A CIGÁNYSÁG 1945 UTÁN Részlet: Ligeti György (2001): Cigány népismereti tankönyv, 10. évfolyam. Konsept-H Könyvkiadó, Piliscsaba

A CIGÁNYSÁG 1945 UTÁN Részlet: Ligeti György (2001): Cigány népismereti tankönyv, 10. évfolyam. Konsept-H Könyvkiadó, Piliscsaba.

A II. világháborútól 1957-ig tartó korszak a kísérletezés és a tapogatózás időszaka volt a helyi és az országos szervek részéről egyaránt: központi irányelvek híján a tanácsok65 a szükségletek és a lehetőségek szerint különböző módon kezelték a többségi társadalomtól eltérő életmódú, többnyire telepeken lakó cigányokkal kapcsolatban felmerülő problémákat. Akadt példa atyáskodó segélyezésre és támogatásra, melyért cserébe a hatalom a társadalom többi részéhez való hasonulást várt el. Ezen időszakból erőszakos áttelepítések és durva zaklatások sorát találjuk sok helyi tanács tevékenységében. A cigányokkal ebben az időszakban a minisztériumok foglalkoztak. A kormányzati szervek tevékenységében a romák számának és helyzetének országos felmérése mellett az átfogó intézkedések igénye is érződött. 1957-ben szükségessé vált egy olyan szervezet megteremtése, amely országos szinten foglalkozik a cigányokkal és az egyes minisztériumok és társadalmi szervezetek munkáját, tapasztalatait összegzi. A cigányok különböző rétegeinek képviseletében fellépő roma kezdeményezésre nemzetiségi típusú szövetséget alakítottak.

A ROMÁK MINT NEMZETISÉG

Az 1946-os Társadalmi Szemlében, a Magyar Kommunista Párt elméleti folyóiratában megjelent egy rendhagyó gondolatmenetű cikk, Kálmán András: A magyar cigányok problémája címmel.66 A szerző a cigányságot a társadalomba való beilleszkedés alapján csoportosította. Nagyobb részéről úgy tartotta, már elindult az asszimilálódás67 felé, melynek fontos állomása az állandó munkavégzés. „Problémát csak azok jelentenek, akik a falun önálló egységbe tömörülve alkalmi keresetből, rendszeres munka nélkül tartják fenn magukat” – írta Kálmán András. E csoportot vándorcigányoknak nevezte, akikkel kapcsolatban megállapította, hogy a nem asszimilálódott cigányság problémája nemzetiségi kérdés. E gondolatokat az ötvenes évek végén a hivatalos politika egyenesen károsnak nevezte. Bár Magyarországon az ötvenes évek végén a szovjet gyakorlathoz akart a politika alkalmazkodni, a dokumentumokból és határozatokból kitűnik, hogy azt nem ismerték pontosan. Sokakat megzavartak a működő intézmények: a Moszkvai Cigány Színházat például nemzetiségi intézményként tartották számon. Nálunk nem voltak ismertek – Kálmán András cikkének időszakában még biztosan nem – a cigányság megítélésében a Szovjetunióban lezajlott változások. A hivatalos politika tehát azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi cigányok nem alkotnak nemzetiséget. FELADAT

Nézz utána, milyen nemzetiségeket tartottak számon Magyarországon az elmúlt évtizedekben!

A BELÜGYI SZERVEK TEVÉKENYSÉGE

1954-ben a Minisztertanács és a Belügyminisztérium elrendelte a személyi igazolványrendszer bevezetését. Sem a rendelet, sem pedig végrehajtási utasításai nem tartalmaznak olyan kitételeket, amelyek a cigányság bármilyen megkülönböztetését lehetővé teszik. A személyi igazolványok kiállításakor kiderült: a lakosság egy részének nincsenek megfelelő okiratai a személyi igazolvány kiállításához, s közöttük sokan vannak cigányok. Erről egy 1963-ban megjelent rendőrségi publikációban68 a következő található: „A cigányok közül elég soknak – főleg az idősebbeknek – a személyi igazolványrendszer ellenére jóformán lehetetlen a rendes nevét megállapítani, mert nem anyakönyvezték őket. Bár kisebb számban, de még ma is történnek ilyen esetek.” A személyi igazolványok kiállításával ebben az időben a helyi rendőri szervek foglalkoztak, s ezt felhasználták arra, hogy további ellenőrző tevékenységüket „megkönnyítsék”. Tény, hogy a fekete színű személyi igazolvány a rendőrség számára a megbízhatatlanok megkülönböztető jelzésévé vált. Ennek elterjedésével előfordult, hogy megbízhatatlannak ítélt személyek állandó igazolványait is fekete színűre cserélték. „Sérelmezik a vándorcigányok a belügyi szervek részéről azt, hogy részükre a kiadott bordó színű személyi igazolványokat folyamatosan feketére cserélték ki, és úgy érzik, hogy ez faji megkülönböztetés” – írta egy tanácsi jelentés 1957-ben.69 Az 1960-as évek tanácsi jelentései alapján akkor a cigányság kb. 70%-a élt a környező lakosságtól elkülönült telepeken, zárt közösségben, s ez a réteg a rendőrség számára megbízhatatlannak számított. A Belügyminisztérium 1962 szeptemberében jelentette: „A cigányok megkülönböztetését szolgáló fekete személyigazolványok kicserélése már országosan megtörtént.” Nem tudjuk, hogy a cigány lakosságot milyen arányban érintette ez a megkülönböztető eljárás. Biztos azonban, hogy hátrányos helyzetet teremtett számukra a munkavállalásnál, lakóhely-változtatásnál és hivatalos ügyek intézésében, s demonstrálta, hogy a cigányokat nem tekintik a lakosság többi részével egyenrangúnak.

JAVASLAT A KÓBOR CIGÁNYOK LETELEPÍTÉSÉRE

Az ötvenes évek végén így ír Erdős Kamill a vándorló romákról: „Magyarországon nincsenek vándorcigányok, akik állandóan szekereken lakva nomadizálnának. Azonban – főként nyaranta – számos cigány család útra kel néhány hétre vagy néhány hónapra. Ezt az utazást a legkülönbözőbb okokból folytatják: gyógynövényszedés, toll, tojás, bőr felvásárlása, köszörülés, kintornázás stb.”

Az ötvenes években több publikációban és dokumentumban foglalkoznak a vándorló cigányokkal mint a cigányoknak a társadalom és állam számára leginkább problémát jelentő csoportjával. Ezek az elképzelések meghatározták az ötvenes évek végétől körvonalazódó magyarországi cigánypolitika alapelveit. A vándorcigányokat a lakóhelyhez való viszonyuk alapján határozták meg, de sokszor összemosódott az „állandó lakhellyel nem rendelkező”, és a „lakhelyét gyakran változtatja” meghatározáshoz használt jellemzés. 1955-ben az Egészségügyi Minisztériumban készült egy tervezet „a cigányság társadalmi, szociális, egészségügyi és kulturális helyzetének megjavítására”. A cigányokat a későbbi, 1961-es párthatározathoz hasonlóan három csoportba sorolták, ebből az első csoport a „kóbor cigányok”. A „kóbor cigányok” a dokumentum szerint félnomád életmódot folytatnak. Cigánytelepeken laknak, a többi, felemelkedőben lévő cigánytelepi lakostól abban különböznek, hogy azok már jobb színvonalú lakásokban (vályogkunyhóban, helyenként házakban) laknak. Ezek szerint a legnyomorúságosabb cigánytelepek lakói a „kóbor cigányok”: „Ezek társadalmi helyzete a legsúlyosabb, szinte törvényen és igazgatáson kívül élnek. Életmódjuk velejárója a szenny és a piszok, az erkölcsi süllyedés, a nyomor, a járványok melegágyai. Ilyen cigánytelepek többek között a kocsordi, az ópályi (Szabolcs), a zagyvarékasi (Szolnok), a csörtepusztai (Zala) cigánytelepek.” (Új Magyar Levéltár, XIX – C – 5, 89. d., 1964.)

A Munkaügyi Minisztérium 1957-es felmérésében külön rákérdeztek, hogy vannak-e a megyében vándorcigányok. Azonban nem mellékeltek a kérdéssorokhoz semmilyen tájékoztatást arról, hogy kit kell vándorcigánynak tekinteni, ezt a megyei tanácsok szabadon értelmezték. A helyi tanácsok információit a cigányokról csak erős fenntartásokkal lehet kezelni, de a válaszokból mégis következtethetünk néhány dologra. A megyei tanácsok jelentéseiből kiderül, hogy a „vándorcigány” megnevezést a különböző okból helyváltoztatást végző cigányokra használták. A vándoripari, vándorkereskedői, vagy hulladékgyűjtő engedéllyel rendelkező cigányok a munkájukhoz szükséges területeket járták be. Az iparengedélyek egyébként meghatározott területen való mozgásra jogosítottak. A korabeli tanulmányokban a vándorcigányokat nagy létszámú, veszélyes csoportként mutatták be. A társadalomba be nem illeszkedett cigány rétegbe a félig letelepedett cigányokkal együtt sorolták őket. Tudnunk kell, hogy – egyes megyei adatok alapján – ekkor a vándorcigányoknak minősített emberek száma Magyarországon a 60 000 főt sem érte el, ami a romák mintegy 15%-át jelentette.

A HATALOM ÉS A HIVATAL A CIGÁNYOK MINDENNAPI ÉLETÉBEN

Az ötvenes évek végéről származó becslések szerint a cigányok körülbelül 70-80%-a lakott a társadalomtól elkülönült telepeken. A hivatalos szervek nem, vagy alig ismerték szokásaikat, s az elkülönültség miatt nehezen teremtettek velük kapcsolatot. Az intézkedések során az eljáró hivatalos személyek a cigánytelepen, ismeretlen és ellenségesnek feltételezett közegben kiszolgáltatottnak érezték magukat. A cigányok számára kellemetlen eljárások alkalmával az erőfölényt a rendőrség jelenléte teremtette meg. Az erőszakos fertőtlenítések, de gyakran az orvosi vizsgálatok vagy az iskolakötelesek összeírása is rendőrök segítségével történt. A mindennapok során a cigányok nagy részének a hivatalos személyek közül a rendőrséggel volt a leggyakoribb találkozása.

Javaslat a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége létrehozására, 1957. (részlet): „A rendőrök a cigányokat általában eleve úgy kezelték, mint veszélyes, agresszív és bűnöző hajlamú népséget, akikkel szemben a megfélemlítés, az erődemonstráció a megfelelő eszköz. A cigányokkal a bűnügyi és rendőri hatóságok foglalkoznak legtöbbet. …A társadalom tudatában a cigány aljas-tolvaj népség, akiket csaknem mindenki megvet.”

