1 Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár Galériájában (9737. Bük, Eötvös u. 11.), Bük Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29-én, 13.30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint: (Jelenléti ív a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi) Horváth Lajos polgármester, Baranyai Róbert alpolgármester, Bodorkós László, Szabó József, Cser Csaba, Pócza Csaba, Galambos Ferencné, Pereznyák Zoltán, Gelle József, Patthy Sándor, képviselők Igazoltan távol van: Major Ágota és Pócza Balázs képviselők A Polgármesteri Hivatal részéről: Dr. Tóth Ágnes jegyző, Koltay Péter műszaki csoportvezető, Csordásné Major Tünde jkv. vezető. Meghívottak: Tömböly Ágnes Büki Újság felelős szerkesztője Tóth Gyuláné Parkom Kft. ügyvezetője Németh Attila vállalkozó Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője Horváth Lajos polgármester: Köszönti a megjelenteket, megállapítja a határozatképességet 10 fő képviselő jelen van. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet kiegészíteni kér az alábbiakkal: 1. Bük Város Önkormányzata és a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás között, bérleti szerződés kerékpárút építés céljára. Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető 2. Vállalkozási szerződés – Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák elvégzése, valamint raktárszobák építése és az aula felújítása tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során kivitelező kiválasztása. Előterjesztő: Szabó András aljegyző helyett: dr. Tóth Ágnes jegyző Patthy Sándor képviselő: Az Önkormányzati lakások bérbeadásával kapcsolatos napirendet kéri a 3. napirendi pontként tárgyalni, mivel érintett és el kell mennie. A Képviselő-testület egyhangúlag, 10 igen szavazattal az alábbiak szerint hagyta jóvá a napirendeket:
2 NAPIREND 1./ 0088/NA/2008-2/ÖP-4 számú EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus projekt keretében tankonyhai eszközök és bútor beszerzésének új egyszerű közbeszerzési eljárás felhívásának elfogadása. Előterjesztő: Szabó András aljegyző 2./ Vállalkozó kiválasztása „Televíziós műsor készítésére kéthetente egy óra időtartamban” tárgyú szolgáltatás elvégzésére. Előterjesztős: Horváth Lajos polgármester Zárt ülés keretében: 3./ Javaslat Önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások szociális és piaci alapon történő bérbeadására. Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 4./ Az autóbusz-pályaudvar használati szerződésének módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző Zárt Ülés keretében: 5./ A helyi választási bizottság és a kisebbségi szavazatszámláló bizottság tagjainak megválasztása. Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző 6./ Kirchknopf Péter és neje Bük, Széchenyi u. 44. szám alatti lakosok lakáscsere kérelme. Előterjesztő: Horváth Lajos polgármester 7./ Lesti Sándor és neje Bük, Nagy Pál u. 49. szám alatti lakosok ingatlan felajánlása megvételre. Előterjesztő: Horváth Lajos polgármester 8./ Bük Város Önkormányzata és a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás között, bérleti szerződés kerékpárút építés céljára. Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető 9./ Vállalkozási szerződés – Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák elvégzése, valamint raktárszobák építése és az aula felújítása tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során kivitelező kiválasztása. Előterjesztő: Szabó András aljegyző helyett: Indítványok, beadványok. A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság üléséről készült jegyzőkönyv a Jkv. 4. számú, a Szociális és Egészségügyi Bizottság üléséről készült jegyzőkönyv a Jkv. 5. sz. mellékletét képezi)
3
1./ Napirend: 0088/NA/2008-2/ÖP-4 számú EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus projekt keretében tankonyhai eszközök és bútor beszerzésének új egyszerű közbeszerzési eljárás felhívásának elfogadása. Előterjesztő: Szabó András aljegyző távollétében dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző távollétében dr. Tóth Ágnes jegyző: Sajnálatos, hogy a 154/2010. (07.06.) számú képviselő-testületi határozat szerint az eljárást eredménytelennek kellett nyilvánítani, melyet a VÁTI irányító hatóság FNPI/11987/2010/K/64 levelében jóváhagyott. Kicsit könnyítettek a műszaki feltételeken. A tervezett beszerzés az éves közbeszerzési tervben szerepel. Kéri elfogadni az ajánlati felhívást, hogy minél előbb meg tudjuk jelentetni. Pócza Csaba képviselő: Tartva attól, hogy a beszerzés a vártnál tovább tart, és arra az időre a kivitelező FERÉPSZER levonul az épületből, ugyanakkor lennének még olyan építési munkálatok (kisebb-nagyobb vésések, helyreállítások, csövek áthelyezése) szükséges volna vagy külön nyilatkozatban, vagy máshogy írásban vállaltatni vele, hogy ezeket a munkákat is végezze el. Szeptember 25ével vonul le remélhetőleg a kivitelező az építési területről. Dr. Tóth Ágnes jegyző: A HÉVINVEST megtámadta az érvénytelenséget kimondó döntést. Hétfői napon adták be a jogorvoslati kérelmüket a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Ha ezt az új kiírást elfogadja a testület és megküldjük az illetékeseknek, az hetekbe fog még telni. Szabó József képviselő. Mikor lesz iskolakezdés? Pócza Csaba képviselő, iskolaigazgató: 2010. szeptember 1. A tantermek 90 % fölötti készültségi állapotban vannak már most. A szalagparkettát és az ajtókat kell még a helyére tenni. A festés jelenleg folyik. Az udvart is teljes biztonsággal lehet használni. Augusztus 25-én már megkezdődik a tankönyvek osztása, erre az időpontra már bizonyos termek 100 %-ban rendelkezésre fognak állni. Bodorkós László képviselő: Nem lehet-e megkérni a kivitelezőt, hogy a hűtők s egyéb konyhai berendezések beszereléséig hagyják félbe ott a munkálatokat, nehogy utólag kelljen rombolni? Pócza Csaba képviselő: Annyira be kell fejezni a munkálatokat, hogy az ÁNTSZ, Tűzoltóság átvegye az ideiglenes használatbavételi engedélyezéshez. Bodorkós László képviselő: A Pénzügyi Bizottság és elfogadásra javasolta egyébként az újabb felhívást. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését a 0088/NA/2008-2/ÖP-4 számú EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus projekt keretében tankonyhai eszközök és bútor beszerzésének új egyszerű közbeszerzési felhívással kapcsolatban.
