A pénzügyi szektor fejlődése az EU-csatlakozás után (tanulmány) Készítette: Rácz István
2006. június
1
A tanulmány a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletén folytatott elemző és kutatómunka eredménye. A tanulmány a szerző véleményét tükrözi, így nem feltétlenül esik egybe a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hivatalos álláspontjával.
Tartalomjegyzék
Összefoglaló
3
Bevezetés
5
Az üzletméret növekedése
7
A piac tevékenységi szerkezete
11
A piac szolgáltatói szerekezete
13
Verseny és jövedelmezőség
17
A valutaszerkezet alakulása
23
2
Összefoglaló „Az EU-csatlakozás hatása a magyar pénzügyi szektorra” című, 2003. júniusában kelt tanulmányunkban a csatlakozás következtében a hazai pénzügyi szektorban sem a tevékenységi és intézményi szerkezet, sem a piaci és üzleti teljesítmény tekintetében nem számítottunk egyszeri, lökésszerűen nagy változásokra. Megállapítottuk viszont, hogy a magyar pénzügyi szektor hosszabb távon nagyarányú és messze ható alkalmazkodási folyamat elé néz, amelynek során integrálódik az Unió egységes szolgáltatási piacába. Három évvel ezelőtti várakozásaink egy részét az azóta bekövetkezett események igazolták, más részük igazolása pedig az eltelt idő rövidsége miatt ma még nem lehetséges. Előrejelzésünk alapvető tartalma és iránya az eltelt három év alatt nem változott. Az utóbbi három évben a hazai pénzügyi szektor legszembeötlőbb fejleménye az üzletméret és a penetrációs ráta lendületes növekedése volt. Ebben az EU-csatlakozás ténye jelentős szerepet játszott, részint a javuló hitelminősítéseken, részint pedig a GDP-növekedés növekvő reáltartalmán keresztül. A penetrációs ráta emelkedése a gazdasági fejlődés sajátos követelménye. A magyar pénzügyi szektor penetrációs rátája nemzetközi összevetésben alacsony, ezért az üzletméret felzárkózó jellegű, gyors növekedése az elkövetkező éveket tekintve nagy biztonsággal előre jelezhető. Ez egyrészt a határon keresztül történő pénzügyi közvetítés terjedésével, másrészt a közvetített állományok devizarészarányának jelentős növekedésével jár. Az üzletméret várható gyors növekedése nyomán csökken a közvetített pénzügyi állományok jövedelem-fedezettsége, ami a közvetítési folyamat valamennyi résztvevőjével szemben fokozódó szakmai követelményeket támaszt. A tevékenységi szerkezet változásának markáns tendenciái általában hosszabb időszak távlatában rajzolódnak ki, e tekintetben tehát a Magyarország EU-csatlakozása által elősegített, illetve katalizált folyamatokról a jelen pillanatban átfogó értékelés még nem adható. A pénzügyi közvetítés hazai struktúrája az elmúlt években mindenesetre jelentősen változott. A forrásoldalon csökkent a banki betétek, és növekedett a befektetési alapok, a pénztárak és a biztosítók megtakarítási termékeinek jelentősége, az eszközoldalon viszont dinamikusan nőtt a hitelezési tevékenység. A két oldal közötti aszimmetriát a bankrendszer fokozódó mértékű külföldi forrásbevonása oldotta fel. A biztosításban a hagyományos életbiztosítási és a vagyonbiztosítási termékek rovására növekszik a befektetési (unit-linked) termékek és legutóbbi fejleményként a hitelfedezeti biztosítások súlya. A befektetési alapok esetében megfigyelhető a termékkínálat viharosan gyors differenciálódása és a hazai befektetők fokozódó nemzetközi kitekintése. A hazai értékpapírpiac kínálata viszont csak korlátozott mértékben, az általános nemzetközi trendtől elmaradó mértékben bővült. Az egységes európai útlevél szabályainak a magyar EU-csatlakozás 2004. májusi időpontjától történő hazai érvényesítése elvileg érdemben növelte az EU-székhelyű pénzügyi szolgáltatók magyarországi szolgáltatási lehetőségeit. A hazai piac kínálati oldala, szolgáltatói lefedettsége annyira kialakult és magas színvonalú, a létező hazai szolgáltatói közösség pénzügyi és működési szempontból annyira erős, hogy új szolgáltatók rövidtávon jelentős számú, lökésszerű beáramlására nem adott lehetőséget. Sőt, részint hazai piacszerkezeti fejlemények, részint pedig nemzetközi összeolvadások hatására a változatlanul túlnépesedett hazai szolgáltatói közösség további konszolidációjára látunk jelentős esélyt. Ezen túlmenő, a piaci 3
versenyt korlátozó piacszerkezeti irányzat a pénzügyi csoportok fokozatos térnyerése, ami a szolgáltatói tevékenység növekvő koncentrációjára vezet. Ezzel az alaptrenddel szemben, új piaci szereplők feltűnésére csak ott van példa és lehetőség, ahol a piaci helyzet, vagyis jól megragadható potenciális kereslet kielégítetlensége azt indokolja. A pénzügyi szolgáltatói piac növekvő koncentrációja nyomán alakuló oligopolisztikus piacon a verseny élesedésének egyértelmű jelei láthatók. Ennek bizonyítékai főként a jelentős tőkeimportban, a gyors ütemű termékfejlesztésben, illetve a fiók- és ügynökhálózatok lendületes bővítésében érhető tetten. A szolgáltatói verseny jellemző haladási iránya a történetileg alacsony szinten ellátott kiskereskedelmi szektor, alapvető mozgatórugója pedig a nyugat-európai szintet lényegesen meghaladó jövedelmezőség, amely nagyobb részben makrogazdasági, kisebb részben viszont piaci okok miatt jött létre. A hazai pénzügyi szektornak az EU-n belül megfigyelt jövedelmezőségi előnye 2002-2004 között nem változott, miközben a hazai szolgáltatók tőkejövedelmezősége érdemben emelkedett. 2005ben a hazai jövedelmezőség emelkedése megtorpant, a nyugat-európai szinthez képest pedig jelentős konvergencia következett be. Az elkövetkező években a hazai tőkejövedelmezőség további csökkenése, illetve folytatódó konvergenciája várható. E folyamatot azonban lassítani fogja a fajlagos működési költségek valószínű mérséklődése. Az utóbbi évek hazai pénzügyi fellendülésének egyik fő következménye a közvetített eszközállományok devizaarányának jelentős emelkedése. Ez a pénzügyi szolgáltatók közül főként a bankoknál jár jelentős kockázati következményekkel. A bankok mérlegében nemcsak a devizaállományok, hanem a nettó és nyitott devizapozíciók mértéke és aránya is gyorsan emelkedik, és e tendencia folyatódása nagy biztonsággal előre jelezhető. Kedvező, hogy a bankok e pozícióikat határidős műveletekkel szinte teljes egészében fedezik, de a gyorsan növekvő határidős állománnyal kapcsolatban is felmerülnek kockázatok. Ezen túlmenően, a gyorsan terjedő devizahitelekkel kapcsolatban növekszik a valutaárfolyam változásából adódó hitelkockázati potenciál. E jelenségkör felhívja a figyelmet az euróövezeti konvergenciakritériumok teljesítésének, illetve az euró mihamarabbi bevezetésének fontosságára.
