1
Bónis Péter
A nyugat-európai kódexek hatása a magyar polgári jogi kodikációra fedezet- és szerződésbiztosítéki jogunkban
A doktori (PhD) értekezés tézisei Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Témavezető:
Prof. Dr. Harmathy Attila,
a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Budapest, 2009
2
Tartalom
I.
A kitűzött kutatási feladat összefoglalása …………………………..…………….…………...…….3
II.
A kutatás módszertana
…………………………….5
III. A tudományos eredmények összefoglalása, a további hasznosítás lehetőségei ………………………………..8
IV. A szerző kutatási témakörben készült publikációi ………………………….……………………….……...24
3
I.
A kitűzött kutatási feladat összefoglalása
Magától értetődik, hogy a magyar magánjog nem légüres térben, hanem a jelentő sebb európai polgári jogi kódexek hatása alatt fejlő dött ki. Polgári jogi és jogtörténeti tankönyveink elsősorban az ausztriai octroiált kódex hatását emelik ki, amely alapvonalaiban meghatározza mai hatályos polgári jogunkat is. Eme általános megállapításon túl azonban a történeti vénájú magyar magánjogi irodalom sem ad bővebb támpontokat. Konkrét, részletekbe menő vizsgálódások hiányában nem tudjuk, hogy mennyire volt jelentő s például a német jog hatása, és ez mennyire tudta átalakítani ausztriai emlő kön nevelkedett magánjogunkat. Nem világos az sem, hogy a svájci jog befolyása mennyire volt jelentékeny, vagy pedig összességében csak egyes jogintézmények tükrözik a svájci polgári jogi kódex hatását. Nincs megvilágítva az sem, hogy a svájci kötelmi jogi törvény mennyire szolgált mintának kodifikációs kísérleteinkben, hiszen ez jóval megelőzte a német polgári törvénykönyvet. Végül, de nem utolsósorban a jelenleg rendelkezésre álló szakirodalom alapján arra sem kapunk kielégítőválaszt, hogy volt-e avagy a jelenleg hatályos kódex vonatkozásában feltéve a kérdést, van-e a Code civilnek valamiféle hatása a magyar polgári jogra. E vonatkozásban azt is vizsgálhatjuk, hogy mennyire tartozik polgári jogunk a német kultúr- és jogkörbe, ahogyan ezt sommásan egyesek állítják, vagy pedig vannak-e a magyar polgári jognak a latin országok (francia, olasz, spanyol) jogrendszerével kapcsolódásai pontjai. Történelmi távlatban arra is kereshetjük a választ, hogy az a tény, hogy a magyar jog többé-kevésbé egyoldalúan a német-ausztriai jog másává vált, mennyiben befolyásolta előnyösen, avagy éppen
4
ellenkezőleg, a magyar viszonyokhoz nem illő, de erő ltetetten recipiált német jogintézmények átvétele által, hátrányosan a magyar jogrendszert. Ezek a kérdések kijelölik vizsgálódásunk határait is. Kitű zött célunk első sorban az lehet tehát, hogy az ausztriai, a német, a svájci, és a francia jog viszonylatában vizsgáljuk meg azt, hogy ezek hogyan befolyásolták a magyar polgári jogi kodifikáció folyamatát. Értelemszerű en itt az angol vagy amerikai jog vizsgálata felesleges, hiszen az értekezésünk határát képező, 1959-ig az angol jog nem gyakorolt érdemi hatást a magyar polgári jogi kodifikációra. (Kivételt egyedül az ipari jelzáloglevelek képeznek.) A kutatási terület fenti megfogalmazása és körülírása sok szempontból hozzájárulhat a magyar jogtudomány fejlő déséhez. Nemcsak úgy, hogy adalékot nyújt bizonyos jogintézmények történeti vizsgálatához, hanem úgy is, hogy összehasonlító jogi irodalmunk bővítésével egyúttal hasznos segítséget ad a ma jogászának is, hiszen ezek a kódexek ezekben az években ünneplik vagy ünnepelték centenáriumukat vagy bicentenáriumukat. Kutatási témánk nem pusztán történeti érdekesség jellegével jár tehát, ennek a munkának hozadéka, tudományos eredménye lehet mind a magyar polgári jogi komparatisztika, mind pedig a polgári jogi dogmatika számára. Kiemelendő, hogy a Ptk. Szakértői javaslata és az IRM tervezete is jónéhány 1945 előtti szerződésbiztosítéki intézményt (pl. kártalanító kezesség) vissza kíván építeni a magyar jogrendszerbe. Ezek magyarázatához, kommentálásához szükség lesz a történeti gyökerek és a II. világháború előtti bírói gyakorlat ismeretére.
5
II. A kutatás módszertana Az értekezés több éves kutatómunka eredményeit tartalmazza. A doktori értekezés a magyar magánjogi kodifikáció magánmunkálataitól kezdve egészen az 1959. évi IV. törvényig áttekinti az egyes tervezeteket, egybeveti a tervezetek tartalmát a korabeli jogi szaksajtóban megjelent bírálatokkal. Ezt megelő ző en az egyes fejezetek élén a magyar magánjogi kodifikációra ható jelentősebb kódexek (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch, Code civil, Bürgerliches Gesetzbuch, svájci Zivilgesetzbuch) megoldásait tekinti át. Emellett elemzi a legjelentősebb és a leggyakrabban hivatkozott bírósági határozatokat, amelynek alapján következtetéseket vonhatunk le arra vonatkozóan, hogy az egyes tervezetek rendelkezései mennyire mentek át ténylegesen a bírói gyakorlatban, vagy éppen csak valamely külföldi minta meghiusult kísérletérő l van szó. Módszerét tekintve és témájánál fogva egyszerre kellett a források feltárásán alapuló történeti módszert, másfelől pedig a jogösszehasonlító módszert alkalmazni. Ehhez harmadik fő szempontként járult a gazdasági, szociológiai viszonyok vizsgálata szintén történeti szemléletben. A történeti módszer alkalmazásához a forrásokat első sorban a korabeli jogirodalom, a jogi szakírók jelentős munkái, és a magyar magánjog klasszikus tankönyvei nyújtották. Ehhez járult még a miniszteri indokolások beható tanulmányozása, és az ehhez tartozó bírálati anyag áttekintése. Az 1959-es Ptk. kodifikációs bizottságának kiadatlan iratanyaga is feldolgozásra került. A magyar forrásokat a bírói gyakorlat és döntvénytárak vizsgálata egészíti ki. Összességében több ezer oldalt kitevő anyag került összegyű jtésre, részletes feldolgozásra és elemzésre. A jogösszehasonlító módszer alkalmazásához jóval kevesebb forrás állt rendelkezésre. A magyar nyelven rendelkezésre álló
6
jogösszehasonlító irodalom néhány kivételtől eltekintve nemzetközi viszonylatban is eléggé csekélynek mondható, ami pedig létezik, az gyakorta szemléletében elavult. Összefoglaló polgári jogi összehasonlító munkával Eörsi Gyula szemléletében elavult mű vén túl magyar nyelven máig nem rendelkezünk. Ami az idegen nyelvűösszefoglaló mű veket, elsősorban ZweigertKötz jelentő s munkáját illeti, ezek bizony a dolgozatom témájában szű kszavúak, vagy teljes mértékben hiányosak. Az értekezés témájához ezek sajnos nem sok segítséget nyújtottak, inkább csak háttérirodalomként voltak használhatóak. A magyar összehasonlító jogi irodalom hiánya, illetőleg az idegen nyelvű szakirodalom hiányosságai arra késztettek tehát, hogy első sorban az adott ország szakirodalmát vizsgáljam. Így a francia jogban mindenekelőtt a több mint egy tucat kiadást megért Aubry és Rau professzorok munkáját, illető leg az újabb kézikönyveket, tankönyveket használtam, amelyekrő l a lábjegyzetek és az irodalomjegyzék részletesen tájékoztat. A német és ausztriai irodalomban elsősorban a kommentárok jelentő sek, de itt is figyeltem a hozzáférhető szakirodalom teljes spektrumára. Hasonlóképpen a svájci jogirodalom is lehető leg teljes áttekintést nyert. A történeti és jogösszehasonlító módszer alkalmazása mellett nélkülözhetetlen volt a gazdasági és társadalmi viszonyok változásának elemzése, mert ezek nélkül mindenféle jogi vagy összehasonlító jogi elemzés légüres térben mozog. A gazdasági és társadalmi viszonyok elemzéséhez a forrásokat mindenekelőtt a deskriptív jellegű szociológiai, gazdaságtörténeti munkák szolgáltatták, de igyekeztem felhasználni a hozzáférhetőgazdasági és igazságügyi statisztikákat is. Természetesen ezen a téren nem törekedhettem teljességre, mert a jelen értekezés jogtudományi és nem szociológiai vagy gazdaságtörténeti vizsgálódás elsősorban.
