A nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd Nemzet, nemzetiség, nemzetköziség magyarság Illyés Gyula gondolatvilágában

NEMZET, NEMZETISÉG, NEMZETKÖZISÉG

139

BOGNÁR ZALÁN

„A nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd” Nemzet, nemzetiség, nemzetköziség – magyarság Illyés Gyula gondolatvilágában „Illyés a szülőföld tartóoszlopaira boltozta költői világát. Újító és megőrző, hagyományok folytatója és maga is hagyományt teremtő, magyar és európai műveltségű, otthon van Tolnában és Párizsban. Gazdag műfaji változatosságot fölmutató életműve egyetlen kicsiny és a világban szétszórt néphez, a magyar anyanyelvűek közösségéhez köti. De neve olyan erkölcsi erő, hogy a nagyvilág legszélesebb terein is róla ítélhetik meg az idegenek népünket.” 1 TÜSKÉS TIBOR ezekkel a szavakkal emlékezett ILLYÉS GYULÁra, aki a XX. századi, de kiváltképp a második világháború utáni magyar irodalmi, sőt lehet mondani, a magyar szellemi élet egyik legkimagaslóbb, legmeghatározóbb alakja, aki – CSOÓRI SÁNDOR szavait kölcsönvéve – „... a magyarság legnagyobbjai közé tartozik. A mindenkori élcsapatba.” 2 Ezért is oly fontos, hogy megvizsgáljuk és összegezzük a XX. század egyik írófejedelmének gondolatait a nemzetről, a nemzetiségről, korszakunk e két legmeghatározóbb, legfontosabb fogalmáról és ezeknek konkrétan a magyarságra vonatkozó meglátásairól. Többen mondták rá, hogy ő a nagy kiegyező. Maga is vallotta, hogy „fejjel falnak menni ... káros hiábavalóság”, mégis elismerte, hogy sok fal omlott össze a fejek betörésétől. Így kiegyező magatartása miatt van is némi bűntudata. 3 ILLYÉS GYULA írói munkásságára jellemző, – mint nehéz történelmi időkben általában – hogy tényfeltárásait, figyelmeztetéseit, erkölcsi mondandóját legtöbbször metaforákban, történelmi, természeti allegóriákban, asszociációs képekben írja le. A XX. század poklait, kevés örömét átélő nemzetének „számadója”, s nemcsak és nem is elsősorban kritizáló, ostorozó, hanem inkább vigasztalni, felemelni, reményt nyújtani, felelősségvállalásra inspirálni akaró nemzeti költője, próza- és drámaírója, gondolkodója. Tudja, hogy beszélgetéseivel, drámáival nagyobb közösséget tud elérni, mint költészetével. 1 2 3

TÜSKÉS TIBOR: Illyés és a szülőföld. In: In memoriam Illyés Gyula (szerk. VADAS FERENC) Múzeumi füzetek, Szekszárd, 1985. 14. CSOÓRI SÁNDOR: Emlékező sorok a prózaíró Illyésre. In: In memoriam … 26. ILLYÉS GYULA: Szellem és erőszak. (a továbbiakban: Szell.) „Gyorsuló idő” sorozat. Budapest, 1978. 181.

140

BOGNÁR ZALÁN

Óriási benne a felelősségérzet népe, nemzete iránt. Illik rá SZÉCHENYI megállapítása: „Csak a gyenge szereti önmagát; az erős egész nemzeteket hordoz szívében.” 4 Vallja, hogy a szellemi, a kulturális életnek nemcsak feladata, de kötelessége is „akár tetszik a politikának, akár nem”, hogy népének, nemzetének annak különböző sorsproblémáira választ, annak megoldásaira irányt mutasson, „hogy a res publica menete elé szántson. Legalább ugart törjön a jó magvaknak.” 5 Feladata a szántás és a magvetés. Szent kötelességének érzi, – akárcsak VÖRÖSMARTY, PETŐFI, ADY vagy BABITS – hogy utat törjön, utat mutasson a magyar nemzeti sorskérdésekben, „... számára előretörni, előcsapat: avantgarde lenni halálig szent kötelesség marad.” 6 Ezért a magyar szellemi életnek különösen a második világháború utáni szocialista „iránytévesztés” időszakában kötelessége a helyes nemzeti tudat kialakítása, valamint felhívni a figyelmet az elszakított nemzetrészek, a magyar nemzeti kisebbségek jogfosztásaira, jajkiáltásaikat meghallani és tolmácsolni azt a hazai és a külföldi társadalmi és politikai életnek. 7 A nemzeti-nemzetiségi kérdéskörben folytatott elmélkedéseinél – melyek túlnyomórészt a második világháború után születtek – allegóriáit, metaforáit – hogy érvelése a szocializmus időszakában hangot és súlyt kaphasson – „az imperialista elnyomás alatt szenvedő” népek köréből veszi. Ezek közül is különösen kettőt emel ki: az íreket, s legfőképpen a baszkokat. Utóbbit annál is inkább, mivel a baszkokat a magyarsághoz hasonlóan szintén idegen, nem rokon népek veszik körül, azaz mindkét népet egyedülállónak, némiképp árvánmaradtnak érzi az indoeurópai népek nagy családjában. E tárgykörben készült munkáival az az elsődleges célja, hogy az e fogalmak körüli – különösen a Duna-medencei népekre, nemzetekre vonatkozóan – félreértéseket, tévképeket, ferdítéseket, belemagyarázásokat, illetve a magyarságra sütött igaztalan vádakat eloszlassa. Annál is inkább, mivel a magyar nemzet történelme során mindig is befogadó nemzet volt (lásd például István király Intelmeit, vagy a szászoknak, jászoknak, kunoknak adott kiváltságokat, vagy az 1868-as nemzetiségi törvényt). Ugyanakkor nem lehet a magyar nemzetnek felróni azokat a „kilengéseket”, amikor külső vagy belső kényszer hatására – sokszor idegen uralom alatt – adott helyt a nemzeti türelmetlenségnek. Bölcs belátásával, megfontoltságával mindig szemben állt a szélsőséges irányzatokkal, jöhettek azok akár jobbról, akár balról. Így történhetett, hogy Trianon – ahogy ő SZÉCHENYI ISTVÁN: Hitel. Pest, 1830. Reprint kiadás: Budapest, 1980. 22. Szell. 113. 6 Szell. 189. 7 Szell. 193. 4 5


141

nevezte –, az „új Mohács” után a náci Németország egyre erősödő befolyásától nemzetét féltő ILLYÉSt a Márciusi Front kiáltványának megjelenése ügyében az ügyészség „a magyar állam és a nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség”-gel, 8 vagy ahogy ILLYÉS fogalmaz, a nemzetgyalázás vádjával illették. Majd életének második felében, a magyarországi szocializmus időszakában a határon túli magyarság gondjainak megszólaltatása miatt azzal vádolták, hogy elfogult nemzetieskedő, bús magyarkodó, tévelygő nacionalista. 9 Belső kötelességtudata, felelősségérzete nem hagyta, hogy ne hallja meg, hogy ne lássa meg nemzete legfájóbban kiáltó sorskérdéseit; a nemzeti öntudat hiányát, illetve torzulását, a magyarság fogyását és az ország határain kívül rekedt 1/3-nyi nemzetrész problémáit, nehézségeit. Életének második felében a magyar kényszerkisebbség 10 helyzetével, sorsával, jövőjével, az anyanemzettel és a többségi nemzettel való kapcsolatával, ezek rendezésével, helyes mederbe terelésével való foglalkozás vált „legnagyobb, szüntelenül foglalkoztató, zaklató” gondjává. 11 A nemzet és a nemzetiség fogalma – különösen a magyarság esetében – számtalan szálon kötődnek egymáshoz. Így ILLYÉS GYULA írásaiban, verseiben, drámáiban, esszéiben, illetve a vele készült riportokban is e fogalmak egymáshoz több szálon való kapcsolódása miatt igen nehéz e gondolatokat rendszerezni. Mégis erre próbálok kísérletet tenni e tanulmányban. ILLYÉS GYULÁnak e két fogalomról, ezeknek egymáshoz való viszonyulásáról alkotott gondolatainak bemutatásakor – lévén a költő magyar – e fogalmak az általánosításon túl egy sajátos magyar, Duna-medencei, kelet-közép-európai kontextusban kerülnek az olvasó elé. Ugyanakkor, mivel a magyar nemzet, illetve nemzetiség, a hazafiság fogalma a szocialista időszakban vált leginkább zavarossá, kiüresedetté, illetve a magyar nemzet identitás zavara, torzulása e korszakban vált akuttá, érvelésében a magyarországi TÜSKÉS TIBOR: Illyés Gyula alkotásai és vallomásai tükrében. Budapest, 1983. 154. Barátok és eszmék. Domokos Mátyás riportja Illyés Gyulával. (Szerk.: BORUS RÓZSA, rendezte: Czigány Tamás) Televideo Kiadó, é. n. 48–68 min.; Szell. 224–225. 10 TELEKI PÁL a kisebbségeket három csoportba sorolta. 1.) Ősi vagy tradicionális kisebbségek, amelyek hosszú történelmi perióduson, több száz éven keresztül együtt éltek a többségi nemzettel. Például a szlovák, a breton, a katalán, az elzászi német. 2.) Önkéntes kisebbség, amely hívatlanul vagy hívásra, egyenként vagy nagyobb csoportokban jött a többségi nemzet államába, területére. Például a német, a román, a szerb. 3.) Kényszerkisebbség az, amely akaratán kívül, hódítás vagy nagyhatalmi diktátum révén vált többségiből kisebbségi nemzetté, nemzetiséggé. Például a kárpát-medencei, határon túli magyar kisebbség. 11 RUFFY PÉTER: Élőszóval. Születésnapi beszélgetés a hetvenötéves Illyés Gyulával. Magyar Nemzet 1977. november 1.; Szell. 270. 8 9