4
Bevezetés
„Az EU-csatlakozás hatása a magyar pénzügyi szektorra” című, három évvel ezelőtti tanulmányban abból indultunk ki, hogy Magyarország EU-csatlakozása négy fő módon okozhat változásokat a hazai pénzügyi szektor helyzetében, fejlődésének irányában, illetve ütemében: a. olyan hazai szabályozási változások nyomán, amelyek a jogharmonizációs folyamat keretében következnek be; b. olyan az Európai Unióban bekövetkezhető szabályozási változások következtében, amelyek célja az Unió fokozottabb pénzügyi integrációja; c. olyan piaci alkalmazkodási folyamatok révén, amelyeket az EU-csatlakozás, illetve a jogharmonizáció keretében bevezetett hazai szabályozási változások válthatnak ki; illetve d. olyan szerves fejlődés keretében, amely az Európai Unió gazdaságának, illetve pénzügyi szektorának növekedése, technológiai, illetve szerkezeti átalakulása, továbbá a hazai gazdaság és/vagy pénzügyi szektor fokozatos felzárkózása következtében megy végbe. Az EU-csatlakozás várható hatásait a fenti felsorolás által meghatározott körben vizsgálva az alábbi fő következtetéseket fogalmaztuk meg: A magyar pénzügyi szektor a megelőző tizenöt év során nagyarányú intézményi, szabályozási és szakmai fejlődésen ment keresztül, amelynek következtében jogi környezete, tulajdonosi, tevékenységi és termékszerkezete, az általa alkalmazott technológia, szakmaivezetési eljárásai és versenyképessége megfelel az egységes európai piac követelményeinek. Ezért az EU-csatlakozás nyomán a hazai pénzügyi szektorban nem várhatóak egyszeri, lökésszerű és drámai méretű változások, sem a tevékenységi és intézményi szerkezet, sem a piaci és üzleti teljesítmény tekintetében; A magyar pénzügyi szektor – az EU-csatlakozással összefüggésben, de a pénzügyi szolgáltatások általános fejlődése miatt is – hosszabb távon nagyarányú és messze ható alkalmazkodási folyamat elé néz. E folyamat várhatóan az Unió egységes szolgáltatási piacába történő integráció formájában megy majd végbe, amelynek alapvető mérföldkövei az egységes útlevélre vonatkozó szabályok hazai érvényesítése, valamint az euró bevezetése lesznek. E folyamatot nagymértékben meghatározza majd a magyar gazdaság általános fejlődése, ezen belül a reál- és a monetáris konvergencia folyamatai, valamint a pénzügyi szolgáltatások világméretű technológiai fejlődése; Az alkalmazkodás várható fő iránya egyrészt a hazai pénzügyi szolgáltatások üzletméretének gyors, felzárkózó jellegű növekedésében, másrészt a jövedelmezőség csökkenésében, harmadrészt pedig az értékpapírpiacoknak, valamint az alapszerű és biztosítási típusú közvetítésnek a bankok rovására történő lassú terjeszkedésében jelölhető meg. A verseny a legtöbb területen élesedni fog, de külföldi szolgáltatók tömeges beáramlására a hazai piac telítettsége miatt nem látszik lehetőség. Új szolgáltatók beáramlása inkább csak a kereslet növekedésével és differenciálódásával, illetve a termékkínálat gazdagodásával kapcsolatban, szerves folyamatként képzelhető el. A hazai szolgáltatók száma a ma meglévő szolgáltatási területeken várhatóan csökkenni fog, bővülésre csak új termékek megjelenésével, valamint a történelmileg viszonylag csekély mértékben kiszolgált üzleti területek javuló ellátásával kapcsolatban lehet számítani. A fogyasztók elérését szolgáló apparátus (a fiókhálózatot, az ügynököket, illetve technológiai eszközöket felölelően) viszont jelentősen bővülni fog;
5
Az egységes európai útlevél szabályainak az EU-csatlakozás 2004. májusi időpontjától történő meghonosítása lehetővé teszi külföldi szolgáltatók hazai leányvállalatainak fiókká történő átalakulását, illetve még nem jelenlévő külföldi szolgáltatók számára új fióktelepek létesítését. Tömeges „elfiókosodására” azonban nem kell számítani, mert a hazai pénzügyi piac szerkezeti és versenyjellemzői – a „túlbankosodás”, a nagykereskedelmi piac hiánya, illetve a kiskereskedelmi ágazatban való terjeszkedés célszerűsége – ezt nem teszi lehetővé. Ugyanakkor várható, hogy korlátozott számban új szolgáltatók hazai fiókot nyitnak, illetve hogy már jelenlévő, főként korlátozott körben vállalati termékeket kínáló egyes szolgáltatók leányvállalataikat fiókká alakítják; A határon keresztül történő közvetlen pénzügyi szolgáltatás jelentősége bizonyosan növekedni fog, részben a technológiai fejlődés,(pl. internetes szolgáltatások), részben a határok fokozódó átjárhatósága miatt. Utóbbi tekintetben a szolgáltatási szabadság kiterjesztése, a kereskedelmi kapcsolatok gyarapodása, a liberalizálódó nemzetközi tőkeforgalom, illetve a személyi mobilitás fokozódása egyformán számottevő. Rövid távon azonban e folyamat sebességét jelentősen korlátozni fogják az új belépők terjeszkedését gátló, a fentiekben már említett piaci tényezők. Az itt felsorolt következtetéseket újraolvasva az a benyomásunk, hogy három évvel ezelőtti várakozásaink egy részét az azóta bekövetkezett események igazolták, más részük igazolása pedig az eltelt idő rövidsége következtében ma még nem lehetséges. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az akkori előrejelzésünkkel ellentétes, illetve attól eltérő események is bekövetkeztek, igaz, csupán korlátozott mértékben. Előrejelzésünk alapvető tartalma és iránya az eltelt három év alatt nem változott. Az alábbiakban részletesen áttekintjük azokat az alapvető jelentőségű fejleményeket, illetve kilátásokat, amelyek nézetünk szerint Magyarország EU-csatlakozásával érdemi módon összefüggésbe hozhatók. Ennek keretében azonban tárgyalunk olyan jelenségeket is, amelyek a pénzügyi szolgáltatások fejlődésének globális irányzataiból adódóan is bekövetkeznének, s amelyek kialakulását Magyarország európai integrációja csupán felerősíti, illetve gyorsítja. Az említett két folyamat hatásainak teljeskörű szétválasztása nem lehetséges, mert az európai integráció lényegét tekintve olyan, nagy hatású liberalizációs és jogharmonizációs lépések sorozata, amelyek a pénzügyi-gazdasági globalizáció általános folyamatába illeszkednek, illetve annak részét képezik.
6
Az üzletméret növekedése Az utóbbi három évben, vagyis 2003 és 2005 között a hazai pénzügyi szektor leginkább szembeötlő fejleménye az üzletméret lendületes növekedése volt. Ezt a folyamatot, valamennyi üzletágat átfogó módon legjobban a közvetített eszközállomány alakulásán keresztül lehet számszerűsíteni, mert más fontos mutatók, például a nyereség vagy a befektetett tőke, bizonyos üzletágak teljesítményének megragadására nem alkalmasak. A hazai pénzügyi szektor által közvetített tőke összesített állománya a fent említett időszakban gyorsan és egyenletesen, évi 17-18%-os ütemben bővült. Ez olyan időszakban következett be, amikor a folyó áron számba vett GDP növekedése jelentősen lassult, amennyiben a 2002. évi 14%-os ütemről a 2005. évi mintegy 7%-ra esett vissza. Következésképpen a közvetített eszközállomány és a GDP hányadosaként számított, a pénzügyi közvetítés mélységét tükröző pénzügyi penetrációs ráta egyrészt jelentősen, másrészt pedig jellemzően gyorsuló ütemben emelkedett.
Az itt leírt folyamattal kapcsolatban egyrészt felmerül a kérdés, hogy a penetrációs ráta gyorsuló ütemű emelkedésében Magyarország EU-csatlakozásának van-e érdemi szerepe. Másrészt az is eldöntendő, hogy a szóban forgó folyamatot természetes, illetve egészséges jelenségnek tekintsük-e? Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban elsősorban az az aggály merülhet fel, hogy amennyiben a penetrációs ráta gyorsuló emelkedése a közvetített eszközök nagy részét képező hitelállományok jövedelem-fedezettségének hasonló mintát követő csökkenését is jelenti, akkor ez a jelenség elvileg a pénzügyi stabilitás fokozódó ütemű gyengülését is magával hozhatja. Az első kérdésre a magunk részéről igenlő választ adnánk. A közvetített eszközállományok gyors expanziója jelentős részben a bankrendszer mérlegének hasonló ütemű bővüléséből adódik, a banki mérlegnövekmény számottevő része – 2005-ben 45%-a – pedig külföldi forrásokból származott. Ebből a szempontból fontos körülmény, hogy az EU-tagság körülményei között, a közösségi befolyás és ellenőrzés miatt elvileg gyarapodnak a felelős és hatékony fiskális és monetáris politika garanciái, másrészt a csatlakozás nagy lépést jelent az európai valutaunióban való részvétel felé, amelynek körülményei között a nemzeti valuta kockázata megszűnik. Ennek nyomán a csatlakozás javítja az ország és pénzügyi szektora nemzetközi hitelképességét, amelyre a legjobb példát a Moody’s-nak a 2002. évi bővítési döntést követő történelmi felminősítő lépése szolgáltatta. A legutóbbi időkben éppen Magyarországgal kapcsolatban mutatkozó leminősítési hajlandóság pedig pontosan a miatt
7
tapasztalható, mert a fiskális fegyelemmel és a valutaintegrációval kapcsolatos magas várakozásokkal szemben késlekedés, illetve elmaradás tapasztalható. Nézetünk szerint az EU-tagság egy másik mechanizmus alapján is módosítja a penetrációs ráta alakulását. A folyó áras GDP lassuló növekedése mögött főként javuló árstabilitás áll, miközben a reáljövedelmek expanziójában nem következett be visszaesés. Az inflációs ráta esését jelentős részben az Unió liberalizált áru- és tőkepiacainak tulajdoníthatjuk, amennyiben ezek körülményei között a hazai gazdaság egyensúlyi feszültségeit jellemzően gyorsan bekövetkező árumozgások, illetve tőkeáramlás egyenlítik ki, természetesen jórészt a külgazdasági egyensúly terhére. Ez azért fontos, mert bár a penetrációs ráta definíciószerűen folyó áras kategóriák viszonyát jeleníti meg, változásának mozgatórugói több tekintetben is a reáljövedelem alakulására vezethetők vissza. Például mind a hitelkereslet, mind pedig a megtakarítási hajlandóság függ a reáljövedelem alakulásától. Mindez azért érdekes, mert ha a pénzügyi penetrációs ráta változását az elmúlt három évet tekintve a GDP reálnövekedésére vetítve számoljuk ki, akkor a már tárgyalt gyorsuló tendencia eltűnik, és helyette évi 12-14% közötti egyenletes növekedési ütem jelenik meg. Másképpen fogalmazva a közvetített eszközállomány reáljövedelmekkel való fedezettsége csökken ugyan, de nem gyorsuló ütemben, mint ahogyan az a folyóáras jövedelmekkel szemben történik.
