A posztszovjet térség migrációs mintái

A posztszovjet térség migrációs mintái Faludi Julianna

Absztrakt Az egykori Szovjetunió migrációs rendszere a mai napig meghatározza a posztszovjet térség migrációs mintáit. A Szovjetunió felbomlását követően az új államok etnikai konfliktusok, politikai feszültség és háború közepette jöttek létre, melyet a kényszerű migráció, illetve az állampolgárság megszerzésére irányuló etnikai mozgások jellemeztek. Ez utóbbiakat az új államok repatriációs politikái támogatták. Az etnikai kisebbségek jelentős számban hagyták el a térséget nyugati desztinációk felé. A globális munkamegosztás szempontjából a régió kibocsátó szerepben van kelet-nyugati irányban. Az egykori központi tervgazdaság kijelölte a térség fejlődési útját és gazdasági szerkezetét, meghatározva a kibocsátó és fogadó országok mai szerepét a regionális és világgazdaságban. A szegénységgel küzdő, leszakadó államok globális munkamegosztás szempontjából kibocsátó szerepben vannak Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország és a nyugati államok felé. A posztszovjet térség korábban meghatározó gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatai gyengülni látszanak, a térség dezintegrációja figyelhető meg. Abstract The rise and fall of the Soviet Union shapes the migration patterns of the postsoviet area to today. Ethnic conflicts, wars, political unrest has dominated as a push factor for the first migration waves in the region. Ethnic minorities fled from the former republics toward Western destinations in the wake of the nineties. Ethnic return policies supported population movements within the former USSR. Migration patterns have transformed since toward massive contemporary labour migration, which has its legacies in the former central planning of the USSR defining the development paths and the structure of the economies of the sending and receiving countries of the post-soviet area. States faceing poverty and decline provide their labour force to Russia, Kazakhstan, Belarus and Western destination countries. The former USSR despite of its dense economic and trade ties, after the collapse stepped on the path of desintegration.

310 | faludi julianna Kulcsszavak: posztszovjet, FÁK, kényszerű migráció, repatriáció, illegális migráció, munka migráció, centrum-periféria, feminizáció Keywords: post-soviet, CIS, forced migration, repatriation, illegal migration, labor migration, centerperiphery, feminization

Bevezetés: a Szovjetunió migrációs folyamatai Szovjetunió a globális erőtérben A posztszovjet térség migrációs mintái a Szovjetunió gazdasági, kulturális és politikai örökségének ismeretében érthetők meg. Fontos leszögeznünk, hogy a világ bipoláris felosztása (1948–1990) mellett mind a Szovjetunió (ma posztszovjet térség), mind a szovjet befolyás alá tartozó régiók a globális gazdasági vérkeringés részei voltak. A kapitalista világ számára a magántőke szabad áramlását gátló szocialista blokk kialakulása gazdasági kihívást jelentett, melyet a szocializmus hetvenes évekbeli ázsiai, afrikai terjeszkedése még inkább fokozott. A két világhatalom versengése hidegháborúhoz, és a befolyási övezetek felosztásához és növeléséhez vezetett. A bipoláris elzárkózás azonban nem volt kizárólagos, a szocialista államok ugyanis termékeikkel részt vettek a világkereskedelmi keringésben és a globális növekedésben. Európai viszonylatban sem szakadtak meg teljesen a keleti blok országait korábban a Nyugathoz kötő hagyományos kereskedelmi és gazdasági szálak (Böröcz, 2009; Dén-Nagy–Faludi–Ihász-Tóth, 2013). Az államszocializmusra való átállás Európában az 1920-as és 1930-as években nyugati és északi irányú migrációs hullámot indított el (Portes–Böröcz, 1989). A vasfüggönyön átnyúló, elsősorban keletről nyugatra tartó migrációs mozgások leginkább politikai események hatására (pl. 1956) történő kivándorlással írhatók le (Massey et al., 1988). Emellett, az egykori gyarmatokról induló globális mozgás a 20. század utolsó évtizedeiben észak-nyugat irányú volt. A hidegháború enyhülésével az 1980-as évek második felétől lazultak a kiutazási szabályok, és megnövekedett az elvándorlás a szovjet térségből. Az átjárás mellett közel 70 évig alapvetően párhuzamosan létezett a nyugat-európai migrációs rendszer mellett a Szovjetunió migrációs rendszere, annak sajátos folyamataival, körülményeivel (Molodikova, 2007). A szovjet befolyási övezet országai és a Szovjetunió közötti szabad mozgás korlátozott volt, leginkább tanulmányi, katonai célú, illetve a magasan kvalifikált szakemberek munkavállalása jellemezte.

A Szovjetunión belüli mozgások A Szovjetunión belüli vándorlások centruma Oroszország volt, előzményei a 19. századi cári hódításokkal és orosz expanzióval összefüggő migrációs fejleményekben gyökereznek. A szovjet állam kezdetekben az internacionalizmus, és a szlijanyije (egybeolvadás) politikája értelmében a szocialista nemzet megteremtését hirdette, mely-

a posztszovjet térség migrációs mintái | 311

nek jegyében a modern szocialista államban a különbségek láthatatlanokká válnak. A sztálinista Szovjetunióban azonban számos alkalommal került sor erőszakos etnikai áttelepítésekre, másrészt 1937-től erőteljes ruszifikációs intézkedésekre1 (Sahadeo, 2012). Előbb az iparosítás, majd a második világháború után az újjáépítés hatására megnőtt a munkaerőigény a nyugati orosz nagyvárosokban, amit a (közép-)ázsiai régiókból elégítettek ki. A központi tervgazdaság hatására a munkaerőt is tervszerűen mozgósították. A nagyberuházásokat, főként Közép-, és Kelet-Oroszországban továbbra is leginkább Közép-Ázsiából látták el munkásokkal, rövidtávú, legfeljebb 3 éves szerződések keretében (limitcsiki) (Uo.). 1989-re a legfontosabb – nyugat-kelet, illetve észak-dél irányú – migrációs trendek megfordultak. Déli irányból észak felé orosz etnikumúak és orosz-ajkúak költöztek (a közép-ázsiai tagköztársaságokból), hazatértek a második világháború után deportált krími tatárok, illetve az iparosítás lelassulásával a városba irányuló migráció is megtorpant. Jelentős emigrációs hullám indult el a SZU európai részéből: 235 ezer fő vándorolt ki Izraelbe, Németországba és Görögországba (Roland, 1993). Ábra 1: A Független Államok Közössége és a Balti Államok

Ennek jegyében 1937-ben bezárták az önkormányzati nem-orosz iskolákat, kulturális szervezeteket, megszüntették a folyóiratokat.

