a MÁOK országos Küldöttközgyűlésének JEGYZŐKÖNYVE 2011. április 13. 10 óra Helyszín: SZIE ÁOTK Könyvtára
Jelen vannak a csatolt jelenléti ív szerinti küldöttek és meghívottak. Dr. Gönczi Gábor: köszönti a megjelenteket, és felkéri a főtitkárt a határozatképesség megállapítására. Dr. Horváth László: a jelenléti ív szerint 10.oo-kor jelen van 40 fő küldött, az ülés határozatképes. Dr. Gönczi Gábor: A jegyzőkönyv vezetésére felkéri Pallagi Évát, jegyzőkönyv hitelesítőnek javasolja dr. Zsoldos Lászlót és dr. Pintér Zsoltot. Kérdezi, ki fogadja el a javasolt jegyzőkönyvvezetőket? szavazás: Mindkét személy esetében 1 fő tartózkodással a többi igen szavazat, a küldöttek elfogadták a jegyzőkönyv hitelesítőket. A küldöttközgyűlés a jegyzőkönyv hitelesítők személyét egyhangúan elfogadta. Dr. Gönczi Gábor: ismerteti az Elnökség által javasolt napirendi tervezetet: 1. A MÁOK 2010. évi költségvetése teljesítésének értékelése, a beszámoló és a mérleg elfogadása (Dr. Gönczi Gábor) 2. A MÁOK 2011. évre szóló költségvetési tervének elfogadása (Dr. Gönczi Gábor) 3. A MÁOK állandó bizottságai elnökeinek beszámolói a 2011. éves munkáról 4. A MÁOK Etikai szabályzatának módosítása (Dr. Gerencsér Ferenc és Dr. Mezősi László) 5. A MÁOK Továbbképzési szabályzatának módosítása (Dr. Bíró Ferenc, Dr. Kertész Péter) 6. A MÁOK Mikrochip szabályzat módosítása (Dr. Horváth László) 7. A MÁOK Útlevél szabályzat módosítása (Dr. Horváth László) 8. Egyebek, aktualitások Észrevétel, kérdés nincs. Dr. Gönczi Gábor: kérdezi, ki fogadja el a napirendet? szavazás: egyhangú igen. A küldöttek a javasolt napirendet egyhangúan elfogadták. Dr. Gönczi Gábor: Köszönti a megjelent vendégeket, dr. Grózinger Szilviát, a VM Jogi Főosztály képviseletében, és Petrovics Editet, a Low on Conto könyvvizsgáló cég képviseletében. Napirend előtt szót kért dr. Ketész Péter küldött és dr. Szinesi András küldött.
Dr. Kertész Péter: van egy javaslat a VM előtt egyes védett állatfajok újbóli vadászhatósága tárgyában. Az a véleménye, hogy az állatorvosok nem dughatják a fejüket a homokba. A MÁOK a természet és állatvédelemben szakmailag érdekelt szervezet, ezért itt is szólni kell ebben az ügyben. Dr. Szinesi András: köszönet mond a MÁOK-nak és az Állatorvosok az Állatvédelemért Alapítványnak az iszapkatasztrófa után kapott kamarai és alapítványi támogatásért.
1. A MÁOK 2010. évi költségvetése teljesítésének értékelése, a beszámoló és a mérleg elfogadása (Dr. Gönczi Gábor) Dr. Gönczi Gábor: először a könyvvizsgáló cég képviselőjének adja meg a szót. A könyvvizsgálatot jogszabály nem írja elő a MÁOK-nak, de mivel közpénzekkel gazdálkodunk, átláthatónak kell lennünk, ezt a könyvvizsgálat tudja hitelesen megerősíteni. Petrovics Edit: Megvizsgálták az országos szervezet 2010. éves egyszerűsített beszámolóját, a vagyoni és pénzügyi helyzetet megfelelőnek találták, a mérleg és a beszámoló tükrözi a valós helyzetet. A küldöttgyűlésnek elfogadásra ajánlják a beszámolót és a mérleget. Dr. Gönczi Gábor: az elmondottak kiegészítéseként felolvassa a könyvvizsgálói jelentés záradékát. Utána ismerteti a következőket: A MÁOK FB a kiküldött anyagok alapján átnézte a tényszámokat és felhívta a figyelmet arra, hogy nem stimmelnek a bevétel-kiadás számai, ill. a végső eredmény. A kiküldött anyagban az 551. soron elírás történt, véletlenül a 2010. évi tény helyett a 2011. évi terv került beírásra. Ez okozta az eltérést. A hibát korrigáltuk, tegnap minden küldött megkapta a valós adatokat tartalmazó táblázatot. Nézzük a legfontosabb tervtől való eltéréseket. A Bélyegző, igazolvány teljesítés növekedés oka a 2010-ben végrehajtott teljes tagsági igazolvány csere. Nyomtatvány, irodaszer emelkedésnek két oka van. Egyik: az igazolvány tervezése, nyomdai előkészítése, aminek a 125 ezer Ft-os számlája ide lett lekönyvelve. Emellett több munkaállomás került kialakításra, új irodatechnikai berendezésekkel, amelyekhez nagyobb számban kellenek nyomtatópatronok. A Munkabérek sor emelkedésének oka a GYES-ről visszatért munkatárs munkába állása 2010.