Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Németh Gergely
A M. Kir. 10. tábori tüzérezred védelmi harcai a Donnál 1943. januárjában
2004. 12.05
Konzulens: dr. Csikány Tamás alezredes
Bevezető
1941. június 22-én a náci Németország megindította a világtörténelem addig legnagyobb szabású hadjáratát a „Fall Barbarossát”. Két nappal később, június 24-én, felségjelzés nélküli repülőgépek intéztek bombatámadást Kassa ellen. A korabeli hivatalos indoklás szerint szovjet agresszió történt, amire válaszképp Bárdossy miniszterelnök június 27-én a parlamentben bejelentette, hogy Magyarország hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval szemben. Magyarország tehát önként lépett be a háborúba a németek oldalán. Ezt követően a politikai vezetés szovjet területre küldte az ún. ”Kárpát csoportot”, majd később öt további dandárt, megszálló feladattal.1 A történtek ellenére, a magyar vezetés szándéka mindvégig az volt, hogy Magyarország a lehető legkisebb részben vegye ki a részét a háborúból. Többek között ezzel magyarázható a gyorshadtest kivonása a hadszíntérről 1941. novemberében. A háborúban való részvétel minimalizálására törekvő politika azonban a németek Moszkva alatt elszenvedett veresége miatt megfeneklett, mivel a német hadsereg óriási veszteségei miatt Hitler még nagyobb magyar katonai részvételt követelt a magyaroktól. E követelések realizálása céljából folytatott tárgyalásokat Budapesten Joachim von Ribbentropp birodalmi külügyminiszter január 6. és 9. között. A tárgyalás német sikerrel zárult és elvi megállapodás született a jelentősebb magyar katonai és gazdasági részvételről. A részletek tisztázására január 20-án érkezett a fővárosba Wilhelm Keitel vezértábornagy, aki kétnapos tárgyalás után 9 gyalogos- és 1 páncélos dandár2 frontra küldésében állapodott meg Szombathelyi vezérkar főnökkel,3 cserébe azonban jelentős fegyverzetbeli kiegészítést ígért, amely azonban – mint azt látni fogjuk – nem valósult meg a kívánt mértékben. Döntés született arról is, hogy a szerveződő csapatokat a 2. magyar hadseregparancsnokságnak fogják alárendelni. A mozgósításnál azt az elvet követték, hogy a terheket egyenlőképp osszák meg az ország különböző részei között, ezért minden országrészből mozgósítottak csapatokat, hadianyagot és felszerelést. Sajnos, mint a harctéren kiderült ez sok
1
Szabó Péter: Don-kanyar, 9-10 p.
3
Walter Görlitz: Keitel vezértábornagy visszaemlékezései, 126-127 p.
2
szempontból szerencsétlen döntés volt, hiszen a csapatok nem igazán ismerté egymást, hiányzott a kellő összeszokottság, ráadásul a körülményeket nagyban nehezítette a bevonultatott tartalékosok nagy száma, aki jórészt teljesen tapasztalatlanok voltak. E problémákat gyakorlatozással lehetett volna orvosolni, erre azonban kevés idő maradt, így a tapasztalatok hiányát a honvédek a fronton vérrel kényszerültek megfizetni.
A 2. magyar hadsereg szervezete
A hadsereg három hadtestből – a szombathelyi III., a pécsi IV. és a miskolci VII. – állt. A III. és a IV. hadtestek eredetileg a 3. hadsereg kötelékébe tartoztak, onnan kerültek kivonásra. A hadtestek egyenként két könnyű hadosztályt mozgósíthattak a saját állományukból, és kaptak még egyet-egyet a nem mozgósított hadtestek állományából.4 A hadsereg kötelékébe tartozott még az újonnan felállított 1. páncélos hadosztály, egy repülő kötelék, két hadseregközvetlen nehéz tüzérosztály, két közepes tarack osztály, egy légvédelmi tüzérosztály, két önálló gépágyús üteg, ezen kívül utász- és ellátó alakulatok, 69 tábori munkásszázad, és egyéb hadtestközvetlen alakulatok, elsősorban a hadtestek amúgy is gyenge tüzérségét megerősítendő. Egy hadtest kb. 50 000, egy könnyű hadosztály 13 500, a páncélos hadosztály 12 500 főt tett ki. A magyar hadsereg a frontra 207 500 fős élelmezési létszámmal vonult ki.5
A tábori tüzérezredek szervezete és fegyverzete 1942 januárjában
A magyar könnyű hadosztályok két gyalogezredből, egy fogatolt tábori tüzérezredből és egyéb
hadosztályközvetlen
alakulatokból
szerveződtek.
Ezek
szervezetüknél
fogva
gyengébbek voltak mind a szovjet, mind a német hadosztályoknál. Személyi állományuk
4 5
Szabó Péter: i.m., 21-23 p. Szabó Péter: i.m., 26-42 p.
3
13 500 főt tett ki, ez a szám azonban megtévesztő, a harclétszám csupán 5-6000 fő körül mozgott. A 10. tábori tüzérezred (pk. Márton Károly) a 6. (pk. Ákosy Károly ezredes) és a 36. (pk. Krisanich Andor ezredes) gyalogezreddel együtt alkotta a 10. könnyű hadosztályt (pk. Tanító Béla ezredes), mely a IV. pécsi hadtest (pk. Csatay Lajos altábornagy) alárendeltségébe tartozott. A könnyű hadosztályok tábori tüzérezredei két osztályból álltak. Az első osztályt rendszerint két üteg alkotta. Az egyik 4 darab 8 cm-es 5/8 M. könnyű tábori ágyúval, a másik 4 darab 10,5 cm-es 37 M. ”Göring” könnyű tarackkal rendelkezett. A második osztály már négy ütegből állt. Az első két ütegben 4-4 darab 10 cm-es 14 M. könnyű tarackot, a második kettőben egyenként 4 darab 15 cm-es 14/39 M. közepes tarackot rendszeresítettek. Ezeket kivétel nélkül lóerővel vontatták, gépvontatókkal ( Hansa Loyd típusú) csupán az 1. páncélos hadosztály tüzérségét látták el. A magyar hadvezetés már az 1941/42-es hadrendben sem akart 8 és 10 cm űrméretű lövegeket alkalmazni, mivel azonban a magyar 10,5 cm-es 40 M. könnyű tarackok gyártása – a harckocsi ágyúk sürgős leszállítására való hivatkozással – lassan haladt, kénytelenek voltak a már elavult lövegeket felhasználni. A tüzérezredeket ezen kívül az előírt 12 géppuska helyett csak 1 darabbal tudták ellátni.6Nehéz- és páncéltörő fegyverzettel – legalábbis kezdetben – egyáltalán nem rendelkeztek. A személyi állomány körülbelül 1000 főt tett ki, ebből 80 fő tiszt.7 A 2. hadsereg lövegállományából a német 10,5 cm-es ”Göring”, az olasz 21 cm-es 39 M. nehéztarack, a magyar, gépvontatású 15 cm-es 31 M. közepes tarack, valamint a szintén magyar 10,5 cm-es 31 M. messzehordó ágyúk álltak csupán a kor színvonalán, a többi lövegtípus elavult első világháborús konstrukció volt, alkalmazásukra csak a súlyos tüzérségi eszközhiány miatt kerülhetett sor. Ez volt érvényes a németektől kapott 10 cm-es 14/39 M. lengyel tarackokra is.8 Súlyos problémát jelentett a lövegek mozgatása is, mivel súlyuk elérte a 2,5 tonnát, melyet a rendelkezésre álló lovak csak nagy nehézséggel tudtak elhúzni. Mint azt később látni fogjuk, az elégtelen lóerő a kaposvári tüzéreknek is komoly gondokat okozott.