1

312 | faludi julianna

Posztszovjet migrációs folyamatok A Szovjetunió felbomlásának következményei A szovjet gazdaság összeomlása nem csupán a volt-tagállamok közötti kereskedelem csökkenését hozta, hanem a tervgazdaság koordinációs mechanizmusainak megszűnését is. A volt tagállamok szorosan integrálódtak a szovjet gazdaságba, míg az átmenet széthullást, recessziót hozott, ami a kereskedelmi kapcsolatok ritkulását okozta. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy sem a gazdasági összefonódás, sem a kereskedelem nem szűnt meg teljes mértékben, a szovjet idők gazdasági kapcsolatainak helyébe a FÁK 2 államainak kapcsolatrendszere lépett. A munkaerő Oroszország és Kazahsztán felé irányuló migrációja a gazdaság két fontos pólusát emeli ki a térségen belül. A Szovjetunió felbomlása3 után a belső migráció jelentős része nemzetközivé vált az országhatárok átrendeződése4 és az új államok létrejötte miatt. Az egyes posztszovjet államokat tömörítő Független Államok Közösségén (FÁK) belül az orosz mint közös közvetítő nyelv, a rokonsági kapcsolatok, illetve a gazdasági, közlekedési hálózat, a kommunikációs rendszerek, az oktatási rendszerek hasonlósága és nem utolsó sorban a vízummentesség is elősegítették a belső (munkaerő) áramlást (Molodikova, 2008). A szovjet migrációs rendszer továbbélését a tagállamok közötti integrációs politika, illetve a posztszovjet tagállamok közötti vízummentességet deklaráló, 1994es Biskeki megállapodás biztosította5 .

A kilencvenes évek 1991–2000 1991–1996. Ebben az időszakban zajlott az újonnan létrejött államok önálló politikáinak és intézményrendszereinek kialakítása. A korábbi belső migráció külföldi mozgássá fejlődött, ami a vándorlók nyomon követésének intézményi eljárásai feltételeit követelte ki. Fontos kihívás volt ekkor a kényszerű migráció, a háborúk (pl. menekültek áradata Örményországból), fegyveres konfliktusok, illetve a természeti katasztrófák miatt beáramlók kezelése, a repatriációs célú, és az állampolgárság megszerzéséért irányuló etnikai mozgások feltételeinek kialakítása. 1991-92 között jellemző volt a nemzetiségek kiáramlása Oroszországból az újonnan létrejött államokba. A Szovjetunió felbomlása ugyanis olyan folyamat volt, melynek során a volt tagállamok egyesével proklamálták függetlenségüket. E mozgásokat az a félelem hajtotta, hogy az újonnan létrejött nemzetállamokban az eltérő nemzetiségűek eset-

Független Államok Közössége (létrejött 1991. 12. 21). Alapító tagjai: Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán, Ukrajna, Üzbegisztán. A posztszovjet államok közül Észtország, Litvánia és Lettország nem csatlakoztak. Ukrajna a mai napig nem ratifikálta a FÁK szerződést. Grúzia az orosz-grúz háború következtében kilépett a FÁK-ból 2009. augusztus 18-án. 3 1991. december 31. a szovjet parlament feloszlatásának dátuma. 4 Számos tagköztársaság már a Szovjetunió „hivatalos” feloszlatása előtt kikiáltotta függetlenségét. 5 A vízummentesség azóta nem terjed ki az EU-hoz csatlakozott balti államokra (Észtország, Litvánia, Lettország), és a FÁK-on kívüli Grúziára és Türkmenisztánra. 2


leg elveszítik majd az állampolgárság megszerzésének lehetőségét, sőt talán saját nemzetállamuk állampolgárságát sem szerezhetik meg. Számos köztársaság később valóban megtagadta a kettős állampolgárságot, így az eltérő etnikumúak válaszút elé kerültek. 1993–1995 között csökkent az Oroszországból való kiáramlás, és növekedett az etnikai oroszok, illetve orosz-ajkúak Oroszországba való beáramlása a környező új államokból (Molodikova, 2007; Korobkov–Zaionchkovskaia, 2004). A politikai helyzet stabilizációjának köszönhetően 1996-tól csökkent a migráció mértéke. Az Oroszországon kívül rekedt orosz-ajkúak száma 25 millióra tehető, az oroszországi letelepedés szándékával túlnyomó többségben Közép-Ázsiából (67 százalék) és a Kaukázusból (59,1 százalék) érkeztek (Molodikova, 2007: 59, a Csiszlennoszty naszelenyija alapján). 1997–2000. Ebben az időszakban a repatriációs és letelepedési hullám után a kényszerű migrációt lassan a munka-irányú mozgás váltotta fel, a kibocsátó országok összetétele is változott: a munkaerő jellemzően Ukrajnából, Fehéroroszországból és Moldovából érkezett, illetve megnövekedett Törökország desztinációs szerepe (Molodikova, 2007).

A nemzetközi emigráció A Szovjetunió összeomlása és az államszocializmust felváltó kapitalista rendszerváltás gazdasági, társadalmi és etnikai feszültséget indukált, ennekkövetkeztében ugyancsak megindult az emberek vándorlása. Az emigrációs célú népességmozgás már a nyolcvanas évektől elkezdődött, amikor a kelet-európai blokk, illetve a Szovjetunió enyhített az emigrációs feltételeken. Az egykor Németország területéről érkezett etnikai németek állampolgári státuszt kaphattak Németországban. 1988 és 1991 között 1,2 millió etnikai német vándorolt Németországba a Szovjetunióból, Lengyelországból és Romániából. A Szovjetunió területéről elsősorban Oroszországból és Kazahsztánból emigráltak németek. Közel 50 ezer etnikai görög hagyta el az egykori birodalom területét, 30 százalékuk Görögországba, 20 százalékuk a skandináv államokba és más részük Svájcba telepedett át (Massey, 1988: 12). Kényszerű migráció és repatriáció A kilencvenes évek posztszovjet migrációját bevándorláspolitikailag tehát elsősorban a kényszerű migráció, illetve az állampolgárság és a repatriáció határozta meg. A Szovjetunió felbomlását megelőző és követő kezdeti időszak etnikai, fegyveres konfliktusoktól volt terhes (a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság kiválása Moldovából, Hegyi-Karabahból a fegyveres konfliktus következtében menekültek áradata Azerbajdzsánból, Dél-Oszétia és Abházia kiválása Grúziából, később a háborúkká mélyült csecsen konfliktus). Az orosz hatóságok több ízben is támogatták a repatriálást. Az Orosz Föderáció létrejöttekor 2000-ig lehetővé tette az orosz állampolgárság megszerzését minden