-ben. Ezek voltak a túllépések okai. Általánosságban a kiadásaink jelentős része jóval kisebb lett a tervezettnél. Ennek okai: Továbbképzés támogatására beállított 10 M Ft keret volt, de az előadás lista csak 2010. júniusában állt össze, így csak fél év volt a felhasználásra. A járulékok is kedvezően alakultak, nem használtuk fel a reprezentációs keretet sem, nem került sor a Visegrádi országok kamarai elnökeinek betervezett találkozójára sem, így ez az összeg is megmaradt. Sok tételsoron néhány százezer forinttal kevesebbet költöttünk el. Ez mutatja a takarékos gazdálkodást. Azt viszont sajnálja, hogy a külföldi továbbképzés támogatására beállított 1 M Ft keret nem fogyott el. A 2010. éves bevételek egy picivel haladták meg a tervezettet. Ennek egyik oka például a másodfokú etikai pénzbüntetések számának növekedése és befolyása a bevételekre. Erre nem szoktunk tervezni, mégis majdnem 1 M Ft realizálódott. Így a végén 16.983 ezer Ft eredmény jelent meg. A mérleg szerinti eredmény 18. 446 ezer Ft. Az eltérést a tagjainknak fizetett balesetbiztosítás díjának megosztása adja, mert a biztosítási díjat
2010.-ben kifizettük ugyan teljes összegében, de könyveléstechnikailag ezt meg kellett osztani a 2010. és 2011. évek között, ezért a kiadások között csak a díj fele jelent meg a 2010. évél. A másik fele már a 2011. éves elszámolásban fog szerepelni. Kérdezi, kinek van kérdése, észrevétele? Nincs észrevétel, kérdés. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el a MÁOK 2010. éves költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót? szavazás: egyhangú igen Dr. Gönczi Gábor: Ki fogadja el a mérleg főösszegeket? Eszközök és források egyező végösszege 41.735 ezerFt. szavazás: egyhangú igen Dr. Gönczi Gábor: Kifogadja el, hogy a mérleg szerinti eredmény 18.446 ezer Ft? szavazás: egyhangú igen. A küldöttközgyűlés egyhangúan elfogadta a MÁOK országos szervezet 2010. éves költségvetés teljesítéséről szóló beszámolóját, a mérleg főösszegeit és a mérleg szerinti eredményt. Időközben újabb 7 küldött érkezett meg, így 10.45-kor jelen van 47 küldött.
2. A MÁOK 2011. évre szóló költségvetési tervének elfogadása (Dr. Gönczi Gábor) Dr. Gönczi Gábor: a 2011. évi terv elfogadásához szükséges a Felügyelő Bizottság véleménye. Felolvassa a MÁOK FB elnökének levelét a tárgyban. (A MÁOK FB elnöke jelezte, hogy nem tud jelen lenni az ülésen.) 2011. éves tervezésről elmondja: Munkabéreknél az alkalmazottaknál 5% emelést tervezett az elnökség, az elnöknek és főtitkárnál 3%-ot. Kéri a küldötteket, hogy ezt így hagyják jóvá. 647 ezer Ft az elnöki bruttó fizetése, ez nem titok. Elnökségi határozat van arra is, hogy a hivatalos kamarai kiküldetésen résztvevők (beleértve a külföldi tanulmányút pályázatot elnyert tagokat is) számára a Kamara utas- és balesetbiztosítást köt a kiküldetés teljes időtartamára. Ez a biztosítási díj sorban jelent egy kisebb összeget (50 ezer Ft), ami napi szinten kb. 700 Ft/fő/nap. Javasolja, hogy a tervezésnél a megyei szervezetek is hasonlóan járjanak el. Ugyanúgy beterveztük 2011.-re is a Visegrádi találkozót, a 10 M Ft-ot az előadás regiszter támogatására, és a külföldi tanulmányút támogatás keretét, mint 2010.-ben. A 2010. év eredményére alapozva újdonság az általános tartalék sor megjelenése. Ezt persze nem kell majd elkölteni, de sok váratlan költség adódhat az elfogadásra kerülő új törvényünk kapcsán, az átalakulással összefüggésben. Ennek finanszírozására is szolgál a tartalék. A bevételeknél kalkuláltunk a tagdíjak 25%-ából származó bevételekkel, benne az országos működési engedélyesek befizetésével. Ez utóbbi reméljük, megszűnik azzal, ha az új törvény szerint