142

BOGNÁR ZALÁN

politikai, szellemi vezetőréteg nemzeti öntudatot altató, azt félrecsúsztató irányvonalát sokszor a hatalmi ideológia oldaláról, tehát balról, a szocialista, azaz a marxista-leninista ideológia oldaláról támadja. ILLYÉS GYULÁNAK a nemzeti, a nemzetiségi kérdésről kialakított gondolatai legkoncentráltabban és a legtöbb esetben a legkikristályosodottabban a Szellem és erőszak című könyvében kaptak nyilvánosságot. Így a következőkben leginkább e művére támaszkodva igyekszem összefoglalni és rendszerezni az e kérdéskörben kifejtett gondolatait. Annál is inkább, mivel ILLYÉS GYULA e könyvéről többen is azt vallották és vallják, amit POSZLER GYÖRGY. „A nagy mű klasszikussá lehet, mert tartós történelmi tendenciákat érint. ... De aggasztó e klasszicitás. Mert rombolóan tartós történelmi tendenciákat érint(...) Ma a levegőben van, amit ő tegnap is tudott. Mindenki arról szól, amiről ő évtizedek óta.” 12 A nemzet– nemzetiségről, illetve a magyarságról versekben, esszékben, levelekben megfogalmazott gondolatainak e gyűjteményes kötetét – lévén a téma a szocializmus időszakában mélyen levő gócokba talált – 1978-ban ugyan kinyomtatták, de akkor a költőnek adott 30 példányon kívül több nem kerülhetett forgalomba. Csak 10 évvel később, 1988-ban – immár az író halála után – engedélyezték a terjesztését. 13 E műve sajnos még ma sem, a XXI. század elején sem vesztette el aktualitását a magyarországi magyarság nemzeti identitászavarának, bár szűkülő, mégis további erőteljes megléte és a nemzeti–nemzetiségi problémák megoldatlansága folytán. * Nemzet, nemzetiség – magyarság „A XX. század uralkodó adottsága – a nemzet” 14 – idézi ILLYÉS MALRAUX-ot. 15 Valóban, az elmúlt évszázad történelmének legfőbb attribútuma a nemzet. Hiszen az első világháború után keltették életre ismét Lengyelországot, és ekkor bontották szét az Illyéstől Illyésről (összeállította: PÁSZTOR BERTALAN) Budapest, 1990. 300–301. A kiadó a könyvben elhelyezett külön kis lapon hívta fel az olvasók figyelmét a kötet tíz éves késésének politikai okára: „Illyés Gyula könyvét tíz év késéssel adjuk közre. Magas szintről származó tilalom volt a várakozás oka. Tíz év múltán is elmondhatjuk: ez a könyv fontos dokumentuma egy nagy elme igazságért folytatott küzdelmének – tanúság és tanulság mindnyájunk számára.” 14 Szell. 99. 15 MALRAUX, ANDRÉ: XX. századi francia író, műtörténész. 1936-ban a köztársaságiak oldalán részt vett a spanyol polgárháborúban. 1940–1944 között ezredesi rangban harcolt DE GAULLE-t követő csoportban a német megszállók ellen. Később kulturális miniszter lett. 12 13


143

Osztrák-Magyar Monarchiát azzal az indokkal, hogy a helyén nemzetállamokat hoznak létre. Helyette azonban sok kis „Monarchiát”, sok soknemzetiségű, gyenge kohéziójú államot hoztak létre. Egyes nemzeteket privilegizálva, mint például a cseheket, a szerbeket, a románokat, másokat, mint például a szlovákokat, ruténeket, horvátokat, szlovéneket – a népszavazás kiiktatásával – meg sem kérdezték az új határok kialakításánál. Míg a nemzeteknek egy harmadik részét, mint például a magyarokat, a németeket és az osztrákokat egyenesen diszkriminálták. 16 Így a nemzetek közti különbségtétel, alá- és fölérendelés által – TELEKI PÁL számításai szerint – létrehoztak Európában 48 milliónyi nemzeti kisebbséget, 17 ezzel elvetve a második világháború magvait. De ez a század volt a harmadik világ népei, nemzetei öntudatra ébredésének, illetve függetlenségük létrejöttének az ideje is. Majd a század végén nemzeti alkotóelemeikre bomlottak az első világháború után mesterségesen kreált államok, Csehszlovákia, Jugoszlávia, valamint a hódításokkal önmagát túlnőtt szovjet birodalom – hogy csak néhány momentummal támaszszam alá a fent említett megállapítást. Utóbbiakat ILLYÉS GYULA sajnos már nem érhette meg. 1939-ben, amikor a német fajelmélet már mételyként kezdett terjedni Magyarországon, így fogalmazta meg, hogy ki a magyar, hogy mitől tartozik valaki egy nemzethez: „Egy-egy népet nem a testi hasonlóság, hanem a közös múlt, a hasonló gond, az egy haza levegője egyesít s választ el egy más múltú és más jelenű néptől. Magyar az, akinek nyelve és esze magyarul forog.” 18 Tehát ILLYÉS GYULA nemzeten – mint Közép- és Kelet-Európában mások is – a kultúrnemzet (Kulturnation) fogalmát értette, szemben a Nyugat-Európában domináns politikai vagy államnemzet (Staatsnation) meghatározással. 19 ILLYÉS szerint a nemzet, hasonlóan az osztályharchoz, hol akadálya. hol pedig megteremtője „az emberiség immár véglegesen esedékes egyesülésének. Mert hisz annak elmaradásával ... Hirosima lángujjai írták a falra, hogy mi jöhet.” 20 Akadálya annyiban, hogy mindegyik nemzet először szeretne saját államában élni, kialakítva, illetve megerősítve nemzeti önazonosságát. Mint ahogy a Az első világháború utáni békék alapján csoportosította így a nemzeteket BETHLEN ISTVÁN. PÉTERI LÓRÁNT: Bethlen István. In: Trianon és a magyar politikai gondolkodás 1920–1953. (szerk.: ROMSICS IGNÁC) Budapest, 1998. 37. 17 ABLONCZY BALÁZS: Teleki Pál. In: Trianon és a … 20. 18 Ki a magyar? Régi magyarok könyvtára, Mefhosz, Budapest, 1939. 35. 19 E fogalmak részletes, de mégis összefogott magyarázatát és tisztázását térben és időben lásd: ROMSICS IGNÁC: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Napvilág Kiadó, Budapest, 1989. 20 Szell. 99. 16

144

BOGNÁR ZALÁN

második világháború előtt, illetve alatt a szlovákok és a horvátok is létrehozták saját államukat, amelyeket azonban a győztes nagyhatalmak felszámoltak. Majd e két nemzet – nem mondva le önállósulási törekvéseiről – a század végére, a világháborút lezáró nagyhatalmi diktátum ellenére, ismét létrehozhatta önálló államát. Ugyanakkor a nemzet megteremtője is az egyesülésnek, hiszen a nemzeti identitásukban megerősödött nemzetek, nemzetállamok, felismerve a nagyhatalmakkal szembeni gyengeségüket, sebezhetőségüket immár saját nemzetállami keretükkel szorgalmazzák a szorosabb együttműködést, végső fokon az egyesülést. Mindezek közben természetesen megtartva és hangsúlyozva nemzeti sajátosságaikat, különbözőségüket. ILLYÉS – KLEBELSBERG KUNÓhoz és TELEKI PÁLhoz hasonlóan – olyannak szeretné látni nemzetét, „amely a jólétével, műveltségével kelt fiaiban büszkeséget, az idegenben s netáni ellenségben tiszteletet, irigységet akár. A jó nemzet, amelyben jól érzem magam … Ahol minden honfitársamat velem egyenrangúnak ismerem el... Amely nem azzal erős, hogy lökni, hanem hogy vonzani tud.” 21 ILLYÉS úgy véli, hogy a jól működő nemzet olyan, mint egy jól működő család, amely „a kölcsönös segítésnek a kölcsönös megismerésen, összeszokáson alapuló tartós kerete”. Ez akkor működik jól, ha az egyén – mint családban a gyermek – bármilyen sajátos egyéniségével is támogatásra számíthat, így nevelődve arra, hogy ő is támogatást adjon. 22 Tehát a nemzetnek, akár a családnak az egyik fő funkciója, hogy biztonságot, hogy védelmet adjon. Ezért a nemzettesttől elszakított nemzetrészek joggal várnak segítséget az ún. „anyanemzettől”, amely pusztán attól lett „anya”, hogy a szétszaggatott nemzet legnagyobb része él itt, s az állam neve és hivatalos nyelve is a nemzet anyanyelve – esetünkben: a magyar. 1952-ben ILLYÉS a – napjainkban is sokat vitatott – Fáklyaláng című drámájában 23 „történelmi leckét”, egy ideát, egy eszményképet is akart adni olvasóinak, nézőinek KOSSUTH LAJOS személyében arról, hogy milyen az igazi hazafi, aki a néppel, a népért akar harcolni. Mindezt egy oly korban, amikor a hazafias, a nemzeti gondolkodásmód helyett annak legtorzabb ellentéte uralkodott. Szándékaival ellentétben egyesek úgy magyarázták e darabját, és azzal vádolták, hogy KOSSUTHban tulajdonképpen RÁKOSIt jelenítette meg. E vád hamisságát mi sem bizonyítja jobban, mint az 1950-ben megírt

