A majmot a "jobbik" értelmében véve Mohácsiék A velencei kalmár előadása a Nemzetiben L. Varga Péter 2013. 03. 24. 11:16 Aktuálpolitikai szólamokkal alaposan megtűzdelt értelmezés Shakespeare A velencei kalmárjának a Nemzeti Színház nagyszínpadán startolt előadása, amely a szokásokhoz és az alapul szolgáló műhöz hasonlóan szellemes és sziporkázó. A nevetés azonban cseppet sem jóízű, a végén pedig garantáltan mindenkinek az arcára fagy a mosoly. Mohácsi István és Mohácsi János műhelyében lelepleződik a rasszista, antiszemita, demagóg, demokráciát és jogállamot leépítő, társadalmi-jogi-morális szempontból végérvényesen leszerepelt csodálatos Velence. És még a parmezánt sem lehet eladni. Antonio, alias Toncsi, a kalmár (Hevér Gábor egyelőre kissé színtelenül alakítja) meglehetősen rossz üzletet köt: Shylock, a zsidó (Gáspár Sándor visszafogott, gesztusoktól mentes munkája) ugyan kölcsönöz a kereskedőnek egy zsírosabb összeget, a szerződésben azonban az is szerepel, hogy amennyiben az egyébként kamatmentesen adott pénzt nem sikerül időben visszatéríteni, egy font hús kivágandó Antonióból, mely szabad felhasználásra a zsidóé. Nem részletezem a történetet, legyen annyi elég, hogy egy igen komoly asszimilációs dilemma fordul a súlyosan autokrata, demokráciát és jogállamot leépítő velencei rendszer megalázó, kirekesztő, beolvasztó történetébe, melynek végén a megalázott és kis híján mindenétől megfosztott zsidó, valamint hasonló szégyeneken keresztülment lánya egyedül állnak a leomló mélységek szélén, mellettük a jobb belátásra vagy legalábbis felismerésre jutott Antonio.
A produkció valóban szellemes, de minthogy premierje volt, az elején talán kissé nehezen indult. Akadtak szólamok, "lassított" jelenetek, melyeket nyugodt szívvel húzni lehetett volna (a két felvonás összesen csaknem három óra játékidőt tesz ki), a velencei politikai szisztéma és benne a megveszekedett, rasszista, antiszemita, kirekesztő, demagóg és autokrata polgárok ("a zsidók és mi, emberek") azonban meglehetősen és nyomasztóan pontos képet festenek e rendszerek virágzó csődjéről, ami tekintve a jelen politikai-társadalmi helyzetet, korántsem mulatságos. (És még a parmezánt sem lehet eladni, úszik benne a nyomorult város. Hiába, "majd beáraz a szabadpiac", hangzik a cinikusan torzított érv a lapátra kerültek számára.) A Portia (Radnay Csilla szerephez illő tökéletes manírjaival) kérői közt fölbukkanó marokkói herceget, hogy egy példát említsünk, majomnak gúnyolják, s igazságtalan elbírálása jutalmaként egy láda banánt kap, majd végül vízbe dobják. A darab egyik legjobb "poénja" egyébként éppen az, amikor a kis diktátorként színre vitt dózse, aki szerint "Velence ősi törvénye holnaptól kimondja", miben és hogyan lehet eljárni, de "visszamenőleges hatályú törvényt nem alkotna", látszólag kiáll az egyenjogúság mellett, és számon kéri a makogómajmozó helyieket gyűlöletbeszéd vétségében. A bűn végül bármiféle eljárás nélkül elfelejtődik, bagatellé válik, amint Antonio brancsa elmagyarázza, "a majmot a [j]obbik értelmében véve" használták a marokkói herceg jellemzésére.
Hasonló performatív nyelvi szellemességekkel tele van az előadás a "kedves zsidó" csordavokáljától kezdve (melynek akusztikai kimenete természetesen a jelzővel éppen ellentétes skandallummá forr össze) a független Velencei Bizottságon át a politikai ideológiának megfelelően torzított törvényértelmezésekig, amelybe hangsúlyosan szövődnek bele a vallási kirekesztés és megbélyegzés hangjain túl a férfiközpontú hatalmi logika penetráns lózungjai. Csakugyan roppant szórakoztató, amikor Portia kérői közt Aragónia hercege is fölbukkan – hölgyről van szó –, míg a záró bírósági jelenetben a férfinak öltözött Portia és Nerissa (Martinovics Dorina túlzó, tökéletesen naiv nőalakjával) variálják meg úgy a törvény és a szerződés szövegének értelmezését, hogy abból eleinte ki-ki a saját érdekeit vélje igazolva látni. S eközben mindenki hol leleplezni igyekszik a jogászi feladatokat nemük miatt nem gyakorolható lányokat, hol férfiként azonosítva őket, "a független római ügyvédek" "igazságérzékét" dicsérik.
Frenetikus káosz és szinte tudatossá fokozott fejetlenség a fölvilágosult Velencében, ahol az igazság betűiért (filológiai pontossággal!) küzdő zsidó a bosszúálló nem-ember lényegi megjelenítőjévé válik, míg a szerződést éppen betű szerinti olvasatában kisajátító és eltorzító "jogi képviselet" az úgynevezett "igazság" helyreállítója lesz. Mindegyikük azt képzeli, párbeszédet folytat Istennel, végül azonban az erőszakkal kikeresztelt, cinikusan Péternek nevezett Shylock marad totálisan elhagyatva a szétomló, mélységekbe mutató színen. William Shakespeare: A velencei kalmár Antonio Hevér Gábor Shylock Gáspár Sándor Jessica Bánfalvi Eszter Lorenzo Mátyássy Bence Portia Radnay Csilla Nerissa Martinovics Dorina Bassanio Szatory Dávid Dózse Marton Róbert Gratiano Makranczi Zalán Salerio Farkas Dénes Francesco Fehér Tibor Lanzelo Némedi Árpád Aragónia hercege Gáspár Kata Marokkó hercege Fehér Tibor Díszlettervező: Mohácsi András Jelmeztervező: Remete Kriszta
Dramaturg: Mohácsi István, Perczel Enikő Zene: Kovács Márton Rendezőasszisztens: Kolics Ágota Zenekar: Kovács Márton, Némedi Árpád, Zságer - Varga Ákos Rendező: Mohácsi János Bemutató: 2013. március 22. Nemzeti Színház A fotók forrása: www.nemzetiszinhaz.hu A cikket a következő címen találhatja meg: http://www.prae.hu/articles.php?aid=5973