A reáljövedelmekkel kapcsolatos okfejtés azonban legfeljebb mérsékelheti a penetrációs ráta emelkedésével kapcsolatos aggodalmakat, hiszen a változás még gyorsuló tendencia nélkül is igen lendületes. E tekintetben azonban fontos figyelembe venni, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a pénzügyi penetráció jellemzően a gazdasági fejlettség függvénye, illetve fordított fogalmazás szerint, adott gazdasági fejlettséghez a pénzügyi penetráció többékevésbé adott szintje tartozik. Ez az összefüggés elvileg azt is jelenti, hogy a gazdasági
8
fejlettség szempontjából felzárkózó jellegű pályán haladó gazdaság számára a pénzügyi penetrációs ráta emelkedése természetes, illetve törvényszerű jelenség. A magyar penetrációs ráta – az IMF módszerével mérve legalább is – igen alacsony szintű, amennyiben a világátlagnak kevesebb, mint fele, a fejlett gazdaságok mutatóinak pedig csupán kicsiny tört része, sőt, a fejlődő világ átlagától is kismértékben elmarad. Figyelembe véve a gazdaság mai, kvázi-fejlett státuszát, a pénzügyi penetrációnak az afrikai kontinens átlagát éppen hogy meghaladó hazai szintjét aránytalanul alacsonynak tartjuk. Valószínű, hogy a jelzett alacsony penetrációs szint kialakulásában a kevesebb, mint két évtizede kihalt központi tervezésű gazdaság öröksége is tetten érhető.
A pénzügyi közvetítés mélységének a fejlett gazdaságoktól jelentősen elmaradó mértéke az újonnan csatlakozott EU-tagállamok teljes csoportjára vonatkozóan is könnyen kimutatható. Próbaképpen elvégeztünk egy, a bankrendszer összes eszközére, illetve az ügyfélhitelállományra vonatkozó számítást, amelynek tanúsága szerint Magyarország jól illeszkedik az újonnan csatlakozott EU-tagok csoportjába, amely viszont több mint háromszorosan elmarad az Eurótérség átlagos penetrációs szintjétől. Látható az is, hogy az új tagállamok esetében a magyarországihoz hasonló felzárkózási tendencia jelentkezik, bár az ezzel kapcsolatos számításainkat némiképp torzítja az euró és a nemzeti valuták közötti árfolyam változása. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a banki penetrációnak a lakáshitelek kamattámogatásával összefüggő 2003. évi hazai robbanása semmi esetre sem felelt meg a régió általános fejlődési irányzatának, ami a hitelkereslet szabályozása terén az óta már bekövetkezett hazai normalizálás szükségességét látszik utólagosan igazolni.
Az itt vázolt helyzethez képest a hazai penetrációs ráta gyors emelkedése jól indokoltnak tűnik, sőt, az elkövetkező időszakra jó néhány év távlatában is nagy biztonsággal előre vetíthető. Ez a piacon osztozó, vagy osztozni kívánó szolgáltatók számára tekintélyes növekedési lehetőséget és kívánatos befektetési területet jelent. Ugyanakkor a szolgáltatók és a pénzügyi stabilitásért felelős hatóságok számára pedig azt is jelenti, hogy már a nem túl 9
távoli jövőt illetően olyan magas intenzitású pénzügyi közvetítésre kell felkészülni, amelynek során a megmozgatott vagyontömeg a jelenleginél jóval nagyobb, a hitelállományok jövedelem-fedezettsége pedig a jelenleginél jóval kisebb lesz. Valószínűleg nem nagy merészség arra következtetni, hogy egy ilyen rendszer működtetéséhez a szolgáltatók részéről technológiai és termékfejlesztésekre, a jelenleginél szofisztikáltabb biztosítékrendszerre és kockázat-kezelési eljárásokra, az ügyfeleket tekintve magasabb szintű pénzügyi kultúrára, a hatóságok részéről pedig fegyelmezett makrogazdasági politikára, magas színvonalú felügyeleti és fogyasztóvédelmi képességekre, és olyan intézmények fejlesztésére lesz szükség, mint az adósinformációs rendszerek, illetve a csődeljárás, például a személyi csőd bevezetése révén. Az itt említett feltételek, eljárások és intézmények kialakítása természetesen ma is folyamatban van. E tekintetben csupán példaképpen említhető a jelzáloghitelek, a jelzáloglevél és a hitelbiztosítás elterjedése, a befektetési alapok és termékek differenciálódása, illetve a hatóságok oldaláról a különféle szolgáltatási ágakra vonatkozó nemzetközi felügyeleti megállapodások, az elszámolási és jelentési szabványok fejlesztése, a pozitív adóslistával kapcsolatos törekvések, stb.
A pénzügyi penetráció tekintetében zajló felzárkózás egyik sajátos feltétele, illetve kísérő jelensége a határon keresztül történő közvetítés, illetve devizakövetelések és -kötelezettségek állományainak gyors növekedése. Mint már említettük, az EU-csatlakozás az új tagországok, ezen belül pedig Magyarország számára érzékelhetően javították a határon keresztüli tőkemozgás feltételeit, amelynek keretében a helyi bankrendszerek a korábbinál jóval jelentősebb tőkeimportőrökké váltak. E folyamat a régió banki penetrációja jelentős emelkedésének feltétele is, mert a helyi gazdaságokban létrejövő pénzügyi megtakarítások, például a betétállomány növekedése jelentős mértékben a nominális jövedelem bővüléséhez van kötve, annál jóval gyorsabban növekvő közvetítéshez tehát külföldi forrásokra van szükség. A tőkeimport természetszerűleg egyben a devizaállományok gyors növekedéséhez, a banki és egyéb szolgáltatók mérlegállományainak fokozatos eldevizásodásához is vezet. E jelenség újfajta pénzügyi stabilitási problémákat hoz létre, és felhívja a figyelmet az európai
10
valutaunióhoz való mielőbbi csatlakozás szükségességére. Az e témával kapcsolatos magyar problémakört a jelen tanulmány egy későbbi pontján tárgyaljuk. A piac tevékenységi szerkezete A pénzügyi szolgáltatások tevékenységi szerkezetét a jelen tanulmány céljaira a pénzügyi közvetítésnek az egyes intézménytípusok és üzletágak, illetve az azokra jellemző legfontosabb termékfajták közötti megoszlásaként határozzuk meg. A tevékenységi szerkezet változásának markáns tendenciái általában hosszabb időszak távlatában rajzolódnak ki, e tekintetben tehát a Magyarország EU-csatlakozása által elősegített, illetve katalizált folyamatokról a jelen pillanatban átfogó értékelés még nem adható. Ennek ellenére érdemes lehet összefoglalni az elmúlt néhány évben kialakult fontosabb hazai irányzatokat, illetve utalni arra, hogy azok milyen mértékben felelnek meg az európai, vagy világméretű folyamatoknak.