6
Szabó Péter: i.m. 31. p HL. 10. k. ho. pság. iratai 8 Szabó Péter: i.m. 45-46. p. 7
4
A magyar Királyi Tüzérség a világháború előestéjén
Dolgozatomban semmiképp sem mehetek el szó nélkül a trianoni diktátum megszorításai mellett, melyek nem titkolt célja a magyar haderő életképtelenné tétele volt. Ezen intézkedések döntően befolyásolták a magyar honvédség – elsősorban technikai – fejlődését, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar fegyveres erők harcbavetésük pillanatában – a ”Huba” programok ígéretes eredményei ellenére – még nem álltak a kellő színvonalon ahhoz, hogy sikeresen harcoljanak a szovjet csapatok ellen. A trianoni békediktátum többek között a tüzérség részére is komoly megszorításokat léptetett életbe. Ezeket a tizennégy részből álló diktátum V. része tartalmazta, mint „Katonai, hadihajózási és léghajózási rendelkezéseket”. Ezek alapján a magyar katonai erők létszáma nem haladhatta meg a 35 000 főt, beleértve a tiszteket és a pótkeret csapatait is. Korlátozták az ágyúk, tarackok számát. Eszerint összesen 105 löveg, 70 közepes és 70 könnyű aknavető lehetett rendszerben. A nehéz, vagyis a 10,5 cm-nél nagyobb űrméretű lövegek használatát a rendelkezések tiltották. Szigorúan meghatározták az egy eszközre jutó lőszermennyiséget is, így a könnyű aknavetőre 1000, a közepesre 500, tábori vagy hegyiágyúra, illetve tarackra pedig 1000-1000 gránátot lehetett raktározni.9 Ezen intézkedések nagyban nehezítették egy korszerű, ütőképes, a modern kihívásoknak megfelelő tüzérség létrehozását. A rejtés időszakában – elsősorban a rendkívüli körülmények miatt – a tüzérség ne fejlődhetett a kellő mértékben és így technikailag, szakmailag lemaradt a szomszédos országoktól. A 20-as évek végére azonban észrevehető változások kezdődtek meg a honvédségnél, s ennek keretében természetesen a tüzérségnél is. Ilyen előrelépést jelentett az 1925-ben megjelent ”A tüzérség gyakorlati szabályzata”. Ez bemutatta a korszerűen szervezett üteget és osztályt, valamint tárgyalta az osztálynál magasabb szintű kötelékeket és megemlítette azokat a tüzérségi segédszerveket is, amelyekkel a magyar tüzérség ekkoriban még nem rendelkezett.10 1927-ben az antanthatalmak visszahívták a Magyarországon tartózkodó katonai ellenőrző bizottságot. Ez természetesen új szakaszt nyitott a hadsereg fejlesztésének terén.
9
Horváth Csaba: A magyar királyi Honvéd tüzérség fejlődése Trianontól a második világháború kitöréséig. A tüzérség gyakorlati szabályzata. 3-6 p.
10
5
Az ellenőrző bizottság visszavonása után a katonai és politikai vezetés legfontosabb célja egy korszerű békehadrend kialakítása volt, a fegyvernemek közötti optimális arány létrehozásával. Ennek következményeképp már 1930-ra sikerült elérni gyalogezredenként egy ágyús (2 löveg) és egy aknavetős (2 vetővel) szakasz felállítását. Ezzel együtt a tüzérség tekintetében a következő kereteket állították fel: -
7 ezredparancsnokság
-
7 osztályparancsnokság
-
21 tábori ütegparancsnokság
-
7 mérőszázad
-
1 lovas tüzérosztály-parancsnokság
-
1 lovas ágyús ütegparancsnokság
-
1 lovas tarackos ütegparancsnokság
-
1 nehéztüzérüteg-parancsnokság.
A hét vegyes dandárnál addig meglevő tüzérosztályokat egy-egy mérőszázaddal kiegészítve (2-2 löveg) ezredekké szervezték át, míg a Fővezérség közvetlenjeként egy nehéz tüzérosztály szerepelt.11 Az 1936-os évben újabb változások történtek. A tüzérezredeket hat új üteggel, valamint átfegyverzés útján további egy tarackos üteggel bővítették. Egy évvel később egy tüzérezred állományába 46 löveg és 22 géppuska tartozott. Az 1938. évi bledi egyezmény újabb lendületet adott a Magyar Királyi Honvédség fejlesztésének. A Győrben meghirdetett egymilliárd pengőből 600 millió jutott az ún. ”Huba” program finanszírozására, melynek keretében a tüzérség is jelentős fejlesztéseken esett át. Két év alatt gyakorlatilag kialakult a tüzérezredek végleges hadrendje, mellyel kivonultak a Donhoz a 2. magyar hadsereg kötelékében.
A mozgósítástól a bevagonírozásig A mozgósítási parancs 1942. április 18-án érkezett be a kaposvári laktanyába, melyben elrendelték a 10. tüzérezred valamennyi alakulatának mozgósítását. Ennek következtében a hadianyagot április 19-én az alábbi mozgósítási körletekbe szállították: - 10/4. üteg – Kaposvár 11
Horváth Csaba:i.m.
6
- 10/1. és 10/2. üteg – Kaposfüred - 10/3. üteg – Zaranypuszta - 10/5. és 10/6. üteg – Toponár - 10/7. üteg – Répáspuszta.12 Április 20-án Márton Károly ezredes átvette az ezred és a szálláscsoport parancsnokságát, ugyanakkor megkezdődött a legénység bevonulása, akik közül azonban időre, azaz 20-a este 20 órára, csak kevesen érkeztek be. A késés oka az volt, hogy a behívójegyek kézbesítését adminisztratív nehézségek miatt, csak a határidő lejártának napján tudták elkezdeni. A létszám csak 23-ára lett teljes.13 Április 20-án munkához látott az ún. Lóátvételi Bizottság is, mely a lovak, országos járművek és szerszámok megvételével foglalkozott, tagjait a legénységi és tiszti állományból választották. A munkát nagyban nehezítette azonban, hogy a Nemzeti Bank által kiutalt 170 000 pengő mozgósítási összeg késve érkezett meg, így a lóvásárlást is csak két napos késéssel tudták megkezdeni. A nehézségek miatt a szükséges lóállomány április 25-i határidőre tervezett összevásárlását nem sikerült befejezni.14 Fontos megjegyezni, hogy a megvásárolt lovak minősége meg sem közelítette a kívánalmakat, holott a rendszerben levő Göring tarackokat hat jó ló is csak nehezen tudta mozgatni. A lovakon kívül problémát jelentett a felvásárolt országos járművek minősége is, a parasztok ugyanis a közelgő aratás miatt, csak a rosszabb szekereiket adták el. A harctérre vonulás előtt az ezred két lőgyakorlatot tartott. Egyet a tüzérezred keretein belül, ütegenként, majd ezredkötelékben, a másodikat pedig osztálykötelékben, a gyalogsággal együttműködve. E gyakorlat keretében az I. osztály a 6., a II. osztály pedig a 36. gyalogezredet támogatta. Nagyjából ez a beosztás maradt később a harctéren is. Problémák persze most is adódtak, mivel a többnapos eső után fölázott talaj nagyban nehezítette a vonatok mozgását. Az alkalmatlan vagy sérült lovakat kivonták, így fordulhatott elő, hogy a 3. üteg a gyakorlat végéig ugyanabban az állásban maradt, ahol azt megkezdte.15 A lőgyakorlatot összegző jelentés következtében május 19-én a Magyar Honvédség lópótlási felügyelője lószemlét tartott, s lehetővé tette a silány lóállomány egy részének kicserélését. 12
Perey Miklós tartalékos főhadnagy visszaemlékezései, HL. 36. doboz, A 10. tábori tüzérezred iratai, Boda Sándor zászlós visszaemlékezései, HL. 36. doboz, A 10. tábori tüzérezred iratai, 14 Boda Sándor visszaemlékezései 15 Boda Sándor visszaemlékezései. 13
7
Május 17-én a harctérre vonuló ezred részére fölajánlott lobogót ünnepélyes keretek között, Somogy vármegye elöljáróinak részvétele mellett szentelték fel a kaposvári Főtéren.