21

Szell. 114. Szell. 188. 23 ILLYÉS GYULA: Drámák I. kötet. Budapest, 1969. 22


145

Egy mondat a zsarnokságról című verse, amelyet azonban csak a forradalom idején, 1956. november 2-án jelentethetett meg az Irodalmi Újságban! 24 Mélységesen elítéli a Rákosi-korszak politikai és szellemi vezetőinek a Moszkva irányában megnyilvánuló szervilizmusát, amellyel a nemzetet teljesen kiszolgálják egy másik, egy idegen hatalomnak, egyre inkább megfosztva a magyar nemzetet maradék szabadságától, mozgásterétől, nemzeti sajátosságaitól. Ennek gyökerei szerinte oda vezetnek vissza, hogy Magyarország Mohácstól Trianonig nem volt önálló, s így a politikai vezetők hozzászoktak ahhoz, hogy saját népük érdekei helyett mások érdekeit szolgálják. Mindezt 1954-ben, a Fáklyaláng debreceni előadásának megnyitásán ILLYÉS így fogalmazta meg: „a nemzet akkor egészséges, hogyha minél több anyagi és szellemi szabadsággal rendelkezik. Mikor a színdarabra gondoltam, föl akartam ébreszteni s tudatosítani akartam ezt a magyarokkal. Lévén annyira magyar, hogy néptársaimnak, honfitársaimnak gorombasággal is a szemébe mondhatom a gondolataimat, erre az érzésre tértem vissza, hogy megmagyarázzam: szabadság nélkül nincs nemzet. Nem hiába való az a mondás, hogy semmiféle szabadság nem képzelhető el nemzeti zabadság nélkül ... Azok a szabad nemzetek, amelyeknek fiai a múltban ezt a harcot, ezt a munkát elvégezték. Nekünk mostoha történelmünk erre nem adott szinte módot sem.” 25 Ha nemzetről beszélünk, akkor megkerülhetetlen a nemzeti tudat fogalma. Hogy mi is a nemzeti tudat? ILLYÉS szerint a nemzeti összetartó erő, a nemzeti közérzés kohéziója. Bővebben megfogalmazva azt jelenti, hogyan kell érzelmileg a nemzetben helyesen élni, vagyis, hogy „mi legyen lelki normája viszonyunknak anyanyelvi társainkhoz”. És mint fogalmaz ekörül: „soha nem volt világszerte akkora – s oly fokozódó – a zavar, mint századunkban.” 26 Ezért foglalkozik oly sokat a nemzeti tudat, a hazafiság, a patriotizmus, a nacionalizmus, a sovinizmus fogalmával, hogy világosságot, rendet teremtsen az e fogalmak körül kialakult zűrzavarban. A nacionalizmus szót egy szóval még nem fordították le magyarra. A több helyen is vizsgált fogalmat a legkikristályosodottabban a Szakvizsgán nacionalizmusból című esszéjében fogalmazta meg. A patriotizmus és a nacionalizmus között olyan nagy a különbség, „mintha abban a hiszemben, hogy macskát hívok, tigrist invitálok be.” Azaz „nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért .... Nacionalista az a bármily kicsi vagy nagy csoport, amely fokozza a ILLYÉS GYULA: Egy mondat a zsarnokságról. In: ILLYÉS GYULA: Menet a ködben. Budapest, 1986. 380–388. 25 ILLYÉS GYULA: Megnyitó beszéd a Fáklyaláng előadásán a debreceni Csokonai Színházban. In: Alföld, 1972./11., 9–10. 26 Szell. 189. 24

146

BOGNÁR ZALÁN

tudományos szocializmus által megvilágított osztálykülönbséget egy másik csoporttal szemben annak arcszíne, vallása vagy anyanyelve miatt. Nemzeti, aki ezt a magatartást oda teszi, ahova való: az elnyomás épp hogy a szocializmust sértő tünetei közé. A nacionalista jogot sért (más népekét, önző előnyért); a patrióta jogot véd (voltaképpen nem is a maga népéért, hanem az Emberért, az Emberiségért).”27 A nemzeti öntudatra jutás három fontos részből áll: ismereti, akarati és érzelmi tényezőből. BABITScsal együtt ILLYÉS is vallotta: „Az emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet.” 28 Egy közösség, így a nemzet közösségének is örök emberi megmérhetősége, erkölcsi értéke, hogy kiket, miket becsül, kikre, mikre emlékezik. ILLYÉS példamutatóan emlékeztet számtalan művében nagy magyar történelmi, művészeti, népünket, kultúránkat gyarapító nagy személyiségeinkre, valamint számtalan egyszerű, becsületes emberre, amint írja: „Nyújtsuk magasra örökségünk szép darabjait...ne szégyelljük ....” 29 (Nemzeti nagyjaink közül azok – a teljesség igénye nélkül – akiket ILYLYÉS magasra emel, akiket műveiben példaként állít a nemzet elé: honszerző ÁRPÁD, államalapító ISTVÁN, I. LÁSZLÓ király, HUNYADIAK, DÓZSA, ZRÍNYI, II. RÁKÓCZI FERENC, BERCSÉNYI, SZÉCHENYI, KOSSUTH, VASVÁRI, TÁNCSICS, TELEKI LÁSZLÓ, BAJCSY-ZSILINSZKY, BALASSI, KÖLCSEY, VÖRÖSMARTY, ARANY, PETŐFI, ADY, MÓRICZ, BABITS, BARTÓK, KODÁLY, NÉMETH LÁSZLÓ, MEDGYESI FERENC, KÓS KÁROLY, VERES PÉTER, MÁRAI SÁNDOR, TAMÁSI ÁRON.). „Az emlékezés titkos hatalom, amely az embert átalakítja. Butává válik, aki a rosszat felejti el, gonosszá válik, aki a jót felejti el." – írta ERICH KASTNER. ILLYÉS ezért hangot adott kritikáinak is verseiben: Kormos képek; Kacsalábon forgó vár; S az ország?; Jogaink; Egy államférfinak; Közügy; Vár a vízen; Utólagosan kormánykerék; Egy mondat a zsarnokságról; Verses levél Zilahi Lajoshoz stb. Mindazonáltal elsősorban a példaállítás volt a célja, kevésbé a kritika. Hiszen a második vesztett világháború után a horgasztott fejű, belső lélekmarcangolásoktól terhelt nemzetének elsősorban a lélekemelésre, önbecsülésének visszanyerésére, illetve annak erősítésére volt szüksége. Bizonyos volt benne, hogy a magyarság csökkenő s a szomszéd népektől elmaradó népszaporulata mögött a nemzeti tudat gyengülése, rombolása áll. 30 „A számokkal mérhető meggyengülésnél szinte katasztrofálisabb lett, ami a nemzeti tudatot érte. Szellemi összetartó erő – a Szakvizsgán nacionalizmusból. ILLYÉS GYULA: Hajszálgyökerek. Budapest, 1971. 445–446. Babits Mihály: Irodalmi nevelés (Fogarasi diákjaimnak, az Értesítőbe) In: BABITS MIHÁLY: Esszék, tanulmányok I. kötet Budapest, 1978. 94. o. 29 ILLYÉS GYULA: Anyanyelvünk. Budapest, 1964. 47. 30 Szell. 262. 27 28


147

közérzés kohéziója – nélkül nincs nemzet.” 31 Úgy látta és úgy tapasztalta, hogy a magyarság, „a magyar köznép” nemzeti tudata összevetve a többi nemzetével „megdöbbentően fogyatékos”. Leginkább azokon a területeken, ahol szín magyar közegben élnek, tehát nincs kontraszt, nem érzik azt, hogy ők miben különböznek a többi nemzettől, hogy köztük mi az azonosság, mi a nemzeti összetartó erő, hogy ők mitől magyarok. Azaz fogalmuk sincs, vagy ahogy ILLYÉS fogalmaz, tudatuk sincs arról, hogy ők magyarok. A nemzetnek sem a múltjával, sem a jelenével nem gondolnak, még kevésbé a jövőjével mindaddig, amíg valamilyen külső veszély a bőrükön nem érezteti velük. Amikor tehát már késő. Így volt ez az első világháború előtt is, amikor a „demagógia legolcsóbb frázisait vették elméjük helyett rögtön ajkukra”. Tán elég most csak a legmegszégyenítőbbet, a „megállj, megállj, kutya Szerbiá”-t felidézni. A nép fiai ilyen és ehhez hasonló soviniszta, uszító dalokkal és jelszavakkal indultak harcba „a magyarság érdekeivel soha ellentétesebb kalandba.” 32 Ezért írja ILLYÉS, hogy: „A sovinizmus a nemzettudat hiánya”. 33 Vagyis, ha egy nemzetben, egy népben nem alakul ki a nemzettudat, illetve a helyes nemzettudat, akkor óhatatlanul áldozatául esik a soviniszta demagógiának. Másrészt a sovinizmus ott talál jó táptalajra, ahol nagy a nélkülözés ILLYÉS GYULA szavaival: „minél kisebb valahol a „komfort”, annál jobban tenyészik – tenyésztetik ott – a soviniszta türelmetlenség.” 34 Ugyanakkor feltétlenül szükségesnek véli hozzá tenni, hogy nemcsak, sőt nem is elsősorban a testi kényelem, a jólét a legfontosabb, hanem az, hogy a fizikai „komfort”-ot, (ahogy ő alkalmazza annak eredeti jelentése alapján: vigaszt, jó környezetet, jó berendezés megteremtését) higiénét kiterjesszük a pszichikaira, vagyis, hogy „ne csak a bőrünkben érezzük jól magunkat, hanem – lelkünkben is.” Vagyis visszatérünk ismét a helyes nemzeti tudat kifejlesztéséhez, annak folyamatos karbantartásához, formálásához, különben a szellemi elhájasodás veszélye fenyeget. 35 Gondolatait a nemzetféltés vezérli, s nemcsak a külső, a határainkon kívüli magyar(ság)-ellenes erők miatti e félelem, hanem legalább ugyanakkora a határainkon belüli „iránytévesztés” miatti is. Síkraszáll a hazai szellemi élet nemzetietlen, a nemzeti tudatot romboló, nyegle és műveletlen, hazátlan internacionalizmust valló tagjaival szemben, akik a magyar nemzetet, a magyar nemzeti érdekeket és értékeket védőket megbélyegzik, Szell. 246. Szell. 105–106. 33 Szell. 104. 34 Szell. 128. 35 Szell. 126–127. 31 32