7
III. A tudományos eredmények összefoglalása
A dolgozat fő bb megállapításait, következőképpen összegezhetjük:
téziseit
tömören
a
1. Az ausztriai polgári törvénykönyv (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch) befolyása a magyar polgári jogra, azon belül is fő ként a dologi és a kötelmi jogra nézve, mind a mai napig meghatározó. Az ausztriai jog fogalmai, alapvető kategóriái, gondolkozásmódja a magyar polgári jogot alapvetően és gyökereiben határozza meg, még akkor is, ha bizonyos területeken más jogrendszerekbő l eltérő hatások érték a magyar polgári jogot. A szerző désbiztosítékok jogára ez a megállapítás szintén vonatkoztatható. 2. Az ausztriai polgári törvénykönyv meghatározó befolyása mellett főként a XX. század elsőfelében a német jog, a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch) hatása érezhető . Bár a német polgári jog, illetve a német polgári jogtudomány hatása kifejezetten erősnek mondható ebben a korban, mégis ez a befolyás a szerződésbiztosítékok jogának egyes területein kutatásaink szerint inkább csak formálisnak, megfogalmazásbelinek látszik. A német foglaló szabályozása például szinte csak árnyalatnyira tér el az ausztriai polgári törvénykönyvben szereplőAngeldtől, XX. század eleji kódextervezeteink mégis a német foglaló BGB-ben szereplő meghatározásának szószerinti átvételével, recepciójával, lefordításával kísérleteztek. A foglaló vonatkozásában a bírói gyakorlat elemzésébő l vizsgálódásaink alapján szintén az tűnik ki, hogy az 1850-es években az octroiált ausztriai kódex alapján kialakult bírói gyakorlat szinte semmit sem változott az 1900-as, illetve az azt követőtervezetek német mintát (BGB) alapul vevőszövegezésével. Más helyeken, így például a zálogjogban a német kódex újításai sokkal meghatározóbbak voltak, de itt egyfajta tartózkodás érezhető az 1900-as tervezet készítői részérő l.
8
3. Az ausztriai és a német jog meghatározó, és túlnyomó jelentősége mellett 1945 után a magyar polgári jog néhány elemében a francia polgári törvénykönyvhöz (Code civil) közeledett. Kutatásaink és vizsgálódásaink alapján csak megerősíthetjük Harmathy Attilának azt a megállapítását, hogy az 1959-es kódex, és így hatályos polgári jogunk is néhány vonatkozásban rokonságot mutat fel a francia kódexszel. A megoldásbeli azonosságok oka talán kevésbé keresendőa politikai szimpátiában, inkább arról lehet szó, hogy a Code civil egyes megoldásai azért tű nhettek kívánatosnak az 1959-es magyar polgári jogi kódex alkotóinak, mert kifejezetten is egyszerűsítő tendenciák érvényesültek a magyar kódex megalkotásánál, és a készítők arra törekedtek, hogy ne a német kódex jogászias, bonyolult nyelvezetét kövessék. 4. A szerző désbiztosítéki (fedezetbiztosítéki, hitelbiztosítéki) jog részletesebb elemzésével a következőrészeredmények születtek. Mindenekelőtt megállapítottuk, hogy szerződésbiztosítéki jogunk szerkezetében, intézményeiben elsősorban ausztriai mintát követ, a német jog történeti befolyása pedig elsősorban a zálogjog fejlő désére hatott jelentős mértékben. Tipikus francia intézmények, mint például az antichrése hiánya (sőt kifejezett tilalma!), vagy például egyes jogintézményeknek a francia jogtól gyökeresen eltérőfelfogása (pl. foglaló) arra engednek következtetni, hogy az ausztriai jog meghatározó befolyása éppen úgy megmaradt a szerződésbiztosítékok jogában, mint ahogyan általában a kötelmi jog különös és általános részében. A szerződésbiztosítékok egész rendszerét is a történeti meghatározottság alakította ki. A francia jog sok olyan inézményt ismer, amit a mi polgári jogi tankönyveink a német és ausztriai tankönyvekkel egyező en egyáltalán nem sorolnak a szerződésbiztosítékok körébe, ezzel is megerő sítve azt a tényt, hogy a magyar jog egészében véve nem a latin jogrendszerekhez tartozik, hanem a német-ausztriai jogkör befolyása a meghatározó. 5. A dolgozatban elsőként tárgyalt szerződésbiztosíték, a foglaló tekintetében a magyar jogtudomány és bírói gyakorlat az ausztriai
9
polgári törvénykönyvet követte, az 1896-ban megkezdett kodifikációs munkálatok pedig a BGB alapján szövegezték meg a foglalóra vonatkozó rendelkezéseket. A BGB és az ausztriai ptk. között nagy eltérés nem volt, így az 1900-as tervezet, illetőleg a késő bbi tervezetek sem gyakoroltak jelentősebb hatást a bírói gyakorlatra. Az 1959-es Ptk. is e tekintetben a fennálló joggyakorlatot kívánta követni. A francia polgári törvénykönyv, a Code civil megoldása a magyar jogra és kodifikációs tervezetekre hatást sohasem gyakorolt, a foglaló szabályozása hazánkban egészen napjainkig az ausztriai és német polgári törvénykönyvek kizárólagos befolyását tükrözi. 