mindenkinek országos lesz a működési engedélye. Terveztük a 12 M Ft állami támogatást is. Egy készülő rendelet tervezete szerint ezt minden bizonnyal megkapjuk majd, vélhetően egy összegben. Az Elnökség, mint a KFT tulajdonosi testülete, 40 M Ft osztalék átemeléséről döntött a Kft. 2010. éves nyereségéből. Az eredeti tervezés 1 M Ft körüli eredményre szólt, az elnökség döntése alapján azonban nem tervezünk eredményt, hanem 0.ra állítjuk be a tervet, az eredetileg eredményre tervezett összeg a tartalékot növeli. Kérdezi, kinek van kérdése? Dr. Kertész Péter: perköltség sorban mi az oka a betervezett összegnek? Dr. Gönczi Gábor: ennek oka az a per, amelyben a Kamara az alperes. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei állatorvos perelte be a Kamarát a tagfelvétellel összefüggő kérdésben. Ez a per már évek óta zajlik, várhatóan idén kerül olyan stádiumba, hogy már várható ítélet is. A kereset 7 M Ft kártérítésből indult, ma már lejjebb ment az összeg. Sajnos várható, hogy veszíteni fogunk a perben. Az országos és a megyei szervezet egyaránt perbe van vonva, de a megyei szervezetnek erre nem valószínű, hogy lesz pénze. Dr. Pintér Zsolt: Miért jósoljuk meg a bíróság ítéletét? Ezt a költségvetést akár be is mutathatja a bíróságnak a felperes. Rossz üzenete van. Dr. Gönczi Gábor: Ezek megindokolható lépések. Kétségtelen tény, hogy el fogjuk veszíteni a pert. A 7 M Ft-ról tudni lehetett. hogy erősen túlbecsült összeg. Most már van szakértői vélemény is, ráadásul olyan szakértőtől, akire a felperes is hivatkozott a kárigény meghatározásánál. Dr. Grózinger Szilvia: Megnyugtatja a kérdezőt, hogy a bíróság az alperes belső iratait biztosan nem fogja kezelni, és erre a felperes sem hivatkozhat. Dr. Pintér Zsolt: Gratulál, hogy sikerült a kettős könyvvitelt és a szokásos tervezést ilyen jól ötvözni. Bizonyos költségek a tavalyi eredmény terhére kerültek meghatározásra. Dr. Gönczi Gábor: A főkönyv szerinti tervezés fehér embernek kínaiul van. Ezen valóban nem egyszerű kiigazodni. Igyekeztünk azért ezt összehozni. Ahhoz, hogy kijöjjenek a számok keresztbehosszába, ezt meg kellett így alkotni. További kérdés nincs. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el a MÁOK 2011. éves költségvetését? Szavazás: egyhangú igen. A küldöttközgyűlés egyhangúan elfogadta a MÁOK országos szervezete 2011. évre szóló költségvetését.
3. A MÁOK állandó bizottságai elnökeinek beszámolói a 2011. éves munkáról Dr. Gönczi Gábor: A Bizottságok beszámolói időben elkészültek és kiküldésre kerültek a küldötteknek, nincs értelme azokat most felolvasni. Dr. Markus Gabriella OEB elnök kérésére megjegyzi, hogy sok megyéből nem érkezik meg az EB éves beszámolója. Idén is a megyék többsége nem küldte azt meg az OEB-nek. A másik két bizottságunknál nincs ilyen probléma. Kérdezi, kinek van kérdése, észrevétele a benyújtott beszámolókkal kapcsolatban? Nincs sem észrevétel, sem kérdés. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el az OEB beszámolóját? szavazás: 1 fő tartózkodása mellett a többi igen Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja az el FB beszámolóját? szavazás: egyhangú igen Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el a SzATOK Bizottság beszámolóját? szavazás: egyhangú igen. A küldöttközgyűlés elfogadta a MÁOK állandó bizottságainak 2010. évi munkájáról szóló beszámolókat.
Dr. Gönczi Gábor: Mielőtt áttérnénk a következő napirendi pontra, ügyrendi javaslata van. Dr. Bíró Ferencnek, a SzATOK Bizottság elnöknek el kell mennie, de vannak olyan javaslatok, amelyek őt, illetve a bizottságot is érintik. Dr. Kertész Péter benyújtott egy Továbbképzési szabályzatmódosító javaslatot. (Későbbi napirendi pont.) Kertész dr. az eredeti javaslatát gyakorlatilag teljesen megváltoztatta, lényegében visszavonta. Az új megfogalmazású javaslatát viszont a szabályok szerint nem tudta még sem az elnökség, sem az illetékes bizottság megvitatni és véleményezni. Megígérte a beterjesztőnek, hogy megkérdezi a küldötteket és a Bizottság elnökét, eltekintenek-e ettől a szabálytól? Kérdezi dr. Bíró Ferencet, tudja-e ezt most véleményezni Ketész dr. új javaslatát? Felolvassa dr. Kertész Péter új javaslatát. Dr. Bíró Ferenc : Így frissiben ezt megfontolandónak tartja, a gondolatot első hallásra támogatja, de a javaslatot inkább megvitatnák a bizottságban. Dr. Csuta Lajos (SzATOK tag): a javaslat jó, lenne pozitív üzenete, de nem szabad elkapkodni. Dr. Gönczi Gábor: Köszöni a választ. Megállapítja, hogy dr. Kertész Péter új módosító javaslata most nem kerül megvitatásra, azt a következő küldöttközgyűlés fogja tárgyalni a szükséges előzetes eljárás után.
