A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola éves munkaterve a 2015/2016. tanévre
1. Nevelési célok A Bornemisza Péter Gimnázium vezetősége és tantestülete a 2015/16-os tanévben is a bibliai alapokon álló keresztény nevelési és oktatási célok megvalósítását tekinti munkájában elsődlegesnek. Ezen belül ‒ korunk kihívásainak és az Egyház küldetésnek megfelelően ‒ az alábbi konkrét feladatokra igyekszünk koncentrálni: •
•
•
•
•
Neokonzervatív erkölcsi értékrend megerősítése fiataljainkban. A „neokon” itt természetesen nem politikai irányultságot, még kevésbé bizonyos pártok támogatását, hanem olyan bibliai alapú erkölcsi értékendet jelent, amely modern, korszerű eszközökkel megjelenítve mai generációink számára is vonzó. Ennek egyik fontos része a nemi identitás vállalása, az ezzel történő pozitív azonosulás, valamint az „egy férj‒egy feleség” keresztény családmodell elfogadtatása is. A hitért, az igazságért folytatott harcra, küzdelemre való készség és képesség és a tűrőképesség, állhatatosság kialakítása és megerősítése. A keresztény identitás szerves részét képezi a hitért való kiállás, a verbális és szellemi küzdelem, amelyhez a szellemi, intellektuális és a fizikai állóképesség is hozzá tartozik. Konkrét feladatunknak tekintjük ezen a területen a vitakultúra fejlesztését, amihez az elmúlt évek már megvalósult programjai és intézményei is jó alapot szolgáltatnak; a médiaképesség fejlesztését, amely nemcsak színvonalas nyomtatott kiadványokban, hanem az elektronikus sajtó (rádió, televízió, tematikus blogok stb.) területén is megjelenik; és nem utolsó sorban a társadalmi szolgálatot, amikor a szociálisan hátrányos helyzetűek és rászorulók konkrét megsegítése mellett az evangélium üzenetét is célba tudják juttatni. Hangsúlyt fektetünk a fizikai állóképesség erősítésére is. Az üldözött keresztényekkel való szolidaritás fokozása. Napjainkban egyenesen divat lett a zsidó‒keresztény kinyilatkozatás több évezredes értékeinek tagadása, még az európai és amerikai társadalomban is, pedig ezek ‒ nézetünk szerint ‒ ennek az értékrendnek köszönhetik sikerüket az elmúlt néhány évszázadban. A Közel-Keleten, Afrika és Ázsia számos pontján élő keresztények súlyos fizikai atrocitásoknak, nemegyszer konkrét életveszélynek vannak kitéve puszta hitük miatt. Kimondhatjuk: a keresztényüldözés világméretű jelenséggé vált, ami egyfelől tiltakozásra és ellenállásra, másfelől az üldözöttekkel való szolidaritásra kell, hogy ösztönözzön bennünket. A nemzeti identitás megerősítése. A képzett fiatalok Magyarországról történő tömeges elvándorlását negatív tendenciának tartjuk. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a magyarsághoz tartozás lehetőség és kötelezettség is. Úgy gondoljuk, hogy a magyarság múltjában és jelenében is számos pozitív eredményt és értéket tudunk felmutatni diákjainknak, amelyek arra ösztönözhetik őket, hogy az Egyház és a társadalom építő tagjaként inkább az itthon maradást és boldogulást válasszák, vállalva a szolidaritást nemzetünkkel. Tehetséggondozás és menedzselés. Ebben az évben is mindent megteszünk azért, hogy a legtehetségesebb diákok az ő képességeiknek leginkább megfelelő magas színvonalú oktatásban részesüljenek, amely mind a legrangosabb hazai tanulmányi versenyekre, mind a nemzetközi megmérettetésekre is felkészítik őket. Ugyanez vonatkozik természetesen a
sportban, a zenében és más készségtárgyakban jeleskedő tanulókra is. A következő évek kiemelt feladatának tekintjük ugyanakkor, hogy a tehetséges diákokat a tanári pálya választására motiváljuk, ezzel segítve tantestületünk utánpótlási bázisának kiépítését és folyamatos fiatalítását.
2. Kiemelt programjaink A fent megfogalmazott nevelési céljainknak alárendelten – a mindennapos oktató – nevelő munka mellett - projekt napokat, tematikus napokat szervezünk, pályázatokon veszünk részt, és külföldi tanulmányutakat szervezünk. 2.1 Pályázatok, tanulmányutak •
Erasmus + pályázat programjai 2015. október 18-24.: Budapest 2016. május 07-14.: Dortmund
•
külföldi tanulmányutak: 2016. május 4., Nemzetközi Élet Menete 2016. május 23-27.: Berlin 2016. tavasz: Felvidék és Lengyelország
•
Határtalanul projekt időpontjai: 2015. október 15 – 21. .
•
Németországi iskola tanulóinak látogatás a Bornemisza Péter Gimnáziumban 2016. április
•
Szalagavató, jótékonysági koncert 2015. november 20. 2.2 Tematikus napok; gimnázium
•
Thanksgiving 2015. november 26.
•
„Ideológiák” – osztályfőnöki tematikus nap 2015. december 12.
•
„Művészetek” tematikus nap 2016. február 9.
•
„Szabadság nap” – megemlékezés az 1848-as forradalomról és szabadságharcról 2016. március 11.
•
Az iszlám és a kereszténység eszkatalógiája 2016. április 8. 2.3 Tematikus napok; általános iskola
•
1956-os megemlékezés (Újszász u.) 2015. október 22.
•
Gazdasági tematikus nap (Száva u.) 2016. április 6.
•
A trendek háttere (Újszász u.) második félév 2.4 Iskolai rendezvények, ünnepek
•
Szalagavató 2015. november 13.