A bevagonírozástól a kirakodásig
A bevagonírozás előtt figyelmeztették a legénységet a helyes magatartásra, valamint felvilágosították a tábori posta rendszeréről. Az egységek ezután lőszert és lótápot vételeztek.16 Az osztályok a Kaposmérőn rakodó 5. üteg kivételével Kaposváron rakodtak be május 30án. Ez a tervek szerint, jó ütemben, teljes rendben folyt le. A tisztek a II. osztályon, a vonatkísérők a III. osztályon, a legénység pedig a padokkal ellátott, zárt, ”G” osztályú kocsikban utazott. A lovakat, élelmiszert, lótápot, érzékeny műszereket is ilyenekben szállították. A fegyverzet és a felszerelés nyitott, ún. ”J” kocsikban került elhelyezésre. Elsőként a 2. üteg indult el május 30-án 18.45-kor, legutolsóként pedig az 5. üteg hagyta maga mögött Kaposvárt június 7-én. A szállítás alatt több alkalommal tartottak hosszabbrövidebb pihenőket, többek között Érsekújváron, ahol az állomány a forintot hadimárkára válthatta. A forint a fronton semmit sem ért. A csapatok Resicán rakódtak ki június 6-11én. A kirakodást jelentős légvédelmi fedezet alatt hajtották végre. Június 6-án elterjedt a hír, hogy partizánok vannak a város környékén, ezért egy kikülönített csoport Milkovits Endre főhadnagy vezetésével razziát tartott, mely során nagyszámú fegyvert találtak.17
A kirakodástól a hadműveleti területre való felvonulásig
Eredetileg kirakodási körzetnek Kurszk térségét jelölték ki, de a partizánok által megrongált vasútvonalak használhatatlannak bizonyultak, így a csapatok az arcvonaltól 16 17
A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló
8
félezer kilométerre kényszerültek kirakodni. A menetet a kirakodás után, június 11-12-én kezdték meg. A tüzérezred I. osztálya a 6, a II. pedig a 36. gyalogezred menetcsoportjába tagozódott be. A végső menetcélt a Krotjak-Liszki-Nyikolszkoje szakasz védelmének átvétele jelentett. Közben a 2. üteget a 6/I. zászlóaljjal Ősz Lajos százados parancsnoksága alatt kikülönítették Borehowka község biztosítására, mivel a térségben megnőtt a partizán tevékenység, és ezzel együtt a rajtaütések száma. A környéken sejtett partizánok azonban a község polgármesterének meggyilkolása után elmenekültek a környékről. Több kikülönülés a felvonulás alatt nem volt, a kikülönített üteg Gomelben újra csatlakozott az ezredhez.18 A menetcélig azonban még jókora utat kellett megtennie a honvédeknek. Az út ”zavarmentes” volt, a felvonulás ideje alatt harccselekmény nem történt. Az elszállásolások a napi menetek után a jó időre való tekintettel a szabadban történtek, rossz idő esetén is csak a lovakat szállásolták el a közeli istállókban. A szállások viszonylagos kényelmével szemben, aggasztó volt a lóállomány egészségügyi állapota. A lovak erőállapotát a kimondhatatlanul rossz utak túlságosan igénybe vették, s a takarmányozási viszonyok sem voltak kielégítők. A nehézségek ellenére az előírt menetteljesítményeket kivétel nélkül minden üteg teljesítette.
A szovjet légkör
Ahhoz, hogy értékelni tudjuk a kint harcoló honvédek harcát, feltétlenül szükséges megismernünk a szovjet viszonyokat, melyek nem csak a vezetést és a harcot, de a mindennapi életet is jelentősen befolyásolták. „A falvakban egészen kis, rendszerint vöröstéglás épületek, minden csíny nélkül, melyekben alig van egy-két helység. Őgyelgő emberek, főleg nők, agyondolgozottak, sápadtak, beesett arcúak, mintha nem is e világból valók volnának... Házaikat fából, szalmából építik. Ezek a házak valamennyien úgyszólván egyforma stílusban épültek, benne egy előszoba, konyha, egy nagyobb és egy kisebb szoba… Oroszföldön az általam elképzelt romantikus Alföld helyett csupán 3-4 kilométer hosszú, 1-2 kilométer széles lapos, csupasz hátakat találtam. 18
A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló
9
A falvaik rendszertelenek, rendezetlenek. Mintha a házakat röplabdaszerűen a levegőbe dobálták volna le, ahova leesett, ott építették fel. Utcák, házsorok nincsenek, házak egymástól távol. De hasonlóak a városok is.”19
Utak, menetek a szovjetunióban
A Resicából továbbinduló honvédeknek még hosszú utat kellett megtenniük a célkörzet eléréséig. A több száz kilométeres út embert, állatot egyaránt próbára tett. Kövesutat csak a városok környékén találtak, összesen kb. 150 km hosszúságban. Ennek minősége általában rossz volt és kiépítve nem volt, csupán alapozva. „Sokhelyütt egyszerűen nyers, faragatlan köveket hordtak össze. A földes utak fele homokos, fele pedig agyagút volt. Néhol járhatóak voltak, néhol agyig süllyedtek a kocsik.”20Az utak állapotára jellemző, hogy a katonák szellemesen ”Sztálin betonnak” nevezték őket. A katonák biztonságos elhelyezését nehéz volt megoldani. Ellenállásra alkalmas épületek nem, vagy csak kis számban voltak. Az emberek és a lovak zöme a szabad ég alatt kényszerült aludni. Kivétel csak Gomelben volt, ahol kiváló szálláslehetőségek voltak, mivel a németek a város erre alkalmas épületeit jól karbantartották. A táborok helyét rendszerint fás, jó rejtőzést nyújtó terepen jelölték ki, lehetőleg folyó vagy patak közelében. Itt a honvédek ihattak, itathattak, és fürödhettek. Ha ilyen nem volt, akkor a falvak utcáin, a házfalak mellett helyezték el a lövegeket, járműveket, lovakat és itt verték fel sátraikat is. A falvakban általában volt annyi kút, amennyi a vízszükségletet fedezte. Az élelmiszer utánpótlás eleinte kifogástalan volt, a postaszolgálat fennakadás nélkül, rendszeresen működött, ahogy azonban az ezred távolodott Gomeltől az utánpótlás gyérülni kezdett. Az állandó gyaloglás sokakat megviselt és járványszerűen elterjedt a bélhurut, valószínűleg a rossz víz miatt. A napi átlagos menetteljesímény 28 km volt, a katonák minden hetedik napon pihenhettek.
19 20
Kohlmann Tamás vk. Százados: Katonaszemmel szovjet földön. Magyar Katonai Szemle 1943/1. szám. Boda Sándor visszaemlékezései.
.
10
A Don- kanyar
Az új frontvonal elérése után a Donnál a katonáknak újabb nehézségekkel kellett szembesülniük. A part átláthatatlan nádasai lehetetlenné tették az ellenséges mozgás idejében történő észlelését. A parttól nem messze 200-250 méter magas észak-déli irányú dombvonulatok, sűrű facsoportok és a helyenként igen sűrű zöld növényzet kiváló rejtést biztosított az itt megbújó kisebb ellenséges csapatok, és a könnyebb gyalogsági lövegek és aknavetők számára. A szovjetek általában a dombgerinceken foglaltak állást, ahonnan tűz alatt tudták tartani azok előterét. A nehezebb tüzérségi eszközöket a dombok mögött helyezték el, teljes rejtésben. A kisebb, szakaszerejű kötelékek ezen a terepen szinte észrevétlenül mozoghattak. Könnyű volt megjósolni, hogy a magyar tüzérség a rossz mozgatási körülmények miatt nem lesz képes hatékony tűztámogatást nyújtani ezen a terepen. A korábban, még Magyarországon végzett összfegyvernemi gyakorlatokon szerzett tapasztalatok ellenére hiányzott a különböző fegyvernemek közötti összhang.