4
A Képviselő-testület egyhangúlag, 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 157/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának képviselő-testülete a 0088/NA/2008-3/ÖP-4 számú EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus projekt keretében a „A „Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és a kistérség humánerőforrás-fejlesztése” EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus 0088/NA/2008-3/ÖP-4 referenciaszámú projekt megvalósításához árubeszerzés 2 részben” tárgyú új egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és ajánlattételi dokumentációját elfogadja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Gál Erzsébet közbeszerzési szakértő Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Pócza Csaba intézményvezető Szabó András aljegyző Határidő: azonnal, - 2010. október 2./ Napirend: Vállalkozó kiválasztása „Televíziós műsor készítésére kéthetente egy óra időtartamban” tárgyú szolgáltatás elvégzésére. Előterjesztős: Horváth Lajos polgármester Horváth Lajos polgármester: Az ajánlatok beadási határidejéig 2 pályázó nyújtotta be ajánlatát. 1. TRIÓ-Média Kőszeg Kft. 9730 Kőszeg, Rohonci u. 40. Pályázó képviselője: Varga Zsolt Szervezet telephelye: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31. Ajánlata: 368.000,-Ft.+Áfa/hó, br. 460.000,-Ft/hó 2. Németh Attila egyéni vállalkozó 9700 Szombathely, Zrínyi u. 11. Szervezet telephelye: 9737 Bük, Eötvös u. 11. Pályázó képviselője: Németh Attila Ajánlata: 1. alkalommal 520.000,-Ft+Áfa/hó, további időszakban 410.000,-Ft+Áfa/hó, br. 512.500,-Ft/hó Köszönti a megjelent pályázókat a rendkívüli ülésen. Annak ellenére, hogy nem volna kötelező, mi mégis pályázatot írtunk ki a televíziós műsor készítésére. A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság a múlt héten tárgyalta a pályázatokat és meghallgatta mindkét pályázót. Ma délelőtt a Pénzügyi Bizottság is foglalkozott a pályázatokkal. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: A kiírás arról szólt, hogy a PR-Telecom szolgáltatón keresztül miképp lehet fogni a büki tv. adásait. Ők ezen kívül ezt a lehetőséget kibővítették, hogy még 21 településen is lehessen fogni a büki tv adásait. Plusz dolog továbbá, hogy megteremtették annak a lehetőségét is, hogy akik nem ezen a kábel tv hálózaton vannak, ők is elérik Interneten keresztül az adásokat. Átlagban havonta 3000 nézőszámot jelentett az elmúlt három hónapban. A büki tv adásait a
5 világ bármely pontján meg lehet tekinteni. Ezen kívül olyan tv-t szeretnének, mely a város marketing tevékenységével egybevág. Felvették a kapcsolatot a TDM-mel. 6 nyelvű filmet készítenének Bükről, amely nyelvterületekről jönnek a vendégek Bükre. Ezen kívül nagyon sok egyéb ötletük van, amelyeket a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság ülésén el is mondtak. Technikailag fel vannak készülve arra, hogy jövő pénteken már Büki TV adást készítsenek. Németh Attila pályázó: Az ő pályázatában is megjelent az Internet és a képújság is, továbbá a városmarketing is szerepel. A mai napig nem jött válasz a PR-Telecomtól a számára arról, hogy a műsorsugárzást hogyan oldhatja meg, csak az árra vonatkozóan kapott információt. Szabó József képviselő: Kérdése, hogy miért másolatban adták be az eredetben kért iratokat? Udvardy Károly sajtójogi felelős lakcíme hiányzik. Ellentmondás figyelhető meg a cég képviselőjének személyében. Kéri erre a kommentárt. Galambos Ferecné képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A bizottság felvetette ezeket a kérdéseket. Németh Attila az eredeti okiratát felmutatta, melyet így a bizottság elfogadott. Varga Zsolt ígérte a pótlásokat. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Valóban hibáztak ők. A hiteles másolatról azt gondolták, hogy elég fénymásolatban is. A Kft.n belül, amikor megalakult Tóth József volt a vezetője, közben ő eltávozott, és helyette az Udvardy Károly lett. Az átmenetről bírósági papírt pótoltak. A hiteles másolat hiánya pénzspórolás volt a cégük részéről. Horváth Lajos polgármester: Varga Zsolt elhozta a Polgármesteri Hivatalba a kért iratokat, ezeket a pályázati anyag mellé csatoltuk. Pócza Csaba képviselő: Gyakorlatiasabb kérdése, hogy minkét vállalkozás tudja-e vállalni, hogy augusztus 1-jén a kábeltévével rendelkező lakásokban fogható lesz az adás? Megvannak-e ezek a feltételek mindkettőjüknél? Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Határozott válasza, hogy igen. Mindenféle engedélye megvan a folyamatos tv adáshoz. Németh Attila egyéni vállalkozó: Neki még egy szerződést kell kötnie a kábeltévé hálózat tulajdonosával, az ORTT engedélye neki is megvan már. Pócza Csaba képviselő: Amennyiben a volt partner nyerné a pályázatot, akkor mi a garancia, hogy a mostani kábel tv hálózat tulajdonosa hozzájárul az adás sugárzásához? Németh Attila egyéni vállalkozó: Kötelessége, mert ezt a törvény előírja neki.
