Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
ANGOL NYELV - ESTI MUNKAREND Bevezető Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk és a nagyvilág mobilis, többnyelvű polgárai legyenek, használható és továbbfejleszthető idegennyelvi tudással kell rendelkezniük. Ez egész személyiségük fejlődését előnyösen befolyásolja. Az élő idegen nyelv tanításának és tanulásának alapvető célja a kommunikatív nyelvi kompetencia, azaz, használható nyelvtudás kialakítása. Ez azt jelenti, hogy a diák az adott nyelvi helyzetnek megfelelően képes használni az elsajátított nyelvi ismereteket. Ennek mérése és értékelése minden szinten a négy nyelvi alapkészség (hallás, beszéd, olvasás és írás) révén lehetséges Mivel az esti felnőttképzésbe lépett tanulók az általános iskola keretén belül idegen nyelvet különböző óraszámokban, ideig és módszerrel tanultak, tudásuk minden bizonnyal heterogén. A tanterv tehát nem épülhet Az 5-8. osztály számára készített tantervre, és hosszabb szintrehozó szakasz beépítésére van szükség. A szintrehozó szakasz hossza a tanulók ismeretében lerövidíthető, vagy hosszabbítható. A NAT minden diák számára meghatározza azt a minimális szintet, amit a négy alapkészség területén kell teljesíteni. Ennek értelmében a tankötelezettség végére minden tanulónak legalább az önálló nyelvhasználói szintre ( B1) kell eljutnia. Ehhez fontos, hogy a 10. osztály végére a tanulók mindegyike felzárkózzon és elérje az ott meghatározott szintet, (kb. A2) hogy igény szerint folytathassák tanulmányaikat a 11. évfolyamon, vagy sikeresen használhassák szerzett nyelvtudásukat a munkaerőpiacon. ( A nyelvi szintek részletes meghatározását lásd NAT 39.-40. o) Az alábbiakban megadott követelményeket a középszintű érettségi követelmények figyelembevételével állítottuk össze, és azt teljes egészében lefedi.
9. ÉVFOLYAM Célok és feladatok A tanév végére az A1 szint elérése lenne kívánatos az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján. Ezen a szinten a diák megérti és használja a gyakoribb mindennapi kifejezéseket és a nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Be tud mutatkozni és be tud mutatni másokat, válaszolni tud személyes jellegű kérdésekre (pl. hogy hol lakik) ismerős emberekre, dolgokra vonatkozóan és fel is tud tenni ilyen jellegű kérdéseket. Képes egyszerű interakciókra, ha a másik személy lassan, világosan beszél és segítőkész.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tudjon néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Képes legyen hétköznapi szituációkban eligazodni az adott idegen nyelven. Nyelvtudását tartsa önállóan szinten, ill. érdeklődésének megfelelően fejlessze tovább. Nyelvtudása segítségével legyen képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, felsőfokú tanulmányai során hasznosítsa tudását forrásanyagok feldolgozásához stb. Az elsajátított, passzív nyelvtudását is bátran aktivizálja előre ki nem dolgozott témakörökben, szituációkban is, azaz ne ijedjen meg a kommunikáció során felmerülő ismeretlen szavaktól és kifejezésektől.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Továbbhaladás feltételei Beszédértés Megérti az ismerős szavakat, fordulatokat, amelyek személyére, családjára, közvetlen környezetére vonatkoznak. Beszédkészség Részt vesz egyszerű beszélgetésekben, ha a partnere lassan, jól artikulálva beszél. Feltesz és megválaszol egyszerű kérdéseket ismerős témára és helyzetre vonatkozóan. Lakóhelyét, ismerőseit egyszerű fordulatokkal le tudja írni. Olvasásértés Megérti az ismerős szavakat, egyszerű mondatokat feliratokon, reklámokban, katalógusokban. Írás Képes egyszerű nyomtatványt kitölteni, rövid üdvözletet megírni.