A rendőri eljárások módját hivatalos jelentések is kifogásolták. A Munkaügyi Minisztériumban 1957-ben készült tanulmány írt erről. Ennek az egyik alapja a Tolna Megyei Tanács jelentése volt, melyben a következőkről tájékoztatták a minisztérium előadóit: „Gyakori, hogy bűncselekmény elkövetésekor feltevés alapján a rendőrség sorra veri a cigányokat, figyelmen kívül hagyva azt, hogy munkavállaló vagy csavargó cigánnyal áll-e szemben. Például Grábócon három kereszt árpát elloptak, ezért a cigányokat megverték annak ellenére, hogy az árpát fogattal rendelkező nem cigány lopta el: ilyen mennyiséget elrejteni is nehéz nyomtalanul.”70 A rendőri eljárásokkal szemben pedig a cigányoknak semmilyen lehetőségük nem volt állampolgári jogaik érvényesítésére, sérelmeik orvoslására. Amikor a Művelődésügyi Minisztériumban létrejött a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, hamar elterjedt a híre, hogy az a cigányok érdekvédelmével is foglalkozik. Az irodájukat elárasztó panaszáradat jelezte: a cigányok más úton nem remélnek jogorvoslatot, csak a szövetség segítségével, hiszen leggyakrabban pontosan azokkal a hivatalos szervekkel szemben volt sérelmük, akikhez ügyeik hivatalból tartoztak.

A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK KULTURÁLIS SZÖVETSÉGE

Az ötvenes években cigány értelmiségiek kezdeményezésére megfogalmazódott egy cigányokkal foglalkozó szervezet szükségessége. László Mária – a Cigányszövetség első főtitkára – 1954 augusztusában levélben fordult a Budapesti Pártbizottsághoz, melyben a cigányság problémáival foglalkozó szerv, speciális bizottság létrehozását kérte. Részlet László Mária 1956. január 9-én kelt beadványából: „Mélyen hiányolom – írja az ország szocialista korszakáról –, hogy amikor nemzetiségről, kisebbségről vagy néptöredékről beszélünk, nem történik sehol említés és intézkedés a cigány néptöredékről. (…) Amíg hazánk területén a nemzetiségek már a szocialista államelmélet gyakorlatának megfelelően gazdasági, politikai és kulturális egyenjogúságot élveznek, addig a cigány néptöredék ezen intézkedésekből ismét kimaradt.” A beadványban tehát egyértelműen cigány nemzetiségi szövetség létrehozását sürgette. A magyarországi cigányság történetének rövid összefoglalása után a többi nemzetiséggel hasonlította össze helyzetüket.

„Kiestünk a haladás hivatalosan biztosított menetrendjéből, véletlen szerencsétől, jó szándékú emberektől függ sorsunk” – írta. Sérelmesnek tartotta a hivatalos magyar nyelv kötelező használatát, az oktatás igénybevételének lehetősége, anyanyelvi oktatás, cigány nyelvű sajtó hiányát. Egy „különleges bizottság” felállítását kérte a cigánysággal kapcsolatos munka beindítására. László Mária beadványához két melléklet kapcsolódott. Az első 1955 novemberében neves cigányzenészek (Járóka Sándor, Oláh Kálmán, Lakatos Vince, Toki Horváth Gyula, Pécsi József) nevében íródott, akik a cigányság bevonását kérték a szocializmus építésébe, valamint az alapvető kulturális javakból való részesülés, az írni-olvasni tanulás lehetőségét. A másik levél Pánd község cigánytelepének 280 lakója nevében készült, negyvenkét név említésével. A fogalmazásból kiderül, hogy mindkét mellékletet László Mária fogalmazhatta. Sikerült jó politikai érzékkel a cigányság különböző rétegeinek egybehangzó akarataként terjeszteni elő kérését. A hatalom számára legalább is úgy tűnhetett, hogy kialakulóban van egy, a különböző cigány rétegek közötti konszenzuson alapuló önszerveződés, mely képes megfogalmazni saját érdekeit, követeléseit, s amelynek szálait László Mária tartja össze.

A

Magyarországi

Cigányok

Kulturális

Szövetsége

1961-ig

működött.

AZ MSZMP KB POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK 1961-ES HATÁROZATA

A Magyar Szocialista Munkáspárt, a kor egyetlen pártja 1961-ben egy határozatban megszüntette a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségét. A határozati javaslatot, annak vitája során egyedül Kádár János véleményezte és tett módosító javaslatokat. Az előterjesztés alapján leszögezte: „Egyértelmű, hogy a cigányok nem tekinthetők nemzetiségnek.” A vita során a résztvevők a leginkább visszahúzó jelenségként a cigányok társadalmi elkülönülését értékelték, valójában ennek megszüntetését tekintették a cigányokkal kapcsolatos elsőrendű politikai feladatnak: „Nem szabad megengedni a cigány fiatalok elkülönítését (külön KISZ-szervezet, külön raj, katonai behívásuk indokolatlan elmulasztása stb.).” Az elkülönülés tényezői egyrészt a cigánytelepek voltak, melyek a társadalomtól való fizikai elkülönülést jelentették. Másrészt a szocialista termelési szektorokban való munkavállalás mellőzése, ami azt jelentette, hogy a cigányok nagy része a szocialista rendszerben ellenőrizhetetlen megélhetési forrásokból tartja fenn magát, s ennek alapján feltételezték az élősködő, vagy egyenesen bűnöző életmódot. „A cigánylakosság helyzetének alakulásában a munkának és a letelepedésnek meghatározó szerepe van.” FELADAT

Mit jelent a szocialista szektor?

A cigánytelepi lakás és az állandó munka hiánya, a társadalmi átlaghoz viszonyított rendkívül nagy szegénységgel és iskolázatlansággal együttesen jelentették a cigány életmódot, amely összeegyeztethetetlen volt a szocialista társadalom eszményeivel. A cigányság számára hosszú távon megbélyegző hatása volt annak, hogy a párthatározat nem tartalmaz a cigányokkal kapcsolatos pozitív meghatározást. Leszögezték, hogy a cigányság nem nemzetiség, de hogy mi tulajdonképpen, azt nem. A határozat szövegében már nem szerepel az előkészítő tanulmányok azon definíciója sem, hogy a cigányság sajátos népcsoport, melyet kizárólag hiányokkal lehet jellemezni. A cigány kultúrára, szokásokra nem tér ki az elemzés. Két utalás szerepel a határozatban. A cigányok meghatározásában megengedően szerepel, hogy „bizonyos néprajzi sajátosságok”-kal rendelkeznek, de ez kevés ahhoz, hogy nemzetiségnek lehessen tekinteni őket. A cigányság társadalmi elkülönülésének egyik eszközeként említették a cigány nyelvet, de csak idézőjelben, azt sugallva, hogy cigány nyelv valójában nem is létezik, vagy legalábbis nem olyan tényező, amelyet figyelembe kellene venni. Ettől kezdve a cigány kultúra megőrzésére vagy fejlesztésére irányuló tevékenységek kiváltották a hivatalos politika rosszallását. A párthatározat szerint a cigányok hagyományos kötöttségei károsak, megszüntetendők, mivel akadályozzák a legfőbb célt, a társadalomba való teljes beolvadást. (A határozat nem tartalmazza az asszimiláció kifejezést, de minden előkészítő dokumentum igen.) A cigányokat fejlődőképes és kevésbé fejlődőképes csoportokba sorolták. FELADAT

Szerinted ki számított „fejlődőképesnek” és ki nem?

A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA ELTELT ÉVTIZED

1988 és 1990 között lezajlott Magyarországon a politikai rendszerváltás: az egypártrendszer monopóliumának helyét a parlamentáris demokrácia foglalta el. Négyévenként szabad parlamenti és önkormányzati választások,

szabad vállalkozási, iskolaválasztási lehetőség van Magyarországon, az emberek létrehozhatnak egyesületeket, alapítványokat, szervezeteket. A piacgazdaság beköszöntével megszűnt az állami vállalatok monopóliuma, s bár az árak magasabbak lettek, az áruválaszték vidéken és a fővárosban egyaránt megnövekedett. Mindamellett, hogy a demokratikus társadalomban különösen fontos helyet kapnak az emberi jogok, gyakorta tapasztalható, hogy nemzeti, etnikai kisebbségek tagjaival szemben erőszakos cselekményeket követnek el csoportok. A munkanélküliség – bár a kilencvenes évek végére csökken – több százezer embert érint – köztük romákat is. Leginkább azokat az embereket, akik szakképzettség, magasabb iskolai végzettség, nyelvtudás hiányában nem versenyképesek. FELADAT

Mit tudunk az emberi jogokról? Mit jelentenek a kollektív jogok?

A rendszerváltás után a magyarországi államalkotó cigányságot nemzetiségi kisebbséggé nyilvánította a hivatalos politika. Kiemelendő a romák által létrehozott egyesületek, szervezetek sora, melyek mind hatékonyabban érvényesítik a kollektív kisebbségi jogokat. Ilyen szervezet a Phralipe, a Roma Polgárjogi Alapítvány, az Ariadne Egyesület, az Amalipe, a Roma Parlament és a Lungo Drom. Fontos esemény például, hogy létrejöttek a kisebbségi önkormányzatok. Az első kisebbségi önkormányzati választás Magyarországon 1994 decemberében történt, a következő pedig az általános önkormányzati választásokkal egy időben, 1998 októberében. Néhány roma képviselő is helyet kapott az Országgyűlésben: az SZDSZ színeiben Horváth Aladár és Hága Antónia, az MSZP képviselőcsoportjában pedig Péli Tamás. A Soros Alapítvány támogatásával nagyon sok kulturális, oktatási és érdekérvényesítő program jött létre az országban az elmúlt egy évtized alatt. A folklóregyüttesek a roma kultúra megismertetésében vállalnak páratlan szerepet, növelve így a többségi társadalom tagjainak toleranciáját, nem utolsósorban pedig a cigányság önbecsülését. A roma önszerveződő egyesületek látványos eredményeket értek el a gettósodás71 megakadályozásában, vagyis abban, hogy néhány magyar városban roma családokat a többségi társadalomtól távol eső, elkülönült lakóhely választására kényszerítsenek. Fontos, hogy az 1998-as parlamenti választások mellett mód nyílt a települések kisebbségi önkormányzatainak megválasztására is. Mind a 13 magyar nemzeti kisebbség állított országszerte kisebbségi önkormányzatokat, közöttük a cigányság is: mintegy 700 cigány kisebbségi önkormányzat működik az országban, közöttük néhány már (például a sormási vagy a nagykanizsai önkormányzatok) az interneten keresztül is elérhető.72