6 Pócza Csaba képviselő: Fojt új egyszer már megtévesztett bennünket. Később szembesültünk azzal, hogy hihetetlenül drágává vált a büki tv adás számunkra. A fejállomásért általunk megszabott bérleti díjat pedig nem fizeti nekünk. Roppant nehéz így nekünk a döntés. Pócza Balázs képviselő megérkezett. Németh Attila egyéni vállalkozó: A közműsor szolgáltató minősítése kötelezi a Fojt urat, hogy sávot biztosítson a számára. Ezzel a címével tudja ő garantálni, hogy fogják az ő általa készített műsort is sugározni, a kérdés csak az, hogy mennyiért. Egy kis türelmet kér a Képviselő-testülettől. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Ők képújsággal rendelkeznek, ami megfelelően működik, több a hír, mint a hirdetés benne, 10 oldalon keresztül. A tv-s múltjuk nekik is megvan. Technikailag felkészültek arra, hogy mindhárom város igényét ki tudják elégíteni. Elsősorban vállalkozókkal szeretnének szövetkezni. 5 hónappal ezelőtt térképezték fel azt, hogy ha valahol máshol stúdiót létesítenének, mik lennénk a feltételek. Az ő általuk ajánlott ár annyi, mint amit eddig a bükiek erre fordítottak és kb. a fele, mint amit Sárvár fordít erre a célra. Szabó József képviselő: Fel vannak-e készülve technikailag arra, hogy a képviselő-testület üléséről közvetítsenek? Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Akár élő közvetítést is tudnak biztosítani. Németh Attila egyéni vállalkozó: Ő is tud akár élő közvetítést is készíteni. Pereznyák Zoltán képviselő: Egyetért Pócza Csaba képviselő-társával, mert ahol egyszer már becsapták, oda nem szívesen teszi le a voksát. Galambos Ferencné képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: Elsősorban azt nézték, hogy a bükiek kitől kapnak többet, s ilyen alapon a bizottság a jelenlegi műsorkészítő Németh Attila egyéni vállalkozó ajánlatát javasolja elfogadni a Képviselő-testületnek. Annak ellenére is, hogy több technikai kérdés is felmerül Németh Attila munkájával kapcsolatban. Horváth Lajos polgármester: Németh Attila pályázatával kapcsolatban el kell mondani azt is, hogy a rendszer csatlakozási díja nem ismert jelenleg. Nehéz döntést hozni. Mi korábban azt hittük, hogy Fojt úr ingyen nyújtja a szórást, de nem így volt. Ő beszélt telefonon a PR-Telecom képviselőjével pár nappal ezelőtt, amikor arról tájékoztatta, hogy egy levelet írtak Németh Attilának, hogy kvázi fejállomás van Csepregen és Bükön, rendes csak Kőszegen. És ők Attilától várják a választ arra, hogy honnan akar közvetíteni. Felmérést kell készíteni, azután tudják, hogy a kiépítés bekerülési költsége mennyi lesz. Valószínűsítenek egy összeget más településekhez viszonyítva, ami 2 - 2,5 milliós összeget tesz ki. Ha ez megtörtént meg kell terveztetni ezt, majd engedélyeztetni kell a Nemzeti Hírközlési Hatósággal, melynek az átfutási ideje 3, 4, 5 hónap is lehet.