•
Ballagás a gimnáziumban 2016. április 29.
•
Ballagás az általános iskolában 2016. június 15
3. A tanítási év Az első tanítási nap: • 2015. szeptember 1. (kedd) • Alapfokú művészeti iskolában: szeptember 7. (hétfő) • Felnőtt oktatási tagozaton: szeptember 25. Az első félév lezárása: 2014. január 22. Az utolsó tanítási nap: • 2016. június 15. (szerda) • Gimnázium befejező évfolyamán: április 29. (péntek)
4. Tanítási szünetek • őszi szünet: október 26-tól október 30-ig A szünet előtti utolsó tanítási nap október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap november 2. (hétfő). • téli szünet: december 21-tól december 31-ig
•
A szünet előtti utolsó tanítási nap 2013. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2014. január 4. (hétfő). tavaszi szünet: március 29-től április 1-ig A szünet előtti utolsó tanítási nap március 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap április 4. (hétfő).
5. Rendkívüli munkanapok 2015. december 12 (szombat) december 24., csütörtök helyett 2016. március 5. (szombat) március 14., hétfő helyett
6. Tanítás nélküli munkanapok felhasználása és időpontja A szorgalmi idő alatt öt/hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként a következőképpen használunk fel: • egy napot a tavaszi szünet meghosszabbítására (2016. április 01.); • egy napot, aminek a programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni; • a gimnáziumban és az általános iskolában egy napot szakmai értekezletek megtartására – szeretnénk, ha a tantestület továbbképzésére kerülne sor, elsősorban a bibliai világnézet, bibliai antropológia, bibliai pszichológia stb. kérdéskörében (2016. március). • három napot a gimnáziumban (2016. május 02-04.), két napot az általános iskolában (2016. május 02-03.) az írásbeli érettségi vizsgák lebonyolításakor. A tanítás nélküli munkanapokon – a szülők igénye esetén – az iskola kiskorú tanulói számára felügyeletet biztosítunk.
7. Iskolai megemlékezések • •
• •
Megemlékezés az aradi vértanúkról 2015. október 6. 1956. október 23. Újszász u.: tematikus nap Száva ált.: osztályonként gimnázium: irodalmi műsor Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól 2016. február 25. 1848. március 15. Újszász: színdarab gimnázium: „Szabadság” nap
• •
Holokauszt emléknap 2016. április 16. Nemzeti összetartozás napja Erdélyi diákcsoport fogadása (Határtalanul program).
8. Tanulmányi és egyéb iskolai versenyek • • • • •
OKTV hagyományos tantárgyi versenyek hagyományos házi versenyek Bornemisza Hangja énekverseny Bornemisza Olimpia
A házi versenyek, kerületi és országos versenyek részletes programját az éves munkaterv „Versenynaptár” melléklete tartalmazza.
9. Diákönkormányzat Iskolánk hivatalos diákszervezete a Diáktanács. Formális és valós működésének segítése fontos feladatunk, hiszen az iskola életének bizonyos területein véleményezési joggal rendelkezik. A jogszabályok által biztosított egynapos program mellett az iskola más eseményeinek szervezésében is támaszkodunk a Diáktanács véleményére, javaslataira, aktív közreműködésére. A tanév során továbbra is támogatni kívánjuk az iskolában önszerveződő módon létrejött, saját arculattal rendelkező diákszervezeteket (Kiáltójel Egyesület, BPG Éter, Sulibusz). Kreatív ötleteikkel, aktív közösségi tevékenységükkel eddig is gazdagították az iskola életét. Szeretnénk, ha fiatalos lelkesedésükkel és modern szemléletükkel vonzóan tudnák képviselni diáktársaik felé erkölcsi meggyőződésüket, ezzel is hozzájárulva iskolánk legfőbb célkitűzéseinek megvalósításához.
10. Belső ellenőrzés, szakmai kommunikáció A tanév során fontos feladatunk, hogy az Intézményi Minőségirányítási Programunkat (IMIP) összhangba hozzuk az idén létrejövő országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés (PSZE) szempontjaival. A külső szakértők által történő ellenőrzés megkívánja, hogy a munkaközösségek áttekintsék eddigi önellenőrzési és önértékelési gyakorlatunkat, és azt a szükséges mértékben módosítsák, továbbfejlesszék. Mindezt oly módon kívánjuk megvalósítani, hogy az önértékelésben nem az ellenőrzésre, a számonkérésre, hanem az előremutató szakmai kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. A PSZE -re történő felkészülés mellett ugyanis fontos célunk, hogy elősegítsük a jó gyakorlatok, sikeres módszerek megerősítését, a helytelen tanári gyakorlatok észrevételezését, valamint a kevésbé gyakorlott kollégák szakmai támogatását. A rendszer elemei lehetnek többek között:
- szakmai napok (vidéki iskolák bevonásával) - óralátogatások - tantárgycsoportok, munkaközösségek szakmai tanácskozása
11. A gimnázium tanárainak intézményen kívüli feladatellátása A gimnáziumban tanító tanárok rendszeresen részt vesznek a közép- és emeltszintű érettségi vizsgák szervezésében és lebonyolításában, az alábbi feladatok ellátásával: vizsgabizottsági elnök, kérdező tanár, javító tanár, felügyelő tanár, érettségi jegyző. Számukra, valamint a pedagógusok minősítésében és szakmai ellenőrzésében közreműködő kollégák számára biztosítjuk a feladatok ellátásához szükséges órakedvezményt, valamint megszervezzük a helyettesítésüket.
12.1. A tanév részletes programja a gimnáziumban Dátum augusztus 31.
hétfő
Program Tanévnyitó; tanítási napok száma: 181/180
Felelős(ök)
SZEPTEMBER szeptember 1. szeptember 1-4. szeptember 2-4. szeptember 17. szeptember 18. szeptember 25. szeptember 25-26.
kedd
csütörtök
szeptember 25-26. szeptember 26.