148

BOGNÁR ZALÁN

még a fasizmus átkos billogával is. Ahogy írja, ezek „nemegyszer kiáltó antimarxizmusukkal – akkora lélekzavart kelthettek itthon és lelki fájdalmat a távoli diaszpórákban, melyek helyzetét nyeglén felelőtlen írástudatlanságukkal néha végzetesen megnehezítették. Nem átallva a magyar nép emberségi védelmét az átkos emlékű „faj”-védelemnek hírébe keverni.” 36 E tudatzavar létrejöttéért elsősorban a politikai vezetést teszi felelőssé, másodsorban pedig az azt elvtelenül kiszolgáló, nemzetietlen szellemi vezetőket, akikről így ír naplójában: „A magyarság, amelyet egy rosszul működő – mindkét irányban csak kárt okozó utánozhatnék megfosztott nemzeti címerétől (attól, melyet Petőfi és Táncsics viselt), nemzeti ünnepeitől, meg akart fosztani nemzeti himnuszától, 37 kisebbségbe jutott tömegeinek megvédésétől …” 38 A helyzet nem sokat változott ezen a téren a 70-es évek végéig sem. 1976. március 9-én a következőket írta az Élet és Irodalom főszerkesztőjének: „Az Élet és Irodalom a magyar nép sorskérdéseiről esztendők óta használt olyan hangot, amely megítélésem szerint népünk tudatát zavarhatta, nemzeti érzését pedig sérthette.” 39 Támadja, elítéli és a magyar nemzettudat rombolóinak minősíti azokat, akik azt hiszik, hogy a népek összebékülését szolgálják akkor, „ha a sovinizmust leküzdendő, a maga népéről, ami gyalázó csak az indulat fűtötte fejébe villan, azt a tényt ellenőrzése és a következmény mérlegelése nélkül sikoltozni kezdi. Nem a népek ügyét segíti elő; hanem legfeljebb egy másik nép sovinizmusát, s annak visszahatásaként pedig épp azt, amit ő maga elfojtani akart: saját népének sovinizmusát; vagyis; a népek még izzóbb testvérharcát.” Hogy meglátása nem egyedi és nem ellentétes az internacionalizmussal, a szocializmussal: PALÁGYI LAJOSnak, a századfordulós szocialista líra magyar előfutárának egyik epigrammáját idézi, „mely ma is egyenest talál rejlő gennygócokba”: „Magyar, ki honát megveti, És mindent, ami nemzeti, Mindegyre szid, mindegyre mar: Óh az még nem nemzetközi, Csak rossz magyar.” 40 Szell. 196. RÁKOSI MÁTYÁS az ötvenes évek elején felkérte ILLYÉS GYULÁt egy új himnusz szövegének a megírására és KODÁLY ZOLTÁNt az új himnusz zenéjének a szerzésére. Természetesen mindketten határozottan elutasították ezt a felkérést. 38 ILLYÉS GYULA: Naplójegyzetek 1961–1972. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 1965. 178. 39 Szell. 278. 40 Hajszálgyökerek. In: ILLYÉS GYULA: Hajszálgyökerek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1971. 254. 36 37


149

Úgy vélte, hogy most – mármint a második világháború után – van az a csönd, talán vihar utáni csönd, amikor a szellemi élet tagjainak nemcsak lehetősége, de kötelessége a nemzetben kialakult, kialakított identitászavarokat megoldani, meggyógyítani, helyére tenni – mint ahogy a napóleoni háborúk után a reformkorban az akkori szellemi élet vezetői mélységes felelősségérzetükkel és kötelességtudatukkal vezérelve példamutatóan helyt is álltak. 41 ILLYÉS GYULA teljes meggyőződéssel vallja, hogy egy nemzet alapja és kerete, vagy ahogy ő írja: „vas- és aranytörvénye” az anyanyelvűség. 42 Az anyanyelv adja meg egy nemzet kohéziós, összetartó erejét. Nyelve nélkül elvész a nemzet, hiszen nyelvében él a nemzet. 43 Gondolatait magyar nyelvünkről az Anyanyelvünk és a Koszorú 44 című műveiben foglalta össze a legszebben. „A jó magyar írás és beszéd tanítását a helyes gondolkodás tanításával kell kezdeni. Ki gondolkodik helyesen? Aki az igazat keresi. Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez igazánból: jellemkérdés. A stílus: maga az ember? Akkor az anyanyelv: maga a nép. Kifejezéseink meg jellemünk tükrei.” 45 Úgy látja: a nemzetek közötti harc egyre inkább kihat a nyelvek területére. „Mind uralomra törnek. A maguk területén a legkisebbek is. Fokozódó türelmetlenségük a század (XX. század – B. Z.) egyik új tünete.” 46 Ezzel az uralomratöréssel szemben a különböző népekből különböző védelmi reflexet vált ki. Érdekes példával érzékelteti, hogy egy picinyke nemzetnek – jelen esetben az izlandinak – milyen fontos a saját nyelve, tehát az anyanyelve, mint nemzeti identitásának legfontosabb, hallható, látható hordozója: A telefont – ezt a XX. századi, nemzetközivé vált szót – az izlandiak szimi-nek, azaz messzehangzónak mondják, s mint ahogy egy kommunista párti izlandi kifejtette, ebben a példában benne rejlik nemzeti identitástudatuk minden mélysége, illetve annak hordozójának mélységes féltése. Majd a Le Monde riporterének a továbbiakban így folytatta: „Halászok és parasztok nemzete vagyunk ... A dolgozó fő gondja itt nem az, hogy gazdagodjék, hanem, hogy izlandi legyen.”47 ILLYÉS GYULA két példával is érzékelteti, hogy a nemzeti tudatnak mennyire az alfája és omegája az anyanyelve. 1. MISTRAL remekművét, melyért Nobel-díjat kapott, nem franciául – államának egyedüli hivatalos nyelvén –, hanem anyanyelvén, azaz provanszál Barátok és eszmék. 48–68 min.; Szell. 196–197. Szell. 107. 43 Szell. 166. 44 ILLYÉS GYULA: Koszorú. In: ILLYÉS GYULA: Szemben a támadással. Budapest, 1984. 95–96. 45 ILLYÉS GYULA: Anyanyelvünk 45. 46 Szell. 163. 47 Szell. 165–166. 41 42

150

BOGNÁR ZALÁN

nyelven írta. 2. CHARLES DE COSTER, az elfranciásodott belga, pontosabban flamand író híres művét, a Till Eulenspiegel-t ugyan franciául írta. „De (írásaiban – B. Z.) micsoda keserű bosszút állt azokon, akik anyanyelvét elorozták!” 48 Magának ILLYÉSnek az anyanyelve iránti különös érzékenységét jól szemlélteti az, ahogyan reagált az indo-európai nyelvcsaládhoz tartozó külföldiek azon megjegyzésére, hogy a magyar nyelv milyen nehéz. E megjegyzésben érzett valami lekicsinylőt, valami bántót, amire eleinte – mint írta – ő maga sem tudott megfelelően válaszolni. Majd azzal a hasonlattal próbálta a kijelentés élét elvenni, illetve annak viszonylagosságát megvilágítani, hogy Párizs ugyanolyan messze van Budapesttől, mint Budapest Párizstól. A nemzeti, nemzetiségi lét alapigazságának, „első premisszájának” tekinti, hogy „aki nem áll be a maga emberjogú közösségének védői közé, az árulója nemcsak az általános emberi jognak, hanem az így egy-érdekeltségűek legelemibb anyagi boldogulásának is.” 49 Ezért elítéli korának azt a politikai viszonyulását, amelyben a magyar nemzet elszakított részeinek jogfosztásairól, elnyomásáról nem vesznek tudomást, hallgatnak a tőlük érkező jajkiáltásokról. Nemzetromboló ez a némaság. Méltán vetik meg az olyan nemzetet, „amely távoli bajba jutott tagjai iránt süketséget mímel, épp akkor, amidőn azok szavát legközelebbről épp ő érti. S így köteles hallani is, meghallani.” 50 Ezért szükséges a „dörömbölés”! Mert ahol nem harcolnak legalább a szó erejével a jogtalanságok ellen, ott végül a teljes jogfosztottság – így a nemzetiség eltűnése fog bekövetkezni. 51 Magyar sorsproblémák, nemzet és nemzetiség a Duna-medencében A magyar sorsproblémák – „azokat a nemzeti kérdéseket jelenti, melyek nemzedékekre nyúlnak vissza, s tán csak nemzedékek fognak megoldani”. Ekként határozza meg ILLYÉS GYULA a régebbi időkre visszanyúló szókapcsolatot. Elsőként, mint legfontosabbként a trianoni békediktátum tragikus következményeit nevezi meg. „A világ tizenötmillió magyarjából csak tízmillió él a magyar államban. Minden harmadik magyar származása, azaz anyanyelve folytán hátrányos szociális állapotot, egyféle proletársorsot örököl. Bátorság és felelőtlenség volna ezt, mondjuk választási jelszavakban hangoztatni. Valószínűleg nemzedékek türelmes erőfeszítése, okos munkája

Szell. 274. Szell. 191. 50 Szell. 193. 51 Szell. 190. 48 49


151

hozza meg a békés megoldást.” 52 Mindezt – ahogy ez a szövegkörnyezetből is kitűnik – a szocializmus idején, méghozzá 1978-ban a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége megalakulásának a 30. évfordulóján mondta el. Bár a Trianon szót 1948 után a nyilvánosság előtt soha ki nem ejti, le nem írja – hiszen ez a szó tabunak számított akkoriban –, mégis állandóan foglalkoztatja a Trianon által a magyarságon vágott sebek begyógyításának hogyanja, módja. Hogy mennyire fájt neki is a nemzete fájdalma, jól kifejezi Hazám című verse is: „Hazám szorít és fáj, kisebbedik, oh, nemcsak határain át! Érzem a végek rezzenéseit, hevét; testemen érzem a hazát ... Ki őt sérti meg, elevenembe, jogaimba vág.” 53 Úgy vélte, hogy Trianonhoz való viszonyulásunkban a francia példa a követendő, akik ugyan csak egy tartományukat veszítették el – szemben a magyarokkal, akik országuknak több mint 2/3-át, mégis mélyen a lelkükben őrizték az elcsatolt részen élőkkel való együvé tartozás tudatát, és nem adták fel e terület visszatérésének reményét. Miután ugyanis Franciaországtól 1871-ben elcsatolták Elzász-Lotaringiát, a franciáknál új jelszó született: „Jamais en parler, toujours y penser! – Egy szót se ejts, semmit ne felejts! Vagyis semmi tett, csak hűség” – jegyzi meg ILLYÉS. 54 Csak egy rövid ideig tudott néma maradni, majd LUKÁCS GYÖRGY példáját követte, aki a „semmit ne felejts”-et el tudta fogadni, de azt, hogy sose emlegesse, azt már nem. LUKÁCS – ILLYÉS szavaival élve – „nagyon is a szüntelen emlegetés erkölcsi parancsa és gyakorlati szükségessége mellett kardoskodott.” Hamar rájött ILYLYÉS is, hogy a hallgatás türelmét a birtokon belüliek nem értékelik, sőt a gyengeség jelének tekintik, s így annak hatalmas romboló ereje kétszeresen is hat. Egyrészt a kisebbségi magyarság lelkébe szánt fájó barázdákat, a nemzeti elhagyatottság erősödő érzetét keltve. Másrészt e hallgatással a többségi nemzet, úgy érezvén, hogy az anyanemzet lemondott a határon túli nemzettársairól, szabad kezet s így vérszemet kapván egyre bátrabban szűkíti a kisebbségi magyarság jogait. Ezért, ha a Trianon szót ki sem Szell. 214. ILLYÉS GYULA: Hazám. In: ILLYÉS GYULA: Haza a magasban. Budapest, 1972. 485–486. 54 Szell. 184. 52 53