F o rrás: P S Z Á F
Általános nemzetközi tapasztalat, és korábbi munkánkban hasonló várakozást magunk is megfogalmaztunk, hogy a pénzügyi közvetítés mélységének és szofisztikáltságának fokozódásával párhuzamosan csökken a bankok súlya a kötvény- és részvénypiacok, illetve a különféle nem-banki intézményi befektetők javára. E folyamat a hazai gyakorlatban jelenleg csak részben, illetve aszimmetrikusan jelenik meg. Egyrészt a hazai pénzügyi megtakarítások befektetését tekintve valóban csökken a banki betétek, illetve folyamatosan növekszik a befektetési alapok, a pénztárak és a biztosítók megtakarítási termékeinek jelentősége, annak megfelelően, ahogyan a technológia fejlődése, a tőkeáramlás világméretű liberalizálása, a rendelkezésre álló információ és a befektetői ismeretek gyarapodása, illetve az értékpapírpiac és az intézményi befektetők fokozódó hatékonyságú szabályozása azt kívánatossá és lehetségessé teszi. Másrészt látványosan nem csökkent a hitelezési tevékenység súlya és üzleti jelentősége, amelynek oka minden bizonnyal a hazai banki hitelpenetrációnak az évtized elejére jellemző alacsony szintje, különösen a kiskereskedelmi szektorban, vagyis a háztartások és a kisméretű vállalkozások körében. A banki hitelexpanzió aránytalanul nagy része ma a kiskereskedelmi szektorban jön létre, amely az induló kínálati szinthez képest magas és gyorsan növekvő keresletet tükröző módon a nagykereskedelmi banki üzletágnál lényegesen magasabb megtérülést biztosít. A magasabb megtérülés ténye természetesen nagyrészt ahhoz a körülményhez kapcsolódik, hogy a
11
kiskereskedelmi ügyfelek kiszolgálási szintje lényegesen alacsonyabb a nagyvállalati ügyfelekénél, a kereslet tehát jóval nagyobb, az üzletág pedig kevésbé kompetitív. A kiskereskedelmi hitelállomány jövedelem-fedezettsége gyorsan csökken, ez azonban alacsony szintről kiindulva történik, és hatásait jelentős mértékben ellensúlyozza a biztosítékrendszer egyéb elemeinek gyors fejlődése. E tekintetben elsősorban a jelzáloghitelek terjedése érdemel figyelmet, amelynek alapja a 1990-es évek során lezajlott, és a növekvő hitelállomány számára elvileg bőséges fedezetet biztosító, nagyarányú, a háztartások és a kisvállalkozások nem-pénzügyi vagyonát számottevően gyarapító lakás- és földprivatizáció. Jelentős fejlemény e tekintetben a jelzáloglevél elterjedése, melynek révén a bankok a jelzáloghitelek kockázatának nagy részét az értékpapírpiacra transzferálhatják. Viszonylag új, de nagy jövő előtt álló jelenség a hitelfedezeti biztosítások elterjedése, ami a kiskereskedelmi hitelkockázat ésszerű elosztásának további csatornáját nyitja meg. Sajátos, az ügyfelek egy bizonyos rétegét megcélzó, viszonylag új termék az ingatlanlízing. Végül, a kisvállalatok körében nagy jelentőségű piacgyarapító és kockázatcsökkentő tényező a pályázati jellegű, hivatalosan támogatott hitelezés és faktoring, amely jelentős részben az EU-csatlakozás közvetlen következményeként jelenik meg, nagyrészt közösségi programokhoz kapcsolódóan. A bankok eszköz- és forrásoldali fejlődésének aszimmetriáját a már említett jelentős arányú tőkeimport hidalja át, amelynek alapját a hazai gazdaságban tapasztalt viszonylag magas tőkemegtérülés, vagyis hozamráta szolgáltatja. Úgy tűnik, hogy ez az alapvető helyzet az elkövetkező években többé-kevésbé stabilan fennmarad, egészen addig, amíg a gazdasági fejlettség, a kiskereskedelmi hitelpenetráció, illetve a tőkemegtérülési ráták tekintetében Magyarország és a fejlett gazdaságok között jelentősebb kiegyenlítődés nem megy végbe. Adataink szerint hasonló a helyzet és kilátások az EU más közép-európai új tagországaiban is. A biztosítási szektorban ugyancsak említést érdemlő szerkezeti változások figyelhetők meg. A hazai biztosítási szektor nem-élet ági üzletméretét a jelen évtized első felében lökésszerűen gyarapította a lakásépítés és a gépjárművásárlás gyors növekedése. Az utóbbi irányzatok azonban nem fenntarthatóak, azok bizonyos mértékű negatív korrekciója már megkezdődött, hosszabb távon pedig a háztartások biztosítható fizikai vagyona jellemzően a pénzügyi vagyonnál lassabban növekszik. A biztosítók azzal a nehézséggel is szembekerültek, hogy a bankbetétekhez némileg hasonló módon, trendszerűen csökken az érdeklődés a fix technikai kamatlábat ígérő, a befektetés kockázatát és hozamát a szolgáltató mérlegében összpontosító életbiztosítási termékek iránt. Mindez megfelel a biztosítási szektort jellemző nemzetközi tendenciáknak. A kiút – ugyancsak nemzetközi példáknak megfelelően – befektetési termékek és hitelfedezeti biztosítások növekvő súlyú értékesítése. Az utóbbi években gyors ütemben nyert teret a befektetési alapokhoz hasonló unit-linked termékek értékesítése, és megkezdődött a bankhitelhez kapcsolódó biztosítási üzletág felfutása is. E termékfajták az elkövetkező évek vivőágazataivá is válhatnak, valószínűleg a nem-állami nyugdíjakkal összefüggő járadékszolgáltatásokkal kiegészítve. További jelentős fejlemény a pénzügyi vállalkozások körében egyes kiskereskedelmi üzletágak, mint például a jelzáloghitelezés, illetve a faktoring terjedése. Ezek közül a jelzáloghitelezéssel foglalkozó vállalkozások valószínűleg döntően banki háttérrel működnek majd, és tevékenységük bizonyos mértékben hasonlíthat a hitelügynökökéhez. A faktoring üzletág viszont minden bizonnyal jelentős növekedés elé néz, nem utolsó sorban az EU pályázati rendszerű támogatásainak megelőlegezésével kapcsolatban. Végül, elsősorban, de nem kizárólagosan a befektetési alapok körében figyelhető meg a befektetési termékek differenciálódása, a termékkínálat gyors ütemű gazdagodása. E folyamat
12
lényege, hogy a mélyebb szakismeretekkel rendelkező befektetők részére újabb típusú kockázatok, illetve azonos befektetés- és kockázattípusokon belül világszerte újabb földrajzi régiók váltak elérhetővé. Ez a fajta differenciálódás tehát egyrészt jellemzően a befektetési folyamat nemzetközi jellegét fokozza, részint úgy, hogy hazai forgalmazók külföldi eszközöket és befektetési alapokat értékesítenek, részint pedig úgy, hogy külföldi eszközökbe fektető hazai alapok kerülnek értékesítésre. E folyamat tehát egyrészt növekvő mértékű versenyt teremt a hazai eszközök, illetve részben a hazai szolgáltatók számára, másrészt pedig úgy elégíti ki a befektetők eltérő kockázati és hozampreferenciáit, hogy azok átlagos kockázati szintje jellemzően növekszik. A fentiekben vázolt tevékenységi és termékszintű fejlemények jellemzően a növekvő pénzügyi szofisztikáció világméretű trendjébe illeszkednek, amelyhez természetesen a szolgáltatások emelkedő színvonala, és az ügyfelek gyarapodó pénzügyi ismeretei is szükségesek. Alapvető vonás például, hogy mind a hiteladós, mind a befektetési ügyfelek növekvő mértékben vállalnak jelentős valuta- és kamatkockázatot, illetve növekszik az olyan befektetési termékek száma, amelyeknek teljes megértése a származtatott termékekkel kapcsolatos ismeretek nélkül nem lehetséges. A hazai befektetők fokozódó nemzetközi kitekintése a liberalizálás általános folyamatából és a befektetési technológia fejlődéséből adódó természetes diverzifikáció mellett annak is köszönhető, hogy a hazai értékpapírpiac kínálata az elmúlt években csak korlátozott mértékben, véleményünk szerint az általános nemzetközi trendtől elmaradó mértékben bővült. Ez annak ellenére következett be, hogy piacon már évekkel ezelőtt is kapható eszközök, igen alacsony fundamentális értékelési szintről indulva nagyarányú értéknövekedésen mentek keresztül, magas hozamokat biztosítva és a piaci kapitalizációt is jelentős mértékben gyarapítva. A kínálat oly módon is növekedett, hogy a legnagyobb hazai értékpapír-piaci volument képviselő magyar államkötvények nettó kibocsátása változatlanul igen jelentős ütemű, ami természetesen a magas költségvetési deficit eredménye. Másrészt viszont továbbra is hiányoznak a piacról a vállalati kötvények, és érdemben nem növekedett a hazai részvények kínálata sem. A jelenség valószínű oka, hogy a részvény- és kötvényfinanszírozás a mai piaci értékelési szintek mellett még mindig meglehetősen drága, a banki hitelek és a határon keresztül történő finanszírozás költségeivel összevetve. Ilyen körülmények között a hazai értékpapír-piaci kínálatban viszonylag új fejleményt egyelőre, a jelzáloglevelek elterjedése és különféle zárt végű befektetési alapok megjelenése képvisel. Álláspontunk szerint a hazai részvény- és vállalati kötvénykibocsátás a jelenlegi helyzethez képest nem is fog érdemben fellendülni mindaddig, amíg a jegybanki alapkamat mértéke az európai szinthez jóval közelebb nem kerül, amelynek feltétele viszont a költségvetési hiány jelentős csökkenése. A piac szolgáltatói szerkezete Az egységes európai útlevél szabályainak a magyar EU-csatlakozás 2004. májusi időpontjától történő hazai érvényesítése elvileg érdemben növelte az EU-székhelyű pénzügyi szolgáltatók magyarországi szolgáltatási lehetőségeit. Az új körülmények között lehetővé vált az említett szolgáltatók regisztráción alapuló közvetlen belföldi tevékenysége, fióktelep vagy a határon átnyúló közvetlen szolgáltatás formájában. A korábbiakban fióktelep létesítésére csak erősen korlátozó jellegű szabályok mellett, közvetlen szolgáltatásra pedig egyáltalán nem volt lehetőség. E jogszabályi változás fontos következményeként megnyílt az út azon külföldi szolgáltatók előtt is, amelyek már létező hazai leányvállalataikat fiókteleppé kívánják átalakítani.