4. A MÁOK Etikai szabályzatának módosítása (Dr. Gerencsér Ferenc és Dr. Mezősi László) Dr. Gönczi Gábor: Két módosító javaslat érkezett be. Először dr. Gerencsér Ferenc 2 javaslatát tárgyaljuk. Ezzel kapcsolatban ismerteti a javaslat beterjesztésének hátterét, a folytatólagosan elkövetett etikai vétség elévülése tárgyában. A javaslatot minden küldött megkapta. Az első javaslatban vagylagosan kétféle szöveg szerepel. Elnökként a második verziót támogatja. A második javaslat pontosítás az elévülési idő meghatározásához. Kinek van kérdése? Dr. Kertész Ottó: nem érti, miért kell időmeghatározás a folytatólagossághoz? Dr. Gerencsér Ferenc: Azért kell, mert nem lehet a végtelenségig kinyújtani az elévülést. Ez veszélyeztetné a jogbiztonságot. Az, hogy nem szabunk határt, örökké lebeghet a feje felett, hogy büntetjük, Ez jogilag nem állná meg a helyét. Dr. Szinesi András: A veszettség oltásnál pont egy év van a két időpont között, így az ilyen eseteknél nem lehet erre alapozni. Dr. Gönczi Gábor: a veszettség oltásnál az 1 év bőven elég kell, hogy legyen arra, hogy kiderüljön, trükközött-e valaki, követett-e el etikai vétséget. Dr. Gerencsér Ferenc: Általában nagyon csekély az el nem évülő bűncselekmények száma. Nem egy gyakori helyzetről van szó, de azért most is van folyamatban olyan ügy, amelynek megítélésében sokat segíthetett volna, ha korábban benne lett volna a szabályzatban az, amit most javasol. Dr. Gönczi Gábor: Javasolja, hogy szavazzanak a küldöttek. Kérdezi, ki fogadja el az első javaslat 1. pontját? szavazás: 1 ellene, 2 tartózkodás, a többi igen Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki támogatja a rövid időköz meghatározásáról szóló első verziót? szavazás: senki nem támogatja Dr. Gönczi Gábor: Ki támogatja a rövid időköz meghatározásáról szóló második verziót, a fél éves időtartam megjelölését? szavazás: egyhangú igen. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki támogatja Gerencsér dr. második javaslatát az elévülési idő kezdő időpontját illetően a folytatólagos vétség esetében. szavazás: egyhangú igen. A küldöttek egyhangúan elfogadták dr. Gerencsér Ferenc Etikai és szabályzatmódosító javaslatát, az első javaslat esetében a második verzióval.
Etikai
eljárási
Dr. Gönczi Gábor: Térjünk rá dr. Mezősi László módosító javaslatára. Ez egy egyszerűsítő javaslat lenne arra, hogy bizonyos etikai ügyek –konkrétan a kisállat egészségügyi könyvek szabálytalan, hiányos kitöltése esetében- gyorsabban legyenek elbírálhatók. A javaslat arra irányul, hogy formai
tárgyalás nélkül is lehessen határozatot hozni. A javaslatot az elnökség elnöki szavazattal támogatta, bár a szavazás eredménye nagyon szoros volt. Nem titkolja, hogy támogatja az eljárások egyszerűsítését. Az OEB elnöke viszont nem támogatta a javaslatot, írásos véleményét minden küldött megkapta előzetesen. Ezt fel is olvassa az elnök. Kérdezi, kinek van kérdése, véleménye? Dr. Kárpáti László: mi van, ha azt valóban nem az állatorvos követte el a szabálytalanságot, mert például ellopták a bélyegzőjét, vagy egy sorszámozott könyvet, vagy azt másoltatták, és a könyvet is ellopták. Ez a javaslat csak akkor működhetne, ha az EB előzetesen írásban nyilatkoztatja az elkövetőt. Dr. Csuta Lajos: Leszögezi, hogy a magán-állatorvosok jelentős részének okirati fegyelme kritikán aluli, miközben tény, hogy a munkánkat az ügyfeleink, a hatóság, a sajtó, stb. ezen a tevékenységen keresztül ítéli meg. Sajnos, nem csak megítéli, hanem - gyakran okkal – el is ítéli. Diplomás emberek ki merik mondani, hogy kikérik maguknak a beleszólást. Többnyire azok, akik a legsárosabbak nem csak az okirati tevékenységben, hanem az okiratok mögött levő munkában is. Az írásbeliségünk egészen biztosan tükrözi a szakmai tevékenység színvonalát is. A dühöngésig menő felháborodás a felelőtlenség miatt pedig azt tükrözi, hogy ez a réteg önismeretét tekintve mennyire téves állásponton van. Amikor évtizedekkel ezelőtt Giuliani, New