Tartalom Évi óraszám: 111 óra (heti 3 óra) Az elvégzendő tananyag az órák 80%-át fedi = 89 óra Tananyag feldolgozás = 81 óra Évi 2 vizsga (félév, év vége) = 8 óra (előkészítés, megírás, szóbeli, javításmegbeszélés) Kiegészítő anyagra fordítható 20% = 22 óra Haladási ütem
Szeptember
Október
November - December
Kommunikációs szándék Unit 1 Bemutatás, bemutatkozás Szókincs: hétköznapi tárgyak, számok Nyelvi információ kérésebetűzés Köszönés, elköszönés Bemutatkozás telefonálásnál Érdeklődés hogylét iránt, arra reagálás Unit 2 Információkérés személyes levélben Megszólítás, elbúcsúzás Szókincs: országnevek Ismétlés, gyakorlás Unit 3 Dolgok, személyek megnevezése, leírása Szókincs: foglalkozásnevek, családi viszonyok Személyes információ kérése, adása, adatlap kitöltése Ismétlés, gyakorlás
Fogalomkörök és azok nyelvi kifejezései A birtoklás kifejezése – birtokos melléknevek Mennyiségi viszonyok – számnevek, főnevek egyes és többesszáma Személyes névmások
Létezés kifejezése – a ’to be’ ige jelenidejű alakjai Birtoklás kifejezése: -’s
Birtoklás kifejezése: have, have got,
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Január - Február
Március - Április
Május - Június
Unit 4 Tetszés, nemtetszés kifejezése Véleménnyilvánítás Bocsánatkérés, reagálás Szókincs: igék, szabadidős tevékenységek, ételek, italok, sportok Napok nevei, évszakok Személyes levél írása Ismétlés, gyakorlás Unit 5 Szókincs: országnevek, népnevek, nyelvek, nemzetiségek Információ kérése, adása, telefonálás, vásárlás Ismétlés, gyakorlás Unit 6 Az idő kifejezése, Napi rutin, ezzel kapcsolatos szókincs Információgyűjtés szokásokról, kérdőív kitöltése
Cselekvés, történés, létezés kifejezései Az egyszerű jelenidő – állítás,
Mennyiségek, számnevek Az egyszerű jelenidő – tagadás, kérdés, kérdőszavak, rövid válasz
Gyakoriságot kifejező időhatározók, napok, in, at, on kérdőszavak, eldöntendő, kiegészítendő kérdés
Használt tankönyv New Headway Elementary tankönyv és munkafüzet, hanganyag és tesztek Az esti munkarend szerinti órákon a tananyag ismertetése és magyarázata mellett van lehetőség a gyakorlásra, kommunikációs és írásbeli feladatokra, a hallás utáni szövegértés fejlesztésére, otthoni gyakorlásra adott feladatok megoldása során felmerült problémák megbeszélésére, javítására. Ezen kívül heti rendszerességgel van lehetőség a tanulók előrehaladásának ellenőrzésére, írásbeli és szóbeli számonkérések formájában is. A beszámolók során a negyedéves tananyagból írásban és szóban is van számonkérés. A tantárgy sajátosságainak köszönhetően így reálisabb képet kapunk a diákok felkészültségéről. A tanulók év végi értékelésébe a beszámolók eredménye és az év közben nyújtott teljesítmény is beleszámít. Sikeresen végzi el a tanévet az a tanuló, aki a követelmény 50%-át teljesítette.
10. ÉVFOLYAM Célok és feladatok Az Európai Tanács nyelvi szintleírása alapján az A2 szint megközelítése lenne kívánatos. Ezen a szinten a diák megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak. Pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, állás..stb. Az egyszerű és begyakorolt nyelvi helyzetekben tud kommunikálni úgy, hogy egyszerű és direkt módon információt cserél családi vagy mindennapi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat dolgokról. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.
Belépő tevékenységek Történetek elmondása a tanult szerkezetek felhasználásával. Interjú készítése. Képek leírása egyszerűbb szerkezetekkel. Rövid szöveg önálló írása. Dalok hallgatása, feldolgozása. Rövid, improvizált rögtönzések. Hallott szöveg megértésének fejlesztése (a tanuló ismereteit akár jóval meghaladó színvonalú szövegek hallgatása, melyből egyszerű, könnyen érthető információ megértése a cél.)
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tudjon néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Képes legyen hétköznapi szituációkban eligazodni az adott idegen nyelven. Nyelvtudását tartsa önállóan szinten, ill. érdeklődésének megfelelően fejlessze tovább. Nyelvtudása segítségével legyen képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, felsőfokú tanulmányai során hasznosítsa tudását forrásanyagok feldolgozásához stb. Az elsajátított, passzív nyelvtudását is bátran aktivizálja előre ki nem dolgozott témakörökben, szituációkban is, azaz ne ijedjen meg a kommunikáció során felmerülő ismeretlen szavaktól és kifejezésektől.
Továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megérteni; - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; - ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott; - szövegből kikövetkeztetni; - kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; - egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; - megértési problémák esetén segítséget kérni; - egyszerű párbeszédben részt venni; - beszélgetést kezdeményezni, befejezni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni;
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
ismeretlen nyelvi elem jelentését jó részt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkeztetni; kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; egyszerű, képpel illusztrált történetet megérteni.
Íráskészség A tanuló legyen képes - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leírni; - ismert struktúrák felhasználásával kb. 10 mondatos tényszerű információt közvetítő szöveget írni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
Tartalom Évi óraszám: 111 óra (heti 3 óra) Az elvégzendő tananyag az órák 80%-át fedi = 89 óra Tananyag feldolgozás = 81 óra Évi 2 vizsga (félév, év vége) = 8 óra (előkészítés, megírás, szóbeli, javításmegbeszélés) Kiegészítő anyagra fordítható 20% = 22 óra
Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, - köszönet és arra reagálás, - bocsánatkérés és arra reagálás, gratuláció, j ókívánságok és arra reagálás, - személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok. - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
ígéret, szándék, terv, dicséret, kritika.