Általános helyzet a 2. magyar hadsereg arcvonalán
Mivel a 2. magyar hadsereg vezetésének a kezdettől fogva nem állt elég erő a rendelkezésére, hogy a hátramaradt szovjet alakulatokat maradéktalanul megsemmisítse, ezért azok rejtekállásaikból időről-időre megszervezett akcióikkal hatékonyan zavarták a magyar csapatokat. További gondot okozott, hogy jelentős létszámú szovjet alakulatoknak sikerült megkapaszkodni a Don nyugati partján, ahol hídfőket képeztek, és azokat alaposan megerősítették. 1942. júliusának végén három ilyen jelentős hídfő volt szovjet kézen. A legerősebb UrivSztorozsevoje környékén, egy másik Krotojak községnél, a harmadik pedig Scsucsje11
Pereshaja térségében. Ezek megléte komoly veszélyt jelentett a magyar hadseregre, mivel az itt diszlokáló szovjet csapatok – melyeknek számát, és felszereltségét még csak megbecsülni sem tudták – kitörhettek a hídfőkből, veszélyeztetve ezzel a magyar arcvonalat, melynek nem volt semmilyen mélysége. Ezzel a veszéllyel tisztában volt a 2. magyar hadsereg törzse is, ezért – amennyire erejük engedte - igyekeztek felszámolni a szovjet állásokat. Az esetleges siker óriási nyereséggel kecsegtetett, hiszen csökkent volna az arcvonal hossza, nem beszélve arról, hogy a magyar csapatok minden ponton kijuthattak volna a Donhoz, megkönnyítve ezzel a folyam védelmét. Ezek alapján nem lehetett kétséges, hogy a magyar hadsereg mindent meg fog tenni a szovjet hídfők maradéktalan felszámolására. Tudták ezt a szovjetek is, és kellőképpen felkészültek. A hadsereg parancsnoksága elsőként az urivi kiszögellés felszámolását tűzte ki célul, de a július 18-20-i támadás nem hozott sikert, a szovjeteket nem sikerült kivetni az állásaikból, annak ellenére sem, hogy a támadásba bevonták a 2. hadsereg egyetlen korszerű alakulatát, az 1. páncélos hadosztályt is. A 10. könnyű hadosztály 1942. július 26-27-én érkezett ki a Donhoz, ahol a védelemben a Krotojak térségében védekező 75. német gyalogoshadosztályt váltotta, melyet ezután azonnal Voronyezs térségébe vezényeltek. Az átvett szakasz hossza 52 kilométert tett ki.21 A 10. tábori tüzérezred első lövéseit július 28-án adta le, hogy lövegeit kellőképpen belője. Másnap tüzelőállást foglalt Jesznejevkától nyugatra.22 Augusztus 5-én a teljes tüzérezred zárótüzet lőtt az egyre aktívabb ellenségre. Az első jelentősebb harccselekményre a hadosztály arcvonalán azonban csak augusztus 6-án történt, amikor is Krotojaktól északnyugatra a szovjet 174. lövészhadosztály részei – kb. egy zászlóalj erővel – áttörték a rendkívül hézagos védelmi vonalat. A betörés mélysége 1 km
volt.23
A
támadást
délutánra
továbbfejlesztették,
melynek
hatására
a
hadosztályparancsnok elrendelte a 36. gyalogezred visszavonását a Krotojak-Peski útvonal mögé. A tüzérezred állásait – az ezredparancsnok kérésére – 3 kilométerrel visszavették. Addig a tüzérség „az ellenség mozgolódását a legteljesebb mértékben zavarta”24. A súlyosbodó helyzet hatására a hadtestparancsnok Csatay Lajos altábornagy azonnali erősítéseket kért a hadsereg parancsnokságától, melynek következtében a IV. hadtest 21
Sz. P.: i. m. Rumándy Imre zászlós visszaemlékezései, HL. 36. doboz, A 10. tábori tüzérezred iratai. 23 Rumándy Imre visszaemlékezései. 24 Perey Miklós visszaemlékezései. 22
12
rendelkezésére bocsátották az 1. páncélos hadosztályt. A 10/II. osztály hatásosan támogatta a gyalogság védekező harcát a betört ellenséggel szemben. Augusztus 7-én megindult a magyar támadás (a 10. és a 12. könnyű hadosztály részei) a szovjetek által tartott kiszögellés felszámolására. A 10/II. tüzérosztály a támadás balszárnyát képező 36. gyalogezrednek, a 10/I. tüzérosztály pedig a súlyt képező 12. könnyű hadosztálynak nyújtott tűztámogatást. A harcok rendkívül hevesek voltak, főként azok után, hogy a szovjetek jelentős erősítést jutattak be a hídfőbe. A magyar csapatok növekvő veszteségei miatt újabb és újabb egységeket kellett a védelemből kiemelni és erősítésként a már harcban álló csapatoknak adni. Világossá vált, hogy amennyiben nem sikerül egy-két napon belül döntést kierőszakolni, akkor a magyar csapatokat vissza kell vonni, mert egy elhúzódó ütközet a kívántnál jobban igénybe vette volna a személyi és anyagi állományt, melyek pótlására kevés esély mutatkozott. Augusztus 8-án a 36. gyalogezredet kivonták a harcokból, de a 10. tábori tüzérek állásban maradtak, és másnap a 12. tüzérezreddel együtt támogatást nyújtottak a 12. könnyű hadosztály rohamaihoz. A tüzérezred – erős aknavető tűz alatt - még e napon visszatért az augusztus 6-án elhagyott állásokba. Ekkora a kiutalt lőszerkészlet nagy részét ellőtték, néhány löveg pedig a fokozott használat következtében javításra szorult.25 Augusztus 11-én a 12. szekszárdi hadosztály újabb támadása is megrekedt. Ismétlésre a 36. gyalogezred részeivel kiegészítve 14-16-án került sor, mely során hosszú és véres harcokra került sor a helységben és annak környékén. A 10-es tüzérek tüze hatásosan rombolta a vasúti töltés vonalában védekező szovjetek állásait.26 Augusztus 18-án a Krotojaki hídfő felszámolásáért vívott harcok lényegében véget értek. A 10. könnyű hadosztályt Tyihaja Szoszna megtisztítására vezényelték. A Krotojaki hídfőt a magyar és német csapatok augusztus végére felszámolták. A hídfőcsaták időszaka a 10. könnyű hadosztály számára ezzel véget ért. A nyári harcok során a 10. tüzérezred lényegében nem szenvedett veszteséget, hősi halottja legalábbis nem volt. A harcokban a kaposvári tüzérek derekasan helyt álltak, pontos tüzük sokszor segítette ki a megrekedt gyalogságot, és veszteségeket okozott a szovjet csapatoknak. A tanulság azonban elszomorító volt. A hídfőcsaták során bizonyítást nyert, hogy a magyar csapatok fegyverzete nem veheti fel a versenyt a szovjetekével. Bebizonyosodott továbbá az is, hogy a fegyvernemek közötti együttműködés – a Magyarországon végrehajtott összfegyvernemi gyakorlatok ellenére – nem működött kellő mértékben. A 25 26
Rumándy Imre visszaemlékezései Rumándy Imre visszaemlékezései
13
gyalogság gyakran szenvedett veszteséget saját tüzérségétől, a tűztámogatás gyakran késett, sokszor pontatlan volt, vagy nem volt kellő hatásfokú. Meg kell jegyezni azonban, hogy a tüzérosztályok a hozzájuk rendelt gyalogezredeket képesek voltak hatékonyan támogatni, a fent említett problémák általában akkor fordultak elő, amikor egy másik egységnek kellett tűztámogatást nyújtani, a lőtáv legszélén. Könnyen belátható, hogy ezen hibák nem az állomány gyengeségéből, hanem kiképzési és vezetési hiányból eredtek.