152

BOGNÁR ZALÁN

mondja, a békediktátumról – keserű szavakkal – mint nemzete „új Mohács”-áról emlékezik meg, ezzel is jelezve, hogy e döntést a magyarság történelme folyamán bekövetkezett egyik legnagyobb tragédiájának tartja. Erről és ennek közvetlen következményeiről írott gondolatait többnyire ADY szájába adja, illetve ADY életével, költészetével kapcsolatosan írja le. Így például az egyik francia lapban megjelent, az „Adyról a franciáknak” című írásában így ír „ADYról”: „A háború katasztrófája újabb katasztrófát hozott az ő népének. Minden harmadik magyart kiszakítottak az anyanyelvi közösségből; hazáját, akárcsak álmai birodalmát, szétdarabolták.” 55 Trianonnal „a magyar nép milliós tömegei ráadásul még az anyanyelvi egységből is letörettek”. Vagyis nemcsak az egy tömbben élő magyarságon kívüli magyar anyanyelvűeket csatolták el, hanem az etnikai elv figyelembevétele nélkül a tömbmagyarságból is elszakítottak milliókat. „Az egy nagy börtön helyett a népet több kicsi gyötörte.” 56 A Horthy-korszakban a határon túli magyarság, illetve a kárpát-medencei nemzetiségi problémák megoldását még a trianoni béke revíziójában látta több más népi írótársával együtt. A Márciusi Front 1937. március 15-i 12 pontból álló kiáltványát FÉJA GÉZÁval, VERES PÉTERrel, ERDEI FERENCcel és KOVÁCS IMRÉvel együtt ILLYÉS is aláírta. A kiáltvány 12. pontja a Trianon okozta sebekre a következő gyógymódot javasolta, pontosabban követelte: „Követeljük a magyar revíziót: a Duna-völgyi népek számára a hovatartozandóság kérdésében az önrendelkezési jog tiszteletben tartását. A pánszláv és pángermán imperialista törekvésekkel szemben a Duna-völgyi öncélúság és konföderáció gondolatának megvalósítását.” 57 Igaz, ebben az időszakban még lehetett a revízióról beszélni, sőt nemcsak hogy lehetett, hanem az egész ország a revízióban látta a problémák egyetlen lehetséges megoldását. Hogy igazát – Trianon őszinte elítélését – a kádári szocializmus időszakában is kellő súllyal és megfelelő ideológiai megalapozással is alátámassza, Lenint és a korabeli marxista pártokat idézi, akik elítélték a Versailles környéki békéket, azokat imperialista rablóbékének, diktátumnak és történelmi bűnnek nevezve. 58 Azonban nemcsak a határokon kívüli magyarság került Trianon után kritikus helyzetbe, hanem az anyaország is. A történelmi Magyarországból hatalmas területeket kapott Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia, a porig alázott és a gazdaságilag és katonailag is végtelenül legyengített, lecsupaszított Magyarország ellen összefogva létrehozta a Kisantantot, amellyel szinte ILLYÉS GYULA: Adyról franciáknak. Le Monde, 1977. november 20. In: Szell. 230. Szell. 90–91. 57 SALAMON KONRÁD: A Márciusi Front. Budapest, 1980. 27. 58 Szell. 245. 55 56


153

vas-abroncsba, gettóba zárta a maradék országot is. „A nyugat-európai nagy imperializmus erejével a kelet-európai kis imperializmusok a magyarság köré is cordon sanitaire-t szerveztek, úgy pedig, hogy az mindinkább sorvasztó s végül megsemmisítő tábor legyen.” 59 A helyzet alapvetően a második világháború után létrejött szocialista blokkban sem változott. Keserű tapasztalatait 1968-ban így összegezte: „Fegyelmezetten kimondandó kezdő tétel, hogy a magyarság anyanyelve körülbelül fél évszázada izzóan sütő gyűlölet pántjában él.” 60 Sajnos e tapasztalatok élete végéig kísérték 61 , és kísértenek még ma is. De vajon honnan ered ez a józan ésszel fel nem fogható izzó gyűlölet? Hol rejlenek ennek a gyökerei, az okai? Sokat töprengett ezeken ILLYÉS, hogy megoldást találjon a gyűlölet kioltására, arra, hogy az egyenjogúság, a szabadság uralkodjék a Duna-menti népek között, arra hogy az úgynevezett birtokon belüli nemzetek a magyarságnak végre odanyújtsák együttműködésre kész jobbukat a magyarság részéről már régóta kinyújtott kézhez. Már a két világháború közötti „magyar írónemzedék – épp a magyar irredentizmus leghevesebb idején – már Ady, Bartók és Kodály szellemében” nyújtott testvéri jobbot a szomszéd népek szellemi vezetőinek, de a válasz a teljes elutasítás volt. 62 ILLYÉS próbálja ennek okait először történetiségében megragadni, majd arra a következtetésre jut – átverekedve magát a különböző korszakok nemzet-nemzetiségi kapcsolatain, hogy ennek alapvetően nem történeti és nem valóságos okai vannak, hanem pszichikai okai, amelyek magvait a politikai, illetve a szellemi élet soviniszta tagjai vetettek el, és amelyeknek ma is igen sokan „gondozói” a szomszéd népeknél. Szemfényvesztésnek és soviniszta uszításnak tartja a szomszédainknál élő legendákat, melyek szerint a magyarok vad ázsiai népként törték meg s dúlták fel bejövetelükkor a Kárpátmedencében az ún. „édenkerti békét”, vagy azt, amely szerint a magyarok őket 1918-ig az „ezeréves elnyomás” igájában tartották. Történészi vénával, a józan ész logikájával cáfolja meg ezeket. Hiszen ÁRPÁD feltűnése előtt a morva MOJMIR megverte a szlovén PRIBINÁt, majd később az utóbbi bajor-frank szövetségben ütközött meg a morva ILLYÉS GYULA: Bevezető, nem is egy könyvhöz. In: JANICS KÁLMÁN: A hontalanság évei. A szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945–1948. München, 1980. 11. 60 Szell. 42. 61 ILLYÉS GYULÁnak egy egészen óvatos megjegyzése a vajdasági magyarok kultúrális nehézségeiről valóságos sajtókampányt robbantott ki Jugoszláviában, úgymond „a horthysta revizionizmus” veszélye ellen. KENDE PÉTER: A kisebbségek és a magyar sérelemérzet.. In: Nemzet és demokrácia Kelet-Európában. Reform és társadalom. Illyés Gyula életművéről. Szabad Fórum. (szerk. KENDE PÉTER) Magyar Füzetek. 13. Párizs, 1984. 62 Szell. 91. 59

154

BOGNÁR ZALÁN

SZVATOPLUKkal, majd a német ARNULFfal – és még lehetne sorolni a cáfolatokat. 63 Az „ezeréves elnyomás” legendájáról a következőképpen ír: „mai, illetve XIX. századi sérelmeket visszavetíteni mondjuk a XVI. századba, veszélyes fényvisszaverődést okoz, mégpedig úgy, mint a ködben haladó gépkocsik reflektorai: minél erősebb a fény, annál rosszabb a látáslehetőség.” 64 Világosan megfogalmazza, hogy a francia forradalomig, illetve Magyarországon a reformkori magyar anyanyelvi törekvésekig semmiképp sem lehet beszélni nemzetiségi, illetve anyanyelvi elnyomásról. Hiszen addig a nemzet fogalma az egy államon belüli uralkodó rétegre terjedt ki, függetlenül azok nemzetiségétől. Így például „nacionalista izgatásra roppant hálás jelenet volna Dózsának és társainak mártíriumát úgy ábrázolni, hogy vastrónra és karóba húzó kínzóik őket, a magyarul jajongókat, idegen szavakkal átkozzák és gúnyolják.” Ilyen jelenet még sincs irodalmunkban. Hiszen SZAPOLYAIt vagy másként Zápolyát – DÓZSA kivégzőjét – kortársai „tót király”-nak hívták (a tót akkoriban délszlávot jelentett), de nem gúnyból vagy elítélőleg. Hasonlóan sincsen egyetlen szlovák-, román- vagy délszlávellenes népmesénk, népdalunk. 65 1848/49-ben a nacionalizmus volt a nemzetteremtő eszme, amely a XX. századra már retrográd, reakciós irányzattá vált. 1848/49-ben „mint mindenütt Európában, az egy állam – egy nyelv hiedelme s vele a nemzeti nyelvek kérdése voltaképpen az állam eszméjének megerősödésével jelentkezik”, s Magyarországon ez ugyanakkor egyesül a nemzeti szabadság eszméjével. Ezért nem véletlen, hogy a magyar szabadságharchoz más nyelvűek is csatlakoztak, melyek közül ILLYÉS csak kettőt említ: a svábokat és a „mózeshitűek”-et, kiemelve, hogy a zsidók egyenjogúsítása a szabadságharc idején „jó húsz évvel megelőzve a Rajnán inneni Európa minden népét – épp a magyar iktatta törvénybe” 66 történt meg, valamint TELEKI LÁSZLÓ nemzetiségbarát politikáját. 67 1867-ig Magyarország volt az asszimiláció elszenvedője – írja ILLYÉS, tehát 1867-től kompromittálódott a magyarság. Azaz a magyar nemzetet az 1867 és 1918 közötti uralkodó osztály bűneiért büntetik kollektíven, azaz fajilag. 68 ILLYÉS leírja ennek az időszaknak a KOSSUTH Kaszszandra-jóslatát beteljesítő nemzeti, uralkodó osztálybeli hibákat. „De – amint írja – az a kép hamis, hogy Magyarország, amely 1861-ben Deákkal szemben szavazatát (törvényesen is) Teleki Lászlóra adta, Európa jogtipró országává cserélődött; hogy Petőfi és Kossuth népe ily végzetesen kiforSzell. 56–57. Szell. 53. 65 Szell. 52–54. 66 Szell. 220. 67 Erről bővebben lásd: ILLYÉS GYULA: Különc c. drámáját. In: ILLYÉS GYULA: Drámák II. kötet. Budapest, 1969. 68 Szell. 68. 63