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás, - bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok. - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, - meghívás és arra reagálás, - kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok. - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, - felkérés lassabb, hangosabb beszédre. Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése: - létige múlt ideje, - folyamatosjelen idő kifejezése - egyszerű jelen idő /egyszerű múlt idő - have to/ had to Birtoklás kifejezése: - have got - have múlt ideje Térbeli és időbeli viszonyok: - there is/are - alapvető előljáró szavak Mennyiségi és minőségi viszonyok. - much/many, többesszámok, - időpont Logikai viszonyok: - kötőszavak egyszerű kérdések (who..? why..? ) Szövegösszetartó eszközök: A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
névelők személyes névmások
Használt tankönyv New Headway Elementary tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 7-14 Unit Az esti munkarend szerinti órákon a tananyag ismertetése és magyarázata mellett van lehetőség a gyakorlásra, kommunikációs és írásbeli feladatokra, a hallás utáni szövegértés fejlesztésére, otthoni gyakorlásra adott feladatok megoldása során felmerült problémák megbeszélésére, javítására. Ezen kívül heti rendszerességgel van lehetőség a tanulók előrehaladásának ellenőrzésére, írásbeli és szóbeli számonkérések formájában is. A beszámolók során a tananyagból írásban és szóban is van számonkérés. A tantárgy sajátosságainak köszönhetően így reálisabb képet kapunk a diákok felkészültségéről. A tanulók év végi értékelésébe a beszámolók eredménye és az év közben nyújtott teljesítmény is beleszámít. Sikeresen végzi el a tanévet az a tanuló, aki a követelmény 50%-át teljesítette.
11. ÉVFOLYAM Belépő tevékenységi formák -
Szókincsgyűjtés újságcikkből a megadott témában. · Internet használata német nyelven, szótárral. Önéletrajz írása. Magánjellegű levél írása. Improvizáció hétköznapi helyzeteket bemutató szituációkban. · Érvelés alapszinten. Egynyelvű szótár használatának bevezetése könnyebb szövegek értelmezésénél.
Célok és feladatok A 12. évfolyam végére a diákok eljussanak az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján a B1-B2 közötti szintre. Az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákbó kell szóban és írásban informácót cserélniük, hosszabb szöveget megérteniük és létrehozniuk. Ennek elérését készíti elő a 11. évfolyam, ahol a B1 szintet érdemes megerősíteni. A B1 szinten levő tanuló megérti a fontosabb információkat a világos, standard szövegekben, amelyek ismert témáról szólnak, és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola és a szabadidő stb terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás soránadódik. Egyszerű, folyamatos szöveget tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. Le tudja Írni tapasztalatait és különböző eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá vázlatosan meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben szóban és írásban tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 100 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a - szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - jórészt ismert nyelvi eszközöket használó beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes - köznyelven megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni; - egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; - megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; - beszélgetésben részt venni; - társalgásba bekapcsolódni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 100 szavas szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; egyszerű történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes - gondolatait egyszerű kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával logikus összefüggések alapján kb. 100 szavas szöveggé rendezni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni; - különböző közlésformákat (elbeszélés, jellemzés) használni.
Tartalom Évi óraszám: 111 óra (heti 3 óra) Az elvégzendő tananyag az órák 80%-át fedi = 89 óra Tananyag feldolgozás = 81 óra Évi 2 vizsga (félév, év vége) = 8 óra (előkészítés, megírás, szóbeli, javítás megbeszélés) Kiegészítő anyagra fordítható 20% = 22 óra
Kommunikációs szándékok A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, - köszönet és arra reagálás, - bocsánatkérés és arra reagálás, - gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, - személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, - ígéret, - szándék, terv, - dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás, - bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, - meghívás és arra reagálás, - kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
felkérés lassabb, hangosabb beszédre.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése - létige múlt ideje - folyamatos jelen idő kifejezése - egyszerű jelen idő Egyszerű múlt idő have to/ had to - Present Perfect Simple - Going to szerkezet Will - A tanult idők egyeztetése Birtoklás kifejezése - have got - have múlt ideje /jövő ideje - 's birtokos Térbeli és időbeli viszonyok - there is/are - alapvető előljáró szavak - további előljárószavak Mennyiségi és minőségi viszonyok - much/many, - többes számok, - időpont - melléknév fokozás Modalitás - can, must, should, need Logikai viszonyok - kötőszavak egyszerű kérdések (who..? why..? ) - további kérdésfajták ( Why...?, What...?) Szövegösszetartó eszközök - névelők személyes névmások because, to, for
Használt tankönyv New Headway Pre-Intermediate tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 1-7 unit Az esti munkarend szerinti órákon a tananyag ismertetése és magyarázata mellett van lehetőség a gyakorlásra, kommunikációs és írásbeli feladatokra, a hallás utáni szövegértés fejlesztésére, otthoni gyakorlásra adott feladatok megoldása során felmerült problémák megbeszélésére, javítására. Ezen
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat kívül heti rendszerességgel van lehetőség a tanulók előrehaladásának ellenőrzésére, írásbeli és szóbeli számonkérések formájában is. A beszámolók során a tananyagból írásban és szóban is van számonkérés. A tantárgy sajátosságainak köszönhetően így reálisabb képet kapunk a diákok felkészültségéről. A tanulók értékelésébe a beszámolók eredménye és az év közben nyújtott teljesítmény is beleszámít. Sikeresen végzi el a tanévet az a tanuló, aki a követelmény 50%-át teljesítette.