NYELVHASZNÁLAT

Napjainkban a magyarországi cigányság kétharmada nem beszéli a cigány nyelv egyetlen változatát sem, anyanyelve a magyar. A roma gyerekek iskolai kudarcának – a kutatók egybehangzó véleménye szerint – mégis a nyelvhasználat az egyik fő okozója. Miféle nyelvhasználatról lehet szó? A nyelv kommunikációs eszköz, gondolatokat közlünk segítségével, s általa értjük meg a világ dolgait. Használatakor rendszerint nem is gondolunk arra, hogy bizonyos viselkedési szabályokat – normákat – követünk. A nyelv használatának elsajátítása függ attól is, hogy a kisgyermek milyen társadalmi környezetben nevelkedik. A társadalmi hovatartozástól függ a nyelvhasználat módja is. Az alsóbb társadalmi osztályokba tartozó gyerekek beszédére az ún. korlátozott kód, a középosztálybeliekére pedig a kidolgozott kód a jellemzőbb. A nyelvi kódok közötti különbség nem a szókincsben jelentkezik, hanem a nyelv használatának módjában. A korlátozott kódot használó gyerekek beszédében kevesebb az árnyaló szerepű mondatrész, a főneveket sokszor névmások helyettesítik, s ami a legfontosabb, a megértés helyhez és szituációhoz kötött. A korlátozott kódban használt nyelv inkább gyakorlati tapasztalatok, mintsem elvontabb gondolatok, folyamatok vagy viszonyok közlésére alkalmas. Hogyan válhat a nyelvhasználat módja iskolai hátránnyá? Az iskolai tananyag alapvetően kidolgozott kódban fogalmazódik meg. A korlátozott kódot használó gyerekek számára problémát okozhat a tanításban használt érzelemmentes nyelv. Így – bár az iskola mindenkinek egyenlő lehetőségeket biztosít – a nem kidolgozott kódot használó gyerek gyakrabban szerepel sikertelenül a tanárral és a tananyaggal folytatott kommunikáció során. Az iskola és az érdemjegyek – melyek nem mindig a képességeket mérik – ily módon hozzájárulnak a tanulók közötti szellemi (és ezen keresztül sokszor társadalmi) különbségek tartósításához. A célirányos és körültekintő óvodai nevelés nagyban hozzájárulhat a nyelvhasználat okozta hátrány megszüntetésében. Erre tesz kísérletet évek óta a Kovács Zoltán Alapítvány csepeli óvodája.

NYELV ÉS GONDOLKODÁS

A nyelv nemcsak az ismeretszerzés, hanem a gondolkodás és a világ jelenségei között való tájékozódás eszköze is. Nyelv valamennyi kultúrában létezik, s bár az állatok is képesek kommunikálni egymással, egyetlen állatfaj sem rendelkezik nyelvvel. A nyelvnek döntő szerepe volt már a kezdetleges kultúrákban is a rokoni kapcsolatok megnevezésében, amikor is nemcsak az egyik rokonsági kapcsolatot különböztette meg a másiktól, hanem lehetővé tette a csoport számára, hogy eldönthesse, melyek egy-egy kapcsolattípus „helyes” magatartásbeli velejárói. A kapcsolat megnevezése a normák kialakulásának történelmi kezdetét jelentette. A csoport fennmaradása szempontjából döntő volt, hogy ne jöjjön létre szexuális kapcsolat közeli rokonok között, megakadályozandó a beteg gyerekek születését.

Nyelv nélkül valószínűleg nem lennénk öntudatos lények, szinte teljesen az „itt és most” szerint élnénk. A nyelv tehát nemcsak az emberek közötti külső kommunikáció eszköze, hanem olyan belső kommunikációs eszköz is, melyet a gondolkodásban, a világ leképezésében is használunk. Nélkülözhetetlen a társadalom számára is: a tapasztalatok felhalmozódását, közzétételét és a további nemzedékeknek való átadását teszi lehetővé.

A nyelv és a kultúra szoros kölcsönhatásban vannak egymással. A dolgok elnevezése és csoportosítása tükrözi, hogyan látjuk a világot. Ugyanez igaz megfordítva: környezetünket a rendelkezésünkre álló nyelvi kategóriáknak megfelelően észleljük, és ezekben gondolkodunk róluk. Az egyes kultúrák fogalomrendszere igen eltérő lehet: a különböző nyelvek nem csupán alternatív eszközök ugyanannak a valóságnak a leírására, hanem a különböző nyelveken beszélő emberek feltehetőleg a világot is különbözőképpen látják. Nyelvek szerint eltérő az, hogy mely fogalmakra találunk több kifejezést és melyek hiányoznak. Így például a cigány nyelv73 több szót használ a ‘széna’ (khas vagy phus), a ‘rongy’ (derza vagy kotor) kifejezésére, továbbá különbséget tesz ‘apai nagybácsi’ (kako) és ‘anyai nagybácsi’ (nano) között. Ugyanakkor hiányoznak belőle a ‘társadalmi rétegződés’ vagy a ‘befolyásolhatóság’ kifejezések. A magyar nyelv mintegy 800 ezer szóval bír, míg az angol 1,5 millióval. Mielőtt azt mondanánk, hogy a magyar nyelv szegényebb, mint az angol, figyelembe kell vennünk, hogy az említett nyelvek mindegyikével kifejezhető a nyelv használójának teljes gondolati világa.

A CIGÁNYSÁGRÓL ÍRT SZOCIOGRÁFIÁK

A magyarországi cigányságról sok szépirodalmi alkotás született az elmúlt évszázadok során. Ezek közül kiemelt szerepe van a szociográfiának. Léteznek írott és filmezett szociográfiai közelképek: egy-egy életút, történet, folyamat elmélyült, részletgazdag, kinagyított leírása. Rengeteg drámai információ van a társadalom organizmusában, amelyet csak egy-egy jó helyről kimetszett sejt belső életében, a társadalmi erők mikroszkopikus működésében foghatunk fel. Minden szociográfiai műfaj elemi törekvései: ellendülni a mindennapi tudat szintjéről, átlépni – és az olvasót átemelni – a mindennapi tudat csapdáin, s a mindennapi észnél mélyebb megértésre jutni. Csalog Zsolt, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Pulitzer-díjas író egy cigány asszonnyal készített mintegy százórányi magnetofonos interjút. Az idős asszony életéről mesél Csalog Zsolt Cigányon nem fog az átok című könyvében. (Maecenas Kiadó, Budapest, 1988.)

Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok (részlet) „Apósom ugye suszter vót. Oszt örökkí panaszkodott, hogy az uram ellopkodja a talpbűrt. Vagy a jánya, a Rózsi, mer az is ríszeges vót, annak is mindég kellett a píz. A kisgyerek meg persze hallgatta egyfolytába, hogy a talpbűr, a talpbűr, a talpbűr – ahogy ugye apósom mondta anyósomnak. Oszt fogta Lacikám a talpbűrt, eldugta! Nehogy ellopják! Íllyen okos gyerek vót! KÁÁromkodik egyszer apósom, SZIDja kegyetlen fiát-jányát hogy ellopták a talpbűrt, Lacikám is felébred persze a nagy kiabálásra, – – Aludjá kisfiam, ne törődjíl te semmivel se – mondom neki –, csak nagyapád veszekedik, mer megin ellopták neki a talpbűrt! – Nem igaz, anyám, nem lopták el! – De – mondom –, ellopták, vagy apád, vagy Rózsika nénéd ellopta, de ne törődjíl vele, aludjál! – Nem lopták el! Eldugta Lacika! – aszt szaladt azt szedte kifele a talpbűrt a tűzrevaló alól! Vitte apósomnak : – Eldugtam, hogy ne lopja el tűled apám! Jaj de szerette apósom is, anyósom is! Én meg: IMÁDTAM! JAJ de nagyon szerettem, édes Istenem! Jobban szerettem mint Anikót. Nem tudtam má mit CSINÁNI neki, annyira szerettem! Ha csak a BÛrömhö írt! Két és fél éves vót hogy a tüdőgyulladás elvitte. De azúta én nem is imádkozok. Azelőtt imádkoztam, mer anyám úgy tanított, vallásosak vótunk, nagyon is, római katolikusok, jártam én templomba is – de azúta, hogy Lacikám meghalt, egyszer se imádkoztam. Azúta nem is hiszem el hogy van Isten. Az én uram avval sose törődött, hogy ettek-e a gyerekik. Ez csak az én gondom vót! Pedig a két gyerek mellé ott vót rajtam anyám is, öregen, úgyhogy számolhatok három gyereket! Az uram meg, Laci: a negyedik! Akkor ott vót apósom, anyósom, öregek azok is, nállok laktam, hát csak nem tehettem hogy ne adjak ha főzök! Nahát meg lehet számolni akkor, hogy hanyadmagamat tartottam a munkábul! Meg még akkor gyöttek is – hát a Sári: mindég nálam evett! Jányastul! – Na maradjá Sári, mindjár megfőzök! Hogy oszt ez így szokás lett, akkor erre má gyött a testvírje is, Erzsébet – am meg fiastul! Hogy sokszor má LÍPNI nem lehetett a rengeteg níptül! Oszt az összes az én fazikamat leste! Na így éltünk. Hogy én kerestem, én főztem – a fél világra! Az urammal meg úgy íltem én húsz esztendőn keresztül, minthogyha a testvírem lett vóna. Vagy a jányom. Vagy anyám, vagy apám! Mer házas íletet mink nem íltünk.

Mer nem akartam hogy gyerekeket csinaljík nekem! Mer a gond az enyim vót csak, a baj csak az enyim! Nem az üvé – mer ű nem vállalta! Pedig aki nem tudja megetetni a családját, az énszerintem ne csináljík gyereket!