volt szovjet állam lakosa számára, aki Oroszországban kívánt letelepedni. Később, az új évezred megszigorított bevándorláspolitikája mellett is történtek intézkedések a „hazatárés” támogatására, ami elsősorban az elnéptelenedő, illetve lakosságvesztést szenvedett régiók benépesítését szolgálta volna (távol-keleti, észak-keleti területek). Ennek jegyében a magukat orosz etnikumúnak valló, egykoron szovjet állampolgárságú népesség betelepítését támogatták (könnyített állampolgársági eljárás, letelepedés támogatása, egészségügyi, oktatási stb. szolgáltatások biztosítása). A volt szovjet államok között Észtországban, Lettországban, és Kazahsztánban a legjelentősebb az orosz etnikumú és az orosz anyanyelvű lakosság (Kazahsztánban 2010-ben, tehát az elvándorlási hullámot követően 24 százalék volt). A felbomlott Szovjetunió utódállamai az országuk elnevezéseiben utaltak a nemzeti identitásra, miközben etnikai összetételükben alacsony volt az eredeti etnikumú lakosság6. A repatriációs hullám egyik következményeként az egyes tagállamok állampolgársági politikája a saját etnikumú lakosság felé tett kedvezményeket. Kazahsztán pl. automatikusan megadta határain kívül élő kazahok számára az állampolgárságot, annak érdekében, hogy a választásokon növeljék a kazah etnikumúak részvételét és képviseletét. Ugyanakkor megtagadta a kettős állampolgárság lehetőségét, ami népmozgásokhoz vezetett (etnikai lakosság elvándorlása). Mindezek következtében 2001-re 53 százalékra változott a kazah etnikumúak aránya (Korobkov, 2007: 176). A balti államok állampolgársági politikája jelentős számú lakos viszonyainak rendezetlenségét eredményezte. Észtország, Lettország, Litvánia Szovjetunióba való bekebelezése után jelentős számú oroszajkú lakos telepedett le a 20. század második felében. A Szovjetunió egész területéről, de leginkább Oroszországból érkező bevándorlási hullám mögött a viszonylag magas életszínvonal állt. Észtországban csak a már 1940 előtt is állampolgársággal rendelkezők, illetve leszármazottaik kaptak állampolgárságot, a kettős állampolgárság lehetőségét megtagadták, ez pedig rendkívül hátrányos volt az ott élő oroszokra nézve. A helyzet rendezésére 2011-ben 1510 fő számára adtak állampolgárságot (ebből 89 százalék állampolgárság nélküli, és 10 orosz állampolgár volt) (OECD, 2013: 248–249).

Vállalkozók és kereskedők A migránsok fontos rétegét alkotják a vállalkozók, akik a fogadó ország gazdaságában nyitnak üzletet, vállalkozást, helyben fizetik meg az adókat. Ez megfigyelhető az etnikai gazdaságban (pl. örmény éttermek), de irányulhat a gazdaság egy bizonyos szegmensének a megszervezésére is. A Szovjetunióban pl. a vágott virág kereskedelmét az azeriek szervezték meg a közép-oroszországi nagyvárosokban, amit az 1980-as években vettek át az ukránoktól és baltiaktól (Sahadeo, 2012). A grúzok és örmények a gyümölcs és zöldségpiacok standjait uralták a kétezres évekig. Például Kazahsztánban 44 százalék volt a kazah etnikumúak aránya, Kirgizisztánban 33 százalék

6


Közvetlenül a rendszerváltás előtt és után a kelet-nyugat irányú mozgás egyik kiváltója a kereskedelmi liberalizáció, és a mobilitás növekedése volt. Az első migránsok egyikei kereskedők voltak és időszakos mozgásaik Nyugatról behozott árucikkek keleten való értékesítésére irányultak. A kereskedők egy csoportja a célországokban le is telepedett, így biztosítva a kereskedelmi csatornákat. Ehhez csatlakoztak az idénymunkások, akik leginkább Lengyelországból, Litvániából és Ukrajnából érkeztek a kereskedőkkel egy időben.

A kétezres évek. A bevándorláspolitika hatása a térség migrációs mintáira A kétezres évek elejének putyini szigorításai és módosításai az illegális migráció felszámolását, a demográfiai összetétel javítását célozták. Ebben az időben az etnikai jellegű (a saját nemzetállamban való letelepedésre irányuló) mozgás lelassult, a gazdasági migráció (munkahely-keresés) nyert egyre nagyobb teret, ennek központja Oroszország és Kazahsztán volt. 2001–2005. A 2002-ben Oroszországban bevezetett bevándorláspolitikai szigorítások illeszkedtek a 2001. szeptember 11. után az USA, az EU államai, valamint a FÁK többi államában is elfogadott biztonságpolitikai szigorításokhoz. Fontos fejlemény volt, hogy az új szabályozás nem tett különbséget a volt Szovjetunió államaiból érkezők és az egyéb külföldiek között. Ugyanakkor a megnövekedett belső munkaerő iránti igények, és a szigorú szabályozás az illegális bevándorlást erősítette Oroszországban, valamint az illegálisan bevándorló munkavállalók körülményeit nehezítette. A hárommillió illegális bevándorlót eredményező (Molodikova, 2007: 63) jogszabályokon 2003-ban enyhítettek. A magasan képzett munkaerő áramlása általában kisebb arányú az alacsony végzettségűnél. Ez a típusú migráció legális formát ölt, és a fogadó állam kifejezett támogatását élvezi. Ez a réteg abban az esetben migrál, ha helyben nem talál végzettségének megfelelő, és a családja eltartását lehetővé tévő munkát. (pl. orvosok, kutatók stb). A magasan képzett munkaerő helyben tartása érdekében tehát enyhítettek a felsőoktatásban végzettek és munkahellyel rendelkezők tartózkodási és letelepedési feltételein. Ugyanakkor továbbra is rendezetlen maradt kb. egymillió, a határokon kívül rekedt, volt szovjet állampolgár státusza, akik az új szigorú állampolgársági törvény hatálya alá kerültek, szemben az eddigi kedvezményekkel (Molodikova, 2007). 2005–2010. A kétezres évek elejének szigorú bevándorláspolitikája után 2007-től Oroszországban meghirdették a „nyitott ajtók” politikáját, mely a munka irányú migrációt hivatott megkönnyíteni, illetve átláthatóbbá tenni. A szomszédos országokból érkező bevándorlást könnyítő, ám eljárásjogi anomáliákat felmutató, 2007-ben életbe lépett intézkedések az elöregedő Oroszország demográfiai összetételét célozták javítani és eljárásjogi könnyítésekkel az időszakos migrációt elősegíteni (a közbeékelődött korrupció és illegális, illetve féllegális közvetítők visszaszorításával).


A 2004-es bővítés következtében (melynek része volt Észtország, Lettország és Litvánia felvétele) az Európai Unió határai kitolódtak, így egy sor posztszovjet ország, úgymint Fehéroroszország, Moldova, Ukrajna, Örményország és Grúzia az EU keleti határán találta magát. Az újonnan csatlakozott kelet-európai államok integrációja a schengeni határigazgatási rendszerbe vízum- és letelepedési politikájuk szigorításával is járt, ez pedig kihatott a posztszovjet államok állampolgárainak migrációs döntésére is. Az új tagállamok korábban kedvelt kivándorlási célpontok voltak, így azonban az EU országainak szigorú bevándorláspolitikájánál enyhébb feltételeket támasztó Oroszország előtérbe került, illetve az EU-n belül távolabbi (nyugati, északi) célpontokra helyeződött a migrációs áramlás. A schengeni övezeten kívül rekedt FÁK országok válaszlépésként ugyancsak szigorítottak vízumpolitikájukon.