6. A kötbérszankció kikötése már a középkortól kezdve szokásos volt a magyar jogban. Az ausztriai polgári törvénykönyv egy évtizedes hatálya a kötbér vonatkozásában alig befolyásolta a már előzőleg kialakult magyar bírói gyakorlatot. Az ausztriai jog a magyar jogtól eltérően maximálkártérítésnek tekintette a kötbért, és kizárta azt, hogy a kötbér összegét meghaladó kárt érvényesíteni lehessen. Az ausztriai polgári törvénykönyvnek az az álláspontja, amely szerint a kötbért meghaladó kár nem követelhető, a magyar bírói gyakorlatba nem ment át. Az ausztriai jog e tekintetben sohasem érvényesült hazánkban, mindig a Kereskedelmi törvény 273. §-ra hivatkoztak a bíróságok. A Ptk. 1900-as tervezete, annak ellenére, hogy az ausztriai ptk., egy idegen minta átvétele már egyszer sikertelen volt, és dacára annak, hogy a német BGB az ausztriai ptk.-hoz közeli álláspontot foglal el, kísérletet tett a német BGB szó szerinti recepciójára. A magyar bírói gyakorlattal szembenálló német minta (BGB 342. §) recipiálására tett kísérlet, amely Sachstrafe és Geldstrafe között különböztetett, eleve értelmetlen volt, és sohasem tudott érvényesülni. A Ptk. II. szövege már elfordult a BGB-től és az addigi magyar gyakorlatnak megfelelőmegoldást kodifikált, amely egyébként a svájci kötelmi jog álláspontjának felel meg. A kötbér a szocialista tervgazdálkodás rendszerében már a Ptk. tervezeteinek elkészítése előtt a legfontosabb szerződésbiztosítékká vált. A kötbér különösen a tervszerző déseknek volt kötelezőeleme,
10
és kevésbé volt jellemzőaz állampolgárok egymás közti szerződéses kapcsolataira. A szocialista Ptk., annak ellenére, hogy a szocialista jogalkotás eredeti találmányaként, igazi „csodaszereként” tüntette fel a kötbért, a kötbér tekintetében is igyekezett figyelembe venni a kialakult gyakorlatot, és a korábbi tervezetek közül a II. szöveget, amely a svájci kötelmi jogi törvény 161. § (2) bekezdésének és a 163. § (2) bekezdésének hatását tükrözi. 7. A Polgári törvénykönyv 1900-as tervezete az 1053-1054. §okban szabályozta a jogvesztés kikötését. A Ptk. I. tervezetének szövege két forrásból táplálkozik. A 1053. § a német BGB 360. §ának majdnem szó szerinti fordítása. Az 1054. § azonban magyar hozzáadás, melynek célja a méltánytalan jellegűjogvesztéskikötés megakadályozása egyrészt az irásbeliség előírásával, másrészt pedig a bíró szerző désmódosítási jogának biztosításával. A polgári törvénykönyv további tervezeteiben a jogvesztés kikötésének szabályozása kisebb jelentőségű változtatásoktól eltekintve változatlan maradt. 8. Hatályos polgári jogunk szabályozásának megfelelőóvadéki fogalmat a nyugat-európai polgári törvénykönyvek nem ismernek, az óvadék külön, önálló jogintézményként való tételes jogi szabályozása hiányzik. Bár az ausztriai polgári törvénykönyv is csak általában a biztosítékadásról rendelkezett, a magyar bírói gyakorlatban meghonosodott az óvadék fogalma, annak ellenére, hogy tételes törvényi rendelkezés hiányában alig lehet kikövetkeztetni, hogy mit is kell óvadék alatt érteni a XIX. században. Annyi azonban mindenképpen megállapítható, hogy az óvadék elő ször a gyakorlatban jelent meg. 1956-ig egyetlen Ptk. tervezet sem szabályozta önállóan az óvadékot. Az 1900-as Ptk. tervezet a német BGB 232-240. §-ai lefordításával „a biztosítékadás” címszó alatt tartalmazott idevágó rendelkezéseket. A tervezet 1292. §-a szerint készpénz vagy értékpapír csak bíróságnál helyezhetőletétbe. A tervezet a letevő érdekeit törvényes zálogjoggal biztosítja, amikor kimondja, hogy a letétel által a jogosult a követelésre zálogjogot szerez. Az 1900-as
11
Ptk. német befolyást tükrözőszabályozása az Mtj.-ig nem változott lényegesen, ami a magyar jog fejlő désére károsan hatott, mert a német joggyakorlatban is bizonytalan az óvadék jogi minő sítése. Bár az 1959-es Ptk. korai tervezeteibő l szintén hiányzott az óvadék, az 1959. évi IV. törvény mégis önállóan szabályozza az óvadékot. Ezáltal a magyar jogalkotó elvetette a német mintát, és olyan kodifikációs módszert választott, amely a jelentő sebb befolyással rendelkező európai polgári törvénykönyvekben ismeretlen. 9. Zálogjogunk 1927-ig az ausztriai polgári törvénykönyvet és a telekkönyvi rendtartást követte. Az ABGB alapján állt első sorban ingatlan jelzálogrendszerünk, mert az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok kifejezetten hatályban tartották azt. Az 1900-as Ptk. tervezet, bár a kötelmi jogban erőteljesen a német polgári törvénykönyv (BGB) hatása alatt állt, a zálogjog szabályozása területén egészében konzervatív volt, és a már hatályban lévő ausztriai ptk. rendszerétől nem mert eltérni lényegesen. A hazánkban hatályban lévő ABGB-hez való ragaszkodás jegyében az I. világháborúig megszületett tervezetek elutasították a német BGB újításainak zömét, így például a saját tulajdonon fennálló zálogjogot (Eigentümerhypothek), a forgalmi jelzálogot a jelzáloglevéllel (Verkehrshypothek mit Hypothekenbrief), a telekadósságot (Grundschuld), a telekadóslevelet, és a járadékadósságot (Rentenschuld). Az ausztriai jog tartós hatását mutatja, hogy az ingók területén is megmaradtak bizonyos ausztriai jogra jellemzőjogintézmények. Bár a német BGB újításainak elutasításával a saját tulajdonon fennálló zálogjog kérdése megoldatlan maradt, a bizottsági szöveg e kérdés megoldását szintén nem a német Eigentümerhypothek, hanem az ausztriai III. résznovella rendelkezései alapján képzelte el. A német zálogjogi szabályozással szemben mutatkozó ellenállás és bizalmatlanság csak az I. világháború után szű nt meg, jórészt pénzügyi okokra visszavezethető en. A világháború után ugyanis a magyar zálogleveleknek új piacokat kellett találni, és a befektetők bizalmatlanok voltak az addigi áttekinthetetlen zálogjogi