Hadműveleti szünet
A német és szövetséges hadműveletek a nyár végére javarészt befejeződtek a Don-kanyar térségében, és az előző évi, téli tapasztalatok alapján merev, téli védelemre rendezkedtek be az észak-déli irányban mintegy 3000 km hosszan húzódó arcvonalon. Ebből a magyar hadseregnek egy 200 km hosszú szakaszon kellett védelembe átmennie. A védeni kívánt arcvonalszakasz Gremjancsjétől Pavlovszkig húzódott. Az északi szomszéd a 2. német, míg a déli a 8. olasz hadsereg volt. Kialakult a végleges hadrend is, és meghatározták a hadosztályok illetve hadtestek hadműveleti sávját is. A 10. könnyű hadosztályt északról a IV. hadtestbeli 13. könnyű hadosztály, délről a VII. hadtestbeli – a krotojaki hídfőcsaták miatt erősen leharcolt -12. könnyű hadosztály határolta. A hadosztályparancsnokság Melahinoban, a tüzérezred törzs pedig Wjasniki Délre települt. 1942 őszére világossá vált, hogy a 2. magyar hadseregnek a közelgő tél folyamán is állásban kell maradnia, leváltására nincs mód. A morál ennek hatására jelentősen csökkent a csaptoknál, amihez nagymértékben hozzájárult az a körülmény is, hogy az addig kifogástalanul működő utánszállítás akadozni kezdett, az anyagi és személyi veszteségek pótlása pedig – a korábbi ígéretek ellenére – nem történt meg. Szeptember elején Szombathelyi Ferenc a Magyar Honvédség Vezérkarfőnöke személyesen is látogatást tett a fronton, és meggyőződhetett a 2. magyar hadsereg súlyos hiányosságairól. Látnia kellett, hogy a magyar csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek a hídfőcsaták idején, és nincsenek felkészülve a közeledő télre, téli ruházatuk egyáltalán nincsen. Ezek után szeptember 14-15-én látogatást tett a német főhadiszálláson,
14
Vinyicában, ahol előterjesztette igényeit a fronton harcoló magyar hadsereg számára. A németek ezeket tudomásul vették, és határozott ígéretet tettek ezek orvoslására. Többek között megígérték, hogy a magyarok rendelkezésére bocsátják a szükséges páncéltörő és tüzérségi löveganyagot, mivel a magyarok ezen a területen óriási hátrányban voltak a szovjetekkel szemben. Október 26-án a 10. tábori tüzérezred parancsnokságát Kassai Albert vette át, az új hadosztály parancsnok pedig Molnár László ezredes lett. A további személycserék melyekkel a fronton harcolók egy részét kívánták leváltani - azonban lassan folytak, és az állomány nagyobb cseréjére csupán a következő év januárjában került sor.27 A fegyverzet cseréje úgyszintén lassan haladt, a veszteségek pótlása nem történt meg, és a fokozódó sztálingrádi helyzet hatására a németek a megígért fegyverzetnek csupán töredékét juttatták el a magyarokhoz. A legnagyobb problémát a súlyos alkatrész- és lőszer hiány jelentette. A lőszer javadalmazás a lövegek részére a kaposvári tüzéreknél elméletben két és félszeres volt28, de valójában olyan kevés lőszer állt rendelkezésre, hogy a 10-es tüzérek gyakran napokig nem tudtak választ adni az ellensége tüzérség zaklatásaira.29
Védelmi erőfeszítések
1942 szeptemberétől a csapatok megkezdték a téli védelemre való berendezkedést. A Krotojak-Melahino térségében állásaikat kiépítő kaposvári csapatoknak viszonylag könnyű dolguk volt, mivel a szovjet hídfő felszámolása után nem kellett az állandó és – javarészt a helytelenül megválasztott állások miatt – rendkívül súlyos veszteségeket ellenséges aknavető tűznek kitenni magukat, viszonylagos háborítatlanságban építhették ki állásaikat. Gondok azonban itt is akadtak. A télre való felkészülés jegyében a csapatok körében ki kellett volna osztani a téli ruházatot, amelyre azonban nem került sor, a honvédeknek maradt a mozgósítás óta hordott – és értelemszerűen elnyűtt – nyári ruházatuk. A katonák pihenésére szolgáló
27
Sz. P.: i.m. 153.o. A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló 29 Perey Miklós visszaemlékezései. 28
15
szállókörletei a legtöbb helyen sem védelmi, sem kényelmi, sem higénés szempontból nem voltak megfelelőek. A kaposvári tüzérek azonban ismét szerencsésnek bizonyultak, s Rumándy Imre tartalékos zászlós szerint: „az elszállásolási viszonyok elsőrendűek, az egészségügyi helyzet kielégítő, a takarmányozási viszonyok jók voltak”30. A sebesültek kezelésére – viszonylag közel - Osztrogozssk városában rendeztek be tábori kórházat. Nagy nehézséget okozott azonban a lövegek számára az álcázott, fedett tüzelőállások létrehozása,
mivel
a
csapatok
nehezen
fértek
hozzá
az
ezekhez
szükséges
nyersanyagokhoz. Hatékony műszaki zárakat, illetve másodlagos védelmi állásokat az említett okok miatt szintén nem tudtak építeni. A munkálatokat javarészt éjszaka végezték s ez nagy megterhelést rótt az amúgy is kimerült honvédekre. A tüzér ezred ütegei Wjasniki térségében települtek, a már megszokott rendet követve, azaz az I. osztály a 6., a II. pedig a 36. gyalogezred mögött került elhelyezésre. A jövőre nézve problémát jelentett, hogy a fronton legyengült – amúgy is silány – lovak miatt egy esetleges támadás esetén a lövegekkel nem tudtak gyors állásváltoztatásokat végrehajtani. A második vonal hiánya miatt értelemszerűen tartalék fedezékek, lőállások szem épültek a lövegek számára. Az anyaghiány és a terep sajátosságai miatt a katonák nem tudták a ”nagy
könyvben
előírt”
lőállásokat
kialakítani,
így
rögtönözni
kényszerültek,
alkalmazkodva a helyi viszonyokhoz. A tartalék lőszert Osztrogozsszkban tárolták, míg az ütegeknél csak néhány napra elegendő lőszerrel rendelkeztek. Egy szovjet támadás esetén a megnövekedett lőszerigényt a gyengén kiépített utánpótlási rendszer nem volt képes kielégíteni.31 A magyar honvédek azonban mindezen nehézségek ellenére folytatták a védelmi vonal kiépítését, s felkészülést a valószínűsíthető téli harcokra. A morált kikezdte a fáradtság, a megpróbáltatások és lassan a hideg, de a katonák egy része még bizakodott abban, hogy előbb-utóbb leváltják őket, s hazatérhetnek szeretteikhez a távoli Magyarországra.
30 31
Rumándy Imre visszaemlékezései. A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló
16
A szovjet előkészületek
1942. november 19-én megindult a gigantikus szovjet téli offenzíva mely a „Szaturnusz” fedőnevet viselte, és három frontot vontak össze a végrehajtására. Decemberre a román 3. és 4. hadseregek gyakorlatilag megsemmisültek, a német 6. hadsereget és a 4. hadsereg részeit bekerítették a sztálingrádi kiszögellésben. Az offenzíva nyomán a szovjet Vörös Hadsereg 400 km hosszúságban ingatta meg az arcvonalat, és megsemmisített, vagy bekerített közel 40 hadosztályt. A hadműveletek egyre közeledtek a 2. magyar hadsereg területéhez. A Sztavka már 1942 novemberében elhatározta a Donnál, mintegy 500 km-es arcvonalszakaszon védekező 2. német, 2. magyar és 8. olasz hadseregek szétzúzását, mely a német „B” hadseregcsoport déli kötelékében tevékenykedett. December végére a Don keleti partjára felsorakoztak azok az erők, melyek feladatául a 2. magyar hadsereg megsemmisítését szabták meg. A magyar csapatokkal szemben két hadműveleti magasabbegységet sorakoztattak fel, a 40. hadsereget és a 18. önálló lövész hadtestet. Ez élőerőben négyszeres, tüzérségben hétszeres, páncélos erőben kétszeres túlerőt jelentett a szovjetek javára – ez csupán elméletben volt kétszeres túlerő, tekintve, hogy a magyar hadsereg vezetése egyetlen páncélos magasabbegységével az 1. páncélos hadosztállyal ekkor már nem rendelkezhetett szabadon, így gyakorlatilag nem volt páncélos ereje.32 A szovjetek már december végén több ízben végeztek erőszakos felderítést, melyek során mindkét fél veszteségeket szenvedett. Lassan a magyar vezetés számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet támadás napokon belül megindulhat.