7 Németh Attila egyéni vállalkozó: Június 15 körül írt ő levelet Fojt úrnak, melyre a következő válasz érkezett számára: Társaságukat nem terheli terjesztési kötelezettség, valamint a székhelye kívül esik az ő hatásterületüktől, ennek ellenére sem zárkóznak el, s havi 112 ezer forintért biztosítják a műsorszórást. A jellel való ellátást a kőszegi fejállomásról tudják biztosítani, és a jelleválasztás kizárólag őt terheli. Az egyszeri kivitelezési díjat majd közlik. Ezt követően székhelyet változtatott, s a Büki Művelődési Ház címe lett a székhelye a vállalkozásának. Felvette a kapcsolatot Fojt úrral, aki egy e-mailt kért tőle. El is küldte az e-mailt, de azóta sem érkezett válasz Fojt úrtól. Két hónap átfutási időt kér a Képviselő-testülettől, amíg újra fel tudja venni a kapcsolatot Fojt úrral, s meg nem egyezik vele. Az iskolától a Művelődési házig kell neki egy vonalat kiépíteni, ami nem nagy dolog. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Ő most úgy érzi, hogy Fojt István miatt hátrányba kerültek, pedig nekik semmi közük nincs hozzá. Felhívja a Képviselő-testület figyelmét, hogy érvényes pályázata egyedül nekik van, amelyik minden feltételnek megfelel. Az a 21 anyag amit ők készítették azt hiszi, hogy minőségileg elfogadható volt. Azt szeretné kérni, hogy a PR-Telecom céget függetlenítsék tőlük, s a pályázatok és a pályázati kiírás alapján döntsenek. Galambos Ferencné képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A TRIÓ TV műsorait korrektnek tartja, mert tényszerű volt valóban, és tisztességes. Amikor a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság meghozta a döntését, nem a Fojt úrra tekintettel javasolták Németh Attilát, hanem mert 8 órát biztosít a kért 2 helyett. Szabó József képviselő: Ne menjünk vissza 3-4 évvel, hanem a település érdekeit képviseljük! Németh Attila 52.500,-Ft-tal többért vállalta, miért? Németh Attila egyéni vállalkozó: Bük amit megérdemel, annak fényében írták a pályázatukat. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Egy idegenforgalmi városnak nyitottnak kell lenni minden irányba, de elsősorban abba az irányba, ahonnan ide vendégeket várnak. Az idegenforgalom területen ők sokkal aktívabbak szeretnének lenni, mint ez eddig volt. Szabó József képviselő: Ha Németh Attila büki vonatkozású dolgokat fog készíteni, akkor azt a PR-Telecom nem fogja levetíteni a környező 21 településen? Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Nem fogják látni a többi településen, mint ők készítenek, azt igen. Baranyai Róbert alpolgármester: A rendszerre csatlakozás és a szórás díja lehet-e akkora, hogy a Németh Attila munkáját lehetetlenné tegye? Nehogy mindketten szorult helyzetbe kerüljünk. Németh Attila egyéni vállalkozó: Nem lehet akkora a díj, hogy ellehetetlenítse az ő munkáját.
8 Pócza Csaba képviselő: A cégnek tudomásul kell venni, hogy a TRIÓ-TV név Bükön egyre rosszabbul cseng. És ezt a bükiek nevében mondja, hisz őket képviseli. Roppant fontos azonban az is, hogy a lakosságot ellássuk információval. Rendes tévéje Büknek csak a választások után lesz. Nehéz a döntés, ami érzelmi alapon fog megszületni. Cser Csaba képviselő: Lesz egy csatornája Németh Attilának, mint büki TV, valamint lesz egy csatornája a TRIO Média Kft-nek? Németh Attila egyéni vállalkozó: Igen, jól látja a helyzetet. Galambos Ferencné képviselő, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke: A bizottság azt javasolta, hogy 3 hónap próbaidő legyen kikötve a megbízási szerződésben, és addig mindkét fél részéről felmondható legyen. Horváth Lajos polgármester: A jelátvitel kialakítása, engedélyeztetése mennyi időbe telik? Mennyibe fog kerülni? Addig mi van? Bükön nem lesz 3 hónapig büki tv adása? Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Németh Attiláék szerződése lejárt, az köztudott. Ők már ősz óta készülnek arra, hogy érvényes pályázatot tudjanak benyújtani és bemutatkozzanak Bükön, milyen minőségi munkát tudnak ők nyújtani. Felejtsék el Fojt urat, inkább arra koncentráljanak, hogy legyen –e ebben a pár hónapban is büki tv adása, vagy sem. Horváth Lajos polgármester: Ha most döntünk és a Németh Attilával kívánunk szerződést kötni, mennyi idő kell ahhoz, hogy a technikai feltételek kialakuljanak, és a köztes idő alatt mi lesz? Ki által készülhet büki tv? Leadják-e, nem adják-e a büki tv műsorát. Összegszerűségében mennyibe kerül? Németh Attila egyéni vállalkozó: Ezek a PR-Telecomtól függenek. A tv.-nek van egy olyan opciója, hogy megegyezés hiányában lehet kényszeríteni. Ha akarják, hogy legyen büki tévé, akkor lesz, csak a szerződést kell meghosszabbítani. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Miért kell kiépíteni hálózati csatlakozást, ha eddig is tudták adni a büki tévét? Eddig honnan játszották be? A most készült büki adás megjelent a hálózaton. Eddig nem kellett semmit kiépíteni. Azért fizetett az önkormányzat, hogy közvetítsék a büki tv műsorát. Kérdése Németh Attilához, hogy miért szükséges a beruházás? Németh Attila egyéni vállalkozó: Eddig Csepregbe kellett vinnie a dvd-t s onnan sugározták az elkészített műsorait. De itt is van fejállomás, hiszen arra hivatkozott a Fojt úr, ha megemeli az Önkormányzat a bérleti díját, elviszi innen.