12
szabályozással szemben. Ezért kellett összefoglalni a jelzálogjog teljes anyagát a 1927. évi XXXV. törvénycikkben, amely gyakorlatilag szinte ellenállás nélkül átvett minden legfontosabb újítást, amelytő l a magyar jogfelfogás addig idegenkedett. Az 1927. évi XXXV. törvénycikk öt fejezetből áll. Az első fejezetben, amely a „közönséges zálogjog” cím alatt tárgyalja a forgalmi jelzálog szabályozásának kérdéseit, a legjelentősebb újítás a ranghely előzetes biztosítására és a ranghellyel való rendelkezésre vonatkozó szabályozás. Ez gyakorlatilag a saját jelzálog kérdését az ausztriai polgári törvénykönyv III. résznovellája alapján rendezi. A második fejezet a biztosítéki jelzálogról szól. Ebben a fejezetben első sorban a német BGB hatása érezhető. A harmadik fejezet a telekadósságról rendelkezik szintén fő leg a német BGB szövegét alapul véve. A negyedik fejezet a jelzálogadóslevélrő l és a telekadóslevélről szól. Mint ahogyan a törvény indoklása is utal rá, ebben a fejezetben nem a német BGB, hanem a svájci ZGB volt a magyar törvényalkotók mintája. Megállapítható tehát, hogy az 1927. évi XXXV. törvénycikk egyaránt merít az ausztriai III. résznovellából, a német polgári törvénykönyvből (BGB), és a svájci Zivilgesetzbuchból (ZGB) is. A szerződésbiztosítéki jogban egyedülálló módon angol hatást mutat az ipari záloglevelekről szóló 1928. évi XXI. törvénycikk. Az ipari záloglevelek intézménye a magyar jogrendszertől annyira idegennek tűnik, hogy a francia és a német eredet helyett inkább az angol törvények között kell keresni e jogintézmény ősforrását. Egyrészt az angol joggyakorlatban kialakult shifting security, másrészt pedig az 1864-ben kelt Mortgage Debenture Act volt a magyar ipari záloglevelek mintája. Az angol mortgage debentures (zálog adóskötvény) „lényege abban áll, hogy írásbeli kötelezvényben megjelölt követelés kielégítésére a társaság egész jelenlegi és jövőbeli vagyonát zálogul lekötik. Ezeken a mortgage debenture-eken alapszik az ú. n. floating security (Mortgage Debenture Act 1864-ből és Amendement Act 1870-ből).” (Szászy István, A magyar magánjog általános része, Budapest 1947, I. kötet, 99. Szászy egyébként érdekes módon nem utal a rokonságra, mert csak az angol jogintézményt ismerteti, és a magyar vonatkozásokra nem tér ki).
13
A szocialista Ptk. zálogjogi részének megalkotásakor két szempontot tartottak szem elő tt. Egyrészt a tervgazdaság viszonyaihoz kellett igazítani a zálogjogot, másrészt pedig kézzelfogható volt az egyszerűsítésre való törekvés is, hiszen a jelzálogjogról szóló 1927. évi XXXV. törvénycikk eléggé túlbonyolított volt. Ilyen kidolgozott, cizellált zálogjogi rendszerre a szocializmus viszonyai között amúgy sem volt szükség, ezért a telekadósság, a forgalmi jelzálog, a bírói zálogjog, és a telki teher felszámolásával, a saját dolgon fennálló zálogjog eltörlésével egyszerűsíteni lehetett a zálogjogot. A jelzálogadóslevél és a telekadóslevél az ötvenes évekre gyakorlatilag elsorvadt, ezért erre sem volt szükség. Ezen módosítások és egyszerű sítések megvalósításával zálogjogunk eltávolodott a német BGB rendszerétő l, és inkább a német rendszernél jóval egyszerű bb, önálló zálogjogot nem ismerő francia és ausztriai szabályozáshoz közeledett. A szocialista jogok közül főként a bulgár kötelmi jogi törvény hatása volt jelentős, ennek magyar fordítása a kodifikációs bizottság iratanyagában is fennmaradt. A bulgár kötelmi jogi törvény hatása a bírói zálogjog és a forgalmi zálogjog eltörlésében, a zálogjogi rész szerkezeti felépítésében és egyéb részletszabályokban, a szovjet ptk. hatása pedig a bankhitelt biztosító zálogjog bevezetésében ragadható meg (szovjet ptk. 89. §, 95. §, 105a-b. §). Összességében véve a Ptk. néhány kivétellel és más szövegezésben a nálunk amúgyis hagyományokkal rendelkező ausztriai zálogjoghoz hasonló szabályozást alakított ki, ugyanakkor ügyelt arra is, hogy az ausztriai zálogjognak néhány jellemző intézményét (forgalmi zálogjog, ranghelyfenntartás, hozadéki zálogjog stb.) ne vegye át. Az ausztriai zálogjognak ezek az intézményei azért maradtak ki a magyar Ptk.-ból, mert a szocialista jogalkotók a kapitalista rendszerre jellemzőnek, spekulatív célokra is felhasználhatónak vélték azokat, vagy pedig a magyar joggyakorlatban igazából sohasem honosodtak meg. A szocialista jogalkotó álláspontja hasonlít a francia Code civil felfogásához, amely a keserűtörténelmi tapasztalatok miatt erős fenntartásokkal viszonyult a zálogjog kapitalista átszabásához. A szocialista felfogás
14
ennek megfelelően utasította el a hangsúlyozó német BGB zálogjogát is.
