor a költségvetésbõl fizetett emberek fizetésének banki átutalásáról rendelkeztek, a hatalom esélyegyenlõség teremtõ igyekezetének abban kellett volna megnyilvánulnia, hogy — mondjuk — elrendelik a banki dolgozók kötelezõ múzeum-látogatását, esetleg a belépõjegy árán felül képenként néhány ezreléknyi „megtekintési díj" megfizetésével együtt, és a múzeumi dolgozóknak prémiumot fizetnének a látogatók számának emelkedése mértékében. Mit várhatunk? Az 1998. évi infláció elvett az emberektõl éves átlagban 7 százaléknyi fogyasztást, a munkaadóktól ugyanennyi termelési, illetve értékesítési lehetõséget. Az 1998. január 1-jei bért 100-nak véve, ennek vásárlóértéke december 31-ére 87,48-ra csökkent. Ha 1999. január 1-jétõl 13 százalékkal emelik a béreket, akkor beáll a bér vásárlóértéke 98,86-ra, ami azt jelenti, hogy a fogyasztás és persze a termelés akkor is 1,14 százalékkal kevesebb lenne az egy év elõtti szintnél, ha az infláció történetesen megszûnt volna. A tervezett 9 százalékos infláció ebbõl vesz el 4,5 százaléknyi fogyasztást éves átlagban, és megint ugyanennyi termelési lehetõséget a munkaadóktól. 1999. december 31-én a bér vásárlóértéke már csak 90,69 lesz az 1998. január 1-jei 100hoz képest, de 3,6 százalékkal magasabb, mint az 1998. december 31ei 87,48. Az 1999. évi GDP-nek — 9 százalék inflációval és 5 százalékos gazdasági növekedéssel számolva — pénzértékben 11,44 százalékos emelkedést kell mutatnia. Ennek felével emelve a béreket, azaz 5,72 százalékkal, 2000. január 1-jén beáll a bér vásárlóértéke 95,87 -re. Ebbõl vesz el a tervezett 6 százalékos infláció 3 százaléknyi fogyasztást ... és így tovább, és így tovább. Ha a kormány sokak által túlzottan optimista tervei valóra válnak, az átlagember számára a 80-as évek óta drasztikusan romlott gazdasági helyzet további romlása már erõsen lelassul a jövõ évezred elején. Egyszerûen azt kellene megérteni — világszerte —, hogy az elkobzás ütemének csökkenése nem tévesztendõ össze a gazdaság növekedésével. Ennyit a jövõrõl.

Majd, ha valami isteni csoda folytán netán az emberi szellem diadalaként hatalomra jut és globalizálódik a józan ész, akkor bizonyára helyreáll a gazdaság eredeti lényege és értelme, az egyre emberibb létfeltételek megteremtése. Akkor a gazdaság eredményességét abban fogják mérni, mit adott az embereknek, nem pedig abban, hogy nyereség címén mit tudott tõlük elvenni. Akkor majd belátják, hogy az érvek igazságát nem a hangerõ, hanem a tények alapozzák meg. Akkor az iskolákban a gyerekeket arra fogják oktatni, hogy az ember alkotásra született, nem pedig szerzésre. Akkor persze szakszervezetekre sem lesz szükség, és kongresszus helyett lehet strandra menni vagy kirándulni. Ha az elmondottakért kifütyülnének, gondoljanak rá, hogy én csak tükröt tartottam. Ha netán megtapsolnának, azért vegyék észre: nincs minek örülni. Ha pedig valaki bármilyen politikai vonatkozást akarna belemagyarázni a szövegembe, annak azt üzenem: jobban kellett volna figyelni. Én nem a rendszert szidtam, hanem a pánemberi butaságot.

Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára A Pedagógusok Szakszervezetét képviselõ küldött-társaimmal együtt a programtervezetet megkaptuk, azt áttanulmányoztuk. Alapvetõen támogatjuk, és a Kongresszusnak elfogadásra ajánljuk. Úgy gondolom, a programkészítés egy szervezet számára mindig a legnehezebb feladat. Nehéz, mert a program minõsége nem az alkotók szándékán, az azt elfogadók lelkesedésén, hanem a közös cselekvésen múlik, és elsõsorban ennek a közös cselekvésnek az eredménye. A program akkor jó, ha megteremti e közös cselekvés kereteit, a lényegi céljait, de meghagyja a szervezetek szabadságát az utak és formák megválasztásában. Én úgy gondolom, ez a program ilyen. A program akkor jó, ha nem köti meg feleslegesen az azt végrehajtók kezét, kellõen rugalmas, a céljai világosak, ugyanakkor lehetõvé teszi a gyorsan változó világ kihívásaira való reagálást. Olyan kihívásokról van szó, amelyeket ma, amikor a programot alkotjuk, nem is ismerünk, legfeljebb csak sejtjük. Úgy gondolom, hogy ez a program ilyen. A program akkor jó, ha prioritásai összhangban vannak a tagszervezetek érdekeivel, az egyes szervezetek tagságának elvárásával. Amikor a SZEF program-tervezete elsõrendû követelményként jeleníti meg a közszolgálati munkavállalók bér- és kereseti viszonyainak lényeges javítását, a foglalkoztatási biztonság törvényi és gyakorlati erõsítését, a társadalom szolgálatában dolgozók presztízsének növelését, akkor olyat fogalmaz meg, ami a közoktatásban dolgozók elemi érdeke is. Így ez a Pedagógus Szakszervezet által nemcsak támogatható, hanem a saját programunkban is szereplõ cél. A SZEF-program az elfogadását követõen számos feladatot ad a megválasztandó tisztségviselõknek, ügyvivõknek, de a tagszervezeteknek is. Megoldásukhoz nélkülözhetetlen a párbeszéd, a konstruktív és konszenzuskeresõ vita, az együttmûködés.

Úgy érzem, ez ma még nem jellemzõ a konföderáció minden szintjére. Nem véletlen, hogy a program úgy fogalmaz: tovább erõsítendõk a SZEF megyei koordinációi. Ezt mi támogatjuk, egyetértünk vele. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy törekedni kell a települési szintû koordináció fejlesztésére is. Különösen igaz ez a nagyvárosokra, ahol a SZEF tagszervezeteinek többsége jelen van. Nehezíti ezt a tagszervezetek eltérõ szervezeti struktúrája, de mindenképpen megoldandó feladat, és ezt követeli a szûkös anyagi eszközök racionálisabb felhasználása is. Egy ilyen konföderációnak, mint a SZEF-nek a programja akkor jó, ha nem fedi el az eltérõ problémákat, az esetenként eltérõ érdekeket, de nem azt sorolja, ami szétválaszt, hanem azt erõsíti, ami összeköt bennünket. Ez a program ilyen. Ha mi a program megvalósításában nem ennek szellemében járunk el, ha az elkerülhetetlen vitáinkban nem a konszenzust keressük, akkor illúzió lesz a ma még nehezen körvonalazható egység-szakszervezet, és illúzió lesz a program végrehajtása is. Hiszem, hogy nem így lesz! És a Pedagógusok Szakszervezete azon lesz, hogy ne is így legyen. Kívánom, hogy érjük el közösen az együtt megfogalmazott célokat, legyünk részesei, alkotó résztvevõi — és reméljük, kollégáinkkal együtt haszonélvezõi is — a korszerû, hatékony, a benne dolgozóknak biztos egzisztenciát nyújtó közszolgálat megteremtésének. A kongresszus elõtt levõ program-tervezetet ehhez a teremtõ munkához jó alapot adónak tekintjük, ezért kérem a kongresszust, hogy fogadja el azt. Befejezésül engedjék meg, hogy idézzem Herczog urat, aki mondott egy nagyon szép és a szervezetünk számára megtisztelõ gondolatot. Azt mondta, hogy egy olyan szervezet kongresszusán van jelen, amely az, ami a neve: szakszervezet, együttmûködõ és ehhez fórumot teremtõ. Én nem kérem azt, s gondolom más sem kéri, hogy a Kormány SZEF legyen, de azt talán kérhetjük, hogy „EF" legyen: egyeztetõ, ehhez az egyeztetéshez valós fórumot teremtõ, nem a fórumokat kiüresítõ. Úgy érzem, ha ez így lesz, akkor mi is lehetünk még inkább szakszervezet.

Polgárné dr. Fehérvári elnökhelyettese

Ilona,

az

Ügyészségi

Dolgozók

Szakszervezetének

Gyakorlatilag nem igazán jó gazdasági helyzetben kell érdekvédelemmel foglalkoznunk. Lezajlott az országban a privatizáció, amelynek .nem a meghirdetett munkahelymegtartás volt a célja. Tõke hiányában magának a termelésnek a fenntartása is egyre nehezebb, s a munkanélküliség növelése és a fizetések csökkentése jelenik meg, mint egyik eszköz a termelés fenntartására. Maga a jogi környezet sem igazán kedvezõ a szakszervezeti mozgalom számára. A rendszerváltás elõtt a szakszervezetek jogait jóval szélesebben és nagyobb körben határozta meg az akkor hatályos Munka Törvénykönyv, amely a vétójogot is ismerte, és egyéb jogosítványokat is adott a szakszervezeteknek. Gyakran olvassák a fejünkre

mostanában azt a történelmi múltunkból is adódó dolgot, hogy politizálunk, hiszen nem tagadható, hogy ebben a térségben a szakszervezeti mozgalom elsõdlegesen az önsegélyezõ szervezetekre épült, a dolgozók érdekvédõ szervezeteire telepedtek rá a késõbbiekben pártok, illetve azt használták fel szervezeti keretként. Akik külföldrõl, fejlett szakszervezeti jogokkal és hatékony szakszervezeti jogokkal rendelkezõ országokból bejönnek hozzánk, és beruháznak, nem feltétlenül a szakszervezeti jogok felvirágoztatását tûzik ki célul. A privatizáció során elidegenített vállalatoknál kötött szerzõdésekben valamifajta jámbor óhajként mindig megfogalmazásra került a foglalkoztatás fenntartása, de hogy ez milyen módon és miként kerül kikényszerítésre, az tisztázatlan. Legalábbis nem hallottam olyan perrõl, az államnak vagy a képviseletében szerzõdõ bármely szervezetnek olyan fellépésérõl, hogy a privatizációs szerzõdésben foglalt foglalkoztatási feltételek érvényesítéséért pert indítottak, megnyertek, és netán az adott dolgozói körnek ebbõl valamifajta elõnye származott volna. Ez látszólag csak áttételesen érint minket, de éppen a gazdaság tõkehiánya vonja maga után állandóan az olyan kedvezõtlen gazdasági folyamatokat, mint amilyen például egy bankkonszolidáció. Az ezzel járó a kamatteher, a belsõ eladósodás megint csak a munkabérek leszorításának irányába hat. Nem vettek részt a szakszervezetek a gazdaság átalakításának nagy folyamataiban, és úgy tûnik, nincs is lehetõség arra, hogy ebbe bármilyen módon bekapcsolódjunk. Amibe a szakszervezetek ma belekapaszkodhatnak, vagy amit érvként használhatnak fel a napi munkájukban, az az európai integráció. Nyilvánvaló, hogy senki sem akar egy nagyon alacsony bérszínvonalú, rossz közbiztonságú, elmaradott infrastruktúrájú országgal integrálódni, és a fejlett országok nem akarják, hogy valamennyi munkaképes munkavállaló külföldre menjen. Következésképpen ez az a folyamat, amelybe a szakszervezeteknek mindinkább bele kell kapcsolódniuk. Nem gondolom, hogy a szakszervezetek tevékenységének a napi bérharcokban kell kimerülnie. Ezek rendkívül fontosak, éppen a bérszínvonalra tekintettel elõtérbe is kerülnek, de ugyanakkor módszeresen, a meglévõ törvényes rendelkezéseket ismerve és kihasználva arra kellene törekednünk, hogy kialakítsunk egy olyan fajta jogvédelmet, amely védi a munkakörülményeinket, a munkavállalásunkat, a munkánk feltételeit. A jogalkotásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a jogalkotási program összeállításakor a szakszervezeteknek bizonyos véleményezési joguk van. Vannak olyan törvények, amelyek nagy hatással lehetnek a gazdasági élet változására, tehát ezt a jogot meg kellene kísérelnünk érvényesíteni. Ilyen jogalkotási példaként említem meg, hogy a közigazgatás un. „rejtett" privatizációja lezajlott, hiszen egy sor feladatot letelepítettek azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyeknek nem feltétlenül vannak meg erre a gazdasági feltételei. Egy ketyegõ bomba minden olyan közigazgatási egység, amelynek a költségvetésében tétel a privatizációs bevétel, és ha ezt a költségvetésbõl elhagyják, akkor nincs nyereség, hiszen ahogy megszûnik az, amit privatizálni lehet, megszûnik az a forrás is, amibõl bért lehet fejleszteni ezen a területen. Ebben az országban minden évben meghatározzák a minimálbért, és törvények szabályozzák bizonyos területen dolgozóknak a szorzótábla-egységnyi bért és a

szorzótábla alapján kiszámított jövedelmét. Évente úgy határozzák meg a minimálbért, hogy nem igazítják hozzá a minimálbérhez a törvényben szabályozott bértáblák legalsó szorzójával megállapított bérhányadot. Elég ezekre a táblázatokra egyetlen pillantást vetni, s kiderül, hogy hatályban vannak olyan közalkalmazotti, bírói vagy ügyészi bértáblák, amelyeknek a legalsó szorzószámmal megállapított fizetési nagysága nem éri el a törvényes bérminimumot. Ez önmagában arra utal, hogy tulajdonképpen kétfajta törvény hatályos ebben az országban. Mindezekre tekintettel — egyetértve a programmal és egyetértve az adott idõszakra történõ tervezéssel — azt szeretném hangsúlyozni, hogy magának a szakszervezetnek is ki kell kínlódnia azokat a módszereket és azokat a témákat, amelyekben az egyeztetõ tárgyalásokat folytatja. Az Alkotmány tág teret biztosit a szakszervezeteknek. Az a forma, amely az utóbbi idõben kialakult, nem ellentétes ugyan ezzel az alkotmányi szabályozással, de nem lehet az egyetlen forma, hiszen az Alkotmány formai és szervezeti megkötöttség nélkül biztosit ilyen jogokat. Ezen a kongresszuson nem igazán esett arról szó, hogy a rendszerváltás egyik vesztesei a nõk voltak. Murphy-vel szólva én már eljutottam odáig, amire már alkalmatlan vagyok, tehát nincsenek további ambícióim, de ha belegondolunk, a rosszul fizetett pályák mindig elnõiesednek. Egyetlenegy férfi marad ott, hogy vezetõ legyen. A szakszervezetnek volt régen egy ilyen nõpolitikai vonala. Ezt most hiányolom. Egy sor dologban erõsíteni kellene más szakszervezetekkel az integrációnkat. Mindaz, amit az elején elmondtam általános folyamatokról, azt a célt szolgálta, hogy ezekbõl a premisszákból leszûrhessem a tanulságot: ezt a folyamatot valamilyen módon erõsíteni kell. Mindenki beszélt valamit a saját területérõl, én is szeretnék elmondani néhány mondatot. Az én szervezetem, az Ügyészség minden kormányváltás után megéli azt a bizonytalanságot, hogy betagolják, nem tagolják, önállósága marad, nem marad. Ez a bizonytalanság egy szervezetet tönkre is tehet, és meg is erõsíthet. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy ez az utóbbi történt meg velünk. Szeretném a szakszervezet-alapító atyák érdemét elmondani, és másoknak is módszerként ajánlani. Nálunk létezik egy közhasznú társaság, az ország területén dolgozó ügyészek ennek a szervezetnek adják a jövedelmük 1 százalékát. Rendkívül alacsony nyugdíjú idõs kollégák ebbõl kaphatnak évente juttatásokat. Ez olyan megoldás, ami nem is igazán jár anyagi áldozattal, hiszen az 1 százalékról az adóbevalláskor bármelyikõtök rendelkezhet. Megoldásként vagy követendõ példaként — ha nem veszitek szerénytelenségnek —, ezt ajánlanám.

Smrcz Ervin, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete küldöttcsoportja nevében mondok véleményt a SZEF 2003-ig tartó programjáról. Nagy fába vágja ma az a

fejszéjét, aki középtávú programot állít össze változó világunkban. Bár bizonyos stabilitást jelent, hogy a munkavállalók és ezen belül is elsõsorban a közszférában dolgozók helyzete stabilan rossz, változást csak a rosszabbodás mértéke jelent. A változó világban a dolgozók érdekeit képviselõ szakszervezetek érdekérvényesítõ képessége is változó, ami nem elsõsorban a munkájuk minõségétõl függ. A SZEF alapvetõen jól oldotta meg a szakszervezeti szempontból is nehéz feladatot. A programban kitûzött célok tagságunk igényével, érdekével találkoznak. Az egyes célok közötti hangsúlyok is jók. Azzal azonban kevesebbet foglalkozik az anyag, hogy ezeket a célokat milyen eszközök igénybevételével igyekszünk megvalósítani. Eddigi tapasztalataink alapján abban nem reménykedhetünk, hogy kitûzött céljainkat — a garantált állami és önkormányzati közszolgáltatást, számunkra a tisztes polgári létet, a foglalkoztatási garanciákat, az aktív életpálya megbecsülését, stb — a kormány óhajtásunkra teljesíteni fogja. Törekvéseink megvalósítása felé csak akkor tudunk haladni, ha az eddiginél hatékonyabb eszközökkel igyekszünk kikényszeríteni céljaink megvalósítását. Ezekkel az eszközökkel csak akkor tudunk élni, ha az eddiginél is nagyobb lesz a SZEF-en belüli összefogás, egymás céljainak a közös célokba integrálása, és a szakszervezeti konföderációk között is jobb lesz az együttmûködés. A SZEF-program két pontjára szeretnék ráerõsíteni. Teljesen egyetértünk azzal a — Fehér József úr által is kiemelt és megfogalmazott — mondattal, amely szerint „a szakszervezet jövõje, az érdekképviselet folytonossága is függ a fiatalok megnyerésétõl". A fiatalok megnyerését egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk. A fiatalok bevonását a szakszervezetbe, a szakszervezeti munkába önmagában egy szervezet létrehozásával nem lehet megoldani. Állandó központi feladatunkat kell, hogy jelentse a megfelelõ módszerek kialakítása a fiatalok megnyerésére, olyan célok, szakszervezeti eredmények felvetítése, amelyek a fiatalok részére is értéket jelentenek. A fiatalok számára nem elég vonzó, ha szép nyugdíjas éveikért küzdünk. Tudomásul kell vennünk, hogy a mai fiatalok most, azonnal akarják a megoldásokat. Az Európai Unióhoz csatlakozással kapcsolatban a program a bérek felzárkóztatását jelölte meg célnak, amivel mi teljesen egyetértünk. Természetesen nemcsak azért kell emelni a béreket, mert uniós csatlakozási terveink vannak, hanem elsõsorban azért, mert a mai bérek megalázóak, és ilyen bérek mellett nem lehet a munkát színvonalasan ellátni, valamint nem lehet ezekbõl a bérekbõl családot eltartani. Úgy tûnik, mintha az elmondottakkal Herczog helyettes államtitkár álláspontjával ellentéteset mondanék, pedig egyáltalán nem. Én úgy gondolom, hogy ez csak megközelítés kérdése. Elég sok „énekes" példa volt, én is hadd folytassam ezzel. Tegnap Vincze Lillának a „Szállj velem" címû slágerét hallottam. Ez így kezdõdik: „Szállj velem, mert föntrõl minden szép"… Az a gondunk, hogy mi lenn vagyunk, és nem tudunk szárnyalni, mert a szárnyainkat erõsen megvagdosták. Úgy gondolom, bízhatunk abban, hogy a kormánnyal tudunk majd szárnyalni, és elérünk ahhoz az állapothoz, hogy a közszférában a fizetéseket nemcsak mi, hanem a kormány is rossznak fogja tartani. Természetesen ahhoz, hogy ezt elérjük, a most napvilágot látott kormányprogramon némi átalakításokat szükséges végezni.

Az Európai Unióhoz csatlakozás a bérproblémákon felül felhozza az intézményrendszer színvonalának problémáját is, amibõl mind a finanszírozás, mind a munkahely-megtartás vonatkozásában problémák lesznek. Ahhoz, hogy kiderüljön, mire gondolok, hadd mondjak példát a saját ágazatunkból. Az ország vezetõ politikusainak ellentétes nyilatkozatai és a rendelkezésre álló kevés pénz ellenére meggyõzõdésem, hogy nemzetközi összehasonlításban magas színvonalú szakmai ellátást nyújt az egészségügy. De ezt az ellátást csak rossz környezeti feltételek, azaz rossz hotelszolgálat mellett tudjuk nyújtani. Az egészségügyi ellátás minõségét a lakosság elsõsorban a hotelszolgálat minõsége alapján ítéli meg. Ha továbbra sem lesz pénz a kórházak, egészségügyi intézmények építésére, felújítására, a lakosság az uniós csatlakozás után a szebb, jobban felszerelt nyugati kórházakat fogja választani. Az OEP-nek a csatlakozás után az ottani ellátást is finanszíroznia kell az ott elfogadott költségeken. Így a magyar egészségügyre még kevesebb pénz jut, és a kiáramló betegek is még nehezebb helyzetbe hozzák az egészségügyi ellátást. Ami részben munkahely-vesztéseket, rosszabb munkakörülményeket hoz az egészségügyi dolgozóknak, részben pedig szegényellátássá degradálja a hazai egészségügyi ellátást. Az osztrák kolléga elmondta, milyen gondokkal vágtak neki az uniós csatlakozásuknak. Úgy gondolom, hogy nekünk is fel kell készülniük azokra a problémákra, amelyek reálisan együtt járnak az uniós csatlakozással. Ez nem az uniós csatlakozás ellenzését jelenti, hanem azt, hogy úgy kell felkészülni, hogy ne feltartott kezekkel menjünk egy csatlakozásba. Végül egy aktuális gondról is szólnék, amely áttételesen érinti a lakosságot. A társadalombiztosítónál a politikai államtitkár leváltása után olyan tervek láttak napvilágot, hogy a Pénzügyminisztérium alá sorolják a biztosítást. Tudjuk, hogy eddig is nagyjából a Pénzügyminisztérium határozta meg az egészségügy lehetõségeit, de legalább vitalehetõséget adva az Egészségügyi Minisztérium, az Egészségbiztosítási Önkormányzat, majd az OEP részére. Ez a Pénzügyminisztérium alá való betagozódás egyértelmûvé tenné, hogy az egészségügy a költségvetés-készítés bábfigurájává válna. Nem politikai államtitkárért lobbyzunk, hiszen nem voltunk annyira oda érte, de a kormány az Egészségügyi Önkormányzat megszüntetésekor azt hangsúlyozta, hogy nem átlátható az OEP gazdálkodása. A kabinet alá rendeléssel nagyon kevés információt kaptunk a gazdálkodásról, s ha a Pénzügyminisztérium alá rendelik, akkor egy fekete doboz lesz a biztosító költségvetése, és csak azt tudjuk, hogy a fekete dobozból semmi jó nem jön ki az ellátottak részére. Az EDDSZ nevében a programot az elmondott kiegészítésekkel elfogadom és elfogadásra ajánlom.

Árva János, a Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete A program-tervezetrõl már szinte minden elhangzott. Lehet, hogy szelektív a hallásom, de úgy tûnik, mintha általában jókat mondtak volna a hozzászólók a program-tervezetrõl. Természetesen én, mint MKKSZ tisztségviselõ jónak tartom a programot, olyannyira, hogy küldött-társaimmal együtt ajánlom mindenkinek szíves figyelmébe és elfogadásra.

Azt hiszem, hogy nem is igazán a program elfogadásáról van itt szó, hanem arról, hogy miként hajtjuk végre, milyen hatékonyan, milyen színvonalon, milyen együttmûködési kerettel, milyen struktúrával sikerül ezeket a törekvéseket megvalósítani. Két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik az egységes közszolgálati törvénnyel függ össze, a másik pedig a társadalmi párbeszéddel. Az egységes közszolgálati törvény elõkészítése ügyében megindultak a munkálatok, szakmai konferenciák sorozata is szolgálta ezt. 1992. július 1-je a Köztisztviselõk Napja, de a Ktv. is attól kezdve hatályos. Ennek a törvénynek az egyetlen igazi célja az volt, hogy Magyarországon egységes közszolgálatot teremtsen. Ma, 1999. május 29-én ebben az országban sok minden van, de egységes közszolgálat nincs. A törvényhozás eljutott odáig az 1992 óta eltelt idõszakban, hogy abszolút módon szétbombázta a Ktv.-t. Olyannyira szétbombázta, hogy kasztosodott a közszolgálat Magyarországon. Óriási különbség van a minisztériumok és az általuk irányított dekoncentrált szervek, a minisztériumok és az önkormányzatok között, és óriási különbségek vannak az egyes önkormányzatok között is. Ha ezt a folyamatot rögzítem, s megnézem, hogy az egységes közszolgálat létrehozásának törekvése hova jutott el, azt látom, hogy tulajdonképpen szétverõdött. Akkor mit akarunk mi az egységes közszolgálati törvénnyel? Úgy gondolom, hogy ennek a feltételei pillanatnyilag nem adottak ebben a társadalomban. Természetesen ez egyéni vélemény, ugyanakkor óva intek mindenkit és magamat is attól, hogy illúziókat tápláljunk az egységes közszolgálati törvény iránt, és azt várjuk tõle, hogy mindenkinek egyformán magas lesz a fizetése. Errõl szó nincs. Akkor is meg lesz különböztetve a minisztériumokban, tehát a fõhatóságoknál dolgozó köztisztviselõ, meg lesz különböztetve a bölcsödében dolgozó gondozónõ és az egészségügyi dolgozó. Tehát nekünk ennek tudatában kellene felkészülnünk az egységes közszolgálati törvény majdani megalkotására. A másik témám a társadalmi párbeszéd. Az én olvasatomban ez ma olyan, mint a megboldogult ózdi kohászati üzemekben annak idején a munkahelyi szinten lévõ diszpécser telefon. Azt csak hallgatni lehetett, beszélni rajta nem. Ott már nem volt membrán. Megítélésem szerint a társadalmi párbeszédnek ez az alapvetõ szituációja, és ebbõl kellene valamilyen formában kimenni. Ma a szakszervezetek arra kényszerülnek, hogy kilincseljenek a minisztériumok különbözõ szintjein, hogy valamit el tudjanak érni. Manapság már az is eredmény, ha a minisztériumban az ágazati szakszervezet jó szót kap, és kinyitják elõtte az ajtót. Ezen valamilyen formában mindenképpen változtatni kell. Engedjék meg, hogy azzal fejezzem be, amivel a kongresszus elsõ munkanapján elmondott hozzászólásomat is befejeztem: óriási összefogásra és együttmûködésre van szükség a szakszervezetek között. És most már részleteire bontva mondom, hogy a munkahelyi szervezetek között, a szakmai szakszervezetek között és a konföderációk között is óriási együttmûködésre, összefogásra van szükség. Ma ugyanazokat a helyzeteket éljük át, amit átéltünk nem is olyan régen — mindenki emlékszik rá — a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésekor. Egyéni képviselõi indítvánnyal mindent meg lehetett oldani.

Frischmann Edgár, a SZEF Nyugdíjas Választmánya elnökségének tagja A sors abban a megtiszteltetésben részesített, hogy nemcsak a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége Nyugdíjügyi Tanácsának vagyok az elnöke és a SZEF Nyugdíjas Választmánya elnökségének tagja, hanem aktív szb-titkár is vagyok, és testközelbõl látom az aktív dolgozók, fõleg a közalkalmazottak elszegényedését, rohamos elnyomorodását. Fájdalmas dolog ez, reménykedem, hogy ez a kongresszus egységes erõvel oda fog hatni, hogy küzdelmeink árán talán tudunk valamit elérni. Idejövet reméltem, hogy valami szép és jó fog elhangzani a kormány részérõl, õszintén és reálisan szól valaki arról, hogy tulajdonképpen hogy is állunk, és mi az az együttmûködés, aminek alapján most már végre kikecmergünk az elmaradásból. Ezzel szemben Andersen-i szinten hallottunk egy tájékoztatást. Miért? Pontos tudomásom van arról, hogy a közel tíz évvel ezelõtti életszínvonalat csak 2001-2002-2003-ban fogjuk megközelítõleg elérni. Kérdés: hogy lehet az, hogy mikor kimegyünk az utcára, mindenki sir, nyomorognak a szegények. Beszéltem olyan közalkalmazotti házaspárral, akik ma a tavalyinál havi 8-12 ezer Ft körüli összeggel kevesebbet visznek haza. Három gyermekük van, akiket iskoláztatni kell. Felvetem a kérdést: lehetséges-e ez akkor, ha valóban ilyen magas százalékkal emelkedtek a fizetések. Statisztikai tanulmányaim során a jogi egyetemen tapasztaltam, hogy mindent be lehet bizonyítani. Ám rossz bizonyítás a valóság megszépítése akkor, amikor itt csupa olyan ember ül, aki fájdalmas szívvel észleli sorsának sanyarúbbá válását. Az volna a kérésem, hogy a kormány õszintén szálljon magába, és próbáljon segíteni ezen a szerencsétlen rétegen, amelyiknek a feladata gyakorlatilag a kormány munkájának segítése, a kormány terveinek megvalósítása a dolga. Amikor a nyugdíjasok gondjairól beszélünk, nem szociális segélyrõl van szó. Ezek a nyugdíjasok kemény forintokat fizettek havonta a nyugdíj- és egészségügyi szolgáltatások érdekében. Ma ezeknek a nyugdíjasoknak meg kell gondolniuk, hogy kiváltsanak-e egy receptet, hogy kihúzassák-e a fogukat, megröntgeneztessék-e, mert félnek, hogy miért mit kell fizetni. Az aktív dolgozóknak lényegében hasonló problémáik vannak. Ez szerintem megengedhetetlen akkor, amikor a XXI. század órákon belül bekövetkezik, és ha igaz, akkor az Európai Unióba lépünk be. Ami nálunk van, az nem európai életszínvonal. Messze van attól. 50 milliárd forintot spóroltak meg rajtunk, nyugdíjasokon, és nem is tudom, hogy mennyit a közalkalmazottakon. Tessék azt az 50 milliárdot visszaadni, mert ha nem, egyre rosszabb viszonyok lesznek, és nagyon hamar világossá válik az egész világ elõtt, hogy milyen körülmények között élnek itt nálunk Magyarországon a dolgozók. Itt vannak a nemzetközi szakszervezetek képviselõi. Bízom bennük, hogy segíteni fognak bennünket ebben a harcban. A nyugdíjakkal kapcsolatban még egy gondolat. Tudjuk, hogy a nyugdíjba menõ közszolgálatban dolgozók nyugdíja máshoz van kötve, mint a civil szférában. A kormány részérõl azt mondják, hogy közalkalmazottnak lenni karrier. Igaz is, de afféle cifra nyomorúság. És ez egyben a korrupció melegágya is. Meginoghatnak az emberek. Nekünk olyan közalkalmazottakra van szükségünk és olyan közalkalmazotti nyugdíjasokra, akik várhatják, hogy mire elmennek nyugdíjba, gondtalan életük lesz.

Nem olyan, mint például a bíráknak és ügyészeknek, akik a fizetésük egynegyedét sem kapják meg, ha elmennek nyugdíjba. 35-40 évi szolgálat után 40-30-25 ezer forintos „magas" nyugdíjjal mennek el. Ezen változtatni kell.