9 Pócza Balázs képviselő: Amikor úgy döntöttünk, hogy eladjuk a PR-Telecomnak a kábeltévé hálózatot, akkor rögzítettük –e, hogy másoknak tovább adhatja? Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság ülésén felmerült, hogy kellene haladékot adni arra, hogy mindenki jobban átgondolhassa a felvetetteket, illetve a Németh Attilának is át kell gondolni, és meg kell pontosan tudni, hogy mennyit fog kérni tőle a Fojt úr, mert lehet, hogy tönkre teszi a vállalkozását. Nem biztos, hogy elég lesz az a pénz, amit tőlünk kér a műsorkészítésért. A Pénzügyi Bizottság javaslata, hogy 3-4 hónapos haladékot kellene adni a döntéshez. Addig menne minden úgy, ahogy eddig ment. Németh Attilával szerződéshosszabbítást kellene beiktatni. Szabó József képviselő: Október 18-án ül össze az új Képviselő-testület, s mivel fog foglalkozni először, ezzel? Nem úgy van az! Ha eredménytelennek minősítjük a pályázatot, akkor újat kell kiírni. Nyitott kérdések maradtak, szakértőt kellett volna bevonni. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Van meghatalmazása ugye Varga Zsoltnak? Mert képviseletre nem jogosult, csak Udvardy úr. Ez egy formális hiányosság. Jogilag a Kft.-nek a cégbíróságon bejegyzett személy vagy az általa meghatalmazott lehet képviselője. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: A pályázatot ő állította össze, tartalmi és egyéb kérdésekben is ő tud válaszolni. A képviselet kettéválik, szakmaira és gazdaságira. Szabó József képviselő: Csatlakozó módosító indítványa szerint december 31-ig hosszabbítsuk meg a Németh Attila szerződését. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: Nincs érvényes szerződése a Németh Attilának. Holnap már nem tudja leadni az Attila által készített műsort. Horváth Lajos polgármester: Udvardy Károly úgy nyilatkozott erről, hogy mivel elkészült júniusról a műsor, ezért holnap még leadható. Pócza Csaba képviselő: Van két érvényes ajánlat. Az a javaslata, hogy ne húzzunk időt, és ne hosszabbítsunk egy már nem érvényes szerződést. Bodorkós László képviselő: Visszavonja módosító javaslatát. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését a „Televíziós műsor készítésére kéthetente egy óra időtartamban” tárgyú szolgáltatás elvégzésére vállalkozó kiválasztásához. Tekintettel a
10 Kulturális, Oktatási és Sportbizottság javaslatára, miszerint augusztus 1-től elfogadja a pályázati anyagban megjelölt összegért Németh Attila ajánlatát. A Képviselő-testület 8 igen szavazattal és 3 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta: 158/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Televíziós műsor készítésére kéthetente egy óra időtartamban” tárgyú szolgáltatás elvégzésével 2010. augusztus 1-től határozatlan ideig Németh Attila vállalkozót 410.000Ft/hó + ÁFA díj ellenében bízza meg. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozói szerződés aláírására. Pénzügyi forrást 2010. évi költségvetés működési kiadásának terhére biztosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes Határidő: szerződéskötésre 2010. július 31., folyamatos Németh Attila egyéni vállalkozó: Megköszöni a testület döntését, megpróbál minél hamarabb és gördülékenyen rendelkezésre állni. Varga Zsolt Trió Média Kőszeg Kft. képviselője: A Képviselők elsősorban érzelmi alapon döntöttek. Sajnálja a bükieket, hogy a helyi hírektől megfosztották most őket. Nem vettek figyelembe sok részletkérdést. Amennyiben Németh Attila nem tudja teljesíteni a feltételeket, akkor a későbbiekben labdába rúghatnak-e még ez a kérdése. Dr. Tóth Ágnes jegyző: Igen, Németh Attilával a szerződést három hónap próbaidővel köti meg az önkormányzat. Ha nem tud a vállalkozó teljesíteni, az önkormányzat a későbbiekben is felmondhatja a szerződést és új pályázatot ír ki, de azt már az elfogadott beszerzési szabályzata szerint. Horváth Lajos polgármester: A napirendet követően a nyílt ülést 15.30 órakor felfüggeszti, zárt ülést rendel el az önkormányzati bérlakások iránti kérelmek megtárgyalásához.