forgalmi
szempontokat
10. A kezesség nagy jelentőséggel rendelkezett már 1848 előtt is, amint ezt a Planum tabulare rendelkezései is mutatják. Talán ennek tulajdonítható, hogy az ausztriai polgári törvénykönyv annak octroyált bevezetése után sem tudta kiszorítani ezeket a bírói gyakorlatban meggyökeresedett elveket, és sok tekintetben jelentős különbségek maradtak fenn a magyar jog és az ausztriai jog között. Az ausztriai ptk. szerint például elegendővolt, ha a főadóst perrel vagy peren kivül a kötelezettsége teljesitésére írásban felszólítja a hitelezőahhoz, hogy a kezes ellen fordulhasson (ABGB § 1355.). A magyar joggyakorlat e kérdésben nem követte az ausztriai polgári törvénykönyvet, hanem (egyébként a többi európai kódexszel nagyjából egybehangzóan) megkövetelte, hogy a hitelezőa főadós vagyonából per és végrehajtás utján keressen kielégitést. A Ptk. 1900-as tervezete az ausztriai ptk. szövegezésétől elszakadva a német BGB kezességre vonatkozó szabályait szinte szó szerint, kevés változtatással fordította le. A tervezet annyira a német minta hatása alatt állt, hogy a német polgári törvénykönyv szerkesztői által a pandektajogból átvett mandatum qualificatum intézményét is bevette a polgári jogi kódex tervezetébe. Ez egyébként még a Magánjogi Törvénykönyv javaslatában is megmaradt. Jelentősebb viták csak az írásbeliség, illetőleg a sortartás kifogása körül bontakoztak ki. Az 1959-es ptk. erő teljesen leegyszerűsítette a kezességre vonatkozó joganyagot. A nyugat-európai polgári törvénykönyvek közül a svájci kötelmi jogi törvény 493. cikke (1) bekezdésének, a 499. cikk (2) bekezdésének és az 507. cikk (2) bekezdésének (részleges, kis mértékű) hatása érezhetőaz 1959-es Ptk. szövegén. A kezesség érvényességéhez a Ptk. a svájci jog befolyásának tulajdoníthatóan előírta az írásbeliséget, és a készfizető kezesség eseteit is pontosabban határozta meg. A bírói gyakorlatban kialakult magyar jogi hagyományokhoz nyúlt vissza a Ptk.-nak az a rendelkezése, amely szerint a sortartás kifogása a kötelezett és a kezesek együttes perlését nem gátolja. Összességében véve a
15
kezességnél a svájci jog hatása mellett leginkább a fennálló bírói gyakorlat figyelembevétele érvényesült. 11. A fiduciárius biztosítékokról a ptk. tervezetek közül egyedül az Mtj. 1000. § rendelkezett, de csak annyiban, hogy kimondta azt, hogy ezeket színleges ügyletnek tekinteni nem lehet. Ezt azonban a bírói gyakorlat nem vette át, és a jogirodalom képviselői is elutasítóan viszonyultak a biztosítéki célú tulajdonátruházáshoz. 1945 után értelemszerű en nem jöhetett szóba a fiduciárius ügyletek elismerése, mert ezeket spekulatív célra is fel lehet használni. A tulajdonjog fenntartása a magyar bírói gyakorlatban nagyjából 1885-ig nem nyert elismerést, talán azért, mert az ABGB szintén nem rendelkezik róla, ső t kimondja, hogy a hitelre történt vásárláskor a tulajdonjog rögtön átszáll. A bírói gyakorlat csak Szászy Schwarz Gusztáv hatására 1885 körül változott. A tulajdonjog fenntartásának szabályozatlansága azonban sok nehézséget okozott. A Ptk. tervezetek a német BGB rendelkezéseit vették át. Ez a hatás tükröződik az 1959. évi IV. törvényben is. A visszatartási jog szabályozása a magyar ptk. tervezeteiben német hatásra történt. A német szabályozás mellett még a Kúria 495. sz. elvi határozata befolyásolta az 1959-es Ptk.-t, de ebből a kifejezetten válságjoginak minősített rendelkezéseket a Ptk. nem vette át. Az elidegenítési tilalom tekintetében a magyar Ptk. tervezetei egyik polgári kódexre sem hasonlítanak, és elsősorban a Kúria 74. számú TÜH határozat alapján állnak. Az elidegenítési tilalom kérdésében a mai Polgári törvénykönyv szabályozását is meghatározza a Kúria 1902. évi november hó 4-én hozott 74. számú TÜH határozata. 12. A fedezetelvonó szerződések tekintetében a magyar jogtudomány és bírói gyakorlat az ausztriai polgári törvénykönyv 953. §-át követte egészen a huszadik század közepéig. Bírói gyakorlatunk száz éven át az ajándékozással kapcsolatban szemlélte a fedezetelvonó szerződéseket, és ezzel az ausztriai jogot vette át. A magyar polgári jogi kódex 1900-as tervezete a BGB 419. §-át
16
kísérelte meg bevezetni, mint korszerű nek tekintett kodifikációs megoldást. Ezt azonban a bírói gyakorlat nem vette át. A Ptk. további tervezetei a bírálatok ellenére kitartottak a BGB 419. § mellett, annak ellenére, hogy már hazájában is sokat bírálták, és a magyar jogászok is sok kritikával illették a nevezett paragrafust. Az Mtj. óvatos módosításokkal kísérletezett, de lényegében ragaszkodott a német mintához. A második világháborúig a kodifikáció e tekintetben nem volt képes megújulni, koncepcionális fordulatot csak az 1959-es Ptk. jelentett, amely a német mintától elfordulva a francia Code civil 1167. cikkét vette át. Hatályos jogunkban a Ptk. 203. §-a jól bevált, a Ptk. rekodifikáció során sem kívánják lényegesen átírni. 13. Az ausztriai jog hatását összefoglalóan azzal jellemezhetjük, hogy annak hatása a magyar szerző désbiztosítéki jogra kettős volt. Egyrészt az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok folytán hatályban maradtak a jelzálogra vonatkozó rendelkezések, itt tehát kifejezett recepcióról van szó. Másrészt pedig bizonyos mértékben a hatályon kívül helyezett szabályok is befolyásolták a jelzálogon kívüli szerződésbiztosítékokat, bár az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok által hatályban nem tartott normákkal szemben a bírói gyakorlat sokkal tartózkodóbb volt. A magyar bírói gyakorlatba például nem ment át az ausztriai polgári törvénykönyvnek az az álláspontja, amely szerint a kötbért meghaladó kár nem követelhető. A kötbér e tekintetben tehát mentes maradt az ausztriai törvénykönyv befolyásától. Grosschmid Béni Jogszabálytanában (Budapest 1905, 35-36) helyesen mutat rá arra, hogy mi az osztr. általános polgári törvénykönyvet, és nem az osztr. polgári jogot vettük át. „Előbbi önmagában bevégzett kútfő, amely mint ilyen változásnak alávetve nincsen. Utóbbi az osztr. területen érvényes és természetesen változásnak alávetett jog. Mondanom sem kell, hogy csakis az előbbi az, amely a hazai területen hatályban van.” Az ausztriai jogfejlődéstő l való elszakadás azonban sok tekintetben elmaradottá tette a magyar jogrendszert. A XIX. század végén hazánkban még mindig az optk. 953. §-a alapján, a
17
Schenkungsanfechtung elvén oldották meg a fedezetelvonó ügyletek kérdését, amikor már Ausztriában ennél egy jóval fejlettebb jogeszköz, az 1884-es Anfechtungsgesetz is rendelkezésre állt. A magyar jogászok mű veit tanulmányozva feltűnő , hogy az ausztriai jogirodalmat viszonylagos mértéktartással idézték, és inkább a német szakirodalomra hivatkoztak. Ekkorra már amúgyis a német pandektajog vette át a vezetőszerepet, és az ausztriai jogtudósok is ennek hatása alá kerültek. Persze általános megállapítást aligha lehet tenni, hiszen amennyi szerző , annyiféle hivatkozási gyakorlat. Az idegen nyelvűszakirodalomra való hivatkozások visszatükrözték a szerző mű veltségét, jogi tudását, jogi olvasottságát. Elméleti jogászok, egyetemi magántanárok esetében az idegen nyelvű irodalom ismerete értelemszerűen szélesebb volt, mint a gyakorlati szakembereknél. Az elméleti jogászoknál is jellemző azonban a francia jogi hivatkozások hiánya, és a német nyelvűszakirodalomra való egyoldalú hivatkozás. A szerződésbiztosítéki jogban az ausztriai irodalomból leginkább Adolf Exner Österreichisches Hypothekenrecht címűzálogjogi munkájára hivatkoztak, aki már a német pandektajogi hatást közvetítette a magyar jog mű velőihez. Szászy-Schwarz ő t idézve érvelt az ABGB-bő l hiányzó tulajdonjogfenntartás érvényessége mellett, de Exner is a német jogból merít. A hazánkban is hatályban lévő ABGB még a természetjogi titulus és modus tana alapján szabályozta a tulajdonátruházást, ahol a titulus a jogcímet, a modus pedig a szerzésmódot jelentette, amelyet Savigny fellépése előtt nem absztrakt dologi jogügyletnek, hanem reálcselekménynek tekintettek. Csak a német pandektisták hatására értelmezték át az ausztriai szerzők (pl. Exner) az ausztriai polgári törvénykönyvet úgy, hogy a traditiót dologi jogügyletnek tekintették. Szászy-Schwarz is Exnerre hivatkozik, a pactum reservati dominii elismerése tehát inkább német pandektista hatásnak tulajdonítható, amelyet ausztriai szerző közvetített. 14. A német jogot egyrészt a német kereskedelmi törvény (Allgemeines Handelsgesetzbuch), másrészt a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch) közvetítette.