Első tanítási nap jelentkezés az őszi érettségi vizsgákra angol bemeneti tesztek Szülői értekezlet: érettségiző évfolyam Jelentkezés az OKTV-re Beiratkozás a felnőttoktatási tagozatra Első konzultáció a felnőttoktatási tagozaton „Miénk a pálya!” – Sportpályák, szabadidős- és kondipályák létrehozása, sporteszközök felújítása Kutatók éjszakája
Füzi Zoltán Korompay Ildikó osztályfőnökök Füzi Zoltán Turóczi Gábor Turóczi Gábor Bódi László Szabados Márk Borbás József Zádori Erika
OKTÓBER
október 1-2. október 6.
csütörtök péntek
Terepgyakorlat – 10. évfolyam
Megemlékezés az aradi vértanúkról. Természettudományos szakmai nap
október 8. október 9. október 9-10. október 13. október 12-16.
Szakmai nap: humán munkaközösség (vidéki iskolák tanáraival közösen) Második konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Szülői értekezlet: 9-11. évfolyam nyelvi szakmai napok
Kovács Mónika Magyary Enikő Turóczi Gábor osztályfőnökök Kovács Mónika Vámosné Lepenye Mária Grüll Tibor Turóczi Gábor osztályfőnökök Korompay Ildikó
Határtalanul: Tanulmányút Erdélyben
október 15-21. október 18-24. október 20.
kedd
október 20.
kedd
október 22.
csütörtök
október 22. október 22. október 26-30.
szerda
Erasmus+ Budapest 7-8-os tanulók meghívása A gimnáziumi tanulmányi területek belső kódjainak meghatározása és megküldése a Felvételi Központnak. A gimnáziumi felvételi tájékoztató nyilvánosságra hozása, és közzé tétele a közoktatás információs rendszerben. 1956-os megemlékezés: irodalmi műsor A diagnosztikus fejlődésvizsgálatban résztvevők létszámának jelentése az OH-nak. A szünet előtti utolsó tanítási nap. Őszi szünet
Magyary Ferenc Magyary Enikő Csaba Zsolt Füzi Zoltán
Füzi Zoltán
Seregi Károly Füzi Zoltán
NOVEMBER november 2.
hétfő
november 2.
hétfő
november 3-5.
keddcsütörtök
november 6.
péntek
november 9- 13. november 13.
péntek
november 13.
péntek
november 13-14. november 16-20. november 19.
csütörtök
november 20.
péntek
november 26. november november vége
A szünet utáni első tanítási nap. Nyelvi csalogató (2. nyelvet tanító kollégák) Osztályozó vizsgák Dürer matematika verseny, budapesti forduló rendező: BPG Nyolcadik évfolyamos tanulók óralátogatása a gimnáziumban Nyílt nap Szalagavató
Harmadik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton nyelvi szakmai napok Szülői nap - fogadó óra Az országos méréshez szükséges adatok megküldése az OH részére. Thanksgiving – tematikus nap osztályfőnöki megbeszélés „A tudomány női dolog” konferencia
Sallai Adrienn Füzi Róza Turóczi Gábor Varga Eszter Makkai Ferenc Füzi Zoltán Füzi Zoltán Kulcsár Árpád Seregi Károly Samoila Zsófia Harmath Ágnes Turóczi Gábor Korompay Ildikó osztályfőnökök Sallai Adrienn Füzi Zoltán Korompay Ildikó Pécsi-Szalkai Melinda Kós Rita
DECEMBER december 2. december 8.
kedd
december 10.
csütörtök
nyelvtanárok közös értekezlete Nyolcadik évfolyamos tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbeli vizsgára. Arany Dániel matematika verseny, helyi forduló
Korompay Ildikó Hack Andrea Makkai Ferenc Füzi Zoltán Varga Eszter
december 11.
péntek
december 12.
szombat
december 12.
szombat
december 18.
péntek
december 18-19. december harmadik hete december 21 – december 31.
A feladatlap-igény jelentése az OH-nak az egységes írásbeli vizsgákra jelentkezettek alapján. munkanap „Ideológiák” – osztályfőnöki tematikus nap A szünet előtti utolsó tanítási nap. Negyedik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Félévi munkaközösségi értekezlet és szakmai nap testnevelő tanároknak Téli szünet „Élményműhely” (interaktív matematikai műhelyfoglalkozás), meghívott 8. osztályosok részvételével
december
Füzi Zoltán
Pécsi-Szalkai Melinda Turóczi Gábor Bódi László
Varga Eszter
JANUÁR január 4.
hétfő
január 6 – június 1. január 8. január 8-9. január 12-14.
péntek keddcsütörtök
január 16., 10.00
szombat
január 21., 14.00
csütörtök
január 22. január 22-23.
péntek
január 29.
csütörtök
január 29.
péntek
január január vége
A szünet utáni első tanítási nap. A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.) Bólyai matematika csapatverseny, helyi forduló Ötödik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Osztályozó vizsgák Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. munkanap Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. Az első félév utolsó tanítási napja Félévi vizsgák a felnőttoktatási tagozaton Szőlői nap, fogadó óra és szülői értekezlet Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről. A félévet értékelő nevelőtestületi értekezlet Rendhagyó fizika óra (Hartlein Károly előadása a BME-n)
Bódi László Borbás József Varga Eszter Turóczi Gábor Turóczi Gábor Füzi Zoltán
Füzi Zoltán
Turóczi Gábor Füzi Zoltán osztályfőnökök osztályfőnökök Füzi Zoltán Zádori Erika
FEBRUÁR február február 4.