11
Horváth Lajos polgármester: Zárt ülés után folytatódik a nyílt ülés a soron következő 4. sz. napirenddel, 16.40 órakor: 4./ Napirend: Az autóbusz-pályaudvar használati szerződésének módosítása Előterjesztő: Dr. Tóth Ágnes jegyző Dr. Tóth Ágnes jegyző: Az előző ülésen felmerült, hogy a Volán autóbusz pályaudvaron lévő WC üzemeltetését adjuk át a TDM szervezetnek. Áttekintve a Vasi Volánnal kötött szerződést megállapításra került, hogy az elmúlt években (miután a Vasi Volán visszaadta 2007-ben az önkormányzat kezelésébe a pályaudvart) Bük Város Önkormányzata és a Vasi Volán Zrt. között határozott idejű szerződéskötésekkel került sor az Autóbusz Pályaudvar használatának rendezésére. Az utazási iroda részére fenntartott rész kérdésessé vált, hogy milyen jogon van használva. Az iroda névhasználati díj címén havi 60 ezer forintot fizet a Vasi Volánnak. Ennek az ingatlanrésznek tisztázatlan a jogi helyzete. Hogy ismét belekerüljön ez az ingatlanrész a szerződésbe, ezért azt módosítani kellene. A Vasi Volán Zrt. 2010.július 19-én kelt levelében kezdeményezte a szerződés módosítását az alábbiak szerint: „A bérleti szerződés 1. pontjában megnevezettek (ingatlanon található autóbusz parkoló, közlekedési terület, épületben lévő pihenőhelyiség (12,5 m2) kiegészülne az utazási fiók- és forgalmi irodával (26 m2).” Az állomáshasználati díj mértéke változatlan marad. Pénzügyi Bizottsági ülésen több módosító indítvány is született. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Pillanatnyilag ne kössünk a Volánnal további szerződést, de az irodát meg kellene csinálni Horváth Lajos polgármester tájékoztatása szerint 1.827 millió lenne bruttóban. Utána bérletet mi kötnénk a használójával közvetlenül, nem a Volán. A WC üzemeltetése nettó 98 ezer forintba kerülne havonta, melyből havi 30-at tudna a TDM felvállalni. Pillanatnyilag tehát a javaslatuk szerint nem kellene szerződést módosítani, hanem a helyiséget felújítani és a nyilvános WC-t megnyitni, melynek havonta nettó 98 ezer a takarítási díja. Pereznyák Zoltán képviselő: Véleménye szerint meg kellene kérni dr. Németh Istvánt, hogy óránként küldjön át egy takarítónőt és takaríttassa ki a WC-t. Lehet, hogy kevesebbe fog nekünk így kerülni. Horváth Lajos polgármester: Múlt kedden volt a Turinfo Iroda átadása, amikor is megtekintették a TDM irodával szembeni szóban forgó részt, ami valóban felújításra szorul. Amennyiben az elhangzott áron felújítjuk, akkor kemény áron kellene bérbe adnunk az iroda használójának és a Volánnak is. Dr. Tóth Ágnes jegyző: A kivitelezés értéke meghaladja a beszerzési szabályzatunk szerinti összeget, vagy adjuk oda a TDM-nek ezt az épületrészt is, ahogy az irodáját? Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését az autóbusz-pályaudvaron lévő 26 m2 nagyságú utazási iroda helyiséggel kapcsolatban.
12
A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 175/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vasi Volánnal kötött 2010. január 25-én kelt Autóbusz Pályaudvar bérleti szerződését nem módosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 176/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felújíttatja a Bükfürdőn lévő 1333/22 hrsz. alatti autóbusz pályaudvaron található 26 m2 nagyságú utazási fiók- és forgalmi iroda helyiséget. A felújítást követően új bérleti díj megállapításának ismeretében bérbeadás útján közvetlenül hasznosítani kívánja. A felújítás költségét a 2010. évi költségvetése tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal és folyamatos A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 177/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megkeresi a Büki Gyógyfürdő Zrt.-t azzal, hogy a buszpályaudvaron lévő nyilvános WC takarítását tudnák-e vállalni és milyen ellenszolgáltatásért. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal Horváth Lajos polgármester: A nyílt ülést 16.55 órakor felfüggeszti és a helyi Választási Bizottság és a Kisebbségi Szavazatszámláló bizottság tagjainak megválasztásáról szóló napirend megtárgyalása idejére zárt ülést rendel el.
13 Zárt ülés után 17.05 órakor folytatódik a nyílt ülés a soron következő napirenddel. 6./ Napirend: Kirchknopf Péter és neje Bük, Széchenyi u. 44. szám alatti lakosok lakáscsere kérelme. Előterjesztő: Horváth Lajos polgármester Horváth Lajos polgármester: Kirchknopf Péter és Neje azzal a kéréssel fordult a Képviselő-testülethez, hogy a jelenleg részükre kiutalt Bük, Széchenyi u. 44. szám alatti lakást az üresen álló Bük, Eötvös u. 6. szám alatti lakásra /gyógyszertár feletti/ cseréljük el. Kérésük indoka, hogy a Városháza átépítése során a Széchenyi u. 44. szám alatti lakásra a városháza bővítése miatt az Önkormányzatnak szüksége van. Az Önkormányzat tulajdonában lévő önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről, a lakbérek mértékéről szóló 3/2010. /II.16/ számú Rendelet 5.§-a lehetővé teszi a lakások cseréjét. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság azzal a javaslattal élt, hogy most ne adjuk oda a lakást, majd csak akkor, ha elindul a Polgármesteri Hivatal épületének bővítése. Nem zárkózik el a cserétől, csak amíg nem lesz biztos, hogy elindulhat a városháza építése, addig maradjanak a jelenlegi lakásban. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését Kirchknopf Péter és Neje lakáscsere kérelmével kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 180/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kirchknopf Péter és Neje kérelmére jelenleg nem cseréli el a Széchenyi u. 44. sz. alatti önkormányzati bérlakást a Bük, Eötvös u. 6. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakásra. A lakáscserétől nem zárkózik el, ugyanakkor jelen pillanatban nem tartja azt aktuálisnak. Amennyiben a Városháza épületének felújítása aktuális lesz, a kérelmet újra tárgyalja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Határidő: azonnal 7./ Napirend: Lesti Sándor és neje Bük, Nagy Pál u. 49. szám alatti lakosok ingatlan felajánlása megvételre. Előterjesztő: Horváth Lajos polgármester Horváth Lajos polgármester: Lesti Sándor és Neje ismételten megkereste Képviselő-testületünket, hogy a tulajdonukban lévő 722 hrsz-ú, 718 m2 nagyságú /lakóház, udvar, gazdasági épület, garázs/ ingatlanukat vásároljuk meg. Az ingatlan vételárát az előző ajánlatukkal szemben 35 millió Ft-ban határozták meg.