Fehér József vitazárója és szavazás a programról

A Program-elõkészítõ Bizottság rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen a programmal kapcsolatban lényegében megerõsítõ vélemények hangzottak el. A rendkívül nehéz helyzet részben abból adódik, hogy úgy gondoljuk: a program-elõkészítõ bizottság nem végzett túl rossz munkát. Ez valamiféle öndicséretnek tûnhetne, ami azonban távol áll tõlünk. Azt gondoljuk, hogy az elõkészítés volt olyan szervezett, hogy a küldöttcsoportok idõben megismerhették, és jól összegezhették azokat a véleményeket, amelyek az elõzetes javaslatokban megfogalmazódtak. Engedjék meg, hogy ezúton is tisztelettel megköszönjem minden kedves kollégámnak, akik az elõkészítés idõszakában nem ilyen bársonyosan, hanem nagyon is karcosan fogalmaztak a különbözõ változatokról, hiszen talán nem tûnik feleslegesnek az az információ, hogy a dokumentum, amelyik Önök elé került, a hatodik változat. Tehát megfelelõen érlelgettük. Nagyon nagy tisztelettel egyenként is és együttesen is megköszönöm minden kedves küldött-társamnak a hozzászólást, az értékes vélemény-nyilvánítást. Reméljük, hogy nem az érdektelenségnek tekintik, hanem a célszerûségnek, ha most nem térünk ki különkülön a hozzászólásokra. Minden olyan felvetéssel, amely akár konkrét módon hangzott el a programhoz, akár azt színesítve, a magunk részérõl egyet tudunk érteni, el tudjuk fogadni, és a munka során kívánjuk ezeket hasznosítani. Tehát nem kívánunk mindegyikre most részletesen kitérni, hangsúlyozva, hogy nem tekintjük lezártnak a munkát azzal, hogy elkészül a jegyzõkönyv. Ígérjük, hogy a SZEF Szövetségi Tanácsában, a SZEF más vezetõ testületeiben folyamatosan visszatérünk azokra a felvetésekre, amelyek elhangzottak, és el kívánunk számolni azzal, hogy mi lett a sorsa a javaslataiknak. A bevezetõ felszólalásomban említett három javaslaton túl, amelyekre szövegszerûen visszatérek, két olyan javaslat hangzott el, amelyre a Program-elõkészítõ Bizottság véleménye szerint vissza kell térni, és a kongresszus szavazását kell kérni. Az egyik javaslat, amelyet Varga László kollégánk a Pedagógusok Szakszervezete nevében vetett fel. Meg kell mondanom, hogy nagyon sokan egyetértünk azzal, amit javasolt. Nevezetesen: a SZEF megyei koordinációinak örvendetes megerõsítését követõen települési szinten is vizsgáljuk meg annak lehetõségét, hogy az ott mûködõ SZEFtagszervezetek ne csak véletlenszerûen találjanak egymásra, hanem szervezetszerûen legyenek részesei az önkormányzati szintû érdekegyeztetésnek, egyeztethessenek elõtte, és

adott esetben a közös álláspontot közös szóvivõ képviselje. Tehát egy nagyon rövid mondattal a megfelelõ szövegrésznél erre utalni fogok. A másik javaslat látszólag rövid, de álláspontunk szerint nagyon fontos. A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének ifjúsági szervezete indítványozza, hogy annál a szövegrésznél, ahol azt mondjuk, hogy vizsgálja meg a SZEF saját ifjúsági szervezetének létrehozását, ott tegyünk egy pontosítást: vizsgálja meg és tegye lehetõvé. Most az a javaslatom, hogy elmondom a módosító indítványt, és utána arról az Elnök úr szavaztasson. Amennyiben az indítvány megkapta az 50+1 százalékot, akkor bekerül a szövegbe, ha nem, akkor az eredeti szöveg marad.

1. javaslat

A 3. oldal 6. pontja egészüljön ki ezzel a mondattal: Megszületett a közalkalmazottak és köztisztviselõk jogállásáról szóló, sok pozitív elemet tartalmazó törvény. Kérem Elnök urat, szavaztassa meg, hogy a kongresszus elfogadja-e ezt a módosító indítványt. (A jelenlévõ szavazati jogú küldöttek közül 102-en igennel, 8-an nemmel szavaztak, 8-an tartózkodtak. A kongresszus tehát elfogadta a javaslatot.)

2. javaslat

A 9. oldal 5. pontjához az volt a javaslat, hogy az 50 százalékos utazási kedvezményt terjesszék ki a helyközi VOLÁN-járatokra, illetve a HUNGUEST üdülõ beutalókból a közszolgálati munkáltatók évenként kötelezõ mértékben vásároljanak. Mivel a Programelõkészítõ Bizottság nevében kell nyilatkoznom, azt tudom mondani: mi mindkettõt fontosnak tartjuk, és a munka során érvényesítendõnek, de nem olyannak, ami koncepcionális programba illik. Tehát kérem a tisztelt javaslattevõt, ne érezze úgy, hogy valamilyen módon elutasítjuk. Úgy gondoljuk, hogy nem ebben a programban, hanem mondjuk a 2000. év költségvetése során vagy más alkalmakkor kell ezt kezdeményezni. Természetesen szavazásra bocsátjuk. (A kongresszus rövid értelmezési vita után többségi szavazással úgy döntött, hogy ez a két követelés ne a programban szerepeljen, hanem a SZEF gyakorlati munkájában kapjon helyet.)

3. javaslat

A 11. oldalon a d/ pont kiegészítésére javaslat: A SZEF megvizsgálja és lehetõvé teszi a konföderáció-szintû ifjúsági szervezet (képviselet, tagozat) létrehozásának lehetõségét. Ez a KSZSZ Ifjúsági Tanácsának javaslata. A Programbizottság támogatja, hogy ezzel egészüljön ki a szöveg. (A küldöttek ellenszavazat nélkül elfogadták a módosító indítványt.)

4. javaslat

A Nyugdíjas Választmány javaslata: A SZEF Nyugdíjas Választmánya erõsítse a SZEF keretében a szervezeti és képviseleti rendszerét. Munkájával segítse hatékonyan az idõskorúak és a nyugdíjasok érdekeinek megjelenítését, akaratuk érvényesítését. Mûködjön közre a SZEF programjának megvalósításában. A Programbizottság a módosító indítványt támogatja. (A kongresszusi küldöttek — 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül — elfogadták a javaslatot.)

5. javaslat

A 11. oldalon az új f/ pont kiegészítése azzal, hogy települési szinten is lehetõvé kell tenni a SZEF szervezeteinek együttmûködését a helyi önkormányzati érdekegyeztetõ tanácsban, a közös fellépést és a helyi koordináció megteremtését. A Programbizottság támogatja a módosító javaslatot. (A kongresszus a módosító indítványt — 3 tartózkodással — elfogadta.)

*

A módosító indítványok feletti szavazások lezárulása után a kongresszus — ellenszavazat és tartózkodás nélkül — egyhangúlag elfogadta a SZEF négyéves programját.

A tisztségviselõk megválasztása

Kozma Károly, a kongresszus elsõ napján megválasztott Jelölõ Bizottság elnöke a bizottság munkájáról számot adva elmondta: — A Jelölõ Bizottság a SZEF érdekeltségi területek szerint elkülönült tagszervezeteinek képviselõibõl állt össze, és a kongresszus elsõ napját követõen három alkalommal ülésezett. Javaslataink kialakításakor a lehetõ legszélesebb egyetértésre törekedtünk. A Jelölõ Bizottság azt választotta munkamódszerének, hogy elsõ körben megkerestük a SZEF tagszervezeteit, majd összegyûjtve a javaslatokat, összeállítottuk a lehetséges alternatívákat. Ezekrõl ismételten kikértük a tagszervezetek véleményét. A Jelölõ Bizottság elnöke beszélgetést folytatott a SZEF funkcionáló vezetõ tisztségviselõivel, megkérdezte személyes szándékaikat, és a lehetséges megoldásról is véleményt kért tõlük. Az elsõ körben kialakult és összegyûjtött információk alapján kiderült, hogy a tagszervezetek alapjaiban elégedettek a vezetés eddigi munkájával, a tisztségviselõk tevékenységét eredményesnek tartják, változtatási igények alig fogalmazódtak meg. Egyértelmûen kialakult, és a Jelölõ Bizottság örömmel konstatálta, hogy a SZEF elnöki tisztére dr. Szabó Endre neve a szervezet pótolhatatlan integrációs értéket képviselõ jelöltjeként fogalmazódott meg. Jelölésének, ahogy ezt mondták, nincs alternatívája. Hasonló vélemények fogalmazódtak meg a hivatalban lévõ alelnökök újrajelölésével kapcsolatban is. Ugyanakkor sajnálattal és nehezen vették tudomásul a tagszervezetek azt, hogy dr. Gulyás Judit, az EDDSZ elnöke nem vállalta újrajelölését a SZEF alelnöki posztjára. Dr. Gulyás Judit alapítója és generálója volt szövetségünknek, meghatározó személyiség, összetéveszthetetlen arc, jelentõs érték, ezért érthetõ, hogy kiválása nehezen elfogadható számunkra. Személyes döntését természetesen tiszteletben kell tartanunk, de azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom: nagyon hiányzol majd, kedves Jutka.

Tájékoztatom a kongresszust, hogy a SZEF jelentõs, mértékadó szakszervezetei támogatták azt a törekvést, hogy Gulyás Judit alelnök helyére az EDDSZ állítson alelnökjelöltet. A Jelölõ Bizottság természetesen magáévá teszi és közvetíti ezt a javaslatot. El kell mondanom azt is, hogy felmerültek további javaslatok. Ezek közös jellemzõje, hogy nem valamely személy helyett, hanem az alelnökök számának emelésével, melléjük kívánták jelölni õket az egyes szakszervezetek. A SZEF szinte valamennyi jelenlegi ügyvivõje kapott ilyetén jelölést. A Jelölõ Bizottságot kötötte a kongresszus elsõ napi határozata, mely szerint három alelnöki helyre tegyen személyi javaslatot. Ezen a határozaton átlépni csak akkor láttunk volna lehetõséget, ha egyértelmûen támogatják a változtatást a nagy létszámú küldöttcsoportok. Ez a helyzet elõzetes felméréseink szerint nem következett be. A tagszervezetek többségének álláspontja szerint, miután ez strukturális változást és alapszabály módosítást igénylõ kérdés, a következõ kongresszusig kell a változtatásokat alaposan, hosszú viták után elõkészíteni. Így a Jelölõ Bizottság a kongresszusnak a következõ személyi javaslatokat teszi: a SZEF elnökének javasolja dr. Szabó Endrét, alelnökének Borbáth Gábort, Michalkó Pétert és Smrcz Ervint. A kongresszus titkos szavazással a SZEF elnökévé megválasztotta dr. Szabó Endrét, alelnökké Borbáth Gábort, Michalkó Pétert és Smrcz Ervint.

Dr. Szabó Endre záróbeszéde

Tisztelt Kongresszus! Mindenekelõtt õszinte szívvel köszönöm a bizalmat. Azt kell mondanom, hogy nagyon jólesik. Természetesen köszönöm a bizalmat a megválasztott alelnökök nevében is, akik gondolom, hogy ugyanolyan érzésekkel vannak az eredmény ismeretében, mint én. És ha azt mondom, hogy megtisztelõ — ha még pontosabb kívánok lenni, különösen a saját személyemet illetõen —, akkor azt is mondhatom, hogy megható ez az eredmény. Ebben a körben, ahol úgyszólván mindenkit — kit hosszabb ideje, kit rövidebb idõ óta — személy szerint ismerek, be kell vallanom, hogy egy évvel ezelõtt még egészen másként gondolkodtam arról, hogy mi lesz a SZEF kongresszusán. Nem gondoltam azt, hogy ez a kollektíva megvonja a bizalmat tõlem és tõlünk, hanem az volt a határozott szándékom, hogy váltás történjen a SZEF elnöki posztján, mert igazából a realitás, a SZEF jövõje egy fiatalabb korosztályú, jól felkészült, ambíciós elnököt igényelt volna és igényel. Nagyon õszintén és komolyan mondom — amirõl itt a kongresszuson is szó esett —, hogy a fiatalokat meg kell nyernünk, hogy lépjenek be a szakszervezetek soraiba, és ki kell képeznünk õket arra, hogy nálunk talán jobban, a mai

kornak modernebb módon megfelelõ szemléletmóddal és magatartásmóddal tudják továbbvinni azt az ügyet, amiért mi hosszú ideig több-kevesebb eredménnyel harcoltunk. Ez igaz a SZEF vezérkarára is. Hogy mégis vállaltam most ezt a funkciót, abban végül is három dolog játszott szerepet. Az egyik, hogy olyan mértékû volt a megnyilvánuló bizalom, hogy azt egyszerûen nem tudtam magamban sem feldolgozott módon, keményen és határozottan visszautasítani. A másik érv, ami meggyõzött, hogy sajnos nagyon összetett, bonyolult, feszült szituációban vagyunk, és azt kell mondanom, hogy a jövõ, legalábbis a közeljövõ sem ígér nyugodt álmokat. Úgy véltem, hogy ebben a munkában — ha az erõm engedi — egy ideig még részt kell vállalnom. A harmadik érv, ami munkált bennem, az az, hogy a SZEF vezetõ kollektívája — itt nemcsak a legszûkebb vezetésre gondolok, az ügyvivõ testületre, az alelnöki gárdára, hanem a Szövetségi Tanácsra, megyei koordinációinkra, munkahelyi szervezeteinkre — szerencsére átlag életkorát tekintve pozitív értelemben messze-messze legyõz engem. Van tehát bizodalmam abban, hogy ez a körülmény belátható idõn belül elvezet ahhoz a helyzethez, hogy stafétát váltsunk olyan személlyel, aki ezt a munkát tisztességgel viszi majd tovább. Ezekkel a gondolatokkal köszönöm meg tehát a magam nevében — még egyszer hozzátéve, hogy a megválasztott alelnökök nevében is — az Önök megtisztelõ bizalmát, és ígérem, hogy amennyire tehetjük, és engedi egyrészt a sors, másrészt a lehetõségek, igyekszünk helytállni és megfelelni ennek a bizalomnak. Nagy örömmel üdvözlöm, és jólesõ számomra, hogy ilyen jelentõs támogatást kaptak az alelnökök, és külön az, hogy Smrcz Ervin barátom is, akit nagyon régóta ismerek, tisztelek és becsülök, ilyen arányokban kapott Önöktõl bizalmat. Meggyõzõdésem, hogy eddigi fáradhatatlan és áldozatos tevékenységével õ már megérdemelte, és a jövõben bizonyítani fogja, hogy még inkább megérdemli ezt a bizalmat. Jó munkát, együttmûködést kívánok a magam nevében alelnök kollégáimnak. A jövõ héten megalakul a SZEF Ügyvivõ Testülete, amely az Alapszabály értelmében új tagokkal is gazdagodik. Ezzel a gárdával, beleértve a Szövetségi Tanácsot is, neki kell látnunk azon teendõknek, amelyeket ma itt a kongresszus kijelölt számunkra. Miközben nagyon örülök ennek a bizalomnak, nagyon örülök, hogy egy ilyen társasággal még dolgozhatok tovább, egy kissé nehéz is a szívem, mert van valaki — nehéz elérzékenyülés nélkül mondanom —, Gulyás Judit, aki egy kicsit távolabb kerül tõlünk. De remélem, hogy nem olyan távol, hogy nem látjuk legalább minden héten jó egészségben. Ebbõl a gárdából talán sokan vannak, ha nem is mindenki azok közül, akik a négy évvel ezelõtti kongresszuson is jelen voltak, és tudják, hogy akkor is szóba került részemrõl Judit. Csak akkor sajnos a mostaninál sokkal rosszabb szituációban, mert hiszen nem is volt köztünk. Rendkívüli öröm számomra, hogy a kongresszust követõen elég rövid idõ multán beállt sorainkba, ismét egészséges, fiatal, életerõs, csinos és rendkívül korrekt, megbízható kolléga. Ezért tehát fáj a szívem, de amint Kozma Károly, a Jelölõ Bizottság elnöke már elmondta: az emberek egyéni döntéseit tudomásul kell vennünk. Tudomásul kell venni, különösen akkor, ha olyan emberek teszik, akikrõl tudjuk, hogy komoly emberek. De azt gondolom, hogy nem áll ki sorainkból, csak ezen a

poszton lesz kicsit távolabb tõlünk. Judit, nagyon köszönöm a munkáját. (Dr. Szabó Endre a küldöttek hatalmas tapsa közben virágcsokrot nyújt át dr. Gulyás Juditnak.)

Dr. Gulyás Judit köszönete

Nem szégyellem, hogy én is elérzékenyültem. Azért sem szégyellem, mert én biztosan tudom, hiszen olyan sokáig csináltam, hogy ha valaki abból él, hogy másokra odafigyel, akkor ahhoz szív is kell, meg nagyon sok türelem. És érzelem nélkül nem lehet csinálni, azt a pluszt hozzá kell tenni. Nagyon köszönöm, hogy dolgozhattam Veletek. Mindig büszke leszek rá, hogy nagyon nehéz idõkben, az indulástól, a születéstõl kezdve a SZEF egyik vezetõje lehettem azért, mert az EDDSZ vezetõje vagyok. Úgy gondolom, hogy csak kaptam a SZEF-tõl, de azt is gondolom, hogy amennyit bírtam és tudtam, annyit adtam is ennek a Szövetségnek. Nagyon jó fõnököm volt. Ügyvivõ társaimmal és alelnök társaimmal nagyon jól tudtunk és tudunk együtt dolgozni, és azt is biztosan tudom — ígérem a kongresszusnak és küldött-társaimnak —, hogy nagyon jól jár a SZEF az új alelnökkel. Tiszta szívbõl ajánlom. Bizonyos dolgokhoz sokkal többet ért, mint én. Nagyon szépen köszönöm a virágot, és még jobban köszönöm azt a biztosan tudott és átélt sok-sok szeretetet és kedvességet, amit kaptam Tõletek, a SZEF tagszervezeteitõl. Egy dologra vissza kell térnem, a négy évvel ezelõtti kongresszusra. Én akkor a halállal küszködtem, és nekem sokat segített az, hogy a saját szakszervezetem visszavárt, és sokat segített az, hogy - talán alapszabály-ellenesen, mert a távollétemben - megválasztottatok alelnöknek. Nagyon örülök, hogy ez a ciklus is úgy végzõdött, hogy végig tudtam csinálni. Még egyszer köszönök mindent. Nem minden SZEF-megbízatásnak örültem az elmúlt években, volt olyan is, aminek nem, de a legrosszabb az, hogy most ide kell állni a mikrofonhoz, és öt mondatban búcsúzni kell. Valahogy nem szoktam hozzá, de hadd mondjam nektek, küldött-társaimnak és rajtatok keresztül a többi kollégának: bízzatok a SZEF-ben, bízzatok a szakszervezeti mozgalomban akkor is, ha nagyon sokszor mélyponton vagyunk, és mások hibájából csak a kritikát kapjuk. Bízzatok akkor is, ha nincs eredmény, akkor is, ha az eredménytelenség és a szegénység néha egymás ellen is marakodásra bír bennünket, mert ez is elõfordul. De szükség van arra, hogy a kollégáinkra és egymásra odafigyeljünk, és ki tenné ezt rajtunk kívül, ha nem a szakszervezet. Ezt kell tennünk a jövõben is. Nagyon jó emlékkel, nagyon tiszta szívvel és nagyon sok szeretettel fogok mindig a SZEF-re visszagondolni.

Dr. Szabó Endre zárószavai

Õszintén megköszönöm a kongresszus küldötteinek azt a támogatást, amit eddigi munkánkhoz nyújtottak. Megköszönöm azt a magatartást, amit a kongresszus áprilisi elsõ napján és a mai napon is tanúsítottak. Megköszönöm mindazoknak a kollégáimnak, barátaimnak, akik a kongresszus elõkészítésében a legkülönbözõbb bizottságokban részt vettek, és azoknak a munkatársainknak, akik a kongresszus nagyon sok apró-cseprõ, de nagyon lényeges feladatát kitûnõen ellátták. Amint tapasztaltam, a kongresszus mindkét munkanapján zökkenõmentesen mentek a dolgok. Köszönet mindenkinek, és egyben azt kérem, amit Fehér József a program kapcsán mondott: ne csak a megajánlásban, hanem a tettek mezején is tartsunk össze, mert ez az egyetlen esély arra, hogy talán valamit tudunk tenni a munkavállalókért, munkatársainkért, akikért végezzük ezt a nem népszerû és sikerélményeket nem nagyon, vagy csak nagyon-nagyon ritkán felmutató munkát. Még egyszer köszönöm. A kongresszust ezzel bezárom. Kongresszusi dokumentumok

A SZEF tevékenysége az 1995. május 4-én tartott I. kongresszus óta

1995.

V. 16. A SZEF Ügyvivõ Testületének nyilatkozata az érdekegyeztetésben tapasztalható válságtünetekrõl, arról, hogy a kormány kompromisszumkészségének hiánya, rugalmatlan magatartása miatt az érdekegyeztetõ tárgyalások sorra kudarccal végzõdnek. Ezért a SZEF azonnali tárgyalásra szólítja fel az érdekegyeztetés szereplõit, s felhívja a pártok frakcióit, az országgyûlési képviselõket, hogy fordítsanak kellõ figyelmet az érdekképviseletek véleményére, javaslataira. (A SZEF több indítványt juttatott el a parlamenti pártok frakcióihoz, mind a gazdasági stabilizációs törvénycsomaghoz, mind a Munka Törvénykönyvéhez, de javaslatait figyelmen kívül hagyták.)

VI. 13. A SZEF észrevételeket juttat el dr. Bokros Lajos pénzügyminiszterhez a helyi önkormányzati rendszer áttekintését és a továbbfejlesztés irányait, feladatait tartalmazó anyagról. A SZEF az áttekintést és a továbbfejlesztés irányainak, teendõinek felvázolását idõszerûnek és szükségesnek tartja, de a változtatásokat csak a nagy rendszerek reformjával összehangoltan, azzal harmonizálva tartja lehetségesnek. A SZEF az állásfoglalásban kifejtette: egyetért azzal, hogy az önkormányzatok jelenlegi finanszírozási rendszere tarthatatlan, hogy a túlzott decentralizációt célszerû visszaszorítani, hogy a térségi rendszereket erõsíteni szükséges, hogy a közigazgatás komplex reformja keretében szakmai és társadalmi szempontból is megalapozott modelleket kell kialakítani, s hogy indokolt csökkenteni a feladatkörök, a hatáskörök és a finanszírozás ellentmondásait. A konföderációnak ugyanakkor jelentõs fenntartásai vannak az egyes helyi önkormányzati feladatokra — a közoktatásra, a helyi egészségügyi és szociális ellátásra, az igazgatásra, a színházi finanszírozásra — vonatkozó megállapításokkal kapcsolatban, mert ezek több tekintetben megalapozatlanok, egyoldalú pénzügyi szemléletet tükröznek. A SZEF nem támogatja az önkormányzatok mûködõképességének, tevékenységi körének korlátozására irányuló törekvéseket, tisztázandónak tartja az állam és az önkormányzatok ellátási felelõsségét, az állami és az önkormányzati igazgatás közötti feladatmegosztást, s az ehhez kapcsolódó finanszírozási rendet.

VI. 21. A SZEF kéri az Alkotmánybíróságtól az 1992-es köztisztviselõi törvény — a túlmunka díjazását megtiltó — 40. paragrafusának alkotmányellenessé nyilvánítását.

VI. 23. A SZEF a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosítások alkotmányellenességének megállapítását kéri az Alkotmánybíróságtól. A SZEF alkotmánysértõnek tartja a közalkalmazotti jogviszony megszûnésével és a végkielégítésre vonatkozó jogosultság módosításával kapcsolatos új rendelkezéseket.

VI. 30. A SZEF Szövetségi Tanácsának ülése. Napirend: a SZEF 1995. évi költségvetése. (Az elõterjesztést a SZEF Ügyvivõ Testülete 1995. június 19-én tárgyalta.)

VIII. 16. A SZEF javaslatot dolgozott ki arra, hogy a szeptemberi energiaár-emelésbõl (villany, földgáz, pb-gáz drágulásából) adódó többletterheket — teljeskörûen kompenzálják a költségvetési intézményeknek, mert azt kigazdálkodni képtelenek.

IX. 4. A SZEF Ügyvivõ Testülete javaslatot készített az érdekegyeztetés rendszerének átalakítására, mert — megállapítása szerint — az érdekegyeztetés mélypontra jutott. A konföderáció szükségesnek tartja a kialakult kedvezõtlen helyzet alapos elemzését. A SZEF szerint meg kell állapodni az érdekegyeztetés új alapelveirõl, az érdekképviseleti törvényrõl, újra kell gondolni az érdekegyeztetésben résztvevõk körét, tisztázni kell a participációs intézmények és a szakszervezetek jogköreit, kizárva azok összekeverését, jogszabályban kell rendezni az érdekegyeztetésben részt vevõk információhoz jutásának jogát, s meg kell teremteni — és az érdekképviseleti törvényben rögzíteni kell — az érdemi érdekegyeztetéshez szükséges tárgyi, személyi, anyagi és infrastrukturális feltételeket. A SZEF álláspontja: a makroszintû érdekegyeztetésben a munkavállalókat azok a szakszervezeti konföderációk képviselhetik, amelyek a munkavállalóknak legalább 10 százalékát tömörítik. Átmeneti megoldásként azok a konföderációk is birtokolhatnak együttesen egy helyet az érdekegyeztetésben, amelyek készek egymással együttmûködni és közösen elérik a 10 százalékos képviseleti szintet. A mérce 1995-ben az üzemi és a közalkalmazotti tanácsok választásán elért eredmény, késõbb pedig a fizetõ szakszervezeti tagok 3 vagy 5 évenkénti megszámolása. A munkáltatók esetében is legyen kötelezõ a 10 százalékos küszöb. Az önkormányzati szövetségeket is be kell fogadni a makroszintû érdekegyeztetés rendszerébe, szintén feltételül szabva a 10 százalékos küszöböt. A SZEF javaslata felveti, hogy létre kell hozni a munkahelyi, a települési, a megyei és az ágazati érdekegyeztetõ tanácsok teljes rendszerét, valamint a versenyszféra, a költségvetési ágazat és a közszolgáltatási-közüzemi szféra makroszintû érdekegyeztetõ tanácsát.

IX. 6. A SZEF kialakította álláspontját az Alkotmány Szabályozási Koncepcióról.

IX. 19. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) kezdeményezésére az ASZSZ elnöksége és a SZEF Ügyvivõ Testülete megbeszélést folytatott idõszerû szakszervezet-politikai kérdésekrõl. Az ASZSZ és a SZEF elégtelennek tartja az országos érdekegyeztetést, szükségesnek látja az érdekegyeztetés egész rendszerének korszerûsítését, mûködõképessé tételét, s a közalkalmazotti, illetve a közüzemiközszolgáltatási szféra érdekeinek markánsabb megjelenítését. Állást foglaltak a területi önkormányzatok reprezentatív képviseleteinek az érdekegyeztetési rendszerbe történõ bekapcsolása mellett. A két konföderáció megállapodott a kétoldalú párbeszéd folytatásában, konkrétan abban, hogy az alkotmányozás, az államháztartási reform kérdéseivel valamint a közalkalmazottak és a közszolgáltatásban dolgozók helyzetével a

kapcsolódó érdekképviseleti tennivalókkal összefüggõ ügyekben konzultálnak egymással. Kinyilvánították, hogy mindkét konföderáció az Európai Szakszervezeti Szövetséghez kíván csatlakozni.

X. 6. Dr. Szabó Endre elnök megküldte Horn Gyula miniszterelnöknek a SZEF Ügyvivõ Testületének október 2-i nyilatkozatát, rámutatva, hogy a közszférát érintõ kihívások súlyos feszültségek forrásai. Az a szándék, hogy 500-600 ezer közalkalmazott bérét 1996-ban befagyasztják, a reálbér 25-30, s a nettó kereset 15-20 százalékos romlásával járna. A SZEF álláspontja szerint az államháztartási reform szektorális programjai nincsenek abban az állapotban, hogy már 1996 elejétõl jelentõs létszámcsökkentéshez vezethetnének. A SZEF nem szeretné, ha széleskörû munkavállalói és lakossági elégedetlenségi megmozdulások szervezésére kényszerülne, mert a tárgyalások és a józan kompromisszumok pártján áll. Ehhez azonban szükség van a kormány új tárgyalási javaslataira. Célszerû lenne a személyes találkozó is.

X. 25. A SZEF elõterjesztést készített a KIÉT és az Érdekegyeztetõ Tanács (ÉT) ülésére a kialakult társadalmi-gazdasági feszültségek enyhítését szolgáló lépésekrõl. A különbözõ szakmai mûhelyek ajánlásaira épülõ elõterjesztés gyökeres szemléleti-stratégiai fordulatot szorgalmaz a kormány gazdaságpolitikájában, hogy megfékezhetõ legyen az életszínvonal gyorsuló ütemû csökkenése, elkerülhetõ legyen a közszolgálat tevékenységének és intézményrendszerének összeomlása, az ország külsõ és belsõ eladósodottságának növekedése, megállítható legyen az ország legfontosabb erõforrásainak további leépülése, következetesen végigvihetõ legyen az ökoszociálispiacgazdasági átalakítás. Az elõterjesztés intézkedéseket javasol a Magyar Nemzeti Bank társadalmi kontroll nélküli túlhatalmának megszüntetésére, az államháztartási deficit restrikció nélküli csökkentésére, a gazdasági növekedés megindításához szükséges belsõ erõforrások biztosítására, a fizetési mérleg hiányának export-import szabályozással történõ csökkentésére, az infláció enyhítésére, a bank- és adóskonszolidáció átalakítására, a társadalmombiztosítás helyzetének rendezésére, beruházásösztönzõ lépésekre, a közvélemény számára jobban elfogadható adó- és tb-járulék rendszer megteremtésére, a foglalkoztatottság javítására.

X. 27. A SZEF Ügyvivõ Testületének nyilatkozata szerint a kormány és az önkormányzatok 1996-ra tervezett intézkedései és a szolgáltatások drágulása együttesen túllépik azt a határt, amelyet a bérbõl, fizetésbõl élõk és a nyugdíjasok társadalmilag elviselhetnek. Mindent meg kell tenni annak a veszélynek az elhárításáért, amely a gazdasági stabilizációra törekvés túlhajszolása következtében a társadalmi stabilitás

felborításával járna együtt. A SZEF elfogadhatatlannak és provokatívnak tartja a pénzügyi kormányzat bérbefagyasztási és nagyarányú létszámcsökkentési tervét, s jogosnak minõsíti, hogy a különbözõ szakszervezetek válaszul demonstrációkat, sztrájkokat helyzetek kilátásba. A SZEF csak akkor tartja elkerülhetõnek a súlyos konfliktusokat, ha a kormány belátja, hogy javaslatai tarthatatlanok és új, tárgyalásra alkalmas érdemi indítványokkal áll elõ. Ha a megállapodás lehetõsége végképp meghiúsul, a SZEF egységes nyomásgyakorlási akciókat kezdeményez. Egyben támogatja egyes tagszervezeteinek önálló kezdeményezésû akcióit, és minden tagszervezetét felhívja, hogy hathatósan fejezzék ki szolidaritásukat. A nyilatkozatban a SZEF Ügyvivõ Testülete megerõsíti korábbi álláspontját: az MSZOSZ által kezdeményezett ár-bér megállapodásról csak akkor hajlandó tárgyalni, ha a kormány a költségvetési intézményeket és azok munkavállalóit érintõ új, pozitív javaslatokkal és garanciákkal áll elõ.

XI. 21. A SZEF Ügyvivõ Testülete a SZEF képviselõi és a miniszterelnök között november 21-én folytatandó megbeszélésre állásfoglalást alakított ki. A SZEF követelései: 1. Bruttó 25 százalékos bértömeg-növelés a közszolgálatban dolgozók számára, 2. A közintézmények feladatainak megfelelõ létszámok foglalkoztatása, a szakmailag indokolatlan létszámcsökkentések leállítása, 3. A költségvetési intézmények mûködõképességének megtartásához szükséges források biztosítása. A SZEF szerint a kormány kötelessége, hogy a lakosság teherviselési határainak figyelembevételével dolgozza ki pénzügyi politikáját és az állami költségvetést. A konföderáció nem fogadja el, hogy az az egyetlen lehetséges gazdaságpolitika, amelyet a kormány folytat.

XI. 23. A SZEF Szövetségi Tanácsa meghallgatta dr. Szabó Endre elnök tájékoztatóját az ÉT november 15-i ülésérõl, s kialakította azzal kapcsolatos álláspontját, valamint elfogadta a SZEF két szakszervezeti konföderációval — az MSZOSZ-szel és az ÉSZT-tel — kötendõ megállapodásának tervezetét.