18
A német kereskedelmi jog befolyását a kereskedelmi törvényrő l szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk egyértelmű en bizonyítja. A magyar és ezáltal a német kereskedelmi törvény a szerző désbiztosítékoknak első sorban azokat a fajtáit befolyásolta, amelyek tekintetében az ausztriai polgári törvénykönyv rendelkezései nem maradtak hatályban. A jelzálog területén az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok az ausztriai ptk. és a telekkönyvi rendtartás hatályát nem érintették, a kereskedelmi törvény sem szólt erről a területrő l, ezért itt nyilván nem beszélhetünk a német kereskedelmi törvény befolyásáról. Nagyobb volt a német kereskedelmi jog befolyása a szerződésbiztosítékok azon fajtáinál, amelyek hagyományosan a kötelmi jogban helyezkednek el. A kötbér tekintetében például a német kereskedelmi törvény hatása jelentő sebbnek tű nik, mint az ausztriai ptk. befolyása. A foglaló és a kötbér kereskedelmi jogias szabályozását azonban ki kellett egészíteni a polgári törvénykönyv megalkotása során. Kifejezetten ilyen hozzátoldásnak tekinthetőaz a rendelkezés, amely lehető vé tette a bírónak a túlzott mértékűkötbér mérséklését. Ez a rendelkezés a kereskedelmi jogból hiányzik, a polgári jogban azonban e rendelkezés nem volt mellőzhető, hiszen a polgári jogban erő teljesebben kell védeni a gazdaságilag egyenlő tlen szerződőfelet, mint a kereskedelmi jogban. 15. A német polgári törvénykönyv befolyása 1897-től vált egyre jelentősebbé. Az 1900-as magyar Ptk. tervezet szövegezésében is a német BGB szinte kizárólagos hatását tükrözte. Egy fejlettebb jog átvételét, amennyiben azt célszerű ségi szempontok indokolják, és a recepciót körültekintően a társadalmi-gazdasági hatások elemzésével valósítják meg, ésszerű tlen lenne ellenezni. A német polgári jogi kódex volt Európában ekkor a legmodernebb, bizonyos tekintetben tehát indokolt volt a német jog figyelembevétele. A német ptk. felhasználásával is lehetett volna jó törvénykönyvet alkotni, de sajnos ez több tényezőmiatt nem sikerült. Egyrészt a magyar kodifikációs szakemberek nem mérlegeltek elég körültekintő en, és sajnos sokszor figyelmen hagyták a BGB bevezetése óta megjelent jogi bírálatokat is. A ptk. tervezet
19
szerkesztői a német jog iránti csodálatukban addig mentek el, hogy olyan szabályokat is átvettek (Vermögensübernahme, Sachstrafe, stb.), amelyek a magyar jogtól teljesen idegenek voltak, sőt kodifikálásukat maga a német jogászközvélemény is ellenezte. Szászy-Schwarz Gusztáv 1916-ban levélben tudakolta meg tíznél több német kollégájának véleményét a magyar tervezetről. Az általános vélemény az volt, hogy a magyar javaslat túlságosan szolgaian másolta a német eredetit. Martin Wolff például bírálta a jogalkotókat amiatt, hogy a magyar javaslat ilyen mértékben támaszkodott a BGB-re. Másik megjegyzése pedig egyenesen a célszerű tlen szabályok mechanikus átvételével vádolta a magyarokat, mondván, hogy „Önök gyakrabban vettek át oly tételeket, amelyek Németországban nem váltak be.” Leonhard szerint „Önök bátrabban és messzebbre pillanthattak volna, európaiabbak lehettek volna, mint mi.” Kohler szerint „a javaslat nagyon is túlságosan követte a német törvénykönyv hibás útjait, inkább a svájci törvénykönyv nyomában kellett volna járnia. Különösen a szövegezés bürokratikus módjában mutatja a német szöveg hibáit… A magyarok éleseszűségétől el szabad várni, hogy a német törvény bürokratikus tévutjaihoz a kelleténél jobban nem fognak ragaszkodni.” (Szászy-Schwarz Gusztáv, A polgári törvénykönyv és a háború, in Jogi dolgozatok a Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére, Budapest 1916, 643-645). Másrészt a recepció egyoldalúsága, részleges, elszigetelt jellege is hibaforrás volt. Amint azt Wieacker is megállapította, a német BGB a gyengébb fél érdekében be nem avatkozó jellege folytán a gazdag polgárság érdekeit szolgálta. A szükséges korrekciót, a társadalmi feszültségek csökkentését, a gyengébb fél védelmét a német jogalkotó a német polgári törvénykönyvön kívüli jogszabályok megalkotásával végezte el. Ezek a külön törvények már kevésbé gyakoroltak hatást, mint a BGB. Németországban például már 1894-ben elfogadták a részletügyleti törvényt (Abzahlungsgesetz), míg Magyarországon csak 1939-ben került sor a kérdés törvényi szintű szabályozására eléggé szű kreszabott tárgyi hatállyal, a varrógépekre, a mezőgazdasági gépekre és még egy kisebb jelentő ségűingóságra korlátozottan. A
20
német tisztességtelen versenyrő l szóló törvény (Reichgesetz zur Bekämpfung des unlauteren Wettbewerbs vom 27.5.1896) 1896-os kihirdetése is jóval megelő zte a német törvény magyar megfelelő jének, az 1923. évi versenytörvénynek az elfogadását, ami szintén a magyar törvényhozás féloldalas, hiányos jellegét mutatja. A nyugati példákhoz képest a magyar uzsoratörvényhozás sem volt korszerű nek mondható. De nemcsak a gazdaságilag egyenlő tlen fél érdekében való bevatkozás tekintetében volt elmaradott a magyar törvényhozás, hanem a hitelező védelemben is. Németországban például már 1898-ban megszületett az Anfechtungsgesetz, amelynek megalkotása hazánkban szintén elmaradt, a fedezetelvonás kérdése 1959-ig kodifikálatlan volt. Ausztriában is jelentős szerepet töltöttek be a polgári törvénykönyvön kívüli modernizáló jogszabályok, amelyekről hazánkban a polgári törvénykönyv kodifikációja folyamán gyakran megfeledkeztek. A hitelélet fejlő dését segítette előpl. a részletügyleti törvény, amelynek korszerű rendelkezéseit a magyar jognak is követnie kellett volna. Az