14 Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság javaslata, hogy ne vegyük meg az ingatlant, egyrészt mert nincs rá pénz, másrészt mert nincs rá szükség. Gelle József képviselő: Lesti úr miért próbálja ráerőszakolni az önkormányzatra az ingatlanát? Nem érti. Szabó József képviselő: Többször felkeresték őt is. Hosszú távon ez az ingatlan nincs jó helyen, illetve úgy van jó helyen, ha intézményi terület lenne. A következő rendezési terven be kell integrálni a Varga házat is és ezt is. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését Lesti Sándor és neje ingatlan-felajánlásával kapcsolatban. A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 181/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem vásárolja meg Lesti Sándor és Neje tulajdonát képező büki 722 hrsz.ú ingatlant, mivel sem anyagi fedezete, sem szüksége nincs rá. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Dr. Kovács László ügyvéd Határidő: azonnal 8./ Napirend: Bük Város Önkormányzata és a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás között, bérleti szerződés kerékpárút építés céljára. Előterjesztő: Koltay Péter műszaki csoportvezető (Írásos előterjesztés a jkv. 2. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: A Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás NYDOP-2009-4.3.1/B-09-2009-0010 azonosító számú, „Kerékpárral a gyógyfürdő irányába” című pályázaton támogatást kapott Bük és Bő közötti kerékpárút kiépítéséhez. A támogatási szerződés aláírásához szükséges, hogy a Bük Város Önkormányzata tulajdonában lévő területeket a Kistérségi Társulás részére legalább 15 évre a Képviselő-testület bérbe adja. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulással bérleti szerződés megkötéséről a kerékpárút kiépítés céljából. A Képviselő-testület egyhangúlag, 11. igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
15 182/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonában lévő Bük, 0195/70 hrsz-ú., 107 m2, 0195/73 hrsz-ú., 247 m2, 0195/67 hrsz-ú., 149 m2, 0195/64 hrsz-ú., 226 m2, 0195/57 hrsz-ú., 226 m2, 0195/28 hrsz-ú., 496 m2 és a 0195/66 hrsz-ú., 175 m2 nagyságú ingatlanjait 15 évre ingyenesen bérbe adja a Felső-Répcementi Többcélú Kistérségi Társulás részére a NYDOP-20094.3.1/B-09-2009-0010 azonosító számú, „Kerékpárral a gyógyfürdő irányába” című pályázaton elnyert Bük és Bő közötti kerékpárt kiépítéséhez. Felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés aláírására. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Szabó András aljegyző Koltay Péter műszaki csoportvezető Határidő: azonnal 9./ Napirend: Vállalkozási szerződés – Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák elvégzése, valamint raktárszobák építése és az aula felújítása tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során kivitelező kiválasztása. Előterjesztő: Szabó András aljegyző távollétében Dr. Tóth Ágnes jegyző: (Írásos előterjesztés a jkv 3. sz. mellékletét képezi) Dr. Tóth Ágnes jegyző: Az iskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák és raktárszobák építése, valamint az aula felújítása tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást elfogadta a Képviselő-testület. A Ferépszer Kft. nettó 12.986.380,-Ft-os ajánlatot tett. A tárgyalás során 12.600 ezer forint került elfogadásra, a hiányosságok pótlására felhívtuk a figyelmét, melyet július 22-én pótolt, így az ajánlata érvényes az eljárás pedig eredményesnek tekinthető. Bodorkós László képviselő, a Pénzügyi Bizottság elnöke: Van annyi pénz a kereten belül, amit fedezetként lehet rá biztosítani. Horváth Lajos polgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését a Vállalkozói szerződés – Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák elvégzésére, valamint raktárszobák építése és az aula felújítása tárgyú hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során kivitelező kiválasztására. A Képviselő-testület egyhangúlag, 11 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
16 183/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola felújítása és bővítése során felmerült pótmunkák elvégzésére, valamint raktárszobák építése és az aula felújítása” tárgyában hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során a FERÉPSZER Kft. (9700. Szombathely, Lipp Vilmos u. 14.) és a Membránplast Kft.(9700. Szombathely, Acsádi I. u. 11/A) és a Vasép Dekopán Kft. (9700. Szombathely, Pinkafői u. 17.) közös konzorcium nevében gesztorként eljáró FERÉPSZER Kft. (9700. Szombathely, Lipp Vilmos u. 14.) vállalkozót bízza meg, bruttó 15.750.000,- Ft összegben a 2010. 09.25. teljesítési határnapig 60 hónap garanciával a műszaki tartalom szerinti építési pótmunkák elvégzésével. Felhatalmazza a polgármestert a vállalkozói szerződés aláírására. A pénzügyi forrást a 2010. évi költségvetés felhalmozási tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Procura Consulting Kft. Gál Erzsébet közbeszerzési szakértő Szabó András aljegyző Határidő: azonnal, szerződéskötésre: 2010. 08.19., folyamatos Indítványok, beadványok. Horváth Lajos polgármester: A 6/2009.(VI.30.) számú önkormányzati rendeletünk szól a helyi kitüntetések adományozásáról és azok részleteiről. Az idei évben 4 kategóriában összesen 15 ember kerül jutalmazásra. Arra nem gondoltunk, hogy a díszpolgári címhez kitüntető jelvény és oklevél jár, az ifjúsági díjhoz pedig oklevél és ajándéktárgy. Az ifjúságiaknál könyvet kell felfektetni, melyet folyamatosan vezetni kell. Veres Gábor művész úrral felvette a kapcsolatot, aki augusztus 19-ig el tudja készíteni a jelvényeket, de ennek költsége van, mely nem kevés. Dönteni kell az alakzatáról is, hogy milyen anyagból legyen stb. ha érem készül, az 50 ezer a nyomó, 25 ezer az érem, 1.500 forint a gravírozás, 3000 a díszdoboz. A jelvény lekicsinyíthető 18 milliméter átmérőjűre, ezt ráhelyezné a címerünk pajzsára. Ennek a szerszámozása 100 ezer forint. Darabár 50-60 ezer forint attól függően, hogy milyen anyagból van. Oklevelet is meg tudja oldani, A3-as keretbe A 4-es méretet tenne aranyozottan, nettó 35 ezer forintért. Holnap várja a választ. Bronzból, ezüstből és aranyból készülhet a kitűző. Kéri a Képviselő-testület javaslatait. Horváth Lajos polgármester távozott. Gelle József képviselő: Szép papír alapból javasol oklevelet. Az ezüst anyag viszont a második helyezett érzetét kelti véleménye szerint. Bodorkós László képviselő: Ha a rendelet ezt írja elő, adjuk oda. Csak az anyagokat válasszuk ki.