13
Az itt körvonalazott liberalizáció a hazai pénzügyi szektort illetően elvileg jelentős versenyfokozó potenciállal bír, különös tekintettel a viszonylag magas hazai pénzügyi hozamráta által létrehozott erős szolgáltatói és tőkeimportőr érdekeltségre. Amint azonban már a 2003-ban írt tanulmányunkban is következtettünk, a hazai piac kínálati oldala, szolgáltatói lefedettsége annyira kialakult és magas színvonalú, a létező hazai szolgáltatói közösség pénzügyi és működési szempontból annyira erős, hogy új szolgáltatók rövidtávon jelentős számú, lökésszerű beáramlására nem ad lehetőséget. Sőt, részint hazai események, részint pedig nemzetközi összeolvadások hatására a hazai szolgáltatói közösség további konszolidációjára látunk jelentős esélyt. A pénzügyi szektor szolgáltatói létszámának idősor-elemzése a fenti általános megállapításokat érdemben alátámasztani látszik. Jól látható ugyanis, hogy az utóbbi években a szolgáltatói létszám határozottan csökkent a hitelintézeti, a biztosítási, a nyugdíjpénztári és a befektetési vállalkozási szektorban. A szóban forgó csökkenés jellemzően a kínálati oldal túlnépesedettségének állapotából kiindulva valósult meg. Eléggé nyilvánvalónak tűnik például, hogy amennyiben az EU mintegy 450 millió lakosa nem tud eltartani összesen 6000 hitelintézetet – mely utóbbiak létszáma évente 200-300-zal csökken – akkor Magyarország 10 milliós népessége sem lehet elegendő több mint 200 hitelintézet megfelelő szintű támogatására. Ebből következő szükségszerűség egyrészt a szövetkezeti szektor további konszolidálódása, másrészt pedig a banküzlet koncentrációjának fokozódása is. A bankok számának csökkenését eleddig főként nemzetközi felvásárlások, illetve összeolvadások magyarországi leképeződése, továbbá néhány hazai privatizációs értékesítés indokolta, de láttunk olyan eseteket is, amikor nagynevű nemzetközi bankok hazai leányvállalatai szűntek meg, alakultak át pénzügyi vállalkozássá, illetve rendezkedtek be korlátozott körű és volumenű szolgáltatásokat nyújtó, lényegében fiókszerűen működő intézményekké. Hasonló a helyzet a biztosítási szektorban is, ahol a meglévő mintegy 60 szolgáltatóból öt rendelkezik a piac három-negyedével, a többiek közül pedig csupán néhánynak van érdemi piaci részesedése. Ilyen körülmények között valószínűtlen, hogy a legtöbb biztosítási egyesület és a tabella alján tartózkodó biztosítótársaságok gazdaságos tevékenysége hosszabb távlatban is fenntartható lenne. A befektetési vállalkozások száma egyfajta radikális negatív korrekciót követően, a jelenlegi szint közelében lassan ismét egyensúlyba kerülhet. A nagyarányú létszámcsökkenés természetesen főként az univerzális bankok kialakulása miatt következett be, vagyis jelentős mértékben szabályozás-függő esemény volt. A tevékenység jellegét tekintve azonban nyilvánvalóan jóval többről van szó, mint a banki tulajdonú brókercégek egyszerű beolvasztásáról. A befektetési szolgáltatások egyre nagyobb részét ugyanis a beolvasztó bankok privát-banki egységei nyújtják. A privát-banki részlegek kínálata a szó szoros értelmében valóban integrálja a kereskedelmi banki és a gyorsan növekvő szofisztikáltságú befektetési banki szolgáltatásokat.
14
Forrás: PSZÁF
A piac szolgáltatói szerkezetének másik fontos vetülete a csoportképzés, amelynek vizsgálata nélkül a piaci koncentráció tényleges méretének feltárása egyáltalán nem lehetséges. Az egyes szolgáltatási ágak mindegyikére, vagy nagyobb részére kiterjedő, közös tulajdonú vállalathálózatot képező pénzügyi csoport egyfajta, a pénzügyi és működési hatékonyságot fokozó, a lekötött tőke felhasználásának optimalizálását megkönnyítő, a működési és üzleti szinergiák kihasználását lehetővé tévő eszköz. Gyakorlati jelentőségét tárgyunk szempontjából az adja, hogy a hazai pénzügyi szektorban közvetített tőkeállomány öt-hatodát pénzügyi csoportok adják, s ez az arány évről-évre, szisztematikusan növekszik. Megfigyelhető az is, hogy az általunk azonosított húsz pénzügyi csoport közötti piaci koncentráció is növekszik, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb öt csoport súlya stagnál – nem utolsó sorban azért, mert a legnagyobb csoport egyre fokozódó mértékben külföldi, regionális szintű terjeszkedésre törekszik – a második öt legnagyobb pedig mind gyorsabban felzárkózó pályán mozog, a mezőny alsó fele pedig fokozatosan teret veszít. Ilyen nagyfokú piaci koncentráció mellett kevéssé lehet kérdéses, hogy a pénzügyi csoportképzés a fent körvonalazott előnyei mellett hatékony versenykorlátozó eszköz is lehet, hasonlóan a felvásárlásokhoz, illetve összeolvadásokhoz. Igaz, a kialakult sorrend nem kőbe vésett örökrangsor, ahogyan azt a hazai csoportok mezőnyének második felében elhelyezkedő két nagy biztosító legutóbbi bankalapítási törekvései jelzik. E lépéssel az alapító biztosítók felzárkózhatnak a kiskereskedelmi bankszolgáltatások piacán lépéselőnnyel rendelkező hazai hitelintézetek közé. Az ilyen vállalkozás sikeréhez azonban erős tőke- és működési háttérre van szükség, vagyis a hasonló lehetőségek száma korlátozottnak tűnik, és inkább csak a „klubtagok”, vagyis a helyi piacon valamilyen formában már jelen lévők részére áll rendelkezésre.
15
Kérdés tehát, hogy az erősen lefedett magyar pénzügyi piacon van-e még lehetőség újabb részvevők jelentősebb számú feltűnésére? Válaszunk határozott igen, de csak bizonyos feltételek mellett az. Szembetűnő tény, hogy új piaci szereplők feltűnésére az utóbbi évek gyakorlatában, és az európai integráció folyamataitól részben függetlenül is volt példa, akár viszonylag jelentős számban is. Ez azonban csak ott következett be, ahol a piaci helyzet, vagyis jól megragadható potenciális kereslet kielégítetlensége azt indokolta. Így például az egészségpénztárak terjeszkedését a fizetett egészségügyi és jóléti szolgáltatások iránti növekvő érdeklődés, illetve az ezt alátámasztó adópolitika hozta létre, a pénzügyi vállalkozások legújabb kori szaporodásának nagy része pedig a faktoring és a rugalmas kiskereskedelmi szolgáltatások iránti igénynek köszönhető. Hasonlóan a szolgáltatási szerkezet fejlődésének fő irányába illeszkedő, bár nem tömeges fejlemény volt az elmúlt években a szó nem jogi értelmében szakosított fogyasztás-finanszírozó hitelintézetek, valamint a szakosított hitelbiztosítók megjelenése. Utóbbiak esetében már az uniós csatlakozással járó liberalizáció is szerepet játszott, tekintve, hogy az e körbe tartozó egyes új szolgáltatók eleve fiókként jöttek létre. Újabb, és alapvetően európai hátterű jelenség a külföldi alapkezelők termékeinek tömeges megjelenése. Bár utóbbiak alapjait a hazai befektetők jellemzően hazai szolgáltatók közvetítésével vásárolják, a jelenségről már csak azért sem szabad elfeledkezni, mert a külföldi alapok ma már a befektetési alapok teljes hazai piacának 5-10%-át teszik ki, és súlyuk folyamatosan nő. A külföldi alapok gyors térnyerése pedig eléggé nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy az általuk kínált termékek és befektetési célpontok jellemzően új, a magyar befektető számára korábban elérhetetlen lehetőségeket nyitnak meg.