XII. 5. Dr. Sándor László és dr. Szabó Endre aláírta az MSZOSZ és a SZEF 1997.

december 31-ig érvényes együttmûködési megállapodását, amelynek célja: a munkavállalók érdekeinek eredményesebb védelme, hatékonyabb képviselete és a kormánnyal, a munkaadókkal szembeni határozottabb fellépés. A szakmai együttmûködés során a két szövetség egymás álláspontjának elõzetes megismerése után közös álláspont kialakítására törekszik, ennek hiányában mérlegelik a szolidaritás lehetõségét elsõsorban a jövedelmi, foglalkoztatás-politikai és szociális ügyek törvényi szabályozása, az állami költségvetés, a gazdaság modernizációja, az államháztartási reform és az országos szintû érdekegyeztetés kérdéskörében. A szakszervezeti együttmûködés keretében az anyagi és emberi erõforrások takarékos kihasználása céljából helyi megállapodások alapján a tárgyi, technikai feltételek közös megteremtésére és mûködtetésére, közös jogsegélyszolgálatra, képzési programokra, valamint a megyei társadalombiztosítási és a munkaügyi tanácsokban közös álláspont kialakítására és képviseletére ad lehetõséget a megállapodás. A két szövetség összehangolja az érdekvédelem hagyományos területein kívüli szolgáltatásait (pl. önkéntes biztosító pénztárak, egyéni biztosítási konstrukciók, kedvezményes vásárlási rendszerek, akciók, üdültetés, szabadidõs kulturális rendezvények szervezése területén), támogatja a két konföderáció nyugdíjas szervezeteinek együttmûködését.

XII. 11. Dr. Vígh László, az ÉSZT soros elnöke és dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke aláírta a két konföderáció együttmûködési megállapodását, amely szerint közös álláspont kialakítására törekednek a munkavállalókat, s különösen a közalkalmazottakat és a köztisztviselõket érintõ valamennyi kérdésben. Az együttmûködés keretében közös képzési programok szervezésére, nyugdíjas szervezeteik folyamatos kapcsolataira, érdekvédelmi akcióik összehangolására, együttes fellépésre és közös szolgáltatások kialakítására törekszik a két konföderáció.

XII. 13. Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) Végrehajtó Bizottsága 1995. december 13-i ülésén elfogadta, hogy a SZEF megfigyelõi státuszban részt vegyen az ESZSZ tevékenységében. Ezzel a döntéssel a SZEF helyet és tárgyalási jogot kapott az ESZSZ Végrehajtó Bizottságában és Integrációs Munkacsoportjában. A SZEF elnökét a határozatról levélben tájékoztató Emilio Gabaglio fõtitkár úgy foglalt állást, hogy „a SZEF a magyar szakszervezeti mozgalom lényeges szegmense, amelynek helyet kell kapnia az ESZSZ-ben", s a megfigyelõi státusz megkönnyíti a SZEF számára, hogy „a közeljövõben kiszélesítse és elmélyítse kapcsolatait az ESZSZ tagszervezeteivel, hogy így is javíthassa a további döntések elõfeltételeit".

XII. 13. A SZEF Szövetségi Tanácsának ülése közleményben fejezte ki súlyos aggodalmát amiatt, hogy a KIÉT-ben nem sikerült megállapodásra jutni az 1996-os közszolgálati illetményemelésrõl, mert a kormány az ígért 19,5 százalékos keresetnövelésnek csak a felére vállalt garanciát. Az érintett szakszervezetek nem fogadták el a kormányajánlatot, amely szerint a közalkalmazottak illetménye 1996 februárjától átlagosan 10, szeptembertõl minimum 2 százalékkal, az állami köztisztviselõk illetménye 11,1, az önkormányzatiaké pedig mindössze 5,6 százalékkal emelkedne. A testület felhívta a kormányt, hogy az illetményemelés teljes összegére adjon garanciát, és sürgõsséggel terjesszen az Országgyûlés elé új közalkalmazotti illetménytáblázatot, valamint indítványt a létszám- és foglalkoztatási kérdések megoldására. A szövetségi tanács megerõsítette álláspontját: a SZEF mindaddig nem írja alá az ár-bér megállapodást, amíg a költségvetési szféra béremelése ügyében nem születik egyezség. A szövetségi tanács jogosnak tartja tagszervezeteinek a bérgaranciával kapcsolatos követeléseit, s az ezek alátámasztására szervezett különbözõ akcióit, szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja az oktatás munkavállalóinak sztrájkját és felhívja a SZEF tagszervezeteit szolidaritásuk kinyilvánítására. Egyben felhatalmazta az ügyvivõ testületet a SZEF — a nyomásgyakorló kezdeményezéseket koordináló — Akcióbizottságának létrehozására. A szövetségi tanács kezdeményezi a Kjt. és a Ktv., valamint az elõmeneteli és az illetményrendszer módosításával kapcsolatos érdekegyeztetés sürgõs folytatását és mielõbbi befejezését.

1996.

I. 15. A SZEF Ügyvivõ Testülete kibõvített ülésen tárgyalta a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992-es törvény módosításáról, valamint az elõmeneteli és illetményrendszer módosításáról készült elõterjesztést, hogy kialakítsa a SZEF álláspontját.

I. 26. Az ÉT oldalait alkotó szervezetek képviselõinek tárgyalása Horn Gyula miniszterelnökkel. A találkozót Horn Gyula kezdeményezte. Téma: a privatizációs többletbevételek felhasználásának módja és az érdekegyeztetésben 1996 elsõ félévében megtárgyalandó kérdések. A megbeszélésen a SZEF elnöke a nagy elosztórendszerek reformjával kapcsolatban kifejtette: a fõ folyamatok átgondolása során figyelni kell arra,

hogy a reform ne csak pénzkivonást jelentsen bizonyos területekrõl, hanem a korszerûsítés következtében felszabaduló összegeket a rendszeren belül kell hagyni, hogy ezzel más területeken kiegyensúlyozó intézkedéseket lehessen tenni. A kórházak korszerûsítése révén felszabaduló összegeket pl. a szociális ellátó rendszer javítására kell fordítani, s gondoskodni kell a leszakadó rétegek támogatásáról. Dr. Szabó Endre javasolta, hogy mivel az államháztartási reform megvalósítása hosszú idõt igényel, menetrendet kell készíteni a végrehajtására. Azt is felvetette, hogy az átalakítás, a mûködõképes rendszerek kialakítása beruházásokat is igényel. A SZEF álláspontja szerint az államháztartási reform következtében a mostaninál színvonalasabb államigazgatási, közszolgálati rendszernek kell létrejönnie úgy, hogy a tömeges elbocsátások elkerülhetõk legyenek. Ehhez kompenzációs mechanizmusok kialakítására van szükség. A SZEF elnöke úgy ítélte meg, hogy az érdekegyeztetés holtpontról történõ kimozdulásának az utóbbi 3 hónapban bíztató jelei voltak, s pozitívan értékelte a KIÉTben 1996-ra megkötött bérmegállapodást is. Így a SZEF már nem látja akadályát annak, hogy érdemben tárgyalni kezdjenek a hároméves közalkalmazotti megállapodás tervezetérõl. Horn Gyula vita-összefoglalójában ígéretet tett arra, hogy az államháztartás reformja nem az 1995. március 12-i intézkedések mintájára készül el, az ezzel kapcsolatos szakmai anyagokat nem a Pénzügyminisztérium, hanem a szakminisztériumok készítik majd el. Egyetértett azzal, hogy az államháztartás reformja hosszabb idõt vesz igénybe, de elkerülhetetlennek mondta, hogy bizonyos ügyekben 1997. január 1-tõl lépjenek.

I. 29. A SZEF Ügyvivõ Testülete nyilatkozatban határolja el magát három szakszervezet (az FDSZ, a HODOSZ és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége) vezetõinek a KIÉT-ben I. 24-én kötött bérmegállapodással kapcsolatos szélsõséges álláspontjától. A SZEF megítélése szerint az utóbbi évek legjelentõsebb bérmegállapodásai közé sorolható ez a kompromisszumos egyezség, amelyben a kormány elõször garantálta a versenyszféráéval azonos mértékû (1996-ban 19,5 százalékos) éves átlagos keresetnövekedést a költségvetési szférában. 1996 februártól 10, szeptembertõl további 5 százalékkal nõ az illetmény a közszférában. Ennek mértéke megközelítõen kétszerese az 1995-ben a központi költségvetésbõl biztosított lehetõségnek. Az egészségügyben a béremelést az ágazati megállapodás rögzíti, a fegyveres- és a rendvédelmi szervek hivatásos állománya 19,5, a rendõrség 24 százalékos illetményemelést kap, s 18 ezerrõl 20 ezer forintra emelkedik az évek óta mozdulatlan köztisztviselõi illetményalap. Ezzel együtt növekszik a bírói, ügyészi illetmények mértéke is. A kormány korábbi terveitõl eltérõen már 1996. január 1-jétõl elismeri az 1992 elõtti teljes munkaviszony beszámítását a közalkalmazottaknál. A kormány elfogadta, hogy a személyi juttatások felszabadítható elõirányzatait illetményjavításra kell fordítani, s vállalta, hogy felkéri az önkormányzatokat: saját területükön hasonló gyakorlatot

kövessenek. Fontos garanciális elem, hogy a megállapodás szerint 1996 elsõ félévét követõen a KIÉTben meg kell vizsgálni a keresetnövekedés alakulását. A kormány vállalja, hogy az illetményemelési garanciák érvényesülésére szükség esetén korrekciós intézkedéseket tesz, akár a szeptemberi 5 százalékos illetménynövelés mértékének emelésével is. Azt is vállalta a kormány, hogy a KIÉT egyetértésével tesz javaslatot az új közalkalmazotti illetménytáblázat bevezetésére. Abban is megegyezés született, hogy a foglalkoztatottak számának jelentõs változtatása csak a szakmai törvények alapulvételével történhet, s errõl döntés elõtt egyeztetésre kerül sor a szociális partnerekkel. Az ügyvivõ testület nyilatkozata megerõsítette a SZEF korábbi állásfoglalását: a konföderáció nem fogad el olyan új bértáblát, amely a közalkalmazottak bizonyos részét — az átlagosnál magasabb keresetûeket — megfosztaná a béremelés lehetõségétõl.

II. 5. A SZEF Ügyvivõ Testülete a Kjt. módosításával, az illetmény- és elõmeneteli rendszer módosításával kapcsolatos SZEF álláspont kialakításáról és a SZEF 1996. évi költségvetésének tervezetérõl tárgyalt. A KIÉT február 7-i ülésén megállapodás született arról, hogy 1997. január 1-jétõl 10 fizetési osztályt és osztályonként 14 fizetési fokozatot tartalmazó elõmeneteli és illetményrendszer bevezetése indokolt az 1997. évi költségvetésben az állam által biztosított finanszírozási keretek között. A KIÉT megegyezett abban is, hogy 1996-ban — február elsejei hatállyal — 8 fizetési osztályt tartalmazzon az elõmeneteli és illetményrendszer, s az ehhez kapcsolódó pótlékok pótlékalapja 1996. február 1-jétõl 9350, szeptember 1-jétõl pedig 9800 forint legyen. (A Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége kinyilvánította, hogy sem a január 24-i, sem ezt a megállapodást nem fogadja el.)

II. 19. A SZEF Ügyvivõ Testülete a nyugdíjkorhatár emelésérõl szóló kormánydöntéssel kapcsolatban állásfoglalásban rögzítette: a nyugdíjkorhatár emelését a reformtól különválasztva nem tartja idõszerûnek és indokoltnak, mert az csak a nyugdíjreform egészével, a foglalkoztatás és a népegészségügy komplex összefüggéseivel együtt közelíthetõ meg reálisan. A SZEF álláspontja szerint a korhatáremelés kormányzati indokai alapvetõen pénzügyi szemléletûek, nem alkalmasak a nyugdíjalap kondícióinak jelentõs javítására, az általa elérhetõ megtakarítás államháztartási szinten elenyészõ. A nyugdíjkiadások drasztikus emelkedését nem a jelenlegi — valóban alacsony — korhatár okozza, hanem elsõsorban a magas munkanélküliség, az infláció, a gazdaság alacsony teljesítõképessége.

A SZEF kész közremûködni a nyugdíjrendszer átfogó reformjának kidolgozásában, de csak olyan megoldást tud elfogadni, amely a biztosítottak bevonásával, az érdekeltekkel egyeztetve jól elõ van készítve, megõrzi a biztosítottak szerzett jogait, és választási lehetõséget ad a nyugdíjba vonulóknak. A SZEF ellenzi a korhatár betöltésénél hamarabb nyugdíjba vonulók hátrányos szankcionálását — helyette a pozitív preferálást tartja megfelelõnek a nyugdíjazás idõpontjának késleltetésére —, s nem támogatja a korkedvezmény generális kiiktatását sem a nyugdíjrendszerbõl, hanem annak differenciált újraszabályozását javasolja.

II. 19. A SZEF Ügyvivõ Testülete Bokros Lajos pénzügyminiszter lemondásával kapcsolatban megfogalmazott állásfoglalásában sajnálattal állapítja meg, hogy túlságosan sûrûn van õrségváltás a pénzügyi tárca élén. A SZEF abban látja Bokros Lajos miniszteri tevékenységének kritizálható pontját, hogy összetett társadalompolitikai kérdéseket — közöttük az államháztartás reformját is — egyoldalúan, sõt esetenként kizárólagosan a gazdaság- és pénzügypolitika nézõpontjából közelített meg. Ezzel magyarázhatók az érdekegyeztetés fórumain folytatott viták élessége is. A SZEF azt igényli, hogy az új miniszter kiválasztása után is folytatódjék az államháztartás reformja, de annak elõkészítésében a jelenleginél nagyobb szerepet kell kapniuk a szakmai és társadalmi szempontoknak. Az érdekegyeztetésben a SZEF továbbra is a tárgyalásos megoldás híve. Ennek feltétele viszont az érdekegyeztetés intézményeinek komolyan vétele, a megállapodásokhoz szükséges mozgástér lehetõsége, a szociális partnerek álláspontjának figyelembe vétele.

III. 11. A SZEF Szövetségi Tanácsa nyilatkozatban foglalt állást a hároméves közalkalmazotti megállapodás tervezetérõl. A testület kinyilvánította: a SZEF számára fontos a megállapodás, mert annak tervezete a közalkalmazottak számára több fontos kormányzati ígérvényt tartalmaz. A kormány egyebek között elfogadja azt a szakszervezeti követelést, hogy a közalkalmazotti és a versenyszféra bérszínvonala közötti olló a következõ 3 év folyamán ne nyíljon tovább, sõt a különbség lehetõleg csökkenjen, s a közalkalmazottak reálbérének színvonala az idei legfeljebb 2 százalékos csökkenés után tovább ne romoljon, hanem lehetõség szerint javuljon. A dokumentumban a kormány elismeri, hogy újra kell gondolni a közalkalmazotti bérmechanizmus finanszírozási rendszerét, az ágazati, szakmai sajátosságok figyelembe vételével kell kialakítani az illetmények és a bérpótlékok rendszerét, s a kormány garanciát vállal arra, hogy a létszámcsökkentésbõl keletkezõ bérmegtakarítás az azt végrehajtó ágazatban marad. A dokumentum aláírásával a kormány elismeri, hogy az államháztartási reform során elkerülhetetlen létszámcsökkentés nem zárja ki a közalkalmazottak foglalkoztatási feltételeinek javítását, egyes területeken a létszám növekedését, s minden lehetséges módon elõmozdítja, hogy az állásukat elvesztõk minél elõbb munkát találjanak. A megállapodással a kormány elkötelezi magát, hogy az érintett szakszervezetekkel való

egyeztetés nélkül nem terjeszti az Országgyûlés elé a közalkalmazotti tevékenység egyes területeit szabályozó szaktörvényeket vagy azok módosításait. A kormány a megállapodásban arra is kötelezettséget vállal, hogy az aláírókkal együtt áttekinti, milyen kormányzati intézkedésekkel segíthetõ az érdekképviseletek mûködési feltételeinek, alkotmányos jogaik gyakorlásának javítása, s az érdekképviseletek megoldatlan tulajdoni és vagyoni helyzetének törvényi rendezésére törekszik. Az aláíró szakszervezetek viszont a vitás kérdéseket elsõsorban tárgyalásos úton kívánják rendezni, de ez nem jelent olyan kötelezettségvállalást, amellyel a tárgyalások sikertelensége esetén lemondanának a nyomásgyakorlás törvényesen biztosított eszközeirõl.

IV. 18. A SZEF Ügyvivõ Testülete megbízásából dr. Szabó Endre elnök levélben tesz panaszt Horn Gyula miniszterelnöknél, mert két eset is jelzi, hogy kormányzati szervek tudatosan hátráltatják a közalkalmazotti törvény módosításának hatályosulását és az új bértábla szerinti kifizetések végrehajtását. 1. A közalkalmazotti törvény sürgõsséggel tárgyalt módosítását az Országgyûlés április 2-án elfogadta, de a köztársasági elnök azt csak április 11-én kapta meg aláírásra, sürgõs jelzés nélkül. 2. A PM helyettes államtitkárának egyéni döntése miatt három hetet késett a központi költségvetési intézmények és az önkormányzati intézmények bérfelmérésének kiadása. Emiatt az új bértábla szerinti — februártól visszamenõleges hatályú — közalkalmazotti béremelés kifizetése csak a miniszterelnök sürgõs intézkedésével lehetséges, különben még a júniusi kifizetés is veszélybe kerülhet. A történtek a kormány részérõl veszélyeztetik a hároméves közalkalmazotti megállapodás betartását. Ezért a SZEF kéri a miniszterelnöktõl az ügy felelõseinek megállapítását, s haladéktalan intézkedését, hogy a hároméves közalkalmazotti megállapodás konkrét érvényesítése elõl minden akadályt hárítsanak el az illetékes kormányzati szervek.

IV. 19. A SZEF Ügyvivõ Testülete Szabó György népjóléti és Kiss Péter munkaügyi miniszterhez írt levelében öt pontban foglalta össze állásfoglalását a nyugdíjkorhatár emelésérõl és a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételeirõl szóló kormány-elõterjesztésrõl. 1. A SZEF nem tartja elfogadhatónak a nyugdíjreformtól elválasztott korhatáremelést, s a fõként csak demográfiai indokokat sem tartja kielégítõnek. Komplex elemzések szükségesek. 2. Társadalmi vita szükséges a nyugdíjreformról és a korhatáremelésrõl.

3. A korhatáremelésre felkészülés ideje igen rövid. Az új korcentrumra történõ áttérés 2001 után kezdõdjék, s bonusz-rendszer ösztönözze az új korhatár szerint nyugdíjba vonulókat. 4. A SZEF 62 évnél alacsonyabb nõi nyugdíjkorhatárt tart elfogadhatónak, s egyes munkakörökben nem szabadna szankcionálni a korhatár elérésénél korábban nyugdíjba menõ nõket. 5. Külön kell foglalkozni a tartósan három mûszakban dolgozó és emellett kötelezõ ügyeleti szolgálatot ellátó nõk nyugdíjügyével.

IV. 24. Az Érdekegyeztetõ Tanács oldalait alkotó szervezetek vezetõinek találkozója Horn Gyula miniszterelnökkel. A megbeszélésen a privatizációs többletbevételek és az ennek kapcsán elért kamat-megtakarítások felhasználásáról, az államháztartás reformjával kapcsolatos elképzelésekrõl és az Érdekegyeztetõ Tanács korszerûsítésének koncepciójáról tárgyaltak. A tanácskozáson a SZEF képviseletében dr. Szabó Endre volt jelen.

IV. 25. A SZEF — a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen — szakmai-tudományos konferenciát rendezett az új Alkotmány szabályozási elveirõl. A konferencián részt vett több szakszervezeti konföderáció képviselõje, a SZEF minden tagszervezete és számos társadalmi, szakmai érdekképviseleti szerv, mozgalom, felszólalt dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke, az Alkotmány-elõkészítõ Bizottság elnöke, vitaindító elõadást tartott Kulcsár Kálmán, Lõrincz Lajos, Samu Mihály és Kiss László. A konferenciát megnyitó dr. Szabó Endre kifejtette: a SZEF igen fontosnak tartja, hogy a lehetõ legszélesebb körû társadalmi részvétellel szülessék meg az ország alaptörvénye, ezért már 1995-ben — a kormány alkotmányszabályozási koncepciójával kapcsolatban — kinyilvánította, hogy az alkotmányozás elõkészítése nem lehet a parlamenti törvényhozás, különösen nem csupán a parlamenti pártok belterjes ügye. Sajnos egy köszönõ levélen túl nem méltatták érdemi válaszra a SZEF-nek a koncepcióról kifejtett véleményét. A koncepció alapján készült Alkotmány-szabályozási elvek sem elégítik ki a SZEF várakozásait, mert azokban az állami kötelezettségvállalást túlzott arányban helyettesíti az állampolgárok öngondoskodása, megalapozatlanul devalválódnak a szociális jogok. Az alkotmánykoncepció eltúlozza a parlamenti képviselet szerepét és indokolatlanul leszûkíti a képviselet más lehetõségeit, például a civil szervezetek funkcióját, csorbítja a közvetlen demokrácia lehetõségeit. Elfogadhatatlan, hogy a koncepció egyáltalán nem foglalkozik az érdekegyeztetés rendszerével. A SZEF álláspontja szerint alkotmányos garanciával kellene biztosítani a törvénytervezetek társadalmi vitáját, a munka világát

érintõ jogszabályok kötelezõ elõzetes egyeztetését az érintett érdekképviseletekkel.

V. 11. A SZEF Ügyvivõ Testülete részletes állásfoglalást fogadott el az új Alkotmány szabályozási elveirõl, s 21 pontban fogalmazta meg az indoklás néhány konkrét pontjához kapcsolódó észrevételeit.

V. 22. A SZEF és a FIDESZ-Magyar Polgári Párt képviselõi — dr. Szabó Endre elnök és Pokorni Zoltán alelnök vezetésével — konzultatív tárgyaláson tájékoztatták egymást az érdekegyeztetés, az érdekképviseleti tevékenység és a jogalkotás néhány kérdésérõl. A tanácskozáson a SZEF megerõsítette, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselõk érdekeit képviselve mint eddig, a jövõben is párbeszédre kész minden politikai párttal és más szervezettel, de nem kívánja elkötelezni magát egyetlen politikai erõ mellett sem. A FIDESZ képviselõi egyetértettek azzal a SZEF-állásponttal, hogy a készülõ új Alkotmányban rögzíteni kell az érdekegyeztetés elveit, s a kormány a költségvetésben teremtsen fedezetet az érdekegyeztetés mûködési költségeire.

VII. 4. A SZEF Ügyvivõ Testülete sajtónyilatkozatban fejezte ki mély csalódottságát azzal kapcsolatban, hogy az Országgyûlés a nõk nyugdíjkorhatárát — a nyugdíjreformtól elkülönítve — 62 évre emelte. A SZEF már korábban kinyilvánította, hogy túlzottnak tartja a nõi nyugdíjkorhatár ilyen mértékû emelését, amit szakmailag sem tart megalapozottnak és indokoltnak. A konföderáció sérelmezi, hogy az országgyûlési képviselõk többsége nem vette figyelembe a közvélemény, s benne a SZEF álláspontját. Tapasztalatai szerint ugyanis számos foglalkozási területen — pl. az egészségügyben — 55 éves korig dolgozni is nagy erõfeszítést kíván a nõktõl.

VII. 15. A SZEF Ügyvivõ Testülete megbeszélést folytatott Medgyessy Péter pénzügyminiszterrel és Akar Lászlóval, a PM politikai államtitkárával a közszféra 1996os és 1997-es bérének alakulásáról. A SZEF felvetette: mivel az infláció 1996-ban a tervezettnél magasabbra várható, a közszférában dolgozók reálbérének csökkenése is nagyobb arányú lesz a megállapodásban rögzített 2 százaléknál, s kétségesnek látszik a közszféra 19,5 százalékos béremelésének megvalósulása is 1996-ban. Fõleg az önkormányzatoknál nagy az elmaradás. Az államháztartási reform ügyében a SZEF megerõsítette: ragaszkodik ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselõk létszámának csökkentése a közfeladatokhoz igazodjék. 1996 elsõ öt hónapjában mintegy 50 ezer fõvel csökkent a közszolgálatban dolgozók száma. A további jelentõs elbocsátás a feladatok érintetlenül hagyása esetén a

közintézmények mûködõképességét veszélyezteti. A SZEF a leghatározottabban elutasítja azt a megoldást, amely csak pénzügyi szempontokat vesz figyelembe az államháztartási reform végrehajtása során. A miniszter elismerte, hogy súlyos gondok feszítik a közszolgálatban dolgozókat. Megerõsítette: a kormány mindent megtesz, hogy teljesülhessen a közalkalmazottaknak 1996-ra ígért 19,5 százalékos béremelés. Mint mondta, az államháztartási reformmal kapcsolatos pénzügyi kényszer valóban igen erõs, de ez csak a valóságos helyzetet tükrözi. Bejelentette: szeptembertõl mindenképpen megoldást keresnek a területi közigazgatásban dolgozó, felsõfokú végzettségû köztisztviselõk 10 százalékos illetménykiegészítésének fedezésére.

VII. 22. A SZEF Ügyvivõ Testületének megbeszélése Kiss Péter munkaügyi miniszterrel. A bérügyekrõl szólva dr. Szabó Endre aggodalmát fejezte ki, hogy a közszférában megvalósul-e az 1996-ra esedékes 19,5 százalékos átlagos keresetnövekedés. Kiváltképpen az önkormányzatoknál kérdéses az emelés, mert kevés a jele, hogy a létszámcsökkentésbõl és egyéb intézkedésekbõl származó megtakarításokat béremelésre fordították volna. A SZEF mielõbbi tárgyalásokat kér a béremelés garanciái ügyében a kormány, az önkormányzatok és az érdekképviseletek részvételével. A SZEF a közalkalmazottak bérrendszerének elõkészületben lévõ módosításával kapcsolatban fontosnak tartja a közalkalmazotti bérrendszer egységét, de a módosításnak jobban el kell ismernie a szakképzettséget, a szolgálati idõt és az egyes — egészségügyi, oktatási, kulturális — szakcsoportok sajátosságait. A konföderáció ezen kívül a köztisztviselõk bérrendszerének áttekintését és a két bérrendszer egymással harmonizálását is szükségesnek tartja. A SZEF ragaszkodik hozzá, hogy mind a kormány, mint az önkormányzatok megbízhatóbb garanciát adjanak a bérmegállapodások teljesítésére. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetét mérlegelve a SZEF a központi bérfinanszírozásban látna garanciát. A SZEF kinyilvánította: az 1996-os béralakulás függvényében tárgyalni kíván arról is, hogy miként lehet érvényesíteni az 1996-ban a reálszférához képest ismételt elmaradás kompenzálását. Az érdekegyeztetés jövõjének sarkalatos kérdése, hogy minden fél komolyan vegye és tartsa be a megállapodásokban foglaltakat. A SZEF változatlanul igényli az érdekegyeztetés státuszának alkotmányos rendezését és az érdekképviseleti törvény megalkotását. A társadalombiztosítási önkormányzatok jövõjének megítélésében ne kapjanak szerepet politikai vagy pénzügyi aktualitások — ehhez ragaszkodik a SZEF. A konföderáció elkerülhetetlennek tartja a kormány és a tb-önkormányzatok felelõsségi viszonyának, kompetenciájának pontosabb meghatározását, s az az álláspontja, hogy a tbönkormányzatok munkavállalói képviselõit is delegálással kell mandátumhoz juttatni.

Kiss Péter megerõsítette: a kormány fontosnak tartja az 1996-os bérmegállapodások teljesítését, s úgy ítélte, hogy 1997-ben sikerül elérni a reálbérek további romlásának megakadályozását. Szakmailag megalapozatlannak mondta azokat az elképzeléseket, amelyek szerint 1997-ben ismét jelentõsen csökkentenék a közalkalmazottak, köztisztviselõk számát. Egyetértett az érdekegyeztetés intézményének alkotmányban rögzítésével, s azzal az igénnyel is, hogy javuljanak az érdekegyeztetés mûködési feltételei. Kijelentette: nincs törvényi kényszere annak, hogy a tb-önkormányzatokban csak választás útján kaphatnak megbízást a munkavállalók képviselõi, s egyetértett azzal a szakszervezeti igénnyel is, hogy biztosított legyen a járulékbefizetõk beleszólása a társadalombiztosítási ügyekbe.

VII. 31. A SZEF nyilatkozatban határolódik el attól az adócsaló módszertõl, ahogyan a magát Kis- és Középvállalkozásokban Dolgozók Szakszervezetének (KKVDSZ) nevezõ szervezet a munkavállalók teljes fizetését szakszervezeti segélyként kezeli, s a valóságos tagdíj levonása után azt adómentesen segélyként visszautalja a befizetõnek.

VIII. 15. A SZEF átfogó javaslatot készített az Érdekegyeztetõ Tanács munkájának továbbfejlesztésére. A javaslatot a SZEF nevében — a korábbi elõterjesztések, az írásos kiegészítések és vélemények valamint Fõcze Lajos (Autonóm Szakszervezetek Szövetsége) javaslatának felhasználásával — Vadász János állította össze.

IX. 17. Kiegészítõ megállapodás született a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztetõ Tanácsában a költségvetési szféra 1996-os bérmegállapodásának megvalósítását biztosító korrekciós intézkedésekrõl. A kormány és a költségvetési szféra szakszervezetei a bérmegállapodásban foglaltaknak megfelelõen áttekintették az I. félévi tényleges keresetnövekedést és megállapították, hogy annak teljesülésében — elsõsorban a közalkalmazottaknál — elmaradások vannak. Ezek korrigálására a kormány a) 1 milliárd forintot különít el az olyan legkedvezõtlenebb helyzetû, döntõen közalkalmazottakat foglalkoztató központi intézmények részére, ahol a saját hatáskörû keresetjavítás eszközei korlátozottak; b) mivel az önkormányzatoknál a keresetemelkedés 4 százalékkal elmarad a megállapodásban foglaltaktól, az emeléshez szükséges 9 milliárd forint felét a központi költségvetésbõl finanszírozza, s felhívja az önkormányzatokat, hogy az összeg másik felét õk teremtsék elõ;

c) a túlnyomórészt ugyancsak önkormányzati körbe tartozó szociális ágazatra vonatkozó bérmegállapodás teljesülésének elõmozdítására a központi költségvetésbõl további 1,2 milliárd forintot ad, s az önkormányzatokat felhívja, hogy saját forrásból gondoskodjanak a még szükséges összegrõl; d) az egészségügyi intézmények béremeléséhez szükséges fedezet biztonsága érdekében kezdeményezi az Országgyûlésnél az Egészségbiztosítási Alap pótköltségvetésének jóváhagyását; e) folyamatos bérügyi egyeztetést szorgalmaz a munkavállalók és a települési önkormányzatok, valamint az intézményi munkaadók között; f) kezdeményezi, hogy az 1996-os I-III. negyedévi béradatok ismeretében a KIÉT 1996 december elején ismét tekintse át a bérmegállapodás teljesülését. A kormány és a szakszervezetek szükségesnek látják megvizsgálni a bérfinanszírozási és bér-megállapodási rendszer olyan átalakítását, amelyben biztosítottak a megállapodások jogi és pénzügyi garanciái.

IX. 27. Az Érdekegyeztetõ Tanács munkavállalói oldala döntési gyakorlatának átalakítási lehetõségeit keresve négy országos szakszervezeti szövetség — az MSZOSZ, a SZEF, az Autonómok és az ÉSZT — közös javaslatot dolgozott ki a súlyarányos szavazásra. Eszerint az üzemi és közalkalmazotti tanácsok választásán elért eredmények, valamint a konföderációk taglétszáma alapján az MSZOSZ 8, a SZEF 6, az Autonómok 4, az ÉSZT és a Liga 2-2, a Munkástanácsok 1 mandátummal rendelkezne az ÉT-ben, ahol a munkavállalói oldal döntései háromnegyedes többséggel és legalább négy konföderáció egyetértõ szavazatával születhetnek. A javaslatról a konföderációk vezetõ testületei döntenek.