Centrum és periféria a posztszovjet térben. Migrációs minták napjainkig A posztszovjet térség államai közötti hangsúlyos gazdasági és társadalmi különbségek, illetve a regionális centrum és (fél)periféria viszonyok kialakulása a cári hódítások idejében gyökerezik. Az Orosz Birodalom expanziója, a megkésett jobbágyfelszabadítás és iparosítás, illetve az európai területek népesedése és urbanizációja, (a megszerzett) ázsiai területek felé irányította orosz kereskedőket, katonákat, telepeseket. Később, a szovjet tervgazdaság a központosított iparosítás mellett kijelölte a mezőgazdasági termelés, illetve az ipari termelés ellátásához szükséges nyersanyag előállítás (földrajzi) helyét. Ennek következményeként az ipari termelés hangsúlya a központra, Oroszország esett, amihez az erőforrásokat a régió (fél)perifériája nyújtotta (Közép-Ázsia, Oroszország keleti részei). A balti államok különleges helyet foglalnak el az európai integrációs folyamat melletti elköteleződésüknél fogva. Életszínvonal tekintetében a Szovjetunió idején, illetve a rendszerváltás után is a posztszovjet térségben kiemelkedtek. Gazdaságuk stabilnak mondható, ugyan növekedés tekintetében alulmaradnak az éllovas Oroszország mögött (ld. ábra: GDP növekedés régiós bontásban). Gazdasági, politikai, kereskedelmi kapcsolataik jellemzően a FÁK térségen kívül szerveződnek. Oroszország a világ 7 migrációs célpontjai között 2010-ben a bevándorlók számát tekintve a 2. helyen állt, a kivándorlás tekintetében a 3. helyet foglalta el. Ez arra enged következtetni, hogy mind a beáramlás, mind a kiáramlás jelentős, Oroszország sok esetben tranzitállamként szolgál a kelet-nyugat irányú migráció számára. A globális erőtérben Oroszország a gazdaságilag feltörekvő államok közé tartozik, a folyamatosan magas GDP növekedést mutató BRICS8 tagjaként. A feltörekvő államok tömbösödése felveti az északi és nyugati centrumok hegemonikus egyensúlyának 1. USA, 2. Oroszország, 3. Németország, 11. Ukrajna http://siteresources.worldbank.org/INTLAC/ Resources/Factbook2011-Ebook.pdf 8 A rövidítés angolul Brazil, Russia, India, China, South-Africa: azaz Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika államait tömöríti. 7


megroppanását, félperifériából centrumként lépve elő a jövőben. Mindenesetre a posztszovjet régióban Oroszország centrum szerepet tölt be, gazdasági, társadalmi és katonai értelemben egyaránt. A régió gazdasági integrációjának (a balti államok kivételével) legfontosabb politikai intézményeinek túlnyomó többsége Oroszország kezdeményezésére jött létre. Kivétel ez alól a Fekete-tengert környező államokat tömörítő szervezet, illetve a GUAM (Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán, Moldova) mely az orosz érdekek ellensúlyozását célzó összefogás. Fontos fejlemény a kínai-orosz összefogással létrejött Sanghaji Együttműködési Szervezet. Táblázat 1: A FÁK tagállamainak integrációs szervezetei

Ország Azerbajdzsán Belorusz Grúzia Kazahsztán Kirgizisztán Moldova Oroszország Örményország Tádzsikisztán Türkmenisztán Üzbegisztán Ukrajna

FÁK 1991 X X (1) X X X X X X X X X

Oroszo.KBSZSZ EurÁzsGK Belorusz 1992 2ooo Uniója 1996 (2) X (2) X

X X X

(2)

X

X

X

X

X X

X

(3)

BSEC 1992 (1998)

SCO 1996

X

X X X X

X

GUAM 1997 X

X X

X

X

X

X X

(4) X

Oroszo., Belarusz, Örményo. vámunió 2010 X

X X

(1) Grúzia az orosz-grúz háborút követően kilépett a FÁK-ból 2009. augusztus 18-án. (2) Azerbajdzsán, Grúzia, Üzbegisztán 1994-ben belépett, majd Azerbajdzsán, Grúzia 1999-ben Üzbegisztán 2012-ben kilépett. (3) 2008. december 12. Üzbegisztán tagságának felfüggesztését kérte. (4) Üzbegisztán kilépett: 2oo5. KBSZSZ: Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete. 1992. Biskek. SCO: Shanghaji Együttműködési Szervezet: További tag: Kína. EurÁzsGK: Euro-Ázsiai Gazdasági Együttműködés. BSEC: Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés. További tagállamok: Bulgária, Törökország, Albánia, Görögország, Szerbia GUAM (Grúzia, Ukrajna, Azerbajdzsán, Moldova) Együttműködés a Demokráciáért és Gazdasági Fejlődésért Forrás: Saját szerkesztés Molodikova 2008: 11 nyomán, bővítve.


Kazahsztán sajátos helyet foglal el a régióban, egyrészről szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Oroszországgal, illetve migrációs szempontból még mindig kibocsátó ország Oroszország felé. Jellemzően már nem az etnikai hovatartozás a taszító faktor9, inkább a bizonytalan gazdasági kilátások. 2003-tól jelentősen visszaesett az elvándorlás, Kazahsztán egyúttal befogadó lett: déli szomszédok (Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán) és Kína felől érkezők számára (An–Becker, 2013).

1 Kazahsztán Az 1917-es forradalom előtti kazah társadalom a nomád állattartás köré szerveződött, a vérségi alapú csoportok évente négyszer is vándoroltak a természetes évszakok ritmusában. Az orosz bevándorlás a 17. században kezdődött, a forradalomig két nagyobb hullámban érkeztek: először kozák katonák, később az orosz jobbágyfelszabadítás következményeként a cári adminisztráció kínált parcellákat a föld nélkül maradt parasztok számára az Orosz Birodalom ázsiai részén, enyhítve az európai területekre (városokba) beözönlő migrációs hullámot. 1916-ra Kazahsztán lakosságának 60 százaléka orosz etnikumú volt. A nomád életmód nagyobb területeket kíván, mint a letelepedett mezőgazdasági földművelés. Kazahsztán a 9. legnagyobb területű ország a világon, miközben népsűrűsége alacsony. Az orosz adminisztráció földosztása nem vette figyelembe a nomád útvonalakat, legelőket, ami egyrészt a kazahok letelepedését és a mezőgazdaság kötött formájának elterjedését eredményezte, ugyanakkor súlyos társadalmi és gazdasági megrázkódtatással járt a kazah lakosságra nézve (Aldashev–Guirkinger, 2012). A második világháború után a kollektív bűnösséggel sújtott etnikai németeket költöztették ide. A rendszerváltás utáni főleg etnikai indíttatású elvándorlás, melynek során lakosságának 13 százalékát vesztette el, 2004-re csillapodott, ekkor már pozitív migrációs mérleggel zárt Kazahsztán. Főleg az etnikai ukrán, német, fehérorosz, orosz, tatár kisebbségek emigráltak (Aldashev–Dietz, 2014). 9

1999–2007 közötti adatok alapján.