York polgármestere a teljes káosz miatt bevezette a városban a zéró toleranciát, jól tudta, hogy pl. az utcán szemetelő embert letartóztatva, az elszámoltatáskor egy sor egyéb cselekménye is kiderült a látszólag csak könnyelmű polgárnak. Be is jött a dolog. A kamarai törvényből levezethető szabályzatok közül gyakorlatilag az etikai szabályzat ad lehetőséget arra, hogy a kar érdekeit súlyosan sértő állatorvosi magatartások szankcionálásával a Kamara rákényszerítse a szabálysértőket a többség érdekeinek megfelelő szabályok betartására.Ha nem lennének visszatérő, olykor súlyos gondok a megyei EB-ok munkájával, nem kértem volna szót. Aki EB-tagságot vállal, annak egyrészt feddhetetlennek kell lennie, másrészt igazságszerető és – kereső ember legyen, ezért az ügy iránti maximális lojalitást kell tőle elvárnunk. Nem fordulhatna elő, hogy addig mesterkedjen egy bizottság, amíg elévül az ügy, mint pl. amikor a nagymágocsi főállású polgármester kollégánk megúszta tárgyalás nélkül az etikai ügyét: Czabarka doktor a község futballpályáján lovakat herélt. (Az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról, ezt is tiltja.) Harmadrészt a szabályzatok naprakész ismeretét minimumként elvárhatjuk tőle, így nem fordulhatna elő, ahogy az Békés megyében történt, hogy a megye legfenyítettebb állatorvosát „figyelmeztetésben” részesítette az EB, ami egyrészt fogalmilag kizárt, másrészt, azóta már a maximális büntetést is megkaphatta volna. Negyedrészt, nem lehet jogerős etikai büntetése, amint az két érintett kollégánknak is van, ráadásul egyikük megyei EB-elnök. Az etikai bizottságok pillanatnyilag nagyobb leterheltsége meg fog szűnni, ha az eü. könyvekkel kapcsolatos büntetések következetesek és arányosak lesznek. Ma ez a fő gond, de van fejlődés: pl. Békés megye legfenyítettebb állatorvosa ma már olyan eü. könyveket produkál, hogy csak na! Más dolog, hogy közben áttért a házalásra, emiatt lassan ki lehet zárni. Ahogy a kriminális magatartás is a büntetés elmaradása miatt alakul ki, úgy az etikai ügyekben észlelhető elkövetői pofátlanság is (bocsánat) erre vezethető vissza. Az etikai ügyek számának csökkenése akkor csökken majd elfogadható szintre, ha mindenki veszi a bátorságot és fellép a simliskedő konkurencia ellen. Ha a pillanatnyilag észlelhető
gyávaság (a „szeressük egymást, gyerekek” álcával fedezve) továbbra is fennmarad, tovább mérgezi a közhangulatot. Addig is: Mezősi doktor javaslatával ellentétben, nem a munka könnyítését kellene megkísérelni, hanem annak a jelentőségével arányos anyagi megbecsülését. A Kamarának van lehetősége az etikai bizottságok felelősségteljes munkájának anyagi elismerésére. Már csak ezért is, mert EB-tagnak (elnöknek ) lenni köztiszteletet élvező, magas erkölcsi tartást feltételező, megtisztelő megbízás, amely a tagságnak a tisztesség iránti igényét is megtestesíti. Mezősi doktor javaslata ui. szerintem egészségtelen egyszerűsítés: mintegy megkíméli a simlist attól, hogy megszenvedjen a cselekménye miatt, csupán azért, hogy a bizottság számára kevesebb munkát jelentsen a dolog. Dr. Gerencsér Ferenc: Felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás alá vont személy lemondhat ugyan a védekezés jogáról, de attól őt megfosztani nem lehet! Dr. Szinesi András: az oltási könyvnek van sorszáma, beazonosítható, ha a kolléga kap egy írásos felszólítást, akkor nyilatkozhat, hogy erről mi a véleménye. Normális eljárás rendet kell erre kitalálni, erre irányul a javaslat is, ezért egyetértene vele. Dr. Horváth László: egy konkrét könyv van itt a kezében. Teljesen világosan látható, hogy nincs kitöltve benne szinte semmi, aminek kitöltve kéne lenni. De csak ez alapján mégsem tudnám azt mondani teljes bizonyossággal, hogy a kolléga egyértelműen elmarasztalható. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, mindenképpen meg kell hallgatni az ő történetét is, hogy vajon hogyan kerülhetett ki a kezei közül ez a könyv? Felhívja a figyelmet arra, hogy ma már mindent hamisítanak, amit lehet, és előbb-utóbb a kisállat egészségügyi könyveket is fogják majd hamisítani, így önmagában a sorszám alapján történő beazonosítás nem biztos, hogy elegendő. A magán-állatorvosi bélyegzőket ma már iparszerűen hamisítják a tenyésztők, így önmagában ez sem biztos támpont. Nem ért egyet a javaslattal, minden esetet meg kell egyedileg vizsgálni. Ha az eljárás alá vont kolléga nem megy el az etikai tárgyalásra, az legyen az ő baja, de ebben az esetben meg volt a lehetősége a védekezésre, csak nem élt vele. Dr. Kárpáti László: felhívja a figyelmet arra, hogy a EB elnöke egy személyben nem dönthet, nem hozhat határozatot, a javaslatban mégis az van, hogy „saját hatáskörben” dönt az EB elnöke. Ezért sem támogatható a javaslat. Dr. Török Tamás: ha legális pecséttel van lepecsételve, akkor csak meg lehet állapítani, hogy ki a hibás? Dr. Szinesi András: sok kollégánk van, aki nem fogja fel, hogy a kitöltött könyvekért hosszú időre felelősséget kell vállalnia, és ingyen is adja. Ez nem helyes gyakorlat. A felelősségnek értéke van. Helyben sokan tudják, ki a simlis. Dr. Gyökeres Sándor: szerinte sem lehet automatikussá tenni az eljárást. Súlyos hiba volt a Kamarától, hogy kiengedte a kezéből azt, hogy csak mi gyártsuk a könyveket. Sokkal jobban kézben lehetne tartani a kérdést. Javasolja, hogy a Kamara tegyen lépéseket arra vonatkozóan, hogy a jogszabályt módosítsák, és csak a Kamara adhasson ki oltási könyveket. Dr. Gönczi Gábor: Ő a felelős leginkább a Gyökeres doktor által mondottakért, ő képviselte annak idején, hogy nem akarja a Kamara a kizárólagos gyártatást. Meg akartuk hagyni azt a lehetőséget,
hogy a kollégák egyedi igények szerint „fazonírozzák” a könyveket. Nem lett volna jó üzenet, és ma sem az, hogy a Kamara mindent maga alá akar gyűrni. Dr. Kósz Attila: csatlakozik Gyökeres dr. véleményéhez. Az útlevelek is egységesek és csak egy helyről szerezhetők be. Jó lenne ugyanígy egységesíteni ezt a kisállat egészségügyi könyveknél is. Dr. Gönczi Gábor: Többen azzal számoltak, így a KFT-ben is, hogy 2011-től esik majd a forgalom, csökken az igény a kamarai könyvek iránt. De nem ez következett be. A kamarai könyv vonzereje növekedni látszik. Dr. Horváth László (Bács-Kiskun megye): Tavaly februárban meghalt egy kolléga, a felesége szabályszerűen leadta a bélyegzőjét, mégis később előkerült olyan dokumentum, ami n ugyanolyan bélyegző volt. Dr. Gerencsér Ferenc: Javasolja a küldötteknek, mutassuk meg, hogy tudunk komolyan dönteni valamiről! Az elhangzott hozzászólásoknak, bár azok fontos dolgokról szólnak, nem sok közük van a konkrét javaslathoz. Maradjunk az eredeti javaslatnál, és arról döntsünk! El kell fogadni azt a lehetőséget, hogy az illetőnek van valami elfogadható védekezése. Az EB feladata a büntetés kiszabása is, ehhez mérlegelnie kell a panaszlott védekezését is. Dr. Gönczi Gábor: Felteszi szavazásra a kérdést! Ki támogatja Mezősi dr. javaslatának elfogadását? szavazás: 1 igen, 4 tartózkodás, a többi nem. Dr. Mezősi László etikai szabályzatot módosító javaslata nem kapta meg a szükséges támogatást.
5. A MÁOK Továbbképzési szabályzatának módosítása (Dr. Bíró Ferenc, Dr. Kertész Péter) Dr. Gönczi Gábor: Dr. Kertész Péter időközben visszavonta javaslatát, új javaslatot terjesztett be, amit az korábbiakban elhangzottak szerint a következő küldöttközgyűlés fog tárgyalni. Így maradt dr. Bíró Ferenc javaslata, amit minden küldött megkapott. Az elnök felolvassa a javaslatot. Kérdezi, kinek van kérdése? Dr. Kertész Ottó: a kamara társszervező is lesz az egyetemi képzéseknél? Dr. Gönczi Gábor: Igen, fel lesz tüntetve. Kérdezi, kinek van további kérdése, észrevétele? Nincs. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el a javaslatot? Szavazás: 1 fő tartózkodás, a többi igen. A küldöttközgyűlés 1 tartózkodás mellett, a többi küldött igen szavazatával elfogadta dr. Bíró Ferenc Továbbképzési szabályzatmódosító javaslatát.