64


155

dult önmagából – mindössze harminc év alatt” Hiszen 1868-ban Magyarországon létrehozták a Rajnán inneni világ akkori legdemokratikusabb nemzetiségi törvényét, és „e korszak alatt is, de még inkább azután, Ady idejében állt ki védeni a sokféle jogok közt kiemelten a nemzetiségi jogokat annyi kitűnő közszereplő, de lám, még lírikus is, hogy ... bár egytizedüknek hallanánk hasonló hangját ma a magyar diaszpórák területéről.” 69 Elítéli a két világháború közötti Magyarország ostoba irredentizmusát, demagóg „hazafiságát”, tehát a soviniszta indulatot keltő erőket, amelyek nem „Ady föllebbezését írták az égre”, hanem egy „vasárnapi verselgető úriasszony jelmondatait”, 70 és ehhez hasonlókat, amelyekkel csak tovább bőszítették a környező népek sovinizmusát. 71 Ugyanakkor Romániában ott találjuk a Vasgárdát vagy Szlovákiában a Hlinka-gárdát, hogy csak e kettő említődjék a túlsó oldalról, nehogy úgy érezze az olvasó, hogy ILLYÉS e korszakra vonatkozóan nem figyelt a mérleg másik serpenyőjére. Nem értett egyet a bécsi döntések eltörlésével, hiszen a trianoni határokat északon és keleten módosító első és második bécsi döntés is az etnikai elvek alapján jelölte ki az új határokat. S úgy vélte, hogy „azért, mert egy tiszta elvet méltatlan szájak is megforgatják, nem azok az elvek lesznek méltatlanok.” 72 A második világháború végével szomszédaink magyarellenessége még dühödtebben, még nyíltabban jelentkezett, amelyek közül ILLYÉS egyet emel ki a leginkább, egyet nevez meg nyíltan több írásában is – a csehszlovákiai magyarság kollektív jogfosztását, hontalanná válását. 73 BENESt – akit a világ Kelet-Közép-Európa legdemokratikusabb politikusának ismer – kormányprogramra emelte a magyarság „faji alapú” jogfosztását, amelynek keserű következményeit ILLYÉS maga is tapasztalta később a már szocialista Csehszlovákiában járván, amikor feleségére és őreá is rászóltak, hogy ne beszéljen magyarul. 74 Határozottan fellép a magyarságot sértő, hamis, hazug „képek” ellen. Így többek között az ellen, amelyet EMIL M. CIORAN, egy román származású, magát franciának valló író leír. Neki ugyanis a magyarokról gyermekkorának mumusa, a magyar csendőr jut az eszébe, akitől annyira félt, és aki miatt utált minden magyart. Holott a csendőrtől, mint az elnyomó szervezet tagjától a magyar paraszt is félt, de azt a csendőrt ILLYÉS egy orSzell. 221–222. PAPP-VÁRY ELEMÉRNÉ: Magyar hiszek egy. In: RAFFAY ERNŐ: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal ... Budapest, 1990. 143. 71 Szell. 246–247. 72 ILLYÉS GYULA: Bevezető ... 13. 73 ILLYÉS GYULA: Bevezető .... In: JANICS KÁLMÁN: A hontalanság évei. 5–20. 74 Szell. 36. 69 70

156

BOGNÁR ZALÁN

szágban nevelkedvén CIORANnal, Habsburg-jelmezben (tiroli kalap, barsaglieri kakastoll bokrétával) látta, kevésbé félve tőle, mivel ő nem pópák, hanem pusztai pásztorok és kézművesek neveltje volt. Más országokban is megvolt ennek a megfelelője csak más néven; hekus, zsandár, flic, gardmobil, a fekete kozák „vagyis a szörny pandúr változataiban borzadtak tőle ugyanúgy. Beleértve a sziguranca, a Vasgárda szörnyeit.” 75 Más példát is felhozott, mely sajnos általános volt, illetve még tán ma is az szomszédainknál, egyes társadalmi csoportokban. 1962-ben, mikor ILLYÉS Bukarestben járt, egy intelligens román értelmiségi tolmács lány, őt megismerve, megdöbbent. Elmesélte, hogy neki a családjában a filozopter apja azt mesélte, hogy „a magyarok modortalan vademberek, akik képesek belovagolni a kávéházba, hajnalban poharat vágnak a tükörbe, csúnyán káromkodnak, korbáccsal verik a parasztot és így tovább.” Ilyen és ehhez hasonló számtalan példával érzékelteti ILLYÉS, hogy itt lényegében pszichikai, tudati zavarok vannak a problémák mélyén. Ezek gyökere az Ázsiából betört vad magyar hordák mítoszához nyúlik vissza. Felmerül benne a gondolat, hogy az „igazi országvesztés” nem Mohácsnál történt. Azaz nem a török betörésének az idején, hanem annak kiűzése idején. Ekkor ugyanis a török kiűzése külső, idegen hatalom irányításával, vezetésével történt, s így Magyarország betelepítése, új berendezése nem a nemzet kezébe került vissza. „Végzetesre alakult viszonyunk a köztünk és a köröttünk élő népekkel. Pusztán azért, mert nemzetiségeink nem a mi szervezésünknek köszönhették a fölszabadulásukat. A valóságos Hungária ettől roppant sorsszerűet. A különböző nyelvű „hungarus”-ok tényleges székhelye nem Buda lett. Nem a magyarok fővárosa”, hanem Bécs. 76 Szerinte változtatni kéne a külföldiekben Magyarországról kialakított sztereotípián, melyben lobogó sörényű paripán egy bőgatyás csikós vágtat. Helyette a mai magyar nemzeti létet jobban kifejező képet kellene a köztudatba hozni. Hazájának modern, szürrealista címerét egy félbevágott kenyérrel rajzolná meg – meglátásunk szerint, ki nem mondva: a történeti Magyarország elvonatkoztatott képével –, mivel a mintegy 15 milliónyi magyarságból csak 10 millió él nemzete országában, „a többi kívül, jelentékeny részben úgy tapadva a térképbeli országra, mint kenyérre a héja.” 77 ILLYÉS a határon túli, vagyis az anyaországon kívüli magyar nemzeti kisebbségnek – a nemzeti identitásuk megtartásán kívül – tehát két fő feladatát határozta meg. Mivel minden harmadik magyar diaszpórában, illetve nemzetiségi létben él, „ez azt jelenti, hogy a Szell. 60–61. Szell. 143–144. 77 Szell. 254. 75 76


157

magyarság sorsáért egy harmadrészben már a kintiek felelnek. Minden diaszpóra csoport egy-egy tükör. Ők mutathatják nekünk, kik vagyunk a világban. Ők sugározhatják szét a világba, ami nálunk érték és fény.” 78 Tehát a határon túli magyarságnak, vagyis a nemzeti kisebbségeknek helyzetükből adódóan két fő adottságuk, feladatuk, kötelességük van a nemzetükkel szemben. Egyrészt az, hogy folyamatosan kontrollálják anyanemzetüket, hiszen ők, mint akik idegen közegben élnek, jobban tapasztalják, bőrükön érzik másságukat, magyarságukat. Másrészt pedig missziói, illetve híd szerepet tölthetnek be a többségi nemzet felé, közvetítve a magyarság nemzeti értékeit, terjesztve jó hírét, cáfolva a rosszindulatú tévhiteket. Megítélése szerint a magyarság a szomszéd államokban „már-már apartheid sors”-ban él. Eme kijelentését a következőkkel támasztja alá: „Hiteles adatok, ellenőrizhető panaszok szerint többszázezer, sőt millió lelket számláló kisebbségi lakosságnak nincs saját nyelvi egyeteme, illetve ha volt, azt megszüntették. De nincs ilyen főiskolája, s rövidesen nem lesz egyetlen saját anyanyelvű középiskolája, mert, ami volt, azt is úgy szakosítják, hogy az oktatás az állam nyelvén folyik: azzal a következménnyel, hogy nemzeti kisebbségű ifjú a maga nyelvén ipart sem tanulhat; tehát gépmunkás, gépkezelő sem lehet, csak napszámos” – Európa (akkori) legnagyobb nemzeti kisebbsége, a magyar. 79 Óvatosan, csak „pedagógiai balfogásnak” és nem tudatos, soviniszta aszszimilációs politikának nevezi, hogy az elemi iskolás magyar anyanyelvű gyerekek a saját anyanyelvükön írt tankönyveikben is – mint a többségi nemzet más egyéb fórumain is „saját őseikről, mint barbár betolakodókról, alacsonyabb rendű pusztítókról tanulnak leckét”, sőt még „az eleik által létrehozott építészeti remekekről is mint megannyi bűnjelről” emlékeznek meg. Még inkább fájlalja, hogy a magyar anyanyelvű gyermekek több mint 20%-a már az ábécével sem a saját anyanyelvén ismerkedik meg. S ebben nemcsak a többségi nemzet a felelős, hanem kisebb részben a szülők is. Ugyanakkor megérti azokat, akik ki akarják vonni gyermeküket az „apartheid sorsból”. 80 Mélységes keserűséggel írja, hogy: „Hatalmas tájegységeken tűnik el a kisebbségi értelmiség: eladdig nemzetiségi városok hosszú sorában szűnik meg a kisebbségi műveltség minden működése.” De mindezek nemcsak a nemzetiségi, hanem az elemi emberi jogok sérelmével is együtt jár, nem ritkán „torz helyzeteket teremtve”. Így például azonos anyanyelvű orvos és beteg csak tolmáccsal beszélhet, vagy a pap haldokló hívét szintén csak tolmáccsal gyóntathatja meg, mert csak a hivatalos nyelven beszélhet. Tovább sorolva a felháborító kisebbségellenes „fondorlatokat” arra a sok helyütt előforduló gyakorlatra hívja fel a figyelmet, hogy a nemzetiségek diplomát nyert fiait, ha az BORBÁNDI GYULA: Illyés-breviárium. In: Illyés Gyula Új Látóhatára ... 167. Szell. 256–257. 80 Szell. 257. 78 79