Ábra 2: Posztszovjet régiók éves GDP növekedése

Forrás: A Világbank adatai alapján saját szerkesztés

2 A térség gazdasági viszonyai és a gazdasági válságok A posztszovjet államok a Szovjetunó összeomlásakor rendkívül nehéz gazdasági helyzetben találták magukat, a termelés zuhant. Napjainkig két fontosabb válság rázta meg a térséget a szovjet gazdasági rendszer összeomlásán túl. Az Ázsiából átgyűrűző ’97-’99-es pénzügyi válság (melynek csúcsa 1998-ban az orosz rubel összeomlása volt), valamint az USA-ból 2007-ben elindult 2008–2009-es világválság. Ez utóbbi első elszenvedője a térségben Kazahsztán volt (erős külső finanszírozottsága miatt), a többi államot 2008 végén érte el a recesszió. 2010re az államok, Örményország és Ukrajna kivételével, visszakapaszkodtak GDP tekintetében a válság előtti termelési szintre (Golovin et al., 2013). A posztszovjet gazdasági kapcsolatok jelentőségét mutatja, hogy a 2008-09es gazdasági világválság idején, Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Oroszország, Fehéroroszország és Örményország egy közös válságalapot hozott létre (mely gyorssegélyt kívánt nyújtani költségvetési deficit, likviditási gondok esetére, illetve nagyberuházások támogatását melyek a regionális kohéziót szolgálnák). 2010-ben Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniót kötöttek. A volt Szovjetunió államainak technológiai kompatibilitása az ipari termelés terén a szorosabb együttműködés felé mutat. A nemzetközi versenyben meghatározó gazdasági erőként léphet fel egy szorosabb regionális együttműködés, melynek szükségességére a válság és kezelése is rámutatott (Golovnin et al., 2013).


A posztszovjet államok gazdasági növekedésének viszonylagos együttmozgását mutatja a regionális bontású ábra. A kilencvenes évek mélyrepülése után a második évezredre látványos fellendülésnek lehetünk tanúi, ami a nyersanyag árak emelkedésével hozható összefüggésbe. A legutóbbi világválság után a GDP növekedés az egyes posztszovjet régiókban ismét megindult. Az egy főre jutó GDP az össztermelés volumenét fejezi ki, ez alapján látható, hogy a legutóbbi világválság megrázta a legjobban teljesítő államokat. A stabil, de szerényebb növekedésű államok (Észtország, Lettország, Litvánia) magasabb termelékenységet mutatnak. Kirgizisztán, Moldova, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Ukrajna a tartós leszakadás jegyeit mutatják. Ábra 3: Egy főre jutó GDP (2000 USD konstants), inflációval korrigálva

Forrás: A Világbank adatai alapján saját szerkesztés

A nemzetközi munkamegosztás transznacionális térben szerveződik. Ez azt jelenti, hogy a feltörekvő gazdaságú országokban megnövekszik a munkaerő iránti igény, amit a saját országhatáraikon belül nem tudnak kielégíteni. Legfontosabb migrációs trend a térségben a kétezres években: a munkaerő-áramlás Oroszország és Kazahsztán felé. A kibocsátó országok hagyományosan az alacsony termelékenységű, és a magas szegénységi rátát mutató Tádzsikisztán, Kirgizisztán, Moldova, Ukrajna, Azerbajdzsán, és Üzbegisztán. A gazdasági válság erősen befolyásolta a munkaerő-áramlást. Egyrészt serkentette a periférián elhelyezkedő, kibocsátó országokból való elvándorlást a centrum felé. Másrészt, a várakozások ellenére azok a bevándorlók, akik a fogadó országban elvesztették munkájukat, nem tértek vissza hazájukba, hanem sok eset-


ben újonnan elhelyezkedtek (a tádzsik bevándorlók csupán 3,6 százaléka döntött úgy, hogy hazatér Oroszországból (Golovnin, 2012: 115). Oroszország és Közép-Ázsia10 között a migrációs szálak hosszú múltra, a cári hódítások idejére nyúlnak vissza. A Szovjetunióban a többnyire orosz területeken megvalósuló nagyberuházásokhoz már korábban is innen pótolták a hiányzó munkaerőt. A munkások brigádokban való szállítása az állami kontrollon kívül is szerveződött, az így rekrutált idénymunkások (sabashniki), leginkább férfiak voltak. Mint az korábban említésre került, az orosz bevándorláspolitika szigorításával, a bevándorlási statisztikák csökkenése mögött az illegális migráció, illegális tartózkodás, valamint nem legális munkavállalás térnyerése áll. Az illegálisan tartózkodók helyzete kiszolgáltatott, nem tudnak szabályos és az érdekeiket védő munkaszerződést kötni, illetve alacsonyabb bérért kényszerülnek sokszor túlórában dolgozni. Az illegális migráció a fogadó ország számára előnytelen hatásai közé tartozik a megszerzett pénzügyi források hazaküldésének nehézkessége (kerülve a banki, pénzügyi szolgáltatásokat), illetve az erőforrások nem hatékony eloszlása, a korrupció, és a „közvetítő” szolgáltatásokat nyújtó (hamis engedélyek, igazolványok) kriminalizált réteg megerősödése, ugyanakkor megemlítve a társadalom stigmatizációját és a bevándorlókkal szembeni negatív attitűdök elterjedését. A nehéz munkakörülmények, és a méltatlan bánásmód több elemzés tárgya. A bevándorlók sokszor mégis vállalják ezeket a kockázatokat, mivel a megkeresett bérük java részét haza küldik 11, családjuk eltartására fordítják. A nehéz gazdasági helyzetben lévő, és magas elvándorlást mutató országok így még súlyosabb függő helyzetbe kerülnek. Ezt illusztrálja Tádzsikisztán esete, ahol a hazai össztermék 35 százaléka származik a kivándorlók hazautalásaiból (ez a legmagasabb a világon, Moldova a 4. helyen 23 százalék). Tádzsikisztán a FÁK egyik legszegényebb12 tagállama, a bevándorlók hazaküldései a szegénység leküzdésében játszanak szerepet. Figyelemre méltó, hogy az aktív korú férfiak közel egy harmada vállal Oroszországban idénymunkát. Grúziából százezrek menekültek el lakhelyükről a háborús konfliktusok miatt. (1992-94, 2008). A lakosság jelentős része (egyharmada) évtizedek óta a szegénységi küszöb alatt él, az ország munkanélküliséggel küzd, így a külföldi munkavállalás fontos megélhetési stratégiává vált. Kétezerig vízum nélkül utazhattak be és vállalhattak munkát a többnyire férfi migránsok Oroszországban, akik leginkább az építőiparban, mezőgazdasági idénymunkákon, és a szolgáltató szektorban helyezkedtek el. A 2008as orosz-grúz háború következményeként Oroszországgal a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok meggyengültek, a bevándorlási statisztikák csökkenést mutatnak. A A mai közép-ázsiai államok: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán. A Világbank (2011) számításai szerint 2009-ben az alacsony jövedelmű országok GDP-jének 5,4 százalékát tették ki. 12 Tádzsikisztánban a legmagasabb a gyermekek alultápláltsági mutatója (az 5 év alatti gyermekek 6 százaléka 2007-ben) az összes FÁK ország között. 10