12. ÉVFOLYAM Belépő tevékenységformák Levélírás hivatalos ügyben Szövegek önálló fordítása magyarról angolra kétnyelvű szótár segítségével Videó: filmrészletek, országismereti filmek megtekintése Könnyített olvasmányok, otthoni, önálló feldolgozása. Különféle feladatok egynyelvű szótár segítségével.
Célok és feladatok A 12. évfolyam végére a diákok eljussanak az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján a B1-B2 közötti szintre. Az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákból kell szóban és írásban információt cserélniük, hosszabb szöveget megérteniük és létrehozniuk. B1 szint (lásd a 11. évfolyamnál) B2 szint: meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve ebbe a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Olyan szintű normális interakcióra képes anyanyelvű beszélővel folyamatosan és spontán módon, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes szöveget tud alkotni különböző témákról, és képes kifejteni a véleményét valamilyen témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben szóban és írásban, tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 150 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 200 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - köznyelvi eszközöket használó társalgás, beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni. A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Beszédkészség A tanuló legyen képes - árnyaltabban megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni; - változatos mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; - megértési illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; - beszélgetésben részt venni; - társalgásban álláspontot, véleményt kifejteni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 150 szavas szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; - kb. 200 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - egyszerű vagy egyszerűsített publicisztikai, illetve irodalmi szöveg lényeges pontjait megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes - gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikus összefüggések alapján kb. 150 szavas bekezdésekbe rendezett szövegben megfogalmazni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni; - változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni.
Tartalom Évi óraszám: heti 3 óra, összesen 96 óra Új tananyag tanítására 80% = 79 óra Ebből vizsgáztatás = 8 óra (előkészítés, írásbeli, szóbeli vizsga, ellenőrzés, javítás) Maradék 20% kiegészítő anyag feldolgozására = 17óra
Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, - köszönet és arra reagálás, - bocsánatkérés és arra reagálás, - gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, - személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, - ígéret, - szándék, terv, - dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás, - bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, - meghívás és arra reagálás, - kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, - felkérés lassabb, hangosabb beszédre. Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése - létige múlt ideje - folyamatos jelen és egyszerű jelen összehasonlítása Egyszerű múlt idő és folyamatos múlt idő összehasonlítása - have to/ had to - Present Perfect Simple (since / for) - Going to szerkezet/Will A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
A tanult idők egyeztetése Passive voice
Birtoklás kifejezése - have got/have múlt idej e - birtokos személyes névmások (mine, yours, stb.) - have jövő ideje - 's birtokos Térbeli és időbeli viszonyok - there is/are - alapvető előljáró szavak - további előljáró szavak helyhatározó szavak Mennyiségi és minőségi viszonyok - much/many, többes számok, - időpont - melléknév fokozás - sorszámnevek - gyakoriságot kifejező határozószavak - too much... not enough - megszámlálható és nem megszámlálható főnevek Modalitás - can have to - should shouldn't must / needn't mustn't - would Logikai viszonyok kötőszavak - egyszerű kérdések (who..? ) - további kérdésfajták ( Why...?, What...?) - feltételes mondatok I-II. - jövő idejű időhatározói mellékmondatok ( when..., as soon as..., until ) Függő beszéd Szövegösszetartó eszközök - névelők - személyes névmások because, to, for - határozatlan névmások - visszaható névmások
Használt tankönyv New Headway Pre-Intermediate tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 8-14 unit. Az esti munkarendben a tananyag ismertetése és magyarázata mellett van lehetőség a gyakorlásra, kommunikációs és írásbeli feladatokra, a hallás utáni szövegértés fejlesztésére, otthoni gyakorlásra A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat adott feladatok megoldása során felmerült problémák megbeszélésére, javítására. Ezen kívül heti rendszerességgel van lehetőség a tanulók előrehaladásának ellenőrzésére, írásbeli és szóbeli számonkérések formájában is. A beszámolók során a tananyagból írásban és szóban is van számonkérés. A tantárgy sajátosságainak köszönhetően így reálisabb képet kapunk a diákok felkészültségéről. A tanulók értékelésébe a vizsga eredménye és az év közben nyújtott teljesítmény is beleszámít. Sikeresen végzi el a tanévet az a tanuló, aki a követelmény 50%-át teljesítette.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