csütörtök
február 9. február 9.
kedd
Hatodik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton A tanulók értesítése a központi írásbeli felvételi vizsgák eredményéről. „Művészetek” tematikus nap A középfokú oktatási intézményekbe való jelentkezési lapok leadása – 8. évfolyam
Turóczi Gábor Füzi Zoltán Hack Andrea Makkai Ferenc Máté József osztályfőnökök Füzi Zoltán
február 12.
péntek
február 15.
péntek
február 16-tól március 4-ig február 25. február február február
A nyolcadikos diákok tanulói adat- és jelentkezési lapjainak továbbítása a középfokú iskoláknak és a Felvételi Központnak. Érettségire és a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezés határideje A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása. Megemlékezés a diktatúrák áldozatairól történelem órákon. Hetedik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól osztályfőnöki megbeszélés
Füzi Zoltán
érettségi jegyzők Füzi Zoltán történelem tanárok Turóczi Gábor Kiáltójel Egyesület Pécsi-Szalkai Melinda
MÁRCIUS március 5.
szombat
március 9.
szerda
március 11.
péntek
március 16-17. március 18. március 21. március 22.
kedd
március 25.
péntek
március március végeáprilis eleje március 29 – április 1.
Egészségnap Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. „SZABADSÁG”-nap 1848-as megemlékezés A tanulói adatlapok módosításának lehetősége – 8. évfolyam A módosító tanulói adatlapok megküldése a Felvételi Központnak. Antirasszista világnap (tematikus program) – egy gimnáziumi osztály Tantestületi értekezlet: aktualitások, érettségi vizsgák előkészítése A szünet előtti utolsó tanítási nap. Nyolcadik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Bornemisza Soundja – középiskolai hangszeres verseny Tavaszi szünet
Borbás József Füzi Zoltán Kulcsár Árpád, Seregi Károly
Füzi Zoltán Szarka Lajos Füzi Zoltán
Turóczi Gábor Harmath Ágnes
ÁPRILIS április eleje április 4.
hétfő
április 8. április 8. április 12-14. április 16. körül április 21.
keddcsütörtök csütörtök
Évfolyamfelmérés biológiából A szünet utáni első tanítási nap. Az iszlám és a kereszténység eszkatalógiája (tematikus nap) Az ideiglenes felvételi rangsor megküldése a Felvételi Központnak. Osztályozó vizsgák
Vass Olga
A holokauszt áldozatainak emléknapja Szülői nap és fogadó órák
Pécsi Tibor Füzi Zoltán
Kulcsár Árpád Grüll Tibor Füzi Zoltán Turóczi Gábor
április 26.
péntek
április 29.
péntek
április április április
A kilencedik évfolyamra jelentkezett tanulók és általános iskolák értesítése a felvételről vagy az elutasításról. A gimnázium befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap Ballagás – 12. BC, 13. A Kilencedik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton osztályfőnöki megbeszélés német iskola látogatása A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjainak fogadása. Bornemisza Kupa labdarúgás házibajnokság Tanulmányi kirándulás: Felvidék és Lengyelország (Beszterce, Árva, Körmöc, Késmárk, Krakkó, Varsó)
április április-május április vége / május eleje
Füzi Zoltán
osztályfőnökök
Turóczi Gábor Pécsi-Szalkai Melinda Sallai Adrienn Magyary Enikő Magyary Ferenc Kulcsár Árpád, Pécsi Tibor
MÁJUS évfolyamfelmérés kémiából és földrajból
május eleje május 2-24. május 2-4. május 4. május 7-14. május 18. május 23-27. május 25.
szerda
május második fele május május - június
Írásbeli érettségi vizsgák nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek egész BPG Nemzetközi Élet Menete Erasmus+ Dortmund nyelvtanárok közös értekezlete Tanulmányi kirándulás: Berlin Országos mérés a hatodik, a nyolcadik és a tízedik évfolyamon évfolyamfelmérés fizikából és informatikából Tízedik konzultáció a felnőttoktatási tagozaton Év végi vizsgák a felnőttoktatási tagozaton
Kovács Mónika Magyary Enikő Füzi Zoltán Füzi Zoltán
Pécsi Tibor Csaba Zsolt Korompay Ildikó Grüll Tibor Sallai Adrienn Zádori Erika Vass Olga Turóczi Gábor
JÚNIUS június 1-3.
szerdapéntek
június 1-ig június 2-9. június 10-éig június 15. június 15.
szerda
Osztályozó vizsgák
Turóczi Gábor
A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák Intézményi intézkedési terv elkészítése Az elvégzett iskolai vizsgálatok tanulói és intézmény adatainak megküldése Utolsó tanítási nap
Borbás József Bódi László
Sallai Adrienn Sallai Adrienn
június
Tanévzáró ünnepség – Gimnázium Beiratkozás a kilencedik évfolyamra.
június 22-24 június 29-30.
hétfő
Tanévzáró értekezlet Az intézkedési terv véglegesítése és megküldése a fenntartónak
Turóczi Gábor Czuczor Annamária Füzi Zoltán
AUGUSZTUS Javító- és osztályozó vizsgák egész BPG
augusztus 23-24.
nevelőtestületi értekezletek egész BPG
augusztus 25-30.