16
Az uniós csatlakozás óta a hazai piacon regisztrált határon keresztüli szolgáltatók impozáns számaiból természetesen nem könnyű a piacon ténylegesen megjelent új szolgáltatás volumenére következtetni. Ez egyrészt azért van így, mert külön e szolgáltatásokról egyáltalán semmilyen adatgyűjtés sem áll rendelkezésre, másrészt pedig azért, mert – például a nagyvállalati szolgáltatásokat nyújtó befektetési bankok esetében – a határon keresztül nyújtott szolgáltatás egyszerűen a korábbi években is rendszeresen importált szolgáltatások új megjelenési formája lehet. Így az elemző számára maradnak az olyan anekdotikus bizonyítékok, mint például a szépen gyarapodó számú „hitelbrókereknél” kapható kiskereskedelmi jellegű „osztrák hitel”, amely persze tényszerűen létezik és a tapasztalatok szerint versenyképes is, de összességében nem tudjuk, hogy mennyi. A pillanatnyi – némileg bizonytalan lábakon álló – általános értékelésünk viszont az, hogy a regisztrációk túlnyomó része mögött nem áll azonnali tényleges szolgáltatás vagy szolgáltatási szándék. A szolgáltatók nagy része egyszerűen technikai aktusként regisztráltatja magát minden EUtagállamban, azért, hogy szükség és alkalom esetén, a határon keresztüli szolgáltatás lehetősége rendelkezésre álljon. A fiókalapítás ehhez képest lényegesen más helyzet, amennyiben az azzal járó költségek jelentős konkrét elkötelezettséget tesznek szükségessé. Így az EU-csatlakozás óta Magyarországon új szolgáltatók által – vagyis nem korábban létező leányvállalatok átalakítása révén, vagy azok helyett – létrehozott összesen nyolc banki, biztosítási és tőkepiaci szolgáltatói fióktelep olyan vállalkozásnak tekinthető, amely a hazai piacon gyakorlatilag azonnal érdemi kínálattal jelentkezik. Az említett minta összetételéből egyelőre annyi következtetés vonható le, hogy a fiókszerű működést jellemzően szakosított, azon belül pedig elsősorban vállalati szolgáltatásokat nyújtó intézmények választják. Ez pedig megfelel annak az általános európai tapasztalatnak, hogy kiterjedt és sokirányú tevékenységet folytató, illetve széleskörű fizikai jelenlétet igénylő, jellemzően kiskereskedelmi jellegű vállalkozások fióktelepként való megjelenése kevésbé praktikus és viszonylag ritka. Ebbe az irányzatba nagyjából beleillenek az eleddig fiókteleppé átalakított hazai leányvállalatok is, amelyek nagyobbrészt vállalati szolgáltatásokat nyújtó, viszonylag korlátozott üzletméretű vállalkozásokként írhatók le. A fióktelepek további terjeszkedésének előrejelzésével kapcsolatban egyelőre nem árt az óvatosság. Az eddig megjelent új szereplők által alapított fiókok az elkövetkező egy-két év során mindenképpen alulról fogják karcolni a teljes szolgáltatói piac méretének 1%-át, és üzleti elképzeléseik helyessége csak néhány éves távlatban lesz igazolható. Arra azonban jogosan számíthatunk, hogy a feljebb jellemzett szolgáltatói körbe tartozó létező hazai leányvállalatok (főként bankok és biztosítók) között akár jelentős számban is lehetnek olyanok, amelynek tulajdonosai két-három éven belül a fiókká való átalakulást választják. Így könnyen elképzelhető, hogy a fióktelepek összesített üzletmérete néhány éven belül eléri, vagy akár meg is haladja a banki és biztosítói piac egészének 5%-át. Az említett üzleti
17
volumen nagyobbik része természetesen nem a versenyt fokozó többletkínálatot képvisel majd, hanem a fiókká átalakult leányvállalatok kínálatát testesíti meg. Verseny és jövedelmezőség A magas és fokozódó piaci koncentráció körülményei között, valamint az új belépők számára rendelkezésre álló korlátozott lehetőségek mellett kérdés, hogy a hazai szolgáltatói piacon egyáltalán számíthatunk-e a verseny fokozódására? Válaszunk természetesen igenlő, de rögtön hozzá kell tennünk, hogy a hazai piacon folyó verseny szükségszerűen oligopolisztikus jellegű lesz, és nem annyira új belépők kínálatából táplálkozik majd, hanem főként a piac már régóta jelen lévő és jelentős piaci részesedéssel rendelkező szolgáltatói között bontakozik ki.
A sajátos magyar viszonyok között a szolgáltatói verseny fő hajtóereje és potenciáljának fő meghatározója egyaránt a hazai pénzügyi piacra jellemző magas hozamráta, illetve szolgáltatói tőkejövedelmezőség. Csak illusztrációképpen, a 2004 végén magyar részvénybe (BUX) fektetett tőke euróértékben számolt egyéves hozama 37,2%-os, a magyar forint államkötvénybe (MAXC) fektetett tőke hozama 5,8%, a magyar jegybanki alapkamatot kereső (képzetes) eszközbe fektetett tőke hozama 6,5%-os volt. A hazai pénzügyi szektor átlagos tőkejövedelmezősége (ROE) 2004-ben 23%-ot ért el. 2005-re a biztosítók adatainak hiánya miatt egyelőre nem tudunk átlagot számolni, de a többi intézménytípus adatai alapján készített becslésünk szerint az átlagos szolgáltatói ROE 22% körülire csökkenhetett, ami euróértékre átszámítva közel 19%-nak felelne meg. Ezek a hozam-, illetve jövedelmezőségi szintek a fejlett gazdaságok, és azon belül Nyugat-Európa átlagaihoz képest természetesen meglehetősen magasnak számítanak. A fejlett régiók és a magyar piac közötti jelentős hozam- és jövedelmezőségi eltérésekből a liberalizált piac logikája szerint egyrészt további nagyarányú nettó tőkeimport, vagyis a hazai pénzügyi szolgáltatók szempontjából az üzletméret gyors növekedése következik. A másik logikus következmény a verseny fokozódása, vagyis a korábban már tárgyalt oligopolisztikus irányba fejlődő piac résztvevőinek fokozott törekvése arra, hogy a gyorsan növekvő méretű összes üzletből minél nagyobb részesedést hasítsanak ki a maguk számára. Az említettek természetesen ma is létező irányzatok, amelyek intenzitása a jövőben várhatóan tovább fokozódik majd. A nagyarányú nettó tőkeimportra elegendő bizonyíték a fizetési mérleg szerkezete, illetve a bankszektor mérlegének aszimmetrikus fejlődése, a piaci részarány növeléséért folytatott hajsza legnyilvánvalóbb jele pedig a banki fiók- és ügynökhálózatok folyamatban lévő agresszív fejlesztése. 2002 vége óta a hazai bankok fiókjainak száma 18
mintegy másfélszeresére emelkedett, s a bankok terveiből egy-két év távlatában a jelenlegi fiókhálózat további 20%-os bővítésének távlata bontakozik ki. A nagyobb fiókhálózat természetesen főként a kiskereskedelmi ügyfelekhez való hozzáférést segíti elő, ami viszont jól illeszkedik a bankok közötti verseny fő irányába, tekintve, hogy a kiskereskedelmi ügyletek jövedelmezősége jelenleg lényegesen magasabb, mint a nagy ügyfeleket kiszolgáló vállalati-önkormányzati üzletágé.