X. 2. A SZEF Ügyvivõ Testületének és az MSZP parlamenti frakciója elnökségének találkozóján a SZEF tisztségviselõi szóvá tették, hogy a közszolgálat, a közintézmények helyzete évek óta folyamatosan romlik, emiatt a közszolgálat ma már csak vegetál, nem az elvárható színvonalon mûködik. A közalkalmazottak, köztisztviselõk reálbére egy év kivételével mindig az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent, 1996 elsõ félévében 33 ezer forint volt a közszolgálatban állók havi bruttó bére, amelynek emelkedése az év folyamán a megállapodásban rögzített 2 helyett legalább 5 százalékkal lesz alacsonyabb a versenyszféra béremelkedésétõl. Az évek óta folyó átgondolatlan, a feladatok mérlegelését nélkülözõ létszámcsökkentések

veszélybe sodorták a közintézmények normális mûködését. 1991 óta, 4 év alatt 110 ezerrel — több mint 10 százalékkal — csökkent a közszolgálatban dolgozók száma, miközben a feladatok változatlanok maradtak, a mûködési költségek pedig évrõl évre zsugorodtak. Ennek a folyamatnak semmi köze a SZEF szerint is elkerülhetetlen államháztartási reformhoz, amelynek sem a gazdasági, sem a pénzügyi, sem a szakmai feltételei még nincsenek meg. A gondoskodó állam helyett az állampolgárok öngondoskodásán alapuló rendszernek ma még nincs realitása. A SZEF olyan államháztartási reformot támogat egyértelmûen, amely pontosan megfogalmazza a modern állam és az önkormányzatok kötelezõen ellátandó feladatait és az ezekhez rendelt anyagi forrásokat. Az 1997-es állami költségvetés tervezetével kapcsolatban a SZEF számára nem elfogadható a 17 százalékos béremelés, mert a kormánynak ki kell egyenlítenie az 1996os béremelési adósságát is. A konföderáció a 17 százalékot csak a bértábla szerint garantált emelési minimumként tudja értelmezni, s a közszolgálati átlagkereset 20 százalékos növelését tartja reálisnak. A társadalombiztosítási önkormányzatok ügyében a SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy a járulékfizetõk érdemben beleszólhassanak a befizetett összegek felhasználásába, de ellenzi az önkormányzatok politikai jellegû választását, elegendõ, ha az önkormányzati képviselõket a munkavállalói érdekképviseletek is delegálják, mint a munkaadói oldal. A SZEF a tárgyaláson felvetette azt az igényét, hogy az MSZP képviselõcsoportja támogassa a szakszervezeti vagyon tulajdonjogi rendezését, s kérte, hogy a szocialista képviselõk vegyék érzékelhetõbben figyelembe a munkavállalói érdekképviseletek véleményét.

X. 17. A SZEF és az SZDSZ képviselõinek megbeszélésén dr. Szabó Endre felvetette a közszolgálatban állók bérezéssel és a létszámcsökkentéssel, valamint a közintézmények mûködési feltételeinek évek óta tartó romlásával kapcsolatos gondjait. Ezeket Bauer Tamás, az SZDSZ ügyvivõje valósnak ismerte el, de úgy ítélte, hogy jelentõs javulásra az államháztartás jelenlegi rendszerében nem lehet számítani. Szerinte a mostaninál kisebb létszámú, ám jobban megfizetett közalkalmazotti, köztisztviselõi gárda lenne kívánatos. Véleménye: a létszámcsökkentésnek a közszférában még vannak tartalékai, mert itt a foglalkoztatottak száma nem annyira csökkent, mint a versenyszférában. A SZEF álláspontjával szemben Bauer Tamás azt a véleményét fejtette ki, hogy nem célszerû alkotmányban rögzíteni az érdekegyeztetéssel kapcsolatos kormányzati kötelezettségeket, s az érdekképviseleti törvényre sincs szükség. A társadalombiztosítási önkormányzatok jövõjérõl is több ponton egymástól eltérõ álláspontot fogalmazott meg a két fél. Az SZDSZ ügyvivõje szerint a tb-önkormányzatok

legitimációja csak választás révén biztosítható.

X. 22. A SZEF Szövetségi Tanácsa ülést tartott, s állásfoglalást fogadott el több idõszerû kérdésrõl. 1. Az ÁPV Rt. sikerdíj-ügyével kapcsolatban a testület aggasztónak minõsítette, hogy mind gyakoribbak a közélet tisztaságát, a demokratikus jogállam etikai és jogi normáit súlyosan sértõ ügyek, amelyek a közszolgálatban állókra vonatkozó igaztalan következtetésekre, általánosításokra is alkalmat adnak. A SZEF ezért — régóta — szorgalmazza a közélet szereplõivel szembeni etikai elvárások és összeférhetetlenségi szabályok mielõbbi megalkotását, a társadalmi ellenõrzés rendszerének kiépítését, a nyilvánosság feltételeinek javítását. 2. A közszféra munkavállalóinak helyzetével kapcsolatban a szövetségi tanács tarthatatlannak minõsíti a rendszeres forráselvonást a közszférától, a fûnyíró-elven mûködõ létszámcsökkentést, aminek következtében 4 év alatt több mint 40 százalékkal csökkent a közszolgálatban foglalkoztatottak reálbére, 110 ezer fõvel — 13-14 százalékkal — apadt a létszám, miközben a feladatok változatlanok maradtak. A SZEF határozott álláspontja: Magyarországon ma nincsenek meg az állam közszférából történõ gyors kivonulásának sem a társadalmi, sem a gazdasági, sem a pénzügyi feltételei, a közszféra jelentõs területei pedig egyáltalán nem piacosíthatóak. A testület megerõsítette: a SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy 1996-ban maradéktalanul teljesüljön a közszférában a 19,5 százalékos keresetnövekedés, 1997-re pedig 20 százalékos béremelést tart indokoltnak. A SZEF nem tudja fenntartás nélkül elfogadni a tb-járulék rendszerének módosítására irányuló javaslatokat, elutasítja, hogy a biztosított munkavállalók lemondjanak a társadalombiztosítás pénzbeni ellátásáról, elfogadhatatlannak tartja az étkezési hozzájárulás tervezett megadóztatását, járulékoltatását. A konföderáció szükségesnek tartja a tervezett energiaár-emelés hatásának elõzetes vizsgálatát, s a költségvetési intézmények áremelésbõl adódó dologi többletkiadásainak kompenzálását. A SZEF nyomatékosan igényli, hogy a közszolgálati dolgozók önkéntes, kölcsönös biztosításához a költségvetés és a munkáltatók járuljanak hozzá. 3. A szövetségi tanács szükségesnek látja az érdekegyeztetés rendszerének teljes körû áttekintését, az érdekegyeztetés közjogi garanciáinak alkotmányos rögzítését, az érdekképviseleti törvény megalkotását, az ÉT alapszabályának felülvizsgálatát, mûködési feltételeinek javítását. A testület elfogadja, hogy módosítsanak az ÉT munkavállalói oldalának mûködési rendjén, s az MSZOSZ 8, a SZEF 6, az Autonómok 4, az ÉSZT és a Liga 2-2, a Munkástanácsok 1 mandátummal rendelkezzék, a döntések 3/4-es többséggel és legalább 4 konföderáció egyetértõ szavazatával szülessenek.

4. A SZEF elengedhetetlennek tartja a tb-önkormányzatok eddigi mûködésének tárgyilagos elemzését, a konzekvenciák levonását, az állam és a társadalombiztosítás közötti hatáskörmegosztás felelõsségi viszonyok pontos elrendezését, azt, hogy a járulékfizetõk a jövõben is érdemben beleszólhassanak befizetéseik felhasználásába. A SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy a munkaadók és a munkavállalók képviselõi azonos feltételekkel kerüljenek a tb-önkormányzatokba, s elutasítja az önkormányzati testületek tagjainak politikai jellegû választását. 5. A szövetségi tanács sürgeti az állami tulajdonként bejegyzett szakszervezeti ingatlanok tulajdonjogának rendezését, igényli, hogy ezek teljes köre korlátozás nélkül kerüljön a szakszervezetek tulajdonába.

XI. 11. A SZEF Ügyvivõ Testülete állásfoglalásban fejezte ki, hogy váratlanul érte az a közoktatási dolgozókat érintõ módosító indítvány, amelyet a kormánykoalíció egy SZDSZ-es országgyûlési képviselõje nyújtott be a közalkalmazottak jogállásval, illetve illetményrendszerével kapcsolatos törvénytervezethez. Ez azért meglepõ, mert hosszú és több kérdésben még tartó érdekegyeztetési viták eredményeként alakult ki az a kormánnyal közös álláspont, hogy a közalkalmazottak illetményrendszerének egységét fenn kell tartani, s ennek keretében kell megtalálni az egyes foglalkoztatási ágak, szakmacsoportok sajátos érdekeinek indokolt érvényesítési lehetõségeit. A közszféra munkavállalóinak alacsony bérszínvonala s az 1997-re rendelkezésre álló pénzügyi keretek nem teszik sem indokolttá, sem lehetõvé az illetményrendszer átfogó, a jelenlegitõl jellegében lényegesen eltérõ módosítását. Egy ilyen lépés igen hátrányosan érintené a közszféra munkavállalóinak sajátos jogviszonyát, okot adna az egyes közalkalmazotti csoportok szembeállítására. Ezért a SZEF felkéri az országgyûlési képviselõket, ne támogassák az indítványt. A SZEF Ügyvivõ Testület felhívja az érintetteket, hogy az egészségügy finanszírozása, s annak keretében az egészségügyi dolgozók 1997-es bérfejlesztésével kapcsolatos garanciák megteremtése ügyében haladéktalanul üljenek tárgyaló asztalhoz és jussanak egyezségre. A konföderáció elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügy mûködéséért felelõs kormányzati és önkormányzati szervek egymásra mutogató, halogató taktikájukkal késleltessék az egészségügy mûködését veszélyeztetõ körülmények elhárítását. A SZEF támogatja az EDDSZ megoldást célzó javaslatait, tárgyalást sürgetõ lépéseit, fontosnak tartja, hogy sürgõsen teremtõdjenek meg az EDDSZ részvételének feltételei a KIÉT-ben.

XI. 15-16. A SZEF a Közszolgálati Internacionáléval (PSI) és a Friedrich Ebert Alapítvánnyal (FES) közösen nemzetközi konferenciát rendezett Budapesten „A szakszervezetek szerepe a közszolgálat átalakításában" címmel. A konferencián elõadást tartó magyar, német, osztrák, angol, szlovák szakszervezeti vezetõk arról cserélték ki véleményüket és tapasztalataikat, hogy a szakszervezeteknek milyen gondokkal kell

szembenézniük az államháztartás reformja, a privatizálás folyamata közepette, milyen tanulságok vonhatók le az állami szerepvállalás mérséklésnek eddigi angol, német, osztrák tapasztalataiból.

XI. 26. A SZEF országos aktíva-értekezletén elõször vettek részt a konföderáció tagszervezeteinek megyei vezetõi. Dr. Szabó Endre visszatekintett a SZEF megalakulása óta eltelt idõre, az azóta végzett érdekvédelmi, érdekképviseleti munkára, s elemezte a közszféra gondjait, az átgondolatlan létszámcsökkentésbõl, a közszolgálati reálbérek évek óta tartó romlásából, a közintézmények mûködésének anomáliáiból adódó feszültségeket. A közalkalmazottak, köztisztviselõk érdekeinek hatásosabb képviseletéhez elengedhetetlen a SZEF eddigi megyei koordinátori rendszerének fejlesztése, a szövetség megyei ügyvivõ testületeinek életre hívása, s célszerû a SZEF települési koordinációinak kiépítése is. Ez lehetõvé teszi a SZEF országos — minden jelenlegi konföderációnál szélesebb szervezeti bázisra épülõ — struktúrájának megteremtését, anélkül, hogy sértenénk az egyes tagszervezetek bármely szervezetének önállóságát. A vitában felszólaló megyei küldöttek egységesen üdvözölték, támogatták a SZEF megyei ügyvivõ testületeinek létrehozását.

XII. 20. Megállapodás a KIÉT-ben a közalkalmazottak 1997. évi keresetnövelésérõl. A Horn Gyula miniszterelnök által is ellenjegyzett megállapodás szerint 1997. február 1jétõl 10 osztályos és osztályonként 14 fizetési fokozatból álló egységes illetménytáblázatot vezetnek be, a bértételek mindig február 1-jével változnak. Az illetménypótlék alapja 1997. február 1-jétõl 11800 forintra emelkedik. Amennyiben a közalkalmazott több egyetemi végzettséggel rendelkezik és azok szükségességét a munkakör ellátásához a munkáltató elismeri, akkor az illetõ garantált bére egy pluszdiploma esetén 12, egynél több további egyetemi végzettség esetén összesen 15 százalékkal emelkedhet. A kormány vállalja, hogy a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottak legalább 14 százalékos keresetnövelésének fedezetét minden intézmény költségvetési elõirányzatában biztosítja. A keresetnövekedés forrásaként kell számításba venni a keletkezõ bérmegtakarításokat is. A központi költségvetés a létszámcsökkentés egyszeri költségeihez 1997-ben is forrást biztosít. A kormány az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévõ önkormányzatok támogatására elõirányzott forrás elosztási (pályázati) kritériumai között a keresetalakulással kapcsolatos szempontokat is szerepeltetni fogja, s ajánlja, hogy az önkormányzatok a helyi érdekegyeztetés fórumain ne hárítsák el a központi intézkedéseken túli béremelésekre vonatkozó javaslatokat.

1997.

I. 23. A SZEF Nyugdíjas Választmányának kezdeményezésére a hat szakszervezeti konföderáció nyugdíjas szervezeteinek képviselõi közös konzultációt tartottak a nyugdíjreformról. Egyetértettek abban, hogy olyan reformot támogatnak, amely feloldja a jelenlegi rendszer feszültségeit, megszünteti a valorizáció és a degresszió méltánytalanságait, honorálja a magas szolgálati idõt, megõrzi a nyugdíjak reálértékét, s az átállás költségeit nem a mai és a leendõ nyugdíjasokra hárítja. A konföderációk nyugdíjas szervezeteinek igénye, hogy a reform ne csorbítsa a biztosítottak járulékfizetésével megvásárolt jogait, már a változások elsõ szakaszában legyen képes kezelni a rokkantsági, az özvegyi és az értékvesztett nyugdíjak mai feszítõ gondjait, a mezõgazdasági nyugdíjasok és járadékosok, valamint a felsõoktatásban tanulók problémáit. A tanácskozás támogatta, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselõk a nyugdíjrendszer keretében — több európai ország gyakorlatának megfelelõen — költségvetési teherviselés mellett részesüljenek kedvezményben. A reformot csak érdemi társadalmi vita után, közmegegyezéssel lehet bevezetni.

I. 31. A SZEF sajtótájékoztatón ismerteti véleményét a nyugdíjreform tervezetérõl, az 1997-es bérmegállapodások végrehajtásának elsõ tapasztalatairól és kifejti a konföderáció ezzel kapcsolatos aggodalmait, valamint a társadalombiztosítási önkormányzatok mandátumának megújításával kapcsolatos álláspontját.

II. 13. A SZEF sajtónyilatkozatban juttatja kifejezésre szolidaritását a húsipari dolgozók február 17-re tervezett budapesti demonstrációjával kapcsolatban, s azt a véleményét, hogy felháborító és megengedhetetlen az a mód, ahogy a Szekszárdi Húsipari Rt. német tulajdonosa, illetve vezetõsége eltávolított a cégtõl szakszervezeti tisztségviselõket. A SZEF az ügy kapcsán kijelentette: elvárja a kormánytól, hogy kényszerítse törvénytiszteletre az érdekképviseleti jogok gyakorlását akadályozó munkáltatókat, ne tûrje a törvénysértést.

II. 21. Horn Gyula miniszterelnök és az Érdekegyeztetõ Tanács oldalait alkotó szervezetek vezetõinek találkozóján az érdekegyeztetés rendszerének korszerûsítésérõl, a tb-önkormányzatok megújításáról és az Európai Unióhoz csatlakozás kérdéseirõl

tárgyaltak a résztvevõk. Az aktuális kérdések sorában dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke szóvá tette, hogy 1996-ban 7-8 százalékkal csökkent a közszférában dolgozók reálbére, s a jelek szerint az 1997-es bérmegállapodásnak sincs meg a pénzügyi fedezete. Ezért kérte, hogy a kormány készítsen javaslatot a közszféra finanszírozási problémáinak megoldására. Horn Gyula a javaslatot elfogadta, s megígérte, hogy a kormány és a munkavállalók képviselõi február 26-án közösen áttekintik a közszféra bérezési helyzetét és finanszírozásának kérdéseit.

II. 21. A SZEF Ügyvivõ Testülete 12 pontban fogalmazta meg és véglegesítette a kormány nyugdíjreform-tervezetével kapcsolatos álláspontját. A testület — amelynek ülésén részt vett dr. Medgyessy Péter pénzügyminiszter, Keller László, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára és Csehák Judit, az Országgyûlés Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke is — nyugtázta, hogy a kormány új reform tervezete a SZEF több javaslatát figyelembe vette, számos kérdésben közeledett egymáshoz a SZEF és a kormány álláspontja, s csak néhány témakörre szûkült az eltérõ megítélés. Egyetértés van a SZEF és a kormány között abban, hogy a reform elkerülhetetlen, s abban az igényben is, hogy a nyugdíj jelentsen létbiztonságot, legyen értékálló, kiszámítható és állami garancia szavatolja, az új rendszer biztosítson nagyobb védelmet a konjunkturális és recessziós hatásokkal, a politikai beavatkozásokkal szemben, teremtsen szoros kapcsolatot a járulék-befizetés és a szolgáltatás között, indokolt mértékben érvényesítse a szolidaritást, s legyen egyszerû, áttekinthetõ, ellenõrizhetõ és finanszírozható. Mivel a kormány vállalta, hogy a kötelezõ nyugdíjpénztárak esetében is állami garanciával szavatolja a befizetett tõkét és annak hozadékát, a SZEF elfogadhatónak tartja a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer bevezetését, amelynek meghatározó eleme a társadalombiztosítási nyugdíj, felosztó-kirovó finanszírozással és kiegészítõ eleme a tõkefedezeti finanszírozású, kötelezõ magánnyugdíj. Változatlan a SZEF álláspontja abban, hogy a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj aránya a kormány által javasolt 2/3—1/3 helyett legalább 3/4-1/4-re változzék, s a választhatóság korhatára nõk esetében 30, férfiaknál 35 év legyen. A testület nyugtázta, hogy a kormány — szakszervezeti követelésre — 1998-ról 2000-re halasztotta a nyugdíjak emelését szabályozó indexálási rendszer bevezetését, de fenntartotta javaslatát az 50-50 százalékos arány fokozatos bevezetésére. A SZEF a szakszervezet javaslatának figyelembevételét látja abban is, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmek degresszív beszámításának szigorán enyhíteni kívánnak, hogy az anyák gyermekenként a tervezett egy helyett két év korkedvezményt kapnak. További egyeztetést igényelnek a korkedvezménnyel, valamint a gyermekápolási idõ és az egyetemi évek beszámításával kapcsolatos kérdések. A SZEF álláspontja: korkedvezményt csak a szerzett jogok tiszteletben tartásával és differenciáltan lehet módosítani, a gyermekápolás beszámítása történjen meg állami költségtérítéssel, s az egyetemi évek legyenek megvásárolhatók, de csak az 1998-tól egyetemre kerülõkre

vonatkozzék a változás. A SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy a rokkantsági nyugdíj módosítása hatékony rehabilitációs rendszer kialakításával párosuljon. A SZEF igényli, hogy a kormány tegyen szándéknyilatkozatot: a költségvetési intézményekben dolgozók egyéni nyugdíjszámlájára is befizet bizonyos összegeket. Ennek mértékét az éves bértárgyalásokon határozzák meg. A tanácskozás után sajtótájékoztatón ismertette a SZEF álláspontját dr. Szabó Endre, a kormányét pedig dr. Medgyessy Péter.

II. 24. A SZEF közleményt adott ki a Szövetségi Tanács ülésérõl. A testület megerõsítette az ügyvivõ testület álláspontját a nyugdíjreformról, s kötelezte az ÜT-t, hogy dolgozzon ki javaslatokat a közszféra kötelezõ nyugdíjpénztárának elõkészítésére arra az esetre, ha ezt a törvény a társadalombiztosítási nyugdíj kiegészítõ elemeként lehetõvé teszi, s egyben felkérte a kormányt, hogy tegyen javaslatot a munkáltatói támogatásra. A Szövetségi Tanács állást foglalt: a munkavállalók képviselõi is delegálással kerüljenek a tb-önkormányzatokba, ugyanakkor az önkormányzatisággal összeegyeztethetetlennek tartja a kormány részvételét az önkormányzatok testületeiben. A SZEF számára elfogadhatatlan, hogy a közszféra munkavállalóinak reálbére 1996-ban ismét az országos átlagnál nagyobb arányban — 8-10 százalékkal — csökkent, ami ellentétes a hároméves közalkalmazotti megállapodással. A SZEF elvárja, hogy a kormány intézkedjen a helyzet mielõbbi javítására. A Szövetségi Tanács szükségesnek ítéli, hogy a KIÉT mielõbb tekintse át az 1996-os bérmegállapodás teljesítését és az 1997-es bérhelyzet eddigi alakulását, ragaszkodik ahhoz, hogy a közszolgálatban állók március elején megkapják a február 1-jétõl esedékes béremelést. A SZEF Szövetségi Tanácsa aggodalmát fejezte ki a munkaügyi bíróságok önállóságának tervezett megszüntetésével kapcsolatban. A SZEF álláspontja szerint súlyosan aggályos a munkaügyi bíróságok külön bírósági státuszának megszüntetése, az erre vonatkozó érvek nem elégségesek és nem meggyõzõek. A SZEF véleménye: nem a jogintézmény önállóságának felbomlása, hanem a mûködési feltételek javítása adhat esélyt arra, hogy az ítélkezés gyorsabbá váljék, szakszerûsége biztosítható legyen. Ezt a munkavállalókkal szembeni szaporodó jogsértések különösen idõszerûvé teszik. Az ítélkezések elhúzódása miatt bizonyos témakörökben (munkaviszony, társadalombiztosítás, munkavédelem) elintézési határidõket lenne célszerû megjelölni a bíróságok számára.

III. 4. A SZEF Szövetségi Tanácsa állásfoglalást adott ki a társadalombiztosítási önkormányzatok igazgatását szabályozó törvény tervezett módosításáról. A testület

megerõsítette: a SZEF indokolatlannak tartja a kormány közvetlen részvételét az önkormányzatok közgyûlésében és felügyelõ bizottságaiban, az önkormányzati képviselõk delegálását támogatja azzal, hogy bizonyos kritériumok kijelölése mellett az ÉT-ben helyet nem foglaló munkavállalói és munkaadói szervezetek is delegálhassanak képviselõt. Megfontolandó az is, hogy az Egészségbiztosítási Önkormányzatban a települési önkormányzatok és a nyugdíjas érdekképviseletek is képviselethez jussanak. A SZEF egyetért a tb-önkormányzatok közgyûlésének 30-40 tagúra csökkentésével és az elnökségek megszüntetésével. A realitások figyelembevételével tudomásul veszi, hogy az önkormányzatok tervezett jogosítványai nem elégítik ki a teljes körû önkormányzatiság követelményeit, de a korlátozások nem lehetnek olyan mértékûek, amelyek már az önkormányzatiságnak csak a látszatát jelentik. A tulajdonlás és a vagyongazdálkodás ügyeiben döntési jog, a társadalombiztosítást érintõ kormány- és miniszteri rendeletek esetében egyetértési jog, a törvényi szabályozásokkal kapcsolatban pedig véleményezési jog illesse meg az önkormányzatokat. Világossá kell tenni, hogy a hivatali szervezet az önkormányzat szervezeteként mûködik, s a hivatal és az apparátus irányítása a fõigazgató kizárólagos joga. Az önkormányzatok elnökeit, alelnökeit 6-8 tagú jelölõ bizottság jelölje, a vagyonkezelést önálló szervezetre célszerû bízni.

III. 17. A SZEF Ügyvivõ Testülete állásfoglalást adott ki az agrárdemonstrációkkal kapcsolatban. Aggodalmát fejezte ki a mezõgazdaságban kialakult feszültségek ügyében, de leszögezte: az arányos közteherviselés elvének érvényesítésében nem lehet kivételt tenni a társadalom egyetlen rétegével sem. A SZEF a tárgyalások híve, de a tárgyalások csak olyan felek között értelmezhetõk, amelyek kompromisszumra hajlandók, s képesek is garantálni a megállapodás betartását. Ezért fontos az ágazati érdekegyeztetés, amelyben azonban a szakmai reprezentatív szervezetei vehetnek részt. Az agrárdemonstrációk mellett más szektorokban is — például a felsõoktatásban — tapasztalható feszültségek felhívják a figyelmet a kormány döntés-elõkészítõ tevékenységének gyengeségeire.

VI. 4. A SZEF Ügyvivõ Testülete nyilatkozatban sürgeti, hogy a kormány fogadja el, és még június elején terjessze az Országgyûlés elé a kulturális alapellátás szakmai törvénytervezetét. A SZEF fontosnak tartja, hogy a KKDSZ-szel egyeztetve kidolgozandó törvényjavaslat rögzítse az állam és az önkormányzatok kötelezõ feladatait a könyvtárak, közmûvelõdési intézmények, múzeumok, levéltárak mûködtetésében, s biztosítson szakmailag megalapozott garanciákat a foglalkoztatásra a kulturális alapellátásban.

VI. 17. A SZEF Szövetségi Tanácsa kibõvített ülésen tárgyal a konföderáció 1995-ben

tartott I. Kongresszusa óta eltelt két év érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenységének eredményeirõl, s a II. Kongresszusig hátralévõ idõszak legfontosabb tennivalóiról, a gazdasági stabilizációval, az államháztartási reformmal, a közszolgálat helyzetével, az érdekegyeztetéssel, a bérmegállapodásokkal kapcsolatos kérdésekrõl. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Horn Gyula miniszterelnök is. (Az elhangzottakat részletesen ismertettük a SZEF Hírlevél 1997. júniusi számában.) A testületi ülésen elfogadott állásfoglalás 12 pontban jelölte meg a II. Kongresszusig hátralévõ idõszak érdekképviseleti feladatait. 1. A gazdasági stabilizációt kövesse a közszolgálati intézményrendszer stabilizálása, a megszorítás politikáját váltsa fel a normák szerinti finanszírozás, az államháztartási reform folytatásában kapjon kiemelt helyet a közszolgálati intézményrendszer színvonalas mûködéséhez szükséges kormányzati cselekvés. 2. A SZEF tûrhetetlennek tartja, hogy a közszférában a reálbérek évek óta csökkennek, elvárja, hogy a kormány tartsa be a hároméves közalkalmazotti megállapodásban vállaltakat, változtasson az önkormányzatok finanszírozási rendszerén, követeli, hogy a közszféra béremelése 1998-ban haladja meg a versenyszféra béremelésének szintjét. A SZEF álláspontja szerint a közszférában foglalkoztatottak számának további lényeges csökkentése már nem lehetséges. 3. A SZEF fenntartja a közszolgálat sajátos nyugdíjrendszerére vonatkozó javaslatát, de tudomásul veszi, hogy jelenleg erre nem adottak a társadalmi-gazdasági feltételek. Ugyanakkor igényli: a kormány vállaljon kötelezettséget arra, hogy a kötelezõn felül meghatározott összegû munkáltatói támogatást utal át a közszolgálati dolgozók kötelezõ magán-nyugdíjpénztári számlájára. 4. A SZEF csak akkor tudja elfogadni a kedvezményes üdültetési rendszer átalakítását, ha a közszféra munkavállalóit más kategóriákhoz viszonyítva nem éri hátrány. A költségvetési intézmények ugyanis saját forrásból nem tudnak hozzájárulni dolgozóik üdültetéséhez. A SZEF garanciát kér a nyugdíjasok és a munkanélküliek kedvezményes üdültetésének biztosítására is. 5. A SZEF visszautasítja azokat a vádakat, amelyekkel egyes parlamenti pártok alaptalanul és általánosítva illetik a társadalombiztosítási önkormányzatok eddigi képviselõit. 6. A konföderáció kívánatosnak tartja az egyszerûbb, áttekinthetõbb, az arányosság elvét jobban kifejezõ képviselõválasztási törvény megalkotását, s a parlamenti képviselõk számának csökkentését. 7. Halaszthatatlan az érdekegyeztetés rendszerének átfogó megújítása, egy érdekképviseleti törvény megalkotása, az érdekképviseleti tevékenység feltételrendszerének javítása, s ennek részeként a szakszervezeti ingatlanok tulajdonjogának sürgõs rendezése.

8. A SZEF nem változtat a politikai pártokkal kapcsolatos eddigi — semleges — politikáján. 9. A konföderáció változatlanul a párbeszéd, a konstruktív együttmûködés lehetõségeit keresi a kormánnyal, az önkormányzatokkal, más szakszervezetekkel, a civil szervezetekkel, s mielõbb teljes jogú tagja kíván lenni az Európai Szakszervezeti Szövetségnek (ESZSZ). 10. A SZEF mûködésében kiemelt figyelmet kell fordítani az érdekképviseleti munka szakmai színvonalának javítására, a tagszervezetek szellemi potenciáljának jobb kihasználására a szövetségi célok érdekében, a területi és megyei koordinációk törekvéseinek fokozott támogatására, a PR-munka további javítására. 11. A konföderáció elvárja, hogy az egyházaknak visszaadott közintézményekben foglalkoztatottak minden tekintetben a közalkalmazottakkal azonos elbírálás alá essenek. 12. A SZEF igényli, hogy fokozódjék az állam felelõssége és anyagi garanciavállalása az önkormányzati fenntartású közintézmények biztonságos mûködéséért.

VIII. 4. A SZEF Szövetségi Tanácsa a társadalombiztosítási önkormányzatokba delegálás kérdéseirõl és a két önkormányzatba küldendõ SZEF-képviselõk személyérõl döntött. A testület határozott véleménye: a tb-önkormányzatok testületeit a törvényben megjelölt határidõig meg kell alakítani, s azokban valamennyi delegálásra jogosult érdekképviseletnek mandátumot kell kapnia. Egyértelmû jogi szabályozás hiányában csak politikai megállapodás alapján alakíthatók ki a delegálási arányok, s elengedhetetlen, hogy az érintett szervezetek kellõ felelõsséget és önmérsékletet tanúsítsanak a mandátumok elosztásában. A munkavállalói érdekképviseletek közötti valóságos erõviszonyokat figyelembe véve a SZEF az önkormányzati mandátumok legalább 1/4-ére tart igényt, s támogatja, hogy mindkét önkormányzatban a munkavállalói oldal képviselõje töltse be az elnöki tisztet. A SZEF jelölteket állít az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöki posztjára.

A SZEF az Egészségbiztosítási Önkormányzatba delegálta 1. dr. Ajkay Zoltán orvost, az Országos TBC- és Pulmológiai Intézet fõigazgató fõorvosát, 2. dr. Gerõ Gábor patológust, az Újpesti Kórház osztályvezetõ fõorvosát,

3. dr. Gulyás Judit Szakszervezetének

orvost,

az

Egészségügyben

Dolgozók

Demokratikus

elnökét, 4. Smrcz Ervin közgazdászt, a Heim Pál Gyermekkórház fõigazgatóját, 5. dr. Soós László fõlevéltárost, a Magyar Országos Levéltár fõosztályvezetõjét. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatba delegált SZEF képviselõk: 1. dr. Bárdos Judit jogász, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének fõtitkára, 2. dr. Doboczky Károly jogász, a Csongrád megyei TÁKISZ igazgatóhelyettese, 3. Jachinek Rudolf színész-rendezõ, a Színházi dolgozók Szakszervezetének elnöke, 4. Mihalovits Ervin középiskolai tanár, a SZEF Nyugdíjas Választmányának elnöke, 5. Borbáth Gábor középiskolai tanár, a Pedagógusok Szakszervezetének országos titkára. A Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat Felügyelõ Bizottságába delegált SZEF-képviselõ: Dr. Szabó Endre középiskolai tanár, a SZEF elnöke.

VIII. 29. A SZEF Ügyvivõ Testülete nyilatkozatban minõsíti károsnak azt a helyzetet, amely a társadalombiztosítási Önkormányzatok tisztségviselõinek megválasztása körül kialakult. A testület határozott véleménye, hogy egyes — jelentõs számú mandátummal rendelkezõ — szervezetek másokat figyelmen kívül hagyó külön alkuja súlyos károkat okoz nemcsak a két önkormányzatnak, hanem az érdekegyeztetés egész rendszere hitelének, eredményes mûködésének. A nyilatkozat leszögezi: a SZEF senkinek sem adott, és a jövõben sem ad felhatalmazást arra, hogy a munkavállalói oldal nevében különalkukat kössön, ezért azonnali tárgyalásokat kezdeményez az önkormányzati testületekbe képviselõket delegáló valamennyi szervezet részvételével.