Elátkozottak Részlet Diósi Ágnes: Szűz Mária zsebkendője című könyvéből „Koromfekete haj, kreol bőr, kékes száj, hófehér fogak. A szabályosan ívelt szemöldök alatt szeme hol zölden, hol feketén villan. Olykor összehúzza: ha olyanokról beszél, akikre legszívesebben átkot mondana. Vagy ha rájött valamire: leginkább arra, hogy ő úgyis mindenre rájön, őt nem lehet átverni. Csúnyának hiszi magát, merthogy sovány. Linda csak a kislányát látja szépnek, akinek az arca tejfehéren gömbölyödik. Egyedül neveli, az életét adná érte. A semmiből is ellátja mindennel, és védelmezi, mint egy vadmacska. Megmondta az iskolában is, vegyék tudomásul, ebben a társadalomban ilyen már nem létezik, hogy cigány meg zsidó. A szép fekete kislányt nemcsak cigányozzák, hanem zsidózzák is osztálytársai, a hatodikos kiskamaszok. Linda két osztályt elvégzett a városi gimnáziumban. Papó volt rajta, hogy tanuljon. Aztán, mikor Papó meghalt, abbamaradt a tanulás. Mámi nem pártolta az ügyet. Anyja, akit csak Vilmának hív, dühös érte: – Kár volt az a két osztály is, csak hülyébb lett tőle. Szégyelli, hogy cigány. Dolgozik. Abból pedig nem lehet megélni. Vilma pulóverekkel, ruhákkal foglalkozik. Összevásárolja olcsón és házal vele az Alföldön. Linda a nyakára bök. – Nem értik meg, én nem élhetek úgy, hogy itt van a kés. Nekem ezt a gyereket föl kell nevelnem, taníttatnom. Én nem lehetek meg munkahely nélkül. Pedig amikor feljött Pestre, két hónapig nem tudott elhelyezkedni. Telefonon jelentkezett a hirdetésekre, mondták, rendben van, jöhet. Amikor meglátták, sajnálattal közölték, hogy az állás be van töltve. Utolsó próbálkozásainál már bemondta a telefonba: – De én fekete vagyok, kérem. Cigány. Senki se mondta, hogy az nem baj, csak jöjjön nyugodtan. Hallgatás következett, szabadkozás vagy nyílt elutasítás. Áprilisban jött fel, júniusban még nem volt munkája. Ekkor kezdődött a kopasztás, nyárára hazament, Vilmánál meghúzta magát a kislánnyal, és leszerződött kopasztásra. Ez egy magánvállalkozó üzlete volt a környék téeszeivel, libatollra. Felfogadott embereket, busszal összeszedte őket hajnalonként, és szállította mindig máshova. Darabbérben fizetett. Persze nem volt mindegy, hogy kis libát vagy nagyot kap az ember, de a munkavezető hamar megszerette Lindát. Estig dolgoztak, ha jó napja volt, könnyű libákat kapott, nyolcszáz forintot is megkeresett. Fájt a karja, háta, keze kisebesedett, de ez ellen a munka ellen még Vilmának se volt kifogása. Ennyi pénzért dolgozni se szégyen. Vilmához jósoltatni is jártak magyar asszonyok. Megvágja őket száz, kétszáz, ezer forintra, ahogy lehet. Mámitól tanulta a tudományt, de nyomába se jöhet Máminak. Lindát is megtanította volna Mámi, de nem hagyta magát, inkább korholta mindig a nagyanyját: – Nem szégyelled magad, hogy becsapod az embereket? Miért nem mész el inkább dolgozni? Szegény Mámi csak csóválta a fejét. – Öreg vagyok én már ahhoz, hogy dolgozzam, kis magyar. – Miért mondod nekem, hogy „kis magyar”, Mámi? – Mert úgy beszélsz, gyerekem, mint a magyarok. Nem értesz semmit. Hát nem a gyári munkást csapom én be. Csak azt, akinek pénze van. Az meg maga is úgy szerezte, ahogy én őtőle. Nem munkával. Avval nem lehet, kis magyar. Mámihoz egy orvosnő is járt Szegedről, Linda emlékszik rá kislány korából. Eljött délután, beszélgettek a Mámival hajnalokig. Egyszer hozott a Máminak rengeteg pénzt, valami százezer forintot. Papó megijedt. Begyömöszölte a pénzt valami dunsztosüvegbe, elásta a kertben, megjelölte a helyet, ahova elrejtette. Legközelebb, mikor jött a doktornő, kiásta és visszaadta. A doktornő nem akarta elvenni, de Papó könyörgött, ne hozzon bajt rájuk. Akkor eltett belőle valamennyit, de a többit csak otthagyta.”

TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ

Az ember élete során számos csoport tagja, melyek időben és térben folyton változnak, igen eltérő nagyságúak, s nem ritkán átfedik egymást: e csoportok a legkülönfélébb módon szerveződnek, sokszor tagjaik nem is ismerik egymást. Gondoljunk csak a nők, a diákok vagy a munkanélküliek csoportjára. Minden egyes társadalmi csoport más és más érdekkel bír: erre kiváló példa a nyaranta összeverődő csendre, nyugalomra vágyó horgászok és a zajos lubickolásról ismert fürdőző gyerekek népes tábora. A csoportok között – eltérő érdekeik miatt – nemegyszer konfliktushelyzet alakul ki, mely lehet néhány perces, ám tarthat évszázadokon át. E konfliktusok békés vagy tragikus kimenetele és megoldása nagyban függ attól, milyen információval rendelkeznek egymásról az ellentétben álló csoportok tagjai. A különféle társadalmi csoportokról megszerezhető információ terepei közül kiemelkedő szerephez jut a média.74 Egyáltalán nem mindegy, hogy a filmekben, híradók jelentéseiben, vitaműsorokban vetélkedőkben milyen színben tűnnek fel a nők, gyerekek, idősek, romák, fogyatékos emberek, taxisofőrök és még sorolhatnánk. Az emberek a legtöbb dologról másod-, illetve harmadkézből értesülnek, életüket, attitűdjeiket75 jelentősen befolyásoló információkat a sajtóból, könyvekből, iskolából, szüleiktől szerzik. FELADAT

Képzeljük el, hogyan tudnánk saját magunk megmérni, hogy Magyarország hány százalékát borítja erdő!

A MAGYARORSZÁGI CIGÁNYSÁG KÉPE A SAJTÓBAN

A médiának nem kis szerepe van abban, hogy a cigányság témaköre a korábbi évtizedek hallgatása után a társadalmi kommunikáció része lett, a sajtó kitüntetett figyelemmel kíséri a romákkal kapcsolatos híreket. A média romaábrázolása egybeesik a magyarországi cigánysággal kapcsolatos általános képpel, igen erőteljes a romák ábrázolása során az etnikai címkézés, és gyakran fordul elő, hogy a média meg sem kérdezi az adott ügyben közvetlenül érintetteket. Ugyanakkor a magyar média legnézettebb szórakoztató műsoraiból rendre kimaradnak nemcsak a romák, hanem más kisebbségek is, és ez tovább erősíti a cigányság és a többségi társadalom közötti távolságot. A magyarországi romáknak ma elenyésző kivétellel nincs esélyük arra, hogy a többségi médiában ne mint egy társadalmi probléma megtestesítői, hanem mint a magyar társadalom integráns szereplői jelenjenek meg. Mindez tovább erősíti a cigányság kiszolgáltatottságérzetét a médiával szemben, és azoknak a kritikáját is kiváltja, akik fontosnak tartják, hogy a média nagy figyelmet szenteljen a cigányság problémáinak. A nem roma szerkesztők nagy többsége elfogadja azt az állítást, hogy a cigányságról a tömegkommunikáció által nyújtott kép meglehetősen zárt és problémaorientált, ám a nyitottságot megnehezíti a szerkesztőségek gyakran tapasztalható kapcsolathiánya a roma közösségekkel. A kisebbségi témák iránti érzékenységgel kapcsolatos tudatosság csaknem általánosan hiányzik a magyar társadalomból, s ez a médiát is befolyásolja. Ez nemcsak azt nehezíti meg, hogy körültekintőbben járjon el a szerkesztő, hanem gyakran elbizonytalanítja azokat is, akik fontosnak tartják, hogy a média ne erősítse tovább akaratlanul is az előítéleteket. Fontos, hogy növekedjen a cigányság jelenléte a hírekben, ne csak a tipikusnak gondolt szerepekben és ábrázolási módok során találkozzon a hétköznapi tévénéző, újságolvasó a cigány emberekkel. A média többször látja és láttatja az egyes roma személyeket a többségiektől eltérő és elkülönülő csoport tagjaiként, mint a társadalom integráns szereplőiként. Az sem közömbös, hogy a média milyen arányban ábrázolja a romákat aktív vagy passzív szereplőként. A cigányság jelenléte a magyar sajtóban mind bemutatásának gyakoriságát, mind hangsúlyosságát (a cikkek terjedelmét és a lapszámokban elfoglalt helyüket) tekintve jelentősen növekedett az elmúlt időszakban. Mindez egy gyors és gyökeres átalakulásban levő társadalomban történt, egy olyan kérdés kapcsán, amely hosszú időn keresztül tabu volt a sajtóban. Átlagosan minden lap minden második-harmadik nap közöl cikket a cigányságról, és a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló cikkek kétharmada a romákkal foglalkozik. Nagy az eltérés az egyes lapok között: míg a Népszabadság átlagosan minden másnap közöl olyan írást, melyben említést tesz romákról, addig a Kisalföld 56, a Dél-Magyarország pedig 32 ilyen cikket közöl egy év alatt. (Forrás: Bernáth Gábor—Messing Vera: „Vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1998.)

Kisebbségi és alternatív média

A kisebbségi identitás76 fenntartásának, a kisebbség belső önszerveződésének és a kisebbségi politika belső kontrolljának egyik legfontosabb eszköze a kisebbségi média. Fejlett, erős és bizonyos védelmet élvező kisebbségi média nélkül nemcsak a kisebbség önszerveződése és érdekeinek kifejeződési terepe, de a kisebbségi identitás és csoporttudat folyamatos megerősítése is megnehezül. Az egyes európai médiagyakorlatok jól példázzák, hogy mennyire eltérő rendszerek alakulhatnak: szélső példaként említhető meg Nagy-Britannia, ahol a kisebbségek televíziózási szokásai gyakorlatilag nem térnek el a többségiekétől, illetve a németországi

törökök médiája, amely lehetővé teszi, hogy túlnyomó többségük szinte kizárólag a kisebbségi műsorokból és újságokból tájékozódjék. Egy felmérés szerint a németországi törökök 60%-a kizárólag a török lapokat olvassa, 39%-uk kizárólag a török nyelvű televízióadásokat nézi, 50%-uk pedig kizárólag a török nyelvű rádióadásokat hallgatja.