Hack Andrea Szekeres Györgyné Turóczi Gábor Füzi Zoltán
12.2. A tanév részletes programja az Újszász utcai általános iskolában Dátum augusztus 31.
hétfő
Program Tanévnyitó; tanítási napok száma: 181/180
Felelős(ök)
SZEPTEMBER szeptember 1. szeptember 3.
kedd
szeptember 3. szeptember 7. szeptember 7.
hétfő
szeptember 10. szeptember 14-18.
csütörtök
szeptember 25-26. szeptember 26. szeptember szeptember vége
Első tanítási nap Zeneiskolai pótbeiratkozás Szülői értekezlet az alapfokú művészeti iskolában tanulók szülei részére Pótbeiratkozás. Első tanítási nap az alapfokú művészetoktatási intézményben Szülői értekezlet 1-2. évfolyam 17.00 órától 3-4 évfolyam 18.00 órától Szülői értekezlet – felső tagozat Erdei iskola – 5. évfolyam „Miénk a pálya!” – Sportpályák, szabadidősés kondipályák létrehozása, sporteszközök felújítása Kutatók éjszakája (általános iskolában csoportosan) kisérleti matematika tanítás (2 tanáros modell) az 5. osztályban 5. osztály bemeneti mérés matematikából
Vásári Krisztina Vásári Krisztina
osztályfőnökök
osztályfőnökök Bódi László Bódi László Szabados Márk Borbás József Szocsák Ildikó Varga Eszter Réthelyi Judit
OKTÓBER BPG Kariz-man „Túléltem” – katasztrófavédelmi, honvédelmi túlélőpróbák. Megemlékezés az aradi vértanúkról. Természettudományos szakmai nap
október 2-3. október 6. október 8.
Szakmai nap: humán munkaközösség (vidéki iskolák tanáraival közösen) Első évfolyamos tanulók alapkészségeinek felmérése. Sportosztag nap – alsó tagozat Sportosztályok kirándulással egybekötött kihívásos sportnapja. Sportosztag nap – felső tagozat Sportosztályok kirándulással egybekötött kihívásos sportnapja. Angol olvasási verseny indítása
október 9. október 9-ig október 12.
október 13.
október 12-16.
október 20.
kedd
október 22.
csütörtök
október 22. október 22. október 22. október 26-30. október
szerda
október
A gimnáziumi felvételi tájékoztató nyilvánosságra hozása, és közzé tétele a közoktatás információs rendszerben. 1956-os megemlékezés: tematikus nap Barikád építős számháború. BPG Kariz-man „Megfutottam” – futásos km gyűjtő A szünet előtti utolsó tanítási nap. Őszi szünet Nyílt nap az alsó tagozaton Nyílt nap az felső tagozaton A reformáció emléknapja: megemlékezés történelem órákon
október
osztályfőnöki megbeszélés október
Bódi László Makkai Ferenc osztályfőnökök Kovács Mónika Vámosné Lepenye Mária Grüll Tibor osztályfőnökökf ejlesztő tanárok Bódi László
Bódi László
Borbély Rita , Zaszlavik Andrea Füzi Zoltán
Turai Julianna Bódi László Ludvig Erika Bódi László
Papp Zoltán Szekeres Györgyné történelem tanárok Pécsi-Szalkai Melinda Orbán Katalin
NOVEMBER november 2. november első hete
hétfő
november 6.
péntek
november 9- 13.
A szünet utáni első tanítási nap. Sportiskolai pedagógusok, edzők találkozója.
Magyary Ferenc
Bólyai verseny
Lajkó Anita
Nyolcadik évfolyamos tanulók óralátogatása a gimnáziumban
Makkai Ferenc Füzi Zoltán
Osztályozó vizsgák
november 10-12. november 10. vagy november 12.
kedd vagy csütörtök
november 10-14. november 11-12. november 24-28. november 26-29. november
Tájékoztató a 8. osztályosok szüleinek a továbbtanulásról Helyszín: Száva utcai általános iskola (Minden érintett BPG-s szülőnek!) Szakmai napok a szolfézst tanító tanárok részére. alsós szakmai napok Szakmai napok a hangszeres tanároknak VII. Országos Ferenczy György Zongoraverseny
Szülői fogadó óra – alsó tagozat Szülői fogadó óra – felső tagozat
november
Bibliaismereti tematikus nap
november
Tanári koncert külső helyszínen, vállalkozó zenetanárok részvételével.
november
Szekeres Györgyné Füzi Zoltán
Kálmán Andrea, Szabó Zsófia Schober Éva Vásári Krisztina Oromszegi Bence, Mózesné Tábori Patrícia, Lugosi Ágnes Papp Zoltán Szekeres Györgyné Makkai Ferenc bibliatanárok Vásári Krisztina
DECEMBER december 2.
nyelvtanárok közös értekezlete nyílt nap az alsó tagozaton suliváró-kedvcsináló (leendő elsősöknek)
december 2-3. december 4-ig december 8.
kedd
december 12.
szombat
december 18. december harmadik hete december 21 – december 31.
péntek
december december
A diagnosztikus fejlődésvizsgálatok elvégzése. Nyolcadik évfolyamos tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbeli vizsgára. BPG Kariz-man fesztivál „Keresztény sportolók a csúcson” – fórum Gera Zoltánnal, Csere Gáspárral. (Hit Rádióval együttműködve) „Legek versenye” „Megúsztam” – 3-dik és 6-dik osztályosok úszásversenye. A szünet előtti utolsó tanítási nap. Félévi munkaközösségi értekezlet és szakmai nap testnevelő tanároknak Téli szünet „Élményműhely” (interaktív matematikai műhelyfoglalkozás), meghívott 8. osztályosok részvételével Félévi meghallgatások és koncertek a zeneművészeti iskolában
Korompay Ildikó Sándor Mariann, Molnárné Veres Viktória Soós Krisztina Makkai Ferenc
Aszalós Szilvia Bódi László Vízhányó Emília
Bódi László
Varga Eszter
Vásári Krisztina
JANUÁR január 4.
hétfő
január 6 – június 1. január 15.
péntek
január 16., 10.00
szombat
január 19-21. január 21., 14.00
csütörtök
január 22.
péntek
január 26.