ANGOL NYELV - LEVELEZŐ MUNKAREND 9. ÉVFOLYAM Célok és feladatok A tanév végére az A1 szint elérése lenne kívánatos az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján. Ezen a szinten a diák megérti és használja a gyakoribb mindennapi kifejezéseket és a nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Be tud mutatkozni és be tud mutatni másokat, válaszolni tud személyes jellegű kérdésekre (pl. hogy hol lakik) ismerős emberekre, dolgokra vonatkozóan és fel is tud tenni ilyen jellegű kérdéseket. Képes egyszerű interakciókra, ha a másik személy lassan, világosan beszél és segítőkész.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tudjon néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Képes legyen hétköznapi szituációkban eligazodni az adott idegen nyelven. Nyelvtudását tartsa önállóan szinten, ill. érdeklődésének megfelelően fejlessze tovább. Nyelvtudása segítségével legyen képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, felsőfokú tanulmányai során hasznosítsa tudását forrásanyagok feldolgozásához stb. Az elsajátított, passzív nyelvtudását is bátran aktivizálja előre ki nem dolgozott témakörökben, szituációkban is, azaz ne ijedjen meg a kommunikáció során felmerülő ismeretlen szavaktól és kifejezésektől.
Továbbhaladás feltételei Beszédértés Megérti az ismerős szavakat, fordulatokat, amelyek személyére, családjára, közvetlen környezetére vonatkoznak. Beszédkészség Részt vesz egyszerű beszélgetésekben, ha a partnere lassan, jól artikulálva beszél. Feltesz és megválaszol egyszerű kérdéseket ismerős témára és helyzetre vonatkozóan. Lakóhelyét, ismerőseit egyszerű fordulatokkal le tudja írni. Olvasásértés Megérti az ismerős szavakat, egyszerű mondatokat feliratokon, reklámokban, katalógusokban. Írás Képes egyszerű nyomtatványt kitölteni, rövid üdvözletet megírni.
Tartalom Évi óraszám: 10 alkalommal összesen 37 óra a következő felosztásban: 1x1 + 9x4 konzultációs óra Haladási ütem
Kommunikációs szándék
Szeptember – 1 konzultáció
Unit 1 Bemutatás, bemutatkozás Szókincs: hétköznapi tárgyak, számok
Fogalomkörök és azok nyelvi kifejezései A birtoklás kifejezése – birtokos melléknevek Mennyiségi viszonyok – számnevek, főnevek egyes és
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Október – 1 konzultáció
November – December 1-1 konzultáció
Január – Február 1-1 konzultáció
Március – Április 1-1 konzultáció
Május – Június 1-1 konzultáció
Nyelvi információ kérésebetűzés Köszönés, elköszönés Bemutatkozás telefonálásnál Érdeklődés hogylét iránt, arra reagálás Unit 2 Információkérés személyes levélben Megszólítás, elbúcsúzás Szókincs: országnevek Ismétlés, gyakorlás Unit 3 Dolgok, személyek megnevezése, leírása Szókincs: foglalkozásnevek, családi viszonyok Személyes információ kérése, adása, adatlap kitöltése Ismétlés, gyakorlás Unit 4 Tetszés, nemtetszés kifejezése Véleménnyilvánítás Bocsánatkérés, reagálás Szókincs: igék, szabadidős tevékenységek, ételek, italok, sportok Napok nevei, évszakok Személyes levél írása Ismétlés, gyakorlás Unit 5 Szókincs: országnevek, népnevek, nyelvek, nemzetiségek Információ kérése, adása, telefonálás, vásárlás Ismétlés, gyakorlás Unit 6 Az idő kifejezése, Napi rutin, ezzel kapcsolatos szókincs Információgyűjtés szokásokról, kérdőív kitöltése
többesszáma Személyes névmások
Létezés kifejezése – a ’to be’ ige jelenidejű alakjai Birtoklás kifejezése: -’s
Birtoklás kifejezése: have, have got,
Cselekvés, történés, létezés kifejezései Az egyszerű jelenidő – állítás,
Mennyiségek, számnevek Az egyszerű jelenidő – tagadás, kérdés, kérdőszavak, rövid válasz
Gyakoriságot kifejező időhatározók, napok, in, at, on kérdőszavak, eldöntendő, kiegészítendő kérdés
Használt tankönyv New Headway Elementary tankönyv és munkafüzet, hanganyag és tesztek
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat A levelező munkarendben a konzultációk korlátozott időtartama nem kedvez a nyelvoktatásnak, ezért a konzultációs órákon kizárólag az új tananyag ismertetésére, magyarázatára van idő. Mivel a levelező munkarend szerinti oktatás a tanulók önálló munkájára épülő oktatási forma ezért a munkafüzet gyakorlásra szánt feladatai illetve a tankönyv gyakorlásra szánt feladatai teljes egészében, a hallás utáni szövegértésnek pedig nagy része otthon kerül majd feldolgozásra. Emellett minden konzultációra be kell nyújtani egy az előző témát feldolgozó önálló írásbeli munkát, vagy szövegfeldolgozást. ( pl. családtagok bemutatása, családfa rajzolás; telefonos párbeszéd írása; levél írása/olvasása a szabadidő töltésről, hobbikról; stb) A tanulók értékelése az évközben beadott munkák és a vizsgán nyújtott teljesítmény együttes értékeléséből tevődik ki. Sikeresen végezte el a tanévet az a tanuló, aki min. a követelmény 50%-át teljesítette.