IX. 9. A SZEF sajtótájékoztatón ismerteti a társadalombiztosítási önkormányzatok tisztségviselõinek megválasztásával, az önkormányzatok mûködésével, valamint a közalkalmazottak, köztisztviselõk 1998-ra szóló bérmegállapodásával kapcsolatos álláspontját.

X. 6. Az Európai Unióhoz csatlakozás idõszerû kérdéseirõl, elsõsorban a közszolgálatot érintõ, ezzel kapcsolatos feladatokról tárgyalt a SZEF Ügyvivõ Testülete. Az ülésen Pataki István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára adott tájékoztatást a csatlakozás elõkészületeirõl.

X. 10. A SZEF Budapesti Koordinációja fórumot rendezett a konföderációhoz tartozó szakszervezetek budapesti tisztségviselõi számára. Dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke a bértárgyalásokról adott tájékoztatást, dr. Kiss Sándor, az MKKSZ elnöke az érdekegyeztetés rendszerérõl, a kerületi érdekegyeztetõ tanácsok mûködési lehetõségeirõl, Desics Imre, a Fõvárosi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat igazgatója a szakszervezetek költségvetési tárgyalásokkal kapcsolatos lehetõségeirõl tartott elõadást.

X. 21. A SZEF nyilatkozatban üdvözli a szekszárdi húsipari dolgozók követeléseinek támogatására október 22-én Budapesten tartandó szolidaritási gyûlést, s összefogásra szólítja fel a szakszervezeteket a munkavállalók jogainak érvényesítéséért és védelméért, a bérbõl és fizetésbõl élõk helyzetének javításáért. A SZEF felhívja a kormány figyelmét, hogy a leghatározottabban lépjen fel azokkal a privatizációval vagyonhoz jutott tulajdonosokkal szemben, akik önkényesen értelmezik tulajdonosi jogosítványaikat, s kényszerítse õket a munkavállalói jogok tiszteletben tartására.

XI. 4. A SZEF Ügyvivõ Testülete közleményben kezdeményezi a KIÉT sürgõs összehívását, mert nem látja igazoltnak és biztosítottnak a közalkalmazotti bérmegállapodás 1998. évi teljesítésének pénzügyi forrásait és garanciáit. A SZEF megengedhetetlennek tartja a közalkalmazotti törvény olyan módosítását, amely megbontja az egységes közalkalmazotti bérrendszert, igényli a köztisztviselõk 1998. évi illetményalapjáról szóló tárgyalás folytatását, az 1998-ra kilátásba helyezett 26000 forintos illetményalap emelését. A SZEF a közleményben azt kéri a közszolgálatban dolgozóktól, hogy vegyenek részt a november 16-i — a NATO-tagsággal kapcsolatos — népszavazáson.

1998.

I. 16. A SZEF elnöke és több más vezetõje sajtótájékoztatón ismerteti a konföderáció álláspontját a) az egészségügyben dolgozók rendezetlen bérvitái nyomán kialakult feszültségek, b) a közszolgálatban állók kedvezményes üdülésbõl történt kizárása, c) a készpénzkímélõ bérfizetési rendszernek a dolgozók számára hátrányos elemei, d) a közalkalmazottak, köztisztviselõk bér- és kereseti viszonyainak, munkavégzési feltételeinek hosszú távú, radikális javítását szolgáló SZEF-koncepció ügyében.

I. 26. A SZEF Nyugdíjas Választmánya meghallgatta dr. Szabó Endre tájékoztatóját a SZEF 1998. évi feladatairól, megtárgyalta a Választmány 1997. évi tevékenységének tapasztalatait, és az 1998-as munkatervet. A testület eszmecserét folytatott a nyugdíjak reálértékének alakulásáról, a nyugdíjasok helyzetérõl, és javaslatot fogadott el az Idõsek Nemzetközi Évének programjáról.

II. 12. A SZEF Szövetségi Tanácsa a konföderáció 1998. évi tevékenységének fõ irányairól tárgyalt. A testület állásfoglalása nyolc pontban fogalmazta meg a konföderáció legfontosabb törekvéseit. 1. Az államháztartási reformfolyamat folytatódását feltételezve a SZEF sürgõsen megfogalmazandónak tartja azt, hogy meddig terjed az állam felelõssége a közszolgálat mûködõképességének fenntartásában, mi a helyes arány az állami kötelezettség és az egyének öngondoskodó vállalása, a humán közszolgáltatások szférájában mi piacosítható és mi nem. A SZEF álláspontja szerint az alapvetõ közszolgáltatások nem piacosíthatók, s a közszolgálat modernizációját nem egyedül a fiskális szempontok határozhatják meg. 2. A SZEF lényegesen javítandónak tartja a közalkalmazottak, köztisztviselõk, szolgálati viszonyban állók szégyenteljesen rossz kereseti viszonyait, sürgeti a bérfinanszírozási rendszer átalakítását, s rendkívüli intézkedéseket kér azért, hogy már 1999-ben az egyén számára is érzékelhetõen emelkedjék a közszolgálatban állók reálbére. 3. A SZEF elutasítja a közszolgálatban dolgozók egzisztenciális biztonságát fenyegetõ, központilag elrendelt, megalapozatlan létszámcsökkentéseket, mert a közszférában már

nincsenek általános jellegû létszámtartalékok. 4. A konföderáció fontosnak tartja a mielõbbi válasz kialakítását arra, hogy indokolt-e egy egységes közszolgálati törvény megalkotása. Ha igen, a SZEF az új szabályozás egyik lényeges elemének tekinti a közszolgálatban dolgozók foglalkoztatási garanciáinak kimunkálását. 5. A SZEF változatlanul szorgalmazza az érdekegyeztetés intézményrendszerének felülvizsgálatát, továbbfejlesztését, s a megkötött megállapodások betartását. 6. Tovább kell erõsíteni a SZEF érdekérvényesítõ erejét, társadalmi súlyát, a közszféra szakszervezeteinek összefogását, együttmûködését. 7. A SZEF — az önállóság tiszteletben tartásával — minden szinten szorgalmazza a szakszervezetek közötti jó viszonyt, partnerséget. 8. A SZEF a jövõben is kész — pártoktól és más szervezetektõl független státuszát megõrizve — együttmûködni azokkal a parlamenti pártokkal, civil szervezetekkel, amelyek érdeklõdnek a közszféra helyzete iránt, és megértik a SZEF célját, törekvéseit.

II. 19. A SZEF magyar-osztrák konzultációt rendezett Gyõrben az Európai Unióhoz csatlakozással összefüggõ érdekképviseleti feladatokról. Dr. Szabó Endrének, a SZEF elnökének megnyitója után az osztrák Települési Önkormányzati Tisztviselõk Szakszervezetének (GdG) vezetõ képviselõi, szakemberei tartottak elõadást és konzultációt arról, hogy az osztrák szakszervezetek miként vettek részt Ausztria EUcsatlakozásának elõkészítésében és a csatlakozási tárgyalásokon.

IV. 3. A SZEF és a Magyar Közigazgatási Kar (MKK) konzultációval egybekötött közös elméleti-szakmai tanácskozást rendezett Budapesten a közszolgálat különbözõ területein foglalkoztatottakra vonatkozó törvényi szabályozás egységesítésének lehetõségeirõl. A tanácskozást dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke nyitotta meg, s dr. Fogarasi József, az MKK elnöke vezette. Vitaindító elõadást tartott dr. Ficzere Lajos tanszékvezetõ egyetemi tanár, az ELTE Jogtudományi Karának dékánja, és dr. Lõrincz Lajos, az Államigazgatási Fõiskola tanszékvezetõ egyetemi tanára.

IV. 7. A SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) együttes vezetõ testületi ülésen tárgyal a két konföderáció közötti együttmûködési megállapodás megújításáról, az együttmûködés kiterjesztésérõl, szorosabbá, szervezettebbé tételérõl. Az errõl szóló dokumentum aláírása után dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke és dr. Vígh

László, az ÉSZT elnöke sajtótájékoztatón ismertette az együttmûködés kiterjesztésének indokait.

IV. 17. A SZEF ügyvivõ Testülete és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöksége együttes ülésen tárgyalt a két konföderációt érintõ érdekképviseleti ügyekrõl, az e kérdésekben lehetséges együttmûködésrõl.

V. 11. A SZEF Nyugdíjas Választmánya megvitatta a Nyugdíjasok Országos Képviseletének az idõsügyi politikáról, a nyugdíjasok helyzetének javításáért teendõ lépésekrõl készült anyagát, véleményt fogalmazott meg az új rokkantsági nyugdíjrendszer kialakításáról, és tájékoztatót hallgatott meg az 1999-re tervezett Idõsek Nemzetközi Évének kormányzati programjáról.

V. 15. A SZEF és az ÉSZT közös felhívásban kéri az állampolgárokat: május 24-én, az országgyûlési képviselõválasztás második fordulóján minél nagyobb számban éljenek szavazati jogukkal. „Olyan kormányt szeretnénk, amely a közszférában, a közigazgatásban az intézményrendszer stabilitását, az itt foglalkoztatottak egzisztenciális biztonságát, kereseti viszonyainak folyamatos, érzékelhetõ javítását valósítja meg. Olyan kormányzati politikát kívánunk, amely tiszteletben tartja és tartatja a munkavállalói és szakszervezeti jogokat, továbbfejleszti az érdekegyeztetés kialakult fórumainak munkáját, érdemi partnerként mûködik együtt a szakszervezetekkel" — szögezte le a két konföderáció közös felhívása.

VII. 8. A SZEF Szövetségi Tanácsa állásfoglalásban tiltakozott a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolása, a társadalombiztosítás vagyonának államosítása ellen.

VII. 8. A SZEF Ügyvivõ Testülete állásfoglalást fogadott el az új kormány VII. 6-án közzétett programjáról. A dokumentumban a testület kinyilvánítja, hogy a program számos olyan célt fogalmaz meg, amelyek találkoznak a SZEF évek óta hangoztatott törekvéseivel. A SZEF üdvözli ezeket a célokat, amelyeket a kormány gyakorlati lépései hitelesíthetnek majd. A testület hiányolja, hogy a program igen szûkszavúan beszél arról, hogy mi értendõ az érdekegyeztetés magasabb szintre emelésén, aggályosnak tartja, hogy homályosak az érdekegyeztetés intézményes megoldására vonatkozó kormányzati elképzelések. A SZEF

ragaszkodik ahhoz, hogy a közszféra országos érdekegyeztetési fóruma, a KIÉT a jövõben is betöltse hivatását, a kormány gondoskodjék megfelelõ mûködésérõl, s hogy a kormány ismerje el hatályban lévõnek a három évre kötött közalkalmazotti megállapodást. A közigazgatás nagyarányú strukturális átalakításával kapcsolatban a SZEF kételyeinek ad hangot, de tiszteletben tartja a kormánynak azt a jogát és felelõsségét, hogy maga határozza meg a kormányzati struktúrát. Félõ azonban, hogy a politikai megfontolások miatti személycserék nagyobb méretûnek ígérkeznek az elfogadhatónál. A SZEF kéri a kormányt, tanúsítson önmérsékletet. A SZEF egyetért a települési önkormányzatok mûködési feltételeinek javítását ígérõ kormányzati szándékkal, mivel évek óta maga is szorgalmazza ezt, mert fontosnak tartja, hogy az alapvetõ — közigazgatási és egyéb — közszolgáltatásokat a polgárok minden településen azonos színvonalon vehessék igénybe, s ehhez legyen állami költségvetési garancia. A SZEF mérlegelendõnek tartja az önkormányzati törvény általános reformját. A SZEF — üdvözölve a kormánynak azt a szándékát, hogy növelni kívánja a foglalkoztatottak számát — kiemelkedõen fontosnak tartja a közszféra foglalkoztatási viszonyainak alakulását. Az elmúlt idõszak ötletszerû létszámcsökkentõ intézkedései kárt okoztak. Ezért idõszerû napirendre tûzni a közszféra foglalkoztatási politikáját, a korábbi létszámcsökkentõ intézkedések felülvizsgálatát. Az állásfoglalásban a SZEF kinyilvánította: idõszerûnek tartja a munkajogi szabályozás felülvizsgálatát, s ennek során a munkavállalók nagyfokú kiszolgáltatottságának megszüntetését, de határozottan fellép az ellen, hogy a közszolgálatban dolgozók egyes kategóriáit kizárják a közszolgálati jogviszonyból. A konföderáció arra is figyelmeztetett az állásfoglalásban, hogy a közszolgálati intézményrendszer átgondolatlan privatizációja komoly társadalmi feszültségek, egyenlõtlenségek forrása lehet. Magyarországon a feltételek nem adottak ahhoz, hogy az állam gyors ütemben és széles körben kivonuljon ezen intézmények finanszírozásából. A SZEF állásfoglalása a bérmegállapodások kiinduló pontjának tekinti, hogy a béremelés automatikusan kövesse az inflációt, a bérek reálértéke az egyén számára is érzékelhetõen emelkedjék, s a kialkudott emelés fedezete legyen garantálva a bértömegben. A konföderáció az állásfoglalásban leszögezte: fontosnak tartja a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságok mérséklését, s azt, hogy a nyugdíjak reálértékének emelése ne csak „lehetõség szerint", hanem minden körülmények között történjék meg. A SZEF az állásfoglalásban kifogásolta a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetésének módját, azt, hogy a kormány a döntés elõtt nem kérte ki a szociális partnerek véleményét. A SZEF ezzel nem a társadalombiztosítási intézményrendszer felülvizsgálatára mondott nemet, hiszen maga is többször bírálta az önkormányzatok tevékenységében kifogásolható jelenségeket.

VII. 10. A SZEF az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel (ÉSZT) közös sajtótájékoztatón ismertette az Orbán-kormány programjáról — elsõsorban annak bér- és foglalkoztatási kérdésekkel, a tb-önkormányzatok és az érdekegyeztetés jövõjével foglalkozó fejezeteirõl — kialakított álláspontját.

VIII. 17. A SZEF beadványban kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy mondja ki a társadalombiztosítási önkormányzatok felszámolásának és a társadalombiztosítási igazgatás kormányhatáskörbe vonásának alkotmányellenességét.

VIII. 25. A SZEF Ügyvivõ Testülete állásfoglalásban kifogásolja, hogy a Pénzügyminisztérium — a korábbi gyakorlattól eltérõen — nem konzultált az érintett szakszervezetekkel az 1999-es állami költségvetéssel kapcsolatos elképzelésekrõl, mielõtt azokat a kormány elé terjesztette. Az Ügyvivõ Testület ülése utáni sajtótájékoztatón ismertetett állásfoglalásban a SZEF kifejezetten aggályosnak tartja azt az elképzelést, hogy az Országgyûlés csak az önkormányzati választások után foglalkozzon az 1999-es állami és társadalombiztosítási költségvetés javaslatával. Az Ügyvivõ Testület bér- és keresetpolitikával kapcsolatos kiinduló pontjai: — A közszféra munkavállalói a rendszerváltás utáni években nagyfokú életszínvonalcsökkenést szenvedtek el, keresetük vásárló értéke 30-35 százalékkal rosszabb az 1990 elõttinél, indokolatlanul nagy a közszolgálat bérlemaradása nemcsak a versenyszférában foglalkoztatottak jelentõs részéhez, de a nemzetgazdasági kereseti átlaghoz viszonyítva is. Ezért — és a gazdasági növekedés javulását figyelembe véve — a közszférában 1999tõl kezdve minden évben a GDP-növekedés prognosztizált ütemének megfelelõen —a nemzetgazdasági átlagnál dinamikusabban — kell növelni a bérszínvonalat mindaddig, amíg az itt foglalkoztatottak bére nem éri el a nemzetgazdaságban azonos vagy hasonló végzettségûek bérátlagát. — 1999-tõl az elõzõ évi infláció mértékével azonos szintû béremelés legyen automatikus, az érdekképviseleti bértárgyalások csak az ezt meghaladó szintrõl folyjanak. — A SZEF elfogadhatatlannak tartja a reálkeresetek csupán 2 százalékos növelését 1999ben. A közszférában a reálbéreknek minimálisan 5 százalékos, a reálkereset-elemeknek pedig ennél nagyobb arányú növelését tartja indokoltnak a közszolgálat egészére értelmezve. — A SZEF elutasítja a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselõi illetményalap 1999es befagyasztásának tervét, halaszthatatlannak tartja a közszféra jelenlegi

bérfinanszírozási rendszerének felülvizsgálatát, s javasolja új közszolgálati bérrendszer mielõbbi kidolgozását, az ágazat béreinek állami szavatolását. — A SZEF elutasítja a csupán pénzügyi megfontolásokra épített létszámcsökkentési elképzeléseket. A konföderáció fontosnak tartja az elõzõ kormánnyal kötött ÉT- és KIÉTmegállapodások betartását, a nyugdíjemeléssel összefüggõ egyezségek tiszteletben tartását. A SZEF a kormány és az érdekképviseletek közötti korrekt együttmûködés feltételének tekinti az érdekegyeztetési intézmények hatékony mûködtetését, az idõbeni és megfelelõ színvonalú tájékoztatást, az érdemi párbeszédet, az álláspontokkal szembeni toleranciát, a megállapodásra törekvést.

VIII. 28. A SZEF Nyugdíjas Választmánya nyilatkozatban fejezi ki megütközését azon, hogy kormányzati körökbõl származó elképzelések szerint a nyugdíjtörvényben megszabottnál hamarabb, 2000 helyett már 1999-ben módosítanák a nyugdíjemelés számítási módját. Ez a nyugdíjasok túlnyomó többsége számára hátrányos lenne, a törvényesnél lényegesen kisebb összeggel emelkedne a nyugdíjuk. Így elmaradna az a legalább részleges felzárkózás, amelyre minimálisan szükség lenne ahhoz, hogy 2000ben ne súlyos veszteséggel járjon számukra az emelés új számítási módra. A SZEF Nyugdíjas Választmánya ragaszkodik ahhoz, hogy a nyugdíjemelések 2000-ig a bérek növekedését kövessék.

IX. 8. A SZEF Ügyvivõ Testülete nyilatkozatot adott ki, amelyben súlyosan aggályosnak ítélte, hogy hosszú ideje nap nap után különbözõ nyilatkozatok hangzanak el a közszféra munkavállalóinak és egyes foglalkoztatási csoportjainak 1999-es bérfejlesztésérõl. Ezek a sokszor egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok alkalmasak arra, hogy bizonytalanságot keltsenek a munkavállalók körében, és szembefordítsák egymással a különbözõ szektorok dolgozóit. A SZEF álláspontja: be kell fejezni a sajtó útján egymásnak üzengetést és halaszthatatlanul össze kell hívni a KIÉT-et. A SZEF elvárja, hogy a KIÉT ülésén a kormány ismertesse szándékait, javaslatait és ezekrõl kezdõdjék komoly partnerekhez illõ érdemi eszmecsere az érintett felek között.

IX. 18. A SZEF megyei képviseleteinek országos értekezletén a szakszervezetek közötti összefogást sürgette dr. Szabó Endre. A tanácskozás résztvevõi a konföderáció elnökével egyetértve kifogásolták, hogy a kormány ezideig fõleg csak szavakban hangoztatta az érdemi együttmûködést a szakszervezetekkel, a gyakorlatban azonban kevés jelét adta ennek. Üzenet-értékû, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megválasztása óta még nem találkozott a munkavállalói és a nyugdíjas érdekképviseletekkel, s aggasztóak azok a

kormánykörökbõl származó nyilatkozatok, amelyek szerint kollektívszerzõdés-kötési joggal kellene felruházni az üzemi és a közalkalmazotti tanácsokat. A SZEF érdekképviseleti politikájának sarokpontjairól szólva dr. Szabó Endre megerõsítette azt az igényt, hogy a közszféra munkavállalóinak rossz bérviszonyai miatt az általánosnál dinamikusabb bérfejlesztésre, s az eddiginél megbízhatóbb finanszírozású — például háromelemes — bérrendszerre van szükség a közszolgálatban. A SZEF ragaszkodik ahhoz, hogy a közszféra egészének reálbére legalább 5 százalékkal növekedjék 1999-ben, mivel az e területen dolgozók döntõ többsége azonosan alacsony kereseti viszonyok között él. Errõl a bázisról kiindulva a SZEF azonban egyetért azzal, hogy közös megegyezés alapján a közszolgálat egyes kategóriái az átlagosnál magasabb béremelésben részesüljenek. Ezzel együtt az úgynevezett fókuszált béremelési szándékot a SZEF tetszetõs, de csalóka elképzelésnek tartja. A tanácskozáson résztvevõk határozottan elutasították a központilag elrendelt, általános jellegû létszámcsökkentés szándékát, és azt a tervet, hogy 1999-ben a hatályos törvénytõl eltérõ módon emeljék a nyugdíjakat.

X. 5. A SZEF javasolja, hogy a szakszervezeti konföderációk haladéktalanul egyeztessék álláspontjukat, s egységesen lépjenek fel — a nyugdíjemelés 1999-re tervezett, a hatályos törvénytõl eltérõ mértékével és differenciált megoldásával szemben, egyidejûleg támogatva az alacsony nyugdíjak elkülönített, nem a nyugdíjalapból történõ, 20 százaléknál nagyobb mértékû emelését, — a reálbérek 1999-es legalább 5 százalékos emeléséért, — az érdekegyeztetés intézményeinek érdemi mûködtetéséért, a szakszervezeti jogok tiszteletben tartásáért, a kollektív szerzõdéskötési jog kizárólagosan szakszervezeti hatáskörként való megõrzéséért.

X. 5. A SZEF Nyugdíjas Választmánya megtárgyalta a Nyugdíjasok Országos Képviseletének állásfoglalását a kormányprogramról, megvitatta és elutasította a nyugdíjemelési rendszer változtatásának tervét, álláspontot alakított ki a Választmány jövõbeni stratégiájáról és taktikájáról, s tájékoztatót hallgatott meg a nyugdíjasok szociális helyzetérõl.

XI. 9. A SZEF félmillió forintot ajánlott fel és juttatott el a Magyar Vöröskereszthez a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére, s a példa követésére szólított fel más

szakszervezeteket is.

XI. 14. A SZEF országos nagygyûlést rendezett a budapesti Körcsarnokban, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselõk, szolgálati viszonyban állók és a közszférából nyugdíjazottak képviselõi kifejezésre juttathassák véleményüket a közszféra munkavállalóit fenyegetõ veszélyekrõl, a kormány 1999-es béremelési elképzeléseirõl és a nyugdíjtörvény módosításának tervérõl. A közszolgálati szakszervezetek egységét és erejét demonstráló, forró hangulatú nagygyûlésen dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke mondott beszédet. A nyugdíjasok gondjairól Mihalovits Ervin, a SZEF Nyugdíjas Választmányának elnöke szólt, s a SZEF tagszervezeteinek képviseletében 19 felszólaló mondta el véleményét a közszolgálat gondjairól. A résztvevõk az Országgyûlés és a kormány illetékeseihez eljuttatott állásfoglalásban követeltek legalább 5 százalékos reálbéremelést a közszféra minden ágában, s tiltakoztak a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselõi illetményalap befagyasztásának terve, a nyugdíjtörvény megváltoztatása, a munkajogi törvényeknek a munkavállalók jogait szûkítõ módosítása, a megalapozatlan létszámcsökkentések, az érdekképviseleti jogok csorbítása ellen.

XI. 25. A SZEF ügyvivõ Testülete nyilatkozatban bírálta, hogy a kormány a kompromisszumkészség minimumát sem mutatta eddig az 1999-es költségvetésrõl és a közszféra bérügyeirõl folytatott érdekegyeztetési tárgyalásokon, s a munkavállalói érdekképviseletek valamennyi javaslatát mereven elutasította. Mivel a tárgyalóasztalnál nincsenek meg a szociális párbeszéd elemi feltételei, a SZEF kezdeményezte a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztetõ Tanácsa (KIÉT) munkavállalói oldalának sürgõs összehívását és javasolta, hogy a KIÉT-ben képviselt szakszervezetek alakítsanak válságbizottságot a közös lépések kidolgozására, összehangolására.

1999.

I. 21. A SZEF elnöke sajtótájékoztatón ismerteti a konföderáció álláspontját: 1. a közszolgálatban dolgozóknak 1999-re ígért béremelések megvalósulási esélyeirõl, a közszférában kialakult elégedetlenségi hullám okairól, a kormány elhibázott bérpolitikájáról;

2. a közigazgatásban tervezett teljesítménymérésrõl, s a közigazgatás üzleti szférával kialakítandó együttmûködésének Stumpf István nyilatkozatában megfogalmazott elképzeléseirõl; 3. az érdekegyeztetési rendszer átalakításának kormányzati koncepciójáról.

II. 1. A SZEF Nyugdíjas Választmányának ülésén dr. Szabó Endre adott tájékoztatást a SZEF 1998-as érdekképviseleti tevékenységérõl, és az 1999-es törekvésekrõl. Mihalovits Ervin, a Választmány elnöke beszámolt a testület eddigi munkájáról és új feladatairól. A tájékoztatót és a beszámolót követõ vita után újjáválasztották a Választmány elnökségét. Ismét Mihalovits Ervin (KKDSZ) kapott megbízást az elnöki, és Rágyanszki Györgyné (PSZ) az alelnöki tisztség betöltésére. Az elnökség tagja lett Legéndy Miklósné (KKDSZ), Balázs Ferencné (EDDSZ), dr. Frischmann Edgár (KSZSZ), Ritzl Ferenc (MKKSZ), Fodor István (Külügyminisztérium Szakszervezete), Paikertné Földiák Erzsébet (MSZSZ) és Kovács Irén (ADOSZT). A SZEF Szövetségi Tanácsába delegálták Mihalovits Ervint, Rágyanszki Györgynét és Legéndy Miklósnét.

II. 22. A SZEF Szövetségi Tanácsa Borbáth Gábor alelnök elõterjesztése alapján elfogadta a konföderáció 1999. évi költségvetését, dr. Szabó Endre elnök elõterjesztését jóváhagyva döntött arról, hogy összehívja a SZEF II. Kongresszusát, amely két szakaszban tanácskozik majd. Az elsõ ülésnap 1999. április 23-án az I. Kongresszus óta végzett munkáról és a konföderáció alapszabályának módosításáról tárgyal, a második ülésnap pedig május 29-én — külföldi és hazai meghívott vendégek, valamint a sajtó képviselõinek jelenlétében — a SZEF új feladatairól és programjáról tanácskozik, s a küldöttek megválasztják a SZEF új tisztségviselõit. A Szövetségi Tanács felhatalmazta az Ügyvivõ Testületet, hogy kezdeményezze a kormánynál a bértárgyalások felújítását, levelében kérje Orbán Viktor miniszterelnök támogatását a tárgyalások sikere érdekében. A Szövetségi Tanács arról is döntött, hogy megalakítja a SZEF Akcióbizottságát, amely a közszféra bérköveteléseivel kapcsolatos tárgyalások sikertelensége esetére megkezdi egy közszolgálati tömegdemonstráció elõkészítését. A Szövetségi Tanács megvitatta a társadalmi párbeszéd átalakításáról készült kormányjavaslatot is. A testület állásfoglalása szerint a kormány javaslata ebben a formájában elfogadhatatlan, de indokolt, hogy a kérdésrõl tárgyszerû, konstruktív eszmecsere kezdõdjék. A SZEF álláspontja: a kormány ismerje el a társadalmi párbeszéd intézményrendszerén belül a munka világával összefüggõ érdekegyeztetés rendszerének kiemelten sajátos szerepét és státuszát, megállapodásra törekedve tárgyaljon a szociális partnerekkel, s az állami költségvetés, az adóra és a társadalombiztosítási járulékra vonatkozó jogszabályok témaköre is tartozzon a — kormány szándéka szerint az ÉT-t

felváltó — munkaügyi tanács hatáskörébe. A SZEF ahhoz is ragaszkodik, hogy a kormány ismerje el a közszféra (közalkalmazottak, köztisztviselõk, szolgálati viszonyban állók) egyetemleges érdekeinek egyeztetésére hivatott KIÉT létjogosultságát a szektorális és ágazati fórumokkal összehangolt rendszerben.

II. 22. A SZEF elnöke a közszférában — elsõsorban a bértábla és az illetményalap befagyasztása, az ágazati és a helyi béralkuk többségének eredménytelensége, valamint az adó- és a társadalombiztosítási járulék szabályainak kedvezõtlen változása miatt — kialakult tarthatatlan bérhelyzet ügyében levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnöktõl: támogassa a KIÉT soron kívüli összehívását igénylõ SZEF-javaslatot, vizsgáltassa meg a jelenlegi problémák enyhítésére, illetve megoldására irányuló kormányzati lehetõségeket, s adjon felhatalmazást a kormány illetékes képviselõinek a konstruktív tárgyalásokra, a felek számára kölcsönösen elfogadható megállapodás elérésére. A levélre nem a miniszterelnök, nem a Miniszterelnöki Hivatal minisztere, hanem Tímár Ferenc, a Miniszterelnöki Kabinetiroda fõtanácsosa válaszolt március 2-án mindössze ennyit: „Levelét további szíves felhasználásra megküldtük a Belügyminisztériumnak, illetve a Szociális és Családügyi Minisztériumnak. Az esetleges intézkedésekrõl közvetlenül a minisztériumtól fog értesítést kapni."

III. 1. A SZEF Ügyvivõ Testülete szolidaritását nyilvánította a Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) bérharca iránt, és támogatásáról biztosította a BDSZ március 6ára tervezett demonstrációját, valamint a BDSZ együttmûködését és közös fellépését más fegyveres és rendvédelmi területen mûködõ szakszervezetekkel.

III. 18. Dr. Szabó Endre elnök és a SZEF több más tisztségviselõje, valamint a közszolgálati tömegdemonstrációhoz csatlakozó Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) képviseletében dr. Kuti László alelnök nemzetközi sajtótájékoztatón ismerteti a március 20-ra meghirdetett demonstráció programját.

III. 20. A Budapesten, az Országház elõtt megtartott közszolgálati tömegdemonstráción az ország minden részébõl többtízezren vettek részt. A SZEF-hez tartozó szakszervezetek tagjaival együtt tüntetett az ÉSZT-hez és más konföderációkhoz tartozó vagy független szakszervezetek sok tagja is. A demonstrációval szolidaritását nyilvánította Emilio Gabaglio, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) fõtitkára, az MSZOSZ, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Liga és több más szakszervezet. A Kossuth teret betöltõ hatalmas tömeg elõtt beszédet mondott dr. Szabó Endre, a SZEF elnöke, dr.

Bárdos Judit, a BDSZ fõtitkára, Borbáth Gábor, a PSZ fõtitkára, Fehér József, az MKKSZ fõtitkára, dr. Gulyás Judit, az EDDSZ elnöke, Kánai László, a Mentõdolgozók Önálló Szakszervezetének országos titkára, dr. Kuti László, az ÉSZT alelnöke, Mester Jánosné, a BDDSZ elnöke, Mihalovits Ervin, a SZEF Nyugdíjas Választmányának elnöke, dr. Novák Csilla, a KSZSZ társelnöke és Vadász János, a KKDSZ elnöke. A résztvevõk az Országgyûléshez és a kormányhoz címzett petícióban fejezték ki csalódottságukat a közszféra tûrhetetlen bérhelyzete miatt, s követelték a közalkalmazotti bértábla és a köztisztviselõi illetményalap befagyasztásának visszavonását, a közszféra egészére kiterjedõen a közalkalmazotti bértábla tételei, valamint a köztisztviselõi illetményalap emelését 16 százalékkal 1999. március 1-jétõl, a 3 százalékos létszámcsökkentésre kiadott intézkedések visszavonását, a felmentés alatt állók visszahelyezését, a munkavállalói és a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását, s a megkurtításukra irányuló javaslatok visszavonását, az érdekegyeztetés intézményeinek érdemi mûködtetését, a hatékony szociális partnerséget, a nyugdíjak vásárlóértékének megõrzését, szükség esetén az évközbeni nyugdíjemelés lehetõségének megteremtését. A demonstráció résztvevõi felhívták a kormányt, hogy kezdjen azonnal tárgyalásokat az érdekképviseletekkel a petícióban megnevezett problémák rendezésére, a parlamenti képviselõket pedig arra, hogy szorgalmazzák és támogassák a közszféra munkavállalói jogos igényeinek, megalapozott követeléseinek teljesítéséhez szükséges törvénymódosításokat.