csütörtök
január 29. január 29.
péntek
január január január január- február
A szünet utáni első tanítási nap. A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.) Suliváró-kedvcsináló 2. (leendő elsősöknek) Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. Osztályozó vizsgák Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. Az első félév utolsó tanítási napja Jelentkezési határidő az általános iskolai évfolyamokra Nevelőtestületi értekezlet Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Alsó tagozatos szülői értekezlet és fogadó óra Felső tagozatos szülői értekezlet és fogadó óra Félévi meghallgatások a zeneművészeti iskolában Koncertek, zenei bemutatók a szülőknek
Bódi László Borbás József Kátai Rita, Pósa Ildikó Füzi Zoltán Szekeres Györgyné Füzi Zoltán
Makkai Ferenc osztályfőnökök osztálytanítók osztályfőnökök Vásári Krisztina Vásári Krisztina
FEBRUÁR február 2-3.
keddszerda
február 4.
csütörtök
február 8-9. február 9.
kedd
február 16-tól március 4-ig február 16-17. február 18. február 25. február február február február végén
szerda
Nyílt nap a 1-2. évfolyamon suliváró-kedvcsináló 3.(leendő elsősöknek) A tanulók értesítése a központi írásbeli felvételi vizsgák eredményéről. Beiskolázási beszélgetés az első évfolyamra jelentkező gyermekekkel és szüleikkel A középfokú oktatási intézményekbe való jelentkezési lapok leadása – 8. évfolyam A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása. negyedik évfolyam, szintfelmérés Sportszakkörök bemutatkozása Megemlékezés a diktatúrák áldozatairól – történelem órákon Felvételi az általános iskola 2-8. évfolyamaira Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól SKOOL programozói nap kerületi szövegértési verseny szervezése és lebonyolítása
Nyírő Mária, Turai Krisztina Füzi Zoltán Makkai Ferenc Makkai Ferenc osztályfőnökök Füzi Zoltán Schober Éva edzők, szakkörvezetők történelem tanárok Makkai Ferenc történelem tanárok Rimay Zoé Schober Éva, Matkovicz Katalin
osztályfőnöki megbeszélés február
Pécsi-Szalkai Melinda Orbán Katalin
MÁRCIUS március 5. március 9.
szerda
március 11.
péntek
március 11. március 16-17. március 18.
péntek
Egészségnap Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. 1848-as megemlékezés: színdarab alsós megemlékezés Szabadságharcos kidobó játék A tanulói adatlapok módosításának lehetősége – 8. évfolyam Kerületi vers és prózamondó verseny (felsős) Angol olvasási verseny döntője
március 20-24. Osztályozó vizsgák
március 22-24. március 25. március
péntek
március március 29 – április 1.
A szünet előtti utolsó tanítási nap. Matematika bemutató órák A BPG Alapfokú Művészeti Iskolájának gálakoncertje Tavaszi szünet
Szabados Márk Füzi Zoltán Sztán-Kedves Éva 3-os ofö-k Bódi László Füzi Zoltán Lajkó Anita Borbély Rita, Zaszlavik Andrea Szekeres Györgyné Réthelyi Judit zenetanárok Harmath Ágnes
ÁPRILIS április 4.
hétfő
április 14-15.
A szünet utáni első tanítási nap. BPG-OLIMPIA A holokauszt áldozatainak emléknapja
április 16. körül
Zenenap - meghívott vendégekkel (zenészek). április 16.
április 22., 26.
április 26.
április 27. április közepe
péntek
Felvételi meghallgatások – zeneiskolai felvételi – megszervezése a zeneiskolába újonnan jelentkezők részére, publikálás, értesítők kiosztása A kilencedik évfolyamra jelentkezett tanulók és általános iskolák értesítése a felvételről vagy az elutasításról. BPG Kariz-man „Lekerekeztem” – kerékpáros teljesítménytúra suliváró, előkészítő (a már felvett és kiértesített leendő elsősöknek, heti
Bódi László történelem tanárok Gombos Attila, Nagy Dóra, Matkovicz Katalin Vásári Krisztina
Füzi Zoltán
Szabados Márk
Kérdyné Nagy Katalin,
rendszerességgel, 6 alkalom) Továbbhaladási mérés a negyedik évfolyamon osztályfőnöki megbeszélés
április április
Évfolyam felmérés fizikából
április vége április vége
KRESZ nap Bornemisza Kupa labdarúgás házibajnokság
április-május
Opauszki Éva Papp Zoltán Pécsi-Szalkai Melinda Orbán Katalin Réthelyi Judit, Szocsák Ildikó Szabados Márk Magyary Ferenc
MÁJUS május eleje május 2-4. május 18.
szerda
május 18. május 25.
szerda
május 30június 3. május május május
Ki a legnagyobb magyar? (vetélkedő alsósoknak, egész éves program lezárásaként) nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek egész BPG Írásbeli idegen nyelvi mérés a hatodik és nyolcadik évfolyamon nyelvtanárok közös értekezlete Országos mérés a hatodik, a nyolcadik és a tízedik évfolyamon Erdei iskola 8. osztály
Kérdyné Nagy Katalin Füzi Zoltán
általános iskolai szintfelmérők matematikából Év végi vizsgák az alapfokú művészetoktatási intézményben Felvételi az alapfokú művészetoktatási intézménybe
Réthelyi Judit Vásári Krisztina
Borbély Rita Korompay Ildikó Sallai Adrienn Bódi László
Vásári Krisztina
JÚNIUS A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe Utolsó tanítási nap az alapfokú művészeti iskolában Év végi vizsgák az alapfokú művészeti iskolában Osztályozó vizsgák
június 1-ig június
június 7-9. június 10-éig június 15. június vége június 15. június június 22-24
szerda
Intézményi intézkedési terv elkészítése Szóbeli idegen nyelvi tudásfelmérés a hatodik és nyolcadik évfolyamon „Disputa”-nap Utolsó tanítási nap Tanévzáró ünnepség – Általános iskola Beiratkozás a kilencedik évfolyamra.