10. ÉVFOLYAM Célok és feladatok Az Európai Tanács nyelvi szintleírása alapján az A2 szint megközelítése lenne kívánatos. Ezen a szinten a diák megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak. Pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, állás..stb. Az egyszerű és begyakorolt nyelvi helyzetekben tud kommunikálni úgy, hogy egyszerű és direkt módon információt cserél családi vagy mindennapi dolgokról. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.
Belépő tevékenységek Történetek elmondása a tanult szerkezetek felhasználásával. Interjú készítése. Képek leírása egyszerűbb szerkezetekkel. Rövid szöveg önálló írása. Dalok hallgatása, feldolgozása. Rövid, improvizált rögtönzések. Hallott szöveg megértésének fejlesztése (a tanuló ismereteit akár jóval meghaladó színvonalú szövegek hallgatása, melyből egyszerű, könnyen érthető információ megértése a cél.)
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tudjon néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Képes legyen hétköznapi szituációkban eligazodni az adott idegen nyelven. Nyelvtudását tartsa önállóan szinten, ill. érdeklődésének megfelelően fejlessze tovább. Nyelvtudása segítségével legyen képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról, felsőfokú tanulmányai során hasznosítsa tudását forrásanyagok feldolgozásához stb. Az elsajátított, passzív nyelvtudását is bátran aktivizálja előre ki nem dolgozott témakörökben, szituációkban is, azaz ne ijedjen meg a kommunikáció során felmerülő ismeretlen szavaktól és kifejezésektől.
Továbbhaladás feltételei A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megérteni; - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; - ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott; - szövegből kikövetkeztetni; - kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; - egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; - megértési problémák esetén segítséget kérni; - egyszerű párbeszédben részt venni; - beszélgetést kezdeményezni, befejezni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; - ismeretlen nyelvi elem jelentését jó részt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkeztetni; - kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - egyszerű, képpel illusztrált történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes - ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leírni; - ismert struktúrák felhasználásával kb. 10 mondatos tényszerű információt közvetítő szöveget írni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
Tartalom Évi óraszám: 10 alkalommal összesen 37 óra a következő felosztásban: 1x1 + 9x4 konzultációs óra
Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
köszönet és arra reagálás, bocsánatkérés és arra reagálás, gratuláció, j ókívánságok és arra reagálás, személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás.
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok. - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, - ígéret, - szándék, terv, - dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás, - bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok. - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, - meghívás és arra reagálás, - kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok. - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, - felkérés lassabb, hangosabb beszédre.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése - létige múlt ideje, - folyamatosjelen idő kifejezése A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
egyszerű jelen idő /egyszerű múlt idő have to/ had to
Birtoklás kifejezése - have got - have múlt ideje Térbeli és időbeli viszonyok - there is/are - alapvető elöljáró szavak Mennyiségi és minőségi viszonyok - much/many, többesszámok, - időpont Logikai viszonyok - kötőszavak egyszerű kérdések (who..? why..? ) Szövegösszetartó eszközök - névelők - személyes névmások
Használt tankönyv New Headway Elementary tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 7-14 Unit A levelezőn a konzultációk korlátozott időtartama nem kedvez a nyelvoktatásnak, ezért a konzultációs órákon kizárólag az új tananyag ismertetésére, magyarázatára van idő. Mivel a levelező munkarend szerinti oktatás a tanulók önálló munkájára épülő oktatási forma ezért a munkafüzet gyakorlásra szánt feladatai illetve a tankönyv gyakorlásra szánt feladatai teljes egészében, a hallás utáni szövegértésnek pedig nagy része otthon kerül majd feldolgozásra. Emellett minden konzultációra be kell nyújtani egy az előző témát feldolgozó önálló írásbeli munkát, vagy szövegfeldolgozást. ( pl. családtagok bemutatása, családfa rajzolás; telefonos párbeszéd írása; levél írása/olvasása a szabadidő töltésről, hobbikról; stb) A tanulók értékelése az évközben beadott munkák és a vizsgán nyújtott teljesítmény együttes értékeléséből tevődik ki. Sikeresen végezte el a tanévet az a tanuló, aki min. a követelmény 50%-át teljesítette.