III. 22. Gyimóthy Géza, az Országgyûlés alelnöke hivatalában átvette dr. Szabó Endrétõl és a közszolgálati tömegdemonstráción beszédet mondó szakszervezeti vezetõktõl a tüntetésen elfogadott petíciót.

AZ 1998. NOVEMBER 16-27. KÖZÖTTI KÖZALKALMAZOTTI TANÁCSVÁLASZTÁS ADATAINAK ORSZÁGOS ÖSSZESÍTÉSE

Konföderációk, szakszervezeti szövetségek szavazatai és támogatottsága (országos összesítés) KONFÖDERÁCIÓ

KAPOTT SZAVAZATOK

TÁMOGATOTTSÁG %

Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés—Vízügyi Országos Szakszervezet koalíció Magyar Szakszervezetek Országos szövetsége Liga Szakszervezetek Keresztény Szakszervezetek Országos Szövetsége Autonóm Szakszervezetek Szövetsége Munkástanácsok Országos Szövetsége Szabad Szakszervezetek Demokrata Ligája Konföderáción kívüliek, önálló alapszervezetek, ágazatok Nem szakszervezeti jelöltek MINDÖSSZESEN

148252,7

51,04

29096,0

10,02

16826,1 11653,4 135,0 88,4 80,7 49,8

5,79 4,01 0,05 0,03 0,03 0,02

1404,1

0,48

82636,8 290434,7

28,45 100,0

A közalkalmazotti tanácsi választással kapcsolatos egyes kérdésekrõl szóló 175/1998. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Országos Szavazatösszesítõ Bizottság az 1998. november 16-27. közötti közalkalmazotti tanácsválasztások eredményeit, a közalkalmazotti szférában tevékenységet kifejtõ szakszervezetek reprezentativitását, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztetõ Tanácsában, valamint az ágazati érdekegyeztetésben résztvevõ szakszervezeteket a következõkben határozza meg:

1.)A R. 9. § (1) bekezdés a) pontja alapján országosan reprezentatív szakszervezeti konföderáció: Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)—Vízügyi Országos Szakszervezet (VIOSZ) koalíció szakszervezet: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ)

2.)A R. 9. § (1) bekezdés b) pontja alapján országosan reprezentatív

1. Oktatási fõcsoportban. Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 2. Egészségügyi és szociális ellátás fõcsoportban: Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) 3.Vegyes fõcsoportban: Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ)

3.)A R. 9. § (2) bekezdése alapján ágazatban reprezentatív 01 Mezõgazdaság, vadgazdálkodás ágazat: Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) 41 Víztermelés, -kezelés, -elosztás ágazat: Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) 55 Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazat: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 63 Szállítást kiegészítõ tevékenység, utazásszervezés ágazat: Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) 70 Ingatlanügyletek ágazat: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 73 Kutatás, fejlesztés ágazat: Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ)

Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ) Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) 75 Közigazgatás, védelem, kötelezõ társadalombiztosítás ágazat: Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) Vízügyi Országos Szakszervezet (VIOSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) 80 Oktatás ágazat Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 85 Egészségügyi, szociális ellátás ágazat: Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) 92 Szórakoztatás, kultúra, sport ágazat: Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)

4.)A R. 14. § (1) bekezdés alapján a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztetõ Tanácsában részt vesznek a) a reprezentatív szakszervezetek: Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT)— Vízügyi Országos Szakszervezet (VIOSZ) koalíció, Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ)

Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) b) a szakmacsoportban leadott összes érvényes szavazat tíz százalékát megszerzett, következõ szakszervezeteket szakmacsoportonként egy-egy hely illeti meg: 1. Oktatás szakmacsoportban: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 2. Egészségügyi ellátás szakmacsoportban: Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) 3. Szociális ellátás szakmacsoportban: Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Szociális Területen Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (SZTDSZ) 4. Felsõfokú oktatás szakmacsoportban: Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) 5. Kutatás és kísérleti fejlesztés szakmacsoportban: Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ) Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) 6. Közgyûjtemény, közmûvelõdés szakmacsoportban: Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)

7. Mûvészeti szakmacsoportban: Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete (MZTSZ) Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZDSZ) 8. Fegyveres erõk és rendvédelmi szervek szakmacsoportban: Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) 9. Vegyes szakmacsoportban: Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Vízügyi Országos Szakszervezet (VIOSZ) c) az alábbi szakszervezetek, amelyek a leadott szavazatok alapján az országos rangsor elsõ tíz helyét megszerezték: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ)

5.) A Rendelet 14. § (2) bekezdése alapján az ágazati érdekegyeztetésben részt vesznek: 73 Kutatás, kísérleti fejlesztés ágazatban: Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete (AOKDSZ) Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) 75 Közigazgatás, védelem, kötelezõ társadalombiztosítás ágazatban: Belügyi Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) Vízügyi Országos Szakszervezet (VIOSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége (BVDOSZ) Határõrségi Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) Polgári Védelmi Dolgozók Szakszervezete (PVDSZ) Hivatásos Tûzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) 80 Oktatás ágazatban: Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete (MZTSZ) Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ)

85 Egészségügyi, szociális ellátás ágazatban: Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Orvosegyetemek Szakszervezeteinek Szövetsége (OSZSZ) Mentõdolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) Közegészségügyi Szakszervezet (KSZ) Állategészségügyi és Élelmiszerellenõrzési Dolgozók Szakszervezete (ÁÉDSZ) Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Szociális Területen Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (SZTDSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) 92 Szórakoztatás, kultúra, sport ágazatban: Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Színházi Dolgozók Szakszervezete (SZDSZ) Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Országos Sportszakszervezet (OSZ)

A Rendelet 14. § (4) bekezdése alapján a több jogcímen is részvételi joghoz jutott szakszervezetet csak egy hely illeti meg az érdekegyeztetésben. Budapest, 1999. március 2. Országos Szavazatösszesítõ Bizottság

ÁLLÁSFOGLALÁS (Elfogadta elsõ munkanapján a SZEF II. Kongresszusa)

1. A kongresszus fontosnak tartja, hogy a SZEF folytassa erõfeszítéseit a kormánnyal kialakítandó korrekt és konstruktív munkakapcsolatok és együttmûködés megvalósítása érdekében. Ez nélkülözhetetlen, mert a közszféra helyzetét és jövõjét meghatározó döntések többsége a kormány szintjén történik. Halaszthatatlan a közszféra érdekegyeztetési intézményrendszerének átalakításáról folyó tárgyalások befejezése, és az érdemi egyeztetés feltételeinek biztosítása. 2. A kongresszus határozottan igényli a SZEF részvételét a közszféra átalakítását célzó reformok elõkészületi munkáiban. Indokolják ezt egyrészt azok a várható intézkedések, amelyek alapvetõ változásokat okoznak a közszféra munkavállalóinak helyzetében, másrészt azok az európai tapasztalatok is, amelyek szerint a modernizáció ott járt eredménnyel, ahol bevonták az érintetteket ill. érdekképviselteiket. A kongresszus elvárja, hogy a kormány ismerje fel a szakszervezeti részvétel indokoltságát, és tegye lehetõvé a közremûködést. 3. A kongresszus megállapítja: nem lehet megengedni, hogy a közszféra tarthatatlanul alacsony kereseti színvonala a kormány bérpolitikája következményeként még tovább romoljon, s további leszakadás következzék be a nemzetgazdaság kereseti átlagától. Nem helytálló az elfogadott költségvetésre történõ hivatkozás, mivel a bérfeszültségek feloldásához szükséges pénzügyi beavatkozás volumene nem teszi szükségessé pótköltségvetés benyújtását. A kongresszus felhívja a kormányt, hogy a konkrét adatok ismeretében haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a szakszervezetekkel a tarthatatlan helyzet megoldására. 4. A kongresszus indokoltnak tartja, hogy a jövõ évi költségvetés irányelveirõl a kormány érdemi tárgyalásokat folytasson a szakszervezetekkel, vegye figyelembe észrevételeiket és javaslataikat. 5. A kongresszus sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány figyelmen kívül hagyta a Munka Törvénykönyve módosításával kapcsolatos háromoldalú elõzetes megállapodást. Ez elfogadhatatlan és értelmezhetetlen, mert a törvénymódosítás számos pontja hátrányosan érinti a munkavállalókat, és az érdekükben egyeztetni hivatott szakszervezeteket is. Amiatt, hogy a reálkeresetekrõl nem született azonnali egyezség, a kormány nem súlyosbíthatja sem a munkavállalók, sem a tárgyalópartnerül elfogadott

szakszervezetek helyzetét. A partneri viszonyok fenntartása érdekében a kongresszus reméli, hogy a kormány változtat álláspontján, és a Munka Törvénykönyvérõl sorra kerülõ parlamenti szavazás során a háromoldalú kompromisszumos megállapodásnak megfelelõen jár el. 6. A kongresszus elengedhetetlennek tartja és követeli a nyugdíjak vásárlóértékének megõrzését és garantálását. 7. A kongresszus küldöttei és a SZEF tagszervezetei egyetértéssel üdvözlik, hogy a szakszervezeti konföderációk az összefogás erõsítése jegyében közösen ünneplik május 1-jét. A SZEF bízik abban, hogy az együttes ünneplés a mindennapok gyakorlatában is a munkavállalók érdekét szolgáló együttmûködést segíti elõ.

A Szakszervezetek állásfoglalása

Együttmûködési

Fóruma

(SZEF)

II.

Kongresszusának

1. A SZEF változatlanul a közalkalmazottak, a köztisztviselõk és a szolgálati viszonyban állók bér- és kereseti színvonalának javításáért folytatott harcot tartja fõ feladatának. Indokolatlanul nagy ugyanis a lemaradásuk nemcsak a versenyszférát nézve, hanem az egész nemzetgazdaság, valamint az EU-tagállamok, sõt a csatlakozás elõtt álló országok kereseti átlagához viszonyítva is. A 2000-2002. évi költségvetési irányelvek nem adnak elfogadható távlatot a közszféra béreinek, kereseteinek felzárkóztatására, és azt vetítik elõre, hogy ez a foglalkozási kör az ezredforduló éveiben is a költségvetés fõ vesztese lesz. A kormány törekvései ellentmondásosak. Egyszerre kívánja csökkenteni a költségvetési hiányokat, mérsékelni az adó- és a munkáltatói járulékterheket, s a kiemelt célok esetében növelni a kiadásokat. Ez azzal jár, hogy a többi területre — s a közszféra többségét ide sorolják —, ismét csak csökkent források jutnak. Ez elfogadhatatlan az általunk képviselt szakszervezetek számára. A SZEF a következõ évekre olyan felzárkóztató bér- és keresetpolitikai intézkedéseket vár, amelyek a közszféra kereseteit a nemzetgazdasági átlagnál nagyobb mértékben

emelik, és ez minden dolgozó nettó keresetnövekedésében nyilvánul meg. A SZEF helyesli a személyi jövedelemadó rendszerének egyszerûsítését. Tiltakozik azonban az olyan tervezett változtatások — egyebek között az adókedvezmények eltörlése vagy lényeges csökkentése — ellen, amelyek ismét az alacsonyabb jövedelmûeket sújtják erõteljesebben, miközben az átlagterhelés mérséklésének elõnyeibõl kevesebbet kapnak, mint a magasabb jövedelemmel rendelkezõk. Tarthatatlan és tûrhetetlen a SZEF számára, hogy a társadalom kettészakadását, a torz jövedelmi viszonyokat a kormány nem tompítja, hanem a központi intézkedések hatásaként növeli. A társadalombiztosítási járulékkulcsok átalakítása folytán a keresetek a profitot növelik, ami az utóbbi években nyereségessé vált vállalati szféra és a dinamikusan bõvülõ beruházások ismeretében nem indokolt. A tervezett intézkedéseket egy magasabb bérszínvonal elérése után lehet megtenni. Külön aggodalomra ad okot, súlyos zavarokkal járhat és a befektetésekhez fûzõdõ bizalmat megrendítheti a nyugdíjreformhoz kötõdõ adókedvezmények megvonása. 2. A SZEF a közszféra illetményalapjainak ez évi befagyasztását nem pusztán munkavállalói, hanem társadalompolitikai szempontból is elhibázottnak tartja. A bértáblák befagyasztása, a személyi jövedelemadó jelentõs rétegek számára hátrányos módosítása, és a munkavállalók társadalombiztosítási járulékának emelése következtében a közszférában dolgozók többségének reálkeresete az idén csökkent, jövedelmük vásárlóértéke rosszabb, mint tavaly. Ez megmagyarázhatatlan és tarthatatlan. Ezért a SZEF elengedhetetlennek tartja a bértárgyalások sürgõs felújítását, és a már ismert konkrét adatok birtokában differenciált korrekciós lépések megtételét. A SZEF ítélete szerint halaszthatatlan a közszolgálat bérfinanszírozási rendszerének felülvizsgálata és új szabályozása. A közszféra béreit az államnak kell szavatolnia. 3. A SZEF nem vonja kétségbe a modernizáció szükségességét a közszférában. A reform konkrét lépéseinek elõkészítése azonban csak a társadalmi hatások, a szakmai szempontok és a pénzügyi szükség együttes, egyidejû figyelembevételével, az eltérõ érdekek ésszerû kompromisszumával történhet. A változtatások nem veszélyeztethetik az állampolgárok alapellátását, nem növelhetik a már ma is elviselhetetlen anyagi terheiket, nem járhatnak nagyarányú elbocsátásokkal. Híreink szerint jövõre további 5-10 százalékos létszámcsökkentés várható a közszférában, noha külföldi összehasonlítható foglalkoztatási arányok szerint sem magas az ebben az ágazatban foglalkoztatottak száma, sõt az EU-hoz történõ csatlakozás bizonyos területeken bõvítést tesz szükségessé, egyes — fõleg egészségügyi-szociális —

intézményekben pedig még a szakmai létszámnormákat sem tudják teljesíteni. A SZEF határozott véleménye, hogy foglalkoztatásról, létszámról dönteni csak mindenre kiterjedõ, alapos elemzéssel, az elvégzendõ feladatok és a hatályos jogszabályok figyelembevételével lehet. 4. A SZEF támogatja a közszolgálat foglalkoztatási garanciáinak, az elõmeneteli rendszerek különféle — az egyes szakmák, foglalkoztatási ágak általános és különös sajátosságait is honoráló — megoldásainak, a kiemelkedõ munkavégzés jobb anyagi elismerésének kidolgozását és törvényi szabályozását. Mindennek természetesen a bér- és kereseti színvonal általános emelésén kell alapulnia. 5. A SZEF által képviselt szakszervezetek tagsága körében mind nagyobb aggodalom tapasztalható a szomszédságunkban kialakult háborús körülmények miatt. A SZEF határozottan óhajtja, hogy mielõbb létrejöjjenek a feltételek a tragikus térség békéjének helyreállításához. Budapest, 1999. május 29.

KÖZSZOLGÁLAT A XXI. SZÁZAD KEZDETÉN

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának (SZEF) PROGRAMJA 1999-2003. (Elfogadta a SZEF II. Kongresszusa 1999. május 29-én)

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumában (SZEF)

társult munkavállalói érdekképviseletek közös célja:

az emberi élet jobb MINÕSÉGE.

Konföderációnk közel egy évtizedes történetét e cél eléréséért folytatott következetes küzdelem jellemezte. Ezen érdekérvényesítõ harc során szerzett tapasztalatokra is épül a SZEF programja. Céljaink és mindennapi cselekedeteink középpontjában a közszolgálati intézmények mûködési feltételeinek garantálása, valamint a stabil értékrendre, az értéket teremtõ munkára alapuló biztonságos és tisztességes megélhetés, az általános jólét megteremtése állt. A SZEF feladatai számbavételekor elsõsorban azt vizsgálja, hogy azok megoldása miként szolgálja a közszolgálati munkavállalók és nyugdíjasok - kiemelten a SZEF-et alkotó szakszervezetek tagságának - érdekeit, hogyan segíti az egyének és családok életminõségének javulását, és hozzájárul-e egy modern szociális jogállam - polgárbarát közszolgálatának kialakításához. A SZEF tudatában van annak, hogy a közszolgálatban mûködõ munkavállalói érdekképviseleteknek egyidejûleg kell megfelelni a globalizálódó világ kihívásainak, az Európai Unióhoz történõ csatlakozás követelményeinek, és választ kell találni az állami közszolgáltatás modernizációjából eredõ ellentmondásokra. Konföderációnk laza konzultációs fórumból - elsõsorban az elmúlt 4-5 év során ütõképes, nemzetközileg is elismert - önálló stratégiai partnerként számon tartott országos szakszervezeti szövetséggé alakult. 1998-ban harmadik alkalommal nyerte meg a közalkalmazotti tanácsválasztást, ezzel a közszféra munkavállalói érdekképviseletének vitathatatlanul elsõ számú reprezentánsa. A SZEF szervezeti ereje és akcióképessége - a magyar szakszervezeti mozgalom egészét tekintve - kiemelkedõen magas, felelõssége és képviseleti kompetenciája a közszféra egészére vonatkozóan is érvényesül. Mindezek ismeretében sem kívánja monopolizálni a közszolgálati érdekképviseletet. Együttmûködést és közös munkát ajánl mindazon szakszervezeteknek és szakszervezeti szövetségeknek, amelyek vállalják az együttes célokat, és távlatokban nem zárják ki közös szervezet létrehozását sem.

I. A gazdasági következményei

és

társadalmi

változások

érdekvédelmet

érintõ

hatásai,

1. Az elmúlt négy évben folytatódott a társadalmi-gazdasági átalakulás. Gyökeresen átalakult a magyar gazdaság, alapvetõen megváltoztak a társadalmi-politikai viszonyok. Ezek a körülmények lényegesen módosították a szakszervezeti szerepeket is, új stílust és új gyakorlatot igényeltek. A SZEF az elmúlt négy évben ellentmondásos idõszakot élt át. Helyzetét az a sajátosság jellemezte, hogy miközben számottevõen javult érdekkifejezõ képessége és teljes körûvé vált az érdekvédelmi munka nyilvánossága, ugyanakkor az érdekérvényesítési lehetõségek erõs pénzügyi korlátokba ütköztek. Ennek következtében az érdekvédelmi követelések, célkitûzések a szakszervezeteken kívüli okok miatt, a tagsági elvárásokhoz képest alacsonyabb mértékben realizálódtak. A SZEF-hez tartozó szakszervezetek szervezettségi aránya a magyarországi átlaghoz képest kimagaslóan jó. Ugyanakkor a taglétszám növekedése ellen hat az a sajátos körülmény, hogy a szakszervezet által kiharcolt eredmények valamennyi munkavállalót egyformán érintenek. 2. A gazdasági változások (privatizáció, szerkezetváltás, állami szerepvállalás, stb) a lakosság döntõ többségét hátrányosan érintették. A több mint egy évtizedig tartó gazdasági válság legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok, de a válság a bérbõl és fizetésbõl élõ munkavállalóknak egyidejûleg jelentette (a választási évek kivételével!!) a reálbérek csökkenését, a magas inflációt, és - elsõsorban a versenyszférában - a tömeges munkanélküliséget. Annak ellenére, hogy az életszínvonal folyamatosan és drasztikusan romlott, a gazdaság jövedelemtermelõ képességének növekedésében csak igen alacsony mértékû javulás következett be. A stabilizációs politika, miközben hozott bizonyos eredményeket a gazdasági szerkezet átalakításában - és elsõsorban az államháztartás egyensúlyának javításában -, súlyos áldozatokat követelt az állampolgárok nagyrészétõl, közöttük a közszolgálat munkavállalóitól. A közszférában a kereseti viszonyok az általánoshoz képest is nagyobb mértékben romlottak, a versenyszférához hasonlítva pedig elfogadhatatlanul nagy a lemaradás. Napjainkban a magyar közszolgálatban dolgozók számottevõ részének életszínvonala nem éri el a társadalmi minimum szintjét, sokan mindennapos megélhetési gondokkal küzdenek. 3. Az idõsödés folyamata napjainkban világjelenség. Hazánkban jelenleg a népesség 20 %-a 60 éven felüli, és több mint egymillió a 70 évnél idõsebbek száma.

A társadalomnak gyors és új válaszokat kell adni a hosszú élet által feladott gazdasági, etikai, egészségügyi, érdekvédelmi kérdésekre. Az idõskorúakat és a nyugdíjasokat azon értékek alapján szükséges megítélni, amelyeket egész életük során aktív munkavállalókként megteremtettek. Az idõs korosztály nem kiváltságokat igényel, hanem annak lehetõségét, hogy tudásával, élettapasztalatával családját segíthesse, és közéleti tevékenységével a nemzedékek kézfogását, a közjó gyarapodását szolgálhassa. Ezért elfogadhatatlan minden olyan megnyilvánulás, amely e réteget a társadalom eltartottjaként minõsíti. Jelentõsen gyarapszik a nyugdíjasok aránya a SZEF tagszervezeteiben is. Sokaknak megszûnik a munkahelyi kötõdése, helyüket a regionális és a területi nyugdíjas szervezetekben keresik és találják meg. Érdekvédelmük és érdekképviseletük a munkavállalóktól eltérõ, differenciált törõdést igényel. Az idõsügyi politika, a nyugdíjasok érdekvédelme a SZEF egész tevékenységében is polgárjogot nyert. A Nyugdíjas Választmány hitelesen jelenítette meg a közszolgálat nyugdíjasainak érdekeit, következetesen képviselte mindazon fórumokon, amelyeken képviselõi részt vettek. 4. Az államháztartási reform céljaként a kisebb költségvetési ráfordítást és az ésszerûbb, színvonalasabb mûködést jelölték meg. Az államháztartás kiadásai a GDP arányait tekintve kb 12 - 15 %-kal változott, a kitûzött célok egyike tehát mutat eredményt. A célok másik eleme - a színvonal-növekedés - ma még nem tapasztalható. A pénzhiány és a következetlen államháztartási reform veszélyezteti a polgárok részére alanyi jogon biztosítandó oktatási, mûvelõdési, egészségügyi, szociális, rendvédelmi és közigazgatási alapszolgáltatásokat is. A késlekedõ komplex államháztartási reform miatt bizonytalan az állami szerepvállalás köre, részvétele, mértéke és garanciái. A gyakorlatban ellentmondásos a kormányzat és a települési önkormányzatok közötti munkamegosztás, valamint az ehhez kapcsolódó teherviselés aránya, és megoldatlan a finanszírozás. A SZEF tisztában van azzal, hogy a több mint egy évtizede tartó gazdasági válság felszámolása áldozatokat igényel. Ugyanakkor a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a gazdaság átalakításának terheit szinte teljes egészében a bérbõl és fizetésbõl élõk, illetve a nyugdíjasok fizessék meg. A munkavállalók számára elfogadhatatlan, hogy a közteherviselés arányossága a kormányzati ígéretek ellenére nem valósul meg. A legális szféra még mindig igen magas közterhei a következetlen adó-, illetve járulékbehajtásnak is tulajdoníthatók. A feketegazdaság felszámolására irányuló kísérletek mind a mai napig eredménytelenek maradtak. 5. Ezen aggasztó jelenségek határozott kifogásolása mellett a SZEF megállapítja azt is, hogy a közszférában a szakszervezetek érdekvédelmi kezdeményezéseinek is tulajdoníthatóan nem alakult ki tömeges munkanélküliség. A végrehajtott és kilátásba helyezett létszámcsökkentések ugyanakkor igen komoly foglalkoztatási feszültséget jelentenek.

6. Az 1992. július 1-jén hatályba lépett új munkajogi törvények lényegesen megváltoztatták a munka világának szabályrendszerét. Az azóta eltelt években bekövetkezett törvénymódosítások - az esetek jelentõs részében - megszorításokat, a munkavállalók szempontjából visszalépést eredményeztek. Õsszegzett hatásuk következménye: jogbizonytalanság, a jogalkalmazás ellentmondásossága. Megszületett a közalkalmazottak és a köztisztviselõk jogállásáról szóló, sok pozitív elemet tartalmazó törvény. Az elmúlt évek tapasztalatai sürgetõen igénylik a munkaügyi törvénykezés átfogó és komplex reformját. A SZEF határozott álláspontja szerint a közszolgálat munkajogi szabályozása önálló, egységes közszolgálati törvény (közszolgálati kódex) megalkotását teszi szükségessé. 7. A megélhetés anyagi létfeltételeinek - a gazdasági helyzet alakulásánál is kedvezõtlenebb - romlása miatti elégedetlenség hangsúlyozása mellett a SZEF is alapértéknek tekinti, hogy az országban a rendszerváltás eredményeképpen kiépült és mûködik a demokratikus jogállam. A többpártrendszerû demokrácia biztosítéka a polgári és politikai szabadságjogok érvényesülésének. A munkavállalói érdekképviseletek számára is fontos körülmény, hogy a parlamenti demokrácia követelmény-rendszeréhez és az Európai Unió gyakorlatához igazodóan mûködtek a makro- és ágazati szintû érdekegyeztetõ fórumok. A területi és települési szintû érdekegyeztetõ rendszerek a SZEF - és a SZEF-ben tömörült szakszervezetek - kezdeményezésének is tulajdoníthatóan intézményesültek, bár mûködésük rendkívül egyenetlen. A eredményesebb munkavállalói érdekérvényesítésnek elsõdleges akadálya az általánosítható önkormányzati forráshiány, az állami finanszírozás elégtelensége és ellentmondásai. Mindezek alapján megállapítható, hogy a modern jogállamiság követelményeinek megfelelõ érdekegyeztetés szervezeti rendje, mûködési normái kialakultak, tartalmi, hatásköri kérdései rendezõdtek, mert az abban résztvevõ partnerek konszenzusán alapultak. A társadalmi párbeszéd átalakítására vonatkozó kormányzati diktátumok e mûködõ rendszer zavarait, bizonytalanságot és bizalmatlanságot eredményeztek. 8. A SZEF - az egyértelmû és határozott értékrend választás mellett - pártsemleges. Indokolja ezt az a körülmény, hogy a konföderációhoz tartozó szakszervezetek tagságának jelentõs része - törvényben rögzített követelmények szerint is - pártsemleges közszolgálati munkavállaló, továbbá az, hogy a pártpolitikai elkötelezettség az önálló érdekképviseleti politika és gyakorlat függetlenségét kérdõjelezhetné meg. A SZEF tevékenységében változatlanul a nyitottság és az együttmûködési készség jellemzõ mindazon szervezetek irányába, amelyek támogatják a közszolgálati dolgozók érdekvédelmét. A kölcsönös elõnyök alapján tárgyszerû kapcsolatokra törekszik politikai pártokkal, parlamenti pártok frakcióival, országgyûlési bizottságokkal és a kormányzati szervekkel.

A parlamenti, valamint a helyi önkormányzati választásokon a SZEF nem indított és közvetlenül nem támogatott jelölteket. Alapvetõ fontosságúnak tartja a munkavállalói érdekek hiteles és eredményes képviseletét mind az Országgyûlésben, mind az önkormányzati képviselõ-testületekben, de annak - a jelenleginél sikeresebb megvalósulását nemcsak szakszervezeti vezetõk mandátumhoz jutásától reméli. 9. Bõvültek és fejlõdtek a SZEF nemzetközi kapcsolatai. Konföderációnk képviselõi számos nemzetközi fórumon vettek részt, és a SZEF által rendezett sikeres nemzetközi konferenciák is növelték elismertségünket. 1998-tól az Európai Szakszervezeti Szövetség teljes jogú tagjaként a nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztésére, a szolidaritás erõsítésére nyílik lehetõség. 10. A SZEF határozott lépéseket tett egy korszerû, érdekvédõ-szolgáltató konföderáció kiépítése útján. Növelte közéleti szerepét, elismertségét és befolyását. Ennek arányában növekedett ismertsége is. Az elmúlt idõszak történéseinek fontos eredménye a SZEF megyei koordinációinak teljeskörû kiépítése. Mûködésük meghatványozza a SZEF befolyását. Javítja az érdekérvényesítés hatásfokát, erõsíti a tagsági kapcsolatokat, bõvíti a közszolgálat munkavállalóihoz közelebbi kommunikációs lehetõségeket.

***

Összefoglalva A SZEF munkájának középpontjában a közszolgálati intézményrendszer mûködési feltételeiért, a közszolgálati munkavállalók egzisztenciális biztonságáért és tisztességes megélhetést nyújtó javadalmazásáért folytatott munka és harc állt. Ez képezte a Szövetség érdekképviseleti, érdekvédelmi politikájának döntõ részét. Az elõzõekhez képest nagyobb súllyal jelent meg tevékenységében a társadalompolitikai kérdésekkel való foglalkozás. Ez kedvezõen hatott a SZEF közéleti szerepére és befolyására, növelte hazai és nemzetközi ismertségét is. Az elmúlt idõszak eredményeirõl elmondhatjuk, hogy azok az általunk kitûzött optimumot ugyan nem érték el, de - a társadalmi, gazdasági és politikai feltételek függvényében - mégis jelentõsek. A SZEF és tagszervezeteinek kiállása bizonyította, hogy a szövetkezés, az összefogás az

egyetlen esély a munkavállalói érdekérvényesítés növelésére. Követeléseink, állásfoglalásaink és javaslataink következetes képviselete, határozott kiállásunk nélkül ma: - rosszabbak lennének azok a törvények, jogszabályok, elõkészítés alatt álló törvénytervezetek, amelyek a közszolgálat viszonyait közvetlenül vagy közvetve befolyásolják; - fékezhetetlenül érvényesültek volna a fiskális szemlélet, „fûnyíróelv" káros következményei a bér- és keresetpolitikában, a foglalkoztatásban, a munkaviszonyt érintõ kérdésekben; - kedvezõtlenebbül alakultak volna az egyéni érdekvédelem lehetõségei a munkaügyi perekben és más érdekvitákban, jogvitákban; - hiányzott volna a tolerancia, a szolidaritási ereje, ami a szakszervezeti mozgalom alapértéke.

II. A SZEF céljai és törekvései a modern magyar közszolgálatért

A SZEF II. Kongresszusa változatlanul elsõrendû követelménynek tekinti: a) a költségvetési intézményrendszer normális mûködési feltételeinek, a színvonalas állampolgári alapszolgáltatások garanciáinak szorgalmazását és biztosítását; b) a közszolgálati munkavállalók érdekvédelmében: - a bér- és kereseti viszonyok lényeges javítását, - a foglalkoztatási biztonság törvényi és gyakorlati erõsítését, valamint - a társadalom szolgálatában dolgozó munkavállalók társadalmi presztízsének növelését. c) a társadalompolitikai kérdések iránti nagyobb nyitottságot, vélemény-nyilvánítást és javaslattételt.