Bódi László
Vásári Krisztina Szekeres Györgyné Sallai Adrienn Borbély Rita Lajkó Anita Makkai Ferenc Czuczor Annamária
június 29-30.
hétfő
Tanévzáró értekezlet Az intézkedési terv véglegesítése és megküldése a fenntartónak egész BPG
Füzi Zoltán
AUGUSZTUS Javító- és osztályozó vizsgák
augusztus 23-24.
nevelőtestületi értekezletek egész BPG
augusztus 25-30.
Szekeres Györgyné Füzi Zoltán
12.3. A tanév részletes programja a Száva utcai általános iskolában Dátum
Program Szülői értekezlet – 1. osztály
augusztus 27.
csütörtök
augusztus 31.
hétfő
Felelős(ök) Mészárosné Mádi Judit, elsős osztályfőnökök
Tanévnyitó; tanítási napok száma: 181/180 SZEPTEMBER
szeptember 1.
kedd
szeptember 3.
csütörtök
szeptember 7. szeptember 8.
hétfő kedd
szeptember 10.
csütörtök
szeptember 14-18. szeptember 26.
Első tanítási nap Szülői értekezlet – 2-4. osztály Szülői értekezlet – 5-6. osztály Szülői értekezlet – 7-8. osztály Szülői értekezlet 5-6 évfolyam 17.00 órától 7-8 évfolyam 18.00 órától Erdei iskola – 5. évfolyam Kutatók éjszakája (általános iskolában csoportosan)
osztályfőnökök osztályfőnökök osztályfőnökök osztályfőnökök
Bódi László Szocsák Ildikó
OKTÓBER október 6.
Megemlékezés az aradi vértanúkról – osztályfőnöki órán Természettudományos szakmai nap
október 8.
október 9.
Szakmai nap: humán munkaközösség (vidéki iskolák tanáraival közösen)
osztályfőnökök Kovács Mónika Vámosné Lepenye Mária Grüll Tibor
Első évfolyamos tanulók alapkészségeinek felmérése.
október 9-ig
Angol olvasási verseny indítása október 12-16. október 22. október 22. október 26-30.
csütörtök szerda
1956-os megemlékezés A szünet előtti utolsó tanítási nap. Őszi szünet
osztályfőnökök, fejlesztő tanárok Borbély Rita , Zaszlavik Andrea osztályfőnökök
NOVEMBER november 2. november 3-5.
hétfő keddcsütörtök
A szünet utáni első tanítási nap. Osztályozó vizsgák A reformáció emléknapja
november 3.
kedd Osztályfőnöki megbeszélés
november 5.
csütörtök
november 9- 13. november 10. vagy november 12.
kedd vagy csütörtök
november 11-12.
november 14.
szombat
november 19-20
csütörtök -péntek
Nyolcadik évfolyamos tanulók óralátogatása a gimnáziumban Tájékoztató a 8. osztályosok szüleinek a továbbtanulásról Helyszín: Száva utcai általános iskola (Minden érintett BPG-s szülőnek!) alsós szakmai napok Játszóház leendő elsősöknek
Mesterségek napja
Hack Andrea Mezőfi Józsefné, Navratyil Szabolcs Pécsi-Szalkai Melinda, Hackné Horváth Andrea Makkai Ferenc Füzi Zoltán Füzi Zoltán
Schober Éva Mészárosné Mádi Judit, Schneider Mihályné, Borók Ferencné, Laky Fatima Longauer Lászlóné, Lovas Ágnes
DECEMBER december 2. december 4-ig december 8.
kedd
december 12.
szombat
december 17.
csütörtök
nyelvtanárok közös értekezlete A diagnosztikus fejlődésvizsgálatok elvégzése. Nyolcadik évfolyamos tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbeli vizsgára. Egészségnap Karácsonyi vásár
Korompay Ildikó Soós Krisztina Hack Andrea Makkai Ferenc Borók Ferencné, Géresi Eszter Kovács Ágnes, Szika Liliána
december 18. december harmadik hete december 21 – december 31.
péntek
A szünet előtti utolsó tanítási nap. Félévi munkaközösségi értekezlet és szakmai nap testnevelő tanároknak Téli szünet „Élményműhely” (interaktív matematikai műhelyfoglalkozás), meghívott 8. osztályosok részvételével
december
Bódi László
Varga Eszter
JANUÁR január 4.
hétfő
január 6 – június 1. január 12-14.
keddcsütörtök
A szünet utáni első tanítási nap. A tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálata (5-13. évf.) Osztályozó vizsgák Szülői fórum
január 14.
csütörtök
január 16., 10.00
szombat
január 21., 14.00
csütörtök
január 22.
péntek
január 23.
szombat
január 26.
csütörtök
január 29. január 29.
péntek
január január január
Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra jelentkezők számára. Az első félév utolsó tanítási napja Játszóház leendő elsősöknek
Jelentkezési határidő az általános iskolai évfolyamokra Nevelőtestületi értekezlet Tanulók, szülők értesítése az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Szülői értekezlet – 1-3. osztály Szülői értekezlet – 4-6. osztály Szülői értekezlet – 7-8. osztály
Bódi László Borbás József Hack Andrea Bódi Katalin, Pethőné Rommer Eleonóra Füzi Zoltán Füzi Zoltán
Mészárosné Mádi Judit, Schneider Mihályné, Borók Ferencné, Laky Fatima
Hack Andrea osztályfőnökök osztályfőnökök osztályfőnökök osztályfőnökök
FEBRUÁR február 1. február 2.
hétfő kedd
február 4.
csütörtök
február 4.
csütörtök
február 4.
csütörtök
Szülői értekezlet – 1-3. osztály Szülői értekezlet – 4-6. osztály A tanulók értesítése a központi írásbeli felvételi vizsgák eredményéről. Szülői értekezlet – 7-8. osztály Osztályfőnöki megbeszélés
osztályfőnökök osztályfőnökök Füzi Zoltán Hack Andrea osztályfőnökök Pécsi-Szalkai Melinda, Hackné Horváth Andrea
február 8-9. február 9.
kedd
február 16-tól március 4-ig február 18.