158

BOGNÁR ZALÁN

ilyen iskolázás után is megtartották anyanyelvüket, akkor őket a szülőhelyüktől távol, számukra idegen nyelvterületre helyezik. Szülőhelyükre pedig a többségi nemzet olyan értelmiségeit helyezik, akik az ott élők nyelvét nem is értik. Mélységesen elítéli ezt az erőszakos beolvasztási politikát. 81 Szomorúan konstatálja, hogy a moldvai csángók már nem is tudnak magyarul írniolvasni, csak beszélni, mivel nem tanulhatnak az anyanyelvükön, s „gyónni is csak románul gyónhatnak”. Majd így folytatja naplójának 1968 augusztusi bejegyzését: „Este egyedül riadok csak rá – s ez az igazi oka az álmatlanságnak –, milyen lesz ezek után a magyar kisebbség helyzete Csehszlovákiában, Erdélyben. Hogyan fogadhatta a Csallóköz a magyar tankokat?” 82 Nemcsak Trianont ítélte el, hanem ebből következően az 1947-es párizsi békekötést is, amely a Trianonban megcsonkított magyar nemzet sérelmét nem orvosolva, sőt az országot tovább faragva továbbra sem segítette a kárpát-medencei népek nemzetnemzetiségi problémáinak a megoldását, hanem konzerválta, sőt inkább elmélyítette azokat. Ugyanakkor a meglévő feszültségek, problémák megoldását nem a Szovjetuniótól kell várni, nem mindig az atyáskodó „nagy testvér” közbeavatkozására, igazságtételére kellene várni, hanem magunknak is dolgozni kellene a határon túli magyarság nemzetiségi problémáinak a megoldásán. „Ásatag igazság, hogy csaknem minden háború tojását rossz béke fészke költi ki. Rossz béke korszakát éljük, félelmes tojásokat melenget a fészek, melyben közös a helyünk. Sokat várunk a hetvenedik évtizedébe lépő Szovjetuniótól. De a Szovjetunió épp annyit várhat el tőlünk, hogy sajátos problémáinkra: történelmi, földrajzi, etnikai helyzetünkből ránk maradt föladatainkra mi fordítsunk fokozott figyelmet és munkát.” 83 „Bármennyire vitézek népe is nemzetünk, a magyar nép mindig a béke korszakaiban tudta megmutatni, képes-e igazán az életre és a szabadságra: a küzdelemre. A béke tehát ró ránk annyi föladatot, mint a harcok ideje. Ha nem többet. Tán ezért is kell tudatosítani magunkkal, hogy – béke van. Teremtésre, alkotásra kötelező.” 84 A nemzetek, nemzetiségek egymás közti ellentéteinek a fel-, illetve megoldását a problémák ki-, meg- és átbeszélésében, azaz a folyamatos párbeszédben, megoldáskeresésben látja. Hiszen, mint ahogy írja: az emberiség már egy sor olyan betegségnek az ellenszerét, gyógymódját megtalálta közös összefogással, kitartó

Szell. 257–259. ILLYÉS GYULA: Naplójegyzetek 1961–1972. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 1968. augusztus 25. 274. 83 Szell. 208–209. 84 Szell. 211.; D Domokos Mátyás riportja Illyés Gyulával. Televideo Kiadó, é. n. 48–68. min. 81 82


159

munkával, amelyek hosszú ideig gyógyíthatatlanok voltak. 85 Másutt egy másik hasonlattal él, amely szerint az állhatatos szembenézés az oroszlánt is meghátráltatja. 86 Élénken foglalkoztatta HERDER jóslata, mely szerint a magyarság el fog tűnni a germán és a szláv népek tengerében. Annál is inkább, mivel szomszéd népeink egyes képviselői „jóslatát kárörvendően terjesztették és toldogatták”. 87 HERDER nem ellenségünk, hanem diagnosztánk – jegyzi meg ILLYÉS. Szerinte a magyarság eltűnésének, nemzethalálának a jóslata úgy hatott a magyar szellemi életre, mint egy vírus elleni oltás, amely felrázta a nemzetet. Mégis szerencsétlennek tartotta HERDER megfogalmazását, amely szerint az egymásra utalt népek között a magyarságot ”idegen test”-nek nevezte. Ezzel a nemzetiségek nacionalista, irredenta törekvéseit erősítette. E kijelentéssel a környező népek már deklaráltan benyomakodottnak érezhették a magyarságot, mintha az tüske volna a köröm alatt, amelyet el kell távolítani. 88 Már a 30-as évek elején BABITS-csal és sok más, a nemzetét féltő magyarral együtt próbálta országa figyelmét felhívni az egykézés veszélyes következményeire, a déldunántúli magyarság fogyására. 89 Amikor 1933-ban a Baranya megyei Zengővárkonyban nyaralt FÜLEP LAJOS filozófus, református lelkésznél, megdöbbentő tapasztalatokra és ismeretekre tett szert a házigazda segítségével. Zengővárkony „ez az édenkert, most a halál fészke volt. A nemzethalál ezernyi góca közt az egyik legüszkösebb, helyi kezeléssel már ez is gyógyíthatatlanul. A hajdani színtiszta magyar falu lakossága évenként fogyott, házai rendre gazdát váltottak, német ajkút.” 90 A magyar népesség növekedésének csökkenő tendenciájának a veszélyeire – amely a 80-as évek elejére népességcsökkenésbe csapott át – már a 70-es években felhívta a figyelmet. Ezért hangsúlyozta, hogy a magyarság megmaradásához és érdekeinek megfelelő képviseletéhez alapvető fontosságú, 91 hogy a magyarság népszaporulata ne legyen alacsonyabb, sőt, ha lehet magasabb legyen a körülötte élő népeknél, mert úgy vélte, hogy „egy-egy nemzeti kisebbség, – ahogy nemzet is – azzal veszthet napjainkban Szell. 112–113. Szell. 263. 87 Szell. 252. 88 Szell. 250–251. 89 A Nyugat 1933–1934-ben Elfogy a magyarság? címmel tanulmánysorozatot jelentetett meg e témakörben. E tanulmányok gyűjteménye megtalálható: Elfogy a magyarság? A Nyugat ankétja (1933–34). Szerk.: TÉGLÁS JÁNOS Budapest, 1992. 90 ILLYÉS GYULA: Eligazító. Élet és Irodalom, 1975. Február 8. 91 Mivel sok „européer” gondolkodású honfitársunk számára e kérdés fontossága a mai napig kérdéses hadd hozzak fel csak egy, aktuális példát Illyés állításának igazolására. Az Európai Parlamentbe az Európai Unió tagállamai a népességük arányában delegálhatnak képviselőket. 85 86

160

BOGNÁR ZALÁN

versenyt, ha népszaporulatával végletesen lemarad. Vagyis, ha népe közösségétől az egyén nem kap olyan tudatot, hogy utódai számára védelmet is kap: olyan közösséget, melyért egyenként is áldozatot hoz, aggódás nélkül: hittel a jövőben.” 92 A veszély meglétét és nagyságát VERES PÉTER utolsó – ILLYÉSnek a Tiszták című drámájának olvasása után írott – levelével is alátámasztotta, amelynek utolsó mondata így szólt: „lenni vagy nem lenni – ez itt a kérdés.” „Pedig – mint ahogy egyik riportjában mondta – Pétert nem lehetett olyan sötéten látással vádolni, mint engem, aki úgy látom, hogy hazánkban a magyar anyanyelvűek közössége nemmel felel a jövőnek.” 93 Sajnos figyelmeztetései süket fülekre találtak, és borúlátása beigazolódott. Nemzet – nemzetiség – nemzetköziség (egyetemesség) „Gyűlölet izzó gyűrűje szikrázik egy nép körül itt; s épp olyan sűrű dühtől sistergő gyűrűben a másik. S a harmadikon épp ilyen gyűrű.” 94 Tapasztalatai és prófétai látása mondatta vele, hogy „a XX. század legnagyobb problémája a nemzetiségi kérdés” 95 – akkor, amikor még a szocialista „testvériség” nem engedte a felszínre törni a nemzetiségi ellentéteket, akkor, amikor még távolról sem lehetett látni a XX. század végén bekövetkező eseményeket. Úgy látta, érezte, tapasztalta, mintha a veszélyeztetett nemzetek, „néptöredékek” a XX. században „fokozottabban éreznék, hogy az idő ellenük dolgozik”. Úgy vélte, hogy ez csak látszólag van így. Igaz, hogy a technikai, a társadalmi, a gazdasági változások a városokba „tereli” a népességet, amelyek „mindenkor az asszimilálódás olvasztótégelyei voltak”, mégis meglátása szerint a fokozódó asszimiláció csak látszólagos. Hogy meglátását igazolja, például hozza a katalánokat, akik a rádió révén vívták ki nemzeti jogaik érvényesítését, legfőképpen anyanyelvük ápolását, s a

Szell. 263. BOZÓKY ÉVA: Beszélgetés Illyés Gyulával. Könyvtáros, 1970. június, 355. Még e kérdéskörről: Illyés-breviárium (összeállította: BORBÁNDI GYULA) In: Illyés Gyula Új Látóhatára (szerk.: ALBERT TIBOR) Budapest – München, 1990. 179–180. 94 ILLYÉS GYULA: Gyűrűk (Francia barátaimnak) In: ILLYÉS GYULA: Közügy. Budapest, 1981. 57.; Szemben a támadással. Összegyűjtött versek 1969–1981. Budapest, 1984. 353.; Illyéstől Illyésről (öszszeáll.: PÁSZTOR BERTALAN) Bp. 1990. 301. 95 Szell. 270. 92 93