Az első, nem romák által kezdeményezett, roma kérdésekkel foglalkozó publikáció, a The Journal of The Gypsy Lore Society 1888-as angliai megjelenése óta eltelt időben átlagosan évente egy roma újságot indítottak vagy publikáltak a világon, ezek becsült példányszáma elérheti a félmilliót. A lapok átlagosan 10 szám után megszűntek. Kevesebb mint tizedük jelent meg valamely cigány nyelven. Ma Magyarországon nyolc roma lap jelenik meg többékevésbé rendszeresen. A ma Magyarországon megjelenő roma lapok többsége jellemzően nem tömeglap. Bár egyikük-másikuk hangsúlyosan, mások alkalomszerűen megjelentetnek olyan anyagokat is, amelyek inkább egy családi lapba tartoznak, nagy többségük a fő hangsúlyt a roma önszerveződésre, politikai kérdésekre vagy éppen a cigányság kulturális hagyományainak bemutatására helyezi. E lapok fontosságát mutatja az a tény, hogy az elmúlt közel egy évtized kivételével korábban nemcsak a roma politikai önszerveződés volt lehetetlen Magyarországon, hanem sokáig az a kérdés sem merülhetett fel, hogy egyáltalán létezik önálló roma kultúra. E lapok olvasottsága nem kellően magas: ennek oka néhány lap erős politikai kötődése, a lapok viszonylag magas ára, néhol pedig a terjesztés problémája. Fontos a roma újságírók képzése, olyan fiatal szakembereké, akik nemcsak saját kisebbségük kultúrája és problémái iránt érzékenyek, de szakmai szempontból is versenyképesek, idegen nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. Az újságok közül megemlítendő az Amaro Drom (Utunk), mely egyaránt tartalmaz a roma kultúráról szóló tanulmányokat és filmajánlást, a Rom Som (Cigány Vagyok) irodalmi újság, a Lungo Drom (Hosszú Út) és a Phralipe (Testvérség), mely utóbbiak politikai lapok. Az elektronikus roma sajtó nagyobb közönséget vonz, mint az írott sajtótermékek: fontos a Magyar Televízióban heti 25 percben sugárzott Patrin Magazin, és a Magyar Rádió heti fél órában jelentkező Cigányfélóra című műsora. Új kezdeményezés a Roma Sajtóközpont, mely rendszeresen bocsát ki igen színvonalas híranyagokat romákról és romákkal kapcsolatban. Anyagaik rendszeresen jelennek meg az országos napilapokban. Fontos, hogy az elkövetkezőkben megindul a Rádió-C rendszeres adása, mely romákról szól nem csak cigányoknak. 1997 októbere óta működik a RomaPage, mely a cigányság első internetes lapja: romákkal foglalkozó szervezetek, intézmények éppúgy megtalálhatóak rajta, mint hírek, pályázási lehetőségek, illetve a roma kultúrával kapcsolatos anyagok.77 E kezdeményezések leginkább alapítványi támogatással (Soros Alapítvány, Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány) működnek.

A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ HASZNÁLATA

Társadalmunkban egyre nő a szakadék a képzettebb és a kevésbé képzett társadalmi rétegek között. Az iskolai osztályzatok már a második általános iskolai osztálytól kezdve kapcsolatot mutatnak a társadalmi réteghelyzettel: minél rosszabb körülmények közül érkezik egy gyerek az iskolába, annál valószínűbb, hogy tanulmányi eredménye gyengébb lesz. Vajon csökkentik-e a különbségeket a tömegkommunikációs eszközök? A média nyitottsága, az információk bősége új helyzetet teremt. A világról való tudásunk legjelentősebb részét a családban, az iskolában, barátaink között és a médiából szerezzük. Úgy tűnik, hogy az iskola mintegy átörökíti az egyik nemzedékről a másikra a társadalmi különbségeket. FELADAT

Mit jelent ez?

Bár a tömegkommunikációs eszközök a tudást (mindenekelőtt az aktuális információt) mindenki számára elérhetővé teszik, a kedvezőtlenebb helyzetű társadalmi csoportok hátrányait nem csökkentik. A hatvanas években a televízió tömeges elterjedésével sokan úgy gondolták, hogy az emberek tájékozottsága és tudása közötti különbségek radikálisan csökkenni fognak, mert a tömegkommunikáció „beviszi a világot a lakásba”. A kutatások azonban azt bizonyították, hogy ez illúzió. A kép ugyan kedvezőnek tűnik, ha azt tekintjük, hogy mennyien vannak azok az emberek, akik valamilyen tömegkommunikációs eszköz hírműsorát figyelik. Ha azonban tekintetbe vesszük a cigányság nem cigányokhoz viszonyított iskolázottsági szintjét, szembetűnik, hogy még e nagy arányú hírellátottság esetén is vélhetőleg a kevéssé informált csoporthoz tartoznak. A médiában más nyelvet használnak, mint a hétköznapi életben. A tömegkommunikáció nyelve nem egyformán van távol az egyes társadalmi rétegek által használt nyelvtől. A rádió, a televízió, és az újságok nyelvhasználatának módja szinte sorompót állít a kevéssé iskolázott csoportok elé. Az információfelvétel hatékonysága elsősorban azon társadalmi csoportok számára kedvező, amelyek nyelvezete viszonylag közel esik a tömegkommunikációs eszközök szóhasználatához. Az emberek információszükséglete sem azonos. A magasabb iskolai végzettség magasabb információszükségletet kelt. Nem független tehát a társadalomban elfoglalt helyünktől, hogy mi érdekel minket a világ eseményei közül.

EGY RÉMHÍR NYOMÁBAN

1975 legvégén egy véres tragédia híre járta be Magyarországot. Noha az elbeszélés központjában álló bűneset nem történt meg, elterjedtsége ritkán tapasztalható méreteket öltött. A meseszerű elemek, a szóbeli továbbítás módja mondaszerű vonásokkal ruházta fel a történetet. A történet az alábbiakban olvasható. A zárójelben az „alternatív változat”-ot írtuk le:

Valahol (egy cigánytelep közelében) dolgozott egy erőgépkezelő (buldózeres, traktoros). Saját hibájából (vagy az erőgépkezelő hibájából) megsérült egy cigány gyerek. Az erőgépkezelő a (könnyebben) sérült gyereket orvoshoz vitte. A cigányok tudomást szereztek a balesetről (amit súlyosabbnak gondoltak), és mivel feltételezték, hogy az erőgépkezelő a felelős, bosszúból (brutális módon) megölték az erőgépkezelő gyermekét. Az apa, miután erről értesült, gépével lerombolta a cigánytelepet. A rombolás során számos cigány életét vesztette.

A kutatók a hír 90 változatát gyűjtötték össze. Ezek a változatok több-kevesebb részletben különböznek egymástól, de mindenesetre a fent bemutatott, lecsupaszított alaptörténetnél sokkal érzékletesebbek, számos apró mozzanattal gazdagítottak. Ha csak a lecsupaszított változatot olvassuk el, akkor is szembetűnik a vélt események érzelmi háttere. A történet egyes változatai szerint a cigány kisgyerek saját hibájából sérült meg, tehát ez „nem is olyan igazi sérülés”. A rémhír mesélői szerint a cigányok brutális módon megölték a gépkezelő gyermekét: a történet e vonása az embereknek a romák haragjától való félelmét tükrözi. Mintha a társadalom nagy része valamilyen egyszeriben felmorajló roma indulattól tartott volna a hetvenes években. A szájról szájra terjedő hír – rémhír – az önbíráskodást, az öntörvényűséget különböző módon ítéli meg. Ez attól függ, hogy a romák önbíráskodásáról (megölték a gépkezelő gyerekét) vagy a többségi társadalmat képviselő gépkezelőről van-e szó: az apa gépével lerombolta a cigánytelepet. Nem a véletlen műve, hogy a történet egyik vagy másik eleme domborodik ki, más mozzanatok pedig elhalványulnak, ugyanakkor nincs szó szándékos torzításról, mesterséges hatáskeltésről. Alighanem a híresztelések terjedésének általánosan érvényes szabályszerűségei érhetőek tetten. A rémhír csakis egyének megfogalmazása által létezhet, mégis sajátos, önálló egészet képez, melynek létrehozásában a résztvevők csupán közvetítők. Az egész érintett közösség vágyait, szorongásait, kétségeit, jeleníti meg a rémhír – torzult formában. Rémhír leginkább akkor keletkezik, amikor nincs információnk a másik csoportról, vagy torzak az információink, s ezért félelemmel vagyunk tele.

FELADAT

Te hallottál-e valamiféle rémhírt? Mi lehet a rémhírek keletkezésének legjobb megelőzése?

TOVÁBBI OLVASMÁNYOK

ANGELUSZ Róbert: Kommunikáló társadalom. Ferenczi Kiadó, Budapest, 1996. BERNÁTH Gábor—MESSING Vera: „Vágóképként, csak némában” – Romák a magyarországi médiában. Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, 1998. HEGEDŰS T. András: A cigányság képe a magyar sajtóban. (1985–1986). Kultúra és Közösség 16. 1989. 1. (68— 79. o.) LIGETI György: Tömegkommunikáció. In: Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába. Calibra–Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1996. CD-ROM HANN Endre: Egy rémhír nyomában. MRT Tömegkommunikációs. Kutatóközpont. 1976. VIII. évf. 12. sz.

ÉLETMÓD

KIK TEHÁT A CIGÁNYOK, ÉS HÁNYAN AZOK?

A magyarországi cigányság lélekszáma körülbelül 600 000 fő lehet. A pontos adat hiányának van néhány figyelemre méltó oka. A legfontosabb az, hogy nem létezik pontos meghatározás arra, ki a cigány. Eleve problémát jelent a pontos lélekszám meghatározásakor az a nem kevés számú ember, akinek egyik szülője roma, a másik nem. A „cigány” meghatározását (egy húsz évvel ezelőtti vizsgálat során) származási, vérségi kategóriaként tekintette a válaszadók nagy része. Ezzel szemben a „magyarok” definíciójakor a földrajzi hovatartozás dominált: a válaszadók legnagyobb része azt tekintette magyarnak, aki Magyarország állampolgára. Kétszer akkora szerephez jutott a nyelv és a beszéd a válaszadók körében a „magyar” meghatározásakor, mint a „cigány” kategória kijelölésénél. Ugyanakkor a külső, alkati jegyek hangsúlyozása csak a „roma” meghatározásában fordult elő. Számos próbálkozás volt már arra, hogy eldönthetővé váljék, kit tekintsünk cigánynak: azt, akit a környezet annak tart? És mi alapján ítél a környezet: a bőr színe alapján, a családban élő gyermekek száma alapján, foglalkozás vagy a nyelvismeret alapján? Talán a legigazságosabb ezt magára az érintettre bízni: az tekinthető romának, aki annak tartja önmagát. Egy 14 éves gyerekek körében 1998-ban végzett vizsgálat megállapította, hogy a diákok több mint fele jól becsli a magyarországi romák számát (a lehetőségek közül az 500 000-et választották a megkérdezettek). Mindössze 4,3% volt olyan, aki nem adott választ e kérdésre, jelentős (10% fölötti) viszont azok aránya, akik 5 millióra becslik a magyarországi cigányság létszámát. FELADAT Mi

lehet

a

túlbecslés

oka?

Hány roma él ma Magyarországon? (%)

Forrás: az Oktatási Minisztérium megrendelésére Csepeli György, Székelyi Mária és Örkény Antal által végzett vizsgálat, 1998.