6. A MÁOK Mikrochip szabályzat módosítása (Dr. Horváth László) Dr. Gönczi Gábor: A javaslatot megkapták a küldötte. Kérdezi, kinek van kérdése? Dr. Kárpáti László: nem lenne értelme beírni a 2.4. ponthoz, hogy a tulajdonos költségére, ott, ahol a szakmailag meg kell győződni arról, van-e benne chip valójában? Dr. Pintér Zsolt: Támogatja, hogy nem a kapszula jelenlétét kell igazolni, hanem az állat azonosíthatóságát. Dr. Papp Ibolya: saját tapasztalatai alapján Mohácsi kistérségben, évente ellenőrzik, sok az elvándorlás, de mindegyik működik. Dr. Horváth László: a hozzászólások alapján előterjesztőként módosítja a 2.4. pont szövegét, amely a módosítás után így szól: 2.4. Ha az állatba korábban behelyezett transzponder nem olvasható le, új mikrochip behelyezése előtt minden szakmailag lehetséges módon meg kell győződni arról, hogy a korábbi mikrochip valóban nem található, nem működik, nem leolvasható. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el az előző módosítással a módosítási javaslatot? szavazás: 2 tartózkodás mellett a többi igen A küldöttközgyűlés elfogadta a mikrochip szabályzat módosítását.
7. A MÁOK Útlevél szabályzat módosítása (Dr. Horváth László) Dr. Gönczi Gábor: Ezt a javaslatot is mindenki megkapta. Kinek van kérdése? Dr. Pintér Zsolt: legutóbb külföldön volt, és nem tudott akkor érvelni a 3.2. pont módosításánál, és ezért a most hatályos szöveg szerint jelentős hátrányba került az útlevél eladója, a MÁOK Kft. Semmi nem indokolja, hogy az amúgy hibátlan, sértetlen útleveleket becseréljük, ha abban a kitöltés során keletkezett hiba. Ez a kitöltő felelőssége, neki kell vállalnia a következményeket is. Dr. Gönczi Gábor: További észrevétel van-e? Nincs. Dr. Gönczi Gábor: Kérdezi, ki fogadja el a benyújtott módosítási javaslatot? szavazás: 1 ellene, 1 tartózkodás, a többi igen A küldöttközgyűlés elfogadta az útlevél szabályzat módosítását.
8. Egyebek, aktualitások Dr. Gönczi Gábor: Megjelent a 148-as rendelet módosítása. A lehetőség meg van a tavalyi elmaradt pénzek utólagos kifizetésére. Dr. Gyökeres Sándor: Baranyában a koca támogatásról más információ volt. Dr. Kocsis László (Csongrád): A számla kiállításánál figyelni kell a számla kiállítása és a teljesítés ide megadásánál. A teljesítés időpontja lehet akár a tavalyi év dátuma is. Dr. Lengyel Tamás: GYMS megyében kiadtak egy állásfoglalást, hogy nem fogadják el az idei évben kiállított tavalyi teljesítésű számlákat. Dr. Gönczi Gábor: A rendelet és a szándék jó, össze kell fogni a Kamarának és az állami szerveknek. Jó lenne az NAV-tól írásban beszerezni ezt az állásfoglalást. Tájékoztatja a jelenlévőket az új kamarai törvény állásáról. Elindult a közigazgatási egyeztetési eljárása. Ismereteink szerint minden általunk elképzelt pozitív dolgot tartalmaz. Nem tudni, hogy mikor lesz belőle törvényünk. Igyekszünk min den tőlünk telhetőt megtenni, hogy minél előbb. Szorít az idő is, jövőre választások lesznek, addig új Alapszabályt is kellene írnunk. Külföldi kapcsolatokról is szól. Osztrák Állatorvosi Kamara új székházának megnyitója. Szerb Állatorvosi Kamara vezetőinek itteni látogatása. Március 26-án régiós találkozó a nyugati határ menti megyék vezetői a burgenlandi tartományi kamarai vezetőkkel. Dr. Kósz Attila kolléga szervezi a Horvát Állatorvosi kamara vezetőivel történő találkozást. Feltett szándékunk, hogy a régióban a mi Kamaránk gyűjtő és gyújtó pontja legyen a kamarai életnek. A 2011. évet az állatorvos képzés, továbbképzés, önképzés évévé kívánjuk tenni. Ehhez a Kamaránk sokat kíván tenni. Ezt szolgálják a kamarai pályázataink is. Új terület lesz a tankönyv kiadás. Ezen a téren komoly hiátusok vannak, a könyvkiadóknak ez nem üzlet, kiszálltak belőle. Mi megtehetjük, hogy ezt felvállaljuk, a pénztartalékokat ebbe téve tudunk állatorvosi tankönyveket kiadni. Az első ilyen Kassai professzor Helmintológia könyve lesz. Vannak ezen a téren elképzelések is. Lesz Szegeden Dél-Alföldi regionális továbbképzés, ahová várjuk a szerbiai kollégákat is, magyarokat és szerbeket is. Ez is nagy jelentőségű dolog. Dr. Horváth László: Bélyegzők után-gyártásáról beszél, miért fontos ez a téma, miért nem jó, ha ilyenek forgalomban vannak. Dr. Gyökeres Sándor: Ismét javasolja, hogy az Elnökség vizsgálja meg az egységes oltási könyv lehetőségét, és tegyen lépéseket ennek érdekében! Dr. Pintér Zsolt: A nemzetközi szervezeti tagdíjakról beszél, majd arról, hogy egy svéd EP képviselő beterjesztett egy javaslatot az állatgyógyszer forgalmazáshoz, hogy állatorvos nem forgalmazhasson antibiotikumokat. Ez ellen a nemzetközi szervezet keretein belül tudtunk ellenlépéseket tenni. A lobbyzás eredményeként ezt a javaslatot elvetette a mezőgazdasági bizottság. Ez is azt mutatja, ott kell lenni a nemzetközi szervezetekben.