A viszonylag magas hazai hozam-, illetve jövedelmezőségi szinteknek természetesen lehetséges olyan magyarázata is, hogy a rendszer nem eléggé liberalizált, illetve a szolgáltatói verseny nem megfelelő színvonalú. Ha ugyanis másképp lenne, akkor a magyar és a nemzetközi hozam, illetve jövedelmezőségi szintek között a tapasztaltnál jóval intenzívebb kiegyenlítődés menne végbe. A fenti állításnak a jelen tanulmány korábbi megállapításaiból is folyó módon természetesen fontos részigazsága van. Véleményünk szerint azonban a tapasztalt hozam- és jövedelmezőségi különbségek fő oka nem a korlátozott versenyfeltételekben, hanem a forintnak a fejlett gazdaságokkal szembeni vásárlóerőparitásához képesti jelentős – az EU-val szemben mintegy 40%-os – alulértékeltségében keresendő. Az alulértékeltség elsősorban a relatív tőkeszegénység bizonyítéka, amennyiben alulértékelt valutájú gazdaságban a munkaerő jövedelmei viszonylag alacsonyak, a tőke határhozama pedig ennek megfelelően viszonylag magas. Az alulértékeltség mindaddig fennáll, amíg a fejlett gazdaságokhoz hasonló tőke / munkaerő kombináció ki nem alakul. Ez a helyzet viszont csak hosszú távon következhet be, amiből következően a rövidtávú hozamkiegyenlítődés lehetőségei is korlátozottak. Ilyen rendszerben nem azért magas a hozamszint, mert a versenyt és a tőkeáramlást korlátozó feltételek megakadályozzák adott színvonalú tőkekereslet kielégítését, hanem azért, mert a fejlett gazdaságokra jellemző tőkeköltséget biztosító kínálat mellett a tőke (magán- vagy állami) kereslete törvényszerűen emelkedik. Az így keletkező keresleti nyomás természetesen a pénzügyi egyensúlytalanság különféle formáit hozza létre, és azoknak megfelelő kockázatokat teremt. Ezek ellentételezéseként, kockázati felárak, illetve szélesebb kamatrések felszámítására kerül sor. Az elméleti eredmény egy tartósan átlagon felüli dinamizmussal növekvő, de átlagon felül
19
kockázatos pénzügyi rendszer, ahol a dinamizmus jutalmaként, illetve a kockázatok költségeként tartósan átlagon felüli hozamok felszámítására és átlagon felüli jövedelmezőség realizálására kerül sor. Ez a modell nézetünk szerint tökéletesen ráillik a hazai pénzügyi szektor valóságos képére.
A pénzügyi szektor jövedelmezőségének részletes vizsgálatához és előrejelzéséhez véleményünk szerint elegendő a bankrendszer vonatkozó adatainak vizsgálata. Ez azért van így, mert a bankrendszer a hazai pénzügyi szektor meghatározó súlyú szereplője, amely a szektor teljes üzletméretének nagyjából három-negyed részét adja. A jelentősebb bankok egyben a pénzügyi szektor jellemzően összes üzletágára kiterjedő pénzügyi csoportok vezető intézményei is, a csoporton belül pedig a jövedelmezőségi ráták a tőkehasznosítás belső optimalizálási folyamatán keresztül jelentős mértékben kiegyenlítődnek. E mechanizmus léte miatt a bankszektor jövedelmezőségi folyamatai a rendszer egészét tekintve reprezentatívnak tekinthetőek.
A bankok adatait vizsgálva először is feltűnő, hogy a magyar bankrendszer tőkearányos jövedelmezősége (ROE) a 2002-2004-es időszak valamennyi évében igen jelentős mértékben, 2,2-szeresen haladta meg az Eurótérség bankrendszerének átlagát. E teljesítménnyel a magyar hitelintézetek 2004-ben az EU legnyereségesebb nemzeti bankszektorának minősültek. Ez a pozíció Magyarországot erősen kívánatos befektetési és vállalkozási célpontként tünteti fel, és alátámasztani látszik mindazt, amit a fentiekben a banki tőkeimport és a külföldi szolgáltatók által támasztott verseny kilátásairól állítottunk.
20
Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a magyar bankok jövedelmezőségi teljesítménye nem egyedülálló. Az említett európai első hely is inkább holtversenyben, kis különbséggel alakult ki két másik közép-európai új tagállammal folytatott versenyben. Szembetűnő, hogy a középeurópai új tagállamok általában is inkább a tabella élén, vagy felsőbb régióiban csoportosulnak, saját becslésünk szerint 19%-os átlagos tőkejövedelmezőséggel. Ez arra utal, hogy a magas banki ROE sokkal inkább regionális, semmint magyar jelenség, és nagyon valószínűnek tartjuk, hogy a régión belül az okok is hasonlóak. Tovább menve, a középeurópai régió és az Unió többi része közötti különbség is csupán a német bankrendszer kiugróan alacsony jövedelmezősége miatt olyan nagy. Az EU-15-nek az Eurótérségen kívüli része 16%-os átlagos jövedelmezőséggel rendelkezett, az Eurótérség Németországon kívüli részének bankjai pedig átlagosan 13%-os ROE-t tudtak felmutatni. Németországról e helyen csak annyit mondunk, hogy az Európai Unió második legalacsonyabb kamatrésével és legmagasabb költség/jövedelem mutatójával rendelkezik.
Hasonlóképpen érdekfeszítő a tőkejövedelmezőség történeti fejlődése is. Táblánkból jól látható, hogy 2003-ban és 2004-ben a magyar banki ROE, és egyébként a teljes hazai pénzügyi szektor jövedelmezősége is, dinamikusan emelkedett, amit a magunk részéről hajlamosak vagyunk elsősorban az eszközarányos működési költségek csökkenésében kifejeződő skálahozadék hatásának tulajdonítani. Alighanem véletlen egybeesés, hogy ebben az időszakban az Eurótérség jövedelmezőségi átlaga is pontosan ennyivel emelkedett, amennyiben az említett térség ezekben az években tért magához az ezredfordulót közvetlenül követő gazdasági-pénzügyi recesszió állapotából. Azonban bármi legyen is az ok, az 21
eredmény mindenképpen az, hogy 2002-2004 között a magyar és az euróföldi banki nyereségesség között sem konvergencia, sem pedig divergencia nem volt megfigyelhető. Bár 2005-re az Eurótérségre vonatkozó teljes adatok még nem állnak rendelkezésre, erős a gyanúnk, hogy a helyzet ebben az évben jelentősen változott. A magyar ROE valamelyest esett, vagy a banki különadó hatását kiszűrve csupán egy morzsányival (23,6%-ra) nőtt. A legnagyobb európai bankokat felölelő tavaszi felmérésből azonban arra lehet következtetni, hogy az Eurótérség átlagos banki ROE-ja 2005-ben jelentősen, 13-14%-ra emelkedhetett, az előző évek javuló konjunkturális trendjének folytatásaként. Ez azonban egyben azt is jelenti, hogy Magyarország és az Eurótérség között ebben az évben a banki jövedelmezőség viszonylag jelentős konvergenciája mehetett végbe, amelyről biztosabbat az EKB októberi bankstabilitási jelentése alapján mondhatunk majd.
Az itt tárgyalt jelenség okainak részletes feltárása valószínűleg külön tanulmányt igényelne. A legfontosabb tényezőkre azonban viszonylag szűk terjedelemben is rá lehet mutatni. Egyrészt, ha nem is gyorsan, de biztosan és jól láthatóan szűkül az eurótérségi átlagot több mint háromszorosan meghaladó hazai banki kamatrés. Ebben a forintkamatok mérséklődő irányzatának, az állami kamattámogatás csökkenő mértékének, illetve az alacsonyabb kamatréssel kihelyezhető devizahitelek tömeges elterjedésének lehet döntő szerepe. Másrészt a bankok saját tőkeállománya gyorsabban növekszik, mint a bevételek dinamikáját alapvetően meghatározó összes eszközállomány. Nem indokolatlanul, hiszen a kockázatos eszközöknek a mérlegen belüli aránya is emelkedik, vagyis az enyhén csökkenő kamatrés átlagosan egyre kockázatosabb eszközállomány mellett jön létre. Harmadrészt lassul a működési költségekben megjelenő skálahozadék termelődése is, mert 2003 óta lassult a mérlegexpanzió, illetve a magasabb kamatrés elérését lehetővé tevő kiskereskedelmi üzletág felé történő elmozdulásnak jelentős költségnövelő vonzatai is vannak. A fentiekben nehéz nem észrevenni az európai integráció, illetve a magyar konvergenciafolyamat különféle tényeinek alapvető jelentőségű szerepét. A forintkamatok legutóbbi csökkenő tendenciáját a mérséklődő infláció és a magyar gazdaságnak az egy főre jutó GDP
22
tekintetében elért konvergenciája tette lehetővé, illetve kényszerítette ki. Az infláció csökkenésével kapcsolatban korábban már említettük, hogy abban nézetünk szerint meghatározó szerepe volt az EU-csatlakozással kapcsolatban bekövetkezett áru- és tőkepiaci liberalizációnak. Az állami kamattámogatás súlyának csökkenése – a 2003. évi konkrét szigorító kormányzati döntésen túl – a forintkamatok csökkenő tendenciája és a devizahitelek elterjedése miatt következett be. Az itt megjelölt két magyarázó tényező természetesen egymástól sem független. A devizahitelek elterjedése viszont igen nagymértékben a jobb értékesülési lehetőséget kereső tőke tömeges importja miatt következhetett be. A kiskereskedelmi devizahitelállomány 2004. évi megugrása ugyan nagyrészt a lakástámogatási rendszer szigorítására adott banki válasznak tekinthető, ilyen reakció azonban megfelelően bőséges kínálat hiányában nem lett volna lehetséges.