1. Államháztartási reform = garantált állami ÉS ÖNKORMÁNYZATI közszolgáltatás

A SZEF a költségvetési intézmények kiegyensúlyozott és biztonságos mûködése alapfeltételének tekinti az államháztartási reform célkitûzéseinek egyértelmû meghatározását és következetes végrehajtását. Elfogadhatatlan, hogy a közintézményeknél az államháztartási reform - csaknem kizárólag - a létszámcsökkentést, helyenként a szétzilálást jelentette, és nem az építkezést, a színvonalasabb közszolgáltatást. Mindez jelentõs társadalmi feszültségeket szült a lakosság körében, s nagyfokú bizonytalanságot, sõt elkeseredést váltott ki a közszolgálati munkavállalókban. Igaztalanok azok a vélemények, amelyek szerint a költségvetés egyensúlyi problémái megoldásának döntõ tényezõje lehet a közszolgálat szûkítése, illetve az infláció csökkenése elsõsorban a keresetnövekedés mérséklésétõl függ. a) A SZEF tudatában van annak, hogy elsõsorban az Európai Unióhoz történõ csatlakozás miatt szükség lehet az állami újraelosztás mértékének felülvizsgálatára. A SZEF álláspontja szerint az állami újraelosztás optimális mértékét csak átfogó társadalmi és gazdasági hatásvizsgálatok elvégzésével, valamint széleskörû szakmai és társadalmi megegyezés alapján lehet megváltoztatni. Magyarországon az állami újraelosztás mértéke nemzetközi összehasonlításban nem is olyan magas, mint ahogy az adó- és járulékkulcsok alapján gondolnánk, ugyanis igen jelentõs a fekete-gazdaság részesedése. Nem segíti, hanem akadályozza a piacgazdaságot, ha lerontják azoknak a rendszereknek a mûködését, amelyek elengedhetetlenek a társadalom fejlõdéséhez, illetve a szociális feszültségek kezeléséhez (egészségügy, oktatás, kultúra, tudományos kutatás, szociális ellátás, környezetvédelem). Ha csökken ezen ágazatok részesedése a GDP-bõl, akkor visszaesésük rendkívül megnehezítheti az EU-hoz történõ csatlakozást, mert kedvezõtlen hatásuk néhány év múlva fokozottan jelentkezik. b) A SZEF olyan reformot támogat, amely biztosítja a költségvetési területen dolgozó munkavállalók foglalkoztatását, a takarékos gazdálkodás követelménye mellett lehetõvé teszi az intézményi gazdálkodás rugalmasságát. Garanciákat követel annak érdekében is, hogy az állami szerepvállalás változása az intézményi körben ne teremthessen tartósan hátrányos helyzetet sem az állampolgárokat érintõ szolgáltatásokban, sem pedig az e terület munkavállalóinak egzisztenciájában. A SZEF meggyõzõdése, hogy Magyarországon a feltételek jelenleg nem adottak ahhoz, hogy az állam gyors ütemben és széles körben kivonuljon az állampolgárok alapellátását

biztosító humán közszolgáltatások intézményrendszerének fenntartásából. Az állampolgári öngondoskodás lehetõségei ugyanis a munkavállalók mai kereseti viszonyai miatt nagyon behatároltak, szûkösek a gazdasági feltételei. Az állam tehát csak olyan mértékben csökkentse szerepvállalását, amilyen mértékben a jövedelmek emelkedése lehetõvé teszi a lakossági finanszírozást. c) A közszolgálati intézményrendszer olyan privatizálását, amely komoly társadalmi egyenlõtlenségek, feszültségek kiváltója lehet, a SZEF elutasítja. Számos nemzetközi példa igazolja az ilyen lépések sikertelenségét, gazdaságtalanságát. Meggyõzõdésünk, hogy az államháztartás állampolgárokat közvetlenül érintõ reform-folyamata csak sokoldalúan kidolgozott koncepció és széleskörû társadalmi támogatottság alapján lehet sikeres. d) A SZEF alapvetõ elvárása, hogy az államháztartási reform: - segítse elõ az egységesen hozzáférhetõ „polgárközeli" közszolgálatok mûködését; - járuljon hozzá a feladatokkal arányos létszámú közszolgálat kialakításához. A többletfeladatokat tartalmazó törvények és más jogszabályok megalkotásakor - azzal egyidejûleg - meg kell határozni annak dologi, bér- és egyéb járulékos költségvonzatait. Azok forrásának biztosításáról az adott jogszabály kibocsátásakor intézkedni kell. A hatályos jogszabályok követelményei mind a bérezésben, mind pedig a foglalkoztatásban maradéktalanul érvényesüljenek; - tegye lehetõvé olyan közszolgálat kialakítását, amelynek munkavállalói stabil jogi és világos etikai normák szerint végezhetik munkájukat, társadalmi fontosságuknak megfelelõ megbecsülést élveznek, a polgári középréteg életviteléhez szükséges és elegendõ jövedelemmel rendelkeznek. A SZEF igényli, hogy az egyes intézményrendszereket, azok munkavállalóit érintõ reform elképzeléseket, a konkrét intézkedéseket megfelelõ idõben és érdemben egyeztessék a képviseletet ellátó ágazati szakszervezetekkel.

2. Közszolgálati keresetpolitika = TISZTESSÉGES POLGÁRI LÉT

A közszféra bértömege Magyarországon a GDP mintegy 6,5 %-át teszi ki, amely az OECD országok adataihoz viszonyítva alacsony. Kedvezõtlen tendencia, hogy a bérek

volumene mind a GDP, mind a költségvetés bevételeinek arányában is folyamatosan csökkent. Ez a kormányzati bérpolitika és a kialakult bérszínvonal súlyosan veszélyezteti a közszolgálati alkalmazotti állomány utánpótlását és megtartását. Az alacsony bérszínvonal miatt felerõsödött az „agyelszívás", a pályaelhagyók aránya - a kvalifikált munkavállalók körében - közel 15 %-os, amely az OECD tagállamok 10 % körüli arányához viszonyítva igen kedvezõtlennek minõsíthetõ. A bérek a közszféra majd minden ágazatában méltánytalanul és tarthatatlanul alacsonyak. Ennek alapvetõ oka a bérek emelésére fordítható pénzügyi források elégtelensége. Ezért a jelenlegi helyzet megváltoztatásának - és az EU-csatlakozási bérfeltételek teljesítésének is - elsõdleges követelménye a pénzügyi ráfordítások jelentõs növelése. Ezzel párhuzamosan vizsgálat tárgyává kell tenni a bérrendszert és a finanszírozási rendszert. A SZEF álláspontja szerint mindkét rendszer lényeges korszerûsítésre szorul. a) A SZEF alapvetõ bérpolitikai törekvése, hogy - az Európai Unióhoz történõ csatlakozás követelményrendszeréhez igazodóan - a közszféra bér (kereseti) átlaga közelítsen a (magyar) versenyszféra bér (kereseti) átlagához. A Kormány vegye végre tudomásul, hogy a közszolgálati munkavállalók jelentõs része olyan egységes munkaerõpiacon jelenik meg, ahol a megszerezhetõ jövedelem jelentõsen meghaladja a közszolgálatban elérhetõt. b) A SZEF szerint az átfogó bérreform minimális célkitûzése: az Európai Unióhoz történõ csatlakozás idõszakára a magyar közszolgálati bérátlag érje el az uniós közszolgálati bérátlag 70 %-át. Tárgyalási alapnak tekinthetõ a teljesítményelv szélesebb körû alkalmazása abban az esetben, ha egyértelmûen garantáltak, stabilak a teljesítménynormák. A közszolgálati bérrendszer alapkövetelményének tekinthetõ az egységes (egységesebb) közszolgálati tarifarendszer. A SZEF alapvetõ eljárási sorrendnek tekinti, hogy az éves költségvetések prioritásának meghatározásakor elõször szülessen megállapodás a közszolgálati bértarifa meghatározó tételeirõl, és ennek megfelelõen tervezzék a részletes költségvetést. c) A SZEF kész arra, hogy bekapcsolódjon egy olyan egységes alapelveken nyugvó bérrendszer kidolgozásába, amely egyaránt kifejezi a közszféra egyetemlegességét, részterületeinek különbözõségét, valamint a teljesítmények differenciált elismerését. Ezt részben általános automatizmusok, részben állandó jellegû szakmai specifikumok, részben pedig alku tárgyát képezõ minõségi ösztönzõ elemek beépítése útján látja megoldhatónak. Mindezek alapján a SZEF fenntartja álláspontját, és szükségesnek ítéli a háromelemû (többelemû) közalkalmazotti (közszolgálati) bérrendszer bevezetését. d) A SZEF érdekelt hosszabb távú bérmegállapodás megkötésében, ha a kormányzat garantálja, hogy: - a bérek minden évben valamennyi közszolgálati munkavállaló esetében a prognosztizált

infláció mértékével azonos arányban, automatikusan növekednek; - a bérek reálértéke a nemzetgazdasági átlaghoz képest dinamikusabban, egy felzárkóztatási programnak megfelelve és az egyének számára is érzékelhetõen emelkedik; - a kialkudott bérpozíció fedezetét a közszolgálat különbözõ területein - a központi költségvetési szerveknél, azok területi szerveinél, illetve az önkormányzatoknál és azok intézményeinél - évente a Magyar Köztársaság állami költségvetése, továbbá az önkormányzati költségvetések nevesítetten tartalmazzák; - a béren kívüli juttatások rendszere egységes, és a juttatások garantált mértékét minden munkavállaló megkapja.

3. Stabil közszolgálat = foglalkoztatási garanciák

A magyar közszolgálatban dolgozók létszáma az EU-tagállamok és az OECD-országok intervallumán belül van (a lakosság 7,7 %-a). A közszférában foglalkoztatottak összlétszáma az 1993. évi 913 ezer fõrõl 1997. évre - közel 11 %-kal - 814 ezer fõre csökkent. Ugyanezen idõszak alatt a nemzetgazdaság egészében az össz-foglalkoztatottak létszáma 4.346.000 fõrõl 3.995.000 fõre - azaz 8 %-kal - csökkent. Ma Magyarországon az összes foglalkoztatott kb 20 %-a dolgozik a közszférában. Ez bármilyen összehasonlításban elfogadható arány. A közszolgálat foglalkoztatotti szerkezetében 13 %-os arányt a köztisztviselõi jogviszonyban állók, 72 %-os arányt a közalkalmazottak és a további 15 %-ot a hivatásos szolgálati jogviszonyban, bírói és ügyészi szolgálati viszonyban állók jelentették. A közszolgálatban foglalkoztatottak közel 50 %-a a helyi-települési szinten áll alkalmazásban. A fenti tények egyértelmûen bizonyítják, hogy a magyar közszolgálatban jelenleg globálisan nincs túlfoglalkoztatás, értékelhetõ létszámtartalék, tehát a létszámcsökkentést sem foglalkoztatási, sem szakmai, sem a közszolgálat ellátási feladatai nem indokolják. a) A SZEF álláspontja szerint új munkahelyek teremtése és a jelenlegi munkahelyek megõrzése együtt jelenti a foglalkoztatási helyzet lényeges javítását. Az államháztartási reformmal összehangoltan napirendre kell tûzni a közszféra

foglalkoztatási politikáját, és ennek keretében kialakítani a feladatokkal ésszerûen összehangolt létszámstruktúrát. b) A SZEF ragaszkodik a közszolgálati foglalkoztatás garanciáinak erõsítéséhez, a minõségi közszolgáltatás biztosításához szükséges létszámnormák megállapításához, ennek függvényében bizonyos szakmai területeken a foglalkoztatotti létszám növeléséhez. c) A SZEF álláspontja szerint a foglalkoztatás nem pusztán gazdaságpolitikai, hanem elsõrendû társadalompolitikai ügy. A kis- és közepes lélekszámú településeken még hosszú távon a meghatározó foglalkoztatói kört az állami és önkormányzati költségvetési intézmények jelentik, ezért a „fûnyíróelvû" létszámcsökkentés vélelmezett költségvetési megtakarításai foglalkoztatáspolitikai tekintetben is többszörös kiadást jelentenek, és rendkívül kedvezõtlen társadalmi hatást eredményeznek. d) A SZEF mind foglalkoztatási, mind általános társadalompolitikai, mind pedig a színvonalasabb közszolgáltatás megteremtése szempontjából fontosnak tartja és kezdeményezi a keresetarányok sérelme nélkül bevezetendõ általános munkaidõ csökkentést. Igazodva az Európai Unió országaiban kialakult általános munkaidõhöz, 2002-ig annak folyamatos csökkentését kell bevezetni. Elsõ ütemben a csökkentést évi újabb két munkaszüneti nap beiktatása jelentené, majd ezt követõen a heti munkaidõ 3 órával csökkenne úgy, hogy a jelenlegi 40 órás munkahétre számított kereseti arányok változatlanok maradnának.

4. Egységes közszolgálati munkajog = KISZÁMÍTHATÓ ÉLETPÁLYA

Az elmúlt több mint hat év tapasztalatai alapján a SZEF határozottan igényli a munkajogi törvények átfogó felülvizsgálatát és azok módosítását. Ennek kapcsán a jog eszközeivel is hatásosabb megoldásokat lehet teremteni a közszolgálati munkavállalók jelenlegi nagyfokú kiszolgáltatottságának megszüntetésére. A SZEF álláspontja szerint markánsan különböznek egymástól a privátszféra és a közszféra viszonyai, és ennek konzekvenciáit a jogrendszerben is érvényesíteni kell, beleértve a munkajogi szabályozást is.

a) A munkajogi törvények módosítása alapvetõ céljaként a SZEF azt jelöli meg, hogy a közszolgálat és a gazdasági (magánszféra) munkajoga - a sajátosságoknak megfelelõ tartalommal - különüljön el. Ezért a köztisztviselõk jogállásáról szóló és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvények alapvetõ jogintézményeit - a foglalkoztatási különbségekre is figyelemmel - össze kell hangolni, és meg kell teremteni az általános közszolgálati munkajogi szabályok egységes érvényesülését . b) A SZEF változatlan álláspontja szerint szükség van az egységes közszolgálati törvény megalkotására. E törvény szabályozásának kiindulópontja a közjog-magánjog felosztás következetes érvényesítése lehet, fenntartva a jelenlegi intézményi és személyi hatály egységét. A SZEF határozottan fellép azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek a közszolgálat egyes foglalkozási kategóriáinak globális kizárását célozzák a közszolgálati munkajogi szabályozásból, megbontva ezzel a közszolgálati jogrendszer egységét. Ez az álláspont nem zárja ki, hogy a rendszeren belül indokolt esetben differenciálás történjen. c) A közszolgálati munkajog szabályozásának lényeges feladata a dereguláció. A jelenlegi négyszintû és szintenként két-három horizontális elemet is tartalmazó szabályozás szinte áttekinthetetlenné teszi a rendszert és bizonytalanná jogalkalmazást. A SZEF a dereguláció során a háromszintû szabályozást tartja elfogadhatónak. E három szint esetében elsõ szintként a törvényi (beleértve a szaktörvényeket is), második szintként az egységes kormányrendeleti, harmadik szintként pedig a munkahelyi szintû szabályozást jelöli meg. A rendeleti szintû szabályozás funkciója csak a törvényi szabályozás kiegészítése lehet. d) Az európai-uniós közszolgálati munkajogi szabályozásnak és gyakorlatnak megfelelõen lehetõvé kell tenni, hogy a közszolgálatban is köthetõ legyen ágazati keret-kollektív szerzõdés, intézményesülhessen az önkormányzati szintû kollektív megállapodás (kollektív szerzõdés), továbbá valamennyi közszolgálati munkahelyen kollektív tárgyalásokhoz kötötten - születhessenek meg a munkahelyi munkajogi szabályok, kollektív szerzõdések.

5. KÖZSZOLGÁLATI ESÉLYTEREMTÉS

SZOCIÁLPOLITIKA

=

KIEGYENLÍTÉS

ÉS

A SZEF álláspontja szerint megteremtõdtek a feltételek ahhoz, hogy a közszolgálati szociálpolitikában átfogó szemléleti és stratégiai váltás következzen be. Alapkövetelménynek tekinthetõ, hogy a magyarországi szociális és életkörülmények közeledjenek az Európai Unió átlagához, ezért az Európai Szociális Chartában és az EU szociális elõírásában foglaltaknak megfelelõ szociális követelmények érvényesítése elengedhetetlen. A szociálpolitika alapvetõ funkciójának a SZEF az esélyegyenlõséget, de legalább az esélyek kiegyenlítését tekinti. A közszférában mûködõ szakszervezetek és a SZEF régi törekvése, hogy a közszolgálatban a szociálpolitika mint kiegyenlítõ jóléti rendszer mûködjön. Funkciója legyen a versenyszférához képest alacsonyabb szintû jövedelmi pozíciók hátrányának kompenzálása. a) A SZEF határozottan állást foglal az egységes, kötelezõ szolidaritáson alapuló társadalombiztosítás megõrzése mellett. A több-biztosítós modell a környezõ országokban megbukott. A magyar jövedelmi viszonyok mellett az egységes TB szétverése megengedhetetlen. A bérbõl és fizetésbõl élõknek nem érdeke, hogy a munkáltatói járulék nagyobb hányadát bruttósítva a munkavállalókra hárítsák. Ez a megoldás a munkáltatóknak könnyítés, a hatóság számára látszólag könnyebben behajtható közterhet jelent, ugyanakkor nem oldja meg a láthatatlan jövedelmek után be nem fizetett járulékok problémáját, nem jelent több munkahelyet. Az egészségügyi hozzájárulás összegét a költségvetés tervezésekor a közintézmények költségvetésébe be kell tervezni. Ellenkezõ esetben béremelési fedezetet von el a Kormány a legalacsonyabb keresetû ágazatoktól. b) A kiegészítõ egészségbiztosítást a közszolgálati munkavállalók esetében a központi intézményeknél az állami költségvetésnek, az önkormányzati szférában az önkormányzati költségvetésnek címzetten kell biztosítania. Ennek mértéke különbözõ is lehet a szakmák igénybevétele, az életkilátásokra gyakorolt hatások szerint. c) Az önkéntes kiegészítõ egészségbiztosításoknál nagyobb megtakarítást nagyobb adókedvezménnyel, az 1 %-os SZJA-nak a Pénztár számára történõ átutalásával lehet elérni. d) A SZEF követeli a GDP-bõl az egészségügyi ellátásra fordított százalékos arány növelését. Fontos társadalompolitikai érdek fûzõdik ahhoz, hogy belátható idõn belül Magyarország legalább az OECD-országok legalacsonyabb ráfordítását (950 - 1200 USD/fõ) érje el. Ellenkezõ esetben a magyar állampolgárok egészséghez, testi épség megõrzéshez, egészségügyi alapellátáshoz való alkotmányhoz való joga nem biztosított.

6.NYUGDÍJRENDSZER, IDÕSÜGYI POLITIKA = AKTÍV ÉLETPÁLYA MEGBECSÜLÉSE

A SZEF kiemelt feladatának tekinti a nyugdíjreform hatásainak felmérését és a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságok mérséklését. A nyugdíjasok létkörülményeinek súlyos feszültségeit ismerve a SZEF fontosnak tartja, hogy a nyugdíjak reálértéke minden körülmények között növekedjék, mert a társadalomnak ez a rétege az átlagosnál jóval több hátrányt kényszerült elszenvedni. a) A SZEF tárgyalásokat kezdeményez önálló közszolgálati nyugdíjrendszer (beleértve annak önálló intézményei) megteremtése érdekében. Elsõ ütemben szükségesnek tartja mind a kötelezõ magán-nyugdíjpénztári tagok, mind az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egységes, normatív és garantált állami támogatását. Elengedhetetlennek tekinti, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagok befizetései után az adókedvezmény megmaradjon. b) A SZEF indokoltnak tartja és támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a korkedvezményre jogosító közszolgálati munkakörök kiterjesztését és a korkedvezményes nyugdíj rendszerének - munkavállalók szempontjából elõnyös felülvizsgálatát célozzák. A rokkantnyugdíj újraszabályozása csak elõzetes szakmai hatásvizsgálatok alapján és a rehabilitációs intézményrendszer kidolgozásával, valamint a pénzügyi feltételrendszer megteremtésével együtt történhet meg. c) A SZEF álláspontja szerint az idõsügy a társadalompolitika része. Az idõsek és a nyugdíjasok helyzete a társadalompolitikai stabilitás meghatározó eleme. A SZEF e téren jelentkezõ feladatai a következõk: - az idõskorúak európai összefogásának szorgalmazása, segítése; - szolidaritás a generációkkal, fiatalok, munkavállalók, nyugdíjasok között; - egyenlõ jog a szociális biztonsághoz, ennek érdekében kerüljön ratifikálása az Európai

Szociális Charta idõsekre vonatkozó tétele is, amely megszünteti kiszolgáltatottságukat, elõsegíti a keresõképesek munkahelyi foglalkoztatását. A SZEF egyetért azzal, hogy készüljön külön nyugdíjas fogyasztói kosár az élethelyzet reális számbavételéhez és az intézkedésekhez; - a gazdasági fejlõdés lehetõségével összhangban folytatódjék az értékvesztett nyugdíjak korrekciója úgy, hogy ne mások nyugdíjából, hanem a központi költségvetésbõl történjen a kiegészítés. Növekedjen a nyugellátás biztonsága oly módon, hogy a szerzett jogokat ne érhesse sérelem. A SZEF és Nyugdíjas Választmánya határozottan elutasít minden olyan elképzelést, amely a nyugdíjak bármilyen módon történõ megadóztatását tervezi; - az egészségügyi ellátó rendszer garantálja az idõskorúak számára a teljes körû hozzáférést, a szolgáltatások színvonalában ne következhessen be visszalépés. Gátat kell szabni a gyógyszerellátás, a gyógyászati segédeszközök körüli megszégyenítõ állapotoknak. A gyógyszert és a gyógyászati segédeszközöket sorsszerûen fõfogyasztó idõsek kapjanak méltányos támogatást. d) A SZEF tagszervezeteinek igénye és közremûködése esetén megvalósítható a SZEFszintû Nyugdíjas Alapítvány, amely a rászoruló, idõskorú nyugdíjasoknak nyújtana méltányos támogatást.

7. A SZEF SZERVEZETÉNEK ÉS MÛKÖDÉSÉNEK, NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KAPCSOLATAINAK FEJLESZTÉSE = MODERN KÖZSZOLGÁLAT - MODERN KONFÖDERÁCIÓ

A SZEF fejlesztésének fõ célkitûzése a modern értelemben vett közszolgálati egységszakszervezet megteremtése. E célkitûzés nem jelenti a különbözõ szakmai foglalkozási rétegek önálló érdekkifejezésének és érdekérvényesítésének visszafejlesztését, hanem a közszolgálati körben értelemszerûen jelenlévõ legerõsebb munkáltatókkal, az állammal és önkormányzatokkal szemben a munkavállalói érdekvédelem hatásosságának növelését, egységesítését. A SZEF tudatában van annak, hogy a szakszervezetekben a legkülönbözõbb szakmák és foglalkozások képviselõi vannak jelen, igen eltérõ problémákkal, és ebbõl fakadóan eltérõ, sõt szembenálló érdekekkel. Ezt a sokféleséget és ellentmondásos helyzetet szem elõtt tartva a SZEF a közös érdekek jobb és hatásosabb feltárásában, végsõ soron azok érvényesítésében találhatja meg

pótolhatatlan szerepét. a) Fejleszteni szükséges a SZEF szakmai-szakértõi hátterét, lehetõség szerint meg kell teremteni (ki kell alakítani) tudományos, elméleti bázisát. Az érdekegyeztetés szakmai megalapozottságát jelentõsen erõsítené a saját szakszervezeti adatbázis kialakítása és mûködtetése. b) A modern szakszervezetek (szövetségek) markáns érdekvédelmi és érdekérvényesítõ tevékenységük mellett egyre szélesebb körben nyújtanak szervezetek és az egyének számára is szolgáltatásokat. E szolgáltató funkció jelentheti a tagszervezetek érdekérvényesítõ törekvéseinek háttérbázisát, az egyéni érdekvédelmi szolgáltatások gazdaságos és általánosan hozzáférhetõ megoldását. A SZEF szolgáltató funkciójának kialakítása során figyelembe kell venni a tagszervezetek érdekeit. Ennek keretében célszerû a munkahelyekhez közel biztosítani a rendszeres munkaügyi tanácsadást, és - igény szerint - a jogi képviselet ellátását. SZEF-szintû szolgáltatás lehet a munkahelyi szervezetek tisztségviselõinek felkészítése, az érdekvédelmi munka aktuális tartalmának megismerése, az érdekérvényesítési technikák elsajátítása. A rendszeres képzés feltételeit - mind azok szakmai színvonala, mind gazdaságossága szempontjából - célszerû a SZEF szintjén megteremteni. c) Nyilvánvalóvá kell tenni a szakszervezethez való tartozás, a szakszervezeti tagság erkölcsi értékét, biztosítva a közösségért végzett munka nyilvános és intézményes megbecsülését. A SZEF célul tûzi ki, hogy SZEF-szintû elismerést (kitüntetést, díjat) alapit, és évente azt egy meghatározott alkalommal a közszolgálati munkavállalók, nyugdíjasok érdekvédelmében kiemelkedõ tevékenységet végzõ, e körben közmegbecsülésnek örvendõ személyeknek adományozza. d) A szakszervezet jövõje, az érdekképviselet folytonossága is függ a fiatalok megnyerésétõl. A SZEF ajánlja tagszervezeteinek, hogy országos és munkahelyi szinten egyaránt teremtsék meg a szervezeti feltételeket, a módszereket a fiatal munkavállalókkal való kapcsolatnak. Ennek során ki kell használni azt a helyzeti elõnyt, hogy a munkahelyeken belül egyetlen szervezet, csak a szakszervezet mûködhet. A fiatalok természetes közösségigényét felismerve, és aktivitásukra alapozva vonzóvá kell tenni számukra a szakszervezetet, és el kell érni, hogy a jelenleginél nagyobb számban vállaljanak tisztséget szakszervezetben. A SZEF megvizsgálja és lehetõvé teszi a konföderáció-szintû ifjúsági szervezet (képviselet, tagozat) létrehozásának lehetõségét. e) A SZEF Nyugdíjas Választmánya erõsítse a SZEF keretében a szervezeti és képviseleti rendszerét. Munkájával segítse hatékonyan az idõskorúak és a nyugdíjasok érdekeinek

megjelenítését, akaratuk érvényesítését, mûködjön közre a SZEF programjának megvalósításában. f) A SZEF belsõ mûködésének változatlanul alapkövetelménye a demokratizmus erõsítése, a tagszervezetek egyenjogúságának és paritásos képviseletének érvényesülése, a konszenzusra törekvõ döntési mechanizmusok megõrzése. Tovább erõsítendõek a SZEF megyei koordinációi. A mûködés során biztosítani kell, hogy a SZEF tagszervezeteinek területi képviselõi és a megyei koordinációk vezetõi bekapcsolódhassanak a konföderáció-szintû döntés-elõkészítésbe, illetõleg a makroszintû érdekképviselet, érdekegyeztetés ügyeirõl rendszeres tájékoztatást kapjanak. Települési szinten is lehetõvé kell tenni a SZEF szervezeteinek együttmûködését a helyi önkormányzati érdekegyeztetõ tanácsban, közös fellépését és a helyi koordináció megteremtését. g) A SZEF 1998 óta tagja az Európai Szakszervezeti Szövetségnek. E szövetségi tagságból származó elõnyök kihasználását az ágazati sajátosságokra tekintettel mindenekelõtt makroszinten kell biztosítani. A SZEF a nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel, azok szakmai szervezeteivel együttmûködve részt kíván venni az európai szociális párbeszédben. Támogatja az Európai Közszolgálati Charta megalkotását, és felajánlja annak kidolgozásában való részvételét. A SZEF fejleszti és bõvíti kétoldalú kapcsolatait a különbözõ országok közszolgálati szövetségeivel, illetve egység-szakszervezeteivel. Az eddigi kedvezõ tapasztalatok alapján folytatja a tapasztalatcseréket a közszféra idõszerû kérdéseirõl, különös tekintettel azok szakszervezeti vonatkozásaira. h) A SZEF a jövõben is kiegyensúlyozott és kölcsönös elõnyökkel járó kapcsolatot kíván fenntartani minden olyan hazai szakszervezettel, szakszervezeti szövetséggel, országos konföderációval, amely a szolidaritás és az egyenjogúság alapján a jószándékú együttmûködésben érdekelt. Különlegesen fontosnak ítéli az összefogást a közszférában mûködõ szakszervezetekkel, mert közös cél a munkavállalói érdekképviseletek befolyásának és tekintélyének növelése. A SZEF az együttes fellépésben, szükség esetén az összehangolt nyomásgyakorlásban rejlõ lehetõségek hasznosítását kiemelt jelentõségûnek tekinti. i) A SZEF együttmûködésre törekszik a civil szféra különbözõ, valós támogatottságot élvezõ és a közszolgálat ügyei iránt érdeklõdõ, szolidaritást tanúsító szervezeteivel. j) A SZEF függetlenségének fenntartása mellett kész a kapcsolatokra a különbözõ

parlamenti pártokkal, azok parlamenti frakcióival. Az együttmûködés alapja: a SZEF autonómiájának tiszteletben tartásán alapuló kölcsönösség, a közös érdeklõdésre számot tartó kérdésekben a véleménycsere és egyezõ álláspontok esetén a megállapodás. k) A SZEF a makroszintû érdekegyeztetés megvalósítása érdekében párbeszédre, konstruktív együttmûködésre és megállapodásra törekszik a Kormánnyal. Céljai eléréséhez elsõsorban a tárgyalásokat tartja a leghatékonyabb eszköznek. Indokolt esetben azonban kész a demonstráció és a sztrájk fegyveréhez is nyúlni.

8. Az Európai Unióhoz történõ csatlakozás = ÚT AZ EURÓPAI SZÍNVONALÚ KÖZSZOLGÁLATHOZ

A SZEF osztja azt az álláspontot, hogy nincs alternatívája az Európai Unióhoz történõ csatlakozásnak. a) A csatlakozással összefüggésben fontos követelménynek tartja, hogy: - az ne csak a befogadók számára jelentsen elõnyt, hanem a csatlakozók számára is; - a tárgyalások során a magyar kormány legyen kiemelt figyelemmel az ország fejlettségi szintjének megfelelõ, a nemzet érdekeit szem elõtt tartó szempontok megfelelõ képviseletére és érvényesítésére. b) A SZEF kiáll a négy alapvetõ szabadságjog érvényesülése mellett, beleértve a munkaerõ szabad áramlásának lehetõségét is. c) A SZEF a csatlakozási folyamatban kiemelt jelentõséget tulajdonit a szociális dimenzió megjelenítésének, mind a szociális párbeszéd, mind pedig a szociális standardok problémakörének. Az utóbbit illetõen elengedhetetlen az európai és a hazai bérek közötti nagy különbség mérséklése, a hazai foglalkoztatás elõsegítése, a szociális védõháló és a társadalombiztosítási ellátás színvonalának javítása. d) A SZEF igényli a rendszeres és korrekt tájékoztatást a csatlakozási tárgyalásokról, a folyamatos és tartalmas konzultációt az érdekképviseletekkel, álláspontjaik és javaslataik figyelembevételét. Szükségesnek tartja a közvélemény objektív tájékoztatását a csatlakozás pozitív és negatív hatásairól. Nem szabad megengedni, hogy a társadalom hamis illúziók áldozatává váljék a csatlakozást követõen.

e) A SZEF tevékenyen bekapcsolódik az integrációval foglalkozó különbözõ bizottságok munkájába, és részt vállal tagszervezetei bekapcsolásával a közigazgatás és a közszféra más (közalkalmazotti, igazságügyi, stb) területeit sajátosan érintõ csatlakozási feladatokból. f) A SZEF nagy figyelmet fordít a külföldi országok szakszervezeteinek tapasztalataira, külön kiemelve azon országok szakszervezeteit, amelyek az utóbbi években csatlakoztak az EU-hoz.

A Szakszervezetek Együttmûködési Fórumának (SZEF) ALAPSZABÁLYA

(Elfogadta a SZEF II. kongresszusa 1999. április 23-án.)

I. Általános rendelkezések

1. A szervezet neve: Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma Rövidített neve: SZEF 2. A szervezet székhelye: Budapest 3. A SZEF önálló jogi személy.

II. A SZEF meghatározása, célja és tevékenysége

1. A SZEF elsõdlegesen az állami, az önkormányzati és a társadalombiztosítási költségvetésbõl finanszírozott, ill. költségvetési forrásból támogatott területeken mûködõ országos szakszervezetek és országos szakszervezeti szövetségek önkéntes, demokratikus, független szövetsége.

2.1. A SZEF az Alkotmány és a vonatkozó jogszabályok keretei között saját Alapszabálya szerint mûködik. 2.2. A SZEF a tagszervezetek felhatalmazása alapján makroszinten képviseli az állami, az önkormányzati és a társadalombiztosítási finanszírozású intézményhálózat szakszervezeti tagjainak és munkavállalóinak érdekeit. 2.3. A SZEF érdekképviseleti, érdekérvényesítési és érdekvédelmi tevékenysége során feladatának tekinti az össztársadalmi folyamatokban való részvételt, különösen a bér-, a foglalkoztatás és a szociálpolitikával, a nyugdíjrendszerrel, a társadalombiztosítással, ill. az államháztartással és az önkormányzatokkal, valamint az intézmények mûködésével összefüggõ kérdésekben. 2.4. A SZEF részt kíván venni mindazon jogszabályok és intézkedések kialakításában, amelyek a szakszervezeti tagok, a munkavállalók foglalkoztatását és jogbiztonságát, a humánpolitikai rendeltetésû intézményrendszer mûködését és korszerûsítését, továbbá e szervezetek és foglakozások társadalmi funkcióját, státuszát érintik.