161

televízió tovább segíti őket ezen az úton. 96 (Hadd tegyük hozzá, hogy ekkor még az információáramlásban mára már bekövetkezett hatalmas ütemű fejlődésre, ilyen robbanásszerű információs forradalomra talán még a technikai fejlődés terén jártas emberek sem számítottak.) Az emberiség világszerte anyanyelvi és etnikai (azaz nemzeti – B. Z.) keretekbe tömörülve valósítja meg „a századra hárult nagy feladatokat, elsősoron az ember ember által való kizsákmányolásának és bármi megkülönböztetésének megszüntetését. Ez a törekvés oly mértékben növekszik, hogy már nemcsak országok és nemzetek, hanem néptöredékek, százezres nyelvcsoportok igénylik, hogy ezt a föladatot saját keretükben teljesítsék. Aki bízik abban, hogy az emberi fajta végül nemzetközi lesz... az annyi csalódás után végső hitét abba vetheti, hogy a világszabadságnak mégis csak fölrakandó épülete az így külön-külön kigyúrt téglákból kaphat biztos alapot. Ha azok összeilleszthetők lesznek, nemcsak formára, hanem anyagra is.” 97 A szocializmusban igen keményen támadták, azért, mert hazája, nemzete, a határainkon túli magyarság érdekeiért, jogaiért kiállt, s „bús magyarkodással”, nacionalizmussal vádolták, és ezzel együtt azzal, hogy nem jó szocialista, nem igazi internacionalista. Ezért saját, de elsősorban a tiszta nemzeti érzések védelmében vádlóit a saját „frontjukon” támadta meg. A magyar nemzeti tudat s általában a patriotizmus védelmében egy logikusan felépített magyarázattal állt elő, amely szerint a patriotizmus, a forradalmiság, a szocializmus, az internacionalizmus egymásból következik, egymást feltételezik. Úgy véli, hogy aki nem védi saját közösségét, családját és nagyobb közösségét, azaz a nemzetét, az nem jó szocialista, illetve nem is szocialista, hiszen a szocialista szó magyarul annyit jelent, hogy közösségfejlesztő; jó társadalmasító. Tehát, – ahogy ILLYÉS maga fogalmaz: „hogy ki milyen szocialista – azaz egyáltalán szocialista-e” –, azt ott lehet lemérni, hogy gyengíti-e, vagy erősíti-e a szűkebb, anyanyelvi, nemzeti közösségét, amelybe tartozik, azt „életvédő és életadó közösségnek ismerve el”. Vagyis, ha az egyén természetesnek érzi és igényt tart arra, hogy a közössége számtalan dologban valamiféle „védővára” legyen, akkor ő is vegyen részt a közös jogok védelmében, annál is inkább, mivel azok „örök emberi jogok is egyben!” Ezért nemcsak, hogy szükséges, de kötelességünk is „legalább a gondolat eszközeivel dörömbölni” ezekért a jogokért, ha jogtalanságban élnek elszakított nemzettársaink, vagy más nemzetek, nemzetiségek. Majd érvelését így folytatja: „hol nincs joguk a négereknek villamosra sem fölszállni? Ahol még ennyiért sem dörömböltek. S mi a következő fok, ahol a nép az ellen, hogy tilos saját városában a saját nyelvén egy jót kiáltania, egy hangot sem ejt? 96 97

Szell. 262. Szell. 213–214.

162

BOGNÁR ZALÁN

Kitiltják őt magát is a városából. Aztán az emberi élet minden területéről; végül magából az életből.” 98 Amikor egy nemzetiséget megfosztanak közösségi, azaz nemzetiségi jogaitól, akkor őket ezáltal az egyetemes emberi jogaiktól fosztják meg. Tehát, ha valaki kiáll a nemzetiségi jogok védelmében, akkor ezzel az egyetemes emberi jogok védelmét is képviseli, azaz mindenféle kizsákmányolás ellen harcol, s milyen az igazi internacionalista, ha nem ilyen? Ezen gondolatait már 1945 augusztusában is megfogalmazta a Nemzeti Parasztpárt lapjának a hasábjain. Ugyanis a csehszlovákiai magyarság kollektív jogfosztása, az állampolgárságuktól való megfosztásról szóló 33. számú beneši dekrétum megjelenésével ekkor érte el csúcspontját. Ugyanakkor a magyarországi baloldal több megnyilvánulásában is a határozott nemzeti érdekérvényesítés helyett a jogfeladás veszélyes lejtőjét választotta. Így írt erről a Szabad Szóban: „A világ összefügg; nem tesz tehát jó szolgálatot más nemzetnek az, aki a maga nemzetét rosszul szolgálja. Valamennyi nemzet jogából ad fel az valamit, aki a maga nemzetének jogaiból csak egy szemernyit is fölad”. 99 Bátran kimondja, hogy a szocializmus sem oldotta meg a nemzetiségi problémákat. „A századforduló nagy hiedelme, hogy a nemzeti ellentéteket a szocializmus nemzetközisége oldja föl, a gyakrabban hangoztatott jelszavak ellenére is kívánalom maradt.” 100 ILLYÉS úgy véli, hogy a nemzetiségi jogok védelme végeredményben a szociális jogok védelme, azaz harc az egyenlő anyagi és művelődési feltételekért. Ennek nyomatékos alátámasztásául idézi GORKIJt, a szovjet-orosz írót, a szocialista realizmus megalapozóját, aki irányzatának a lényegét így fogalmazta meg: „Formájában nemzeti, tartalmában proletár”. Okfejtésének helyességét – mint oly sokszor a nemzeti-nemzetiségi kérdések tárgyalásánál – a még csak egy millió főt sem számláló baszk nép „oly világraszóló szívóssággal” folytatott harcát hozza. „A baszkok igazságának csak első – a felső – szintje nemzeti; minden, ami alatta van: nemzetközien társadalmi, világérvényűen osztályharcos. 101 Úgy látja, hogy korszakában „a nem várt erővel elharapózott nemzeti ingerültség, különösen a kisebbséggyötrő türelmetlenség ellenében sok helyt hatástalan az a humanizmus is, melyet a szocializmus hirdet.” 102 Sajnálattal konstatálja, hogy a nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi. Ezzel szemben – hogy a szocializmus idején a magyar Szell. 190–191. Idézi TÜSKÉS TIBOR: Illyés Gyula alkotásai … 235. 100 Szell. 91. 101 Szell. 194. 102 Szell. 255. 98 99


163

nemzeti kisebbség jogaiért kiáltó szavainak kellő sújt adjon a legnagyobb, a korszak kikezdhetetlen érveit felsorakoztatva – kiemeli, hogy „a nemzetiségek létjogait védő törvények – Lenin szellemében – a SZU területén a történelem leghaladóbb elvein alapulnak. Európa ettől nyugatra eső részén mintegy húszmillió ember él nemzeti kisebbségi sorban,” melyből a magyar a legnagyobb kisebbség. „Ezek egy részének helyzete szerfölött viszonylagos.” 103 „Az emberiség egysége alulról, a nemzeti egységekből építhető föl” – írja MALRAUX. De – teszi hozzá ILLYÉS – a nemzet a nyelvében él. Mégis szerinte elképzelhető, hogy „a nemzeti nyelvüket szinte bőrükként féltő és féltékenyen ápoló népek minden nemzeti jellegükkel betársulhatnak ismét valami közös szóhasználatba.” 104 Úgy véli, hogy a jövő a nemzetekből felépülő egységében mégis sokszínű emberi-nemzetté lesz. Azaz, hogy nemzetekkel lehet megvalósítani az egyesült nemzeti államokat. „Emberi életünk leglényegesebb teendője tehát, hogy kedv és lélekemelő közösséget alkossunk. Mégpedig minél tágasabbat. Együtt végül nemcsak országunknak, – a teljes világmindenségnek is – minden lakójával.” 105 Úgy véli, ehhez kettős nyelvűségre van szükség. Természetesen minden nemzetnek a saját, tehát az anyanyelvére, ugyanakkor egy nemzetek feletti közös nyelvre, hogy a nemzetek közötti szellemi anyagcserét, véráramlást elősegítsék. Történetiségében tekintve ott volt a latin nyelv mint lehetőség, de ekkor még nem alakultak ki a nemzetek, így ezek kialakulása e közös nyelv ellen hatva szétbontotta a közös támfalakat. 106 A nemzetek versenyében ugyanakkor észlelhető a nyelvi verseny is, amelyek ellenhatásáról, a nemzetek elkülönüléséről az izlandi példáról szólva már beszéltünk. Ezért semmiképpen sem töltheti be a malter szerepét egy nemzeti világnyelv (még a latin sem), amelynek – mint BÁRCZI vallja – szemantikai közössé tétele rögtöni nacionalista versengést: lelki elkülönülést hozna. Így ILLYÉS itt csak egy megoldást lát – a „csinált” nyelvet, jelesül az eszperantót, amelynek segítségével a nemzetek egységét, békés közösségét ki lehetne formálni. 107 ILLYÉSnek a nemzet-nemzetiségi kérdés megoldásáról vallott – ahogy maga is írta – „vezérgondolatát”, vagyis azt, hogy a nemzet-nemzetiségi problémák megoldása és az emberiség egyetemes boldogulása mennyire összefügg „Petőfi mondta ki, aki a világszabadság kivívása érdekében „állt be” magyarnak: Szell. 256. Szell. 167. 105 ILLYÉS GYULA: Szakvizsgán nacionalizmusból. (Bécs, 1970. május – a Herder-díj átvételekor) In: ILLYÉS GYULA: Hajszálgyökerek. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1971. 448. 106 Szell. 167. 107 Szell. 169. 103 104

164

BOGNÁR ZALÁN

„A Kárpátoktól le az al-Dunáig, Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! Szétszórt hajával véres homlokával Áll a viharban maga a magyar.

Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én,” 108 PETŐFInek e soraival is azt fejezve ki, intve és figyelmeztetve arra, hogy „nemzetinek és nemzetközinek lenni egy és ugyanaz, s igazán nemzetközivé csak a nemzeti, nemzetiségi kérdések megoldásának jussán válhatunk”. 109

PETŐFI SÁNDOR: Élet vagy halál. In: Petőfi Sándor összes költeményei. Budapest, 1972. 1064. RUFFY PÉTER: Élőszóval. Születésnapi beszélgetés. Magyar Nemzet 1977. november 1. In: Szell. 270–271.

108 109

A nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd Nemzet, nemzetiség, nemzetköziség magyarság Illyés Gyula gondolatvilágában

Recommend Documents