11. ÉVFOLYAM Belépő tevékenységi formák -
Szókincsgyűjtés újságcikkből a megadott témában. · Internet használata német nyelven, szótárral. Önéletrajz írása. Magánjellegű levél írása. Improvizáció hétköznapi helyzeteket bemutató szituációkban. · Érvelés alapszinten. Egynyelvű szótár használatának bevezetése könnyebb szövegek értelmezésénél.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Célok és feladatok A 12. évfolyam végére a diákok eljussanak az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján a B1-B2 közötti szintre. Az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákbó kell szóban és írásban informácót cserélniük, hosszabb szöveget megérteniük és létrehozniuk. Ennek elérését készíti elő a 11. évfolyam, ahol a B1 szintet érdemes megerősíteni. A B1 szinten levő tanuló megérti a fontosabb információkat a világos, standard szövegekben, amelyek ismert témáról szólnak, és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola és a szabadidő stb terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás soránadódik. Egyszerű, folyamatos szöveget tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. Le tudja Írni tapasztalatait és különböző eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá vázlatosan meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben szóban és írásban tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 100 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a - szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - jórészt ismert nyelvi eszközöket használó beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes - köznyelven megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni; - egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; - megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; - beszélgetésben részt venni; - társalgásba bekapcsolódni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; - kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 100 szavas szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - egyszerű történetet megérteni.
Íráskészség A tanuló legyen képes - gondolatait egyszerű kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával logikus összefüggések alapján kb. 100 szavas szöveggé rendezni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni; - különböző közlésformákat (elbeszélés, jellemzés) használni.
Tartalom Évi óraszám: 40 óra, azaz 10x4 óra konzultáció Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, - köszönet és arra reagálás, - bocsánatkérés és arra reagálás, - gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, - személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. - Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, - ígéret, - szándék, terv, - dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
igenlő vagy nemleges válasz, tudás, nem tudás, bizonyosság, bizonytalanság.
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, - meghívás és arra reagálás, - kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, - felkérés lassabb, hangosabb beszédre.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése - létige múlt ideje - folyamatos jelen idő kifejezése - egyszerű jelen idő Egyszerű múlt idő have to/ had to - Present Perfect Simple - Going to szerkezet Will - A tanult idők egyeztetése Birtoklás kifejezése - have got - have múlt ideje /jövő ideje - 's birtokos Térbeli és időbeli viszonyok - there is/are - alapvető elől járó szavak - további előljárószavak Mennyiségi és minőségi viszonyok - much/many, - többes számok, - időpont - melléknév fokozás Modalitás -
can, must, should, need
Logikai viszonyok A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
kötőszavak egyszerű kérdések (who..? why..? ) további kérdésfajták ( Why...?, What...?)
Szövegösszetartó eszközök - névelők személyes névmások because, to, for
Használt tankönyv New Headway Pre-Intermediate tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 1-7 unit A levelezőn a konzultációk korlátozott időtartama nem kedvez a nyelvoktatásnak, ezért a konzultációs órákon kizárólag az új tananyag ismertetésére, magyarázatára van idő. Mivel a levelező munkarend a tanulók önálló munkájára épülő oktatási forma ezért a munkafüzet gyakorlásra szánt feladatai illetve a tankönyv gyakorlásra szánt feladatai teljes egészében, a hallás utáni szövegértésnek pedig nagy része otthon kerül majd feldolgozásra. Emellett minden konzultációra be kell nyújtani egy az előző témát feldolgozó önálló írásbeli munkát, vagy szövegfeldolgozást. ( pl. családtagok bemutatása, családfa rajzolás; telefonos párbeszéd írása; levél írása/olvasása a szabadidő töltésről, hobbikról; stb) A tanulók értékelése az évközben beadott munkák és a vizsgán nyújtott teljesítmény együttes értékeléséből tevődik ki. Sikeresen végezte el a tanévet az a tanuló, aki min. a követelmény 50%-át teljesítette.
12. ÉVFOLYAM Belépő tevékenységformák Levélírás hivatalos ügyben Szövegek önálló fordítása magyarról angolra kétnyelvű szótár segítségével Videó: filmrészletek, országismereti filmek megtekintése Könnyített olvasmányok, otthoni, önálló feldolgozása. Különféle feladatok egynyelvű szótár segítségével.