32
Kornis Pál
17
A vég kezdete A 10. könnyű hadosztály Liszki térségét tartotta a magyar hadsereg hadrendjének közepén. Centrális helyzetéből fakadóan félő volt, hogy amennyiben a szovjet csapatok kitörnek a scsucsjei és az urivi hídfőből, úgy a hadosztályt, sőt a teljes IV. hadtestet napok alatt bekeríthetik. Bár január 1-én még nem történt harccselekmény, a magyar felderítőknek mégis szemet szúrt az egyre élénkülő szánforgalom a Don túlsó felén, illetve aggasztó mértékben megszaporodtak az ellenséges berepülések. A 4. üteg e napon tüzével eredményesen zavarta a túlsó parti Szvoboda vasúti forgalmát. Másnap ismét élénkült az ellenséges tevékenység, a 7. üteg zavarótüzet lőtt a több helyen beszivárgó szovjet szakasz erejű alakulatok feltételezett állásaira. A szovjet tüzérség válaszul lőtte Liszkit és Salushnojét. Január 4-én egy szakasz erejű szovjet egység átkelt a Donon, de a 36. gyalog ezred biztosító egységei visszaűzték őket a Donhoz. Este tíz órakor a németek felrobbantották a Liszki vasúti hidat, ezalatt az ezred négy tűzösszpontosítást hajtott végre. Éjfél körül erős aknavető tűz érte Salushnojét.. Január 5-én első ízben erős Sztálin-orgona tűz érte Liszkit. A nap folyamán a szovjet nehéztüzérség, feltételezhetően 14 cm-es ágyúi is bekapcsolódtak. A magyar ütegek erre választ – a lőszerhiány miatt – nem adtak. Január 8-án az addig jelentős segítséget nyújtó német 248/I. osztályt, és a 248/5. közepes tarackos üteget a németek kivonták a 10. könnyű hadosztály támogatásából. A magyar tüzérségnek a továbbiakban teljesen egyedül kellett megvívnia harcát, a túlerejű szovjet ellenféllel. Másnap reggel a 36. gyalogezred állásai előtt felfedeztek egy földfedezéket, benne 20-30 szovjettel. A gyalogság sikertelen rohamot hajtott végre, melyet a II. osztály ütegei támogattak rövid ideig. Január 9-én pontosítás után a 10./3. és a 10/4. üteg több szovjet földfedezéket megsemmisített a benne lévő katonákkal együtt. Megerősödő szovjet forgalomról tettek jelentést. Szvobodára befutott egy páncélvonat. Január 11-én a hajnali óráktól kezdve erős tüzet kapott a 36. gyalogezred, ennek fedezete alatt a szovjetek bevetették a páncélvonatot, mely a vasúti híd északi feléről nyitott tüzet a magyar állásokra. A tüzérség 4 üteg tűzösszpontosítása után eredményesen lőtte azt, s visszavonulásra kényszerítette. Scsucsje környékéről erős fegyverropogás hallatszott, de a hadosztály parancsnok meggyőződött róla, hogy a szovjetek csupán nagy erejű elterelő
18
támadást hajtottak végre. 11 órára a páncélvonat visszatért, de a tüzérség ismét elűzte. Másnap Cziráki József zászlós egy kisebb csapattal átszivárgott a szovjet vonalon, és nyolc foglyot ejtett, s jelentése szerint tűzharcban további egy tucatot megölt. A foglyok vallomásaiból, valamint az ellenséges rádióforgalmazás lehallgatásából kiderült, hogy a szovjetek óriási erejű támadásra készülnek. A védelmi intézkedések jegyében a 10./1. tüzér üteg állománya kivált a tüzér ezred állományából és ködvető üteggé alakult. Hátrahagyott lövegeiből egy mozgásképtelen új üteg, mint állásüteg állt fel. Január 13-án délután a hadosztály 5 szakasz erővel támadást indított a nyugati parton lévő szovjet állások felszámolására. Támadását a 10./3. és a 10./4. üteg fedezte. A vállalkozás este nyolcra véres kudarcba fulladt. A tüzérek vesztesége Cziráki József zászlós volt, aki hősi halált halt a visszavonulásnál. A személyes veszteség, a bátor Cziráki zászlós elvesztése mélyen megrázta az ezredet. A java azonban csak ezután következett.33 Január 14-én a szovjet támadás megindult a 10. könnyű hadosztály ellen. Az ezredparancsnok elrendelte, hogy az ütegek egészítsék ki lőszerkészletüket két és félszeres javadalomra. A túlparton eközben láthatóan gyülekeztek a szovjet csapatok, közöttük kb. 40 harckocsi. A harckocsikat a rajtuk levő - saját légierejük számára megkülönböztetésül szolgáló – vörös zászló tette könnyen felismerhetővé. Az ezredparancsnokság közölte az üteg parancsnokokkal, hogy a rádiólehallgatás szerint a szovjet támadás
13h40-kor
várható. A keleti parti szovjet egységek - a 129. lövészhadosztály részei - azonban már délben megindították támadásukat. A tüzér ezred összes ütege tűzharcban állt az ellensége tüzérséggel, illetve lőtte a szovjetek előreszivárgási útvonalaként szolgáló horhost. Délután öt órára az ezred kifogyott a 15 cm-es lőszerből. Estére a szovjetek lényegében áttörték a 36. gyalog ezred állásait – igaz addig csupán szakaszerejű egységekkel. E napon az urivi szovjet áttörés kettészakította a 2. magyar hadsereget. 34 Január 15-én a hatékonyabb működés érdekében egyesítették a 4. és az 5. üteget, a parancsnokságot Veres Zoltán ezredes vette át. 11 órára a szomszédos 12. gyalogezred kiürítette Nyikolszkojét, így a 10. könnyű hadosztály balszárnya a 6. gyalogezred a levegőben lógott. Délben a 36. gyalogezred részei két ellentámadást kíséreltek meg a szovjetek ellen, de ezek kudarcba fulladtak, a fáradt csapatok pedig rendezetlenül visszaözönlöttel. A 6./II. zászlóalj délutánig elkeseredetten tartotta Shalusnojét, de eközben gyakorlatilag megsemmisült.