17 Pócza Balázs képviselő: A díszpolgár kitűzője legyen arany. Baranyai Róbert alpolgármester: Kéri a Képviselő-testület döntést arra vonatkozóan, hogy a díszpolgári cím adományozottja részére milyen kitűző készüljön. A Képviselő-testület 9 igen és 1 nem szavazat mellett az alábbi határozatot hozta: 184/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a díszpolgári cím adományozottjának 18 mm pajzsra helyezet „Bük díszpolgára” feliratú kitűzőt készíttet aranyból. Felhatalmazza a polgármestert a kitűző megrendelésére. A kitűző költségét a 2010. évi költségvetése tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal Baranyai Róbert alpolgármester: Kéri a Képviselő-testület döntését arra vonatkozóan, hogy a Bük Város ifjúsági díjában részesülők részére milyen ajándéktárgy kerüljön megrendelésre. A Képviselő-testület egyhangúlag, 10 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 185/2010. (07.29.) számú Képviselő-testületi határozat: Bük Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bük Város Ifjúsági díjában részesülők részére emléktárgyként plakettet készíttet bronzból, melyen a vésés Bük Város Ifjúsági Díja. Felhatalmazza a polgármestert a plakett megrendelésre. A plakett költségét a 2010. évi költségvetése tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Horváth Lajos polgármester Dr. Tóth Ágnes jegyző Németh Istvánné pénzügyi csoportvezető Határidő: azonnal Galambos Ferencné képviselő: Vasúttal szembeni feltöltött területen méteres a gaz. Bodorkós László képviselő: 1. temetőben a kerítés melletti területet fel kell töltetni. 2. Duci Juci kempingnél az utat meg kell csinálni, mert balesetveszélyes a II. sz. útszakasz építés folytatásánál. 3. a Danubius szállodánál a Termál krt. felé van két kikopás, ki kellene javítani. 4. Bő felül van egy bukkanó a fürdői beágazónál.
18
Gelle József képviselő: A vasúti átjárónál az átadásnál az építési hatóság jelen volt-e? A Bodorkós László által javasolt kavicsos feltöltés a temetőnél nem megoldás. A sírok normális megközelítéséhez 40x40-es lapokkal kellene lerakni. Dr. Tóth Ágnes jegyző:: Még nem volt műszaki átadása a vasúti átjárónak. Írtunk nekik levelet, hogy a gyalogos és autós átkelő minősége nagyon rossz. Pócza Balázs képviselő: A lócsi gödör mellől elmentek a Zénóék. Nagyjából rendben is van a terület. Az útpadka ami valamikor fél méterrel alacsonyabb volt, és lejtett a szemét felé, most ellenkező irányba felmagasodott, és nem folyik el a víz. Szabó József képviselő: Volt egy település bejárás. Sok minden elhangzott azon, az is, hogy lesz útkátyúzás. De ez nem történt eddig meg. A fakeretes beköszönő táblákat nem nézték meg illetékesek. Az áll rajta, hogy üdvözöljük Bükfürdőn, a település neve nem változott meg, hol van még a Bükfürdő a táblától. Üdvözöljük Bükön, a fürdővárosban, így kellett volna megcsinálni ezeket a táblákat. Történt-e előrelépés a lakótelepi zebra bírósági ügyében? Dr. Tóth Ágnes jegyző: Nem, mert törvénykezési szünet van a bíróságon. A Rácz étteremmel kapcsolatban szeptember 30.-ra módosította a bíróság a kerítés helyreállítását. Megtaláltuk a céget, kötelezni tudtuk őket. Elismerte az ügyvédjük, hogy nekik ott felelősségük van a helyreállításban. Baranyai Róbert alpolgármester: További hozzászólás hiányában a nyílt rendkívüli ülést 17.55 órakor bezárta. k.m.f.
Horváth Lajos polgármester
Dr. Tóth Ágnes jegyző