Célok és feladatok A 12. évfolyam végére a diákok eljussanak az Európa Tanács nyelvi szintleírása alapján a B1-B2 közötti szintre. Az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákból kell szóban és írásban információt cserélniük, hosszabb szöveget megérteniük és létrehozniuk. B1 szint (lásd a 11. évfolyamnál) B2 szint: meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve ebbe a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Olyan szintű normális interakcióra képes anyanyelvű beszélővel folyamatosan és spontán módon, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes szöveget tud alkotni különböző témákról, és képes kifejteni a véleményét valamilyen témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben szóban és írásban, tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 150 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; - kb. 200 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - köznyelvi eszközöket használó társalgás, beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni.
Beszédkészség A tanuló legyen képes - árnyaltabban megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni; - változatos mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; - megértési illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; - beszélgetésben részt venni; - társalgásban álláspontot, véleményt kifejteni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; - kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; - kb. 150 szavas szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; - kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; - kb. 200 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; - egyszerű vagy egyszerűsített publicisztikai, illetve irodalmi szöveg lényeges pontjait megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes - gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikus összefüggések alapján kb. 150 szavas bekezdésekbe rendezett szövegben megfogalmazni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni; - változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni. A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat
Tartalom Évi óraszám: 9 konzultációs alkalom, azaz 9x3=27
Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: - megszólítás, - köszönés, elköszönés, - bemutatás, bemutatkozás, - érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, - engedélykérés és arra reagálás, - köszönet és arra reagálás, - bocsánatkérés és arra reagálás, - gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, - személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - sajnálkozás, - öröm, - elégedettség, elégedetlenség, - csodálkozás, - remény, - bánat, - bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: - véleménykérés és arra reagálás, - valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, - egyetértés, egyet nem értés, - tetszés, nem tetszés, - akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, - ígéret, - szándék, terv, - dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: - dolgok, személyek megnevezése, leírása, - események leírása, - információkérés, információadás, - igenlő vagy nemleges válasz, - tudás, nem tudás, - bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: - kérés, - tiltás, felszólítás, - javaslat és arra reagálás, A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat -
meghívás és arra reagálás, kínálás és arra reagálás.
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: - visszakérdezés, ismétléskérés, - nem értés, - betűzés kérése, betűzés, - felkérés lassabb, hangosabb beszédre.
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése - létige múlt ideje - folyamatos jelen és egyszerű jelen összehasonlítása Egyszerű múlt idő és folyamatos múlt idő összehasonlítása - have to/ had to - Present Perfect Simple (since / for) - Going to szerkezet/Will - A tanult idők egyeztetése - Passive voice
Birtoklás kifejezése - have got/have múlt idej e - birtokos személyes névmások (mine, yours, stb.) - have jövő ideje - 's birtokos Térbeli és időbeli viszonyok - there is/are - alapvető előljáró szavak - további előljáró szavak helyhatározó szavak Mennyiségi és minőségi viszonyok much/many, többes számok, - időpont - melléknév fokozás - sorszámnevek - gyakoriságot kifejező határozószavak - too much... not enough - megszámlálható és nem megszámlálható főnevek Modalitás -
can have to should shouldn't must / needn't mustn't would
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja
Helyi tanterv – Angol nyelv 9 – 12. évfolyam Felnőttoktatási tagozat Logikai viszonyok - kötőszavak - egyszerű kérdések (who..? ) - további kérdésfajták ( Why...?, What...?) - feltételes mondatok I-II. - jövő idejű időhatározói mellékmondatok ( when..., as soon as..., until )
Függő beszéd Szövegösszetartó eszközök - névelők - személyes névmások because, to, for - határozatlan névmások - visszaható névmások
Használt tankönyv New Headway Pre-Intermediate tankönyv, munkafüzet, hanganyag és tesztek 8-14 unit. A levelezőn a konzultációk korlátozott időtartama nem kedvez a nyelvoktatásnak, ezért a konzultációs órákon kizárólag az új tananyag ismertetésére, magyarázatára van idő. Mivel a levelező munkarend a tanulók önálló munkájára épülő oktatási forma ezért a munkafüzet gyakorlásra szánt feladatai illetve a tankönyv gyakorlásra szánt feladatai teljes egészében, a hallás utáni szövegértésnek pedig nagy része otthon kerül majd feldolgozásra. Emellett minden konzultációra be kell nyújtani egy az előző témát feldolgozó önálló írásbeli munkát, vagy szövegfeldolgozást. ( pl.levél vagy esszé írása, párbeszéd írása; levél írása/olvasása; stb) A tanulók értékelése az évközben beadott munkák és a vizsgán nyújtott teljesítmény együttes értékeléséből tevődik ki. Sikeresen végezte el a tanévet az a tanuló, aki min. a követelmény 50%-át teljesítette.
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pedagógiai programja