33 34
A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló
19
A visszavonulás 15h30-kor az ezred parancsot kapott a visszavonulásra – ezt a hadosztályparancsnok rendelte el, anélkül, hogy ezt a hadtest-parancsnokság megerősítette volna. A 10./4. üteg eközben közeltámadást kapott hátulról, de félórás közelharc után visszaszorította az ellenséget. Az így nyert idő alatt lövegeit használhatatlanná tette. A visszavonulási út Malgorje városán vezetett keresztül, melyben azonban a 12. gyalogezred járművei összetorlódtak s reménytelenül elállták az utat. A 2. és a 3. üteg másik utat keresett, ott azonban szovjet egységekbe futott, s rövid közelharc után otthagyta lövegeit és harcolva visszavonult. A 7. üteget a fogatra történő felkapcsolás közben érte támadás, csupán egy löveget sikerült megmenteni, a többit otthagyták. Scsepelev községnél, mely csupán pár kilométerre volt a kijelölt visszavonulási útvonaltól. Ekkora több különböző egység töredéke gyűlt össze – javarészt a 10./II. tüzér osztály ütegei -, abban a reményben, hogy együtt nagyobb eséllyel juthatnak ki a harczónából. Ide érkezett vitéz Muzsay ezredes, a 12. gyalogezred parancsnoka, aki az itt lévő csapatoknak ellentámadást rendelt el. Az ellentámadás estére összeomlott, éjjel a szovjetek bevették Scsepelevet is. Az életben maradtak Kriniza felé vették az irányt, ahol a hírek szerint az ezredparancsnokság települt. Másnap a helyben lévő tüzér parancsnok Pallay alezredes elrendelte a község körvédelmének megszervezését, majd délután leszámolva azon illúziókkal, hogy azt eredményesen védhetik az ellenséggel szemben, elrendelte a visszavonulást Dolsik helységbe. Ez azonban nem történt meg azonnal, mivel a községbe érkezett Krizanich Andor ezredes a 36. gyalogezred parancsnoka, aki az állásváltást megakadályozta - mivel a harccsoport (ti. a tüzérezred maradéka) kijelölt parancsnoka Lengyel József százados, csapatai keresése közben eltévedt, így ezt nem tudta megakadályozni – majd rangidősként elrendelte a község védelmét. Mire az kijelölt ezredparancsnok Pallay alezredes, aki addig a 12. tüzérezred harccsoportját irányította – Kassay Albert ezredest a szovjetek a hadosztály parancsnoksággal együtt bekerítették Melahinonál - a helyszínre érkezett, hogy személyesen is kiadja parancsát az állásváltoztatásra, addigra a szovjetek majdnem bekerítették Scsepelevet. A csapatok 14h30-kor Körmendy István tartalékos főhadnagy vezetésével az 5. üteg 3, és a 6. üteg egy megmaradt lövegével megkezdték a visszavonulást, de nem jutottak messze. Ribenszkoje község mellett erős – aknavetőkkel és géppuskákkal támogatott - támadás érte az oszlopot, és mivel a 36. gyalogezred beígért oldalbiztosítás nem volt meg a tüzérosztálynak súlyos tűzben kellett védelmét
20
megszerveznie. A szovjetek visszavetésére Kovács Lajos, Pintér Rezső és Szabó Endre hadnagyok gyalog szakaszaikkal támadást indítottak, míg a 10./5. üteg egyik lövege nyílt tüzelőállásba ment át és a tűz alá vette az ellenség géppuska és aknavető fészkeit. Az ellentámadás hevessége annyira megdöbbentette a szovjeteket, hogy visszavonultak, így az osztály továbbindult Osztrogozsszkba, ahová 16-án meg is érkezett, s a városparancsnok Rumy Lajos ezredes azonnal be is sorolta a védelembe.35 A várost ekkora, már szinte teljesen bekerítették a szovjet gyorscsoportok.36 Január 17-én a 10./II. tüzérosztály parancsnokságát Lengyel százados átvette Körmendy főhadnagytól, miután kétnapos kóborlás után rátalált egységére. Osztrogozsszkot egész nap heves bombázás érte. A német légvédelem egy szovjet gépet lelőtt. A katonák az itteni raktárakból végre téli ruhát, és szőrmecsizmát vételezhettek, a fel nem használt készleteket megsemmisítették. Sajnos meg kell jegyezni azt is, hogy a raktárakban talált nagy mennyiségű alkohol „túlkapásokra adott alkalmat”37.A 10./II. tüzérosztály a doni arcvonaltól történő sikeres elszakadása alatt 90 fő hősi halottat vesztett, de a válságos napok egyik legnagyszerűbb magyar fegyvertényét hajtotta végre. Január 18-án az esti órákban az I. osztály első egységei elérték Novij Oszkolt. Eközben az Osztrogozsszk városába bezárt német és magyar erők német parancsnoka felajánlotta a II. tüzérosztálynak, hogy a német csapatokkal (a várost a 168. német hadosztály maradéka tartotta - N.G.) együtt törjön ki a városból. Mint tudjuk a válságos napokban a német és a magyar csapatok közötti ilyetén együttműködés nem volt jellemző, elsősorban azért mert a németek csupán koloncnak tartották a gyenge, leharcolt és demoralizált magyarokat. De a II. tüzérosztály a „legjobb fegyverbarátságban becsülettel állta meg a helyét, úgy tüzérségi, mint gyalog harcban”38, a német parancsnok pedig – indoklása szerint – ezt a bajtársiasságot
akarta
viszonozni
akkor, amikor felajánlotta a további közös
együttműködést – mint tudjuk azokba az időkben nem sok ilyen ajánlat tétetett meg német részről. Az ajánlat nagyvonalúságát csak tovább hangsúlyozza ama tény, hogy a tüzérosztálynak eddigre alig maradt működőképes fegyverzete, így a német parancsnok semmiképp sem tudta volna azt saját erői fedezésére beállítani – ”koloncnak”. Sajnos a városparancsnokság az osztály kivonását nem engedélyezte. Január 19-én az I. osztály folytatta menetét Cholkiba. Este itt be is szállásolt. A II. osztály egész nap súlyos elhárító harcokat vívott Osztrogoszzsk határában, majd este 35
A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló N.G 37 A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló 38 Bácskai Árpád zászlós visszaemlékezései 36
21
állásváltoztatásra kapott parancsot – ti. visszavonulás. Mivel az előzetesen kiadott kivonulási sorrendet a városparancsnok hatályon kívül helyezte, nagy torlódás alakult ki, és az osztály csak a hajnali órákban tudott elindulni. Január 20-án a II. osztály menete erős tüzérségi, aknavető és géppuska tüzet kapott Gniloje községből. Az 5. üteg két megmaradt löveg nyílt tüzelőállásba ment át – leginkább azzal a céllal, hogy az ellenség tüzét magukra vonják - és részben lefogta a túlerejű szovjet tüzérséget. Az egyenlőtlen harcban mindkét löveget kilőtték, kezelőik hősi halált haltak. A heves küzdelemben eltűnt Lengyel József százados, megbízott osztályparancsnok. Ezek után az osztály elszakadt az ellenségtől és folytatta menetét. A parancsnokságot Körmendy főhadnagy vette át, és elrendelte, hogy az osztály csatlakozzon a korábban kitört német gyalog hadosztályhoz. A németeket beérték, majd besoroltak a hadosztály-menetoszlophoz, s együtt folytatták útjukat Ilovszkoje felé. A kitörés sikerült.39 Január 21-én az I. tüzérosztály keretéből megalakították a Téry csoportot négy gyalogos szakaszból és egy huszárszázadból. Parancsnoka Téry Gyula őrnagy lett. A csoporthoz hozzácsatoltak még egy kiképző zászlóaljat és a 17. huszárszázadot. A Téry csoportot a szintén ekkor megalakított Asztalossy csoport alárendeltségébe helyezték. Az ilyen és ehhez
hasonló
rögtönzött
harccsoportokra
az
elkövetkező
napokban
komoly
megpróbáltatások vártak. Az ő feladatuk volt biztosítani az Oszkol völgy védelmét, melyet nyitva kellett tartani a visszavonuló német és magyar csapatok számára. A harccsoportok a 10. és 23. könnyű hadosztály részeiből alakultak meg, a védelem parancsnoka Vargyassy Gyula vezérőrnagy, a 23. könnyű hadosztály parancsnoka lett. Január 22-én a Téry csoport a körvédelem megszervezésével foglalkozott, addig a 10./II. tüzérosztály maradéka folytatta keserves visszavonulását Bugyennij felé, miközben több menetoszlopát ért támadást is visszavert. Éjfélre elérte a várost, és az északi részen beszállásolt. Január 24-ig nem történt változás. E napon azonban a Téry csoport parancsnokságát Gál alezredes vette át, Téry őrnagy pedig a védelem gyorstartalékának – amelyet szintén javarészt az I. osztály honvédeiből állítottak fel - lett a parancsnoka. A II. tüzérosztály végre elérte Novij Oszkolt, ahol napok óta először élelmet és lótápot vételezhetett, valamint leadhatta sebesültjeit. Két nappal később mindkét osztály elhagyta Novij Oszkolt, hogy segítséget nyújtson a Tscherjankába beszorult erőknek. Itt találkozhattak
39
A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz, ezrednapló
22
újra Kassay ezredessel az ezredparancsnokkal, aki kalandba illő kódorgás után került elő. Az Oszkol völgy védelmében a kaposvári tüzérek három csoportba osztva vettek részt. A Téry csoport a Gholki észak - Sztalinó dél vonalat, a Gál csoport Nekrassowka falut, a Kassay csoport pedig Tscherjanka községet tartotta. A két osztály állományát ad hoc szórták szét a Téry és a Kassay és a Gál csoportok között. A harccsoportok az elkövetkező négy napban eredményes védekező harcot folytattak a túlerejű szovjet csapatokkal szemben, az állandó készenlét a szabadban éjszakázás és a hideg azonban alaposan megviselte őket. Január 28-án a Téry csoport még visszavert egy zászlóalj erővel végrehajtott szovjet próbálkozást, míg huszárszázada egy bátor rohammal kisegítette a szorongatott helyzetben lévő 6. gyalogezredet, de ezzel ereje végére ért. Az éjszaka folyamán Kassay ezredes parancsára, a hadtest parancsnokság jóváhagyásával a 10. tábori tüzérezred maradéka megkezdte visszavonulását Belgorod felé. A doni csata véget ért.