11


csökkenés egyik oka, hogy az elvándorlás célpontja ma leginkább a Közel-Kelet, Európa és Észak-Amerika felé tolódott, ahova inkább nők érkeznek munkavállalási céllal (ld. később: feminizáció). A másik ok az illegális bevándorlás, és a fekete- ill. szürke gazdaságban való foglalkoztatás növekedése, ami az orosz bevándorláspolitikai szigorítások következményének tudható be. Ez a bérek, valamint a hazaküldések csökkenéséhez vezetett, hosszútávon a migrációs célpontok, és a feminizáció migrációs mintája felé való eltolódáshoz (ld. később). A globális trendeknek megfelelően a posztszovjet térség munkavállalási irányú kivándorlásának egyre fontosabb szereplői a nők, ami egyenlőtlen társadalmi helyzetükből, illetve a kibocsátó országok nehéz gazdasági helyzetéből (magas munkanélküliség, nehéz megélhetési körülmények) fakad. Gyakori minta a családdal (házasságban élő, gyermekkel) rendelkező nők átmeneti külföldi munkavállalása, ami végül tartóssá válik. Az otthon maradt család fontos bevételi forrását jelenti a hazautalt pénz, melyet leginkább nem a helyi gazdaság fejlesztésébe csatornázódik be (pl. üzleti vállalkozás létrehozása, bővítése helyben), hanem az egyéni életutak költségigényeinek fedezetére: a munkanélküli családtagok hiányzó bérének, az elmaradó, nem létező, vagy csekély szociális juttatások pótlására, családi építkezés, gyermekek továbbtanulásának biztosítására. A migráció feminizációja (ugyancsak) a globális munkamegosztás kihívásai mentén alakul. A kelet-európai és posztszovjet kibocsátó országok a távol-keleti és afrikai országok elvándorlóival versenyeznek a munkaerőpiac bizonyos szegmenseiben.

3

A hazautalások A hazaküldések volumene országonként eltérő. A GDP/hazautalások arány azt mutatja meg, hogy az adott ország össztermelésének hány százaléka származik a külföldön szerzett jövedelem transzferéből. A nem banki csatornákon keresztül érkező jövedelem, illetve az illegális migránsok hazaküldései nem szerepelnek az adatok között. A hazaküldések volumene tekintetében a Kelet-Európai és KözépÁzsiai térség országai között a hazaküldéseket fogadók első helyén Oroszország áll (5,6 milliárd USD) (Világbank, 2011). Összehasonlításként a világ legszegényebb országai rangsorában Bangladesh (11,1 milliárd USD), és a világon India áll az első helyen (55,5 milliárd USD). A legfontosabb forrásországok a világ rangsorában a volument tekintve: USA (48,3 milliárd USD), Oroszország (18,6 milliárd USD) a 4. helyen. A GDP arányában a forrás-országok első helyén Luxemburg áll GDP-jének 20 százalékával. Adatok: Világbank, 2011.


Az alacsonyan fizetett ház körüli, valamint a vendéglátás és a szociális ellátás területén lévő (betegellátás, idősgondozás, gyerekfelügyelet) munkák elvégzését többnyire bevándorlók, köztük számos kelet-európai és a posztszovjet térség orosz-ajkú (ukrán, fehérorosz, moldáv, kazah, orosz) migránsai látják el a nyugati társadalmakban. A migráció feminizációját jól példázza Grúzia esete, ahol az elvándorlók növekvő számban nők, különösen 1999 óta. A migráns nők elsősorban munkavállalási célból vándorolnak, és csak azt követi a tanulási, vagy családegyesítési cél (Hofmann– Buckley, 2013). A vizsgálat szerint a célországok összetétele is a nemi eloszlás változása mentén módosult: a korábban jellemzően a FÁK országokba, különösen Oroszországba irányuló mozgás (pl. férfi idénymunkások) új célpontok, Törökország, és az EU felé tart. A kétezres évek e tendenciáját a migráns nők kedvezőbb munkavállalási lehetőségei határozzák meg az EU országaiban, és Törökországban. Az elemzés szerint a magasabb végzettséggel rendelkezők hajlamosabbak az EU-ba vándorolni, mint Oroszországba, vagy a FÁK államokba. A nők elvándorlásának okaként említik a gazdasági szerkezet átalakulását mind a fogadó, mind a kibocsátó országban. Az alacsonyan fizetett női munkaerőre igényt tartó fogadó országokban a helyi nők a gazdaság egyéb szektoraiban helyezkednek el, üresen hagyva a tradicionálisan „női” foglalkozásokat a bevándorlók számára. Például az öregedő nyugati társadalmak igényt tartanak az időskorúak ellátására, amit a jóléti szolgáltatások csökkentése következtében magánúton kell megszervezni. A kibocsátó országok egy csoportjában kulturálisan nem elfogadott, hogy a nők elhagyják a családi tűzhelyet és külföldre mennek, ám az ázsiai, kelet-európai és dél-amerikai országokban egyre elfogadottabb a nők elvándorlása. Részben magyarázható ez a válások növekvő számával, amikor a nő válik a család fenntartójává. Magyarázó tényező továbbá a nők magasabb végzettsége, és önálló döntéshozatala saját migrációja tekintetében (is). A nők munkavállalási migrációjának egyik közvetett következménye a kibocsátó ország társadalmának átalakulása, egalitáriusabbá válása egyes kutatások szerint. A posztszovjet államokból sokan távoznak ideiglenesen, tanulási szándékkal. A felsőoktatás hallgatói részmunkát vállalnak kint tartózkodásuk fedezésére, leginkább a vendéglátásban. A posztszovjet térségből irányuló tanulmányi migráció célpontjai jellemzően az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság. Oroszországban a külföldről érkező felsőoktatásban tanulók száma 2011-re megháromszorozódott 2001-hez képest.


4

Esettanulmány a cselédiparról Svédország hagyományosan az egalitárius és jóléti állam mintája, ahol a nők egyenjogú munkaerő-piaci részvételét a szociális, illetve háztartási szolgáltatások állami szintű megszervezésével biztosítják. A nyugat-európai országokban megfigyelhető trendeknek megfelelően azonban az elmúlt években, a gazdasági válságra adott válaszként Svédországban is erőteljesen visszavágták az államilag garantált jóléti és szociális ellátásokat. Ennek következtében ezen szolgáltatások a piaci alapú ellátási formák felé mozdultak el. Annak érdekében, hogy legálisan működjön ez a piac, Svédországban 2007-ben adókedvezményt vezettek be háztartási szolgáltatásokra. Ezek ellenére a szürkegazdaságban a háztartási munkák informális piaca virágzik Svédországban. A cselédipar dolgozói leginkább a kelet-európai, orosz, mongol, afrikai dél-amerikai bevándorló nők. A takarítási és cseléd munkákat ellátó bevándorló nők két csoportját azonosította Gavanas (2013): 1. magasan képzett nők, akik nem végzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, 2. alacsonyan képzett, esetenként szakképzettség nélküli nők.