ausztriai Anfechtungsgesetz átvétele is hasznos lett volna. Az 1895-ben megalkotott törvény (Reichsgesetz betreffend Regelung der Ausverkäufe) is jelentő s szerepet töltött be a tisztességes verseny védelmében és a visszaélések kiküszöbölésében. Mindezek a német és ausztriai törvények a polgári törvénykönyvön kívül kaptak helyet, de jelentő ségük sok tekintetben meghaladta azt. Ezeknek a törvényeknek nagy szerepük volt a korszerűhitelélet kialakításában, és segítségükkel sokszor sikerült megakadályozni, hogy a szerződésbiztosítékokat a gazdaságilag egyenlő tlen fél kihasználásával létrejött követelések biztosítására visszaélésszerűen használják fel. Nemcsak ez, hanem a hitelező védelem fejlesztése is a magyar bírói gyakorlatra maradt, mert a törvényhozói lépések nehézkesek voltak, és sokszor a ptk. tervezetek sem voltak kellő en előremutatóak. Válságjogi intézményként a bírói gyakorlat fejlesztette ki a visszatartási jog szabályait (495. sz. EH), amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a fizetésképtelen vállalkozások magukkal ne rántsák a fizetőképes gazdasági szereplő ket is. A
21
fedezetelvonás szankcionálása is a bírói gyakorlat rugalmasságát dícséri. Sajnos az ausztriai polgári törvénykönyv 953. §-a csak nagyon korlátolt beavatkozási lehetőséget adott a bíróságoknak, de szerencsére a bírói gyakorlat gyorsan alkalmazkodni tudott a biztonságos gazdasági forgalom igényeihez. 16. A bírói gyakorlat és az egyes tervezetek viszonyát illető en megállapíthatjuk, hogy sokkal inkább az egyes tervezetek szövegét idomították a fennálló bírói joggyakorlathoz, mintsem fordítva. Kifejezetten ritka volt, hogy az 1900-as Ptk. tervezet német mintára megfogalmazott újításait a bírói gyakorlat azonnal elfogadta volna. Sokkal inkább az tűnik ki az egyes tervezetek szövegét vizsgálva, hogy az 1900-as Ptk. tervezet szövegét egyre inkább a fennálló bírói gyakorlathoz igazították, míg végül 1928-ra elkészült egy olyan szöveg (a Magánjogi törvénykönyv javaslata), amely a német BGB magyarra fordított rendelkezései között érvényre juttatta a korábban, fő leg az ausztriai ptk. hatása alatt kialakult magyar bírói gyakorlat eltéréseit a német jogtól. A Magánjogi törvénykönyv javaslatában megmaradt tehát az a megfogalmazásbeli keret, amelyet főleg a kötelmi jog terén az 1900-as Ptk. alapjául szolgáló német BGB jelentett, de egyre inkább beépültek ebbe a szövegbe a magyar bírói gyakorlat által kialakított elvek is. Csak az 1959-es Ptk. szakított ezzel a német szövegezésbeli hagyománnyal, ezáltal sikerült a magyar polgári jogi kodifikációt a német jogtól függetlenebbé tenni. 17. Az 1959. évi IV. törvény abban a korban született, amikor hazánk politikai-gazdasági berendezkedését egy másik állam, a Szovjetúnió határozta meg. Szinte kötelezővolt a szovjet polgári törvénykönyvre és a szovjet szerzőkre hivatkozni. Ebbő l logikusan következne, hogy a Ptk. szerző désbiztosítéki jogának forrását a szovjet ptk.-ban kellene keresni. A részletesebb összehasonlító jogi elemzés azonban ezt a szinte közhellyé vált véleményt nem támasztja alá. A szovjet ptk. a szerződésbiztosítékokról vagy fedezetbiztosítékokról szóló fejezetet nem tartalmaz, a zálogjogot a dologi jogban, a többi szerződésbiztosítékot a kötelmi jogban szabályozza. A zálogjog tartalmi szabályozása is annyira eltérő, hogy
22
a szovjet ptk.-t legfeljebb csak a bankhitelt biztosító zálogjog tekintetében ismerhetjük el főforrásnak. A Szovjetúnióban nem volt telekkönyv, a telek polgári jogi forgalom tárgyát nem képezhette, ezért jelzálogként sem volt leköthető . A Magyar Népköztársaság Polgári törvénykönyve ilyen rendelkezéseket nem ismer. A szocialista jogok közül egyedül a Bulgár Népköztársaság 1950. évi kötelmi jogi törvénye tartalmaz a szerző désbiztosítékokról szóló fejezetet. A magyar Ptk. szerző désbiztosítéki részére leginkább a bulgár kötelmi jogi törvény hatott a szocialista jogok közül. A bulgár kötelmi jogi törvény ismeri a zálogjognak mindazokat a fajtáit, amelyeket a magyar Ptk. is felsorol. A szövegezésbeli azonosságok, a zálogjogi rész szerkezeti beosztása arra utalnak, hogy a magyar Ptk. a szovjet ptk.-nál sokkal erősebben hasznosította a bulgár kötelmi jogi törvény szövegét. A bulgár törvény használatát alátámasztja az is, hogy a magyar kodifikációs bizottság iratai között fennmaradt a bulgár kötelmi jogi törvény magyarra lefordíttatott szövege is. A bulgár törvénynek a szerző désbiztosítéki jogot egy címben összefoglaló szabályozása szintén nem magyarázható kizárólag a szovjet jog befolyásával. A bulgár kötelmi jogot ugyanis már a XIX. század végén a francia Code civil és az olasz Codice civile alapján kodifikálták. Ezt a jogi hagyományt az 1950. évi bulgár kötelmi jogi törvény is megő rizte, figyelembe véve a Code civilt és az 1942-es Codice civilet. Ezek a törvénykönyvek szintén nem a dologi jogban szabályozzák a zálogjogot. A latin jogok hatása megmutatkozik a bulgár kötelmi jog egyéb részmegoldásaiban is, amelyek közül néhányat a magyar Ptk. is átvett. A magyar Ptk. szocialista jellege csak egyes területeken érzékelhetőa szövegezésben, más területeken kevés utalás van arra, hogy a szabályok erős ideológiai hatás alatt állnának. Ha például a foglaló vagy a kezesség szabályait kiszakítanánk a Ptk. szövegösszefüggésébő l, akkor senki sem mondaná meg, hogy egy szocialista állam kódexérő l van szó. Ezt későbbi ideológiai bírálat szóvá is tette, mondván, hogy kettős hatás jellemzi a kódexet: egyrészről a kistulajdonosi modell, másrészről a szigorú tervutasításos rendszer.