Dr. Pelle György: Csatlakozik a korábban elhangzott javaslatokhoz, hogy a kisállat egészségügyi könyvek gyártása kerüljön egy kézbe. Mindenféleképpen kell költségvetési keret arra, hogy az EB-k tagjai megfelelő tiszteletdíjban részesüljenek, lehetőleg az országos keretből. Dr. Faragó Zsolt: Lovak mikrochipes egyedi megjelölésével kapcsolatban van-e valami fejlemény? Dr. Gönczi Gábor: Igen, történtek lépések, Kurucz János alelnök úr a teljes felhatalmazással bír a kérdésben, komoly presztízsharcok zajlottak, nem volt egységes álláspont. Ha van rá tulajdonosi igény, fel kell kínálni, el kell végezni. Dr. Kurucz János: amelyik ló nem azonosítható máshogyan, abba tegyünk mikrochipet, ma ez az álláspont. Pénzügyi dolgok vannak a háttérben, a lótenyésztők szeretnék ezt megszerezni. Németországban az állatvédők voltak, akik ezt megtorpedózták. Ragadjuk meg, hogy itt van dr. Grózinger Szilvia. Az azonosíthatóság alapkövetelmény, így ha nem azonosítható, akkor előbb azonosítom. Dr. Gönczi Gábor : Semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy a tulajdonosi megrendelésre elvégezzük a mikrochipes megjelölést. Dr. Papp Ibolya: Több lótenyésztő egyesületnek jelölnek lovakat chippel, a tenyésztői szervezet képviselőivel együtt. Kétféle chip is van, a 3x13mm-es lenne jobb, de azt nehezebb beszerezni. A jogszabály az ISO chipet írja elő, tapasztalat szerint működik a 2x12mm-es kutyachip is a lovakban. Dr. Kovács István (Csongrád megye): Jogosult állatorvosi díjazással kapcsolatban kérdezne. ÁFAnem ÁFA kérdés mindig felvetődik, van, ahol ÁFA-san megy a számlázás, van, ahol nem. Dr. Gönczi Gábor: Ismert a probléma, többször jeleztük is már az illetékeseknek. A jogosulti kormányrendelet megszületése előtt a Kamara leírta az aggályait. Titkosították a tervezetet, elfogadták. Beleszólásunk se volt. Ez a rendelet sokkal több problémát keletkeztetett, mint amennyire megoldást talált. Érdemben nem tudunk beleszólni. Ezek kétoldali szerződések. Állatorvos és az állam között létrejött szerződéses viszony. Ebbe harmadik fél beleszólni nem nagyon tud. Sok foganatja nincs annak, hogy beleszólunk. Dr. Papp Ibolya: ő csak azért ment bele ebbe a jogosulti dologba, hogy lássa belülről, mi ez. Rosszak a tapasztalatai. A díjak olyanok, hogy ezt ezért elvégezni lehetetlen. Dr. Gönczi Gábor: Mikszáth sorai jutnak eszébe a kérdésről. Dr. Szinesi András: a jogosult állatorvos azért van, hogy az „állambácsi” lepasszolja az állai feladatokat, ne kelljen köztisztviselői bért fizetni. A szerződés nem tér ki arra, hogy a felmerülő egyéb költségeket ne számlázhatnám le a tulajdonosnak. Dr. Gönczi Gábor: Örül, hogy mindenki a Kamarától várja a megoldást, de sajnos nem vagyunk mindenhatóak. Kérdezi, van-e még valakinek mondandója? Nincs. Dr. Gönczi Gábor: Bezárja a Küldöttközgyűlést.