Beiskolázási beszélgetés az első évfolyamra jelentkező gyermekekkel és szüleikkel A középfokú oktatási intézményekbe való jelentkezési lapok leadása – 8. évfolyam A nyolcadik évfolyamos tanulók szóbeli meghallgatása. Sportszakkörök bemutatkozása Szakkörök bemutatója - Száva utcai általános iskola
február 18.
csütörtök
február
Felvételi az általános iskola 2-8. évfolyamaira Megemlékezés a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatairól
február
Hack Andrea osztályfőnökök Füzi Zoltán edzők, szakkörvezetők Mezőfi Józsefné, Schneider Mihályné, Bódi Katalin, Dobiné Uri Zsuzsanna Hack Andrea történelem tanárok
MÁRCIUS március 5.
szombat
Zenenap Iskolai prózamondó verseny
március 8.
kedd
március 9.
szerda
március 11.
Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. 1848-as megemlékezés
péntek
március 16-17.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége – 8. évfolyam Angol olvasási verseny döntője
március 20-24. március 25. március 29 – április 1.
péntek
Schneider Réka, Bódi Katalin Pethőné Rommer Eleonóra, Zaszlavik Andrea Füzi Zoltán Mészárosné Mádi Judit, Navratyil Szabolcs Füzi Zoltán Borbély Rita, Zaszlavik Andrea
A szünet előtti utolsó tanítási nap. Tavaszi szünet
ÁPRILIS április 4.
hétfő
április 6.
szerda
április 7.
csütörtök
A szünet utáni első tanítási nap. Gazdasági tematikus nap
Fogadó órák – Szülői fórum
Lovas Ágnes, Szika Liliána, Zaszlavik Andrea Bódi Katalin, Holcsik Márta
Iskola előkészítő április 12.
kedd
április 12-14.
keddcsütörtök
április 14-15.
április 14.
Osztályozó vizsgák
Laky Fatima, Dobiné Uri Zsuzsanna Hack Andrea
BPG-OLIMPIA
Bódi László
Osztályfőnöki megbeszélés
Pécsi-Szalkai Melinda, Hackné Horváth Andrea Kovács Ágnes, Máténé Kedves Csilla Mészárosné Mádi Judit, Mezőfi Józsefné Schneider Mihályné, Szika Liliána Füzi Zoltán
csütörtök A holokauszt áldozatainak emléknapja
április 15.
péntek
április 19.
kedd
április 26.
kedd
április 26.
péntek
Iskola előkészítő
Iskola előkészítő
április április-május
A kilencedik évfolyamra jelentkezett tanulók és általános iskolák értesítése a felvételről vagy az elutasításról. Továbbhaladási mérés a negyedik évfolyamon Bornemisza Kupa labdarúgás házibajnokság
Hack Andrea Magyary Ferenc
MÁJUS nevelőtestületi értekezlet munkaközösségi értekezletek egész BPG Iskola előkészítő
május 2-4.
május 3.
kedd
május 10.
kedd
május 12.
csütörtök
május 17.
kedd
május 18.
szerda
Iskola előkészítő
Iskolakirándulás
május 18.
Iskola előkészítő Írásbeli idegen nyelvi mérés a hatodik és nyolcadik évfolyamon nyelvtanárok közös értekezlete Iskola előkészítő
május 24.
kedd
Füzi Zoltán
Pethőné Rommer Eleonóra, Bodza Erzsébet Borók Ferencné, Longauer Lászlóné Kovács Krisztina, Zaszlavik Andrea Szika Liliána, Bodza Erzsébet Zaszlavik Andrea Korompay Ildikó Laky Fatima, Mészárosné Mádi Judit
május 25.
szerda
május 30június 3. május 31.
kedd
Országos mérés a hatodik, a nyolcadik és a tízedik évfolyamon Erdei iskola 8. osztály
Sallai Adrienn
Iskola előkészítő
Mezőfi Józsefné, Borók Ferencné
Bódi László
JÚNIUS
június 1-ig június 1-3.
szerdapéntek
június 10-éig június 15.
június 15.
szerda
június 22.
szerda
Borbás József Bódi László
Intézményi intézkedési terv elkészítése Szóbeli idegen nyelvi tudásfelmérés a hatodik és nyolcadik évfolyamon Utolsó tanítási nap Családi nap
Sallai Adrienn Zaszlavik Andrea Kovács Ágnes, Máténé Kedves Csilla, Holcsik Márta, Mezőfi Józsefné, Schneider Réka, Kovács Krisztina Czuczor Annamária Füzi Zoltán
Tanévzáró ünnepség Beiratkozás a kilencedik évfolyamra.
június 22-24
június 29-30.
A tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérés eredményeink feltöltése NETFIT informatikai rendszerbe Osztályozó vizsgák
hétfő
Tanévzáró értekezlet Az intézkedési terv véglegesítése és megküldése a fenntartónak egész BPG
Hack Andrea
AUGUSZTUS augusztus 23-24. augusztus 25-30.
Javító- és osztályozó vizsgák nevelőtestületi értekezletek egész BPG
Hack Andrea Füzi Zoltán