Saját következtetésünk mindebből az, hogy a nézetünk szerint kikerülhetetlen konvergenciafolyamatok folytatódását feltételezve törvényszerű a hazai banki kamatrés további szűkülése, illetve a magyar és a nyugat-európai banki tőkejövedelmezőségi ráta közeledése. Mint említettük, nézetünk szerint e folyamatnak a teljes pénzügyi szektor szintjén is meg kell jelennie. A fentiek minden bizonnyal a ROE csökkenését is szükségessé teszik, bár e tekintetben gyors kiigazítás nem várható, a skálahozadékban rejlő további tartalékok miatt. Utóbbival kapcsolatban az alapvető összefüggés az, hogy – mint korábban a forint alulértékeltségével kapcsolatban már említettük – az általános hazai árszínvonal 40-50%-kal elmarad a nyugat-európai színvonaltól. Ennek megfelel az a tény, hogy bár az Eurótérség átlagára számolt banki penetrációs ráta az átlagos magyar szintnek 3,7-szerese, az egységnyi eszközre jutó összes működési költség Magyarországon csak az Eurótérség szintjének kétszeresét teszi ki. Ez a helyzet értelmezhető úgy, hogy a nagyjából azonos technológia és vezetési gyakorlat, illetve hatékonyság miatt az igénybe vett erőforrások mennyisége nagyjából azonos, csak ez a mennyiség egyrészt jóval kisebb eszközállományt mozgat, másrészt jóval kevesebbe kerül. A továbbiakban pedig egyrészt a penetrációs ráta emelkedésére és az egységnyi erőforrás által működtetett eszközállomány növekedésére, másrészt pedig a relatív költségszint emelkedésére kell számítani, utóbbira a forint felértékelődésén vagy a nyugat-európainál gyorsabb infláción keresztül. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a penetrációs ráta emelkedése gyorsabb vagy lényegesen gyorsabb lesz, mint a relatív költségszint emelkedése, minek következtében a működési költségek fajlagos szintjének további csökkenése várható. A valutaszerkezet alakulása Az utóbbi évek hazai pénzügyi fellendülésének egyik legfontosabb következménye a közvetített eszközállományok valutaszerkezetének megváltozása, pontosabban a 23
devizaállományok arányának jelentős emelkedése. Ez elsősorban a banki és az alapszerűen kezelt befektetési közvetítésre jellemző helyzet, Magyarországon éppen úgy, mint a középeurópai régió más új EU-tagállamaiban. A devizásodás folyamatának a két említett területen jelentősen eltérő következményei vannak, amennyiben a befektetési alapok, pénztárak és unitlinked biztosítások esetében többé-kevésbé az összes kockázat a befektetőt terheli, a bankok viszont a kockázatokat – és a hozamokat is – a saját mérlegükbe gyűjtik, s ezért esetükben jelentős a szolgáltató intézmény kockázata. Erre tekintettel a devizásodás kérdését részletesebben a bankok helyzetére összpontosítva tárgyaljuk.
A konkrétumokat illetően látnivaló, hogy 2002 és 2005 között a magyar bankok által nyújtott összes ügyfélhitel állományán belül a devizahányad 12%-ról közel 21%-ra emelkedett. A devizahányad hazai növekedése valamelyest gyorsabb volt, mint a közép-európai országok átlagában, de a tendenciát tekintve nincs különbség. 2006 március végén a bankszektor teljes mérlegének devizahányada az eszközoldalon 41%, a forrásoldalon pedig 34% volt. A felhalmozott devizaeszközök mintegy két-harmada – az összes eszköz 29%-a – a belföldi nem-banki szférával szemben eszközölt kihelyezés, vagyis devizában folyósított, vagy devizaértékre szóló ügyfélhitel. Ezek állománya nagyjából fele-fele arányban oszlik meg svájci frank és euró kihelyezések között, más valuta viszont nem játszik jelentős szerepet. A forrásoldalon pedig a devizaállomány közel fele – az összes forrás 15%-a – külföldről származó bankközi betét vagy felvett hitel, a fennmaradó rész pedig bel- és külföldi tulajdonú számla- és betétállomány, értékpapír- és egyéb források között oszlik meg.
A bankok tehát gyorsabb ütemben generáltak külföldi valutában denominált eszközöket, mint ahogy hasonló valutában rendelkezésre álló forrásaik keletkeztek volna. Mérlegen belül az összes eszközállomány 7%-át kitevő hosszú nettó devizapozíciójuk alakult ki, ami a becsült szavatoló tőkeállománynak 96%-át éri el. Ez a pozíció teljes egészében svájci frankban jelentkezik, megfelelően annak, hogy a gyorsan terjedő lakossági devizahiteleknek lényegileg teljes egésze ebben a valutában kerül kihelyezésre. Sőt, a svájci frankban fennálló hosszú pozíció az összes eszköz 10%-át is eléri, amelyet más külföldi valutákban, főként pedig 24
euróban fennálló rövid pozíciók ellentételeznek. A keresztárfolyam-kockázatot megjelenítő összes nyitott pozíció, tehát a valutanemenkénti nettó pozíciók abszolút értékének összege a nettó devizapozíciónál jóval nagyobb, a becsült szavatoló tőke 254%-át teszi ki. A hazai bankrendszer itt tárgyalt nettó devizapozíciója lényegében az elmúlt három év alatt épült fel, a nyitott devizapozíció pedig ez idő alatt három és félszeresére növekedett.
A fentiekkel kapcsolatos jó hír az, hogy a bankok folyamatosan törekszenek a mérlegükben kialakult devizapozíciók fedezésére. Ez túlnyomórészt határidős valutaügyletek formájában történik, amelyek következtében a teljes nettó és nyitott pozícióikat igen alacsony szinten tartják, fedezve a felmerülő valutakockázat túlnyomó részét. 2006. végén a teljes nettó devizapozíció a bankrendszer becsült szavatoló tőkéjének mindössze 1%-át, a teljes nyitott pozíció pedig 24%-át tette ki, utóbbit a hosszú deviza irányban. A devizapozíciókkal kapcsolatban azonban rossz hír is van, mégpedig többféle. Az első rögtön a növekvő devizaállományokkal kapcsolatos, a valutaárfolyamok változásából adódó növekvő hitelkockázat, ami az utóbbi két évben a pénzügyi stabilitás kiemelkedően fontos és divatos kérdésévé vált. Egy másik rossz hír a mérlegen belüli nettó és nyitott pozíciók gyors növekedése, ami értelemszerűen nagyobb valutakockázatot jelent. Igaz, hogy a már említett határidős állományok a valutakockázat túlnyomó részét érdemben fedezik, de az ugyancsak folyamatosan és gyorsan növekvő határidős állománnyal kapcsolatban is felmerülnek olyan kérdések, mint az újraárazási kockázat, a mindenkori megújíthatóság kockázata, illetve a partnerkockázat. E tekintetben nyugtalanító, hogy a határidős állományok partnerösszetételéről, árazási feltételeiről, lejáratairól nem rendelkezünk információval. A valutaárfolyam változásával összefüggő hitelkockázat, illetve a banki devizapozíciók valutakockázata természetesen addig igazán jelentős, amíg a kormányzat nem tesz agresszív lépéseket az euró korai bevezetésére. Igaz, a valutakockázat az euró bevezetésével sem szűnne meg teljesen, mert például a kialakult hitelállományok, illetve pozíciók nagy része nem euróban, hanem svájci frankban jött létre. A svájci frank azonban szigorúan az euróhoz igazítva, hatékonyan szabályozott valuta, mely okból a forint/euró kockázat kiesése a hazai bankok által felhalmozott devizakockázat mértékét a jelenlegi szint tört részére csökkentené. Az euró mielőbbi bevezetése, de még inkább az eurókritériumok teljesítése a pénzügyi stabilitás szempontjából gyakorlatilag kötelező. Egy jelentős, és nem kívánatos valutasokk elméleti esetének kivételével nem számíthatunk arra, hogy a devizahitel-állományok arányának növekedése lelassul, vagy megáll. Amennyiben pedig a forint stabilitása kérdésessé válik, akkor számíthatunk a forrásoldali devizaállományok gyors növekedésére, mint ahogyan az, korlátozott, de nem jelentéktelen mértékben, a forintleértékelődéssel jellemzett 2006. márciusi időszakban is történt. A forrásoldali devizakonverzió természetesen a hiteloldalinál
25
sokkal komolyabb stabilitási kockázatokkal járhat, amennyiben nem az euró bevezetéséhez szükséges konvergencia-kritériumok teljesítésére támaszkodva következik be.
26