A ROMA ÉLETMÓD SOKFÉLESÉGE

Mint azt már tanultuk, általánosan romának tekinthető életmód nem létezik. Egyáltalában: az életmód végtelen bonyolultságú dolog, mely átfogja időbeosztásunkat, otthonunkhoz, lakóhelyünkhöz, tárgyainkhoz, embertársainkhoz való viszonyainkat. Az életmód része az, hogy ki mikor kel, mivel és hova megy dolgozni, mennyit utazik, mit eszik, hány emberrel él egy fedél alatt. FELADAT

Próbáljatok meg néhányan egy csoportot alkotva az életmód egyes részeit feltérképezni!

Egyes társadalmi csoportok életmódját nagyban meghatározza az, hogy milyen jellegű településen élnek (faluban vagy városban), hogy milyen megélhetési lehetőséggel bírnak, hogy milyen típusú emberi kapcsolatrendszer keretei között telnek napjaik; vannak-e egy családnak barátai, nagy rokonsági kapcsolat van-e, sok testvér él-e együtt. A magyarországi cigányságot nagyon sokféle életkorú, eltérő iskolai végzettséggel, jövedelemmel rendelkező ember alkotja, igen különböző múlttal, családi kötelékkel. Vegyük példának az étkezést: a romák étrendje sokkal inkább az egyes családok anyagi helyzetével van összefüggésben, mint valamiféle nemzetiségi konyhával. Van a magyarországi cigányságnak saját étele, mely azonban tájegységenként és csoportonként igen eltérő elnevezéssel bír. Roma ételnek tartja a közvélekedés a bodagot, melyet egyes tájakon bokolyinak, megint másutt – főleg a beások körében – punyának neveznek. A punya liszt, víz és élesztő összegyúrásából készült kenyér. A hagyomány szerint e nagyon finom ételt nem szokás késsel vágni, csak törni. A szóbeszéd szerint a romák fogyasztják a sünt és az ürgét. Ebből csak annyi lehet igaz, hogy a vándorló életmódot folytató csoportok igen nagy leleményességgel használták ki a természet adta tápláléklehetőséget. Az viszont bizonyos, hogy azok a roma családok, melyek rossz körülmények között élnek, olyan jellegű ételeket fogyasztanak, mint általában KözépEurópában a szegények. Ezekre az ételekre jellemző a magas zsír-, valamint az alacsony fehérje- és vitamintartalom. A polgári társadalom által rendszertelennek tekintett életmód a fogyasztásban – tehát az étkezési, vásárlási, ruházkodási szokásokban – is megmutatkozik. A magyarországi cigányság jó részének esetében a rendszertelennek nevezett életmód valójában a megélhetés bizonytalan mivolta. Így a jellemző „túlfogyasztás”, (vagyis túlköltekezés pénzhez való hozzájutáskor), a „beosztás hiánya” nem etnikai sajátosság, hanem a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztettségből adódó életforma következménye.

VALLÁS ÉS HIEDELMEK – AZ ÉLETMÓD SZEMPONTJÁBÓL

A vallási életről és a hiedelemvilágról a következőkben mint az életmódot és a társadalmi viszonyokat meghatározó elemekről beszélünk. A tankönyv szerzőjének most nem az a célja, hogy feltérképezze a romák hiedelemvilágát, sokkal inkább rá kíván mutatni annak sokféleségére. Minden kultúrában fontos a halál feldolgozásának módja. Roma közösségek gyakorta virrasztalják halottaikat, a temetés napjáig minden éjszakát a halott mellett, vagy ha erre nincs is lehetőség, mindenképpen ébren töltenek az emberek. A virrasztás módja sokféle lehet, vannak közösségek, ahol mindenki szinte végig szótlan, máshol énekelnek, vagy az emberek annyit társalognak, hogy szinte kibeszélik magukból fájdalmukat. Az is eltérő területenként és közösségenként, hogy mit visznek a virrasztás helyére érkezők magukkal, találhatunk-e gazdagon terített asztalt, vagy sem. Ez azonban nyilvánvalóan függ a család anyagi helyzetétől is. „Nálunk a virrasztás együgyű. – mondja egy fiatal sajókazai férfi. – Amíg a halott el nincs temetve, egy héten keresztül virrasztolás van. Itt nincs mese! És ha nincs mit inni, meg minden, akkor is virrasztol a nép. Annak a halottnak a tiszteletére, mer' az ember szerette azt a halottat, szerette azt az élőt. Amikor élt megadta az embernek a tiszteletet. Ez azt jelenti, hogy halála után is megtiszteljük.”78

A temetkezési szokások és a halott személyével kapcsolatos hiedelmek szinte annyifélék, ahány helységben romák élnek Magyarországon. Sajókazán úgy hiszik, hogy a halottaszsákot fel kell nyitni bármi áron is, hogy „kiszállhasson a halott lelke”. A néhány kilométerre, szintén Borsodban található Ragályon nem szokás a koporsóba tárgyakat tenni a halott mellé, bár az egyik idős asszony szerint édesapja éppen a gyújtójáért és a dohányért „jár vissza” éjjelente. Sok helyütt ugyanakkor tesznek a sírba, illetve a koporsóba pénzt, adott esetben a halott kedvenc botját, kalapját. „Az öreg megjelent vagy kétszer. Akkor az éjjel, amikor eltemettük, míg máskor vagy két hétre. Ott a sarokba’, ne! Gyújtotta a cigarettáját. Mintha a gyufát gyújtotta vóna. Ott mondtam; hogy »Gyújtsad, gyújtsad! Hallom én, felvagyok.« Elmondtam kétszer. Hát nem mertem többet szólni, mer’ magamba vótam, féltem! Mer’ azt mondják, hogyha háromszor szólsz, hozzád szól. Nem adott féltséget rám. Nem jelentkezett azóta. Nem bánt, mer’ tudja, hogy kezeltem, rendesen tartottam. Három évig beteg vót, én kezeltem, tisztán tartottam, meg amit el lehetett végezni vele, elvégeztem” – meséli egy idős asszony Ragályról.

ROMÁK A TÖBBSÉGI TÁRSADALOMBAN

Sokszor vetíti bele a többségi társadalom félelmeit és vágyait a kisebbség tagjainak kultúrájába. A romák nemegyszer voltak már áldozatai annak, hogy környezetük misztikus, különös lényeknek tekintette őket. Erre a legjobb példa az, ahogyan a többségi társadalom tagjainak fejében sokszor a roma nő vagy a roma lány él. Ezt sok szépirodalmi alkotás is megeleveníti. Szerte Európában a cigány nő, a cigány lány fogalmához az érzékiség, a szexuális felhívó jelleg, a csábítás kapcsolódik. Angliában a spanyol cigány lány alakját fekete hajúnak, mélyen kivágott ruhában, fodros szoknyában, riszáló mozgású lénynek ábrázolják. A gázso férfiak a természetbe helyezik őket, semmi sem hétköznapi a roma nőkkel kapcsolatban: ha szépek, akkor még soha nem látott szépségűek, ha öregek, akkor vénséges vének.

A többségi társadalom tagjai gyakorta viseltetnek előítélettel a romákkal szemben. Példa lehet erre az, ha egy faluban éjjel valaki feltöri a boltot, a közbeszéd nyomban a romákat emlegeti, noha az elkövetőket senki nem látta. Az előítélet legszélsőségesebb megnyilvánulása egyes csoportokkal szemben a fizikai erőszak, enyhébb – és nehezen tetten érhető – formája a diszkrimináció.79

FELADAT

Voltál-e már tanúja valamilyen előítéletes megnyilvánulásnak?

A magyarországi kisebbségek egyre hatékonyabb jogvédelemmel rendelkeznek. A Roma Polgárjogi Alapítvány 1995 óta működik. Tevékenységének általánosabb célja a magyarországi romák jogi-politikai, valamint társadalmigazdasági emancipációjának80 elősegítése. Az alapítvány tevékenységét rövid távú, „közvetlen” beavatkozások, illetve hosszabb távra szóló, alapvetően kulturális projektek keretében szervezi. A fő tevékenység az ingyenes jogsegélyszolgálat, valamint szociális ügyintézés és tanácsadás. A Roma Sajtóközpont 1998. november 23-ai beszámolója a következőket tartalmazza: a kisebbségi ombudsman, Kaltenbach Jenő szerint „számos panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz azzal kapcsolatban, hogy a munkaadók hátrányosan különböztetik meg a roma munkavállalókat, és gyakran alkalmazásukat is megtagadják. Megtudtuk, mindez annak ellenére történik, hogy a magyar törvények az európai gyakorlatnak megfelelően tartalmazzák a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. A jogszabályokban biztosított bírósági lehetőségek ellenére sem a múlt évben, sem az idén nem indítottak eljárást foglalkoztatási diszkriminációs eset kapcsán. Mindezek miatt a kisebbségi ombudsman a Szociális és Családvédelmi Minisztériumot egy tájékoztató szóróanyag elkészítésére kéri fel, amely a munkavállalóknak adna segítséget jogaik mélyebb megismerésében. Az ombudsmani ajánlás szerint a munkaügyi központoknak kötelezően jelenteni kellene minden olyan esetet, ahol hátrányos megkülönböztetés felmerülhet. A kisebbségi biztos javasolja továbbá a diszkriminációval gyanúsítható vállatok következetesebb szankcionálását. Így az ajánlás értelmében ezen cégek részére nem engedélyeznék az állami megrendeléseket.”

Kutatók szerint úgy tűnik, hogy leginkább nem a cigányok alakítják magukról a többség véleményét, hanem az inkább a véleményt alkotó emberek jellemzőitől függ: nem, életkor, lakóhely, iskolai végzettség, munkahely. A vizsgálatok során81 kiderült, hogy a nők körében valamivel gyakrabban nyilvánul meg ellenszenv romák iránt. Korosztályok szerint a legmagasabb arányban az idősek említenek valamilyen negatívumot, az iskolázottság ugyanakkor mérsékeli az elutasítást: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, annál kevésbé említ negatívumokat a cigánysággal kapcsolatban. Összefüggés mutatható ki a lakóhely urbanizáltságának82 mértékével: minél fejletlenebb településről van szó, annál valószínűbb az ellenszenv elterjedése. Ezzel szemben a nagyváros általában rendkívül sokféle ember lakóhelye, így talán magasabb a tolerancia83 az ottélőkben. Jól tetten érhető, hogy a cigányokkal kapcsolatos érzületeket miként befolyásolja „jelenlétük”: ha a romák lakóhelyi közösségben találhatóak, gyakoribbak az ellenérzések (ennek oka az életmódbeli eltérés lehet). Ha azonban munkahelyi közelségről van szó, az együttdolgozás ugrásszerűen növeli az együttműködés mértékét és a szimpátiát. FELADAT

E szempontból milyen hatással van a tömeges munkanélküliség a roma-nem roma együttélésre?