23
Minthogy a tervutasításos rendszer az állam hitelmonopóliumára épült, a szerződésbiztosítékok nem játszhattak nagy szerepet a szocialista jogban. A 19/1952. (III. 14.) MT rendelet szerint a vállalat részére csak a pénzügyminiszter által kijelölt pénzintézet nyújthatott hitelt a hitelterv szerint, de a vállalatok egymásnak nem hitelezhettek. Az államosított bankokból egyszintűbankrendszert alakítottak ki, amelyek a gazdaság egy-egy szektorainak pénzügyeit kezelték. A bank polgári jogi jogalanyból államigazgatási szervvé vált, mint a centrális pénzügyi irányítás és ellenőrzés szerve. Nem pusztán az állami vállalat számláját vezette, hanem ellenőrző, irányító feladatot látott el, és a hiteltervben meghatározottak szerint volt köteles eljárni. Az állami vállalatok egymásnak nem hitelezhettek, mert ez áttekinthetetlenné tette volna a szocialista közgazdasági elmélet szerint a pénzmozgás folyamatait. Az állami vállalatnak elvileg tartozásait azonnal ki kellett fizetnie, ami feleslegessé tette a szerződésbiztosítékoknak az állami vállalatok közötti alkalmazását. Kivételt egyedül a kötbér és a bankhitelt biztosító zálogjog jelentett. Emellett alkalmazták még a késedelmi kamatot és az akkreditívet. Az akkreditív nem számított előlegnek, pusztán arról volt szó, hogy az ellenszolgáltatás fedezetét a bank zárolt számlára vezeti át, és így a szállítónak járó ellenértéket a vállalat nem tudja elkölteni. A szocialista szerző désbiztosítéki jognak a szocializmusban elfoglalt szerepét legnagyobb részben a hitelezési monopólium elő írása határozta meg. Eörsi (A tervszerző dések, Budapest 1957, 435) szerint „a hitelezési tilalom azt jelenti, hogy a beruházásokról szóló jogszabályokban, illető leg az építési szerző dések szabályaiban megállapított szű k körön kívül állami vállalat a szerződés alapján előleget nem adhat, állami vállalatok egymásnak sem nyíltan, sem burkoltan nem hitelezhetnek.” A szocialista felfogás burkolt hitelezésnek tekintette nemcsak az előleget, hanem a szerződésbiztosítékok túlnyomó részét, így például a foglalót, sőt a kezességet is tiltotta. A hitelmonopólium jogát gyakorló bank a rendeletben felsorolt fedezetre (amelyek között az ingatlan nem volt felsorolva) zálogjogot szerzett. A szovjet ptk.-ból átvett bankhitelt biztosító zálogjog
24
megalapításához a Ptk. 262. §-a szerint a dolgot nem kellett a banknak átadni, ami a hitelmonopólium miatt nem okozott problémát. Szinte azt lehet mondani, hogy a szerződésbiztosítéki jogból kimaradt a szocialista szektor. Az állami vállalatok nem vehették igénybe a szerződésbiztosítéki intézményeket, a kötbért kivéve. A szerződésbiztosítéki jog szocialista átalakítása tulajdonképpen tehát a régi szerződésbiztosítéki jog elsorvasztásával történt. 18. A nyugat-európai hatások végigkövetése a szerződésbiztosítéki jog kodifikációs történetében, úgy hiszem, kellőképpen illusztrálja a külsőhatások sokrétűjellegét. Ezek a hatások a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar kódextervezetekben megfigyelhető szószerinti átvételtől a szabadabb tartalmi befolyáson át egészen a szinte csak megfogalmazásbeli hatásokig terjednek. A hatások intenzitása különböző, és amikor a magyar kodifikációs folyamatot befolyásoló külső mintákról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy mennyire különbözőlehet egy-egy törvénykönyv hatása a magyar jogfejlődésre. A külsőhatások sokrétűjellege a hatás származásának helye szempontjából is alapvető. A szerződésbiztosítéki jog nagy területének áttekintése alapján bátran állíthatjuk, hogy a magyar jog nem követte egyik jogrendszert sem szolgaian, hanem hol több, hol kevesebb mértékben alkotóan továbbfejlesztette azokat. A magyar magánjognak a római-germán jogcsaládba való besorolását is ennek megfelelő en kell értelmeznünk. A gépies recepció csak a kodifikáció korai szakaszában kapott nagyobb jelentő séget. A magyar jogtudomány felnőtté válásával azonban egyre inkább egyenrangú partnere lett az európai jogoknak, az átvett intézményeket sikerült továbbfejlesztenie, és azokhoz értékes hozzájárulásként a magyar jogi gondolkodás hazai gyümölcseit is hozzátennie.
IV. A dolgozat tárgykörébő l készült részpublikációk 1. Bónis Péter: Ius commune hatások a magyar zálogjogban, in Jogtudományi Közlöny 56 (2001) 498-506. 2. Bónis Péter: “Omnia fere iura Regni huius originaliter e pontificii caesareique iuris fontibus progressum habeant”. Diritto comune, diritto ungherese e il Tripartitum, in Rivista Internazionale di Diritto Comune 13 (2002) 271-294. 3. Bónis Péter: A nyugat-európai kódexek hatása a magyar polgári jogi kodifikációra a fedezetelvonó ügyletek tekintetében, in Jogi Tanulmányok 2007, Budapest 2007, 47-74 4. Bónis Péter: A foglaló a nyugat-európai kódexekben és a magyar polgári törvénykönyv tervezeteiben, in Jogi Tanulmányok 2008, Budapest 2008, 35-59 5. Bónis Péter: A tulajdonjog fenntartása a nyugat-európai polgári törvénykönyvekben és a magyar polgári törvénykönyv tervezeteiben, in Jogi Tanulmányok 2009, Budapest 2009, 63-84