Az orosz-ajkúak körében a kapcsolathálók az orosz nyelv mentén szerveződnek: azaz az elhelyezkedés a posztszovjet térségből érkezők csoportjainak segítségével történik. Fontos szerepet játszanak a közvetítők, hiszen a bevándorlók túlnyomó többsége nem beszéli a fogadó ország nyelvét, amikor munkát keres, illetve nem ismeri a helyi viszonyokat. A bevándorlók a munkát megszervező közvetítő (és a bérüket lefölöző) szervezetekkel állnak szerződésben, sokszor vállalnak feketemunkát is. A ledolgozott órák magas száma mellett nem jut idejük a fogadó ország nyelvének magasabb szintű elsajátítására (megrekednek a „takarító svéd” szintjén), ezért társadalmi mobilitási kilátásaik beszűkülnek. Ezek a bevándorlók így etnikai és gender paraméterek mentén szegmentálódnak, illetve a feketegazdaság egyenlőtlen hatalmi viszonyainak kiszolgáltatottjaivá válnak (interjúalanyok beszámolói szólnak zsarolásról, ingyenes túlórákról, a megállapított bér ki nem fizetéséről, szexuális zaklatásról, illetve szexuális szolgáltatások elvárásáról a takarítás mellett. Ezen utóbbi szolgáltatásokra vonatkozó elvárások etnikai alapon differenciálódnak). Forrás: Gavanas, 2013.


Összegzés Már a több államból „összekovácsolt” Szovjetunió létrejötte előtt meghatározta a térség mozgásait az Orosz Birodalom expanziója. A szovjet állam az internacionalizmus jegyében a szocialista nemzet megteremtését tűzte ki célul, erőteljes ruszifikációs politikával. A legfontosabb mozgások: többszörös etnikai áttelepítések, a tervgazdaság igényeit kielégítő szakképzett, illetve magasan képzett munkaerő és a tanulmányi célú, felülről szabályozott és korlátozott mozgás volt. A nyolcvanas években felerősödött az emigráció, melynek során több hullámban távoztak etnikai kisebbségek. Ez a folyamat a Szovjetunió megszűnése után folytatódott (legfontosabb célpontok: Németország, Izrael, Görögország). Hetven évig létezett a Szovjetunió sajátos és különálló migrációs rendszere. Felbomlásakor a legmarkánsabban és a leghamarabb a balti államok váltak ki, amelyek az európai integráció jegyében a kibővített EU migrációs rendszerébe tagozódtak be. A kilencvenes években jellemző fegyveres és etnikai konfliktusok, természeti katasztrófa miatti kényszer migráció. Az újonnan megalakított államok repatriációs politikája, illetve az etnikai feszültségek hatására jelentős etnikai mozgások mentek végbe letelepedési szándékkal. A rendszerváltás után az új államok nagy részében magas arányban voltak jelen az orosz-ajkú, és orosz etnikumú volt-szovjet állampolgárok. Egyes országokban az állampolgársági viszonyok a mai napig rendezetlenek, bár történtek lépések a helyzet megoldására. 2000-ig az egykori tagállamok Oroszországgal vízummentességet élveztek, a szovjet migrációs és gazdasági tér divergálása a kétezres évek után egyre erőteljesebben tapasztalható. A második évezred elején a térség legfontosabb migrációs központja, Oroszország, szigorításokat vezetett be, ami az illegális migráció intézményeinek megerősödéséhez vezetett. A posztszovjet térségből és Közép-Kelet-Európa volt szocialista blokkjában a rendszerváltás és a piaci liberalizáció lehetőségeket tartogatott az ingázó kereskedők és vállalkozók számára, akik a kelet-nyugat irányú mozgások fontos szereplői voltak. Az EU keleti bővítésével (2004, 2007) felvett volt szocialista államok egyfajta köztes területként álltak a posztszovjet térségből nyugatra irányuló mozgás előtt, valamint saját, önálló bevándorláspolitikával és vízumrendszerrel rendelkeztek a csatlakozásukat megelőzően. Schengeni csatlakozásuk után ugyan korlátozottan, de továbbra is ellátják a folyosó szerepet a kelet-nyugati mozgás irányában. A térség viszonylagos politikai stabilitása után a kétezres évek második felétől egyre élesebbé váltak a „jegelt” konfliktusok, ami a politikai-gazdasági tömörülések lazulásához (inkább formális szerveződésekké váltak), vezettek. Elmondható, hogy a térség napjainkra mind gazdasági, mind politikai értelemben dezintegrálódik. Egyes országok tartós leszakadása figyelhető meg (Kirgizisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Moldova, Azerbajdzsán), melyek a világgazdaságba munkaerő kínálatukkal kapcsolódnak be. Ezen kibocsátó országok foglalkoztatási szerkezete eltér a fogadó országokétól, melyek hangsúlyosabban támaszkodnak az ipari ter-


melésre. A munka migráció célpontja ezen országokból még mindig a térségben legnagyobb és tartós növekedését produkáló Oroszország, illetve a munkaerőért versenyző Kazahsztán és Fehéroroszország. A migránsok hazautalásai a legszegényebb országok fontos bevételi forrásává váltak, mellyel egyéni szinten a szociális ellátás hiányait, illetve nemzetgazdasági szinten a hazai össztermelés fontos tényezőjévé vált (legszélsőségesebb példája ennek Kirgizisztán). Az eddigi főleg alacsony végzettséget igénylő idénymunkákat végző férfiak mellett, az ezredforduló óta vált egyre jelentősebbé a nők munkavállalási migrációja. A nők elsősorban a cselédiparban, vendéglátásban helyezkednek el, migrációs célpontjuk eltolódott az EU államai, és Törökország irányába (a munkaerő-piaci keresletnek megfelelően). A migráció feminizációja hatással van a kibocsátó társadalmakra, melyekben a nők szerepe újraértelmeződik. A munka keresletét és kínálatát, valamint a push és pull (vonzó és taszító) faktorokat hangsúlyozó megközelítések mellett kiemelendő, hogy a migráció társadalmi jelenség (Portes–Böröcz, 1989). A posztszovjet térség mozgásai ezt számos példával szemléltetik. A kilencvenes évek elejének etnikai mozgásai során fontos szerepet játszottak a rokonsági kapcsolatok. Az újonnan alakult tagállamokban az állampolgárság felvételét mikro szinten sokszor a családok döntéshozatala határozta meg, ahol különösen fontos szerepe volt az egyébként gyakori vegyes házasságoknak. A beáramló munkaerőt fogadó nagyvárosokban a bevándorlók etnikai hálózatai fogadják az újonnan érkezőket, a célpont kiválasztásában és a migrációs döntésben ez is szerepet játszik (orosz-ajkúak közösségei a célállomásokon).