3.1. A SZEF önálló, egyenrangú szociális partnerként vesz részt a makroszintû országos érdekegyeztetõ intézmények munkájában. 3.2. A SZEF tevékenységét a széles nyilvánosság elõtt végzi. 3.3. A SZEF lehetõséget biztosít és kötelezettséget vállal a tagszervezetek érdekfeltáró, érdekvédelmi és érdekérvényesítési, valamint tagi szolgáltatási (például oktatási, jogsegély-, üdültetési) tevékenységének összehangolására, erõsítésére, közösen elfogadott álláspontjaik képviseletére. 3.4. A SZEF tudomásul veszi a kisebbségi vélemény képviseletének és nyilvánosságának jogát.

3.5. A SZEF — külön felkérésre — a tagszervezetek ügyeiben is állást foglal, ill. eljár, amennyiben ezzel nem sérti a többi szervezet érdekeit. A tagszervezetek törekvéseikhez kérhetik a SZEF többi tagszervezetének szolidaritását. 3.6. A SZEF tevékenységét a magyar szakszervezeti mozgalom integráns részének tekinti. Egyenrangú partneri alapon együttmûködik más országos szakszervezeti szövetségekkel, tömörülésekkel, továbbá kapcsolatot tart társadalmi és politikai szervezetekkel.

III. Tagság a SZEF-ben

1. A SZEF tagja lehet minden olyan — a II. fejezet 1. pontjában megjelölt — országos szakszervezet és szakszervezeti szövetség, amely a SZEF céljait, ill. az Alapszabály rendelkezéseit magára nézve elfogadja, és a tagdíj fizetését vállalja.

2.1. A SZEF tagszervezetei szövetkezésének és együttmûködésének alapja a közös érdekeltség, érdekérvényesítés és fellépés, a kölcsönös támogatás és a szolidaritás. A tagszervezetek egyébiránt önállóak és egyenjogúak. Érdekkörük teljes terjedelmében — a nemzetközi kapcsolatokat is beleértve — megõrzik önrendelkezésüket és képviseleti jogukat. 2.2. A SZEF tevékenysége nem sértheti a tagszervezetek érdekeit, nem korlátozhatja döntési-, akció- és véleménynyilvánítási szabadságukat. 2.3. A SZEF-ben tömörült szervezetek akcióikról, kezdeményezéseikrõl — azok meghirdetése elõtt — tájékoztatják az Ügyvivõ Testületet. 2.4. A SZEF tagszervezetei közötti vitás kérdések rendezésére jószolgálati bizottságot mûködtet, amelynek feladatait a SZEF Szervezeti és Mûködési Szabályzata rendezi.

3.1. A SZEF tagszervezetei képviseleti jogaikat a konföderációs alapon mûködõ érdekegyeztetés rendszerében a SZEF útján gyakorolják.

4. A tagszervezetek jogai és kötelezettségei: 4.1. A tagszervezetek jogai - A SZEF testületeibe szavazati jogú képviselõk delegálása, - a szövetség tisztségviselõinek címzett kérdések, javaslatok megfogalmazása, tájékoztatás kérése a szövetség bármely tevékenységérõl, - érdekvédelmi eljárások kezdeményezése, azokhoz a SZEF támogatásának vagy képviseletének igénylése, - a szövetség szolgáltatásainak igénybe vétele, - kiadványaikon a szövetségi tagság tényének feltüntetése. 4.2. A tagszervezetek kötelezettségei: - a szövetség eredményes mûködésének elõsegítése, - részvétel a szövetség testületeinek munkájában, - részvétel mindazon tevékenységben, amelyben a közremûködést elvállalták, - a szövetségi tagdíj rendszeres fizetése.

5.1. A SZEF-hez való csatlakozás írásbeli nyilatkozattal történik. A csatlakozni kívánó szervezetnek ki kell jelentenie, hogy egyetért a SZEF céljával, az Alapszabály rendelkezéseit magára nézve elfogadja. A nyilatkozathoz csatolni kell a szervezet bejegyzésérõl szóló — három hónapnál nem régebbi — bírósági végzést. 5.2. A csatlakozásról az Ügyvivõ Testület dönt. A csatlakozás elutasítása esetén a Szövetségi Tanácshoz lehet fellebbezni. 5.3 A SZEF-tagság megszûnik: - a tagszervezet kilépési nyilatkozatával, - a tagszervezet megszûnésével,

- automatikusan a fél évnél hosszabb tagdíj-fizetési hátralék esetén. - a tagszervezet kizárásával. 5.4. A kilépési szándékot legalább hat hónappal korábban írásban kell bejelenteni az Ügyvivõ Testületnek. A kilépõ szervezet tagdíj-fizetési kötelezettsége csak a tárgyév végével szûnik meg. 5.5. Kizárást a tagszervezet alapszabály-ellenes mûködése esetén lehet kezdeményezni. - A kizárás kezdeményezéséhez a kongresszusi mandátumokkal rendelkezõk legalább 50 %-ának egyetértése szükséges. - A kizárásról a Szövetségi Tanács dönt minõsített többséggel (a testület összmandátumának kétharmada). - A kizárási döntés ellen a kongresszushoz lehet fellebbezni. A fellebbezés halasztó hatályú.

IV. A SZEF szervezete

1. A KONGRESSZUS 1.1. A Kongresszus a SZEF legfelsõbb szerve. 1.2. A Kongresszus szavazati joggal rendelkezõ küldöttei: - a tagszervezetek küldöttei, tagszervezetenként két fõ. A tagdíjfizetés alapjául szolgáló létszámok figyelembevételével 5000 fõ fölött minden megkezdett 5000 tag után újabb küldött illeti meg a szervezetet. - a SZEF elnöke, alelnökei, - a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottság (a továbbiakban PEB) elnöke, és tagjai - a SZEF ügyvivõi, - a rétegszervezetek küldöttei (6-6 fõ)

1.3. A Kongresszus hatáskörébe tartozik minden olyan kérdés elbírálása, amely a szövetség szervezetét és mûködését alapvetõen meghatározza. 1.4. A Kongresszus kizárólagos hatáskörébe tartoznak: - a SZEF Alapszabályának elfogadása és módosítása, - a SZEF feloszlatásának kimondása, - a Szövetségi Tanács beszámolójának elfogadása, - a PEB jelentésének elfogadása, - a SZEF hosszú távú (3-4 évre szóló) programjának elfogadása, - a SZEF más szakszervezeti szövetségekkel való egyesülésének, ill. különválásának jóváhagyása, - a SZEF elnökének és alelnökeinek megválasztása, ill. visszahívása, - Kizárás jóváhagyása — elutasítása. 1.5. A Kongresszust legalább négyévenként össze kell hívni. A Kongresszust a Szövetségi Tanács határozata alapján a SZEF elnöke hívja össze. 1.6. A kongresszust akkor is össze kell hívni, ha azt a kongresszusi mandátumok birtokosainak egyharmada írásban a napirend megjelölésével kéri, vagy ha a Szövetségi Tanács így dönt. 1.7. A Kongresszus határozatképes, ha a mandátummal rendelkezõ küldöttek kétharmada jelen van. Határozatképtelenség esetén a Kongresszust leghamarabb 15, legkésõbb harminc napon belül újra össze kell hívni; ezesetben a Kongresszus akkor határozatképes, ha a küldöttek több mint fele jelen van. 1.8. A Kongresszus minden mandátummal rendelkezõ küldöttének egy szavazata van. 1.9. A Kongresszus határozatait általában nyílt szavazással hozza. Bármely jelen lévõ szavazati jogú küldött indítványozhat titkos szavazást, amelyrõl a kongresszus vita nélkül dönt. 1.10. A Kongresszus döntéseit minõsített többséggel (a testület mandátumszámának fele+1 igenlõ szavazat) hozza a következõ ügyekben: - az Alapszabály megállapítása és módosítása,

- a SZEF programnyilatkozatának elfogadása, - döntés a feloszlatásról, más szakszervezeti szövetséggel való egyesülésrõl vagy szétválásról. - tagszervezet kizárásának jóváhagyásáról. 1.11 Az 1.10 pontban fel nem sorolt ügyekben a Kongresszus egyszerû többséggel (a jelenlévõ kongresszusi küldöttek 50 százaléka + 1 igenlõ szavazata) határoz. 1.12. Személyi kérdésekben a jelölés nyílt, a választás titkos. Amennyiben többes jelölés esetén egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges (50 százalék + 1 szavazat) szavazatot, úgy a választás második fordulójában az a két jelölt vehet részt, aki az elsõ fordulóban a legtöbb szavazatot kapta. - A szabályozás részletkérdéseirõl a SZEF Szervezeti és Mûködési Szabályzata intézkedik. 1.13 A kongresszusról jegyzõkönyvet kell felvenni. A jegyzõkönyvet az ülést levezetõ elnök, (elnökök) a jegyzõkönyv-vezetõ és egy kongresszusi küldött írják alá.

2. A SZÖVETSÉGI TANÁCS 2.1. A Szövetségi Tanács a SZEF két kongresszus közötti vezetõ testülete. Szövetségi Tanács tagjai: - a tagszervezetek egy-egy képviselõje, - a SZEF elnöke és alelnökei, - a SZEF ügyvivõi, - a rétegszervezetek választott vezetõi (1-1 fõ). Állandó tanácskozási jogú meghívottak: a PEB elnöke, a SZEF megyei ügyvivõi, a SZEF-Iroda vezetõje. 2.2. A Szövetségi Tanács hatásköre

- Két Kongresszus között állást foglal, véleményt nyilvánít a szövetséget érintõ alapvetõ kérdésekben és dönt azokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a Kongresszus kizárólagos hatáskörébe, így: - az éves költségvetésrõl, a gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadásáról, - a SZEF elnökének fizetésérõl/tiszteletdíjáról/, az alelnökök tiszteletdíjáról, - a SZEF éves programjáról, cselekvési stratégiájáról, a végrehajtás fõ irányvonaláról, - a szövetségi tagdíj mértékérõl, - a szövetség hazai és nemzetközi szervezetekhez történõ csatlakozásáról ill. kiválásáról, - az Ügyvivõ Testület két szövetségi tanácsülés közötti tevékenységérõl szóló beszámoló elfogadásáról, - tagszervezeti felvétel elutasításáról, - országos kiterjedésû — SZEF-szintû — sztrájk meghirdetésérõl, - rendkívüli kongresszus összehívásáról, - tagszervezet kizárásáról, - a SZEF Szervezeti és Mûködési Szabályának elfogadásáról, módosításáról. 2.3. A Szövetségi Tanács ülését szükség szerint, de legalább évente kétszer össze kell hívni. A Szövetségi Tanácsot az Ügyvivõ Testület határozata alapján a SZEF elnöke hívja össze. Össze kell hívni a Szövetségi Tanácsot akkor is, ha ezt napirend megjelölésével bármely tagszervezet vagy a PEB írásban kéri. 2.4. A Szövetségi Tanács határozatképes, ha a mandátumok birtokosainak kétharmada jelen van. Határozatképtelenség esetén a Szövetségi Tanácsot 15 napon belül ismételten össze kell hívni, amely ez esetben határozatképesnek minõsül, a ha a mandátumok birtokosainak fele jelen van. 2.5. A Szövetségi Tanács ülésein tanácskozási joggal vesznek részt mindazok, akiket az Ügyvivõ Testület meghív. A szavazati jogú tagszervezetek mandátumuknak megfelelõ számú meghívást kezdeményezhetnek. 2.6. A Szövetségi Tanács döntéseit általában nyílt szavazással, egyszerû szótöbbséggel hozza. Döntései során az egyes szervezetek a taglétszámukkal arányos mandátumukkal szavaznak. (1000 fõ alatt 1 mandátum, 1000-5000 között újabb 1 mandátum, 5000 felett

minden megkezdett 5000 fõ fölött újabb 1 mandátum illeti meg a szervezetet.) Bármely tag indítványozhat titkos szavazást, amelyrõl a testület vita nélkül dönt. 2.7 A Szövetségi Tanács döntéseit minõsített többséggel (az eredeti mandátumok fele+1 szavazat) hozza az alábbi ügyekben: - az éves költségvetésrõl, a gazdálkodásról szóló beszámoló elfogadásáról, - a szövetségi tagdíj mértékérõl, - a SZEF-szintû sztrájk meghirdetésérõl, A tagszervezet kizárásához a Szövetségi Tanács összes mandátummal rendelkezõ tagja kétharmadának szavazata szükséges. 2.8. A Szövetségi Tanács üléseirõl jegyzõkönyv készül, amelyet a levezetõ elnök, a Tanács egy tagja és a jegyzõkönyv vezetõje ír alá.

3. AZ ÜGYVIVÕ TESTÜLET 3.1. Az Ügyvivõ Testület a Kongresszus és a Szövetségi Tanács határozatai alapján mûködõ, képviseleti, döntéshozó, végrehajtó és koordináló szerv. 3.2. Az Ügyvivõ Testületben a legalább 5000 tagdíjfizetõ taggal rendelkezõ tagszervezetek egy-egy képviselõje ügyvivõi minõségben kap helyet. 3.3. Az Ügyvivõ Testület tagjai: a SZEF elnöke, alelnökei, a Nyugdíjas Választmány elnöke és az ügyvivõk. Állandó meghívottként az Ügyvivõ Testület ülésein részt vesz a Szövetségi Iroda vezetõje. 3.4. Az Ügyvivõ Testület hatásköre: - A Szövetségi Tanács két ülése közötti idõszakban állást foglal, véleményt nyilvánít a Szövetséget érintõ aktuális kérdésekrõl. - Dönt azokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a Kongresszus és a Szövetségi Tanács kizárólagos hatáskörébe, így: - az érdekegyeztetõ tárgyalásokon képviselendõ közös álláspontról, - közös akciók szervezésérõl, az egyes tagszervezetek érdekérvényesítõ törekvéseinek támogatásáról,

- a Szövetségi Tanács összehívásáról és a napirend-javaslatról, a Tanács elé kerülõ elõterjesztések tervezetérõl, - Gyakorolja a SZEF elnökével kapcsolatos munkáltatói jogokat, kivéve a megválasztást és a felmentést, továbbá a fizetés megállapítását. - Jóváhagyja a SZEF megyei (regionális) szervezeteinek mûködési szabályzatát. 3.5. Az Ügyvivõ Testületet szükség szerint, de legalább havonta össze kell hívni. Az összehívás a SZEF elnökének feladata, akadályoztatása esetén a Testületet az alelnök hívja össze. 3.6.Az Ügyvivõ Testület akkor határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van. 3.7.Az Ügyvivõ Testület döntéseit nyílt szavazással, egyszerû szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlõség esetén a SZEF elnökének szavazata dönt. Bármely tag indítványozhat titkos szavazást, amelyrõl a testület vita nélkül határoz. 3.8. Az Ügyvivõ Testület ülésein részt vehetnek mindazok, akiket a testület meghív. 3.9. Az Ügyvivõ Testület üléseirõl emlékeztetõ készül.

4. A SZEF ELNÖKE, ALELNÖKEI 4.1. A SZEF elnökét és alelnökeit a kongresszus négy évre választja titkos szavazással, akik ezzel egyben a Szövetségi Tanács és az Ügyvivõ Testület tagjaivá válnak. 4.2. A SZEF általános képviseletére az elnök jogosult. 4.3. A SZEF elnöke - felelõs a SZEF testületeinek, szakértõi és koordinációs szervezeteinek szabályszerû mûködéséért, a SZEF gazdálkodásáért, - gyakorolja a munkáltatói jogokat mindazon esetekben, amikor azt az Alapszabály nem rendeli testületi hatáskörbe, - képviseli a szövetséget a hazai és nemzetközi kapcsolatokban, az érdekegyeztetés konföderációszintû fórumain, - vezeti a Szövetségi Tanács és az Ügyvivõ Testület üléseit,

- az Ügyvivõ Testület két ülése között — utólagos jóváhagyási kötelezettség mellett — állást foglal az Ügyvivõ Testület hatáskörébe tartozó halaszthatatlan ügyekben, - irányítja az irodavezetõ és a Titkárság munkáját. 4.4. A SZEF elnökét munkájáért munkabér/tiszteletdíj illeti meg. 4.5. Az alelnökök feladata az Ügyvivõ Testület megbízása alapján az elnök helyettesítése, a Szervezeti és Mûködési Szabályzatban meghatározott munkamegosztás szerinti képviselet ellátása. Az alelnököket tiszteletdíj illeti meg. 4.6. A SZEF elnökének elõre nem látható tartós akadályoztatása, megbízásának megszûnése esetén a következõ kongresszusig a Szövetségi Tanács az egyik alelnököt bízza meg az elnöki teendõk ellátásával. A SZEF elnöke megbízásának megszûnése esetén a kongresszust 60 napon belül össze kell hívni.

5. A PÉNZÜGYI ELLENÕRZÕ BIZOTTSÁG 5.1. A PEB az ügyvivõt delegáló tagszervezetek egy-egy képviselõjébõl áll. 5.2. A PEB a SZEF gazdálkodását ellenõrzõ - a Szövetségi Tanács mellett mûködõ önálló testület. 5.3. A PEB elnökét a PEB saját soraiból választja meg, a SZEF elnökének választási rendje szerint. A testület saját hatáskörben elnökhelyettest választhat. 5.4. A PEB - elõzetesen véleményezi a SZEF költségvetésének tervezetét, annak év közbeni módosítását, a nem tervezett jelentõsebb kiadások indokoltságát, a gazdálkodásról készített idõszakos és éves beszámolókat, - folyamatosan vizsgálja a Szövetség gazdálkodását, - vizsgálatot tart minden esetben, ha a gazdálkodással kapcsolatosan panasz, bejelentés érkezik. A vizsgálat eredményérõl tájékoztatja az intézkedésre jogosult személyt, ill. testületet, továbbá a bejelentõt, - ellenõrzéseirõl és azok tapasztalatairól folyamatosan tájékoztatja az Ügyvivõ Testületet, a SZEF elnökét és az esetleges szabálytalanságról javaslatot tesz, és határidõt szabhat. 5.5. A PEB tevékenységérõl a Kongresszusnak köteles beszámolni. Vizsgálati

tapasztalatairól évenként tájékoztatja a Szövetségi Tanácsot.

6. A MEGYEI (regionális), TELEPÜLÉSI SZERVEZETEK 6.1. Megyei, települési szinten a tagszervezetek részvételével SZEF-testületek mûködnek. Mûködési rendjüket a SZEF Alapszabálya figyelembe vételével maguk határozzák meg. 6.2. A megyei SZEF-testületek megválasztott ügyvivõi a Szövetségi Tanács ülésein és a kongresszuson tanácskozási jogú meghívottként vesznek részt. 6.3. A megyei szervezet — felkérés esetén — tagszervezete tagjának jogi képviseletét ellátja.

7. A SZEF RÉTEGSZERVEZETEI 7.1. A SZEF — a tagszervezeteiben tömörült társadalmi csoportok közös és kölcsönös igénye, elhatározása alapján — a sajátos érdekek makroszintû megjelenítése és képviselete céljából tagozatokat, választmányt, bizottságokat hozhat létre.

8. A SZEF-IRODA 8.1. A SZEF-Iroda — a szövetség munkaszervezete — az alábbi feladatok ellátására létrehozott szervezet: - A SZEF testületei üléseinek elõkészítése, - kapcsolattartás a tagszervezetekkel a SZEF mûködésével összefüggõ napi operatív ügyekben, - a nyilvánosság feltételeinek megteremtése mind a közvélemény, mind a partnerek és a tagszervezetek irányában, - az adminisztratív és technikai munka koordinálása, végzése, - a titkársági feladatok ellátása.

V. A SZEF nemzetközi kapcsolatai

1. A SZEF fejleszti és ápolja kapcsolatait a munka világához kapcsolódó nemzetközi szervezetekkel. 2. A SZEF partneri kapcsolatot tart fenn mindazon nemzeti és nemzetközi szakszervezeti szövetségekkel, amelyek a közszolgálati munkavállalók érdekeit makroszinten jelenítik meg és képviselik. 3. A SZEF kiemelt fontosságot tulajdonít a nemzetközi szakszervezeti mozgalom különbözõ szervezeteivel folytatott együttmûködésnek, azok munkájában — lehetõségeihez mérten — aktívan részt vesz.

VI. A SZEF vagyona, vagyonkezelése és gazdálkodása 1. A SZEF pénzügyi alapjai elsõsorban a tagszervezetek által fizetett tagdíjakból származnak. 2. A SZEF-tagdíj mértékét az éves költségvetés részeként a Szövetségi Tanács határozza meg. 3. A tagdíjat a tagszervezetek negyedévenként elõre fizetik. 4. A SZEF pénzügyi alapjainak gyarapítása érdekében vállalkozási tevékenységet folytathat. 5. A SZEF tagszervezetei támogatására alapítványokat hozhat létre, amelyek bevételei származhatnak jogi és magánszemélyek hozzájárulásaiból, felajánlásaiból. 6. A SZEF költségvetésének keretei között a tagszervezeteinek szolgáltatásokat nyújthat.

VII. A SZEF megszûnése

1. A SZEF megszûnik, ha - a kongresszus kimondja a feloszlatását, ill. más szervezettel való egyesülését, - a bíróság feloszlatja vagy megszûnését megállapítja, - kettõnél kevesebb tagszervezete van. 2. A SZEF vagyona jogutód nélküli megszûnés esetén — a hitelezõk kielégítése után — a SZEF Szövetségi Tanácsa 1994 évi határozata alapján a tagszervezetek tulajdonává válik.

VIII. Záró rendelkezések

1. Az Alapszabályban nem érintett kérdésekben a vonatkozó jogszabályok rendelkezései, továbbá a SZEF Szervezeti és Mûködési Szabályzata az irányadó. 2. Az Alapszabály módosított és egységes szerkezetbe foglalt szövegét a SZEF II. Kongresszusának 1999. április 23-i ülése fogadta el. 3. Az elfogadott Alapszabály IV. fejezetének 1.2. szakasza 1999. április 23-ától hatályos. A teljes Alapszabály rendelkezéseit a II. Kongresszus 2. ülését követõen kell alkalmazni.

Szöllõsi Istvánné levele

Tanácskozási joggal meghívást kapott a SZEF II. Kongresszusára Szöllõsi Istvánné, a SZEF elsõ — akkor még soros — elnöke. Halaszthatatlan elfoglaltsága miatt levélben üdvözölte a tanácskozást.

Tisztelt kongresszus! Kedves Elnök úr! Az új évezred küszöbén óriási kihívás elõtt áll az egész magyar szakszervezeti mozgalom. Nem kisebb feladatot kell megoldania, mint az értékteremtõ munka és az azt végzõ munkavállalók becsületének visszaállítása, a bérbõl élõk egymás iránti szolidaritásának megerõsítése. Ez emberpróbáló munka lesz, melynek során nem lesz — mert nem lehet — alternatívája a legszélesebb munkavállalói összefogásnak. Csakis egységes fellépéssel érhetõ el a munkabérek érzékelhetõ, társadalmi szintû emelkedése, a legrosszabb értelemben vett proletarizálódás megakadályozása. Az Európai Szociális Charta szociáldemokrata alapértékeinek szem elõtt tartásával ki kell dolgozni egy Magyar Szociális Chartát. Ebben végre méltó helyre kell kerülnie a munkához, a munka emberi körülményeket biztosító bérezéséhez, díjazásához való jognak. Ez a kongresszus nyitánya lehet ennek a folyamatnak. Õszinte tisztelettel: Szöllõsi Istvánné Kaposvár, 1999. május 28.

A SZEF tisztségviselõi

elnök:

dr. Szabó Endre

1932-ben született, 1957 és 1959 között középiskolai tanárként dolgozott. Egyetemi doktori címét 1974-ben szerezte. Négy évtized óta aktív részt vállal a közszolgálat munkavállalóinak érdekképviseletében. 1959-ben lett az akkori Közalkalmazottak Szakszervezetének munkatársa, különbözõ

beosztásokban dolgozó szakreferense, késõbb osztályvezetõje, majd 1972-ben közgazdasági és közigazgatási kérdésekkel foglalkozó titkára, 1985 decemberétõl pedig fõtitkára. A szakszervezeti pluralizmus jegyében 1990 elején megalakult Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnökévé választotta. Ezt a funkcióját nyugdíjba vonulásáig 1994-ig látta el. Egyik kezdeményezõje volt a közszféra szakszervezeteinek összefogását szolgáló Szakszervezetek Együttmûködési Fóruma (SZEF) létrehozásának. 1992 óta töltötte be a kezdetben konzultációs fórumként mûködõ SZEF soros elnöki tisztét, a laza szövetséget konföderációvá alakító 1995-ös I. Kongresszus pedig elnökké választotta.Konszenzusra törekvése, a SZEF-et alkotó szakszervezetek összefogását, egységét erõsítõ, a közszolgálatban dolgozók érdekeit szolgáló sokirányú munkája jelentõsen hozzájárult a SZEF társadalmi súlyának, erejének hazai és nemzetközi tekintélyének vitathatatlan növekedéséhez.

Alelnökök:

Borbáth Gábor

1954-ben született, 1978-ban szerzett középiskolai tanári diplomát az ELTE-n, utána a budapesti Szent László Gimnáziumban tanított. Közben szakfelügyelõként is dolgozott, és egyetemi vezetõ tanárként irányította tanár-szakos hallgatók gyakorlati képzését, tankönyveket lektorált, tanári segédkönyveket szerkesztett. Tíz éve választották a Szent László Gimnázium szakszervezeti titkárává, 1991-ben lett a Pedagógusok Szakszervezetének országos titkára, 1998 októberében pedig fõtitkára. 1995 óta a SZEF alelnöke és a költségvetési szféra makroszintû érdekegyeztetési fórumán a munkavállalói oldal vezetõje. Aktívan részt vett a Pedagógus Szakszervezetek Világszövetsége (CMOPE) munkájában, s megalakulása óta részt vesz az Oktatási Internacionálé (OI) tevékenységében. 1999 tavaszán az OI európai regionális szervezet bizottságába választották be.

Michalkó Péter

1953-ban született, tanár, okleveles közgazda, egyetemi tanulmányait a budapesti

Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. Tanított a szõdi általános iskolában, dolgozott a Pest megyei MESZÖV-nél, munkatársa volt a Közalkalmazottak Szakszervezetének. 1989 óta elnöke az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának (ADOSZT-nak), 1994-ben választották a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnökévé. Ezt a tisztségét jelenleg is betölti. 1995 óta a SZEF alelnöke.

Smrcz Ervin

1945-ben született, 1970-ben az ELTE-n matematikusi, 1984-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász, 1997-ben ugyanott szakközgazdászi oklevelet szerzett az egészségügyi menedzser-szakon. Dolgozott a Ganz-MÁVAG-ban, az Országos Vezetõképzõ Intézetben, s 1977-tõl négy éven át az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetében (EDSZ-ben) az ágazati bér- és munkaerõgazdálkodás ügyeivel foglalkozott. 1981-ben a Heim Pál Gyermekkórház gazdasági igazgatója, 1995-ben pedig fõigazgatója lett. Elnöke az EDDSZ Gazdasági Ellenõrzõ Bizottságának, valamint az Egészségügyi Dolgozók Önkéntes Nyugdíjpénztára és Önsegélyezõ Pénztára Ellenõrzõ Bizottságának. A SZEF megbízásából 1997-98-ban tagja volt az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak, 1996 és 1998 között a Távmunka-végzést Koordináló Bizottságnak, s megszûnéséig ügyvivõje volt az Érdekegyeztetõ Tanács Információs Bizottsága munkavállalói oldalának. 1994 óta a SZEF képviselõje a Nemzeti Üdülési Alapítvány Kuratóriumában. Szakmai folyóiratokban rendszeresen jelennek meg írásai a közalkalmazotti bérrendszer, az egészségügyi ellátás gazdasági kérdéseirõl.

A SZAKSZERVEZETEK Testülete

ELNÖK: dr. Szabó Endre

EGYÜTTMÛKÖDÉSI

FÓRUMÁNAK

Ügyvivõ

ALELNÖKÖK: Borbáth Gábor, a Pedagógusok Szakszakszervezete fõtitkára, Michalkó Péter, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége elnöke, az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsának országos titkára, Smrcz Ervin, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete alelnöke,

ÜGYVIVÕK: dr. Bárdos Judit fõtitkár, Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete dr. Cser Ágnes elnök, Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Fehér József fõtitkár, Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Kozma Károly fõtitkár, Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége Mester Jánosné elnök, Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Mihalovits Ervin elnök, SZEF Nyugdíjas Választmánya dr. Redl Károly alelnök, Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete Varga László országos titkár, Pedagógusok Szakszervezete

A SZEF PÉNZÜGYI ELLENÕRZÉSI BIZOTTSÁGA

A SZEF Alapszabálya szerint a Pénzügyi Ellenõrzõ Bizottságba (PEB) minden olyan tagszervezet önállóan delegál tagot, amely ügyvivõt ad az Ügyvivõ Testületbe. Az egyes

szervezetek joga, hogy a PEB tagjait delegálás útján maguk válasszák meg. A PEB a saját tagjai körébõl választja elnökét.

Elnök: Tóth Béláné Pénzügyminisztérium Tagok: Borhi Károlyné Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) Nádasy Elemér Pedagógusok Szakszervezete (Veszprém m.) (PSZ) Ribánszki János Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Ritzl Ferenc SZEF Nyugdíjas Választmánya Tornyi Lajosné Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Vaszkó Jánosné Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) Várady Lászlóné Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete Zalabai Józsefné Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete

A PEB minden hónap utolsó keddjén tart ülést.

A SZEF TAGSZAKSZERVEZETEI

Bölcsõdei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ)

Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) Független Rádiós Szakszervezet (FRÁSZ) Közegészségügyi Szakszervezet Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) Külügyminisztériumi Dolgozók Önálló Szakszervezete Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) Mentõdolgozók Önálló Szakszervezete Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) Az MSZSZ-hez tartozó tag-szakszervezetek: — Artistamûvészek Szakszervezete, — Filmmûvészek és Filmalkalmazottak Szakszervezete, — Képzõmûvészek, Iparmûvészek és Mûvészeti Dolgozók Szakszervez., — Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Szakszervezete, — Színházi Dolgozók Szakszervezete. Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) SZEF Nyugdíjas Választmánya

A KÖZSZOLGÁLATI SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGÉBEN TÁRSULT SZAKSZERVEZETEK KÖRÉBÕL: Adó- és Pénzügyi-ellenõrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsa (ADOSZT) Akadémiai Igazgatási és Szolgáltatási Dolgozók Szakszervezete Állategészségügyi és Élelmiszerellenõrzési Dolgozók Szakszervezete

Bírósági Dolgozók Szakszervezete, Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete Egészségügyi Minisztérium Szakszervezete Gazdasági Minisztérium Szakszervezete Igazságügyi Minisztérium Szakszervezete Informatikai Szakszervezet Központi Statisztikai Hivatal Szakszervezete Központi Igazgatásban Dolgozók Szakszervezete KERMI Kft. Szakszervezete Meteorológus Dolgozók Szakszervezete MTESZ Szakszervezete Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Szakszervezete Oktatási Minisztérium Szakszervezete OMFB Szakszervezete Pénzügyminisztérium Szakszervezete Statisztikai Igazgatóságok Országos Szakszervezeti Tanácsa Tartalékgazdálkodási Igazgatóság Szakszervezete Ügyészségi Dolgozók Szakszervezete Vöröskereszt Szakszervezete

A SZEF TAGSZERVEZETEINEK SZOCIÁLIS SZERVEZETEI

BDDSZ

„Alapítvány a bölcsõdei dolgozókért" Vokony Éva, Család- és Gyermekvédelmi Intézet, 1134 Budapest, Tüzér u. 33. tel.: *320-2200, 320-2208, 320-2209/120 mellék,

KKDSZ

„Nyugalmasabb évekért Alapítvány" Mihalovits Ervin - 1088 Budapest, Puskin u. 4.

KSZSZ

Nyugdíjas Alapítvány Juhász Pál - Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság, tel.: *270-8000/3034 mellék

MKKSZ

„Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Egymásért Alapítvány" Timkó József, 4400 Nyíregyháza, Kossuth L. u. 2.

MSZSZ

„Segítsünk" — színészek alapítványa - Döme Sándor, „Alapítvány a magyar muzsikusokért", - Szenthelyi Miklós, „Pro arte vitaris — Élõ mûvészetért" — képzõmûvészek alapítványa, - Kutas László, 1068 Budapest, Városligeti fasor 38.

PSZ

„Gárdonyi Géza Alapítvány" — az idõs pedagógusok megsegítésére, Tánczos Istvánné - PSZ Heves megyei titkára, Horváth Erzsébet PSZ, 1068 Budapest, Városligeti fasor 10.