A cigányok meghatározását és jellemzését elemezve a kutatók azt találták, a jellemzések igen hasonlóak egymáshoz: „sötét színű bőr és haj, vándornép, koszos, lopós, hazudós, ellenszenves, lopnak, lenézik a többi embert, becstelenek, csúnyán beszélnek, rendetlenül viselkednek, szemtelenek, részegek, ékszerek, nyakláncok, sötét bőr, haj, szem, kellemetlen szag, piszok, csúnya beszéd, hangszerek: kanál, népvándorlás, koszos ruhák”. A kutatók kérdéseire válaszolók jó része azonban hozzátette, hogy „van már, aki rendesen dolgozik”, „azért nem mind csavargó…” – ez tehát azt a véleményt rejti, hogy bár természetesen vannak a romák között „tisztességes” emberek, a romaság általános és örök jellemzője a fent említett negatívumok összessége. Mindez azt bizonyítja, hogy maga a cigány vagy a roma kategória szolgál az előítéletek elsődleges célpontjául, nem pedig maga az ember. A néhány száz éves magyar mondások is a „cigány” fogalom negatív mivoltát erősítik: „Cigány munkát végez” – mondják a rendetlenül dolgozóra, „cigányútra ment” – kiáltanak fel az emberek, ha valaki félrenyel.

FELADAT Tudsz-e hasonló mondást?

FELADAT

1994-ben kelet-magyarországi gimnazisták azt a feladatot kapták, néhány perc alatt írjanak mindent, ami eszükbe jut, ha azt hallják, „roma”. Az alábbiakban a válaszok közül idézünk: barna, sok hagyomány, táncok, sokan vannak, fajgyűlölet, utálkozás, vándorlás, jóslás, tánc, ének, sokan vannak, bűnözők, cigányzenekar – hegedű, népesek, lopós, szemfényvesztés, cigánytáncok, öltözködés, népviselet, vándorlás, csavargás, cigány nyelv, elnyomottság, bűnözés, félelem, a cigány kultúra igen gazdag, csak nem ápolják kellőképpen, ezért elhal, rögtön pattognak, az utcán köpködnek, a többi ember is, de közel sem annyit, mint a cigányok, lehet, hogy vannak köztük kivételek (ismerek is ilyen embert), de én akkor is utálom őket, általában szegények és barátságtalanok, bőrszín, becsületesség, elnyomás, erőszak, tiszteletlenség, rosszakarás, békesség, nyugalom, nagy ház, szeretet, összetartozás, etnikum, gyilkosság, bűnözés, megfélemlítés, összetartás, kisebbség, nemzetiség, embercsoport, emberek. Te mit tudsz ebből megállapítani?

A JÖVŐ

Az etnikai csoportok közötti konfliktusok a társadalom általános műveltségi szintjének emelésével, a munkanélküliség (és ily módon a szociális feszültségek) csökkentésével enyhíthetők. Az iskolai oktatásnak arra kell törekednie, hogy a diákok egyaránt megismerjék a többség és a kisebbség kultúráját. Fontos, hogy az iskolai osztályok vegyesen jöjjenek létre, képviseltetve legyenek bennük romák és nem romák egyaránt. Az európai csatlakozással remélhetőleg nagyobb hangsúly kerül majd az állampolgári és társadalmi ismeretek oktatására, mely nyomán a diákokból az intézményrendszert autonóm módon használni tudó, öntudatos állampolgár válik. Gyakori, hogy a romák – információtól való elszigeteltségük, a hátrányokból adódó bizonytalanságuk folytán – az őket körülvevő világot ellenségesnek, a gázsók, a nem cigányok szolgálatára (és csakis az övékre) berendezkedett birodalomként észlelik. Már maga az iskola idegen lehet nyelvezete, meghatározott napirendje miatt az oda bekerülő kisgyerek számára. A bíróságon, az egészségügyi intézményeknél, a hivatalokban olyan nyelven beszélnek az ott dolgozók, melyet sok alacsony iskolai végzettségű ember – így sok roma – nem vagy nehezen ért. A félreértés (és a valóban végeláthatatlan mennyiségű ügy) rövid úton teremt feszültséget, konfliktust ügyintéző és ügyfél között. Sok embernek szemet szúr a romák körében közkedvelt szokás, hogy a beteg rokont sokan látogatják, ez olykor zavarhatja a betegeket, s nem látják szívesen a nővérek, orvosok sem a népes családot a folyosón, kórteremben. Konfliktus forrásává válhat az iskola is, ahol tanár és szülő – közös szándékuk ellenére – a másik személyében ellenséges, a gyereket nem eléggé ismerő, a gyerekneveléshez nem értő embert lát. Napjainkban a sok keserű példa ellenére az feszültségek csökkenni látszanak a többségi társadalom és a romák között. Mind több ember ismeri fel, hogy a roma kultúra szerves része a magyar és az európai kultúrának. Egyre több roma jár középiskolába, érettségizik sikerrel, illetve jut be felsőoktatási intézménybe. A XX. század végén úgy tűnik, esély van arra, hogy a magyarországi és az európai romák egyenjogú tagjai legyenek a társadalomnak, olyan polgárok, akik aktív módon tudnak részt venni a gazdasági, politikai és kulturális életben. Remélhetőleg a múlt bölcsessége lesz az a mondat, mely egy elkeseredett sajókazai roma férfi szájából hangzott el: „fehér kórház az egész világ, nem tehetünk róla, hogy így történt az élet.”

FÜGGELÉK RENDEZVÉNYEK EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

1971. augusztus 4.: az első Roma Kongresszus Londonban, azóta: Nemzetközi Romanap augusztus 4. Május 24. Franciaország, Camargue: Saintes Maries de la Mer (zarándoklat Szűz Máriáért, tengerben merítkezés) Május 31.: katolikus zarándokút Makkosmáriára Július 9—12.: Tarnow, Lengyelország: emléknapok a Cigány Koncentrációs Táborról Július 11—12.: Lanciano, Olaszország: Roma Kulturális és Művészeti Fesztivál 1995 óta: májusban, Csehország: a roma holokauszt áldozataira való emlékezés 1992 óta: augusztusban, Budapesten EUROROM – a Roma Parlament által szervezett romatalálkozó 1997 óta: november 1—14., Barcelonában, Cigány Ifjúsági Kongresszus 1998 óta: november közepén, Budapesten: Ternipe Nemzetiségi Est 1990 óta: május végén, Budapesten, Nemzetiségi és Népzenei Gála a Kalyi Jag szervezésében 1991—1995: júliusban Hajdúszoboszlón: néptánc-tábor, a Cigány Táncművészek Szövetségének szervezésében 1996-tól minden évben: Egyetemi-főiskolai felvételi előkészítő gyermekotthonban élő, illetve roma fiataloknak (Kurt Lewin Alapítvány) Mintegy 30 éve kerül hagyományosan megrendezésre Máriapócson a szeptember 14-ét követő vasárnap (Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepekor) egy görög katolikus búcsú és cigány nyelvű istentisztelet. Erre az eseményre szerte Szabolcs megyéből érkeznek romák, legtöbben Kántorjánosiból, Nyírvasváriból, illetve Hodászról. Ez utóbbi településen is tartanak búcsút jelentős roma részvétellel. Megemlítendő ezeken kívül a hasznosi, petőfiszállási és csatkai búcsú.

SZERVEZETEK, INTÉZMÉNYEK CÍME

Amalipe Cigány Kultúra és Hagyományőrző Egyesület 1196 Budapest, Fő út 49. Tel.: 282-8738 Amaro Drom – Roma Kulturális Alapítvány www.amarodrom.hu 1084 Budapest, Tavaszmező u. 6. Tel.: 313-1887 Amrita Egyesület 7623 Pécs, Szabadság út 19. Tel.: (72) 214-282 E-mail: [email protected]. Autonómia Alapítvány 1137 Budapest, Pozsonyi u. 14. II/9. Tel.: 237-6020

E-mail: [email protected] Cigány Szociális Művelődési és Módszertani Központ 1154 Budapest, Énekes u. 10/B Tel.: 3066-812 Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 1078 Budapest, Marek József u. 16. Tel.:

318-5190

Gandhi Gimnázium 7623 Pécs, Komjáth A. u. 5. Tel.: (72) 239-310 www.romapage.hu/gandhi/gandhi.htm Józsefvárosi Tanoda Alapítvány 1088 Budapest, József krt. 50. III/1. Tel.: 333-0153 www.romapage.hu/portal/jvt.htm Kalyi Jag Roma Művészeti Egyesület 1073 Budapest, Barcsay u. 11. Tel.: 3214-913 Kurt Lewin Kulturális Alapítvány www.romapage.hu 1094 Budapest, Liliom u. 8. Tel.: 216-2640 E-mail: [email protected] Lungo Drom 5000 Szolnok, Szapáry út 19. Tel.: (56) 340-110 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány 1021 Budapest, Budakeszi út 55/D P/5, V. em. 2. Tel.: 394-2647, 394-1852 E-mail: [email protected] Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége 1107 Budapest, Zágrábi u. 5. Tel.: 263-2281 Magyar Rádió, Cigányfélóra Szerkesztősége 1800 Budapest, Bródy S. u. 5-7. Tel.:

353-3200

Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Tel.: 332-7334 E-mail: [email protected] Magyarországi Roma Parlament 1084 Budapest, Tavaszmező u. 6. Tel.: 313-1887 Magyar Televízió Cigány Magazin Szerkesztősége 1054 Budapest, Szabadság tér 17. Tel.: 353-3200 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa 1054 Budapest, Tüköry u. 3. Tel.: 269-3536 E-mail: [email protected] Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (Másság Alapítvány) 1537 Budapest 114., Pf. 453/269 Tel.: 303-9873 E-mail: [email protected] Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat 1081 Budapest, Rákóczi út. 80. II. em. 2. Tel.: 322-1502 Phralipe Független Cigány Szervezet 1084 Budapest, Tavaszmező u. 6. Tel.: 3340-560 Romano Glaso Cigány Folklór Egyesület 1062 Budapest, Andrássy u. 82. Tel.:

332-7380

Rom Som Egyesület Tel.: 261-8048 Roma Centrum – Mediátor Alapítvány [email protected] Ingyenes zöldszám: 06-80-203-732 Roma Polgárjogi Alapítvány 1078 Budapest, Nefelejcs u. 39. Tel.: 352-4500 E-mail: [email protected] Roma Sajtóközpont 1078 Budapest, Nefelejcs u. 39. Tel.: 321-1801 E-mail: [email protected] Soros Alapítvány 1023 Budapest, Bolyai u. 14.