A 10. tábori tüzérezred felépítése
10. tábori tüzérezred I. osztály 1. üteg
2. üteg
3. üteg
II. osztály 4. üteg
5. üteg
23
6. üteg
7. üteg
Befejezés
A hazatérő katonákat Kaposváron40- hasonlóan Magyarország egyéb városaihoz – nem fogadták ünneplő tömegek, csupán kihalt, kiürített pályaudvarok tele fegyveres őrökkel. A politikai vezetés számára kellemetlen volt, hogy súlyos tévedésének bizonyítékai - a 2. magyar hadsereg szétvert, leharcolt romjai - hazatértek Magyarországra. A sokkot, amely a hadsereg elpusztulásának napvilágra kerülésével elkerülhetetlenül bekövetkezett volna, igyekeztek elkerülni. A hazatérő szerencsés keveseknek szembesülniük kellett azzal, hogy egy olyan kataklizma túlélői, melynek bekövetkeztéről a magyar társadalom nem akart tudomást venni. A hősök hazatértek, de már egy másik Magyarországra. „Újdombóváron való éjjelezés után 4h-kor érkezés Kaposvárra. A fogadtatás senkit sem hat meg. Szuronyos őrök. Állítólag a tífuszos megbetegedések tették ezt szükségessé. Ha igaz, miért nem mondják meg nyíltan? Itt senki nem hiszi el. Bevonulás a laktanyába három hetes vesztegzárra.”41 Véleményem szerint fölösleges bármivel is mentegetni a magyar politikai vezetést – többek között azzal, hogy a háború eleje óta kényszerpályán mozgott – mert ezt a hadsereget a frontra küldeni, olyan fegyverzettel, amilyennel rendelkezett, homályos német ígéretekben bízva, a magyarság ellen elkövetett legsúlyosabb bűntettek közé tartozik. Megindokolhatjuk sokféleképpen, hogy miért tartották vissza a fegyverzet egy részét, hogy miért küldték ki tömegével az alig képzett magyar honvédeket, úgy, hogy a fegyvernemek közti összhang még a legminimálisabb követelményeknek sem felelhetett meg, többek között olyan tisztek vezetésével, akiket az irodai asztaloktól állítottak fel, és helyezték őket emberek százainak, ezreinek élére. Megindokolhatnánk, de azt hiszem felesleges és meddő minden szó. A 110 000 főnyi véres veszteség minden szónál ékesebben beszél, és az is tény, hogy ezeket a veszteségeket Magyarország határaitól majd 3000 kilométerre szenvedte el a magyarság.
40 41
1943. május 4-én Az ezrednapló utolsó bejegyzése.
24
A szerző megjegyzései 1. Kutatásaim során rengeteg problémával kellett szembesülnöm, elsősorban azért, mert a fennmaradt források rendkívül töredékesek. Példának okáért Kassay Albert ezredes úr „kódorgását” nem tudtam pontosan nyomon követni, de több másik nehézséggel is szembesülnöm kellett, mivel a kaposvári tüzérek történetének kutatása első ilyen célú munkám. Dolgozatom esetleges hiányosságai jórészt kutatói tapasztalataim hiányából eredeztethetőek. Mindazonáltal remélem, hogy dolgozatom célját, azaz a 10. tábori tüzérezred harcainak emberközeli bemutatását, teljesíteni tudtam. 2. A naplótöredékek, melyeket felhasználtam igen rossz állapotban vannak, sok helyen olvashatatlanok. Sajnálatos módon oldalszám sincs feltüntetve rajtuk, ezért a lábjegyzetekben én sem tudtam azokat feltüntetni.
3. A képek a saját gyűjteményemből valóak, melyet évek óta bővítek, így forrást nem tudok megadni.
25
1. ábra
26
1. kép
2. kép
3. kép
4. kép
27
5. kép
6. kép
7. kép
8. kép
28
Felhasznált irodalom
Szabó Péter: Don-kanyar. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1994 Szabó Péter- Szilágyi Mihály: Tolnai Honvédek a Donnál. Babits Kiadó, Szekszárd, 2001 S. Nyírő József – Zalai Ervin: Keitel tábornagy visszaemlékezései. Kossuth Kiadó, Budapest, 1997 Horváth Miklós: A 2. magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál. Kossuth kiadó, Budapest, 1958 Saly György: Visszaemlékezések a magyar királyi honvédség nehéztüzérségére. Montreal, Kanada 2001 Fáy Jenő: Üteg! Gyorstűz! Egyetemi jegyzet, ZMKA Kiadvány, Budapest, 1995 A magyar tüzérség kialakulása és fejlődése. ZMKA Kiadvány, Budapest, 1993 A 10. tábori tüzérezred iratai 1942-1943, HL., 36. doboz: - Ezrednapló - Rumándy Imre zászlós visszaemlékezései - Perey Miklós főhadnagy visszaemlékezései - Bácskai Árpád zászlós visszaemlékezései - Boda Sándor zászlós visszaemlékezései Horváth Csaba: A magyar királyi Honvéd tüzérség fejlődése Trianontól a második világháború kitöréséig. Elhangzott a magyar tüzérség kialakulása és fejlődése című előadáson. Kohlmann Tamás vk. százados: Katonaszemmel szovjet földön. Magyar Katonai Szemle 1943/1. szám Somogy Megye a II. Világháborúban. A Somogy Megyei Levéltár kiadása, Kaposvár, 1993 Somogy Megye Múltjából 1984. A Somogy Megyei Levéltár kiadása, Kaposvár 1984 Kornis Pál: A Voronyezsi Front támadó hadműveletének előkészítése a német „B” Hadseregcsoport déli szárnyának szétzúzására (1943. január) Hadtörténelmi Közlemények 3. XXIX. Évfolyam, Budapest, 1982 Kornis Pál: A Voronyezsi Front osztrogozsszk-rosszosi támadó hadművelete a 2. magyar hadsereg IV. és VII. hadtesteinek megsemmisítésére
29
Hadtörténelmi Közlemények 4. XXI. Évfolyam, Budapest, 1981 Szakály Sándor: Három dokumentum a 2. magyar hadsereg katasztrófájáról Hadtörténelmi Közlemények 4. XXVIII. Évfolyam, Budapest, 1984
Kép- és ábrajegyzék: 1. ábra: A szovjet hadsereg áttörése a 2. magyar hadsereg arcvonalán. 1. kép: 10 cm-es 14M könnyű tarack. 2. kép: 15 cm-es 31 M közepes tarack tüzelőállásban. 3. kép: 10,5 cm-es ”Göring” tarack vontatásban. 4. kép: 76 mm-es szovjet páncéltörő ágyú kigördítése rejtett tüzelőállásból. 5. kép: 10 cm-es 14 M könnyű tarack tüzelés közben. 6. kép: Visszavonulás a hómezőn. 7. kép: Tüzérségi figyelők. 8. kép: Vonatbiztosítók.
30
Tartalomjegyzék:
Bevezetés
2-3. oldal
A 2. magyar hadsereg szervezete
3-6. oldal
A tábori tüzérezredek szervezete és fegyverzete
3-4. oldal
1942 januárjában A magyar királyi tüzérség a világháború előestéjén
5-6.oldal
A mozgósítástól a bevagonírozásig
6-7 . oldal
A bevagonírozástól a kirakodásig
8. oldal
A kirakodástól a hadműveleti területre való
8-9. oldal
felvonulásig A szovjet légkör
9-10. oldal
Utak, menetek a szovjetunióban
10. oldal
A Don- kanyar
11. oldal
Általános helyzet a 2. magyar hadsereg arcvonalán
11-14. oldal
Hadműveleti szünet
15-16. oldal
Védelmi erőfeszítések
16-17. oldal
A szovjet előkészületek
17. oldal
A vég kezdete
18-19. oldal
A visszavonulás
20-23. oldal
A 10. tábori tüzérezred felépítése
23. oldal
Befejezés
24. oldal
A szerző megjegyzései
25. oldal
1. ábra
26. oldal
Képek
27-28. oldal
Felhasznált irodalom
29-30. oldal
Kép- és ábrajegyzék
30. oldal
Tartalomjegyzék
31. oldal
31
32