1.

Milyen hatással volt a Szovjetunió megszűnése a térség migrációs mintáira?

3.

Helyezze el a balti államokat a posztszovjet és az európai migrációs térben!

2. 4.

5.

6.

Melyek a kilencvenes és a kétezres évek regionális mozgásainak legfontosabb jellemzői, különbségei? Jellemezze Oroszország helyét a globális erőtérben!

Melyek a legfontosabb célállomások a térségből elvándorlók számára?

Válasszon egy esetet (kibocsátó- vagy célország) a migráció feminizációjának bemutatására! Tárja fel a jelenség lehetséges okait, következményeit!

Ajánlott linkek


www.worldbank.org http://www.fms.gov.ru/ www.mid.ru www.gks.ru www.migracija.lt http://www.iom.tj/ http://eurasianhome.org/xml/t/default.xml http://www.cisstat.com/eng/

Felhasznált irodalom

Agadjanian, Victor – Nedoluzhko, Lesia – Kumskov, Gennady (2008): Eager to Leave? Intentions to Migrate Abroad among Young People in Kyrgyzstan. International Migration Review, Vol. 42., No. 3. pp. 620–651. Aldashev, Gani – Guirkinger, Catherine (2012): Deadly Anchor. Gender Bias Under Russian Colonization of Kazakhstan. Explorations in Economic History, No. 49. pp. 399–422. Aldashev, Alisher – Dietz, Barbara (2014): Economic and spatial determinants of interregional migration in Kazakhstan. Economic Systems. Elérés: http://dx.doi.org/10.1016/ j.ecosys.2013.10.004 (Letöltve: 2014.06.12.) An, Galina – Becker, Charles M. (2013): Uncertainty, Insecurity and Emigration from Kazakhstan to Russia. World Development, No. 42. pp. 44–66. Böröcz, József (2009): The European Union and Global Social Change. A Critical GeopoliticalEconomic Analysis. Routledge, London–New York. Dén-Nagy, Ildikó – Faludi, Julianna – Ihász-Tóth, Dániel (2013): Az Európai Unió geopolitikai és gazdasági értelmezése a világrendszerben. (Böröcz József: The European Union and Global Social Change. A Critical Geopolitical-Economic Analysis). Szociológiai Szemle, Vol. 23., No. 3. pp. 121–129. Gavanas, Anna (2012): Migrant Domestic Workers, Social Network Strategies, and Informal Markets for Domestic Services in Sweden. Women Studies International Forum, No. 36. pp. 54–64. Golovnin, Mikhail – Libman, Alexander – Ushakova, Daria – Yakusheva, Alexandra (2013): Is the USSR dead? Experience from the Financial Crisis of 2008–2009. Communist and PostCommunist Studies, No. 46. pp. 109–122. Hofman, Erin Toruth – Buckley, Cynthia J. (2013): Global Changes and Gendered Responses. The Feminization of Migration From Georgia. International Migration Review, Vol. 47., No. 3. pp. 508–538. Huffman, Samantha A – Veen, Jaap – Hennink, Monique M. –McFarland, Deborah A. (2012): Expolitation, Vulnerability to Tuberculosis and Access to Treatment among Uzbek Labor Migrants in Kazakhstan. Social Science and Medicine, No. 74. pp. 864–872. OSI (1997): Estonia and Latvia. Citizenship, Language and Conflict Prevention, A Special Report by the Forced Migration Projects. Open Society Institute, New York. Korobkov, A. V. – Zaionchkovskaia, Z. A. (2004): The Changes in the Migration Patterns in the Post-Soviet States. The First Decade. Communist and Post-Communist Studies, No. 37. pp. 481–508.


Massey, Douglass S. – Arango, Joaquín – Hugo, Graeme – Kouaouci Ali – Pellegrino, Adela – Taylor, J. Edward (1988): Worlds in Motion. Understanding International Migration at the End of the Millenium. Clarendon Press, Oxford. Melegh, Attila (2011): A Globalizáció és Migráció Magyarországon, Educatio, No. 2. pp. 166–180. Molodikova, Irina (2007): Transformation of Migration Patterns in Post-Soviet Space. Russian New Migration Policy of “Open Doors” and Its Effects on European Migration Flows. Review of Sociology, Vol. 13., No. 2. pp. 57–76. Molodikova, Irina (2008). Patterns of East to West Migration in the Context of European Migration Systems. Possibilities and Limits of Migration Control. Demográfia. English Edition, Vol. 51., No. 5. pp. 5–35. OECD (2013): International Migration Outlook 2013, OECD Publishing. Elérés: http://dx.doi. org/10.1787/migr_outlook-2013-en (Letöltve: 2014.06.13.) Portes, Alejandro – Böröcz, József (1989): Contemporary Migration Theoretical Perspectives on Its Determinants and its Modes of Incorporation. International Migration Review, Vol. 23., No. 3. pp. 606–630. Roland, Richard (1993): Regional Migration in the Former Soviet Union during the 1980s: the Resurgence of European Regions. In. King, Russel (ed.): The New Geography of European Migrations. Belhaven Press, London. pp. 152–175. Sahadeo, Jeff (2012): Druzhba Narodov or Second-Class Citizenship? Soviet Asian Migrants in a Postcolonial World. In: Randolph, John – Avrutin, Eugene M. (eds.): Russia in Motion. Cultures of Human Mobility since 1850. University of Illinois Press, Champaign. pp. 150–172. Wallace, Claire – Vincent, Kathrine (2007): Recent Migration from the New European Borderlands. Review of Sociology, Vol. 13., No. 2. pp. 19–37. World Bank (2011): Migration and Remmittances Factbook. Elérés: econ.worldbank.org (Letöltve: 2014.06.13.)

További ajánlott irodalom

Gödri, Irén (2010): Migráció a kapcsolatok hálójában. A kapcsolati tőke és a kapcsolathálók jelenléte és szerepe az ezredvégi magyarországi bevándorlásban, Kutatási Jelentések, No. 89. Népességtudományi Intézet. Melegh, Attila – Kovács, Éva – Gödri, Irén (2010): Azt hittem, célt tévesztettem. A bevándorló nők élettörténeti perspektívái, integrációja és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök nyolc európai országban. Kutatási Jelentések, No. 88, Népességtudományi Intézet. Wallerstein, Immanuel (1979). On the Core-Periphery Structure of the Global Economy. The Capitalist World-Economy. Essays. Cambridge University Press, New York. Penninx, Rinus – Berger, Maria – Kraal, Karen (eds.) (2006): The Dynamics of International Migration and Settlement in Europe. A State of the Art. Amsterdam University Press, Amsterdam.

A posztszovjet térség migrációs mintái

Recommend Documents