Tel.: 315-0303 E-mail: [email protected] Szociális Szakmai Szövetség 1091 Budapest, Liliom u. 8. Tel.: 216-2866 E-mail: [email protected]

KÖNYVAJÁNLÁS

ALLPORT, Gordon W.: Az előítélet. Gondolat Kiadó, Budapest, 1977. ANDORKA Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. BANA József: A cigányság helyhez kötése a nyugat-dunántúli megyékben a XIX-XX. század fordulóján. In: A Dunántúl településtörténete VII. VEAB, Veszprém, 1989. BANA József: A Lakatos kóbor cigányok-karaván győri letelepedésének krónikája. Győri Tanulmányok 8. kötete, Győr, 1987. BARI Károly: Tűzpiros kígyócska. Gondolat, Budapest, 1985. BARTOS Tibor [szerk.]: Sosem volt cigányország. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1958. BODGÁL Ferenc: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigányok fémművessége. Ethnographia, 1985. BÓDI Zsuzsa: Magyarországi cigány összeírás a XVII. században. Phralipe, III. évf. 1992. BODÓ Béla: Cigányok a XVIII. századi Szabolcs vármegyében. Krónika, új folyam, I. évf. Pécs, 1987. BOKOR Ágnes: A hagyományos szegénység szigetei: a cigány telepek. In: Utasi Ágnes [szerk.]: Peremhelyzetek. Kossuth Kiadó, Budapest, 1987. Cigánylét – Műhelytanulmányok. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1991. Cigányvizsgálatok – Művelődéskutató Intézet, Budapest, 1982. CSENKI Imre: Cigány népballadák és keservesek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980.

DUROSELLE, Jean-Baptiste: Európa népeinek története. Officina Nova, Budapest, 1990. ERDŐS Kamill: A magyarországi cigányság. (Törzsek, nemzetségek.) 152. p. Néprajzi Közlemények III. évfolyam 1—2. szám, Budapest, 1958. GIDDENS, Anthony: Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest, 1995. HEGEDŰS T. András: A cigányság képe a magyar sajtóban (1985—1986). Kultúra és Közösség 1989. HEICZINGER János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról, In: Fejér megyei történeti évkönyv. Székesfehérvár, 1978. JÓZSEF FŐHERCEG: Az ónodi várhoz tartozó czigány jobbágyok összeírása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1895. KEMÉNY István—HAVAS Gábor—KERTESI Gábor: Cigánynak lenni. MTA Szociológiai Intézet, Budapest, 1993. KOVALCSIK Katalin [szerk.]: A mesemondó Rostás Mihály In: Ciganisztikai tanulmányok 5. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Budapest, 1988. LIGETI György [szerk.]: Bevezetés a magyarországi cigányság kultúrájába. Calibra–Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1996. CD-ROM LIGETI György: A tolerancia tréningje. In: Szekszárdi Júlia [szerk.]: Nevelési kézikönyv az osztályfőnököknek. Budapest, 2001. LIGETI György—BÁDER József: „Szereti valaki a cigányokat?” (Kritika, 1999. november:) LISZT Ferenc: A cigányokról és a cigányok zenéjéről. Pest, 1861. 5. MEZEI Barna [szerk.]: A magyar cigánykérdés dokumentumokban 1422—1985. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986. POMOGYI László: Cigányság a dualista kori Magyarországon. In: Fiatal Oktatók Műhelytanulmánya, 5. Mezei Barna—Dunay Pál [szerk.] Budapest, 1984. RÉGER Zita: A cigány nyelv: kutatások és vitapontok. Műhelymunkák a nyelvészet és társtudományai köréből, IV. szám, 1988. augusztus. STEWART, M. Sinclair: Daltestvérek. T-Twins Kiadó, Budapest, 1993. SZEGŐ László [szerk.]: Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak? Budapest, 1983. TOMKA Miklós: A cigányok története. In: Szegő László [szerk.]: Cigányok, honnét jöttek – merre tartanak? Budapest, 1983. TÓTH Péter: Cigányok a Kárpát-medencében a XVIII. században. In: Történeti és néprajzi tanulmányok, Debrecen, 1994. Új Idők Lexikona (5). Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, Budapest, 1936.

LEMEZAJÁNLÁS

Népzene A most 20 éves Kalyi Jag együttes 6, a Ternipe 3, az Amaro Suno, a Romani Rota, a Kanizsa Csillagai, a Szolnoki Barna Gyöngyök, a Nagyecsedi Fekete Szemek 1-1 lemeze, melyek a Bahia, a Fonó és az MHV kiadásában jelentek meg az elmúlt években. Komoly válogatás a The Road of Gypsies című Németországban kiadott kettős CD, mely afgán, albán, román, magyar, szlovák, spanyol, orosz, francia, macedón cigányzenét tartalmaz. (Kiadó: Median GmbH, címe: D-60316 Frankfurt, Merian Platz 10.)

Jazz, komoly- és könnyűzene

A Fekete vonat, a Kis Rákfogó, Csík Gusztáv és együttese, a Trio Midnight lemezei. Különösen az alábbi hanganyagok: Balázs Elemér: My New Way, 1997. Te Art Music, INCD-005. Elemér Balázs: Quintet Always That Moment – Budapest Music Center Records 2000. Balogh Kálmán: The Gipsy - Cimbalom, 1995. EUCD 1102. Boross Lajos és zenekara: Akácos út, 1994. Hungaroton, HCD1026. Ciffra György: Paraphrases and Transcriptions, 1995. Hungaroton, HCD-31596. Fekete Vonat: A város másik oldalán - EMI, 1999 Hungarian Gipsy Ragtime 1905-1919 – Pannon Jazz, Budapest, 1999. PJ1022 Oláh Kálmán Sextet: Night Silence, 1996. Magyar Rádió, VBP-031. Pege „Hungarian Jazz Workshop No. 2.” Hungaroton-Gong, 1995. HCD 37790 Pege Trio Montreux Inventions – Hungaroton-Gong Ltd., 1970. DR001. Ráduly Mihály: Montreux Inventions, 1970, Hungaroton, SLPX 17418 Snétberger Ferenc: Bajotambo, 1992. BMG Ariola, SNT-30991 Szabados György—Kati Horváth Lajos: Miracle. Hungaroton, 1975, SLPX 17475 Szakcsi Lakatos Béla: Éjszaka a stúdióban, 1979. Pepita, SLPX 17566 Szakcsi Lakatos Béla: Virágom, virágom - Gong, Budapest, 1998. GONG HCD37903 Trio Midnight with String: Expected and Found, 1997. Fonó, FA-026-2 Trio Midnight: On Track – Well

CD,

2000.

TARTALOMJEGYZÉK

7. osztály Romák Európába érkezésük előtt Romák a Balkánon A romák Európában az 1300-as évek elején Milyen források említik a romákat? Kikről van szó valójában? Népelnevezések További olvasmányok

6 9 9 11 12 13 16

A roma nyelvről A cigány nyelv rokonai

17 18

Népköltészet Mesék Köszöntők Koledálás Balladák Eredetmondák További olvasmányok

20 20 22 23 25 26 28

Művészetek Népzene A lassú dalok Balladaszerű dalok, meseszerű balladák Táncdal és pergetés

30 30 31 32 33

Vizuális kultúra Cigány képzőművészek Közép- és Kelet-Európában

34 34

Életmód Hol, kik és hányan? Munka és megélhetés Zenei szolgáltatás Lótartás és lókereskedés Kovácsmesterség Dögeltakarítás Famegmunkálás

37 37 38 38 41 43 45 45

8. osztály Romák a középkorban Romák 1526 előtt Cigányok a három részre szakadt országban Cigányok a felvilágosodás korában A cigányokat érintő politika 1790 és 1849 között További olvasmányok

48 49 51 54 57 59

Nyelvi hatások Mit vett át a magyar nyelv a cigány nyelvből? A cigány nyelv szókincséről

61 63 65

Roma műköltészet Lírai költemények Epikus művek

67 67 72

Művészetek A táncokról Gyorstánc Páros tánc Botoló Verbunkos A cigányok mint zenei szolgáltatók Az elmúlt idők híres muzsikusai Dzsessz és kávéházi zene Dzsessz-zenészek

77 77 77 78 79 80 80 81 84 86

Képzőművészet Naiv tárgyias és spontán expresszív kifejezésmód A cigány hivatásos képzőművészet irányzatai

88 88 89

Életmód Lakásviszonyok Egészségügyi viszonyok

91 91 95

9. osztály Romák a polgári Magyarországon Törvényi szabályozás A magyarországi cigányság társadalomtörténete 1848 és 1945 között További olvasmányok

102 103

Nyelvhasználati sajátosságok A magyar irodalom cigányságról szóló alkotásai

112 115

Művészetek (tánc, dráma, mozgóképkultúra) Szertartások és drámajátékok Hétköznapi és ünnepi alkalmak szétválasztása Leánykérés Filmek – Mozgóképkultúra és médiaismeret Magyarországi alkotások Külföldi alkotások

119 119 120 121 123 123 125

Életmód Oktatás és tudás Hátrányok az elmúlt évtizedekben A lehetséges továbbtanulás Felzárkóztató oktatás Tudás a kisebbségről – a kisebbség tudása Munka és megélhetés Munkanélküliség Segély További olvasmányok

126 127 127 128 129 130 130 134 135 136

108 111

10. osztály A cigányság 1945 után A romák mint nemzetiség A belügyi szervek tevékenysége Javaslat a kóbor cigányok letelepítésére A hatalom és a hivatal a cigányok mindennapi életében A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1961-es határozata A rendszerváltás óta eltelt évtized

138 138 139 141 142 143

Nyelvhasználat Nyelv és gondolkodás

149 150

145 147

A cigányságról írt szociográfiák Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok (részlet) Elátkozottak

152 152 154

Tömegkommunikáció A magyarországi cigányság képe a sajtóban Kisebbségi és alternatív média A tömegkommunikáció használata Egy rémhír nyomában További olvasmányok

156 157 158 160 161 163

Életmód Kik tehát a cigányok, és hányan azok? A roma életmód sokfélesége Vallás és hiedelmek – az életmód szempontjából Romák a többségi társadalomban A jövő

164 164 165 167 168 172

Függelék Rendezvények Európában és Magyarországon Szervezetek, intézmények címe Könyvajánlás Lemezajánlás

174 174 175 178 180

A kéziratot a szerző 2000 decemberében lezárta. A témával kapcsolatos friss információk megtalálhatók a cigányság internetes lapján: http://www.romapage.hu